Roxfort RPG

Amióta hazaértem Argentínából mást sem hallok otthon, hogy folytassam a tanulmányaimat. Igenis szükségem van az akadémiai képzésre, nem tanultam meg a élet nagy tapasztalatait az elmúlt pár hónapban. Nem elég a tapasztalati tanulás, a csillagászathoz a megfelelő mesterfokú tanulmányokra is szükség van. Apám addig rágta a fülemet, amíg azt vettem észre, hogy egyre jobban kerülöm. Először csak figyeltem, merre jár, hogy még véletlenül se akadjak az útjába. Aztán már a családi vacsorákon sem jelentem meg, mindig kifogásokat gyártottam, miért nem érek rá.
Persze, ez a szüleimnek is feltűnt, így egy idő után kérdőre vontak. Be kellett vallanom nekik, hogy még fogalmam sincs, mit fogok kezdeni az életemmel. Ott volt a lehetőség, hogy a Skye-szigeten dolgozzam velük, de semmi kedvem nem volt a "jó tanácsaikat" és a kritikáikat hallgatni. A roxfortos éveimben megtanultam megállni a saját lábamon.
Valahol mélyen tudtam, hogy azért szeretnék, hogy maradjak, hogy Theot pótoljam. Most, hogy a kisöcsém elkezdi a Roxfortot, a szüleim tényleg csak kettesben maradnak. Először az én nevelésem volt a mindennap teendőjük - a saját munkájukon kívül-, aztán, hogy Theo is készen álljon az iskolára, de most mindenféle gyereknevelési cél nélkül maradtak.
El kellett fogadniuk, hogy felnőttem. Nem járhattak folyton a nyomomban. Igen, aggódhattak értem, de csak normális szülői szinten, de nem akarta, hogy megmondják, mit csináljak.

Éppen ezért inkább leléptem Londonba. A keresztapám, James Hacklestone mindig örömmel fogadott az abszol úti lakásában, úgyhogy úgy dontöttem, hogy nála leszek a nyár hátralevő részében - vagy legalább is addig, amíg kitalálom, mihez szeretnék kezdeni.

Nagyjából egy hete lehettem Londonban, amikor jött a bagoly: Mrs. Hopkirk volt oly kedves és meggyőzte a lányát, hogy találkozzon velem. Melanie szívesen mesél nekem az akadémiai tapasztalatairól, a csupa jó élményéről és arról, hogy mennyit jelentett neki a magasabb fokú képzés, amikor az állásinterjúkra került a sor.

Melanie-val találkoztam már párszor korábban. A szüleink jóban voltak, így gyerekkorunkban mi is összefutottunk egymással. De mivel idősebb volt nálam, és a Roxfortban is pont kerültük egymást, így igazán mély barátság közöttünk nem alakult ki. Viszont ha már volt olyan kedves, hogy bevállalta ezt a találkozót velem, mégsem tehettem meg, hogy nem megyek el csak azért, mert semmi kedvem nem volt hozzá.

Melanie-val a Café Fulvio-ban találkoztunk egy kávéra. Akármennyire is próbáltam nem foglalkozni a témával, azért egy kicsit izgatott voltam. Évek óta nem találkoztam Melanie-val, ráadásul azóta komoly, felelősségteljes posztot töltött be a Wizengamotban, így nem tudtam, mire számíthatok. Amikor beléptem a kávéházba, körbepillantottam, hátha Melanie megérkezett már.

(https://i.pinimg.com/564x/9e/cd/89/9ecd8920a76ff7678c8c1fc6d3e09759.jpg)
serena - café fulvio
ultraviolence (https://www.youtube.com/watch?v=ZFWC4SiZBao)

