Roxfort RPG

Eye of the Tiger (https://www.youtube.com/watch?v=Rk8QRRVxrOY)
(https://i.pinimg.com/474x/95/91/0b/95910b7ba8d7536e8862259193d13d21.jpg)


...Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé...

A felkelő nap sugarai lágy aranyszínbe töltötték meg a szobát. Néma csend volt, mindössze Anna nyugodt, egyenletes szuszogása törte meg azt, meg persze az enyém. Sokszor esett meg már ez az utóbbi időben. Én fent vagyok, még pirkadat előtt miközben ő békésen alszik. Szeretem ilyenkor megfigyelni, akár felém fordul, akár nem. Nemcsak a bőre tejfehérségét, vagy ébenfekete hajának selymes lágyságát, a kusza tincsek zabolázatlan vadságát, hanem azt a természetesen egyszerű formát, alakzatot helyzetet is amivel az ágyban, öntudatlanul fekszik vagy épp a vonásait, melyek mintha percről percre változnának holott… ilyenkor a legmozdulatlanabb.
Nehezen megy továbbra is az ágyban alvás. A derekam sajog, a gerincem ordít a földért, de a kedvéért meg persze érte már valahogy eszem ágában sincs kihasználatlanul hagyni a matracot. Eljátszom a gondolattal hogy hozzá érjek, ezzel felkeltsem de inkább csak fekszem fejem a párnára hajtva és azúrkék szemeimmel igyekszem nem elmulasztani a felkelésének varázslatos másodperceit.
Lassan, végtelen óráknak tűnő lassúsággal rebbennek meg a szempillák és húzódik el finom cseresznyeszín ajka, hogy aztán rám tekintsen. Nem tudom megállni és elvigyorodok, javíthatatlan szemtelenséggel. Tudom, hogy most már szabad a gazda, így kezem mozdul, ujjaim eljátszanak az egyik felém eső hajtincsével.
- Jó reggelt, kisfarkas!
Közlöm vidáman, habár voltaképpen nincs nagyon okom örömködni. Neki majd lesz, de még nem tudja. Ám előbb sorjában mindent.
- Ha nem bánod, ma szabadnapos leszel.
Meggyőzően igyekszem búgni ezt, mert amennyire munkamániás képes és ellenkezni kezd. Remélem nincs sok minden betervezve neki mára, mert annak ellenére mennyire élvezném nem egész nap az ágyba akarok henteregni vele.
- Egyrészt, meg kellene beszélünk pár dolgot…
Elakadok. Nem tudom hogy kezdjem vagy inkább hogy is folytassam. Így, csak hogy oldjam a saját magamban lévő frusztrációt közelebb húzódom hozzá és csókot lehelek a vállára.
- Előre bocsájtom, hogy nem fogadok el nemleges választ!
Kihívóan tekintek rá, ami tudom hogy feltüzeli és élvezettel akar majd belecsapni a háborúba ellenem, de most ez tényleg nem feltétlen lenne tanácsos. Vagy hát leginkább az időt húzni vele. Még mindig remegő jobb kezemmel végig simítok az arcán és közelebb vonom magamhoz. Egyetlen lassú, szenvedélyes csókkal próbálom eltörölni az ellenkezés felsejlő morzsáját benne, majd amilyen hirtelenséggel támadtam olyan könnyeden engedem is el hogy a lendülettől vezérelve ki is másszak az ágyból és magamra húzzam a kikészített inget.
- Jobb ha nekilátsz az öltözködésnek, a reggeli mellett megbeszéljük a dolgokat, utána pedig… hát rajtad áll meddig tartalak fel.
Vállat vonok de el is fintorodok. Nem tudom valaha hozzá fogok tudni szokni ahhoz hogy nem leszek a régi. Talán nem. Ha meg mégis, legalább eltűnik egy újabb rohadtul rossz szokásom, hogy teret adjon sok más újnak természetesen.  

Kihallgatás?

 (http://)(http://) (http://)


 zene  (http://link)

Csend és üresség. Valami tükröződő felületen álltam, talán mozdulatlan tó felszíne, talán üveglap. Körülöttem szürke köd terjengett, a látótáv pár méter volt csak csupán, s ahogy léptem egyet gyanakodva, lábamnál felkavarodott a sűrű gomolygás.
- Hol vagyok? - kérdeztem tétován.
- Vagyok… vagyok… vagyok… - válaszolta saját visszhangom távolról,, kristályos csengéssel. Tanácstalan összekulcsoltam magam előtt a kezeim. Akkor vettem észre, hogy puha, fekete, bársonyos prémkabát van rajtam, ami a bokáig ér, és aminek kapucnia a hátamra simul.De hűvös van, mezítláb vagyok, és a bunda alatt egyébként teljesen pucér. Addig is gyanús volt, hogy ez egy álom, de kezdtem arra gyanakodni, hogy ez Christoferé.
Úgy összefont karokkal indultam neki felfedezni a környezeemet, de pár lépés után megálltam, mert itt igazából nem volt semmi, csak én. És…
Fellebbent előttem a köd. Feketébb volt, mint más helyen. Mintha a gőzbe kormos füst keveredett volna. Megemeltem kissé a fejem, óvatos, aggodalmas kíváncsisággal. A spirálos gomolyagok lassan alakot öltöttek, s egy nagy farkas formálódott a füstből. Élesen rajzolódott ki, mintha húsvér lenne, épp csak képtelenül, tökéletesen fekete volt, a szeme kéken szikrázott, s teste körvonalát néha füstfoszlányokká borzolt a az itt nyargalászó lenge szél.
- Ki vagy te? - szegeztem neki a némileg költőinek szánt kérdést. És bár a farkasok nem beszélnek, saját visszhangom újra válaszolt.
- Te… Te… Te… - mondta, egyre halkabban,míg már nem is volt  hangosabb, mint egy egyszerű gondolat.
Nem láttam értelmét faggatni tovább, álltam hát vele szemben csendben várakozva, magam se tudtam, mire. A farkas kék szeme vakítani kezdett, a ködön túl világosság derengett fel, s egyre határozottabban áttört a tompa gomolygáson az aranyszínű fény.
Már nem az álmot láttam, szürke ködét elkergette szemből a hajnali napsugár, és a kormos bestia bántó tekintete helyett is csak Cartwright kedves-kék pillantása nézett velem farkasszemet.
- Jó reggelt, kisfarkas! - köszönt, és eddigi egyszerű mosolyom árnyaltabbá, csibészes-cinkossá alakul. És kicsit szemrehányóvá is. Nem tudom, mit gondoljak azzal kapcsolatban, hogy így hív. Egyszerre szurkál, hiszen farkasságom titok, ő meg csak lazán így nevez, még akkor is, ha kettesben vagyunk. De tőle hallani ugyanakkor igazán kedveskedő. Az egyetlen, aki képes nekem azt mondani, hogy “farkas”, úgy, hogy az jól essen. Még akkor is, mikor épp csak kinyitom a szemem.
- Jó reggelt - nyújtózom, és egész felé fordulok, közelebb is kerülvén. Látom, hogy a képére van írva valami, amit mindjárt ki is mond, hát nem sürgetem, ha úgysem szükséges.
- Ha nem bánod, ma szabadnapos leszel - közli, olyan “kedves vagyok, amíg nem tiltakozol” felhanggal.
Szemrehányó félmosollyal billentem félre a fejem, úgy nézek rá. A szememben huncutság csillog, főleg, ha sorra veszem a mai teendőket.
- Ez kijelentés volt - jegyzem meg, aztán elgondolkodva félrepillantok. - De egyébként igaz. Mára csak egy kellemetlen, rutin alhasi műtét volt betervezve, a szokásos rendelés mellé - dünnyögöm, aztán újra ránézek, elmerengek csibészes vigyorán, szeme lelkes csillogásán.
- Mi jutott eszedbe? - érdeklődöm, félig gyanakodva, félig meg izgatottan, mint mikor az ember neccesnek tűnő ajándékot kap. De ajándék thesztrálnak ne nézd a figát, akkor se, ha láttál már valakit kinyúvadni.
- Egyrészt, meg kellene beszélünk pár dolgot…
- Amit itt az ágyban ugye képtelenség - célozgatok, és alkaromra támaszkodva feljebb emelkedek, minek következtében a paplan lejjebb csusszan. Azért megnyugtató, hogy itt nem a bundakabát, hanem a szokásos csipkehálóing alatt vagyok… hát ugyanabban, amiben a bunda alatt. Én egyébként tudnék így is rendkívül értelmes és komoly, órákig tartó eszmecseréket folytatni vele akár a mágikus szeszélyről, akár a lóféle mágikus bestiák mozgásszervi anatómiájáról, de Cartwright még nem csillogtatta meg ezen “ágyban beszélgetés” tehetségét, ha van is. Más irányú itt kibontakoztatott tehetségét pedig úgy tűnik, ma reggel elnyomják a tervei. Pedig az a csók a vállamra nekem egészen eszembe juttatja.
- Előre bocsájtom, hogy nem fogadok el nemleges választ!
- Eddig sem kérdeztél meg semmiről - rántom meg a vállamat, amitől lejjebb csúszik a hálóing vékony, gyöngyös pántja. - És mikor mertem én neked utoljára nemet mondani? - teszem hozzá az ártatlannak álcázott kérdést, amire válaszolhatna éppen ezerféle példát, de gondolom nem teszi, mert valahogy az az érzésem, azon van, hogy én akarjak is közreműködni a mai napban. És ettől az egész csak még gyanúsabb.
- Jobb ha nekilátsz az öltözködésnek, a reggeli mellett megbeszéljük a dolgokat, utána pedig… hát rajtad áll meddig tartalak fel.
Na most már igazán kihúzom magam, és nem hogy nem titkolom a meglepetésem, de egyenesen rájátszom egy kicsit.
- Jól hallottam? Komolyan azt kéred, hogy öltözzek fel? - kapok a szívemhez színpadiasan, de közben végig őt szugerálom a tekintetemmel. - Hát, kár, hogy nem fogadsz el nemleges választ, de ki vagyok én, hogy ellenkezni merjek? - tárom most szét a kezeim, aztán egy villámgyors csókot követően kipattanok az ágyból, és eltűnök, hogy szót fogadjak. Pár perc múlva üdén és kíváncsian foglalok helyett Garden Lodge díszes étkezőasztalánál, és kíváncsian könyökölök az asztalra.
- Köszönöm, Alfred - pillantok hálásan a rutinos komornyikra, aki már elém is tette a szokásos füstölt lazacot, vajat és pirítóst, a borsmentateával.
- Nos, akkor beszéljük meg a dolgokat - javaslom vidáman, két falat között, Cartwrightra pislogva ártatlanul.

