Roxfort RPG

(http://www.frpgs.co.cc/images/szm0f8gyguz8a1s8bhy7.jpg)

Egy ápolt és gondozott kert, közepén egy úszómedencével. A kertet minidig az gondozza, akinek éppen kedve van hozzá.

Pironkodva masírozok szorosan Sabrina után, aki ha feszélyezve is érzi magát, egy cseppet sem látszik rajta. Kiérve a fürdőszobából, leérve a lépcsőn még fel sem készülhetek rá, hogy a srác elé lépjek, ő elismerő pillantással végigmér minket, különösen Sabrinát, és egy hirtelen mozdulattal karon ragad.
Meglepetésemben felkiáltok és tétova vigyor kíséretében vonulok a sebes léptű srác után. Keze biztosan, de nem szorosan fog, ellentmondást nem tűrve vonszol maga után ki a kertbe. Csodálatos az idő, jól tettük, hogy a fürdés mellett döntöttünk. A mostani időkben nem lehet tudni, mikor tűnik fel az égen egy borongós felhő és szakad ránk nyirkos köd belőle. Közben felmértem Christ, akarva-akaratlanul. Nem sűrűn érintkeztem pasikkal, ahhoz meg aztán tényleg nem szoktam hozzá, hogy csak úgy bikiben flangáljak előttük, mindig is szégyenlős voltam egy kicsit, és most az érintéstől feszélyezve érzem magam. Mindazonáltal mosolyogva követem Christ, bocsánatkérő pillantást lövelek az elképedt Sabrina felé, de ekkor a srác váratlanul elenged a medence szélénél, én pedig az egyensúlyommal küzdve nekidőlök Sabnak, kis hijján felborítva a lányt. Mire azonban megállok a lábamon, gyanús hang hallatszik, és mikor a fiúra nézek, az egyik legszörnyűbb dolog igazolódik be: lekapott a fényképezővel minket. Elképedt arcomon mindketten nevetnek, de még a bók sem enyhíthet Chris bűnén, amivel minket illet.
Csípőre teszem a kezem, és már kezdenék háborogni, mikor meggondolom magam. Ugyan minek dühöngjek? Nem tudhatta egyikük sem, hogy gyakorlatilag fényképezőgép iszonyom van. Inkább csak összeszorított szájjal megrázom a fejem. Nem akarom a hisztis liba képét kelteni, ezért hamar lenyugszom. Megrovó grimasszal lépek Chris mellé, és kikapom a kezéből a gépet meg a képet. Tűnődve nézegetem.
- Hm... Határozottan mi vagyunk rajta. De mintha valami hiányozna...
Hátrébb lépek egyet, és mustrálóan végignézem a srácot. Csücsörítek, mint aki nagyon töri a fejét valamin, majd felemelem a gépet, de nem kattintom el. Forgatgatom, de elégedetlen fintorral eresztem le.
- Áh, valahogy nem jó a beállítás. Pedig aztán te is ráférnél egy ilyen képre, Mr Sármőr - vigyorgok rá, majd hogy némileg csökkentsem a bókot, amitől magam is meglepődtem, szemforgatva teszem hozzá cinikus hangon - ...kis jóindulattal.
Aztán ránézek Sabrinára, jelentőségteljes pillantást vetve rá, és a visszafordulás lendületével csak egy aprót lökök a srácon, aki egyensúlyát vesztve a medence felé billen. Gyorsan felemelem a gépet, és kattintok egyet.
Nevetve nézem az elkészült fotót.
- Na ez aztán a pillanat! Ne a haragudj... - kacagok Chris felé. - De elfelejtettem mondani, hogy bosszúszomjas szörnyeteg vagyok és fényképezőiszonyom van!
Még mindig nevetve leteszem a gépet és a két képet a földre, és felszabadultan indulok a medencébe vezető lépcső felé. Én nem óhajtok hátast dobni. Mintha Sabrina kissé ijedten nézne rám... Talán attól tart, hogy őt is orvul a vízbetaszítom?
Hát azon ne múljon.
Ördögi vigyorral gyorsítok a tempómon, és Sabrinával, aki valószínűleg előlem menekül, kacarászva vetjük bele magunkat a vízbe.

Chris és Jules

A gyors átöltözés után már is lerohantam a nappaliba, Jules kíséretével és már meg is céloztam a kertet a medencével. Miközben én nagyban kifelé loholtam, csak nagy nehezen vettem észre a kanapén terpeszkedő Christ, aki már szintén átöltözött. nagy sebességgel léptem ki a kertbe és a medence szélénél megfordultam, hogy lássam hol maradnak a többiek, akik nagy valószínűséggel kicsit lassabban jönnek, és nem loholnak. Mikor megfordultam azt láttam, hogy Christian kezénél fogva húzza Juet, aki egy bocsánatkérő pillantást vetett felém. Én egy gyors vállvonással próbáltam tudtára adni, hogy nincsen semmi baj, egy kézfogás az nem nagy dolog. Az már kicsit cinkesebb lenne, hogy ha egy csók csattanna el közöttük, de ennek esélyét sem láttam valahogy. legalábbis csak azért mert bíztam benne, hogy Chris szeret és, hogy Jules pedig nem lenne képes ilyesmire. Így karba tett kézzel, fejcsóválva vártam őket.
- Hát ilyet kérem szépen szabad csinálni? Hát nem tudjátok, hogy itt nem lehettek ennyire lassúak?- kérdeztem nevetve, csípőre tett kézzel. Viszont mikor megláttam, hogy Chris mire készül, és már mellém állította Julest, akkor már éppen készültem volna rá, hogy kattanjon egyet a gép, amikor Jue majdnem a vízbe lökött bele, s mikor nevetve segítettem neki, hogy meg tudjon állni, addigra már elkészült a fénykép.
- Azért addig várhattál volna, amíg beállunk.- mondtam mosolyogva és odamentem a sráchoz, hogy az elkészült képet szemügyre vegyem- Milyen érdekes, hogy azok ott olyanok, mint mi vagyunk.- mondom viccelődve, és meglepődötten. Ekkor Jules elvette Christől a gépet, majd a srác felé tartotta és elkezdte forgatni, de nem kattintott. Aztán arról magyarázott, hogy talán ráférne a képre.
- Talán, de szerintem a nagy egójától, amit már megtapasztalhattál a nappaliban, nem igazán fért volna rá.- mondtam, majd kinyújtottam Christianra a nyelvem. Persze nem akartam, hogy rosszul essen ez neki, így elindultam hozzá, hogy a szokásos bocsánat kérő szemeimmel ránézzek, és bocsánatot kérjek, de ekkor Jules egyet lökött rajta és a srác a medence felé zuhant, majd csak egy kattintást halottam és azt, hogy Jules beszél valamit a bosszúról. Meglepődve felnevettem, ám amikor láttam, hogy Jules egyenesen felém tart, megpróbáltam elmenekülni előle, de nem sikerült.
- Jules nee!- sikítom, miközben mind a ketten a vízben landoltunk nevetve- Na az én bosszúmat is ismered ugye? Most meghalsz!- mondtam kicsit gonoszkásan, mikor felúsztam a felszínre és barátnőmre vetettem magam, hogy lenyomjam a víz alá.

Nem látom Jules tekintetét, lévén hogy fél lépéssel mögöttem van, mivel én húzom őt, nem pedig fordítva. Sabrina tekintetét azonban kiszúrom. Apró tőrdöfés csupán a szívemben hölgyem bizalmatlan tekintete, mégis maradandó lesz azt hiszem. A nagy fotózkodásban azonban elveszik Sab bizalmatlanságának hatása, siettemben le sem reagálom a történteket. Végülis nem lenne mit mondanom... attól, hogy Sabrinával járok, szerintem még bátran megfoghatom bármelyik másik leányzó kezét, főleg ha az illetőt a barátomnak mondom. A vak is láthatja, nem akarok semmit a vendég lánykától, hát miért ne vonszolhatnám ki a kertbe, miért ne bolondozhatnék vele is úgy, mint akármelyik haverommal tenném?! Na jó, a srácok és a régebbről - azaz a pirulós korszakom előttről - ismert bigék esetében ritkán sem vörösödnék bele egy ilyen akcióba a fejem búbjától a lábujjamig, de hát ez van, előbb-utóbb majdcsak hozzászokok Jue jelenlétéhez.
Hát egy biztos: ennyire rapid és radikális megtorlást nem vártam Julestől. Habár ha jobban belegondolok bosszúra sem számítottam igen, mivel a legtöbb csajnak imponál a fotózás. Sosem találkoztam még olyan nőnemű élőlénnyel, aki minimálisan is zokon vette volna a lefényképezést, azonban nagyon úgy fest Jue ebbe a fehér hollóval fémjelzett kategóriába tartozik.
Sab felé küldök egy álnok vigyort, s két röpke kérdést mellékelek hozzá.
- Mennyire akarsz beállni? Egy üveg lángnyelv whiskey-nél megálltál volna vagy a mézbort is benyakalnád mellé?
Még a választ sem várhatom meg, ugyanis úgy fest Jules igencsak zokon vette az egészet. A bók mellé, melytől kocsonyássá válnak izmaim, egy apró lökést is hozzáfűz, habár ez utóbbit nem verbálisan teszi. A különös megszólítás hatására persze hogy elgyengülök, mert nem szoktak nekem csajok bókolgatni, így már hiába kapálózok kézzel-lábbal, tuti a borulás.
A hangos csobbanást követi egy halk buggyanás, ahogy elnyel a medence vize. Estemben elfelejtek levegőt venni, a már a tüdőmben tartózkodó oxigént pedig arra fordítom, hogy egy félhangos segélykiáltás félét hangoztassak segítségével, mígnem teljesen a vízfelszín alá kerülök. Két rúgással a felszínre tempózok és hangos hörrenéssel, szemernyit fuldokolva szipákolom magamba az éltető levegőt.
Mázli hogy a fotómasina a lányoknál maradt, nem szeretném eláztatni. Felkapom a fejem a halk kattanásra, s azonnal megváltoztatom az álláspontom. Inkább ázott volna el az a vacak, nemhogy még meg is örökítsék az égetésemet a furmányosok lánykák. Na jól van, lesz ennek még böjtje!
Mintha csak a kedvemre akarnának tenni, akárha kitalálták volna a gondolataimat... Jules Sabot is belelöki a vízbe, majd ő is ugrik. Ha már úgyis mellettem vannak, hát rögvest kapok az alkalmon. Míg Sabrina Jue vízbefojtásán fáradozik, nekiállok megcsiklandozni őket, ezzel tovább bonyolítva a helyzetet, s közben időnként vizet fröcskölök a képükbe, amikor felszabadul valamelyik kezem.
- Tudjátok úgy számítottam ki a dolgot, hogy egy pazar csukafejessel vetődök a medencébe, eképpen lenyűgözve titeket, úgy mint bámulóimat, de Jules elrontotta a világklasszis belépőmet, ezért most mindketten kikaptok - nevetek fel galádul kihasználva, hogy a vízben nincs tériszonyom, itt remekül megvagyok, holott nincsenek sem sellők, sem pediglen halak az őseim között. Tudtommal.

