Roxfort RPG

Kedves Irina,

Csak tudatni szerettem volna, hogy megérkeztem Kínába. Tudom, hogy azt ígértem, hogy hamarabb írok, de nem voltak hozzá megfelelő körülmények.
A búcsúnkat követő másnapon megérkeztem Varsóba. Onnan pedig a tervek szerint vonattal utaztam tovább- egyenesen Moszkváig. Nem volt alkalmam, se kedvem megismerni a lengyel fővárost, bár Kelet-Európa legnagyobb kviddics szaküzlete is megtalálható itt, tekintettel a neves sportolóikra. Edevane értékelné.

A Nyugat hideg, barátságtalan helyként írja le Moszkvát. Állandó telet és sötétséget emlegetnek. Megnyugtatom a mélyen tisztelt publikumot, hogy ez koránt sincs így, ragyogó napsütés és meleg időjárás várt. Tipikus nyár. A mítoszoknak szerintem az a rengeteg dementor az oka, különösen a sötétebb időket látott pontokon. A történelemkönyvek hasábjai hosszasan ecsetelik a Gulag munkatáborokat, és megannyi vaskos feljegyzés született a túlélőktől. A nyugati varázslók tapasztalataim szerint lenézik a muglikat, aranyosnak és bugyutának nevezik őket. Mint egy háziállatot. Tévedés azonban, hogy olyan ostobák lennének. Solzenicyn saját tapasztalataiból megírt regényében helyesek a következtetések a dementorok jelenlétére – még akkor is, ha ő nem is látta őket. Illuzionisták vagyunk csupán, akik falakat emelnek a saját és az ővalóságunk közé. Magunk is az illúzió áldozatai leszünk, amiért automatikusan a ragadozó szerepében tetszelgünk a préda ellenében.

Három nap nagyon kevés egy ekkora város felderítésére még úgy is, hogy csupán egy ideiglenes állomásaként szolgál utamban. Minden a legnagyobb rendben volt. A terveknek megfelelően nem voltam más, csak egy utazó.
A legfontosabb nevezetességeket megnéztem. A Vörös tér és a GUM tele turistákkal, illetve az azt kiszolgáló emberekkel. Küldtem nektek egy képet is. Ne aggódj, nem romlott el - ez egy mugli kép, náluk az alakok mozdulatlanok. A muglikat itt azzal szórakoztatják, hogy az elmúlt évszázad diktátorainak, illetve az őseink bukásáért aktívan ténykedő Raszputyinnak beöltözött emberekkel lehet fotót készíteni. Úgyhogy éltem a lehetőséggel. Valamint őseink anyaföldjéről is küldök egy követ. Ugyanaz a vörös kő, amivel a teret és az épületeit is készítették.
Továbbá egy doboz igazi fekete teát is vettem neked. Nem olyat, mint amit a britek isznak.
Nem látogattam a mugliktól rejtett részeket. Három nap után indultam is tovább. Pekingbe a Transzszibériai vasúttal. Yaroslavski állomáson szálltam fel kedd este.

A hosszas utazásnak megvan a maga bája és romantikája. Nem ugyanaz a komfortérzet, mint Izlandon - nem tudom, mennyit merengesz a gyerekkorban és a múlton, és hogy egyáltalán milyen emlékeid maradtak. Csak egy év választ el minket, azonban ez egy kritikus egy év volt, ami alapjaiba véve hordoz ebből adódó különbségeket. Minél többet látok a világból, annál jobban látom, hogy bizonyos értelemben jobb sorsunk volt másoknál. Már ami az életminőséget illeti.
Más értelemben inkább hitvány.
Az utazás egy hétig tartott Pekingig.
Próbáltam a nyelv tanulásával lekötni magam, hogy ne legyek akkora hátrányban a tanévben. Azért előnyünkre vált, hogy a család szorgalmazta a nyelvtanulást nálunk. Neked egyébként a latint javaslom, ha még esetleg nem kezdted el. Tudom, hogy komolyan veszed az akadémiai tanulmányaidat. Észre fogod venni, hogy van egy pont, amikor már hátrány a nyelv ismeretének hiánya. Az alkímia miatt én már első évesen elkezdtem a latint. Lenne mit csiszolnom rajta a nyelvtanban, de a legtöbb írást jól megértem. A könyveim közül nyugodtan vedd el azt, amelyikre szükséged van.
Az utazótársaim – egy mugli, orosz testvérpár, és egy idős, mongol férfi – többnyire nem voltak zavaróak. A Marderkár hálója folyamatosan Fawley és Edevane gusztustalan történeteitől volt hangos. Most viszont mintha három Tillel utaztam volna.
Pár éjszakát Pekingben töltök, végre egy normális ágyon.

Nem kell aggódni. Eddig minden rendben.
Hagen
1999 augusztus 16

Drága Liliya,

Tudod, úgy terveztem, hogy minden nap írok neked. Eddig írtam is, de rájöttem, ezek csak panaszkodások alkalmi bosszúságokról. Igazságtalan lenne veled szemben, ha ezzel terhelnélek.
Szokatlan még, hogy nem tudom ezeket azonnal megosztani veled. Szokatlan az illatod teljes hiánya, a hideg alvások, a törékeny kezed itt nem léte. Tudod, a fiúk nem sírnak…
De mindketten tudjuk, hogy ez lesz a helyes út. Tiszta lap és új esély – anélkül, hogy őseink lehetetlen követeléseik nyomasztanának.

