Roxfort RPG

"Furcsa dolog az akarat,
kell, szükséges, igénylem
ilyet csak az akarhat,
aki mindent megkapott már az életben."

Citromos sütemény. Citromos sütemény. Semmi más nem érdekel. A kapuban állva megvártam, míg mindenki elindul Roxmortsba, remélve, hogy senki nem keresi a társaságom. Meglapultam az ajtóban és figyeltem, ahogy a többiek párokba és klikkekbe rendeződve indulnak el a kövezett úton. Eközben én undorodva néztem a bájcsevegésüket és a nevetgéléseiket és, hogy erőt vegyek magamon a tömegiszonyom leküzdésére, újra és újra a papírra vetettem tekintetem. Citromos sütemény. Citromos buborka. Külső rétege könnyű piskóta lime krém töltelékkel a közepén pedig olyan fanyar citromos drazsével, ami összehúzza az ember arcát, akár egy mazsoláét. Meg kell kóstolnom. Ezért indulok útnak, de megvárom, hogy a többiek kellő távolságban legyenek, majd ha már nem látok senkit, elindulok. Remélem senki sem örvendeztet meg a társaságával az ajtó mögül kiugorva.
Pénzt az volt nálam dögivel, bár én csak pár zacskó ilyen buborkát akarok venni, más nem érdekel és nem is kívánom megvenni az egész boltot, nem vagyok édesszájú, csak a citromos édességek érdekelnek.
Odaérve az üzlethez tisztes távolból figyeltem a kirakatban lévő akciót hirdető plakátot, ami a kezemben lévő papíron is szerepelt. Hunyorogva figyeltem ahogy a Le Fay gyerek összehívja a csoportot, mintha nyugdíjas nyaraláson lennénk és meg akarná számolni, nem-e elkóborolt egy szenilis papó a strand irányába felfedezni azt, amire már nem képes.
Láttam, ahogy bekap egy csokit és füst száll alá a füléből, valószínűleg füstös vagy chilis volt, na abból, köszönöm nem kérek, bár lehet ő is csak a vicc kedvéért nyomott be egyet, vagy nem tudta mivel van dolga. Megráztam a fejem nemtetszésemet jelezve ezzel, bár leginkább magamnak, persze, ha mégis velem tartott valaki az út alatt, akkor ők láthatták abszolút negatív hangulatom eredményének megnyilvánulását.
- Csak menjünk be. – morogtam alig hallhatóan, ahogy a legtöbb gyerek már rontott is be az üzletbe, míg a mi csoportunk még mindig a kirakatot nyalogatta.

"Furcsa dolog az akarat,
kell, szükséges, igénylem
ilyet csak az akarhat,
aki mindent megkapott már az életben."


Mivel utolértem a többséget és mások is csatlakoztak hozzánk, próbáltam távolabb lépni, de Tyra megszólított, így kénytelen voltam reagálni mondandójára. Felvontam a szemöldököm és zavartan megráztam a fejem.
- Csak szeretnék citromos sütibe harapni, de várjuk, hogy mindenki ideérjen. Gondolom. – morgok alig hallhatóan, de nem szeretnék ebben a témában több szót fecsérelni, függetlenül attól, hogy közölte, ő fánkot enni jött. Megrántom a vállam, és jelzem neki, menjünk közelebb, miközben megérkezik Hemmings és Nora is, őket pedig követte Monstro, akinél máris volt egy muffin. Honnan szerezte? Hogy jut mindenki ilyen könnyen édességhez, miközben mi meg itt kinn ácsorgunk és várunk mindenkire. Na meg aztán, ki az a mindenki.
Nagyot sóhajtva közelebb lépek a többiekhez én is, ahol Nora épp valami cukorkáról tart kiselőadást a lányoknak, a mardekáros srác meg minden bizonnyal a barátnőjét keresi, közben meg belekeni a sütijét Hemmings ruhájába. Jól megcsinálta, most valószínűleg a nyúlvérű lány biztos megfutamodik, én akaratlanul is jót mosolygok, főleg, hogy utána még el is kezdi a fiú törölgetni a melle környékét.
- Mivan Monstro, neked kell az összes hollóhátas lány? Egy nem elég? – Paskolom meg még mindig mosolyogva a fiú vállát, ahogy odalépek hozzájuk. A jó kedvem azonban nyomban lehervad, ahogy látom, amint Narek lila pöttyös arccal pislog elégedetlenül. Valóban nem állt jól neki. – Had segítsek. – válaszoltam neki, majd a valószínűleg még mindig elképedt Hemmings kezében lévő muffinról az ujjammal loptam egy kis habot, majd Narek orra hegyére kentem.
- Na, most úgy nézel ki, mint egy sütemény. Egy édes mardekáros sütemény. Csak Monstro meg ne egyen. – mondtam neki teljes komolysággal bólogatva, majd az ajtó felé emeltem a tekintetem. – Mostmár tényleg bemehetnénk. Kire várunk még? – kérdeztem biztosra véve, hogy Narek elküld a fenébe a tejszínhabos nózija miatt, bár tényleg aranyosabb volt így. Nagyobb gondom az volt, hogy már összegyűlt a nyál a számban, ahogy a citromos sütire gondoltam, így Le Fayhez fordultam a válaszra várva.