Amint a bőröm a vízhez ér, már tudom: nem volt jó döntés átváltoznom ragadozóvá, ugyanis még el sem érem a vízfelszínt, Chris máris megtorló támadást indít ellenem, és Sabrina sem rest visszavágni. A lány azonnal rámveti magát, lenyom a különben nem is olyan mély víz alá, de épp hogy csak sikerül felbukkannom, már ott a srác, és orvul oldalba bökdös, amitől elkap a nevethetnék, ami nem egy szerencsés dolog, mikor valaki  a fejem épp a víz alá akarja nyomni...
Percekig tart a harc, nevetés, sikítás, fröcskölés, menekülés és támadás. Hárman vagyunk ugyan, de olyan hangzavarral küzdünk, mintha egy egész fókahorda verekedne a vízben. Én fáradok ki a legelőbb, nem vagyok egy atléta, így aztán kifulladva úszom arrébb, és csak remélni tudom, hogy a két "vadász" nem veti utánam magát.
Fáradtan és vigyorogva megkapaszkodom a medence szélében, nézem, ahogy ők ketten eljátszadoznak, és hirtelen megint elfog az ismeretlen és kellemetlen érzés, ami arra ösztökél, hogy visszaússzak, és folytassam a játékot. Majdnem engedek is neki, de mikor rájövök, hogy a késztetést elsősorban Chris miatt érzem, elszörnyedve rázom meg magam.
Mit képzelek? Eljövök a barátnőmhöz, és megpróbálom lecsapni a kezéről a láthatóan rajongó fiút? Nem is ismerem!
Sürgősen le kell állnom.
Gyorsan, remegő tagokkal kimászom a medencéből, és felegyenesedve azon gondolkozom, mihez kezdjek, hogy eltereljem a gondolataim. Visszanézek rájuk, és biztatóan elmosolyodom, bár kicsit furán érzem magam... Remélem, csak a bikini teszi.
- Őhm... Azt hiszem, hozok ki.. őő... inni. Ti nem vagytok szomjasak? Dehogynem! Ebben a gyilkos küzdelemben mindenki kiszárad!- vigyorgok rájuk, és elindulok a ház felé, de félúton rádöbbenek, hogy csupa víz víz vagyok, így pedig nem mehetek be a lakásba. A fenébe. Visszafordulok.
- Előbb viszont megszáradok...
Gyorsan leheveredem a zsenge, zöld fűbe, és süttetem magam a nappal, hogy minél hamarabb megszáradjak. Láttam, hogy mindketten egy cseppet furán néztek rám, de Sabrina majd felvilágosítja Christ, hogy én már csak ilyen... fura vagyok. De ahogy melegszem fel, kezd elmúlni bennem a késztetés, hogy elmeneküljek. Végül is, lehet, hogy csak arra vagyok irigy, hogy ilyen jól elvoltak, és nem arra, hogy egy ilyen kedves srác nem rám néz olyan átható és szerelmes pillantással...
Végül is.

Chris és Jules

Nagy várakozásomban és vállrándításomban megpillantottam Christ, aki észrevette a dolgot, és látszólag azt hitte, hogy ez engem zavar. De egyáltalán nem volt a dologgal semmilyen különösebb problémám, hiszen miért ne foghatná meg a barátja kezét. De e fölött a gondolat fölött hamar átsiklok, és már is tovább élvezem azt az időt, amit a barátaimmal tölthetek.
Az én megjegyzésemre Christian válaszol, és egy gúnyos vigyort is küld felém, de erre nem válaszolok, csak egy kis mosolyt eresztek meg felé, s már is foglalkozok Julessal, akitől ha akartam volna, akkor sem tudtam válaszolni, mivel belelökte a srácot a vízbe és közben lefotózta. Ezek után engem is magával sodort a medencébe, s mikor végre sikerült feljönnöm a vízbe fullasztásán kezdtem el fáradozni, ám Chris nehezítette a dolgomat,  mivel neki állt csiklandozni mindkettőnket.
- Csukafejessel? Mi vagy te, hal?- vetettem gúnyosan a srác felé kérdésemet, amikor a belépőjéről kezdett el beszélni. Jules a kis játék után kiúszott a medence szélére, majd hirtelen úgy döntött, hogy kimászik és bemegy a házba innivalóért. Én hatalmas szemekkel bámultam rá, mivel nem értettem mire ez a nagy kapkodás, hiszen nem rég ittunk, de ezzel együtt azt sem értettem, hogy miért beszélt olyan furcsán a barátnőm. Talán az zavarta, hogy a barátomat is elhívtam magunkhoz? De hát az előbb még olyan jól megvolt Chrissel. Nem értem.
Jue mint ha csak meghallotta volna a gondolataimat, úgy döntött, hogy még sem iszik, hanem inkább előtte megszárad, s leült a fűbe. Mivel nem akartam nagyon, hogy kellemetlenül érezze magát, kimásztam a vízből és melléje letelepedtem, de mielőtt elkezdtem volna beszélgetni vele még egy mondatot intéztem Chris felé.
- Na lássuk azt a híres fejesedet, most csak a tiéd úgy is a medence.- mondtam vigyorogva, majd barátnőmhöz fordultam- Ne menekülj a víz elől, mert ebben a három napban még fogunk fürdeni, és nem úszod meg egy megszáradással.- mondtam nevetve, majd elterültem a földön és hagytam, hogy a nap engem is megszárítson meleg sugaraival.

Egész jó ez a bolondozás, főként mivel még ketten együtt sem bírnának el velem, ha esetleg netalántán összefognának. Egyaránt gyilkolom mindkét leányzót és közben fel sem merül bennem egyetlen korábbi, enyhén ijedt gondolatom sem. Nem tudtam milyen lesz Jue, hát sokkal rosszabbra számítottam. De tévedtem, Sabrina barátnője egészen elfogadható, sőt egyszer talán még a barátőmnak is mondhatom majd. Már ha át tudok siklani azon apró bökkenő felett, hogy nőből van és nem pirulok mélyen bele minden hozzá intézett szóba. Mert így bizony kissé nehéz barátkozni.
A ráadás pedig, hogy folyton a lentebbi régiók felé csillagászik a szemem, akármelyik bikinis alak is kerül elém. Kamaszból vagyok, s mint olyan: képtelenség megállni, hogy ne bámuljam időről időre a formás lábakat, csípőket, derekakat, valamint a bikinifelső tájékát. Ennek ellenére igyekszem alaposan megkínozni mindkét hölgyeményt a vízben.
- Attól függ - vigyorgok nőmre hali mivoltomat firtató kérdésére. - Csillagjegy szerint ugyan nyilas vagyok, ámde egész nap el tudnék ficánkolni a vízben, akár édes, akár sós. Főleg akkor, ha mindig ilyen szép lányok asszisztálnak a vízbefúláshoz.
Azután döbbenten bámulok Jules után, aki szó nélkül kiszáll a játékból. Ahogy a ház felé sétál... ellenállhatatlan. Mégis letépem róla a szemem, olvatagon Sabrinára mosolygok, miközben magamhoz ölelem néhány másodpercre. Sab is követi az időközben a fűre telepedő barátnőjét, nekem pedig nincs kedvem egyedül maradni a jócska medencében. Úgy már nem volna buli.
Komótosan kievezek hát a szélre, kikapaszkodok a partra és lányokhoz sétálok. Először jól lefröcskölöm őket a rólam csöpörésző vízzel, majd pedig könnyedén közéjük hasalok. Így akaratlanul érek hozzá mindkettőjükhöz, melynek eredménye némi fájdalmas szikraeső.
- Basszus! - üvöltöm ahogyan felugrok. Ritkán szoktam megrázni az embereket, most talán csak a műszálas sort miatt töltődtem fel. Szánandó fejjel nézek rájuk, hebegésbe kezdek - Izé... bocs, csajok, ez ööö nem volt benne a pakliban.
Nem akarom feladni a kettőjük közé heveredést, így próbát teszek velük. Előbb Sabrina talpához érek hozzá, mert éppen ő van közelebb a kezemhez. Újabb szikrázás, így hamar elrántam csápomat az eleven villanydróttól. A második érintést azonban, mely Jue talpának elektromosságát méri, semmi efféle nem követi. Megnyugodva fekszem vissza a hasamra a fűbe, miközben gondosan ügyelek arra, nehogy hozzáérjek szerelmemhez, mert még véletlenül halálra sokkolózna.
- Mondták már neked kicsim, hogy nem ártana egy kis áramszünet? - érdeklődök ártatlanul az áramforrástól és nagy bánatomra éppen a napba sikerül belehunyorognom, ahogy oldalra nézek a lánykára. - Különben pedig nem mutatom meg nektek a gyönyörszép ugrásomat, majd ha egyszer megfelelő alkalom adódik hozzá. Ez nem egy közönséges ugrás, ez AZ Ugrás.
Alig bírom ki, hogy ne röhögjem el a magasztos szöveg végét. Magamhoz ragadozok egyet a karnyújtásnyira talált törölközők közül és abba csomagolva szigetelem le Sabrinát, mielőtt újfent megrázhatna bárkit.

