Roxfort RPG

Én egyáltalán nem vagyok olyan biztos ebbe a vakrandi dologba, hogy jó ötlet, mint Anya és Nagyi, akik rábeszéltek, de nos, itt vagyok. Próbálom elhessegetni a gondolatot, hogy azt is beleszámítva, mik voltak annak az esélyei, hogy kisorsoljanak, meg ismerve a szerencsémet, már csak rosszat jelenthet, hogy mégis összejött. Nem jó máris így állni hozzá.
Csak szépen, bátran. Mi rossz történhetne?
Legrosszabb esetbe átbénázunk egy nyomi ciki szituációt, és hazakullogunk - ez meg nekem világ életembe régi ismerősöm volt. Megigazítom a fehér zakóm, megpróbálok úgy kinézni, mint akinek teljesen hétköznapi hangulat és gondolatok járnak a fejébe, és belépek.
Én érkezhettem korábban, mer egy még üres asztalhoz irányítanak. Helyet foglalok, gyakorlom a legbájosabb mosolyomat, hogy mire a sorsolt partnerem is megérkezik, legalább hihető legyen, és az időt elütni nézelődök. A párok a többi asztalnál minden bizonnyal együtt jöttek, nem most látják egymást először. Mi is köztük lehettünk volna Mirával, ha...
Engedd el, Lu. Ennyi idő után már úgyis esélytelen... Remélem vigyáz magára, bárhol is legyen, remélem boldog, bármit is csinál, de nem rágódhatok rajta, rajtunk, az örökkévalóságig. És nem rágódhatok rajta itt és most, mer akkor biztos nyomi ciki este lesz belőle, és még a sors kezére sem foghatom rá, hogy amiatt.
Ahogy a másik lány is megérkezik az asztalkához, vidám integetéssel üdvözlöm, és kicsit esetlenkedve mutatkozok be, mer hát persze, én hogy máshogy is tenném...
-Szia, én Mira vagyok. Vagy Luna. Mármint,.. minkettő, úgyhogy ahogy tetszik.
Vajon meg tudja még menteni ezt a mondatot egy bájmosoly a végén?

-Ez az este a szerelmeseké, így egy különleges programmal készültünk minden kedves vendégünknek.
Mi? Kicsit megszeppenten nézek föl, hogy mire készülnek a házigazdák, különleges meglepetésekről nem volt szó. Vagy volt? Lehet csak Anyáék elsiklottak fölötte, miközbe a jelentkezésre rábeszélésemen ügyködtek, de én erről a részről most hallok először. De némi pislogás során végül nyugtázom, rosszabbra számítottam, a sütidekorálás nem hangzik aggasztóan.
Igazából még ad egy kis mentőötletet is.
Mint az ismerkedős kör alatt kiderült - mer persze, hogy körülöttem semmi nem mehet flottul, tudtam én előre - csúszott némi adminisztrációs baki a sorsolásunkba, és nem egészen arra a randira érkeztünk, amire számítottunk. Én mindenesetre elhatároztam már, az utóbbi időbe eleget volt színpadon a szomorkás-magányos, vagy ezt feledni kicsapongó Lu. A partneremnek legjobb képességem szerint megadok vagy megszerzek bármit, amit a mai naptól szeretne, én meg majd merítkezek abból az érzésből, hogy ezt tehetem valakiér.
És most toltak elénk ehhez valami kézzelfoghatót.
A süteménydíszítő készleteink fölött közelebb hajolok a lányhoz, a tőlem csak ritkán látott cinkossággal, mármár - nagyon halványan - ördöginek mondhatóan súgni az ajánlatomat.
-Szóval,.. ez lehet, nem az a nap lett, amire számítottunk, de mit szólsz ahhoz, hogy megnyerjük neked ezt a süteménybérletet?

