Roxfort RPG

A pálya az iskolától néhány száz méterre található.

Az északi kijáratból a legkönnyebb megközelíteni. Félúton a folyón lévő híd vezet át.

[Abbey]  :D

*Az idő már eléggé feljavult, a Roxfort kilépett a télből, köszönthette a virágokat és a madarak andalító dalát. Hannah úgy döntött sétál egyet, unta már a benti levegőt, unta már a dohos tantermeket, unta már az állandó bentlétet. Így elindult a Roxfort egyik legszebb része felé, a kviddicspályához. A lány is nagyon szeretett kviddicsezni, akárcsak apukája és a többi felmenője, akik sok kupát is magukénak tudhatnak. Mármint a házukkal együtt nyerték ezeket, mégpedig a Griffendélben. A lány élete egyik legboldogabb napja volt mikor a Teszlek Süveg hosszas gondolkozás után azt a szót mondta ki, hogy: Griffendél! Hannah mindig ebbe a csodálatos múltú és jelenű házba szeretett volna tartozni, a jellemét pedig eképpen formálták szülei.
 Szóval visszatérve a kis pálya felé való kiruccanásra, a Griffis most épp mosollyal az arcán bandukolt az immár zöld színben pompázó pázsiton.*

- Na álljunk csak meg... Én nem is megyek inkább el egészen a pályáig, jó nekem az is, ha itt letelepedek és    bámulom az eget. Elvégre lehet, hogy ott most épp kemény gyakorlás folyik és nem szeretném, ha a kis vidám sétámnak a gyengélkedőn lenne vége, mert fejbetalált egy gurkó! Szóval itt pont jó lesz! - jelentette ki a lány és lehuppant a pihe-puha fűre a gyalogúttól kicsit távolabb és végigterült.

*A tavasz első napsugarai egyenesen az arcát érintették és kellemesen felmelegítették. Egy kis életet vertek a mostanában komor kis leányzó testébe és lelkébe. Ez az érzés Hannahnak szinte mindent megért. Ahogy ott heverészett a füvön azon elmélkedett miért is nem találkozik mostanában annyit barátaival. Lehet, hogy nekik sok a dolguk, de attól még lehetnek egy szobában, vagy akár tanulni is segíthet nekik. Ezt végiggondolva a lány fel is pattant és keresett valakit, akivel talán tud egy kicsit beszélgetni, vagy akármit csinálni. Nagy szerencséjére nem is olyan távol Abbeyt pillantotta meg és sikongatva és nevetgélve üdvözölte, hogy biztosan észrevegye őt, ugxyanis korábban történt már olyan, hogy Hannah vékony kis hangját nem hallotta meg az, akinek szólt, pedig figyelmeztetni akarta egy közelgő gurkóra a személyt, de így bizony nem jött össze és a gyengélkedőn végezte a szegény kissrác. Azóta a lány csak hangosan beszél, ha vaalki messze van, vagy veszélyben.*

- Abbeeeey!!! Abb!!!! Hahhóóó! Sziaaaaaaaaaaa!!! - kiabálta oda barátnőjének - Gyere ide, ha ráérsz, épp heverésztem a füvön, de elég uncsi volt egyedül!

*Remélte a lány, hogy egyik legkedvesebb ismerőse nem hagyja cserben és odabiceg hozzá, na és ezután egy nagy panda ölelés kíséretében együtt tárgyalhatják ki a szívüknek fájó gondolatok tömegeit. Ez még scak elméletben létezett Hannah fejében, de minden esély megvolt rá, hogy gyakorlatban is megvalósuljon ez a kis "kívánság", mely enm kívánt nagy erőfeszítéseket senki részéről.*