Kezdeti feszengésemet a nap mintha kiszívta volna belőlem, már cseppet sem kellemetlen a helyzet. Sabrina mellém telepedik, egy mosollyal köszöntöm, és várom, hogy Chris is csatlakozzon a sütkérezéshez.
Nem is csalódom, hamarosan mellettünk terem. Behunyt szemmel, mosolyogva hallgatom őket, amint "Az Ugrásról" beszélgetnek. De mielőtt csipkelődésük végére érhetnének, az oldalam, és a lábam, ahol Chris hozzám ér a letelepedése közben, csípősen csattan, szisszenve rándulok össze, ezzel egy időben a többiek is fájdalmasan szisszennek vagy épp káromkodnak. a "megrázó" élménytől döbbenten meredek rájuk, majd lassan elvigyorodom, végül kacagva hanyatlok vissza a fűre.
- Az Ugráshoz fel kell tölteni az aksidat, vagy mi a szösz?
Chris hozzáér Sabhoz, a napfénytől hunyorogva figyelem a biztonsági eljárást, majd ijedten látom, hogy mindketten összerezzennek. A fiú becsomagolja Sabrinát egy törölközőbe szigetelésképpen, majd óvatosan engem is megérint, és mielőtt tiltakozásomnak hangot adhatnék, miszerint ez nem a legjobb ötlet, a fiú ujja már a talpamnak nyomódik, én pedig felsikkantok. Nem az elektromosságtól, hanem attól az egyszerű reakciótól, ami a csiklandós emberek sajátja, mikor épp túlérzékeny területhez ér valami.
- Juj, igazán máshol is kipróbálhattad volna a statikusságomat, mondjuk a kezemen - dőlök hátra vigyorogva a fűre ismét, összeszorított szemmel. A nap nagyon melegen tűz, de még mindig vizes vagyok. Sóhajtva szívom magamba a D-vitamint, Chris pedig odaheveredik. Béke, nyugalom, szigetelés.
- Milyen volt eddig a nyaratok? - teszem fel a kérdést mindkettőjüknek. "Az enyém unalmas..."- motyogom magamban. Amíg ezen bosszankodom, egyszer csak valami puha és apró csapódik a fejemnek, és öt percen belül harmadszor sikkantok. Oldalra fordítom a fejem, és meglátom a kis szőrös golymókot. Az apró lény a fülembe szuszog, majd szétterült hajamra mászik. Írtó aranyos.
- Te Sabrina! Kitől van ez a kis csodabogár? Különösen jó fej kis dög... - mondom nevetve, mert a színes kis golymók közben hangosan vizsgálja a fülemet, aztán továbbvonul gazdája és Chris felé.

Chris és Jules

Amikor kiszállt Jules a vízből észrevettem, ahogyan Chris őt nézi. Hirtelen egy érzés futott át rajtam. Talán… talán féltékenység.  De mire? Hiszen tudom, hogy engem szeret, és Julesben is megbízom annyira, hogy nem hódítja el tőlem a barátomat. De akkor miért vagyok féltékeny? Vagy talán nem is vagyok az, csak én mesélem be ezt magamnak. Mindent csak tévesen ítéltem meg. Igen, valószínűleg csak ez áll a háttérben.
Gondolataim sebesen száguldottak át a fejemen, egyre több, és több változat után kutakodva, de végül is abban állapodtam meg, hogy csak beképzelem magamnak mindezt, és Chris nem vetett szemet Julesra, és én sem vagyok féltékeny. Mégis valahogy a legbelső hangom nem ezt sugallta, de ezt én már meg sem hallottam. Csak a barátomra figyeltem, aki olvatagon mosolygott rám, és én ugyan úgy visszamosolyogtam rá, miközben magához ölelt, majd kimásztam barátnőmhöz a fűre, aki éppen letelepedett a zöld pázsitra. Chris is hamarosan utánunk jött, és a száradásunkat ezzel nehezítve, lefröcskölt minket. Tulajdonképpen nem zavart ez egyáltalán, mivel a nap, ahhoz képet, hogy milyen forróságot árasztott, nem kezdett el megszárítani engem, így ez a kis víz nem árthatott nekem egy kicsit sem.
Lehunyt szemmel élveztem, ahogyan a meleg átjárta a testemet, amikor hirtelen valami szúrósat éreztem magamon egy teljes pillanatig, majd csak Christian felkiáltásából jöttem rá, hogy némi köze volt hozzá, hogy valami megrázott. Kinyitottam még mindig csukott szemeimet, és meglepődötten pislogtam rá, hogy mi történt. Nem sokáig tartott rájönnöm, hogy valószínűleg a probléma forrása vagy én, vagy Jules lehetünk, mivel Chris rögtön próba alá is vetett minket, hogy vajon melyikünk van árammal töltve.
A próbán hamar kiderült, hogy aki tele van feszültséggel az csak is én vagyok, s mikor rájövök erre, hirtelen össze is rezzenek, ahogyan érzem, hogy megráztam a srác kezét, és még mielőtt bárkit tovább sokkolnék, Christian be is csomagol egy törölközőbe.
- Áramszünet?- néztem rá kérdőn a barátomra- És még is hogyan érjem el, hogy ne legyek feltöltődve? Van valami ötleted erre?- kérdeztem nevetve, miközben kezeimet kicsúsztattam a törölköző pakolás alól.
Figyelmesen hallgattam Jue beszámolóját arról, hogy Chris igazán máshol is megnézhette volna, hogy ő is ráz-e, mert ahogyan tudom, eléggé csiklandós a talpán, amit nem csodálok, mert is az vagyok. Csak hát, ha az emberhez nem lágyan érnek hozzá, hanem úgy, hogy az illetőt megrázza, akkor valószínűleg a csikis hatás elmarad, s ez most is így volt nálam.
Barátnőm kérdésére nem feleltem valami bőven, mivel eddig nem valami sok élményben volt részem ezen a nyáron.
- Hát az én nyaram eddig elég unalmasan telt, de többször találkozhatnánk veletek.- mondtam mosolyogva, és figyeltem a reakciókat. Mosolyogva vettem észre, hogy Momo éppen Jules feje felé tartott, és kedvesen beleszuszogott a fülébe. Halkan kuncogtam rajta.
- Christől kaptam ajándékba.- válaszoltam pirulva Jue kérdésére, miközben félig Christianra pillantottam mosolyogva- Szerintem is aranyos.- nevettem fel- És amúgy neked, hogy telt a nyarad?- kérdeztem Julestól, és kérdőn rátekintettem.

Komótos magyarázatba kezdek, melynek talán komolyan hangozhat minden szava, ám az tuti, hogy egyetlen betű sem igaz belőle. Mindössze szórakozok. Velük és rajtuk. Mert mint mnden velejéig pasas úgy vélem, hogy a nők csak és kizárólag a mi szórakoztatásunkra jöttek létre. Nem mellesleg remekül beváltak, ugyanis jól mulatok.
- Az Ugrás kérlek szépen, az bizony egy nagyon különleges esemény. Nem mindenkinek adatik meg a lehetősége, éppen ezért nem lehet csak úgy hebehurgyán belefogni. Ezt halálosan komolyan kell venni, hosszas felkészülés előzi meg az ugrás műveletét. Lelkileg és fizikailag egyaránt készen kell lenned az élményre, mielőtt belevetnéd magad - közlöm fapofával, az utolsó szálig komoly arcomvonásaimat egy középkori kínai szerzetes is megirigyelhetné.
Ezután következik a szúrópróba, mellyel az elektromosság forrását igyeszem eldönteni. Jules felsikít, naná, hiszen csikis a talpa, amiről én nem tudhattam. Ennek ellenére majdnem úgy rántom el a kezem, mint amikor az előbb Sab megrázott. Az első ijedtség után viszont gonoszkodva, oda sem nézve csikizni kezdem Jue talpát, miközben teljes lelki nyugalommal, ámde széles vigyorral felelek Sabrina kérdésére.
- Hát erre van egy nagyon jó levezetési módszer. Ágytornának is hívhatjuk, hogy ne legyek túl profán. Utána garantáltan kisimult leszel, legalábbis eddig minden hölgynél bevált - kacsintok léhán bolondozva a leányzóra, majd szabad kezemmel óvatosan vizslatni kezdem vajon az ő oldala csiklandós-e.
A törpegolymók úgy látszik nem bírja a magányt, mert a házból kigurulva váratlanul megszállja Julest, amikor éppen egyikünk sem figyel oda. A nyarat firtató kérdése elfelejtek felelni, ugyanis Sabrina mosolyától csaknem elszállok a földről. Ki tudja miért van ilyen hatással rám ez a lány, de a lényeg, hogy élvezem. Szeretek vele lenni, mert egyszerűen fantasztikus, élményszámba megy minden perc. Vagy fél percig ütődött-szerelmes tekintettel bámulom szívem hölgyét, azután felrezzenek a révületből és érdeklőde fordulok Jules felé.
- Tényleg, a te nyarad milyen volt eddig? Gondolom ezerfelé voltál nyaralni, néhány kontinensnyi fickót az ujjad köré csavartál, satöbbi. Ne szerénykedj, nekünk mindent elmondhatsz - s eközben biztatón vigyorgok rá.
Hiába, azt hiszem az örökös gyerekes szórakozást már nem fogom kinőni, ilyen maradok egy életre. De azt hiszem nem bánom, hogy nem kell semmit túl komolyan vennem az életben, csak egy-két nagyon fontos dolgot. Mint például Sabrina. De akkor mi a fenéért nézek ilyen idétlen sármőr módon Julesre?! Talán jobb lett volna, ha otthon maradok... már a horoszkópomban is az volt, hogy ma ne fogjak semmibe, mert balul sülhet el minden. Elszakítom tekintetem a lányoktól, s fültől fülig rákvörösen kezdem inkább Momót tanulmányozni, mielőtt bármi félreértés származhatna a hülyeségemből.

