Roxfort RPG

Az olvasóterem nemrég kapott új nevet.
Ezt az olvasótermet javarészt csak felsőbbéves hallgatók használják. Olyan régi kötetek sorakoznak a nagy rendben tartott polcokon, melyekhez különös gonddal szabad csak hozzáérni, és a legtöbbjük régi, elfeledett nyelven íródott, vagy titkos tudást tartalmaznak. Viszont valami tévedés okán bekerült a Mágiatörténet részlegre pár olyan mugli regény is, mint például A Gyűrűk Ura, vagy a Call of Cthulhu Szerepjáték Alapkönyv.
Innen könyvet kivinni nem szabad, és a potenciális rongálók elijesztésére a középső polcsor tövében egy furcsa kis növény áll cserép nélkül, gyökereit a kövek közé eresztve, melynek virága nem más, mint egy héj nélküli, zöldes szemgolyó, mely figyeeeeeel...

Méregdrága, precízen metszett hippogriff-tollal simogatja az állát, ahogy ül az üres jegyzetlap felett, karja mellett két szabálytalan könyvkupaccal a könyvtár egyik nem túl távoli sarkában. Nem, Draco Malfoy nem fog elbújni valamelyik diszkrét sarokba, mint a rutinos könyvmolyok, esze ágában sincs csendbe, magányba és egy merő porba burkolózni, ha egyszer ott lehet szem előtt is, a könyvtár közepén a közös asztaloknál, és mintha az egész terem az ő színpada lenne, előadhatja a hattyú halálát a borzalmas mágiatörténet pótbeadandó felett görnyedezve. Igazából nem mintha bárkitől is együttérzést várna, vagy akár némi segítséget, valójában tesz rá, hogy kiben milyen anti vagy empatikus hullámokat pendít meg akár jelenléte, akár látványos kínlódása, ő csak szenvedni akar és pont. Azt is csak azért, hogy ne ezekkel a tömény maszlaggal kövérre tömött könyvekkel kelljen vesződnie. Az idő csak pereg, neki is máshol kellene lennie, de sajnos Raimbourg épp elég erélyes volt, mikor közölte, hogy hidegen hagyja Malfoy származása és az is, hogy milyen tengernyi iskolán kívüli elfoglaltsága akad, ez a dolgozat a második varázsreformkorról hétfőn tízkor akkor is ott legyen az asztalán, különben kegyetlenül bevési a Trollt a fiú bizonyítványába év végén.
Kegyetlen az élet.
Szórakozottan dörzsöli meg bal alkarját, észre sem veszi, milyen gyakran ismételgeti újra és újra ugyanazt a mozdulatot. És most kivételesen nem azért, hogy mindenki figyelmét felhívja rá, hogy hé, van nekem egy Sötét Jegyem, egyszerűen csak mocskosul fáj az a nyomorult billog, mert éjjel-nappal sajog. A Nagyúr egészen biztosan direkt a kedvéért minden nap időt szakít arra, hogy ilyen módon kínozza Dracót, az ifjú titán lassan már hozzá is edződik. Nem is fáj, csak érzékeli a pulzálást.
Végül megadja magát, és pennáját, személyes bosszúját valamennyi ostoba hippogriffel szemben kecsesen és nagyvonalúan beleejti a tintásüvegbe, áldühösen összecsapja a százhuszonakárhanyadik oldalon nyitva felejtett akármelyik szöveget, és mint aki jól végezte dolgát, ráhajtja a fejét a keményborításra, és megadja magát a hetek óta kínzó kimerültségnek.
Hát így jártunk ma.

Az egyik harmadéves Griffis hálószobából most igencsak nagy zaj szűrődött ki. A visongó lányok teljesen felverték a népet az álomból, s az ezúttal unalmas, halk és eseménytelen iskolát kissé felpezsdültebbé varázsolták. A hangzavar lelkes vezetője természetesen a minden lében kanál leányzó volt, Hannah. Ahol harsány nevetésben törnek ki a diákok, ahhoz legtöbbször köze van valamilyen úton-módon. Mint már említettem ez alkalommal is így történt, s aki elég figyelmesen hallgatózott a hatalmas tölgyfaajtó előtt, a beszélgetés értelmét is képes volt tudatosítani magában…

- Hannah akkor ma? – kérdezte Milly, az egyik szobatárs.

- Igen-igen. Csak még azt nem tudom, hogyan kéne hozzákezdenem. Elég kényes ez a téma, nagy esély van rá, hogy egyszerűen feláll, eloldalog és még egy választ se lök oda nekem. De úgy tartom: Próba szerencse… - felelt vakmerő mosollyal az arcán Hannah.

- Hűha… te aztán nem rettensz vissza semmitől… De bajod is eshet… És ha odahív pár Mardekárost és adnak neked egy kis leckét az oktondiságodért? – aggódott a másik leányzó.

- Nyugi már. Nem lesz itt semmi gond. Nagylány vagyok már, tudok vigyázni magamra. Egyébként is arról szereztem tudomást, hogy épp az olvasóteremben tartózkodik, amely tele van unott, de valamelyest mégis éber tanulókkal akik mellett még véletlenül sem eshet bántódásom! Szóval no para! – nyugtatgatta Millyt.

Ezzel Hannah elindult a „kalandtúrára” melytől egy csöppet ő is tartott, de ezt sosem mutatná ki. Amennyivel fiatalabb a legtöbb társánál, annál pimaszabbul és eltökélten képes velük társalogni, ami biztos: nem hagyja magát lebeszélni a céljairól. Most pedig egy igencsak érdekes „álmot” talált magának miszerint meggyőzi Draco Malfoyt (igen azt a Dracot akire e név hallatán mindenki gondol) hogy csatlakozzon a szerkesztőségéhez és vezessen egy rovatot. Az eredeti elképzelés szerint ez egy lelki segély volna, s szívügyektől kezdve viszályok megoldásáig mindennel fel lehetne őt keresni. A szobatársai nagy része nem sok esélyt lát ezen cél eléréséhez, de azért akadtak páran akik még bíznak abban, hogy Hannah, az örökké vidám kis Griffendéles még ezt a szorult helyzetet is képes lesz megoldani, s Malfoyjal karöltve visszasétálni, s máris tájékoztatni a Roxforti Dobraverő lelkes olvasóit a vadonatúj fejleményekről.

~ Húúha… itt állok már a terem bejárata előtt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen csekély idő alatt megjárom. Még kicsit gondolkozni szerettem volna a „hamleti monológ” előtt, de úgy tűnik erre már nem fog sor kerülni. Egyszerűbb gyorsan belevágni a lecsóba és kerek-perec szembe állítani a tényekkel. Ezt fogom tenni… Igen! Indulás… ~

Az enyhén skizofrén önmegbeszélés után a leányzó belépett az olvasóteremben és alaposan megszemlélte a helyet. Nem gyakran járt erre, akkor is maximum házidolgozat indokával, így nem igazán tudott másra koncentrálni, mint a tanulnivalóra. Körültekintett még egyszer, majd meg is pillantotta az „áldozatot” s lassú de biztos léptekkel megindult felé. Mikor néhány másodperc elteltével megérkezett a célállomásra szóra nyitotta száját.

- Hello. Nem gond, ha leülök? Lenne egy ügy amiről beszélnünk kéne. Ne leszek túl hosszú és szerintem akár érdekelhet is a dolog! – mesélte, majd köszönését és felvezetését egy apró, de annál bizalomgerjesztőbb mosollyal zárta le.

