Oldal nyomtatása

Én. Itt. Igen, és!? Mér ne járhatnék ilyen helyeken? Szabad, felnőtt boszorkány vagyok, és amúgyis rámfér kimozdulni.
És... oké... lehet, hogy ezen a ponton kicsit spicces is már.
Aki ismer, annak valóba, szokatlan lehet mondjuk itt találni engem, magamtól, egymagam. Nos. Bár sokkal jellemzőbb lenne rám a tompán otthon pangás, miután hazaérek a műhelyből, már kezdett elegem lenni belőle. És hiába szeretek a bánataim elől forrócsokiba menekülni, túl sok fontot szedtem fel így is a nyáron - és előtte sem nádszál voltam, aminek a tényét szintén hajlamos lennék forrócsokival feledtetni. Ördögi kör. A munkát meg hiába vinném haza, hogy abba merüljek el a világot addig kizárva. A Minisztériumnak néhány tucat kocsija van, amit évente egyszer is alig használ egy-kettőt. Egy ponton túl egyszerűen nem is tudnám hová javítani még őket.
Szóval itt vagyok. Amég itt vagyok, - ...némi rásegítéssel, - legalább tudok fejbe sehol máshol nem lenni.
És egész hangulatos is a hely, mint ha csillagok közt lebegnék. Hmm, lehetne lebegni is ...bár a többi vendég biztos nem értékelné, ha hirtelen megszökik alóluk a padló ...kéne annak a bűbájnak egy kisebb kivitelű változat.
A bárpulthoz libbenek - csak képletesen sajnos, pedig poén lenne - rendelni mégegyet abból a finom gyümölcsös, édes koktéljukból, amin nem is érződik az alkohol kesernyéje, és a színeivel meg kis papírnapernyőjével olyan, mint egy idilli tengerparti naplemente.
A koktélt kortyolgatva egy tekervényes szívószálon át, észreveszek egy másik boszit, aki látszólag szintén egymaga van itt, legalábbis nem úgy tűnik, mint ha valakivel együtt lenne, csak épp mondjuk azt várná, hogy az visszatér egy gyors mosdószünetről, vagy valami.
Jobb hely ez, mint egy-két bár az Abszol úton, ahova korábban hasonlóan ...betévedtem, de azér még mindig biztosabb lehet csapatba összefogni, mint egyedül. Meg ide végülis a társaságér jön általába az ember, ismerkedni, bulizni. Szóval közelebb csusszanok mellé, mit veszthetnék alapon. Lu eközbe magára sem ismer...
-Akartál valaha úgy lebegni, mint az űrbe?- biccentek a táncparkett felé, aminek a dekorációja, engem legalábbis, arra emlékeztet.
Gratulálok Lu, ez most vagy csábítóan sejtelmes volt, vagy felettébb esetlenül bénán nyomi... De most mivel kezdjek ilyen spontán beszélgetést, azt kérdezzem meg, szerinte a pingvineknek van-e térde? Nagyon fura szerva lenne...
De gondolom, mindjár kiderül, elküld-e a francba.

Nem tudom, mi hozott ide, erre a helyre, de itt voltam. Ott álltam ifjúságom elpazarolt, matt hétköznapjaiban én is, mint az összes többi fiatal, és tényleg úgy éreztem, hogy az elmúlt két évben felesleges volt. Csalódott voltam, mert az egész egyetem projekt nem úgy alakult, ahogy vártam. Minek kellett a pedáns papír, ha a gyakorlat sokkal fontosabb. Viszont a gyakorlatot meg egyáltalán nem kaptuk meg.
Aztán meg ott vannak ezek a pasis ügyek. Valahogy elüldözök mindenki magam mellől, pedig igazán nem érzem magam egy hidegvérű picsának, akivel nem lehet együtt lenni. Sőt, nagyon is melegszívű vagyok és rendes, és jófej. Mégis a pasik csócsáltak egy kicsit, mint egy rosszul sikerült, rágós húst, aztán kiköptek. Hát ez voltam én.
Valószínűleg ezért is jöttem most ide. Kellett egy kis bulizás, kikapcsolódás. A nyár elején is jól sikerült Vale-lel az a parti, most is kialakulhat valami jó.
Odaléptem a pulthoz, hogy megtekintsem a kínálatot. Kicsit eltöprengtem, hogy mi is lehet az a Lángoló Kakastaréj, de végül maradtam egy gin tonicnál első körben. Ez pont megfelelt a hangulatomnak: kesernyés volt. Odaültem a pulthoz, és vártam a megváltást, ami meglepően korán, de meg is érkezett:
-Akartál valaha úgy lebegni, mint az űrbe? - kérdezte a lány, és közben a táncparkett felé biccentett. Egy pillanatra összeráncoltam a homlokomat, mert ismerősnek tűnt, de biztos csak a Roxfortban jártunk egy-egy órára. De vajon honnan tudhatott a csillagász vénámról? Mindegy is, valószínűleg az ég küldte őt most ide.
-Folyamatosan ezt akarom. Csak túl sokat foglalkozom a csillagokkal, hogy tudjam, ez tényleg megvalósítható. - sóhajtottam fel. - Az űr fekete és komor, nem ilyen. - mutattam a táncparkett felé. - Engem inkább a tenger mélyére emlékeztet, ami tele van azokkal a félelmetes világító medúzákkal.
Igen, határozottan tenger és nem az űr.
-De lebegni ott is lehet! - kacsintok rá, és közelebb ülök hozzá. - Szia, nem ismerjük mi egymást valahonnan? Serena vagyok. - Mondjuk azt nem tudom, miért mutatkoztam be. Ha ismer, akkor úgyis tudja ki vagyok. Ha meg nem ismer, akkor lehet, hogy nem is akar megismerni.

A homlokát ráncolta egy pillanatra valamin, de el még nem küldött a jóéletbe, úgyhogy horribilis próbálkozás csak nem lehetett.
-Folyamatosan ezt akarom. Csak túl sokat foglalkozom a csillagokkal, hogy tudjam, ez tényleg megvalósítható.
Még válaszol is, az már biztos jó jel. De úgy tűnik, valami kedvenc témát is egészen eltalálhattam, ha csillagokkal foglalkozik. Nos, lehet, nem az igazi csillagos űr, de valami ahhoz közelit ismerek.
-Mondasz valamit- ismerem be a cserébe felajánlott tengermélyi hasonlatra. -De ott meg túl nagy a nyomás.
A túl nagy nyomást nem szoktam szeretni. Bár inkább csak a képletesen értettel volt eddig dolgom, de az is bőven elég.
A közelebb ülés már egész biztos jele annak, hogy nem szólhattam olyan rosszat, akkor inkább távolodna. A kacsintásra meg még pirulok is egyet, ami remélem a szines fényekbe nem látszik meg - meg valami szőnyeg alá söpört kis bűntudatfélén túl még jól is esik.
-És ha azt mondanám, tudok rá egy bűbájt?- somolygok vissza, aztán okosan végül nem kezdem el hozzátenni, hogy bár a többi vendégek nagyrésze minden bizonnyal méltatlankodna, ha hirtelen megszöktetem a talpuk alól a táncparkettet. Inkább csak szívószálazok egy kortyot a koktélomból.
-Tényleg! Lehet, valami eseményen futottunk össze?- Most hogy rákérdez, meg beszélgetési közelségből látom, nekem is ismerősnek tűnik. -Nem te voltál ott tavasszal azon a virágünnep dolgon?- ...Amelyik olyan zavarbaejtősen alakult a végére, úgyhogy a részletekbe inkább bele se menjünk. Meg a másik okból se.
-Luna- mutatkozok be én is neki. Bizonyosan a belesemenjünk okán, ezen a nevemen. És csak így utólag jut eszembe, hogy akár a csillagászatos alapon is választhattam volna, hátha az is tetszik neki. Bár végülis, még mondhatom, hogy szándékos volt.