Már akkor tudtam, mikor feltettem a kérdést, hogy nem kellene, de késő. Mind a ketten rákapnak a nyár-témára, én pedig kénytelen-kelletlen elkezdeném ecsetelni a történteket, mikor rájövök, hogy nem nagyon van mit.
Fújok egyet, mire pár szál, már száraz hajam a levegőbe emelkedik az orromról, majd vissza rám. Elsimítom őket a szememből, és tovább hunyorgok a napba, miközben szélesen elmosolyodom Chris szavain. De azért én is mesélek pár szót, ha már ők is elmondták.
- Gyakorlatilag semmi sem történt velem az ég világon. Azt hittem, nektek azért mozgalmasabb volt...
Ezek szerint tévedtem, nem csak én tunyulok otthon egész nap.
- Á, dehogyis... - válaszolom ezúttal a srácnak .- Sehol sem voltam, és senkit sem csavartam az ujjam köré, ha a spagettiket és a rágóimat nem számítjuk bele a körbe. De ha több tucatnyi szerencsétlen flótás fejét kavartam volna össze, ma mind itt lennének, hogy legyezzenek minket pálmafalevéllel... - sóhajtok fel tikkadtan. Lassan itt lenne az ideje egy újabb kör hűsítőnek, de iszonyatosan lustának érzem magam a tűző napon olvadozva.
Szinte hallom, hogy a bőrünk serceg, és bár nem vagyok napimádó, ezúttal jól esik a napfény melege. Momo még mindig akcióban van, és bár nem látom jól a sok fénytől, élénk színével remekül elüt a smaragdzöld gyepszőnyegtől.
- Nem szervezkedni akarok, vagy valami, de terveztél valami nagyobb programot erre a pár napra, Sab? - fordulok a lány felé, szememmel eltakarva a napot, de mivel mellettem Chris fekszik, így nem látom, hacsak nem könyökölök fel, vagy tornázom kicsit feljebb magam. Ehelyett megejtek inkább egy vigyort a srácra, miközben várom a választ Sabrinától. Chris sem lehet túl napfénybarát, mert a feje egészen vörös. - Nem mintha kalandtúrázni akarnék, vagy ilyesmi, abból jut elég a suliban is, csak kérdem. Otthon hajlamosak elvetni a sulykot nyaraláskor, de bízom benne, hogy te megtalálod az arany középutat - mosolygok tovább Chrisre, miközben Sabhoz beszélek ugyan, mintha a fiú egyfajta tolmácsgép lenne, aki mondandóm befejeztével majd megfordul, és közvetíti a vigyorgásom a lánynak. Csak az a gond, hogy minél tovább bámulom őt, annál kevésbé tudok a mondandómra koncentrálni, így inkább a napba nézek.
Te jó ég... Felkacagok a gondolatomon, miszerint a napra lehet nézni, de Chrisre nem.
Ettől pedig megint lecsillapodik az ellenkező neműektől általában gyorsabban verő szívem.

Chris és Jules

Miközben Chris Az Ugrásról beszél, mosolyogva figyelem, hogy arcvonásai a magyarázat közben is mennyire mozdulatlanok maradnak. Én már biztos elröhögtem volna magamat, ha ugyan ezt csináltam volna. Már egy kisebb mosoly többiek arcán és már szakadtam volna a nevetéstől, mert hát, ahogy elnéztem Jue is, és én is mosolyogtunk azokon a szavakon, amiket Chris mondott. Hihetetlen egy barátom van, de én pont ezért szeretem.
Vigyorogva vártam a kérdésemre a választ, hogy miképp vezethetném le magamból a feszültséget, és hamar meg is kapom. Elképedve nézek Chrisre, amint megmondja a módszerét, hogy hogyan ne legyek tele árammal, de az is lehet, hogy csak én értettem félre a lényegét. Hajlamos vagyok az ilyenekre. Nem mintha baj lenne, hogy ilyet mond, csak hát itt van Jue is, és barátnőm előtt megemlíteni? Jules felé néztem, hogy lássam, milyen képet vág hozzá, de Chris miatt nem láttam semmit Jueból. Ezek után, megnézte, hogy vajon az én oldalam is csikis-e, s amint hozzám ért sikítva félre gurultam, majd vissza, és úgy vigyorogtam rá.
- Ezt többet ne csináld.- jelentettem ki.
Christian, miután válaszolt Jules nyárra vonatkozó kérdésére, visszakérdezett, csak úgy, mint én is, hogy a lánynak hogy telt a nyara, miközben Chris bíztatóan vigyorgott rá. Nem is zavart volna ez, de miután fülig vörösödve kapta el szemét Jueról, ismét előtört bennem az a furcsa, kellemetlen érzés. Lehet, hogy valóban féltékeny lennék?
Nem is tudom igazából, de ez az érzés egy kicsit enyhült bennem, amikor a barátnőm kezdett el mesélni az ő nyaráról, majd ismét felerősödött, amikor ő is szégyenlősen kapta el tekintetét Chrisről. Ezt nem hiszem el, egyszer hívom így össze a barátomat, meg az egyik barátnőmet, és akkor is ez lesz. De lehet, hogy csak én képzelem ezt be magamnak. De akkor miért bámulják így egymást? Nem tudom, de ha azért, amit gondolok, akkor… akkor nem tudom mi lesz, de ennek a közös itt létnek biztos nem jósolnék nagy jövőt.
- Program? Nem szerveztem semmit sem, de ha akartok valamit csinálni, akkor szóljatok.- mondtam, miközben próbáltam nyugodt lenni, de lehet, hogy nem sikerült a hangomból ítélve. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit le kellene higgadnom, és átgondolnom magamban ezt az egészte, hogy biztos jó-e a feltételezés, ezért felálltam és elindultam innivalóért.
- Kértek inni?- kérdeztem, de a választ már meg sem vártam jóformán, csak elindultam a ház irányába, hogy egy kicsit lenyugodjak, meg hogy valóban hozzak egy kis hűsítőt.

Minő meglepetés, Sab is csiklandós. De még ez a csikis sikoltás sem tudja felülmúlni azt a képet, amit a szex említése váltott ki, akármennyire burkoltan és szépen próbáltam is megfogalmazni. Persze azért szemernyi kétségem sincs azt illetően, hogy értette-e a célzást, hiszen az a grimasz tökéletes bizonyíték.
És persze kiderül, hogy Jules sem volt semerre nyaralni, nem volt része semmilyen érdekes kalandban, akárcsak Sabrina. Most megemlítsem nekik a motoros srácokat és a verekedést? Áh, Sabrina csak aggódna értem, utólag pedig amúgy is felesleges volna ilyesmin emésztenie magát. Majd egyszer elmesélem neki, de még ráérek vele azt hiszem. Hiszen nem kell tudnia minden barátnőjének, hogy amikor Franciaországban nyaraltunk egy hétig, Rico felheccelt néhány motoros húszévkörüli fickót két csaj miatt, akiket lacsapott a kezükről. Persze az egyiket nekem szánta, de én köszöntem szépen nem kértem a terítékből, inkább Sabrinára gondolva városnéztem, satöbbi. De azért a két libáért folytatott verekedésből kivettem a részemet, mert mégiscsak a testvérem Rico.
Ekkor Jules felhozza a programot, mint előre leszervezettet, azonban rögvest kiderül, hogy híján vagyunk minden effélének. Nem is baj ha az ember néha kötetlenül akar pihenni néhány napot a szerelmével, barátaival, nem kell minden percet előre eltervezni. Néha ez csak túlbonyolítja az egészet, és sokszor a váratlan vagy éppen spontán dolgok a legszebbek, azok érik a legtöbbet néha egy-egy nyaralás során. Ezt a nézetemet nem hozom szóba, mert tartok tőle, hogy itt és most felnyársalnának érte. Elvégre a nők imádnak mindig mindent túlszervezni. Mindössze ennyit szólok halkan:
- Attól azért nem kell félni, hogy ne találnánk fel magunkat...
Azután Jue úgy néz rám, hogy attól a tekintettől én jövök zavarba, egyúttal ledöbbenek. Mire feleszmélek a csodálkozásból, Sab felpattan mellőlem és befelé indul. Most mi legyen? Utána menjek, vagy inkább mégse? Valami nincs rendben, ezt érzem, de hát hol rontottam el és mit? Érthetetlen az egész helyzet. Hiszen nem tettem semmit ellene, legalábbis azt hiszem. Tétován bámulok utána, majd Julesre hunyorgok, egy oldalcsikizés közben.
- A nők furcsák és kiszámíthatatlanok. Egyetértesz? - fenyegetően tartom a kezemet a lány oldala mellett, arra az eshetőségre felkészülve, ha esetleg nemmel válaszolna erre az egyszerű kis kérdésre.
És még mindig nem értem Sabrinát, talán azért, mert nem látom kívülről a helyzetünket. Ő megsértődött valamin, vagy legalábbis nyilván hasonló okokból menekült be olyan gyorsan, én pedig nem mentem utána. Helyette idekint nevetgélek egy másik lánnyal. Naná, hogy felhúznám magam a helyében az egészen - ha képes lennék objektíven megítélni a dolgokat, ám mivel részese vagyok az eseményeknek, így minden másképp fest. Idekint süt a nap, enyhe szellő lengedez lomhán szárítva hátamat, mivel a hasamról már régen felitta a vizet a fű. Mellettem a szerelmem egy barátnője, aki mostmár az én barátom is lett. Hát miért mozdulnék?

Jajistenemjajistenemjajistenem... - szól a kis nyöszörgés a fejemben.
Miután Sabrina elmondta a tervét, miszerint nincs terve, megnyugodtam volna, de mindezt olyan hangnemben adta elő, amitől az amúgy forró napon hirtelen fázni kezdtem. Különösen a mondata második felénél lassult le minden. Hogy miért? Lehet, hogy csak túlreagáltam és a lelkiismeretfurdalás miatt éreztem vádlónak a hangját. Aztán megráztam magam, és szigorúan kijelentettem, persze csak magamban: nincs is miért szoronganom, nem csináltam semmi rosszat, és Sabrina sem volt rideg. Csak kijelentett valamit és kész.
Ennek ellenére kényelmetlenül érzem magam, mikor felpattan, hogy állítása szerint hozzon némi üdítőt, és minket is megkérdez. Mégis olyan érzésem van, hogy pusztán udvariasságból tette fel a kérdést, ugyanis mielőtt válaszolhatnék, már itt sincs. Persze meglehet, hogy nincs szüksége válaszra, végülis egyértelmű, hogy a melegben inni kell. És mégis... eléggé kellemetlen. Pláne, hogy bár Chrisen is látom a meglepettséget, a srác mégsem megy a barátnője után.
Mi több, inkább velem foglalkozik, ez pedig a Sabrina miatt való feszültségem és kételyeim ellenére is jól esik, mert bizony már most megkedveltem a bolondos fiút. Nevetve emelem magam elé a kezemet, mikor veszélyesen megindul a keze, és csiklandozó merényletet vélek feltételezni. Ráadásul egyet is értenék vele, ha nem lenne bennem olyan érzés, ami igazolja a Sabrina különös viselkedését. Homokba dugott fejjel feltételezem ennek ellenére is, hogy félreértelmezem a jeleket.
- Azok, mind azok, csak ne bánts! - sikkantok, és már a közeledő kéz látványától is nevetésben török ki. Jó kedvem felett gyülekező felhők viszont nem hagynak nyugodni, így azért hozzáteszem, kicsit arrább csusszanva, biztos távolságban a csiklandozásra hajlamos kéztől:
- De mivel mi már csak ilyenek vagyunk, így kénytelenek vagytok minket így szeretni. Ráadásul elvárjuk a figyelmet is, borzalmasak vagyunk. - grimaszolok rá. - Úgyhogy lehet, hogy Sab után kéne menned, hogy kiderítsd, valóban olyan furcsa-e, mint amilyennek tűnt. Nekem legalábbis...
Bizonytalanul pislantok rá, és halkan teszem hozzá, komolyabban:
- Szerinted mi történt?
Jaj de álszent vagyok! Mi történtünk, Chrissel - hajtogatja egy mérges kis hang a fejemben.
Nem - jelenti ki egyből egy másik. Barátkoztok, az pedig nem bűn.
Na persze. A pirulás egy egyszerű szemkontaktustól kifejezetten a barátság jele...

