Roxfort RPG

(http://www.frpgs.co.cc/images/89jwzqzehzj9arwcpega.jpg)

A nappali és a konyha egybenyílik. A szoba igen tágas, a család számára lakájos. A napjuk nagy részét itt töltik.

Reggeli fél kilenc. Tétlenkedve ültem a nappaliban, a kanapén. Reggel korán keltem, hiszen ma jön hozzám Christian és Jules. Miután megreggeliztem, fogatmostam, felöltöztem még rendet raktam a szobámban, mert tegnap a nagy búcsúzkodásban nem is volt rá időm. Anyuék ismét elutaztak, de ezúttal a nagyszüleimhez, Edward meg még mindig külfüldön van, így én kitaláltam, hogy áthívom magamhoz a két háztársamat három napra. Julesnak még úgysem mutattam be Christ, bár lehet, hogy ismerik egymást, mivel mind a hárman a hugrabugba járunk, de ki tudja. Remélhetőleg ez a három nap kellemes lesz és sokat fogunk szórakozni. Legalábbis így igérkezik a dolog.
Nem tudtam mit kezdeni magammal, így csak ültem a kanapénkon és néztem azt a bizonyos szerkezetet, amit a muglik televíziónak hívnak, és különféle dolgokat mutatnak benne. Most semmi érdekes adás nem volt, de néha azért voltak jó műsorok. Csak ide-oda nyomkodtam a távirányítóját, de továbbra is csak idétlen műsorokat találtam. Bár az igaz, hogy tulajdonképpen azon járt az agyam, hogy mikor érnek már ide. Fél kilenc utánt mondtam mind a kettőjüknek, de ez most teljesen kiment a fejemből.
Aludni még nem tudom, hogy hogy fogunk, majd ők eldöntik ki hol szeretne feküdni. Rendelkezésünre állt az én szobám a franciaágyammal, és a nappali a kihúzható kanapéval. De akár még azt is meglehet csinálni, hogy mindannyian az én szobámban alszunk, csak valaki a földön egy matracon. Bár én jobban szerettem  volna, ha én és Chris egy szobában lehetnénk ketten, és esetleg Jules alszik kinnt a nappaliban, de majd megkérdezzük, hogy ő neki mi a véleménye. Igaz én szívem szerint azt választanám, amit én eleve kigondoltam.
Türelmetlenül pillantgattam a falon lévő ketyegő órára, mely most már a nyolcas szám felé közeledett. Vártam, hogy megszólaljon a csengő, hogy én egy ugrással már az ajtóban is teremhessek, és fogadjam a vendégeinket.

Sabrina & Jules

Szinte szárnyaltam a lépcsők felett, s ebben a kezemben lévő alig másfél mázsás sporttatyó sem zavart, melybe háromnapi holmimat rejtettem. Ha valaki megkérdezné mire fel ez a nagy röpdösés, valúszínűleg felnyársaltam volna a tekintettemmel az illetőt, hiszen az nem lehet, hogy ne tudja...!
SABRINÁHOZ MEGYEK HÁROM TELJES NAPRA - kiáltanám a képébe, miközben tovább libegnék azon a bizonyos rózsaszín felhőcskén, aminek meglétét eleddig, zsigerből cinikus alkatomnál fogva erőst kétlettem. Még mindig hihetetlennek tűnik a megismerkedésünk, pedig semmi nagy durranás nem volt benne; hiszen csupán egy pocsolyába rántottam bele álmaim nőjét, nem pedig megverekedtem érte vagy valami hősi tettel nyertem el kegyeit, mint ahogyan az a srácok képzeletében szerepel rendszerint. Azóta is aktívan csodálkozom rajta hogyan lehetséges, hogy egy ilyen szép lány nem futott el előlem, pláne amikor elkezdtem habogni, ahogy tetőtől talpig békalencsésen és vizesen ültünk a köveken.
Egyszer régen azt hallottam valakitől, hogy a szerelem olyan mint egy libikóka: mindig az van alul, aki jobban szeret. Talán van benne némi igazság, a magam részéről azonban a fellegekben jártam, s gyaníthatóan Sabrina is így volt vele. Aztán jött a harc és az aggódás, azonban érdekes módon ez sem tudta megtörni érzéseimet, sőt talán inkább felerősítette azokat, amikor törött csuklóval is csak rá tudtam gondolni, hogy mi lehet vele odafönt.
Mindegy, az aggódást kihevertem, nem is akarok arra a napra gondolni.
Már nem emlékszem miért, de abban egyeztünk meg Sabbal, hogy mugli módszerekkel utazok hozzájuk. Taán azért, mert én mugli családban élek, így persze nincs kandallónk, ami benne lenne a hálózatban, amin keresztül fél másodperc alatt a barátnőmnél lehetnénk. Továbbá Hop-port sem tárolunk otthon, ezért ez a módszer totálisan ki lett zárva, ellenben a tériszonyom miatt a repülést is eleve kizártam.
A vonatutat nem nevezném mozgalmasnak, leszámítva talán azt a részét, amikor egy fennhangon ordibálva politizáló fickót leszállítottak és a rendőrök kísérték tovább némileg korlátozott szabadsággal. Azaz bilincsben. Az érdekesség az volt az egészben, hogy pont abban a fülkében tötént a eset, ahol én is ültem. A vaskerekű után elcsíptem egy taxit Stroodban. A sofőr mázlimra ismerte a címet, ezért azzal sem kellett bajlódnom, hogy a térképen keresgéljek avagy buszról-buszra szálljak. Egész jól elbeszélgettünk a fazonnal azalatt a röpke tíz perc alatt, amíg kiértünk a kertvárosba a pályaudvarról Sabrináék házához. Busás borravalót hátrahagyva távoztam végül, hiszen a kocsiban itt-ott kiragasztott fotók szerint három tíz év alatti gyerkőc édesapja a fickó.
És most itt állok a küszöbön, a Wilder-ház küszöbén.
Keresztbe dobom vállamon a táska pántját, mert ez (az előző barátnőm állítása szerint) kiemeli a férfiasan sudár testalkatom, én pedig imponálni szeretnék a hölgyeménynek, hiszen csaknem egy teljes hete nem láttuk egymást, mindössze folyamatos bagolykapcsolatot tartottunk fent. Még egy gyors simítással megigazítom a hajam, ellenőrzöm helyén van-e a szívem, aztán becsöngetek. Erőst dobogó szívvel várom, hogy megjelenjen a lány, akiért boloondulok. Pontosan tudom, bár minden nap ott volt előttem a szeme, a mosolya, mégis másmilyen lesz újfent élőben látni, már-már szélviharszerű érzés.
Mazochista módon mégis vágytam a villámcsapás-érzet bekövetkeztét, éppen ezért állongok ama küszöbön, s ezért nyomom meg másodjára is a csengőt.

