|
Cím: Barbenheimer Írta: Minerva E. Balmoral - 2024. 10. 01. - 23:12:39 e v e ry b o d y k n o w s (https://64.media.tumblr.com/a67efca199b6661a8ecfdc4b3f2e5ad7/0502fa71c9cf35ec-43/s400x600/ce988fbbb1c9ac5af4173161fe9b49fa554758da.gifv)
we'll do it alone (https://www.youtube.com/watch?v=kkgGabrxIf0) - ...és az emberek hibáznak.. Nem minden fájdalom jelent valamit és nem minden fájdalom értékes.. Talán azoknak, utólag, akik átélték, de ez nem egy.. értékes fájdalom, amelyből tanulni lehet, ez csak egy egyszerű, hétköznapi fájdalom, ami nagyobb nálam, de nem.. olyasmi, amitől bölcsebb leszek, vagy megértőbb, és engem sem lehet jobban megérteni tőle. Tudom, hogy az emberek hibáznak, mindegyiküknek azt mondanám, hogy hibázni emberi dolog, és hogy ez része az egésznek. Nem tudom, melyiknek, mert minden egész más, de biztos vagyok benne, hogy nincs olyan hiba, amit nem lehet megbocsájtani. Én nem tudok olyan példát mondani, amit nem tudnék megbocsájtani valakinek. És azért, mert magamnak sosem fogok. - kényszeresen ráhúzom a pulóverem ujját a kézfejemre, az ujjaimra, a szavaimra. Nem keresek szemkontaktust, ma nincs bennem annyi, hogy szembenézzek vele. Megdörzsölöm a nagyon cserepes számat, és kényszeresen el kell mosolyodnom, mert hirtelen eszembe jut, mit fog válaszolni. - Nem-nem, Minerva, ezt a múltkor megbeszéltük. Nem tudom, hogy mit kellett volna, hanem most már tudom. - mégis felnézek, mert nem értem a hangszíne változását. Vagy nem az változott meg, és megint beképzelem? Pontosan milyen nap is van? A falon fehér óra, de a mutatói is azok - az egyetlen dolog, amire rámutatnak, a gyógyszereim hatásossága. Bizonytalanul a köztünk lévő asztalra nézek, a firkáim ismeretlenek, mintha csak valaki más készítette őket, de emlékszem rájuk, én voltam, az ott az én A-m, az én ujjnyomaim a tintán. Valami megint nincs rendben velem - vagy vele, nem arra válaszolt, amit nem is kérdeztem. - ...ha valaki úgy bánt volna velem, ahogy én tettem, neki sem tudnék megbocsájtani. Most már tudom, hogy.. hogy.. Ha erre egyszer visszatekintek, és elmesélem valakinek, azt kell mondanom, hogy van értelme, valamilyen értelme, de.. nem hiszek benne. Nem hiszek benne, hogy szenvedni jó vagy érdemes, ahogy nem hiszem, hogy van értelme meghalni a hazáért - az emberek azt mondják, hogy nem volt értelmetlen a halála, de minden halál értelmetlen és minden fájdalom is az. Ha lesz belőle, aminek utólag érezzük, ami megnyugtat, miért ne lennénk helyette boldogok? Azt kellene mondanom neki, annak, aki megkérdez majd, hogy csak bölcsebb lettem ettől, és hogy.. valami jó lesz belőle, és valami tényleg lesz belőle odaát, de nem tudom, mi az. - önkéntelenül is a pohár vízért és a kis fiola bájitalért nyúlok, nem tudok parancsolni a remegő balomnak. Biztosan hallotta, ahogy a végén.. elcsuklott a hangom. Mintha én is egy másik ember lennék, azelőtt Minnie, pedig másfél éve lehetett? Utálom az ízét, de azt még jobban, mikor nem tudom abbahagyni ezt az egészet, és vissza kell mennem megírni a beadandóimat, járőrözni, és úgy tenni, mintha teljesen normális lennék, miközben semmi sem az. - Elnézést, én.. szóval mindjárt jobban leszek. Nem tudom, mi ütött belém. - a karórám szerint délután négy óra tíz perc van, pontosan annyi, amennyinek lennie kell. Crimson Peak