Roxfort RPG

        Alapok

jelszó  || „Tűnj el, te rusnya dög!”
így ejtsd a nevemet || Szerena Fóli
nem || nő
születési hely, idő || Skócia, Skye sziget; 1981. március 24.
horoszkóp || kos
kor ||20
vér || aranyvérű  
                
 

         A múlt

A Fawley család híres skót, aranyvérű varázslócsalád. A Fawley-k évszázadok óta a Skye-sziget varázs-obszervatóriumának tagjai, lakóhelyük is az obszervatórium melletti kúria. Aki úgy dönt, hogy a csillagászattal szeretne foglalkozni, mind itt marad.
Ide születtem én, már a fogantatásomkor megfertőzve az ég, a csillagok és a bolygók szeretetével, habár a szüleim szerint ritka rossz csillagzat alatt jöttem a világra. Kiskoromban nekem nem Bogár bárd meséit olvasták, hanem a legendás csillagképek alakjainak történetét mesélték. Így nagyon hamar megismerkedtem olyan mítoszokkal és legendákkal, amikről sokan még felnőtt korukban sem hallottak.
A gyerekkorom elég unalmasan telt, főleg mivel én voltam az egyetlen gyerek az obszervatóriumban. Igen, ezt a helyet pontosan úgy kell elképzelni, ahogy gondolod: egy rakás hosszú szakállas öregember, na meg az én szüleim, Theodore és Sylvia Fawley, akik az új generációt képviselték.
A Fawley családtól való elszakadást a roxforti iskolakezdés jelentette, éppen akkor, amikor az öcsém, ifjabb Theodore megszületett. Habár én is minden támogatást és szeretetet megkaptam, de egy olyan aranyvérű családban, ahol fontos a név, a származás, ott egy fiúgyermek születése sokat jelentett. Én egy kicsit háttérbe szorultam, és ráadásul pont ekkor kezdtem az iskolát.

Akkor jártam először Skócián kívül, Londonban, az Abszol úton, és teljesen lenyűgözött:


London, Abszol út – 1991. nyara

Csak ketten jöttünk az iskola előtti nagy bevásárlásra: apa és én. Anya a kis Theodore-ral töltötte otthon az időt, így csak apa tudott elkísérni. Egy kicsit örültem is, hogy így alakult, mert amióta az öcsém megszületett, apa minden figyelme rá irányult.
-Végre megjött a várva várt trónörökös! – hangoztatta gyakran, én pedig ilyenkor mindig kisebbnek és kisebbnek éreztem magam.
De most apa végre csak velem foglalkozott. Napok óta a londoni útra készültem. Az egész hétvégét az Abszol úton töltöttük. A szüleim jó barátja, és egyben keresztapám, James Hacklestone biztosította a szállásunkat.
-Serena! Mekkorát nőttél tavaly óta! – mosolygott rám, miközben megölelt. Én büszkén kihúztam magam.
-Ősszel megyek a Roxfortba! – válaszolta lelkesen. – Apa és én jöttünk bevásárolni. Kapok talárt, üstöt, könyveket, pennát, tintát és varázspálcát! – Az utolsó szót különösen kihangsúlyoztam. Melyik tizenegy éves varázsló vagy boszorkány palánta ne vágyna egy igazi, eredeti, működő varázspálcára.
-A távcsövet, a bolygónaptárt és a csillaghatározót ki ne hagyd – veregette meg apám a vállamat, majd gyorsan kezet fogott Jamesszel. Apa és James évfolyam- és háztársak voltak a Roxfortban, mindketten Hugrabugosok voltak, és a csillagászati mesterkurzusokat is együtt végezték. Ahogy figyeltem őket, felmerült bennem, vajon én is fogok találni valakit, akivel ennyire jóban leszünk?
Persze hamar a munkára terelődött a szó, én pedig hamar elkezdtem unatkozni, úgyhogy egy óra múlva már apám talárját húzogattam, jelezve, hogy indulni szeretnék. Kitartásom sikerrel járt, nemsokára már az Abszol út macskaköveit koptattuk.
-Mivel szeretnéd kezdeni, kislányom? – kérdezte apa, közben megsimította a hajamat.
-A pálcával! – mondtam lelkesen. – Menjünk Ollivanderhez!
Apám csak bólintott, és elindultunk a pálcaárus felé. Meglepően hamar túljutottunk a vásárláson, Ollivander tényleg a legjobb lehet. Elsőre megtalálta a tökéletes pálcámat: gyertyán, mint apámé, sárkányszívizomhúz, mint anyámé, 10 hüvelyk. Tökéletes pálca.
Innentől kezdve a napom már tökéletes volt. A pálcám a táskámban volt, a többi már csak az extra ráadás lehetett. Az első nap beszereztünk mindent, a könyveken kívül, azt másnapra hagytuk.
Este, lefekvés előtt nem is lehetett más a téma, mint a csillagászat. James egy asztronómiához szükséges kellékeket árusító bolt, a Csillagos égbolt tulajdonosa volt, de szabadidejében – abból pedig éjszaka egészen sok volt – asztronómiával foglalkozott. Most, hogy apa és James összejöttek, végre alkalmuk volt megvitatni a legújabb fejleményeket a Mars és a Jupiter állásáról, a Hold fázisairól és a Nap mágiára gyakorolt hatásáról. Egy ideig ámulva hallgattam őket, de végül apa ölében elnyomott az álom.
Másnap reggel suttogásra ébredtem. James és apa már fenn voltak, és az öcsémről beszélgettek.
-Theodore már most mutatja a mágia jeleit. Egyik reggel a takaróját lebegtette – mesélte nevetve apám.
-Igazán büszke lehetsz rá, Theo – válaszolt neki James. – Végre megnyugodhatsz, lesz, aki tovább vigye a neveteket. De mi lesz a kislánnyal?
-Találunk majd neki egy megfelelő férjet, és minden rendben lesz. A fiú pedig viszi tovább a család hírnevét.
Valószínűleg megmozdulhattam, mert mind a ketten felém kapták a fejüket. Én úgy tettem, mint aki az egészből semmit nem hallott, de akkor megfogadtam, hogy úgy fogok tanulni a Roxfortban, hogy apa büszke lehessen rám. Akkor úgy tűnt, ennyivel meg lehet oldani azt a kicsi hibát, hogy én lánynak születtem.