Sajnálom a sok csalódást, amit okozok. Azt, hogy nem tudlak megvédeni, és szégyent hozok a te nevedre is. Azt, hogy a Kígyók közt egyedül kell maradnod. Legalább már nem kell tovább hallgatnod Fawley és Edevane gusztustalanságaikat, és pontosan tudod, mire lehet számítani tőlük, vagy akár másoktól is.
Varsóba már másnap megérkeztem, bár néhány órával később a tervezettnél. Éppen ezért nagyon kellett sietnem, hogy elérjem a járatot Moszkvába. Az egész kevésbé lett volna bosszúságos alternatív közlekedési módszerrel, mint a nemzetközi zsupszkulcs, vagy a hoppanálás, de utóbbihoz még nem tehetem le a vizsgát, előbbihez pedig… hát épp elég az is, hogy az aurorok egymásnak átadva a kilincset kopogtattak nálam. Tényleg én lennék a leggyengébb láncszem? Előbb Till, aztán Rowle – tudod, meséltem, hogy kihívott párbajozni, én pedig rárobbantottam azt a felfüggesztett sárkány csontvázat.

Pétervár holtak csontjaira épült. Moszkva az élőkére.
Három napot töltöttem itt, elvegyülve a varázstalanok között, mint egy egyszerű turista. A régi korok elmúlt dicsőségét a régi épületek suttogják azoknak, akik nyitott füllel, illetve szemekkel járnak. De ez már nem az az Oroszország, amiről nagyanyánk mesélt. A főbb nevezetességek turistákkal, külföldiekkel tele, csakúgy, mint a nyugati nagyvárosok. Vörösre festett csillagok tűnnek fel a grandiózus, londoni hálózatot megszégyenítő metróállomásokon. Arany padok és csillár, márvány és luxus. Majd a vörös csillag a csempén. Különös szinergiát láthatunk ott, hiszen felmenőink művészeti öröksége egyesül a 20. század politikai szimbólumaival.
A muglik azzal szórakoztatják a turistákat, hogy nevesebb személyeknek öltöznek be az orosz történelemből, akikkel fényképet lehet készíteni. A fotón én vagyok látható Raszputyinnal, aki saját maga közvetlenül felelős volt felmenőink lemészárlásáért. Küldtem egyet szüleinknek, nagyszüleinknek is, hogy véletlenül se jusson eszükbe meggondolni magukat, és hozzáengedni az örökségünkhöz. Köszönöm szépen, megoldom máshogy.

Ahogyan ajánlottad, a La Bayaderét néztem meg az Operaházban. Gondolataimban ott voltál mellettem, amíg az előadás tartott. Vizuálisan egészen mámorító volt a produkció. Remélem, lesz arra alkalmunk, hogy egyszer közösen is eljöhessünk ide – vagy még jobb, ha téged láthatlak a színpadon. Bízom benne, az ajándékom, egy pár balettcipő a Bolsoj Színházból elég motiváló.

Az állomás, ahol vonatra szálltam, tele volt dementorokkal. Nem tudom, hogy célzottan engem kerestek-e, mert hírt kapott a Párt, vagy pusztán véletlen. Oakley professzor egyébként szorgalmazta, talán pont az ilyen esetek miatt, hogy mihamarabb tanuljam meg a patrónus bűbájt, de a kísérletek nem jártak sikerrel. Nem tudtam akaratom alá hajtani a varázst, egy gyenge fényleplet se eresztett a pálcám.
Az utazás ezután egy hétig tartott. Nem annyira kényelmes, de nem olyan vészes. Bár a táj nézegetése monotonná válik egy idő után.
Négy fős kabinban utaztam egy orosz testvérpárral, illetve egy idős, mongol úrral. Az ilyen időszakokban kicsit családdá avanzsálódnak az utazók, hiszen közös élettéren osztozkodunk, és igazodnunk kell egymás ritmusához. Nagyrészt a kínai nyelvvel ismerkedtem, amire segítségemre volt az oktatókönyv, illetve a mongol úr is tanított pár kifejezést. Szüleink és nagyszüleink szerintem sok dologban tévednek, de annak mindenképp megvan a haszna, hogy ennyi nyelv elsajátítását szorgalmazták számunkra olyan módon, hogy az összes dadusunk más és más nyelven beszélt hozzánk.
A vonat néhány óránként megállt 15-20 percekre a nagyobb állomásokon. Ilyenkor lehetőségünk volt kicsit kinyújtóztatni magunkat, sétálni egyet. Az állomások területén utcai árusoknál meleg ételt is lehetett vásárolni – főleg pelmenyit, sült húsokat, leveseket, illetve különböző kolbászokat. A muglik színes csomagolásban és eldobható pohárban tésztás leveseket is szívesen fogyasztottak. Csak forró vizet kell beletenni, és pár perc múlva készen is van. Egyet ki is próbáltam, és mindenképpen érdekes tapasztalat volt. Az angolok ételeinél biztosan jobb.

A határon több időt kellett rostokolni. Tartottam tőle, hogy az én elbájolt irataimmal lesz a gond, de kiderült, hogy csak a személyzet próbált kicsempészni valamit.
Ma már igazi ágyon alszok végre. Néhány napot töltök Pekingben.

Minden percben gondolok Rád.
Ne aggódj. Majd én aggódok helyetted.
Hagen
1999 augusztus 16

Kedves Irina,

Először is köszönöm szépen a válaszod.
Sajnálom, hogy ilyen sokat várattalak. Hallottam, mi történt otthon, miután a bagoly célba ért. Elszámoltam magam, a lángból pedig robbanás keletkezett, holott csak az volt a célja, egy kis melegséget és biztonságot nyújtson a Télben. Felelőtlen voltam, felmenőink ostora pedig rajtatok csattant. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak.
Amennyiben osztozol az otthoniak véleményén, jelezned se kell. A hallgatás lesz válaszod.
Bízom benne, a rabláncok már nálad is elrozsdásodtak, és kellően szorítanak ahhoz, hogy merj egyéni véleményt formálni. Mert nem lehet, hogy csak erre vagyunk hivatottak.

Nem mélyedtem bele ezekbe a teóriákba a mágia származásáról, pedig az alkímia maga is mélyen foglalkozik filozófiával és mágiaelmélettel. Az itteni mágusok, de a muglik egy része is egy bizonyos Sárga Császárt tisztelnek, aki nagy hatalmú varázsló hírében állt évezredekkel időszámításunk előtt. Úgy vélik, az ő korszakából származnak azok az alapkövek, amelyekre az itteni mágiatudományt fektették, valamint az egész kínai civilizáció létrehozójaként tekintenek rá. Ezelőtt nem ismertem a kínai történelmet, se a kultúrát, és még mindig csak felületes tudásom van róla, mint egy turistának. De kétségtelen, hogy gazdag és fordulatos, amiből lehet mit tanulni – hibáiból és erényeiből egyaránt. Mégis, én úgy vélem, a mágia még ennél is régebbi lehet, melynek eredetét megfejteni nem lehet. Ott volt velünk a barlangrajzokon a vad elejtési szándék megerősítése céljából. Ott volt velünk, amikor először írtunk le összefüggéseket a csillagok állásában, vagy először vetettünk rúnákat a homokba. És akkor, amikor a különböző emberi népcsoportok vándorlásaik során megannyi veszélynek voltak kitéve. Tehát biztosan sokkal régebbi lehet, mint amilyen régen a Sárga Császár a földet érintette.

Szerencsések vagyunk, és nem is tudjuk, mennyire. A már említett láncok elveszik tőlünk a leghatalmasabb eszközünket, és a pökhendi ignorancia limbójában tart minket. Nyelveket beszélünk. A britek általában semmilyen nyelvet nem beszélnek, mert felesleges időpazarlásnak vélik, amikor az egész világ miattuk tanul.
Bábel tornyának átka sokkal rosszabb annál, hogy más és más nyelveket beszélünk. Nem csak a másik szavait, de a gondolatait se tudjuk, vagy vagyunk hajlandóak megérteni. Így előbb-utóbb mindenki azt hiszi, hogy a saját népe, a saját országa a legjobb.
De mi felül tudunk emelkedni ezen is, mint a Vérelméleten, igaz-e?
Talán érdekesnek találod, hogy itt nyugati nyelvekre fordítva a muglikat “halandónak” nevezik. Holott a Vérelmélet itt nem vert akkora gyökeret, hogy zsarnokok önkényuralmuk alá hajtsák a társadalmat, de a hagyományok erősek. Megszokták ezt a szójárást.

Értelemszerűen már nem tartok bulikat a Szellemszálláson. De bátorítalak arra, hogy keresd a kapcsolatokat. Egyébként nem voltak olyan rosszak a roxfortos diákok. Voltak, akikkel nem jöttem ki jól, de mások is, akik a gyanakvást hátrasorolták, és győzött a kíváncsiság.
Az emberek itt felettébb kíváncsiak. Eleinte zavart, mert nem tudtam, miért kapok ekkora figyelmet. Néha még most is zavaró, de kezdem megszokni. A tananyag egy részéhez hozzáférek oroszul is, de messze vagyok még attól, hogy a helyiek nyelvén tudjak önállóan tanulni.
Átkozott Bábel.

Téged nem izgat az, hogy milyen életünk lenne, ha nem az őseink követelésére lennénk kárhoztatva? Milyen célt álmodtál meg magadnak? Mik a valós terveid, mit szeretnél az életben?

A szállásom szerény. Többen osztozunk egy szobában, és meleg van.
De legalább rendezett körülmények között tanulhatom tovább az alkímiát. A briteknél ezzel nem foglalkoznak.

Köszönöm az ajándékaidat. Becsben tartom őket.
Hagen
1999. Szeptember 8.

Kedves Liliya,

Én tartozom a legnagyobb bocsánatkéréssel. Tudhattam volna, lehetett volna ennyi eszem.
Most már világos. Nekünk soha nem volt szerető otthonunk, mert akit szeretsz, azt nem taposod el akkor, amikor épp támogatásra vár. Ők bántani akartak, engem is, téged is. Nem úgy, mint amikor az a Griffendéles csókolta a cipőmet, amiért illetlen megjegyzéssel illetett téged. És nem is úgy, ahogyan a tiltott átok sújt fájdalommal, amit annyira meg szerettek volna tanítani. Mert az csak test, fizikai. Még ha a lehetetlent is megígéred, csak hogy vége legyen, előbb-utóbb bizonyára véget ér.
Kételyeket és szégyent plántálni a másik felébe, az érzést, hogy nincs rá szükség, és legszívesebben eltörölni a létezését – ennél még a Végső Halál is kegyesebb. Aludni képtelen voltam, míg meg nem érkezett az új leveled, és csak a függőségek csillapíthatták az érzést legalább ideiglenesen. Számtalanszor elképzeltem, hogy Baba parancsára írod a sorokat, hisz mi másért is említetted volna őt? De az álmokban ettől rosszabb forgatókönyvek peregnek le nap mint nap.

Innentől csak Oakleynak címezve küldöm a leveleket. A pecsétet megbájoltam. Azonnal megsemmisül, ha illetéktelen bontja azt fel.
Remélem, megérti, és eljut hozzátok.

Mióta új leveled célba ért, ezek a rémálmok megváltoztak. Magamat látom, ahogyan évek múltán visszatérek szüleinkhez Kópavogurba. Hogy utána mi történik, az változó – egyszer földrengés és vulkán süllyesztette el, de ilyet csak egyszer álmodtam, amikor történetesen itt is épp földrengés volt. Általában konfliktusba kerülök azokkal, akik kiköptek magukból. De mindig változó, hogy ennek milyen végkimenetele van. A legszebb talán az volt, amikor sikereket sikerre halmozva, végre önmagamként tudtam szétnézni a múltbeli foszlányokra. Végtére is sosem tudom megtagadni a múltat, ahonnan indultam.
Egy nap talán tényleg eljutunk idáig. Porrá égetünk mindent, még Baba kertjét is a festésedért, vagy épp ellenkezőleg, megbocsátunk a tévedéseikért, és az ellenünk elkövetett bűnökért.
A legrosszabbat nem tudom pennaképesen megfogalmazni. Talán nem is kell.
Gondoltam rá az új leveled érkezésekor, hogy fogom magam és visszamegyek. Még össze is pakoltam – igaz, ki se pakoltam igazán. Az értelem győzött. Tudom, hogy nem lett volna helyes, és nem lett volna eredménye, ha én most visszamegyek.

Irinának ígértem, hogy írok, úgyhogy írtam is neki. Nem gondoltam arra, hogy Oryának is írjak, hiszen nem kérte. Ha más lenne a helyzet, megtenném utólag, ha ennyire szeretné, de ez jelenleg túl veszélyes.

A tanév itt is elkezdődött. Emlékszel, sokat panaszkodtam, amiért alkímiát a briteknél nem tanulhattam. Csak az önálló szorgalmamra hagyatkozhattam. Itt a tantárgyak és az oktatási rend más. Orosz nyelven letettem az RBF vizsgát belőle, így RAVASZ szinten folytathatom.
Igyekszem megtanulni a nyelvet. A legtöbb anyaghoz hozzáférek oroszul is – jól tudod, hogy Kína Oroszország barátja extrákkal, a könyvtár kellőképpen fel is van szerelve. De ez biztosan kevés lesz.
4 nyelven szólalok meg magasabb szinten, és további kettőt jól megértek. Hatan lakunk egy szobában, az ágyak pedig rövidek. Még sincs kivel beszélgetnem.  Kicsit elég magányos vagyok.

Tartja bennem a lelket az összes önálló sorod. Kérlek, mindenről mesélj, mi történik, hogy telnek a napjaid. Addig tart az illúzió, mintha kicsit én is ott lehetnék.
Zhè shì zànshí de zhuàngtài – avagy ez csak egy ideiglenes állapot.

Leszünk még szabadok.

Hagen
1998. Szeptember 8.

Kedves Irina!

Ezúton szeretnék többek között boldog karácsonyt (kétszer), valamint boldog ezredfordulót kívánni.
Az ünnepek közelsége miatt ez az időszak eddig mindig nagyon forgalmas volt nálunk. Különös is, hogy most a csendes várakozás tölti ki az időmet. Odahaza északon minden év elején nagy ünnepség fogadott minket, és a birtok összes fontosabb, közösségi szobájában táncoltak az elbájolt üveggömbök a karácsonyfa körül. Itt azonban ezek nem mozgatnak meg szinte senkit. Még a mugliknál se jellemző, hogy különösebben foglalkoznának vele. A helyieknek megvannak a maguk ünnepei.
Nálatok hogy teltek az ünnepek? Hazamentetek? Úgy indítottam a levelet, hogy már biztosan a Roxfortban legyetek, amikor ez megérkezik hozzátok. Itt hónak nyoma sincs – sokat forgatom az ajándékod. Szokatlan, hogy nem ropog alattam a friss hó. Szép ez az ország, szép, de ezt pótolni nem lehetséges.
Hallottam, a britek iskolájában néhány diák hátra szokott maradni télre, főleg, ha nincs kihez hazamenni.
És legfőképpen – Liliya hogy viseli? Kérlek, nagyon figyelj rá, hiszen én most ezt nem tudom megtenni. Nem tudok ott lenni. Születésünk óta ez az első, hogy az ünnepeket ilyen távol töltjük egymástól. Nem tudok mást megkérni rá, vagyis akit meg tudnék, az már kellőképpen idegen. Te pedig a körülmények ellenére mégis csak a vérem vagy. Bízom benne, hogy számíthatok rád.
Talán az ünnepek miatt vagyok ilyen szentimentális. Rendszert talán nem csinálok belőle. De meg kell mondjam, egyre jobban élvezem a beszélgetéseinket. Örülök neki, hogy megfogadtad tanácsomat, és szépen haladsz a latinnal is. Bármilyen tudományos területet választasz, hasznodra fog válni.
Én is egyre jobban veszem a nyelvi akadályokat. Egyszerűbb beszélgetésekbe már bekapcsolódok, és egyre többet értek a körülöttem elhangzó mondatok eddig oly kaotikusnak, végtelen zajnak tűnő összességéből. Az egyszerűsített írás se annyira idegen már, mint kezdetben. Viszont elég sokat kell gyakorolnom.
Említettem, hogy itt megvannak a helyi ünnepek. Hamarosan itt is újév lesz, de itt máshogy, Holdújévben számolják. Most a Sárkányok Éve váltja a Nyulat, amihez erőt, tekintélyt és új lehetőségeket társítanak.
Sajnos most nem tudok többet írni – a szobatársaim sürgetnek, mert valamilyen játékot akarnak tanítani festett kövekkel.

Hagen
2000. január 8.

Drága Liliya!

Nem voltam benne biztos, hogy hazamentek-e Kópavogurba, de nem akartam kockáztatni. A levelem úgy írtam, hogy már biztosan a Roxfortban kapd azt kézhez. Tízezer kilométer választ el minket egymástól, és tízezer kilométer a távolság köztem és Baba között is. A nyári fiaskóból azonban egyértelmű – ha akarja, akkor megtalálja a módját annak, hogyan bántson.
Megfogadom, hogy nem adok rá alapot, hogy akár egy ujjal is hozzád érjenek. Ha azt szeretnék, még jobban eltűnök a Föld és a Világegyetem színéről. Csak téged hagyjanak élni.
Első közös karácsonyunk emléke mélyen él bennem. Már közös nyelvet beszéltünk – olyat, amit szüleink nem értettek, és minden erőfeszítésüket beledobták abba, hogy elvegyék tőlünk a burkot, amely biztonságos világunkként szolgált. A kétszemélyes, elbűvölt, kézzel faragott szánkó a tél legnagyobb szenzációja volt számunkra. Persze csak a cselédek felügyeletével használhattuk – ekkoriban már tudtak arról a kórról, mely tökéletességed egyetlen foltjaként a mai napig az óvatosság börtönében tart. Mégis, nekem mostanában eszembe jut, hogy milyen jó volt szélsebesen lecsúszni egy lejtőről, vagy egy-egy borulás után a cselédek rémületére azt a sok havat a nyakunkba kapni.
A bukott küldetés miatt nem mertem távoli jövőt jósolni magunknak. Szíved mélyén szerintem te is tudtad, hogy ahogyan egyre nagyobbak leszünk, nem csak a szánkót fogjuk kinőni. De sose mertem elképzelni egy olyan életet, amiben te nem vagy jelen. Minden forgatókönyvben ott voltál velem, az összes karácsonykor, mindegy, hogy azt a nyugati vagy az ortodox hagyományoknak híven ünnepeltük.
Meg kell valljam, hogy megtörtem, gyenge voltam. Karácsony napján rágyújtottam egy újabb szálra. Meséltem, mikor fogyott el az, amit magammal vittem, de mindezt itt gyerekjáték megszerezni.

A szobatársaim nem olyan rosszak. Egyre gyakrabban próbálnak bevonni a dolgaikba, és kicsit már beszélni is tudok velük. A mai napon egy mahjong nevű játékot akarnak tanítani, amit festett kövekkel játszanak. Figyeltem eddig is könyveim magányából a ténykedésüket, de csak némán, távolból, mint szellem a kastélyban. Nem tudom még, baráti gesztus és nyitás, vagy csak a pénzem kell nekik. Itt ugyanis úgy vettem észre, ezt pénzbeli tétben szokás játszani.
Itt hamarosan a Sárkány éve kezdődik. Azt mondják, ez erőt, tekintélyt és új lehetőségeket tartogat.

Boldog Karácsonyt és Ezredfordulót kívánok,
Hagen
2000. január 8.

Irina…

Remélem, ez egy kurva nagy vicc, és nem gondoltál semmit komolyan.
Nem akartam korábban írni neked, mert nem szerettem volna úgy írni, hogy az nagyon bántó legyen. Sokat gondolkoztam rajta, miként is reagáljak, vagy reagáljak-e egyáltalán.
Azért jöttünk a világra, hogy mások követeléseit teljesítsük, és elődeink bosszúját hajtsuk végre. Egyáltalán meg se fordult a fejükben, hogy egyszer mi önálló, emberi lények legyünk. Liliya érti ezt, hozzá nem kellettek a szavaim se, önmagától felismerte, milyen gyarló és semmirekellő életre lettünk teremtve. Pár perccel születtem előtte, de ebben a gondolatmenetben még ő is megelőzött.
Te sem vagy buta – azt mondják, a Hollóhát királykék színét az iskola legokosabb diákjai ölthetik fel. Akkor miért nem látod, amit mi már igen? Ugye nem gondolod, hogy néhány iskolai kihágás az oka annak, hogy ilyen messzire menekültem onnan?
Nem akadt fent a misszió, hanem elbukott. Nincs mit teljesíteni, erőszakkal nem lehet reformot elhozni. Azok a körülmények, amivel mi az iskolába kerültünk, erőszak útján történtek. Hogy akarjuk, hogy bízzanak bennünk és álljanak mellettünk, ha nyíltan és nyilvánvalóan átverjük a saját rendszerüket?
A túlélésünk csak egy üdvözítő véletlen. Miért nem tettek SEMMIT azért, hogy Liliya meggyógyuljon? Miért nem láttak bennem soha semmi mást, csak valakit, aki odacsap egy átokkal, ha erőszakra van szükség? Nem, Irina, ők sohasem bíztak abban, hogy én ennél több lehetek.
Azt hiszem, nem leszel soha a család feje, mert soha nem is volt cél, hogy tovább vigyük családunk nevét. Különben már mind a négyünk rég jegyességben állna valami más család leszármazottjaival. Talán pont Malfoyokkal, Nottokkal, Quintonokkal vagy Balmoralokkal.
Amennyiben mégis tévedek, és egyszer átveszed Baba helyét, úgy én személyesen utasítok vissza mindent, ami formailag a családunkhoz tartozik. Inkább koplalok üres rizsen a világ túlsó felén, mint hogy még egyszer hagyjam magam kihasználni. Ha szükséges, a családnevünktől is megszabadulok – amióta megszólalok kínaiul, a helyi boszorkányok amúgy is állandóan keríteni próbálnak, hátha elveszem a lányukat. (Megjegyzés: ez nekem is szokatlan, de itt kulturálisan az az elfogadott, ha a szülők rendeznek neked vakrandevúkat. Eddig visszautasítottam ezeket, jobb szeretek kötetlenebbül ismerkedni. De lehet, egyszer igent mondok az egyikre, ha ezzel megszabadulok a nevemtől.)

Gondolkozz. Élj. Lázadj.