A szokottnál korábban jöttem el a munkából. Ilyen csak ritkán kivételes esetekben van, mint mikor híre ment hogy az unokabátyám, Taiden, a halálból tért vissza. Aznap csapot-papot ott hagytam és homlok egyenest rohantam a Mungóba hozzá.
Tulajdonképp ha szigorúan veszem én a munka hőse vagyok, akinek egy kibaszott szobrot kellene állítani, na persze anyám után. A legtöbb túlóra az én számlámra van írva, nem mintha ez marhára boldogítana. Ez mindössze normál körülmények között egyet jelent… mégpedig hogy bazira nincs semmi de semmi magánélete az embernek.
Mert mi is vár ha hazamegyek? Egy rendezett kis penthouse lakás a belváros kellős közepén, nagy fürdővel, világos konyhával és egy szép nagy, márkás cuccokal teli gardróbbal. Meg persze ott van Namaste a macska is, aki kellő eleganciával képes leszarni a fejed, hogy örülj ha megjöttél.
Gyorsan átöltözöm az aznapi irodai ruhámból egy fokkal kényelmesebbe. Mégse fogok kiskosztümbe belifegni a Fulvio-ba. Na nem azért mert nincs kellő mennyiségű ebből a szériából, hanem mert unom a megszokott officialt és inkább egy mélyebben kivágott fordos blúz és szövetnadrág párosítása mellett döntök. Igaz, meleg van de estére már lehűl a levegő, én pedig a napot szeretem, a meleget szóval hamar dideregni kezdek. Nem is várom a telet.
Enyhe pírt lökök a tükörbe az arcomra, miközben ellenőrzöm a sminkem. Itt ott igazgatok rajta, csak hogy minden tökéletes legyen. Nem valószínű hogy most találkoznék bárkivel is, pláne nem életem eposzi vagy kevésbé eposzi szerelmével. Henry Mirol ha jól tudom külföldön van továbbra is. Mekkora pech. Szóval arra hogy belökjek két margaritát tökéletesen megfelelőnek ítélem magam, pláne hogy közbe szaktanácsadást kell tartsak a Fawley lánynak.
Szívesség ez is. Anyám kikövetelt szívességeinek egyike, de voltaképp ez annyira nem megerőltető. Ha a kiscsaj vevő hamar jó kis görbe este lehet ez, miközben elnosztalgiázok pár egyetemes eseményláncolaton. Talán Seraphina is vevő a dologra. Vagy mi is a neve?
- Serpenrosa? Selma?
Nem. Megrázom a fejem. Előbányászom az anyám kézírásával lefirkantott levelet. Csoda hogy pennát méltóztatott ragadni emiatt és nem valamelyik kis titkárnőjével irattata meg.
- Áh, Serena!
Kiáltok fel majd nézek a tükörbe.
- Üdv, Serena! Melanie vagyok!
Gyakorlom el a bemutatkozást egy bűbájosnak szánt mosollyal de hamar rájövök hogy annyira erőltetett, amennyire csak lehet, így inkább elvetem az ötletet hogy ekép kezdjük a dolgokat. Úgy döntök inkább a spontaneitást választom és kicsit hamarabb érkezem. Hátha egy kis alkohol már oldja az elején a bemutatkozást aztán majd a lényeget.
Talán túl korán van, vagy csak később érkezik a tömeg, de jólesően és meglepően szellős a kávéház belső terme. A teraszon többen üldögélnek, de én inkább a pultnál kérek ki egy koktélt majd még egyet. Már azon tűnődöm hogy a túl koraiságnak is megvan az ára, mert összeakad a nyelvem mire emlékeim szerint barna hajú kis semmilyen hatást gyakorló leányzó megjelenik, mikor nyílik az ajtó. Oda se pillantok eleinte, mert már ezeddigre annyiszor tekintgettem arrafelé, hogy a nyakamban kezd az ideg beállni. Kellene egy jó erős kéz, ami kimasszíroz.
A koktélcseresznyét szedem épp le a kis díszvilláról, ami időszakosan váltogatja a színét. Épp ajkaimhoz érintem kecsesen, mikor a periféiámba beköszön egy vörös hajzuhatag. Mély zöldesbarna tekintetem villan, mint mikor női konkurencia jelenik meg és fel kell mérni a másikat.
- Ejha…
Nyögöm ki ahogy rádöbbenek, ez a vörös céda az én várva várt ismerősöm. El is felejtek újabb kört rendelni, megvárom míg a kis csibéből lassacskán kész nővé érett leányzó felfedezzen magának és elinduljon felém.
- Ez aztán nem semmi! Hirtelen, de szinte meg sem ismertelek, Selena…!
Mosolyodom el, s ez a mosoly félig őszinte félig erőltetett. Egy fokkal jobb mint gondoltam hogy produkálni tudom. Az a baj hogy akarok én ilyesmit, csak valahogy az arcizomzatom nem működik közre. Kurva nagy pech.
- Gyere tedd le magad. Épp Szerelemelixírt iszom, amibe mi is van Tom? – nézek a pultos srácra kisegítésként. Ő kedvesen elmondja hogy Vodka és rum, mire én megismétlem lelkesen. – Vodka és rum. Hát kell ettől több?
Nekem nem. És talán több sem. De nem sok este jövök el korábban munkából így hát még egy vagy két kör belefér. Ó de mennyire hogy belefér!

Cafe Fulvio - Melanie

Ahogy körbenéztem, rögtön kiszúrtam Melanie-t. Ott ül a pultnál, egyenes háttal, fensőbbséges tekintettel, mint aki tudja, hogy ő mennyivel különb a többieknél, akik itt iszogatnak. Igen, tipikus Hopkirk. Eddig is rossz érzéseim voltak ezzel a beszélgetéssel kapcsolatban, most pedig már kifejezetten feszült vagyok. Ki vagyok én, hogy egy Wizengamot-tagot zargassak a buta kérdéseimmel. Merlinre, apám is gondolkodhatnak néha. Én nem olyan vagyok, mint ők, akik kedvesen elmosolyognak, és könnyedén elbeszélgetnek bárkivel. Nekem nem megy a bájcsevej.
Veszek egy nagy levegőt, és elindulok Melanie felé, és jobban megnézem magamnak. A szövetnadrág és a blúz párosa tökéletesen megy egymáshoz, az én kis piros nyári ruhám elbújhat mellette. Gyorsan végigsimítok magamon, hogy legalább felesleges ráncok ne legyenek a ruhámon, és pár lépés után már Melanie mellett állok. Tiszteletet parancsoló, villanó tekintettel néz fel rám, egy kicsit össze is rezzenek, de végül kihúzom magam, és kedvesen rámosolygok.

