Roxfort RPG

Gondosan ápolt kert. A fű gyönyörű színű, a virágok, majdnem mindig virágoznak, Isabella gondoskodik róla , hogy
mindig szép, nyugalmat-sugárzó kertet tudhat maga mögött. A ház mellett elhaladva találhatunk rá, egy lépcsőn lejutva a medencéhez érünk.

(http://www.frpgs.co.cc/images/xd126oakow2d9plxxg6n.jpg)

Amikor segítettem felszedni Barbinak a drazsékat a lány elpirulva köszönte meg. Ez kissé furcsa hisz én semmi különöset nem tettem csupán azokat az ízletes és kissé megolvadt csoki darabkák felszedésében játszottam segítői szerepet, mégis elpirult. Talán nem kellett volna segítenem, vagy nem várta volna hogy segítsek és vajon zokon vette? Nem így ismerem Barbit, de más ok nem nagyon van rá, ez érdekes, de már megint fölöslegesen aggódok hogy mi rosszat tehettem. De próbáltam ezt a kis megzavarodást részemről leplezni, és visszaültem.

A válaszára vártam hogy akkor mégis ő mit szeretne, és az úszásban állapodtunk meg, legalább is ő azt mondta és részemről azt csinálhatunk amihez Barbinak van kedve. Én az igazat megvallva régen úsztam, nem is volt nagyon lehetőségem az úszásra, de még emlékszem hogy édesanyám tanított meg úszni. Ez régi szép nosztalgikus emlékekkel töltött el. Ehez nem kötődött sem fájdalom, sem pedig szomorúság. Ez olyan átlagos családi emlék, amilyenből nekem csak kevés jutott. Nem voltam hétköznapi ember hétköznapi dolgokkal, hanem én még a varázslóvilágban is különcnek számítotam. De Barbit láthatóan ezek a dolgok amik velem történtek nem zavarták, de mondjuk ő ezekről nem is tudott, talán csak arról hallhatott hogy néhány éve a szerelmem életét veszthette, de arról nem tudhatott hogy a családommal mi történt, azt soha senkinek sem mondtam el. De ha azt vesszük Anna haláláról is az újságok írtak, és Anna is Roxfortos diák volt...
Ekkor arra kaptam fel magam hogy Barbi épp azt mondja el hogy hol tudok átöltözni. A fürdőszoba, hát természetesen, és most már legalább tudtam hogy hol is található az a bizonyos helység.
Ezután Barbi válaszolt arra a kérdésemre hogy mit fog szólni ahoz a szülei hogy egy idegennel fog a medencében úszkálni, és mondott egy édes viccet, erre én ismét kedves enyhébb nevetéssel jutalmaztam és értékeltem a viccét, de azt amit utána mondott kicsit meglepett és a nevetés is egy kicsit megszakadt. És innen is az új pasis rész zavart meg egy kicsit. Tudom ezt is viccnek szánta de ez számomra olyan furcsán jött le, valószínűleg nem úgy ahogy akarta, de én csak töretlenül mosolyogtam azon amit mondott, azonban kicsit feszülten éreztem magam.
-Nem is tudtam hogy olyan gyorsan váltogatod a fiúidat hogy édesapádnak ilyen megszokott legyen a kérdés. -folytattam végül nevetve, és reméltem hogy Barbi nem érti félre a vicc szándékait. -És mit mondasz apádnak, ki az új pasid? -ezt is nevetve kérdeztem azonban volt benne némi komolyság is. És ahogy ezután amikor a kezembe adta a táskámat az a nézés teljesen megtört. Én visszanéztem abba a két gyönyörű szempárba és lágyan elvettem a táskámat azonban miután elvettem ugyan olyan közel álltam hozzá. Amikor átadta a "Tessék" szó annyira csábítóan hangzott a szájából, vagy legalább is olyan gyönyörűen hangzott számomra hogy nem tudtam mit csináljak, csak mindenről elfeledkezve a szemébe néztem.
-Köszönöm. -Mondtam én is kicsit hódítós stílusban, de rájöttem hogy ez így nem folytatódhat egyenlőre. Kissé zavartan hátra léptem, mert tudtam hogy ez így nem folytatódhat. Ezután Barbi mondta hogy megy átöltözni, én pedig csak bólintottam és sietve bementem a fürdő szobába. Itt bezártam magam után az ajtót, ledobtam a táskám és gyorsan hideg vízzel lemostam az arcom, közben azt futottam át hogy mégis mi volt ez az egész. Hogy mit képzeltem magamról hogy egy nagyon jó barátomra így néztem, úgy ahogy nem a barátokra szokás tekinteni. Barbi nagyon gyönyörű és okos lány volt, valamint nagyszerű barát, és most aahogy kettesben lettünk teéjesen más szemmel néztem rá, és ez helytelen, talán ő is kiakadhatott hogy most mi történt, de az is lehet hogy ő ebben nem vesz észre semmi természet elleneset. Az igazat megvallva most hogy így belegondolok nekem tetszik Barbi, de a barátom és ez megváltoztatja azt az egyszerű helyzetet ami lehetne ha csak most ismernénk meg egymást. De lehet hogyha Barbit ez nem zavarja akkor adni kellene magamnak egy esélyt arra hogy talán a barátságból legyen valami...
Ismét megmostam az arcom hideg vízzel és a tükörbe néztem, tudtam hogy ennek a gondolatmenetnek a vége egyértelmű, de hogy mégis mi legyen nem tudtam eldönteni, hanem inkább gyorsan átöltöztem mivel elég sok időt elvesztegethettem merengéssel és Barbi már várhat rám. Miután átöltöztem ismét kimentem a nappaliba ahol ledobtam a táskámat és a kert felé indultam ahol állítólag a medence található, valószínűleg már Barbi ott vár rám.

Nem tudtam hogy merre van a kerthez való hátsó kijárat, de mivel nem túl komplikált annyira eligazodni a házban ezért egy kis keresés után megtaláltam a kijáratot de nem mentem ki rajta egy darabig, hanem a falnak támaszkodtam és egy pillanatra elgondolkoztam, hogy vajon helyes-e itt lennem? Nem csak a Halálfaló veszély miatt hanem mert ez a néhány nap komolyabban összehozhat Barbival, és több lehet majd köztünk mit barátság, azonban ha esetleg véletlenül a helyzet úgy adódnak és össze jönnénk akkor csak vesélybe sodornám őt és családját valamint ha néhány napra össze jövünk aztán pedig elmegyek, és egy jó darabig vagy talán soha sem találkoznánk az gondolom nagyon megbántaná a lányt, ezért sem szabad nekünk összejönnünk. Más a sorsunk, de mint barátok szerintem tökéletesen jól érezhetjük magunkat, igen. Ez a legreálisabb, nem akarom Barbit kihasználni, az nem illene egy Griffendéleshez, az inkább Mardekáros húzás lenne én pedig elvből egy átlag mardekáros ellentéte vagyok. De még itt is felhozom a sulit amikor az már kezd lényegtelenné válni, de ilyen vagyok. Nagyon sok időt töltöttem el ott és be kell valljam alapvetően megváltoztatta az életem. Igaz az élet nem kellemes hullámai formálták meg a jellemem, de a nem annyira kifinomult dolgokat a Roxfort változtatta meg bennem, és Griffendéles diákot csinált belőlem. Minta Griffendéles diákot, ha valakire jellemző voltak a ház tulajdonságai akkor az én voltam. Mindenben úgy viselkedtem ahogy egy Griffendélesnek viselkednie kell. Ez számomra sok gondot okozott, ám mégis megérte és sok tapasztalatot szereztem ezekből a dolgokból. De a mostani helyzetben mégis tanácstalan vagyok, nem tudom hogy hogyan döntsek mert biztos vagyok benne hogy vagy elutasítom vagy pedig adok egy esélyt magamnak és Barbinak mind a kettőnk csak rosszul jár és csak fájdalomra lelünk, és a két rossz közül melyik a jobb? Mondjuk nem rossz, de ez csak nézőpont kérdése, az biztos hogy amíg ez a kaotikus helyzet fennáll nem próbálhatjuk meg, vagy nem is tudom.
Mély levegőt vettem és mintha csak az átöltözés tartott volna ilyen sokáig kisétáltam a kertbe. Jól gondoltam hogy itt lesz Barbi, hisz elég sokat időztem így összességében. Mikor a nap sugarai a ruhától mentes bőrömre értek félelmetesen melegem támadt, nagyon meleg volt kint. Barbi háttal állt nekem és épp naptej volt a kezében. Így elnézve elég csinos volt, piros fürdőruhát viselt és karcsú ám mégis szép testéhez nagyon jól állt. Igen, felnőtt lett Barbi és csodálatosan jól nézett ki, én mégsem engedhettem a csábításnak, most nem hisz ő csak egy barátom, és ezzel egy elvet sértenék meg. De ha az érzéseim más mondanak akkor nincs megállás..., de nem szabad. Barbi jó barát és nem lehet egy futó kapcsolat közöttünk, hisz az tényleg szemétség lenne, kihasználni a lány érzéseit, én pedig nem akartam olyan alávaló féreg lenni. Próbáltam megőrizni nyugalmam és közben felé sétáltam. Reméltem hogy a hűs medencében sikerül a gondolataimat lehűteni és alaposabban szem,ügyre venni ezt a dolgot minden szemszögből, különben nagyon-nagyon rosszul is elsülhet ez a hétvége, pedig csak 3 nap...
De elragadt valami furcsa érzés, szótlanul mögé sétáltam halkan, megpróbálva úgy hogy ne vegyen észre, és mikor teljesen mögé értem kezeimmel lassan hátulról eltakartam szemeit. Nem tudtam hogy miért csináltam, de olyan romantikus hatásúnak tűnt, ekkor tényleg felismertem hogy ez romantikus hatású és nem szabad. Lassan levettem kezeim a szeméről, és lágy ám mégis bájos mosollyal néztem szép szemeibe, szótlanul, várva a reagálását.

