Roxfort RPG

(https://64.media.tumblr.com/a46a8b4ff0a3e3307263b29d2aeb8cac/502e99bd5e3f337e-2a/s100x200/808a8a25c38cc649b1bd4229ea9c1b57678bfa7e.gifv)(https://64.media.tumblr.com/3170467852d12fea542a80c6660e07ab/502e99bd5e3f337e-a1/s100x200/77324e03006f9eda71d2c265f4700bc9f4acf69c.gifv)(https://64.media.tumblr.com/bf65db4e65302ed7c8b7f445a8916ba9/502e99bd5e3f337e-6a/s100x200/863212c62a88c223044f895395437083141585af.gifv)

Ha őszinte akarok magamhoz lenni, akkor ez volt az az igazi élet, amire egész életemben vágytam és nem az, amit az apám szánt volna nekem. A háború után teljesen megzakkant, egyértelműen nem volt maradásom otthon. De nem is bánom. Már nem tudtam többé a szemébe nézni. Engem és az anyámat ugyanúgy tönkretett, de őt ez mitsem érdekelte. Jelenleg azt az életet élem, amiben ő nincs benne. Ettől függetlenül sohasem leszek olyan, amilyent a varázslók elképzelni tudnak. Nem leszek tökéletes, nem leszek különleges, nem leszek az ő ideáljuk. Főképp nem leszek hős. Bármennyire is zavart, hogy régen Potter volt a bálványuk, talán a mai napig is őt bűvölik. Nem érdekel. Most már mindennek vége.
Egyébként a múltam nem túl bonyolult, sőt, talán egyszerű, mint a faék. Kezdhetném azzal, hogy én eredetileg más iskolát szerettem volna apámmal együtt, ahol kizárólag a sötét mágiával foglalkoznak. Ez az iskola pontosabban a  Durmstrang Institute, egy Észek-Európai iskola. Oda csak tisztavérű varázslók kerülhettek be. Ennek ellenére anyám erre nemet mondott. Nem szerette volna, ha túl messzire megyek tanulni. Nos, az anyám döntéseit mindig tiszteletben tartottam, ettől függetlenül ez volt az egyetlen olyan döntése, amivel az életemet megpecsételte. Sajnos nem jó irányba. A Roxfort sem volt rossz hely, viszont apám szemében nem voltam eléggé népszerű és tökéletes, mint Potter. Az ő fia egy senki volt. Megesik.
A Teszlek Süveg ahogy még csak a fejemhez sem ért, már tudta, hogy nekem a Mardekárban van a helyem. Az a rohadt sapka volt az egyetlen, amelyik figyelembe is vette azt, hogy én mit akarok. Bár akarhattam volna mást is, nem valószínű, hogy máshová sorolt volna be. AZ elmém már akkor virított a sok mocsoktól, amit az apám okozott. Akkoriban viszont mindent megtettem volna, hogy elismerjen és büszke legyen rám. Ezúttal eljutottam oda, hogy hiába gebedtem volna bele abba, hogy megfeleljek neki, nos, talán még saját maga sem volt elég jó neki.
Az évek teltek, két tökfilkó volt a barátom, a többiek csak akkor kerestek, ha valamire szükségük volt. Valakikkel kellett lennem, hogy ne tűnjek ki a tömegből. Bár rohadtul nem éreztem jól magamat velük. Egy kicsit mindig zavart, hogy Potter népszerűbb volt és igazi barátai voltak. De akkoriban nem tudtam volna egy sárvérű és egy csóró Weasley baráti körébe csatlakozni, nem... ahhoz túl nagy volt az egóm. És ez is végzett velem. Egészen idáig.
Gyerekként egyébként az apámnak nem volt könnyű dolga velem, ám volt egy elég bátor húzásom, amit  igazán akkor én sem gondoltam végig. Nekem akkor még nem volt pálcám, így elloptam az ő pálcáját. Először Dobby-t gyanusította, ugyanis az a manó tudta egyedül, hogy apám a sétabotjában tartja azt. Az a helyzet, hogy ezt én is tudtam. Mondanom sem kell, hogy mennyire megkaptam érte a méltó büntetésemet. Voltak apró kis ostobaságaim, de így utólag nem bánom. Legalább okoztam neki némi fejfájást, megérdemelte. Most számára nagyobb büntetés, hogy elhagytam őt és többé nem fogok azért harcolni, hogy végre elismerjen. Nem.
Az évek elég tartalmatlanul teltek, legalábbis nem volt lényeges történés, ami kulcsfontosságú lett volna. Azonban a vége felé apám az Azkabanba került, amiért elbukott Voldemort előtt. Voldemort akkor kényszerített, hogy csatlakozzak a seregéhez, különben az apám örökre ott rohad meg az Azkabanban. Elsősorban magamat is féltettem, nem volt elég merszem nemet mondani. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy apám ezt ellenezte volna. Voldemort ezzel büntette őt, hogy engem is bevont egy olyan dologba, ami az én életembe is kerülhet. Ami azt illeti, ha a háború végén nem léptünk volna ki időben, jelenleg én is abban a börtönben rohadnék. Bár sok mindent nem tudtak volna a Dementorok kiszipolyozni belőlem. Igazán el lettem volna ott is, de a reménytelenség ellenére voltak álmaim egy új élethez.
A halálfalókhoz való csatlakozásom után egymást követték a rémálmok, ugyanis a csatlakozásommal biztosítanom kellett a hűségemet A nagyúr felé. Nemes egyszerűen mindössze annyi volt a feladatom, hogy öljem meg az igazgatót, Albus-t. Természetesen képtelen voltam rá és talán ennek volt köszönhető, hogy a sok merényletem mind kudarcot vallott. A végére Piton volt az, aki képes volt megtenni. Már évek teltek el azóta, hogy ez az egész megtörtént, de még a mai napig néha az egész lesokkol. Még magam sem tudom, hogy azt hogyan bírtam végigcsinálni. Bár külső szemmel látható volt, hogy még sohasem szenvedtem annyira, mint akkor abban az évben. Az anyám volt akkor az egyetlen támaszom. Az apám akkor egy igazi, gyáva féreg volt. Még sohasem láttam annyira futni, mint akkor.
Öt év telt el. Elég idő ahhoz, hogy ezek a sebek enyhüljenek. Azóta a roxfort-i diákokkal nem találkoztam, fogalmam sincs, hogy mi történt Potterékkal. Ha őszinte akarok lenni, akkor nem is érdekel. Egyelőre az én életemet kell rendbe tennem, de még magam sem tudom teljesen, hogy hol kezdjem. Egyelőre a célt megtaláltam, hogy sötét tárgyakat gyűjtsek és azokkal kereskedjek. A sötét mágiát azóta profi szinten űzöm, most eléggé megérett a tanuláshoz az eszem, amit ezelőtt nem mondhattam el. Fontos, hogy megvédjem magam, ugyanis nem maradt titokban, hogy a halálfalók oldalán álltunk. Ezt pedig sokan nem veszik jó szemmel. Ezúttal a Malfoy család kudarcot vallott, már csak lenézéssel bámulnak a család hallatán. Teljesen megértem.
Az utóbbi években néha belátogattam a muglik közé, akiket apám annyira lenézett. Egy kicsit már untam a saját világunkat, ha pedig már így is bűnösnek számítok, mit számít, ha egy kicsit szórakozgatok a muglik között? A mugli nők egyszerűen gyönyörűek és kedvemrevalóak, ha pedig ezt előbb tudom, nos, talán nem utálom őket annyira. Bár most is nehéz levetkőztetni a belém nevelt előítéletet, de egyelőre már eljutottam odáig, hogy szórakozgatok velük. De komoly kapcsolatot eddig egyikkel se tudnék elképzelni, sem pedig varázslóval. Egyelőre kiélvezem a magányos farkas szerepet, elütöm az időt az egyébként sem túl legális foglalkozásommal. Ezek a dolgok kellően lefoglalnak és tesznek arról, hogy végre magam lehessek. Anyagi szempontból sem rossz, ugyanis az apám nulla támogatással engedett el. Ezzel tisztában voltam, viszont nem féltem attól, hogy valahol az út szélén éhen döglök. A sötét tárgyakra van kereslet, némelyiket nagyon nehéz beszerezni, de szeretem a kihívásokat. Ettől fogva pedig igen búsás összegekért lehet egy ilyent eladni. Szóval kijelenthetem, hogy vígan megélek akár még a hegy hátán is.