A roxforti évek felejthetetlenné váltak, a barátok, az élmények és a szerzett tudás okán. Az iskolában eltöltött évek alatt sok barátot szereztem, de igazán mély barátságokat keveset kötöttem. Habár az Abszol úton megfogadtam, hogy én leszek a Roxfort legjobb diákja (ki nem fogadja ezt meg tizenegy évesen, amikor a világ legjobb boszorkány- és varázslóképzőjébe készül?), de persze az élet mást hozott.

Asztronómiában persze verhetetlen voltam, egyértelműen én tudtam a legtöbbet a csillagokról, és a mágiatörténet vizsgáimtól sem kellett félnem, de a bűbájtannal és az átváltoztatástannal meggyűlt a bajom. Bájitaltanból viszont várakozáson felül teljesítettem, és tanulmányaim végére belemerültem az asztronómia és a bájitaltan mágikus kapcsolatába.

Az utolsó roxforti éveket beárnyékolta a Második Varázslóháború, a roxforti csata, ahol sok barátot és ismerőst vesztettünk el. Hatodév előtt kisebb vita alakult ki otthon: anya és apa nem akartak visszaengedni a Roxfortba, úgy gondolták, hogy otthon nagyobb biztonságban vagyok. A Skye-sziget messze, északon van, ahol ember fia nem jár, azt hitték, oda már biztos nem terjed ki a Sötét Nagyúr érdeklődése. A szüleim sosem szerettek belefolyni a varázsló-politikába, nekik éppen elég volt a család életét terelgetni. Szerettek volna most is láthatatlanok maradni.
Én viszont megmakacsoltam magam. Vissza akartam menni a Roxfortba. Egyrészt, mert ott voltak a barátaim, akik között nemcsak aranyvérűek voltak, így féltettem őket. Másrészt hiányzott volna az a figyelem, amit a Roxfortban megkaptam. Egyébként sem akartam félbehagyni a tanulmányaimat.
A hatodév piszok nehéz volt mindenki számára. Próbáltunk ügyesen átlavírozni az egyre sötétebb napokon, egy idő után nem akartuk meghallani a rosszabbnál rosszabb híreket, de egyszerűen nem tudtuk kikerülni őket. Aztán eljött a roxforti csata napja. Habár ugyanolyan napnak indult, mint a többi, valahogy mindenki érezte, hogy ez most más. Egész nap érezhető volt a feszültség a levegőben. Aztán a feje tetejére állt minden. Habár mindenkinek meg volt a lehetősége, hogy elhagyja a kastélyt, nem kellett csalódnom a barátaimban: mindannyian részt vettünk a harcban. Én néhány apróbb sérüléssel megúsztam a csatát, de rettenetes volt látni a sok ismerős arcot, akiknek nem volt ennyi szerencséjük.
Az utolsó év a háború és a csata után nem lehetett olyan felhőtlen, mint előtte volt, mégis mindenki kitartott és beleadta, amit tudott, így is emlékezve az elvesztett barátokra.

