Roxfort RPG

(https://i.pinimg.com/564x/a8/7e/aa/a87eaaf3c09c818602dc51256ff3dda4.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/27/50/e1/2750e1e481fa434b0f5e5a8bb3e686d7.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/6d/32/c4/6d32c41209b79cfc3e46eba46ae6dced.jpg)

Mindig lobogott bennem a tűz. Az a fajta gyerek voltam, aki a szülők legrosszabb rémálma. Anyám úrinőt akart faragni belőlem, én azonban megmaradtam örök lázadónak. Sose bírtam, ha megmondja mit tegyek, azt is hogy s miként. Talán a horoszkópomnak köszönhető vagy mert különleges csillagzat alatt születtem a vérhold kellős közepén, nevezhetjük akárhogy is, leginkább egyszerűen elcseszett szülői nevelésnek. Minden esetre nem vagyok és nem is leszek sosem egyszerű eset. Pech. A vadságom ellenben sosem csapott át kétszínűségbe vagy botorságba. Épp ellenkezőleg.

Első találkozás,
Azkaban.
- Mostmár elmehet…
Fordulok meg a púpos kísérőm felé, majd intek a pálcámmal és az ajtó az orra előtt csukódik be nagy hirtelenséggel. Majd lesütöm a szemem a koszos padlóra ahogy visszafordulok hogy aztán újra a férfira emeljem.
- Hogyne… - vetem oda flegmán, miközben közelebb lépek felé. Mennyi lehet köztünk? Másfél méter? Talán annyi se. Nem célom behatolni a privát szférájába, megsértve a nagy egoizmusát ami süt róla, de tudatni akarom vele a testbeszédemmel is, a tekintetemmel meg különösen, hogy én aztán nem félek tőle.
Minekután nincs szükségem saját patrónusra, bőven elég az övé így összefonom a karjaim hasonlóképp mint ő, de a pálcám ettől még biztonsági okokból a kezemben marad.
Így nézek farkasszemet vele és ha kell egy ezer varangydudváért is állni fogom a sarat ellene!
- Csak előtte megkérdezném, mégis hogy gondolta hogy az ítélőszék által kijelölt illetékes személy előtt látogatja meg a foglyot? Mert hát ugye a protokoll…
Hangom vészjósló, mint a vad vihar sötét fellegei az óceán távoli látómezőjén. A protokoll, amit ezzel kibaszott mód megszegett. Ami miatt egész nyugodtan felnyomhatnám és fel is fogom. Pláne ha továbbra is így néz. Leszarom ki ez és mennyire hiszi magáról azt, hogy övé a világ… - Ha nem olvasta volna a jelentéseimet, legfeljebb azt tudná róla, amit a Prófétából olvasott, a műkörmösnél…
Anyád!
Gondolom magamban cinikusan s sajnálom hogy nem legillimentor a másik, de arcomról továbbra sem tud semmit leolvasni maximum ugyanolyan gunyoros mosolyt a szám szegletébe bújkálni, mint amilyen az ő képére kiül. Állom továbbra is a tekintetét, noha a közelsége zavar, ahogy az is miként felém magasodik. Szar bevallani, de gyomrom összeugrik és vadul ráng, hiába nem lenne okom félni tőle vagy bárkitől ebben a teremben. Talán nem is a dementor jelenti itt az igazi veszélyt hanem a saját munkatársam…
- Ha már protokoll… Biztos benne a kisasszony, hogy ezt épp itt van helye megtárgyalnunk? Nekem nem sürgős, de magának mintha itt dolga lenne…
Ahogy a fejével a fogoly felé int miközben továbbra is engem bámul a kék szemekkel, rádöbbenek hogy bizony nincs értelme itt az erőfitogtatásnak, mert igen… kötelességem van. Pedig nevetséges de nem akaródzik elszakadni a tekintetétől, ami olyan mintha egész a vesémig lelátna. Olyan könnyű lenne belefulladni, mint az óceán sötétlő vizébe.
Érdekes ez… Henry Mirol tudott egyedül eddig hasonló borzongást kiváltani belőlem, de hála Merlinnek a hosszú palást eltakarja a csupasz karomat, ami libabőrös a férfitól.
- Utána megihatunk egy szíverősítőt, és megtárgyalhatjuk a protokollt is, ha esetleg szüksége lenne rá…
Nem tudom eldönteni hogy ez egy kibaszott csapda-e amibe csalogat a pillantásával, teljes testtartásával várva, hátha belesétálok mint egy ostoba vad és az ő ragadozója vagy épphogy gunyoros kioktatása folytatásra lel ebben az alkalomban.
Nem. Nem adom meg neki az élvezetet hogy ennyire könnyen nyerjen vagy megkapja azt, amire ácsingózik. Mert igen… ebből a tekintetből egyértelműen kiolvasható, ahogy a szája feszes és sármos mosolyából hogy nagyon is akar valamit.
- Nem, arra nem lesz szükség.
Hangom fagyos ahogy elfordulok és nem törődve tovább az aurorral a köpenyem zsebébe nyúlok. Ő ezen idő alatt kendőt varázsol az emberünk szemére, és még el is némítja hogy legalább csend boruljon ránk. Síri néma csend… amit nekem kellene megtörnöm.
Az egész belsőm izzik, részben a haragtól, a megalázottságtól, de attól az undortól is amit a feladatom iránt érzek. A pergamen végiggurul a kezemben, a cirádás betűk szép sorjában sorakoznak. Csak fel kellene olvasni, semmi több… Csakhogy mégis ez az első kivégzésem itt.
Némán, nonverbálisan megidézem a saját patrónusom. Nem azért mert nem bíznék a vadászkopóban, hanem mert szükségem van saját védelemre, ami hozzám tartozik és senki mástól nem függ. A főnix kecsesen tűnik elő ezüstös kékséggel. Ez a kék is a partnerem pillantására emlékeztet, de őt most ignorálom. Meglehet végig.
Miután a patrónusom a vállamra ül, mély levegőt véve felolvasom a halálítéletet amit a Tanács kiszabott.

