Roxfort RPG

Igaz, hogy alig egy hete kezdődött az egyetem, de ez nem volt abban akadály, hogy már elhagyjam Hertfordshire-t és a kollégiumot, hogy helyette egy zsúfolt, talán kissé lepattant londoni club-ban zenéljek a Soho-ban. A szükség nagy úr, márpedig pár cimborának szüksége volt egy beugró gitárosra, nekem pedig egy jó ideje nincs állandó zenekarom, inkább ilyen szabadúszóként ugrom be ide-oda, és még valami zsebpénz is jön a dologból. Amit elihatok.
Na igen, ez a második tényező, hogy ha megkérdeznék, esélyesen nem tudnám megmondani, hogy másnapos, aznapos, netán harmadnapos vagyok, és, hogy miből mennyit fogyasztottam. Csak egyfajta flow-ban vagyok lényegében, sodródva az árral és visz az élmény helyről-helyre, buliról bulira.
Végső soron azt se tudnám megmondani, hogy milyen nap van, ha kérdeznék, csak azt, hogy ez egy jó nap. Illetve ez is az. Lehet ezért is egészítettem ki viseletem egy napszemüveggel még estére is, már a villanó fények egyébként zavaró volta miatt, mert az kicsit takarja, hogy egy olyan hullámvasútra ültem fel, ami nem szándékozik nagyon fékezni, hogy leszállhassak róla.
A beállást sem variálom túl, mert igazából ebben az állapotban pont mindegy, hogy mennyit hallok a többiek hangszeréből a kontrollban, esélyesen úgy is azt fogom csinálni, ami jól esik és ez gáz is lehetne, de... de nekem valahogy ezekkel a dolgokkal mázlim van. Azért azon jót röhögök, ahogy a dob, vagy a basszus beállításánál a szerencsétlen vendégek úgy rezzennek meg, mint akiket nyakon vertek és csak önfeledten húzom meg a sörös üveget, amivel az előbbi korty vodkát kísérem le. Közben pedig fixírozom azért a vendégeket és feltűnik, hogy azért van, aki nagyon meregeti erre a szemét, de őszintén ez már pont elég messze van, hogy ennyi pia után ne lássak oda élesen.
Így hát inkább csak nyakamba akasztom a  gitárt  (https://images.reverb.com/image/upload/s--UBiHFdT8--/a_exif,c_limit,e_unsharp_mask:80,f_auto,fl_progressive,g_south,h_620,q_90,w_620/v1532355858/bbtjtkqdrpaewltlsyf0.jpg) újra, miután a többiek is készen vannak és megköszörülve a torkom a mikrofon elé lépek.
- Jó estét London! Csak annyit mondanék, hogy Isten óvja a Királynőt! - süvítem a mikrofonba rekedtesen, majd már a húrok közé csapva szól is a  nóta  (https://www.youtube.com/watch?v=LvB2MnIIdMw), ami elindítja a bulit és ezen a vonaton már nincs fék innentől! Egybefolynak az események, csak azt tudom, hogy árad az energia, hogy éneklek, játszom, s amikor nincs dolgom a mikrofon előtt, akkor én is mocorgok a zene révületében, ahogy hagyom, hogy vigyen a ritmus, vigyen a dallam. Az alkoholomban keringő vérnek erre mondjuk szüksége is van, mert így égetem is legalább az energiát ezerrel, bár ahogy látom a közönség tagjai is. Nem hibáztatom őket, mert a régebbi, ismertebb és jól mozogható szerzemények vannak terítéken.
A nagy muzsikálás hevében persze a közönséggel is kell tartani a kontaktust és meg kell állapítanom, hogy egy szőke, karcsú cicamica igencsak elemében van, mert úgy pattog és visong, mintha nem lenne holnap, ez meg tetszik. Mondjuk az, hogy mennyire karcsú akkor derül ki, amikor egy asztalon köt ki. Na, ő is nagyon érzi az estét. Vagy lehet csak attól lett ennyire lelkes, hogy ez az utolsó dal, és már ő is mindent bele akar adni? Nem tudom, de végül a  Carol  (https://www.youtube.com/watch?v=72_JQcup4ic) utolsó akkordjai is elhalnak, ami után izzadtan fújtatva akasztom le a vállamról a hangszert és adom hátra a dobosnak, hogy segítsen kicsit, amíg én iszom egy kortyot és elköszönök a zenekar nevében.
- Köszi srácok és lányok! Találkozunk valahol, valamikor! - szólok még bele a mikrofonba, majd elindulok a kis színpad széle felé,ami viszont elég közel van szöszike asztalához, aki pezsgőt pukkant éppen, majd egyensúlyát elvesztve zuhanna be az asztal és a színpad közé, csakhogy a kviddics pályán edzett idegeim itt most kapcsolnak és az alkoholtól kölcsönzött bátorsággal vetem magam előrébb és nyúlok ki, hogy elkapjam. Ahogy karjaimba pottyan, nagyjából úgy sikerül elkapni, akár egy menyasszonyt, bár a helyzetnek van egy-két szépséghibája. A kisebb, hogy egyik kezem a barna bőrszoknyás fenék alá kerül kicsit, a nagyobb, hogy eléggé előre kellett hajolnom és így visz a lendület s akár én is eshetnék, de végül oldalra kipördülve próbálom a lendületet levezetni kicsit és csak-csak sikerül megállni, hogy a napszemüvegen keresztül, de jobban megnézhessem magamnak, kit is fogtam. Csinos pofi, karcsú idomok, feszes popsi, egész jó! És az illata is tetszik, ami átüt az alkoholon, így elmosolyodom. Azon mondjuk kell is, mert a pezsgővel végiglocsolt és szerintem ő is kapott belőle valamennyit.
- Óvatosan nyuszika! - vigyorodom el. - A tánc jó volt, az egyensúlyon kell még dolgozni. - nevetgélek én is, ahogy ő kuncog s nem tehetek róla, de azért picit csak megmarkolom a fenekét. - Mondanám, hogy nincs mit köszönni, de végül is van és hát... aki kapja, az marja, ha megfogta, hadd vigye! - teszem még hozzá nem feltétlenül jó modorú mondókámat, már ha azt vesszük, hogy most elkezdtem kicsit zsákmányként kezelni pofátlan módon, amihez még szemérmetlenül vigyorgok is és fixírozom. Ja, és nem engedem el, csak megindulok vele lefelé a színpadról, mintha ez amúgy tök természetes lenne így. A bulizók meg ezen persze jól szórakoznak, már aki figyel még erre és nem a felvételről elinduló zenére rázza éppen.