[Hannah-Mannah] :D


*Abbey végre kiszabadult az iskola morózus falai közül és eltölthetett egy kis időt a szabadban. Persze, ezt sem tehette felhőtlenül, hisz mostanában a csapatkapitányság sok gondot szakított a nyakában. Persze, ez édes teher volt. Mindig is erre vágyott. Ahogy tehette, már másodikosként jelentkezett a csapatba, és most eljutott odáig, hogy végre CSK legyen. Hiába márciust írtak, újra csapatválogatást kellett tartani. Ugyanis a korábbi tagok, valamiért nem szerettek volna ismét a Hugra színeiben a pályára állni. Ez alól, két kivétel volt csak.
Most nagyrész új emberek jelentkeztek, és igen… válogatni kellett közülük, hogy ki képviselhesse házukat a továbbiakban. El is határozta a lány, hogy kisétál a pályára, és ott ötli ki a továbbiakat. Felpakolt, papírt, tollat és elindult a csodás tavaszi napsütésbe.
Fejében továbbra is a kviddics járt. Az edzések terve, a csapat. Félig hangosan kezdett morfondrozni, hisz úgyse volt körülötte senki.*

-   Nos, akkor jelentkezők megvannak. Lyra, Fred, Kat, Jason, Justin, Chassy ööö ki van még? Ja igen, persze hát én… - vigyorgott a saját butaságán. – Aham… ők jelentkeztek… - nézegeti a papírost, amire a nevek vannak felírva, s hogy ki milyen posztot szeretne betölteni.

*Teljesen belefeledkezett a dologba, ebből egy hang szakította ki. Mintha valaki az ő nevét kiabálta volna. Felemelte tekintetét a papírról és körül nézett. Vékony kis cincogó hang ütötte meg ismét a fülét. És igen, lassan meg is találta a hangforrást. A fűben egy lányka ücsörgött, Grifis színekben. Hannah volt az, Abb egyik barátnője. A kiabáló két évvel fiatalabb volt nála, de mégis annyira egy hullámhosszon volt a két lány. Mintha testvérek lettek volna. Sokszor úgy is szólította a kis grifist, hogy hugi.
Hannah felé vette az irányt. Közben megtudta, a kiabálásból, hogy a lányka egyedül van, és jól esne neki egy kis társaság. Miért ne? Abbeyre is ráfér egy kis kikapcsolódás, és kicsit félre lehet tenni a napok ügyes-bajos dolgait, mert még a végén belezazul a sok agyalásba.*

- Hello Hugi. – kiabált vissza, s sietősebbre fogta a lépteit. Nem is kellett sok hozzá, hogy mellé érjen.

*Vetődött és Hannah nyakába ugrott. Jött a nagy pandaölelés, amit általában a grifis lány sínylett meg, hisz Abb kicsit erősebb volt. Mindig jól megropogtatta Hugicáját. Most sem történt ez másképp. Mikor Hannah feje liluni kezdett, azért elengedte.*

- Na mizu Hannah-Mannah? Mit ülsz itt egyedül? Na jó most már nem… Mert boldogítalak. – vigyorgott és leheveredett ő is a fűbe. – Ugye, ugye jössz a bálba? És kivel, és milyen ruhába, maszkba, milyen virággal? – szegezte barátnőjének a kérdéseket.
Megvárta a válaszokat, majd folytatta.

- Hát, én megyek, és már azt is tudom, hogy kivel. Egy Mardissal. Annyira cuki srác. A ruhám már rég megvan, egy szép kék ruha, ezüst maszkkal és… És egy csodálatos virággal… Amit Tőle kapok… – vigyorgott boldogan az ötödéves lányka.
- Na, de beszéljünk rólad. Én majd elmndom utánna, hogy mi is a teljes sztori. Mizu a pasikkal? –vigyorog. – Nehogy azt mondd, hogy semmi, mert azt nem fogadom el válasznak.