Amikor felvetem, hogy ez a tánctér inkább a tenger, a csajszi azt hozza fel, hogy ott meg túl nagy a nyomás.
-Hát ez több emberre igaz, mint a lebegés. - kacsintok rá. - Remélem nincs rajtad túl nagy nyomás. Én néha úgy érzem, összenyom. - morgom. Fogalmam sincs, mi váltotta ki belőlem ezt az őszinteség rohamot. Nem szoktam ennyire megnyílni ismeretlen emberek előtt, de most úgy tűnik, erre van szükségem.
Eleve olyan ez a hely, mint ami meg van bűvölve. Mondjuk a varázsvilág szórakozóhelyei közül melyik nincs valamilyen módon megbűvölve. De mégis, ide belépve, már kábulatba esik az ember, és az italokba is tuti raknak valamit, ami bódulatba ejti az embert.
-És ha azt mondanám, tudok rá egy bűbájt? - kérdezi a lány, miközben nekem a kábulaton jár az eszem. Zavartan nézek vissza rá:
-A lebegésre vagy a nyomásra?
A lebegős bűbájt nyilván mindenki ismeri, de lehet, hogy van valami különösen extrém lebegtető bűbája. Volt valami ilyesmi az egyik korábbi buliban is, meg talán hallottam is róla. Na mindegy, megvárom a válaszát.
Aztán rátérünk az ismerkedésre. Felhozza azt a ritka kínos esetet a virágünneppel, és megpróblok elbújni a poharam mögé.
-Uh, azt a bulit próbálom elfelejteni. Sosem akartam random varázslók meztelen testét látni. Maradok a saját párkapcsolataimnál... Már ha van... - húzom el a számat kelletlenül. Mert ugye most nincs. Mert túl sok vagyok, vagy túl kevés, vagy egyszerűen csak béna, és nem kellek senkinek.
Szomorúan kortyolok bele a italomba.
-Luna. - mutatkozik be, én meg fel sem veszem, hogy Hold meg Luna meg csillagok. Csak én is bemutatkozok:
-Serena. Mi hozott erre a remek helyre? - mutatok körbe. - A lebegés vagy a titkos italok? - mutatok a poharamra, ami már nagyrészt kiürült, úgyhogy intek a pincérnek, és rendelek még egyet. Azt hiszem, ma este részeg leszek...

A kérdésre, hogy rajtam van-e nyomás, csak grimaszolok egyet, és hosszút kortyolok a koktélomból, ezzel is eleget elmondva: akad azér elég. Talán jobb is bűbájokról bezsélgetni.
-A lebegésre vagy a nyomásra?
-Hát, ha összenyomna, mondhatjuk, hogy mindkettőre jó egyszerre- sejtelmeskedek csábosan, és nem tudom, a bátorságot honnan veszem rá - pssz, Lu, az alkohol lesz az - de ezúttal én kacsintok is hozzá.
Sajnos itt megejtünk egy ismerkedős kört, a hangulatnak nem hasznos virágünnep esetét felemlegetve. De tudtam, hogy ismerős valahonnan, és ezek szerint valóba ott találkozhattunk. A magam részéről azér nem volt olyan élénk emlék, mer valaki másra figyeltem inkább, de azt most meginncsak hagyjuk is...
-Már ha van...- sóhajtok egyetértően. -Tudodmit, ugorhatjuk a témát.
A legbiztosabb dolog ma este, hogy ezzel egyet fog érteni.
-Mi hozott erre a remek helyre? A lebegés vagy a titkos italok?
-Ebből mondjuk az italokat- mer ha nem részegen a vállán sírni tervezek, a többi ok-okozatba minek menjünk bele.
-Az egész szobás súlytalanságról itt túl sokmindenkit kéne megkérdezni- somolygok meginn, felfedve többet az emlegetett bűbáj mivoltából. Persze tény, rászórhatnám az egész teremre anélkül is, aztán hirtelen tanuljanak meg a népek teljesen új rendszerbe mozogni - a levegő még az úszáshoz sem elég sűrű, úgyhogy az sem ér sokat - de ahhoz én túl jókislány vagyok.
...Még? De náh, én olyant úgyse tennék.
-Persze ha te kíváncsi vagy rá,..- Oké, azér mi van velem is, már meginn kacsintok is a sejtelmes mosolyhoz.

Örülök, hogy befejezzük ezt a sehova nem vezető lebegő-nyomó-akármilyen témát. Valahogy belevesztünk ebbe, és sehova nem vezetett. Olyasmi volt ez, mint hogy a lét a semmiből származik, küzd, hogy megnyilvánulhasson, és aztán újra eltűnik a semmiben.. Nem is tudom, hogy ez honnan jutott eszembe, de igazán filozófikus hangulatomat hozta ki belőlem ez a hely.
-Igen, ezek az italok különösen... varázslatosak. - bele is kortyolok a koktélomba. Erős, és tuti van benne valami kábító anyag is. Meg még valami. De miért is gondolkodok ezen. Hiszen pont azért vagyok itt, hogy elfelejtsek mindent, és következmények nélkül tegyek, amit akarok. Persze semmi illegálisat, csak olyan kellemesen izgalmasat.
Ez a lány, Luna pedig alkalmas társnak tűnt ebben. Súlytalanságról beszél, meg hogy mindenki lebeghetne, és ez egész jól hangzik. Meg is mondom neki:
-Ez tetszik. Tényleg, olyan lenne, mint az űrben. Egy nagy űrbuli.
Azt hiszem, én is már részeg vagyok, de ez olyan kellemesen jó részegség.
-Csináld, kérlek, én is lebegni akarok. - Túl közvetlen vagyok, megfogom a karját, és úgy teszek, mint egy kislány. Majdnem ugrálok is, de mindenesetre szépen nézek.
-Lehet lebegve táncolni? - kérdem tőle izgatottan. Kíváncsi lennék rá. Elképzelem, hogy mindenki olyan mugli szkafanderekben ropja, lebegve, és elvigyorodok. Ez egészen jól hangzik. Remélem Luna is hajlandó lesz belemenni.
Kíváncsian nézek rá, várom, hogy megcsinálja-e a bűbájt vagy nem.

-Igen, ezek az italok különösen... varázslatosak.
Egyetértően bólogatok, szívószállal a számba, mer épp egy hosszú korty közepén kapott el a megállapítással, és kénytelen vagyok egyetérteni. Illetve úgy érzem, muszáj vagyok én is elismerni?
-Még csak nem is kesernyés, minthacsakegy gyümölcsturmix lenne- teszem hozzá végül a magam italáról, Serena felé billentve a szívószál végét, mintegy flajánlva, hogy ha kíváncsi, nyugodtan kóstolja meg ő is. A kacajvíz kvázi itteni képviselőjeként talán meglepő lehet, annyira nem rajongok az alkohol ízéér, de abba soha nem is az volt a fő lényeg. Inkább a helyzet meg a társaság.
De ezt a koktélt tényleg mintha nekem találták volna ki. És végülis a pultnál úgy ajánlották, egy-két ízlés kérdés alapján, és nagyon találóan.
Persze ahogy az űrbuli gondolatán szinte vigyorogva somolygok, naív feltételezés lenne, hogy tényleg nincs benne más finom gyümölcsleveken kívül.
-Tuttam én, hogy tetszeni fog- pillogok bájosan Serenára. A lelkes kitörésére megrezzenek, de magamat is meglepve kissé ezzel, leginkább csak a meglepetésből. Még zavarba sem jövök a közelégre, ahogy a karomba kapaszkodva kérlel, pedig ha úgy vesszük, csak most ismertem meg - eltekintve a korábbi egy-két alkalomtól, hogy látni már láthattam valahol.
Tudod, Lu, alkohol, gátlásoldó meg ilyenek...
Kissé húzza a szívemet, ott van a vonakodás, hogy az összes vendég minusz kettő alól kéretlenül és váratlnul nem illene azért kilopni a gravitációt, de olyan lelkes aranyosan kér, hajlok őneki engedni.
Talán időhúzásból is, hosszút kortyolva a koktélomból, elgondolkodok a kérdésen.
-Kicsit attól függ, hogy értjük a táncot. Sokminden nem működne a padló nélkül, de biztos ki lehet találni valahogy.
Egymást például meg tudnánk forgatni egymáshoz képest, de az első lépés ellök például a padlótól, úgyhogy onnan nehezen vehetünk irányt. A levegőbe "úszáshoz" meg embernagyságú legyezők kellenének, anélkül csak kapálózva megütnénk valakit a mozdulatokkal. Vagy egymást.
Szörcsögés zökkent ki a gondoltaimból, ahogy eljutok a pohár aljára, és csak nagyrészt jégkockavíz marad.
De végülis Serena olyan kiskutyaszemekkel pillogva kér, hát lehet erre nemet mondani? Próbálom minnél diszkrétebben élőcsempészni a pálcámat, közbe odahajolok a fülébe súgni - részbe azér is, hogy kívülről úgy tűnjön, csak súgok neki valamit.
-Szóval... fogmeg a pultot.- Közbe szintén a pult és önmagam takarásába varázsolok én is, mer azér ne feltétlen tudja mindenki, kire akar mindjár haragudni. -Todos a flote.