Nem szoktam pecázni járni, viszont attól még tudom, hogy mi a jó fogás. És egy csinos nő mindenképp az. Most szó szerint. Mielőtt terelő poszton kezdtem volna játszani, őrző is voltam a Hollóhát csapatában és azt hiszem ott alakult ki az elkapási reflexeim java része igazán jól, amit most is kamatoztatni tudtam. Bár a szőkeség nehezebb, mint egy labda, attól azért jobb is karban tartani, ez az igazság.
- Nyuszika, igen! Egy csinos, szőke nyuszika. - vigyorodom el, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy ismeretlenül a karjaimban tartom, becézgetem, és a parfümjét szimatolom éppenséggel, miközben nem, hogy eszem ágában nincs elereszteni, de még jó helyre került tenyerem is előnyömre fordítom. Na, az arckifejezése így tényleg egy picit nyuszis lesz, ahogy megszeppen. Sajnos túl kerek és túl feszes a feneke, hogy csak úgy elengedjem, főleg az én állapotomban! És a jelek szerint a helyzet hatására még nincs szándékában lepofozni.
- Amikor majdnem előttem ropod egy elég magas ponton, akkor nehéz nem látni és tényleg jó a mozgásod, öröm volt nézni! - vigyorgok tovább, míg megindulok lefelé a színpadról, de viszem is magammal. Ennek pedig hangot is adok, miszerint elkaptam, most már viszem, mert... mert most az enyém. És kész. Tiltja talán valami törvény? Jó, 100%, hogy van ami igen, de ez most marhára nem érdekel. A lázadás nem a törvény tiszteletéről szól.
- Megmondtam, hogy ha elkapta, hagy vigye... szóval elkaptalak, viszlek! - nevetem el magam. - Úgyhogy nyuszikám, meg kell venned a szabadságod! Az ára egy csók! - jelentem ki, ahogy leérünk a színpadról és a "backstage"be kerülünk, már ha annak lehet nevezni a színpad mögötti területet, ahol a cuccok vannak lepakolva, meg amúgy egyfajta raktára is a szórakozóhelynek. Azon mondjuk szintén jót nevettem, ahogy a pezsgő kapcsán fogalmazott kétértelműen s ittas agyam számára már nem érdekes kérdés, hogy ez szándékos volt, vagy sem, én jelnek vettem és kész. Meg tényleg elkaptam, most az enyém, és kész. Kezem, ami fent a hátán tartja picit még feljebb is siklik és megsimogatom tincseit, majd feje mellett elhajolva nyúlok arcomhoz, hogy levegyem a napszemüveget és rendesen a szemeibe nézhessek, ahogy picit visszább húzódom feje mellől, de pont az arca elé. Kellemesen közelre, hogy érezhessem édes illatát. Ahogy így a napszemüveg nélkül nézhetem, még jobban tetszik. Az az angyali arc a szép kék szemekkel és a napszín, csillogó fürtök... nem is gondolkozom rajta, hogy kicsoda, hány éves, vagy... hogy van gyűrű az ujján, avagy sem. Pillanatnyilag úgy megfogott, hogy csak rá koncentrálok és az agyamban vér helyett keringő alkohol tényleg elhiteti velem, hogy megfogtam és így az enyém. Ha ez nem is igaz és könnyen megeshet, hogy nem is lehet...

Az volt a baj, hogy ha vérszagot éreztem, akkor nehéz volt megállítani. Bizonyos állapotokban végképp, amikor elég tömény és sör volt a képben, ami azt illeti. Lehettem meglehetősen fiatal, mégis a háború, az ostrom miatt gyorsabban nőttem fel, akárcsak sokan az én koromból. Ezen az sem segített, hogy amint tehettem, nyaranta még a Roxfort alatt is nyakamba vettem az országot és stoppoltam, jártam Angliát, gyűjtöttem a tapasztalatot. Az Úton voltam. És, ha valaki rálép az Útra, az bizony éveket öregedhet akár napok alatt is belül. Azt hiszem ez nekem is sikerült, minden látszólagos komolytalanságom ellenére is. Rengeteg erő, energia és akarat dúlt bennem, de mostanra céltalan és kilátástalan volt valahogy az egész, elvesztettem a fókuszt s az energia valamiféle káoszba fordult át. Sokszor önpuszítóba. És ez a káosz most egy Eleonora nevű nőt ragadott meg.
- Elenonora nyuszifül. - teszem hozzá az ittasak lelki nyugalmával és hangszínével, mintha csak azt mondta volna, hogy "ne a szekrényre rakd a poharat, hanem az asztalra" én meg azt mondom, hogy az asztalra, miközben megint a szekrényre teszem, pont ugyan oda. Józanul ennek nem sok értelmét láttam volna, de így...
- Fogni is öröm, mert csinos vagy, meg az illatod is tetszik! És az, ahogy elpirulsz, amikor zavarba jössz, annyira... édes! - vigyorodom el ismét, ahogy kerestem a szót, ami lassacskán ugrott be, de annál lelkesebben bukott ki belőlem. Most picit olyan volt egy mondat erejéig, mintha én lennék a rajongó és Ő az előadó. De csak egy mondat erejéig... na meg ahogy ficereg, igazából csak még jobban manőverezi magát a kezembe, én meg vagyok olyan tahó, hogy pont ne érdekeljen a dolog. Mert ez az este az enyém. Vagyis ez is. És megtehetem, amit szeretnék, mert igazából mi rossz történhet? Kit, vagy mit veszíthetek el? A szüleimet szeretem, de hiába a fiatal kor, korán kiröpültem. Másom meg nincs. Elkezdtem egy szakot, amiről magam sem tudom, hogy mennyire fog végül tetszeni, a RAVASZ alatt meg egy hülye baleset miatt szar lett a repüléstan eredményem... és akkor még ott van az a gáz augusztusi válogató, amit úgy elcsesztem. Nem, tényleg nincs semmilyen irány, ami miatt érdekelne, hogy mi lesz.
- Nem, jól hallottad! - mondom kedélyeskedve, mert módfelett szórakoztat, ahogy megakad nála a lemez és azt se tudja, mit csináljon. Őszintén, szeretem az ilyet. Igen, most egyetlen dolog érdekel: hogy a káoszomba ragadhassam magammal ezt a szőke nyuszimuszikát és kész. Másként aggasztania kéne a dolognak, de a fenti okokból mégsem tud. És az esélytelenek nyugalma is szétárad bennem, mert a győzelemnek lehet, hogy van tétje, de a vereségnek nincs számomra.
- Nincs alkudozás! Aki kockázatos dolgokat csinál, az viselje szépen a következményeit! Amúgy sem pont én akartam, hogy a karjaimba ess, csak megtörtént... szóval ha van valami kozmikus energia, az az én oldalamon áll, nyuszifül! - újabb magabiztos kinyilatkoztatás, aminek amúgy megint csak semmi értelme, de engem továbbra is jól szórakoztat, ahogy Eleonora minden reakciója is. Nem csak a szavai, de az, ahogy kicsit ficereg a karjaimban, amilyen arcokat vág, ahogy egy leheletnyi időre beharapja a szája szélét... annyira édes, annyira vonzó és van benne valami kettősen bűnös és angyali, ami nem a belém beszélni kívánt józan észt segíti. Meg az illata, a közelsége sem.
- Tehát te túl idősnek, és nem is elég vonzónak próbálod magad feltüntetni? És mondd csak, felelős, komoly felnőttek mióta táncikálnak az asztalon? - húzódom picit közelebb, hogy kissé fókuszálatlanul, de mégis farkasszemet nézzek a Nyuszival. - És amúgy kit is akarsz megvédeni kitől? Magadat egy kölyöktől, vagy egy kölyköt magadtól? Mert sajnos van pár rossz hírem: először is, nem érdekel, hogy hány éves vagy. Az csak egy olyan szám, aminek a birtokosai nem feltétlenül a hozzá tartozó módon szoktak cselekedni, tehát fordított az érték arányosság nem egy esetben. Másodszor lehetnek kint jó nők, de nekem Te tetszel és hidd el Eleonora: mesésen szép vagy! - villantok rá egy pimasz mosolyt, orrom hegye pedig most már súrolja az ő nózijának hegyét.
- Harmadszor: aki tartozik, az fizet. Megmentettelek, most pedig fizetsz. - mormolom ajkaira és most már nincs nagyon apelláta, fogom és szépen zárom a maradék kis távolságot közöttünk. Ajkaim az ő édesen pirosló ajkaira simulnak lágyan, de mégis határozottan, valamiféle fojtott birtoklási vággyal, elvéve és adva egyszerre, ahogy csókolni kezdem. Persze rajta is múlik, hogy mennyire megy bele, hogy meddig jutunk a hevességgel, de ha jól olvastam a mimikai jeleit amik ellenkeztek szavaival, akkor itt bizony lesz csókcsata. Ha így alakul alsó ajkát édesen harapom meg picit, majd mélyítek a csókon s hívom táncba picit nyelvét is, ha szeretné.
Akárhogy is, a csók után picit távolabb húzódom, és újra mélyen a szemébe nézek (vagy próbálok).
- Na, most mondd a szemembe, hogy nem volt jó, hogy nem akartad, nem akarod, tegyelek le és látni sem akarsz!