Szerepjáték Példa is szerepeljen az előtörténetedben!
Harry Potter meghalt! - Hangzik el, már-már harsogva. A halálfalók bestiális vigyorral és tekintettel követik végig, ahogy az a nagy melák Potter testét cipeli. Még így sohasem láttam őt. Ahogy még magamat sem éreztem így; félek. A Weasley lány sikolyai töltik meg az egész teret. Én pedig csak állok ott összeszorított marokkal. A túloldalon éppen apámat próbálom követni tekintetemmel, de a halálfalók között egyelőre még nem látom.
- Harry Potter meghalt! - Hangzik el újra, mire a halálfalók erőltetett és kényszerített nevetéssel válaszolnak vissza.Szerintem még maguk sem fogták fel, hogy ezzel mit művelnek. Ahogy én magam sem fogtam fel, amikor csatlakoztam közéjük. De én csak egyet akartam... azt akartam, hogy apám büszke legyen rám és végre elismerjen. Azonban a csatlakozásommal magam is aláírtam itt mindenki sorsát. Igazán ezt akartad, Draco? Az apád, aki egész életedben semmibe vett, vajon ezek után is elismert volna? Kérdezhettem volna még magamtól, de végül a túloldalon meglátom őt és az anyámat. Megremegek. A félelem egyre jobban úrrá lesz rajtam, mert magam is jól tudom, hogy most mi következik. Apám szerint Voldemort majd azt akarja, hogy én is álljak ott velük. Ehelyett még mindig a diákok között ácsingózok és hiába, semmi sem mozgat meg, hogy elinduljak apám felé. Az egész annyira homályos, ködös... nem vesz más körbe, csak a halálnak a szaga. Ha én most előre megyek, valószínűleg életben maradok. De ha nem lépek, Voldemort megöli a szüleimet és velük együtt engem is.
Aztán  anyám szólal meg; pontosan jól tudom, hogy mi jár a fejükben. A többi halálfaló arcáról nem süt le az, ami anyám és apám arcáról. A rettegés.
Lehajtom lassan a fejemet, de még mindig nem lépek előre. A Roxfort volt az egyetlen hely, ahol az otthonom volt, a barátaim... azt hiszem, ennek mind örökre vége lesz. Potter halála pedig itt mindenki számára maga a végítélet, egyedül benne látták meg a reményüket. Valóban. Potter volt az egyetlen, aki itt ért is valaha bármit.
(...) Mély levegőt veszek, és egyenesen meglódulok az ellentétes tömeg felé. Középen ott áll Voldemort, akihez ahogy közelebb érek, a félelmem csak jobban eluralkodik rajtam.
Megtorpanok, mire a Sötét Nagyúr karjaiba fogad. Mégjobban összeszorul a markom, azzal együtt pedig a gyomrom is. A válla felett apám és anyám arca rajzolódik ki; még sohasem láttam őket így. Most viszont velük kell tartanom. Minél előbb el kell innen tűnnünk.