Ó, az ifjú Draco Malfoynak fogalma sincs róla, hogy nevének ejtése milyen viháncos viharokat kavar két-három toronnyal és egy-két emelettel feljebb, a kastély egy olyan részén, ahol még soha nem járt. Ő csak döglődik az asztalon, és félálomban szendereg, és igazából tudja, hogy haladnia kéne ezzel a marhasággal, de egyszerűen nincs ereje felemelni a fejét.
Aludni akaaar... De a Mardekár hálókörlete olyan távolinak tűnik, mintha csak Chamberpot celláira gondolna. Igaz, oda valamiért nem vágyik. Annyira. Az ágyába viszont annál inkább.
Székzörgés, lapzizegés, a parketta nyikorgása törik meg az olvasóterem álmos csöndjét, mintha tíz körömmel karistolgatnák Draco agyát. Utálja a zajokat. Sőt, igazából mindenféle hangot utál, főleg, amikor aludna. Nem véletlenül vonja néha Silencium alá az ágyát a hálóteremben, némely barom úgy tud horkolni, mint egy barlangi troll...
Mélyet sóhajt, megdörzsöli a szemeit, és hátraveti magát a székben. Fogalma sincs arról, hogy valaki figyeli, miközben épp próbál életet verni magába, felébredni, nyújtózkodni és oxigénnel megtölteni a tüdejét.
Hirtelen szavak csendülnek fel, derűsek és határozottak, Draco pedig felnéz arra, aki vette a bátorságot, hogy megszólaljon idebent. Bár, ahogy körülnéz, nemigen van itt más rajtuk kívül, azt a hátul böngészgető kiscsajt leszámítva, aki a szódásüveg szemüvege mögül olyan meredten bámulja Dracot már vagy egy órája.
A fiú Hannahra mered, és valahonnan ismerős neki a lány. Nem kellemes emlékek, mégsem érez különösebb ellenszenvet. Áh. Rá is jött.
- Á, a kis griffendéles.
Végre, végre valami, ami felkelti az érdeklődését! Egy határozott, de óvatos mozdulattal félretolja az egyik könyvkupacot, hogy jobban lássa a vele szemben ülőt, és elegánsan az asztal szélére támasztja a könyökét, hogy finoman megtámassza hegyes állát, mintha elmerengene valamin. Ezüstszín szemei egyenesen a lányra szegeződnek, kertelés nélkül zavarba akarja hozni. Csak úgy, saját szórakoztatására.
- Vajon mi olyat tudsz mondani nekem, ami szerinted érdekelne? - kérdi enyhe gőggel a hangjában, bár valójában kíváncsi.
Mindez csupán annak tudható be, hogy másfél órányi tömény unalom és kínlódás után végre jött valaki, aki eltereli a gondolatait a beadandójáról és minden másról, még ha csak pár percre is, és ez a hírhozó, akárki legyen is, mámoros hálát érdemel. Akármi is legyen a kicsi griffis célja, Draconak be kell ismernie, kiváló érzékkel választotta meg az időpontot.

Amikor még odafent járt-kelt a hálókörletben és bátorságát villogtatta, nem gondolt arra, hogy milyen furcsa lesz majd itt állni, szembe Dracoval. Ha ez más körülmények között történik biztos ki sem fogyna a szóból és lelkesen keresné kellemes társaságát, de így hogy konkrét kis monológ elmondása végett áll most, ebben a szent pillanatban előtte… kicsit zavarba ejtő… Fél… Fél? Nem! Dehogy! Pont ő? Inkább az izgatja, hogy mi lesz a Mardekáros válasza a felkérésre! Talán elutasítja és még rá is förmed? Esetleg kineveti és továbbáll. De a lány természetesen sosem a legrosszabb eshetőségeket veszi figyelembe első soron, hanem a pozitívumokat. Az is megeshet, hogy szívesen belevág a dologba. Ha nem is a segítségnyújtás által kiváltott örömök miatt, hanem a diáktársai legféltettebb titkainak kifigurázásért. Mindegy. Hannahnak teljesen… CSAK egyezzen bele!

~ Hol is kezdjem? Talán rögvest bele kéne vágnom a közepébe. Áh… mégsem… Egy kis kertelés nem árt, körülírom a lap szorult helyzetét, hátha ezzel a szívére is sikerül hatnom, bár ennek nem látom szinte semmi esélyét. Mindegy. Nem órákat fogok eltölteni ezzel, csupán egy-két mondat erejéig tartok egy apró bemutatót, ha esetleg a fiú még nem értesült az újdonsült diákoknak szóló folyóiratról. Szerintem Mardisok nem fecsérelik efféle mugli jellegű dolgokra a drága idejüket. Elvégre a Dobraverő nem a Reggeli Próféta. Sajnos… Egyelőre! ~

A mély elgondolkodás végére és szájszegleti mosoly ült ki Hannah arcára, s ez volt az a pillanat amelyet követően ténylegesen belépett az olvasóterembe. A köszönés végeztével pedig várta Draco válaszát. Meglepő módon a srác egész kedves volt. Nem ez volt ugyanis a megszokott felállás. A zöldszegély ház tagjaival (ott se mindenkivel) kíméletesen viselkeett és beszélt, de ha például egy Griffendéles zavarta meg mondjuk a házijában akkor fortyogott a dühtől. Ezek szerint a lány valamikor jó benyomást tehetett rá, vagy legalábbis a gyűlöletét nem vívta ki. Ennek örömére a széles mosoly hagyta el száját, s felelt a megszólításra.

- Igen – majd miután már ült, székét közelebb húzta az asztalhoz. Draco egy felettébb sármos pillantással rohamozta meg, melytől a lány legbelül szinte jéghegyként olvadt el, de kívülről hűvös közönyt próbált mutatni. Ez nem teljes mértékben, de sikerült. Ha viszont a Mardis elég jó emberismerő volt akkor sejthette, hogy ezzel a kis közjátékkal többek közt elérte célját.

- Nos ez biztosan felkelti az érdeklődésed akár jó akár rossz irányba. Lehet, hogy megbotránkozol majd a kérdésen, de én nem szeretném ha hiába jöttem volna ide! – mondta ismét visszatért magabiztossággal hangjában.

- Nem tudom, hogy hallottál-e már a Roxforti Dobraverő nevezetű újságról…? – tette fel a kérdést mielőtt még az állásról kezdett volna el hadoválni, hisz akkor Draco egy kukkot sem értett volna az egészből.

Talán a fiú hangja kicsit érdes volt, vagyis sokkal inkább gőgös, de a lány hatodik érzéke mégis azt sugallja neki, hogy legbelül kíváncsiság emészti a fiút, bárhogy is takarja. Az biztos, hogy akár színi iskolába is járhatna, mert a közömbösséget nála jobban még senki nem tudta eljátszani, mégis… a legtöbb lánynak van egy afféle hazugságdetektora, amellyel általában kiszagolhatóak a rejtett „érzelmek”. Hannah ez alkalommal erre az eshetőségre gondolt, így még arra is kezdett látni egy szemernyi esélyt, hogy valóban sikerrel járhat a kis „akciója”.