- De meg tudsz hatni, csak... megtetszett ez a becenév, mert valahogy olyan édes vagy, mint egy nyuszi! - nevetem el magam kicsit önfeledten, ahogy magyarázok s a nevetés talán annak is szól, hogy van abban édes élvezet, miszerint ez picit cukkolja a másikat. Egyszerűen nem teljesen átélt neheztelést látok a nőn és ezért nem aggaszt.
- Amúgy meg a neved is olyan szépen zenél, ahogy az ember kimondja: Eleonora! - búgom neki a nevét, mintha megint egy picit a színpadon lennék, mély átéléssel. Ebben az állapotban a hangzók zeneiségére még fogékonyabb vagyok és az magától is megrészegít, az alkohol sem kell hozzá. Ahogy a bókoláshoz se kéne, mert józanul is tuti szórnám rá a szép szavakat, de ha már kikéri magának, hát itt igazán nem állok meg!
- Csak akkor, ha az illető karcsú szőke formás lábakkal, gyönyörűen csillogó kék szemekkel, édes mosollyal, szóval olyan megjelenéssel, amitől egy szikla is repedezni kezdene... és aki pontosan úgy néz ki, mint Te! - ha már pirul, hát piruljon csak még jobban, a piszkálódással kereste magának a "bajt" én pedig adós ebben nem maradok. És még bizony tudnék róla szépeket mondani ennyi után is, ez nem vitás. Tény, hogy koncert közben is meg-megfogta a tekintetem, most pedig bolond lennék csak úgy elengedni. Nem tudom, hogy mi lesz ebből, de ha itt a lehetőség, miért ne próbálnék élni vele? Mi történhet igazából? Nyilván lehetnek következmények, de azok most nem izgatnak. És ha netán valami sikert elérek, akkor pedig megérte a kockázat végső soron.
- Én hát! - vágom rá, elégedett, büszke vigyorral, amitől egyszer valaki még a falnak is képes lett volna menni... ami végül is érthetővé teszi, hogy miért történtek úgy a dolgok, ahogy. Másrészt ez igazából egyfajta szerep esetemben, egy olyan álarc ami véd, aminek hála maximum csak félreismernek és azt meg nem tudják kihasználni...
- Én nem mondanám, hogy nehéz vagy, sőt... igazából elég könnyű. Szóval még az is lehet, hogy felfelé kellett volna esned! - nevetem el magam a képtelenségen, mintegy nem is foglalkozva azzal, hogy mennyire próbálna a talajhoz ragaszkodni verbálisan és átvitt értelemben, csakhogy én már nem fogom simán lerakni... Okkal történnek a dolgok? Nem tudom, de azt igen, hogy ha valami megesik, akkor annak akár adhatunk is okot, felruházhatjuk jelentéssel és ez a kreatív szabadság nekem fontos. Ez teremtő erejű. Annyira, hogy most is ki tudom használni a dolgot és a pofátlan magabiztossággal ötvözött ittas nyugalmam kamatoztatva ostromlom módszeresen Eleonora-nyuszika bástyáit és várfalait. Mert egyszerűen úgy érzem, hogy azok elég düledező állapotban vannak már így is.
- Annyira vicces, hogy próbálod magad valami vén boszorkának beállítani, mikor elsőre, ha egymás mellett állnánk nem biztos, hogy valaki nagy korkülönbséget állapítana meg. Szóval... miért is próbálod magad az életkoroddal védeni? Nem hinném, hogy pont most fog valamiféle védő-óvó tartást adni, ha már eddig se tette. - jegyzem meg kellő magabiztossággal, mert mostani állapotomban lehet csak még élesebben látok át a szitán. Mondjuk amúgy is megvolt egyfajta nyugtató-konszolidáló képességem, valami, amivel hatni tudtam és az ilyen csomókon át tudtam magam verekedni. Persze mindenre ez sem elég, ezt tapasztalhattam, de még abban az esetben is ideig-óráig meg tudott oldani helyzeteket. A boszorka mondjuk nem szándékos elszólás, de hát ki is gondolná egy mugli klubban, hogy ennek a szónak milyen értelme van? Nem aggódom én ezen.
- Ó, éppen ellenkezőleg! Lehet, hogy még életemben nem voltam józanabb, mint most! - rázom meg a fejem s igazából még valami van is a szavakban. Jelen állapotomban napok óta szemlélem más szemüvegen keresztül a világot, látom meg a dolgok más oldalát, amit a józanság bilincse nem köt le. Nem lehet, hogy ez a valóság? Vagy éppenséggel ez is valóság és a másik is... mint egy pénzérme két oldala. - Az mondjuk nem tetszik, hogy ennyire tartod magad, hogy úgysem emlékeznék rád... de az is lehet, hogy csak te nem akarsz emlékezni és ebből indulsz ki. - akár ködszurkálás is lehetne ez, de mégis pont az alternatív-valóság érzékelés mondatja velem a dolgokat. Én valamiféle művész vagyok, bizonyos állapotokban száll meg az ihletettség és akkor tapintok rá dolgokra, amiből aztán valamiféle alkotás lehet. Nekem természetes ez a fajta világlátás már egy ideje társam és ha kívülről kaotikusnak is tűnik (s végső soron az is) én mégis tudom irányítani ezt a káoszt bizonyos mértékig. De annyira már nem, hogy Eleonora újabb szavait érdemmel kezeljem, hogy mi a gáláns és mi nem, mert úgy döntök, hogy itt az ideje az egyébként pezsdítő kis adok-kapok verbális lezárásának cselekedettel. A puding próbája az evés és a szavaimmal vázolt elméletek rendszerét csak a tapasztalás empirikus eszközével lehet megnyugtatóan igazolni.
Megcsókolom hát.
Eleonora vörös ajkai puha vajként olvadnak bársonyosan az enyémek alatt, nyög, enged, meg-megremeg és engedelmes táncba simul, paradox módon a lágyságával robban egy olyat ez a csók, amit még elsőre talán én magam sem gondoltam volna, de csak visz magával. Olyan pecsét volt ez, ami szorosan zár le immár egy üzenetet, kettőnk üzenetét a világ elől belénk rejtve.
Ahogy ajkaink elválnak, fátyolos tekintetéhez intézem szavaimat, lássuk, most mennyire lesz maliciózus a szőkeség! Szilaj nevetésem éhes csókja fojtja belém, amit a hadart megjegyzése váltott ki. Éhesen falom az ajkait én is, kicsit most többet harapva, virgoncabb táncba hívva, míg kezem ismét picit megmarkolja fenekét. De itt nem állok meg. Az árat most már kamatosan fizette meg, így lerakom a szőkeséget, de csak úgy, hogy aztán már a színpad hátsó falának is szorítsam karcsú testét az enyémmel  s fél kézzel a napszemüveget farzsebembe ügyeskedem, hogy aztán egyik kezem szőke tincseire simulva markoljon rájuk hajtövénél a tarkóján. Másik kezem oldalán simít végig lefelé, egyenesen szoknyája merészen felvágott vonaláig, hogy aztán bársonyos bőrét parancsolja maga alá tenyerem határozott érintése simítva, finom képzeletbeli szikrák sorát lobbantva fel útján.
Ajkaim újra csókolják édesen és mohón, majd elszakadva állának vonalán halad végig, lefelé a nyakán, nyaktövét csókok és harapások egyvelegének édes fészkévé avatva, hogy aztán felfelé füléhez haladjon.
- Mondtam már, hogy nagyon szeretem a nyuszihúst? - kuncogva harapom meg fülcimpáját.

