Roxfort RPG

Nem túl nagy a nappali, épp megfelelő. A sarokkanapéval szemben található egy beépített szekrénysor,. Az ülőhelyek előtt gy kis dohányzóasztal áll. A kanapé mögötti fal el van varázsolva, hogy csodaszép tájképet mutasson.
Modernebb kinézetű, világos helység.

Ahol Barbi szokott sertepertélni, főzőcskézni. Ahova Chloe jár, ha édességet kíván.
De a konyha királynője mégis csak Bella.
A konyha, a nappalival szemben található. Mivel nem választja el fal a két helységet egy tér az egész. Így ugyan csak tágas és világos.

(http://www.frpgs.co.cc/images/nasi8e7vktd2ssntbcu3.jpg)

Meghívott magához az egyik évfolyam és egyben háztársam a nyárra egy hétvégére. Még csak nemrég kezdődött el a nyári szünet. Nem nagyon akartam eljönni, de még korábban megígértem, korábban mint ahogy betörtek a Roxfortba, korábban mint ami előtt még én is megtapasztaltam a Halálfalók és az árulók erejét. Kegyetlenül lecsaptak ránk, és az igazgató, Dumbledore meghalt. Már a Roxfort sem lesz ugyanolyan mint volt, hisz az a varázsló aki talán még felvehette volna Voldemortal a versenyt, meghalt. Ez szinte felfoghatatlan és az is hogy most mi vár ránk. Nem maradhatok otthon, hisz én csak félvér vagyok, a nagybátyám aranyvérű, de ha ott lecsapnak a Halálfalók akkor végünk van hisz ha ő mellém áll vele is végeznek. Lehet hogy a Roxfortba se megyek vissza, de ez kell nekem? A folytonos menekülés mostantól? Nem! Én harcolni fogok, de a szeretteimet nem sodorhatom veszélybe. Ez az én keresztem, nem pedig másé és nem erőltethetem másra. De sokan járnak hasonló cipőben mint én.  Most szerintem az is nagy felelőtlenség hogy Barbiék elmegyek, de remélem én nem vagyok egyenlőre a körözöttek listáján a rossz fiúknál. A jövőm még kétes, de ezen a hétvégén önfeledten és szabadon fogom érezni magam. A jókedvben senki sem akadályozhat meg. De hogy a hétvége után mit hoz a jövő az jó kérdés. Mondjuk nem tudom Barbara szülei mit szólnak a látogatásomhoz, de remélem nem lesz negatív diszkrimináció, ezalatt azt értem hogy remélem nem vágnak ki a házból, sőt remélem hogy nem.
Megtaláltam a házukat, nem volt túl nagy, de kívülről szépen festett. Itt lakott akkor Barbara hisz ezt a számot adta meg. Hmm, elég szép emlékek kötnek Barbihoz. Emlékszem hogy igazán csak harmadikban ismerkedtünk meg, de azelőtt is ismertük egymást hisz osztálytársak voltunk, csak valahogy nem igazán beszélgettünk. Csinos és kedves lány volt Barbara, és valószínűleg a szülei is kedvesek. Tudtam hogy van egy tesója, de róla soha sem beszélt én pedig soha sem kérdeztem. Neki is vannak személyes dolgai, úgy ahogy nekem is. Sőt szerintem az én személyes dolgaimból lassan már egy titkos tárházat is lehetne kialakítani. Sok a titkom, és ezek csak bővülnek. Ám most nem ezen kellene rágódni hanem nem ártana becsengetni, hisz ha csak itt állok abból nem tudja meg hogy itt vagyok, és amúgy is szívesen beszélgetnék egy jó barátommal. Mondjuk közte és köztem soha sem volt más kapcsolat mint csak barátság, de ez sincs kőbe vésve, azonban mint barátot nem szeretném elveszíteni hisz nagyszerű és megértő lány.
Egy ideig még gondolkoztam az ajtóban aztán pedig megnyomtam a csengőt. Nem túl röviden, ám nem is túl hosszan. És vártam, vártam hogy ajtót nyissanak és azt is reméltem hogy jó helyen járok, hisz nem vagyok száz százalékosan biztos abban hogy jó helyen járok. De elvileg Barbi ezt a címet adta meg így el nem tévedhetek, legalább is remélem...

Vártam az ajtóban Barbira, hogy nyisson ajtót, feltéve ha jó helyen járok, én pedig nagyon reméltem hogy jó helyen járok. Másoknál nem szívesen látják a hívatlan vendéget, főleg ezekben az időkben. De szívem szerint ide sem jöttem volna el, csak Barbi ragaszkodott hozzá. De ha veszélybe sodrom őket akkor komoly baj lesz, ha valami bántódásuk esne az én megjelenésem miatt azt nem tudnám megbocsájtani magamnak. Nem is tudom mit tennék ha ez mégis megvalósulna és ez az egész hétvége egy rémálommá válna. Talán elviselhetetlen lelki furdalás gyötörne életem végéig, és az biztos hogy bosszúra szomjaznék. De egyenlőre ezen nem kell törnöm a fejem, csupán felszabadultan kell éreznem magam. Nem okozhatok Barbinak csalódást, főleg egy ilyen szép hétvégén nem.
De egy pillanat alatt elszánt minden rossz gondolatom mivel Barbi ajtót nyitott és egy pillanat alatt azt vettem észre hogy már a nyakamba ugrott. Kissé gyorsan tette mindezt így reagálni sem volt időm, de átöleltem én is így viszonozva kedvességét. Meglepett hogy ennyire örül az érkezésemnek, nagyon meglepett. Miután elengedtük egymást behívott.
-Igen, nem volt nehéz megtalálni ezt a gyönyörű házat -próbáltam bókolni és dicsérni ezt a valóban szép házat. Szerettem régen házban lakni, de amióta a nagybátyámmal élek azóta egy kastélyban lakom. Megvan annak is az előnye és a hátránya, de a kastély hangulata teljesen más, morbid, és komor. És számomra ez a ház vissza idézte a régi szép időket. De most azokra sem szeretnék gondolni, csakis a jelennel szeretnék foglalkozni, hisz törődnünk kell a múlttal, de nem a jelen rovására.
Miközben bementünk a házba gondosan körbenéztem hisz tényleg ritkán járok mostanság házban, főleg egy ilyen mugli stílusú házban. Tudtam hogy aranyvérű Barbi, de olyan Muglis volt ez az egész. Főleg amikor megpillantottam a Nappaliban a TV-t. Amióta a nagyszülőktől eljöttem nem láttam Televíziót, pedig amikor kicsi voltam szerettem nézni, de változnak az idők.
Mialatt bementünk a vállamról leakasztottam a táskám és kérdésekkel halmoztam el Barbit:
-És mi a helyzet veled mostanság? Hogy telik a szünet? Minden Rendben van? -Amióta ilyen nehéz idők járnak ezek alapvető kérdések lettek, főleg az utolsó kérdés. ezekben az időkben sok a gond és még több a veszély. Barbinak nem kell tartania semmitől, csak át kell vészelnie ezt az időszakot bárhogy is végződik majd. Akik nem teljesen varázsló felmenőkkel büszkélkedik akkor annak már kell tartania a jövőtől. Igen, rám is ez vár aggodalom, félelem és harc. De nem adom magam egykönnyen, és bujkálni sem szeretnék, inkább valamilyen módon szembe akarok szállni azokkal akik miatt bujkálnom kellene. Mert az biztos hogy én nem fogok menekülni sem pedig bujkálni. Az amúgy sem illene hozzám.
Mosolyogtam azóta amióta újra láttam Barbit. Tudtam hogy nem sokáig maradhatok itt az ő érdekükben, de olyan kellemes volt újra látni ezt a lányt. Régi és jó barátom, nagyon kedvelem. De most vártam a válaszait és beszámolóját hogy hogy telik a nyár, azaz az a pár nap amióta vége lett a tanévnek.