Olyan nehéz ez. Megint nem tudok parancsolni az érzéseimnek, de muszáj lesz. Wade a barátom, és az nem lenne a helyes, amiről épp álmodozom. Megálljt kell parancsolnom magamnak, és az elmémnek. De olyan nehéz. Mitől van ez? Ilyen hirtelen.
Három éve ismerjük egymást, de egyszer sem éreztem ekkora vonzódást felé. Biztosan azt teszi, hogy sohasem voltunk kettesben. Most kettesben voltunk, és fellángolt bennem egy vágy. Egy vágy, ami ki akart törni belőlem. De nem engedhetem, hogy kitörhessen belőlem, az elrontana mindent.
Alig várom, hogy belemerülhessek a hideg vízbe, lehűtené testemet, és a megmagyarázhatatlan érzéseim. Néztem a tükörsima vízfelszínt, próbáltam semmire se gondolni.

Hirtelen valami elfedte szememet. Két forró kéz pihent szemhéjaimon. A testem tűzforró volt, mégis kirázott a hideg. Ne! Ne rázkódj meg, az érintéstől! Nem szabad! Egy pillanatig tartott csak, és már vissza is adta látásom.
Áhítatos szemmel néztem vissza a barna szempárba, ami valósággal belefúrta magát az enyémbe. Kábultan néztem csak... Olyan közel volt... Csak pár centiméterre... Mielőtt valami butaságot csinálnék, muszáj valamit kinyögnöm. Egy lassú, mély levegőt vettem.
- Bekennéd a...- félbehagytam a mondatot, mert ráébredtem, hogy suttogtam. Újra belekezdtem normális hangszínen, de előtte egy zavart lépéssel hátrább léptem. Nem akartam a kísértésnek engedni, és ha ilyen közel maradok hozzá, akkor biztosan elkövetek valami őrültséget- Bekennéd nekem a hátamat naptejjel? Állandóan leég, és egyszerűen nem érem el- próbáltam egy átlagos hangot megütni, de nem nagyon jött össze. Míg beszéltem, egy pillanatra sem vettem el a tekintetem, a barna szempárról. Nem tudtam... Elakartam, de képtelen voltam rá. Inkább mélyen fürkésztem a gyönyörű íriszét. Az sem érdekelt mennyire romantikus, hogy simogatva bekeni a hátamat, gyenge vagyok...túl gyenge. De nem érdekel.
Félek, hogy vágyakozó tekintetem megrémiszti őt...De olyan mesés, csak állni a forróságban, és nézni...

/ én nem adom fel egykönnyen  :P ;D /

Nagyon bolond voltam, mert a reagálása az volt amire vágytam, de nem az amit akartam. Nem tudom már hogy mit csinálok, oly botor módon cselekszem. Lehet hogy a forróság az oka, vagy a szenvedély amit Barbi iránt érzek?  Erre a kérdésemre nem találom a választ, de tudom hogy nem helyes az amit csinálok. Romantikusan hozzásimulok, és úgy takarom el a szemét. Nem tudom mi a fene ütött belém, de ez így nem folytatódhat, főleg most nem. Ezekben az időkben túl veszélyes lenne együtt lennünk. Nekem és Barbinak. Hiába érzek bármit is, most nem a szív hanem az ész diktál.
De amikor elengedtem a kezem, ő megfordult és én a szemébe néztem, lágyan és romantikusan. Nagyon érzékeny egy pillanat volt az, nagyon közel álltunk egymáshoz és szikrázott a levegő kettőnk között. Nem tudtam hogy most mi lesz hisz az ellenállásom igen törékeny ilyen helyzetben, de egyikünk sem cselekedett hanem csak egymás szemébe néztünk. Nem tudtam eldönteni hogy most mit tegyek, mert ha még egy pillanatig ez folytatódik akkor szenvedélyesen megcsókolom, annyira átéreztem ezt a szenvedélyes pillanatot, de nem ez történt, mert Barbinak nagyobb önkontrollja van és hátrált egy lépést. Én nagyon röstellem hogy mit műveltem, hogy ennyire nyíltan majdnem megcsókoltam. Ez is azt mutatja hogy amit gondolok nem helyes, de Barbi is olyan furcsának tűnik, lehet hogy ő is ezt gondolja rólam.
De az amikor megkért egy dologra azt hittem hogy tényleg ideje lenne beugranom a hideg vízbe, de fejjel. Mert nem fogom kibírni hogy forró testét lágyan, romantikusan, erotikusan simogatva bekenjem. Ez túl sok, biztos hogy ez nem lenne helyes, túl gyenge vagyok hogy ezt megcsináljam. És Barbi csak olajat önt az eddig is lobogó tűzre hogy ilyet kér. Nem tudom majd teljesíteni, ez túl sok hogy ne érezzek semmit se iránta. Egyszerűen rabul ejtette minden gondolatom és érzésem. Tudom hogy ez nem lenne helyes, és meg kell mondanom neki, hiába ilyen szenvedélyes jelenleg kettőnk között a levegő.
-Barbi -szólaltam meg, kicsit rekedt hangon -nekünk ezt nem szabad -közben közelebb léptem hozzá hogy ne kelljen hangosan kimondanom, de ismét az a furcsa érzés az uralma alá hajtott, és elállt a szavaim is egy pillanatra, közben ajkai felé hajoltam, olyan szépnek tűnt most Barbi, és én csak egyre közeledtem felé, majd pedig minden szó nélkül lassan megcsókoltam. Tudtam hogy mit csinálok, azonban ez ellent mond minden észérvnek, és a szívemre hallgattam. Szenvedélyesen csókoltam meg, és már arra vártam hogy ellökjön magától és adjon egy pofont hisz ha nekem nincs eszem neki tudnia kellene hogy ha velem van akkor még csak saját magát is veszélybe sodorhatja sőt, az egész családját is. És ezt nem hagyhatjuk. Fel kellene érnünk ésszel hogy csak gondot okoznánk másoknak is ha ez így folytatódik, de abban a pillanatban elfelejtettem mindent amikor megcsókoltam. Mert ez a boldogság perce...

Mit csinálok? A józan ész és az ítélőképesség ennyire elhagyott. És vadul csókolózok az egyik legkedvesebb barátommal és nem tudok leállni, nem gondolkozok máson, és csakis a pillanatnak élek, de nem szabad ezt folytatnunk. Annyira elragadott a hév hogy közben elfelejtettem hogy hol vagyok és hogy mit is csinálok pontosan. Ha meglátna Barbi apja, elkapná a szívinfarktus hogy a medencénél egy félmeztelen férfi szenvedélyesen csókolózik a szintén enyhe ruházattal rendelkező lányával. Hát ez egy halálos átokkal biztos felér az apja részéről, de csak nyugalom, ez csak egy kifogás amit keresek hogy ne tudjak együtt lenni Barbival. Ha azt mondanám neki hogy veszélyben van ha valaki velem látja csak elkezdene nevetni és biztos velem akarna jönni, én pedig nem bírnám ki ha az én hibámból baja esne.
De miután ajkaink összeértek a nyakamba rakta kezeit, és úgy ölelt át, miközben egymásban fonódtunk. Én a csípőjére raktam a kezem és úgy csókoltam a lányt. Barbara milyen tüzes és csodálatos, annyira vonzódom hozzá, de amit most teszek az nem lesz könnyű, azonban nem szabad ezt csinálnom és olyan dolgot kell tennem azért hogy Barbi életéből ki tudjak szállni és hogy megvédjem őt és családját.
Már egy ideje csókolózhattunk, de a másodpercek úgy peregtek hogy észre sem lehetett az időt venni. Én erőt vettem magamon, és megléptem azt amit szükségesnek véltem. Finoman kiakasztottam a nyakamból a kezeit, és hátráltam néhány lépést közben gondosan figyeltem nehogy a szemébe nézzek, mert azt nem bírnám ki. Inkább a földre pillantottam, majd pedig hátat fordítottam és behunytam a szemem, úgy beszéltem Barbihoz.
-Nem Barbi, nem szabad. Ez nem fog menni... -elég sok van ellene, de kevés van mellette, és remélem nem lesz nagyon csalódott, nem tehetek mást, nem lehetünk együtt. -Azt hiszem az lesz a legjobb hogy most elmegyek. -igen, ez lesz a legjobb, az egész hétvégére rányomná az a bélyegét, ami most történt, mind a ketten vad szenvedélyt éreztünk a másik iránt. ÉS biztos hogy ezen a hétvégén megszegnénk még néhányszor a barátságunkat. És ha elmegyek akkor talán minden baj megoldódik és Barbi sem lesz ilyen helyzetben mint most. Én támadtam le a csókommal, így ő csak egy ártatlan áldozat akinek az érzéseivel visszaélek, és ez így nem folytatódhat.