-Itt valami tévedés lesz. Én nem randizom lányokkal.
Próbálom elrejteni, hogy kissé kedvemet szegi, hogy meghallom ezt a mondatot, de minden bizonnyal hozzájárul a bemutatkozás bénázásához. De a megerősítésel együtt, hogy az asztal a téves, legalább a lapok tiszták.
-Óóó, szép név. Tessa- gyakorlom kicsit, hogy rögzüljön. -És semmi gond. Megszokom lassan, hogy ebbe nincs nagyon szerencsém...
Még az alkalmi kalandnál többre nem számítva kicsapongó Lu is talán ha egyszer nem egyedül ment haza. Lehet, a világ simán csak nem szeret engem.
-Mindkettőt szeretem, de a legtöbben inkább Mirának szoktak ívni. És hagytam magam rábeszélni, hogy próbáljak ezzel szerencsét. De igen, úgy tűnik, valaki valahol elkavart benne valamit.
De ha már itt vagyok, nem hagyom eltántorítani magam. És ha nem is azt, amit reméltem tőle, valami jót még lehet kihozni a napból. És úgy tűnik, egyetértünk Tessával abba, hogy a sütik egy ilyen jó dolog. Az máris jól kezdődik.
-Mármint, szerintem mindketten kapnánk a kupont, nem egyet közösen- gondolkodok el, nekem legalábbis így tűnik egyszerűbbnek. -Persze ha szeretnél sütinapozni, én szívesen veled tartok ha van hozzá kedved.
Jó dolog a süti, ki vagyok én, hogy visszautasítsak egy ilyen ötletet? Gyanítom az alakomon is megllátszik kissé, főleg az utóbbi időbe... Magamnak megnyerni azér is kevésbé motiválna, azt már kupon nélkül is megoldom. De kitűzhetem, hogy Tessának nyerjek meg egy éves boldogságellátmányt. Ha én is nyerek vele valamit, az már csak ráadás.
-Hmm... de ha nyerni akarunk, nem elég csak beadni pár cuki sütit, jól ki kell találnunk. Mit gondolsz?
A dátum okán romantikusra biztos vevő a zsűri, de azzal is valami költőit kell alkotnunk. Kell egy határozott koncepció.

-Egyszer...- visszhangzom, erre mindenki ezt mondja. Egyszer sikerült végülis, szerintem még azóta sem léptem túl rajta teljesen. Pedig lassan lesz egy éve is, hogy vége lett... De most nem ezen kéne gondolkoznom.
Randin vagyok, még ha nem is egészen terv szerint, illene az eszemnek itt járnia. És végülis, állhatok hozzá ugyanúgy, mint ha rendesen randin lennénk, az én gondom az, hogy ő jól érezze magát, bármi legyen az, amit szeretne.
Igazából a sütiversen, bár váratlanul jött, kicsit segít is nem ezeket a dilemmákat aggódni túl.
-Hmm...- Valljuk be, elgondolkozok a kihívó és izgalmason. De nem most lesz jó, nem ha nyerésre akarunk játszani. -De szerintem pont a hagyományosan romit szeretné a zsűri. Hogyha azt visszük a művészi végletekig,.. Te mennyire tudsz festeni?
Eszembe jutnak Esmé illusztrációi. Ha azon a szinten tudnánk összehozni valami alkalomhoz illőt,..
-Mit szólsz valami nagyon romantikus tündérekhez? Ha megcsináljuk olyanr, hogy még képeslap is lehetne, azt biztosan értékelni fogják.- Aztán somolyogva hozzáteszem, -De ha utána még van kedvünk, megcsinálhatjuk a kihívót is.
Mirát is lehetne kérdezni, nincs nekem fenntartásom a kihívóval. De ez a hely túlzottan a hagyományosan olvadós, ragacsos, tinirománc stílusnak tűnik, valami túl pikánsat szerintem elismernének, de nem tennék meg az első helyezettnek. Aztán lehet, hogy én tévedek.
Végül eldöntjük, mi legyen, és elcsevegünk miközbe elkezdünk rajta dolgozni.
-Mikor végeztél a Roxfortban? Melyik házba jártál? Nem kviddicseztél véletlenül?
-Két éve, de ötödévig Amerikába éltem, csak azután költöztünk ide Anyával. Szerintem hallatszik is az akcentusomon.- Elég jellegzetes , még ha nem is nagyon erős, southern drawl, szerintem nem kopik az ki olyan gyorsan. -Óóó nem, bőven elég izgalom volt nézni is a kviddicset.- Legalább volt is min nézni,..
Lu, itt vagyunk most, vissza szépen a jelenbe!
Inkább segíts színeket keresni.
-Úgy tűnik ...nem! van itt egy-két semleges pasztel is, csak elbújt- ások elő pár halvány fehérközeli színt a kupac aljáról. -Vajon ha kicsit hígítunk rajta vízzel, és nagyon pici ecsettel festjük..?
Közbe átnézem, mik vannak még, amire nincs annyi szükségünk.
-Ezeket a nagyon rikítóakat meg átváltoztathatom valami más színre, az még menne is. És javítani is tudunk úgy, ha valamit elrontunk, csak átvarázsoljuk a háttér színére azt a részt, és újrafestjük.