-Szia, Melanie! Serena Fawley vagyok. - Hülyeség bemutatkozni valakinek, akivel már többször is találkoztam? Elképzelhető, de Melanie nem biztos, hogy emlékszik rám. Miért is emlékezne, hiszen kislány voltam még, amikor legutoljára találkoztunk.

- ... Hirtelen, de szinte meg sem ismertelek, Selena…! - köszönt Melanie. Én egy kicsit elhúzom a számat. Az egy dolog, hogy nem emlékszik rám, de a nevemet, azért megjegyezhette volna.

-Khm... Serena. - hangsúlyozom ki újra a nevemet, és kicsit kínosan érzem magam. - Örülök, hogy megtaláltalak. Habár, nincsenek túl sokan. A meleg mindenkit inkább a parkokba csábít. - nézek körül a kávézóban.

Mint kiderül, Melanie Szerelemelixírt iszik, úgyhogy én is azt kérek, nagy gond nem lehet belőle.

-Köszönöm, hogy szakítasz rám időt. - kezdek bele, mindenképpen szabadkozással, ahogy apám meghagyta. Mégis csak egy elfoglalt fiatal nőt zargatok az ügyes-bajos dolgaimmal. - Igazából az Akadémiáról szeretnék beszélgetni veled. - A hangom annyira hamisan cseng. Dehogy akarok ÉN beszélgetni. A szüleim akarják, hogy beszélgessünk. ÉN most csak kínosan feszengek. De Melanie nem tűnik annyira barátságtalannak, kellene adnom neki egy esélyt. Nem akarok túl nyomulósnak tűnni, úgyhogy gyorsan még hozzáteszem. - De persze az még ráér. A szüleid hogy vannak?

Legszívesebben a varázspálcámmal verném a fejemet, annyira bénának érzem magam. Szedd össze magad, Serena, tudsz te ennél jobb is lenni!

Bocsánatkérő mosollyal pillantok Melanie-ra és remélem, neki is elég kínos a beszélgetés, hogy átvegye az irányítást.

(https://i.pinimg.com/564x/9e/cd/89/9ecd8920a76ff7678c8c1fc6d3e09759.jpg)
serena - café fulvio
ultraviolence (https://www.youtube.com/watch?v=ZFWC4SiZBao)

Aha. Szóval Serena. Nem nehéz név ez, menni fog. Meg fogom jegyezni. Bár két kör után lehet már nem igazán fog érdekelni, ahogy az egyetemi életem rögös kis útja sem. Ma azonban kénytelen leszek erről beszélni, mert a kislány nem rest rögvest rákanyarodni erre a kérdésre. Hát hogyne…  rögtön a cél, amiért jött.
- Igazából az Akadémiáról szeretnék beszélgetni veled.
- Mi másról is…?
Szakad fel belőlem a nem igazán őszinte pláne nem lelkes és inkább kötői semmint komoly kérdés, ami félig lemondó csalódás is. Ah tudhattam volna hogy egy tizenéves karót nyelt fruska de reméltem egy kis ital majd oldja a dolgokat. Nem célom mattrészegen hazatámogatni, meghagyom az ilyen első alkalmakat a Godrik kollégiumának meg az egyetemista csoporttársainak.
- De persze az még ráér. A szüleid hogy vannak?
A kérdésére cinikusan lesajnáló pillantást lövök felé. Szépen húzott tusvonalamnak köszönhetően a macskaszemeim még kontrasztosabbak és pont ekkor teszi le Tom elénk az italokat. Határozottan Serena elé tolom.
- Szerintem igyál egyet vagy egyenesen kettőt mert lehet még egy kevés vodkát kevertetek bele.
Azzal én is iszok a sajátomból. Az édeskés íz most keserű nyomot hagy a számban. A koktéllal az a baj hogy alapvetően itatja magát és észre se veszed de hamar berúgsz tőle. Azonban ami mindentől jobban kijózanít, hát az az anyám.
- Amúgy a kérdésedre a válasz, jól vannak. Most kivételesen nem marják egymást mert apám Ausztráliába utazott két hónapra. Anyám meg… nos a szokásos szerepében tetszeleg.
Mafalda Hopkirk az a fajta nő, aki tudja mit akar és el is éri azt. Én a lázadó lánya vagyok a legnagyobb büszkesége és egyben a legnagyobb kudarca is. Felettem nem tud dűlőre jutni.
- De nem miattuk vagyunk itt. És a te szüleid miatt, szóval lapozzunk.
Legyintek kecsesen miközben lábat cserélek és fél testtel elegánsan Serena felé fordulok. Immár a figyelmem rá összpontosítom. Jobban felmérem összehúzott szemekkel, nem rejtve véka alá hogy őt stírölöm, mint egy vadász a zsákmányát.
- Szóval Godrik. Miért? Mit remélsz tőle?
Kérdések. Ha neki vannak vagy lesznek, hát nekem is akad. Nem tűnik annak a típusnak aki bírja a nyomást, de ettől még persze tévedhetek. Hamu alatt lapul a tűz, mint tudjuk… és a Godrikhoz aztán kell ambíció, kitartás, ész, meg parázs… soksok izzó parázs.
- És ami a legfontosabb… mit akarsz tudni róla?
Újabb kortyra emelem a poharam miközben várom a választ. Ugyanúgy méregetem a vöröst a poharam széle felett elidőzve a vonásain és a gesztikulációján.

