Roxfort RPG

Az egyik legnagyobb pláza, méltán híres előfutára a később nagy karriert befutó plázakultúrának. Van benne kismillió bolt, vendéglátóipari egység, sőt, Palace mozi is, legalább 14 teremmel.

Nyolc óra munka.
Nyolc óra pihenés.
Nyolc óra szórakozás.
Mondja a dal, de ez számomra csupán egy megengedhetetlen fantáziakép. Még ha nem dolgozom is a következő írásomon kell agyalnom, a szórakozásra szánt idő alatt pedig rendszerint pihenek. Lásd : bealszom a film alatt, a legdurvább alkalom az volt, mikor Viktorral fociztunk és a kapuban szundítottam el. De most aludtam vagy 8 órát, -megjegyzem ez rekord mennyiség- így nem látom esélyét az esetleges "katasztrófa" bekövetkeztének. Azt nem tudom mit nézek meg, de elmegyek abba a  nagy bevásárló központba, ahol van filmezésre szánt "terem" is, és majd eldől mit adnak a megszokott időben. Odamegyek egy-két órával hamarabb, majd addig szétnézek milyen új mugli kütyük kerültek a piacra, és néznem kéne egy dzsekit is.
Mindig csak a pénz, pénz, pénz.
Fölkaptam a jól megszokott ballonkabátom, egy farmert meg egy fekete pólót, torna csuka és slussz. Már zártam az az én kis Londoni bárlakásom ajtaját, a szomszédok nagyon kedvesek, mindig érdeklődnek, milyen aktuális balesetem történt, de a házvezetőnő valami  iszonyat. Mindig kifizettet velem olyan károkat is, amit nem én hanem a vandálok okoztak, ez pedig egyszerűen felháborító.
Lesprinteltem a lépcsőn, gondolván egy-két esés belefér, de csodák csodájára teljesen épen értem le a földszintre. Kinyitottam a postaládám, mert nem csak a baglyokat kell várni, a számlák is mindig ott figyelnek a ládában. Egy fehér boríték lapult meg benne, így ki is nyitottam rögvest.
Klassz, van  8 napom és kikötik a gázt. Főzni úgysem szoktam, nyár van, ne, nem alig fürdőruhában, de fűteni sem kell.
Ahogy apám mondta régen :
-Azt a csóró hétszázát!
Kiáltottam el magam mint valami idióta, de nem zavart, ahogyan a legalsó szinten éldegélő fiatal pár nagyon megbámult, nem ez most nem érdekelt, csak nevettem egy jót magamon meg a nosztalgiás élményemen, és már kint is teremtem az utcán. Elsietettem a metróig, -yeah ez olcsó-és lassan, de biztosan megérkeztem a Bevásárló központba.
Oh, még van bő 2 órám, addig meg lesz az a kabát. Fel mozgólépcsőztem magam a csúcsra, ahol a ruházati osztály található, és bevágtattam egy szimpatikus üzletbe. Az eladónő csinos 20 évei elejében járó szőke hölgy volt, de annyira irritált a felvarrt haja meg a felfújt szája, hogy gyorsan el is tűntem onnan. Már lépkedtem is tovább, és vettem egy doboz turmixot. Vidáman, fütyörészve baktattam a másik üzlet felé, mikor egyszer csak bumm..
Neki mentem egy lánynak, és az egész ital ráborult a felsőjére.
-Annyira... annyira sajnálom.
Nyögtem ki, miközben egy félmosolyt csalt az arcomra a lány puszta látványa. Bájos volt, mint egy hölgy, de érett, mint egy felnőtt nő. Barna haja tincsekben omlott a vállára, hibátlan hófehér fogai kivillantak, mikor a  meglepődöttségtől levegő után kapkodott.
Már elő is vettem egy ruhazsebkendőt, mikor szégyenlősen mértem végig, hová is került az a bizonyos folt.
Oh igen, megdobogtattam a szívét...
-Ian vagyok, egyébként..
Nyögtem ki , próbálva leplezni a vigyort a képemen, és vártam, a lány vajon hogy reagálja le a dolgokat?

Hannah ráérősen mászkált otthon, mint akinek semmi dolga sincs, de hát ez igaznak is bizonyult ugyanis tombolt a nyár, no suli, csak a pihenés! Egy ideig legalábbis… Addig persze minden adandó alkalmat megragadott a lazításra, lustálkodásra és a vásárlás sem maradhatott ki a napirendből. Már legalább három-négy hónapja annak amikor utoljára vett egy tündéri kis garbót, melyet lila-szürke kockák díszítettek. Azóta nem adódott lehetőség a ruhatár felfrissítésére, de a mai nap erre volt szánva. Persze Hannah sosem volt az a plázacica, aki évekig képes nézegetni egy gyémánt-nyakéket a kirakatban, míg végül a másikat veszi meg. Ő szimplán csak élvezte, ha kap valami szépet, amiben tündökölhet Kevin előtt. És egy lány mindig igényes kell hogy legyen, adjon magára, külsejére. A legfontosabb természetesen a belbecs, de azért egy kis szájfény és nyári topok csak fokozzák a hatást.
A leányzó lecsüccsent a fésülködő asztala elé, s amúgy is enyhén hullámos haját hajsütővassal tette még tökéletesebbé. Középbarna tincsei selyemként omlottak fedetlen vállára. Egy citromsárga topot viselt csipkével szegélyezve, s egy szürke, koptatott farmer miniszoknyát. Ehhez természetesen nem magassarkú cipellőt húzott, csupán egy halványsárga Converse tornacipőt, melyet csak nyaranta engedhet hordani magának. Az iskolabeli tanárok nem rajonganának ezért a viseletért.
Utolsó simítások, egy kis fekete szemceruza a csillogó íriszek kiemelésére és egy kevés eper illatú szájfény koronázza meg megjelenését. Lassacskán elindul a bevásárlóközpont irányába, nem siet, nincs rá oka. Sajnos ezúttal egyedül kell nézelődnie, mert a legtöbb közeli barátja még „szobafogságra” van ítélve a hazatérésből kifolyólag. Nyilván a szülőket is meg lehet érteni, hogy ezalatt a rövid idő alatt minél többet szeretnének közös programokat csinálni porontyaikkal, de akkor is! Azért még elkísérhetné őt valaki… A felnőttek szava azonban szent és sérthetetlen, így a határtalan jókedvvel a barátok társaságában még csöppet várnia kell. Nem baj, elhatározza hogy ezt a mai napot bármi történjék, élvezni fogja!
Oda is ér nemsokára, s rögtön a felső szinten kezdi, ahol a legtutibb ruhaboltok széles választéka köszönti a vásárlásra kész tinilányokat. Szétnézett alaposan, rengeteg holmit felpróbált, de igazán csak kettő tetszett neki nagyon. Hosszas eszmefuttatás után a döntés az abOriginalban hagyott babakék pólónak kedvezett. Már készült is visszamenni érte az üzletbe, nehogy elvigyék mikor egyszer csak a semmiből egy srácba botlott. Ez még nem is lett volna akkora probléma, azonban a fiú által tartott turmix egyenesen Hannah topján landolt a lehető legkellemetlenebb helyen… Egy ijedt sikoltás hagyta el száját a baleset bekövetkeztekor, s mikor kezdett feleszmélni mi történt vele és egyik kedvenc felsőjével egy mély sóhajt hallatott. A srác mentegetőzött, bocsánatot kért, s ekkor a lány megszemlélhette. Húsz év körüli lehetett, rövid barna hajjal és rendkívül kedvességet sugárzó arccal. Még mindig jobb, mintha egy mogorva vénember lökte volna fel majdnem!
- Nem a te hibád… - bökte ki Hannah a sokkhatás elmúltával, s a fiú által tartott zsebkendőért nyúlt. Mivel a folt kényes helyen keletkezett, inkább ő maga szerette volna letisztogatni.
Bele is vágott a törölgetésbe mikor a titokzatos idegen felfedte kilétét, legalábbis a nevét. A hölgyemény feltekintett a szorgos munkából, s megpillantotta ahogyan Ian alig bírja visszatartani a mosolygást. Ha ő így…
- Szerinted ez vicces? – kérdezte hangsúlyozva az utolsó szót, majd a srác kezében fekvő tetőtlen turmixos dobozba nyúlt két ujjával, s egy ízletes álbajusszal  jutalmazta meg a vele szemben állót – Ez már inkább! – jelentette ki bájosan mosolyogva Hannah, s tovább küszködött a folt eltüntetésével.
- Én Hannah vagyok – fűzte hozzá, de nem tekintett fel, a lehető legjobb megoldáson töprengett, melyre még nem sikerült rájönnie.

Vannak még vicces lányok.
Vannak még bájos lányok.
Vannak még Júliák!
Mikor a turmix bajusz felkerült a szám fölé, egy ravasz félmosollyal díjaztam a mutatványt, majd lenyaltam onnan, ahol terpeszkedett, a turmix csak turmix, nem szabad veszendőbe hagyni. Miközben ő szorgosan törölgette a foltot a ruhájáról, én végig őt bámultam, kiváltképp a száját. Eper illata volt, és imádom az epret. Csokiba is ez a kedvencem, és a gyümölcs magában tejszínhabbal királyi étek.
-Hm, a szájfényed, eper...
Jegyeztem meg morfondírozva, nem is tudtam, hogy már itt tart a kozmetika. Le vagyok ragadva anyám krémes bálnaszír rúzsával, amit olyan előszeretettel kent a szájára, és azzal akart engem homlokon csókolni, mint egy múzsa, de én nem kértem abból a zsiradékból, így inkább elszaladtam előre. Szegény anyám, biztosan rosszul esett neki. De hányszor mondtam, hogy csak töröld le a szád mami.
-Éppen egy kabátot akartam venni, és te, mint női egyed, azt hiszem a segítségemre lehetnél. Hannah!
Fűztem hozzá tündéri kis nevét a mondathoz, valahogy ez a lány elvarázsol engem. Az a széles mosoly piros pozsgás orcáján, és a folyton felfelé íveli mosolygós szemek, ennek a lánynak csillag szemei vannak, apám Viktor bátyám kedvenc nőtípusa. És be kell vallanom, engem sem éppen taszít, mi több, vele akarom eltölteni ezt a napot.
-Oké, vázolom a tervet Júlia. Ha szabad így hívjalak.
Valahogy ez a Júlia dolog olyan kézenfekvő volt, mintha ezer éve így hívnám. Ha nem tetszik neki maximum leszokok róla, oda se neki.
-Na szóval, nekem kell egy kabát, neked kell egy vásárló partner. Ne kérdezd honnan tudom, a lányok, akarom mondani esetedben nők, nem szeretik  magányos plázázást. Nekem kellesz te, neked pedig kellek!
Ugye kellek neki? Persze szigorúan mint partner. Akarom mondani vásárló partner. De hogy egy kis bónusz is járjon velem:
-Aztán úgyis moziba készültem, Meghívlak!
Tettem hozzá egy kedves mosollyal, majd kirántottam a zsebkendőt a kezéből, - mert úgy láttam, végzett a tisztogatással - , belehajítottam egy közkukába, majd karon ragadtam, és húztam magam után.
-Akkor! Veszünk nekem egy dzsekit. Nem rózsaszínt, nem flittereset, egy férfias dzsekit.
Vigyorogtam rá, majd folytattam a hirtelen támadt sok mondanivalóm ecsetelését.
-Aztán veszünk neked is valamit, ragaszkodom hozzá, hogy megajándékozzalak valamivel.
Folytattam, és épphogy egy lélegzet vételnyi szünetet tartottam.
-Aztán megnézzük mi megy a moziban. Veszek neked egy jegyet, meg két-két adag kólát, popcornt és illően koronázzuk meg ezt a csodásnak ígérkező napot.
Lelki szemeim előtt látom, ahogyan most kinézek. Bamba vigyor a képemen, és hadonászok, ahogyan akkor szoktam, mikor erőteljesen magyarázok valamit. Velem tölti a napot avagy elküld a francba, a második epizódban kiderül.

Csapó!