Emlékszem valahonnan ilyen nagyon pici végű ecsetekre, talán ide pont azok kellenének? Szerintem valami társasjátékos boltba láthattam őket, ilyen kis figurák kifestéséhez, már nem is emlékszem, mikorról. De ameddig Tessa a szivecske alappal ügyködik, próbálok varászolni az egyik nagyobb ecsetből egy ilyen pici végűt. A nagyobbak nekünk úgyse kellenek most annyira.
Meg is próbálom végül egy bőrszínűbb hígított cukormázzal.
-Nézd, talán hogyha kezdjük így az alappal, nagyobb vonalakba megrajzolni a pózt, aztán ahhoz adunk hozá, hogy formák is legyenek,..
Közbe magam is kísérletezem a technikát, egyelőre csak az alapszínnel festve a sziluettet.
-Öhm, izé... szóval hogy aztán erre további rétegekbe visszük föl a többi színt az árnyalatokhoz meg a ruháihoz- pislogok a pillanatnyilag pucérnak tűnő sziluett-pacára, és gyorsan el is kezdek keresni egy következő színt neki. Addigis terelem a szót egy korábbi kérdés válaszával.
-Szeret kitűnni, de az jobb, ha a színek kiemelik egymást egy szép kompozícióba, mint ha az egész csak láthatósági rózsaszín. Meg akarod próbálni a tündért te is? Itt van hozzá nagyonvékony ecset is.
Végül ahogy belerázódunk a technikákba, vissza is térek az "interjúkérdésekre".
-Igazából egész hasonló, de azt hiszem, szándékosan. Egy nagy hegy tetején van Massachusettsbe, és érdekes módon van szinte közvetlen a szomszédjába egy bűbetlen kilátótorony, ahonnan valahogy mégse veszik észre. Ugyanúgy van négy ház, de ha többe is beillenél, te választhatod ki, melyikbe mész végül. És igen, biztos érdekes lehet milyenek a többi varázslóiskolák, szerintem kíváncsiak lennének a cikkre az olvasók.
Ki tudja, ha nyerünk, lehet legközelebb ehhez egy interjúval avatjuk föl a sütikupont.