Tülkön ülve vártam azt a bizonyos hangot, ami jelzi, hogy megétkezett az egyik vendégem. Megbeszéltem velük, hogy ha lehetséges, akkor inkább mugli közlekedési eszközökkel jöjjenek, mert itt Stroodban nem igazán varázslók laknak. Reménykedve pillantgattam a bejárati ajtó felé, mivel annak bejárata, pont látható volt a nappali kényelmes kanapéjából. És mint ha csak a gondolataimmal irányítani tudtam volna a csengőt, az egyszerre megszólalt, amikor én odanéztem. Mint a villám én már pattantam is fel az ülőhelyemről és már száguldottam is az ajtó irányába, hogy kinyissam. Az ajtó előtt Christ találtam, akinek a hátán ott volt a sport táskája, amiben minden bizonnyal a három napra való cuccait pakolta.
- Szia!- köszöntem, de már a nyakában lógtam, egy üdvözlő csókkal egybekötve. Már egy teljes hete nem láttam, ami normális esetben nem lenne sok, de ez nekem már sok volt, hogy nem találkozhattam a sráccal. Levegő fogytán leszakadtam Chrisről, és betessékeltem a házba, azután pedig becsuktam magunk mögött az ajtót, s beszélni kezdtem ismét.
- Milyen utad volt?- kérdeztem. A választ várva körbenéztem. Kicsit zavarban voltam, hiszen nálam nem minden napos dolog, hogy a bátyámon kívül másik srác jöjjön hozzánk, főleg nem a barátom. Nem tudtam mit mondani arról, hogy egyenlőre mit csináljunk, így csak álltam és néztem Christiant.
- Majd körbe vezetlek, csak arra gondoltam, hogy majd Julesnak és neked egyszerre mutatom meg a házat, hogy ne kelljen többször végig menned rajta.- nevettem el magam, de eszembe jutott, hogy még lehet, hogy nem is ismeri Julest.- Tényleg ismered őt?- tettem fel az újabb kérdést. Egyszerűen nem bírtam magammal, olyan régen találkoztam vele. Igaz szegény tollas barátainkat teljesen lefárasztottuk az állandó levelezéssel, de akkor is, nem találkoztunk, és más élőben, mint levélben.
Eszembe jutott, hogy már három hét telt el azóta, hogy találkoztam azzal a pasassal, aki megkínzott. A sebek már enyhültek, tudtam, hogy a hegek nem fognak soha sem eltűnni, de legalább már nem voltak megduzzadva, mint ahogyan az elején. Egy egyszerű kendőző bűbájjal lefedtem a nyomokat, senkinek sem beszéltem erről, és már kihevertem.
Bár már elérkezettnek láttam az időt, hogy Chrisnek ezt elmondjam, és szerintem ebben a három napban meg is fogom tenni. Nem kellene ezt titkolnom előtte, így elmondom majd neki. De csak neki.
Szerencsémre anyuék pont nem voltak itthon, így azt nem is tudták, meg ezt sem, hogy vendégek vannak nálam. Az még nem is lenne baj, de nem nagyon szeretik ha egy fiú alszik nálam. Nem bírják felfogni, hogy lassan felnövök. Így most jól jött, hogy elutaztak a nagyapámékhoz. Folyton utaznak, de én már nem megyek velük, mert nem akarok. Nem vagyok már kisgyerek, akit mindenhova cipelhetnek.
- Pakolj le valahova! Ha végre megjön Jules akkor majd a szoba felosztást is megcsináljuk.- fordultam a sráchoz kizökkenve a gondolkozásból, majd odamentem hozzá.             

Sabrina & Jules

Tényleg elég tagló hatással van a megjelenésem szívem hölgyére.
Ugyanis annyi időm sincs kinyögni válaszul, hogy "de jó újra látni Téged" a leányzó köszönösére, máris megcsókol. Hát igen, ha az én hülye természetemből indulunk ki, hiába is hiányoltam olyképpen Sabrinát, akár az oxigént ebben a néhány napban, amíg nem találkoztunk, mégis várnia kellett volna a puszira. Ugyanis sajnálatos módon az a típus vagyok, aki félénkségének hála semmiképp nem merne ilyen radikális lépést megtenni, legalábbis az első néhány másodpercben biztosan esélytelen a szitu.
Amikor már végképp nem kapunk levegőt egymás falásától, nehézkesen ugyan, de mégiscsak elválunk. Ekkor tessékel be a házba a lányka. Már-már vállat vonok mondván, hogy mostmár teljesen mindegy kint maradunk-e vagy mégsem, hiszen a taxisofőr az ablakon kikönyökölve, füttyögve és vigyorogva biztat minket további műsorszórásra. Rendszerető módon pirulok bele a pasas szórakozásába, holott nem közvetlen mellettem állva szövegel. Valahogy illetlennek érzem a fickó viselkedését, de nem tehetek ellene semmit; pláne mert időközben becsukódik mögöttünk az ajtó.
Milyen utam volt? Jó kérdés, időhúzásnak a legtökéletesebb, amíg kitalálod mi is legyen most velünk Sab, hogy beléptünk a házba és magunkra maradtunk. Végülis három teljes nap áll a rendelkezésünkre, tehát semmit nem kell elkapkodni.
- Egész tűrhető, habár lélektani túrának is bevált volna - vigyorgok a hisztikés pacákra gondolva.
Átvetem vállamon a táska pántját és lassan engedem le magam mellé a tatyót, miközben tekintettemmel továbbra is a sokáig nélkülözött lánykát falom. Akaratom ellenére elmosolyodok, méghozzá azon fajta mosollyal, melynek hatására a legtöbb szülő féltő-óvó mozdulattal lép kamaszkorú leánygyermeke elé, holott pedig semmi okuk nincs ilyetén cselekedetre, mert még soha egyetlen lányt sem tepertem le. Aki meg nem tiltakozik, hanem még kelleti is magát, az viszont nem szólhat egyetlen szót sem, ha az ember szemérmetlenül kihasználja a helyzetet.
Jules említésére észbe kapok és arckifejezést váltok, őt valahogy elfelejtettem. Habár valamiért van egy olyan érzésem, hogy akit nem ismer valaki, arról bizony könnyedén el tud feledkezni; azért mégis szégyenkezem kissé a lyukacsos memóriám miatt. Pedig máskor sosem szokott kihagyni az agyam...
A felszólításnak engedelmeskedve a fal mellé teszem a tatyómat, nehogy útban legyen bárkinek is közlekedés közben. Hoppá, most jut csak eszembe: még azt sem tudom Sabrina szülei mikor jönnek-mennek, nem leszünk-e útban Julesszel számukra, na meg itt van Sab bátyja is, már ha itthon van ilyenkor nyáron a srác.
- Oké - bólintok megadóan a szobabeosztást illető mondatra, azonban fogalmam sincs mit is akart vele mondani a lány.
Mindazonáltal könnyedén túlteszem magam a problémakörön. Kezem már Sabrina derekán van, de hűtöm az agyam és nem csókolom meg, hiszen bármikor megérkezhet Jules is. Semleges témakör után kutatok néhánymásodpercig, azután felcsillanó szemmel kérdem meg:
- Mondd csak, Sab, a szüleidnek és a testvérednek nem leszünk útban amíg itt vagyunk?

Reggel hét órakor még álomittasan iszogattam a kakaómat. Drága "ölebem", az apró kis dogom a lábamnál (lábamon) hevert, boldogan lihegve a képembe.
Most fél kilenc, én pedig még mindig egy buszon zötykölődöm. De jó is lenne már hoppanálva közlekedni...Vagy legalább hopporral!
Egészen hozzászoktam már a gyorsabb közlekedéshez, és most őrjítő volt a lassú négykerekűvel cammogni végig az idegen városon. Ráadásul amilyen kis ügyes vagyok, képes leszek, és rossz helyen szállok le, aztán meg eltévedek, és elkésem. Pontosabban még többet kések, mert már most is késésben vagyok.
Állandóan az órámra nézek, és kezdek dühös lenni. Mintha a sofőr minden egyes állomáson órákat várna! Türelmetlenül dobolok a bőröndöm fogantyúján, amit már előre kihúztam, hogy azonnal kilőhessek, ha a megfelelő helyen megállunk végre.
Aztán feltűnik az a bizonyos megálló, amit Sabrina leírt. Felkészülten felállok, az ajtóhoz tolakodom, áttiporva egy középkorú hölgyön, sűrű bocsánatkérések közepette, és amint a busz ajtaja a jellegzetes szippanó hang kíséretében kinyílt, úgy vágódtam ki a járdára, mint egy rakéta. A bőröndöm nagyot koppant, félő volt, hogy a centrifugális erő esetleg kiviszi a kezemből, miközben lerántom, de aztán megúsztam. A hajam összekócolódott, a ruhám össze-vissza állt. Semmi különleges, úgy nézek ki, mint ahogy a suliban... Jellemző.
Nekiindulok jobbra, de pár lépés után rájövök, hogy a helyes irány a bal, így lendületből megperdülök - és szerencsésen nekivágom a buszon megtaposott nőnek a táskám.
- Hé kislány, figyelj már oda! Nem elég, hogy széttaposol, még ki is vered a kezemből a táskám, kis vaksi tyúk!- sikkant rám, én pedig egy bájmosoly kíséretében végigtrappolok a járdán. Azt hiszem, kicsit eltalálhattam a kerekekkel a magassarkúját, mert hisztérikus vinnyogással szitkozódik tovább, de nem izgatom magam e miatt is.
Néhány percen belül végre meglátom az épületet, amit már megfigyelhettem egy képen is: a Wilder-ház.
Szép és kényelmes első látásra. Meg is indulok, és hamarosan a küszöbön állok.
Meg kéne igazgatnom magam talán, de végül is Sabrina ismer már, majd a fürdőben megfésülködöm kicsit. Megnyomom a csengőt, aztán ijedten elrántom a kezem. Hiszen nem csak Sabrina lesz itt, hanem Chris is, egy másik hugrabugos, akit viszont alig ismerek! Teljesen kiment a fejemből a nagy loholás közben... De már késő. Hallom, ahogy valaki matat az ajtón, és hamarosan meglátom Sabrinát. Vajon a fiú már itt van? Kissé kínos lesz ilyen szedett-vedett küldővel bemutatkozni, dehát az ember nem hazudtolhatja meg önmagát...

Való igaz, hogy köszönni sem hagytam szegény Christ, már is a nyakába ugrottam, de minél előbb be akartam menni, mert már eleve zavart, hogy a drága taxisofőr nem ment el, hanem még ott bámult minket fél óráig, amíg lezajlott a köszönő csók. Az meg még inkább zavart, hogy ezt még füttyögéssel kommentálta, de már nem is nagyon érdekelt mikor becsukódott mögöttünk az ajtó. Bent nem jutott más az eszembe, ezért megkérdeztem, hogy milyen útja volt. A válaszon nem lepődtem, meg, valahogyan sejtettem, hogy mit fog mondani. Christian a lába mellé eresztette a sporttáskáját, s arcán egy olyan mosoly jelent meg, ami nem éppen azt sugározta, hogy azon gondolkozik, hogy mikor fogunk végre társasozni. De ez a mosoly hamar el is tűnt, mikor megemlítettem Julest. Nyilván elfelejtette, ami miatt nem is haragszom rá, csak biztosan nem úgy készült a dologra, hogy lesz velünk egy harmadik személy is.
Miután a srác lerakta a táskáját a sarokba, és említettem neki a szoba felosztást is, ő kérdezett. Nem említettem volna neki, hogy senki nem lesz itthon? Ezek szerint nem, de nem baj, mert így akkor ez meglepetés lett a számára.
- Nem hiszem, hogy zavarnátok, mivel a bátyám külföldön van szinte egész nyáron, anyuék meg a nagyszüleimhez utaztak el.- mondtam, s egy mosoly jelent meg az arcomon, ami valahogy olyanra sikeredett, mint aki éppen valami rosszra gondol, és erre tett volna egy utalást az előbb. Pedig nem így volt, csak véletlenül sikeredett így, egyáltalán nem ara akartam kilyukadni, hogy mivel senki nincs itthon bármit csinálhatunk. Chris keze már a derekamon volt, s éppen fel akartam ajánlani, hogy üljünk le, mikor megszólalt a csengő.
- Egy pillanat.- fordultam a fiúhoz, és már ki is bújtam az ölelése alól, hogy ajtót nyissak. Nem nagy meglepetésemre Jules állt a küszöbön, szokása szerint haja összekócolva.
- Szia! Gyere be!- mondtam, s betessékeltem őt is az ajtón.
Mivel nem mondta Chris, hogy ismerné Julest, ezért egy gyors bemutatást is tartok, mielőtt bármihez hozzáfognánk.
- Chris ő itt Jules, és Jules ő itt Chris.- hadarom. Kettejükre nézek és várom a reagálást. 

Sabrina & Jules

Meglepődök a lány önállóságán. Az még oké, hogy a bratyó külföldre lép le, de hogy a szülei is itt hagyják a házat, három kamasznak kitéve?! Ez aztán jócska bátorságra vall. Mindazonáltal rendületlenül vigyorgok, de amikor meglátom iménti mosolyom hű mását Sabrina arcán, tetőtől talpig felveszem a főtt rák színét. Valahogy képtelen voltam elképzelni, hogy egy lány valaha is így tudjon nézni, pláne nem rám, amilyen félénk kölyök vagyok. Nem mintha zavarna a tekintet és nagy valószínűséggel mögötte lapuló gondolat, csak éppen... zavarba hoz, na.
Ez azt hiszem tökéletesen érthető egy olyan pasasnál, aki a mimóza jegyében született, még ha nem is horoszkópilag, csupán képletesen.
Ebben a lélektani pillanatban szólal meg a csengő, mely vagy Jules érkeztét jelzi avagy esetleg kíváncsi taxisofőrünk kopogtat, további látványosságokra szomjazón. Valószínűleg kihajítanám a fickót, de nagyobb az esély arra, hogy a másik meghívott érkezett meg, így aztán inkább nem lépdelek vérszomjas tekintettel a bejárat felé szerelmem után.
Nem igazán tudom mit csináljak, végülis meghívott vendég vagyok, akárcsak Jules is. Egyáltalán szabad ilyenkor nekem az ajtóhoz menni és belepofátlankodni az egymást üdvözlő szavaikba? Mire bármit is dönthetnék, Sab már betessékelte az ajtón a lányt, én meg ott állok hót hülyén a belépdelő bombázó előtt. A kócosság talán még inkább emeli a jelenség fényét, mintha egy mozifilmből kicsent, unalmasan jólfésült liba lépne be. Idegesen és izgatottan nyelek egyet, hiszen köztudott, hogy az ismeretlen lányokkal mennyire esetlen és béna tudok lenni, Sabrina barátnője előtt azonban talán nem kéne égetnem magam.
Előhúzom a kezem a zsebemből, mert hát mégsem illenék ígyként bemutatkozni; Sabrina bemutatása hallatán azonban felszisszenek. Mivel közel azonos korúak vagyunk, így a nőnek illene előbb bemutatni a férfit, nem pedig fordítva. Mindegy, mostmár kezet nyújtok, mert nem tudom hogy szokás Jules társaságában köszönteni az embereket.
- Christian Ashmore, de nyugodtan szólíts Chrisnek - mosolygok barátian a leányzó szemébe nézve, de már ebbe a röpke mondatba is haloványan belepirulva állok.