*Nyáriszünet van, és ő meg az utolsó tanéve előtt áll. Szóval itt az ideje, hogy kicsit kiruccanjon, és a könyvek meg a tanulnivalók helyett valami újat, mást is bújjon. Mondjuk, felfedezőútra is indulhatna. Szóval... Most éppen áll a plázában, kezében egy kólás pohár, másikban egy kis papírtáska, és olvassa a sok muglifeliratot. Kissé hitetlenkedve nézi, ahogy a sok magát szépnek képzelő Barbiebaba rohangál, és affektál,meg... Megborzong, mert sose értette, hogy mire jó ez az egész felhajtás néhány ruha körül. Jó, ő sem az utolsó rongyos ruhákban flangál... Most is egy fehér ing van rajta, laza háromnegyedes fehér nadrággal, és zöld szemei is vadul cikáznak mindenfelé. Középen szökőkút, meg nagy üveg mögött vízesés... Egy csomó csicsa, meg mi a szösz... Szóval... Hátranéz, és megbizonyosodik arról, hogy mögötte van a három teherhordója, akik azért voltak vele, hogy a vásárolt cuccokat vigyék utána, nehogy már neki kelljen azt a sok vásárolt izét ő vigye! És hiába, hogy ezekből kettő már rogyásig tele volt, még mindig nem találta elégnek, szóval még mindig kellett valami, valami égetően szükséges. Ruhák- pipa, kiegészítők- pipa, már csak a nyakláncok voltak hátra. Aztán meg persze megnézni, hogy a kígyóknak valami új nincs-e. Meg kaját venni... És ha már itt vagyunk... Szóval nekiindult, és majdnem minden üzletbe belépett, és vett egy táskányi ruhát, vagy hasonlót, hiszen minden félévben egyszer jut el ilyen helyre, és csak akkor vásárol, hiszen az iskolában nem tehet ilyesmit, a hétvégék tanulásra vannak, vagy ha mégis hazautazik, akkor vagy párkapcsolati dolgok miatt, vagy családi okok miatt, vagyis tanulni az otthoni ,,cég" működését. Szóval ez egy amolyan görbe nap volt, ami csak az övé, és senki sem mondja meg, mit csináljon. Szóval besasszézott a kisállat kereskedésbe, vett néhány egérkét, meg nyuszit, és édibédi szőrös micsodákat, amikkel majd otthon két édes kicsikéjét megeteti, majd átlépegetett az ékszereshez, és beszerzett egy kis jádeköves éket, majd onnan továbbállt egy újabb ruhásba, és a pólóknál állt meg. De a legtöbbről undorító halálfejek néztek vissza, meg mindenféle muglibandák... És elkapta a hányinger. Miközben fintorogva lapozott a felsők között, és igyekezett az előbb lenyelt csipszes adagot nem visszaadni a társadalomnak, nem talált egy olyan normálisat, amin nem voltak mindenféle ocsmányságok. Az egyetlen normálisan kinéző fekete felsőn egy kis pentagrammhoz hasonló, mégis más minta volt. Heartagramm, vagy mifene. Ez volt az egyetlen hordhatónak nevezhető valami. Eltűnődött, hogy miért kel minden ,,menő" cuccra idióta izéket gyártani, és hogy miért olyan hülye ez a világ, hogy van, aki azokat még meg is veszi... Ám mielőtt megfoghatta volna a kívánt ruhadarabot, egy másik kéz jelent meg, és egyszerre fogták meg. Anton lassan oldalra fordította a fejét, hogy lássa azt a másik egyedet a sárgolyón, akinek van még némi ízlése, és egy fura fickóval találta magát szembe. A mögötte lévő, csicskának álcázott testőrarmada árgus szemekkel méregette a másikat, míg ő nyugodtan nézett a másikra. Könyörögni csak nem fog ezért a micsodáért!*

*Micsoda nap! Az ember soha nem gondolná, hogy egyszer egy magában kényszerül elkullogni egy olyan helyre, ahonnan már annyiszor kitiltották már különféle semmirekellő dolgok miatt. Először is, miért baj az ha valaki a plázába gördeszkával közlekedik? Másodszor... Ha beszól egy Hot-Dognak öltözött figura, hogy "a megkóstolás nem egyenlő azzal, hogy befalnak mindent" és ők megverik, abban hol a probléma? Egyáltalán, miért beszél egy Hot-Dog? Na meg ha véletlenül betörődik az a fránya tűzjelző üveg, és tök véletlenül még a gomb is megnyomódik, és kijön az egész tűzoltóság, az miért annak az embernek a hibája, aki VÉLETLENÜL tette mindezt?! Soha nem értette se Bam, se pedig barátai, hogy miért mindig ők szívják az ilyen dolgokban... Annyi más ember jár még ide. Mint például most is. Dugig van az épület, mindenféle színű, fajta, stílusú emberekkel. Kicsit esetlenül néz szét a szétnyíló ajtó előtt a fiú. Először is az ajtó túl lassan nyílt szét, így kis híján majdnem randira hívta orrát az üveg. Mondjuk volt már régebben egy kedves találkozása ennek az üvegnek az elődjével, bár akkor gördeszkástól érkezett, és sikerült is az átmenetel... Akkor sem értették, hogy ugyan miért megint őket büntetik, mikor az ajtó nem nyílt ki időben. Ennek emlékére hatalmas mosoly rajzolódik arcára, és igyekszik minél jobban lehajtott fejjel belépkedni. Nem tudja, hogy a legutóbbi "meg ne lássunk titeket itt még egyszer" még tart e még... Szóval, a biztonsági őrök előtt inkább jobb elslisszanni. Az akció sikeresnek bizonyult, miután már a mozgólépcsőn cammogott felfelé. Nem szerette magát 100% a lépcsőre bízni, ezért hiába is mozgott az, ő hűen lépkedett rajta. Na szóval akkor. Miért is jött ő most ide? Cipőt akart venni? Vagy pólót? Vagy nadrágot? Mindegy, vesz mind a hármat, apja csak nem haragszik meg annyira rá. Meg talán egy új gördeszka is ráférne már. Ha már ide nélküle érkezett. Hőn szeretett kerekei nélkül... Ó micsoda csapás! Jó, akkor először is tudjuk le a ruhákat, azokat nem szeretjük. Unalmasak, unalmasak, és legfőképpen unalmasak. És említettem, hogy unalmasak? Szóval akkor ezt kell először letudni. Be is téved egy elég jól kinéző boltba. Mindenhonnan kedvenc motívumai tekintenek vissza rá. Húú! És még kedvenc együtteseivel díszített pólók is! Nagyszerű! Na jó, gyorsan választani kell, mert gördeszkát akar venni. Fordul egy párat, nézelődik még, és lááám! Ott van, amire neki van szüksége. Azonnal odalépked, és már nyúl is a kinézett ruhadarab után amikor.*
- Hú haver nem gondolod komolyan, hogy neked is ez kell? Vagy ennyire tetszem? *Kezét kicsit arrébb csúsztatja az anyagon, hogy a másik srác kezéhez érjen, majd egy kaján vigyorral az arcán megjegyzi.* - Figyu. Neked ez úgy állna jól, ahogy nekem ez amit most csinálok. *Visszahúzza kezét, kicsit leporolgatja, majd végigméri az előtte állót. Egyszerű, mégis határozott figurának tűnik. A másik pedig, hogy szörnyen ismerős az ábrázata, az meg a másik szembetűnő, hogy rá van írva a srácra, hogy ezek a cuccok amik itt találhatóak szörnyen nem az ő stílusát képviselik. Lehet eltévedt, szóval. Na legyünk kedvesek... Vigyorát megtartja ugyan, de szelídebb hangnemre vált.*
- Te. Ha gondolod mutatok boltokat, ahol hozzád illő cuccok vannak. Amúgy meg... *kezet nyújt* - Bam.

*Furcsa tekintettel mered az előtte álló, napszemüveges, sapkás fiúra, akinek aranygöndör fürtök meredeznek kifelé a satu alól, laza öltözet, de korántsem elegáns, inkább az a sportos, és jajjdebeképzelt nagymenő stílusú, aki minden bizonnyal vagy okkal nagyzol, vagy csak a jó nagy semmire, szóval egyik sem kizárt. Nézett, és ahogy az angyali mosollyal megszólalt, és leadta a dumáját.. Dash nem tudta, fintorogjon, nevessen, vagy csak hagyja a fenébe az egészet. Neki ez nem kihívás. Ugyan... Csak nem állnak le veszekedni meg harcolni egy amúgy is nagyon ronda cuccért! El ne felejtse aztán a kezét mosni... De a fiú reakciója... A szemöldöke a haja alá szalad majdnem, de csak majdnem, mert még időben megáll a homloka közepén. Szemei továbbra is semmitmondóak, és lassan csúsznak át oda, ahol a másik az ő kezét fogja. De ottanra már eléggé fagyos a tekintete. Ó... Hogy útálja, ha az emberek egy vacak, tucatszám legyártott izéért nagy hajhőt csaptak... De azért... Igaza van. Sosem árt egy kis izgalom. A vásárlás amúgy is eléggé egyhangú. Új ötlettel áll elő, és már előre dörzsöli a tenyerét. A fiú tovább mondja a szöveget, és egy kis idő után visszahúzza a kezét, amire, - Dash a szeme sarkából látja- a három emberke, aki nem messze tőlük áll kissé felenged, de továbbra sem teljesen- és felajánlja, hogy segít másikat, hozzá illőt nézni. Ezen ponton olyan gondolat suhan át a fején, hogy a másik sikítva rohant volna el. A lényeg annyi volna, hogy... *
~Nekem kellene segíteni ruhát nézni? ~szemöldök felvon~ Nooos... Inkább tőle nem kérek tanácsot. Előbb kérek a kilencven éves dédnagyanyámtól... Még lúzernek fognak hinni... Nekem van stílusom, és valami érzékem is hozzá... És ő akar segíteni? ~
*Nos, a cenzúrázott, sokszor finomított változat ez volna, ez rohant át a jelenleg mézszínű, kissé hullámos fürtök alatt. Aztán kezet nyújtottak, és Anton szenvtelen arccal fogta meg, kicsit közelebblépett, és elővette a legmelegebb hajlamait, amivel általában az ismerőseivel viccel, és kissé nyomulósan válaszol.*
- Anton... De neked csak Tony...
*Azzal feltűnően kacsintott, dögös félmosoly, és kész a paródia. Ujjai is eléggé úgy fonódtak a kézre, hogy az ne tudja elhúzni, és közben még zavarba is hozza a másikat... Aztán újra kifejezéstelen arc, és elhúzódott. Hátul három vigyorgó fej... Megcsóválta a fejét, és kissé hitetlenkedő stílusban normálisan válaszolt.*
- Dashiell a nevem. És... Ha lány lennék, meg se fordulna a fejemben, hogy tetszel nekem...
*Válasz. Nos, kissé ütős, de jobb talán az elején tisztázni, hányadán is állnak. Minden bizonnyal a kis mugli nem tudja, mire vállalkozott, amikor eljátszodta a kis jelenetét. És azt sem, hogy lehet ez lesz az utolsó. Na jó... Ennyire nem lesz gonosz. Majd félrehúzódnak, és csendben öli meg, hogy ne legyen szemtanú. Mert az eladónak minden bizonnyal sok munkájába kerülne, míg letisztázza a dolgot, meg papírok, meg ki tudja, milyen szörnyűségekkel készül még a hitvány emberek hatósága ezek ellen... Szóval... Most jó napja van, és barátias lesz. *

*Mikor kezét nem tudta elhúzni, hirtelen felötlött benne, hogy tényleg egy olyan személynek szólt be, akinek tényleg a férfiak az esetei. Pánikpislogás, majd felemeli fejét. Bájos félmosoly, kacsintás. Ha csak szórakozik vele a figura, akkor nagyon profi, de ha nem. Fontoljuk csak meg. Az ajtó az néhány ugrásra van innen, és onnan a mozgólépcső néhány méter megint... Azon lerohan, még némi futás és már kint is van. Onnan meg hazajutni... Futni fog! Nem busz, nem villamos, nem más tömegközlekedési eszköz! FUTÁS! De hamar megnyugszanak a kedélyek, és nagyon úgy tűnik csak szívóztak a fiúval. Bam egy "megúsztam" sóhajt fúj, majd megdicséri a frappáns választ.*
- Ügyes. *Csettint egyet, mutat és ő is kacsint. Mondjuk ezt már bárkinek megcsinálja, szóval ez már nem olaj a tűzre, részéről. Reméli a másik sem veszi fel úgy, hanem dicséretnek, hogy kihúzta Bamből ezt a reakciót. Ám a következő válasz igencsak meglepi. Még ha lány lenne akkor se kellene neki? Ennyire ronda lenne? Mondjuk megkapta már egy párszor hogy talán borotválkozhatna teljesen, vagy kezdhetne valamit szerencsétlen göndör fürtjeivel, nem csak a sapka alá rejtve hordja... De akkor is! Komolyan ennyire reménytelen a helyzete? Kihúzza magát, megveregeti kicsit mellkasát, majd büszke mosoly húzódik arcára. Bár mindez csak színlelés, eléggé vészesen kiáltoznak bent az agyába, hogy bizony tényleg arra a sorsra van ítélve amit mindennap emlegetnek neki.*
- De szerencsére fiú vagy, úgyhogy... *Kicsit körbenéz. A meredő tekintetek eltűntek, csak néha néha pillantanak oda, hogy amit láttak előbb annak lesz-e folytatása, vagy tényleg abbamaradt.* - Unatkozom. Állítólag a kecó másik végében mindenféle boltok most termékbemutatókat tartanak. *Majd gonosz vigyor rajzolódik arcára, és megindul kifelé a pólót maga mögött hagyva... Könnyen el lehet terelni a figyelmét dolgokról. Talán ezért nem érdemes Bamnek egyedül mennie vásárolni?*