Végre általános és béke ideje jött el számomra, azonban tudnom  kell hogy ez csak rövid ideig tart Barbi barátomnál. És itt egyenlőre nem kell attól tartanom hogy az életemre törnek váratlanul, azonban aggódnom kell hogy veszélybe sodrom őket. Ez így nem fog menni, de megígértem Barbarának hogy jól érezzük magunkat és be szeretném tartani az ígéretem.
Barbi behívott a házba, és azt mondta hogy mindenre válaszol, de előte űljek le. Hát én teljesítettem a kérését, ő pedig közben kikapta a vállamról levett táskát a kezemből és az asztalra tette ahol pogácsák tartózkodtak. Barbi meg is kínált ezzel a házi készítésű finomsággal amit állítólag ő maga csinált. Nem voltam valami nagy édesség, sütemény és nassolni való imádó, sőt épp ellenkezőleg, de illetlenség lett volna visszautasítani a felkínálást, ezért egy mosollyal jutalmazva vettem egyet és megkóstoltam. Falatozva ettem meg azt az egyet is közben pedig mosolyogtam. Igen ízletes volt, habár nem annyira szerettem, de jó volt.
-Köszönöm. Igen finom, jó háziasszony lesz belőled. -ekkor kicsit kacagtam, hisz nem komolyan szántam, csupán csak vicceltem, habár nem lenne benne semmi sértő hisz ez egy tény. Neki nem kell aggódnia ezekben az időkben hisz jó nevű aranyvérű családból származik, és most a származás nagyon sokat jelent. Még pontosan nem tudom hogy mit fogok csinálni, de nem áll szándékomban az életem végig bujdosni. Főleg ha ez a rendszer csak rosszabb lesz. Valamit tennünk kell, vissza kell ütnünk hisz nem csak én vagyok ilyen helyzetben. És az emberek ha összefognak akkor le tudják győzni Voldemortot és Halálfaló seregét. Az aurorok egyedül nem lesznek képesek megállítani őket. Túl erősek és túl sokan vannak, és hogyha William nagybátyám meglátása igaz akkor már a Minisztériumban is ott vannak. Szerintem már csak idő kérdése és átveszik a hatalmat. Voldemort ereje a szolgái gyűjtésével csak folyton folyvást nő, és ez ellen gyorsan tenni kell valamit.
Mikor Barbi válaszolt a kérdésemre akkor mosolyogtam, mivel örültem hogy semmi gond sem lesz, de a mondatának a végét kicsit erőltette, olyan baljós stílusban., azért nagyon reméltem hogy minden rendben lesz velük.
Ezután azt kérdezte hogy velem mi a helyzet. Hát elsőre nem tudtam pontosan hogy mit válaszoljak, de nem akartam a gondokkal foglalkozni, ezért optimista módon válaszoltam.
-Igen remekül vagyok, minden rendben velem. -ezt ismét egy viszonylag őszinte mosollyal jutalmaztam, de Barbit sem ejtették a fejére, bizonyára tudja hogy nagyon nehéz helyzetben vagyok, és valamit tennem kell. Sok a Roxfortból menekülő diák, köztük vagyok én is, és én nem fogom várni hogy az idő megoldja a bajt, inkább én megyek a probléma elé, de ezzel még kicsit várnom kell. 