Hát most már igazán mindegy, nem is töröm magam, hogy rendbe hozzam a fejem. Félrehúzom a szám egy pillanatra, de a kilincs megmoccanásának pillanatában már a jól ismert vigyorom ül az arcomon. Kitárul az ajtó, és ott áll Sabrina, arcán a ragyogó mosoly, szeme csillog, és van egy sejtésem, hogy nem csak az én érkezésemtől...
Beinvitál, és megtörténik, amitől féltem: ott áll Chris a háttérben, én pedig akár a Madárijesztő is lehetnék, mellettem meg a patyolat Sabrina-Dorothy. Fantasztikus. Csak egyszer lenne már egy másik emberben az az első benyomás rólam, hogy "húha, micsoda szívdöglesztő csaj"...! De azt hiszem, ez hiú ábránd marad úgy az elkövetkezendő... 100 évben.
A helyzet nem is lenne annyira kétségbeejtő, ha egy vadidegen állna a szobában, de Chris nem egy olyan jelenség, aki felett az ember elsiklik, legalábbis az ilyen érzékenyebb fajta, mint én. Plusz háztársam is. A fiú testtartása is egy inkább félénkebb jellemre utal, mint egy nyomulós szívtipróra, és bár háztársak vagyunk (valószínűleg épp a félénksége miatt) eddig nem igazán vettem figyelembe.
Miután Sabrina bemutat minket egymásnak, barátságosan kezet nyújt. Kissé zavarba ejt a fiú tekintete, én sem tudom miért, hiszen a Sabrina és közte vibráló feszültség szinte harapható a levegőben, és gyanítom, a lányból áradó öröm sem maradéktalanul az én érkezésem miatt van.
Elfogadom a felém nyújtott kezet, és visszamosolygok.
- Én Jules Shine Kingwoods vagyok, személyesen - mondom viccesen, kicsit komolykodva - de a Jules vagy a Jue is elég lesz.
Végig tartja a szemkontaktust. Egy ilyen harcos reggel után én sem adhatom fel, és folytatom a farkasszemezést, némi kihívó szemszűkítéssel fűszerezve. Miután elengedjük egymás kezét, azonnal a holmim után kapok, előtte viszont egy röpkének szánt mozdulattal igyekszem rendbe hozni a loboncomat - sikertelenül, ettől pedig sejtésem szerint árulkodó piros kis foltok jelennek meg az arcomon.
A srác alkalmasnak tűnik arra, hogy később elhülyéskedjünk vele, Sabrina pedig már ismer, így nem is tétovázom, előbb átesnék a szokásos "megjöttem, mint vendég, és kipakolnék" - procedúrán, hogy minél előbb nekieshessünk annak a bizonyos dolognak, aminek neki fogunk állni. Csak azt nem tudom, mi is lesz az, de most jól esik a laza spontaneitás. Túl sok dologgal kell számolnom előre, ez a néhány nap talán kicsit kikapcsol majd.
- Hova dobjam le a cuccom? Hol lesz a helyem? - térek a lényegre, és boldogan vigyorodom el. Körülnézek a házban, amíg várom a választ. Igazán kényelmes, világos és rendezett hely. Félő, hogy már estére kész káosz lesz itt, ha sokáig a helységben maradok.Nem mintha egy bulis alkat lennék, inkább a szerencsétlenségem miatt van veszélyben a ház épsége. Tiporgok egy kicsit, és elnézegetek egy festményt. - Nagyon szép lakás - jegyzem meg kicsit közhelyesen de őszintén, és újra a házigazdára és fiújára nézek. Hiába, le sem tagadhatnák, hogy együtt vannak. Egy icipici irigység csíp meg, de inkább nem törődöm vele. Előbb-utóbb csak sikerül nekem is összeszednem valakit! Pont a barátom miatt érezzem rosszul magam, csak mert neki sikerült egy épkézláb fiút találnia?
Nem tudom, pontosan mit tervez Sabrina erre a pár napra, de igazán pozitív előérzeteim vannak, remélem nem csalnak!aztán eszembe jut valami...
- Hát a szülők?

A vigyoromra Chris teljesen elpirult, amit viszonylag értek, mivel nem éppen azt sugározta ez a mosoly, hogy én éppen valami szent dologra gondolok. Pedig abban a pillanatban éppen nem gondoltam semmire, csak arra, hogy milyen jó is lesz majd ez a három nap.
A csengő hallatára széles mosollyal az arcomon, de már nem az előbbivel, hanem egy kedves és bájos mosollyal, ami azt jelezte, hogy mennyire örülök az érkező vendégemnek, ajtót nyitottam. Hamar be is hívtam, és megtartottam a bemutatkozást. Én okos elfelejtettem, hogy először a lányt kellett volna bemutatnom, de ez most teljesen kiment a fejemből. A srác akkor is elpirult, amikor Jueval kezet fogtak, s egymással farkas szemet néztek. Visszagondoltam a Chrissel való első találkozásomra, és eszembe jutott, hogy akkor is ugyan így elpirult, tehát ezek szerint minden lánynál így van ez, és nem kell attól tartanom, hogy most itt hagy a barátnőmért.
Miután ez a ceremónia is végbe ment, Jules megigazította a haját, és felvette a csomagjait, majd elhangzott az a kérdés, ami egész idáig foglalkoztatta a fantáziámat, amíg a vendégek meg nem érkeztek. A válaszomra nem is kellett sokáig várniuk.
- Hát itt van a nappali a kihúzható kanapéval, ami nagyon kényelmes egy ágy, és ott van az én szobám, a francia ággyal.- a mondat közben kérlelőn néztem Juera és reménykedtem benne, hogy veszi a lapot-  De azt is meg lehet csinálni, hogy valaki egy matracon alszik a szobámban, és a másik kettőnk pedig az ágyon. Hogy szeretnétek?- kérdetem, mintha nem akartam volna semmit sem. Abba sem haltam volna bele, ha Julessal kellett volna aludnom, csak valahogy az én elképzelésem szerint jobb, ha az ember a szerelmével aludhat együtt. Edward szobájába senkit sem akartam beengedni, mivel az még nekem is tiltott terület, igaz kíváncsi lettem volna rá, hogy miket találnék a bátyám szobájába, de inkább nem akartam bemenni oda. Így a vendégeimet sem küldhettem be, hogy ott aludjanak.
Ezek után ismét feljött a kérdés, hogy hol vannak a szüleim.
- Hát Chrisnek már elmondtam, hogy Edward fél évre külföldön van, és anyuék meg elutaztak a nagyszüleimhez. Amúgy meg nem tudják, hogy itt vagytok, mert mivel ez csak tegnap lett végleges, és ők meg tegnap készültek, nem bírtak meghallgatni, így ne értsetek félre nem titkollak előttük titeket, csak ne hagyták, hogy elmondjam.- mondtam, és bíztam benne, hogy a többiek ezt nem veszik rossz néven.
Ekkor eszembe jutott, hogy kéne valamit csinálni, így ismételten én szólaltam meg.
- Szerintem akkor pakoljatok ki, és utána menjünk ki a kertbe.- vetettem fel az ötletet- De ugye fürdőruhát hoztatok?- kérdeztem egy hatalmas vigyorral a képemen.