most is olyan, amilyennek hónapokkal ezelőtt megismertem, ha közben a nyár egyre közelebb és közelebb kúszott is hozzánk. Eric már nem jár ide, nélküle ülök a rendelő parkjában, a pálcám most is idegenebb, mint bárki, aki elsétál mellettem és még a nevét sem árulja el. Mindig röhejesen boomernek gondoltam azokat, akik olyasmiket mondanak, mint a pálca a mágus harmadik keze - persze, vagy a negyedik - és hogy elveszíteni olyan, mintha az összeset vágnák le rólad egyszerre. Most már tudom, hogy nem szó szerint értették, annál sokkal rosszabb. Hook türelmesen vár, amíg a gondolat végére érek. - Miről beszéltünk ez előtt? A toxikus elemek az életünkben? - teszek egy kísérletet arra, hogy pontosan kövessem, amit felvázol majd: tudom, hogy hivatkozhatnék a RAVASZ-stresszre, de ez egy terápián csak újabb és újabb véget nem érő elemzésekbe futna ki, és erre nem készültem ma. Jobban vagyok, és az, ami az imént történt, bárkivel megtörténhet - az én traumámban nincs semmilyen különleges vagy érdekes, nem lehet példameseként elmondani senkinek, és az lenne a legjobb, ha így, másfél évvel később végre oda kerülhetne, ahová mindig illett. Sehova. - Mára végeztünk, Elizabeth. Tulajdonképpen már két órával ezelőtt, de ez egy kifejezetten eredményes beszélgetés volt, és nem vártam későbbre senkit. Akkor pénteken? - összerendezi az eddigi jegyzeteit, és az órájára pillant. Elsőre valami egészen különösen ostoba ugratásnak tűnik, és megszorul bennem valami gyomortájékon a saját kínosságomtól, de lopva a saját számlapomra nézek, és aztán hitetlenkedve vissza. - De azt hittem.. még csak négy óra volt az előbb? Ennyire nem vettem észre? - a bájital mellékhatása lenne? Miről beszéltem ebben a két órában, mi lehetett kifejezetten eredményes? Felállok a székből, és ahogy a kézfejem hozzáér a kabátom anyagához, éles nyillalást érzek: valamivel megvághattam magam, méghozzá elég mélyen. Persze semmi olyasmi, amit egy erősebb wiggenweld ne oldana meg, de nem emlékszem, mikor történt. Hook okleveleinek üvegén táncol a nyári napfény még - én bizonytalannak tűnök bennük. Elrontották az adagolást? - Öhm, rendben, viszlát, Dr. Hook! Akkor pénteken! - egy kezdődő fejfájás ígéretével sietek ki a kavicsos ösvényen a fák közé, az ismerősen derengő skót nyárba, ami nem is igazán nyár, a távolban villámlik is éppen, de a szele még nem ért el idáig. Crimson Peak nem tűnik valószerűnek, ahogy a kapu felé indulok a zsebemben a zsebet dörzsölgetve, de a fájdalom gyorsan abbahagyatja velem. Mikor megállnék, hogy rágyújtsak, megtalálom a gyújtó mellett azt a régi ajakbalzsamot, amit még [REDACTED]-től kaptam, és miután nyilván egy vörös folttá rágtam az ajkaimat, ez soha jobbkor.. Mit is gondoltam, kitől kaptam? A számhoz érintve jövök csak rá, hogy egyáltalán nem cserepes már - mintha csak az itt sem járó szél csípte volna ki, vagy.. valaki. Valami. Milyen hülyeség.. ha még magamtól is áldozati krediteket akarok begyűjteni, miközben egyáltalán senkit nem érdekel a traumám. Most már tudom, hogy valami nincs rendben, és haza kell mennem, hogy megnézzem a bájital adagolását, mielőtt [REDACTED]. Elég gyorsan hazaértem - bár nem tudnám megmondani, hol voltam hat és nyolc óra között.
Powered by SMF 1.1.13 |
SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország |