Roxfort RPG

A hátsó kert. Itt vannak Regina virágai, ültetvényei. Nincs benne semmi extra. Magas deszkakerítés takarja el a szomszédoktól.

James

Az idő egy óra körül lehetett, mikor én csendesen repültem a seprűmön Godric's Hollowban, Abbyék háza felé tartva. A nap a felhők mögé bújt, s úgy tűnt, nem is fog onnan kijönni mostanában. Az idő nem volt se ideg, se meleg, s ez számomra tökéletes volt. Imádom, mikor nem fulladok meg a melegtől és nem fagyok halálra a hidegtől. Az ilyen idő az igazi. Kellemes kis szellő fújdogált, s repülés közben élveztem, ahogy néha-néha belekap a hajamba.
Az idejutás nagy nehézségek után sikerült csak. Először is anya nem akart elengedni, mert, hogy az egy másik falu és,hogy messze van. Nem tudja felfogni, hogy én már betöltöttem a tizenhetet és, hogy már tudok vigyázni magamra. Az agyamra megy.
Ebéd után rögtön fogtam a seprűmet, felpattantam rá és elindultam. Ahhoz képest, hogy már jártam Godric's Hollowban mégis eltévedtem. A falu másik végén lyukadtam ki, majd mikor rájöttem, hogy rossz helyen járok, a másik irányba indultam el.

Abby még múlt héten kérdezte meg, hogy átmegyek-e hozzájuk ma. Már barátnők vagyunk nem is tudom mióta. Igent mondtam a kérdésre. Egy kicsit féltem, hogy rosszul emlékszem rá és nem ma kell jönnöm, de ez csak egy elméletolt.
Ekkor bekanyarodtam a már ismerős utcába, s megpillantottam a házukat. Takaros kis ház volt, azt meg kellett hagyni. Az ajtóhoz a kerten át, egy kis köves út vezetett. Szerettem az ilyen házakat, amik nem rögtön a kerítés mögött helyezkednek el.
Bementem a kerti kapun, és az ajtó felé vettem az irányt. Felnéztem a ház falára. Az ablakot néztem folyamatosan, de nem úgy tűnt, mintha bárki is itthon lenne. Az ajtóhoz érve bekopogtam, közben azon morfondírozva, hogy biztos-e, hogy ma kellett jönöm..
Vártam egy kis ideig, de mivel senki nem nyitott ajtót, ezért elindultam a hátsó kert felé, s bekukkantottam a kertbe.

Nos, egy újabb, unalommal teli, rideg nap. Hál’ istennek hamarosan vége. Pedig még csak most szembesültem, azzal a ténnyel, hogy jéé, reggel van, és hogy az egész napomat egyedül tölthetem, mivel „kis családom” másik két tagja a mai napot teljes egészében vásárlással tölti. Nők. Jellemző. Mit tudnak egy egész napon keresztül vásárolni. Sosem fogom megérteni az eszement észjárásukat, ahogyan ők sem a férfiakét. Mint például sosem fogjál megérteni, mi a jó a kviddicsben, mint, mi sem azt, hogy mi lehet élvezetes, egy Gilderoy Lockhart féle, istenítő regénynek sem nevezhető könyvben. Csupa-csupa ellentét, mégis vonzzák egymást, mint mágnes a vasat. Hisz a férfi nem tudna meg lenni nő nélkül, és ugyanez fordítva is igaz.
Ennél rosszabb napom nem lehetne. Már csak egyvalami tudná elrontani, ha esne. Vagy nem, talán az jobb lenne. Jobban szeretem a hideget, mint a meleget. Ezzel mindig is így voltam, mint ahogy azzal is, az hogy a tél a kedvenc évszakom, nem pedig a nyár, vagy a tavasz, pedig tavasszal van születésnapom. Születésnap. Merlinre, hogy milyen gyorsan telik az idő. Még csak most kezdtem el a Roxfortot csökött fejű kisgyermekként és máris nagykorú vagyok. Vagyis számomra nagyon gyorsan telt az idő. Szörnyű. Mint ahogyan ez a nyár is. Most kezdődött el. Alig egy hónapja és én már az agyam összes pontját zsibbadásig untam. Már Calebre várok. Arra, hogy megérkezzen, s tanulgathassuk az animágiát. Hogy kiismerjük a mágia eme ágának rejtelmeit. Milyen szép remények. Pillanatok alatt állattá változni, csak kevesen tudnak. Igen ritka tulajdonság és nem tanítják mindenhol. Éppen ez a mi bajunk. Éppen emiatt kell könyvtárfogságra szorulnunk. Na, de most ne keseregjünk, inkább lessünk ki a kertbe, vajon hány, mind idáig gyönyörűségesen nyiladozó petúnia, s liliom hervadt el, életét vesztve, magát az enyészetnek átadva.
Végigsétálok az unalmas, egyhangú, fehérre festett, díszítetlen folyosón, mely a hátsókerthez nyíló ajtóhoz mutat. Szűk kis és volt ez, éppen csak egy ember fért el benne, több nem igen.
Kezem a rozsdásodó kilincsre téve, lenyomom azt, majd kinyitom a rikító fehérre mázolt ajtót, melyet múlt héten voltam kénytelen lefesteni, akárcsak egy mugli, mivel nagyi azt mondta, hogy meg kell ismernem az élet nehezebb oldalát is. Cöhh, na persze, mintha nem tudnék lefesteni egy ajtót varázslattal. Egyébként a mugli módszerben sincs semmi ördöngösség. Csak egy ecsetet kell húzogatnom fel, s le.
Kilépek a rövid lépcsőre, mely a fűre, s onnan az egész hátsó kertbe vezet. Friss levegő végre. Oldalra nézek, s mit látok? Hangyák. Mindenütt. Gyűlölöm őket. Várjunk csak. Nem csupán hangyák vannak itt, hanem egy szemrevaló, csinos csajszi is, kezében jókora seprűvel. Áh, Sabrina. A húgom egyik flúgos barátnője. Remek. Úgy hiszem, jól fogok szórakozni a hugrás leányzóval, persze ezt előre nem mondom el neki. Meglepett arcot vágok, s megszólalok.
- Szia. Abby nincs itthon, úgy tűnik most velem kell beérned. – mosolygok. Élvezem a helyzetet, mi az hogy. Jó hangulatomba talált a kiscsaj. Jó hangulatban. Nálam ez az jelenti, hogy kötözködős és rámenős vagyok. Szeretem ezt az oldalamat. Párbajozni van kedvem. Igazából már régen harcoltam, így nem is csodálom. Na, majd egy rövid kis bevezető után rátérek erre a témára is.

James

Beléptem a hátsókertbe, de látszólag nem volt ott senki. Beljebb mentem jobban körbenézni. Jobbra-balra nézelődtem, de senkit sem találtam. Viszont szebbnél szebb növények pompáztak tarka színekben, szépen kialakított ágyásokban. A gazdájuk rendszeresen gondozta őket látszott rajtuk. A színeik a gyönyörű tengerkéktől a virító sárgáig terjedtek. Meseszépek voltak.

Miközben én a virágokat csodáltam, s közöttük bóklásztam, valaki megszólított. Zavartan, de gyorsan hátrafordultam és Abby bátyját pillantottam meg. Jamesnek hívják. Azt hiszem egy évfolyamba járunk, de nem biztos. Hollóhátas. Egy kicsit megnyugodtam és köszöntem neki.
- Szia. Nincs itthon? Pdig ő hívott át.- szomorúan vettem tudomásul, hogy Abby elfelejtette, de egy kicsit elmosolyodtam, hogy Jamessel kell beérnem- Hát azt hiszem talán beérem veled.- vigyorodtam el. Körbenéztem. Alattam csak a zöld fű volt, nem láttam egyetlen egy színes virágot sem. Így hát fogtam magam, ledobam a seprűmet, majd törökülésben leűltem a gyepre. Ránéztem Jamesre. Furcsán nézett rám. Nem értettem miért.
Én is végigmértem. Kedves srácnak tűnik. Elnézegettem egy darabig, mert nem volt jobb dolgom. Meg kéne ismerni. Gondolkoztam valami ésszerű kérdésem, míg nem eszembe jutott egy.
- Te most voltál hatodéves, igaz? Azt hiszem egy évfolyamba járunk.- kedvesen rámosolyogtam, és kérdő tekintetemet rászegeztem. Remélem nem fog csípkelődni, mert ha igen az se baj, mert harcias kedvembe vagyok ma. Ha belém köt én is belé kötök.
A választ várva a földre tekintettem. Tele volt hangyával. Tele ici-pici rovarokkal, amelyek a hátukon nekik súlyos morzsákat cipelnek. Furcsa lények ezek. Néha megijedek tőlük. De ez most nem fontos. Így ismét Jamesre tekintettem annak reményében, hogy kapok választ, vagy valamit ő is mond vagy csinál.

A virágokat nézi, mint mindenki, ki beteszi lábát a Wolf rezidencia hátsó kertjébe, hol a virágok, bazibumm bűbájjal vannak ellátva, bár ezt a házban lakó korosodó asszony mélységesen titkolja, hol a hangyák jobban szaporodnak a nyulaknál, s hol, most két, hatodéves fiatal, az unalmas nyári szünet elejét tengeti. Hogy Abby hívta át? Lehet, nem tudom, bár nem túlságosan valószínű. Még nem fordult elő, hogy húgom csajokat hívott volna hozzánk. Inkább én voltam az, ki baráti társaságomat, Godric’s Hollowba hoztam, vagy éppen egy átmulatott éjszaka után szállást adtam nekik nálunk. Sajnos mostanság nem volt sem idő, sem pedig megfelelő indíték ünneplésre, pedig milyen jól esne, akár most, ebben a pillanatban is egy forró Lángnyelv whisky, vagy egy, a téli napokon csodás mellékhatással szolgáló vajsör. Hm, ábrándok. Sajnos a falusi kocsma csak ritkán tart nyitva, többnyire esténként, jóval tíz óra után. Nem bagoly vagyok én, hogy még tízkor is ébren legyek.

- Hát, ezt majd vele beszéld meg, mindenesetre majd szólok neki, hogy itt jártál, valamikor. - szám szegletében ravasz kis mosoly bujkál. Milyen jól fogok szórakozni. Az általam kigondolt úton haladunk, mintha bábként kezelném a leányzót, noha erről az egészről nem sejt semmit. Legalábbis egyelőre nem. Beéri velem. Milyen édes. Úgy sem lett volna más választása, csak az, hogy távozik, ám lássuk be biztosan hosszú utat tett meg idáig, s nem szívesen fordult volna vissza.
Leült és feltűnően bámult. Hát tudom, hogy milyen fitt testalkatom van és, hogy mily jóképű vagyok, a szerénységemről meg szó se essék, de ennyire. Ő is szép csaj, meg minden, de mégsem ülök le egy hangyaboly közepébe, csakhogy minden porcikáját alaposan megszemléljem. Ezek a nők. Már megint. Anyám! Ez a csaj nagyon kész. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi idiótával vagyok körülvéve. Hogy hatodéves vagyok-e. Naná, hát nem emlékszik ám? Átváltoztatástanon a mellette lévő padban, bűbájtanon pedig a mögötte lévőben ültem. Na, majd mondok én neki olyat, hogy tuti beugrok neki.
- Egyébként honnan tudnám, hogy ki dobált téged papírgalacsinnal bűbájtanon. – na, majd ez megteszi a hatását, ha nem akkor eldobom az agyam. Ebből a mondatból biztosan le fog neki esni, hogy bizony én voltam az, aki egész évben szórakoztatta magát, méghozzá rajta. Nem hiába tartozott a bűbájtan a kedvenc tantárgyaim közé. Én is küldök a kiscsaj felé egy gúnyos mosolyt, majd ismét megszólaltam.
- Van kedved párbajozni cica? – gúnyos megszólítás volt. nem voltak nagy terveim a csajjal, csupán le akartam győzni párbajban, semmi több.

James


Miért mosolygott amikor azt mondta, hogy majd beszél Abby-vel? Furcsa. Bár biztos azt hiszi azért bámulom, mert bejön nekem. Akkor rosszul hiszi. Nem azt mondom, hogy nem helyes, de... Nem tudok kifogást. Na mindegy. Látszólag nem tetszett neki, hogy megkérdeztem, hogy hatodéves-e. Mi van csak nem akartam beégni. De most, hogy mondja emlékszem. Rá nem szoktam figyelni órán, mikor a galacsinokkal. dobál.
- Ja bocs, csak nem akartam beégni. De sejtettem, hogy hatodéves vagy. Meg most, hogy mondod, emlékszem.- elvigyorodtam és úgy válaszoltam- Te vagy az a tuskó akire nem szoktam figyleni az órán. Mert az olyanokra, akik galacsinnal dobálnak nem igazás figyelek. Nem érdekelnek. Csináljanak csak azt amit akarnak. De lehet, hogy nem vagy tuskó, csak meg kellene, hogy ismerjelek. De hát majd kiderül.- még mindig vigyorogtam. Nem tudom ezek után mit fog gondolni rólam, de gondoljon akármit. Nem érdekel.

Cica? Kit illet ez a megnevezés, mert az én szerény véleményem szerint én nem tartozom a cicák fajcsoportjába. Se állatilag, se emberileg.  Eddig nem tetszik nekem ez a megszólítás. De párbajozhatunk. Fogadjunk, hogy azt hiszi tök béna vagyok és egyetlen egy varázslatot em tudok kivédeni. De majd meglátja, hogy téved. De először is inkább beugratom és azt mondom neki, hogy nem tudok, és amikor majd arra kerül a sor... akkor ajd meglátja.
- Hát tőlem párpajozhatunk, de légy kíméletes, mert én nem tudok olyan sok varázslatot. Talán egyet vagy kettőt tudok csak.- szomorú és ártatlan hangnemem remélem megtette a hatását. Kíváncsi leszek rá, hogy ő, hogy tud párbajozni

Anyám! Ez a csaj nagyon kész. Te jó isten. Nem, gondoltam volna. Ismertem pár IQ hiányban szenvedő leányzót, bizony, még a Roxfortban is előfordultak, de hogy valaki ennyire! Inkább csak állok és mosolygok. Igyekszem visszafojtani kitörő nevetésem mely végül sírásba menne át. Nem bírom ki. Ne csinálja velem, ne.
Érdekes egy csaj, annyi szent. Ott ül a hangyák között, de nem zavartatja magát. Mindegy. Nem az én dolgom, addig nem is foglalkozom vele. Válaszol a párbajos ajánlatomra. Ismét mosolygok. Könnyű menet lesz, nem fog sokáig tartani. Szegénykém azt hitte, hogy egy kellemes teadélutánt tölthet együtt húgommal, erre belebotlik a bátyjába, ki párbajozni kíván vele. Ha a helyébe lennék, én talán még élvezném is a helyzetet. Elvégre nem mindennap kap az ember párbaj kihívásokat, ráadásul ilyen jó pasitól, mint én. Eh, ezek a mai nők már nem tudják megbecsülni a jót, még ha az az orruk alatt van, akkor sem. Látom rajta, hogy nem tetszett neki a megszólítás, de kit érdekel? Úgy hívom, ahogy akarom, jogom van hozzá és kész.

Nem tud olyan sok varázslatot? Mi van? Merlinre ez teljesen hülye. Persze, gondolom, csak humorizál, de ez még viccnek is rossz. Máskülönben hogyan ment volna át z RBF vizsgákon? Hogyan? Legalább egy kis logikát csempészett volna a dologba, de úgy látszik még erre sem futotta neki. Szép, mondhatom. Most rajtam a sor, hogy megleckéztessem, persze DS módra, úgy hogyan azt a tavalyi év folyamán tanultam.
- Óh, nem mondod. Na, jó, akkor annyi előnyt mindenképpen kapsz, hogy nem fogok nonverbális varázslást használni, jó? – a szavakat lassabban ejtem ki, mintha egy kisgyermekhez, vagy éppen egy szellemileg fogyatékos emberhez beszélnék. Hogy mekkora előnyt jelent számára, az hogy én csupán hangosan fogok varázsolni, nem tudom, ám remélem már fél tőlem. Hm, és mi van, ha nem is tudja, mit jelent a nonverbális szó. Nem, annyira tuti nem gáz a csaj. Bár, nem is tudom, nem vagyok biztos benne. Biztosan emlékszik még az SVK órákra, Piton bizony jól belénk verte a szavak nélküli varázslás mindenféle szabályát. Még nekem is sokáig tartott megtanulni, hát még neki. Inkább hagyjuk, fárasztó téma.
Úgy vélem már mindketten felkészültünk, így pálcámat villámgyorsan előkapom zsebemből, majd küldök egy Capitulatus!-t felé. Ez volt a leggyengébb varázslat, amit csak ismerek, s remélem, beválik egy ilyen gyenge ellenfél ellen. A Capitulatus-nak nagy ereje van. Legalábbis Harry mindig azt mondta, hogy bátran használjuk bármily élethelyzetben, mert ő mindig azt tette, és sosem bánta meg.  Hát ez nem valami bonyolult élethelyzet, de úgy érzem jelen esetben ez a bűbáj volt, képességeimhez mérten a leggyengébb. Szóvá is teszem, lássa, figyelembe vettem iménti kérését.
- Eddig jó, vagy még ennél is gyengébbet kérsz? – kérdem gúnyosan, majd küldök felé egy gonosz vigyort.

James

Nem fog nonverbális varázslást alkalmazni? És ezt milyen lassan mondta! Ezek szerint tényleg hülyének tart. Meg fog lepődni az biztos. Azt hiszem akkor lehet, hogy én fogom a nonverbális varázslást alkalmazni. alkalmazni. Azt hiszi könnyű dolga lesz. De téved, én ezt előre tudom. Na majd meglátjuk, hogy őkegyelme mennyire jó a varázslásban. Igazság szerint élvezem, hogy végre akad valaki akivel párpajozhatok. Főleg, hogy ő azt se tudja milyen boszokrkány vagyok és, hogy mik a képességeim. Ez nagyon vicces dolognak ígérkezik. Lassan fel kéne tápászkodnom a földről. Így is tettem és a pálcámat is előkapatam a zsebemből. Nem abban volt amiben eredetileg kerestem, és ettől szerintem James előtt még hülyébbnek tűntem. Úgyis tudom, hogy már így is egy agynélküli hülye csajnak tart, de nem ismer még eléggé. Nem, de ha így folytatja nem is nagyon fog megismerni. Mert ha továbbra is hülyének néz, akkor bizony nagyon téved.
Mire mindketten összeszedtük magunkat ő már kezdett is egy capitulatussal. A leggyengébb bűbáj amit csak ismerek, így egy pajzsbűbájjal gyorsan kivédtem.
- Protego.- sikeresen kivédtem és már rákészültem a következő varázslatra- Rictusempra.- nem valami erős bűbáj ez sem, de kezdetnek megteszi- Nem, nem kérek gyengébbet, azt hiszem elboldogulok ezzel.- küldtem felé egy gúnyos mosolyt.
Az tuti, hogy meglepődött, hogy mégsem egy síkhülye agyalágyultal áll szemben. Kíváncsian vártam következő támadását, s közben én is a következőn gondolkoztam már.

(bocs a rövid reagért)

Wáó, ismeri a pajzsbűbájt, akkor nem is kell annyira, félteni, ahogyan azt gondoltam. Persze, agyilag így is zokni, az csak egy kis extra, hogy tud pluszba három-négy bűbájt, oszt’ csókolom. Nem használt nonverbális varázslatot, valószínűleg nem is tudja, hogyan kell. A pajzsbűbája meglepett, ám a következő, másodévben tanult bűbájon cseppet sem csodálkoztam. Rictusempra. Eme varázslat hatására az áldozat úgy érzi, mintha csiklandoznák, s eredményképp vihogásban tör ki, közben pedig vonaglik, vagy valami hasonló. Mormolom fejemben, a nem túl pontosan megtanult definíciót. Azt hiszi, hogy egy ilyen gyenge kis bűbájjal elintés, engem? Kacagnom kell? Azt is teszem. Fennhangon nevetek, majd félreállok a varázs útjából, így az a falnak csapódva az ápolt gyepet éri.
- Majd, pont egy Rictusemprával fogsz elintézni, mi? – kérdem, nevetésem visszafojtva, majd elkezdek gondolkozni a következő bűbájon. Nonverbális varázslás következik, megmutatom neki, hogy mit tanultam a DS-ben, így hát mindenki favoritját, a Stuport vetem be. Persze, ő nem tudja, hogy egy valódi DS-taggal néz farkasszemet, honnan is tudná, de nem is kötöm az orrára. Ugyan, mi köze hozzá? Nekem pedig semmi szükségem arra, hogy egész London megtudja, az még szép lenne.
Hm, lehet, hogy a Stupor kissé erős lesz, nem baj, minél hamarabb annál jobb, majdcsak fölkel utána. Ha pedig nem, nos, inkább hagyjuk, erre nem szívesen gondolok.
Erősen koncentrálok a varázsszóra, majd pálcám előreszegezve, kimondom magamban a szót, és mosollyal arcomon figyelem a vékony, piros kis fénycsíkot, mely egyenesen Sabrina felé tart. Boldog vagyok, mámorban úszok. Végre párbajozhatok, és ez felüdít, még akár jobban, is mint egy mézbor, vagy egy vajsör. Rég volt részem hasonló élményben, noha ez nem ellenfelemtől függ, aki könnyű falatnak tűnik. Ne is csoda, hogy kissé elbíztam magam. Nem baj, ha erős lenne, akkor meg az lenne, a bajom, így hát inkább figyelek, mit cselekszik, közben ujjaimat szorosan a magyal köré fonom, azt előre tartva, közben egy gúnyos pillantással a lány íriszeibe mélyedek.

James

Nevetett a rictusemprán. Ezek szerint mégsem egy olyan tuskó áll velem szemben, akinek eléggé nagy arca van, de nem tud semmit. Ujjait a pálcája köré fonta, majd mélyen a szemembe nézett. Nem tudom ezzel mit akart elérni, de az biztos, hogy semmit se ért el vele. Legalábbis a tudtommal.
- Nem, nem ezzel akarlak elintézni, csak kipróbáltam, hogy kitudod-e védeni vagy csak a szád nagy. De úgy látom, hogy nem igazán ártalmas számodra ez a varázslat.- én is gúnyosan mosolyogtam, s vártam következő lépését. Mivel nem mondott semmit, már sejtettem, hogy nonverbális varázslást fog alkalmazni, de mire észbekaptam, már nem tudtam kitérni a varázslat útjából. A piros csík csak repült felém és én tehetetlenül néztem. Nem láttam mást, csak egy nagy pirosságot, ami hirtelen belém csapódott és szörnyen elkezdett fájni mindenem. Fájt, szúrt, s a pirosságból sötétség lett. Körübelül egy percre elájultam. Bár nem tudom mennyi időre üthetett ki, de nekem csak egy percnek tűnt.

Amint felébredtem nem szóltam semmit, gyorsan felugrottam. Még mindig sajgott mindenem. De nem zavart, csak a bosszún gondolkoztam.  Hát ha ő így, akkor én is. Már tudtam mi lesz a következő dolog, amit feléje küldök. Nem feltűnően letekintettem a földre és észrevettem, hogy a hangyák, amikkel tele volt az udvar vörös hangyák voltak. Ez szuper lesz. Már gondolatban élveztem, ahogyan a srác lábát a hangyák csípkedik.
Magamban koncentráltam az Oppugno varázslaton, a pálcámat a hangyák felé tartottam, majd néztem, ahogy azok James felé kezdenek el masírozni. De ez csak figyelemelterelés a részemről. Mert James egy vízzel teli hordó mellett állt, gondolom az esővíz gyűjtésére szolgált. Nem tudom, hogy észrevette-e, de ezzel terveim voltak. Szintén erősen koncentráltam most már a bombarda bűbájra, majd a pálcámat a hordó felé irányítottam.
Boldogan néztem, ahogy egy fénycsóva a hordó felé repült. Ezt neked Mr. Énvagyokmagaatökély.

A csaj válaszára már nem is reagálok. Üres csacsogás semmi több. Ha érteném mondanivalója lényegét talán, de teljesen logikátlan. Mindegy. Hugrabugosok, jellemző.
Figyelem, ahogyan varázslatom kiüti a boszorkát, addig van időm újabbon agyalni. Ezúttal a Petrificus Totalusra esik választásom, mely egy szempillantás alatt eldöntheti a csatát. Élvezem, de már kezdem unni. Nekem kell nyerni és kész. Nincs már választásom, nem maradhatok szégyenben. 
Alig egy perc elteltével felpattan, és ahogyan vörösödő fejéből és pálcamozdulataiból leszűrtem, ő is a nonverbális varázsláshoz folyamodik. Pálcáját a föld felé tartja. Érdekes, bár még nem tudom, miét csinálta.
Még mindig a füvet figyelem, s látom, hogy a hangyák, hatalmas létszámú csapata felé tart. Hangyák? Simán kivédem. Ez semmiség. Meg is van, hogy mit fogok használni. Egy számukra nem túl kíméletes bűbájt húzok elő tarsolyomból, a Piorinitio-t, mely tüzet gyújt. Neki is látok.
- Piorinitio! –motyogom halkan, alig hallhatóan, majd diadalittas pillantással figyelem, ahogyan a fű meggyullad egy kis körben, lábam körül, a hangyarajt kíméletlenül elégetve. Nem sajnálom őket. Nem én, most mondhattok állatkínzónak, letojom.
Míg, a szorgos kis gusztustalan bogarakkal vagyok elfoglalva, egy repülő fénycsíkot látok, nem sokkal mellettem elszállni. Egy rövid pillanatra úgy hiszem, a lány elvétette a varázslatot, aztán a hatalmas robbanásból ítélve á kell jönnöm, nem, sajnos nem. A következő pillanatban testem hitelen lehűl, a ám zúduló nagy mennyiségű víztől.  A védelmező, mágikus tűz kialszik, ám már nem kell félnem, a víz biztosan elmosta a hangyákat is, úgy ahogyan engem.
Levegőért kapkodok, majd mikor már tüdőm megtelik az éltető anyaggal, egy gúnyos pillantást vetek Sabrinára, s gyors koncentrálás után küldök felé egy Petrificus Totalust. Remélem, nem fogja kivédeni. Hm, biztonság kedvéért kéne küldeni neki egy másik bűbájt is. Ha már vízzel támadt, akkor én is a vizet használom segítségül. Aguamenti. Erős koncentrálás, majd nagy mennyiségű vízcsóva hagyja el pálcám végét.