Sabrina & Jules

Huhh, legalább a kézfogás és a bemutatkozás simán lemegy, elmondhatom végre, hogy ezt is túléltem.
Érdekes módon szinte nehezemre esik elengedni a leányzó kezét, ami végülis természetesnek tűnik a szememben, hiszen nem mindennap vesznek körül ilyen gyönyörű nők, mint a jelen lévő kettő. Hiába bűvöl el Jules, azért leveszem Sabrina nyilvánvalóan akaratlan jelzéseit, mellyel az első reakcióimat lesi. Ennyire nem bízna bennem? Avagy netán a kedves barátnő volna ekkora pasifaló?
A fene tudja, mindenesetre jó lesz vigyázni magamra ebben a néhány napban, amíg itt vagyok velük.
Halovány félmosollyal mormogom az orrom alá, amikor elengedem az újonnan érkezett és bemutatott vendég kezét:
- Jue...
Nem mintha bármi jelentősége volna a szónak, de mégis muszáj volt, nem lehetett kihagyni. Közben azonban átkarolom Sabrinát, csupán azért mert jóleső érzéssel tölt el a közelsége, nem pedig holmi féltékenység vagy hasonlók megelőzése érdekében.
És következik a szobabeosztás. A franciaágy említése, továbbá a szívem hölgye által Julesre vetett pillantás láttán feltisztul a kép előttem, hogy miről is beszélt az imént Sab, még mielőtt Jue befutott volna. Hatalmasat nyelve gondolom át a lehetséges felállásokat, de úriember és gálafiú lévén csakis egy lehetséges megoldás fogalmazódik meg a fejemben. Igyekszem még Jules előtt megszólalni.
- Hát akkor csajok tiétek a franciaágy, enyém pedig az összkomfortos kanapé. De aztán nem hajnalig viháncolni - fenyegetem meg a lányokat tréfásan a mutatóujjammal, még mielőtt bárhogyan is reagálhatnának kijelentésemre.
Ennyi, az udvariasság ezt diktálja. A lánykáké a lehető legkényelmeseb fekhely és a magam részéről senkit nem óhajtok zavarba hozni együttalvással, mivel az legalább az egyik lány szempontjából indiszkrét helyzet lenne, kirekesztettséget szülne. Hiába néztem az előbb úgy Sabrinára, csakhogy akkor még nem tudtam, pontosabban elfelejtettem, hogy hárman leszünk, nem ketten.
Egyre szélesedő mosollyal hallgatom végig Sab magyarázkodását a szüleiről, s közben néha-néha Julesre pillantok, az ő reakcióit lesve az elhangzottakra. A kert ötlete felvillanyoz, hiszen amúgy is tudni szeretném, hogy ha ilyen klassz belül a ház, vajon milyen lehet odakint. A fürdőruha említése azonban már gondolkodóba ejt, végül arra jutok, én bizony nem hoztam magammal, mert megint elfelejtettem a pakolásnál. Amilyen feledékeny tudok lenni csomagolás közben, komolyan néha az csoda, hogy magamat nem hagyom otthon. Végül kissé szorongva és töprengve szólalok meg:
- Hát nem egészen... de legfeljebb elhasználom az egyik sortomat fürdőgatyának. Remélem nem sértődtök meg, ha nem veszek fel semmilyen dresszt, mert így bizony el kell viselnetek szépen kidolgozott felsőtestem látványát - vigyorgok a csajokra tréfálkozva.

Mikor meghallom a lehetséges szobafelosztást, elgondolkozom. Ha Sabrinával osztom meg a hálót, az volna hát... a konzervatív bár  megszokott megoldás, de hülyéskedhetnénk és dumálhatnánk Sabrinával. Ha viszont itt aludnék a kanapén, akkor hagyhatnám őket "turbékolni" odafenn, én pedig nyugisan ellehetnék itt lenn, és akár ki is alhatnám magam, hogy másnap pörögve zúgjam végig a napot. Ám mire válaszolhatnék, Chris felajánlja gálánsan, hogy lent alszik. Én viszont elhúzom a szám, és csípőre teszem a kezem.
- Na neeem. Én már amúgy is megszoktam, hogy alig van hely az ágyamon, hála 80 kilós kutyuskámnak, aki állandóan felpofátlankodik hozzám, szóval én jól elleszek idelenn is. Nem tűnik olyan kellemetlennek az a kanapé - kacsintok Sabrinára, igyekezve elkerülni a feltűnést, de hát van egy olyan érzésem, hogy mindhárman tisztában vagyunk a helyzettel, és nincs mit takargatni vagy szégyellni ezen. Plusz tényleg meglehetősen kellemes fekhelynek látszik az ülőgarnitúra legnagyobb része is. Chrisre villantok egy mosolyt. - Én amúgy is szeretek sokáig tévézni, hiába, a mugli múlt árnyéka. De ha mindketten ennyire ragaszkodunk hozzá, Sabrina majd dönt. Remélem jól... - nézek megint jelentőségteljesen a lányra vigyorogva, és felpezseg bennem az a jellegzetes energia, ami új helyeken szokott az emberben, ha jó társaságban jól érzi magát. Várom a döntétést, hogy minél hamarabb szétpakolhassak, aztán órákig keresgélhessem a hazaút előtt a cumómat. Végighallgatom a szülők távollétének okát, és megtudom, hogy gyakorlatilag előre nem bejelentett megszállói vagyunk a Wilder-háznak Christiannal, és kiszélesedik a vigyorom, még a fogaim is kivillannak. Megnyugtatóan ráteszem a kezem Sabrina vállára.
- Ne aggódj, én nem akarom szétszedni a házat. Habáár... ismersz már. Lehet, hogy sikerül, és akkor sajna muszáj lesz megtudniuk, ki volt a felelős a törött vázákért és odaégetett konyhai edényekért.
Talán vissza kéne fognom egy kicsit magam. Chris a bejelentkezésem, megjelenésem és az ilyesfajta hozzászólásaim miatt már egy tornádóhoz hasonlíthat magában. A fürdőruhás kérdésre viszont összeszorul a gyomrom. Betettem vajon? Aztán beugrik: azt a zöld bikinit dobtam be, ami már tavaly óta nem volt rajtam. Bajban leszek, ha itt-ott kicsit kihíztam belőle a nagy roxforti lakomák után. Erre a gondolatra még több szikla gurul a gyomromba: mit szól majd a srác, ha ilyen szorulós cuccban mutatkozom majd a vízben? Maximum kérek egyet kölcsön Sabrinától, hátha van valami méretben, habár én magasabb vagyok nála, és alkatban sem passzolunk teljesen.
A fiú következő mondatára azonban kipukkan belőlem egy kis nevetés. Ő sem épp egy hiú egoista alak, ha viccelődik a saját alkatán, ami azért nem lehet annyira rossz...
- Na, ha azt hiszed, pompásan festesz majd, megnézhettek az én csodálatosan kiöregedett rucimban. Lemoslak benneteket a medencepartról - szó szerint! De gondolom most először még nem vizezünk, ugye? Mindenek előtt azonban lehetne egy kérésem? Kaphatnék egy pohár hideg valamit? Borzasztó harcokon mentem keresztül, mire ideértem...

