Roxfort RPG

Unatkozom. A mai nap határozottan dögunalom. Persze örülnöm kellene, hogy egy seggfej paraszt sem mocskolja be az én fogadómat, és most az egyszer pusztán kellemes sörözgetés folyik a háttérben. Unottan bedobok a számba egy vaníliás rágót. Vagy inkább kettőt, majd a pult környékén kezdek matatni. Ronggyal letörölgetem a sörcseppeket, miközben a szabad kezemmel megsimogatom a lábam alatt henyélő Puncs puha fejét. A bernipásztorom hosszan elnyúlva lustul a lábam alatt, és természetesen a mancsai között ott lazít Málna is. Mosolyt csalnak az arcomra. Ez egy békén nap, amikor még ők is jól viselkednek. Egek mi történt ma mindenkivel? Ez már kezd gyanús lenni.
Ahhh faszom.
Unottan rákönyökölök a pultra, míg másik kezemmel lazán dobolni kezdek a fa felületén. tekintetem ezredjére is végigvádnorol a fa és kőépület vonalain. A kocsma alsó szintjén sör és dohány szag terjeng, miközben fentről néha meg-meg nyikordul a vastag járólap, jelezvén, hogy néhány itt alvó delikvensnek kilóméterhiánya van. Némelyik reccsenés némi port is zúdít az alsó szintre, amit ideges fújással nyugtázok. Kellemetlen, de ez van. Legalább annyira részegek és álmosak a késő délutánban a söröző varázslók, és nehézfiúk, hogy fel sem tűnik nekik, hogy némi port is nyelnek. Persze én idegeskedhetek, úgysem lesz jobb minőségű a parketta, és bármennyi gobnd is van vele, tetszik ez a kő és fa kombináció, mely magába szívta az elmúlt időszakok illatát, és vénségét.
Még már milyen kibaszott szentimentalisa lett belőlem az unalom hatására, merengek magamban, miközben fújok egy rágógumi lufit, majd magamhoz intek egy korsót és whiskeyt töltök bele, majd nagyot kortyolva elégedett hümmögéssel dicsőítem a sörfőzés királyait. Mi is lenne velem nélküled, drága alkohol.
Igazán történhetne most már valami, de tényleg. Még abban a rohadt faluban is sokkal érdekesebb életem volt. Elvégre csak leölték a gyerekeket a gyengeelméjű fogyatékosok, rituálisan. Csak egy ártatlan kis ír sport, nem? Olyan, mint a krikett meg a golf. Ahogy elrángatnak az emlékek gyermekkorom keserű vizére evezek, és szinte érzem magamban szétáradni a gyűlöletet, amit a saját apám iránt olyan kiolthatatlanul érzek. A komor gondolataim közül a kocsma vastag faajtó reccsenése, és Puncs vakkantása zökkent vissza. Én meg szinte olyan lelkes vehemenciával örülök a beérkező vendégnek, mintha maga a szentháromságot látnám megjelenni. Az örömöm ártagad a bernipásztoromra is, aki két lábra állva, nagy mancsait a pultra téve liheg az oda érkező nő felé. Mert nyilván minden vendék csak miatta érkezhet ide.
- Üdvözöllek az Annwnban! Miben lehetek a szolgálatodra? - vigyorgok a nőre cinkosan, aki enyhe szavakkal is olyan nyúzott volt, mintha végigszeretkezett volna négy napot nonstop. - Remek az italválasztékom, az enyhétől a cseszettül ütősig. Mit adhatok?

Magam sem tudom miért, de egy régi-régi  dalt  (https://www.youtube.com/watch?v=nKJqMnuzhFU&ab_channel=BrunuhVille) kezdek el dúdolgatni. Látom magammal a zöld mezőket, a vastag farönkökkel körbevett falunk határát, melynek végei csúcspsan, ragadozóként marják a felhőket. Látom magam a többi gyerekkel, ahogy fehér ruhákban mezítláb rohangálunk, és fogalmunk sincsen, hogy a játék amit játszunk, az valóságos, és igazi halálról szól. Keserű érzés mar belém, és ha tehetném az egész ártatlan emléket felgyújtanám, úgy ahogy a falut is porig égettem.