Már megint túl sokat beszél, ám Dracot ez most cseppet sem zavarja. Ettől eltekintve unott arcot vág, hisz voltaképp legkevéssé hiszi, hogy egy alsóbbéves griffendéles lány bármi olyat tudna neki mondani, ami érdekli. Lehet, gondolja, hogy most szedte össze a bátorságát, hogy szerelmet valljon neki? Akkor ez egy szórakoztató beszélgetés lesz. Draco számára legalábbis. A lánynak semmiképp.
Hamar kiderül azonban, koránt sem erről van szó. Felvonja egyik szinte láthatatlanul szőke szemöldökét, és megütközve néz a lányra.
- A miről? - kérdez vissza enyhén szólva is gúnyosan. Persze tudja, miről van szó, a legutóbbi számban írtak is róla meg Harry Potterről valamit, Pansy az orra alá dugta bájitaltanon. Viszont úgy konkrétan fogalma sincs róla, mi dolga lehet neki azzal a hülyeséggel, pláne mi dolga van ennek a lánynak bármivel, aminek köze van az iskolában terjesztett újsághoz és hozzá.
- Kislány, ha minden olyan pletykalapot tüzetesen átolvasnék, amiben írnak rólam, megdögleni se lenne időm - közli fennhéjázva, miközben hátraveti magát a székben, és karját fölényesen a szomszédos szék támlájára fekteti.
Ha a két karja elég távol van egymástól, talán nem lesz akkora ingerenciája rá, hogy folyton a viszkető-pulzáló-égető Sötét Jeggyel matasson a bal kezén. Itt ülve Potter potenciális kémjével szemben (mintha a két agyalágyult házimanó nem lenne neki épp elég nagy teher) nem lenne jó felhívnia a figyelmét olyan egyébként is egyértelmű apróságokra minthogy ő Halálfaló és a többi.

*Hannah már abban sem teljesen biztos, hogy most kellett idejönnie. Mindig határozott, bátor, magabiztos… de ebben a pillanatban legszívesebben anyuci szoknyája mögé rejtőzne. Azonban már nem 5 éves, így ez a kívánság lehetetlennek tűnik számára. Marad a szembesítés. Kénytelen megosztani Dracoval a kérését hisz ha már felvetette neki és belekezdett akkor nem hagyhatja most abba az egészet. Végig kell mondania és ha úgy érzi, hogy a Mardekárost szinte untatja vagy olyan arckifejezéssel illeti a lányt, amely számára cseppet sem tetszetős egyszerűen csak nem kell odafigyelnie rá. Itt a felállás ismertetése a dolga, és 5 perccel ezelőtt fogadta meg magának, hogy most semmi sem térítheti el céljától. Vagy sikerül vagy nem? Most már kezdi elhinni, hogy azt sokkal furcsábban fogná fel Draco ha kiviharzana a teremből, mintha határozottan elkántálja neki azt amiért idejött! *

~ Azt kérdezi, hogy „A miről?”… Mondhatom ez szép. Teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy tisztában van az iskolában folyó eseményekkel, melyekről legkönnyebben a lapomon keresztül tájékozódhat. Pont ő ne ismerne minden apró botlást, melyet legtöbbször talán Griffendélesek követnek el? Hisz gondolom ő nem azért olvas bele egy ilyen újságba, hogy a saját paparazzi fotóját pillantsa meg benne, melyen talán épp az orrát túrja. Bár én már ezt a lehetőséget sem zárom ki… ki tudja… egyeseknek mindene a hírnév, a népszerűség, bár kétlem hogy egy Malfoy ilyen szintig lesüllyedne! ~

- A Roxforti Dobraverő egy iskolai pletykalap, melynek én volnék a főszerkesztője. Mindezekkel úgy vélem te is tisztában vagy csak minél nehezebbé kívánod tenni a dolgomat. A dolgomat, miszerint ki kell nyögnöm végre a kérdést irányodba. Ez az amiért jöttem, de ha ilyen jól szórakozol azon, hogy vért izzadok akkor szeretnél várni még pár percet amíg részletesen beszámolok a lap keletkezési körülményeiről? Hisz úgysem ismered… - kezdett visszatérni a pimasz kisördög énje, mely nem hagyja magát kényelmetlen helyzetbe hozni. Ha pedig abba keveredett a lehető leggyorsabban kivágja magát valamivel. Persze esze ágában sincs tönkretenni az esélyeit, hogy Dracot felkérje társszerkesztőnek, de ahogy ismeri őt, nem fut el sértődötten egy ilyen apró gúnyolódástól melyet valójában ő idézett elő. Hannah elmélete szerint inkább ellenkezően tesz és talán jobban fogja érdekelni a mondandója.

- Értem. Ilyen felkapott címlapsztori vagy? Remek. Ha így otthon vagy a pletykalapok világában az csak jó, mert erre irányulna a kérésem is… - és már épp belekezdene, de akkor felkelti a figyelmét valami más. A nagy hír még 1 percig ráér, először rákérdez a látottakra.

- Mikor bejöttem láttam, hogy valami mintha lenne a kezeddel. Röntgenszemem nincs csak ez afféle női megérzés… Talán megsérültél valamikor? – pontosan ő sem érti miket beszél, de az apró jelekből ért és Draco hiába nem mutat ki fájdalmat, valahogy nem érzi benne azt az abszolút nyugalmat…

Látja ám, hogy egy pillanatra mintha kizökkentette volna a lánykát a kerékvágásból. Ez csak jó. Minél kényelmetlenebb helyzetbe hozza a griffendélest, annál viccesebbé válik majd ez a szituáció. Nincs is jobb szombat délutáni program annál, hogy megalázzon egy olyan bátor kis roxfortost, mint Hannah.
Félig felvont szemöldökkel hallgatja végig a lány kissé csípős válaszát, vérszegény ajka csúfondárosan felfelé görbül.
- Te vagy a főszerkesztő? - kérdez vissza, és tesz egy félreérthetetlenül becsmérlő gesztust: végigméri a lányt, már amennyit az asztal látni enged belőle, aztán vállat von hanyagul; mindez azt jelenti: hát jó, na és? Ez a tűzről pattant kis élcelődés azonban valójában mulattatja. Már a tóparti kis kaland alkalmával is bebizonyosodott, hogy van a lányban kurázsi, ezért is hagyta magát az orránál fogva vezetni. Mert tetszett neki ez a stílus. Ahogy most is.
- Igen, kicsi griffis. Kitűnően szórakozom - közli széles és tenyérbemászó mosollyal sápadt arcán. - Nem kell, hogy mesélj az újság történetéről, a legkevésbé sem érdekel.
És ez így is van. Draco az a fajta, akinek az ilyen lapok csak úgy a kezébe akadnak. Valaki kint felejti a klubhelyiségben vagy a vécén, és az embernek unalmában nincs jobb dolga, mint belelapozni. Nem mintha Malfoynak túl sok ideje lenne mostanában arra, hogy unatkozzon, de mindig szakít arra időt, hogy megengedjen magának egy kis sziesztát a kedvenc kanapéján. Még akkor is, ha erre csak hajnal három és négy között jut pár perce. Mint minden egészséges önbizalommal megáldott ember, ő is először a saját nevét keresi minden felsorolásban, és a saját arcára fókuszál minden csoportképen, a többi annyira nem is lényeges. Az újságban is csak a vele kapcsolatos megjegyzéseket lapozza fel. Volt már, hogy bosszúból rá is küldött a Dobraverőre egy kellemes kis Piorinitot csak úgy dühből. Ha jól emlékszik, az a négyszögletes fekete folt az egyik asztalon annak a nyoma a Mardekár szilenciumában.
A mérges kis furkálódásra felnevet, szárazon és örömtelenül.
- A címlapsztorikról a rajongóimat kellene kérdezned - von vállat, ezúttal sokkal színpadiasabban, és elnyújtózik a széken, mintha nagyon is nyeregben érezné magát. - Bár, nem is kell igazán kérdezősködnöd, igaz? - teszi hozzá a célzást pimaszul. Ó, igen, Dracoban továbbra is él a rögeszme, hogy Hannah halálosan szerelmes belé.
Mikor viszont szóba kerül a karja, az arca elkomolyodik, és már rögtön maga elé is venné a két kezét, hogy megigazítsa az ingjét, és megdörzsölje a sajgó billogot. De nem! Ennyi fegyelmet rá tud kényszeríteni magára. Nem mozdul, és a vonásai is visszarendeződnek abba a jól ismert önelégült arckifejezésbe.
- Mi az a röntgen? - érdeklődik, mintha Hannah iménti megjegyzése a legkevésbé sem kavarta volna fel. Szándékos témaelterelés. Egy gyakorlott vitázó azonnal felismerheti a próbálkozást. Főleg azért feltűnő, mert Draco ugyan mikor ismerné be önszántából, hogy nincs valamivel tökéletesen tisztában? Bár kétséges, hogy a mugli dolgokkal egyáltalán tisztában akar-e lenni.