*Látja ám a gondolatokat a másik szemében, és hogy a káröröm, meg a győzelem édes mosolya nem ül arcvonásain, csupán annak köszönhető, hogy évek óta űzi az ipart, és nagy pókerarcot kellett magának gyártania, ha nem akart csúnyán megbukni az életben, ami tele volt ennél sokkal gatyarohasztóbb helyzetekkel. A gyors pislogásra csupán a szeme rebben, ennyit enged magának, de még ez sem tudja elárulni, hiszen hihetik esetleg amolyan ,,szempillarebegtetésnek” is, nem? Aztán a kis színjátéknak vége, és ő visszatér a normális állapotába, míg a Bamnek hívott illető megkönnyebbülve felsóhajt, és láthatóan el is feledkezik a pólóról. Dash ezt odabent elégedetten veszi tudomásul. Aztán egy dicséretet is kap, amit meghajolva, már majdnem csókot dobálva köszön meg, de az utolsó pillanatban levonja a listáról a csókdobálást, mert még tényleg ferdének fogják hinni... Aztán újra meglepődik a másik fél. Na igen. Dash ma a meglepetések embere. Lehet, ha kiderülne, hogy a másik is Roxfortba jár, akkor meg ő lenne elképedve... No sebaj. Ezt most nem tudja.*
- Kössz... Tudom, hogy jó vagyok...
*és újra színészkedik, pedig nem is készült erre a pályára. Túljátszodt fennhéjazással vetette oda, foghegyről, majd elmosolyodott, hogy jelezze, ez a stílus nagyon nem az ő asztala, és újra a pólóra pislant a szeme sarkából. Ha ennek a csudabogárnak ez bejön, akkor... Mirét ne vehetné fel? Maximum elgyszer úgyis felveszi... Hátakkor? Aztán jön a kis megkönnyebbülés, meg a King Kong stílus a másik részéről, és ő csak vigyorogni tud ezen. De a furcsa pillantások, amik még felé érkeznek... Belül, magának is be kell vallania nagy vállveregetések közepette, hogy igen, nagy az egó, de a tehetség is megvan hozzá!!! Aztán felvetik, hogy a ,,kecó” másik felében új üzlet nyílt, legalábbis csak erre tud gondolni... vagy ki tudja, mi jár a fejében ennek a... Kis... Bamnek! Vagy mi a fenének... Hát igen. Bamm bele! Nem hívták, menjen ő is? Mielőtt még bármit tenne, odakap a fogashoz, és lemarja a pólót. Aztán egy csuklómozdulattal a háta mögött álló félig üresen ácsingózó férfi kezében lévő kosárba dobja, s lazán, elegánsan zsebre vágott kézzel elindul a fiú után.*
- Nem bajm ha veled tartok?

* Az egózásra csak felkacag. Erről valahogy nem tudta elképzelni, hogy valójában így gondolja a srác, és immáron nem vette be a színészkedést. Túl jóhiszemű ilyen téren, és el sem hiszi, hogy vannak egoista emberek. Valahogy neki maga ez az "egoista" fogalom túl irreális. De jót kacag azért rajta, és örül neki, hogy egy rendes fickóval találkozott össze. Úgy tűnik, néha tényleg érdemes egyedül elcsámborogni a plázába, és megismerkedni új arcokkal. Kitudja, lehet a csinos kis külső mögött, még több rejlik mint egyszerű jó fej ember. Lehet még szeret gördeszkázni is! Na jó enyhe túlzás, de lehet hogy attól függetlenül kedveli a kerekes dolgokat, ha nem is éppen gördeszka akkor görkori. Az is jó, csak... Bamnek nem igazán fő hozzá a foga. Aztán jön a látványos elindulás. Persze, nem szokása magával hívni a másikat. Valahogy természetes neki, hogyha valakivel beszélget akkor az vele tart, így meglepi Hiell kérdése. Mondjuk, Bam is megtanulhatna már egy pár olyat például, hogy: "Velem tartasz?" vagy "Van kedved hozzá?" Szóval a srácot nem is lehet ezért megszólni.*
- Ugyanmá'! Hacsak neked nem baj, hogy valószínűleg engem kidobnak innen ha felismernek...
* Közli csevegő hangon a tényeket. Mondjuk kétséges hogy felismerik hiszen régen voltak már itt Másodikékkal, és akkor amúgy is négyen voltak... Akkor nem biztos hogy megjegyzik pont az ő arcát. Vagy kitudja... Jobb félni.*
- És, szabad megkérdeznem merről való vagy? Ismerős ugyan a fejed, de nem tudlak azonosítani.
*Teszi fel a kérdést, miközben már cammognak is el a pláza másik végébe. Az út nem mondható hosszúnak, ám amilyen tempóba tudnak haladni ebben az észveszejtő tömegben. Na meg persze a sok lány aki hirtelen mind őket bámulják. Mondjuk valószínű hogy inkább a mellette álló alakot méregetik, de mit bánja ő. Nem miattuk jött ide... Hanem... Miért is? Mindegy az, főleg akkor ha már Bam ki is szúrt magának egy ékszerüzletet, ahova hatalmas mosollyal be is kanyarodik, se szó se beszéd nélkül.*
- Ezeket fel lehet próbálni ugye? *Kérdezi az eladót aki csak biccent kérdésére. Ennyi kellett csak, Bamből kitört az állat. A legrondább ékszerek, legnagyobb medálos nyakláncokat kezdte magára aggatni, és mikor már vagy 124 karát villogott rajta megállt a tükör előtt.*
- Na szerinted? *Kérdő tekintet, bár szemüvege alól csak annyi látszik, hogy szemöldöke kiszaladt a keret alól, és mosolygós ábrázata most komolyra nyúlt, majd megrázogatja ujjait amelyeken fejenként legalább 5 gyűrű van.* - Most komolyan valaki felvenne egy ilyet?! * Nyúl az egyik nyaklánc után, az öt közül ami nyakán lóg, amin egy legalább 10cm-es drágakövekkel kirakott dollárjel lóg.*

**Na lám... ennek a csudibogárnak van még humora is! Ez aztán a... Ejha! Elsüt az ember egy jó kis, ám mégis szakállas viccet, és nem akad azon fel, hogy ez már régimódi, meg hogy uncsi, és miért nem áll elő valami újjal... nem. Ez a fiú tényleg tud valamit, amit azok a fafejűek, akik odahaza szoktak ülni, nem tudnak. Vagy csak a fiaalság tenné? Eltöpreng, aztán észbe kap. Micsoda nagy dolgokon mereng! Mintha már legalább harminc éves dolgozó édesapa lenne! Ettől hirtelen eláll a lélegzete, és mielőtt még a három testőr előkapná a pálcáját átokra gyanakodva, nagy nevetésben tör ki. Még hogy ő apuka! Úgy elkezd nevetni, mintha valami csuda vicces dolgot talált volna. Aztán a fiú hirtelen hátranéz, és Dash meg észbekap, és egy pillanat alatt komolyabb arcot vág. Mielőtt még hülyének néznék. A szemöldöke felszalad a könnyelműnek szánt csevegésre, de nem szól egy kukkot sem. *
- Nos... Mivel velem vagy, remélem, megkímélnek...
*Cinkosan elkacsintja magát, és elégedetten hallja, hogy néhány lánysóhaj rebbent fel halkan a kis üzletben, és minden bizonnyal ha hátrafordult volna, vagy két lány állt volna ott, egy amolyan japán formában, szívecskés szemekkel, és... Ráparancsolt magára, hogy tessék megkomolyodni, és megcsóválta a fejét. Aztán elhangzik a kérdés, és örömmel veszi, hogy kissé kultúrálta magát az illető. *
- Nooos... lehet, hogy ismersz, hiszen a plázába eljárok félévente... Csak tudod, egy elit suliba járok, szóval... ha csak nem jársz valami elit helyre - nagy pislogás- nem mintha meg akarnálak bántani, csak tudood... - ideges pislogás- Szóval nekem nem igazán vagy ismerős. Lehet, hogy valamelyik barátnődet nyúltam le?
*Kissé összevonja a szemöldökét. Nos igen. De általában az exekkel ha nem is jött ki túl jól, egy kis bűbááj, éééés... Most gondolatban bekapcsolta a glóriáját, és hangtalanul fütyörészni kezdett, de persze közben elindultak, szóval nem akart a pláza közepén hülyét csinálni magából. Ahogy bandukoltak, Bam betért egy ékszerboltba. Először csak nézte, és nevetgélt, de amikor a fiú egyre nagyobb, amolyan néger mugli.. Izé.. Micsudi? Ja! Rapénekizé lett... Dash elfintorodott. Az eladóra nézett, aki éppn szóhoz sem jutott, mert éppen hápogott, és amikor tőle kérték a véleményt... Egyértelmű:*
- Hát... Ezt nem neked találták ki, édes fiam! - mintha a bátyja lenne- vedd le, és azt hiszem... Ácsi!
*Azzal lestartolt egy állvány előtt. Egy nyaklánc függött ott. Lekapta, és a tenyerén szkennelte egy darabig, majd kifizette, és a nyakába akasztotta. Közben kissé szétnyílt az ingje, és három nyálcsorgató lány a kirakatnál majd elájult. És persze további láncok is felbukkantak, jelezve, hogy van még pár nyakéke. *
- És hidd el, van aki felvesz ilyeneket! Hiszen a mug... Izé... Azoknak a ronda csicsás énekesek is ilyet hordanak mindig, nem?
*És még a szeme sem rebbent, ahogy a mugli szót majdnem kimondta. Ha a fiú rákérdez, lehet rávágja, hogy így csúfolja valahogy azokat a rusnyaságokat. Azokat a bányarémeket!*

*Számított rá, hogy kijelentése kicsal némi reakciót a fiúból. Elvégre, nem túl kellemes, ha kidobnak a plázából. Vagy más helyről... De a plázából a legrosszabb. Itt az őrök olyan fapofájúak, hogy az elviselhetetlen, és olyan komolysággal képesek mindenféle röhejes kijelentésüket mondani, és aztán még eltűri, hogy te is hasonlóan reagálj! Félelmetesek.*
- Attól függ, hogy mennyire vagy jóba a biztonságiakkal. Bár ilyen pofival! Mintha rá lenne vésve a fejedre hogy "Szent". Már csak egy glória kéne, meg szárnyak.
* Kicsit belebokszol a másik vállába. Örült, hogy végül a fiú reakciója változott, és nem az lett a végkifejlet, hogy sarkon fordult és hagyta Bamet a fenébe. Mert lássuk be, jónak ígérkezik ez a nap. Meg kitudja, lehet még ennek a kis Szentfejűnek is vannak jó ötletei, amit megvalósíthatnának. És ha tényleg befolyásos személy itt, akkor valószínű még ki sem dobják, lehet némi "ejnye ejnye"-vel elengedik majd őket. Hm... Jól hangzik!
Ám a következő kérdésére érdekesen válaszol. Kicsit zavartan. Bam szemöldöke ismét kiszalad a szemüvege alól, és úgy mered a másikra.
- Elit? * Feltör belőle a kacagás, amint a másik mentegetőzni próbál.* - Nem kell bocsánatot kérned, én meg az elit? Húzósan illenénk össze! Szerintem az első fél héten kirúgnának, mert nem bírnám az egyenruhát! Mondjuk... Ahova járok ott is egyenruhát kell hordani... De hülyét kapok tőle. Most képzelj már el engem nyakkendőbe! * Megáll széttárja kezét, XXL-es vigyorát felölti, hogy segítsen a könnyebb elképzelésbe. Ha a Hiell nagyon megerőlteti magát, akkor sikerülhet is neki, amúgy meg... Elég nehéz lehet a mostani Bamre rányomni egy nyakkendőt. Sapka, napszemüveg, fekete enyhén testhez simuló póló, lógós farmer, ami most látszik, hogy még rendesen fel sincs rajta húzva, ugyanis fehér alsónadrágja kacsint vissza, ahogy pólója felhúzódott hasán... Vajon sikerül neki?*
- Barátnőmet? * Még hangosabb nevetés.* - Akkor nem kellett soká győzködnöd őket, valamiért egy két hét után fejvesztve menekültem előlük... Vagy ha nem én, akkor meg ők. *Szerencsétlennek tűnhet? Lehet, de most miért hazudjon? Eddig egyik kapcsolata sem sikerült túl fényesen, akkor meg mit kerteljen?* -  De azért megeshet, hogy a te karjaidba kötöttek ki! Hallod, most már pupillázni foglak öcskös! *Lejjebb húzza szemüvegét, kinéz alóla és szúrós tekintettel méregetni kezdi a másikat. Hogy is mondta? Szent? * - Nem is vagy te olyan szent! Értem mé' nincsenek szárnyaid. De azé a biztonsági őrök nejét ne csábítsd el jó?  * Majd nevetve visszatolja orrára.
A boltban a kijelentésre világfájdalmas fejjel méregeti végig magát, mintha csak egy kisfiúnak mondták volna, hogy tegye le a játékot, és irány egy másik bolt. Lassan elkezdi magáról leszedegetni, és visszapakolja őket a helyére. Már amennyire a helyére rakja... De azért még egy nyakláncot kezébe hagyott, és röhögéstől vöröslő fejjel figyelte a hatalmas rózsaszín cicás medált. Majd Hiellt. Még mielőtt a másik el mehetett volna fizetni Bam odarohant és nyakába aggatta szerzeményét.*
- Szerintem ez fantasztikus! Sugárzik rólad, hogy állatkedvelő vagy. * Némi kedves szemrebegtetés, majd nevetés tör ki belőle. Olyan hülyén nézett ki azzal a nagy medállal a másik, hogy nagyon. Némi röhögés után azonban úgy tűnik tanácsát nem fogadják meg, és mégis a másik szerzeményt vásárolja meg a fiú. Mikor előbukkan többi nyaklánca Bam tüzetesen szemügyre vette. Vajon ezeket is magának vásárolta? Ő el nem tudná képzelni, hogy azon az egyen kívül amit "rávarrtak" felvegyen még egyet. Na jó, talán azt az egy függőjét, de azt is csak akkor ha szerencse kell! De nem sokáig filózik a nyakláncokon. Hiell egy érdekes szaván akad fent. Mug... Mugli? Felszalad újra szemöldöke, és kicsit hátra is hőköl. Nehogy már ez a srác is Roxfortos? De akkor meg lenne az ok, hogy miért is olyan ismerős, hiszen ott láthatta volna! Mindegy egy próbát megér. Kicsit megrázogatja fejét, hogy azért nyugodt hangulatot tükrözzön, és ne vágjon le olyan hisztirohamot amit a lányok szoktak hogy "Úristen! Te is Roxis vagy! Juj de király!". Minek? Meg amúgy is ha nem az, akkor magyarázhatja ki magát...*
- Ja a muglik gyakran szoktak ilyenekhez folyamodni ha feltűnősködni akarnak. De én nem igazán szeretem mugliknak nevezni őket. Inkább maradjunk az "énekes" megnevezésnél. *Majd egy kacsintás. Ha a fiú varázsló akkor érti, hogy csak a külvilág miatt egyesítette a muglit és az énekest. Ha nem akkor lehet azt hiszi valami gúnynév. Közben Bam már meg is indult a következő bolthoz, ám út közben úgy állt meg mintha valami híres boszorkányt látott volna meg valamelyik kirakatban. De nem... Csak egy sportbolt volt... Gördeszkákkal.*
- Odanida! *Rákenődik a kirakatüvegre.* - Hú! Az de baba! *Kocogtatja az üveget azon a ponton, ahol egy szép kis kék gördeszka (http://www.comparestoreprices.co.uk/images/mc/mcgill-signature-skateboard.jpg) látszik.*

*Tény, hogy eléggé meghökkent, amikor a fiú csak úgy... közölte, hogy már megesett, sőt, még mindig megeshet, hogy kicsapják őket a plázából, hiszen még midig áll a fenyegetés, hogy esetleg...netalántán fel találják őket ismerni, és akkor menekülni kell... Dash fejében megfogalmazódott az ötlet, hogy a játék miatt ő is futni kezd, de tudta, hogy akkor a suttyomban mögöttük bandukoló három alak máris pálcát rántana, és akkor... Kő kövön nem marad! Márpedig az ugye nem jó. Nagyon nem jó dolog.  Szóval inkább elhatározta, hogy felnőtt módjára fog viselkedni, és semmi hülyeség. Persze, az ember kinézi Dashból, hogy... Nem éppen normális dolgokat csinál... Az arcára mondjuk nincs ráírva, de... azért ne vegyük hétszentségnek, oké? Aztán megjegyzést tesznek arcára, és csak kérdőn vonja fel a szemöldökét. *
- Szeeeent? -nagy szemeket mereszt a vele szemben állóra- ÉÉN? Jesszus... Biztos, hogy jól látsz azzal a szemüveggel? Gondolom, álcázott... kormozott lencse... nem?
*Már majdnem elszólta magát. Jesszus... Igaz, az álcázott még nem olyan nagy baj, hiszen nem mndta ki után a bűbűj szót, de mégis... Egy beavatottnak is elég rizikós lehet. No nembaj. Az utolsó pillanatban, rezzenéstelen arccal mondta tovább, akkora megtorpanással, mintha csak egy megfelelő szót keresne, totál pókerarccal. Na igen. Tehetséges színész. Néhány emer egy ilyenért odaadná mindenét. Lámlám... aztán belebokszoltak a vállába, és ő megütközve nézett le. A szemöldöke felszaldt, de totál érdektelen arccal nézett át a másikra. Megcsóválta a fejét, hiszen... Vannak fura fejek, és ezzel már többet úgysem találkozik, nem? Hát akkor meg! Aztán végre egy olyan reakciót váltott ki a másikból, hogy végre legalább a szemöldökét látta annak. Nem mintha ez lett volna a leghőbb vágya, de hát istenem. Majd rajta a sor hasonló mozdulatra. Nolám... ez a figura nem elit osztályba tartozik, és nem is akar, sőt lehet még titokban sem vágyik oda. Mert vagy onnan jött, és nem kér belőle, vagy most is ott van, esetleg a ritka harmadik csoport képviselőjével áll szemben: amikor totál leszarja jó magasról, hogy mi van vele, a lényeg, hogy jól érezze magát. Na lám.. aztán jön a kis bemutató, és Iellek tényleg össze kell vonnia a szemöldökét, hogy jobbra sikerüljön a kreálmány a fejében, miszerint az előtte álló Bam névre hallgató egyén egyenruhában mászkál valahol, meg nyakkendővel. Na, erre elszakadt a cérna, és nevetésben tört ki... Pár lány sikoltozott, és visongott örömében, de hála a rend őreinek hamar eltűntek. *
- Hát nem mondom... Ezzel a fejjel... komolyan, lehet elfut előled néha az ilyesmi... El tudnám képzelni...
*Vigyorgott teli képpel, és őt is elkapta a nagy hullám, ami a szőkegöndör hajú csávóból áramlott kifelé. Hiába akart ez ellen tenni. Újra maga elé varázsolja gondolatban a képet, és fejcsóválva próbálja a komolyabb arcát előhúzni, ám egy kis mosoly még mindig ott ragad, és hiába tünteti el, mire észbekap, újra az arcán trónol. Ennyit erről. Majd figyelmesen néz a lányos témánál a másikra. Hát igen... lehet a nőneműek jobbanbuknak a szépfiúkra, mint a macsókra. Persze vannak kivételek, de akkor is száz százalékosan biztos abban, hogy még azon lányok szívét is sikerülne elhódítania alig pár óra alatt, még akkor is, ha ez a kis bolondéria csupán pár napig tartana. Próbálkozását siker koronázná. Ez biztos! *
- Pedig vannak lányok, akik pont olyanok, mint a fiú... Tudod, állítólag mindenkinek megvan a párja valahol... te hiszel ebben?
*Érdeklődött őszintén, mert bizony ő akármennyire is próbálta mindannyiszro ezt elképzelni, nem tudta. Hiszen a legtöbb lányt csak a divat meg a hasonlók érdekelték, a kinézetük, és hogy hány fiú nézett rájuk ,,olyan mosollyal” vagy ,,úgy”... Kissé fárasztó, nem? Aztán kap egy fenyegető mondatot, és ő csak egy gúnyos mosollyal válaszol.*
- Egészségedre, öcsi! Nézhetsz, attól nem kopok el, és te is hülyébbnek fogsz kinézni...
*Kis gúnyos éllel, de alapjában véve viccelve mondta, és a végén alig észrevehető kacsintást eresztett a fiú felé. És lááááám!!! Előbújiik hirtelen  asötét lencsék mögl két világos kék szempár. Na lááám! Arca nem rebben az új látány láttán, meg sem rezzen, állja a pillantást. Ám elmosolyodik, ahogy rájönnek a ,,titkára”.*
- Ajjaj... az hiszem, most lebuktam... na puff... Most hogy fogom veled elhitetni, hogy a szárnyaim igazából javítás alatt vannak, a glóriám meg fényezésen? De azért semmit sem ígérhetek...
*Túljátszott pislogás, és vigyorgás újra. Túl jól érzi magát ahhoz, hogy csak úgy... Játssza a fejét. Majd a fiú elkezdi lefegyverezni magát, és Dash úgy látja, nem sokára indulnak. De ekkor egynagy förmedvényt aggatnak a nyakába. Elfintorodik, és leveszi máris. Aztán rémülten pillant a másikra,hogy nem őrült-e még meg teljesen, majd biccent, és visszateszi a rusnyaságot. Fejcsóválva, magában kuncogva lépked el a pulttól. Érzi magán a másik pillantását, de mivel nem kérdezik, nem szólal meg. Majd szól a másik... ha akar valamit, meg fog szólalni. Nem néz hátra, reméi, a muglikkal nem szólta el magát... És némááá... közömbös arccal fordul kicit oldalra, hogy a szeme sarkából nézzen a másikra. Roxfortos? Hűha. Ezt kifogta. Ezt a mázlit! Szóval a közömbös hangnemre hasonlóval válaszol.*
- Oké... Ha szeretnéd... Énekesek...
*Aztán vállat is von, és az árusokat a kérdőjeleikkel otthagyva eltávoznak. Nem az élők sorából, csak a boltból... kacsintás... Dash totál hétköznapi arccal megy a másik után, és benéz a kirakatra, amit az bámul. Tetszik neki az a deszka? Oldaltpillant, és felvont szemöldökkel tanulmányozza annak arcát. Mit néz? Érzéslesen van. Aztán meg arckifejezést társít hozzá, és majd legközelebb alkalmazhatja, ha minden csínját, bínját elleste. *
- Tényleg tetszik? Nem rossz... Hm... Mit szólnál, ha megvenném neked?
*Egyáltalán nem volt most vicces arca, sőt, még csak viccelődés halvány jelei sem voltak rajta. Totál komolyan gondolta. Arcán is csak az olvasható, szemeiben is. *
 

Nos azt a kis bajuszt igazán megérdemelte a rejtélyes idegen, aki nem nézett az orra elé. Nem mintha Hannah annyira elővigyázatos lett volna, de még szép, hogy mindig a nőknek van igazuk! Ez ez esetben sem cáfolódhatott meg, így mindketten turmixxal borítottá váltak. Persze Ian dolga egyértelműen könnyebbnek bizonyult, egy nyelvmozdulat és tova száll a „büntetés”. Az pedig egy elég érdekes mutatvány lett volna, ha Hannah is hasonlóképp tesz… csak épp neki a pólóján éktelenkedik az a fránya folt.

- Ühüm – bólint a szájfényére vonatkozó megállapításra – Nem passzol túlzottan a banánnal… - utalt a kiömlött italra mosolyogva, bár nem is tudta pontosan megállapítani a turmix gyümölcskoncentrációját.

Ekkor pedig a segítségét kérte. Nem semmi önbizalom! Ahelyett, hogy halálra sajnálkozná magát inkább még szívességet kér. Ez persze Hannahnak nincs ellenére, s amúgy sem haragtartó típus. Nyilván nem kívánt új trendet indítani séta közben, de ha már így alakult…

- Kabátot? Nos meglesem az időbeosztásom, de azt hiszem három és négy óra közé be tudlak zsúfolni a NASA-val való megbeszélésem elé. Szóval sietnünk kell a nézelődéssel! – kántálta el halálos komolysággal, majd egy jóleső kacaj is elhagyta száját.

Kacsintott is a srácra, jelezve hogy benne van a dologban. És ekkor Júliának szólította. Valami érthetetlen okból kifolyólag nem is zavarta különösebben a lányt, olyan természetesen csengett ez a gyönyörű szó.

- Nem gond – kacsintott, s ezzel nyugtázta a nevezéktant.

És már épp el kívánt indulni a készülő vásárlókörútra, de Ian nagyon bepörgött. Lehet, hogy ő volt rá ilyen hatással vagy a srác amúgy is lelkes típus, ki tudja… Hannah azonban lelankasztani nem akarta, de közbe kellett szólnia hisz nem fogadhat el semmiféle ajándékot tőle. Ugyan mire fel?

- Oké, elkísérlek. De semmit sem szeretnék kapni! Majd veszek magamnak valami olcsó kis pólót a hazaútra és kész. Átveszem és máris nem leszek turmix bevonatú! – magyarázta mosolyogva – A mozit meg majd meglátjuk, az időtől függ és a vásárlási tempódtól. Ahhoz képest, hogy a férfiak nem szeretnek vásárolni általában több ideig pepecselnek egy üzletben, mint a legtöbb nő! – állapította meg bólogatva.

- Na gyerünk, indulás! Vennünk kell egy rózsaszín flitteres kabátot! – kiáltotta mérsékelt hangerővel a leányzó, majd vigyorgásba fogott.

*Kicsit elgondolkodik a szavakon. Tényleg jól lát ő ezzel a szemüveggel? Elvégre, sötétít egy kicsit, és kitudja neme torzít... Már hogyne látna jól vele! Már-már azon is elgondolkozott, hogy napszemüvegben született, csak aztán véletlenül lekerült róla valamikor, aztán csak 13 éves korába kaphatta vissza. *
- Már hogyne látnék jól! Nekem elhiheted, bárkitől jobban látok! Csak messzire nem...
*Ez utóbbit már száját félig eltakarva súgja oda a másiknak, mintha olyan félelmetesen nagy titkot közölne vele. Bár ha úgy vesszük tényleg az, mert ebből rögtön az következik, hogy bizony Bam őfelsége szemüveges, amit következetesen nem hajlandó hordani. Hogy néz már ő ki szemüvegben? Mint egy rossz viziszörny. Nagy szemek, hülyén álló haj... Így legalább csak simán szörnynek néz ki. De hamarosan áttérnek egy másik dologra, méghozzá a nyakkendő témára, amit már jobban esik neki ecsetelgetni. *
- Látod, erről beszéltem! Akkor... * Elszörnyűlködő ábrázat.* - Komolyan nézek ki! Mintha tényleg lenne valami itt bent.. *megütögeti fejét * - … meg úgy alapjáraton mintha normális lennék! Ja és akkor érdekes módon, még a hajam sem áll ennyire borzosan, szóval kész strébernek nézek ki! Ha csak az iskolai talárra gondolok már viszketek... * Látványosan vakarózni kezd, majd újra megindul a boltok felé. Már hogyne indulna, hiszen itt az ideje, hogy végre kicsit kiengedje a fáradt gőzt, és felidegesítsen néhány embert. Természetesen a csevegés nem áll meg, aminek szörnyen örül. Nem egy fapofával találkozott össze, aki csak "aha" meg "nem" szavakat ismeri, hanem. Úgy tűnik egy hozzá hasonlóval... Na jó ez elég erős volt, de ha úgy vesszük ez a másik is benne van némi hülyéskedésbe, meg még több bolondságba, szóval mondhatjuk, hogy van némi hasonlóság. Bár a beszélgetés kicsit komolyabbra kezd átcsapni. Vagy ha nem is komoly, de egy olyan témára, amire nem igazán tud Bam teli mosollyal válaszolni.
- Hogy hiszek-e? *Kérdez vissza forgatva közben saját válaszát a szájában. * - Hát... Nem. Több okból is, a legegyszerűbbet asszem el is mondhatom. Szerinted van olyan lány aki hasonlít rám? Vagy legalábbis egy kicsi közös is lenne bennünk? Na jó, egy kicsi közös biztos hogy van, mert nincs olyan hogy valamibe ne hasonlítana két ember de... Ha mondjuk közösen szeretjük a kajákat, akkor hülyét kap a másik szokásaimtól... Vagy csak egyszerűen tőlem kap hülyét. Aztán estem már egyszer egy elég kellemetlen végletbe is, mai napig emlegetik a haverjaim. Találtam egy lányt aki teljesen ugyanolyan volt mint én. Szeretett deszkázni, laza cuccokba járt, mindenféle szlengjeimet megértette... És még az is közös volt bennünk, hogy ő is a lányokat szerette. Szóval azt a barátnőmet, biztos hogy nem te nyúltad le. * Majd szakadni kezd a nevetéstől. Ha csak arra gondol, hogy milyen fura is volt azzal a lánnyal járni. Mintha egyik haverjával járna, aztán egyszer csak kijelentik neki, hogy "bocsi, de ez nekem nem megy mert más felé kacsingatok". Szóval Bam már ilyet is megélt. * - Szóval azóta nem teljesen ugyanolyan lányokat keresek mint én. De hogy megtalálom e egyszer az én kirendeltem azt kétlem, mert ha van is ilyen, akkor az én párom, egy kenguru képében született meg valahol Afrikában. * Legyint egyet, majd tovább fuldoklik a nevetéstől. * - Miért te elhiszed ezt? Szented van olyan, hogy sírig tartó szerelem? Egyáltalán, van-e szerelem?
* Sikerült ebből a témából is hülyeséget csinálnia, de szerencsére vissza tudta tekerni a maga komoly valójában, és remélhetőleg a srác készséggel válaszol majd kérdésére. És lehet, hogy más nézetei is vannak mint neki, és kicsit jobb útra téríti ilyen téren, hogy nem csak a gördeszkába lehet szerelmes egy ember.
Szerencsére azonban újra oldódik a hangulat, és valami jó kis témára terelődik a szó, és egy jó kis vicces visszaszólást kap, amire kedvére kacaghat.*
- Hát az biztos, hogy hülyén néznék ki a ha folyton téged bámulnálak, de attól függetlenül. * Két ujját szeme elé tartja, majd onnan a fiú felé fordítja, és ezt a mozdulatot még párszor megismétli. Ugyan nem fogja figyelni a Hiellt, meg semmi, de jól esett neki most ezt tennie, szóval nem lehet megróni ezért. Ám hamar meg is feledkezik erről a témáról, mert már hasát fogja a nevetéstől. *
- Ó még fényeztetni! Szerintem ha volt is glóriád régen kettétört és a fejedbe állt! Ja és természetesen vörös színűre változott. *Felegyenesedik, és kezét nyújtja. * - Üdv a csapatba. Bár én már eleve szarvakkal születtem szóval tök mindegy! * Majd újra nevetgél, és kicsit fejcsóválva sétál tovább, egészen egy kirakatig ahová felkenődve bámulja azt a meseszép darabot. Már csak az kéne hogy a nyála folyjon ki és teljes lenne a kép. Hamarosan azonban egy furcsa felajánlást kap, amire szájtátva mered a másikra. *
- Te! Ezt komolyan gondoltad? Lassan már tényleg attól tartok, hogy nem haverkodni akarsz. *Kicsit belebokszol a másik vállába, majd kacagva folytatja. * - Nem kell köszönöm. Egy nem fogadhatom el, kettő. Apám megszórt most lével, hogy vegyek magamnak... *Elkomolyodik ábrázata. * - ...cuccokat... *Formálja végül suttogva a szája. Néhány pillanat meredt csend, majd vállrándítás. * - Mindegy szarok rá ahogy van. Szóval, meg tudom venni magamnak. Meg amúgy is én hívtalak el, nekem kéne fizetgetni neked. Na, de elég a dumából, gyerünk befele. *Megragadja a másik karját, és berángatja. Ám ez a határozottsága nem tart soká. Ahogy beérnek a boltba, eltátódik szája, és minden izma elernyed, és egy hangos "opám"-mal ad hangot tetszésének. *
- Elnézést! Le lehet venni ezeket megnézni? * Újra bólintanak neki, ahogy az ékszerésznél is, és Deshiell innentől kezdve megint nem számíthat semmi jóra. Bam azonnal lekapott egyet, amit a fiú felé hajított, majd egy másikat, amit lecsapott a földre. *
- Szóval, megnézzük, hogy szuverálnak. Úgyis elég nagy ez a bolt, na indulunk? *Azt nem kérdezi meg, hogy a másik tud-e vagy valami, csak fogja magát, és elrobog, mindenféle dobozokat, és állványokat mesterien kerülgetve. *

*A fiú kicsit töpreng a válaszon, és Dashnak már ez is elég válasz. Hiszen hallgatás- beleegyezés, nem? Hiszen elég volt néhány pillantást vetni az arc többi, árulkodó részére, és a válasz elég egyértelmű volt. Aztán közlik vele, hogy igenis jól látnak, és ő kétkedve húzza fel a szemöldökét. De a fülét megüti az a kicsi, szinte súgott mondatocska, és ,,tudtam” kifejezésű arccal néz Bamre. Nos, ne le merte volna fogadni a mai ebédjében, pedig ma éppen valami ínycsiklandozóan édes illatok szálltak otthon, és nem szivesen mondott volna le róla- , le merte volna fogadni, hogy a fiú nem igazán lát jól. És lám... Megcsóválja a fejét, és halkan válaszol.*
-Nem gondolod, hogyha néha hordanád, mondjuk otthon, ahol nem látnak, akkor talán javulna? És akkor lehet, hetven éves korodra nem szódásüveggel a szemednél kellesz járnod, ha nem fehér botocskával...
*Felvonja a szemöldökét, és mélyen néz a szemüvegbe, mert a szemeket nem látja, de próbálja belőni, merre lehetnek az imént kicsit felbukkant kékek, és arrafelé pupilláz. Aztán elmosolyodik, mert Bam már megint Bam... Szegény éppen ecseteli az iskola hátrányait, és a nem létező negatívumokat... Érdekes... ő is talárban jár, meg minden, és ettől még nem lesz stréber kinézete, annak ellenére, hogy a jegyei tényleg elég jók... nos mindegy végülis, nem? Megcsóválja a fejét, kissé ,,ejnyebejnye” arccal, és megveregeti a fiú vállát.*
-Ajjaj... Hogy lehetsz ilyen? El nem tudom rólad képzelni, így, tíz perc ismeretség után, hogy komoly légy. Akkor szerinted lenne olyan elvetemült lélek, hogy ilyesmit fantáziáljon rólad?
*Felvonja a szemöldökét, és azzal a ,,O.o” fejjel néz Bamre, hitetlenkedve. Aztán nekilódulnak, és Dash az újsütetű ismerőse arcát fürkészve látja ám, hogy bizony örülnek a szerencsének, hogy találkoztak. Végülis... A maga módján nem olyan szörnyű ez a fiú... majd terítékre kerül egy szokásos fiútéma, és Dash pókerarccal hallgatja a választ. De hiába, mert válasz nélkül nem tudja hagyni, annak ellenére, hogy elmosolyogta magát a kis sztorin. *
-Bam... Mindenkinek állítólag megvan a párja, de én sem hiszek ebben. Hiszen... még sosem voltam igazán szerelmes, pedig kérdezz meg bárkit, szinte minden héten új partnerem van... hogy miért? Nem keresem, egy percig se forduljon meg a fejedben. Csak... Ez már nálam egy rossz szokás, hogy amint egy csinos női példányt látok, akit még nem hódítottam meg, mindenképpen a trófeák között akarom látni. Ez valami belső kényszerféleség. Nem hiszek a szerelemben. Nem ismerem. Csak abban hiszek, amit látok, vagy amire bizonyíték van. Például... a Lochnesi szörnyben nem hiszek. Vagy a jetiben. Ateista vagyok. Minden szempontból. Szerelmet eddig nem éreztem, és ha láttam, akkor is kiderült, hogy csak csalóka illúzió. A legtöbb párocska szétmegy, amint kiderül, hogy a másik nem éppen a szőke herceg, mert nincs csak barna lova, vagy jobb esetben barna lányka... - szemét forgatja- Vagy éppen a hercegnőnek van három fiú még minden ujján az ,,egyetlen szivecskéje” mellett... szóval.. Mind a két fél hazudik. De... Azért jó néha, mert nem vagy magányos...
*Vállat von, és közömbös arccal továbbmegy. Mintha a talár méreteiről beszélt volna. Vagy a pláza köveinek mintáiról. Nem hisz ebben, és kész. Nála ez van, ha nem tetszik, arra az ajtó. Kész! Sajnálatos módon ki kell Bamet ábrándítania: nem lehet embert szeretni. Nem lehet egy valakibe szerelmes az ember, mert... olyan nincs. Az ember lehet szerelmes egy állatba, vagy valami számára kedves tárgyba... Mint Dash a kígyóiba! Na.. Neki az felér egy szerelemmel... Majd a figyelmét elvonja a másik kis ,,ujjas” mozdulata, és ő látványosan megrémül, meg retteg, aztán fejcsóválva, ellazulva nevetgél rajta. Cö! Pedig tényleg szent! Most jön a feltűnően megsértődés:*
- Naa!! Nem is igaz! Van glóriám! Igaz, hogy valami Tesco gyártmány, meg elég könnyen törik, piszkolódik... És csak ünnepkor veszem fel... - most felvillantja képzeletben, ártatlan mosoly mellé tűzve... - de van glóriám! És a szárnyam is megvan valamerre!
*Majd elneveti magát, és a Bam kezébe csap. Csapat... ez még nem is hangzik olyan szörnyen, vagy nyálasan. Nem kell egymást szeretni. Csak.. Ki kell jönni. Az meg megvan, nem? Aztán szegény Bam utal arra, hogy lehet, nem csak vásárolgatni jött, de Dash arca továbbra is komoly. Visszautasítják, és ő meg csodálkozva nézi. Hát igen. Ő nem lány, hogy szem-rebegtetve mondja, hogy ,,nem”, s közben vadul morzézza minden porcikájával, hogy ,,IGEEEEN!!!”... szóval vállat von, ő tudja. Aztán mégiscsak elárulják magukat, és az ő zöld szemei felvillannak, mint amikor a vadász megtalálta a zsákmányához vezető utat. Odanidaaa!!! Betuszkolják az üzletbe, majd jön előlről az előző reakció. Ő már csak fejét csóválja. Szegény gyanútlan árusok! Nem tudják, mire vetemedtek!!! Csendben figyeli Bam minden mozdulatát, viselkedését, és ha az tudná, hogy éppen a ,,csajozós” repertoárját bővíti, valószínű, jól hátsó félen rúgta volna... nem zavarta. Ennyi Mardekáros vénát megengedhet, nem? Hiszen csak nyári szünet van, nem világ vége! Aztán felé dobnak egy deszkát, és ő ösztönös mozdulattal elkapja, de nem áll rá. Nézi, ahogy a másik cikázik a sorok között, aztán hirtelen ötlettől vezérelve mégiscsak leteszi a földre a deszkát, rááll, és lazán, mintha csak délutáni sétán lenne, simán gurul a pulthoz. Az ott álldogáló, nyálát csorgató lánynak szól, aki majd elájul örömében, hogy abban a kegyben részesült, hogy megszólította őt Dash.*
-A barátom majd valószínűleg egy deszkát akar majd itt venni. Kérem, a számlát nyújtsa át, de a pénzt ne fogadja el... ajándékba venném neki, de keményfejű, és nem akarja elfogadni. Megtenné?
*Suttogta, közel hajolva a lányhoz, mélyen annak szemeibe nézve. Szegény már csak félájultan bólogatott, és Dash széles mosolyt villantva rá elhátrált, és az állványhoz ment, ahol a többi volt. Kiemelt egy flitteres rózsaszínt, és vigyorogva kereste szemével Bamet.*
- BAM! Mit szólsz ehhez? Szerintem ez tökre megy hozzád...
*Lehet, hogy túl durva volt, de hát... miért ne? Valahogy rá kell vennie, hogy a fiú válasszon egyet, és akkor minden tiltakozás ellenére megveszi! Nála még sosem fordult elő, hogy amit nem akart, az nem teljesült...*

* Mintha csak anyját meg apját hallaná, mikor szemüvegének használatáról kezdik oktatni. Meg is forgatja szemeit, szerencsére ez nem látszik napszemüvege alatt, de hogy látványosan elhúzódik szája az már igen... De végül nem ellenkezést szül belőle ez a külsőleg kihívásnak tekinthető reakció. *
- Igazad van... Valószínű hogy olyan vak leszek felnőttkoromra, hogy nekimegyek majd az oszlopoknak is... De most gondolj bele, én leszek az első ember, aki vakon gördeszkázik! Húúú! * Előre nyújtja kezét, és vadul kalimpál a levegőben, majd mikor hatalmas vakos mutatványát befejezte, tovább folytatja.* - De amúgy szoktam hordani. Hiába, apám nem valami szigorú, de este elvárja, hogy rajtam legyen. * Két kézzel arcára csap, mintha valaki nagyon lefárasztotta volna. Pedig most perpillanat senki, csak ha arra gondol édesapja hány indokot sorolt már fel neki, hányszor kellett végighallgatnia az atyai jó tanácsokat... Agybajt kapna tőle más ember... Lehet Bam is agybajt kapott tőle, és azért ilyen, amilyen? Ám a továbbiakra már csak nevetni tud. Igaza van a fiúnak, nehéz lehet Bamet komolynak elképzelni. Talán nem is képes ilyesfajta megnyilvánulásra. *
- Jó'vanmá'! * Vállba boxolja a másikat. * - Persze, hogy nem várom el! De próbálkozni szabad. Majd megeddzük azt a fantáziát aztán menni fog!
* Hosszú ideig újra csak kacagni tud. Jófej. Határozottan ez a valaki aki mellette trappol. De kacagásuk nem tart soká, és úgy tűnik Bamnek össze kell szednie minden komolyságának tűnő dolgát. Annak kicsit örül, hogy Hiell sem nagyon hisz ebben a szerelem rózsaszín maszlag izébe. Példának okáért csak Bam szüleit kell nézni. Ha létezne szerelem, akkor édesanyja nem hagyta volna el csak úgy őket, egy olyan apróságért, hogy ők varázslók. Ha lenne szerelem, akkor bizony még mindig édesanyukája főzne, mosna... Szidná kicsi fiát, hogy ejnye-bejnye... *
- Hát. Igazad van, a magány az pocsék egy dolog. * És itt le is zárja. Kiönthetné a szívét, vagy miét, hogy bizony milyen lány akadt már meg nála, egyet el is mesélt ugyan a poén kedvéjért, de többet nem is szándékozik. Elég ha ő tudja, milyen hülyeségeket állt már ki néhány szőke-barna maca miatt. Mondjuk azt furcsállja, hogy minden héten más, lehet ki sem bírná jómaga. Vagy a megkedvelné azt a személyt akivel együtt van, vagy pedig nem bírná egy hétig. Vagy meg otthagyják... És hogy mennyire ábrándították ki, azzal hogy elmondták a szerelem nincs? Köbö annyira mintha most azt mondták volna meg, hogy nincs mikulás... Lassan mosoly rajzolódik arcára, újra felvéve életkedves ábrázatát. Kicsit örült neki, hogy ezt a témát ejtették, nem igazán kedveli a szívügyecskéket vitatni, meg persze még csak most ismerkedett meg Hiellel, akkor mégis miért ilyen komoly dolgokról beszéljenek? A srácnak meg kell ismernie milyen egy jó pörgés! Mondjuk. Kitudja, lehet még ő maga is ilyen! Na akkor meg pláne, hogy pörögni kell! *
- Ünnepekre mi? * Kérdezi gúnyos mosollyal. * - Pe'szeeee... Akkor mindenkinek van valami aranykarikája, csak hogy a nagyitól meg a többi rokontól jó sok pénzt nyelhessen be. Vagy meg sütit. * Ennyi máris a hasánál tart. Kicsit megütögeti pocakját. * - Azok a fincsi ünnepi maszlagok. Opám! Már megéri szárnyra kapni, meg kiskarácsonyt énekelni nyakkendőbe és agyonzselézett hajjal. * Kicsit felkacag. Kis kori énjét látja maga előtt, aki mindent megtett édesanyjának, csakhogy belenyalhasson a készülő süteménynek a töltelékébe. Lehet most is megtenne mindent édesanyjának... De nem azért, hogy sütitölteléket kapjon...
De hamar egy gördeszkaboltnál kötnek ki, ahol Bam már tombol is. Kerülgeti az oszlopokat, sorok között vágtat, néha ráijeszt egy-egy ismerős arcra, akikkel köszönőviszonyt ápol... Vagy meg pont hogy ellenséges viszonyt. Akármennyire is, de Bamnek is vannak ellenségei, méghozzá olyanfajta emberekből, mint amilyen ő maga... 2 dudás, egy csárda. Így van ez a világban. Némi rémisztgetés után, és néhány "Szia Bam!" vagy "Na itt van már..." után mit sem sejtve nézett Hiell felé, aki egy csodálatos gördeszkával illette. *
- Ó Hiell... * Lassan odalépked, és szipogva elveszi. * - Olyan jól ismersz már. Tényleg pont hozzám illik... Ahhoz a Bamhez aki... * Elmorzsol néhány nem létező könnyet, majd hirtelen fapofára vált. * - Aki mindjárt agyonvág ezzel a hányingerrel! Te ezt honnan szerváltad le? * Nevetve undorodva forgatni kezdi kezében, majd visszanyomja a másik kezébe. * - Na tedd szépen vissza, nekem ez kell itt. * És felkapja a kéket a kezébe, közben halkan odasúgja. * - Amúgy rózsaszín deszkám már van! * Kacsint, majd hozzáteszi, immáron komoly ábrázattal. * - Nem viccelek, tényleg van!
* És megindul fizetni. Ledobja a hölgy elé a kiválasztottat, és várja, hogy fizessen de semmi. Következik Bamtől az értetlenkedés, ami már oda fajult, hogy Bam levette a napszemüvegét, farzsebébe rakta, és úgy szótagolta le, a kérését. *
- Mi Az Hogy Nem Fo-Gad El Pénzt?! * Ha neki gördeszka nélkül kell innen távoznia, ő meghal! *

*Na lám... Bam még akár Mardekárosnak is elmehetne ezzel az erővel. Bár... A hülyeségét mérve Hugrásnak is... Ilyenkor felsóhajt, és hálát ad az égnek, hogy nem neki kell a házakba osztania az embereket, hiszen ha az ő tiszte lenne ez a feladat, akkor valószínűleg egy idő után kikészülne idegileg.  De Bam még ebben is képes pozitívumot látni, és Dash nem látja okát elrontani ezt az örömöt. Bólint, ahogy mondja, hogy este hordja a szemüveget. Nem tartozik rá, vagy mégis? Nem, hát akkor? Ám Bam megint a fantáziáját piszkálja.*
- Minek edzeni? Elég, ha azt el tudom képzelni, iskolában hogy viselkedsz, pedig az sem szívderítő egy látvány... Gondolom...
*Szegény Bam... A lelkesedését törték le, és egy kis álmát zúzták össze. Szegény Bam... Hát istenem. Jobb, ha kap egy keveset adagolva az életből, mert bizony az nem szokott kegyes lenni senkihez, mindenkit a hideg mély-vízbe hajít be mindenkit, és aki túléli, az boldog lehet. Bólint, és keserűen mosolyogva válaszol.*
- Jobb, ha szívedbe senkit sem zársz, nem annak jogot adsz arra, hogy azt összetörje. Érted? Ezért is van, hogy senkit sem engedek közel...
*Nem nagy hazugság, nem is bűn... Hiszen ezért sem enged senkit be. Na meg főleg azért, mert nem tud... Valahogy saját magának is elérhetetlen még a saját szíve. Aztán Bam az ünnepi angyalkákról tart előadást, és Dash elneveti magát, képtelen visszatartani. Egyszerűen... *
- Látom, de is Tescos glórián élsz... Egy karácsonykor mennyit használsz? Csak úgy érdekel...
*Féloldalas nagy vigyor, miközben szeme sarkából ellenőrzi a lassan három teli kézzel őt követő testőröket. Hiába, csak Bam, neki muszáj ezekkel mennie... Sosem tudhatja az ember, nemdebár?
Aztán a rózsaszín flitteres deszka... Nem tudja megállni, hogy ne röhögjön fel újra. Hiába... Bam előhozza belőle ezt... És a nevetése csak egyre harsányabb lesz, ahogy a srác hozzáteszi, hogy tényleg van rózsaszín deszkája. Nagy szemeket mereszt, szemöldökei is szépen felszökkennek, miközben diszkréten fullad meg a nevetéstől. Majd visszateszi a deszkát, körbenéz, hogy minden rendben van-e, és lassan lépked a pénztárhoz. A nő rápillant, és ő észrevétlen biccent. Szóval mire Bam kiakad, Dash ott terem, és a pénzt leteszi a pultra, kacsint a lányra, és Bambe karol, hogy elvonszolja a pénztártól.*
- Mondtam, hogy veszek neked... És ha mondom, nem ismerek Nem-et... Boldog karácsonyt, húsvétot, és gyereknapot!
*Nagy vigyort ereszt meg, a számlát még elkapja, és kivonszolja a srácot az üzletből. Na... Az idei jótétemény letudva... Jöhet a pokol... *

*Helyeselnék. Próbálják lelkesedését letörni, de ehhez kicsit több kell Bamnek, szóval a visszaszólásra csak nevetéssel reagál. Hát tegyük hozzá, azért igaza is van Hielnek abban, hogy nem egy szívderítő emberek közé sorolt egyed, de kell egy ilyen is. Megveregeti újsütetű haverja vállát. *
- Na látod! Már ez is valami!
* És tovább evickélnek a nagy tömegben, ami, nos nem túlzottan Bam kedvencei közé tartozik. Talán ha lenne egy kenu, vagy valami amivel az emberek fején lehet evezni, amivel mindenféle ütközéseket megúsznánk. Nos Bam ennek hú használója lenne.*
- Értem mire gondolsz, és jól is teszed. Nehéz megválni úgy valakitől, hogyha túl közel állt hozzád. Mondjuk ez a szerelem maszlag még nem kapott el, de volt már rá példa, hogy közel álló személynek kellett pápát integetnem, mindenféle szó nélkül. * Nosztalgikus fény villan szemeiben, amit hűen eltakar napszemüvege, ám egy pillanatra lebiggyedő ajkait már nem tudja. Kicsit végig is simít szakállas állán. Három, kettő, egy... Ennyi idő telik el, és láss nemcsodát, mert inkább az előbbi volt az, Bam már két kezét látványosan széttárja, telepofa vigyorral a képén, és elkiáltja magát. * - Kérem van ilyen! * Nem zavarja, hogy a fél pláza most őt bámulja, hogy mégis mi baja van, csak nevetni kezd. Nem tudja még ő sem, hogy honnan jön ez a nevetése, de... Nem teljesen őszinte, mégis jólesik neki. Visszavezető az őrültségre, egy létra a komorságból, az öröm felé. Ami hamarosan újra rárajzolódik arcára, és immáron ténylegesen mélyről jövő hülyeséggel tudja ontani magából a szót. *
- Nos karácsonykor többet mint bármikor. Olyankor még a szomszéd kiállhatatlan öreg nénikkel is kedves szoktam lenni. Tudod hogy milyen hatásos? * Innentől suttog. Nehogy már valaki más is meghallja hadi titkát. Meg persze, hogy kitudódjon róla, hogy ilyet is szokott tenni. * - Egy kis gyónás a ráncosoknál az ünnepekkor, és két hétig békén is hagynak. Na meg, ott az a sok sok sok süti, amit másnap küldenek csakúgy a hőn szeretett szomszédnak. Nem megéri?! * Újra rendes hangnemre kapcsol.*- Na persze, utána letelik a két hét, és megint kezdődik minden elölről. "A fia már megint rálépett a mocsácsi lápi anyámtudja milyen virágomnak a bal szárának a jobb csücskére!" Na jó... Át szoktam rajtuk gázolni gördeszkával... De, most fáj annak a cseszett virágnak, mond már meg!
*Hamarosan azonban már gördeszkaboltba be, onnan meg ki. Pontosabban cibálják. Ahogy meglátta, hogy Hiell fizet, elakadt a lélegzete, és csak aztán tudott újra szóhoz jutni, mikor már kint voltak az üzletből. *
- Hülye! * Kösz, vagy valami hasonló? Ugyan, Bamnek ez az első szava az ajándékra. Kicsit megcsóválja fejét, aztán a gördeszkára pillant. Na ekkor már eljut agyáig, hogy első szava helyett mégis mit is kellet volna mondania. * - Köszke. De ha még egyszer... * Fenyegetően ütésre emeli a kezében tartott deszkát. Mert hát, Bam nem csak gurulásra tudja használni a négykerekűt, hanem, mondjuk úgy volt már része némi bunyóban. *
- Na de akkor, most megyünk. * Ruhabolt. * - Oda! Nem t'om te mennyire szereted a göncöket, nekem például azon kívül, hogy társasággal jó buli, azonfelül maj' megöl a sok blőee... * Bam igen ki tudja fejezni magát, de. A lényeget talán sikerült megértetnie a másikkal. Szóval már indulnak is be, ahol az első dolga az volt, hogy gördeszkáját a földre csapta, lökött magán egyet, és minden sorból, mindenhonnan leakasztott valamit, majd mikor már alig látszott ki a ruhák alól, odalépkedett Deshiell mellé, és a felét kényelmesen rázúdította.*
- A szabályok egyszerűek. Mindet fel kell próbálni. Találkozunk 2 perc múlva a tükör előtt. Aztán jó' nézzé ki! * És már el is tűnik az egyik próbafülkében. *