Figyelmesen nézem a két barátom reakcióját egymással szemben, nem mintha olyan nagyon féltékenység akarna kitörni belőle, csak kíváncsi voltam, hogy hogyan reagálnak egymásra, és ez lehet, hogy úgy tűnt, mintha máris félteném Christ Julestól. De nem így volt, csak figyeltem egyszerűen. A kézfogás után Chris még elismételte a Jue becenevét, majd átkarolt, miközben én a szobabeosztásokról beszéltem. Még mielőtt a barátnőm bármit is mondhatott volna, Christian kezdett el beszélni, hogy ő majd alszik itt lenn. Ezek után pedig még meg is fenyegetett minket, hogy aztán ne beszélgessünk sokat egymással. Mielőtt én még bármit is mondhattam volna Jules is beszélni kezdett, hogy nem, nem majd inkább ő alszik idelent. Ekkor már végképp nem tudtam, hogy mit mondjak, így csak simán megszólaltam, de nem tudtam választani kettőjük között. Persze meg volt a magam véleménye, hogy mit szeretnék, de egyik barátomat sem akartam megbántani a döntésemmel.
- Látom ennyire szeretnétek velem aludni.- mondtam viccelődve- Én nem tudok dönteni, majd lesz, ahogyan lesz, szerintem úgyis egymás hegyén-hátán fogunk elaludni. De ugye egyikőtök sem allergiás a macskákra és a törpegolymókokra?- kérdeztem, bár Christől úgyis tudtam, hogy mi lesz a válasz, hiszen az első randinkon egy macskát fogadott örökbe, meg tőle kaptam a golymókot is, és a srác egyáltalán nem tüsszögött, mikor az apró szőrlabda hozzáért. Így csak Jules válaszát vártam.
- Jules, majd maximum azt mondom, hogy amíg ők távol voltak, addig egy hurrikán söpört végig a házon. De természetesen te fogsz rendet rakni.- mondtam ismét nevetve Jules „szét szedem a házat” nevű akciójára. Persze tudtam, hogy ahol ő megfordul tényleg minden olyan, mint ha egy hurrikán ment volna keresztül rajtuk, de azért bíztam benne, hogy egyedül nem tesz kísérleteket a hát szétszedésére, legfeljebb majd én is besegítek neki, mivel a nagyszoba színét például utálom.
Ahogy sejtettem valaki nem hozott fürdőruhát, és ez most pont Chris volt. Szerencsére említette, hogy majd felveszi az egyik sortját, így ő is be tud jönni majd a medencébe. Jules is beszállt a poénkodásba, de utána egy pohár hideg valamit kért.
- Chris legfeljebb Julesnak lesz szokatlan a te tökéletes felső tested, mivel nekem már bemutattad a hegyekben.- feleltem viccelődve, s Juehoz fordultam- Jules neked pedig, ha kell majd adok valami fürdőruhát, mert nem vagy te kövér, hogy az enyémbe ne tudjál beleférni. Amúgy meg gyere és kövesd a vezéredet a konyhába.- nevettem el magamat, és már indultam is, hogy adjak valami hűsítőt fáradt, megtépázott barátnőmnek.- Te is kérsz valamit Chris?- kérdeztem, mert hát mégis csak illetlenség lenne a srácot kihagyni a hűsítőkből.
Mikor a konyhába értünk –ami a nappalival volt egybe nyitva, így nem is volt olyan távol- gyorsan kinyitottam a hűtőt, és előkapartam egy hideg narancslevet. Ezek után pedig, levettem annyi poharat, amennyi kellett, s töltöttem innivalót. Miközben ittunk felvetettem egy témát, hogy n legyen már akkora csend.
- Ja és Jue ha akarod te már akár most is fürödhetsz. De az a kérdés, hogy mit szeretnétek csinálni?- kérdeztem, és kérdőn néztem a vendégeimre. 

Sabrina & Jules

Jules szabadkozását és a franciaágy áthárítását hallva elvigyorodok, méghozzá ismét nem a szebbik mosolyommal, hanem a nőcsábász félével.
- Hát jól van - szólok megadóan felemelve kezeimet. - Ha már ennyire zavarna egy lány jelenléte, akkor aludj csak velem a kanapén. Hidd el, cseppet sem vagyok nő, habár azt hiszem Sab nem enyhén sértődne meg, ha bizonyítékkal akarnék szolgálni, úgyhogy érd be a szavakkal, Jue. Különben ne gyere a mugli múlttal, mert a magam részéről szintén teljesen az vagyok, szerintem csak véletlenül kerültem a Roxfortba; de az biztos, hogy nem bántam meg.
Macska és törpegolymók? Frászkarikát vagyok allergiás rájuk, habár a kérdés nyilvánvalóan nem nekem szólt, hiszen már az első randink során megtudhatta a leányzó mennyire állatbarát vagyok. Hirtelen kevés híján a szívemhez kapok, Fáraó és a baglyom sorsáért aggódva, azután eszembe jut, hogy mivel Ricora bíztam az állatseregletet, így kedvenc baglyom nyilván nem fogja felzabálni a kölyökkorú cicállatot, hiszen az minden este gondosan el lesz zárva az aktív vadász életmódot folytató tollas kalitlakó elől.
Jue szövege hallatán azonban végre mesmeg kiszélesedik mosolyom, ugyanis úgy fest a bige szeretett öcsémhez hasonló pusztítást képes véghez vinni mindössze néhány nap alatt szinte bármely lakóobjektumban. Ráadásként Sabrina szemébe nézve azt kell látnom, miszerint nem csalódom, a pletykák igaznak bizonyulnak Jules hurrikán mivoltát illetően.
Hát az biztos, hogy nem szeretnék Sab szüleinek helyében lenni, mert ezek szerint amikor hazaérnek, max a ház üszkös romjait csodálhatják meg, továbbá a valahavolt medence maradványait. Szép kis kilátások, még jó hogy csak három napra jöttünk, különben asszem a négyes metró bejáratát is meglelnék a kertben a kedves ősök. Mindezek ellenére töretlen a vigyorom, habár magam sem értem miért.
- Na igen, a hegyek... - nosztalgok ravaszkásan -, az nem volt ám semmi, pláne amiket utána meséltetek Barbival. Annyi bizonyos: aranyéletem volt a Roxfortban utána, minden valamirevaló pasas hozzám járt tanácsért hogyan szédítsen el egyszerre két leányzót is. Amúgy nem értem miért nem pirulsz és aléldozol az emlékek hatására, amiben nem is egyszer szerepel bikadöntő mellkasom és vállam képe. Cöh, micsoda lány vagy te, aki nem fényezed szerelmed képét.
Ártatlan tekintettel borzolok bele Sab hajába, s közben jelentőségteljesen düllesztem ki a mellkasom. Végül persze nem bírom ki, muszáj elnevetnem magam az arcokat látva, amiket a csajok vágnak. Azt hiszem fordított helyzetben én sem bírnám ki, ha összezárnának egy hozzám hasonló hülyével.
Az italra igenlően bólogatva kérdem meg a konyha felé menet:
- Mitek van, ami alkoholmentes?
És közben alattomos módon a két lány mögé lépve úgy csípem meg mindkettőjük oldalát, hogy egymásra gyanakodjanak az inzultust illetően. A teljesség kedvéért fél lépést hátralépve vigyorogva figyelem reakcióikat, s hogy ne gyanakodhassanak rám zsebre vágom kezeimet, majd diszkréten mulatozva szólalok meg:
- Felőlem okés a fürdés, amilyen pokoli meleg van. Amúgy a bikini miatt ne aggódjatok, felesleges bármit is felvennetek, ruha nélkül is pont ugyanolyan csinosan festenétek szerintem. De ha ragaszkodtok a bikinikhez, hát legyen...