Luna szerint az italok olyanok, mintha gyümölcsturmixok lennének. Belekortyolok a legújabb italomban, és bólintok. Alma és áfonya, és még van benne valami. Ja, az biztosan az az alkotó elegy, amitől ilyen fennkölt állapotba kerülünk. A pultosok olyan titkolózóak voltak a koktélokkal kapcsolatosan. Rettenetesen párás volt a levegő idebenn, biztosan ez is rásegített erre a illuminált állapotunkra.
-Kicsit attól függ, hogy értjük a táncot. Sokminden nem működne a padló nélkül, de biztos ki lehet találni valahogy. - mondja Luna, én meg rávigyorgok.
-Fogadjunk, hogy lehet lebegve táncolni. - Nem mintha próbáltam volna, de láttam azokat a videókat ott Houstonba, és láttam, milyen gördülékeny mozdulataik voltak az űrben. Szóval jöjjön az űr-tánc!
Luna elfogadta a kihívást, és rám nézett.
-Fogd meg a pultot!
Teszem, amit mond, de pont akkor lép oda mellém egy furcsa, alkoholtól bűztől alak és igazán lovagias módon szól hozzám:
– Híjjon má' meg egy pofa serre! Cserébe megpaskúhattya a fenekem. Aztán megtáncútathat avval a jó kemény botjával.
Mi a franc? Intek neki, hogy tűnjön már innen, így viszont elengedtem a pultot, pont abban a pillanatban, amikor Luna kimondja a varázsigét:
-Todos a flote.
Velem együtt mindenki lebegni kezd. Sokan meglepődnek, egyesek a Tabu varázslatának tudják be, én viszont tudom, hogy ez Luna műve. Furcsa érzés, végre lebegek, úgy, mint az űrben. Nevetve nézek Lunára, aki talán ott van mellettem, és elkezdem magam a tánctér felé irányítani - már amennyire lehet.
Most veszem csak észre, hogy a tánctér tűzzománc üvegből van kirakva. Ez szolgáltatja a sejtelmes színeket és fényeket.
-Váó. - motyogom, teljesen lenyűgöz ez az ötlet. Valójában gyönyörű, és csak innen fentről látszik igazán. Ezt csak most láthatjuk, Lunának köszönhetően. Nem tudom, más is észrevette-e, de én elbambulok, és azt nézem. Emiatt nekiütközök pár embernek, akik odébb löknek, és egy kicsit távolabb kerülök Lunától.
De aztán meghallom a zenét, valahogy visszaevickélek a lányhoz, és nevetve nézek rá.
-Azta, ilyet még soha nem tapasztaltam.
És elkezdem a kezeimet és a lábaimat a tánc ritmusára mozgatni. Igazán vicces látvány lehetek, figyelem Luna reakcióját.

-Híjjon má' meg egy pofa serre! Cserébe megpaskúhattya a fenekem. Aztán megtáncútathat avval a jó kemény botjával.
Felpislogok a varázslásból Serena válla fölött, hogy ki ez, meg nekem mondja-e véletlen a dolgát. Látszólag Serenához beszél, de akkor meg nem tudom, milyen botot mond. Meg hogy mit akar végül, hogy mi fogdossuk őt?
Gondolom eggyel jobb, mint ha ő kezdeményezte volna a taperolást, de egyetértek Serenával, hogy pápát integet neki.
És közbe elemelkedik apránként a székéről - biztos ahogy odafordult, azzal nyomta el magát róla.
-Nézd, így- nyújtok kezet felé, hogy kapaszkodjunk össze, és mutatom, ha megfogja a kezem, akkor vezetem neki is a "felszállást". Félig a bárszék keresztrúdjától, félig a pult oldalától fokozatosan eltolom magam lábbal, hogy ferdén a tánctér fölé tartsunk. A szék kicsit felbillen, de mivel lefele semmi nem húzza, csak elforog egy helybe, amég a padlónak nem koccan majd.
Serena "Váó"ját hallva megpróbálok arra fordulni én is - aminek kell pár próbálkozás, rájönni, hogy derékból forduljak nagyon, mer a felét elviszi a lábam azzal, hogy a másik irányba fordul el.
De tőlem csak egy aggodalmasabb ózásra futja, ahogy látom, a mosh pit egészbe lebeg fölfele, néhányan még mindig egymásról is lepattognak, mint egy háromdimenziós elszabadult billiárdjáték. Biztos ugrálás közbe érte őket a sújtalanság, úgyhogy ők pláne kilőtték magukat a plafon felé.
Kicsit össze is gabalyodik velük a röppályánk, és Serena elsodródik, ahogy koccan valakivel.
-Bocsánat...- motyogom, ahogy óvatosan megfogom az első velem ütközőpályára kerülő vállát, és róla lököm el magam Serena után. Szegény illető valószínűleg így beirányul vissza a pogózók még mindig csak ritkulni kezdő felhőjébe.
Én ahogy utólérem, elkapom Serena vállát, hogy megállítsam magam - őhozzá képest. Elfele sodródott, én meg gyorsabban követtem, úgyhogy most hozzám képest valamivel lassabban ki fugunk sodródni valamelyik falig valahol a plafon tövébe talán. De addig van még időnk, meg onnan újra arra lökhetjük magunkat, amerre mi akarjuk. És nem szálguldozunk, úgyhogy megütni sem fogjuk magunkat, ha figyelünk, hogy kézzel vagy lábbal érkezzünk.
-Montamén- vigyorgok bájosan, közbe elengedem a vállát, ő pedig mutat pár táncmozdulatot. Kipróbálom én is, csábosan hullámozva magam mentén. Forogni ugyan nemigen tudok innen, de legalább nem fordulok el Serenától. A mozdulatok, amiket itt kikísérletezünk, talán kicsit a szinkronúszásra emlékeztetnek jobban... érdekes.
-Megforgassalak?- ajánlom föl. Két súlypontunk van, kezet fogva egymáshoz képest tudunk manőverezni. Legfeljebb ellenforgatódok én is a másik irányba.

Lebegünk? Lebegünk. Lebegünk! Nagyjából ilyen sorrendben futott végig az agyamon ez a szó. Tényleg olyan volt, mintha nem lenne gravitáció. Ez nyilván rajtunk kívül mindenkit meglepett, de meglepően jól alkalmazkodott mindenki a helyzethez. Valószínűleg ők is úgy voltak vele, mint a legtöbb varázsló és boszorkány - sok dolgon már nem tudtak meglepődni. Lehet, hogy még a helynek is betudták a dolgot.
Vicces volt végignézni a tömegen. A pogózók nagyobb lendülettel sodródtak, a szerelmes párok egymásba gabalyodva - akik csókolóztak talán észre sem vették, hogy lebegnek. És voltak akik már alkalmazkodtak is, és hozzánk hasonlóan a faltól, az asztaloktól vagy a székektől lökték el magukat és próbálták ki ezt az új érzést.
Egy pillanatra elszakadtunk egymástól Lunával. Ez az idő pont arra volt jó, hogy felmérjem a terepet. Aztán már levegtem és táncoltam, már amennyire egy ilyen helyzetben lehetett. Forgott a világ, de nem azért mert szédültem, hanem mert tényleg forogtam is egy kicsit. Mint egy bolygó.
Hah, most olyan lehetnék, mint egy bolygó. Ráállhatnék valakinek a pályájára és foroghatnék körülötte.
Végül Luna csak befut - vagyis hát belebeg -, és nevetve dicsérem a szuper bűbájért.
-Montamén. - vigyorog rám, és még lelkesen meg is forgat.
-Vááá, most már tényleg bolygó vagyok! - kiáltok fel. A körülöttünk lévők biztosan furcsán néznek ránk, de nem érdekel. Amikor már túl is pörgök, megállítom magam Luna vállának segítségével.
-Ki akarod te is próbálni? - kérdem. Láthatja rajtam, mennyire élvezem. De miért élvezem ennyire? Annyira gyerekes, de mégis jó. És talán a tudat is hozzásegít, hogy ezt most mi - vagyis hát Luna - okoztuk. Nem a Szeszély, nem valami gonosz, sötét mágus, hanem két boszorkány trükkje. És ezt csak mi tudtuk.
A közös titok felpörgetett, és egyfajta szövetséget kovácsolt közénk. Pedig alig ismertük egymást pár perce.
-Meddig tart a bűbáj? - kérdeztem, csak, hogy felkészüljek arra, hogy esetleg egyszer csak lehuppanok a talajra. De nem akartam, hogy még véget érjen. Amikor elértünk egy falhoz, meglöktük magunkat. Addigra elég sokan belejöttek már a dologba, így nem volt nagy tolongás. Nyilván, ilyen állapotban nagyon kapkodni sem lehet, és hirtelen mozgásokra sem képes az ember, így sok kárt okozni nem tudott senki.
Közben a DJ-nek is volt humorérzéke. Átváltott valami űr-zenére, és a fények is ahhoz igazodtak. Mindenhol sok pici fény volt.
-Nézd, még csillagokat is kaptunk. - mutattam a falakra.