*Hát igen. Dash beszél olyasmiről, amiről fogalmas sincs, mindezt olyan nagy meggyőződéssel, mintha vagy hatvanszor élte volna át, pedig igazából halvány gőze sincs arról, nemhogy lila, hogy végülis mire jó az az érzés, vagy mi az. Sosem repkedett, nem ugrált a gyomra, legfeljebb ha a lányok hisztire készültek, és rózsaszín felhőkét még amúgy sem látott soha életében. Szóval... Erről ennyit. És Bam meg nevet. Furcsa csengéssel, de nem igazán érdekli. Aztán kiselőadást tart neki arról, hogy hogyan lehet sok sütit kapni, és Dash nem érti, hogy ezt mivel érdemelte ki. Sosem kellett neki különösebben semmit sem tennie, hogyha olyasmit kért, akkor megkapta, amúgy meg ha valamit kellett neki, kért, vagy megszerezte. Ennyi! Semmi különleges ezen a dolgon nem volt. És bizony neki, aki állandó fény és pompa között nőtt fel, kissé elképzelhetetlennek tűnt néhanapján, hogy valaki ne kapjon meg szintén mindent. Aztán persze leszállt a földre, és eszébe jutott, hogy az érte epekedő gyengébbik nem bizony nem mindig kapta meg őt... Vagy csak kevéske ideig. Azért is remélte, hogy ami csak kellett nekik a kapcsolatból, azt gyorsan elveszik, és továbbállnak. Persze erről szó sem volt, mert jöttek sorban a habcsókmesék mindenféle esküvőről, és hogy hány gyerek lesz... Dashnak kicsit lassítania kellett, és hálát adott a tömegnek. Megszédült, és kissé rosszul lett ennek emlékére, szóval azonnal lapozott. Nem kívánta megosztani a közönséggel ebédjének mibenlétét. Bam hangja ébreszti fel. Na igen... Ugyaaaaaan... A virágok éreznek? Elhúzza a száját.*
- Hát... A nők is amolyan virágok... És bizony azok éreznek...
*És a kis fintor ott maradt rajta, mintha valami roppant büdös dolog csapta volna meg orrát... A lányok viszont erre azonnal szaladtak volna parfümjükkel enyhíteni ezt. De ő addigra normálközeli arcot vágott... Amikor fejéhez vágnak egy jelzőt, finoman rezdül arca, szemei villannak nem sok jót ígérve, és amikor ,,megfenyegetik" mégha játékosan is, szemöldöke lassan, és hátborzongatóan csúszik felfelé. Cöcö... Tulajdonképpen egészen szimpatikus ez a vad tigris... Nem fél semmitől... Világítóan kék íriszek... Kissé álmatag mozdulattal szántott bele öt ujjával hajába, és öt barázdát hagyva utánuk a nyakára siklott a keze. Mintha támasztaná. Unná...Ám ekkor megragadják, és egy üzletbe vonszolják. Neki addigra már rosszullétig sok(kkkk) volt  ruha. Meg a vásárlás. Ám Bam a kezébe nyomott egy halom ruhát, aztán eltűnt. Dash lazán megcsóválta a fejét, majd lecsapta őket valahol, és inkább eltűnt a kabátos állványok között. És véletlenül persze épp ott volt a próbafülke. Szóval megállt háttal az egyiknek, és maga elé morogta, mintha csak magának beszélne, de a bent öltözőnek szánta.*
- A babaruha még a kezemre sem megy rá... A kis cuki szoknyát nem húzom fel, mert combig menne... És nem vagyok hajlandó a csodálóim előtt égni. Ha más akar, csak tessék... Én nem ismerem az illetőt...
*Azzal dudorászva ,,csodálói" boldogságára odébbállt, és inkább kabátot próbált, meg sálat, vagy kesztyűt, és a körben-állók véleményét kérte ki, akik azonnali hatállyal véleményezték is.*

Yes I can see her.Cause every girl in here wanna be her.Oh shes a diva.I feel the same and I wanna meet her

Egy különös érzés járta át az egész bevásárló központot, és vele együtt engem is. Ez a lány más volt, mint a ma élők 90%-a. Nem nyavalygott, hogy ugyan hogy menjen így végig a plázán, sőt, még egy kedves kis mosollyal is nyugtázta a malőröm. A sok ilyen eset után jövök csak most rá, hogy folyton az idiótaságom hoz össze a legtöbb emberrel. Nem viszek magammal esernyőt avagy nem tudom milyen nap van, és láss csodát, új kapcsolatokra tettem szert. Eme tulajdonságom úgy vélem kamatoztatni kéne, hisz ha már ennyit nyertem vele, van benne valami különleges. De koncentráljunk most a jelenre. Ez a lány itt sétál mellettem, és én csak ámulok s bámulok, hogy milyen mennyiségű boldogsághormon van benne, amelyek apró, hiper gyors részecskeként lengik körül.


-A rózsaszínnel nem értek egyet. Én a levendulát szeretem!
Folytattam tovább a viccelődést, majd végignéztem a még mindig édes illatot árasztó lányon, ahogy csöppet sem szégyellve a magán éktelenkedő foltot lavírozott kisdobosként mellettem. Ha ilyen buli lenne a vásárlás, gyakrabban kéne kabátot vennem. Persze ha lenne pénzem mindennap új kabátra.De sajnálatos módon erre is egy kerek hónapig kellett spórolnom, nem adják ingyen a kaját sem, és ebben a muglitársadalomban mindennek megvan a maga ára. Mindenhol tartják a markukat a borravalóért, amit én kicsit pofátlanságnak tartok. a pincéreknek meg a pizzafutároknak az a dolguk, hogy hordják-vigyék a kaját, nem az, hogy ezért még a kuncsaftoktól is pénzért könyörögjenek. arra van kitalálva a főnökük, de nem ?

Sebes léptekkel viharoztunk be az első üzlet bejáratán. Az ajtót kitártam a lány előtt, majd utána én is belépkedtem a sok ruha közé. Az eladónő most egy vörös nő volt, haja szorosan összefogva a tarkóján. Hatalmas fekete karika fülbevaló éktelenkedett a  fülében, és miközben az egyik ruháról készült levenni a fogast, a műkörme beleakadt, és egy visítás kíséretében kezdett el toporzékolni. Grimaszolva mosolyogtam Júliára, aki még mindig kicsattant az energiától.
-Add Istenem, hogy ne jöjjön az a nő ide hozzánk, hogy mit szeretnénk venni.


Sóhajtottam fel, majd elébe mentem a dolgoknak.Megfogtam a  lány apró kezét, mely akár kétszer is belefért volna az én tenyerembe, és az első sor ruha közé vonszoltam.
-Vezess a kabátokhoz, csillagom.
Kacsintottam rá egy széles vigyor kíséretében, miközben e mellettem elterülő divatos pólókra néztem.
-Melyiket kéred? Ragaszkodom hozzá, hogy én vehessem meg neked, különben lekötözlek és magam adom rád!
Kezdtem bele a mókás fenyegetőzésbe, majd végighúztam a kezem egy sor pink trikón.
-Barbie tuti idejár.
Nevettem fel, majd kérdően néztem  Hannahra, vajh' mit fog választani.

//Bocsi a  késésért  :-[ // <3

* Virágok. Nők. Bam agya most érte el azt a részt, hogy hatalmas vörös betűkkel villog, hogy "TÚLTERHELÉS – KISÜLÉS" . Bár van valami a hasonlatban, hogy olyasmik a hölgyek mint a virágok, de azért van egy nyomós különbség közöttük. Ha egy lányon átmész gördeszkával az sikít! És ha egyszer is hall valaki egy lány sikítani, többet biztos hogy nem akar, ebből kifolyólag nem fog rajta átmenni gördeszkával. Ellentétben a virágokkal, akik meg sem mukkannak, csak reccsennek egyet a kerekek alatt. Szóra nyitja a száját Bam, hogy mindez levezetésének hangot is adjon, de aztán meggondolja magát. A végén még azt hiszi majd Hiel, meg aki hallja, hogy ő képes lenne bántani egy lányt. Pedig sohasem lenne képes lányokat bántani. Drága jó édesapja úgy belenevelte ezt az aranyszabályt, hogy valószínű saját kezét vágná le, ha ráemelné a gyengébbik nem valamelyik képviselőjére. Úgyhogy marad a bólogatás, és az elgondolkozott ábrázat, a virágokról, meg a lányokról.*
- Komolyan, már csak a körömlakkozást kéne felhozni témának, és teljes lesz a kép. Neked melyik lakk a kedvenced?
* Ábrázatára egy kedves mosolyt rajzol, és úgy várja a választ, mintha tényleg érdekelné. Szeret ilyenekkel szórakozni, nem tehet róla. Valami agybaja lehet, el kéne vinni orvoshoz. Áh! Inkább nézzük pozitívan a dolgot, majd a boncorvos megmondja.
Ám érdekes, hogy fenyegetésére nem igazán reagálnak, sőt! Bam arca megsemmisülté változik, és úgy mered a "húdeunom" Hiellre.*
- Most félelmetes akartam lenni tisztába vagy vele? * Összehúzza szemöldökét, és mutatóujjával megbökdösi az előtte állót. * - Félned kéne! Vagy... Vagy valami hasonló. Áh! * Lemondóan legyint, egyet majd nevetni kezd.* - Inkább akkor menjünk.
* És már be is rángatta a másikat a ruhaboltba ahol szinte néhány perc alatt elfoglalta a próbafülkék egyikét, ahova azonnal kedves megjegyzés érkezik. Még szerencse hogy a próbafülkében van, így nem látja a másik a szemforgatását, majd hangosan röhögve válaszol.*
- Pedig a szoknyát direkt neked választottam, azt hittem jó lesz rád. Nem úgy mint rám ez a gatya...
* Az utóbbit már igaz nem a kintinek szánta, de még mindig ugyanazzal a hangsúllyal mormolta. Majd telnek az idők. Néhány "ááá, húú, úhh, jáájj" után  elhangzik egy, "jee" és libben a próbafülke függönye és kilép rajta... Nos Bamnek nem igazán nevezhető valaki. Fekete csőfarmer díszelgett bő farmerja helyén, rikító neon zöld póló feszült rá, és egy fekete-fehér pöttyös kapucnis felsőt próbált összehúzni magán. Ez utóbbi valószínű női darab... *
- Te... Ez mellben szűk rám. Azt hittem ilyen csak a csajokkal fordulhat elő. * Majd még néhány perces sikertelen próbálkozás után közelebb lépked az egyik tükörhöz, és elkezd előtte forogni, méregetni magát. * - Te el nem tudom képzelni, hogy vannak olyanok akik ebben kényelmesen tudnak mozogni. Mibe fogadunk, hogy le se tudok benne ülni?! Hú, és még itt is...
* Fájdalmas fintor kerül arcára, miközben tenyerét ölére teszi, egyértelmű jelzésként, hogy befejezetlen mondatát mire is érti. Majd segély- és véleménykérő pillantásokkal mered a másikra, aki éppen kabátokat, meg hasonló dolgokat próbál. Értetlenül felszalad az egyik szemöldöke, és szó nélkül kérdezi a másiktól, hogy ugyan nyáron minek próbálgat téli cuccokat. Majd egy legyintéssel, és egy "ő tudja" gondolattal letudja a másikat. Miután Hiell, ha volt véleménye, és kifejtette neki azt, azután Bam újra eltűnik a függöny mögött. Újabb fura hangok, majd a függöny szinte letépődik a helyéről, és Bam úgy rohan a tükör elé, mintha tűzről pattant volna.*
- Na végre! Valami normális. Azt hiszem ezt meg is veszem. * Kicsit még forog a tükör előtt, hogy a vörös inget jobban szemügyre vehesse magán. Egy számmal biztos hogy nagyobb méret, de Bam az ilyen cuccokat kedveli, amik nem tapadnak túlzottan rá. Bár valamikor olyan ruhát vesz fel... Na jól van, ki érti ezt? Néhány pillanat múlva már a pénztárnál is áll, egy kis szatyorral a kezében. Úgy tűnik még Hiell nagyon elvan a maga kis újsütetű társaságával, ami azt vonja maga után hogy Bam unatkozni kezd. Nem kellet sokáig gondolkoznia, már meg is volt, mivel üti el az időt addig is. A kabátok mögé bújt el, és várt áldozatára, aki elég hamar megérkezett. Egy idősebb hölgy volt, aki minden bizonnyal férjének, vagy fiának keresett kabátot. Helyette egy Bamet talált, aki hatalmas kiáltással ugrott elő a felakasztott sokaságok közül. Hogy a hölgy nem kapott szívrohamot, az csak azon múlt, hogy biztosan bevette a napi gyógyszer adagját. Némi sóhajtozás, és "huligán" felkiáltás után, azonban a nevetéstől fuldokló Bamet már a bolt biztonsági őrei tessékelték ki az üzletből.*