*Kíváncsi íriszeit Hannahra függesztette és várt, hogy a csajszi belekezdjen ilyenkor igen szokásos és hosszú monológjába. Addig se gondol ő, a saját sanyarú pasi ügyire, amelyek úgylátszik pozitív fordulatot vesznek, azzal, hogy Josh elhívta a bálra. Ügyeire? Na ez az, ami enyhe túlzás. Egy ügye volt. Ja, nem, hanem kettő. De olyan rég, hogy már el is felejtette. Szóval az egyik, még a Roxfort előtt. Volt egy nagyon jó barátja, akivel szomszédok voltak. Kiskoruktól kezdve ismerték egymást. S a barátságból, az évek folyamán szerelem lett. De csak a lány oldaláról. Meg hát, elég fiatal is volt. Na a lényeg, hogy egyszer elmondta a fiúnak, hogy hányadán állnak. A srác, Matt, nagyon meglepődött, mert nem gondolta volna, hogy gyerekkori barátnéja, komolyabb érzelmeket táplál iránta. És finoman leszerelte a lányt, ’hisz három évvel idősebb nála, és Abb még túl fiatal’ szöveggel. Abb belenyugodott, rá nem sokkal meg is kapta a levelet, hogy felvették a Roxfortba, eljött és azóta nem látta a fiút.

A másik már egy Roxforti illetékességű dolog. Régen történt, négy éve. A hugrás lány megismerkedett egy édes grifis sráccal. Össze is jöttek, Abbye teljesen odavolt a fiúért, s valószínű ez fordítva is így volt. De teltek múltak a hetek, hónapok. Eljött a nyár. Szép idők voltak, a fiatalok sokat lógtak együtt. Szerették egymást. Aztán jött a nyár. Majd az újabb iskolai év, és Zacket nem látta többé. Nem tudja, hogy hová lett a srác. Azóta se egy levél, se semmilyen egyéb dolog, hogy él-e még, vagy mi van vele. Abb, még mindig őrzi szívében a kedves Griffendéles fiút.
Gyorsan kiverte fejéből az egoista gondolatokat, majd minden figyelmét Hannahra és az általa mondottakra koncentrálta.
Körülöttük száz ágra sütött a nap, csiripeltek a madarak, a tavasz korai virágai – már amelyek túlélték a korábbi esős, szeles időjárást – vígan bontogatták a szirmaikat. A levegőben diákok hangjai, kiáltozásai szálltak, jelezvén, hogy igen ők is érzik a tavszt, és szívesen töltik idejüket a szikrázó, enyhe napsütésben.
Az ég világoskék színekben pompázott, néhol sötétedő átmenetben. Kisebb-nagyobb bárányfelhők szelték az égi óceánt, s próbálták néha maguk mögé utasítani a napot. Kis sikerrel, hisz eme kora tavaszi nap erősebbnek bizonyult holmi bárányfelhők ellen.
Miközben hugicája beszámolóját hallgatta, hátradőlt és elkezdte fürkészni, vajon miféle alakokat ölthetnek a kóbor felhőcskék. Ott egy nyuszi, amott egy kutya formát pillantott meg. Majd ezek sietősen, mintha valaki űzné őket, át is alakultak egyéb dolgokká. Hol egy fagyivá, tejszínhabbal, hol egy seprűvé. S egyszer még egy cikessz formát is fel vélt fedezni a lány. ~Megint a kviddics.~ gondolta, s megmosolyogta magát. Persze óvatosan, nehogy Hannah magára vegye, s azt higgye, hogy őt neveti.
Persze, mindeközben élese figyelmet fordított barátnőjére, s akár szó szerint is vissza tudta volna mondani az elhangzottakat.*

[Abbey alias Nővérke ;D]

*A kiabálás nem volt hiábavaló, Abb hamarosan észrevette barátosnéját és odasétált hozzá, majd ő is a kellemesen puha fűbe vetette magát Hannahhoz hasonlóan. Utána jött az a kérdés- és beszédáradat, melyről Hannah azt hitte csak ő tud ilyesfélét. Felhozta a Hugrás lány a bál témát melyről órákat lehetett volna csacsogni, de próbálta lényegretörően és röviden megosztani Abbeyvel a mondandóját. Bele is kezdett tehát.*

- Adammel egy rózsaszín ruhába, szép maszkkal meg virággal... - hát igen, Hannah fejében már túl sok gondolat cikázott e téren és nem egészen úgy alakulta "lényegretörés és rövidség" ahogy azt a lány elképzelt, így úgy látta jónak, ha újból belekezd.