James

A hangyákat könnyűszerrel felégette. De a robbantásomat már nem vette észre, így a víz elárasztotta "szegény" Jamest. Felnevettem. Büszkén, győzedelemittasan álltam a helyemen és figyeltem következő varázslatát. Már tudtam, hogy a nonverbális varázslást is alkalmazza, de felkészültem erre is. Nem hagyom magam legyőzni. Hogy egy ilyen fatuskó legyőzzön?! Nem, nem hagyom!
Ekkor megláttam, amint erősen koncentrál, gondolom én(már ha tud koncentrálni, bár már kiderült, hogy annyira mégsem tökfej), és egy újabb átkot küld felém. Már előre láttam, hogy ehhez nem elég a sima pajzsbűbáj.

- Protego totalum.- kiáltom, s a varázslatot könnyen kivédem. Már majdnem elkezdtem úszni a gyönyörben, hogy nem tudott kifogni rajtam, mikor észrevettem azt a vízcsóvát, ami felém tartott. De már túl késő volt. A vízsugár egyenesen az arcomba csapódott, s pár métert odébb repített. A ruhám teljesen elázott. Egy kicsit köhécseltem a lenyelt víz mennyiségétől, de gyorsan észbekaptam. Körbenéztem, nézegettem, nézegettem és eközben nem túl erősen koncentráltam az Obscuro varázslatra. Mivel a pálcás kezem a földön volt, a pálcát nagyon óvatosan, szinte észrevétlenül a srác felé fordítottam a fűben, de nem engedtem el. Még mindig nézegettem, s a pálcás kezemet takarta a fű. Majd egy fehér csík suhant végig a fűben, James felé tartva. Ekkor a biztonság kedvéért én is a Petrificus totalus-t használtam. Megint nem túl erősen, feltűnéstelenül koncentráltam a varázsigére. A kezem még mindig úgy volt a fűben, ahogy az előbb az obscuro ártásnál. James felé pillantottam, s vártam a varázslatok hatását, már szinte boldogan. Nem akarom, hogy legyőzöön, mert az lenne a legszörnyűbb dolog az életemben ami eddig történt. Meg kell próbálnom talpon maradni, még ha nehéz is lez. De eddig nem tzdott legyőzni, reméljük a következőekben sem fog.

James

A pajzsbűbájomat meglepett arccal fogadta. Ezt még apám tanította nekem, arra az esetre, hogy ha meg kellene védenem magamat. James elkezdett fel-alá sétálgatni, így csak bámultam ahogyan a varázslatom az egyik cserépbe csapódik bele. Látszólag meglepődött és az arcán is ott maradt a mosoly. Na ehhez mit szól?
Sajnos észrevette a pálcámat és, hogy összezavarjon még jobban elkezdett mászkálni. Én tehetetlenül bámultam, ahogyan a varázslatom célt vesztve suhan el mellette.
-Ez nem lehet igaz!- mormogtam. Magam elé bámulva azon morfondíroztam, hogy mivel lehetne kiütni a srácot. Néha-néha rápillantottam, hogy nem készül-e valamire. Feltápászkodtam a hangyás-vizes földről és ekkor egy fájdalmas ütést éreztem a hasamon. a stupor volt az. Csak azt a pillanatot várta, amikor nem figyelek és lecsapott. Néhány percre ismét elkábultam. Mikor felkeltem, éreztem, hogy gyengülök, a lábaim megrogytak, még egy varázslat és kiüt. De nem nyerhet! Ezt nem engedhetem! James ismét egy újabb varázslatot küldött felém. Ennek az útjából kitértem. Nem hagyhatom, hogy győzzön!
Egy bombardát küldtem a gyepre, pont arra a helyre, ahol éppen állt. Azután még egy gyors Petrificus Totalust is társítottam az előbbi bűbáj mellé. Reméltem, hogy eltalálja. Nem nagyon szoktam párbajozni, ezért is fáradtam ki ilyen hamar. De majd ezentúl többet fogok gyakorolni Edwarddal.
James gúnyos mosolya jutott az eszembe. Nem tudtam kiverni a fejemből. Lehet hogy jól néz ki a srác, de egy tuskó. Hogy lehet ennek barátnője? Bár nem hiszem, hogy lenne neki. Igen, mit is gondolok. Egy ilyen szivacsagyú tuskó alaknak, hogy lehetne barátnője? Nem is ismer, de egy ostoba libának tart, ahogy kivettem az eddigi viselkedéséből. Túlságosan odavan magáért. Az ilyenektől rosszul vagyok.
De térjünk vissza a párbajhoz. Bíztam a bűbájaim hatásában, mert ha ezek nem segítenek, akkor csak a védekezés marad hátra, és ha azok sem válnak be... Nem, erre nem is gondolok. ez nem következhet be, mert túl nagy szégyen lenn egy ilyen fafej ellen veszíteni.
Ekkor Jamesre néztem, hogy mi történik. A varázslatok kiütik, vagy nem.