Körüllesek, hogy a zsűrifélék nem néznek-e errefelé épp, és leveszek egy-két próbadarab-sütit az asztalról.
-Nem tudom, milyen elrontottakról beszélsz- somolygok, ártatlanul pillogva, remélve hogy Tessa is veszi a sunyi lapot. Aztán az elsikkasztott sütit átnyújtom az asztallap alatt, hüvelykujjal azt kicsit megkocogtatva alulról, jelzésképp.
Talán kicsit túlaggódva, vigyázok, hogy az ő térdéhez ne érjek hozzá a manőverrel vagy ilyesmi, ha ő nem ilyen irányba érdeklődik, ne értsen félre valamit. Másik kérdés, hogy kívülről nézve ez pont ilyen félreértős mozdulatnak tűnhet inkább. De egy, ők bizonygatták - Tessa szava ellenébe is - hogy mindketten a lányokat szeretjük, úgyhogy nem kéne semmit rendkívülinek találniuk; és kettő, ha véletlen tényleg nem lenne szabad a munkasütit majszolni, nem úgy nézünk ki, mint akik sütit sikkasztanak el épp.
A rejtett romantikát illetve nasscsempészetet leplezendő pedig mi csak iskolákról beszélgetünk.
-Olyanról még nem hallottam, hogy valaki sehova nem került volna be. De biztos mindig vannak, akik tartanak tőle, hogy velük ez történne. Bár gondolom, az itteni kalappal is hasonló lehet.
Ha nem hallottam volna Anyáéktól mindkét beosztási ceremóniáról eleget előtte, egész biztos vagyok, hogy én is végig azon aggódtam volna, hogy sehova nem kerülök be. Kétszer is.
-Az elég ritka, és valóba, különleges is, ha valakit mind a négy ház kiválaszt. Mondják, hogy az nagy dolgokat jósol. És lehet benne valami, az egyik ilyen diákból később a MACUSA elnöke lett.
Oké, kicsit talán csillogtatom a töritudásom, ha már ez a kevés területek egyike amiből egész tűrhetően álltam.
-Hát, izé... választhattam volna a Viharmadarat, a lélek és a kalandorok házát is, de túl félénk voltam hozzá. De végül a Pukwudgie-ba is jól éreztem magam. Az meg a szív és a gyógyítók háza. Egész hasonló hangulat, mint itt a Hugrabug.
Közbe egy tündérszárnnyal pepecselgetek, ha néhány színnel rakok tűhegynyi kis pacákat, egész olyan, mint ha színjátszós pillangószárny lenne.
-Óóó, az is jól hangzik. Én inkább maradok lenn a földön, a kviddicset csak nézni is bőven elég izgalom nekem.
Főleg ha röpköd a pályán... Lu, vissza szépen a jelen időbe és társaságodba.
-Khm. Én a Minisztérium autószerelője vagyok- büszkélkedek kicsit a különös beosztásommal. -Előtte én sem gondoltam, hogy lenne ilyen munkájuk.
Pár utolsó vonással kanyarítunk egy csinos kis virágszirom szoknyát a tündérpár egyik tagjának,..
-Hmm... Mit gondolsz, adjunk a másiknak is szoknyát?
Tessára bízom a döntést, a végleges süti már így is egy igazi kis műalkotás, amit nem is lenne szívem megenni. És ilyen kicsibe tényleg csak a szoknya sziluettje kábé a különbség a két tündér között, már ilyen részletességhez is a picire varázsolt ecsetre volt szükség.
-Hátha tudunk olvasztani vele a zsűri szívén, ha már ők gondolták úgy, hogy párként vagyunk itt- konspirálok a ritkább, cinkos somolygásommal, biztos ami biztos közelebb hajolva és halkabbra véve.
Persze ha így nevezzük be, akkor is alaposan kitettünk már magunkér, szerintem másik asztalok kevesen kerekítettek kész festővásznat a maguk sütijéből.

Még ha csak ilyen eljátszott randi is, azér jól esik, mint az is, hogy Tessa sem idegenkedik.
-Ó, van itt még- somolygok a kérdésére, és körüllesve meginn, magamnak is elsikkasztok egy próbasütit. Mostmár amúgysem kellenek, mostanra egész belejöttünk a technikákba, és halad a versenymű is.
-Nem sokat. A brazíliai varázslóiskolából vannak néha cserediákok, azt tudom. Aminek ...meg sem próbálom inkább elrontani a nevét, már leírva is furcsa. Mármint, nekik gondolom nem, az Ilvermorny-t is biztos elrontanám, ha nem ezerszer hallottam volna már.
Közben rákanyarítom a szoknya sziluettjét a másik tündérre is, és a legapróbb ecsetünkkel próbálok még itt-ott egy árnyalattal sötétebb kontúrt is húzni, hogy valami formát is kölcsönözzün a képnek. Ez a süti egyre inkább néz ki úgy, mint ami kizárólag kirakatba készül, és még akkor is ott díszeleg majd, amikor a tésztája kőkeményre száradt már pár évtizede. Bár ezen a ponton sopánkodnék is, ha valaki csak úgy beleharap a műbe egy vállrándítással.
-Ugye? Én sem számítottam rá- vallom be az állásomról. -Teljesen véletlen találtam a Prófétába a keresést, és kaptam az alkalmon. Nem gyakran autózik a Minisztérium, úgyhogy lassan kifogyok a karbantartanivalóból, de legalább valami ismerős terep. Apa otthon Amerikába szerelő, és csinál varázsautókat is, régen neki szoktam segíteni és ragadt rám belőle valami. Legtöbbször gépzsír- teszem hozzá csak egy kis viccelődés kedvéér a végére.
-Ééés, így ni. Remélem nem csicsáztam túl. Szerinted?- Odafordítom Tessának is a sütit, hogy véleményezze, mielőtt odavisszük benevezni.
Valószínűleg csak a hecc kedvéér, mer ennyi munkával már az esemény vége felé járhatunk, de egy élénk magentát is kirakva a pasztel cukormáz-palettánk mellé, somolyogva felszerválom az ötletet:
-Mit gondolsz, csináljuk meg levezetésnek a pikánsat is?
Azt már nem kapnja meg a zsűri, nekik ott van úgyis a hagyományosan romi.