Az történt amire nem lehetett felkészülni és amire senki sem vágyott, az érzéseink diktálták az eseményeket és ezt meg kellene akadályozni, de lehetetlen. Hiába áltatom magam, azzal csak fájdalmat okozok mindenkinek, mert tudom hogy nem szabad ennek megtörténnie.
Hiába fordulok el Barbitól, és mondom azt amit, az érzéseim még mindig vadul lángolnak iránta. De az lenne a legjobb ha elmegyek, de nem vagyok képes itt hagyni, főleg miután leült egy napágyra és a tenyerébe temetve a kezét, s úgy sírt. Egyszerűen az az érzés ami akkor magával ragadt nem kifejezhető szavakkal. A megbánás és a szeretet közötti út világosodott meg előttem, azonban még mindig tudtam hogy a kettőnk kapcsolata nem helyes és elfogadhatatlan. Aztán az amit mondott a halálfalókról nevetséges, és nem hagyhatom. Ő nem kockáztathatja az életét és a jövőjét, neki van lehetősége, hát ragadja meg, ne vágyjon olyan sorsra mint az enyém. Ha ő is ott lenne velem akkor nem tudnák még magamra sem koncentrálni mert őt félteném, és ha esne valami baja...
Nem, az nem történhet meg.
Megfordultam és ránéztem, aztán odasétáltam hozzá és szemben vele leereszkedtem féltérdre, pontosan úgy hogy a kezét megfogtam és elvettem a szeme elől.
-Meg kell ígérned Barbi hogy visszamész Roxfortba. Ígérd meg! Nem tudnám elviselni ha valami bajod esne... -nagyon szeretem Barbit, épp ezért az érdekében kell elmennem, hisz áldozat nélkül nincs győzelem. Nagyon-nagyon reméltem hogy ígéretet tesz... -Nekünk más sors jutott, más a végzetünk, de talán majd egyszer újra átérezhetjük közösen ezt a pillanatot, egyszer ha az egésznek vége, de most el kell engedned. Áldozatokat kell hoznunk az életben... -szavaim közben könnycseppek hullottak az arcomról, de elszántan és szeretettel teli tekintettel fürkésztem Barbara szemeit. Tudtam hogy nem akarta hogy befejezzük mielőtt elkezdtük, de így döntöttünk helyesen.
Nem is folytattam tovább, hisz bizonyára megértette azt amit mondani akartam, ha elég érdekesen fejeztem is ki magam. Még egy pillanatig a szemébe néztem, aztán átöleltem és szorosan magamhoz szorítottam. Nem akartam itt hagyni, vele szerettem volna lenni a nap minden percében, ám nem lehet. Jó hosszú pillanatig öleltem át, majd pedig lassan közeledve ajkai felé megcsókoltam, ez nem egy olyan fellángolt csók volt mint az előbb hanem egy még mindig szenvedélyes szerelmes csók. Kiélveztem az utolsó pillanatot,  majd pedig hátráltam és végül a kezét elengedve bementem a konyhába. Tudtam hogy valószínűleg soha sem fogom látni őt, de most helyesen cselekedtem, és bíztam hogy megígéri azt hogy a Roxfortban marad. A sötét Nagyúr uralma nem fog örökké tartani, egyszer úgyis megdöntik és akkor együtt lehetünk, de neki most az iskolában kell lennie és folytatni a tanulmányait, valamint az a hely a legbiztonságosabb egész Britanniában.
Nem néztem hátra, nem volt erőm visszanézni, úgy mentem be a házba hogy átöltözzek és végleg eltűnjek Barbara L. Kenneth életéből.

//Köszönöm a játékot, jó volt veled játszani ;) //

Nem lehet vége...Nem és nem! Nem akarom...
Ezt a gondolatot ismételgettem magamban...Itt hagy. Itt hagy szenvedni, első ember akit teljes szívemből szeretek, s Ő viszont szeret, de elmegy. Elmegy itt hagyva összetörve. Nem bírom ki.
Ez a nap mindent megváltoztatott.
Barátként fogadtam Wade-et, s fellángolt a szerelem, aminek már régen fel kellett volna gyulladnia. De nem gyulladt fel...Arra gondolok, ha előbb történik meg mindez, hány gyönyörű hónapunk lett volna még....Hány csodás pillanatot, percet élhettünk volna át közösen. De most történt meg. Itt vagyunk, viszont szeretjük egymást, de itt hagy. Itt mer hagyni a lovagiasság érdekében mi?!
Hogy csinálhat ilyet?! Miért ilyen kegyetlen???
- Nem ígérem meg- hangzott remegő, de határozott válaszom- Nem ígérem, mert képes vagy itt hagyni. Azok a mocskos halálfalók miatt nem lehetünk együtt?! Igen?! Hát akkor ezentúl még megszállottabban fogom üldözni őket, mint eddig terveztem!
Szenvedjenek akár csak én! Sőt jobban mint akiket megkínzanak!
Az arcába ordítottam a keserves szavakat, előttem letérdelt, de belém fojtva a szót, megcsókolt. A csók, a búcsú, utolsó csók köztünk. Itt hagy, egyedül hagy szenvedni. Elindult a ház felé, de én felálltam utána ordítottam.
- Menj csak! Menekülj! Milyen lovagias vagy!- a könnyeim elárasztották az arcomat. Remegett minden porcikám, csak a lábam összecsuklott, s a földre rogytam akár egy rongybaba....Itt hagyott...Örökre...

/Köszönöm a játékot, bár most szenvedni fog a Barbi egy darabig :P :D /

Borzasztóan kínos. Nem is tudom, mit mondjak, mit tegyek. Nem gondoltam volna, hogy így találok Barbira, mégis ki gondolta volna?
Kezeim szemem elé téve, akár egy óvodás kisgyerek, mikor a bújócskánál számol, elfordulok a medencétől. Most azt hiszem, jobb lenne távozni, vagy nem is, egy ilyen dolog miatt, nem érdemes. Végül is csak annyi, hogy pucéran fürdik, itt mellettem. Amíg ellen tudok állni annak, hogy ne érjek hozzá, nem történik semmi baj. Igen, meg tudom csinálni.
- Hát az úgy volt… csak… - habogok az ittlétemet megkérdőjelező kérdésére.
Még mindig nem fordulok vissza, de kezeimet már bátrabban, derekam mellé eresztem. Hátra kukucskálok, s látom, hogy a lány, már a medence oldalfalának nyomulva takarja meztelen testét. Még mindig zavarban vagyok, kissé szégyellem is magam, hogy csak így rátörtem a csajra, aki nyilvánvalóan nem számított érkezésemre, éppen ezért döntött a nudista medencézés mellett.
- Hát, persze. Invito! – mormogom, majd egy pálcaintés után elkapom a felém repülő törülközőt, s leguggolván odaadom Barbinak. Ismét elfordulok, s megvárom, míg kievickél, majd magára kanyarintja a puha anyagot, mely immár teljes mértékben eltakarja azokat a kényes részeket, melyeket nem szabadott volna látnom. Nagyon nem. Felé fordulok, most már nem tartva a kísértés látványos formájától.
- Hát, én csak gondoltam meglátogatlak. Rég láttalak. – felelem előző kérdésére, miután sikerült kissé összeszednem magam. Olyannyira, hogy a mondat végére már egy ragyogó mosollyal tudok neki szolgálni. – Mondd csak, egyedül vagy, vagy az a golymók izéd is veled fürdött? - A biztonság kedvéért a medence fölé hajolok, s mosolyogva állapítom meg, hogy semmiféle lebegő szőrcsomó nincs a vízen. Hál’ istennek, ha rosszindulatú lennék, akkor hihetném, hogy esetleg máshonnan származik a szőrcsomó, s ez nem igazán illett volna a képbe.

Nem, valóban nem úszott a medencében semmilyen szilvás gombóc, de ez most abszolút lényegtelen volt. Hogy hogy jutottam be? Hát nem hallotta a puffanást, úgy vélem eléggé hangos voltam. Betörőnek borzalmas. Igaz, nem a betörés volt a valódi szándékom, jöttem én volna az ajtón… ha kinyitja valaki, ám nem nyitották, így kénytelen voltam bemászni a kerítésen, ami nem volt a legkényelmesebb megoldás.
- Átmásztam a kerítésen. – mondom neki, felbátorodva a csaj nyugodtságán. Úgy látom, már nem akar kiabálni, s ez megnyugtat. Kis mosolyt erőltetek arcomra, s a felszólításra lehuppanok mellé.
Még mindig kínosan érzem magam, és nem igazán merek a szemébe nézni. Szégyellem is magam, mert ily ormótlanul rátörtem. Nem tudom, mit mondjak, vagy mit cselekedjek. Jöjjön hát a sablonszöveg, mely már oly sokszor bevált, mikor egy nővel folytattam beszélgetést. Érdekes módon a ők mindig bedőlnek a „Hogy vagy?” „Hogy telik a nyarad?” vagy a „Jól nézel ki!” mondatoknak. Eme repertoárból választok én is egyet.
- Öhm, hogy telik a nyarad? – kérdem, majd kezemmel lesöpröm homlokomról az izzadság cseppeket. Ez is kínos, izzadok, milyen büdös lehetek. Nem merem megszagolni hónaljam, mert túlságosan feltűnő lenne, inkább jobban körbenézek az ápolt pázsittal borított kertben.
Kis szobrok, a hangulatos lámpák, a medence, a nyugágyak, Barbi és én. Semmit több. Jah, no meg a fák, de azok már természetes „tartozékok”.
Szemem sóvárogva a medencére ugrik. Milyen jó lenne megmártózni egyet, de az iméntiek után aligha merném megkockáztatni, hogy meztelenre vetkőzve belebújjak a hívogató vízbe. Pedig milyen jó lenne, lemosnám felsőtestemről és arcomról a port, kissé hülyén érzem magam, így, fejem búbjáig porosan. Hmm… inkább megkérdezem a lánytól, hogy nem zavarná-e, s ha igennel válaszol, megszabadulok ruháimtól. Nem vagyok szégyenlős, bár még sosem vetkőztem le női közönség előtt… teljesen, mondjuk még férfi előtt sem, s úgy érzem iménti soha nem fog elkövetkezni. A lány felé fordulok.
- Ugye nem zavar… ha, … ha… - mondom, s közben szerencsétlenül a medence felé mutogatok.
Remélem, nemmel válaszol, mert akkor jó kis este elé nézünk. :D

Semmi érdekes!? No persze, azért sírta el magát. Láttam, nehogy azt higgye, hogy nem. Lehet, hogy gyors volt, de a szemem akkor is jó, kikérem magamnak. És még azt mondja, hogy semmi, no, majd később kipuhatolódzom nála, addig is, mivel megkaptam az engedélyt a fürdőzésre, boldogan ledobom cipőmet, majd nadrágomat is, s újból a lányra tekintek. Na, jó kissé kezdem kínosan érezni magam, hisz egy szál boxer alsóban feszítek. Ez most hasonló szituáció, mint az előbbi, csak éppen fordított helyzetben.
- Ugye bejössz velem? – kérdem, egészen közel hajolva hozzá. Megfogom kezét, és elkezdem húzni, felfele. Most rajta áll a választás joga. Vagy engedi, vagy nem. Vagy bejön velem a medencébe, vagy kint marad, és innen szemlél. Fogalmam sincs, melyiket fogja választani. Reménykedek benne, hogy velem jön. Kettesben sokkal élvezetesebb lenne. Noha, nem kell semmi rosszra gondolni, dehogy. Csupán barátság van köztünk, bár nem tudom, a barátok mióta vetkőznek meztelenre és fürödnek együtt. Elég furcsa szituáció lesz, az szent, de mostanság minden olyan… furcsa. Minden a feje tetejére állt, se ez jelen pillanatban nem is lenne olyan rossz. Melyik férfitársam ne élvezné az elkövetkezendő szituációt? Már, ha egyáltalán elkövetkezik. Nagyon remélem. Vannak terveim, ám azok nagy része a lánytól függ. Ha velem tart, akkor fürdőzünk egy jót, s közben próbálom kideríteni, hogy mi nyomja a szívét, s úgy vélem ebben az esetben egész hosszúra elnyúlhat az este. Ha kint marad, akkor valószínűleg én sem megyek be a medencébe, s bár megpróbálom kitalálni Barbi baját, kétlem, hogy a beszélgetésünk elhúzódna. Csak fogom puha kezét, s várok.

Remek. Minden úgy alakul, ahogy az elmúlt pár percben elterveztem. Eddig. A csaj jön, nem áll ellen nekem, és ezt egy hatalmas mosollyal meg is köszönöm neki, bár ő ezt inkább csak biztatásnak veszi, szerintem. Szememmel követem a lecsusszanó törölközőt, hogyne követném, nem tudnék ellenállni. Egy gyors pillantással ellenőrzőm, hogy a lány, nem ég meglesett testészei a helyükön vannak-e még, majd hagyom, had irányítson. Átvette a vezetést fölöttem, orromnál fogva húz. Nekem pedig csak annyi a dolgom, hogy szorgalmasan lépkedek. A szemembe néz, én pedig tartom a pillantást. Milyen megigéző pillanat. Ha most valaki kívülről szemlélné, valószínűleg azt hinné, hogy járunk, de nem. Vagyis, ugye nem? Már nem igazán tudom, mi számít megcsalásnak, s mi nem. Mindenesetre amiről Kat nem tud, az nem fáj neki. Úgyis elmondom majd neki, nem bírnám ki, hogy ne.
Flörtöl. Mi van?! Nem, dehogyis flörtöl! Dehogynem!
Nem igazán tudom, mit mondjak. Úgy érzem jelen pillanatban az a legjobb, ha nem válaszolok. A végén még megint beégetném magam egy „szép a füvetek” kijelentéssel, az pedig nem lenne túl jó. Ez most direkt játszik velem? Itt flörtölget, meg minden. Nem kéne, no, majd megbánja.
Egyre közelebb jön. Husz centi… tizenöt. Nem bírom. Te jó ég! Természetesen vonzódok Barbihoz, de itt az olyasfajta természetességre kell gondolni, mely minden egyes férfiban van. Minden férfi beindulna egy meztelen nő láttán.
Hogy szeretem-e? Hogyne szeretném? Kviddics játékos vagyok és tulajdonképpen a sport is egy fajta kihívás. De most úgy vélem nem a kviddicsre céloz. Ez mit csinál? Nyomul ezerrel, ami még nem is lenne, baj, abban az esetben, ha nekem nem lenne barátnőm, de nem áll szándékomban megcsalni Katharinát. Ezt a fürdőzést nem tekintem megcsalásnak, elvégre semmi rossz sincs benne. Vagyis eddig nem volt, de ha Barbara így folytatja…
- Hát… igen. – felelem teljesen összezavarodva. Már nem tudom, mit, miért csinál. Magyarázatot kérek!
Mellkasomra helyezi kezeit. Hát igen, tudom, hogy ellenállhatatlan, és szerény vagyok, no de ennyire? Első pillanatban azt hiszem, lesmárol, ám aztán, mikor végez a mondattal, hirtelen felébredek eddigi „álmomból” s ráébredek eme aljas trükk lényegére. Sajnos már késő. Érzem a lökést mellkasomon, s repülök hátrafelé, egyenesen a hívogató vízbe. Hívogató, hívogató, de ennyire azért nem! Ez bosszút kíván. Mikor lábam alatt érzem a medence alját, ellököm magam, s fejem kibukkan a vízből. Kezeimmel letörlöm arcomról a vizet, majd körbenézek, s észreveszem a röhögő Barbit. Te galád, most véged!
Kezeim a medence szélére helyezve felnyomom magam, s lábaimat segítségül hívva kimászok a vízből. Felállok, s a csaj felé veszem az irányt. Megfogom, egyik kezemmel lábánál, másikkal pedig a hátánál, felemelem, mint mikor a frissen sült férj az arát, nem érdekel, melyik, kényesebb testrészét fogom meg. Beugrok vele a vízbe. Nem érdekel, hogy sikít vagy sem, ezt megérdemelte.

Ellenkezz csak, mert ezt nem úszod meg. Vagyis… inkább csak úszod. Mindegy, ebbe ne menjünk most bele.
Nagy csobbanás, majd mindketten eltűnünk a medence mélyén. Orrom megtelik vízzel. Nem kapok levegőt. Lábammal felrúgom magam, majd orromból gyorsan kifújom a vizes. Hú de ritka sz*r érzés ez. Milyen jól esett visszajönni a meleg vízbe. Már hasam és arcom sem annyira piszkos. Megrázom fejem, majd körbenézek, a csajt keresve. A becsapódáskor elváltunk, valószínűleg valahol mögöttem lesz. Ez az, megvan! Nem is nagyon kellett keresni, lassan elém úszott én pedig megigézve bámultam a vízen lebegő hosszú, fekete fürtöket. Mintha valamiféle szerelmi bájitalt adott volna nekem. Persze, erről szó sincs, akkor már máshol tartanánk, nem beszélve arról, hogy nem volt esélye egy ilyen merényletre. Már megint. Újból átlépte a „barátsági távolságot”. Ez már nem normális dolog. Persze, tisztában vagyok vele, hogy az egész csupa színjáték, miért is lenne több, de nekem ez akkor is kissé furcsán hat. No, de most gondolkodjunk felnőtt ésszel, nem hagyhatom magam. Kezem a derekára helyezem, s magamhoz szorítom, nem teljesen, de az elmúlt fél órában, most kerültünk egymáshoz a legközelebb. Érzem, hogy kezét lecsúsztatja, de álmomban sem gondoltam volna, hogy milyen szándékkal. A következő pillanatban már csak a vízen úszó boxer alsót és a nevető lány arcát látom, illetve a hozzá kapcsolódó vihogást. Na, szép.
Ha én is, te is. Persze, miért is ne. Nem zavar, de ez talán már kicsit sok. Nem. Nem tudom. Jaj, miért parázok én mindenen?
Ismét visszahúzom magamhoz a lányt, arcomra kiül a magabiztos mosoly, s elkezdek közeledni hozzá. Érzem ahogyan melle mellkasomhoz feszül, s lábunk összeér a víz alatt. Már csupán öt centi távolság van arcunk között, ajkam csóka nyitom, s gyorsan, a lány szája elől elhajolva nyomok egy gyermeteg kis puszit, arcának jobb felére, s röhögve elúszok a medence másik felébe. Most rajtam volt a sor, én vezettem félre, s játszottam érzelmeivel. Ez van bébi, mondtam volna legszívesebben, de még mindig röhögtem, s ez visszatartott.

Fogalmam sincs, mit csinálunk. Annál inkább nem tudom, miért. Jó, persze, mindketten tudjuk, ez csak játék, vagy mégsem? Teljesen fejvesztett vagyok. Barátság vagy nem? Barátok vagyunk. Elvileg. De a barátok nem szoktak pucéran medencézni. Nem, dehogyis, hiszen akkor az már, nem barátság lenne, ahogy ez sem. Vagyis nem tudom. Igen, még mindig ezen rágódok, s egy darabig fogok is. Nem tudom eldönteni, hogy amit csinálunk, az most jó, vagy rossz. Jó, persze, mivel élvezem. Na, mielőtt rosszra gondolnátok, nem úúgy, bár. Nem is tudom. Mit tudok én? Semmit. Legalábbis most, mert azért sok mindent tudok. Például, hogy milyen színű a gurkó, milyen Barbiék bejárati ajtaja, mi volt az utolsó jelszó a klubhelyiségbe. Csupa lényegtelennek tűnő dolog. Talán mer azok is. Akkor talán ez a kis esti mulatság is az? Nem, most már kezdem sejteni, mármint pontos megfogalmazást még mindig nem tudok mondani, de valami homályos kis meghatározása mégis van. Egy átmenet. A barátság és a szerelem között. Mert ugye az egyiket már túlléptük, igen ebben biztos vagyok, a másik pedig érezhetően még nem jött el. Nem is fog. Vagyis hát remélem. Semmiképp sem akarom „megcsalni” Katharinát, ám szerintem ő is tudja, hogy könnyen el lehet csábítani.
A lány kérdésére csupán fintorgok egyet. Nem tudom, mit mondjak. Talán azt, amit most gondolok. Igen, pontosan az lesz. Az őszinteség a legjobb.
- Nem tudom. Ez már több mint barátság, de semmiképpen sem szerelem. És nem is akarom, hogy az utóbbi bekövetkezzen, mert egyszerűen nem tudnék mit tenni ellene, akárhogy is szeretnék. Ne érts félre, nagyon élvezem, amit most csinálunk, legyen az akármi is, de értsd meg, nekem barátnőm van, és szeretem. Nem szeretném ott hagyni… – nem tudom kimondani, úgy érzem, ha kimondom az utolsó szót, a lány megsértődik, muszáj lesz, éretten kell gondolkodni -… ne sértődj meg, de nem akarom ott hagyni miattad. Remélem, érted miről beszélek. Ha most megcsalnám, akkor az ismeretlenbe ugranék, hiszen nem tudhatom, hogy kettőnk között lesz-e szerelem.