Kis csend következett be miután válaszoltam arra a kérdésre hogy mi van velem. Nem mondtam teljesen igazat hisz kétes a jövőm, de ez nem ilyen nosztalgikus beszélgetéshez való társalgás téma. Inkább valami kellemes témáról kellene társalognunk, visszaemlékezni az eddigi roxfortos évekre és hasonló dolgokról kellene beszélgetnünk.
Barbi a beszédszünetet úgy zárta le hogy elkezdte felszedni a csokis drazsékat amik a földön voltak szétszórva, ezek eddig el is kerülték a figyelmemet, de amint megpillantottam hogy a Barbara elkezdi fölszedni odaléptem, és féltérdre ereszkedve én is segítettem neki összeszedni a drazsékat.
-Semmi gond, mindenhol előfordul. -ezt a mondatot a szabadkozása után mondtam és mosollyal jutalmaztam a lányt.
Miután összeszedtük visszaültem az eddigi helyemre és Barbira néztem. Szép és kedves lány volt, valamint okos és szeretni való. Igazi vérbeli Griffendéles, és erre büszke voltam. Büszke voltam arra hogy ilyen háztársaim voltak akik mellett élmény tanulni és barátkozni velük.
Ezután Barbi felhozott egy program tervet, hogy mit csinálhatunk, vagy mit tudunk csinálni, hogy ő miket tervezett. Ahogy látom ők sem voltak szegények hisz medence meg egy elég fullos ház, de pénzben én sem panaszkodhatom hisz a nagybátyám elég gazdag ember. Csak én azt furcsálltam hogy egy ilyen mugli szerű házban hogy élhetnek aranyvérű varázslók? A nagybátyám William aranyvérű és egy kastélyban lakunk ami olyan stílusú mint egy középkori épület még a belsejét tekintve is, de nekem ezzel nem volt semmi gondom. Nagy terület a miénk és ott nagyon jól lehet repülni, ha nem lenne ilyen kaotikus a helyzet akkor elhívnám a családi kastélyba magunkhoz Barbit, szerintem biztos tetszene neki az ottlét, de egyenlőre nem tudom hogy ez mennyire lenne jó ötlet.
-Nem vagyok fáradt, nyugodtan kimehetünk a medencéhez, vagy elmehetünk sétálni, amit csak szeretnél. -ismét mosolyogtam mint valami tejbe tök, de nekem tényleg mindegy hogy mit csinálunk, van fürdőnadrágom a táskámban így az nem akadály, és egy kellemes fürdő ilyen melegben nagyon jól eshet. Igen, azt hiszem Barbi is e mellett fog dönteni hisz egy jól eső fürdő várhat ránk, egy nagyon hasznos és kellemes beszélgetéssel karöltve.
-Ha a medencéhez megyünk hol tudok átöltözni? -kérdeztem mosolyogva és közben azon gondolkoztam hogy Barbara szülei mit gondolnak azzal kapcsolatban hogy itt vagyok.. -Szerinted a szüleid mit fognak szólni ha meglátnak egy idegen fiúval a medencében? -kérdeztem nevetve, bár gondolom nem lesz semmi gond, legalább is reménykedem hogy a szülei nem féltik ennyire a lányukat...

Drazsékat felszedegetve Wade leguggolt és segített szedegetni.
- Köszönöm- mondtam zavartan, s elpirultam, amikor rám nézett. Tulajdonképpen halvány lila gőzöm sincs miért. Gyors elnéztem.

Miért érzem magam ilyen furcsán most? Eddig semmi bajom nem volt vele. Jó, most sincs "bajom" vele, csak most mellette szégyenelős vagyok, sőt egyre gyakrabban pirulok el... De miért? Egyszer nem néztem még Wade-re, úgy mint férfira. De így elnézve nagy kár volt. Az életemben először gondoltam/néztem barátomra úgy, mint egy jó pasira. Mert jó pasi volt igen. Ruha volt rajta,  de így is látszott, hogy nem egy vézna gyerek. Nem kövér félre ne értsük egymást. Hanem izmos, férfias. Kicsit göndör haja megfelelően hosszú volt és csodálatos barna szeme. Azon kaptam magam, hogy stírölöm. Merlinre, ne! Barbi! Gyorsan elnéztem, mint az előbb.