Az a bizonyos női mosdó,
Meg se torpanva nyitok be a női mosdó felirattal ellátott mellékhelyiségbe, ahova a beszökő nap még ha bűbáj hatására is, de melegséget és megnyugvást hoz. Rögtön érzem hogy lecsúszik rólam az anyám és a munka okozta stressz és elégedetten veszem elő a kotrásom eredményét a tértágított női retikül rejtelmeiből, mégpedig a vérvörös csókálló rúzst. A kupakot már le is kapom és a tükör elé lépnék, mikor lendületből nekimegyek valakinek. Még szerencse hogy nem esek el, bár a rúzs kiesik a kezemből és hangosan csattanva elgurul. Meglepve pillantok fel a mosdókagylónak támaszkodva és már kedvesen elnézést kérnék mikor megakadok.
- Oh ne haragudj, nem figyel… NOTT?
Elhűlve nézek az aurorral, akinek fehér ingjén vérvörös csíkot hagyott a kezemből kiesett smink.
- Mi a francot keresel te itt? Ez a női wc ha nem tudnád!
Igyekszem felvilágosítani és összefűzöm magam előtt a kezem. Sose futottam még össze vele a munkahelyemen és nem, nem pont mára terveztem volna ezt. Amúgy is pikkelek rá mert szilveszter óta nem is hallottam felőle. Nem mintha én kerestem volna, de ez igazán mellékes… A helyzet egyértelműen magáért beszél.
- Aha. Szóval… csak… dugtatok.
Fújom ki a levegőt, míg ő bazsalyog magán, a helyzeten, tököm se érti min, mert valahogy felettébb nem tatom viccesnek. Valahol már én is kínosan érzem magam holott nekem aztán semmi közöm nincs semmihez se.
- Lehengerlő hogy ezt tudattad velem.
Nem lett volna szükség az információra, mert végül is pont eleget láttam hogy összerakjam a kirakós amúgy is elég egyszerű képét. Hogy oldjam a bennem fortyogó dühöt leguggolok a csap alá gurult rúzsért, amíg Edward bénázik egy kört hogy bűbájjal rendbe hozza szedett-vetett külsejét.
- A szokásos hétfő, mi?
Elengedem a fülem mellett a kérdést. Az a baj hogy cifra dolgok jönnének ki számon a hétfőre, ami nem épp teljes mértékben a hétfőre vonatkozna.
- Milyen rúzst használsz te? Kinyírtad az ingem. Kezdesz egyenlíteni a ruhák tönkretételével…
- Messze elmaradok egyesek mögött… - közlöm szárazon és felegyenesedek. – És legalább a slicced húzd fel, mert feltűnőbb mint a vörös rúzsom nyoma az ingeden.
Kioktató hangnemem csak még inkább csíp mint az anno Mirol képébe küldött lángnyelv. Mire abbahagyja a piperkőcséget én fordulok el tőle a tükör irányába. Kedvem lenne kifurakodni és jó messzire elhúzni innen, vagy hát onnan ahol ő van, de mivel befoglalja az egész ajtót erre esélyem sincs. Közelharcot meg nincs kedvem ma vívni vele ha nem feltétlen muszáj.
- Muszáj valamivel feldobni ezeket a rohadt unalmas irodai munkanapokat. Lefogadom, te is unalmadban menekültél ide. Ne mondd nekem, hogy mások nem csinálják.