Eye of the Tiger (https://www.youtube.com/watch?v=Rk8QRRVxrOY)
(https://i.pinimg.com/474x/95/91/0b/95910b7ba8d7536e8862259193d13d21.jpg)


....Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé....

Nem izgat különösebben az a cinikus megjegyzés, amivel ostoroz. Jutott már ki bőven belőle és amúgy is… igaza van. Vannak dolgok, amiknek nem ott a helyük ahol éppen vagyunk. Végtére is nem szép dolog a munkát az élvezettel keverni vagy a vodkát a whiskeyvel. Na mármost nem meglepő ha vannak tiltólistás dolgok, témák, melyeket jobb szeretek… mondjuk úgy a hálószoba ajtaján kívül tartani. Vagyis tulajdonképpen az összes ilyen egyetlen egyet kivéve. Ahhoz meg ritkán kellenek a szavak.
Ugyan vonzó a szavait kísérő mozdulatsor, ahogy a takaró lejjebb csusszan, a hálóing lenge anyaga pedig sokat sejtetőn takargat valamit bájaiból de egyetlen sóhajjal elengedem a fellobbanó vágyat nagy nehezen. Muszáj, mert ha beugrom a kis játéknak akkor egész napra itt ragadunk. Mondjuk abba sem lenne semmi rossz… csak hát körülményes lenne tőle kissé az élet később.
- És mikor mertem én neked utoljára nemet mondani?
Elégedett mordulással veszem tudomásul az incselkedést, mert szívem szerint rávágnám hogy kibaszottul mindig. Na jó, talán az utóbbi időben nem, de akkor is csak azért mert semmi olyan nem történt, ami ne lett volna azon a bizonyos komfortzónán belül.
- Jól hallottam? Komolyan azt kéred, hogy öltözzek fel?
A mugli oscar díjat alakító színészkedésre csak megforgatom a szemem, de azért vigyorgok is rajta. Persze, ha azt kérném vetkőzzön le én lennék a világ pofátlanja. Bezzeg ha venném le a vékony szatén anyagot róla felhevítve a testét azzal nem lenne gondja.
- Meglepő, tudom. De igen.
Félig morgás, félig kuncogás a válasz de nem akadályozom meg abban hogy két lábra álljon és meglepően gyermeteg lelkesedéssel elinduljon. Csak szemmel követem le minden rezdülését egész addig, mígnem el nem tűnik utána az ablakon kitekintve bámészkodok egy percig s a nyakamban lévő medállal babrálok. Aztán nekiindulok én is hogy rendbe szedjem magam.

- Köszönöm, Alfred
Anna bájosan udvarias hangjára lépek be az érkezőbe, ahol a hosszú asztal végébe már egyenes háttal, sokat sejtető mosolyával ott ül. Jól áll neki a pompa, a környezet, de tudom hogy ettől letisztultabb, egyszerűbb közegben is képes ugyanúgy kitűnni. Beiszom egy percig a látványt, az auráját. A kisugárzása még Sophiet is lehengerli. Nem tudom hogy talán a sivatagi eset miatt vagy mi más oknál fogva, de mintha még ő is elfogadóbb lenne Volkovával szemben.
Megfontoltan indulok el a szoba másik végéből hogy aztán közvetlen mellette foglaljak helyet az asztalfőn mint mindig. Az én reggelim is oda van készítve, bár nem vagyok igazán éhes. Vagyis nem konkrétan a tükörtojásra.
- Nos, akkor beszéljük meg a dolgokat
A nőre pillantok oldalról miközben a vajazókésemet felemelve megremegő kézzel a balommal a porcelán vajtartóért nyúlok és közelebb húzom magamhoz.
- Nos, két téma van. Elöljáróban leszögezem, meglehet csak az egyik fog tetszeni.
Elhúzom a szám, kivárok egy percet. Nagy a kísértés hogy inkább töményet igyak a rohadtul remegő jobbom miatt, de igyekszem leküzdeni a késztetést.
- És ez az egyetlen alkalom, hogy… szóval hogy elfogadjam a nemleges válaszod.
Miután végzek a pirítósom megkenésével leteszem azt is és a kést is a kezemből, majd Annára pillantok jelentőségteljesen.
- Mint tudod vagy sejted, beszéltem Mirával. Ühm, nos arra kért vagyis hát abban az esetben marad itt… velem… ha oktatom.
Kínos ez, így elhallgatok. Figyelem a nő arcát leesik-e neki a dolog vagy pontosítanom kell.
- És nem varázsolni. Hanem különböző önvédelmi technikákra. Sajnos azonban, ahogy jól tudod…  - most rajtam a sor hogy színpadiasan fancsali képpel felemeljem a jobbomat a másik orra elé. -… ezzel a kézzel és ilyen vállal nem tudok oktatni őt egy darabig.
Vagy talán soha.
A gondolat mint egy rossz métely vájja belém a karmát és szaggatja a lelkem húsát minek hatására gyomrom összerándul.
- Mindenképpen olyasvalaki kell, aki megbízható, aki profi… és hát…
Elkrákogom magam miközben zavaromban felemelem a kávéscsészém.
- Arra gondoltam… hogy esetleg te…. persze csak ha…
Sose szerettem kérni, sose voltam jó benne. Az évek se segítettek, és most sem remekelek benne. Így inkább el is hallgatok, mert talán így is többet csépeltem a szavakat mint egy mandragóra a megfáradt cserepét.

Kihallgatás?

(https://i.pinimg.com/564x/f6/5f/87/f65f87a17e1205e35ef017a9b3146d8d.jpg)
 run  (https://www.youtube.com/watch?v=jnh3xu16cCA&ab_channel=JasmineThompsonb)

Nem kerüli el a figyelmem, hogy remeg a keze. Nagyot sóhajtok, olyan szomorú bíztatásképp. Szívem szerint kivenném a kezéből és megcsinálnám én, de valószínűleg a büszkeségébe is rendesen beledöfném a kést, és azt nem szeretném. Ráadásul kell a mozgás, hogy legalább az izmok helyrejöjjenek. Az idegek pedig… A mi idegeink már egyébként is sokat láttak. Kibírja majd ezt is. Idővel.
- Nos, két téma van. Elöljáróban leszögezem, meglehet csak az egyik fog tetszeni.
Felfut a fél szemöldököm, és a fintorát kutatom derűs-kíváncsian.
- Te aztán tudod, hogy kell kedvet csinálni - jegyzem meg, aztán kortyolok a teából az orrom alatt somolyogva. Tőle még azok az ötletek is szórakoztatók, amiket egyébként nem kedvelek, de ezúttal ráadásul fogalmam sincs, mit tervez. Az izgalmas felvezetés így igazából el is éri a célját, és félrebillentett fejjel figyelek.
- És ez az egyetlen alkalom, hogy… szóval hogy elfogadjam a nemleges válaszod.
Megforgatom a szememet, de azért közelebb hajolok, sőt odakönyöklök szinte mellé, csak annyira közel, hogy azért a pirítóssal való bajlódással ne akadályozzam.
- Ettől még máskor is hallhatsz olyat, de mondjuk, hogy ez kedves tőled - jegyzem meg szemtelenül.
- Mint tudod vagy sejted, beszéltem Mirával. Ühm, nos arra kért vagyis hát abban az esetben marad itt… velem… ha oktatom.
Érdeklődve figyelek tovább, kicsit beárnyékolja arcom az óvatos gyanakvás. A tudás, mint tudjuk, fegyver. És ami tudás Mr. Christopher Cartwright birtokában van, ahhoz több fegyvertartási engedély, néhány megszeghetetlen eskü, és egy jó protektor is szükségeltetne. Alsó hangon.
- És nem varázsolni. Hanem különböző önvédelmi technikákra. Sajnos azonban, ahogy jól tudod… … ezzel a kézzel és ilyen vállal nem tudok oktatni őt egy darabig.
Bólintok finoman, szomorúan, de az arcomon ugyanazzal a makacs elszántsággal, ahogy az elmúlt időben kezeltem azt a sebesülést. Tény, ami tény, ha nem folytathatja azt a munkáját, amit eddig végzett, nem fogok sok könnycseppet ejteni. Ettől függetlenül mindent megteszek, ez csak egy vacak varázstalan ólomgolyó okozta sérülés, azért a mágia ezzel el kell bírjon. De a regeneráció idő és energiaigényes dolog.
- Most itt kéne közbeszúrnom a gyógytornát, amit folyton halogatsz, de nem teszem, mert rendes vagyok - említem meg színpadias ártatlansággal, és egy angyali mosollyal. Látom, hogy beborul égkék tekintete. Halkan koppan a teáscsészém az asztalon, aztán finoman végigsimítok a vállán.
- Rendbe jön - jelentem ki olyan bizonyossággal, mint hogy a Nap felkel reggel. Lehet akár mennyire sötét és felhős, afölött ott van, és egyszer majd látjuk a fényt. Nem mostanában lesz ez, de lassan, és sok munka árán.
- Mindenképpen olyasvalaki kell, aki megbízható, aki profi… és hát… - Most esik csak le igazán, miről is beszélünk. Kicsit nagyobb szemekkel figyelek rá, kicsit kihúzom magam, szám sarkában enyhén hitetlenkedő, csodálkozó mosoly ül. Majdnem kisegítem azzal, hogy rákérdezek, de aztán rájövök, hogy ritkán látni őt ilyen édes zavarban, úgyhogy mégsem teszem, hanem idegőrlő, kedélyes türelemmel várom, hogy kikrákogja, amit ki akar.
- Arra gondoltam… hogy esetleg te…. persze csak ha…
- Megtiszteltetés volna - segítem ki végül, elkergetve a kínlódást közülünk. Megfogom a kezét, gyengéden tenyerembe veszem, és nyugtatólag meglapogatom.
- Nagyon szép, amit azért a kislányért teszel. Örülök, hogy a részese lehetek - kezdem, aztán a kezére nézek, majd ismét szikrázó, kék szemébe. Tudom, hogy ezen a miniatűr égbolton, legyen bármilyen felhős is néhanapján, áttör néhány fénysugár.
- Szóval nagyon szívesen foglalkozom vele. Egy bizonyos határig természetesen. A kis vállalkozásod továbbvitelére félő, nem fogom kiképezni, de persze, azt rettenetesen sajnálom, hogy te is kénytelen voltál legalább egy időre felhagyni vele - jegyzem meg megintcsak eltúlzott ártatlansággal, aztán gyorsan továbblendülök ezen, mielőtt nagyon belelovallaná magát a morgásba.
- Akkor a téli szünetben majd leülök vele megbeszélni a részleteket - zárom le ezt a témát, majd eszembe jut, hogy nem ez volt az egyetlen.
- És akkor most jöhet a másik kérdés, amire… Hogyan is? A nemleges válaszom nem elfogadható - somolygom, és hátradőlök, a pirítósomért nyúlva, hogy harapjak belőle egyet.  

Eye of the Tiger (https://www.youtube.com/watch?v=Rk8QRRVxrOY)
(https://i.pinimg.com/474x/95/91/0b/95910b7ba8d7536e8862259193d13d21.jpg)


...Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé...

Nem foglalkozom a szemtelen közbeszúrással, mert tudom hogy csak piszkálódik és kizökkenteni igyekszik. Másrész ha mindenen fenn akadnék mint egy partra vetett bálna vagy egy futkár a vízparton, akkor holnaputánig is itt ülnénk. Nekünk pedig attól fontosabb dolgaink vannak.
- Most itt kéne közbeszúrnom a gyógytornát, amit folyton halogatsz, de nem teszem, mert rendes vagyok
Csak egy fintorral díjazom a rajtam való nyelvköszörülést. Talán sejti miért nincs ínyemre ez a dolog, ha meg nem, hát találgathat. Mellesleg az ujjaim finommotorikájának fejlesztésére találnék jobb módszert is… mondjuk rajta gyakorolva. Na mindegy.
Az egyszerűen rávágott rendbe jön-jére se reagálok. Nem kerüli el a figyelmem, ó de mennyire nem… de ellenben úgy teszek mint aki szelektív süket. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a kurva majddal mert nekem most kell. De az a most csak várat magára.
- Megtiszteltetés volna!
A szavaira de még inkább a reakciójára megnyugszom. Szinte fellélegzem és szó szerint is megteszem. A keze finom szorítására halványan elmosolyodom, hálásan. Legalább egy dologgal kevesebb a gyötrődés listáján, talán. Mert még azért főhet emiatt a fejem egy keveset.
- Nagyon szép, amit azért a kislányért teszel. Örülök, hogy a részese lehetek
Nem sokszor jövök zavarba, sőt igazából életem folyamán talán csak kétszer történt meg de Volkova eléri hogy ez is a képzeletbeli számlájára legyen írva. Zavartan krákogok és inkább elengedem a kezét, hogy a kávéscsészéért nyúljak. Elegánsan emelném fel, de persze sikerül magamra löttyintenem belőle.
- Kurva életbe…
Morgom a bajszom alatt, mert most nem tudom mivel járnék jobban. Nem a forró ital égető érzése zavar a combomon, azt még el is viselem, hanem a hozzá társuló szégyen. Ha varázslattal próbálkozom, és a háztartási bűbájokban szar vagyok, könnyen melléfogok meg amúgy is ilyen remegéssel a karomban maximum még az ingem is felgyújtom hogy forró legyen a hangulat. Ha átöltözöm akkor meg.. időt vesztünk. Végül is beleférhet…
- Szóval nagyon szívesen foglalkozom vele. Egy bizonyos határig természetesen. A kis vállalkozásod továbbvitelére félő, nem fogom kiképezni, de persze, azt rettenetesen sajnálom, hogy te is kénytelen voltál legalább egy időre felhagyni vele.
Csak bambán pislogva nézek fel Annára. Nem tudom ez most gúny vagy valódi sajnálkozás de igazából mindegy is. Talán tényleg jobb így, bár mire megemésztem… hát sokáig fog tartani.
- Ugyan kérlek, nem értem miről beszélsz. Tisztességes üzletember vagyok, rengeteg befektetéssel és egyéb... extrákkal...
Tűzzel tűz ellen támadunk ugyebár. Nem kell nekem se sok hogy könnyen kimentsem magam, meg amúgy is, micsoda vádaskodások érnek is. Persze mindehhez ártatlan képet is vágok, mintha tényleg én lennék a megtestesült szentség.
- Akkor a téli szünetben majd leülök vele megbeszélni a részleteket
- Khm… Remek!
Hümmögök is mellé aztán nem törődve az elcseszett kávéfolttal elkezdem enni a pirítósom.
- És akkor most jöhet a másik kérdés, amire… Hogyan is? A nemleges válaszom nem elfogadható.
Somolygására cinkos mosollyal válaszolok. A szemem hasonlóképp villan rá, a szép arcára melyet kontrasztosan keretez ébenfekete, fényesen csillogó haja. Elgyönyörködöm benne, a kíváncsisága okozta frusztrációban, pont ezért is húzom az időt, hogy legyen időm a fejembe vésni így is. Nem sokáig teszem ezt igazából, mindössze csak pár pillanatig s utána szólalok meg nagy komolyan, mintha egy gyerekhez beszélnék aki kioktatásra szorul mert annyira ostoba.
- Értelem szerűen mutatni akarok neked valamit és van mellé egy meglepetésem is. De ahhoz el kell mennünk szóval egyél!
Parancsolok rá szelíden dorgálóan, mert sejtheti hogy nem véletlen rántottam ki az ágyból, mikor maradgattunk is volna.
- Addig is, ha lenne kedved segíthetnél nekem majd kitalálni minek örül egy roxfortos diáklány igazán? Gondoltam veszek neki valami rettentően… hogy is szokták mondani azt a szlegnet? Ja igen… menő dolgot. Drága is lehet, nem számít. Szerinted egy AK47-es túlzás lenne?
Bájosan ártatlan vigyort próbálok idézni a fejemre, de persze nem igazán jön össze. Anna hüledező pillantása meg ha megtisztel vele csak hab a kipukkanni készülő nevetésemre.

Kihallgatás?

(https://i.pinimg.com/564x/f6/5f/87/f65f87a17e1205e35ef017a9b3146d8d.jpg)


 run  (https://www.youtube.com/watch?v=jnh3xu16cCA&ab_channel=JasmineThompson)