Hannah sosem volt képes igazából megérteni miért is nem érez ellenszenvet egy Mardekárossal szemben sem. Jó, persze ha olyat tettek amely nem volt számára tetszetős akkor nem ugrott az elkövető nyakába… megvoltak húzva a bizonyos határok. Például ha barátaival kekeckedtek avagy egy ártatlan kis elsőssel akkor képes volt jól beolvasni az illetőnek. Azonban ez a szegélyük színétől abszolút függetlenül alakult. Ugyanakkor akiben látta a jóság szemernyi szikráját is azzal képes volt órákat beszélgetni és máskor is találkozni hisz miért ne? Akinek nem tetszetős dolog ha ő egy ellentétes házbeli egyénnel barátkozik akkor inkább arra kell szánalommal tekinteni hisz nem tud átsiklani az általános konfliktusok felett és a dolgok jó oldalát nézni. Talán a Mardisok egy részéből halálfaló lesz, de ugyanakkor sokan közülük nem térnek le a jó útról. Ha pedig mégis akkor ott áll még a háromnegyed Roxfort az iskola védelmezésére, ha szükséges…
Az ebből levonandó lényeg pedig csupán az, hogy Hannah talán azért táplál gyengéd érzelmeket a legtöbb embernek ellenszenves Draco Malfoy iránt, mert ő is egyfajta „kirekesztett”. Természetesen őt nem érdekli, hogy a Griffendélesek milyen véleménnyel vannak róla, de talán a Whitney leányzónak pont ezért keltette fel annak idején a figyelmét.
Azóta túl vannak egyfajta „közös kalandon” az északi udvaron, de mégis… Miért nem utálta meg örökre? Lett volna rá oka hisz szörnyű dolgokat tett azzal a másodéves sráccal aznap. Mattnek jó néhány sebet és kínzást el kellett viselnie ahhoz, hogy megkönyörüljenek rajta és egyáltalán a Malfoy leeressze a szilárd talajra. Megismerhette Draco sötétebb oldalát is, mely majdnem teljes mértékben elhatalmasodik rajta. Szívtelen és könnyedén képes átgázolni mások lelki világán. Ezek után talán már nem tekint reá „álmai hús lovagjaként” de az biztos, hogy még mindig nem közömbös a fiúval kapcsolatban…
Bármennyit is élcelődik rajta, gúnyolódik, nem érdekli különösebben. Azért jött ide hozzá, hogy mindezt elviselje, bátorságát bizonyítsa és elnyerjen egy aprócska darabkát Draco bizalmából, mellyel ha megilleti talán csatlakozik a szerkesztőségéhez.
És csak, hogy Miss Whitney se tűnjön olyan nagy szentnek: az sem volt nála utolsó szempont, hogy ha együtt dolgoznának folyamatosan rajta legeltethetné szemeit.

- Igen, én vagyok. Most hiheted, hogy mit keres egy ilyen viszonylag fontos helyen egy vézna, gyönge harmadéves. Gondolhatod ezt, de pont ezen oknál fogva van szükségem társszerkesztőkre a lapnál… akik segítenek vezetni bizonyos rovatokat… - kezdett kibontakozni a felkérése. Csak lassan, óvatosan, nem kell semmit sem elsietni. Az egyetlen lényeg: a sikeres „hadművelet”.

- Öhm… rendben. Te tudod. Momentán számomra egy suliújság nem tűnik mocskos szennylapnak és remélem te sem így vélekedsz, mert… - eljött az ideje – Azért jöttem le ide, azért foglallak le már egy ideje, hogy még több önbizalmat gyűjtsek és feltegyem a kérdést. Elvállalnád-e egy önálló rovat szerkesztését a lapomnál? – most már minden rajta állt, Dracon… A leányzó nem titkolta, hogy felettébb izgatottan és pillangókkal a gyomrában érkezett meg az olvasóterembe. Elgondolása szerint ebben nem volt mit szégyelleni, s az őszinteség ezerszer célravezetőbb, mint a szorongás. Hisz ő sem dolgozna egy olyan újságnál ahol a főszerkesztő minden nap idegrángást kap a megilletődöttségtől.

- Nos… nem tudom mire gondoltál most egészen pontosan… - próbálta leplezni, hogy ezúttal Draco abszolút sikeres „merényletet” hajtott végre ellene ezzel a megszólalkozásával. A lány kezdett ráébredni, hogy lassan azt sem kéne ennyire kínosan titkolnia, hogy mindig is szimpatizált vele, kicsit jobban mint az átlag. A fiú szerette megtalálni társa gyengepontját és mint mindig megtalálta Hannahét is. Ez nem volt más, mint ő maga.

Halvány arcpír jelent meg a leányzó pofiján egy elég széles sávot húzva. Biztosan Malfoy úrfi is fel vélte fedezni a kényelmetlen helyzet fizikai megmutatkozását. Már hogyne venné észre? Hisz minden bizonnyal az egész „incselkedés” erre ment ki…!

A jelek szerint Hannah telibe talált. Valami történt Draco kezével azonban ez egy titkos információ lehet, hisz tagadja. Jobban mondva eltereli a témát más irányba. De bizony a leányzót sem ejtették a fejére, pontosan ért az apró jelekből. Látja, hogy a Mardis próbálja elengedni magát és nyugodttá válni, hogy ne sejthessen meg semmit a dologgal kapcsolatban. Úgy tűnik nem a szerkesztőségi állás az egyetlen érdekes téma ebben a társalgásban…

- Ne térjünk ki, ha kérhetem. Ennyire fontos és életbevágó ügyről van szó, hogy senkinek sem beszélhetsz róla? Mondd ezt és akkor talán el is hiszem… - kérlelte Hannah őszinte tekintetét a fiúra emelve. Íriszeivel mélyen szemébe nézett, s annak mozgását kémlelte.

Draco ajkán egy lenéző kis félmosollyal hallgatja a lányka önironikus mondatait, szemöldöke ismét enyhén megemkedik. Egy ilyen fontos helyen. Mint az iskolaújság. Az aztán igazán fontos. És milyen vézna kislány? A kicsi griffis nagyon is rendben van, azt leszámítva, hogy kicsi, és griffis. Draco arckifejezéséből egyértelműen látszik, hogy nem gondol semmi ilyesmire, sőt már majdnem arra is ragadtatja magát, hogy közbeszúrja, "nem vagy gyönge", és önbizalomban sincs hiány ahogy elnézi, de az efféle bókjait inkább a kedvesebbjeinek tartogatja. Bár megérné, hogy lássa a lánykát elpirulni, de nem, nem, ennek most a legkevésbé itt a helye, hisz Hannah épp kezd rátérni a tárgyra.
A tárgyra, amitől a fiatal Malfoy teljesen kizökken az iménti pózból, és nevetésben tör ki. Társszerkesztő. Rovatvezetés. Ez egyszerűen csak túl sok. Erre számított a legkevésbé. Igazából azt hitte, Hannah interjút akar készíteni vele, vagy csak autogramot kérni a legújabb róla megjelenő cikkre, de ez minden várakozását felülmúlta!
- Most viccelsz - közli két nevetés közepette. - Nem, nem, ilyet nem kérhettél tőlem! Te komolyan... te komolyan azt hiszed, hogy majd szépen leültetsz egy asztalhoz, és cikkeket íratsz velem a telihold gömbölyűségéről, vagy arról, hogy melyik tanár kivel randevúzik az iskolán kívül?
Ki kell szórakoznia magát, ezt nem bírjaaa... Megtörli a szemét látványosan, és arcán széles és vigyorral közli:
- Felejtsd el!
Viszont ahogy kényesebb témára terelődik a beszélgetés... Malfoy ripacskodó jókedve is alább hagy, csaknem elszáll. Kőkeményen mered Hannahra, egyenesen a bájos, de elszánt szemekbe, és megfeszülő állkapcsokkal azt várja, mikor néz félre a lány. A keze ökölbe szorul, és hosszú pillanatokig csend van.
Ám végül ő az, aki megunja. Visszatér az iménti pózba. Hanyag érdektelenség álarcát ölti fel, bár a szemei dühösen szikráznak, és ez mindennél árulkodóbb.
- Bájitalbaleset.
Miért van az, hogy ilyenkor tud a legkevésbé hazudni?
- Különben sincs semmi közöd hozzá. Hacsak nem megírni akarod a Hírkikiáltóba - teszi hozzá mogorván, szándékosan tévesztve el az újság nevét, ami annyira rangon aluli, hogy még csak a címét se méltóztatik megjegyezni.