Chris és Jules

Lehet, hogy csak túlságosan is felfújom a dolgot, és mindent félreértettem, ami eddig történt? Hogy csak szimpla barátkozásról van szó, és semmi másról? De a pirulás, miután egymás szemébe néztek nem hiszem, hogy annak a jele lenne, hogy így szoktak barátkozni. Mert ha így van, akkor mit ne mondjak, elég furcsán teszik meg ezt. Bár én is elég jópofa vagyok, hogy hipp-hopp felállok és beviharzok a házba azzal a címszóval, hogy innivalót hozok ki. Biztos rájöttek, hogy e mögött áll valami, hiszen nem néztek volna olyan furcsán rám, amikor felálltam, s remélem rá is jönnek, hogy miért, már ha jó a feltételezésem. De valahogy minden porcikám azt sugallja, hogy igen, én gondolom jól, hogy ez nem csak egy kis baráti összenézés, majd elpirulás volt. Azért reménykedek benne, hogy semmi sincs úgy, ahogy kinéz, és semminek sem az áll a hátterében, amire én gondolok. Szívből remélem.
Villámgyorsan bent is teremtem a házban, miközben a gondolataim szélseben, összefüggéstelenül cikáztak a fejemben. Tulajdonképpen már majdnem sírhatnékom volt az egésztől, de nem is tudom, hogy miért, hiszen nem történt más, csak találkoztak, és amíg mi kint voltunk a napon száradni, párszor összenéztek, és pirulva kapták el a szemüket egymásról.
Na jó, talán még is tudtam az okát a viselkedésemnek, de meg lehet ezt érteni, nem? Milyen barátnő az, aki ezek után ne gondolna olyanra, hogy a barátja bejön a saját barátnőjének? Vagy csak én vagyok féltékeny, és ezt eddig nem is vettem észre, csak akkor, amikor lett egy barátom, akit nagyon is szeretek?Nem tudom. Semmit sem tudok igazából, minden olyan bizonytalan, ami itt történik körülöttem. Nem tudom biztosra, hogy mi megy itt, de valahogy azt érzem, hogy nekem ez nagyon nem jó. Sőt kényelmetlen. – gondoltam, miközben a polcról lekaptam három darab poharat. Leguggoltam az alsó szekrényhez, és onnan előkapartam egy tálcát, amire rápakoltam a poharakat, majd a hűtőhöz siettem.
- Narancslé, narancslé, narancslé.- ismételgettem el egymás után a szavak, egyrészt, hogy megtaláljam a keresett üdítőt, másrészt, hogy eltereljem a gondolataimat. Azt hittem ez sikerült, egészen addig, míg meg nem találtam a narancslé dobozát, és el nem kezdtem önteni a poharakba a benne lévő folyadékot. A kezem ugyanis olyannyira remegett, hogy a sárga lé ahelyett, hogy a pohárba ömlött volna, egyenesen a pulton landolt.
- A francba.- kiáltottam fel, s már is egy szivacs után nyúltam- Ideje lenne másra gondolnod és valóban lenyugodnod.- mondtam magamnak.
Tisztára, mint egy idióta. Lehet, hogy megőrültem? Nem, az kizárt dolog.- gondolkoztam magamban, majd újra elkezdtem megdönteni a narancslé flakonját. Mind a három poharat megtöltöttem, majd felkaptam a tálcát és már indultam is volna kifelé, amikor hirtelen estem egy nagyot. Esés közben egy kétségbe esett nyivákolást hallottam, ami azt jelentette, hogy Austin okozta a balesetet, de erre nem is figyeltem, mert épp a földön landoltam. A poharak természetesen szilánkokra törtek elvágva ezzel a kezemet.
- Hogy lehetek ennyire ügyetlen?- kérdeztem magamtól keserves hangon, miközben vérző csuklómat szorongattam. Szerencsére nem vágtam el olyan nagy mértékben, hogy bármi gond legyen belőle, de a vér így is ömlött belőle, s minden olyan lett, így feltápászkodtam a földről, s felmosóért, meg seprűért indultam, hogy összetakarítsak.
- Úgy tűnik Julesnak, és Chrisnek még egy ideig ki kell bírniuk nélkülem.- mosolyogtam Austinra.

Lelkem mélyén egyre erősödik a gyanú, hogy valamit vészesen elcsesztem, azonban ebben a pillanatban nem érek rá ezzel foglalkozni. Túlságosan leköt Jules csillámos tekintete, valamint a kettőnk között vibráló különös feszültség. Jue finom odébb költözését nem is veszem észre a mosolyától, a hangjától. A fenébe is, de hát miért kell nekem egyfolytában olvadoznom a női nem minden egyes példányától?! És legfőképpen: miért kell egyfolytában a lenge bikini által szabadon hagyott formákat csillagásznom a szemeimmel?
A lány arcátlan szövege és nevetése olaj a tűzre. Mellé gördülök a földön és villámtámadást intézek ellene, még mielőtt eljuthatna a Sabrinával kapcsolatos mondatáig. Egyik kezemmel csiklandozom, a másikkal pedig összefogom két csuklóját, nehogy tiltakozhasson a bánásmód ellen. Addig nyúzom, mígnem véletlenül szorosan egymáshoz simulva kötünk ki az oldalunkon fekve; mancsaimban még mindig ott szorítom az imént tiltakozó szándékú kezeket, habár ezt észre sem veszem. Nagyot nyelve nézek Jules szemébe, tarkómon mintha hangyák balettoznának, a kezem pedig önállósítja magát és a derekára csusszan.
És akkor... oltári üvegcsörömpölés hallatszik bentről.
Szerinted mi történt - hallom magam mellől Jue hangját, ahogy rajtakapottan pattanok fel mellőle.
- Ne mozdulj - kiáltok vissza a lányra, akit a kertben hagyok, miközben repülőstarttal indítok a másik lányhoz, bentre.
Dühös és kevésbé dühös gondolatok sorakoznak fejemben. Vajon miért akartam megcsókolni? A hormonok tennék? Ennyire nem volnék hűséges típus? Mi a fene történt velünk odakint? És mi történt idebent Sabrinával? A csörömpölés... nyilván a poharat törte össze, amiből inni akart. De miért? Talán meglátott minket Julesszel és ez volt rá ilyen drasztikus hatással? De az nem lehet, hiszen nem történt semmi! Aha, azonban ha nem hallom meg a barátnőm zajongását, akkor megcsókoltam volna egy másik lányt, az ő házában vendégeskedve. Hát ez halmozott bűnnek számít, azt hiszem. Mekkora egy állat vagyok!
Az életben nem tudom jóvátenni, ha tényleg meglátta. Ha viszont nem látott meg minket, akkor én fogom elmondani neki, azután legfeljebb kidob. Nem Jules hibája. És nem is Sabé. Csakis az enyém, én szúrtam el. Az pedig más kérdés, hogy ha adódna mégegy hasonló helyzet, akkor vajon miként reagálnék, ebbe már belegondolni sem akarok.
Totál idegbajosan rontok a házba, ahol Austinon átesve rögtön leterítem Sabrinát. Hiába, őstehetség vagyok hülyeség terén. Mákja van, én kerülök alulra, így aligha üti meg még jobban magát. Az alig fél centivel mellettem sorakozót tartó üvegdarabkák alapján nem egyetlen pohárral indult útnak. Főleg ha hozzászámolom a karomba fúródott néhány cafrangot is. Álomi.
- Egyben vagy, szívszerelmem? - kérdezem aggódón magamhoz karolva Sabrinát. - Mi történt az előbb?
Mintha nem tudnám. Most mindjárt jól felképel, azután kihajít az utcára és utánam vágja a tatyómat is. Meg a tálcát, meg az üvegcserepeket, szálanként. Vagy szerelmesen átölel és elbőgi magát, netán beéri kisebb vokálozással a majdnem-csók és Jules miatt. A kinézete miatt biztosan nem, hiszen egyformán gyönyörűek mindketten. Ha egy csaj pipás, akkor holtbiztosan az első útjába eső fickón tölti ki a dühét. Most ráadásul még oka is van rá, amiről vagy tud, vagy nem.
Csak egy biztos: én egyik esettel sem járok jól.