Miután végzek rövidre sikerült monológommal, küldök egy mosolyt Barbi felé. Úgy érzem, igazam van, s ezt ő is így gondolja. Vagyis, nem csak érzem, tudom. Hogy milyen reakciót várok? Én őszinte voltam, hát legyen ő is az. Mindent elmondtam, amit gondolok, hát akkor most ő jön.
Mondja is, én pedig egy kerti törpét bámulva hallgatom végig a lány mondatait.
Hogy én sem vagyok olyan ember, aki meg MERNÉ csalni.
Ezt most mire véljem? Talán gyávának tart, mert ha igen, akkor nagyot téved.
Nem akar elveszteni, mint barátot.
Ez a két mondat csengett fülemben, még akkor is, mikor a lány már kimondta az utolsó szavakat. Az egyik mondattal mélységesen egyet értettem, a másikkal pedig egyáltalán nem. Hogy meri feltételezni, hogy én félek a barátnőmtől? Lehet, hogy az ő eddigi kapcsolataiban mindig megfélemlítette a pasiját, nem tudom, nem is akarom tudni, de rólunk ne képzelje. Kissé felháborodtam eme kijelentésén. Nem bírom ki, hogy ne tegyem szóvá, akár bunkó leszek, akár nem.
Folytatja a beszédet, én pedig tapintatosan kivárom, míg végez. A végén csak egy gúnyos mosolyt küldök vissza neki.
- Azt mondtad, hogy nem merném megcsalni. Nos, nagyon tévedtél. Megcsalni, meg merném, csupán nem akarom. Ez mind akarat kérdése. Ha nem vagy elég erős, akkor hiába akarod, nem megy, s sikerül félrelépni. De ha nem is próbálsz ellenállni, az még rosszabb. Amint látod, még nem ugrottam rád, s miért, mert volt bennem annyi akaraterő, hogy visszafogjam magam. Pedig igazán megtehettem volna. – a mondat végére a lány szemébe nézek, s mosolygok egyet. Ez most az az őszinte, szívből jövő mosoly volt. Nem akartam elrontani a hangulatot, csupán fel szerettem volna, hívni a figyelmét arra, hogy én bizony nem vagyok gyáva.
Mikor kacsint, kissé meglepődök, mint ahogyan azon is, hogy kezeit bordáimra rakván vad csiklandozásba kezd. Mikor hozzám ért, azt hittem játékba kezd, újból. De nem, már megint hátsó szándék volt mögötte.
Nem tudtam mit tenni. Nevettem. Fennhangon. Nem tehettem róla, hogy csikis vagyok. Ez van és kész én pedig nem tudom visszafojtani ki- ki törő kacajomat.
A lámpák csak a medence szélét világították meg, már sötét volt, s mi csak haloványan láttuk egymás arcát, a partot, a közelebbi n9övényeket. A távoliak, már mintha ott sem lettek volna. Természetesen a medencében volt belső világítás, de az csupán a vizet világította meg. Jól éreztem magam. Nagyon kellemesen telt az este. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen szituációba keveredek, pont Barbarával. Úgy látszik a sors keze, eléggé furcsán tudja komponálni a dolgokat.
Csak nevettem, s nevettem. Szinte már visszhangzott a kert. Nem tudtam mit tenni, s egyszerre csak valami, valami belém csapott. Mint egy villámcsapás, nem ez kellemesebb volt, sokkal kellemesebb. Lágy ajkak érintése, két kéz a nyakamban. A nevetés abbamaradt, s csók vette át a helyét, melyet nem én kezdeményeztem. Meg is lepődtem, mikor egyszerre csak két hatalmas szempárt láttam közvetlen közelben. Nem bírtam ki. Visszacsókoltam, ezzel egy hatalmas lavinát elindítva. Úgy látszik nem voltam erős. Nem volt elég akaraterőm, s megtörtént, amitől tartottam. Ezek után, hogy fogjam vissza magam, hogyan? Belül már szinte üvöltöttem dühömben. Hogy lehetek ilyen hülye?!
A nevetésem még mindig fülemben visszhangzott, én pedig egyedül álltam a medencében. Becsukott szemmel, s mélyen gondolataimba merültem. Nem szabadott volna visszacsókolnom, de már késő. Már nem tudok mit tenni, kívánom az ajkak játékát. Már szinte epedezek azért, hogy újból Barbihoz érhessek, s megcsókoljam. Attól félek nincs lég akaraterőm, hogy visszatartsam magam az újabb csóktól. A legjobb az lenne, ha elmennék, e akkor elaludni sem tudnék. Folytonosan az elmúlt percek eseményein kattogna az agyam. Nem bírnék kilépni az ajtón, magam mögött hagyva az összetört lányt.
Elindulok előre. Elég lassan haladok, hiszen a vízben nem tudok, olyan gyorsan menni. Nem úszok, nincs kedvem. Lassan, kijövök a vízből, s a csajhoz sétálok, majd lehajolok hozzá, s megfogom kezét. Valami különös érzés tölt el, mikor hozzáérek. Ahhoz hasonlít, mint mikor minden vágyam teljesül. Talán boldogság? Nem tudom. Ma miden a feje tetejére állt.
Lassan felhúzom, kezénél fogva, majd mikor már látom, rendesen áll, kezeit nyakamba kulcsolom, s szemébe nézek. Semmi baj, nyugi, mondanám, de úgy érzem arckifejezésem mindent elárul.
Közel hajolok füléhez, s halkan suttogom.
- Valamit félben hagytunk. – szavaim kissé erotikusan, őrülten csengenek. Nem tudok ellenállni és kész. Már rég voltam nő társaságában, így, s, ez roppantul felcsigáz.
Közel hajolok, s most én csókolom meg. Nem tudom mi történt velem. Nem bírom ki, hogy ne csináljam. Úgy érzem, ha most abbahagynám, és elszaladnék, abba beleőrülnék.

Teljesen hülye vagyok. Nem szabadna ezt tennem. Ez baromság. El kéne szaladnom. Igen, itt kéne hagynom, Barbit, akivel, most, hát lássuk be, smárolunk. Élvezem, és éppen ez a baj. Nem szabadna élveznem. Ez rossz dolog, legalábbis nekem. Most egy hatalmas pofont érdemelnék, semmi mást, és ha a kezeim most nem lennének lefoglalva, meg is adnám magamnak.
A csaj közelebb simul hozzám. Ez még jobb, el sem tudom mondani, mennyire élvezem. Szemeim becsukva csókolok vissza. Már levegőt is alig kapok, te jó isten, mi lesz itt!
Most van bennem egy „rendes” James, aki minden egyes pillanatban tiltakozik az ellen, amit teszek, s van bennem egy „rossz”, amelyik csak azt kiabálja, CSINÁLD, CSINÁLD! Hát úgy tűnik, mindig a rosszabbik énem nyer, sajnos.
Abba kéne hagynom. De nem, élvezem. e akkor is.
Hasonló gondolatok, s érzelmek dúlnak bennem. Szeretném si meg nem is, de nem tudok mit tenni. Az események olyan gyorsan történnek, hogy nem tudom előtte végiggondolni a dolgokat, vagyis nem normálisan.
Már épp azon voltam, hogy megszakítsam a csókot, s távolabb lépjek, ám Barbara gyorsabb volt nálam. Szerencsére. Egy szó nélkül eltávolodott, magára csavarta törölközőjét, s leült a nyugágyra.
Szótlanul nadrágomhoz sétáltam, s kikaptam pálcámat zsebéből, majd a medence széléhez sétálva, egy Vingardium  Leviosa! – t elmormolva kiemeltem a partra a vizes boxeromat, majd a nagyitól tanult háztartási bűbájjal egy pillanat alatt megszárítottam, s gyorsan belebújtam. Visszasiettem a farmeromhoz és felhúztam azt is, majd Barbi mellé ültem és átkaroltam a vállát. Ez az érintés már teljesen más volt. Ez már baráti kapcsolat volt, mindenféle erotika nélkül. Csendesen hallgattam végig szavait, miközben öltöztem, s most rajta a hallgatás sora, én pedig beszélek.
Mikor megszólaltam, kelletlenül is elmosolyodtam magamon. A következő mondatok úgy fognak csengeni, mintha egy óvó néni vigasztalná a sírdogáló kisgyermeket.
- Figyelj ide, nem vagy te dög, sem pedig szörnyeteg. Egy nagyon rendes és okos lány vagy, akit néha magával ragad a hév, amit nem tud visszafojtani, és hidd el, ez nem kifejezetten rossz dolog. Mármint, nem mindig. Most például nem volt valami szerencsés, de ami megtörtént, az megtörtént. Most már mindegy. És ne félj, én ugyanúgy fogok rád tekinteni, ahogy eddig, barátként. Egy nagyon jó barátként. – ujjaimmal letöröltem arcáról a könnyeket, majd folytattam – Ám, hogy ez lehetséges legyen, a dolgoknak kicsit csillapodniuk kell. Vagyis egy darabig azt javasolom, ne találkozzunk, jó. Tudom, ez neked ossz lesz, de hidd el nekem sem lesz valami kellemes, de igyekszem elfelejteni a ma este történteket. Ígérd meg, hogy nem stresszeled magad a történtek miatt. Ígér meg, hogy nem fogsz naphosszat sírni… miattam.