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

'Till the heaven stops the rain (https://www.youtube.com/watch?v=U6bRukfcUf0) //  outfit  (https://i.pinimg.com/originals/9e/d9/97/9ed99718e068abc7ecccdd58043c6b01.jpg)

+18

- Ha nincs kockázat, nincs siker sem... szóval jobb vállalni, mint azon gondolkozni, hogy mi lett volna, ha. - bököm ki válaszként egyszerűen, ezen még gondolkozni sem kell. Eleonora feltételezése akár még sértő is lehetne és hát az is jogos felvetés lenne, hogy kiket nevezünk egyáltalán nőnek. Mert koránt sem biztos, hogy ez is csak az életkortól függne... az csak egy állapot, nem érdem, még kevésbé valami általános igazság.
- Lehet hitelesebb lenne ez a kijelentés, ha nem pirulnál el a hatására, vagy nem vennéd mélyebben a levegőt. - rázom meg a fejem, mintegy félretéve az érvet, ami csipkelődést hivatott szolgálni. Sajnos ezzel nem tudja kikezdeni a magabiztosságomat és a "helyemre" tenni.
- Ohó, vigyázz, még a végén azt fogom hinni, hogy flörtölni akarsz! - nevetem el magam a provokatív kérdésre, amibe igazából nincs is értelme beleállni, elég lenne sejtelmesen megnyalni a szemöldököm. Csak sajna addig nem ér el a nyelvem... de azért a popsiját kicsit megmarkolhatom nyomatékosításnak.
- A határok megléte és a tettek helyessége nem feltétlenül zárja ki egymást... nem csak valaminek a helyessége lehet határ. Inkább az bontakozik ki a szavaidból, hogy nálad járnak a fogaskerekek, annyira helyesen akarsz cselekedni és ettől leszel görcsös, nem attól, hogy a tilosban jársz. Attól csak tartasz és végül szorongani kezdesz, aminek a vége az, hogy ha iszol, a gátlásaid feloldva végül egy asztalon táncolsz mert ezt nyomod el: a vágyat, hogy picit ne legyen holnap. - jelentem ki, mintha ez csak annyi lenne, hogy 1+1 az kettő és holnap reggel is felkel majd a Nap... újabb esélyesen meglepő eszmefuttatás volt, ráadásul az utazások során fel-felszedett emberismeret dolgozott. Na és ha elég sokat iszik és szív az ember, akkor rájön, miként is működik ez. Ha figyeli a részegeket, akkor is. Nora-n pedig érződött, hogy maga a két lábon járó fojtott szorongás, minden fészkelődésében benne volt ez. Csakhogy erre volt azért gyógyír. Azt már tudhatja, hogy kellemetlen szokásom nyíltan és zavarba ejtően egyenesen rámutatni dolgokra.
- Honnan tudod? Hiszen ez is megnyilvánulhat sok dologban és végső soron a puding próbája az evés! - nevetem el magam, ahogy megforgatja a szemeit. Az is árulkodott róla, hogy miként értette a szavaim és a fogalomba nem a nőiesség esszenciális manifesztációját értette bele, holott gondolhattam volna arra is. Nem, Ő egyértelműen valami elvont romantikus megváltástant asszociált a háttérbe. Amire bár célozhattam, de igazából nem erre gondoltam. Na én aztán nem vagyok az a szerelem első látásra alkat, vagy aki ebben hinne!
- Én ezt nem feltétlenül mondanám, a legtöbbnek tényleg nem sok a lelkiismerete. - mondom egyszerűen, bár, hogy esetemben mi a helyzet, az megtapasztalás, vagy kitalálás kérdése. A választás végső soron ebből a szempontból az övé is. Csak hozzám nem könnyű egy ponton túl közelebb kerülni. De testileg most mindenképp közelebb került Nora a csókkal.
- Akkor a préda szenvedni fog, de ez édes szenvedés lesz! - mondom kuncogva, majd tovább folyik a kis összecsapás közöttünk, ami most már nem szavakkal zajlik, bár amúgy az is élvezetes volt, de ez most máshogy jó. Megjegyzésére elnevetem magam, majd jön egy kis közjáték is, ami nem baj, mert megkapom a gázsit, de azért láthatóan Nora-ra nem a legjobb irányba hatott mindez, igaz a hatás nem vészes. Az ismét megnevettet, ahogy kapálózik a nevéért és próbál még hárítani, de csak a fejem rázom.
- Nora nyuszika. Te most már egy farkaskölyök prédája vagy. - mondom egyszerűen, és határozottan, de már kísérem is kifelé szépen, hogy a hátsóajtón kijutva a sikátor falának nyomjam és újra éhesen csapjak le rá. Még mohóbban és határozottabban falom ajkait, bőrét, ahol csak érem. Fürtjeire markolok és másik kezem ismét lábát cirógatja, újra a derekamra emeli.
- Egy sarokra van egy kis szállodácska... - lehelem a fülébe, de a kezem már csúszik is tovább combja hátulján és ezúttal a sliccelt szoknya minden előnyét kihasználva érek a bőr anyag alá, hogy bugyiján át a lényegre tapintva kezdjem ingerelni. Két ujjbegyem édesen köröz kicsit ott, ahol csiklóját sejtem. - Kibírod addig, vagy kell a kóstoló? - mormogom csókokkal és harapásokkal tűzdelve a szavakat a fülébe, ujjaim pedig galád módon az anyag alatt kezdik el ugyan azt a táncot járni. Hogy megyünk, vagy maradunk, az rajta múlik, de ha menni akar, akkor valóban ott lesz a szálloda a sikátor sarkán túl, ahová be is térhetünk egy szobát foglalni.

]-A siker nem a kockázaton múlik, hanem a kitartáson és azon, hogy az ember miként áll a céljaihoz. A kockázatnak meg vannak a maga veszélyei, és inkább agyalok azon, egész életemen, amit nem tettem meg, minthogy olyan sérülésekkel gazdagodjak, amik már nem vonhatók vissza.-  intézem hozzá a szavaimat, de mivel mást éltünk meg, és életünk teljes más szakaszában tartunk jelenleg, így aligha egyezhet a véleményünk. Morgan a szabadságban hitt, én pedig abban, amit az élet alaposan a fejembe vert az évek múlásával.
- Nos, mivel a kezed éppen a déli fertályomat szorongatja lelkesen, így azt hiszem minden okom meg van rá, hogy elpiruljak.  Persze gondolom a te kis helyes buksidban, egész hízelgőnek tűnhet a dolog. De ez leginkább annak szól, hogy illetlen helyen tartózkodnak a kezeid, úgy hogy még csak a nevemet sem tudod.- világítok rá a problémásab részekre. Amik bár még ha nem is akarom bevallani, igen élvezetes részlet volt. De talán az mellé párosuló arrogancia, amivel lavírozott  már abban a pillanatban, ahogy a kezei közé kerültem, arra késztettet, hogy ne adjam meg neki ezen örömöt. Minden bizonnyal, egy fiatal lány, vihorászna az ölében, sőt még jobban bíztatná, egy két elhintett provokatív szóval.
-  Ha flörtölök azért ennél jobban szoktam csinálni.- engedek meg magamnak egy mosoly, majd ahogy egyre jobban belemerülünk egymás gondolataiba, valahogy nem illik össze azzal a kép, amit cselekedeteivel lefestett magáról. Nem csak egyszerű üres szavak hagyták el a száját, érezni lehetett mögöttük a tapasztalást, és  azt is hogy mennyi mindent láthatott a világból, vagy menni mindent kellett megélnie ahhoz, hogy tényleg úgy tekintsen a világra, mintha csak egy hazardírozás színhelye lenne semmi több.
- Lehet, hogy nem zárja ki egymást a kettő. De egy határ átlépésével, vagy mások által állított határok ugyebár...- teszem hozzá kiemelve a mások szót, de mellé csak egy játékos mosoly játszik az arcomon.-  Ha átléped, azt jelenti, hogy valami olyasmit csinálsz, ami nem engedett. A szabályok nem ilyen rugalmasak, nincs kis kapu amit ki lehetne könnyen játszani.
Talán azért ragaszkodtam ennyire ahhoz ami törvényesen elő volt írva, mert a munkám ezzel járt. Talán már bensőségesebb viszonyom van, egy rendelettel, mint maga az emberekkel. Ebbe még belegondolni borzalmas volt.
- Én nem vagyok görcsös.- szegem fel az álamat, mint akit sértésként ért az egész. Habár a nagyi szerint is túlságosan keretek közé szorítom magamat, de ez volt az egyetlen dolog, ami irányt mutatott az életben. Legalábbis a helyes irányt.  A szüleim mivolta, megbélyegezte a lelkemet, mintha én is folyamatosan attól tartanék, hogy olyan lehetek mint ők. Habár nem is emlékszem rájuk, de a varázsvilágban betöltött szerepük, több volt, holmi rossz hóbortnál.
- Ez az a közhely, amivel akkor dobálózik az ember, ha ő maga sem tudja, hogy valóban akarja azt a puddingot, vagy csak a szeme kívánja. - igazából több mint biztos volt, hogy a fiúnál is az utóbbi áll fent, és talán ténylegesen nem kellene hogy ez az egész dolog feszélyezzen. Egyszerűen csak elengedni azt a bizonyos gyeplőt, amelyet...lehet tényleg valóban kicsit görcsösen szorongatok. A felismerésre egy kicsit elfintorodok, hogy talán mégis volt amiben igaza van.  De nem akartam elismeri az igazát, hisz még csak nem is ismer, és másodpercek töredéke alatt, aligha kiismerhető az ember.
-Hmm..- elgondolkodva méregetem őt,  az arcát egészen közelről megnézve magamnak. Sok mindent tudtam volna feltételezni róla, de azt, hogy ne lenne lelkiismerete, azt nem. Talán csak tényleg egyfajta burokban tartja magát, egy biztonságos zónában, ahova magán kívül nem nagyon engedd be senkit.
Az események amik egyre gyorsabbak, és egyre inkább olyan irányt vetnek, ami iránt az előbb még hevesen tiltakoztam.  Arra a öntésre jutottam, hogy bármi is történik ma este, az már legyen a másnapos Nora problémája és ne az enyém.
- Morgan..- kezdenék bele egy újabb monológba, a nevem védelmében, de csak egy csókba fullasztja az összes elhatározásomat. Már- már félelmetes volt, hogy milyen hatást tud gyakorolni a testemre, és az hogy minden idegvégződésem, kéjtől megfeszülve várakozva simultak a mozdulatai alá.
- Azt még talán kibírom..- motyogom elalélva csókjaitól. Azt hiszem képes lettem volna itt a karjában elolvadni.  Persze ez a hipnotikus állapot, hirtelen valami egészen másba csap át. Valami egészen erőteljesebbre, én pedig halkan fel nyögök, és az alsóajkamra harapok, míg az ő mozdulata egyre inkább csak fokozódnak. A pólóját  kezdem el gyűrni a kezeim közt, míg arcomat erősen a nyakába temetve kezdek el erőteljesebben levegőt venni magamhoz, majd újra fel nyögök.
- Morgan...- mondom ki újra a nevét, lassan úgy hangozhat, mint valami kéjtől túlfűtött mantra. Egyik kezem viszont engedd a szorításból, és kapkodva  kioldja az övét.
- Kérem azt a kostolót!- jelentem ki maga biztosan, míg megremegek az érintése alatt. De közben az én kezem is könnyedén csúszik a farmer anyag mögé, és markol rá a hímtagjára.
-Igen...mindenképpen kérem kostolót.- szólaltam lihegve az ajkai közé, míg szívem vad vágtába kezdett a mellkasomban, ajkaim pedig vágytól bizseregve találtak az övére, hogy abban fojtsak el egy újabb ki kívánkozó nyögést.

