Oldal nyomtatása - Eve V. Santeria

EVE VALERIE SANTERIA

így ejtsd a nevet || Ív Válöri Szantéria
nem || nő
kor || 19
vér || arany
foglalkozás || Színésznő és énekesnő/Egyetemista
funkció || Giacomo B. Santeria féltve óvott kishúga

A múlt
- Merlin rasztáira, Gia, mi lenne, ha egyszer az életben végre leszállnál rólam?! - kérdeztem vadul csillogó tekintettel a bátyámat, miután ezredszerre tartott kiselőadást nekem arról, hogy miért nem szabad túl közvetlennek lennem a rendezővel, a díszletessel, a takarítókkal, vagy bákivel, aki csak él és mozog, mert ez szerinte színházi nyelven azt jelenti, benne vagyok, hogy megfektessen.
- De Eve... én felel... - kezdte a roxfortos gólyakorom óta unásig hajtogatott magyarázatot, miszerint ő a bátyám, ő felel értem, és kötelessége megvédeni, mire türelmetlenül közbevágtam.
- Bármit, csak ezt ne, jó?! Mindketten tudjuk, hogy ez elképesztően álszent szöveg... Pont te akarsz nekem papolni a felelősségről? Te, aki minden héten minimum kétszer úgy szétcsapod magad, hogy másnap azt sem tudod, hol ébredtél? Nagyon kérlek, kímélj meg ettől a bullshiteléstől... - ráztam hátra a hajam idegesen, majd megfordultam és faképnél hagytam a színházi büfé kellős közepén.

Egyszerűen nem bírtam már tovább hallgatni ezt a süket dumát! Képtelen voltam felfogni, miért hiszi azt, hogy nekem oltalmazásra van szükségem, amikor a napnál világosabb, hogy megállok a lábamon... Soha nem kerültem semmi bajba még amiatt, mert közvetlen voltam az emberekkel... Sőt, ebből általában mindig csak előnyöm származott: többek között ennek köszönhettem, hogy ingyen végigstoppoltam fél Gran Canáriát. Dohogva léptem ki a hátsó művészbejárón, majd idegesen matatva előhalásztam a táskámból egy szál sodort cigit, lehuppantam a lépcsőre, és rágyújtottam. Behunytam a szemem és mélyet szippantottam a dohányból, melynek édeskésen kesernyés íze rögtön megnyugtatott egy kicsit. Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy máshol vagyok...

Nagyon távol... abban az agaetei kis hostelben, ami egy varázslatos völgyben bújt meg, nem messze az óceánparttól. Azóta sem voltam olyan békés és derűs, mint ott. Volt valami utánozhatatlan abban, ahogy a mugli vendégek ott élték mindennapjaikat. Véletlenül csöppentem ebbe a varázstalan közegbe, és még számomra is meglepő volt, mennyire otthon éreztem magam a sok ismeretlen művészlélek között. A napok egyszerre teltek lassan és repültek el villámsebességgel... Volt, hogy nem csináltam semmi különöset, csak a völgyben kirándultam, majd amikor találtam egy magányos sziklát, vagy fát, akkor rátelepedve hagytam, hogy eggyé olvadjak a természettel. Máskor - ha kedvem volt - aktívan részt vettem a közösségi életben, segítettem főzni, vagy a többiekkel énekeltem a tűz körül, amit kézzel gyújtottunk meg. Bármit is tettem, éreztem, hogy áldott flowban telik el minden egyes pillanat.
Volt valami egészen terápiás jellegű abban, hogy amíg ott éltem, több, mint egy hónapig egyáltalán nem is használtam a pálcámat. Mámorító volt szabadon, meztelenül fürödni az óceánban, és magamba szívni annak hamisíthatatlan sós esszenciáját.

Rég éreztem magam olyan gyermekien boldognak, amikor a völgyben fészket építettünk egy fára a többiekkel, pusztán csak azért, hogy aki szeretne kényelmesen belehuppanva gyönyörködhessen a tájban. A monoton egyetemi előadások, vagy kimerítő színházi próbák közben sokszor vágytam arra, hogy ismét ilyen gondtalan és szabad legyek, hogy csak a mának élve kövessem a lelkem rezdüléseit, elszakadva minden felesleges sallangtól. De közben a lelkem mélyén pontosan tudtam, mire rendeltettem. Színésznő voltam és énekesnő... ráadásul nagyon is tehetséges... bármilyen nagyképűnek hangozzon is, tudtam, hogy így van. Ám azzal is tisztában voltam, hogy még sokat kell tanulnom és fejlődnöm ahhoz, hogy annyit tudjak adni az embereknek, amennyit szeretnék.
Így hát szépen lassan kifújtam a füstöt, egyben a türelmetlen feszültséget is kieresztettem. Eljön majd az én időm, amikor vándorszínészként járhatom a világot, végleg megszabadulva Gia idegesítő atyáskodásától... de nem most, még nem...

Jellem
Vidám, közvetlen, empatikus természet. Ha teheti, igyekszik mások hangulatát is feldobni azzal, hogy tőle telhetően szórakoztatja őket. Nyitottságát néha a férfiak tévesen kacérságnak értelmezik. Nagyon szeret színpadon lenni, született exhibicionista. Viszont emellett arra is nagy igénye van, hogy egyedül legyen, és rendezze a gondolatait, érzéseit. Ehhez legnagyobb segítségére a természet közelsége van, ezért vágyik olyan nagyon arra, hogy amikor csak teheti, utazzon, vagy legalábbis kiszabaduljon a zsúfolt egyetemvárosból.

Külsőségek
szemszín || Fekete
hajszín || Fekete
kinézet || Alacsony és vékony, ennek ellenére elég feltűnő jelenség bohém stílusú ruháinak és ékszereinek köszönhetően. Hosszú, fekete haját raszta tincsekbe sodorva, vagy apró fonatokban hordja.

Kapcsolatok
Giacomo B. Santeria - Szereti a bátyját, hogyne szeretné, de kéretlen tanácsaival és védelmező viselkedésével egész egyszerűen az őrületbe kergeti.

Azt beszélik… Hogy lefeküdt a Púder és Varázs Mágikus Színház igazgatójával, és ezért osztottak rá meglepően hamar főszerepet, de ez természetesen szemenszedett hazugság.

Egyéb
avialany || Zoë Kravitz

Roxfort RPG

Karakterek => Elfogadott (N)JK-k => A témát indította: Eve V. Santeria - 2021. 04. 03. - 09:32:19