Kéne, hogy legyen bennem megbánás, nem? Kéne hogy marjon egy minimális lekiismeret, hogy megöltem közel 180 embert a faluban, kicsiket nőket, férfiakat. De nem érzem magamban ezt. Elégedett vagyok. A gyerekeket megmentettem a Vadászattól, a nőket és a férfiakat pedig akik mindvégig apám befolyása alatt áltak, és akik örömmel nézték meg anyám máglyahalálát majd sáráni mosollyal fogom köszönteni őket a pokol bugyraiban, hiszen tudom jól, hogy én is oda tartozom. És azt hiszem még jól is áll nekem.
Az emlékezésből visszarángat egy kótyagos vendég. Az egyik abból  anégyből aki itt mereszti a seggét, és olyan borostás, vöröses tokája van, hogy kedvem támadna megnyomkodni. Fahéjas sört kér, én meg pofátlanul kissé drágábban kérem el az árát, mert most ehhez van kedvem. Amúgy is igazán bonyolult beszerezni ilyen sört, főleg mert én nem árulok a pulban szart. Szóval ő úgyis inni akar, a gatyáját is itt fogja hagyni. Elégedetten veszem el a jussomat, majd fojtatom az unattkozást tovább, miközben a lábam mellett szuszognak a kuytáim.
Még az elmém is bégés, egy jóslat sem furakodott bele a fejembe, amiért igazán hálás vagyok. Nem vagyok az a típusú jós aki egy szaros gömb mögött gubbaszt, és megmondja kinek mikor fog kihullani a foga, vagy hogy fog alakulni az a kis affér a kiszemelt bigével. A képességeim, amit anyámtól örököltem meglehetősen zabolátlanok, és én örülök, ha a látomások kurva messzire elkerülnek.
Aztán a nagy unalmas téblábolások közepette végre egy normális vendég is betér. Kifejezetten elegáns nő tipeg be, a haja között hópelyhek partyznak, és a fekete kabátját is beborítják így meg nevettségesen egy kifrodított dalmatára emlékeztet. Már a godolattól mosolyra húzódik a szám, de hát ez van, ha az ember agyhalott a semmittevéstől, minden faszság szórakoztatni kezdni. A szeme kiss é beesett, olyan tipikus december esti nyúzott városlakó feje van. Persze azt hiszem én sem nézhetek ki különbül, reggel láttam csak a tükörképem aztán az sikítva el is menekült előlem.
- Szabad?  - kérdezi, mire én rátámaszkodva az epekedő tekintetű kutyámra pillantok.
- Csak nyugodtan, Szivi, majd meghal a simogatásár, ugye te nagy melák? - mondom és vigyorogva én is megborzolom a  nyakánál a bundáját.
- Száraz fehérbort kérnék... Nyugodtan jöhet egy egész üveggel... - egy amolyan ahogy parancsolod drágám féle kacsintással megfordulok, majd előveszem a pálcámat és megpöccintem a mögöttem lévő falat, amin mindenféle korsó sorakozik, alul meg a söröshordók pihennek vígan. A fal kissé megnyikordul, majd a mágiának és persze az én tehetségemnek köszönhetően beljebb húzódik, hogy aztán előrébb ugorjon a boros polc. Leveszem az egyik legjobbat, majd az üveggel együtt odacsúsztatom a nő elé az üveget, miközben én előkotorok egy cigarettát a farzsebemből, és a pálcámmal meggyújtom a végét. Halkan kifújom a füstöt, miközben lehuppanok a bárpult mögötti székemre és magam elé emelve egy kicsorbult bohócos bögréből whiskey-t kortyolgatok és élvezem az alkohol ütős erejét a bőröm alatt.
- Jó tele van a hely... Furcsa, hogy eddig még sosem tévedtem ide. Mikor nyitottatok? - kérdezi a csaj, mire elgondolkodva félre billentem a fejemet. Hát miután lemészároltam egy falut úgy néhány éve, azután nem sokkal nyitottam talán.
- Ó, hát elég régóta, bár kissé elnyomnak a konkurenciák. Pedig ilyen baszó fahéjas sört nem hiszem hogy máshol is árulnak. Egyébként felül van pár szobám is, meg néha kaját is csinál az a lsuta dög alkalmazottam - bökök az ujjammal a konyha felé.
- Anelia vagy, ugye? - kérdezem. A kocsma szebb napjaiban eléggé forgalmas, én pedig mindenről tudok, ami a Zsebpiszok közben, az alvilágban zajlik. Kifejezetten érdekes sztorikat mondanak a részegek a Szirénről is meg a titokzatos madame-ról.