- Nem tudom, én nem szoktam itt ha erre vagy kíváncsi. – kanyarintok vagy kettőt a rúzzsal az ajkaimon szélesen elegáns mozdulattal, s még időhúzás végett elpiszmogok egy pillanatot hogy idegesítse csak az aurort, hogy igenis teszek rá meg a kis afférjára. – De neked ezek szerint bejáratott helyed. Ha tudom nem zavarom meg a kis légyottodat. Mondd csak listát nem adnál hogy merre kefélsz még fűvel fával, csak hogy véletlen se botoljak bele egy újabb… ilyenbe?
Intek a félig nyitott wc ajtó felé, jelzésképpen. A harag azért kiül arcomra, mert van képe még mindig itt bájologni nekem. Persze… ő dicsőségnek könyvel minden ilyet el, ami amúgy kellően szánalmassá teszi a szememben. Férfiak…
- Na és, hogy telik az új év?
- Egész máig jól telt. – válaszolom savanyúan és a rúzsom lazán Edward felé dobom. – Nesze, ez a márkája, az ingedre meg keresztet vethetsz. Ez nem jön ki semmiből, haver.
Mutatok az ajkaimra, majd elindulok az ajtó felé remélve hogy odébb áll és kienged. De, mivel nem tudom megállni hogy ne, hát persze hogy én torpanok meg és egy kis gonosz mosollyal pillogok fel rá.
- Ne csodálkozz ha Mirol ingjén vagy nyakán is megtalálod. További jó szórakozást Brittany-val!
Valami B betűs a picsa neve de nem rémlik hogy mi pontosan, viszont nem is lényeges. Annyi biztos hogy innentől szét fogom szivatni minden úton és módon hogy majd Nottnak sírja el bánatát ha valaha szóba áll még vele egyáltalán.
- És mivel nálam van ez a gonosz kis tárgy, nem biztos, hogy ezután Mirol fogja élvezni a nyomát. Mit adsz a zálogért cserébe?
Cinikusan pillantok fel rá és már látom ahogy a keze emelkedne felfelé, hogy nehogy kikaphassam ujjai szorításából a kis aranyszínű sminket. Pöcsfej.
- Mirol majd innen élvezi a nyomát. – húzom el mutatóujjam az alsó ajkam alatt miközben gonosz mosolyt próbálok elfojtani. Jó látni a pókerarca alatt ordító sárkányt, akit felpaprikázok folyamatosan.
- Valami jót találj ki, különben nálam marad.
Vállat vonva fürkészem tovább, mintha csak bele akarnék látni. Valójában újabb fogást keresek egy újabb találat beviteléhez. Nem adom meg neki az örömöt hogy belemegyek az ostoba játékába. Ehhez korábban kellett volna felkelnie.
- Tudod mit? Maradjon. Van még öt másik belőle otthon. Díva névre hallgat ha esetleg keresnéd. Jó ajándék a területmegjelölésre. Elegánsabb mint a lénygondozós csajod parfümje, ami tutira valami olcsó pacsuli lehet, mert rettentő büdös…
Sóhajtok és ujjam az ajtó kilincsére fonódik rá. Nem tehet róla hogy elfuserált szar ízlése van és arról se hogy ilyenek jutnak neki. Mondjuk az hogy ilyenekkel beéri és itt… végül is ez már inkább őt minősíti. Ennek fényében nem is bánom, hogy szilveszter óta nem keresett. Szóval mennék én, csak hát kétajtós szekrényként elállja az utat. Várakozón dobolok, hátha észreveszi magát.
-Legközelebb örülnék ha nem az én ügyosztályom mosdójában enyelegnél. Azt hittem elég nagy a minisztérium kettőnknek…
De tévedni emberi dolog…

