Roxfort RPG

( +? Káromkodás,kározokás, ki tudja.)
Bizonyisten,bizonybuddha hányni fogok! Pedig nem akarok, pedig nincs mit, szürcsölöm a teámat és várom, hogy kicsit megnyugtasson, mert most forog velem minden és sosem jött be az efféle foxtrott. Minden alkalommal ez történik, pedig kellene számítanom rá. A nővérem hónapokkal ezelőtt tűnt el, logikus, hogy egyszercsak felbukkanjon egy-egy használati tárgya, de miért egy erdőben? Miért épp a kabátja és miért olyan, mintha alaposan megszaggatták volna? Az aurorok csak nyugtatnak, nyilván nincs kedvük ahhoz, hogy megint a seggükben legyek, hogy miért nem haladnak…haladnak, a nagy görbe lófaszát, miért nem nyomoznak inkább. Azt mondják ez jót jelent, mert találtak valamit, én viszont nem bizakodnék, rosszat érzek, bizsereg az egész belsőm, ezért kell a tea is a nagy mennyiségű nyugtatófőzettel. Enélkül képtelen vagyok gondolkodni, pedig dolgom volna. Valaki akart tőlem valamit, azt hiszem, de most azt sem tudom mivel mit kellene csinálnom, hogy bármit is előállítsak.
Lélegzem, egyszer, kétszer, háromszor, mert az apám azt mondta attól jobb lesz, meg hogy meditáljak. Mondogatni könnyű, de őszintén kíváncsi lennék, hogy Rokurónak lenne-e kedve meditálni, ha eltűnnék, vagy esetleg még optimálisabb esetben meg is halnék. Na akkor aztán lenne nagy hajbókolás a zsalugáter kamijának!
Nem, felesleges erre gondolnom, mert csak magamat idegesítem a pánikrohamig meg a sarkiboltig, attól, hogy én most mindenfélét összeérzek, mert konkrétan az idegbaj környékez…szóval az nem jelent semmit. Nova nem kell, hogy halott legyen, a dolgok nem ilyen kurva egyértelműek, a megérzéseim csalhatnak is. Freya azt mondaná, hogy ne legyek ilyen japán, meg ilyen balfasz vagy a kettő kombinációja. Jó lenne, ha most itt lenne, de nem lóghatok állandóan a nyakán, mikor valami nyomorom van, még akkor sem, ha történetesen ekkora.
Szinte teljesen kiment a fejemből Liliya és hogy beszélni akar velem valamiről. Mikor belép kishíján bevágom a bögrét a sarokba, pedig tudtam róla, én egyeztettem le vele a mai napot. Mintha leállt volna a fejemben minden.
]-Még soha az életben nem késtél egy percet sem -igyekszem legalább egy fáradt mosolyt rávillantani és nem megjegyezni, hogy lassan a fél dinasztia nálam áll sorba egy kis ezért-azért. Azért befogom, gondolom egyiküknek sem lenne jó tudni a másik viselt dolgairól, én meg nem vagyok az a típus, aki úgy köpködi az információkat, mint gyengelelkű angol a wasabit.
Mikor elkezdi elémtárni a dolgokat már leteszem a bögrémet, mert ha eddig nem csaptam volna valamihez, most fixen leejtettem volna. Én őszintén nem gondoltam, hogy az egyetlen dolog, amiben tehetséges vagyok ehhez vezet majd. A barátaim ügyes-bajos lelki meg testi bajaikkal fáradnak hozzám és azt várják tőlem, hogy mondjak rá valami értelmeset. Itt mi is van? Megyek visszafele a mentális lexikonban és beugrik: vérzékenység. Medveszőlő, fodros lórom,ökörfarkkóró…hogy mit kellene megakadályoznom?
]-Én nem…-sóhajtom, mert fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom –] nincs ebben tapasztalatom.
Most finoman közöltem vele, hogy nem voltam még férfival, valahogy nem ment, kevés dolgot tudok mondani magamtól, az utolsó agysejtjeim visítva kapaszkodnak egymásba, hogy legalább egy értelmes mondatot kipréseljenek magukból. A siker csekély.
-A hivatalos álláspont szerint nem feltétlenül sérülsz... -nyögöm ki nagy nehezen, miközben a mutatóujjamon lévő gyűrűt forgatom, amiről apám azt mondta, hogy borzasztóan leszbikusnak tűnök tőle. Fene tudja, na mindegy -de nyilván fennáll a lehetősége, mint természetes velejáró. Nem merném a véletlenre bízni, de nem tudom megígérni, hogy, amit ki tudok találni az tényleg segíteni fog. Nincsenek kutatásaim az ilyen eseteket illetően.
Na igen, sem a behatolást, sem a vérzékenységet illetően nem áll rendelkezésemre nagy ismeretanyag, vannak dolgok, amiket ki lehet próbálni, de garancia semmire sincs, maximum arra, hogy most aggódhatok Liliya miatt is.