Még otthon…
- Nanny! Hova raktad a pöttyös táskámat, tudod azt, amelyiket múltkor elvittem apu egyik ilyen találkozójára és kiakadt, hogy nem volt alkalomhoz illő?- üvöltök fel az emeletre a dadushoz, aki voltaképpen már a házvezetőnői szerepet tölti nálunk. Lemerem fogadni, hogy valahova elpakolta, miután ki lett mosva. Pedig az a kedvenc tatyóm, és márpedig én anélkül egy tapodtat sem mozdulok, ami leginkább azért „veszélyes”, mert le fogom késni a metrót, a sofőr meg naná hogy pont ma nincsen itthon.  Neki is pont mára kellett szabadnapot kivennie! Ez egyszerűen hihetetlen! Ha nekem van szükségem rá, akkor sosincs otthon.
- A szekrényedbe raktam a többi táska közé.- szól vissza a jól megszokott akcentusával. Mára már teljesen megszoktam a beszéd stílusát, de amikor kisebb voltam folyton anyáékat kérdezgettem, hogy miért így beszél. Rengetegszer magyarázták el nekem, hogy ő ázsiai származású, és neki úgy kellett megtanulnia ezt a nyelvet.
Viszont most már kezdek ideges lenni, mivel a táskáim között én már az előbb sem találtam meg, tehát ott nincs.
- Ott már kerestem, és nem volt ott.- kiabálok még mindig, mire az alacsony dadus megjelenik a lépcsőfordulóban és az én szobám felé veszi az irányt. Idegesen trappolok utána, kis híján elesve valamiben, ami a lábam elé került, majd én is elérek a nem kicsi ruhásszekrényemhez. Nanny türelmesen pakolgatja kifelé a cuccokat, amíg én vöröslő fejjel dobolok a lábammal, mert le fogom késni a metrót, és muszáj rajta lennem, mert a következővel tíz percet késnék a találkámról. Nadinenal beszéltem meg, hogy menjük el a Shoppig Mallba, amolyan vásárolgatós, pasizós, cseverészős körútra. Kellenek ilyen programok is a nyárra, nem csak strand, strand, strand. Akkor tök unalmas lenne az egész szünet.
- Kisasszony.- szólít meg a kedvesen-mérges hangján, mire odanézek és szembetalálom magam a táskámmal. Hát ez meg hogy került ide?
- Jé, ez az előbb még nem volt itt. De azért köszönöm szépen.- kapom ki a kezéből sürgősen, és már rohanok is, hogy összepakoljak. Még hallom, ahogyan mormol egy „Nincs mit!”-et, de aztán már csak a holmijaimra összpontosítok, és hogy semmit se hagyjak itthon. Csak úgy dobálom befelé a cuccokat, a napszemüveget pedig felteszem a fejem tetejére. Nagyjából ez a művelet két perc alatt véghez is vihető, így még marad időm kihúzni a szemem. Ezek után már biztos voltam benne, hogy elérem a metrót.
- Elmentem!- csak egy hangfoszlány marad annak jeléül, hogy én még pár másodperccel ezelőtt a házban tartózkodtam, s már rohanok is a megálló felé, kisebb porfelhőt hagyva magam után.

A metrón sikeresen vadásztam magamnak egy helyet, s most azon gondolkozok, hogy valóban mindent elraktam-e. Szegény mobilomat is úgy vágtam bele a táskába, hogy lehetséges, hogy okoztam neki pár sérülést, de remélem nem így van. Így is éppen elég, hogy egy öreg bácsi szipog mellettem. Pont ezért nem szeretem a tömegközlekedést, de hát nem volt más választásom. Ráadásul még a szék is kényelmetlen, így az első adandó alkalommal átadom a helyem egy néninek, aki abban a hitben élve, hogy ilyen udvarias vagyok, hangos köszönömök közepette leül. Legnagyobb szerencsémre nem sokáig kell állnom, s a következő megállónál le is szállok. Rápillantok az órámra, majd sietősen a Shopping Mall felé veszem az irányt, abban reménykedve, hogy nem késtem el.

Nem érdekel hány embert lökök fel, vagy éppen hány lábra taposok rá, de nekem időben ott kell lennem, mert nem késhetek el. Az agyam is csak egy fele koncentrál: érjek már oda! Nadine biztos már ott lesz addigra, és akkor hallgathatom azt, hogy elkéstem. Pedig ez nem jellemző rám, de ha egyszer nem volt meg a táskám, nem tudok mit tenni. Ez egy igen elengedhetetlen kelléke az öltözékemnek, és ezzel szerintem minden lány egyetért, így talán ő sem fog megharagudni rám.
Ám amikor odaérek a megbeszélt helyre hatalmas sóhajjal nyugtázom, hogy Nadine még nincs itt. Végül is amilyen gyorsan loholtam, még egy versenyló is megirigyelhetne. Vagy akár Szilaj is, pedig ő tényleg nem egy lassú paripa. De így valószínűleg nem késtem el. Vagy esetleg ő is késik, de azt meg nem nagyon hiszem.
Így hát lépteimet lelassítom, s nézelődök a tömegben, hátha meglátok egy ismerős arcot. Olyan sok az ember. Úgy tűnik mindenki ma akart kimozdulni a városba strand helyett, amit én nem bánok, csak agyon ne tiporjanak. Na meg persze ekkora tömegben történnek általában a rablások. Rám nézve meg már csak azért sem olyan jó, mert a legtöbb ember tudja, ki vagyok az újságokból, és azt is tudják, hogy nem igazán a szegény rétegbe tartozok. Aki meg nem olvasna újságot, az is könnyen rájöhetne erre, mivel a cuccaimról letűnik minden.
Mintha csak erre a gondolatra reagált volna, valaki hirtelen a hátamba fúr valamit. Ahogy még jobban belém mélyeszti, egészen biztos leszek benne, hogy az nem más, mint egy pálca. Egy pálcás rabló lenne? Ez egsézen ostoba feltételezés, mert egy egyszerű embert nem támadnának meg pálcával, de viszont akkor ki az?
- Tudjukki visszatért, és a sárvérűekre vadászik...- szól az illető, mire teljesen ledermedek. Egy halálfaló? És meg akar ölni? Itt, az utca kellős közepén? Normális ez egyáltalán? És mi van Nadinenal? Lehetséges az, hogy őt már elkapták és csak azért nincs itt? Ó Merlin, remélem nem. Ráadásul a pálcám is a táskámban van, így észrevétlenül nem is tudom kihúzni onnan. Nem tudom mit tegyek. Valahogy el kéne terelnem a figyelmét, ami itt az emberek között nem is lenne olyan nagy nehézség, de hát mégis… Nem állhatok ki mindenki elé egy varázspálcával a kezemben, miközben egy átkot szórok a piszok halálfalójára, már ha nem ő támad meg engem először. Bezzeg, ha már elmúltam volna tizenhét, akkor már varázsolhatnék sima emberek között is, de így? Gondolkozz Jenny, gondolkozz! Valószínű, hogy ő erősebb nálam, mivel még nem láttam vézna halálfalót, sőt ha úgy vesszük egyáltalán nem láttam még halálfalót, de én ilyen nagydarab kigyúrt állatoknak képzelem el őket, és Tudjukki direkt úgy válogatja őket, hogy ne törjenek ketté a széltől. Persze ez az elképzelés nem igazán valóságszerű, mert akkor elég könnyen ki lehetne szúrni a halálfalókat, ami hogy is mondjam, nem lenne célszerű. Ki lenne olyan hülye, hogy olyanokat választ be, akik ilyen colos izompacsirták és egy másodperc alatt ki lehet szúrni őket? Mert szerintem senki.
Nagyot sóhajtva gondolkozok a lehetőségeimen, végül a legegyszerűbb mellett döntök: simán hátrarúgok, egyenesen a lábát eltalálva. Nesze neked gonosz halálfaló! Egy-null nekem.
Kihúzva magam hátrafordulok, arcomon amolyan „háhá győztem” vigyorral, s amikor meglátom, hogy kinek okoztam pár kellemetlen percet, arcomról lefagy a mosoly.
- Nadine?- bukik ki belőlem a kérdés, és a meglepődöttségből hirtelen bosszúság lesz- Ezt meg most miért csináltad? Már azt hittem, hogy azért nem vagy itt, mert téged is megtaláltak.- csattanok fel, és bevágva a durcát hátat fordítok Nadinenak. Már a szívbaj kerülgetett, erre meg kiderül, hogy csak ő volt az. Egyszer az őrületbe fog kergetni a hasonló vicceivel.

Nadine szépen hanyatt vágódik a földön, ami számomra győzelmet jelent, még ha nekem is címezi a sok szitkozódást és nem is egy halálfalóval van dolgom, de a nyereség az nyereség. Elképedve ugyan, de büszkén nézek végig barátnőmön, s örömmel veszem tudomásul, hogy ezt én műveltem. Persze sajnálom is szegény földre kényszerült lányt, de hát kellett neki eljátszania a „halálfaló vagyok, és most megöllek” szerepet. Ami azt illeti, még inkább van okom a büszkeségre, mivel, ha tényleg egy „csúnya bácsi” állt volna mögöttem, akkor most fölényben lennék, és hát vagy elmenekülhetnék, vagy még egy darabig rugdosnám ott a földön, már ha nem tartja kezében a pálcáját. Mindenesetre nem vagyok veszélynek kitéve, így van időm a sértődésre.
Eljátszva a fenséges kisasszonyt, semmiféle bocsánatot el nem fogadóan fordítok hátat Nadinenak, de ebben a pillanatban a lábam alól kifut a föld, ki tudja talán Kínáig. Csak annyit veszek észre, hogy zuhanok, a kis pöttyös táskámmal, és minden egyéb, egyáltalán nem olcsó kiegészítőmmel együtt. Pislogok párat, és hamarosan a földön találom magam.
- Áúúúú.- nyüszítek fel, mint egy kiskutya, fájó pontjaimat tapogatva. Mivel valószínűleg önmaguktól a lábaim nem dobják hanyatt magukat, ezért csak is egy célszemély jöhet szóba, aki ekkora galádságot elkövetett.
~Nadine, ezért most megöllek!- esküszök bosszút magamban, s vérszomjas tekintettel kutatok drágalátos barátnőm után. Jelen pillanatban nem érdekelnek az ostoba járókelők, akik úgy bámulnak, mint ha éppen meztelenül fürdőznénk az egyik legzsúfoltabb tér kútjában, csak és kizárólag a bosszú érdekel. Cöh, nem elég, hogy halálra rémiszt, de még neki áll feljebb, miután megkapta, ami neki jár.
Nem is kell sokáig keresgélnem, mert Nadine kedves szavainak hála, a hang irányába fordulok és négy kézláb odakoslatok mellé.
- Én barom?! Te barom!- nyivákolom, majd ledobom magam ölbe tett kézzel a kicsi hátsó felemre. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz velünk még a mai nap folyamán, főleg, hogy Nadinenál alszok. Csak az az egy biztos, hogy nem fogok unatkozni mellette.
Elnézelődök jobbra-balra, eszembe sem jut, hogy felálljak, csak, amikor mellőlem érkezik a kérdés.
- Most, hogy így mondod az én kerek popsim is kezd megsülni, de valahogy annyira nincs kedvem felállni.- billentem oldalra a fejemet, egy helyes srácot stírölve, aki szintén minket néz, ám mire integethetnék neki, tovább áll. Így hát félrehúzott szájjal elfogadom barátnőm segítségét, és felállok. Ruháimat leporolom, majd egy pillanatig komoly arcot vágok, de nekem ez nem különösebben megy (még a hivatalos találkákon is el szoktam röhögni magam, apu nagy örömére), és végül Nadine nyakában kötök ki visongva.
- Dee jóó úújra láátnii téégeed.- cseppet sem nézhetnek minket hülyének, de teszek rá. Lesz két fergeteges napom, és ez a lényeg. Vásárlás, csevegés és esetleges pasizás. Ennél jobb már nem is lehetne. Teljesen bepörögtem csupán a gondolatuktól is.
- Siettem nehogy még kapjak a fejemre, mert elkéstem.- öltöm ki rá a nyelvemet, miután lemásztam róla. Hát igen, ha a pontosságról van szó, olyankor tényleg nem figyelek semmi másra, csak hogy időben odaérjek. De az a lényeg, hogy most itt vagyunk, és végre kezdődhet a buli.
- Szerintem menjünk be a plázába, még mielőtt bejelentenek minket a rendőrségen, mint két elszabadult őrült.- nevetek fel, majd karon fogom Nadinet és behúzom az épületbe.