Megforgatom Serenát, igazából ugyanúgy, mint hagyományosabb táncba is szokás, csak véletlen elengedem a kezét a mozdulat végén, úgyhogy ő továbbpörög.
-Vááá, most már tényleg bolygó vagyok!
De ahogy hallom, élvezi. Hallom. Ugyanis a karmozdulatomból én is kaptam egy kis elfordulást, úgyhogy én sokkal grillcsirkébb lassúsággal fordulok épp elfele, és próbálok egyre jobban kitekeredve felé fordulva maradni, legalább arccal. Szerencsére már felső testtel is nagyjából felé állok, amikor végül megállítja magát, úgyhogy amikor megfogja a vállaimat, én is visszafordítom a derekam középre, őhozzá képest. De aztán lassan el is kell kapnunk a falat, ahogy megérkezünk.
-Ki akarod te is próbálni?
-Igazából, van egy mégjobb ötletem- ajánlom föl. Elméletileg működnie kéne. Mint a műkorcsolyázóknál. Közbe apró lökésekkel beforgatom magam a falhoz képest, hogy lábbal induljak, meg segítek Serenának is, ha még nem érzett rá teljesen. Érthető, én is sokat kísérleteztem ezzel, mire hozzászoktam, mit hogy lehet csinálni lebegve.
-Fogmeg mindkét kezem,.. teljesen kinyújtva- instruktálom, ahogy ott "guggolunk" a plafon és fal tövébe még. -Te csak rugaszkodj el, én majd adok hozzá fordulatot. Csak szép lassan, ...most!
Jó, hogy itt a sarokba vagyunk, két "lejtő" között, így tudok oldalra rugaszkodni. Kicsit egyenetlen, de hamar kiegyenlítődünk, mer a közös súlypontunk az összefogott kezünk környékén van, így mindketten akörül keringünk egy lassú forgással.
-És most össze! Teljesen.
Ahogy összehúzzuk magunkat, a forgás felgyorsul. Aztán meginn széttolva lejjebb lassul. Csak el ne engedjük egymást, mer akkor szétrepülnénk.
-Meddig tart a bűbáj?
-Meddig tartson?- somolygok bájosan, még kacsintva is egyet, a magam meglepetésére. Általába ilyenkor inkább hümmögnék, hogy hát izé, ki szokott tartani, feltéve, ha más nem szünteti be alattunk.
Óvatosabban kéne innod, Lu... Vagy pont így a jobb?
Egy pillanatra, "óóó"zva megcsodálom én is a csillagokat, amit a falakra kaptunk, aztán bátraké a szerencse alapon újra összébbhúzom magunkat, talán most mégközelebbre.
És kénytelen vagyok rájönni, hogy megfeletkeztem egy dologról, ezzel megint begyorsítom a forgásunkat is.

Bolygóként repülünk, forgunk, bolyongunk a levegőben. Igazából úgy tűnik, hogy a legtöbben élvezik. A szerelmesek összebújva lebegnek, és akik táncolni jöttek, azok sem álomittasan szemlélik mi történt velük. Szóval úgy tűnt, ez a Luna nem nyúlt félre ezzel a varázslattal. Nem lázadtak fel ellenünk, nem keresték a felelősöket, nem bojkottálták az eseményeket, sőt inkább vették a közönségben aratott sikert, és tuti fognak még ilyen lebegő partikat szervezni.
Amíg a zene kellemesen cirógatja a dobhártyánkat, Luna újabb pörgős mutatványt mutat be velem.
Bevallom, kezdek már egy kicsit elszédülni, azért is kérdezek rá Lunánál, meddig is tart a varázslat. A csillogó-villogó padló, mennyezet, fal fodrozódik már a szemem előtt.
-Meddig tartson? - kérdezi Luna, én meg megállítom magam a falnál.
-Hát, lassan már vége lehetne. - talán el is fehéredtem egy kicsit. - Azt hiszem, kezdek már kicsit émelyegni. - Bocsánatkérően nézek Lunára, mert tényleg tök jó buli volt itt lebegni a tánctér közepén.
-Bocsi. Azt hiszem, az űrutazás nem nekem való. Én inkább maradok a Földön, és innen szemlélem a csillagokat.
Nem gondoltam, hogy egy kis lebegés a végén ilyen tengeribetegséget idéz elő nálam. Kissé csalódott voltam, de végül betudtam a viszonylag nagy mennyiségű alkoholos italnak.
Amikor földet értünk, nevetve néztem Lunára.
-Váó, ez szuper volt. Köszönöm az élményt. Örülök, hogy összetalálkoztunk.
Tényleg örültem, tényleg jól éreztem magam.
-Meghívhatlak még valamire? - kérdeztem Lunától, egyfajta hálaként. Az este többi része már nyugodtabban telt, továbbra is jól éreztük magunkat, és végre ki tudtunk kapcsolódni.

A HELYSZÍN SZABAD!

Party after midnight

(https://i.pinimg.com/564x/a6/70/7e/a6707e8f9543f60f84f3b15e4da4316f.jpg)

2004. május 24.

To: Zeynep Weatherly

Először nem akartam eljönni erre a bulira. Sosem voltam az a nagy parti-arc, az egyetemi éveim sem erről szóltak igazán, még akkor sem, ha egy-két durva bulin én is ott voltam. A legutóbbi Tabus élményemről meg ne is beszéljünk, ami után nem is tudom, hogyan kerültem ágyba.
Viszont ez volt az utolsó lehetőségek egyike. Nem terveztem mesterképzésre visszajönni az Akadémiára, a szüleim nagy bánatára. De nekem elegem volt a tanulásból, ki akartam próbálni magam a való életben, még ha ez a keresztapám kis londoni boltja is lesz. Ő legalább támogatott, még akkor is, ha csak azért, hogy ne legyen annyira egyedül.
Úgyhogy fogtam magam, felöltöztem csinosan, kisminkeltem magam, és elindultam a Tabuba, ahol "Az év partiját" készültek megtartani. Egész nagy tömeg gyűlt össze már, amire odaértem, de szerencsére a pultnál még akadt szabad hely.
Utáltam egyedül érkezni a bulikba, mert egyedül éreztem magam. Mindenki vagy a pasijával vagy a barátnőjével jött, esetleg egész baráti társaságok. Én persze mindig egyedül. Végignéztem a pult mellett ülőkön, általában ők voltak az olyanok, mint én - akik csak unalmukba vagy a magány okozta kínok elől menekültek ide.
A zene persze hangosan szólt, nem is nagyon lehetett érteni a másikat, mégis voltak olyanok, akik próbálkoztak. Azon gondolkoztam, hogy maradjak-e a pultnál, vagy nézzek el a tánctér felé, esetleg keressek ismerősöket, amikor végre megjelent a pultos srác, és kérdezte, mit kérek.
-Egy gin tonicot kérek. - mondtam gyorsan, majd magamban hozzátettem, hogy csak ne olyat, mint amitől múltkor lebegtem. Akkor vicces volt, utólag nem próbálkoznék újra. Elég gyorsan megkaptam az italomat, és ahogy fordultam el a pulttól, beleütköztem valakibe.
-Ó a fenébe. Ne haragudj. - néztem a nagyjából velem egykorú lányra. Persze mindketten tiszta gin tonicosok lettünk, bűzlöttünk az alkoholtól, és hamarosan ragadni is fogunk.
-Te jól vagy? - kérdeztem és végignéztem rajta, hogy egyben van-e.

Két vizsga között...
(https://i.pinimg.com/564x/3f/2a/39/3f2a397a194b9f07036649adbaac411d.jpg)
to: Serena Fawley

zene: Far East Movement - Live My Life ft. Justin Bieber (https://www.youtube.com/watch?v=Avx35Mjkkhw) || outfit: ruhácska (https://i.pinimg.com/564x/07/97/3c/07973c853e60b09761e0ebf64f43a858.jpg) || dátum: 2004. május 24.