Minisztérium,
- Tudtam én, hogy egyszer belém esel
A hang, a mély öblös hang, melyet ezer közül is felismernék egyszere dobbantja meg a szívem és perzseli a vérem. A haragom újra előtör, mint egy régóta készülő vihar, s még az sem hat meg hogy Edward, minden dühöm tárgya, nem hagy elvágódni a földön. Elegánsan kap el, szinte játszi könnyedséggel ránt vissza a kacsómnál fogva, érintése nyomán forróság önt el a csuklómtól haladva fel a karomig. Nem tart sokáig ez, szinte csak másodpercek műve, és amilyen hirtelenséggel fog meg el is enged mert jól tudja, nem hagynám szavait megtorlatlanul. Nem foglalkoznék a közönséggel, de cseles férfi módjára hátrébb vonul, én pedig ott állok vele szemben mérgesen fújtatva, akár egy bika mely a vörös posztót látja vagy egy anyasárkány akinek a tojására akarnak rátámadni.
- Rohadt rosszul hiszed!
Sziszegem felé, mert ekkor már az íróasztal mögött kuksoló vénasszony is feltűnik egy homályosan zavaró foltként. Nem bírom őt, sose bírtam akárcsak azokat az öreg bútordarabokat, melyeket képtelenek itt lecserélni, mert akadékoskodó, régimódi az összes. Mondanám hogy van kivétel, de a saját anyám is ebbe a vérszívó bandába tartozik, és meglehet bizonyos formalitások terén még én magam is.
- Miss… Hopkirk! Megmagyarázná, mit művel itt?
- Én…
Kezdeném, de elakadok és Nott rögtön siet is a segítségemre hős gavallérként tetszelegve, bár a tenyérbemászóan sunyi ám sármos vigyora valami rosszra, nagyon rosszra enged következtetni.
- Elmesélnéd, hogy a lényfelügyeleten dolgozó Betty és köztem semmi sem történt? A csaj féltékenységből mindenfélét kitalál. Ez az elbűvölő hölgy pedig érthetetlen okokból nem hisz nekem...
- Kitalálta volna?
Pillantok fel Edwardra cinikusan. Nagy labda pottyan váratlanul az ölembe, nagy aduász amit vagy beváltok és ki tudja mi lesz érte a megérdemelt büntetése vagy… kimentem. És akkor jön nekem eggyel. De akarom én hogy egyetlen Nott is tartozzon nekem?
A válasz egyértelmű és nyilvánvaló: abszolút nem. Nincs szükségem egyre se, bármennyire helyes, bármennyire rámenős, bármennyire… hatással van is rám. Lehet csak a dac beszél belőlem vagy a négy nap óta kísértő pletykaár, ami lépten-nyomon követ a legutóbbi kis incidensünk óta, de így-vagy úgy, elhatározásra jutok.
- Jobban is teszi hogy nem hisz, mert mindannyian tudjuk mennyire rámenős vagy minden kolléganődnél. Pont rajtakaptam őket asszonyom, és bár nem mondhatnám hogy Mr. Nott kényszerítette, mert ennél a résznél nem voltam jelen, az azonban biztos hogy a Winzengamot női mosdójában történt az eset, ahova véleten két tárgyalás között befutottam. Felháborítónak tartom továbbá hogy emiatt és más korábban történt hasonlóan kirívó esetek miatt semmiféle eljárás vagy erkölcsi és morális bírálat nem érte eddig még… Mr. Nott-ot.
Sötét, hűvös pillantást vetek felé.
- Mellesleg tartozik nekem egy rúzzsal is, amit becstelenül tulajdonított el és kidekorálta vele azt a bizonyos mosdót is. Tegnapra végeztek az építész kollégák a munkálatokkal, talán hallot róla.
Hadarom egy szusszra és kihúzom magam. Nem szép dolog árulkodni, nem is vagyok rá büszke, talán ezért is kerülöm azokat a világosan meleg égkék tekintetet. Ellenben úgy hiszem és érzem, jogos hogy végre fülön csípi valaki, bemártja mert azzal a félelmetesen nagy egójával csoda hogy be tud közlekedni ide, a tényleges munkahelyére. Meg talán rájön… velem nem érdemes szórakoznia.