- Kurva életbe…
Nagyot biccentek, és egy intéssel eltüntetem a kiömlött kávé foltját. Nem mintha örülnék, hogy magára borította a forró italt, de kellemesen megtörte egy kicsit azt a furcs aidillt, amiben eddig lebegtünk. Napsütéses ébredés? Elegáns reggeli? Nagy sóhajjal engedem el az élét a dolognak, annak, hogy mindez velünk esik meg. Elvégre ő egy nagykaliberű alvilági fickó, én pedig egy nagy terveket dédelgető vérfarkas. Nem is ez a legfelhőtlenebb pillanatunk, ő küzd a vállát ért sérülés maradványaival, én még mindig nem találtam meg édesapámat.
És mégis.
 - Ugyan kérlek, nem értem miről beszélsz. Tisztességes üzletember vagyok, rengeteg befektetéssel és egyéb... extrákkal…
A visszavágásra egy félmosoly a válasz, és jelentőségteljes hallgatás. Lehetnénk akár azok is. Tisztességesek. Átlagemberek. Lehetnének ezek a mindennapjaink igazából. De van abban valami izgalmas, hogy nem tömör arany az élet, hanem csak aranyfüsttel bevont, kemény és ridegebb, sokkal erősebb egyéb fém. A hajnali nap lapos szögben esik ránk a nagy ablakokon át, és valóban, finom és elegáns derengést ad nekünk - akik annál sokkal keményebbek és sötétebbek vagyunk.
- Értelem szerűen mutatni akarok neked valamit és van mellé egy meglepetésem is. De ahhoz el kell mennünk szóval egyél!
Kihúzom magam kicsit, és lassú, idegőrlően ráérős mozdulattal nyúlok a reggelim után, sőt nem is harapok bele, csak a kezembe veszem a pirítóst, és nézek rá kirívó mosollyal. Persze, kíváncsi vagyok, mit szeretne, sikerült jól felcsigáznia a titkolódzásával, úgyhogy végül abbahagyom a szórakozást, és harapok. A kenyérbe.
- Addig is, ha lenne kedved segíthetnél nekem majd kitalálni minek örül egy roxfortos diáklány igazán? Gondoltam veszek neki valami rettentően… hogy is szokták mondani azt a szlegnet? Ja igen… menő dolgot. Drága is lehet, nem számít. Szerinted egy AK47-es túlzás lenne?
Majdnem belefulladok abba az egy falatba, amit éppen fogyasztok. Nem is tudom, nevetni vagy szörnyülködni szeretnék, vagy csak kiköhögni a tévútra jutott élelmet, hogy ne fojtson meg. Persze, rendkívül kecsesen és nőiesen, a szám elé helyezvén egy textilszalvétát. Aztán nagyot bólintok. Tudom, hogy csak viccelt, de mégis…
- Egyszer fogadok szót Neked látod, és majdnem belehalok - sóhajtom hangosan, szememet forgatva, aztán elnevetem magam.
- Újra kell majd tárgyalnunk korrepetítori munkakörömet - csóválom meg aztán a fejem kínos vigyorral, és újabbat harapok, mielőtt folytatnám.
- Egyébként nem arról a kislányról beszélünk, aki megszökött a gyámjától, aki innen is kereket oldott; és aki időről időre különböző bajokba keveri magát? És ha jól tudom, egyszer megharapott egy orvost is - mélázok ártatlanul, aztán rálegyintek. Cartwright tudhatja, hogy valójában szeretem a kihívásokat, és ez egy igen szórakoztatónak is igérkezik.  Harapok még néhányat, míg a reggelim el nem tűnik.
- Imádni fogok fegyvert adni a kezébe, de ha úgy vesszük, a varázspálcája is annak számít. Nos, akkor mehetünk? - kérdezem és várakozón pillogok felé.

Eye of the Tiger (https://www.youtube.com/watch?v=Rk8QRRVxrOY)
(https://i.pinimg.com/474x/95/91/0b/95910b7ba8d7536e8862259193d13d21.jpg)


...Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé...

Nem veszem fel a provokációit. Kinőttem abból a fajta türelmetlen kisgyermekkorból vagy legalább részben jó ezt hinni. Azt meg derűsen megmosolygom, mikor félrenyelve próbál levegőt préselni a tüdejébe a fegyver emlegetésére. Ahj, nők!
Azt hittem eddigre Volkova már megszokta ezt, vagy legalábbis elfogadta, fel se merül bennem hogy esetleg azzal van a baja Mirabellának szánom mindezt. Ártatlan képpel pislogok rá és szinte segédkezőn nyúlok felé a vállát megérintve.
- Jól vagy kedvesem?
Persze a sunyi mosoly ott játszik arcomon egy perc színjátszás után, hát hogy a fenébe ne lenne ott.
- Egyszer fogadok szót Neked látod, és majdnem belehalok
Szavai csak kiszélesítik a vigyoromat, oly annyira hogy kivillantom a fogaim is. Kedvem lenne sokmindent dörmögni az orrom alatt erre, de csak vállat vonok újra, ami megint rossz ötlet. Felszisszenve újra összerándul arcomon az összes izom, és grimaszba fut hogy aztán mintha mi se történt volna kisimuljon és egyek tovább.
Új szokást kell találnom, de kurva gyorsan!
- Újra kell majd tárgyalnunk korrepetítori munkakörömet
- Dehogy… - legyintek a jó kezemmel elegánsan és elodázón. – Mint minden, ez is csak üzlet édesem…
Kacsintok pajkosan, de tudom nem győzöm meg ennyivel. Pedig nagyon nem szeretném hogy kifaroljon ebből a dologból most, hogy már belement.
- Egyébként nem arról a kislányról beszélünk, aki megszökött a gyámjától, aki innen is kereket oldott; és aki időről időre különböző bajokba keveri magát? És ha jól tudom, egyszer megharapott egy orvost is
- Megharapott volna?
Most valóban tényleg meglepődök, láthatja is azúrkék szemeimben a kétséget, amit aztán felülír egyfajta büszkeségféle. Ravasz mosolyt villantok Anna felé. Mert vajh melyik orvost is haraphatta meg?
- Imádni fogok fegyvert adni a kezébe, de ha úgy vesszük, a varázspálcája is annak számít. Nos, akkor mehetünk?
- Hmm, nos a varázslást megtanulja az iskolába, nemde? Valamit csináljon már McGalagony is abban a szarban…
Dömrögöm morcosan. Nem magával a Roxforttal van bajom, sokkal inkább az oda kötődő emlékeimmel. Sophieval. A múltammal. A szegénységgel. Mindezt magam mögött akarom tudni, de valahogy sose tudom.
- Szerinted megittam a kávémat?
Kérdezem és megemelem a csészét a jó kezemmel. Biccentek egyet hálaképp, amiért nem kell átöltöznöm, bár kellően megalázónak tartom hogy ő tett rende. Valójában tudom nem kellene, mert jópárszor más formában is megejtette ennek szerét már de mégis… ez azért valahol más. Próbálom hát csorbult büszkeségem leküldeni a kávémmal, majd mikor kész vagyok lassú csiga módjára szépen komótosan megtörlöm a szám és állok fel.
- Gyere
Nyújtom felé a kezem. Alfred tudja a dolgát, tudja hogy elmegyünk mert már korábban jeleztem neki. Mikor Anna puha keze az enyémhez ér szelíden megszorítom és kivezetem őt a nappaliba.
- Tudod részbe azért szeretem ezt a házat, mert egy műkinccsel ér fel. És részben azért… - magyarázom miközben a kandalló mellett húzódó nagy könyvesszekrényhez irányítom.
- …mert tele van titkokkal.
A középső polc ötödik könyvét, egy kék kötetes a modern mágia alappillérei felirattal ellátottat érintek. Eleinte úgy tűnhet semmi nem történik, aztán a könyvespolc halk morajjal beljebb simul a falba, majd befelé nyílva feltárja a mögötte húzódó alagútrendszert.
- Kérlek, ha volnál kedves egy kis fényt…
Lehelek egy csókot a kézfejére mielőtt elengedem és beljebb lépek a tömör vöröses téglafal világába. Igazából nem kellene kifejezetten fény, mert a vörös téglát körbejárja egyfajta mélykékes vibrálás. Olyan ez mint egy pók kusza hálója, vagy hát leginkább arra emlékeztet.
- Tudod… - kezdek bele a mesébe megvárva hogy utánam jöjjön és a könyvszekrény lezárja magát. - … Mercury azon kívül hogy a valaha élt legnagyobb világsztárok egyike volt, mellette kvibli is. Rajongott a mágiáért. Ezt az alagútrendszert is ő építtete varázslók segítségével.
Széttárom a kezem és megérintem a falat. A lüktetése visszapulzál a testemben, ami mint mindig, most is energiával tölt fel.
- Eleinte ez menekülőútként szolgát, csak a Temzéig vezetett ki, de kicsit belenyúltam és alakítottam rajta. Így bárhova visz, ahova csak szeretnéd szerte Londonban.
Mosolyogva fordulok a nő felé. Szeretem nézni az arcát mikor lenyűgözöm és most is elgyönyörködöm kéken ragyogó szemeiben és még lehengerlőbb vonásaiban.

Kihallgatás?

(https://i.pinimg.com/564x/f6/5f/87/f65f87a17e1205e35ef017a9b3146d8d.jpg)


 run  (https://www.youtube.com/watch?v=jnh3xu16cCA&ab_channel=JasmineThompson)