Tény, hogy a mai este nem lett olyan verőfényes, mint ahogyan azt előre vártam. Igazándiból egy jó kis beszélgetés céljából tértem ma be ide, ám ebből csak siránkozás, bocsánatkérés és egy kevés nevetés, jókedv jutott. Még az a kevés jó is, azt kell, mondjam, így utólag, omlott volt. Vagyis nem szabadott volna. Ahogyan idejönnöm sem. Fene tudja, hogy mi lesz a barátságunkból. Ígérni nem tudok semmit, sőt, még azt sem tudom, hogy a lánnyal látjuk-e még egymást. Valamikor biztosan, de a Roxfortban már tuti nem. Én jövőre visszatérek az iskolába ő pedig valamiféle bujdosást tervez, szinte az egész elkövetkezendő tanévre. Nyilvánvalóan nekem jobb sorom lesz, bár még fogalmam sincs, visszatérhetek-e, hőn szeretett iskolánkba.
Megígéri, hogy nem rágja magát a történteken. Mondja ő. Tudom, hogy ebből egy szó sem igaz. Azért ismerem már annyira, hogy képes legyek leszűrni, mikor mond igazat, s mikor nem. Jó, persze, nyilván ez olyan érzés, amit nem tud elfojtani. Nem tudja elzárni a gondolatait, így akár akaratlanul is gondolhat rám. Naná, nem könnyű dolog, nekem se lesz könnyű, bár nekem nem sokat jelentett ez a kis incidens, így nem lesz nehéz elfelednem.
Egyetért velem. Ismét. Nem fogunk találkozni, de isten tudja, meddig nem. Lehet, hogy majd csak 10-15 év múlva látjuk egymást viszont. Az nem lenne túl jó, de ez ellen nem tudok mit csinálni. Ez a készülődő háború, s az országszerte lezajló rengeteg merénylet mindent felbolygat, noha nekem azokon kívül is éppen elég bajom van, példának szolgáljon ez a kis incidens, ami miatt sokáig nem merek majd barátnőm szemébe nézni, anélkül, hogy ne furdaljon a bűntudat. Egyszer úgyis elmondom neki. Minél hamarabb, annál jobb. Ragaszkodni fogok a személyes találkozáshoz, de remélem megért. Igazából tudom, hogy nem így lesz. Egy jó kiadós pofonra, egy hatalmas nyaklevesre számolok, amit ha nem ad meg ő, akkor majd én megteszem helyette.
Kissé meglepődök, mikor fejét mellkasomra teszi. Ezek után már nem kéne. Nem is akarom. Minden porcikám tiltakozik az érintések ellen. Nem is érek hozzá, mert abból már fene tudja, mi sülne ki. Elhúzódik, majd szemembe néz.
Elküld. Igen, erre számítottam. Vagyis, úgy voltam vele, hogy ha nem küld el, akkor elmegyek magamtól, már nem akarok több időt itt tölteni. Nem. Szótlanul, gondolataimba mélyedve felállok, majd elindulok a ház felé. Az ajtóból visszafordulva elköszönök tőle, azután a hatalmas házon átsétálva kilépek a már említett bejárati ajtón, s a holddal szembe találva magam, mosolyogva indulok el.

Végre túl vagyok a 6. évemen is és az utolsó következik. Leteszem a RAVASZ-t és továbblépek. Megkeresem anyám gyilkosát és elbeszélgetek vele. Erre a gondolatra mosoly húzódott végig az arcomon. Ez a nap kivételesen meleg volt így csak egy rövid farmer volt rajtam ami kb. a térdemig ért és az alja rojtos volt. Meztelen felsőtestemet nem kellett rejtegetni, hisz nem volt vele semmi probléma, a csajok imádják, ha egy izmos felsőtest jelenik meg előttük. Ahogy sétáltam az utcán láttam, hogy Barbaránál sokan vannak lehet, hogy buli van. Gondoltam benézek.
-Helló, mi folyik itt? Buli van vagy mi? - kérdeztem az egyik srácot, majd rájöttem, hogy ezek itt mind Roxfortosok. Barbarát kerestem a tekintetemmel. Titkon, valahol a lelkem legmélyén szerettem őt, jobban, mint egy barátot. Azt hiszem bele estem. De nem mertem neki megmondani, mert féltem attól, amit mondani fog. A pálcám a zsebemben lapult. Mióta betöltöttem a 17-et sosem tettem le. Főleg ilyen vészterhes időkben, mint ami most van. Ki tudja mikor ugrik elő egy halálfaló a bokorból, vagy éppen mikor jelenik meg neked Voldemort a férgeivel. Utáltam a bandát. Egytől egyig. Mocskos, alja népség, a varázsvilág szégyene, hogy egyáltalán képesek voltak sötét varázslatokhoz folyamodni. Mondjuk pont én beszélek. Egy halálfalót Cruciatus átokkal kínoztam meg, de megérdemelte. Erről szerencsére még senki sem tud, és remélem sokáig titokban is marad, mert nem szeretném ha ki tudódna. akkor ki is csaphatnak a Roxfortból, azt pedig nem akarom. Elvágná a karrierem mielőtt elkezdődne.
Egy új gondolat férkőzött a fejembe. Nagyon rég gondolkodtam rajta, de most eszembe jutott. Szerettem, és érdekes módon nem nagyon találtam rá választ. Úgy éreztem, hogy ennek így kell lennie és kész. Igen, mondhatnám, hogy szép, okos, aranyos stb. De ezek csak sablon dumák. Volt a csajban valami megfoghatatlan. Valami amit csak érezni, illetve a szíveddel lehet látni. Ez egyáltalán nem kapcsolódott a mágiához. Ez ott volt a muglikban is. Szinte majdnem mindben. Barbarát, ha jól emlékszem, akkor másodikban, de lehet, hogy harmadikban ismertem meg. Persze egy osztályba jártunk, de sosem vettem a bátorságot, hogy megszólítsam. Aztán egyszer bájitaltanon kért segítséget, mikor én már kész voltam. És ez nem merült ki az óra végeztével. Még most is barátok vagyunk. Vagyis ő barát, én meg kicsit többet szeretnék tőle. Majd talán egyszer. Remélem lesz valami, mert ha nem akkor halálfaló leszek, az tuti.

Elmélyedtem a gondolataimban, és nem is figyeltem a környezetemre. Laza stílusban sétálgatok az utcán, és igazi stréber módjára különböző főzetek összetevőin, elkészítésén, tulajdonságain és hatásain járatom a koponyám, amikor ismerős hang hallatszik bal oldalról.
-Szia Hektor! - hallom a hangot, és odafordulok. Számomra csodaszép és egyben megigéző látvány tárul elém. Barbara áll a házuk bejáratánál és az aznapi postát tartja a kezében. Egy szál lenge, halvány rózsaszín szatén hálóinget viselt. Kissé elpirultam, de nagy nehezen, szabadulva a látványtól vissza köszöntem neki.
-Szia Barbi. Azért ennyire nincs meleg. - viccelődtem, majd újabba adag bátorságot véve magamon közelebb mentem hozzá és két puszit nyomtam az arcára.
-Hogy telik a nyarad? Mivel ütöd el az idődet? - a lehető legbárgyúbb kérdések voltak, amiket feltehettem, de ahogy ott állt, abban a gyönyörű hálóingben. Egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemem. Túlságosan régóta áhítozom Barbi után, ahhoz, hogy ezt most kihagyjam. És lehet, hogy nem is lesz több alkalmam arra, hogy ilyet még egyszer lássak az életben. A mostanában uralkodó helyzet egyszerűen elbizonytalanította az embereket abban, hogy ki fog meghalni és ki nem. Lehet, hogy holnap meghalok. Bánni nem bánnám, csak olyannyira, hogy soha nem mondtam el Barbinak, hogy igazából mit érzek iránta. Emlékszem, amikor segítséget kért bájitaltanon. Ha jól emlékszem, talán másodikosok lehettünk, de a bájitalra már nem emlékszem. Odalépett azzal, az akkor még baba pofijával. Arra nem tudtam nemet mondani.
-Szia, tudnál segíteni? Látom te már kész vagy. - mondta. Én persze elpirultam, mint egy szépen érett alma, és csak bólintani bírtam. Odamentünk az asztalához és belenéztem az üstjébe.
-Ajaj. Itt nagy a gond. Ha jól látom, akkor felcserélted a sorrendet. Először kellett volna a mandragóra gyökér és utána a fátyolka. - okítottam ki, mire hálásan mosolygott.
-Szüleid? - kérdeztem visszatérve a valóságba.

[/color]


-Köszönöm, bemegyek. Jut eszembe reggeliztél már? - kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy egy falatot sem ettem, és mivel megint anyám haláláról álmodtam korán ébren voltam. Elindultam Barbi után a házba.
-Hát a nyaram. Nos lássuk. Nem sok minden. Apunak nagyon sok a munkája a Minisztériumban Voldemort miatt, én pedig igazi stréber módjára falom a könyveket. Az a baj, hogy nagyon gyorsan elmegy a nyár, és az Aurorakadémiára akarok jelentkezni. Ahhoz pedig nem kótyavetyélhetem el a RAVASZT. Ha mégis balul sül el valami, akkor maradok tanár a Roxfortban. Mondjuk bájitaltan vagy Sötét varázslatok kivédése. Tényleg, te hova jelentkeze?. - kérdeztem. Reméltem, hogy van valami terve és nem csak teng-leng a világban, aztán majd ha jön valami, akkor fejest ugrik bele. Azon gondolkodtam, most hogy behívott, lehet, hogy itt lenne a remek alkalom bevallani neki, amit már régóta érzek. Ha nem megy el sürgősen átöltözni, akkor lehet, hogy olyat teszek, amit később megbánok, nem beszélve arról, hogy akkor szinte száz százalékig biztos, hogy minden eddig dédelgetett álmom összedől. Már annak is örülni tudtam, hogy egyáltalán behívott és nem ácsorgunk még kint az utcán mint valami szerencsétlen párocska akik azt se tudják mit kezdjenek a másikkal. Reméltem, hogy azért a "párocska" rész be fog jönni és nem rontok el semmit. Végtére is olyan rég álmodozom már arról, hogy elmondom mit érzek és ő is elmondja, hogy nagyjából ugyanazt érzi. Ahogy ott álltam a bejárati ajtónál félmeztelen arra gondoltam, hogy így kicsit illetlenség bejönni, akármennyire is nincsenek itthon.
-Őőő, nem gond, hogy nincs rajtam még egy trikó sem? - kérdeztem Barbit. Remélem nem látta, hogy kissé zavarban vagyok. Elvégre nem mindenkihez megyek be félmeztelen. Sőt. senkihez sem megyek be félmeztelen. Azért jó modorra is neveltek ezalatt a jó pár év alatt.
-És mi a terved a nyár hátralevő részében? - kérdeztem tőle megtörve agyament gondolatmenetemet.