Suttogó,
- Adjak tippet, mire valók ezek a szobák? Mindre van ötletem
Felnevetek a határozott elképzeléseire. Ó de mennyire van mindre ötlete. Van amelyikre rögtön kettő is feltételezem.
- Azt rögtön sejtettem.
Hümmögök végül minden kétséget kizárva és eloszlatva, bár magam sem tudom akarom-e tudni ezeket a funkciókat. De igazából sor sem kerül rá, mert helyette én Mirolt emlegetem fel amit talán nem kellene. Nem tudom emiatt húzza-e ki magát, vagy fújtat egy kicsit, mert érzem a belőle kiáramló levegőt ahogy a megemelkedő mellkasából végül az én vállam éri.
- Mirol nagyon eszes, biztos megértette
Bólintok, leigazolva az állítását. Bár nem vetette fel az öröm a kérésem tiszteletben tartotta és azóta sem keresett. Van egy olyan baljós érzésem az auror már közel sem lesz ennyire megértő vagy ennyire… belesimuló a dolgokba.
- Nekem sajnos rosszabb a felfogásom
Ahogy bámul várva a reakcióm ösztönösen fintorodok el a válaszon nemtetszésem jeleként. Leállhatnék vele vitázni, ezen is, de úgyis hajthatatlan marad. Más módszert kell majd kitalálnom. De arra meg még ráérek. Inkább a meggyőzést választom, ahogy maga felé fordít nem ellenkezek. Immár háttal van nekem az ablak a park látványával és a terem Edward arca tölti meg no meg a mögötte lévő ócska tapéta kopottas mintázata elmosódva. Felpipiskedek és aprócska csókot lehelek arcéle szélére miközben rekedtem szólalok meg.
- Azt rögtön gondoltam. De nem mondhatod hogy én nem szóltam..
Búgom legalább annyira színpadiasan, amennyire ő is igyekszik de kisebb megdöbbenés ül ki arcomra egyetlen perc múlva.
- Mellettem is aranyéleted lenne… És megvesztegethető vagyok…
- Túl nagy ígéretek ezek nem gondolod?
- Vesztegess meg azzal, hogy szabad leszel
A szívem megdobban a kérésre, és hirtelen azt hiszem valami más történik meg, mint ami valójában. Az elém kerülő rozsdás de egykor aranyló kulcs láttán kikerekedik a tekintetem, mert valóban apró kicsi kerek tárgyat vártam, de sokkalta kerekebb kiadásban. A cirádás kis szépen kidolgozott tárgyról Nottra majd vissza pislogok. Egyszer ide majd oda újra meg újra. Nem tudom hirtelen hogy ez holmi ócska vicc-e vagy valóban bejárást adna nekem ide?
- Ez… ah… ha ez az amire gondolok, akkor… nem. Ez inkább a ketrecem kulcsa lesz, és bár puccosabb, mint egy azkabani cella, a társaság legalább olyan, mint a dementorok.
Fejemmel felfelé intek a lecsendesült padlásszellem irányába. Ha enyém a ház a bérlakó távozni kényszerülne. De ez a kulcs nem tudom valójában mit jelent. Ellenben sokkalta csábítóbb mintha egy ujjamra húzott aprócska bilincs lenne igaz, ami igaz.
- Biztos ezt akarod?
Nézek rá kihívóan miközben ujjaim rásimulnak a kulcsra és vele együtt félig a férfi kézfejére is.
- Lehet átalakítok ezt-azt és nem fog tetszeni…
Vigyorgok egy sort miközben szabad kezem lágyan felsiklik Edward nyakához hogy megcirógassák, nehogy ellenkezni kezdjen hirtelen.
- És ki tudja… lehet ide hozom a pasijaimat. Bár itt szűkek a mosdók, de az amúgy is a te műfajod, nekem jó valamelyik háló is.
Gonoszkodom, kiélvezve hogy bár közel vagyok mégsem tud rajtam fogást találni, maximum talán fizikálisan.  
- Azt csinálsz, amit csak akarsz... de tegyünk egy próbát, hátha meggyőzlek róla, hogy nem kellenek ide másik pasik…
Vadul dobbanó szívvel hagyom hogy felém hajoljon és ajkai az enyémre simuljanak, mint odalent is, de most sokkalta erőteljesebb, szenvedélyesebb izzással. Kicsit előtte fel is szegem a fejem, várva, kívánva, felkínálva sajátjaim. Ujjaim lesiklanak vissza a nyakába tekert sál anyagára és bár ő is közelebb húz magához én is őt a kasmír által hogy aztán ledobjam azt is az immár feleslegessé vált dolgok közé. Kölcsönös ez, a perzselő vágy, kár is szépíteni vagy tagadni, s erre ékes bizonyíték, hogy a gyomromba fogságba rekedt pillangók verdesve kelnek újfajta huncut életre.
- Ki tudja, még talán lehet menni is fog...