A beszélgetésünk Melanie-val nem kezdődik valami fényesen. Nem is tudom, hova tegyem az egész lányt. Nyilván örülnöm kellene, hogy szakít időt a fontos dolgai mellett rám, és szán energiát arra, hogy beszélgessen velem. Ő már mégis csak elért valamit az életben. Másrészt, én sem önszántamból vagyok itt. Tényleg azt hiszi, hogy én nyaggattam apámat, hogy beszéljen le egy találkozó Ms. Hopkirkkel?

Mindegy is, ezt mindkettőnknek túl kell élnie, de úgy tűnik, Melanie jobban szenved, mint én. Neki aztán tényleg kínszenvedés, hogy itt kell ülnie egy kis senkivel, és a családi viszonyokról és az Akadémiáról kell beszélnie.
Miközben hallgatom a kimért válaszait, megérkeznek az italaink. Belekortyolok a koktélba, egyszerre édes és keserű, finom és undorító, nem tudom eldönteni, hogy ízlek-e vagy nem. Áh, ez az én Melanie koktélom.

Valahol irigylem a tartását és a büszkeségét, az enyhe lenézését, ahogy rám tekint. Ehhez komoly önbizalomra van szükség. Nekem sosem volt ennyire jó kiállásom. Teljesen jól el voltam a magam kis világában, nem vágytam többre. A barátaim körében persze én voltam mindig a hangadó, de ismeretlen emberek társaságában nem szeretek gyorsan, élesen, határozottan megnyilvánulni. Szeretem először kiismerni az embereket, tudni, mikor, kivel kell vigyázni, mit mondhatok a társaságukban. Melanie pedig egyelőre egy titokzatos könyv volt számomra. Pedig valahol mélyen éreztem, hogy egy másik világban még akár jól is kijöhetnénk egymással.

-Uh, Ausztrália. - rázkódom meg, amikor mondja, hogy az apja oda utazott. - Remélem jobban fogja tölteni az idejét, mint én. - teszem még hozzá, és próbálok nem gondolni az Acromantula-fészekre.

Valójában Melanie-nak igaza van. Térjünk a tárgyra - gondolom én is, és örülök, hogy ő is így gondolja.

-Valójában kutatni szeretnék. A Roxfort utolsó éveiben is már sokat olvasgattam, és kísérleteztem. Azt vizsgálom, hogy az asztrológia, a csillagok, holdak, a Nap állása hogyan befolyásolja, erősíti, gyengíti a mágiát, és főleg, mennyire befolyásolja a bájitalok elkészítését, azok erősségét. - Végre elememben vagyok. Ez az én témám és órákon át tudnék róla beszélni. Kíváncsian nézek Melanie-ra, őt mennyire érdekli az, amiről beszélek. - Már eddig is kutattam ebben a témában, az elmúlt egy évben több országban is jártam, könyvtárakban töltöttem az időm egy részét, másik részét pedig a helyi obszervatóriumokban, az ottani boszorkányok és varázslók tapasztalatait meghallgatva, a tanácsaikat kikérve. Viszont itthon, a kutatásra a legjobb hely az Akadémia. Mélyíthetem az elméleti mágia ismereteimet, emellett megfelelő eszköztár is a rendelkezésre áll. De mégis, valójában arra lennék kíváncsi, hogy milyen a diákélet az Akadémián? Tényleg annyira kemény, ahogy azt sokan állítják? És ha igen, akkor hogyan kell átvészelni? Neked sikerült, biztos van elég tapasztalatod.

A hosszú monológ után belekortyolok a koktélomba, Melanie-t figyelve, milyen reakciót váltanak ki nagyratörő terveim.

(https://i.pinimg.com/564x/9e/cd/89/9ecd8920a76ff7678c8c1fc6d3e09759.jpg)
serena - café fulvio
ultraviolence (https://www.youtube.com/watch?v=ZFWC4SiZBao)