Amúgy köszönöm a kesztyűt. Jó a mérete. Jövőre jól jön. A RAVASZ vizsgáim jól sikerültek (itt már ebben az évben leteszed őket), és személyes ajánlatot kaptam a medimágusi továbbképzésre ösztöndíjjal.

Hagen
2000. május 29.

Kedves Liliya,

Emlékszel, hogy megírtam neked, Irina mit válaszolt nekem még az év elején. Sokat gondolkoztam rajta, mit és hogyan írjak neki, vagy egyáltalán méltassam-e válaszra. Indulatból tudod jól, hogy nem a legjobb döntéseket hozzuk, amit olykor a saját kárunkon tanulunk meg.
Tudom, hogy csak azért írta ezeket, mert nem ismer mást. Nálunk se volt ez ennyire másként, bár a lázadás szellemisége mindig ott motoszkált körülöttünk, ami végül arra biztatott, kezdjük el saját életünket élni.

Túl vagyok a RAVASZ vizsgákon. Emlékszel, már említettem, hogy itt máshogy van az oktatás, mint nyugaton. Napokkal a vizsgákat követően személyesen kerestek fel az egyik iskolából, hogy mik a terveim, és szeretnék, ha náluk tanulnék tovább Chongquingban. Igent mondtam, hiszen még ösztöndíjat is kapok szeptembertől. Persze az még nagyon sokára van, úgyhogy kénytelen voltam eladni a Tűzvillámomat, hogy kihúzzam addig. Az összeg fedezi az intenzív nyelvtanfolyamot, illetve a medimágusi előképzőt. Úgy tervezem, kicsit utazok is, miután letettem a hoppanálás vizsgát.
Így nyáron végre izgalmasabb képeket is küldök neked, mint amilyen a kollégiumi szobám, a szobatársak, vagy épp az, ahogyan az iskola bejáratánál állok.
Igazad volt a szobatársakat illetően. Az első nyelvi akadályok leküzdése után kíváncsi, érdeklődő társakra leltem, nem pedig csak néhány testre, akikkel együtt kell osztozkodnom egy piciny szobán. Ma este elmegyünk jól érezni magunkat a vizsgák lezárásaként – erről is küldeni fogok képeket. Zhengyu, az egyik szobatársam is medimágusnak készül, és mostanában sokat gyakorolja az angolt velem.
Szeretem romantizálni gyerekkorunkat, hisz akkor minden sokkal egyszerűbbnek hatott, és még nem éreztem azokat a terheket, melyeket ránk aggattak, sose bízva abban, hogy túlélhetem, azt meg pláne nem, hogy még lehet is belőlem más, mint egy fegyver. De te tükröt tartasz nekem, hogy meglássam a jelenkor valóságát, és a jövő lehetőségeit.
Köszönöm.

Kérlek, kérdd meg Oakley professzort, hogy küldje el a receptet nyáron. Most, hogy túl vagyok a RAVASZ vizsgákon, kiemelten szeretnék foglalkozni vele a medimágusi képzésem alatt. Nem tudom, hogy valóban meg tudlak-e gyógyítani, vagy mindez nem több, mint egy gyermeteg álom. De megteszek mindent azért, hogy ne kelljen többé félelemben élned.

Hiányzol.
Hagen
2000. május 29.

Kedves Irina!

Minden egyes felém írt, új mondatod egy lázadás. Minden alkalom, amikor újra megteszel valamit, eltérő eredményt várva, mert nem vagy hajlandó beletörődni a siker hiányába, szintén egy lázadás. Lázadsz, amikor ellenszegülsz a parancsnak, érkezzen az bárkitől, ki hierarchia szerint magát feléd helyezi. Lázadsz, amikor megkérdőjelezed a megszokottat, és nem fogadod el a megszokás kényelmét. Lázadsz, amikor nem a biztos utat választod, és a félelmeidre fittyet hányva döntesz a rögösebb, de igazabb út mellett. Lázadsz minden egyes nem-mel, melyet mondasz mindarra, mi disszonanciában áll lelkeddel és értékrendeddel, még akkor is, ha ezzel másoknak csalódást okozol. És lázadsz, ha igent mondasz arra, amitől mások félnek – hiszen te a lehetőséget látod benne, az értéket és a növekedést.
Minden apró döntésed, amely a saját igazságodat tükrözi, egy forradalom a szívedben. És minden forradalom nyomán újjászületsz, új erővel, új látásmóddal, új reménnyel. Mert a lázadás nem pusztítás; a lázadás teremtés.

Ha komolyan úgy gondolod, megelégszel azzal, amit mondanak neked, és a párválasztásban is megfelelőbb lenne, ha megmondanák, kivel kössétek össze életetek, akkor valóban nincs miről beszélnünk.
Lassan egy éve kint vagyok. Tudod, hogy tilos. Mégis írsz nekem. Miért?
Ott kell lennie valaminek, ami ellenkezik.

Nem kockáztatom, hogy Liliya bajba kerüljön azzal, ha mégis kezükbe kaparintanák a levelemet. Ha ez mégis megtörténne, és tudomásomra jut, mindent itt hagyok, és hasznosítom azokat az átkokat, amiket a birtokunkon erőszakkal tanítottak meg nekem.

Sokszor említed, hogy nem értesz dolgokat. Említetted apád pszichiáterét is. Lelked mélyén viszont úgy érzem, tudod, hogy valami nem stimmel. Kell legyen racionális magyarázata, amit még nem fedeztél fel. Talán a pszichiáter volt alkalmatlan a feladatra, vagy átok sújt téged. Semmi sem kizárt.
Kezdd a lázadást azzal, hogy nem éred be ezzel a magyarázattal. Talán sikerül egy kis önismeretet is tanulnod.