A Roxfort elvégzése után még nem álltam készen az Akadémiára. A szüleim nagyon szerették volna, ha továbbtanulok, de elfogadták azt is, hogy inkább világot szeretnék látni, és tapasztalati úton megszerezni az ismereteket. Szerencsére millió ismerősük van a nagyvilágban, rengeteg boszorkány és varázsló látogat el a híres skye-szigeti Obszervatóriumba, így nagyon sok helyen szíves vendéglátásban volt részem. Bejártam Európát, Ázsiát, aztán tettem egy kitérőt Ausztráliába (amit inkább elfelejtenék), és végül Amerikában fejeztem be a körutamat.


1999. december 31. – Uluru teteje, Ausztrália

Ausztráliában a szilveszter is más, mint Európában. Például itt meleg van. Sose gondoltam volna, hogy egyszer egy óriási, vörös szikla tetején fogom nézni az eget az év utolsó éjszakáján. De Ned Taylor, az Ausztrál Asztronómus Varázslótársaság alelnöke, aki ekkor már pont három hónapja a pasim volt, elrángatott ide.
-Az AAV minden évben felírja az újévi csillagállást. Idén rám került a sor. Gyere el velem, jó lesz! – Azt mondta, jó lesz! Hát egyáltalán nem lett jó.
Tudtátok, hogy az Uluru nem véletlenül van lezárva a muglik elől? És azt tudtátok, hogy a varázstudó népség elől is le van zárva? Ismétlem: nem véletlenül. Itt fészkel Ausztrália legnagyobb Acromantula családja. De erről majd később.
Természetesen totál szerelmesen, mit is mondhattam mást, mint hogy megyek, és alig várom már, hogy eltöltsünk egy romantikus szilveszter éjszakát, kettesben az Uluru tetején. Készítettem szendvicseket, sütöttem sütit, sőt még két üveg igazi roxmortsi vajsört is sikerült szereznem – már nagyon hiányzott az íze. Kicsíptem magam, hogy lenyűgözzem Nedet. Tehát teljesen felkészültnek éreztem magam egy randihoz.
Ned pedig odaállított egy mugli krokodilvadász szettben, még olyan hülye kötős kalapja is volt. Sok minden volt, csak csábító nem. Miután túltettem magam a kinézetén, végre elindultunk és az Uluru tövébe hoppanáltunk.
-Indulhat a túra! – kiáltotta lelkesen a férfi, én pedig úgy néztem rá, mint egy bolondra.
-Túra? Azt akarod, hogy én gyalog menjek fel oda? – mutattam a hegy tetejére.
-Egy kis séta sosem árt. Neked meg főleg nem… - nézett végig rajtam, egyértelműsítve, hogy a fenekem méretén segítene, ha minden nap felmásznék a hegy tetejére. Döbbenten hápogtam egy sort, aztán csak annyit mondtam:
-Fenn találkozunk. – Majd fogtam magam és egy pillanat alatt a tetőre hoppanáltam.
Nednek nyilvánvalóan sokkal tovább tartott, mire felért, így a délután nagy részét egyedül töltöttem. Bánatomban megettem a sütiket, és megittam mindkét vajsört. Mivel a lemenő nap végig megvilágított, és elég meleg is volt odafenn, éreztem, hogy az alkoholos ital némileg megártott.
Ahogy néztem a lemenő napot, motoszkálást hallottam a hátam mögül.
-Na végre, megjöttél – fordultam hátra, de Ned helyett egy óriási pók közeledett felém. Azonnal felpattantam, előhúztam a pálcámat, de hirtelen annyira leizzadtam, hogy egyetlen használható varázsige sem jutott eszembe. A pók a csáprágóját csattogtatva közeledett felém, én pedig legszívesebben hátráltam volna, de a hegy vége ijesztő közelségben volt.