- Szóval Adam Jamessal megyek, ő is Griffis. A ruhám tökre tetszik nekem, rózsaszín, nem báli ruhához hasonlít, inkább egy lengébb nyári ruhához, de azért elegáns. A maszk a kedvencem. Olyan szépet találtam, zöld és fehér színű, de a szélén egy gyönyörű díszítés van, majd meglátod az Ostarán. A virág pedig egy halványrózsaszín kis pompa, imádom azt is!!! - nos ez az áradozás már sokkal inkább volt "Hannah-ás" mint az előző kis uncsi, érthetetlen mondatocska, mert ez még mondatnak sem volt nevezhető, amit 2 perce nyögdécselt össze.

*Jobban érezte magát, hogy immáron elmondta ezen - magához képest rövid - monológját egyetlen nyelvbotlás vagy egyéb kellemetlenhiba nékül. Bizony Hannahval is megesett, hogy úgy érezte magát mintha ő lenne Luna, volt hogy ő is elvarázsolódott és máson járt az esze. Olyan is történt már vele, hogy barátaival épp arról beszéltek, hogy Dumbledornak rossz helyre nőtt haja és megkérdezték a lányt, hogy milyen lenne, ha szakálla se lenne, és erre a lány azt felelte a nagy ábrándozás közepette, hogy: Jah, foglaljatok nekem is helyet, oké?
Mindenki röhögésben tört ki és mire Hannah felfedezte mit is mondott ő is hasonlóképpen reagált saját butaságára.
És ezután az eszmefuttatás után Abbey felhozta a kissé kellemetlen témát: a fiúkat. Most jöhetett a nagy beszámoló…*

- Nos… Adammel megyek a bálba és az egyik hídon futottunk össze mikor megkérdeztem visz-e valakit. Megörültem mikor azt mondta szívesen kísérne el és megöleltem, ő meg…megcsókolt…én meg elfutottam…ez nekem sok volt egyszerre…de váltsunk témát lécci! – mondta kissé nyögdécselve és nehézkesen a megszeppent lány, aki nem sokszor viselkedett így, szinte soha.

*Látta, hogy Abbey tekintete néha máshová kalandozik el, de tudta, hogy ő ilyenkor is figyel arra amit a másik mond. Ez valami különleges képessége lehet, gondolta a Griffis. Ekkor megtalálta a tökéletes témaelterelő gondolatot, amely épp Abbey mellett csücsült. Ez nem volt más, mint írószer és papír. Hannah esze elég gyorsan vágott és rögtön tudta, hogy ezek a Hugrabugos kviddics beosztáshoz kellenek. Ideje volt, hogy segítsen is barátnőjének, akire szinte nővérkéjeként tekint és saját cikis ügyeiről is elvonja a figyelmet.*

- Kviddics, ha? Látom a beosztáson ügyködsz? Segíthetek, lécci? – lélegzetvételnyi szünet – kik jelentkeztek eddig? Nah mesélj, és kiket akarsz beválogatni? – ezután a villámgyors hadarás után, már Einsteinnek se maradna eszébe az előző téma, Hannah ha sokat és nagy tempóval beszélt akkor szinte az ember azt is elfelejtette egy ideig mit is reggelizett. A lány remélte Abbey csak ennél a dolognál marad majd és dumálgathatnak a pálya mellett arról a híres-neves varázslósportról, melyért mindketten úgy odavannak.

[Hugica]


*Hannah tőle szokatlan módon, egy gyors mondatba sűrítette a bálos dolgot. Aztán, kicsit kifejtette, de nem vitte túlzásba. Aztán, még egy kicsit bővebben… De nem igazán a Hannah stílusban. Mi van? Beteg ez a lány? Gyorsan ő is eldarálta, hogy hogy lesz a bálos dolog, majd visszatért a pasi témára. Nem hagyta nyugodni, hogy Hannah, ilyen könnyen túllépett rajta.

- Hogy megcsókolt? És te elszaladtál? Hát meg vagy te húzatva. Jó, oké. Másodikos, ez ellene szól, de akkor is. – kikerekedett szemekkel nézett Hugicájára. És megint témaváltás következett.

Abbey ezt nem szokta meg Hannahtól, és épp ezért nem értette, mi lehet a lánnyal. Titkon remélte, hogy végre letett már a Dracos terveiről, ezért is aggódott, hogy miért futott el. Ha lezárta a Dracos témát, nem kellet,volna elfutnia… Ha meg nem… De abba jobb volt nem belegondolni.
Megtörtént a váltás, jött a kviddics.

- Ja, hogy ez? Jah, igen az új csapat. Hát, az az igazság, hogy elvileg nem segíthetsz… Mert, más házban is vagy, meg igazéból nekem kéne eldöntenem, hogy ki kerül be és ki nem. De, mivel imádlak, így megmutatom a listát.

Ezzel összeszedegette a papírokat és engedte, hogy Hannah bele lessen a papírba, amiken a jelentkezők nevei voltak.

- Szóval ők azok. És az a helyzet, hogy az egyikük nem is biztos, hogy jönni akar, de a lényeg már nagyjából megvan.

Ezzel gyorsan felvázolta, hogy a legutóbbi meghirdetett válogatáson megjelentek és az ott teljesítettek alapján minden jelentkezőt, az általa választott posztra osztott be, csak sajna az egyik játékos visszalépett, és így nincs ki a csapat, de reméli, hogy valaki még szeretne a Házuk színeiben játszani, és jelentkezni fog.

- Amúgy, szerintem legközelebb ne késs le a jelentkezésről, mert úgy látom, jól járna veled a Grifi csapata. Bár én addig örülök, míg nem kell jó barát ellen játszanom. – ezzel megveregette barátnéja vállát, majd elrévedve a távolba tekintett.

-Te, én úgy aggódom az RBF-ek miatt, olyan jó neked, hogy még messze állsz tőlük, de ettől függ, hogy valóra válik e az álmom… - kesergett kicsit a lány. – Na, de pont ezért tanulok, mint a gép. – vigyorgott.

-   És te? Hogy állsz a dolgokkal? És a jövővel, még mindig AZ az elképzelésed? – szegezte a lánynak a kérdést, hogy valóban nem változtatott e a tervén és még mindig hűen ragaszkodik korábbi álmaihoz.

Ezek után, ismét leheveredett és a felhőket kezdte bámulni, majd Hannah felé fordult és nekiszegezte a kérdést.

- Te, mit szólnál, ha repülnénk kicsit? Ezer éve nem láttalak seprű közelében. Ha jól látom, a pályán már nincs senki, akár játszhatnánk is kicsit. – ezzel felugrott, a papírokat a táskájába dugta, s hogy megadja a kezdő lökést, előkapta pálcáját.
-Invito Tűzvillám. – mondta, s nem sokkal később seprűjét már a kezében szorongatta, várta, hogy Hannah is hasonló képpen tegyen, majd megindult a pálya felé.
Ha odaért, ledobja a táskáját, majd a levegőbe emelkedik. Remélvén, hogy hugicája követi.

[Abbey nővérkéém]

*A témaváltás sikeresnek bizonyult és a kviddics lett a beszélgetés tárgya mostantól. Abbey megmutatta a kíváncsiskodó leányzónak, amit tudni akart, hogy kik lesznek a csapattagok. Barátnője sajnálattal mesélte el, hogy nincs meg a teljes létszám, melyet Hannah kissé elszontyolodva kezelt, mert sajnálta volna, ha a Hugrabug nem tudja a taghiány miatt időbe elkezdeni a gyakorlást, hisz most szinte új csapat állt össze, még meg kell tanulniuk együtt dolgozni és úgy játszani.*

- Tudom, elszúrtam... de még legalább van időm és jövőre tutira be kell jutnom oda! - mondta fellelkesedve és eltökélten a lány, már kezdett visszarázódni régi önmagának személyiségébe és mostanában kezdte megérteni miért is került a Griffendélbe. Elsőben még sötét volt etéren, de harmadikra teljesen világosan látta a dolgokat, hogy a Süvegben nem merlt le az elem és mindig helyesen ítéli meg a tanoncok tulajdonságai alapján a hovatartozásukat.

- Óh hát igen, neked van jópár vizsgád, de tudom hogy te mindent meg tudsz majd csinálni! Én azon csodálkozom, hogy te nem a Griffibe kerültél... - egy kis lelket vert kissé kibukott barátnőjébe, hisz az RBF az egyik legfontosabb dolog egy tanuló életében, itt a Roxfortban, ilyenkor nem szabad feladni, amiért eddig oly erősen és elszántan küzdött az ember.

- A jövő... Az jó, de hát... - most esett le Hannahnak, hogy miről is van szó a jövő és az álmok kapcsán és 90%-ig biztos volt abban, hogy Draco a fő téma és Abbey kíváncsi, hogy áll ezzel az üggyel. Úgy gondolta válaszol neki ugyanilyen módon, ahogy ő tette fel a kérdést - Áh, hogy AZ az elképzelés... nos talán azzal megadom kíváncsiságodra a válasz, ha csak annyit mondok, hogy én nem vagyok az a fajta lány, aki egykönnyen feladja, vagy megszakad a rázúduló terhek milliói alatt, mert én megfogadtam, hogy mindig tovább fogok küzdeni és nem térít el semmi és senki az álmaim megvalósításától!

*Nos elmondta egy hosszú gondolattal azt, amit akart és erre nem is nagyon lehetett mit szólni, mivel ez az "út" egy helyes dolog, letérni róla pedig nem mindig lehet hasznos. Hannah egy kicsit elgondolkodott elvén, de végül céljait kipipálva dőlt el egy kicsit, hogy kipihenje azt, ami miatt egy kicsit felment a fejében a pumpa, hisz elég makacs volt és nem szerette, ha valaki kételkedik a megérzései, döntései helyességében, ésszerűségében.*

- Repülni? Szuper ötlet! Vigyázz, mert a nyomodban leszek! - és egy kis kacagással kísérte a mondanivalóját - Repülj előlem kis CSK! - mikor ezt a kijelentést megtette, magához hívta seprűjét, melyet még a születésnapjára kapott tavaly, és semmiért meg nem válna tőle soha. Rögvest fel is pattant rá és barátnője nyomába eredt, aki a pálya felé vette az irányt és egy kis játékra vágyott, mely ellen Hannahnak sem volt semmi kifogása.

[Hannah-már visszafelé]


*Szerencsére az hamar összekészültek és irányt is vettek a kastély felé. Abb gondolkozott rajta, hogy le kéne még ülniük kicsit dumálni a lánnyal, s ki is találta, hogy egyik jó barátnője által megismert helyet választ, ahol nyugodtan tud csevegni a két lányka. Azért a vissza út sem telt el szótlanul, de nem ám…bár aki ismerte őket, tudta, hogy ezt a két csajt le se lehetne lőni, ha beszélgetésről volt szó.
Kattől megtudta, hogy most mi is viszi a prímet nála. S hogy kb. ugyan annyit, tud Mr. Foleyról, mint ő maga. Bár ő helyzeti előnyben volt, hisz neki már volt a tanárral órája.

-   Azt nem mondanám, hogy nem kedvelem, csak kicsit furcsa, de azért jó tanár. S sokkal jobb, mint a denevér. – vigyorgott. – Igazán nagy örömmel tölt el a tudat, hogy nem gyomorgörccsel járok bájitaltanra, mint az elmúlt 4 évben, s elég valószínű, hogy ha sikeres lesz az RBF-em, akkor ezt tovább is akarom vinni. Ki tudja, még mire lehet jó. Sue, úgy is állandóan győzköd, hogy mennyire jó, meg mondjuk ő totál bele van szerelmesedve a bájitalokba. – nevetett tovább, hisz tudta, hogy Hannah is ismeri zizzent barátnőjét.

Gyorsan kifejtette, hogy mit is gondol az új tanerőről, majd Hannah érdekes kérdést tett fel neki. Már korábban mesélte, hogy mi is történt Adammel, de nem gondolta volna a lány, hogy a kis vagány ezt nehezen kezeli. Hogy meséljen Zackről?? De mit? Minden részlet?? Na ez érdekes lesz.

-   Szóval nem tudom pontosan mit is szeretnél tudni, meg hogy mennyit tudsz, de akkor szépen elmesélem, az egész hogy is zajlott le. Meg, ha gondolod az érzelmi meg kezelési hátteret is. – mondta nevetve.

-   Ez a dolog… hát négy éve történt. Éppen, hogy idekerültem, beosztottak a Hugrabugba, és pár hónap telhetett csak el a tanévből, mikor ránk köszöntött a tél. Kellemes, havas, csodaszép tél. Egyik nap Kattel, úgy döntöttünk, teszünk egy sétát odakint, s hogy hogy-nem – már nem is emlékszem pontosan – de hó csata kerekedett az egészből. Csatlakozott hozzánk két srác… A nevük annyira nem fontos… Legalább is most nem. Szóval, csatlakoztak hozzánk, majd fiú-lány csatát vívtunk a friss januári hóból.

-   Jó ideje játszottunk kint, amikor hárman már meguntuk a dolgot, de a negyedik tagunk hathatatlan volt, és tovább játszott volna. Mi, hát nem szép módon, de ott hagytuk és beszöktünk a kastélyba, ahol meg is beszéltük, hogy lenézünk Roxmortsba, ami persze házirend ellenes volt, több dolog miatt is… Hiszen mi lányok elsősök voltunk, a srác másodikos… Meg kiírt kirándulás sem volt kilátásban. De mi vagányok voltunk… Így elindultunk.

-   Már az első pillanattól kezdve volt valami kettőnk között… Nem tudom mi, hiszen iszonyatosan fiatalok voltunk, még is… volt valami… összhang… egy hullámhossz, ami arra engedett következtetni, hogy valami kis szerelem harang csilingel mélyen a lelkem mélyén… és nem csak az enyém mélyén… hanem Zacknek is. Mert, hogy Zacknek hívták a fiút. Szóval összhang oké, harangocskák kipipálva, és egy kellemes kis kalandos út… Mi kell még. Le is mentünk, beültünk a Szárnyas Vadkanba, hogy ne legyünk annyira feltűnőek… Eliszogattunk egy forró csokit, beszélgettünk, kicsit mulattunk, majd visszaindultunk a kastélyba.

-   Nos, itt kezdődik a történet romantikus része… persze, mondanom se kell, hogy összejöttem vele… No igen… Kicsit mesébe illő dolgok… Holdfényben szikrázó hó… sötét, csillagok, bagolyhuhogás… én megbotlottam, ő elkapott, jött az egymásra nézés, csók.
 
-   Szóval… összejöttünk és szépen haladtak a dolgok. Boldog voltam mellette, és hiába gyerekek voltunk, valahogy még is képes voltam felnőttként kezelni a dolgokat. Teltek a hetek, és minden tökéletes volt. Aztán jött a Valentin-nap. A véletlen úgy hozta, hogy őt húztam az ajándékozásnál. Így kapott tőlem egy aranyos kis meglepit, s persze én is tőle. Annyira tökéletes volt. Míg nem egyik nap, egy csomag bon-bon várt az ágyamon. Rajta egy levél, amit Ő írt. Hogy rám gondolt, és csak úgy adja nekem az ajándékot. Én persze rögtön kibontottam, s megkóstoltam… ez lett a vesztem. Nem telt bele 5 perc, s már égnek meredő piros hajjal és zöld arcszínnel álltam a tükör előtt. Rohantam a gyengélkedőre, de sajnos ellenszer az nem volt. Kénytelen voltam megvárni, míg elmúlik. Bár nem volt sok az az egy hét… nekem még is örökkévalóságnak tűnt.