"Furcsa dolog az akarat,
kell, szükséges, igénylem
ilyet csak az akarhat,
aki mindent megkapott már az életben."


Olyan káosz vette kezdetét a Mézesfalában, amire talán senki nem számított, nyugis, édességet eszegetős napnak indult, de szép lassan amolyan Roxfort módi buli vette kezdetét. Flor megjegyzését figyelmen kívül hagytam, nyilván a pletyka eredménye a viselkedése velem szemben, de hiába küldtem baglyot neki, úgy tűnik csak megorrolt rám. Vállam megrántva araszoltam beljebb a többiekkel, mikor szerencsére az előttem lévők sikeresen beleragadtak valami cukorkába, így én mögöttük taktikázva tudtam kerülgetni az édesség áldozatait anélkül, hogy bármibe bele ragadtam volna. Főleg azért is volt ez fontos, mert megéreztem a citrom mámorító illatát a levegőben. Szagot fogtam, akár egy kopó és tudtam nem messze van a cél, még az sem zavart meg, hogy Tyra mellettem araszolva nézelődött, de sajnos egy dologra nem számítottam. Szőke és árnyékként követi a Flint család legfiatalabb férfi tagját, hogy átokként lecsaphasson rá. Talán öröklődik, talán a véletlen, de ahogy elveszem a furcsa tekintetű eladótól a sütis szelet tálcáját, ismét megtörténik az, ami hetekkel ezelőtt a kastélypark egyik bokra mögött volt. Egy durranás, nevetés és egy hangos, örömteli sikítás. Wheeland…
Az ijedtségtől feldobtam a tálcát és a rajta lévő édesség az előbb említett lány és Tyra fején, ruháján landolt, a tálca persze a fejemen.
Mérgesen, szinte könnyekkel küszködve fordultam meg és láttam, ahogy a finom, citromos massza a földön és a lányokon landolt. – Miért Wheeland? Miért? – kérdeztem, ahogy csalódottan elé álltam és elkezdtem menteni a menthetőt, szedegettem le róla és Tyráról a morzsákat és tömtem magamba, figyelve, egy darabka se menjen mellé. Nem érdekelt honnan szedtem fel, a legszebb, legjobb részekért küzdöttem, miközben a kedvem kezdett visszatérni, nagyon finom volt.

"Furcsa dolog az akarat,
kell, szükséges, igénylem
ilyet csak az akarhat,
aki mindent megkapott már az életben."


Már benn ettem le a lányokról a sütit, nem foglalkozva azzal, hogy nem tetszik ez nekik vagy hogy viccesnek találják a szituációt, én csupán az édességre pályáztam, abszolút nem volt bennem olyan szándék, amivel akár rosszra is gondolhattak volna. Dehát ők lányok, ez a dolguk.
- Nekem csak a süti kell, ne mozogjatok. – morogtam nekik, majd miután csüggedten tapasztaltam, hogy nincs már rajtuk ehető terület, figyeltem, ahogy Hemmings betört fejjel elszalad a mosdóba. Ezzel már megint történt valami, nem foglalkozom vele túl sokat, megjegyzem adalék infóként, mert az arcomon ülő csalódottság jobban foglalkoztatott, bár ekkor megjelenik Monstro és szokásához híven hozza a formáját, kicsit olyan, mintha egy Wheeland rokon lenne, magával hozva a balszerencsét.A viccének köszönhetően egy eladónő egy újabb tálca sütit reptet a levegőbe, ami persze a fejem tetején landolt, hát hol máshol lenne annak jobb helye.
- Kössz Monstro, igaz barát vagy. – morogtam alig hallhatóan, ahogy a hab és a krém lefolyt az arcomon. Levettem a tálcát és a süti naggyát a fejemről, visszatettem azt marékkal a tálcára és Monstro felé nyújtottam, de persze alig láttam ki a krémből, még a szemöldököm is habos volt.
- Ezt elejtetted. – tettem hozzá, majd mikor magam is megnyaltam a habot, ami épp lefolyt az arcomon, fintorogva konstatáltam hogy ez bizony nem is citromos. A Mardekárosnak azonban ízlik, de legalább a pattogó Wheeland és az illemről papoló Tyra is kapott a sütiből. Sóhajtottam egy mélyet, majd a mosdó felé indultam abban a reményben, hogy rendbe tehetem a szétdúrt sérómat, aztán pedig mivel már többet töltöttem itt az üzletben, mint szerettem volna, elindulok haza. Mikor végre megszületett az elhatározás, Hemmings torpant meg előttem szinte a semmiből és boci szemeivel nézett rám. Úgy tűnik a foltot letakarította magáról, bár vele szemben egy két lábon járó sütifolt álldogált. Már épp meg akartam kérdezni, mit szeretne tőlem, mikor a kezembe nyom egy sütit, olyat, mint amilyen az előző volt, amit Wheeland miatt elhajítottam.
Rég éreztem ilyen hálát bárki felé, vagy ekkora örömöt, akaratlanul is elmosolyodtam. Felnéztem a lányra, majd végigsimítottam az arcán. – Köszi, ezért jöttem. – mosolyogtam továbbra is, majd a fejemmel intettem végül felé, hogy menjen tovább, így is az volt a terve, legalábbis a testbeszéde erről árulkodott. Ha marad, akkor pedig végignézheti, hogy dúrom be egyedül a sütit, amit hozott, akár egy pocok.