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

I'm so bad baby I don't care (https://www.youtube.com/watch?v=0GI7LrSHYaU) //  outfit  (https://i.pinimg.com/originals/9e/d9/97/9ed99718e068abc7ecccdd58043c6b01.jpg)

+18

- A kitartás semmit nem ér, ha a megfelelő pillanatban az ember végül nem mer lépni. És a sérüléseket sem lehet mind elkerülni, mert a világ nem szokta az ember véleményét kikérni... akkor meg miért ne kockáztassak a nagy nyereség reményében? - rázom meg a fejem. - És végső soron már-már ironikus is, ha mindentől megkímélem magam, akkor is ugyan úgy fogom végezni, mint bárki más... hat lábbal a föld alatt. - vonom meg a vállam, mert egy végigaggódott élet, amiben semmit se mertem végül megtenni mert mindig féltem, végtelenül unalmasan hangzik és még kiábrándító is, hogy semmivel sem végződik jobban, mint bárki másé.
- Foghatod arra is, ha neked így tetszik, de mind ketten tudjuk, hogy ez nem a teljes igazság. - vigyorodom el és többet nem is érdemes mondanom ebben a vonatkozásban, mert ebben is benne van már minden. Meg persze az is, hogy Nora szeret kézenfekvőnek látszó dolgokat felhasználni maga körül, amikben persze van igazság is, de ez csak egy rész mindig. A fecsegő felszínt jelenti s alatta ott a mélység hallgatása mindig a maga tömegével, amit nem akar kimondani. És amit az a sejtésem, hogy még csak nem is akar átgondolni és átérezni. Mert akkor lehet, hogy meg kéne birkózni vele. Ismerem én ezt és nekem sem új a mechanika, mondhatom, hogy jelenlegi életformám pontosan ugyan erről szól. Nem hibáztatom érte. De attól még meg-megpiszkálhatom.
- Na, erre kíváncsi vagyok! - mosolyodom el, bár az az érzésem, hogy inkább valamiféle hencegés van a szavak mögött, mert igazából az, hogy állandóan valamiféle decens hölgy látszatára akar visszatérni, nem ezt mutatja. Meg az se, hogy állandóan a süldő lányoktól akarja magát elhatárolni olyan igyekezettel, hogy az már felveti a kérdést: nem annak érzi magát Ő is belül? Netán akkor kimaradt valami?
- Ahol nincs kapu, ott mindig van egy nyitott ablak! - nevetem el magam. - Végső soron mindez csak merő absztrakció, egy-egy elme által konstruálva egy közös ideavilágról, amiben létezik Az Erény, de annak csak egy zavaros árnyékképéről rendelkezünk mind tudással a kollektív tudattalan révén. Ez viszont csak a legelemibb tettekre vonatkozik: ne ölj, ne lopj... minden, ami ezeken túl megy, már olyan gondolatkísérlet, ami végső soron csak laza kapcsolatban áll azzal, hogy mi is a helyes. - lehet, most ismét meglepem, de van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy ittasan nagyon előjön a Hollóhátas énem, lexikon üzemmódba kapcsolva és gátlástalan filozofikus terrort vagyok képes alkalmazni másokkal szemben. Persze így többet is kiadok magamból neki, abból, aki és amilyen valójában vagyok.
Azon mondjuk csak egy jót nevetek, hogy ő ne lenne görcsös, mert hát... tényleg amit eddig önvédelemből elő akart adni, az nagyon görcsös volt. És arról szólt, hogy nem meri magát elengedni, az életkoromra, a stílusomra, bármire fogva, miközben mégis látszott rajta, hogy élvezi a helyzetet több aspektusban is. A beszélgetés se volt ellenére és a tetteim se igazán, ami utóbbi persze az alkohol miatt is lehetett, de nem gondolom őszintétlennek a dolgot ezért, sőt, épp az ellenkezője az igaz!
- Akkor még sose jártál úgy, hogy éhesen bementél egy olyan étteremben, ahol még sosem jártál, majd rendeltél valamit ami az étlapon jól nézett ki? Netán valami új ételt így kipróbálni? - kérdezek vissza játékosan. - Mert szerintem ilyenkor nem csak a szem kíván, de mégis hazardírozás, hogy az a helyes kis étterem jó szakáccsal rendelkezik, vagy végül csapnivaló lesz a hagymalevesük! - nevetem el magam, hiszen abszurd feltételezés, hogy önámítás lenne az az igény, hogy az ember tapasztalati úton alkothasson végső véleményt valamiről. Ha belegondolunk, a világ megismerése nagyon is empirikus úton működik az ember számára, a gyermekkor megannyi esése-balesete is erről szól többek között. Ismét a görcsös felfogás, szorongás az élettől, attól, ami megeshet, a kockázattól.
De én egy naaagyon rendes srác vagyok, szóval előzékenyen még meg is adom Nora számára a kezdőlökést egy csók formájában. S ez elég is végső soron. Igazam lett. Felkap minket a forgószél és igazából nem kell sok, hogy egyre magasabbra és magasabbra vigyen minket s egyúttal messzebb is, bár én nem hinném, hogy végül a sárga köves utat kell majd követnünk ahhoz, hogy hazataláljunk, igaz, mi nem is Kansas-ből indulunk, mint Dorothy.
- Hmmm én is kóstolnék! - jelentem ki, ahogy elhúzom kezem az öléről, hogy a sikátor ritkás fényviszonyai között mégis számára jól láthatóan nyaljam le izgalma édes nektárját ujjaimról s közben örömmel morranjak fel érintése hatására. - Kapaszkodj nyuszika! - közlöm vele, majd miután kezem lesimítva feltűrte szoknyáját s korábban már félretoltam bugyiját, megemelem a fal mentén, picit jobban neki is nyomva Nora-t, hogy aztán általa kiszabadított férfiasságommal határozottan is hatoljak belé s jó kondimat kihasználva megtartsam a falnál és könnyed, gyors csípőlendítésekkel kezdjek dolgozni, ahogy birtokba veszem a szőkeség testét. Ajkaim szinte folyamatosan nyakának tövén időznek hol harapva, hol csókolva finom bőrét, míg a kéj hatására fel-felmorranok halkan. Most nem aprózok el semmit, ez egy könnyeden gyors egyesülés, így el is jön egy pont, amikor érzem a feszültséget meggyűlni s érzem a nő remegését is, így csak még adok bele kicsi és ha sikerül a csúcson átbillenteni, meg is érkezik a kérdés fülecskéjébe.
- Hova élvezhetek? - mormolom, majd a választ persze megvárom s utána meg is csókolom, hogy aztán Nora kedve és kérése szerint következzék a folytatás...
De az biztos, hogy utána mind a ketten némivel elégedettebben, de szerintem még mindig éhesen léphessünk el a faltól, és rendezzük a ruházatunk.
- Még nincs vége! - kacsintok rá. Ezt követően pedig újra a nő derekára karolok, hogy elhagyjuk a sikátort és a sarkon túl beforduljunk az épület ajtaján, ahol a földszinten a porta van. Itt köszöntöm is az alkalmazottat és kérek egy szabad szobát, vagyis lakást, mert végső soron itt apartmanokat adnak ki. A fellépési pénz egy részéből rendezem is az előleget, majd a kulcs birtokában kacsintok újra Nora-ra, hogy ezúttal popsijára kerüljön a tenyerem és úgy tereljem a liftbe, ahol a falnak nyomva megcsókolom, benyomva a második emeletet.
- Na, most találd ki, hogy mit csinálja majd veled! - cukkolom picit a csók után, amíg felérünk a szobába.