Barbi eligazított, hogy menjek hátra és a medencéhez érek. Felcsillant a szemem de ezt lepleztem. A lány kijelentette, hogy elmegy átöltözik.
-Miért, szerinted én illő öltözetben vagyok? - kérdeztem mosolyogva. Végül bólintottam és elindultam hátra. Meg is találtam a medencét. Most pofátlan leszek. Amíg Barbi öltözött ledobtam a gatyám, és úgy, ahogy voltam boxerban beugrottam a medencébe. Egy elegáns fejessel indítottam. Ezután leúsztam néhány hosszt, és magam is meglepődtem, hogy igencsak jól bírom a tempót. Szóval nem estem ki a formámból. Remekül éreztem magam. Késztetést éreztem, hogy átváltozzam. Megálltam egy pillanatra és körbe néztem, hogy senki nem lát-e. Barbi nőből van, tuti, hogy ellesz még egy darabig. Amy már tudja úgy is. Még 6.-ban megtudta, amikor segítettem neki bájitaltanból. Üsse kavics. Veszíteni valóm nincs. Koncentráltam, majd éreztem az átváltozással jár "mellékhatásokat". Végül befejeződött. Most már sokkal otthonosabban mozogtam a vízben és hódként akár órákat is képes vagyok elviselni a víz alatt. Állat alakomban békésen úszkáltam a medencében. Csak az a rengeteg szőr ne lett volna. Remélem Barbi nem fog ezért megharagudni. Mármint a szőrért, és hogy igénybe vettem a medencéjüket. Végtére is bunkó dolog volt tudom, de unatkozni sem akartam és ez így jó móka. Legalábbis annak tűnt. Észrevettem egy alakot a hátsó ajtóban. Csak a sziluettjét láttam, de tudtam, hogy ki az. Barbi. Na most aztán kapni fogok.

Mikor Barbi megjelent a medence mellett azt sem tudtam, hogyan reagáljak. Gyorsan a medence széléhez eveztem, és ott megálltam. Mivel a lényeget már tudta visszaalakultam emberik formámba. De a medencéből nem jöttem ki.
-Eszem ágában sincs kijönni. - böktem a fejemmel a medence mellett heverő nadrágomra.
-Es megnyugtatlak, ebben az időszakban nem vedlek, úgyhogy nyugi. Tiszta marad a medencétek. - próbáltam megnyugtatni. Még mindig a medence szélébe kapaszkodtam, nehogy egyéb dolog is napvilágot lásson Barbi előtt.
-Mióta is? Szerintem 5 éve biztos gyakorlom, a nem több. Még apa mesélt az animágiáról. Mikor rákérdeztem, azt mondta képes lehetek megcsinálni. És sikerült. Asszem tavaly vagy tavaly előtt. Már nem tudom pontosan. - magyaráztam el a lánynak, hogy mi ez az egész, de ő csak ledöbbenve állt előttem, mint aki még nem látott animágust életében.
-Na, nem egy olyan hú de nagy dolog. Csak egyet kérek. Ne légy mérges. - szinte már esdeklőn nézek háztársamra, remélve, hogy nem harapja le nagyon a fejemet.

Hirtelen ledermedtem és azt sem tudtam mitévő legyek, amikor Barbi megjelent az ajtóban. Nem tudtam hova menekülni, hisz meztelenül elég vicces lett volna a dolog. Odalépett a medence szélére és elég mérgesen nézett rám ahhoz, hogy elgondolkodjak azon, hogy megint átváltozom és elmerülök, majd megvárom míg elmegy. Végül nem így tettem. Kérte, hogy vegyen fel a nadrágom, ami a jelen helyzetben nem volt valami egyszerű. Ezt jeleztem is neki, egy biccentéssel a nadrágom irányába. Odasétált és ledobta elém, majd elfordult. Még így is éreztem, hogy forrong és elég szúrósan néz egy távoli pontot.
- Bocsáss meg ezért, de le kell, hogy hűtselek. - mondtam és mire feleszmélhetett volna már nem tudta magát megtartani. Kiugrottam a vízből és a vállát elkapva berántottam a medencébe.
- És már mondtam, nem kell megijedni, ilyenkor nem vedlek. - mondtam már magam sem tudom hanyadszorra. Mikor kitombolta magát kimásztunk, én gyorsan felkaptam a nadrágom és leültem az egyik nyugágyra, míg Barbi a másikon török ülésbe vágta magát. Megkérdezte mit csináltam a nyáron. Elgondolkodtam és rájöttem, hogy nem sok mindent. Egyszer mentünk el apával.
- Egyszer voltunk apával "nyaralni" idén. Bár az is inkább tanulmányi kirándulás volt. Sárkányokat és hipogriffeket mentünk bejegyezni. Helyettesítenie kellett a kollégáját. De én élveztem. Szeretem ezt a két fajt. - mondtam Barbinak, majd megelőzve az újabb kérdést én is feltettem neki ugyanezt.
- És te? 

(http://www.kepek.us/images/3b22i59jcw6rqt1qbvaz.png)

Hát elkezdődik. Már hónapok óta erre az „utazásra” készülök fel. A nyár eddigi részét Jamesnél töltöttem főleg levelezve Barbival, bár mivel egy faluban voltunk sokszor összefutottunk. Az utóbbi időben Ő is eléggé maga alatt volt és elég hülye kérdései voltak, amikre nem igazán tudtam válaszolni. Egyik levelében Chamberpotról kérdezett, a legnagyobb Halálfaló tanyáról. Rosali óvva intett, hogy kerüljem el azt a helyet, ha életben akarok maradni. Nem értem mi baja lehet ennek a lánynak, egész szünetben bombázott a leveleivel egyre furcsább dolgokat írva. Remélem most már kicsit lenyugodott, és meg tudjuk beszélni személyesen a dolgokat.

De egyre inkább úgy érzem, hogy megkergültek körülöttem az emberek. Az utolsó pár hétben James sem volt egészen normális… sőt. Olyan zavartabb lett vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak. Minden kis szavamon mosolygott, de inkább ilyen „kínomban mosolygok” szájhúzogatásnak tűnt. Amikor kettesben voltunk furcsa csöndes pillanatok voltak, de igazság szerint nem akartam rá figyelni. Egyre jobban titkolózni kezdett előttem vagy nem is tudom, mintha bezárkózott volna. Vagy csak bemesélem magamnak? Biztosan, hisz James nem ilyen fajta, mindig közvetlen és többnyire be nem áll a szája. Az egész mai nap feszültséggel telt el, segített összepakolni a cuccaimat a vendégszobában meg még egyszer utoljára lenyomtunk egy mágus kvízt, mint két stréber, akik azon versenyeznek melyikük az okosabb. Ezt elég nehéz bemérni, mivel James inkább a bűbájokban meg átváltoztatásokban van otthon én meg a bájitalok és a fekete mágia felé hajlok. Kár hogy ez utóbbit nem tanítják a Roxfortban, csak a kivédését. A kvíz –mint az eddigi menetek nyolcvan százaléka- döntetlen lett. Ilyenkor elgondolkodok, hogy miért is nem kerültem a Hollóhátba… de a válasz rögtön bevillan: Talán mert megöltem azt a két rohadékot? Mindegy is. Tehát Jamesszel könnyes búcsút vettünk két óra néma, feszült csönd után. Na, jó, ha könnyes nem is volt mindenesetre valahol megható. Egy baráti ölelés és egy baráti –ámbár furcsa- puszi. Nos, igen engem is meglepett, de miért ne? Lehet, most látjuk egymást utoljára…

A bujkálás elég érdekesnek ígérkezik… A felszerelés megvan, száz fülé főzet, mugli haj, gyanuszkóp és az időnyerő, amit kipróbáltunk Jamesszel is. Oké, csak két órát mentünk vissza, de így is vicces volt ellógni „Wolf-nagyi” elöl. Jelenleg sincs fogalmam arról, hogy juthatott Rosali időnyerőhöz, de inkább nem is kérdeztem tőle, csak hálálkodtam. Minden cókmókomat a ruhákkal, könyvekkel együtt bele van gyömöszölve egy tértágított táskába, amitől már agybajt kapok, mert ha még egyszer leejtem, megsüketülök a robbanásszerű puffanástól. Remélem nem lesz ezekre szükség és nyugodtan átvészeljük azt az időt, amíg a Sötét Nagyúr van uralmon.
 Hogy még izgalmasabb legyen, Barbi beszervezett még egy „útitársat” kis csapatunkba. Emma Gray-t. Egy Hugrabugos liba, láttam már párszor suliban, de éppen elég volt számomra. Igazi szőke ciklon, cicababa, aki szerintem mindent pinknek lát. Nem igazán értem azt sem még is mi oka lenne bujkálni, folyton vigyorgott a suliban, ahogy az egy hugrás szeretet bombától el is várható. Habár lehet nem is lesz olyan szörnyű társaság, hisz Barbi bírja. Majd elválik…

Megérkeztem. A falu egyik végéből átgyalogoltam a másikba. A szokványos mugli ruhákban voltam, semmi különös: egy kopott farmer, tornacipő, póló meg egy vékony bőrdzseki, no meg a válltáska. A mellkasomon lévő dudor pedig jelezte Mao a zöld kígyó jelenlétét belső zsebemben. A pálcát már szorongattam, ahogy a Kenneth kúria előtt álltam éjjel fél tizenkettőkor. Az utca üres volt. Hogy Emma itt kint lesz-e vagy már Barbinál van, fogalmam sincs. De én leteszem a jelzést. Azzal magasra emeltem pálcámat és elsuttogtam magamat: -Expecto Patronum!-. Az ezüst sas kitört a pálcából és leírt egy szép íves kört a kúria körül majd visszatért a fadarabba, amiből kiszabadult. A jelzés meg volt, kíváncsi vagyok Barbi figyelt-e… Errefelé nem vészes ilyet csinálni, a faluban lakó pár mugli megszokta a furcsaságokat, ráadásul már a fél település alszik.

(http://www.kepek.us/images/3b22i59jcw6rqt1qbvaz.png)

Az egy hangú magánynak gyorsan vége lett, akárcsak a jó, tiszta levegőnek. A település belseje felöl egy női alak közeledett, a lámpák csak épp megvilágították koszos, nedves arcát. Valószínűleg sírt. Ahogy a lány közeledett egyre jobban megcsapott a kuka szag. Még nem ért oda hozzám, de már elengedte a patrónusát, valamiféle kutya volt. Elég nehéz volt eldönteni, hogy egy jól fejlett agár-e vagy pedig egy anorexiás vizsla. A négylábú, ezüstös valami futott egy félkört majd a semmiben eltűnt. Tudta a jelet, tehát csak Emma lehet. De vajon mi történhetett? A Roxfortban olyan volt, mint Barbi, egy vigyorbanya. Most pedig tiszta kosz és bűz ráadásul a patrónus sem valami „cukcsi”. A lány odalépett mellém és halkan köszönt, közben nem nézett rám. Érdekes. – Öhm. Hello én pedig Caleb -. Talán jobb lenne, ha próbálnám oldani a hangulatot? –Öőöő Mizu? -. Ez rossz ötlet volt.