Hannah már látja, hogy plátói szerelme abszolút tisztában van érzéseivel, de a makacs leányzó hamarabb vetné le magát egy szikláról minthogy ezt bevallja szemtől szembe. Draco ennek teljes tudatában minden adandó alkalommal zavarba kívánja hozni társaságát, s legtöbbször sikerrel is jár… Hisz Hannah egy órán belül még sosem pirult el ennyiszer. Próbálja nem mutatni, de hiába. Bár a legfontosabb ügy most a szerkesztőségi állás, de… vannak bizonyos kitérők, melyeket Draco egyre jobban élvez a beszélgetés során. Azonban ha úgy vesszük ezek szerint nem teljesen közömbös a számára és nem is tekinti ellenségének Griffis létére. Persze a leányzónak is van már párja akit szintén imád, de a Mardis iránt valahogy másak az érzelmei… Elvágyódás, felnézés…

~ Nos... vége kinyögtem… El sem hiszem. Micsoda megkönnyebbülés! Áh! Repdesni tudnék! Azonban ahogy Draco mozdulatait figyelem… hmm… nem repes az ötletért, de hát nem véletlenül szeretném ezt a pályát választani. A szakma egyik ördöngössége a meggyőzés szóval valahogy ezt is megoldom. Tudom, hogy sikerülhet, de… Nem nincs semmi de! Draco Malfoy készülj, mert ilyen rámenős lánnyal még nem találkoztál! ~

- Nem, nem. Ilyenről szó sincs! Ez volt az első felvetés, most elárulom a részleteket. Mármint, hogy én mit is terveztem inkább… A lényeg az, hogy nem kéne unalmas és lapos cikkeket produkálnod. Egy sokkal tetszetősebb megoldásra gondoltam, ahol kifejezhetnéd néhány diák iránti gyűlöletedet és őszintén kimondhatsz bármit! – apró sóhaj – Én egy lelki segély rovatra gondoltam… Tudom így furán hangzik és hidegen hagy, de ha jobban belegondolsz… szerintem jól szórakoznál…

~ Ha ez összejön esküszöm politikus leszek! Még távol vagyok a végkifejlettől, de kis lépésekkel haladok előre és remélem minden flottul megy majd. Végül is az már haladás, hogy Draco nem rohant kis a világból a nagy „hír” hallatán. Szóval nincs még minden veszve! ~

- Bájitalbaleset? Hm… Ennél már csak az lenne rosszabb hazugság, ha azt mondtad volna egy vérfarkas jelölt meg vacsorájaként, de hősiességednek hála megmenekültél karmai közül. Tényleg ennyire fontos dologról van szó…

Hannah gondolkodó tekintete mindent elárult: ezt nem fogja ennyiben hagyni. Az agya vadul pörgött, a gondolatok pedig úgy cikáztak fejében mint a villám. Persze megértés is volt benne bőven s mikor Draco kiejtette száján a megbízhatóságára vonatkozó rágalmat, felettébb idegessé vált s szúrós tekintettel meredt a fiúra.

- Nos ha ezalatt a rövid idő alatt úgy ismertél meg, mint egy pletykás fruskát akkor ki kell hogy ábrándítsalak. Látom rajtad, hogy iszonyú fontos dologról lehet szó, ha így titkolod és épp ezért ha fülembe jutna akkor hétpecsétes titokként kezelném! Elhiheted! Persze az már rajtad múlik, hogy kiadod-e de ezt biztosan tudnod kellett! – mondta határozottságtól csillogó szemekkel.

Draco, ha nem tanulta volna meg elrejteni az érelmeit annyi éven keresztül, most bizonyára felsóhajtana, hisz ugyan már, neee... Itt most rá akarnak tukmálni valami olyasmit, amihez semmi kedve. De hát ki is hiheti, hogy ő majd belemegy akármibe is, amibe nem akar? Ostobaság. Egyszerűen azt mondja, hogy kopj le, és kész. Ez csak nem olyan nehéz, főleg mivel úgyis egy tapló paraszt hírében áll mostanság.
- Lelki segély - ismétli, olyan hangon, mintha arra kérdezne vissza, hogy "te tényleg azt hiszed, hogy Harry Potter a legjobb barátom?" - Szóval az emberek írnának nekem mindenféle leveleket a szerelmi kis gondjaikról, és te azt várod tőlem, hogy ez engem érdekeljen? Normális vagy? Még a saját barátnőm lelki problémái is hidegen hagynak! - füstölög, és ugyan az utolsó kijelentése nem igaz, de mindez szükséges az imázsának fenntartásához. Hiszen ő nem a szőke herceg fehér seprűn, hanem igenis itt ő a rosszfiú. Akitől mindenkinek félnie kell. Akkor legalább tisztelik.
A Nagyúr is pontosan így csinálja, Draco pedig csak leutánozza a kiváló példát.
Igyekszik nem kényelmetlenül feszengeni, hisz az elrettentés idáig nem vált be. Ez a kislány tényleg igazán rámenős!
- Merlin óvja azt a férfit, akire te egyszer kiveted a hálódat - morog kelletlenül, és férfiasan keresztbe veti a lábát az asztal alatt. - Ne kelj ki magadból minden apróságon. Bár jól áll, amikor dühös vagy, de azért ne vidd túlzásba.
Úgy látszik, a mardekáros taktikát változtatott. Talán ki tudja magát hízelegni a meló alól, amit a nyakába akarnak sózni. De mégis, hogy kerülje el a folyamatosan neki szegeződő kérdést? Ez a lány makacs. Rosszabb Vikinél is. -.-
- Szó sincs semmiféle titokról.
Hannah szemébe néz még egy pillanatig, így minden hazugság hihetőbb. Aztán hirtelen gondol egyet, és egy mozdulattal lecsípteti a kígyót formáló mandzsettát a csuklójáról, majd kigombolja az ingujját a bal karján. A kendőző bűbáj, tudja, pár óráig még biztosan takarja a Sötét Jegyet, viszont nemrég észre vette, hogy a bőr pirosságát és duzzadtságát a bűbáj nem tudja már eltakarni. Így amikor precíz éz egyenletes mozdulatokkal felhajtogatja a selyeming ujját, elég beteg látvány tárul a lány elé.
Voltaképp tényleg úgy néz ki, mintha egy maró hatású bájital ráloccsant volna a fiú karjára, és nyomot hagyott volna, még letörlés után is.
- Nos, elégedett vagy? Van más is, amit bizonyítanom kéne neked? - kérdezi a fiú gőgösen, és már el is kezdte visszahajtogatni az ing anyagát.


MEGJBAZZ APÁM EGÉSZ DÉLELŐTT HANNAH MONTANA MARATONT NÉZETT Oo

Persze-persze. Hannah tisztában volt vele, hogy ez nem lesz egy könnyű menet. Elvégre Draco Malfoyt akarja épp meggyőzni arról, hogy csatlakozzon egy olyan újsághoz ahol jóformán nincs is Mardis. Másnak ha elmesélte volna tervét akkor biztosan bolondnak néznék őt. Hisz ki az az őrült Griffendéles nőszemély aki ilyen kéréssel áll elő neki…? Senki. Nincs még egy ilyen makacs, de annál öntudatosabb leányzó az egész Roxfortban, viszont ő egyáltalán nem azért jött ide, hogy MEGKÉRDEZZE Dracot, hogy legyen mostantól a lapszerkesztőség jeles tagja. Nem. A szándéka nem volt más minthogy a fiút a szerkesztőség tagjává TEGYE. Kérés, könyörgés, ravaszság. Mindezek benne vannak a pakliban, s mivel Hannaht nem ejtették a fejére így van még pár kijátszatlan lapja mellyel talán képes lesz bólintásra bírni plátói szerelmét.

Ez volt az első alkalom, hogy a lány képes volt úgy tekinteni a Malfoyra, mint egy leendő társra, nem pedig úgy ahogyan eddig… „A” férfira…
Őt is meglepte valamelyest a fejlemény, de nem mutathatta ki elgyengülését. Erősnek és határozottnak kellett maradnia, hogy a kívánt eredményt érhesse el. Hisz ha minden jól megy ezek után egész nap csorgathatja a nyálát Dracot bámulva, csak most nem szabad erre utaló dolgot cselekednie. Hisz ezzel bizony a fiú kezébe adná az aduászt, mely Hannah véleménye szerint most az ő kezében pihen és ő lesz az aki a végén „mindent visz”.

- Igen, abszolút rendben vagyok mentálisan! Nem is az a lényeg, hogy érdekeljenek az emberek érzései. A fő cél az volna, hogy fellendítsük a lapot és ha Draco Malfoy válaszolna a segélykérő levelekre a saját stílusában az tuti siker lenne! Először is talán több Mardis megragadná az újságot, másrészt a szerelmi gondoktól szenvedő kis fruskáknak is elmondhatnád a spontán véleményed! – győzködi, csak finoman. Van még pár „eszköz” a tarsolyában, de reméli hogy amint elkántálja a rovat előnyeit annál jobban kezdi vele felkelteni a fiú érdeklődését és talán egyre fogékonyabb lesz a beszélgetés előrehaladtával.

És ekkor megszólal még Draco, s hozzátesz valamit az előző mondanivalójához. Azonban most teljesen más. Talán kezd rájönni, hogy Hannah Whitney bármennyire is szimpatizál vele – talán túlzottan is – akkor sem riad vissza semmiféle visszautasítástól. Ha azt kell tennie, hogy addig nyúzza a Mardekárost míg be nem adja a derekát… hát megteszi!

- Hm… hát igen, mondták már, hogy nem vagyok egy egyszerű eset. Ha egyszer valamit a fejembe veszek… - szájszegleti mosoly – Lehetetlen róla lebeszélni. De megpróbálhatod. Kíváncsi vagyok ki bírja tovább…

Kíváncsi volna erre? Áh, dehogy! Jól tudja a választ. Lehet, hogy „kis” időbe fog telni mire ráveszi erre a tetszetős munkára Draco Malfoyt, de nem fogja feladni elképzelését!

Ezután pedig egy felettébb meglepő dolog történik. A „titok” leleplezésre kerülne? Pont neki? Hannah kimeresztett szemekkel bámulja a fiú ujjait ahogyan egyre feljebb és feljebb tűri ingujját. Mikor elért a kérdéses helyhez, megáll s a lányra pillant. Elégedettsége felől érdeklődik… Kínos helyzet…

- Nos… nem gondoltam volna, hogy valóban balesetről van szó. Az elején úgy terelted a szót… még most sem értem miért… ha csupán erről van szó… - magyarázkodott, de egy csöppet még most is gyanús volt számára a dolog. De nem szabadott elfelejtenie miért is jött ide! Ezt az ügyet majd később felderíti!


Megjegyzés: Hűűű! *___* Én lemaradtam róla... :P

- Ááá, szóval én lennék a reklámotok. Ez egy professzionális terv. Biztos sokat gondolkoztál rajta - biccent gőgösen, de hát ideje, hogy lehulljon róla ez a maszk, hisz most ravaszság játszik ravaszság ellen, hízelgés licitálja felül a hízelgést, mindketten kerülgetik egymást, hisz mikor az egyik támad a másik hárít, olyan ez, mintha körbe-körbe táncolnának egy tál gőzölgő zabkása felett.
Draco elmélyültnek tűnő mozdulattal simítja végig az állát, mintha a nem létező szakállát fésülgetné töprengés közben, és távoli tekintettel nézi Hannah pirospozsgás arcát.
Hogy ki bírja tovább? Nos, erre a kérdésre egy fanyar mosolynál nem is ad több választ, hisz ez egyértelmű. Természetesen ő. Mardekárosságban Draco Malfoy kvázi verhetetlen.
Ez a leleplezős szemfényvesztés is remekül bejött. Nem leplezi elégedettségét a kicsi griffis arcát és megdöbbenését látva. Külön jót tud derülni a lány zavarán. Vérszegény ajkán megjelenik egy elnéző kis félmosoly.
- Hát igen. Gondolom, te is, mint mindenki, azt várjátok, hogy majd lesz ott valami, mondjuk egy kígyóforma tetoválás? - Hm, Malfoy még nem jött rá, hogy most kéne befognia. Sajnos ha hencegésről van szó, bizony néha megfeledkezik az óvatosságról...
- Csak tudnám, miért... - kezd bele kissé fellengzősen, amolyan tipikus "én vagyok Draco Malfoy" stílusban. Annak ellenére, hogy mindenki tudja: épp elegendő oka lenne arra, hogy Halálfalónak álljon, úgy tesz, mintha egész eddig nem az aranyvér felsőbbrendsűségét hirdette volna az iskolában, és mintha az apjáról nem is derült volna ki év elején, hogy Halálfaló. Hála Potternek. Na mindegy.
- Bár tény, hogy a mardekárosok jó részére jelentős befolyással bírok - említi meg, mondjuk ez nem feltétlenül igaz minden esetben (vegyük mondjuk Reynoldsot vagy Miscreantot), de azokkal akik számítanak eddig mindig szót értett. Ezt külső szemlélő betudhatja akár annak is, hogy Malfoy különb tőlük - talán pont a karján levő Jegy végett? Ami ugyan nincs, de tegyük fel... hisz varázslattal annyi minden megoldható...
Egy jó emberismerő azonnal rájöhet, hogy a fiú most pár bókra vár. Végül is, ha meg akarsz puhítani valakit, az mindig jól jön.

1997. május 20.