-   Akkor nem akartam látni senkit. Csak Kattel beszéltem, és vele üzentem meg Zacknek, hogy miért is nem akarom látni. Pontosan nem tudom Kat mit mondott neki, de miután kiszabadultam saját karanténomból, nem beszélt többé velem, nem jött oda… nem mondott semmit. Majd az év vége után soha többé nem láttam. Azóta sem tudom, hogy mi van vele.

-   Arra azért kíváncsi lennék…hogy Kat mit is mondott neki… - fejezte be kicsit elszontyolodva.

-   Szóval igazából ennyi történt… de nem tudom, hogy mi és hogyan, csak történtek a dolgok…jöttek az események egymás után. ÉS olyan természetes volt minden, tökéletes… szóval szerintem, ha bejön neked Adam, akkor keresd fel és kérdezd meg, hogy mit is akar, ha meg nem, akkor is. Legalább közöld vele, hogy te esetleg nem szeretnél többet… - vigyorgott most már a lány. – Remélem valamit kiszűrsz ebből, és sikerrel használod. – nevetett.

*Majd lassan vissza is érkeztek a kastélyhoz. Annyira belemerült a lány a történetbe, hogy észre sem vette, hogy már jó ideje a kastély óriás ajtószárnyai előtt álldogálnak. Majd bemennek, talán s eldöntik, hogy ezután, a kimerítő nap után, végre mindenki nyugovóra tér, vagy beülnek még a nagyterembe, vagy Abb egyik kedvenc helyére és még dumálnak.*

[Abbbey]

*Nos a "Kiváncsiság Királynője" már sok mindent kiszedett Katből, aki dióhéjban elmesélte ezt a rövid idejig tartó Love Story-t, de egyszer mindennek vége szakad, ahogyan ennek is, csak éppen egy kicsikét hamarabb, mint ahogy általában kellene ennek lennie. Hát szegény barátnője pórul járt az tuti, látszott rajta miközben mesélte a történetet, hogy teljesen átélte újra ezt az eseményt és amikor a bval teli részhez ért a szája széle lefelé görbült, a hangja kicsit elcsuklott és mintha remegett volna, és ahogy egyre szomorúbb fordulatot vett a mese, Abbey hanglejtése annál változóbb, de a végén egyre halkabbá és halkabbá vált.*

- Óh sajnálom... Ez olyan szomorú... - sajnálkozott Hannah, aki érezte, hogy most jól beletenyerelt ebbe a dologba - Ugye már kiheverted ezt a fafejű tuskót? - ebben a pillanatban a Griffis hangos nevetésben tört ki.

- Olyan értelmes vagyok... fafejű tuskó... oké... - mikor rájött most milyen nagy hülyeséget mondott nagyon felvidult hirtelen, ez a kis ballépés talán Abbey figyelmét is elterelheti a bánatos esetről. Most itt volt az ideje visszavarázsolni az örök mosolyt a Hugrás lány arcára, itt volt az ideje tenni valamit az érdekében, hogy meg sem történtként gondoljon ezekután vissza erre a dologra. Ez azonban nem volt könnyű feladat, Hannah inkább a vigyorkeltéssel kezdte. Próbált pár vicces sztorit elmesélte és néhány szuper pletykát is, remélte ezek megteszik a hatásukat.

*Hamarosan már visszaértek a kastélyba, Hannah nagyon szeretett volna még csevegni egy sort a legjobb beszédpartnerével, így felajánlotta, hogy elmehetnek még valamerre, beülhetnek még valahova, vagy akármit csinálhatnak, csak ne váljanak még szét, annak még nem jött el az ideje. A legjobb az lenne, ha ez az idő sosem következne be, de sajnos egyszer úgyis muszáj, de egyelőre a pletykálkodás és az eszmecsere az aktuális feladat minkét nagyszájú leányzó számára...*