Aki ismer, az pontosan jól tudja, hogy korai éveimben túl nagy volt a pofám és kimagaslóan arrogáns voltam. De nem csoda, az apám volt az egyetlen példaképem. De talán az is közrejátszott, hogy túlságosan is el voltam kényeztetve. Szeretet ugyan nem igen kaptam, de egyébként minden mást, nos, annál inkább. Ha másban nem is, abban megtaláltam az elképzelt boldogságot. Az iskolában mindenkinél felsőbbrendűnek éreztem magam ( talán ez most sem változott ), a mugli származásúakat lenéztem, a griffendéleseket egyenesen utáltam és mindenki mást, aki Potter-t bálványozta. Egy igazi kis görcs voltam, talán azóta sikerült visszavennem a méretes arcomból.
De vannak kiemelkedő tulajdonságaim is, ez pedig az intelligenciám, a ravaszságom és a gyors észjárásom. Képes vagyok következtetni dolgokra kis mennyiségű információ alapján is. Az apám elvárta, hogy iskolaelső legyek; természetesen kaptam az "áldást", amikor Granger mindig jól teljesített. Ez van. A hatodik évben teljesen megváltozott valami a pszichében, kezdtem megtörni Voldemort hatására és bizonytalan voltam magamban.  

Tudtad, hogy a Malfoy egy régi, francia eredetű szó? A jelentése annyi, mint rosszhiszeműség. Ki gondolta volna. Mint a legtöbb nemes angol család őse, Armand Malfoy is Hódító Vilmossal érkezett Nagy-Britanniába, a normann hadsereg tagjaként. Malfoy ismeretlen szolgálatokat nyújtott I. Vilmos királynak, melyekért cserébe kapott egy földbirtokostól elkobzott földdarabot Wiltshireben, amin immár 10 évszázada élnek leszármazottjai, azaz mi. Vagyis, én már nem, de a szüleim még mindig ott élnek.
Régebben a Malfoy család másképp állt a szegény, illetve gazdag, hatalommal rendelkező muglikhoz. A Nemzetközi Titokvédelmi Alaptörvény 1692-es bevezetése előtt a Malfoy család aktív tagja volt az előkelő mugli közösségeknek.Később az önfentartás érdekében nem barátkoztak muglikkal, mivel rájöttek, hogy a további tiltakozással csak messzebb kerülnének a hatalom új szívétől; az újonnan alapult Mágiaügyi Minisztériumtól.
A Malfoy család több leszármazottja is a Halálfalókhoz csatlakozott, ezáltal szolgálva Voldemortot; apám hű szolgája volt egészen addig, amíg a háború el nem kezdődött. Bár Voldemort sohasem bízott benne, teljesen lenézte az apámat. Tudta, hogy egy gyáva féreg, aki mihelyst veszélybe érzi magát, azonnal hopponál. Ebben igaza volt.
Jelenleg a hírnév mind megrohadt, a közösség teljesen lenézi a Malfoy családot. Az árulókat sohasem fogják elfelejteni. Ahogy az én nevem sem lesz soha többé tiszta már.

Főképp a sötét varázslatok érdekeltek már régebben is, a többi tantárgy egyszerűen csak elment. talán a gyógynővénytan ment kevésbé, de nem volt az sem teljesen reménytelen. Második év felében a Legengás állatok gondozása érdekelt a legjobban, a mai napig is gyakorlom.