Amikor reggel felkelt, szobatársaitól folyamatosan a rúnaismeretet és a megnevezett tantárgy eszét nevezték meg és beszélték ki: Hermione Grangert, az eltévedt vörös hollót. Mindenki így nevezte a fiúk közt, ugyanúgy, ahogy Gilest is. Tegnap délután összefutott egy barna hajú hugrabugossal, akivel eléggé megtetszettek egymásnak. Mind a stílusa, mind viselkedése elnyerte tetszését, már csak az volt a kérdés, a vörös hím nemű holló akar-e lépni. A gondolatmenetet azonban megszakította egy harsány nevetés.
Sokan cikizték szegény lányt, indennek elhordták, de legfőképp kihangsúlyozták a "Potter jobb oldali ölebe" becenevet.
- Hagyjátok már. - Elégelte meg az ötödéves, miután kiszállt az ágyból. - Ha ennyire bátrak vagytok kis griffisek, mondjátok a szemébe.
Mondandójának hatására szemöldökvonogatást és vigyorgást kapott. Szobatársairól tudniillik szeretnek kombinálni, ez is egyfajta jele annak, mire is gondoltak. Szemforgatás közepette bement a mosdóba, ahol kifújta a bent tartott levegőt. Neki a mai napig sem könnyű a griffendélesek közt különcnek lenni és biztos volt benne, hogy az a lány sem különb nála. Nem igazán ismeri őt, csak hallott egy s mást az évek során megtett útjáról. Miután elvégzett minden fontos dolgot, készen állt a mai órákra. Már félévtől szerette volna felvenni a rúnaismeretet, de sosem akadt rá lehetősége, de a mai nap talán okozhat még meglepetéseket, bár kérdéses, hogy megéri-e már szinte év végén felvennie egy eddig nem ismert tantárgyat. De azért tehet egy próbát, abba csak nem hal bele. Az órák hamar elszaladtak és máris elérkezett a plusz óra időpontja. Mint mindig, most is késésben volt, a lépcsőről lefelé menet beleütközött egy hollóhátasba, akit kifaggatott a tanterem hollétéről.
- De az óra már elkezdődött... - Mondta halkan a szőke lány, mire Giles rohanni kezdett a megadott útvonalon. Érkezése nem volt mondható kellemesnek, hiszen épp hogy nem törte be az ajtót. A tanár rémült képén és a hat főnél nem több diáksereg érdeklődő tekintetén a "nem várt vendég" felirat ékeskedett.
Némán helyet foglalt egy ismerősnek tűnő lány mellett, aki nem volt mondható csúnyának. Fél szemmel őt nézte, bár próbált észrevétlen maradni mégis azt érezte, hogy az illető kiszúrta az érdeklődést. Az óra nagyszerűen telt. Épp egy új anyagot vettek és ugyan Gil nem volt tisztában az előzényeivel, néhány kérdésre tudott válaszolni. Épp akkor lett vége az órának, mikor már rákapott a témára - ilyen a szerencséje. A tanárt megostromolva, csillogó szemekkel, vigyorogva kérdezett.
- Ha valakit a jelenlévők közt megkérsz, hogy segítsen felrázkózni, lehet róla szó. - Utalt a kis megjegyzésre, miszerint szeretne az órára járni. Közelebb hajolva a fiú fülébe kezdett el suttogni. - Ms. Granger a legjobb tanítványom és ha nem tévedek, háztársa.
Meglepettségét kimutatva kérdezett vissza, hogy ő volt-e az, akivel együtt ült, de erre csak egy halvány mosoly volt a válasz. Hátrakapva fejét körbenézett, hátha még elcsípheti a lányt. Csalódottságára már nem látta sehol. A klubhelyiségbe menet nézelődött, de nem vette észre azt, akit keresett, mintha a föld nyelte volna el. Azonban Gil ennél ravaszabb volt, ha nem is, majd a baglya megtalálja. Szobájában lepakolta könyveit és talárját, s indult a bagolyházba teleírt pergamennel a kezében, amin egy kérés állt a korrepetálással kapcsolatban és egy megadott helyszín időponthoz kötve.: Nicholas Flamel olvasóterem, 17 óra. A szénfekete bagoly a lábára kötözött üzenettel indult Hermionéhez. Giles még sokáig nézte a lassan eltűnő madarat, aztán elindultösszeszedni néhány üres pergament és pennát, hátha szükség lesz rá.
 A percek lassan teltek, de végre elérkezett az idő az indulásra. Egy a bizonyos olvasóterem nem volt túlságosan barátságos kinézetű, de egy ilyen hely pont megfelel tanulás céljából. Egy székre letelepedett, majd próbálta összeszedni gondolatait, miközben idegesen dobolt ujjaival, jelezvén, nem épp ő az a személy, aki jelen állapotban a legnyugodtabb.

A tudás.
Hatalom.
Ja persze. Annyit jelent, hogy vannak irigyei, akik összesúgnak a háta mögött azért, mert kicsivel több van a fejében, mint az övékében. Hermione Granger már hozzászokott ezekhez a dolgokhoz. Nemcsak a tudás ad arra okot, hogy kibeszéljék a háta mögött, hanem az is, hogy Harry és… Ron a barátja. Mindegy.
A mai rúnaismeret után szerencsére már nincs igazán sok elfoglaltsága, talán majd elmegy a könyvtárba megírni a jövő heti beadandót számmisztikából, de az is lehet, hogy összefut Harryvel és Ginnyvel.
Barátai nem látogatják a rúnaismeret órát, úgy vannak vele, hogy nekik tökéletesen elég az angol nyelv ismerete, de arra viszont nem gondolnak, hogy bármerre sodorhatja őket az élet. Igaz, hogy Harry-nek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy ilyesmikkel foglalkozzon, de Ronald igazán vehetné a fáradságot, hogy tegyen valamit a jövője érdekében.
Mikor belép a klubhelyiségbe, néhány „barátnője” szólítja meg és intéznek hozzá pár keresetlen szót természetesen valamely tárggyal kapcsolatban, amelyben gyengének mutatkoznak Hermionéhoz képest. Nem a legjobb barátok az ilyenek, különben is Miss Granger igazi barátai nem ezek a haszonleső lánykák, hanem a két fiú és a Rend.
Gyorsan lekoptatja magáról a nemkívánatos „barátnőket” és felvonul a lányok hálószobáinak folyosójára. A hatodik az övé immáron, de már nem is oly sokáig…
Ágyához lép, majd egy szívdobbanásnyi idő múlva egy bagoly kopogtat az ablakon. Egy ritka, fekete bagoly, mellyel eddig még nem igen találkozott. Harryék nyilván Hedviget küldték volna – Ron is inkább Hedviget alkalmazza, mivel a saját baglyukat nem tartja túlságosan megbízhatónak.
Odalép az ablakhoz, melyen eszeveszett módon kopog a bagoly. Meg merné kockáztatni, hogy a tulajdonosa túletette valami Fred-George-féle fantasztikus bagolyeledellel, amely tetemes mennyiségű energiával tölti fel a madarat. Szegény állat.
Kitárja az ablakot, majd gondosan leszedi róla a levélkét, melyet neki címeztek.
- Korrepetálás? Remek. – állapítja meg a levél olvasását követően, majd az aláírásra pillantva felismeri benne az egyik ötödéves griffendéles fiút. A mai napra szól.
Órájára pillant.
- Szent szalmaszál, de hisz azonnal indulhatok! – dobja le hirtelen a levelet az ágyra, majd előkeresi az összes rúnaismerettel kapcsolatos könyvét, és maga mögött hagyja a szobát.
Nicolas Flamel olvasóterem. Nincs messze, és tökéletes helyszín a korrepetálásra. Utál egyébként tanítani, hisz jobb dolga is lenne perpillanat, de mivel Bathsheba Babbling professzor javaslatára kérte fel őt a fiú, nem mondhat nemet, hisz egyikőjüknek sem lenne túl kifizetődő. Különben is, Hermione szeret segíteni. Ha persze meghálálják a segítségét.
Megpillantja a fiút a teremben várakozva.
- Szia, Giles, igaz? Bocsánat, hogy késtem, remélem, nem vártál nagyon sokat… - szabadkozik a mindössze ötperces késése miatt, mely újfent a klubhelyiségben lustálkodó leányzók miatt volt.