Ahogy a Roxfortra tett megjegyzést hallgatom, az jár az eszemben, hogy olyan sokat hallok róla, de technikailag még sose voltam ott. Megnézhettem volna talán, mikor Artie-val arra jártunk, de végülis nem arra kanyarodtunk. Vajon milyen lett volna ott tanulni? Hát ezt már sosem tudom meg, hacsak nem iszok korkorrigáló főzetet, és lógok be körbenézni, de ki csinálna ilyet?
- Szerinted megittam a kávémat?
- Szerintem felhajtod, mert eddig úgy tűnt, sietsz - jegyeztem meg, és várakozón nekidőltem félig az asztalnak. Láttam, hogy nem tetszett neki, amiért eltüntettem a foltot, de ezt is inkább csak megmosolyogtam.
- És majd ha visszajöttünk, és már nem sietsz, majd újra nyakonöntelek, hogy levehesd az inget. Vagy magamat - ajánlottam pajkosan célozgatva, hátha az feldobja.
Elfogadom a felém nyújtott kezet, és nagy kegyesen hagyom, hogy vezessen, nem mintha eltévednék ebben a házban, alapból eltalálok mindenhová. De ahova most vezet, az mégis új.
Elbűvölve bámulok a feltáruló sötétbe. A fal mögött nyilván nem ennek a furcsa, téglából rakott járatnak kellene lennie, hanem a másik szobának. Ahelyett itt egy titok, egy igazi mágikus rejtekösvény van.
- Lumos - suttogom készségesen, magam is szeretném látni, mi is ez. A csókja a kézfejemen még bizsergeti a bőröm, de a felénk rohanó, kissé állott huzat is lehet. A hálószerű, kékes derengés mellé betársul az erősebb, sárgás fény. Kecsesen fordulok körbe, mikor Christ követve belépek az alagútba. Hallgatom a hely és gazdájának érdekes történetét, és mosolyogva elmerengek. Nem különös, hogy aki a muglik világában igazi legendává vált, az nálunk, varázslók között egy jelentéktelen, szinte senkinek számított volna. De a hangja… Talán minden varázsereje ott összpontosult.
És őt is egy gyógyíthatatlan, fertőző kór sújtotta, amivel megbélyegezték. Cartwright mellett kicsit kikupálódtam már ennek az embernek az életútjából, annyit legalábbis mindenképpen megjegyeztem róla, milyen bátran felvállalta az indíttatásait és a betegségét is. Pedig tudta, hogy meg fogják érte bélyegezni. És mégis… Nagy sóhajjal hessentettem el most a jó példáját, mert hiába kezdett körvonalazódni egy makacs tervszerűség, még nem voltam készen rá, hogy hagyjam konkretizálódni. Egyszerűen csak tisztelem Mercury-t, továbbra is.
- Eleinte ez menekülőútként szolgát, csak a Temzéig vezetett ki, de kicsit belenyúltam és alakítottam rajta. Így bárhova visz, ahova csak szeretnéd szerte Londonban.
Közelebb léptem én is, és Chris kézfejére simítottam a tenyerem.
- És mondd, hová szeretnék most menni? - érdeklődtem kedvesen és kissé szarkasztikusan, aztán komolyabbra és kevésbé csipkelődőre vettem a szót.
- Szóval én válasszak, vagy tervezel még valamit? Mert lévén, hogy idáig nem igazán turistaként jártam a nagyváros utcáit, sok érdekességet nem láttam még - tettem hozzá szelíd lelkesedéssel. Nem mintha a kultúrális értékek ne vonzottak volna, de a színtér mellékes. A lényeg a szereplők...

Eye of the Tiger (https://www.youtube.com/watch?v=Rk8QRRVxrOY)
(https://i.pinimg.com/474x/95/91/0b/95910b7ba8d7536e8862259193d13d21.jpg)


...Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé...

Csábító a gondolat, mintha csak a saját szavaimat ejtené ki helyettem, ami furcsán abszurdnak hat. De mégis van ebben valami vad zabolázatlanság, ami csak táplálja a szenvedélyt. Ha persze tudná hova megyünk és miért nem ajánlgatna itt nyíltan vetkőzést vagy épp vetkőztetést és az abból következő szexet, így csak somolyogva megvillan a szemem a piszkálódására.
- Ezt behajtom rajtad, kisfarkas...
Hajolok közel hozzá, veszélyesen közel. Ajkaim szinte súrolják az övét de nem csókolom meg.Inkább otthagyom az asztalt  vele együtt és megmutatom neki a rejtekutat, amiről Mirabellán kívül más mindenki tud. David és én rendszeresen közlekedünk erre, Alfred olyan öreg mint a ház maga, evidensen ismeri, s most már Annát is beavattam a titokba. Talán Mirát is be fogom, bár a lelkes szökdösése után nem biztos hogy még egy opciót kellene biztosítanom a sunnyogásra.
- És mondd, hová szeretnék most menni?
Kezem az enyémre simul, puha tenyere jólesően meleg. Azúrkék szemeim arca lenyűgözően tökéletes vonásait fürkészik. Látom a tekintetében a kíváncsiságot, a kaland ízének izgalmát és szelíd kis vigyor ül ki arcomra.
- Szóval én válasszak, vagy tervezel még valamit? Mert lévén, hogy idáig nem igazán turistaként jártam a nagyváros utcáit, sok érdekességet nem láttam még
- Majd turistáskodunk később. Most izgalmasabb dolgot mutatok.
Magamhoz húzom de csak annyira hogy érezzem a selymesen lágy, finom illatát és belecsókoljak a nyakába. Édes kis semmiség ez, és erőszakkal kell magam megemberelnek hogy elinduljak vele kézenfogva, irányítva őt. Garden Lodgetól relatíve messze esik az Abszol út, nekünk mégis pár perc sétatáv csak a különleges alagút miatt. A Zsebpiszok közben megbújó Vakegér a csempészek és tolvajok fő gócpontja, az alatta húzódó Patkányfészek pedig az én birodalmam.
Csak azok tértek eddig még ide be, akik munka téren kapcsolatban állnak velem. David, Elliot, mind mind valami úton és módon a részei ennek. Anna az egyedüli kivétel, s Sophie felháborodottan lázong is, de nem érdekel különösebben.
Mikor a barna súlyos tölgyajtóhoz érünk felemelem mutató és középső ujjamat, s azokkal érintem meg az ajtót, mire a mágikus zár feloldódik és kinyílik.
- Üdvözöllek a Patkányfészekben!
Intek a nőnek, hogy menjen csak bátran. Egy magas erkélyszerű emelvény tetején találja magát, ahonnan jól látszódik a barlangrendszer spirálisan lefelé ívelő teste. Emberek jönnek mennek, intézik a napi rutint. Mind tolvaj, csempész és mind nekem dolgozik.
Míg ő álmélkodva bámészkodik becsukom magunk mögött az ajtót és mögé lépve beleszagolok a hajába. Aztán én is a nyüzsgést figyelem.
- Na mit szólsz? Impozáns mi? Én építettem…
Jelentem ki büszkén miközben kezem a derekára siklik. Nem kötök mindent az orrára, még, de vannak terveim. Szelíd húzással invitálom tovább le a lépcsőn. Ott már óhatatlanul összefutunk másokkal. Van aki csak biccentve köszön, más egy helló főnökkel, de mindenki egytől egyig megbámul minket. Vagyis Annát természetesen. Hát igen… itt nem sok nő fordult meg, még kevesebb aki ennyire formás darab.
- Ez az elosztóközpont, ha úgy tetszik. Minden ide fut be, itt becsüljük fel a holmikat és osztjuk szét a megfelelő és legtöbbet ígérő vevő felé...
Elhaladunk jópár járat és ajtó mellett mire a hátsó világítatlan csendes részhez érünk. Ekkor megállok és a nő felé fordulok. Kezem a kilincsen játszik, de nem nyomom még le.
- Ígértem neked valamit. És tudnod kell, hogy megtartom a szavam.
Mély levegőt veszek. Nem szeretem ezt, valahogy tisztább és könyebb egy jól irányzott golyóval elintézni valakit. A kínzás sose volt a kedvenc elfoglaltságaim egyike.
- Drága alkut kötöttem Sorennel. Bánj vele bölcsen.
Közlöm halkan, majd lenyomva a míves vasat kinyitom az ajtót. Bent félhomály van, egyetlen gyertya ég. A terem közepén pedig egyetlen férfi térdel, karjait súlyos lánc rögzíti a plafonhoz. Feje mellkasára csüng, arca nem látható csak a fedetlen felsőteste, melyről ellenben jól kirajzolódik a tetoválása. Egy üvöltő medve sötétlő feje.

Kihallgatás?

(https://i.pinimg.com/564x/f6/5f/87/f65f87a17e1205e35ef017a9b3146d8d.jpg)


 run  (https://www.youtube.com/watch?v=jnh3xu16cCA&ab_channel=JasmineThompson)