Serena reakciója Ausztráliára meglep. Ez mindössze annyiban nyilvánul meg, hogy íves szemöldököm egyike feljebb kúszik miközben rápillantok. Szóval vagy rossz tapasztalata van a kontinenssel kapcsolatosan vagy szimplán nincs igazán oda az ott élő óriási pókokért, kígyókért és egyéb abszurd lényekért. Mondjuk ez utóbbit megértem, szívből gyűlölöm mind a muglik által ismert mind a varázsvilágbeli egyedül ott élő fajok zömét. Részben ezért sem utaztam vele. Ha Hawaii lett volna az azért már más tészta ugye…
-Valójában kutatni szeretnék. A Roxfort utolsó éveiben is már sokat olvasgattam, és kísérleteztem. Azt vizsgálom, hogy az asztrológia, a csillagok, holdak, a Nap állása hogyan befolyásolja, erősíti, gyengíti a mágiát, és főleg, mennyire befolyásolja a bájitalok elkészítését, azok erősségét.
Szusszanok egyet a monológ végefelé. Ejha, belevágtunk a tököspite közepébe. Kicsit úgy érzem magam mint egy anyuka aki a saját gyerekét okítja. Persze fogalmam sincs valójában milyen lehet, de klisésen hasonlatosnak érzem a jelenetet hozzá. Ha valamihez nem, vagy csak részben értek, hát az az asztrológia. A Godricnak sok ága van, még több kara azon belül pedig milliónyi szakiránya. Feltételezem nem nekem kellene tippet adnom mégis hol oktatják ezt. Jó esetben kinézi a lány a maga által kedvelt szakot. Attól ahogy hirtelenjében kinyílt a csipája nem tűnik egy szende kis szűzleánynak, mint elsőre hinnénk.
Csak hallgatom és bólogatok, mint aki mindent is ért holott kb semmit se és közben iszom a koktélom. Az alkohol lassít de azért nem ittam annyit hogy ne fogjam fel a nekem szegezett kérdést.
Szóval ezt akarja tudni?
- Nos, nem fogok hazudni. Kemény valóban. – elkomolyodom, egy percig magam elé bámulva elmerengek a régmúlton. – De van egy hatásos ellenszer a stressz ellen. Jobb ha máris szokod. Mégpedig ez itt…
Látványosan megemelem a poharam hogy lássa a Fawley lány is.
- Az alkohol segít levezetni a felgyülemlett feszültséget. Figyelned kell az arányokra, ha buli buli hátán van akkor is teljesítened kell, de aki begubózik és csak magol a végén a Mungóba köt ki. A balansz a fontos, egyensúly nélkül nem megy a dolog. Fogalmam sincs mi a fenét fognak neked ott oktatni, de hogy könnyű nem lesz az biztos. Ellenben ha túléled és sikerrel elvégzed… nos…
Elvigyorodom ravaszkásan és önelégülten. Majd lazán széttárom a karom.
- Akkor minden út nyitva áll előtted. Ilyen végzettséggel és a vele együtt párosuló tudással bárhol a világba meg tudod állni a helyed.
Kacsintok egyet, majd szelíden oldalba lököm hogy igyon ő is, mert ki fog tikkandi itt nekem.

(https://i.pinimg.com/564x/9e/cd/89/9ecd8920a76ff7678c8c1fc6d3e09759.jpg)
serena - café fulvio
ultraviolence (https://www.youtube.com/watch?v=ZFWC4SiZBao)

-Tényleg úgy gondolod, hogy az alkohol a leghatásosabb módszer a stressz levezetésére?
Már a nyelvem hegyén lenne a visszacsattanó kérdés a „mégis mi lenne más?” de inkább visszanyelem mint egy keserű pirulát. Úgy tűnik Serena kellően begyöpösödött ahhoz hogy könyvmolyként tengesse az életét az Akadémián, csak mert a családja benyomja ha más nem erővel. Sóhajtva veszem tudomásul, hogy tulajdonképp totál felesleges neki bármit is mondanom, a szűk látáskörével és a még alacsonyabb szinten lévő igényeivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni.
Inkább nem is válaszolok a kérdésére, merőben kellemetlen ha nem érti valaki a lényeget. Úgy teszek mint akit nagyon elfoglal a pult mögött sorakozó italok kompozíciója de valójában inkább szidom magam, hogy mégis mi szükségem volt erre? Tulajdonképpen semmi sem.
- Nem mintha gondom lenne az alkohollal...
Cinikusan pillantok a lányra, aki mintha csak a gondolataimba olvasna inkább iszik mintha ezzel is bizonyítani akarna. De hát ez édeskevés.
- Az elmúlt egy évben végigkóstoltam milliófélét a sakétól kezdve a tequilán át a portói borig. Szerencsére volt rá alkalmam. De a részegség soha nem jött be.
- Aha…
Tudta valaki hogy az „aha”-t egy nő ezerféleképpen tudja mondani és abból kilencszázhatvan közülük halálos? Nos ez sem szebb mint egy Avada Kedvara lenne…
Inkább én is megemelem a poharam és a pereme felett átnézek az ajtó felé. Mintha segítséget várnék. Mintha valakit várnék. Mondjuk Henry Mirolt vagy anyámat aki átveszi innen a szerepem. De csak vadidegenek jönnek majd mennek váltott ritmusban.
-Te hogy tapasztalod, a való életben a gyakorlati tudás vagy az elméleti háttér a fontosabb? Én úgy láttam eddig, hogy sokkal jobban megbecsülik az embert, ha már van tapasztalata, még akkor is, ha esetleg nincs meg hozzá a megfelelő végzettsége. Ahogy tavaly egyre több obszervatóriumban jártam, egyre több feladatot mertek rám bízni, és egyre szívesebben avattak be a saját munkáikba a helyi boszorkányok és varázslók. Itthon viszont kicsit úgy érzem, hogy nem lehet helyem a tudományos körökben, ha nem végzem el az Akadémiát...
- Öhm…. tessék?
Kérdezek vissza bambán pislogva, mert a monológot ugyan hallottam a fülem csak nem zártam be de a jelentése nem jutott el a tudatomig rögtön. Ilyen az ha egy fárasztó munkanap után ostoba szaktanácsadósat játszom ingyen és még az az örömöm sincs meg hogy közbe becsíphessek.
- Hát őszintén szólva nem tudom. A te szakterületed egyáltalán nem ismerem. A sajátomban a Minisztériumhoz mindenkinek előbb papír kell hacsak nem a takarítószemélyzet körében akarsz dolgozni. Evidensen fontos a tudás is. Ha kiderül hogy alkalmatlan vagy hamar kiteszik a szűrödet.
Hogy ehhez a Godrik megadja-e amit kell? Nem is kérdés. A kérdés az, ez a fruska képes lesz-e teljesíteni egyáltalán.
-Te milyen órákat hallgattál a Godrikon? Milyen a diákélet? Kérlek, mesélj a bulikon kívüli életről is, biztosan az is egy külön élmény.
Szusszantok egyet. Most komolyan azt szeretné hogy meséljek McCoy professzor esszéiről és vizsgarendszeréről? Magamat is megkímélem az elmélkedéssel.
- A legnehezebbek talán a mágikus baleset elhárítás és a Mugli szociológia, de…
Elhallgatok mert szemet szúr egy fiatal roxfortos korúnak kinéző srác, aki minket bámul. Nem is minket, egyenesen Serénát.
- Hmmm… úgy látom hódolód akadt…
Elvigyorodom és bájosan oldalra billentem a fejem. Vajon hogy reagál Miss Könyvfaló erre a kis nem várt fordulatra?