James

Fáradtam. Egyre jobban fáradtam. De Jamesen is látszott, hogy fárad. Csak egyet kéne kibírnom, és kiüthetném. Csak egyetlen egyet. Már alig álltam a lábamon. Nem akartam gyengének mutatkozni, de ez nagy valószínűséggel nem sikerült. A támadásomat könnyedén kivédte egy protegoval. Már sejtettem, hogy ebből nem kerülhetek ki nyertesen. Szomorúan néztem, ahogy az egyik bűbáj az egyik irányba, a másik bűbáj a másik irányba pattan le a védőpajzsról. Félek, hogy nincs elég erőm ahhoz, hogy James támadását kivédjem. A lábaim már egészen remegtek a kimerültségtől, ráadásul még az eső is eleredt. A fejem rettentően zúgott, hogy meg kell nyernem ezt a csatát. Túl sokszor talált el James. A pálcámat már-már görcsösen markoltam. Hiába figyeltem egyszerűen nem tudtam elkerülni a srác támadását. Nem bírtam felemelni a kezemet. Csak néztem tétlenül, ahogyan a csík felém tart, és én nem tettem ellene semmit. A pálcám egy pillanat alatt kirepült a kezemből. Hiába próbáltam meg utána kapni, nem értem el. Az egyik növény tövéhez esett. Kétségbe estem, mivel,  ha elindulok, akkor ismét támad, és ha simán csak állok akkor is szinte biztos, hogy küld valamit felém. Nem maradt más hátra, mint hogy elindultam a pálcám irányába, mivel úgyis mindegy volt. Bíztam benne, hogy talán nem lesz gonosz és engedi, hogy felvegyem, de úgy éreztem, hogy ennek semmi esélye sincsen. Így hát lassan odakúsztam az elrepült tárgyhoz.

James

Ott áll vigyorogva és szerintem érzi, hogy ő nyert. De ez még nem dőlt el. Hiszen ha a pálcámat elérem, akkor még koránt sem biztos, hogy győzött. De ez a reményem is szerte foszlik mikor egy invitoval magához repíti a pálcámat. A francba. Így semmi esélyem sincs. Remélhetőleg most már nem támad. De ha meg mégis... Mivel már nem volt értelme tovább kúszni, ezért leültem. Vártam, hogy mi a következő lépése. Küld felém valamit, és kiüt, vagy végzett. De nagy meglepetésemre csak elmosolyodik és elindul felém. Biztos jön belém rúgni, vagy kérkedni, hogy ő győzött. Nem vagyok ilyen pesszimista, de nem ismerem a srácot, és ki tudja mi telik ki tőle. A cserepeket rendbe rakta nonverbális varázslással, majd folytatta az útját felém. Rettentően le voltam gyengülve. Megállt előttem és valamin erősen gondolkozott. Nyilván, hogy most milyen átkot küldjön felém, vagy mivel tudna még inkább legyőzni. De ez a gondolatom is szerte foszlott, mikor a kezemnél fogva felhúzott. Nem ellenkeztem, mert minek. Ezek szerint mégis csak van benne valami tisztesség, és nem akar újabb varázslatot küldeni felém. A lábam rettentően remegett a kimerültségtől. Ezt valószínűleg James is észrevette, mert magához szorított, nehogy összeessek. Egy kicsit kellemetlen volt, hiszen eddig egy tuskóként viselkedett de most meg...
Ügyesen harcoltam? Ezt hogy érti? Eddig nem egy hülye libának tartott, akin jól elszórakoztat. Mindenesetre kedvesen megkérdezte, hogy kérek-e forrócsokit, majd még jobban megszorított, hogy ne essek össze. Az ajtó felé indultunk el.
- Köszönöm.- motyogtam halkan, mivel nagyjából még beszélni sem maradt erőm.