Végül csak eszembe jutott néhány használható átok és ártás, amiket rá is olvastam az óriáspókra. Túl sokat nem értem el vele, mert a lány felkiáltott, és még három szőrös lábú, kattogó csáprágós szörnyeteg jelent meg a fennsíkon.
-Ned, most már igazán megjöhetnél – motyogtam kétségbeesetten, de úgy tűnt, én vagyok az egyetlen emberi lény ezen a hegytetőn. Végül eszembe jutott egy igen hasznos menekülési lehetőség: ha egyszer ide tudtam hoppanálni, akkor ezzel a módszerrel el is tudok inalni.
Éppen az utolsó pillanatban, amikor már kezdtek körül venni ezek az undorító szőrös lények, sikerült elmenekülnöm.
Az Uluru aljához hoppanáltam, mégsem hagyhattam Nedet egyedül. Úgyhogy elindultam felfelé, a férfi nyomait követve. Két órát mentem felfelé, már majdnem újra a hegy tetején voltam, de Ned sehol nem volt. Kezdtem aggódni érte, de tudtam, hogy egyedül, az éjszaka közepén nem fogok tudni semmit kezdeni.
Nem tehettem mást, hazafelé indultam, és csak reménykedni mertem, hogy Nednek nem esett baja. Otthon gyorsan rendbe szedtem magam, és azon gondolkoztam, hogy kitől kérhetnék segítséget. Azon voltam, hogy elindulok az Ausztrál Mágiaügyi Minisztériumba, amikor nyílt az ajtó, és Ned lépett be fütyörészve, teljesen elégedetten mosolyogva.
-Hol voltál? – ripakodtam rá.
-Felírtam a csillagállásokat. A Dél keresztje még sosem állt ennyire közel a Szaturnuszhoz újév éjjelén.
-De.. – hápogtam – az Acromantulák…
-Uh – nyögött fel Ned. – Megtaláltad a fészküket? Vigyázni kell velük, elég veszélyesek.
-És nem kellett volna szólnod nekem? – kérdeztem hitetlenkedve.
-Annyira hirtelen eltűntél. Gondoltam tudsz vigyázni magadra.
-Te nem vagy normális! – kiabáltam rá. (Jobban belegondolva én sem, hogy egészen eddig aggódtam érte. – tettem hozzá gondolatban.) – Én meg téged kerestelek egész éjszaka! Néha igazán gondolhatnál másokra is, nemcsak magadra!
-Most pont nem csak magamra gondoltam – lengette meg a jegyzeteit. – Ez komoly jelentőségű észlelés.
-Pont nem érdekelnek most az észleléseid. – Baromi kíváncsi voltam az észleléseire. - Én négy óriási pókot észleltem!
-De túlélted, nem? – nevetett Ned, mintha csak egy könnyed nyáresti kalandot éltem volna át.
-Na jó. Elegem van belőled! Tűnés innen! – mutattam az ajtó felé, és ellentmondás nem tűrő pillantással néztem a férfira.
Ned érezhette, hogy most túllőtt a célon. Megadást jelző feltartott kezeivel hátrált az ajtó felé, majd gyorsan eltűnt.
A Neddel való kapcsolatom itt véget is ért, a hapsi tudta, hogy felesleges nálam tovább próbálkoznia.
Nekem pedig az Ausztráliával való kapcsolatom ért véget. Gyorsan elrendeztem a dolgaimat, és pár napon belül már tovább is álltam, Amerikába.


2001 tavaszán tértem vissza Skóciába. Most már késznek éreztem magam arra, hogy tovább tanuljak, és az elmúlt években megszerzett tudást még tovább fejlesszem. A fő kutatási vonal továbbra is az asztronómia és a bájitalok kapcsolata, főleg a farkasölőfű-főzet még hatékonyabbá tétele. Az Akadémiára azért jelentkeztem, mert itt a mágia magasabb szintű elsajátítása mellett lehetőségem van a kutatás folytatására is.