Ahogy beszélgetünk, hirtelen kitárul az ajtó.. kitárul, a francokat szabályosan kicsapódik, és beleremeg az egész kocsma, én meg attől kurvára bebpööcenek. Már éppen ordítanék a belépő kreténre, amikor a kutyáim idegesen ugatni kezdenek, aztán meg hirtelen valami robbanva végigcikázik a kocsmában, és valaki ordítva kiterül a padlón.
Az ajtóban egy fekete csuklyás alak áll, én pedig megmarkolom a pálcámat, mert írtózatosan dühös vagyok.
Ma valaki tuti meg fog halni.

Akármi elől is menekülsz, az veled marad, egészen addig, amíg rá nem jössz, hogyan birkózz meg vele. Milyen baromság ez, réved a tekintetem a pultomba vésett írásra. Rohadtul allergiás voltam ha szétbarmolta valaki a kocsmámat, még a vendégemmel takarítattam fel a saját hányását is. Pultos vagyok és a boss, nem pedig holmi takarító nő, aki más mocskát nyalogatja le. De valahogy a pultomon lévő hülye vésetek tetszettek. Midneki itt hagyott valami baromságot, van hogy csak egy férfi nemiszervet van hogy valami mást, de egészen hagyománnyá vált, hogy aki ide leült inni karistolt bele valamit.
Filozofálgatok az íráson, mert úgy sincsen jobb dolgom egy ideig. Én nem menekülök. Az apámat üldözöm akit meg akarok ölni. És mennyire boldog leszek, ha ezt megteszem.
Elégedetten füstölgök a cigarettával a számban, és azt vigyorra is húzom, amint Anélia megsimogatja Zserbó busa fejét. Eszembe jut, amikor megtaláltam, mert az utca sarkában didergett egy téli napon, csapzottan a lehető legkivertebb kutya tekintettel bámult maga elé, és még csak három éves volt. Magam láttam meg benne, amint gyötör a falu, és ami még mindig kísértetként a nyomomban járt, minden egyes éjszaka és minden egyes napon, bennem zubogott az összes rituálé, az összes dal, az összes fájdalom és az összes halál, azzal a tűzzel, ami kiolthatatlanul lobogott bennem, a gyűlölettel táplálva.
Idillikus beszélgetés lett volna, bár ezt azt hiszem anyám sem tudná megjósolni hogy merre felé haladt volna a  mi kis cuki bájcsevejünk, mert valami eszetlen hígagyú barom rambót játszva berobban az ÉN kocsmámba, és átkokat szór az ÉN szánalmas vendégeimre, és az Én kocsmámat összevissza barmolja. Eldőlt az egyik faszi a földön, miközben az a kevés unott részeg észbe kap. Nincs is kiábrándítóbb a bamba unott részeged disznó varázslóknál, mert hát ki más is ülne itt, a zsebpiszok köz szélén?
- Fúúúúúú - fújtatok, és érzem, hogy szökik fel a vérnyomásom, hogy az lassan gőzként hagyja el a fejemet. A kutyám ugat, Pajtás nyüszít mert még kölyök és fél, zserbót pedig rednre fegyelmezem, mert ha bele rohan egy átokba, akkor nem csak ez a faszi fog megdögleni, hanem mindneki más is. - Na baszd meg a kurva anyád, te szemétláda! - robogok elő a pultomból, miközben Anelia átka is átszeli a levegőt, én meg egyre hangosabban ordítok - Mit képzelsz ki vagy te, ha?! azt hiszed te vagy itt a Jani, hogy csak úgy belépve lövöldözhetsz minden szart a vendégeim pofájába? - előveszem a pálcámat, miközben a csuklyás alak kivédi Anélia és az én átkomat is, majd azzal a lendülettel vissza is céloz valamivel, én meg csak annyit tudok reagálni, hogy ruhán ragadom a nőt és lerántom a földre miközben a pult hangosan reccsen, és fatörmelék szóródik ránk.
A dühöm egyre csak fokozódik, és esküszöm ha nem lennék boszorkány a saját magam ugranék rá és kaparnám ki a szemét. A kába részegek a földön hevernek, a kutyáim okosan menedéket kerestek, én meg felrobbanok Anelia mellett. tekintetem a fószerre téved, akinek a fejéről leesik a csuklya és láthatóvá válik a feélig megégett arca, a gusztustalan satnya vonásai.