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

I'm so bad baby I don't care (https://www.youtube.com/watch?v=0GI7LrSHYaU) //  outfit  (https://i.pinimg.com/originals/9e/d9/97/9ed99718e068abc7ecccdd58043c6b01.jpg)

+18

- És aztán a fejével áttörve a falat átjut a másik oldalra! - nevetem el magam, ahogy az adu is kikerül ebben a hasonlatokkal-metaforákkal operáló szójátékban, ahogy tényleg én is áttörök egy fajta falat. Mert végső soron miről is szólt most nekem az élet? S mit próbáltam megmutatni ennek a szőkeségnek? Hogy érdemes a dobozból kitekintve gondolkozni. Hogy minden csak konstrukció körülöttünk, egy közös megegyezésen alapuló játékszabály rendszer, amit mindannyian véresen komolyan kell, hogy vegyünk. De én nem akartam. Én nem leszek egy játék áldozata azzal, hogy nem szórakozom jól.
- Köszönöm ezt a hallatlan leereszkedő szívességet, öreglány! - nevetek fel újra. - Cserébe én még egy picit meghagylak abban a tudatban, hogy az életkorod valamiféle fölényt jelent és nem csak egy szám egy papíron... vagy abban, hogy ha kitartóan tagadsz valamit élőszóban az belső valósággá válik végül. - kacsintok rá, mert igazság szerint tetszett ez a játszadozás közöttünk, végtelenül aranyos volt ez a szőkeség és úgy isten igazából nem feltétlenül az érződött, hogy a korkülönbség valójában hol is húzódik meg... a probléma az hogy én amikor iszom, akkor még gátlástalanabbul jön elő ez az oldalam is, amit egyébként többnyire a hallgatás függönye mögé szoktam rejteni.
- És még én lennék a világ közepe! - nevetem el magam, ahogy a szőke nyuszi nekiáll új módon játszadozni velem és most azt felvillantani, hogy mégis mekkora egy végzet asszonya tud ő lenni. Nem mondom, jól áll neki, tetszik az érintése, a tekintete, minden édes kis hangsúlya a pici affektálással, ahogy évődik. De... - Ez eddig sem volt rejtély, de akkor kimondom: akarlak. - nézek mélyen a kék szemeibe a magam barnaságaiban lángoló tűzzel. - Viszont most elárultad, hogy te talán picit még jobban vágysz rá, hogy akarjanak... asztalon táncikáló, sikkantgató nő, aki egyébként komolynak és érettnek tartja magát, legalábbis ezzel védekezik, amint az első komoly kihívás megérkezik... ennyire bizonytalan és magányos lennél belül nyuszifül? - nézek továbbra is mélyen a szemeibe, mert most esélyesen rátapintottam valamire, sikerült a szövetet úgy húzgálni és addig próbálgatni, amíg megbontottam a szálakat. Ő is az elmémbe férkőzött, elkezdtem vágyni rá, de ezt eszem ágában sem volt viszonzatlanul hagyni. S igazából azt sem, ahogy az állandó lekezeléssel igyekezett karmolászni, próbált megzabolázni, vagy helyre tenni. Ez talán még ment is volna, ha józan vagyok, vagy ha nincs benne az, amit az előbb szóvá tettem.
- Mert a feneked is elemien jó és feszes! - nevetem el magam. -  Akkor van kulcslyuk... vagy bármilyen rés. Az mindig van! - jegyzem meg nevetve, ahogy rákacsintok, mert az még metaforaként is túlzás lett volna, hogy betöröm az ablakot. Nem, én a rést kerestem meg, a repedést aminek mentén haladhattam és dolgozhattam. Nora esetében mondjuk ez annyira nem volt jelenleg nehéz, de igazság szerint ez ő se bánhatta, csak kötelességének érezte úgy csinálni, mintha.
- Tehát most felforgatom a világod? - kérdeztem vigyorogva újra átvágva a szavak gordiuszi csomóját egy határozott mozdulattal, bár igazából ora is épp ilyesmire törekszik, szóval ezzel nincs nagy gond. Megjegyzésével azt kiérdemli, hogy éhesen csókoljam ajkait, majd amikor elfogy a levegő kis szusszanás után újra lecsapok rá.
De a folytatásban azért más dolga is akad a számnak egy pillanatra s a fordulatok még vadabbak lesznek. Na igen, csak meglett az a repedés a Nora-n eluralkodó hangulatot figyelembe véve.
- Nora nyuszi. - tromfolok rá megint arra, hogy a nevét mondja, de gyorsan hozzá teszek mást is tetteimnek hála. - Hmmm igazán finom a kis puncid a farkamon! - súgok a fülébe egyből, amint már bent is vagyok s ez most egy gyors, féktelen egyesülés alapvetően, az elemi vágynak és a kockázatos helyzetnek adózva, mert mégis egy utcára nyíló sikátorban csináljuk épp. Mondjuk én nem először, így ahányszor észlelem, hogy kezdene nagyon hangos lenni, mindig megcsókolom nyakáról elvonva ajkaim. Gyors egyesülésünk pedig hamar közös jutalomhoz vezet, illetve én is már a peremen billegek s kérdésem még némi szabadságot is ad végül, de gyorsan kell döntést hoznom s mivel itt nem akarom az estét befejezni, így a folytatásra való tekintettel még jókor kihúzódom, hogy Nora-t, hogy az ittassága keveredő ösztönös vágyat megélve késztessem arra a remegő lábú szőkeséget, hogy derékból meghajolva ajkait vesse be arra a röpke pillanatra, amíg engem is elér a robbanás.
De az események pörögnek s gyorsan rendezve magunkat már húzom is Nora-t, hogy az óhajtott szálláshelyre kerülhessünk. Ott pedig a felvonóban ismét picit egymásnak esünk s élvezem Nora érintéseit, bár a szavai eléggé provokálnak, így pár nyakamra érkezett puszi után erősebben markolok a hajára.
- Szemtelen vagy! - s már erélyesen meg is pördítem, nekinyomva a lift falának, míg másik kezemmel felhúzom picit a szoknyáját és párat rácsapok a fenekére, amíg hajánál fogva buksiját a liftnek szegezem s a fenekelés addig tart, amíg fel nem érünk az emeletre. Az ajtó végül nyílik és szerencsénkre senki sincs a folyosón, így tovább játszom az ősembert és Nora-t egyszerűen a vállamra kapom, nem törődve, hogy kapálózik, vagy sikít, csak így viszem ki a liftből és be a szobába, sarokkal rúgva be az ajtót magam mögött, Nora-t pedig az ágyra dobom, de már ugrom én is utána. Mohó kezekkel húzom le a bőrszoknya zipzárját, bontom ki a bugyiból újra s már éhes ajkaim ölére is tapadnak, hogy nyelvemmel játékosan táncba kezdjek legérzékenyebb pontjain, amíg feneke alá nyúlva karolom át csípőjét, csípőlapátjaira fogva.