- Okés, akkor ússzunk- mondtam alig hallható, megilletődött hangon. Bájosan mosolygott, mire én félénken visszamosolyogtam. Miért viselkedek így? Mint egy 13 éves tinilány komolyan...Jahj. Na inkább másra gondolok. Remek lesz megmártózni a kristáytiszta, hideg vízben. Hmmm... Csodás lesz.
Hol öltözz át? Itt előttem is lehet.:) Nem, Barbi, mit csinálsz az ég szerelmére?! Egyik pillanatról a másikra meggajdultál. Guta ütést kaptam, vagy napszúrást? - Öhm...- nyilvánultam meg zavartan- Aaaa...fürdőszobában, itt azonnal balra.- mutattam a bejárat melletti ajtóra.
Nevetve megkérdezte a szüleim mint szólnak majd, látszott rajta, hogy azért aggódik.- Miért? Csak mert egy félmeztelen idegennel úszkálok?- játszottam a buta szőkét. Majd bájosan felnevettem- Komolyra fordítva a szót, mondtam nekik, hogy jössz és ne ijedjenek meg, ha egy idegen férfival találkoznak össze a ház valamely részén. Maximum az apám fog piszkálni, hogy ki az új pasim- ismét egy nevetésfélét hallattam. Hülye! Muszáj volt az utolsó mondatot hozzátenned?! Hát persze hogy muszáj volt, mert én ilyen tökfej vagyok.
De, igen, valóban szokott ilyenekkel szekálni apu. Akárhányszor meglát vagy Caleb-bel, vagy James-sel, vagy akárkivel, aki hímnemű egyén, mindig rákezd. Az egész családom csesztet, hogy össze kéne szednem egy palit. Egy párom volt eddig, de az a diákszerelemnél is kevesebb volt. Kétszer megcsókolt jártunk egy hétig, azt jól van. Tényleg jól jönne egy, de nem üldözöm a sorsot. Jön, majd ha jönnie kell a "szőke hercegemnek".
Odanyúltam a dohányzó asztalon fekvő táskáért és odaadtam vendégemnek, feltételeztem, hogy benne van a fürdőgatyája. Csillogó szemmel, a barna szempárba fúrtam tekintetem- Tessék- Elnéztem megint. Legszívesebben pofon vágtam volna magam, de az nem lenne szerencsés, mert a végén bolondnak nézne Wade. Meg kell vallani igaza lenne.
Nem baj. Visszaterelem gondolataim a jelenbe, s valóságba. Huh, nekem is át kéne öltöznöm- Egy pillanat átöltözöm én is- egy bájos mosolyt küldtem felé és elsiettem a hálószobámba.

/ kertben folytassuk rendben? ;D/

   Csak úgy porzik alattam az országút, melyen vágtatok hazafelé. Dühös vagyok. Az nem kifejezés! Kibaszottul kedvem lenne felgyújtani egy rohadt házat a kurva életbe! Nem fogom vissza magam, minek tenném? Hisz egyedül vagyok. A saját gondolataimat meg amúgyis csak én hallom, hát miért ne lehetnének gusztustalanul gátlástalanok? Ez a mai este úgysem a csodálatos önkontrollról és a hűdeszupi kapcsolatépítésről szólt. Vagyis, na. Éppen hogy túlzásba vittem az utóbbit. Nagyonis. És nem kellett volna. Nem kellett volna? Biztos ez? Biztos, biztos, a fenéket biztos. Mikor volt utoljára, mikor valamiben is biztos voltam az érzéseimmel kapcsolatban? Hát ez az. Még én sem tudom megmondani. Most meg a barátság szent és sérthetetlennek vélt kötelékeit teljes mértékben átrúgva, - szegve, felborítva, -égetve mindent sarokba dobtam egy csöppnyi kis élvezetért. Egy kalandért cserébe. Mert ez nem volt több. Nem lehetett több. A szám ezt mondja, szívem mást dobog. Bort iszok és vizet prédikálok, vagy fordítva. Vagyis nem. Áh, ez most mindegy. Nem igaz, hogy nem tudok dönteni. Mit kéne tennem? Kéne? Mit nem kéne tennem? Vagyis mit nem kellett volna. Oh, mindegy, ami volt, elmúlt. Megtörtént, slussz passz, ahogy a nagyi szokta mondani. Meg kéne beszélni. De hát megbeszéltünk mindent. Biztos? Nem! De gyűlölöm ezt a szót. Semmi sem biztos. Csak a halál, de fujjfujj, azt nem szeretjük, most menjen innen. Na, szóval nem biztos, a lényeg ez. Akarok vele beszélni? Nem. Akarom látni? Igen. De hát a kettő együtt jár, és nekem döntenem kell, tikk-takk. Az idő vészesen siet, még ha ezzel már el is késtem a késői órára ugye tekintettel léve, de ha eddig nem voltunk rá tekintettel, most sem leszünk, megérdemli, nem? Ő sincs ránk tekintettel, miért is lenne, hiszen az időt nem érdekli az emberek sorsa. Igazából senkit nem érdekel, ez csak az udvariasság része. Mármint az érdeklődés. De én sosem értettem ezt a dolgot, minek tesz úgy, mintha, mikor mégsem…
   Elég!
   Túlságosan elkalandoztam. Hiba volt. Vissza kéne eveznem az utolsó Barbival kapcsolatos gondolatomhoz.
   Nagy levegő. Kifúj. Úgy.
   Na szóval visszamenjek-e hozzá, vagy sem? Ha visszamegyek, mit mondjak neki? Nem mindegy, majd lesz valahogy. A lényeg, hogy láthassam. Talán a nyáron utoljára. Még ha barát is marad, egy alapos beszélgetés nem árthat. Immár teljesen nyugodt körülmények között. És teljesen normális ruhában.
   Kritikusan végigmérem magam, majd lassítok, mivel a házunkhoz értem. Halkan beengedem magam, majd miután kattan a zár, s az otthon melegében lubickolok, a nagyi ősrégi faliórájára pislantok. Tíz óra is elmúlt. Szép. Ahhoz képest még egész kellemes az idő odakint.
   Kettesével szedem a fokokat, majd felérve berontok a szobámba. Üres. Fellélegzek, ezúttal boldogan, majd felkapom a törülközőmet és elmegyek letusolni. Jó, tudom, ez olyan, mintha strandolás után mennék el fürödni, vagyis az én felfogásom szerint abszolút fölösleges, de nem érdekel. Egy kis felfrissülés és mindjárt másképp forognak azok a kerekek.