Vártam már ezt, mint kisgyerek a karácsonyt. Na, nem a bulit, a franc akar fájó fejjel, meg olyan gyomorral ébredni, ami még napok múlva se tud rendesen helyre állni. Ez mind nem hiányzik, de méltón kell megünnepelni, hogy egy újabb vizsgával kevesebb... Emlékszem, rendesen őrültnek neveztek, amiért annyi kurzust felvettem, de ők nem ismerik a szüleim. Persze szép az elképzelés, hogy akkor én azt a szakot választottam, azt végzem el, és abban dolgozok is, míg meg nem halok, de nálunk ez nagyon nem így megy. Anyám volt, aki közölte velem egy felnőtt nő összes nyugalmával, hogy oké mehetek, csináljam, de kell az a nyamvadt B terv.
De ezek a gondolatok is eltűnnek a következő lángnyelvvel, egyszerűen jól érzem magam, táncolok a többiekkel, és kiadom magamból az egész hét feszültségét, elvégre erről szól az este. Meg az üres poharakról, amik nem sokáig lehetnek üresek.
Nem tudom teljességgel állítani, hogy nálam józanabb lélek nincs a teremben, ez látszik is abból, milyen furán tipegek oda a pulthoz, hogy újra töltessem a kiürült poharam.
- Elfogyott - közlöm a tragikus arckifejezésem okát a kiszolgálóval, még az ajkam is lebiggyesztem, mert mi ez, ha nem a világ végének első jele. Oké, tényleg nem vagyok teljesen beszámítható, így mikor megkapom az újabb italt, már-már csillogó szemekkel kortyolok bele, és élvezettel hagyom, hogy végig marja a torkom. Még hümmögök is mellé.
Már boldogan szökdécselnék vissza a többiekhez, ha nem történne a baleset, amin én már csak nevetek.
- Á, semmi baj, ezen a helyen megesik, de várj - szedem elő a pálcám, hogy helyben kártalanítsak, de ahogy az ismerős lányra bökök, elbizonytalanodok. Az utolsó ilyen varázslásom se sült el túl jól, a gondolatra még a szám is elhúzom.
- Izé.... lehet inkább neked kellene, én már jól vagyok, ha érted mire célzok - még köhintek is mellé, bár élek a gyanúval, hogy ezt felesleges volt megosztanom vele, hisz lerí rólam.
- Ótejóég - kerekedik el a szemem, mikor a lány háta mögött meglátom azt a srácot, aki ágyából egyenesen kikatapultáltam a múltkor.
- Figyu, rendezzük le máshol - nézek rá könyörgőn, majd ha bólint, fogom is a kezét, hogy a mosdó felé húzzam. Talán megúszom a kellemetlen talit... talán.

Party after midnight

(https://i.pinimg.com/564x/a6/70/7e/a6707e8f9543f60f84f3b15e4da4316f.jpg)

2004. május 24.

To: Zeynep Weatherly

Ezen a helyen valahogy mindig történik valami furcsaság. Múltkor az a lebegős attrakció, most meg nagy bámulásomban belefutottam egy lányba. Aki egyébként ismerős volt, de nem tudtam összerakni, melyik órán találkozhattunk.
Totálisan végigöntöttem gon tonickal, ő pedig bevallottan nem volt olyan állapotban, hogy tisztára varázsolja magát. Azt hiszem, határozottan kijelenthetem, hogy a varázsvilágban a gyors tisztítóbűbáj a legfontosabb varázslat. Megszámolni sem tudom, hányszor vettem már hasznát.
-Oké. - motyogom. - Jól figyelj, ebben profi vagyok. Meglepően sokszor kellett használnom már ezt a varázsigét.
Előkaptam a pálcámat, egy gyors mozdulattal elvégeztem volna a varázslatot, de hátulról megint meglöktek. Mi a fene van itt?
-Bocs. - néztem rá bűnbánóan.
- Figyu, rendezzük le máshol - meglepetten néztem rá, aztán meg abba az irányba, amerre nézett, és végül összeraktam, hogy valaki olyat vett észre, akivel nem szeretne találkozni.
-Jó, menjünk a mosdóba. - a lány pedig már indult is arrafelé.
Amikor beérkeztünk, rögtön a zajok is lecsendesedtek, és nem kellett kiabálni.
-Jó, minden rendben? - kérdeztem még egyszer, most már normális hangon. Közben elvégeztem a varázslatot, és a lány újra tiszta volt.
-Egyébként Serena vagyok. Nem találkoztunk valamelyik órán?
Vagy egy másik buliban? De mivel annyira ritkán járok buliba, inkább az óra maradt.
-Melyik szakra jársz? - érdeklődtem, hátha összerakjuk, ismerhetjük-e egymást.

(https://brobible.com/wp-content/uploads/2018/03/shutterstock_381332338.jpg?quality=90&w=650)

2004. június
Mathias

leather (https://www.usaleatherfactory.com/wp-content/uploads/2023/09/jason-momoa-black-cropped-leather-jacket-Men.jpg)

Hogy miért épp egy zajos, neonfényű klubban kellett megtartani Ralfy legénybúcsúját, az jó kérdés. A leendőbeli sógora és az öccse szervezték a haccacárét, így mi, a legjobb barátai nem szóltunk bele a dologba, nem akartunk akadékoskodni, de az hamar leesett, hogy a szervezők fikarcnyit sem ismerik a vőlegényt. Aki egy negyvennégy éves, kopasz, megtermett forma, és szabadidejében leginkább hippogriffen szokott repülni. Az egyértelműen rossz helyszínválasztástól eltekintve pozitívan vágtam bele azért ebbe a mai napba, elvégre még simán kisülhet belőle valami jó. Ahogy beléptem a klubba, idegesítő, harsány zenére számítottam, de kellemesen csalódnom kellett. Egy általam is ismert country zenekar állt a színpadon. Talán a srácok lefizették a helyet, hogy Ralfy zenéjét játsszák? Lehetséges.
Szemeimmel a fiúk után kutattam, de viszonylag hamar megtaláltam őket, egy jó hosszú, neonfénnyel világító asztalnál.
- Helló mindenki - köszöntem oda az eddigi egybegyűlteknek, akik egyelőre ital nélkül várakoztak.
- Ahogy Ralfyt ismerem, várhatunk még egy darabig, mire megérkezik. Hozzak addig egy kör piát? - néztem rájuk kérdn, mire páran lelkesen bólogattak. Összeszámoltam a csapatot, a székem vállfájára kanyarítottam a bőrdzsekimet, majd a pult felé ballagtam.
- Hat sört kérnék - adtam le a rendelést, majd lazán megtámaszkodtam a pulton, és körbenéztem a helyiségen. A magyar mennydörgő sárkányt ábrázoló mágikus tetoválásom közben nyugodtan eregette szárnyait a felkaromon. Ahogy elnéztem, sokakat megzavart a hely atmoszférája és a nyugodtan csengő county zene közti disszonancia. Erre elmosolyodtam. Ha valami, Ralfy legalább a fiatal, gazdag ficsúrok csalódott arckifejezésén jót fog röhögni. Önkéntelenül is elmosolyodtam, ahogy a cimborámra gondoltam, aki soha nem tűnt számomra nősülős fajtának, de amióta megismerte Rebeccát, teljesen kicserélték. Jövő héten már házas ember lesz belőle, aztán meg már a gyerekvállalást tervezik. Ralfyt roxfortos korom óta ismertem, kettvővel alattam járt, és mindig is olyanok voltunk egymásnak, mint a fivérek. Lévén mindketten egykének születtünk, érthető, hogy nagy becsben tartottuk a barátságunkat. Habár soha nem tartottam annak a klasszikus apatípusnak Ralfyt, most már simán kinéztem belőle, hogy elboldogul egy pujával a karján. Bár én ettől elég messze álltam továbbra is, azért fogadott nagybácsiként azt terveztem, hogy kiveszem majd a részem a melóból, ha épp bébicsőszre lesz szükségük. Mondjuk a Gringottsból elég nehéz elszabadulni, de nyáron kicsit lazább az iram, júliusra ki is tdudtam venni egy pár hét szabit, ami elég jól jön majd. Beterveztem egy nagyobb túrát is Új-Zélandra, már régóta vágytam arra a vidékre. Aztán majd persze meglátjuk, hogy a tervezgetés menyire jön össze. Ember tervez, sárkány végez ugyanis, ahogy mi, sárkányidomárok azt jól tudjuk...Ahogy a sörökre vártam, a pulton doboltam ujjaimmal, és elmerültem a kellemes country zene hullámaiban.

zene: H - Blind (https://www.youtube.com/watch?v=UKTSHaiaw4o)
(https://i.pinimg.com/564x/71/37/38/713738613c3e1bf423ff62f417aa8d42.jpg)

’Vannak percek mikor egy sárkány is szelídebb, mint az élet maga.'