Szinte észre sem vette azt a dörömbölést, amit saját maga csinált kezével az asztalon, a többi diák szólt rá, hogy egy kicsit vegyen vissza az adrenalin szintjéből. Érthető okokból volt ideges, bár valakinek talán mégsem ennyire egyértelmű...Gilesnak tetszik Hermione.
Nagyon.
Amikor először meglátta, teljesen becsavarodott, ami a szerelemnek talán egy elvontabb változata, vagy csak ő ennyire "talpraesett"? Nem tudná memagyarázni azt, amit érez. Nem veszti el a fejét, nem járkál egy másik dimenzióban, csupán ügyetlen lesz ha egyáltalán a közelébe van ez a lány. Hogy ismeri-e? Nos, ez itt a bökkenő, lassan már két éve. Köszönni ha köszönnek egymásnak, de még nem sikerült odáig eljutni, hogy be is mutatkozzanak. A griffendéles fiúnak azonban ez nem akadály, nyomozni kezdett utána, és alighanem mindent megtudott róla, még olyasfajta pletykákat is, hogy ő már együtt van Ronald Weasleyvel. Fogalma sem volt róla, vajon mennyi igaz az elmondottakból és mennyi nem, de úgy tűnik eljött a pillanat a szembesítésre.
Szembesítés? Ez egy kicsit erős szó ahhoz képest, hogy még nem is beszélgettek és róla pedig fogadni merne, hogy semmit sem tud. Végül is már egy kukkolónak is lehetne őt nevezni, hiszen számtalanszor megakadt Hermionén a szeme és követte is őt, egészen addig, míg be nem ment egy olyan helyre, ahol Giles égszínkék szeme nem láthat át.
A szék alatta halkan recsegett, miközben lábát "rángatta". Nem direkt csinálja, ez amolyan rossz szokás, amit már befejezni sem tud, nemhogy önszántából elkezdeni, ez csak jön magától, mint a szerelem vagy a csók. A nyikorgás egyre gyakoribb és gyakoribb lett, mire sokan felmordultak a fiúra és ő megálljt parancsolt idegeinek.
~ Ha nem ez, akkor az asztaldobolás, választhatnak! ~
Alig két méterre tőle egy mardekáros fiú ordított rá, hogy fejezze be azt, amit csinál. Szó se róla, most az egyszer a zöldnek volt igaza: A könyvtárban olvasnak és rettentő dühítő tud lenni egy kis zaj is. Mielőtt még visszaszólhatott volna egy erős, de mégis halk hang szólalt meg. Lányé volt, akit a tömegből is ki tudna választani.
- Hermione! - Homlokát ráncolva, hitetlenkedve méricskélte egy darabig a vele szemben állót, mintha nem tudná felfogni, hogy tényleg hozzá szólt. Mielőtt a helyzet kínossá alakult volna, székéből feltápászkodva üdvözölte a leányzót egy biccentéssel. - Köszönöm, hogy eljöttél.
Órájára tekintett, amely csupán öt, már a hatodik perces késéssel mutatta a megbeszélt időpontot. A másik szemét pásztázva oldalra tolta a fejét, mintha ezt egy viccnek szeretné venni, de az nem ő lenne. Hermione eléggé komoly személyiség és ezzel Giles is tökéletesen tisztában van.
- Ugyan. - Szólt megbocsátó, könnyed hangnemmel, majd a szék felé mutatott, de még mielőtt megtörtént volna az elhelyezkedés, a másik fél kezéből kikapva a könyveket letette az asztalra pergamenje, pennája és tintája mellé. - Legközelebb majd én kések és kvittek leszünk.
~ Legközelebb? Honnan veszed, hogy ő még akar veled egyáltalán találkozni?! ~
Elfordulva a lánytól átgondolta a helyzetét. Még elfuthat, elvégre nem sokat tud róla, csak a nevét...Ami pont elég ahhoz, hogy mindenki tudja kiről is van szó. Egy mély levegőt véve fagyott mosollyal az arcán lependerült a székbe, s maga elé tolva a személyes tárgyait készen állt a "fakultációra".
- Hol kezdjük?

Mire is számított? Bebújt az oroszlán barlangjába, s most azt hiszi nem vágnak majd a fejéhez gúnyos megjegyzéseket?! Megtörtént… történik… többszörösen és folyamatosan. Talán, mert a tejfölszőke fiúnak kedve telik benne, talán, mert nem szokta meg, hogy egy „kislány” egész ügyesen vág vissza, avagy hárít. Nos, Hannah Whitney-t nem ejtették a fejére, de mivel titkos és mély érzéseket táplált a Malfoy iránt, nem kívánta megbántani, csupán próbált frappáns válaszokat adni a kínos kérdésekre, kijelentésekre…
-   Most, hogy mondod, egész sokat! De ehhez nyilván nem vagy hozzászokva a környezetedben… elég csak ránéznem Crak-ra vagy Monstro-ra és máris 10 pontot esik az IQ-m! – jegyezte meg a szemét forgatva, legbelül pedig elégedettség töltötte el, hogy fejlődött ezen beszélgetés alatt csípős megnyilvánulások terén, de mégsem kellett Draco-t magát célba vennie. Két legyet egy csapásra.
A fiú elmélyülten gondolkozik valamin. Talán csak azon, hogy Hannah iménti gyanakodása alaptalannak bizonyult, s jól elszórakozik azzal, hogy újra meg újra felidézi fejében a leányzó meglepődött arckifejezését. Megeshet, de még az sem kizárt, hogy az ajánlatán töpreng. Elvállalná? Nem veszett ügy ez egy Whitney-nek mindaddig, míg faképnél nem hagyja. Persze az teljesen érthető, hogy első hallás után rávágta a ’nem’ szócskát, de amint Draco eljátszik kicsit a gondolattal, hogy egy publikus lapban oszthatja ki az embereket, nemcsak személyesen, így már kecsegtetőnek hat az ajánlat. Szabadidejébe minden bizonnyal belefér egy kis „munka”, mely igazából a non-stop gúnyolódást jelentette. Mi volna testhezállóbb feladat egy Malfoy sarj számára?
Mikor végre megszólal, a tetoválás témát feszegeti. Ezek szerint arról gondolkodhatott… Ám Hannah-ban még mindig ég a remény lángja, hogy Draco az iménti másodpercek alatt belső monológot folytatott az állás elfogadásáról.
-   Nos, tényleg valami kirívóra számítottam, habár a kígyó eszembe se jutott… - ekkor megtorpant a beszédben, agyán átfutott egy ijesztő, de izgalmas gondolat, mely hatására folytatta mondandóját, de kissé másképp – …de a jelek szerint neked igen! – mondta enyhe célzás végett, majd egy elégedett mosoly kúszott arcára.
Persze az már nem foglalkoztatta annyira, hogy igaz-e a felvetés, miszerint imádottja a halálfalók sorába állt volna. Ennek egy oka volt, Draco bármilyen szörnyűséget is művelhetne, a lány csodálata akkor sem csappanna.
Burkoltan az ajánlatra összpontosít, süt róla, hogy további pozitívumokra és némi dicsőítésre vár, hogy továbbgondolja válasza végkimenetelét, de Hannah-nak semmilyen ellenvetése sincs, hogy ne adja meg ezt az örömöt imádottjának.
-   Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen kiváló neveltetésben részesített illető jól bánik a szavakkal, s kreativitásodban sem kételkedem. Mindig jó egy kis színt vinni a lapba, tudom, hogy veled elérhetné fénykorát! Hidd el, a rovat címében az a ’segély’ szó nem feltétlenül jelenti, hogy az olvasók lelki békéjének visszabillentését kell elérned. Csak azt kéne írnod, ami a te fejedben jár az ő szavaik hallatán… - próbálkozott tovább kitartóan a Griffendéles leányzó, ki napestig képes lenne győzködni őt, ha arról van szó.