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

I'm so bad baby I don't care (https://www.youtube.com/watch?v=0GI7LrSHYaU) //  outfit  (https://i.pinimg.com/originals/9e/d9/97/9ed99718e068abc7ecccdd58043c6b01.jpg)

+18

- Többet nem leszel kedves velem? - mímelek elkámpicsorodott arckifejezést. - Ó egek, most mi lesz velem! - értem félre szándékosan a dolgot, mert igazából megtehetem és engem marhára szórakoztat is a dolog. Mi a fenének komolykodjuk egy szórakozóhelyen, amikor egyikünk sem egy kortyot ivott eddig?
- Szerintem pedig nagyon is vezet, de abban igazad van, hogy így és most ez nem érvényesül. De a magabiztosság és a fölényesség között van különbség. Én tudom, hogy mi jár és el is veszem, addig a másik csak védőpajzsot igyekszik készíteni. És végső soron ha két külön világ ütközik, abból születik valami új és izgalmas! - ez már kellően katyvasz mondóka a maga nemében, de még értelmes gondolatokból, viszont az alkohol hatása érződik benne. Másrészt pedig elég őszinte is, na nem mintha eddig ne lettem volna az. Lehet szöszinyuszit ez is zavarja annyira? Hogy én merek nyílt és őszinte lenni? Igen, a játékszabályok komolyan nem vételéhez tartozik ez is.
- De azzal igen, hogy már a leghosszabb ideje én tartalak a karjaimban és még csak kapálózni se nagyon jutott eszedbe, sőt édesen nyomod a popsim a tenyerembe még némi markolászásra! - cukkolom tovább, mert amúgy végső soron tényleg ez történt és hát a szájkaratén túl nem nagyon akarta érvényesíteni azt, hogy én márpedig eresszem el. Ha szembenézni nem is akart vele annyira, de bizony Ő is akart engem.
- Ó, arra nagyon rá tudok! kacsintok rá. - De nem csak te vagy magányos, csak... mindenki másként tud az lenni. - teszem még hozzá, ezúttal sokkal-sokkal komolyabban, mint ahogy eddig ma bármit is mondtam neki. - És lehetünk most picit együtt magányosak, az talán könnyebb. - egy szelíd mosoly is jár hozzá, még akkor is, ha a dolgok egyre jobban kezdenek másba átfordulni s a kétértelmű adok-kapok nyer nagyobb teret, ami ismét át fogja adni a helyét annak, hogy a test beszéljen. Legalábbis tapasztalatom szerint ehhez közelítünk.
- Helyet csinálok magamnak. - bólintok elégedetten, mintha ez a világ legtermészetesebb válasza lett volna egy ilyen kérdésre s egyáltalán ez az egész helyzet az lenne. Bár végül is az, mert egy férfi és egy nő akik egymás közelségét élvezik, nos... az kb. ilyen szokott lenni.
- Persze, hogy ez! Kisebbre nem adunk! - kacsintok rá s ha már bejelentettem, akkor bizony neki is állok. Igazság szerint azt érzem, hogy valóban fel akarom forgatni, de ezzel együtt megismerni is ezt a világot. Nem ismeretlen érzés, bár egy ideje nem találkoztam vele s józanon még el is merengenék rajta, hogy ezzel már megint mibe fogom keverni magam, de aztán arra is biztos rájönnék, hogy mélyebbre már nem igen tudna semmi rugdalni. Ha józan lennék akkor ezt belátnám. De most nem vagyok az, így nem is jelent ez igazán dilemmát. Pillanatnyilag egy dilemma sincs igazán, maximum egy praktikus kérdés az élvezet szigetvilágába ékelve, amin együtt kezdtük meg a vitorlázást Nora-val, aki szerencsétlen immáron annyiszor lett nyuszinak elkeresztelve, hogy ez részemről rajta fog ragadni. Én meg benne, ha ennyire jól fogom magam érezni, mint most! Azt mondjuk megjegyeztem, hogy pár jól irányzott pajzán szótól még jobban megvadul a kicsike, jó lesz ez még később is! Ahogy más dolgok is, így egy határozott átrendeződéssel vetek véget a kóstolónak, tényleg kóstolóvá avatva a közjátékot.
Viharként tombol bennem továbbra is minden, így már elmosódó emlékfoszlánnyá válik az a pár perc is, amíg a szállásra betérünk, amíg a szobát megszerzem, a tudatom a liftben kapcsol inkább, amikor újra kettesben lehetek az én aranyos bundájú nyuszikámmal, aki megkapta a lehetőséget, hogy vágyainak hangot adjon, erre pimaszkodik! Sebaj, kap is a popsijára!
Hajánál fogva szorítom határozottan a liftnek s fenekelem el feszes kis popsiját, miután a rövid szoknyát felhúztam róla, felfedve a fekete tangát is,a mi amúgy még ínycsiklandóbbá teszi a félgömbök hívogató halmait. Olyan kéjsóváran nyög fel, hogy még lelkesebben csapok oda és hagyok piros foltot a popsiján, míg tenyerem újra és újra csattan s ajkaim fülcimpáját majszolják nagy-nagy lelkesedéssel közben, ahogy még a helyén is tartom kezemmel. De ez nem elég!
Vállamra kapva cipelem a szoba felé. - Így járnak a szemtelen nyuszik... amúgy meg úgy nyögtél és vonaglottál tőle, hogy nem volt nagy büntetés! - kuncogok, majd csak becipelem a szobába és kertelés nélkül dobom az ágyra, hogy nevessek egy jót a sikkantásán, de már karcsú lábai közé is vetem magam éhesen. Nincs sok variálás, repül a szoknya, repül a tanga, nyelvem pedig forró ölét falja mohón. Más körülmények között lehet a felsőt meg letéptem volna róla, de ahhoz most nem nyúltam és nem is fogom szakítani, mert nem olyan helyen és helyzetben vagyunk, hogy ez működjön. Finoman felmorranok csiklója körül, ahogy ujjait érzem a hajamban, majd a karcsú lábakat a hátamon s a cipősarkak dobolják a vágy és a kéj ritmusát a hátamon, ahogy nyelvem módszeresen köröz a csiklóján s finoman szívogatni is kezdem. Ha netán lesandítana rám, akkor én egyenesen felnézek a szemeibe és rá kacsintok a szőkeségre. S tudom tetézni, mert csiklóját megszívva zárom lehelet finoman érzékeny pontját fogaim közé, míg nyelvemnek kizárólag hegye jár gyors, virtuóz táncot rajta olyan lehelet finom érintéssel amennyire csak lehet és finom morgással rezgetem meg a meleg levegőt is ölén... igyekszem olyan bánásmódban részesíteni, hogy ha csak egy kissé lepattant sohói szobát tudtunk is bérelni, élvezetben legalább egy elnöki lakosztályban érezhesse magát ez a szőke szépség, aki ma este csak az enyém. Az enyém... olyan jól hangzik ez s a gondolat magasabbra lobbantja bennem a mohóságot: keményen és lágyan, durván és érzékien is magaménak akarom tudni majd újra és újra, mert a sikátor csak meghozta az étvágyam s most minden gondolatom nyelvjátékom édességébe sűrítem.