(https://i.imgur.com/5O0D9Nf.png)

Vannak könnyű, módfelett könnyű időszakok az ember életében és vannak nehéz szinte minden percet küzdelemként megélő napok. A kettő között pedig nincsen balansz, olyan ez mint egy kibaszott hullámvasút és mire már élveznéd a jót jön az a cseszett lejtmenet, aminek az alját talán sose éred el. Az utóbbi időszakban bár az egyetem jól ment és a tanulmányaim kiválóak (persze hisz ezekre fókuszálok hogy elfelejtsek minden mást) addig az életem többi része szépen lassan elrothad. A magánéletem hagyjuk is. Clem Banks után Lyana tett olyan mély lelki bugyrokba, amikből kikecmeregni nem tudom egyáltalán lehetséges-e. Van értelme lelkesedni egyetlen nőért is? Bár vonzalom akad, ott van hovatovább Anelia Tiebon esete, azért a testi örömök és a szerelem fogalma erősen szétválasztható témakör. A barátok esetében sem vagyok a csúcson, noha az egyetemi haverokkal jól becseszni de egyik sem olyan, akire hosszabb távon számíthatnék. És ott a húgom… bár örülök hogy visszajött látni a szenvedését mégiscsak szar pláne hogy a magam dolgait sem tudom megoldani nemhogy tanácsot adni az övében…
Mára is annyi a terv, hogy befussak az egyik népszerű kocsmába valamelyik srác legénybúcsújának apropóján, akit felszínesen és alig ismerek és lehetőleg leigyam magam épp csak annyira hogy a holnapi két tanórán azért részt tudjak venni. Nem nagy ügy, megoldható lesz ez… gondolom.

A Tabu dübörgő zenéjébe a vesém is beleremeg és igazból nem is bánom hogy a nappalból hirtelen este lesz, hogy a villódzó diszkófények körbeölelnek néha el-elvakítanak és hogy az asztaltársaságom többi tagja lelkesen éljenzik a nagy melák felajánlására, miszerint hoz még pár kör piát. Meg kell jegyezni, az ingyen piának mindenki örül, csak a hülye nem, ugye. Alapvetően érdekes társaság ez, csupa vegyes embertípus a vőlegényjelölt meg még sehol de én csak csapódó félidegen vagyok itt, látásból ismerek két másik srácot mindössze. Nem zavar ez, az idegenekkel éppoly könnyű berúgni istenesen, talán bizonyos keretek között könnyebb is, mint ismerősökkel. Barátok esetén talán jobban vannak... gátlások. Hát igen. A melák nagydarab szőrös jelenléte is kirívó ebben a tömegben, méretei miatt és a bizarr ábrázata végett pedig én sem vagyok kis darab és nem panaszkodhatok. A sárkány alakú tetoválás a karján baromira megtetszik első pillantásra így hát ott hagyom a székem és nem teketóriázok sokat, ruganyos léptekkel a pulthoz lépek, egyenesen mellé. Nem ittam még csak egy kört, realtíve józan vagyok és gondolom még két kéz jól jön neki. Hat sört elvégre max bűbájjal tud az asztalhoz küldeni.
- Hali! Menő a tetkód. Csak nem te is lénygondozói szakon vagy?
Kérdezem egy tőlem megszokott magabiztos sármos félmosollyal, miközben az alkarján tekergő mágikus képre bökök. Minőségi munka, tuti jó pár galleont elkértek érte. Lehet nekem sem álla rosszul egy… de valahogy eddig ez még eszembe sem jutott. Érdekes…

Ahogy itt álltam, a neonfényben úszó táncparkett és a pult között, a színpadon játszó country zenekart hallgatva, azon gondolkodtam, hogy lassan én is olyan oldschool leszek, mint ez a zene ebben a közegben. Régivágású... egy lassan letűnő kor maradványa, ami egyre jobban kitűnik a környezetéből. Akaratlanul is számot vetettem magammal; vajon nem maradt-e ki valami az életemből... Immár középkorú férfiként rengeteg jóban és vadban volt részem, de mégis, ahogy ujjaimmal doboltam a pult ezer színben úszó lapján, valahogy... elfogott az érzés, hogy valami lehet kimaradt. Sosem voltam házas. Sosem volt gyerekem. És még csak a közelében sem voltam a dolognak, soha. Volt pár rövidebb-hosszabb kapcsolatom, de egyik sem volt igazán komoly, egyikben sem éreztem azt, hogy na igen, öregedjünk meg együtt! Ez akkor egyáltalán nem zavart, a munkám miatt lényegében időm sem volt rendesen belemerülni valamibe, hisz folyamatosan jártam a világot a lénycirkusszal, később meg gyakorlatilag a Gringotts lett az életem. Eddig mindig úgy gondoltam, hogy vannak bizonyos emberek, akiknek való az elköteleződés és a család, míg másoknak jobb egyedül. Magamat az utóbbi táborba soroltam. Most biztosan azért kérdőjeleztem meg magam, mert eddig Ralfyra is úgy tekintettem, mint magányos farkasra, aki maximum a barátai alkotta falkához csatlakozik, ha kedve tartja. És most... itt álltam, ennek a hihetetlen fazonnak a legénybúcsúján, és furcsa mód összeszorult a gyomrom. Lehet, hogy nem vettem észre, hogy ezzel az élet-területtel is foglalkozni kellett volna? Talán elsiklott a tekintetem valaki felett, aki az életem része lehetett volna, vagy egyszerűen még sosem találkoztam olyannal, aki zsigeri szinten megmozgatott volna? Ha az előbbi igaz, akkor menthetetlen vagyok, ha viszont az utóbbi, akkor talán van még esélyem. Ennél a gondolatnál jártam épp, amikor az asztaltársaságból egy fiatalabb fazon odalépett mellém a pulthoz és megszólított. Nem ismertem korábban, de így első blikkre szimpatikusnak tűnt, és még a tetoválásomat is megdicsérte.
- Szevasz! Köszönöm, képzeld ez a varrat egy valódi példányról lett mintázva. Ha érdekel, hol készült szívesen adok kontaktot. - mosolyogtam rá, miközben Chloéra gondoltam. Az utóbbi időben kizárólag nála varrattam, nagyon megtetszett a stílusa. - Amúgy nem jártam egyetemre, de lényekkel foglalkozom, amióta csak kijártam a Roxfortot. Sárkányidomár és gondozó vagyok - foglaltam össze a munkámat, ami azért ennél jóval kiterjedtebb volt, dolgoztam én már más lényekkel is bőven életem során, de mégis csak a sárkányok voltak a fő profilom, úgyhogy nyilván nem álltam neki felsorolni az összes varázslényt, amivel valaha dolgom volt.
- Na és te minek készülsz? - kérdeztem, miközben a csinos csaposlány letette elénk az első pár söröskorsót. Rögtön ráraboltam az egyikre, a másikat meg a fiatal srác felé toltam.
- Tessék, ha már mi szervírozzuk a kört, megérdemeljük, hogy levámoljuk az első etapot - vigyorogtam a srácra. - Mellesleg Joshua Davis vagyok, de szólíts csak Joshnak - nyújtottam szimpla ökölpacsira a kezem. Elég fura lett volna egy ilyen helyen hivataloskodni.

(https://i.imgur.com/5O0D9Nf.png)

- Szevasz! Köszönöm, képzeld ez a varrat egy valódi példányról lett mintázva. Ha érdekel, hol készült szívesen adok kontaktot.
A mély dörmögős, szinte mackós hang kedélyesen csendül fel, ahogy a másikat telibe találj az elismerés szele. Nem bánom, mert ami jó az jó, és el kell ismerni. Én pedig el is ismerem.
- Húú, az frankó lenne, kösz!
Bólintok lelkesen kettőt is. Lehet elég lenne egy, de nem bánom hogy látja a lelkesedésem. Hát ha valami, egy dolog már biztos egybeköt minket, az meg nem más mint a sárkányok iránti olthatatlan szerelem. Lehet tisztább és őszintébb is mint bármilyen nő iránt tekintve hogy ők tudom, milyenek, tudom mit várhatok tőlük és leginkább, szívesebben nézek farkasszemet a biztos halállal mint a cselszövésekkel, ármányokkal és a szeszélyes érzelmekkel. Ezen kívül nem sok hasonlóság van közte és köztem. Nem vagyok odáig a sörért, inkább ha iszom tisztát és töményet, de ezt nem kötöm a másik orrára. Egyelőre.
- Amúgy nem jártam egyetemre, de lényekkel foglalkozom, amióta csak kijártam a Roxfortot. Sárkányidomár és gondozó vagyok. Na és te minek készülsz?
- Hmm, nahát! Úgy tűnik nevetségesen kicsi ez a varázsvilág, mit ad Merlin, pont az szeretnék lenni jómagam is. Bár nem vagyok teljesen elégedett a Godric gyakorlati óráival, szóval nem vesztettél sokat azzal hogy kihagytad. Valószínű a való életből több gyakorlati tudást szedtél össze.
Sóhajtok, mert bár elvesztegetett évnek és időnek tűnik azért kell egy diploma amivel a terveim megvalósíthatom. Már rá is térnék de a pultos bige megzavar minket azzal hogy közénk kezdi lepakolni az első adag italt.
- Tessék, ha már mi szervírozzuk a kört, megérdemeljük, hogy levámoljuk az első etapot.
Vigyorát viszonozva veszem a kezembe a felém nyújtott korsót és koccintok vele.
- Kösz!
Válaszolom lelkesen, s a keserűen habos lötty egyetlen kortya csúszik csak le a torkomon. De beszélgetőtársam gyorsabb mint én így magához ragadja a szót.
- Mellesleg Joshua Davis vagyok, de szólíts csak Joshnak.
- Örülök hogy megismerhetlek, Josh. Mathias vagyok! Mathias Montrego.
Nem tudom a családnevemre felkapja-e a fejét mint sokan, de ha így van csak vállat vonok miközben leöklözöm szelíd eleganciával a jobbját. Nem mellékes ha aranyvérű vagy és kellően közismert, de én is ember vagyok, akárcsak bárki más. Inkább iszok, hogy ne kelljen egy félig üres korsót az asztalhoz cipelnem meg mert félő, lemaradásba vagyok a többiek szeszszintjéhez képest.
- Amúgy tudod mit tervezek? Hogy egyszer nyitok egy igazi normális rezervátumot. Csak és kizárólag sárkányoknak. Az azért elég baró lenne, és a helyszín is adott.
Ha érdekli szívesen kifejtem a részleteket, ha nem akkor dédelgetem én magam tovább a vágyképet. A húgomnak édesmindegy csak a lovai legyenek biztonságban, Skye pedig elhagyatottsága és elszigeteltsége miatt tökéletes paradicsom lesz ezeknek a szeszélyes és nem kevésbé veszélyes lényeknek.

- A Soho kevésbé puccos részén van az Elvarázsolt nyúlüreg tetoválószalon. Ott keresd Chloé Bonest - biccentettem Mathiasnak válaszul, és előre örültem, hogy talán sikerült egy új vendéget irányítanom hozzá. Bár valószínűleg nem szűkölködik vendégekben, azért ebben a szakmában mindig jól jöhet egy új kuncsaft.
Mikor Mathias arról mesélt, hogy ő is sárkányidomárnak készül, széles vigyorra húzódott a szám.
- Na, ez aztán a véletlen egybeesés - kacagtam fel öblös hangon. - Azért ez nem valami gyakran választott szakma... De megértelek, hogy hívást érzel. A sárkányok különleges lények... sokkal többre képesek, mint azt sokan gondolnák. Nem ormótlan, veszélyes behemótok, hanem nagyon intelligens lények, akikkel ha az ember megtalálja a módját, csodásan lehet együttműködni. Persze ezt te is biztosan tudod - legyintettem a mondat végén, mert nem akartam itt okoskodni. Egyszerűen csak könnyen belelkesedtem, ha a munkám került szóba. Álló nap tudtam volna róla beszélni, na de egy legénybúcsún erre persze nem volt lehetőség.
Ahogy megkaptuk az italainkat, azért annyit még megengedtem magamnak, hogy a Godrikot ért kritikára reagáljak.
- Sajnálom, hogy az egyetem nem ad annyit, amennyire számítottál. Még hány éved van a képzésből? Hátha később felpörögnek a dolgok...
Nem tudtam sokat a lénygondozói képzésről, az igazat megvallva sosem dolgoztam még olyanokkal, akik kijárták volna az egyetemet, így nem hallottam hiteles visszajelzést róla.
- Örülök a szerencsének Mathias - vigyorogtam rá kedélyesen. Mugli származású varázslóként nem igen voltam tisztában az aranyvérű elit tagjaival. Bár ismerősen csengett a Montrego név, nem ugrott be róla semmi konkrét. Ami azt illeti, én mindig inkább a lényekkel foglalkoztam, semmint a varázslókkal, és ez így volt jó. Attól viszont, amit ezután osztott meg velem pulttársam, jelentősen felcsillant a szemem.
- Wow, egy sárkányrezervátum?! Ennél frankóbb dolgot még sosem hallottam - egészen átjárt a libabőr, ahogy belegondoltam a lehetőségbe. Kicsit olyan volt, mintha valaki kihangosította volna az én álmomat, amit sosem mertem igazán megfogalmazni magamnak.
- Hol lenne, és hogy tervezed megvalósítani? Ha esetleg valamikor szükséged lesz plusz egy segítő pálcára, akkor bátran szólj. Egy ilyen király dolog miatt még a Gringottsot is ott hagynám egy időre - vallottam be őszintén, és már alig vártam, hogy többet meséljen a tervéről. Erre sajnos viszont most csak kevés idő állt lehetőségre, mert Ralfy végre befutott. A fiúk meg nem vesztegették az idejüket, azonnal a vállukra kapták, és mint a vadak, úgy kezdtek vele körbeszaladni a táncparketten.
- Khm... úgy látom, a mai este sem a visszafogottságról fog szólni - röhögtem fel, majd belekortyoltam a sörömbe, a többi korsót meg rápakoltam egy üres tálcára, hogy szervírozni tudjam a többieknek, ha egy kicsit lehiggadtak a kedélyek, de egyelőre ez még váratott magára. A srácok úgy őrültködtek Ralfyval a vállukon, mint megvadult hippogriff a kezdő lovasával; magasra dobálták és közben hangosan kurjantgattak.
- Merlinre! És még nem is ittak...

(https://i.imgur.com/5O0D9Nf.png)

Nem zavar a Soho említett kevésbé puccos része, inkább az hogy lehet Cloé Bones nevét holnapra úgy elfelejtem, mint a huzat, ellenben ezt nem kötöm a másik orrára csak bőszen bólogatok, hogy hát persze hát hogyne, oda megyek majd sehova máshova. Aztán a szakma említésére már legyen a másik akármekkora darab, bármilyen szőrös vagy bumfordinak ható rögtön egy húron pendülünk. Nem sok emberrel van ilyen, Eric Lestrange inkább a testvéremnek tudható be, a húgom a húgom, talán csak Elliot O’Mara volt… és erre tessék, a világ eme eldugott kis kocsmájába rálelek egy olyan cimborára, aki talán életem végéig az lesz. Már ha a sárkányimádatot vesszük alapul.
- Azért ez nem valami gyakran választott szakma... De megértelek, hogy hívást érzel. A sárkányok különleges lények... sokkal többre képesek, mint azt sokan gondolnák. Nem ormótlan, veszélyes behemótok, hanem nagyon intelligens lények, akikkel ha az ember megtalálja a módját, csodásan lehet együttműködni. Persze ezt te is biztosan tudod.
Bólintok elismerően, mert hogyne tudnám, nem véletlen választottam ezt. Meglehet emiatt hagyott el Lyanna. Nem bírta a veszélyt vagy félt hogy a csinos arcom pirítósra sül az egyik behemót által. Bánja kánya…!
- Sajnálom, hogy az egyetem nem ad annyit, amennyire számítottál. Még hány éved van a képzésből? Hátha később felpörögnek a dolgok...
- Nem hiszem, de a remény hal meg utoljára, ugye. Még egy év. Aztán végzek és a papírral a kezemben szabad ember leszek.
Halk sóhaj hagyja el számat a szinte üres söröskorsó felett. Még egy kínkeserves év. Azt hittem mire végzek Lya a feleségem lesz, talán haza is költözünk meglehet akár gyereket is várt volna tőlem. Most azonban nincs más mint a tervek keserédesen kecsegtető reményeinek egyetlen aprócska része. Mintha elraboltak volna a kirakósból mindent és egyetlen darabot próbálnék keservesen beilleszteni valahova. Akárhova. Vagy mintha ez a több kép nem fért volna meg egymás mellett… Végtére ez is lehet.
- Örülök a szerencsének Mathias –
- Szintúgy! Ritkán futok össze hozzám hasonló őrülttel!
Vigyorgok rá, és ezt bizony bóknak szánom. Az elejtett félinfók pedig pont elegek ahhoz, hogy a beszélgetésünk ne feküdjön meg a söröskorsók tetején lévő habon hanem izgalmas fordulatot vegyenek tartalmi szempontból.
- Wow, egy sárkányrezervátum?! Ennél frankóbb dolgot még sosem hallottam! Hol lenne, és hogy tervezed megvalósítani? Ha esetleg valamikor szükséged lesz plusz egy segítő pálcára, akkor bátran szólj. Egy ilyen király dolog miatt még a Gringottsot is ott hagynám egy időre
- Skye-on van a családi birtokunk. Eddig versenylovak tenyésztésével foglalkozott a család több generáción át, de tökéletes helyszán lenne a vadregényességével és a mugli-mentességével. Nagy terek, szirtek, az óceán veszi körbe, ideális lenne ha engedélyezik. Hát egy jó segítő csak kapóra jön. A húgomnak se lenne ínyére a dolog csak a drága lovainak ne essen baja…
Kuncogok, mert Blaire savanyú arca úszik elém, ahogy szemrehányó pillantással méltat ha Azúr kerül bármikor is szóba. De több időm nincs révedezni, befut a társaság utolsó tagja, a többiek pedig lelkesen belendülnek az örömködésbe. Nevetve és kissé hitetlenkedve figyelem, hogy el tudnak szaladni az indulatok és a jókedv pedig még szesz nem sok folyt a torkokon.
- Khm... úgy látom, a mai este sem a visszafogottságról fog szólni
- Hát nem, az már biztos!
Értek egyet és kérek még két sört és egy lángnyelv whishkey-t a pultos lánykától, s míg a többi tálcára kerül az utóbbit le is hajtom. A korsókat megragadva biccentek Josh-nak csatlakozzunk a többiekhez. A kezemben lévő egyik üveget tartalmával együtt a vőlegény kezébe nyomom és koccintok vele, a többiek meg kiszolgálják magukat a többiből.
- Ha tényleg érdekel a dolog, a minisztériumon is sikerül átverekednem az engedélyeket, és ha tényleg van kedved valamikor szívesen megmutatom neked a szigetet, a kastélyt meg a környéket. Van jó pár szoba de vendégház is, ha hosszabb távra tervezel akár be is rendezkedhetsz.
Nem vagyok maradéktalanul biztos hogy a testvérem ezt jóvá hagyná, de… Ericet haza se fogja enni a penész, Blaire is inkább Londonba építi a karrierjét, a birtok meg fiú örökösként az enyém. Azt teszek vele, amit akarok. Vagy legalábbis, amit jobbára gondolok.