- Ezt behajtom rajtad, kisfarkas…
- Nem vagyok kicsi - nyomom meg az utolsó szót, bár persze ő a maga száznyolcvan centijével ezt igazából bárkinek joggal mondhatja. De gondoltam, még utoljára ellenkezek vele egy kicsit, hobbiból, és a becézés második felével mégsem vitatkozhatok.
- Majd turistáskodunk később. Most izgalmasabb dolgot mutatok - búgja úgy, hogy attól aztán azonnal gyanakodhatnékom támad. Azért varázslattal magamhoz intem a táskámat, és a kabátjainkat, lévén mégiscsak enyhe kint az idő. Nem mintha télnek csúfolnám valaha is ezt a langyos valamit, ami itt hideg, jég és hó helyett van, de szeretem követni az itteni konvenciókat.
Pár lépés csupán, egy kedélyes séta, ahogy elérünk egy bizonyos úticélt. A zárszerkezet halkan kattan, a mágia láthatatlan és hangtalan teszi a dolgát a finom érintés alatt. Most már nem csak én gyanakszom, a mélyen bennem szunnyadó farkas is érdeklődve kapja fel a fejét, érzem, ahogy készültségbe vonul, bár az okát ekkor még nem tudom. De a vaskos faajtó mögött egy valóban izgalmasabb hely tárul fel.
- Üdvözöllek a Patkányfészekben! - hallom a kedélyes köszöntést, és finoman elmosolyodok.
- Beszédes neve van - jegyzem meg, majd egy játékos bólintással köszönöm meg a gavalléros invitálást, és előre sétálok.
Mint egy szorgalmas méhkas, olyan érzésem van hirtelen. Körbevesz minket a sötét, oltalmat adó szikla, s benne megannyi dolgos kéz nyüzsög. Nincsenek illúzióim arról, mi folyik itt. És láttam már csempészeket azelőtt is. A reggeli idillt ugyanúgy magunk mögött hagytuk, mint Garden Lodge-t és a napsütést. Ez hát a dolgok veleje, ez van belül. Kisétálok az erkély peremére, tenyereim fonoman a korlátra simítom, és onnan nézek körbe.
- Na mit szólsz? Impozáns mi? Én építettem…
Megérzem az érintését a derekamon, a farkas pedig morogva, fogvicsorítva vigyorít hozzá odabenn. Mert ez most nem csak egy olyan szokásos, kedves gesztus. Ennek most jelentése van. Üzenet mindannak, aki látja. Üzenet nekem is, akár szándékolt, akár nem. A tekintetem kicsit elmélyed, élesen figyelek mindent és mindenkit. A korlátot elengedem, keresztbe font kezekkel állok, kissé Cartwrightnak dőlve.
- Izgalmasabb, ahogy mondtad - jelentem ki csibészesen, és felpillantok rá. - Szép várat építettél. Igazi birodalom. Gondolom, a kő megformázása még a kisebb munka volt - teszem hozzá egy elismerő biccentéssel, bár tudja, hogy a bűnözést nem pártolom kifejezetten, ezt sosem titkoltam előle. De igaz, ami igaz, már megtanultam egyfajta közönnyel szemlélni. Ez van ebben a világban. A farkastörvények mindenkire vonatkoznak. Jobban ismerem ezt, mint szeretném.
- Ez az elosztóközpont, ha úgy tetszik. Minden ide fut be, itt becsüljük fel a holmikat és osztjuk szét a megfelelő és legtöbbet ígérő vevő felé...
Bólogatok, figyelek. Nem veszem le a szemem a lábunk alatt zajló szorgos munkáról. Szomorú, és akarom-e vagy sem, nem ütök ki erről a helyről annyira, hacsak a jólöltözöttségemmel vagy az ápoltságommal nem. De a bennem élő szörnyeteg sem tiltakozik az ittlétünk ellen. Mohón szimatol, hogy olyan terepen jár, ahol talán nem is kell annyira rejtőzködnie. Én viszont még szonosabbra fonom magam körül a kezeim, s kicsit ki is húzom vállaim. Maradjon csak rejtve mégis, ahol van. Hirtelen - talán a hely mágia nélküli varázsa teszi, de úgy érzem, itt soha nem baj, ha van az embernek néhány dugi kártyája, még akkor sem, ha a főnök személyes védelmét élvezem. Sőt, talán épp akkor igazán fontos, hogy legyen. Mert most már hivatalosak vagyunk.
Engedek finom terelgetésének, és lelépkedek a lépcsőn az oldalán. Az emberei szeme villanása, a köszönés közben elejtett finom arcrángás, vagy utánunk fordulás elárulják, hogy nem sok hozzám hasonló státuszú látogatóval találkoztak errefelé. És én jól az eszembe is vésem ezeket az arcokat, és ezeket a pillantásokat. Hideg, de kedves mosollyal ballagok Cartwright mellett, és a farkas bármennyire is küzd érte, nem nézek farkasszemet senkivel. Csak sétálok itt, mondhatni ártatlan kíváncsisággal, egészen míg meg nem állunk.
- Ígértem neked valamit. És tudnod kell, hogy megtartom a szavam.
Finoman félre billentem a fejem, és várakozón mosolygok a másikra. Sose ígérte, hogy ilyen “mélyre” hoz, de kezdtem sejteni, hogy miről is van szó. Nem mintha ne lennénk már sok dologban, sok mélységben egymás adósai. De ez...
- Drága alkut kötöttem Sorennel. Bánj vele bölcsen.
- Megpróbálok - súgom semmi jót sem ígérő arckifejezéssel. Nem is tudom, hogyan keveredik a pálcám a kezem ügyébe, de mikor feltárul az ajtó, már ott van. Már tudom, ki lesz majd ott. A gyertya fénye nem is világít meg többet, mint amire szükségem van.
- Óh, milyen régen vártam erre - sóhajtom hálásan, és végigsimítok Cartwright hátán, alátámasztandó a szavaim. A fogait villogtató medve-tetoválás olyan nekem, mint egy kihívás harcra, amint meglátom, a farkas bennem visszatükrözi az állati mimikát.
De az én arcom nem. Én lassan, elegánsan kopogós lépésekkel közelítem meg, kimérten. Gondoskodom róla, hogy hallja, ez nem az itteniek cammogása.
- Mennyivel egyszerűbb lett volna ezt a múltkor egy pohár jóféle pia felett megbeszélni - ingatom a fejem színpadiasan eltúlzott sajnálkozással, aztán finoman a zsákra simítom a kezem, ami a fogoly arcát takarja. Bizonyára érzi az először még óvatos mozdulatot. Ha azt nem is, mikor ujjaim hirtelen a zsák szövetébe marnak, és pár szál hajjal együtt lerántják az ipse képéről, azt már egész biztosan észre veszi.
- Kellett olyan csúnyán elfutni, mi… - susogom vészjósló mézes-mázos stílusban. Aztán emeltebb hangon szólok Chrisnek címezve.
- Mi szerepel abban az alkuban egész pontosan? Egészen az enyém? Vagy csak egy része? Milyen állapotban adjuk vissza, ha vissza kell? - érdeklődöm majdhogynem kedvesen, mintha csak valóban, egy pohár lángnyelv felett beszélgetnénk kedélyesen. De a zsákot, mely még a kezemben van, kis híján kilyukasztják a belemaró ujjaim.
- Nem biztos, hogy itt kellene maradnod. Lehet, hogy durvábbnak kell lennem, mint ami illendő - teszem hozzá ártatlanul, az ajtó felé pillantva kérdőn-kérlelőn. A farkas már feni a körmét, hogy ízekre szedje a tagot, és én még nem döntöttem el, hagyom-e neki.

Eye of the Tiger (https://www.youtube.com/watch?v=Rk8QRRVxrOY)
(https://i.pinimg.com/474x/95/91/0b/95910b7ba8d7536e8862259193d13d21.jpg)


...Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé...

Úgy vigyorgok, mint egy elégedett apuka az ügyes kisgyerekre, aki megoldotta a rá kiszabott feladatot. Nem is leplezem mennyire értékelem a nő véleményét, habár talán ez hiba. De mostanában amúgy is ez a legfőbb szokásom. Saját magamat meghazudtolóan hibát hibára halmozva lavírozok az élet nevű tengeren. Félő, hogy ezt előbb vagy utóbb ki fogják szagolni a riválisok, az ellenfelek de még a jóakarók is akik bármikor rosszakarókká fordulhatnak át ebben a világban. Mint Walton vagy akár csak O’Mara ha nem megyünk olyan nagyon messzire…
- Szép várat építettél. Igazi birodalom. Gondolom, a kő megformázása még a kisebb munka volt
Elégedetten hümmögve hagyom hogy nekem dőljön és ebben a percben leszarom a karom megremegését vagy a vállamba nyilalló fájdalmat. Valahogy Anna jelenléte, az illata, a közelsége pont elég hogy a fizikális fájdalom elenyészően apró bosszantó kis tényező legyen. Meg lehet az a reggel sutyiba bevett két fájdalomcsillapító tabletta is hatni kezd végre…
Talán órákat is ácsoroghatnánk itt elnézve a birodalmi rendszert de túl akarok esni a nehezén, mert talán akkor hamarabb is szabadulok a felelősség súlya alól. Valahol sejtem hogy Volkovának nem fog nagy meglepetést okozni, amit mutatok de mikor ténylegesen a cella zárt ajtaja elé érünk már tudom hogy pont erre számít. S ez nem tetszik nekem.
Hiába a szelíd búgás, ami egyetlen szó és sokat ígérő, látom a szeme villanásába hogy ez üres ígéret és hamis szó. Ekkor billen bennem a mérleg nyelve az egyik oldalra a másikról.
- Óh, milyen régen vártam erre
Az érintésére végigbizsereg a gerincem és utána lépve bezárom magunk mögött az ajtót. Elmormolok egy disaudio-t hogy minden, mi itt elhangzik köztünk is maradjon s csak ezután fordulok a terem irányába ahol Anna már ráérősen sétál. Olyan, mint egy királynő a szánalmas alattvalók előtt, úgy mustrálja a férfit mint egy eltaposni való férget. Ez egyszerre taszítva izgató, mert ez új arca, ismeretlen és kiaknázatlan lehetőségeket is rejt.
Nem vagyok álszent, ha kell én is kisajtolok mindenkiből mindent, amire szükségem van. Pénzt, információt, sokszor életet. De valahogy a kínzás maga sose tartozott a bevett műfajaim közé. Mindig másra bíztam s talán az ilyesféle viszolygásom érzi meg a másik mert… kérdez. És a kérdése pont hogy vesébe látóan éles.
- Mi szerepel abban az alkuban egész pontosan? Egészen az enyém? Vagy csak egy része? Milyen állapotban adjuk vissza, ha vissza kell?
- Használható legyen egy hónapon belül. Úgyis csak az információ kell, nem? Hát akkor?
Vállat vonok, mintha nem érdekelne de megbánom mert megint éles fájdalom hasít a karomba. A kurva életbe is…
- Nem biztos, hogy itt kellene maradnod. Lehet, hogy durvábbnak kell lennem, mint ami illendő
- A kedvedért… most az egyszer, kibírom.
Sziszegem halkan és a karom összefonva a sarokba állok. Nem teszem el a pálcám csak csendbe burkolózva várok és figyelek. Figyelem a kibontakozó új Volkovát, a farkast, a vadászt ki elejti a prédát. És figyelem magam hogy ez mennyiben változtatja meg a róla ismert képet.
És résen állva várok, hogy ha elborítja a hév a másikat akkor közbeavatkozzak s megmentsem önmagától. S szinte bizsereg a kezemben lévő szilpálcám, mert tudja… nemsokára bizony szükség lesz is rá.