Fejemet gyorsan Emmáról a házra kaptam, valami ezüstös villanás végett. Megjelent Barbi patrónusa is. Nagyszerű ez azt jelenti, hogy hamarosan indulhatunk. A barna hajú, ismerős kinézetű lány furcsán gyorsan kiért a házból. Nem is köszönt egyikünknek sem, csak kijelentette, hogy lépjünk le minél gyorsabban. Ezt teszik ezek a nehéz idők? Hogy a föld legboldogabb emberei sírnak, sietnek, nyomottak és elhagyják önmagukat? Ezt teszi egyetlen egy sötét varázsló? Voldemort és a követői reménytelenséget és kételyt szülnek mindenkiben, de azt hittem még is vannak olyanok, akiket nem lehet megtörni! Például Barbi, a lány, aki mindig mosolygott, a lány, aki felgyújtotta Flitwick professzor haját, a lány, aki mindenkiben a jót látta, a lány, akit szeretek. Képtelenség. Még élnie kell ebben a sietős, mogorva, bánatos testben valahol a régi Barbinak. Úgy ahogyan biztos benne van ebben a mocskos, könnyes arcú lánykában is a boldog, felszabadult, pink hugrás. Ki kell őket szabadítani.

Elvileg mindenki kész volt. Legalább is én biztosan. A sietésből ítélve Barbi is és Emma sem tűnt annak, aki még teázna egyet az út előtt. A komorságtól leblokkoltam. Egyetlen hely sem jutott az eszembe, ahová menekülhetnénk első körön. Annyi biztos, hogy a ház előtt nem kéne hopponálni. Ha hopponálunk és meglátják, egyből leszűrik, hogy elsietünk. Barbiról tudják kicsoda és a nyáron engem is láthattak a faluban elégszer. Túl felt ünő lenne ezekben a megbízhatatlan időkben. Gyorsan ajánlatot is teszek a többieknek: - Menyünk arrébb, így szem előtt nem okos hopponálni!- súgtam halkan – egyébként, van valakinek valami ötlete, hova mehetnék először? -. Agyam még mindig zakatolt és jöttek sorra a butábbnál butább ötletek. Áh, ha itt lenne James, biztos tudna valami jó helyet. De nincs itt. Nincs. Ő fontosabbnak találta visszamenni a suliba, mintsem velünk tartani. Pedig tudom, hogy a Roxfort sem lesz az, mint régen.

Még egyszer végig néztem a két lányon, majd remélve, hogy követnek elindultam kifelé a faluból. Ahogy elnézem őket, ebben az állapotban vezetésre lesz szükségük. Nem szabad megerőltetni őket…

(http://kepek.us/images/3b22i59jcw6rqt1qbvaz.png)

Beauly. Még nem hallottam róla. Érdekes. Az elmondás alapján jó: észak, hegyek és alig ismert falu. De biztos jó lakóterület közelébe hopponálni? Mármint kitudja milyen varázslók élhetnek a faluban. Ős aranyvérűek vagy akármi. Ki tudja. De gondolnom kell a lányokra is, sok mindenre felkészültem, de jobban belegondolva… fogalmam sincs, honnan szerzünk ételt. Teremteni nem tudunk, maximum átváltoztatással, de én speciel egyetlen átváltoztatást sem tudok, ami egy kavicsból levest csinálna. Pedig kéne. Biztos jó ez így? Felkészületlenek vagyunk. Az étel hatalmas úr tud lenni az emberek között. Mást nem tehetek, minthogy vadászok kábító átkokkal. Legalább gyakorlok. Én egyedül. A főzés részt meg a lányokra hagyom, csak reménykedni tudok, hogy konyhatündérek…

Rémisztő belegondolni. Így fogunk élni? Mint a vad emberek? Lehet, tényleg ajánlatosabb lenne lakóterület közelében meghúzni magunkat… De egyáltalán van valakinél mugli pénz? Vagy lopunk? Egy griffendélesből és egy hugrásból nem nézném ezt ki. Hát nekem kell ezt is csinálnom? Ezeknél a gondolatoknál ténylegesen úgy érzem, mintha ez a két lány csak kolonc lenne a nyakamon, semmi más. Fura. Pedig lelkesedtem, hogy velem tartsanak,sőt még most is lelkesedem valahol. Elvégre az is szempont, hogy nem leszek magányos. Hogy lesz kikre támaszkodnom. Bár ahogy végig nézek a két nőstényen lehet, én leszek mindkettejüknek a nagy lelki támasz. Így kéne lennie? Hogy ők szépen kisírják, magukat a sátorban én pedig szerzem a kaját és gondoskodom róluk? Nem túlcsábító. De ezt kéne tennem. Assz’em ez jó cselekedetnek minősülne. Fúj. Mármint öhm, de jó! Legyünk jók.

Akárhogy is érzek meg kell húznom magamat. És ez azzal jár már, hogy ők ketten is velem jönnek. De miért ilyen letörtek? Nem értem. Mármint persze én is menekülök, de ők miért ilyenek? Lehet, hogy én is ilyen voltam az elején?  Ha úgy vesszük, én már hónapok óta bujkálok. De nem, nem hiszem. Én nem voltam ennyire elkeseredve. Mármint tudom, hogy Rosali és James épségben megússzák. És én is. Miért szomorkodnék? Nehéz lesz, de az élet már csak ilyen nem igaz? Csak menni kell tovább.
Mi kötheti őket ennyire? A család? Fura. Nem hiszem. Vagy is hát nem tudom. Csak az én szememben ilyen jelentéktelen ez a szó? Semmi haszna. Volt családom. Nem törődtek velem. Gyűlöltem őket. Meghaltak. Én élek, ők nem. És én így vagyok boldog. Boldog, mert tudom, hogy nélkülük is épp oly jól megvagyok. Rosalit tekinthetném egyedül családomnak, de őt ismerem, tudom, hogy jól marad. Hát akkor? Ennyit ér a családi kötődés. Fölösleges. Kolonc. Mint minden más ember ezen a földön akihez „hozzá kényszerítenek”. A Roxfortos társak, a tanárok, az emberek az utcán… mindenki. Jelentéktelen férgek és koloncok, akik lehúznak, és nem engedik, hogy beteljesüljön az akaratom. Nem más akarata… az enyém.

Hátsó kert. Remek. Megállok és a lányok is megállna velem együtt. Barbinak igaza van, nagyon remélem, hogy a szőke tudja hova megyünk. Az ampuportálás nem igazán csábító. Persze, ha jól hopponálunk nem feltétlen szükséges a végtagvesztés, esetleg csak pár sebünk lesz. Ez kell hát. Biztos izgi lesz.
– Rendben. Ha jártál ott, te vezetsz. Ha nem, akkor én. - Mondtam már sokkal komolyabb hangfekvésben az eddigieknél Emma szemébe nézve. Valahogy magamban jobban bízok, mint egy „idegenben”. Várom a válaszát. Ha Ő akar vezetni, megfogom a kezét, ha rám hárul, a feladat megragadom a két lány karját és minden erőmmel koncentrálva hagyom, hogy beszívjon a feketelyuk és kidobjon Beaulyban. Ha oda jutunk.

   Egy kis kavicsos út vezet hátra a teraszhoz, onnantól pedig, egy lépcső vezet le a medencéhez. Mennyi emlék köt ide, csak ehhez a medencéhez már. A családi bulik, a baráti összeröffenések, egy-egy mély elbeszélgetés Corneliával a parton, vagy egyedüli esti úszkálás. Ahogy lepillantok a medencére, felvillan a legfrissebb emlékem innen.
   Wade-re nem akartam gondolni. Egy remek nyarat tölthettünk volna el, de ő önző volt. Nagyon. Nem hagyta, hogy gördülékenyen és egyszerűen lemenjenek a dolgok, neki túl kellett bonyolítania, aminek az ára a szívem apróbb cserépdarabjai voltak. Ha jobban belegondolok, ő is adott egy lökést, hogy szembe szálljak a Halálfalókkal.
   Mert nem azért bujkálok én, mert sárvérű lennék, vagy véráruló, vagy csak lógni akarnék az iskolából. Aranyvérű vagyok, még kivételt is élvezhetnék a Roxfortban, de nem fogok, mert a céljaim útjai nem a kastélynál futnak össze. Talán botor cselekedet, hogy ilyen kevés tudással állok neki Halálfalók üldözésére, sőt egyenesen őrült ötlet. Megmondta nekem ezt Wade is, James is, Zephyr is. Kevés tudás. Sokat tudok, igenis tudom forgatni a pálcát a kezemben, de ez messze nem elég, ahhoz hogy könnyedén elbánjak egy Halálfalóval, ahogy egy auror tenné. aurorképzőbe sem mehetek, hiszen ahhoz feltétlen a R.A.V.A.SZ., amitől én olyan messze állok, mint Caleb a rózsaszín ruháktól.
   Elfordítom a tekintetem, mert már James arca tolakodott a képzeletbeli szemeim elé. Nem tudom mi lenne velem, és ez még rosszabb, annál a ténynél is, hogy ha egybe lennék zárva a Roxfortban, kerülne. Csak tudnám, hogy jól van-e, csak tudnám, hogy egy haja szála sem görbült, és nem csinál semmi butaságot. Lobbanékony természet, és nagyon nem szeretném, ha bajba keverné magát, mert nem egy rossz hírű új tanár fog érkezni az iskolába. Vigyázz magadra James!

   - Caleb - szóltam hozzá komolyan - Bízom benned!
   Reméltem, hogy eltalálja a kívánt helyet, vagy nem is muszáj eltalálnia, csak épségben végtagvesztés nélkül éjük túl az utazást. Behunytam erősen a szemem és koncentráltam. Jött a szokásos fojtogató sötétség.