Biztos voltam abban, hogy számomra nem maradt ki semmi fontos azzal, hogy nem jártam egyetemre. Amikor a lénycirkusszal jártam a világot, bőven elég gyakorlati tapasztalat ért ahhoz, hogy bárhol megálljam a helyem lénygondozóként. Persze kezdetben volt olyan helyzet, hogy azért nem kaptam meg egy munkát, mert nem volt a kezemben megfelelő papír, de ahogy telt az idő és bővült a kapcsolatrendszerem, gyakorlatilag nem léteztek zárt ajtók a számomra. A Gringottsban azért kötöttem ki, mert itt volt a legizgalmasabb számomra a munka a jelenlévő opciók közül. Igaz, Hagrid is csalogatott egy időben, hogy jelentkezzek tanárnak a Roxfortba, de az igazat megvallva, éreztem, hogy az nem az én világom. Kedveltem a srácokat, de azt hiszem, untam volna azt a munkát, így maradt a sárkányidomárság, és ezt sosem bántam meg.
- Kívánom, hogy megtaláljanak azok a lehetőségek, amikre vágysz! - kacsintottam Mathiasra, aki nagyon reálisan látta a helyzetét ahhoz képest, hogy ilyen fiatal volt. Egy pár pillanattal később pedig azt is megtudtam, hogy ennél jóval több rejlett benne... olyasmire készült, amit eddig senki nem vitt véghez a szigeteken, és én alig vártam, hogy a részese lehessek ennek a különleges kalandnak.
- Azt a magyar mennydörgőjét! Ez aztán a terv! Igazán hiánypótló lesz, az biztos - esett le az állam még mindig, és be kell vallanom, hogy rendesen kirázott a hideg. Elképzeltem, ahogy szabadon, kedvükre-kényükre élhetnek a sárkányok egy vadregényes területen, és majdhogynem könnyekre fakadtam, hogy ez egyáltalán lehetséges. Nem semmi birtokkal és lehetőségekkel rendelkezett a fiatal Montrego, és felettébb csodálatra adott okot, hogy volt mersze ebbe belevágni. Ha a helyében lettem volna, azt hiszem, én is megléptem volna ezt, persze ez csak elméleti sík volt, hisz mezei mugli születésű varázslóként sosem rendelkeztem hasonló háttérrel. Ahogy visszatértünk a többiekhez, letettem a söröm és a többiekét is az asztalra, majd beálltam a csapathoz, hogy magasra dobáljuk Ralfyt. Amikor kellőképpen összeráztuk és kinevettük magunkat, engedtük, hogy levegőt kapjon, és miután Mathias ellátta őt sörrel, gyorsan én is koccintottam egyet a vőlegénnyel. Aztán meghatódva ölelgettem meg:
- Nahát, eljött ez a nap is, alig hiszem el... Gratuálok Öregem! - vigyorogram rá szeretetteljesen, aztán odébb léptem, és hagytam, hogy a többiek is kiörömködjék magukat az est hősével. Visszafordultam Mathias felé, hogy folytathassuk a beszélgetést.
- Azt hiszem, tökkelütött kerti törpe lennék, ha nem élnék ezzel az ajánlattal! - nyújtottam felé a mancsom, ezúttal rendes kézrázásra. - Részemről áll a dolog, ígérem nem zavarok majd sok vizet a családi berkekben. Küldj egy baglyot, amint jöhetek - mosolyogtam leendő megbízómra, majd jó nagyot kortyoltam a sörömből. Egy kis ideig nyugodtan iszogattunk, aztán eléggé beindult az este, egyszerre csak három gyönyörű öltáncos jelent meg előttünk, akiket valamelyik srác bérelt fel az estére. Határozottan leültették Ralfyt egy székre, majd olyan akrobatikával és hajlékonysággal átitatott táncot lejtettek neki, amilyet még életemben nem láttam. A jelmezük is igen izgalmas volt, az egyik kentaurnak, a másik sárkánynak, a harmadik pedig sellőnek öltözött lényegében, persze csakis vonzó kiadásban.
- Hmmm... lényekre sem gondoltam még így korábban... - somolyogtam a söröm mögött, ahogy Ralfy zavarán és a szürreális jeleneten mulattam Mathias társaságában.
- Neked volt már részed ilyesmiben? - sandítottam poénkodva újdonsült cimborám felé.

(https://i.imgur.com/5O0D9Nf.png)

- Kívánom, hogy megtaláljanak azok a lehetőségek, amikre vágysz!
Nyelvem hegyén lenne hogy a lehetőségek fele vagy jó messzire elkerül vagy szó szerint ellök magától, de ez nem az az este mikor búskomorkodni kellene vagy siránkoznom a dolgokon. Végtére is egy legénybúcsún vagyunk és alaposan a pohár fenekére kellene nézni. Épp ez az, ami magával sodor és kiránt a szívfájdalmak tengeréből, na meg féket köt a nyelvemre a válaszadás kapcsán. Inkább koccintok, inkább éljenzek és mikor kissé lejjebb csillapodik a hangulat és Josh is újra mellém keveredik meginvitálom magunkhoz. Lehet semmi nem lesz az egészből, csak egy részeg, mámoros este tele ábrádokkal, kósza tervekkel, de még akkor is az az érzésem… megéri. Már megismerni őt, megmutatni neki Skye-t.
- Azt hiszem, tökkelütött kerti törpe lennék, ha nem élnék ezzel az ajánlattal! Részemről áll a dolog, ígérem nem zavarok majd sok vizet a családi berkekben. Küldj egy baglyot, amint jöhetek.
- Úgy lesz!
Bólintok miközben kezet rázok vele és bár nem biztos hogy holnap reggel ez lesz az első dolgom de biztos hogy a második már inkább. A családi berkeket meg inkább nem ragozom. Sem az idő, sem a hely nem igazán alkalmas rá és a hangzavar is kezd egyre hangosabb és hangosabb lenni.
A zene ritmust és dallamot vált aminek köszönhetően megjelennek a jelmezbe bújt lányok. Meglepettségemben felszalad a szemöldököm egész a homlokom közepéig és kivételesen most örülök hogy nem én vagyok az ünnepelt.
- Hmmm... lényekre sem gondoltam még így korábban... Neked volt már részed ilyesmiben?
- Sose… és remélem nem is lesz. Ebben kicsit maradi vagyok…
Röhögök bele a sörömbe és hagyom hogy a többiek élvezzék a műsort. Majd mivel az este innentől meredek ívben kezd eszkalálódni én meg már nem tudok érdemben több részletet megbeszélni sárkányidomár barátommal hagyom, hogy minden folyjon a maga természetes útján. Avagy a józanság ma messzire elkerüljön engem is, hogy holnap másnaposan zúgó fejjel ébredjek az ágyamban, sárkánytetoválásokról álmodva.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!

Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => Hertfordshire városa => A témát indította: Mrs. Norris - 2022. 08. 21. - 18:27:44