Ülök a Cafe Fulvioban, próbálom normális keretek közé terelni a beszélgetést, próbálok úgy tenni, mintha ez az egész érdekelne - mindezt a szüleim és Mrs. Hopkirk kedvéért -, de egyre kínosabb az egész. Melanie-ról nem tudom eldönteni, hogy unja-e a beszélgetésünket, ennyire nem vagyok neki szimpatikus vagy szimplán csak ilyen a stílusa és mindenkivel flegma és lekezelő. Mondjuk attól még, hogy a Minisztériumban dolgozik, nem kellene, hogy így elszálljon magától. - gondolom magamban, valószínűleg az arcomra is kiülnek a gondolataim.

Már azon tanakodom, hogy tudnám minél hamarabb kihúzni magam a kínos szituációból, amikor Melanie - és a roxfortos srác - kicsit még jobban felkavarja a kicsit sem álló vizet. Odapillantok a vállam felett, amerre Melanie is néz, és jobban szemügyre veszem a "hódolómat". Ismerősnek tűnik, talán egy vagy két évvel alattam járt a Roxfortba. Mondjuk így jobban megnézve, valószínűleg még mindig oda jár. Talán Griffendéles volt, és párszor még beszélgettünk is. De akárhogy erőltetem az agyam, a neve nem jut eszembe.

De most nem pasizni jöttem, a kínos beszélgetés után nagyon kedvem sincs hozzá, de egy kicsit azért szemezek a sráccal, majd visszafordulok Melanie felé. Iszok egy nagy kortyot az italomból, és azon gondolkodom, hogy vajon Melanie mire számít. A fenébe is! Miért gondolkodom ezen? Miért akarom lenyűgözni ezt a lányt?

Valójában tudom a választ: Engem általában kedvelni szoktak az emberek. Soha nem volt bajom azzal, hogy kedvesen, barátságosan elbeszélgessek valakivel. Aki pedig nem ugyanígy viszonyult hozzám, azt hamar ott hagytam. Most viszont ezt nem tehetem meg, ha már Melanie volt olyan "kedves" és eljött erre a találkozóra.

Iszok még egy kortyot, aztán megvonom a vállam.
-Ismerem a srácot a Roxfortból. Két évvel alattam járt. Párszor beszélgettünk. Most biztos azon gondolkodik, hogy tényleg ismer-e engem. Ha viszont akar tőlem valamit - a mondat felénél felhajtom a sütőtök levem maradékát és látványosan lerakom a poharamat a pultra -, akkor nemsokára rendelni fog nekem valamit. - Kíváncsian pillantok a srác felé, úgy, hogy ő ne vegye észre, és azt figyelem, vajon ő is így gondolkodik-e, mint én.

Valahol mélyen szeretném, hogy így legyen. Gyerünk, ismeretlen ismerős, legyél jó fej, és rendelj nekem egy italt! - gondolom magamban, de közben szemrebbenés nélkül várom Melanie reakcióját az egész helyzetre.

(https://i.pinimg.com/564x/9e/cd/89/9ecd8920a76ff7678c8c1fc6d3e09759.jpg)
serena - café fulvio
ultraviolence (https://www.youtube.com/watch?v=ZFWC4SiZBao)