   Visszatérve a szobámba, egy a derekamra csavart törülközővel és fél óra fenék illetve egyéb testrészeim áztatása után boldogan lélegzek fel. És volt meleg víz, ami Caleb ittléte óta nagy szó. Egy szemforgatást jutalmazok neki, így látatlanban. A lényeg a lényeg, az pedig az, hogy tuti örül a pofavágásaimnak, sőt, talán már gyűjti is őket. Mindenesetre nem ő a legkellemesebb lakótárs, az tuti, de a húgomat, még ha akarná, sem tudná felülmúlni. Azt senki nem tudja elkövetni. Fizikailag lehetetlen, hogy Abbynél valaki rendetlenebb legyen. Akár fiú, akár lány. Mindegy honnan fúj a szél.
Felkapok egy kellemesen vékony, kockás inget, melyen a felső három gombot kigombolva hagyom, majd egy jobb állapotban lévő, sötét farmert húzok a boxerra. Pálcámat felkapom, majd menet közben jobbommal hajamba túrok.
   Egész pontosan 22:50-kor az utcára lépek, majd kényelmes tempóban kezdtem futni Barbiék háza felé. Menet közben igyekeztem kiüríteni a fejem, s nem gondolni semmire, csupán az enyhe, esti szélre, mely lágyan bele-belemarkolt mesés hajzuhatagomba.
   Nem kopogok. Ajtóstul rontok a házba, hiszen titkolni valója a mai este után már úgysem sok lehet. Mondjuk nekem sem…
Halk léptekkel sétálok a nappali felé, s fülemet zaj üti meg. Elsőre felismerem a tv nyújtotta eszményi hangokat, s hogy ne ijesszek rá túlságosan a lányra, a falon kopogok, s halkan szólalok meg.
- Szia. – hangom reszelősnek hangzik, s miután köszöntöttem, vagyis tulajdonképpen tájékoztattam róla, hogy betörtem hozzá, közelebb lépek, majd nem mulasztom el szemügyre venni lenge öltözetét, mely bizony nem sokat szándékozik takarni. Szexi.  Alkalom adtán majd megjegyzem neki.
Persze azért már nem a medencében vagyunk, úgyhogy elfordítom fejem, s inkább a tv-re figyelek.
- Azt… azt hiszem beszélnünk kéne. – jelentem ki halkan, majd még erősebben koncentrálok, hogy figyelmem ne szakadjon el a tv nyújtotta élvezetektől, de elég nehéz, ha a másik oldal nagyobb élvezetekkel kecsegtet.