Las Vegas,
Tompa távoli zúgásként érzékelek mindent. A fényeket, a hangok moraját. Az érzékeim teljes egészükben feladták a szolgálatot, mintha csak önkéntes sztrájkba léptek volna az alkohol hatására. Arra eszmélek lassan nehezen hogy valaki hozzám beszél, mély öblös de torz hangon. Meg kell ismételnie a kérdést, mert nem értem. Olyan ez mint mikor a víz alól bukkansz fel és egy másik, ismeretlen világ tárul a szemed elé az óceán csendje után.
Nott aranyszőke kócos és piszkos tincsekkel keretezett arca élesedik apránként ki, ahogy félig felém hajolva beszél. Ő az akinek a hangja beszökik a hallójáratomba de az agyam egyszerűen még nem képes feldolgozni a szavai jelentésének értelmét.
Bambán pilsogok fel rá, majd a plafonra, a vibráló neonlámpára mely kivakít egy pillanatra. Kénytelen vagyok hunyorogni és ez a reflex segít a többi létfunkciómnak, hogy újra bekapcsoljon.
Valaki nyöszörög szánalmasan vékonyan, és már magamba elítélem mikor rádöbbenek, én magam adom ki ezt a hangot.
Edward kérdez valamit, hogy újra ugyanazt vagy mást fogalmam sincs s mivel olybá tűnik leveszi hogy esélytelen kicsikarnia belőlem választ megfogja a kezem. Nevethetnékem támad, ahogy atyáskodva próbál gondolom életet lehelni belém, és várom hogy felhúzzon, hogy a gyomrom felforduljon de csak szimplán megemeli a kezem.
Egy hosszú, végtelen pillanatig nem értem, csak fókuszálok a jobbjaink összefűzött látványára, és értetlenül pillogok aztán meglátom az oda nem illő kis elemet a képben…
- Hogy mi...?
Nyögöm ki és már én magam akarnék felülni, aminek eredményeként duplán fordul fel a gyomrom. Egyrészt a hirtelen testhelyzetváltozás teszi, másrészt a kerek aranyló kis ékszer jelentésének gondolata.
- Elhányom magam…
Közlöm egyszerűen és tényleg kijön belőlem ami tegnap este lement, vagy legalábbis egy része a beton pad oldalába. Kótyagos fejjel remegve fújom ki a levegőt miközben a hajamba túrok., Undorodom magamtól ezért, meg azért ami talán csak egy hecc… ugye csak az?
- Te…te… te… - talán mást is kellene mondani, de még a hangom próbálgatom hogy a szám közvetítse az agyamba átfutó milliárdnyi  gondolat egyikét. -…te… én… te….én..te...te...
Hummm, ez így nem fog menni. Megrázom a fejem, elfog újra a szédülés. Visítani lenne kedvem, mert a túl sok pezsgő hányással kevert íze marja a torkom meg a szám.
- Te… te mikor kérted meg egyáltalán a kezem?
Huhogom ki mint egy kibaszott bagoly vagy papagáj akiben ez mantrázik meg az, hogy… elbasztad… elbasztad… elbasztad…