Girl, we couldn't get much higher

to: Eleonora Burke

2000. szeptember

I'm so bad baby I don't care (https://www.youtube.com/watch?v=0GI7LrSHYaU) //  outfit  (https://i.pinimg.com/originals/9e/d9/97/9ed99718e068abc7ecccdd58043c6b01.jpg)

+18

- Hát persze! Ha nem lennél ennyire tüneményesen kedves, már lehet, hogy elengedtelek volna! - viccelődöm még tovább, mert miért is ne tenném, hiszen szemmel láthatólag ez valamit megmozgatott a szőkeségben. Már amellett, hogy hergelte. Illetve ha pontos akarok lenni, ez valami sokkal árnyaltabb hergelés volt és végső soron igazam is volt: az érdeklődést csak jobban fenntartotta. Persze ezt ittasan azért kevéssé gondoltam át, de végül is mindegy, ha jól kapom el a szálat intuitív módon is nem?
- Hmmm azt nem mondanám, hogy te jársz nekem, de azért, mert megmentettelek a csúfos bukástól, azért viszont valami kétségtelenül jár! Ha nem is egy egész személy testestül-lelkestül! - nevetek tovább, ahogy könnyedén veszem az újabb szavakat. - Az viszont már más kérdés, hogy mindenféle védekezési kísérleted ellenére is szinte lubickolsz a helyzetben Nyuszikám! - cukkolom még egy picit, mert igazából eddig sem kíméltem és nem most kellene elkezdenem. Szétszedek én mindent kedvemre, ha arról van szó, nem tervezek engedni sem gátlásoknak, sem bármiféle normának, mert bár van holnap, az nem lesz sem jobb, sem rosszabb, mint a mai nap. Egyik a másik után egyformán sorakozik mindenféle csalóka színesnek ható látszat ellenére és ez a tapasztalat abban gyökerezik, hogy volt egy évig részem abban, milyen, amikor a dolgok tényleg történnek. Amikor tényleg testi épségre, sőt olykor életre menő tétje van az eseményeknek. Serdülőként egy terrorral övezett háborút volt esélyem megtapasztalni és ez minden bizonnyal személyiségtorzuláshoz vezetett. Hogy ennek a levét issza most a szöszi nyuszi? Esélyes.
- Akkor megpróbáltalak volna csiklandozással lefegyverezni, ami szerintem egész jól ment volna... - járatom meg játékosan ujjaim úgy a dereka felé, amitől biztosan ficeregni kezd majd, a többségre legalábbis ez csiklandósan szokott hatni. - Ami koránt sem alábecsülendő harci csel! - vigyorgok tovább, mintegy oldva a maradék komolyságot is, még ha abból is csurran-cseppen a folytatásban. Azért nem zárkózom el a dologtól egyáltalán, mármint ettől sem. Érezze csak Norácska, hogy az első kategorizálásával esélyesen melléfogott nálam.
- Én inkább azt mondom, hogy mindenki másként éli meg és másként reagál rá. Ettől lesz egyedi. De azzal nem értek egyet, hogy ne lenne könnyebb. Egyéni kínt is enyhíthet páros nyugalom. Olykor nem is kell sok hozzá, csak egy-két érintés és a közös létezés egy kicsit, csendesen. - szelídebb sokkal az a mosoly, amit ezúttal felvillantok, most nem játékról, nem csipkelődésről, de még nem is kóstolgatós vitáról van szó. Csak szabadon áradó egyszerű gondolatok, amik az ittasan elszabaduló belső igazságból jönnek. Amik őszinte cizellálatlanságukkal lesznek átélhetőek és minden bizonnyal egy olyan űrre mutatnak rá, ami egyikünk számára sem idegen nehézség. Csak az lehet a különbség, hogy Nora az elszigeteléssel próbál(t)a kezelni a helyzetet, én pedig nem félek megadni magam az ebből fakadó kiszolgáltatottságnak és gyengeségnek.
Akárhogy is, de csak feloldódott a kis csomó és a csipkelődés okozta felpörgetett állapot, valamint a pár húsba vágó pillanat elegye végül felrobbantotta azt a bombát, ami után már semmi sem lesz ugyan olyan kettőnk viszonyában. Ami után már nem lehet ellentétes irányba békésen elsétálni, hátra se nézve. Most már csak előre van és az az előre némi rendkívül kéjes és élvezetes közjáték után egy sohói kiadó apartman hálójában kezd igazán kibontakozni.
-Hogyne lenne, mindig van! De most nem büntetni akarlak! Bár az előbbi azt sugallja, hogy szereted a durvább bánásmódot!- az már játékosan meg is volt, bár azért volt annak egy eltérő színezete is végső soron... viszont végül csak az ágyon kötünk ki és nyelvemmel látok Nora kényeztetéséhez, mindent bevetve a képességek svédasztaláról, de ezek most inkább kóstolók, pont úgy szabva, hogy kínosan kéjes feszültséget keltsenek benne és vágyakozást valami után, amit most és itt csak tőlem kaphat meg igazán.
- Most mondjam, hogy a te édes ajkaid is jobbak a farkam körül, mint amikor szurkálódsz velük? - kérdem kuncogva, bár utóbbi gesztus ismét csiklóját éri, ott megrezgetve a levegőt, míg egyik kezem felsiklik, hogy fedetlen keblére markolva meggyúrja azt, majd picit megcsavarintsa bimbóját is a játék kedvéért, hogy nyelvem már ismét rakoncátlankodjon, popsija felé is elkalandozva, hogy utána visszatérve csiklójára égő vágyösvényt nyaljak legérzékenyebb kincsébe ezúttal úgy dobva be magam, hogy a feszült kéj, idegvégződéseinek túlhajtott ingerület átvitelei megadják magukat a beteljesülés oltárán önként mutatva be a lángoló áldozatot s ha ez nem lenne elég a kényeztetést el is nyújtom ennek idejére, hogy aztán az utolsó sóhaj elhalása után, amikor csak a zihálás marad Nora számára, felemelkedjem formás combjai közül, huncutan csillogó alkoholmámoros tekintettel, számat kézfejembe törölve pajzán mozdulattal és pofátlan mosollyal. Ami ruha van még rajtam, azt gyorsan ledobom, hogy utána vadász módjára mászom felé és támaszkodom meg buksija mellett két oldalt, hogy aztán ráhajoljak ajkaira s mélyen kékségeibe nézzek.
- Akarlak Nora. - búgom ajkaira, majd egy pici szünet után úgy csókolom meg, hogy odalent is mozdulok és újra belé hatolok ezúttal igen lassan, finoman centiről cetire haladva, érzéki és gyengéd mozdulattal, melyeknek modora nem csak egy pillanatra szól, hanem lökéseim formájában egyelőre állandósul. Közben pedig egyik kezem háta alatt karolja át, másik szőke fürtjei közé merül tarkóján, s úgy tartom gyengéden, mégis határozottan.
Így dolgozok testén, lassan de biztosan perzselő szenvedéllyel hódítva meg, ami ha lassú, de egyre intenzívebb és mélyebb lökésekben nyilvánul meg. Tövig érve egy pillanatra megtorpanok, hosszú csókot váltok Nora-val, majd folytatom, nyakát érintve ajkaimmal újra és újra, ahogy egy gyorsuló és erősödő folyamat kezdődik meg odalent csípőmozdulataimnak hála. Egyik kezem marad fürtjein, a másik háta alól oldalára siklik, végig le a combjára, majd fel, popsija alá, picit rá is markolok a hívogatóan kerek területre, kicsit gyúrom, hogy aztán ujjaim tovább merészkedjenek és játékosan ánuszát kezdje két ujjbegyem izgatni, hogy egy ponton aztán kicsit be is hatolva dolgozzák meg ott is a szőke nyuszifület...
- Amióta megpillantottalak akarlak, mindenhogy, mindenestül, a gondolataid, a tested, az illatod, minden rezdülésed... - morgom a fülébe, ahogy egyre hevesebb minden, ahogy a korábbi játékos vagánykodó szerepből már csak Én maradok, és nem is félek hangot adni annak nem józan, ellenben annál őszintébb hangon, hogy aztán mélyen a nő szemeibe is nézzek. Régen babonázott meg így valaki!