        Jellem

Barátságos, jókedélyű lány, aki mindig kész az újdonságok megismerésére. Nagyon gyorsan megtalálja a közös hangot mindenkivel. Habár könnyen ismerkedik, igazi, mély barátságokat ritkán köt, de akiket a szívébe fogad, azok biztosan számíthatnak rá minden körülmények között. Nagyon kitartó, ha valamit a fejébe vesz, azt általában véghez is viszi. Rettenetesen sokat tud beszélni, a társaságot mindig igényli, és kíváncsi az emberekre. Saját magáról is szeret beszélni, nagyon nyílt személyiség, legtöbbször a világjáró kalandjairól mesél.
Amíg a baráti társaságában a csapat középpontja, addig otthon inkább visszahúzódó, nem szeret a középpontban lenni, ezt meghagyja az öccsének. Jobban szeret a barátaival lenni, mint a családjával, de ennek ellenére a család is nagyon fontos a számára. Bármit megtenne értük, az öccsét pedig egyenesen imádja, habár több, mint tíz év korkülönbség van közöttük.
Szeret elmerülni abban, amit csinál, legyen az kedvenc hobbija a sütés-főzés vagy akár egy könyv, kódex vagy térkép tanulmányozása.
Fontos tulajdonsága, hogy soha nem hazudik, és mindig elmondja őszintén a véleményét a dolgokról, főleg ha kérdezik. Azt viszont nehezen viseli, ha valaki kikéri a véleményét, és aztán azzal gyökeresen mást tesz. A hazugságot pedig egyáltalán nem tudja elviselni. Ha valakiről kiderül, hogy nem az igazat mondja neki, az el is vágja magát Serenánál.

         Apróságok

mindig || Csillagok és bolygók, a finom sütemények, sütés-főzés, mágikus térképek, festészet, építészet, északi népek kultúrája, víz minden mennyiségben  
soha ||ízelt lábú állatok, keserű íz, hazugság, modern mugli technika, Ausztrália  
hobbik ||csillagászat, sütés-főzés, legendák tanulmányozása  
merengő ||
Jó élmény: Az Északi-sarkkörön túl, Finnországban az északi fényt nézte egy nagyon helyes, mugli csillagász sráccal.
Rossz élmény: Ausztrália és az Acromantulák  
mumus || Theo, az öccse komolyan megbetegszik
Edevis tükre || Elismert asztronómus legyen, mivel felfedezett egy korábban ismeretlen kapcsolatot a bolygók/csillagok állása és a mágia között
százfűlé-főzet || Citromsárga alapszínű, benne zöld csíkokkal, és gumicukor íze van.  
Amortentia || az este/éjszaka illata egy kellemes nyári zivatar után, kissé fülledt, de érződik a fű és az eső illata  
titkok || Gyengéi a mugli férfiak, gyakran kikezd velük, de jobbára csak egyéjszakás kalandokba keveredik velük.
azt beszélik, hogy... || nem mehet hozzá egy egyszerű „halandóhoz”. A családja komolyan figyel arra, hogy a megfelelő jövendőbelit válasszák ki számára és a család számára.

        A család

apa || Theodore Fawley, 45, aranyvérű, a Skye-szigeti Skót Obszervatórium asztronómus tagja
anya ||Sylvia Fawley (szül. Smith), 43, aranyvérű, a Skye-szigeti Skót Obszervatórium asztronómus tagja
testvér || Theo Fawley, 10, aranyvérű

Családtörténet ||
A Fawley család egy a huszonnyolc híres aranyvérű család közül, így nagyon figyelnek is arra, hogy benne is maradjanak. Habár náluk nem annyira fontos az aranyvér megtartása, de arra kínosan ügyelnek, hogy legalább egy-két ágon megmaradjon a „tiszta vér”. Az egész hozzáállás azért nagyon meglepő, mert a család egy tősgyökeres hugrabugos család, és így a családtagok nagy része rendelkezik az igazi hugrabugos értékekkel: barátságosak, nyitottak a világra, igazságosak és hűségesek.
A család leghíresebb tagja Hector Fawley, aki 1925 és 1939 között volt Mágiaügyi Miniszter.
A Fawley család egyébként 1365 óta folyamatosan jelen van a Skye-szigeti Skót Obszervatóriumot működtető asztronómus társaságban, jelenleg Theodore és Sylvia Fawley képviselik a családot, és remélik, hogy a gyerekeik Serena és Theo is csatlakozni fognak idővel hozzájuk.