Ránézek Sabrinára miközben irányba vesszük a hűtőt, és elmosolyodom. Szokatlanul magabiztosnak érzem magam, lehet hogy csak az ismerős arc az oka, na meg hogy nem kell többszáz idegen előtt parádéznom és a családomtól is "megszabadultam" egy kicsit.
- Macska? Hol? - csillan fel a szemem. - Golymók allergiáról nem tudok, remélem nem most fog kijönni rajtam.
Elvigyorodom a hurrikán-jelzőn és megvonom a vállam. Ez van, kissé szeles vagyok, na bumm - mulatok magamon. Közben tovább szélesedik a mosolyom Chris megjegyzésére. Nem nő, hát ebben első látásra biztos voltam... Nem is akármennyire, hogy őszinte legyek.
- Véééletlenül... - nézek rá viccesen felvont szemöldökkel. - Aztán pár év múlva majd valami minisztériumi fejes leszel,mi?
Lassan kortyolom a Sabrinától kapott hűvös narancslét. Hallgatom, ahogy valamiféle hegyi kalandjaikról beszélgetnek. Kicsit irigy leszek rájuk, ahogy minden párra, mikor valami kis közös titkukról beszélnek, de hamar elmúlik a gonosz kis indulat. Passzolnak egymáshoz, és nincs jogom ilyesmiket érezni velük szemben. Aranyosak mind a ketten, és azt hiszem remekül el fogunk szórakozni ebben a pár napban.
Mikor azonban a "bikadöntő mellkas" szószerkezet kicsusszan a srác száján, kis híján beleprüszkölök az italomba. Ha nincs is egy izomagyú testalkata, nem panaszkodhat azért. Hozzá is szólok egy kicsit, miután sikerül lenyelnem a kortyot.
- Ugyan már Chris - billentem félre a fejem. - Nincs szükség rá, hogy fényezzen szerintem...
Rájuk kacsintok, leteszem a poharat, megköszönöm az italt, és elindulok vissza az előtérbe. Nem akarok kényelmetlen helyzetet teremteni, és még nem ismerem Christ eléggé, így nem merek ennél jobban csipkelődni, pedig igen nagy a kísértés.
- Én szívesen megnézném azért előbb a potenciális hálóhelyet. A szobádat mármint - nézek vissza rájuk, és körbenézek. - Irtó jó a házatok Sab, nagyon tetszik. Ha a többi helység is ilyen jól néz ki, akkor meggondolom a kanapés alvást - nézek a lányra, de suttyomban rávillantok egy cinkos mosolyt. Nem hagyom cserben, a fiúval amúgy sem lehet szerintem túl sokat kettesben, most adok nekik egy kis időt. Ránézek Chrisre is, majd elfordulok. Érthetetlen módon ahányszor belenézek a szemébe, közel állok hozzá, hogy elpiruljak. Pedig nem szokásom a férfiak jelenlététől zavarba jönni...
Na mindegy. Induljunk egy túrára csinos házban, hátha el tudom ezzel terelni a figyelmem, de a srác megjegyzésére megint megpördülök, és kis hijján elnevetem magam.
- Én azért bikiniben fürödnék, ha nem gond. Be lehetne majd tenni valami pörgős zenét is, nem? Elvégre szép az idő, nincs szülő, buli van meg minden!

Amíg Chris keze a derekamon pihent, én folyton a földet bámultam és egyre csak azon kattogott az agyam, hogy mit felejtettem el elmondani. Csak arra kaptam fel a fejemet, mikor Christian azt mondta, hogy ha bizonyítékkal akarna szolgálni a felől, hogy ő férfiból van, akkor bizony én nem kicsit sértődnék meg.
- Hát eben valahogyan igazad van, és erősen ajánlom, hogy ebben a három napban ilyennel még csak meg se próbálkozz, mert akkor tőlem nem várhatsz elismerést.- mondtam komolyan, de elnevettem magamat. Igaz valóban nem szerettem volna, ha ilyet csinál Chris, de bíztam annyira benne, hogy nem teszi meg.
A macska említésére Jules szeme felcsillan, és Austin, mintha csak meghallotta volna, már is megjelent közöttünk mögötte a hűséges követőjével: Momoval. Egy hangos nyávogással üdvözölte a vendégeket és odajött hozzám. A törpegolymók vidáman ugrándozott a háta mögött, s ő is felém tartott.
- na itt a macska Jue.- mondta, majd a sráchoz fordultam- És Chris ezennel bemutatom Austint azt a bizonyos harmadik személyt az életünkben.- a beszéd közben gúnyos mosolyra húzódott a szám és miután befejeztem lehajoltam a golymókot a vállamra emeltem, a macskámat pedig az ölembe kaptam, és úgy álltam fel. Simogatással kényeztettem Austint, aki ezt hangos dorombolással köszönte meg.
Ezek után a hegyekre terelődött a szó. Chris megint beszélni kezdett. Miért nem dicsérem halálra az ő tökéletes testét?! Hülyeségből egy megsemmisítő pillantást vetek rá, majd Jue után helyeslően válaszolok neki.
- Julesnak igaza van. Minek kellene téged fényezni? Így is épp elég fényesen csillogsz azzal a nagy egóddal.- böktem bele az oldalába a könyökömmel a hajborzolás után. Gyorsan megigazítottam a hajamat, és elindultam a konyha irányába, hogy valami innivalót adjak Juenak. Menés közben valaki belecsípett az oldalamba.
- Au.- mondtam, s megtapogattam a fájós testrészemet. Körbenéztem, és Chris volt a hátunk mögött, aki zsebre tett kézzel ment, így rá nem is gyanakodtam. De viszont Jules sem lehetett az elkövető, mivel a reakciójából ítélve belé is belecsíptek. Így a gyanúsított Chris maradt, de ezzel már nem is törődtem, mikor a srác megkérdezte, hogy mit lehet inni.
- Narancslé van.- mondtam, miközben elővettem az italt és már töltöttem is meg a poharakat. Ivás közben a fürdésre terelődött a szó. Szokás szerint Christian kezdett el beszélni és ismételten kicsit sem piszkos fantáziáját vetette be.
- Én is maradnék a bikininél egyenlőre. Amúgy meg álljál le az ilyen gondolataiddal, mert a végén még Jules azt hiszi, hogy te csak folyton ilyenekre tudsz gondolni.- mondtam vigyorogva, hiszen nem akartam megbántani Christ.
Most Jue szólalt meg és a lakás szépségéről beszélt, majd elindult, hogy felfedezze azt. Utána szóltam, kézen fogtam a barátomat, majd a lány után mentem magammal húzva a fiút.
- A szobám az emeleten van.- kiáltottam a lány után, és felvezettem őket az én „kis” birodalmamba.