Árgus szemekkel figyelem a reakciókat. A srácé egyértelmű. Túlfűtött kamasz, hormonoktól túltengő és félszeg tinédzser egyben. A lány már annál érdekesebb. A tudat, hogy tudod valakinél te vagy a befutó sokat nyom az önbizalomban a latban. Vajon Serena elszáll ettől a gondolattól mint a győzelmi zászló vagy egy kezes kis hippogriff esetleg ugyanolyan bárgyú marad mint egész eddig? Saját elmondása szerint nem egy szende szűz mégis aként viselkedik.
- Ismerem a srácot a Roxfortból. Két évvel alattam járt. Párszor beszélgettünk. Most biztos azon gondolkodik, hogy tényleg ismer-e engem. Ha viszont akar tőlem valamit…
Jelentőségteljesen kivárok és nem segítek a lánynak. Fejezze be csak a sajátos gondolatmenetét. Helyette az ajtó felé pillantok de senki ismerős nem jön be rajta.
- …  akkor nemsokára rendelni fog nekem valamit.
Hümmögök egyet, de hogy ez elismerő-e vagy épp lenéző nem tudhatja biztosan. Valójában én magam sem tudom melyik felé hajlok. A túlzott nagyképűség ha nincs hozzá báj, kecsesség és elegancia szart se ér csak undort és ellenvetést szül. Ennek a lánynak sokat kll még tanulnia, az biztos.
- Nos akkor meglátjuk.
Vonok vállat és gonoszkásan elvigyorodom. Ravaszul villan a tekintetem újra a fiúcska asztalára, majd vissza a társaságomra.
- Vagy akár te is meghívhatod. Engem nem zavar, megértem ha…
Megértem ha fontosabb lenne egy sráccal enyelegni, mint engem faggatni. Amúgy is unalmas a tanórákról és az idióta professzorokról elmélkedni. Nem ráér megtudni ezt ha már felvették? Mellesleg… mi van ha nem veszik fel? A Godrikon nagyon erős a verseny, a gyógyítóképzőbe azonban folyamatosan keresik a jelölteket.
Intek a pincérnek az egyik ujjam megpörgetve hogy én kérek még egy kört. Hogy Serena csatlakozik-e vagy inkább elhagy a románcért… hát az majd pár perc múlva kiderül.

Melanie maga a tökéletes rejtély. Legalább is azt gondolja, de valójában látszik a megvetés az arcán. Nem tudom, pontosan mi baja lehet velem, de egyre jobban úgy érzem, már nem is érdekel. Igazából, megtettem, amit a szüleim akartak: találkoztam vele. Valószínűleg ő is elmeséli majd az anyjának, hogy "mennyire jól mulattunk együtt", és ezzel le is zárulhat a mindkettőnknek kínos kapcsolatunk. Igazából semmi érdemlegeset nem tudtam meg az Akadémiáról, meggyőzni meg aztán végképp nem győzött meg, de mindenesetre belém ültette a kíváncsiságot: vajon ott mindenki olyan beképzelt, mint Melanie? Mindenki ennyire el van szállva magától?

Sejtettem, hogy a legtöbb évfolyamtársammal nem leszek szoros kapcsolatban, mivel én a magasmágia valami igazán különleges és speciális formáját választom. Én innen is, onnan is választok majd tárgyakat. Mert akármennyire is azt gondolja ez a lány itt velem szemben, hogy nem tudom, mire jelentkezem, én tényleg utánanéztem. Csak ezt nem kötöttem a szüleim orrára.

- Vagy akár te is meghívhatod. Engem nem zavar, megértem ha… - mondja Melanie, kizökkentve engem a gondolataim fonálából.

Ha mi? Ha le akarok lépni ebből a teljesen kínos szituációból? Ha elegem van az egész kisugárzásából? Ha inkább egy pasival tölteném el az estét és nem vele?

Őszintén szólva, egy kicsit eljátszottam a gondolattal, hogy fogom magam, itt hagyom és lelépek a sráchoz. Biztosan ezerszer jobb este várt volna rám, ha a Roxfortos fiút választom, és nem Melanie-t. De láttam rajta, hogy ő is szenved, én ahogy egyre jobban nem érdekelt, hogy mit gondol Melanie, úgy kezdtem egyre jobban élvezni, hogy ő is kínosnak találja az egész helyzetet. Nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen, Melanie!

Ha pedig a srác mégis csak akar tőlem valamit, akkor majd lép ő. Mindig is úgy gondoltam, hogy egy férfinak kell kezdeményeznie. Ne már, hogy a lányoknak kelljen még ezt is megtenniük. Kitartottam a döntésem mellett, és biztos voltam benne, hogy jól választottam.

-Jajj, nem. - rázta a fejem végül. - Nem akarlak itt hagyni, az olyan bunkóság lenne. Inkább iszom én is még egyet. - Jelzem közben a pincérnek, hogy most én is azt kérem, amit Melanie. - Inkább folytassuk a beszélgetést. Te most itt élsz Londonban, ugye? Milyen a Minisztériumban dolgozni? Nem túl unalmas az a sok papírmunka?

(https://i.pinimg.com/564x/9e/cd/89/9ecd8920a76ff7678c8c1fc6d3e09759.jpg)
serena - café fulvio
ultraviolence (https://www.youtube.com/watch?v=ZFWC4SiZBao)