Nagy szám és szarkasztikus humorom van. Szeretek fellengzősen viselkedni, bárhova is megyek rögvest észrevesznek. Imádom, ha a tükör épp azt mutatja, amit látni szeretnék. Belém nevelték hogy mindig inkább túl semmint alulöltözött legyek, így mindig a túl elegáns hatást keltem. Maszkom a rideg arckifejezésem, ritkán nevetek még ritkábban őszintén. Ezt csak kivételes emberek érik el, mint régen Taiden, mikor még nem volt ennyire búval baszott..

Kevésbé nagy közismertségű aranyvérű család. Valójában már a múlt évszázadban akadt a felmenők között vitathatóan félvér de ezt előszeretettel elhallgatják ha bárki kérdezi. Voldemort első illetve második felemelkedése során leginkább a pártatlanságon állt a család, próbált nem belesodródni az eseményekbe, de valójában főleg Mafalda munkájából adódóan a Rend és a Minisztérium oldalára álltak. Ezt Melanie is pártolja, ami szinte az egyetlen a család ügyeit tekintve, mivel ő igazi lázadó volt mindig is.

Stabil magas szintű tudása van, szereti is hangoztatni kiváló eredményeit, amikért megdolgozott. Az iskolai évek alatt strébernek titulálták, pedig csak céltudatosan készült arra, amit szülei megköveteltek illetve ő maga is szeretett volna elérni. Patrónus idézésében is elég ügyes, ezt Edward mellett tökélyre fejlesztette a közelmúltban, alakja főnix.

Hello, Melanie!

▫️▫️▫️


Meg kellett állapítanom, hogy nem könnyű feladat hosszú kihagyás után visszatérni az előtörténet-bíráláshoz, de úgy tűnik, különösen szerencsés helyzetben vagyok, hogy éppen veled kezdhetem meg a sort. Egy nagyon izgalmas, szórakoztató történetet (foszlányokat) olvashattunk, amin bevallom, igazán jókat nevettem itt-ott. Kétség sem fér hozzá, hogy még hasonlítunk is sok mindenben. Azt hiszem, én ismerem a rúzsod márkáját, és tanúsíthatom, a dupla lemosás sem mindig hozza le az egészet, szóval annak az ingnek valóban annyi. *kétperces néma csend helye*

Örülök, hogy teljes valódban is itt vagy velünk! Elmehetnénk egyszer shoppingolni. ::) 

▫️▫️▫️

Az előtörténetedet természetesen…

(https://imgur.com/CQhCcwv.png) !

---

Jó szórakozást és kellemes játékot kívánok neked! :)

(https://imgur.com/ppcX1m8.png)