Sabrina & Jules

- Emlegetett szamár. Bocs, szamarak - nevetem el magam, amikor megjelenik a macska és a meglehetősen mulatságosan közlekedő törpegolymók. Név szerint: Austin, az a bizonyos harmadik, továbbá Momo, az ajándék állatka. - Szóval te volnál Austin. Úgy nézem jó súlyban vagy, de Momo sem panaszkodhat
Futtában simítok végig a macsekon, ahogy magakelletve riszál el mellettem a gazdája felé, majd lekapom Sab válláról a golymókot és a saját vállamra ültetve lépek tovább. Szegénynek biztos tériszonya lehet ebben a szédelítő magaslégköri atmoszférában, de ez már legyen az ő baja, legfeljebb majd kapaszkodik a pólómban, nehogy leessen.
Azután elvigyorodok szerelmem tekintete és a két csaj dumája hallatán, s megjátszott aggódással állok neki műbizonytalankodni.
- Mi ez? Női szolidaritásból leszóltok? Netán fénytelen volnék? Na jól van, ezt megjegyeztem csajok, de azért ne feledjétek, hogy három napom van törleszteni - biztatom "rajongóimat" kétértelmű mosollyal, majd Julesre nézek. - Na, pontosan ez az amitől nem kell féltened. Nincs elég jó gyomrom a piszkos politikai trükkökhöz, aurornak meg nem volnék jó; portásnak pedig nem megyek, ne is reménykedjetek, hogy majd én engedlek be titeket minden nap az igázóhelyetekre. Egy ilyen pasas mint én, többre hivatott.
Az első néhány mondat után mesmeg szélesvásznú vigyorgásba fogok, nehogy azt hihessék a bigék, hogy letört az "alulértékeltségem". Amúgy is csak hülyéskedünk, vicc az egész, tehát miért ne mosolyoghatnék száz ágra? Az már más téma, hogy Jue jelenléte miatt minden második mondatomba belepirulok; ugyanis ez egészen addig így fog menni, amíg valami olyan esemény meg nem töri a jeget. De ez tökéletesen rám jellemző, csupán az csodálkozik rajta, aki még nem ismer eléggé.
Narancslé, ez megfontolandó. Végülis elég sokat utaztam és szomjas is vagyok, tehát udvariasan kérek egy pohárral belőle. Azt azért nem felejtem el hozzá tenni, miszerint ha Sab nem említi az innivalót és az ivást, akkor jó darabig eszembe sem jutott volna. Többnyire az evéssel is így vagyok, mivel mostanság mint minden rendes kamasz egyfolytában kajás vagyok, ám lassacskán megtanultam elvonatkoztatni ettől az érzéstől, így időnként már fel sem tűnik, mikor korog a gyomrom.
Úgy fest a szurkálódásra nem érkezik semmiféle reakció, ezúttal következmények nélkül lehettem gonosz. Micsoda mázlista alak vagyok, de komolyan!
Jules felfedező túrára indul, Sabrina pedig az emeletet ajánlja figyelmébe, mivel állítása szerint ott található az ő szobája. És húzni kezd. Két lépésen át hagyom magam vonszolni, azután finoman visszarántom a lányt és felkapom, majd "Kapitány a hídon!" kiáltással, nevetve indulok Jue után a lépcső felé.
- Sab, légy oly kedves navigálj - kérem lazán lépcsőzve a lányt, akit szeretek. Végezetül megeresztek egy kaján beszólást az iménti szexmániás szöveget illetően: - Különben pedig azt hiszed nem lenne igaza, ha úgy vélné másra sem tudok gondolni?! Na, szobára lányok!

Az a bizonyos macska szinte azonnal, mintha csak az említésére várt volna, megjelenik. Léptei jellegzetes kandúrléptek, amik jelzik: ő a ház hercege. Sabrina azonnal a kezébe kapja, ekkor pillantom meg a golymókot is, és kis híján elnevetem magam. Hat év alatt sem sikerült megszoknom, hogy miféle lények vannak, és ez a kis gombócszerű szőrös akármi olyan murisan néz ki, hogy ahányszor meglátok egyet, nem sokon múlik, hogy kacagjak.
- Óóó - biccentek a macska felé, aki nagy büszkén dorombol úrnője kezében - tehát Austinhoz van szerencsém. Micsoda megtiszteltetés.
Azzal végigsimítok az állat puha fején, aki hunyorgással díjazza a mozdulatot. - És Momo - vigyorgok a golymókra, majd végighallgatom Sab és Chris poémkodását, és vigyorogva csóválom meg a fejem, és folytatom utam. Hallgatom christ, aki az első benyomásomra rácáfolva szinte mindenhet fűz valami poénos megjegyzést. Azt hittem, inkább amolyan visszahúzódó és romantikus alkat, de szimpatikus ez a fajta humor. Mondjuk, mikor az előbb belénk csípett, az nem volt olyan vicces... Mindig utáltam, ha ezt csinálták, de ahogy oldódunk fel, még ez is elmegy, egye fene. Ahogy mondta, még lesz három napom törleszteni!
- Ah, igyan Sabrina, hagyd csak, álmodozni szabad... - kacsintok a lányra viccesen, mikor Chris a bikinikről és azoknak elhagyásáról elejtett megjegyzésére reagál.
Mászom fel a lépcsőn, végigsimítok a fényes kapaszkodón, mikor a fiú egyszer csak megjelenik mögöttem, ölében a meglepődött Sabrinával, és egy harsány "Kapitány a hídon!" felkiáltást követően nekiindul felém. Utánuk a két zászlós kis állat. Én is beszállok a játékba és sikkantva futok fel Chris előtt a lépcsőn, remélve, hogy nem bukok orra, és nem nyitok be olyan helyre, ahová nem kéne.
Mikor felérek, lihegve az adrenalintól és a vidámságtól, a térdemen megtámaszkodom, és várom Sabrina utasítását, hogy merre tovább. Látok egy csinos kis ajtót, az volna a tippem, hogy az a lány szobája, de nem pofátlankodom be. Elvégre, ahogy barátném mondta: az az ő kis birodalma. Na meg a házőrző tigris, Austin is lehet, hogy rossz néven venné, és kaparófának használná a lábam. Inkább előre engedem a Chrisbe csimpaszkodó leányzót.
- Csak ön után, Miss Wilder!