Most épp nincs időm többet írni – a hegyekben sátorozunk a Nagy Fal mentén, de holnap még épp bagolypostához jutok.

Hagen
2000. június 17

Drága Liliya!

Soraidból tudom már, hogy nem helyesled, de én megadom neki az esélyt. Úgy gondolom, nem írna nekem, ha nem lenne meg benne a változásra való hajlam magja. Meg nem válthatom őt, hiszen ez az ő harca, főleg saját magával, de igyekszem inspirálni arra, hogy legyen bátor, tegye meg saját maga is az első lépéseit, melyet mi is megtettünk már. Többször kértem, ha osztozik a véleményben, amivel az otthoniak viseltetnek irántunk, akkor inkább ne is írjon. Mégis viszonylagos rendszerességgel fordulnak meg a baglyok a pergamenekkel, melyek írásának jegyét rejtik.
Az esélyt meg kell adnom neki. Ha elbukom, hát méltósággal és tiszta lelkiismerettel teszem azt – ha pedig ez a te károdra történne, azon nyomban visszafordulok, hogy véremmel feleljek tetteimért.

Tudom, hogy fel kellett ajánlanod, és tudod, hogy el fogom utasítani. Azt is tudod, fordított helyzetben én is így tennék. Csak annyit tudok rá mondani, hogy KÖSZÖNÖM.
Természetesen nem fogadom el – a Tűzvillám már nem mai modell, de elég sokat kaptam érte még áron alul is, mert ezt itt Kínában csak a nagyon kiváltságosak engedhetik meg maguknak. Aránytalanul nagy a hangsúly azon, kinek milyen tehetős családja van. Nyugaton a vér idézőjeles minősége számít, itt pedig az aranyban mért súlya. Pedig mikor utoljára vizsgáltam, a vér akkor sem volt aranyból.

Igyekeztem mindent megörökíteni neked, amit vagy akit érdemes. Most először láttam Kínát igazán, hiszen eddig alig hagytam el a város területét, ahol eddig tanultam. Jelenleg a Nagy Falnál sátorozunk, és várjuk a napfelkeltét. Mindenképpen készítek róla egy képet, hogy te is az én szememmel láss. Nyugaton talán érintve volt mágiatörténelemből, hogy nem csupán fizikai akadályként szolgált. Mágusok százai, ezrei adták vérüket itt, hogy olyan oltalommal lássák el, amin nem tud az ellenfél áthatolni. Azt beszélik, ezen mágusok és harcosok szelleme is itt kísért, bár mi még eggyel sem találkoztunk a Fal mentén.

A fényképedet mutattam a társaimnak, barátaimnak. Mind hódolnak tehetségednek, és kérdezik, mióta csinálod. Tudj róla, hogy nagyon büszke vagyok rád! Egy a vérünk, és szívünk egyszerre dobog – mind a ketten be fogjuk teljesíteni, amit magunk választottunk. Jó lenne jövőre élőben látni téged Odette-ként. Kérlek, azonnal szólj, amikor ez megvalósul, mert meg fog valósulni, csak kérdés, hogy mikor.

Ellenben én is szeretnék egy meghívást küldeni. Az út még hosszú odáig, de minden egyes döntésem közelebb visz ahhoz, hogy magamra ölthessem a fehér köpenyt. December óta alkoholt csak fertőtlenítésre használtam, és nem költök dohányra sem többet. Döntést hozok akkor is, amikor józan eszem győzedelmeskedik a gyermeteg vágyakkal szemben, hogy visszamenjek, csak hogy ugyanott tartsak, ahonnan elindultam. Nem, ez nem járható út – olyan méltósággal kell visszatérnem, hogy elszégyellje magát minden tanár a britek „kontinenséről”, aki szájára a nevedet veszi, vagy részt vett abban a láncreakcióban, melynek folyományaként most egy fél világ választ el minket egymástól. Ez lesz az én bosszúm, hogy jobbá válok, nemesebbé. Magává a Bölcsek Kövévé.
Kérlek, ha átvehetem végre az elismerést, ne hagyd ki a ceremóniát. Meg fogom hívni Oakley professzort is. Sokat köszönhetek neki.

Nagyon szeretlek:
Hagen
2000. június 17

Tisztelt Quennel Oakley professzor!

Köszönöm, hogy vigyáz testvéremre, és átadja neki a leveleket.
Szeretném tájékoztatni, hogy felkérést kaptam arra, hogy Chongquingban folytassam a tanulmányaimat. A medimágusi képzésemet szeptemberben kezdem, de nyáron még részt veszek egy alapozó képzésen, illetve egy intenzív nyelvtanfolyamon.
Küldök néhány alapanyagot, ami Nagy-Britanniában ritkaságnak vagy ismeretlennek számít. A kirándulásaim alatt szedtem őket. Biztosan tudja majd hasznosítani.

Üdvözlettel:
Hagen Romanov
2000. június 17

Kedves Irina!