Kihallgatás?

(https://i.pinimg.com/originals/7c/5e/14/7c5e143cc97d7460e4ff6650d0d7019e.gif) (https://i.pinimg.com/564x/9c/24/26/9c242646526d7cf4b0a8678cca5d759c.jpg)


 run  (https://www.youtube.com/watch?v=jnh3xu16cCA&ab_channel=JasmineThompson)

- Használható legyen egy hónapon belül. Úgyis csak az információ kell, nem? Hát akkor?
Villan a szemem, a farkas próbál utat találni, ízekre tépni, bosszút állni. Van már annyi önfegyelmem, hogy visszafogjam - de mennyire is?
- A kedvedért… most az egyszer, kibírom - jelenti ki Cartwright, én pedig egy sanda mosollyal díjazom, és gondoskodom róla, hogy ezt az arckifejezést az emberünk is lássa. Elég kemény legénynek mutatja magát, összepréseli a száját, a medvéjéhez hasonóan, zordan méreget. Persze, hiszen épp az előbb hangzott el, hogy nem ma lesz a napja, amikor meghal.
- Nem félünk a farkastól, igaz-e? - sétálok körülötte lassan kőrözve, mint ahogy az említett ragadozó is kerülgetné a kiszemelt prédát.
- És gondolom eszed ágában sincs elárulni, ki bízott meg egy bizonyos orosz férfi átszállításával Szibériából… Valahová Londonba - vázolom a témát, amiről beszélgetni szeretnék, de a fazon egyértelműen válaszol rá szótlanul, és egy aljas, szemtelen vigyorral. Azt hiszi, felbaszhat. Csak azt nem tudja, hogy már hónapok óta folyamatosan dühöngök. Úgyhogy lazán visszavigyorgok rá. Mi így nézünk szembe, a medve és a farkas pedig képzeletben szintén összevicsorog. Mintegy előzetes erő-összemérés ez. Az idegek próbája.
- Nem félsz a haláltól sem, főleg, mert egy hónapon belül használhatónak kell lenned - lendülök tovább, a magassarkó halkan kopog. Színpadiasan sajnálkozom, úgy teszek, mintha meg lennék szorítva kissé ezzel a kitétellel, pedig ó, pont hogy micsoda lehetőségek rejlenek benne.
- De tudod, van, ami rosszabb a halálnál - halkulok el hirtelen, és megállok a háta mögött.
- És ha nem tudod, majd egy hónap múlva kiderül. Nem emlékszel véletlenül, mikor is van telihold? - kérdezem hirtelen, kétségbeesést mímelve. Nem mintha farkasságom kezdete óta ne tudnám szinte másodpercre mindig a holdkelte és holdnyugta idejét.
- Attól tartok, hamarosan meg kell kérnem Cartwright uraságot, hogy legyen a szószólóm. Szerintem pontosan ismeri már, milyen kérdésekre keresem a választ. - A fogoly nyakába hajolok - tán ez már Christophernek sok, de csak nem lesz féltékeny a tagra, főleg nem azután, ami következik.
- Mert a farkas nem esz meg, de lehet, megkóstol - lehelem a medvés pasas tarkójára, s finoman bele is haraphatnék, ha nem óczkodnék tőle, hogy minden szemetet a számba vegyek. De neki ezt nem kell tudnia. Neki azt sem kell tudnia, hogy bejegyzett animágus vagyok, és nincs is telihold. Egy szempillantás, és már a fekete farkas vágyakozó, forró lehellete bizsergeti a libabőrt a medvés fazon nyakán. A fehér fogak kivillannak, finoman, hidegen érnek a bőrhöz a pasi nyaki verőere felett. Már nem akkora hőscincér szegény, ha nem lenne kikötve, még feltűnőbb lenne finom remegése, megszaporodó lélegzetvételei, s a hideg verítékcseppek a homlokán. Egy halk mordulás, és már nem is titkolja a pánikot.
- Elmondom… Elmondom, esküszöm…
A fekete farkas szikrázó, égszínkék tekintete várakozva villan Cartwright felé, hogy öntse szavakba azt a néhány jól irányzott kérdést, ami elvezet az apámhoz.

Eye of the Tiger (https://www.youtube.com/watch?v=Rk8QRRVxrOY)
(https://i.pinimg.com/474x/95/91/0b/95910b7ba8d7536e8862259193d13d21.jpg)


...Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé...

Van benne valami vad mámor, ami egyszerre bűvöl el és borzaszt meg. Pedig a hanghordozása szinte ugyanolyan, de tudom, hogy valami mégis más. Leginkább a szeme villanása sugallja ezt. Vagy mert szinte sejtem, már csak pillanatok vannak hátra a farkas, az igazi farkas előbukkanásáig.
- Nem félünk a farkastól, igaz-e? És gondolom eszed ágában sincs elárulni, ki bízott meg egy bizonyos orosz férfi átszállításával Szibériából… Valahová Londonba.
Rezzenéstelen arccal várok, némán, mintha beleolvadnék a kőfal hideg zordságába. De ez persze nem történik meg.
- Nem félsz a haláltól sem, főleg, mert egy hónapon belül használhatónak kell lenned.
Hosszú percek óta az első hogy nehezen állom meg, ne hümmögjem el magam. De ráharapok a nyelvemre és inkább néma csendben figyelem a fogoly körül köröző nőt. Olyan mint egy héja, aki várja a dagadt szőrös egérre való lesújtás tökéletes pillanatát.
- De tudod, van, ami rosszabb a halálnál.
Összeszűkülnek a szemeim, idegeim pattanásig feszül.
- És ha nem tudod, majd egy hónap múlva kiderül. Nem emlékszel véletlenül, mikor is van telihold?
Mondanám hogy tökéletes színjáték, amit Anna művel, de díjat azért nem nyerne vele. Ellenben a medvés kellően beijed a gondolat morzsájára is. Hát igen, valahol meg tudom érteni. Nem tudom találkozott-e testközelből vérfarkassal, én is csak akkor egyszer ott Olaszországban, de már csak a köztudatban keringő információktól is a varázslók többségét leveri a víz.
- Attól tartok, hamarosan meg kell kérnem Cartwright uraságot, hogy legyen a szószólóm. Szerintem pontosan ismeri már, milyen kérdésekre keresem a választ
Meglepve pislogok, a nem teljesen várt fordulatra. Azt hittem nekem nem lesz szerepem, vagy csak annyi mindössze hogy időben szétszedjem őket kettőjüket. Ehhez képest most én leszek a faggató ő pedig a… hát nehéz ezt a szerepkört bárminek is titulálni.
- Mert a farkas nem esz meg, de lehet, megkóstol
Elfog egy fél tized másodpercig a féltékenység, ahogy a nyakába búgja a szavakat, még úgy is hogy tudom, csontig hatoló félelmet ébreszt a másikban. De leküzdöm a késztetést újra, hogy közbe avatkozzak és csak könnyed mosollyal a rimánkodására figyelem Volkova átalakulását.
- Mindent elmondasz? Nos… kezdjük az alapokkal. Ki bízott meg? És miért?
Kivárok, hátha dalol. Ha nem, hát villogó szemekkel, a pálcát magam mellett tartva láthatóan lusta lassúsággal közeledek felé.
- Hol találkoztatok? Mit tudsz, merre van az orosz férfi? Milyen állapotban? És mi volt a tervetek vele?
Mikor elé érek leguggolok hogy a tekintetünk egy szintbe kerüljön. A farkas vicsorgó pofája a háttérben játszik, de nem törődöm vele.
- Jobb ha sietsz mielőtt valaki beléd kóstol.
Biccentem el a fejem és megszemlélem a tetoválást.
- Miért pont medve?
Morfondírozok, bár ez nem teljesen tartozik a tárgyhoz, de… azért érdekel.

Kihallgatás?


(https://i.pinimg.com/originals/7c/5e/14/7c5e143cc97d7460e4ff6650d0d7019e.gif) (https://i.pinimg.com/564x/9c/24/26/9c242646526d7cf4b0a8678cca5d759c.jpg) 




Rather be the hunter than the prey (https://www.youtube.com/watch?v=V5M2WZiAy6k&list=PLTtIjl-IRZT3K9Kb1A24OueGHXf3jvTfh&index=150&ab_channel=ImagineDragonsVEVO)

Azt hittem, Cartwright jelenléte zavarni fog. Egy kicsit még nehezteltem rá, amiért nem hagyott magunkra, de aztán rájöttem, hogy nem árt az a józan ész, amit itt képvisel. Talán emberként se lett volna már több értelmes szavam, mint farkasként. Kisegített a hideg beszédével, mert az én torkomból már csak a szabadjára engedett farkas hangjaira lehetett számítani.

- Mindent elmondasz? Nos… kezdjük az alapokkal. Ki bízott meg? És miért? - hangzik el a lényegre irányuló kérdés, nem mintha ebben a szobában bárki is ne lenne tisztában azzal, hogy ezért vagyunk itt, de jó, hogy ki lett mondva. Én már képtelen lennék nyugodtan és hidegvérrel kiejteni a számon ezeket a kérdéseket.