- Egyben vagy? - kérdezem Aneliától, majd a faszi felé meredek.- Ki a franc vagy? ÍEgyébként sajnálom anyádat, biztos rohadtul megijedt a látványodtól - kászálódok fintorogva fel, mire ő csak gunyoros vicsorra húzza a száját.
- Pont olyan vagy, mint aminek leírt az apád. Parancsot kaptam, hogy vigyelek hozzá.
- A francokat, idejössz betámadsz, gyilkolsz, szétcseszed a helyem és még ezt is kéred? Hol élsz te, a Marson? Nem megyek sehova. És remélem átgondolod a szánalmas életedet, mert meg foglak ölni - dobálom felé a szavakat, és már be is célzom. Az ölés sosem tartott vissza, ha dühös voltam meg plána ha olyasmi forgott kockán amit mindennél jobban szerettem vagy védtem még jobban eluralkodott rajtam hogy megbosszuljam. És én végletesen állok bosszút.
De ahogy ezt kimondom, a kezemből kipattan a pálca, de nem a férfi támadt. Hanem valaki más, aki a közelünkben volt. Az egyik rohadt vendég, aki az én sörömet zabálta. A francba. Dühösen morogva nézem az elgirult pálcámat, miközben reménykedem abban, hogy Anelia előrukkol valami ötlettel.

legszívesebben, ha meg lett volna hozzá az erő, az erőm, izomból a pofájába hajítottam volna a pultot a hátam mögött, de én csak egy elcseszett életű nő vagyok, nem pedig egy jeti. Viszont a szemét a legnagyobb élvezettel szúrnám ki. Az apám embere, egészen biztos vagyok benne, hogy az apám embere. Komolyan megnyúvasztom, őt is, és az apámat is.
Aaarrtghh, a francba.
Oké, oké, keresd a pálcád keresd a pálcád. Hola a francban van? legközelebb a kezemhez ragasztom. Bekúszom az egyik asztal alá, amíg a Szirén tulajdonosa leköti szó szerint a csávót. A gyakorlat, ugye? nem mintha ítélkeznék, tök hasznos képességeket lehet ott elsajátítani. És hirtelen én is simán kiengedném a gőzt most magamból egy jó kis szexel. Megkaparintom a pálcám, te jó ég mennyi pókháló van itt, jobban kéne takarítanom, nem? Szegény kocsmám amúgy is tökre megviselt ettől a debiltől... Lehet megemelem az árakat, mert csak... Kell valami kárpótlás, és a részeg emberek, ha még többet akarnak inni, akkor úgyis fizetnek nekem. Én boldog leszek, és elégedett, meg ők is. Szép kis üzlet, nem?
- Voilá!
- Menő, tuti jártas vagy a bondage-ben, mi? - húzom laza vigyorra a számat, amint kimászok az asztal alól, mostmár pálcástól, amit szépen a sebhelyes arcú féreg felé tartok.
- Szóljak az auroroknak? Vagy magad akarod elintézni ezt a nyomorultat?
- Én inkább saját kezelésbe venném a dolgot, túl sok jó cucc van itt azoknak a hülyéknek, még a végén kifosztanának - teszem csípőre a kezemet. És közben tervezgetem is a halálát, ami olyan szép lesz. De olyan de olyan gyönyörű. Lehetne benne tűűz is. Jóó sok tűűz. Az anyám nem érdemelte meg, de ő egészen biztosan. - Egyébként is az apám meglepetés csomagja, szóval illően vissza kéne küldenem. Egy kis darab belőle elég lesz, nem? - vigyorodom el gonoszul. Sosem rejtettem véka alá, hogy nem vagyok teljesen normális. - Oké, csak mert segítettél, én állom ezt a kört, de csak akkor, ha itt maradsz még egy kicsit iszogatni - fordulok hozzá, miután elkábítom, és közben bevonszolom az egyik szobába.
- Elriasztotta a vendégeimet, a másik felét meg kinyírta... - rázom meg méárgesen a fejemet és végignézek a helyszínen.
- De persze ha kellően traumatizáltak téged is és ki akarod pihenni ezt a nem kívánt élményt, azt is megértem.