Utólag is, de boldog születésnapot kívánok.
A nyár második felére és így szeptember elejére összejöttek a dolgok – intéznem kellett a költözést, és ott voltak a tanfolyamok is, amikről meséltem korábban. Most Chongquingban lakok, végre saját szobában. 30 millió mugli városa. Persze ott élünk mi is közöttük, de inkább az agglomerációs részeken.
A csomagot elláttam egy védő bűbájjal, hogy ne nyomódjon szét az ajándékod. Tettem bele egy pár kézzel festett evőpálcikát (nem, nem én festettem), valamint egy kis édességet. Azokat a szezámmagos golyókat Zhima Qiu-nak nevezik, és egy kedvelt finomság rizslisztből, valamilyen töltelékkel. A klasszikusat küldöm, itt az a legnépszerűbb. Kapaszkodj meg, a töltelék valamilyen babból készült, bár biztosan egészen más fajtát fogyasztanak itt, mint amit a britek kennek a reggeli pirítósukra. Nem csodálom, annyi koleszterin problémájuk van a briteknek a nehéz, roxforti reggelik után.
Remélem, hogy nem fogják felbontani út közben a postán. Hallottam, a védőbűbájos csomagokat jobban ellenőrzik.
Megérte a tanfolyam, sokat javított a nyelvtudásomon. Ez persze egy örökkön tartó folyamat, míg ennek a világnak a földjét taposom. Különösen így, hogy nincs igazán hely, amit otthonnak neveznék, így mindenhol idegen vagyok. Ugyanolyan idegen vagyok Izland szikláin, ha puffinokat reptetek, és Kína évezredes városaiban is. Tehát mindig én leszek, akinek hajlania kell, mindig nekem kell a másik kultúráját a magamévá tennem.
Alig két év telt el azóta, hogy a Teszlek Süveg elfogadta az iskolai beiratkozásunk szerződését, és beosztott minket abba a házba, melyről úgy gondolta, hogy ott megtaláljuk számításainkat. Fel kell nevetnem minden alkalommal, ha erre gondolok, hogy ez mekkora hazugság. Edevane-nel tavaly váltottam még egy-két levelet, de szent meggyőződésem, csak az anyukája vagy a kattant nővére kényszerítette, hogy írjon nekem illemből.
Hogy érzed magad ott ennyi idő után? Van-e ott hely neked, ahol nem kell mindig védened magad, és ahol elfogadnak? Nem mondom, hogy rosszak a brit diákok, csak a helyzet nem volt jó akkor és ott, hogy tartalmas kapcsolatokat alakíts ki. Nekem nem volt jó.
Én gyakorlatilag ismét új közegben vagyok, már harmadik éve egyfolytában. Sokkal szabadabb az időbeosztásom, mint eddig, és végre nem figyelik mindenféle nevelők, hogy mivel töltöm ki a szabadidőmet. A fene nagy szabadság ára viszont, hogy már most látom, sokkal kevesebb lesz a szabadidőmből, amiből gazdálkodhatok, ha szeretnék sikerekkel átmenni. A helyiek nagyon kemények, ha tanulásról van szó, tényleg mintha az életük múlna rajta, és a professzorok se kímélnek. Két hét alatt több kötelező szakirodalmat fogtam, mint amit a teljes roxfortos évem alatt. Mellékesen a pálcám is eltörtem, amire ki kell találnom valamit mihamarabb.

Üdvözlettel:
Hagen
2000. szeptember 13.

Drága Liliya!

Kérted, hogy küldjek neked fényképet akkor is, ha olyasvalakivel találkozok, akit érdekesnek tartok. A képeken Yuyongot, a barátnőmet látod velem. Ne aggódj, nem valamelyik helyi anyuka sózta rám a lányát az egyik házasság piacon – bár véletlenül elmentem már némelyik mellett, ahol a gyereküket valószínűleg a tudtuk nélkül árulják katalógusokban, mintha csak arról döntenél, milyen szószt kérsz a húshoz. Odaát Nyugaton a szülők ugyanezt legalább nem ennyire nyíltan csinálják.
Még a nyári alapozó képzésen ismerkedtünk meg egymással. A képeken épp Fengduban, a szellemvárosban és annak szentélyei között járunk. Még mindig nem akarja elhinni, hogy nekem tényleg van egy ikertestvérem, bár szerintem csak arra megy a játék, hogy olyan képet lásson rólad, amin jobban látszik az arcod. Megtennéd ezt és küldenél egyet, kérlek? Csak pár gyerekkori fotóm van rólad, illetve az, amit a balett előadásodról küldtél.
Küldtem egy legyezőt is, amit Yuyong választott. Az ottani klímához ez talán nem egy létszükséglet, itt viszont minden nyáron negyven fok van.
Most Chongquingban élek, ami egyben 30 millió mugli városa. Városnak csúfolják, valójában viszont a méretes agglomerációt és mezőgazdasági részeket is hozzászámolják, amivel együtt körülbelül akkora, mint Ausztria. Én is az agglomerációban vagyok, és végre saját szobában, egyedül. Nem nagy persze, régen legfeljebb ruhás szekrénynek neveztük volna. De hamar elkezdtem értékelni azt, amim van. A képeken te is láthatod, hogy milyen. (Az se hátrány, hogy az ágy is elég hosszú ahhoz, hogy ne lógjon ki a takaró alól a lábam.)
Sokszor hallottam a diákokat, hogy azt mondják, a Roxfort a legbiztonságosabb hely a világon, de biztosan mindannyian konfúziós bűbáj hatása alatt vannak, akik ezt állítják. Elég volt hallani a történeteket, Voldemort hányszor vetett sötét árnyékot a falakra, és nyitott ajtót a Halálnak, hogy magával ragadja diákok, gyerekek életét.
Néhány napja eltörtem a pálcámat, azóta pedig sokat álmodom veled. Hasonlóan ahhoz, mint amikor úgy éreztük, át tudunk menni egymás álmaiba a közös alvásainkkor. De ezek most felkavaróak, aggasztóak. A ruhádat vér mocskolja, én pedig hiába próbálkozom, minden begyógyított seb után új nyílik.
Nem csak a testvérem vagy, hanem annál is több. A legjobb barátom is egyben, és feltétel nélkül szeretlek. Nagyon vigyázz magadra, és ne félj beszámolni arról, ha valami fájdalmat okoz, vagy ha van bármi, amit tehetek neked, érted.

Mindennél fontosabb vagy nekem.
Üdvözlettel:
Hagen
2000. szeptember 13.