A szemem forgatom a bunkóság említésén. Hát nem akarom ennek a libának az orrára kötni de túléltem már ettől durvább dolgokat is. Szóval talán elviselném ha lelépne azzal a bájgúnárral és ahelyett hogy komoly felnőttnek akarná eladni magát a szemembe nem túl sok sikerrel legalább tehetné azt, ami valójában. Tizenéves, aki élvezi az életet.
Merlin azonban nem vesz ma a pártfogásába.
- Inkább folytassuk a beszélgetést.
Hát jó… gondolom magamban enyhe cinizmussal, míg figyelem hogy Serena is végre alkoholhoz nyúl a kis narancsleve vagy mije után.
- Te most itt élsz Londonban, ugye? Milyen a Minisztériumban dolgozni? Nem túl unalmas az a sok papírmunka?
Halkan kuncogni kezdek. Részben azért mert ha az egyetemi téma nem lett volna kellően problematikus hát itt a másik gyöngyszem. Mit akar ez a lány? Intézzek neki nyári gyakorlatot?
- Unalmasnak éppen nem mondanám. Igaz, sok az általad említett papírmunka, de sokszor kell helyszínre menni, akár a mugli akár a varázsvilágbeliekkel szót érteni. Mindenkinek vannak jogai, még a varázslényeknek is. Időközönként felül kell vizsgálni a törvényeket, és a Tanács nem csak ítélőbiztossági feladatokat lát el…
Ujjaim eljátszanak a pohár szélén, s elhallgatok mikor a pultos leteszi az új poharat a társaságom elé. Pillantásom rávillan a lányra, majd szolíd kis mosollyal emelem meg a sajátom. és iszok egy kortyot.
- Amúgy meg sok a Minisztériumbeli probléma. Mindig akad egy osztály, ahol tornádó söpör végig, pláne most hogy a Szeszély folyton produkál valamit. Ahol koncentráltan sok a mágia mint ott, érthető módon többször és hevesebb reakciók alakulnak ki.
Megpróbálom elfojtani a röhögésem de nehezen megy.
- Két nappal ezelőtt az egész Misztériumügyi főosztályt ellepték a mérges darazsak. Mindenki akkora csípéssel az orrán közlekedett mint egy bubógumó!
Akaratlanul is kacagok, mert az ostoba Parkinson képe zseniális volt. Még Mirol is röhögött rajtuk és ha neki lehet.. hát akkor mindenki másnak is.
- Miért a te fejedben milyen a minisztérium?
Somolygok miközbe figyelem, mit és azt is hogyan reagálja le.

(https://i.pinimg.com/564x/9e/cd/89/9ecd8920a76ff7678c8c1fc6d3e09759.jpg)
serena - café fulvio
ultraviolence (https://www.youtube.com/watch?v=ZFWC4SiZBao)

Csak némán hallgatom a lányt és egyetértően bólintok. Hát ha valakinek, neki aztán biztosan nem lenne motiváló közeg. Tény, ami tény, nem mindenki születik oda. Meg lehet szokni, van aki lustasából van aki kényelemből választja, olyan is akad aki a biztonság és állandóság miatt. De ennek, mint az életben javarészt mindennek, megvan az ára.
Azon se lepődöm meg, hogy gyerekként sokkoló lehetett egy felbolydult furkásztanyaként azonosítani a munkahelyem. Annyi ügyosztály, annyi ember és annyi egyéb lény dolgozik ott hogy pláne apróságként könnyű eltévedni. Gyakran még felnőttek sem tudnak eligazodni a hivatalok rejtelmeiben.
-Ha lehet, akkor én inkább egy nyugodtabb munkahelyet választanék.
Érdekelne, hogy mi számít neki nyugodtnak, de gondolom az egy elrejtett pincezug vagy toronyszoba ha jól sejtem, ahonnan megfelelő kilátás nyílik az éjszakai égboltra. Nem voltam rossz asztronómiából, de nem választottam volna az ehhez kapcsolódó hivatásokat sem.
-Dolgoztál máshol is korábban vagy a Minisztérium az első munkahelyed?
Halovány mosollyal arcomon válaszolok.
- Valójában, ez az első. Tudod nekem édesanyám miatt eléggé be volt szabályozva a jövőm illetve a lehetőségeim. Ne érts félre valójában bármi lehettem volna, de hamar kiderült számomra hogy azt várja a nyomdokaiba lépjek. Valójában… - morfondírozok el - …talán mindig is ezt akartam.
Egy percre elhallgatom majd megrántom a vállam, mintha mindegy lenne.
- Szóval, igen. Az első és ki tudja… meglehet az utolsó is.
Kiiszom a poharam tartalmát de már nem intek újabb körért. Későre jár, holnap korán kell két ügyiratot is iktatnunk és emiatt meglehet tovább is kell bent maradnom.
- Nos Serena, örülök hogy találkoztunk. Nekem mennem kell de te maradj csak a barátoddal hátha így hogy eltűnök a színről összeszedi magát.
Rákacsintok a lányra, hátha felbátorodik. Végtére is emancipált nők vagyunk az ég szerelmére, ha szeretne valamit kezdeményezhet maga is.
- Ha további kérdésed van, üzenj vagy megbeszélünk egy másik találkozót. További szép estét!
Intek neki miután kifizetem busás borravalóval a pincért és a Serena fogyasztását is állom, aztán enyhén spiccesen de lazán elegánsan kisétálok a Fulviobol. A kinti hűvös levegő megborzolja a hajam, és jólesőn emlékeztet hogy tényleg ideje hazaindulni. Fel se tűnik hogy az utca elejébe feltűnik egy aranyszőke hajkorona egy jól ismert medállal a férfi nyakában. Így mire ő odaér én már hazahoppanálok. Megint elkerülve álmaim vágyképét. Henry Mirolt.