- Nem… - köszörüli meg remegő torkát a tag, mire hallhat tőlem egy halk, de lényegre törő mordulást. A fehér, tarajos tépőfogak finoman végigkaristolják a bőrt a nyakán, mire a rekedtségből kínos nyekergés lesz, de legalább tovább beszél.

- …Nem láttam a az arcát… De pasas volt. Elrejtette az arcát csuklya alá… Kurva jól fizetett, és egy egyszerű parancsot mondott, hozzam el az öreget… - hebegett, próbálva a semmit nagyon szép és jelentékeny köntösbe csomagolni. A farkas hangosabbat mordult, a fogak finoman összezártak, mire emberünk hangja férfiatlan magasságokba szökött.

- Furán féloldalt tartotta a fejét - vinnyogta hadarva, aztán már csak zihált sípolva.

Ó, de jó lenne belemarni. Feltépni bőrt, izmot, artériát, csontot, legalább lenne valami haszna ennek az ostoba hústömegnek. Még jó, hogy társaságunk pálcát emelve közelít. Nyilván nem a farkasnak szól jötte, de azért féken tart a tudat. Még egyszer megremeg a farkas a lehetőségen morfondírozva, de aztán kelletlenül, füleit lesunyva meghátrál, és csak jelzésértékűen acsarkodik. A szóra bírásban legalábbis eredményes, kiegészülve a leguggoló Chrisszel. A medvés fazon nyakán még pár percig látszik az apró pöttyökből álló fognyom, ahol benyomódott a bőr.

- Hol találkoztatok? Mit tudsz, merre van az orosz férfi? Milyen állapotban? És mi volt a tervetek vele? Jobb ha sietsz mielőtt valaki beléd kóstol - kedélyeskedik Cartwright, a farkas pedig félfordulatot tesz, és vigyorszerű vicsorral most szemből szugerálja a medvés fazont. Oldalra villan a szemem, és azon morfondírozok, vajon Christopher mit gondol a bundás közelségéről? Persze, most csak animágus alak folytán vagyok farkas, de a tudat nyilván benne is csak  ott van… De ez csak mellékes kérdés most. Első a munka.

- A mólónál tárgyaltunk. Moszkvából Londonba szállítottam a férfit, mágia nélkül, hogy kevésbé lehessen követni. Magánál volt, de úgy tűnt, megátkozták imperioval, hogy ne pattogjon… A Trinity előtt találkoztunk a megbízóval, leadtam neki az öreget, jöttek érte egy fekete autóval, de ki se szálltak, csak be a pasast, kiadták a pénzt, és elhajtottak… Nem tudom, mi lett vele…- A farkas hörögve kapkodott a tag orra előtt, aki becsukta a szemét, és nem mert hallgatni, inkább minden részletet engedelmesen igyekezett kisírni magából. 

- Az autó valami mugli szar volt,  tök fekete volt, de volt egy ezüst macska az elején, zöld rendszámtábla volt rajta, de a betűket meg számokat nem jegyeztem meg, de talán volt benne B…

A farkas becsukta a száját, és meredten bámult maga elé. Ez már elég információ volt, sőt körvonalazódott is egy terv a fejemben. Cartwright kérdése térített magamhoz.

- Miért pont medve?

A farkas alak azért is hasznos, mert így csak nem ül ki az ember arcára semmi haszontalan. Most különösen jól jött, bár a félre billentett fülű farkas is árulkodó lehetett volna, de a tetovált fickó nem volt olyan helyzetben, hogy ez feltűnhessen neki. Ugyanolyan kétségbeesetten énekelt tovább, már-már nevetségesen.

- Mert kiskoromban rohadtul szerettem a gumicukor mackókat, nagyi mindig macinak becézett, és amikor eldöntöttem, hogy akarok egy tetkót, akkor ez jutott eszembe, meg mert rohadt erős vadállatok és jól nézett ki - hadarta. A farkas most már mindkét fülét félrecsapta. Mérgében még odakapott a pasasnak, egyenesen az arcába, a fehér fogsor hajszálra csattant összeszorított szeme előtt. Aztán úgy hagyta ott a termet, kilökte az ajtót a mancsával. Még az emléktörléssel se bajlódtam, hagy vigye csak vissza az üzenetet a gazdáinak.

Csak a folyosón változtam vissza. Keresztbe fonva magamhoz szorítottam a karjaim, és elgondolkodva vetettem a hátam a falnak. Csak Christopher jöttére néztem fel.

- Miért pont medve? - eresztettem meg  felé egy fásult félmosolyt. Nem szemrehányás, inkább szelíd csipkelődés volt ez. Az eszem máshol járt. Valahol kicsit messzebb, London mugli részén. 

- Mit gondolsz? - kérdeztem csak úgy, hogy beszéljen, amíg én még hallgatok terveket szövögetve. 

- És mit szólnál egy látogatáshoz a Trinity Árvaháznál? És esetleg egy-két térfigyelő kamera felvételét is vissza nézhetnénk - tettem hozzá merengve. Sok idő eltelt, de most nem akartam elengedni a fonalat, amire ráakadtam.

Eye of the Tiger (https://www.youtube.com/watch?v=Rk8QRRVxrOY)
(https://i.pinimg.com/474x/95/91/0b/95910b7ba8d7536e8862259193d13d21.jpg)


...Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé...

Minekután nincs előre lebeszélt forgatókönyv, így a saját fejem után megyek, már ami a kérdéseket illeti. Olybá tűnik ez a farkasnőnek sincs ínyére, legalábbis a mordulása és az alkalomszerűen rám villanó pillantása ezt sugallja. Nem láttam még sosem ebben az alakjában, bár tudom ez nem a tényleges vérfarkas alakja. Feltételezem az is hasonló lehet, mint a mostani animágus. Valamiért nem zavar, inkább csodálom hogy ennyire ügyes. Én sose lennék képes valami szőrös vagy tollas dög alakját magamra ölteni.
A nem tetsző mordulások nem nekem hanem emberünknek szólnak, hogy noszogassa és hogy kifejezze nemtetszését a válaszokkal vagy éppen a bennük rejlő információ hiányának megléte miatt.
Én csak eltűnődve hallgatok, próbálva felidézni olyasvalakiket a múltamból vagy sokkalta inkább a közelmúltból, akikre esetleg illeszkedhet a személyleírás, de hogy őszinte legyek eléggé holtvágányra sodródom újra meg újra. Ez pedig bosszant.
Csak hümmögök a móló említésén, mert ismerős az a terep, könnyen lefizethetőek ott a halászok akik sose látnak semmit és még könnyebb árut cserélni arrafelé legyen az bármennyire ritka, nehezen beszerezhető vagy egyedi. Az autó sem hat meg különösebben, a rendszám nem sokat mond, de kiindulásnak annyiban nem rossz hogy van mihez nyúlni. Ellenben a farkasnak, aki idő közben megkerüli a kihallgatottat ennyi elégnek tűnik. Az utolsó kérdésem ellenben mindenkinél célba ér, hiába a magam kíváncsiságának kielégítésére és szórakoztatására tettem fel.
A farkas odakap, a válasz hallatán én pedig nehezen visszafojtva a kitörő hahotázást a gumicukros téma miatt szigorúan szólok a társamra.
- Anna!
Nem kell beavatkoznom, mert talán ő is érzi hogy ez sok, vagy pont hogy elég és inkább visszavonulva kisiet. Én azért kuncogok és hányavetin odalököm szenvedő alanyunknak, hogy még nem végeztünk, nehogy reménykedni kezdjen, majd felállva követem a nőt. Mikor behúzom magam mögött az ajtót, már emberi alakjában fogad és izzó kékjeiben neheztelést vélek felfedezni.
- Miért pont medve?
Piszkos kis félmosoly suhan át arcomon és hanyagul vállat vonok. Már csak a játék kedvéért is megérte, tudhatja ő is és mert vicces volt a reakciója. A medvésé is meg Volkováé is.
- Mit gondolsz?
Szsusszantok egyet és felnézek a plafonra. Rendezem a gondolataimat és mire ismét a bájos arcára emelem tekintetem a korlátnak dőlve immár inkább őt tanulmányozom.
- Nincs érdekében hazudni. Láthatóan profik voltak. És… csak a piszkos és szar munkát végezte.
Nem mondanám nagy előre lépésnek, és Soren se tehet róla hogy ilyen szar alakokkal kell együtt dolgoznia.
- És mit szólnál egy látogatáshoz a Trinity Árvaháznál? És esetleg egy-két térfigyelő kamera felvételét is vissza nézhetnénk
Erre már a kalandos vigyorom tör elő hogy kiüljön arcomra. Sose voltam ellenére egy felkérésnek, de ha tőle érkezik, hát arra képtelen vagyok nemet mondani. Felé lépek, mert még mindig bosszant hogy reggel olyan pajkos volt holott tudta hogy sok dolgunk lesz. Ujjaim határozottan csusszannak a derekára és vonják közelebb hozzám.
- Veled bármikor szívesen mozizok, kisfarkas.
Búgom és egy csókot lehelek az arccsontjára.
- Ebben az alakodban meg pláne szívesebben. A rendszámra ráállítok egy embert ha gondolod. Mit tudsz az árvaházról?
Szívesen enyelegnék, de a férfiasságom lenyomja a munkamánia és persze az a bosszantó tény, hogy míg meg nincs az apja a fülem fogja rágni. Én pedig legalább olyan készségesen szeretem mint tegnap este mikor még nem volt sok forró nyom, amin elindulhattunk volna így cserébe ő fűtötte be a hangulatot az ágyban.