Attól a pillanattól kezdve, hogy kis híjján elvesztem Chris szemeiben, minden hirtelen felgyorsult. Sabrina forgószélként vágtatott be a lakásba, Chris utána, egy paranccsal fekve tartva, aztán csörömpölés, és csend.
Feltámaszkodtam, tátott szájjal figyeltem ahogy a srác berohant. A nap egyre forróbban süt, pláne az amúgy is égő fejemre. Chris azt mondta, maradjak. Nekem eszembe sem jut mást tenni, mivel fogalmam sincs, hogy mégis mit csináljak. Azt hiszem egyértelmű, hogy Sabrina miért rohant el. Ettől pedig elég rosszul érzem magam...
Miféle vendég az olyan, aki gátlástalanul belebámul a barátnője pasijának a szemeibe?! Semmiképp sem szívesen látott. Márpedig Sabrina még csak el sem küldhet, legalábbis a jómodor így diktálná, és nekem is lenne mit magyaráznom otthon, hogy mit keresek ott máris, néhány óra után. És a barátságunknak is annyi lenne egy egyszerű hülyeség miatt.
Tépelődöm, mihez is kezdjek. Végül úgy döntök, megnézem, mi van. Egy percig még tanácstalanul fekszem, aztán  magam köré tekerem a törölközőt, és elhatározom, hogy át is öltözöm. Csak olaj lenne a tűzre, ha tovább parádéznék a bikiniben. Majd azt mondom, nem érzem jól magam benne, és kész. Sőt! Ez lesz az ürügy is, amiért bemegyek.
Az ajtóban azért megtorpanok, és beharapom az ajkam a bizonytalanságtól. Végül győz a vágy, hogy tisztázzam a helyzetet. Lehet, hogy beszélnem kell Chrissel, hogy hát... nem kéne ezt csinálni. Persze lehet, hogy csak én vagyok túlhevülve, és ő szimplán csak rám nézett, én meg túlreagáltam. Lehet, hogy Sabrina kizárólag rám pipa! Jesszusom...
Elindulok befelé, hogy a nyakába vessem magam, és mindenért bocsánatot kérjek egy privát csajos beszélgetéssel. Az első lépés viszont meg is állít. Iszonyatos fájdalom nyilall a talpamba, és felszisszenek. Felnézve látom, hogy Sabrina keze csupa vér, a föld sárga a kiömlött üdítőktől, Austin keserves képet vágva ül a csatatér mellett. Chris rám pillant, Sabrina szintén, és a kis szilánk a talpamban máris kevésbé fáj. Mosolyt erőltetek az arcomra.
- Átöltözöm, mindjárt jövök! - nyögöm, és felszaladok sántikálva az emeleti fürdőbe, ahol a ruháimat hagytam. Bezárkózom, és megnézem a lábam. Hallgatózom, szerencsére egyikőjük sem jött utánam. Az jó. Akkor egymással vannak elfoglalva. Azaz de, valaki itt van az ajtó előtt, és szomorúan... nyávog.
Résnyire nyitom az ajtót, és a narancslétől csapzott macska besurran. Felugrik a szennyestartóra, és rámnyivákol. Mosolyogva megsimogatom, és visszacsukom az ajtót.
- Na mi a helyzet? Forgalmi baleset, mi? - kérdezem tőle, aztán átöltözöm. A lábamat leöblítem. A szilánk még lenn kiesett a sebből, úgyhogy arra nincs gondom. Kinyitom a tükrös kis szekrényt, amiért kicsit tolakodónak érzem magam, de kell a tapasz. Gyorsan találok is egyet, aztán lebotladozom a lépcsőn, szigorúan ruhában. Austin a nyomomban dorombol.
Megállok a konyhaajtóban.
- Tudok segíteni valamit? - kérdezem, felajálva ezzel, hogy ha kell, magukra hagyom őket, és kiotródom...

Chris és Jules

Nagy nehézségekbe került, mire találtam egy olyan pontot a szilánkok között, ahol a padló tiszta volt, és nem volt rajta se vér, se üvegszilánk, s fel tudtam tápászkodni. Nagy lendülettel indultam el a felmosóért, miközben a vérrel borított csuklómat próbáltam lefogni, hogy az előtörő piros folyadékot elfojtsam, s ne legyen olyan minden, de mivel láttam, hogy ez a próbálkozásom értelmetlen, feladtam, s inkább a bennem maradt szilánkokat kezdtem el szedegetni az egyéb helyeken keletkezett sebekből. Néha-néha felszisszentem a fájdalomtól, de egyszer csak egy lökést éreztem magamon, majd egy átkaroló kezet, és ismét zuhantam a föld felé. Hang nélkül estem a földre együtt az engem ledöntő testtel, és meglepődve vettem észre, hogy aki alám került az nem más, mint Chris. Teljes meglepődöttséggel bámultam rá, hatalmasakat pislogva, hogy mi történt. Austinból ítélve, Christian is rajta eshetett át, mert a macskám most már egyfolytában fájdalmas nyávogást hallatott, miközben fájó bordáit nyalogatta. A cicáról pillantásom ismét az alattam fekvő srácra tévedt, aki jól voltomat firtatta.  Amikor Christian megkérdezte tőlem, hogy egyben vagyok-e éreztem valami furcsaságot a hangjában, mintha valamit titkolna, vagy mintha valami történt volna, de ezzel nem akartam többet foglalkozni, hiszen bőven elég volt nekem az előbbi féltékenységből adódó esés.
- Egyben vagyok, azt hiszem, leszámítva a bennem lévő üvegszilánkokat, meg a csuklómat.- válaszoltam megilletődötten, s csak most vettem észre hogy szép kis piros folt keletkezett Chris mellkasán valószínűleg az én véremtől, mivel ő egyenesen háttal feküdt a szilánkokban, s nem hason. Még egy kicsit remegtem a két elvágódást követően, de azért annyira jól voltam, hogy válaszolni tudtam a srác következő kérdésére.
- Hát ki akartam vinni az üdítőt, de keresztülestem Austinon, és amint látod ez lett a végeredménye az esésnek.- mutattam fel a csuklómat, és a kezemet, ami tele volt még üvegdarabkákkal. Semmi szükség nem volt arra, hogy tudja, hogy egy kis idő kellett arra is, hogy lenyugodjak, de erre lehet, hogy rájött ő maga is. Lassan lemásztam róla, enyhén elpirulva a felvett póztól s felálltam. Ekkor vettem észre, hogy időközben Jules is megjelent becsavarva egy törölközőbe, majd azt mondja, hogy felmegy átöltözni, s már ott sincs.
- Na, megyek, hozok elsősegély felszerelést, meg felmosót.- jelentettem ki még gyorsan hadarva- Gondolom, a te hátadban sincs kevesebb szilánk, mint az én első felemben.- néztem végig magamon, hiszen a legelső hasas az üvegben nem éppen kellemes élmény volt. Villámgyorsan előkapartam minden szükséges dolgot, s visszasiettem Chrishez. Legelőször a földről akartam eltűntetni az éles tárgyakat, nehogy más is balesetet szenvedjen az én ügyetlenségemből, így tettem három ugrást nyuszi ugrásban, s úgy szedegettem össze a darababokat, és dobtam ki a szemetesbe, majd Chrishez mentem segíteni neki a háta fertőtlenítésében. A föld még így is csupa vér volt, de mivel még az én kezem is tiszta olyan volt, fölöslegesnek tartottam, hogy addig feltöröljük, amíg mindenkit be nem kötöztünk.
Ezek után Jue is visszatért, s megkérdezte, hogy mit segíthet.
- Hát, ha nem undorodsz a vértől, segítesz felmosni a padlót?- kérdeztem, s talán egy kissé illetlen is voltam, hogy ilyet kérdeztem egy vendégtől, de reménykedtem benne, hogy nem veszi sértésnek, hogy rábíztam ezt a feladatot.

Úgy fest Sabrina semmiről nem tud, Austin - okos macska - megakadályozta, hogy eljusson az ajtóig és meglásson minket a kertben. Nekem mégis bűntudatom van. Holott nem is történt semmi, de éppen elég belegondolni, hogy történhetett volna. Nem rajtam múlt, ha jól sejtem, akkor nem is Jue-n, hanem mindösszesen a véletlenen. De azt tudom, el fogom mondani Sabrinának, ha nem is most és rögtön, de egyszer mindenképpen el kell mondanom.
Ekkor trappol be Jules az ajtón, méghozzá igencsak meggondolatlanul, szétnézés nélkül. Arra számítok, hogy rögvest fogcsattogtatva a torkomnak esik a kinti nézésem miatt, de nem. Diszkrét vérfoltokat pettyegtetve illan el az emeleti fürdőszoba felé, átöltözés céljából. Én pedig ott maradok Sabrinával a mellkasomon, harmadikként egy terebélyes vérfolt társul hozzánk, melyet nyilván a kiömlő üdítők terítettek szét ennyire. És feltűnik végre, hogy már csupán a vér maradt, Sab ugyanis egy ideje előttem áll, talán már akkor is ott volt, amikor Jue keresztültrappolt a szobán és a szilánkokon.
Sab hirtelen eltűnik, hogy valami takarító felszerelést vadásszon a házban, én pedig ott maradok háton fekve a biztos vérmérgezésben, vagy akármiben. Jólesően hűti a tarkómat és hátamat a hideg padló. Ha nem néhány liter üdítőben feküdnék, akkor nyilván élvezném is. Na meg ha kevésbé szúrnák a hátamat a szilánkok. Így vszont óvatosan felkászálódok, segítek az időközben visszaérkező barátnőmnek összecsipegetni a poharak maradványait.
- A helyedben nem pattognék ilyen vígan, cica - óvom a leányzót a kósza üvegszilánkoktól. - Még a végén valami gonosz üvegcafrang kiszemeli magának a talpadat.
Miután a földről eltüntettük az üvegdarabokat, a kertbe parancsolom a lánykákat, hogy ne a házat vérezzük össze totálisan.
- Jules, vedd le azonnal azt a ragtapaszt a talpadról, különben leharapom a fejed. Veled kezdem a műtétet, mert nálad valószínűleg kisebb a szilánkok létszáma, Sab viszont el fog tartani egy darabig. Kérem a talpad! Felkérném következő betegem, hogy foglaljon helyet luxusvárónkban és tisztítsa meg a műtéti felületet - fuvolázom, akárha valami menő magánrendelőben volnék bemondó, és villámgyorsan megkaparintam Jue tappancsát.
Két mozdulattal eltávolítom belőle a benne rekedt darabkát, még annak ellenére is, hogyha a műtött személy esetleg tiltakozna a (talán kissé szadistának tűnő) bánásmód ellen.
- Mostmár beragaszthatod. Kérem a következő jelentkezőt - négykézláb, mentő módra szirénázva csusszanok odébb a gyepszőnyegen és a hátára fektetem szerelmem, hogy kiszemezgethessen hasából az üvegszemcséket. Sugárzó, biztató-bátorító mosolyt küldök felé. - Ne aggódjon, hölgyem, a műtét mentes minden komplikációtól, simán fel fog épülni. A feltörlést pedig hagyjátok, az férfimunka lesz.
Cinkosan rájuk kacsintok, s közben nagyvonalúan megfeledkezem a saját hátamban tolongó üvegrengetegről. Érdekes, amíg mással foglalkozok, addig nem érzem a saját fájdalmam, úgy könnyű elvonatkoztatni tőle, hogy egy másik sziszegő áldozat fájdalmát igyekszem csillapítani. Rögtön elhatározom, ezt a módszert bevezetem mindenhol. Ezentúl a betegek műtik egymást, a dokik elmehetnek a sunyiba az összes kenőpénzeikkel, borravalóikkal együtt, én ugyanis feltaláltam a legjobb természetes gyógymódot. Azaz: műts, szabdalj mást; addig se neked fáj!
Kaján vigyor jelenik meg a gondolatra az arcomon, amit a csajok sokféleképpen értelmezhetnek. Egyfelől szólhat a lassan, de biztosan fogyatkozó szilánkoknak, másfelől pedig a lányoknak is, nehogy elájuljanak a ténykedésemet kísérő vértenger láttán.