Anyai ágon is híres varázslófamília leszármazottja, édesanyja a Smith család tagjaként jött a világra. Ők is büszkék arra, hogy a család varázsló származását sok évszázadon át vissza tudják vezetni, így a Fawley család rendkívül büszke volt Theodore-ra, amikor bejelentette, hogy megkéri Sylvia kezét. A két család egyesülésével úgy gondolták, hogy a vérvonal megerősödik, és továbbra is tarthatják hagyományaikat. A Fawley szülők boldogságát az pedig csak tetézte, hogy Sylvia is járatos volt az asztronómiában, na meg persze a házi bűbájokban is. Tökéletes feleség volt az egyetlen fiuknak.

A családot – ugyanúgy, mint nagyon sok más varázslócsaládot is - érintette a Második Varázslóháború. A család több tagja eltűnt, a halálfalók megölték, de Serena közvetlen családját, a messzi Skye-szigeten elkerülte a veszély. Egyedül Serena volt az, aki roxforti diákként részt vett a harcokban – habár a szülei még a Roxfortba való visszatérését is ellenezték, de ő kiállt magáért és folytatta tanulmányait.

A háború után a család élete visszatért a megszokott kerékvágásba, mindenki végezte a saját dolgát, Serena pedig elment egy egyéves világjáró körútra.


        Külsőségek

magasság ||170 cm
testalkat || kissé molett
szemszín || kék
hajszín || barna
kinézet || Serena egy átlagos kinézetű lány, nagyjából olyan, aki mellett elmennél az utcán. Viszont, ha közelebbről megnézed, láthatod, hogy a szeme vakítóan kék, elbűvölő. Ha mosolyog, akkor még csinosabb az arca. Általában a szemével és a mosolyával veszi le az emberek a lábáról. Habár nem egy modell alkat, ő mégis büszke a kinézetére. Mindig követi az aktuális varázslódivatot, de a talárjait mindig kidíszíti valami színes, a talár színéhez illő kellékkel: övvel, sállal, kitűzővel. Összességében egy színes egyéniség, mind kívül, mind belül.

        Tudás és karrier
pálca típusa || 10 hüvelyk, gyertyán, sárkányszívizomhúz  
végzettség || Roxfort

RAVASZ eredmények:
Bájitaltan: K
Sötét varázslatok kivédése: V
Asztronómia: K
Számmisztika: E
Rúnaismeret: V
Gyógynövénytan: E
(A Mágiatörténetet csak azért nem vette fel, mert ő lett volna az egyetlen, aki jelentkezik rá, de egyébként az RBF-en K-t ért el, és szívesen tanulta is volna tovább, de hát mindenki tudja Binns professzor milyen.)

foglalkozás || -
iskola || Griffendél Godrik Akadémia (amennyiben felveszik)
szak || Iganatia Wildsmith Magi-Szisztematikai Kar – Általános magi-tudomány
varázslói ismeretek || Serena a családja okán kiemelkedően jártas az asztronómia területén. Már kiskora óta ismertették a csillagászat tudományával, és az ahhoz szorosan kapcsolódó legendaismerettel és mágikus történelemmel. Így a Roxfortban ezt a két tárgyat a kisujjából kirázta. Aztán a Roxfortban kiderült, hogy kifejezetten tehetséges a bájitaltan tudományában is. Azonban a pálcahasználatot nehezebben tudta elsajátítani, így a bűbájtannal és az átváltoztatástannal mindig voltak problémái. Meglepő módon viszont a sötét varázslatok kivédésében mindig jól teljesített, talán azért mert ott a saját biztonságára kellett figyelnie, és nem arra, hogy valamit valamivé átváltoztasson. Ez nem jelenti azt, hogy húsz éves korára nem jött bele a varázslásba, sőt egészen jó kis boszorkány vált belőle, de nem feltétlenül nyúlt a pálcájához, ha fel kell emelni valamit vagy odébb kell rakni egy lábast a konyhában.

        Egyéb

avialany || Zooey Deschanel