Nincs sok időm válaszolni Sabrinának, aki felkér az üvegszilánkok és vér feltakarítására, épp hogy csak bólinthatok bátorító mosollyal az arcomon, ugyanis Chris úgy tűnik nem nagyon izgatja magát a pillanatnyi elmezavar miatt, ami a kertben tört ránk, és kiparancsol mindkettőnket újfent a kertbe.
- De ha a vér a padlóra szárad, úgy fog kinézni a lakás, mint valami nyilvános kivégzés színtere... - habogom, de a fiú semmit sem törődik az ellenállásommal, és gyengéden, de határozottan taszigál kifelé, én pedig engedelmesen botladozom. Sabrina csuklójára piros, egyre sötétedő szalagot festett a vére, és Chris pólóján is terjedelmes folt éktelenkedik, ráadásul a mellkasán.
- Jesszusom, mi történt ott benn? Nektek ugrott a tálca? - kérdezem kényszeredetten vigyorogva. Hirtelen egy képsor játszódik le előttem: Sabrina fog egy kést, és elindul kifelé,a tálca alá rejtve az eszközt, mikor meglát minket kinn, döbbenten elejti a tálcát, hadonászni kezd a késsel, megvágja magát, és hanyatt esik, megjelenik Chris, szintén elvágódik, a kés pedig a szívébe mar, és... Oké. Gondolatban fejbevágom magam, amiért ilyen baromságok járnak a fejemben. Megvan, hogy mit fogok csinálni: semmit. Tartom a két lépés távolságot a sráctól, és továbbra is Sabrinával fogok elsősorban törődni, elvégre ő a barátnőm, vagy mi... De az elmélet máris megdőlni látszik.
A következő pillanatban a kerti székben fekszem, Chris megjátszott komolysággal kéri fel barátnőjét az asszisztensi feladat ellátására, aki készségesen és úgy tűnik vidáman a helyzettől és előadástól, bábáskodik. Még fel sem fogom, mi van, mikor Chris megragadja a lábfejem.
- Hé! - kiálltok fel döbbenten. - Frankeinstein, mégis mit akar tő... AU!
Sikkantok, ugyanis Chris sikeresen letépi a jó minőségű ragtapaszt a lábamról, ami nem is annyira fáj, inkább csikiz. Így viszont kiderül, hogy tényleg lehet még valami a talpamban, mert belenyilall a fájdalom. Megragadom a műanyag ágy oldalát, mert tudom, hogy az ilyesfajta műtétek általában gyorsak, de nem fájdalommentesek. Ki tudja, milyen gigantikus de láthatatlan szilánk fészkelte be magát a húsomba...
- Őhm, lehet, hogy előbb az életveszélyesebb sérüléseket kellene ellátni, nem? - hadarom, hogy eltereljem a figyelmem. Chris úgy vizslatja a lábam, mintha azon tanakodna, milyen szögből fűrészelje le. Sabrina is érdeklődve odaáll. Életre kelt a lábamban a szilánk, vagy mi olyan érdekes? - Úgy értem, Sabrina kézfejét kis híjján lemetszette egy szép darab üveg, meg hát ahogy látom, a hasa sem sértetlen, lehet, hogy belső sérülései vannak, doki. És abban sem vagyok biztos, hogy a szép nagy folt rajtad azt jelezné, hogy nem haladsz jó úton a kritikus vérveszteség felé, meg a hátad is meg lett marcangolva, úgyhogy én amondó vagyok, hogy hagyjuk a lábam, megmaradok, és inkább takarítanék, ha leheeeeeeeeet! Ijjjjujj...
Chris kirántotta a szilánkot a lábamból, elvetemülten diadalittas arccal. Hátravetem magam a széken, és az hirtelen összecsuklik alattam, kicsit a fejem is beverem. Teljesen kiegyenesedve terülök el.
- Au... - nyögöm ki halkan, aztán nevetni kezdek, és feltápászkodom.
- Most már bekötözhetem, doktor úr? Rendben ment a műtét, vagy elbúcsúzhatok a lábamtól? - fordultam barátnőmhöz, a fejemet fogva és még mindig nevetve. Felállok, és előzékenyen mutatok a vízszintes székre. - Tessék helyet foglalni, szerintem ön a következő, Miss Wilder.
Ez a kis baleset úgy tűnik, visszazökkentett engem a való világba, és talán fátylat boríthatunk az elmúlt fél óra őrültségeire...

Chris és Jules

A vérfürdő után jól esett egy kicsit süttetni magamat a napon. Kényelmesen elhelyezkedtem a fűben, s két kezemen támaszkodva ültem, s megjátszott félelemmel hallgattam Christ. Elképesztő, hogy milyen hülyeségeket bír csinálni, de imádom.
- Hát valahogy nem érzem úgy, hogy az életemet rá merem bízni egy ilyen pszichopatára.- jelentem ki, és egy kicsivel arrébb csúszok, hogy ne tudjon elkapni, ha lenne ilyen szándéka.- Egyébként is mit csináltál Chrissel? Ő sosem tenne ilyet velünk.- mondom kétségbeesetten, majd elnevettem magam.
Chris orvosi tanácsai hatására a jó kedvem megmaradt, és mosolyogva hallgattam, ahogyan mesélte az őrült kamikaze poharak merényletét ellenünk, szövetkezve a macskámmal, aki most hirtelen megjelent Jules lábánál, majd odajött hozzám. Felkaptam az ölembe és elkezdtem simogatni.
A lány felkiáltására viszont elég furán néztem. Mit akar a vérrel? Nem már, hogy ő is kezdi ezt a „megiszom a véreteket kenyérrel és hagymával” dolgot. Épp elég Chris is őrültnek nem kell még egy. Akkor ki maradna itt normális emberként?
Nem mintha a saját barátomat nem tartanám normálisnak, de most jelen pillanatban nem úgy viselkedett, mint egy teljesen ép elméjű ember, de ez el van nézve neki.
- Mit szeretnél a vérrel?- kérdeztem, amikor feltette azt a kérdést, hogy miért nézünk így rá. Aztán eszembe jutott, hogy mit is akar- Jaj Jue hagyjad, majd később megcsináljuk.- mondtam, s elégedetten vettem tudomásul, hogy Jules visszafeküdt a hátára. Nem szerettem volna, ha ő takarít fel utánunk, főleg, hogy én vagyok a legfőbb bűnös, mert ha én nem ejtettem volna el a poharakat, akkor nem történt volna meg mindez. Ezért is kéne nekem összetakarítanom a vért.
Ekkor észrevettem, hogy Jules épp Austinra próbál lefeküdni, akaratlanul is, mivel a macskám közben odasurrant, hogy letelepedjen a lány helyére.
- Jue, vigyázz ott van Austin!- kiáltottam, de már késő volt, mert a cica hangos nyávogás kíséretében elsomfordált- Ne aggódj maximum egy óra és elfelejti az egészet.- mondtam háztársamnak, aki azon aggódott, hogy Austin egy életre megutálta a társaságunkat.
- Mi van túl sok energiád van?- kérdeztem nevetve, mivel Jules felpattant, hogy megszabadítsa a konyhát a piros foltoktól. Ám úgy tűnt semmi sem hatja meg, s bicegve indult befelé.
- Miért nem hagyta magát lebeszélni, hiszen úgy is összetakarítottunk volna, nem?- fordultam Chris felé, vigyázva a sérüléseimre.

Bocs, véletlenül ide mentettem a reagomat, amit lejjebb szántamXD Idézet helyett módosításra kattintottam

Enyhén lehajtott fejjel és olyan tekintettel nézek Julesre, mintha valami oltári hülyeséget mondott volna. Holott én is pontosan tudom, hogy ha rászárad a vér a padlóra, akkor nem könnyű eltávolítani, ámde itt következik a férfilogika!
- Egy kis víz mindenen segít - közlöm professzoros arckifejezéssel. Azután vérszomjas vigyorral folytatom, szám szinte habzani látszik, ujjaimat és nyakamat megropogtatom. - Menekülnétek, igaz, kislányok? De hát nincs hová... és nincs miért, hiszen nem bánt a doktor bácsi. Nem kell elfutnotok, szeretem a kislánykákat és a vért. Sőt, imádom a kislánykákat és a vért! Orvosért kár rimánkodnotok, mindjárt hozok hagymát, kenyeret és eltüntetem én a véreteket. Ne aggódjatok, nem fog fájni, csak egy kicsinykét! Hörr-nyamm!
Egy kegyetlen hördüléssel zárom soraimat, hogy még jobban rájuk ijesszek, hátha még nem borsódzik eléggé a hátuk tőlem. Illetve attól a vadállat pszicho- és szociopata fazontól, akit éppen alakítok a riogatás kedvéért. Hogy mégse suhintsanak tarkón az első kezük ügyébe kerülő baseball ütővel, gyorsan visszaváltok a normál figurára. Széles, megnyugtató vigyorral várom a produkció eredményét, a gonoszdi szurkálódásokat, a bosszúállást, a váratlan feszültség kisimuló, felengedő arcvonások látványát. Akármi is lesz, azért remélem nem nyírnak ki első felindulásukban.
Tőem telhetően normális szöveggel próbálom megnyugtatni őket, előveszem hozzá a humoromat is.
- A lába meg fog maradni, miss Jules. Ellenben el kell keserítenem. Nem a tálca próbálkozott hiábavaló merénylettel ellenünk - ezzel átölelem Sabrinát -, hanem a poharak. A hűtlen kandúr, pardon, kandleány összeesküdött velük. Szövetségük célja hármunk meggyilkolása volt és Sabbal akaták kezdeni, én lettem volna a második áldozat, ön pedig a harmadik. Merényletük azonban sikertelen volt, ők maguk is odavesztek. Ilyen egy kamikáze pohár, mostmár ezt is tudjátok, csajok.
Rájuk nevetek, azután hasmánt elnyúlok a fűben remélve, hogy valaki csatlakozik a napozáshoz és nem egyedül fogok unatkozni. A konyhai rumliról ugyanis időkezben elfeledkeztem, Sab pedig lefertőtlenítette a hátam, tehát semmi dolgom nincs már. Így van időm barnára süttetni a csomagolást a hátamon a délutáni, teljes fényerősséggel ragyogó nappal.

A számomra törékenynek tűnő béke visszaállni látszik. Egy kicsit ugyan mérges vagyok magamra, sőt, ami azt illeti a mellettem elterülő srácra is, aki úgy tűnik, teljesen megfeledkezett a kis közjátékról. Vagy tényleg én reagáltam túl... Fene tudja. Nem is érdekel. Ehelyett inkább vigyorogva terülök el én is a selymes fűben a tűző napon, úgy helyezkedve, hogy Sabrina kényelmesen közénk helyezkedhessen. Austin előtűnik a semmiből, ahogy szokott. Talán jobb lesz, ha hozzászokom. Összetapadt szőrrel dörgölőzik a lábszáramhoz, aztán átsétál a gazdájához. Ekkor jut csak eszembe, hogy én ígértem valamit.
Úgy pattanok fel, mint akit megcsípett valami, és felkiáltok.
- A vér!
Megszédülök a napon végzett hirtelen mozdulattól, aztán mikor megint normálisan látok, veszem észre, hogy Chris és Sabrina is úgy merednek rám, mint egy eszelősre. Visszanézek. - Mi az?
Aztán rájövök, és röhögésben török ki. A kiáltásom vagy egy illegális szervkereskedőt juttatott az eszükbe vagy egy éhező vámpírt, de semmiképp sem egy vakációzó, normális lányt. A feszültség ezzel ki is jön belőlem. Csak nevetek, és visszagördülök a hátamra. Válaszul egy éktelen nyávogást kapok: a macska el akarta foglalni a helyem, és nem számított rá, hogy még igényelni fogom. Szemrehányó pillantással, zászlósan feltűzött farokkal libbent el a közeli fák árnyékába.
- Azt hiszem szegény Austin egy életre megutálta a társaságunkat, mivel egyetlen ép csontja sem maradt. Ne haragudj, Austiiin! - kiabálok utána, de a cica természetesen tojik a fejemre, és feltűnően elutasító testtartást vesz fel, miközben nyalogatja magát.
- Hajh...  - sóhajtok.- Ideje lesz betartanom az ígéretemet és nekem is úszni egyet a benti vérfürdőben.
Mielőtt bármelyikük segítségét ajánlhatná fel, felemelem a kezem rendre utasítólag.
- Ugyan, a mester - biccentek Christian felé - elmondta, hogy a víz csodákra képes, és mind a ketten durva sérüléseket szereztetek, gyakorlatilag mindkettőtök egy-egy oldalát eltávolították a szilánkok,, míg én csupán lesántultam. Úgyhogy nincs apelláta, mindjárt jövök.
Felpattanok, már amennyire a kis sérülés engedi a lábamon, és feltűnően húzva a lábamat, hangosan nyögdécselve elindulok befelé, de nem sokáig bírom a lezúzott harcost játszani, és elnevetem magam.

Chris és Jules

A vérfürdő után jól esett egy kicsit süttetni magamat a napon. Kényelmesen elhelyezkedtem a fűben, s két kezemen támaszkodva ültem, s megjátszott félelemmel hallgattam Christ. Elképesztő, hogy milyen hülyeségeket bír csinálni, de imádom.
- Hát valahogy nem érzem úgy, hogy az életemet rá merem bízni egy ilyen pszichopatára.- jelentem ki, és egy kicsivel arrébb csúszok, hogy ne tudjon elkapni, ha lenne ilyen szándéka.- Egyébként is mit csináltál Chrissel? Ő sosem tenne ilyet velünk.- mondom kétségbeesetten, majd elnevettem magam.
Chris orvosi tanácsai hatására a jó kedvem megmaradt, és mosolyogva hallgattam, ahogyan mesélte az őrült kamikaze poharak merényletét ellenünk, szövetkezve a macskámmal, aki most hirtelen megjelent Jules lábánál, majd odajött hozzám. Felkaptam az ölembe és elkezdtem simogatni.
Jules felkiáltására viszont elég furán néztem. Mit akar a vérrel? Nem már, hogy ő is kezdi ezt a „megiszom a véreteket kenyérrel és hagymával” dolgot. Épp elég Chris is őrültnek nem kell még egy. Akkor ki maradna itt normális emberként?
Nem mintha a saját barátomat nem tartanám normálisnak, de most jelen pillanatban nem úgy viselkedett, mint egy teljesen ép elméjű ember, de ez el van nézve neki.
- Mit szeretnél a vérrel?- kérdeztem, amikor feltette azt a kérdést, hogy miért nézünk így rá. Aztán eszembe jutott, hogy mit is akar- Jaj Jue hagyjad, majd később megcsináljuk.- mondtam, s elégedetten vettem tudomásul, hogy Jules visszafeküdt a hátára. Nem szerettem volna, ha ő takarít fel utánunk, főleg, hogy én vagyok a legfőbb bűnös, mert ha én nem ejtettem volna el a poharakat, akkor nem történt volna meg mindez. Ezért is kéne nekem összetakarítanom a vért.
Ekkor észrevettem, hogy Jules épp Austinra próbál lefeküdni, akaratlanul is, mivel a macskám közben odasurrant, hogy letelepedjen a lány helyére.
- Jue, vigyázz ott van Austin!- kiáltottam, de már késő volt, mert a cica hangos nyávogás kíséretében elsomfordált- Ne aggódj maximum egy óra és elfelejti az egészet.- mondtam háztársamnak, aki azon aggódott, hogy Austin egy életre megutálta a társaságunkat.
- Mi van túl sok energiád van?- kérdeztem nevetve, mivel Jules felpattant, hogy megszabadítsa a konyhát a piros foltoktól. Ám úgy tűnt semmi sem hatja meg, s bicegve indult befelé.
- Miért nem hagyta magát lebeszélni, hiszen úgy is összetakarítottunk volna, nem?- fordultam Chris felé, vigyázva a sérüléseimre.

Most kedvem lenne kitenni egy táblát  a bejárati ajtóra Bolondok háza! Te szegény normális, ki itt belépsz, elvesztél! felirattal ellátva, ám Sabrina szülei nyilvánvalóan zokon vennék a tettet, ezért mégsem mozdulok. Ezer méter mélyen hallgatok gondolatomról a csajok előtt, mivel valószínűleg ők sem vennék jó néven kisded ötletemet.
A humán tényezők lába körül sündörgő Austinra ügyet sem vetek, sokkal inkább foglalkoztat hirtelen az a kétely, hogy hogyan sündöröghet egyáltalán egy ilyen négylábú, amikor köztudott, hogy nem sün, hanem macska. Akkor miért nem macsdörög vagy cicdörög például? Egyáltalán ki volt az az idétlen, aki kitalálta a sündörgés szót? Pontosan érzékelem mennyire szőrszálhasogatóan abnormális dolog amit csinálok, hogy ilyesmiken filózok két bombanő között a nyár közepén. Na jó, akkor nézzünk valami kevésbé szürreális téma után!
Jue felkiáltása térít vissza a vérengzős témakörhöz. Úgy meredek rá, akárha a következőnek ledobandó atombomba célpontjáként határozta volna meg éppen Angliát. Látom, amint megszédül a hirtelen felpattanás hatására, mégsincs erőm utána nyúlni, kibiztosítani, mielőtt dőlni kezdhetne. Szerencsére Jules önerőből talpon marad, így kevésbé égő a lustaságom.
A cica birtoklási vágya viszont annál feltűnőbb, hiszen máris odaheveredett a lányka helyére, amint az megürült. Cinkosan összekacsintok a szőrgombóccal, a lányok megtréfálására készülődvén, azonban Jules megelőz. Arra kapom fel fejemet, hogy a másik vendég a fűbe paszírozza cinkostársamat. Úgy nézem, elszórakoztatják magukat a csajok, itt nem lesz szükség az én bolondozásomra. Azért nem bírom ki, muszáj hozzáfűznöm barátnőm szövegéhez:
- Jah, de az az egy óra lesz életed leghosszabb szakasza. Addig joggal tarthatsz a cinyóterrortól - vigyorgok szívélyesen a hölgyeményre.
Amikor a hős indián bebiceg a házba, felmerül bennem néhány pillanatra, hogy most aztán mindent elmondok Sabrinának. Néhány ezredmásodpercig gyűjtöm magamban a bátorságot az események bevallására, ám végül mégis hallgatok. Szerelmes sóhajjal hajolok a lány fölé, néhány másodpercig gyönyörködök eleven tekintetében, szája vonalában, azután ráérős alapossággal megcsókolom. Próbálok belefeledkezni, ám folyton Jules arca úszik be elém, ahogy fél órával ezelőtt ott feküdtünk és én magamhoz öleltem őt.
Nem! Ebből itt és most elég volt!
Odébb gördülök a puha füvön, bosszúsan megnyalom ajkaimat, aztán háton fekve bámulok fel az égre. Sabrina ízű a szám, mégis Jules képe van előttem, s ettől megint bűntudatom támad. Olyan kíváncsi vagyok, akár egy kémműhold. Vajon milyen lehet Jue csókja? Pontosan tudom, ez nem az a hely, ahol ki kéne derítenem, mégsem tágít a fejemből a hülye gondolat. Nagyot nyelek dühömben.
- Mindjárt jövök - szólok rekedten Sabrinának, azzal felpattanok és a ház felé veszem az irányt.
Beszélnem kell Julesszel, muszáj, mert másképp ez nem fog megoldódni. Hosszúra nyújtott, sietős léptekkel iparkodok befelé kíváncsiságom tárgyához.