Roxfort RPG

 '96 július. Mivel szünidő volt, Jared keresztapám annyit megérdemelt, hogy nála töltsem a nyár nagy részét, mert ahhoz képest hogy fiatal voltam máris megszoktam a barátnőknél töltött nyarakat.
 Egy unalmasnak induló reggel volt. A pesszimistaságom előbukkanását főleg az hozta elő, hogy egy dörrenésre ébredtem. Kint nagy égiháború volt. Gondolva arra, hogy még csak hajnali 7 óra van, visszadőltem, de már tudtam hogy hiába minden, visszaaludni nem fogok.

 Megint pont az az érzés támadt rám. Megint a sötétségből ébredtem, s beletelt egy-két másodperc hogy rájöjjek hogy hol vagyok. Kivételesen nem a villám ébresztett fel újra, hanem Jared hideg kezével rángtatott vissza ebbe a világba. Még szólalni sem bírtam, be voltam rekedve, de az órára azonnal rápillantottam, hogy ha túl korán van akkor verjem ki a hisztit. 9:43, odakinn még mindig esett, de csillapodott azóta.
-Kelj fel. - szólalt meg Jared keresztapám reketes hangján.
-Minek? Nincs semmi dolgom. Hagyjál. - mondtam az arcom a párnába temetve. Teljesen igazat mondtam. Aznap semmi dolgom se volt, szintúgy mint a többi napon. Meg igaz hogy átaludtam az egész éjszakát, de akkor is olyan álmos voltam, hogy gyilkolni tudtam volna még pár szabad óráért.
-Fontos. - mondta még mindig nyugodt hangon Jared. Türelem. Itt valami nincs rendben. Jared általában az az ember, akit gyorsan ki lehet hozni a sodrából, most mégsem.
-Mi az? - néztem fel rá borzos fejjel, s tettetve h nagyon figyelek, de a hangom gúnyosan csengett.
-Előbb öltözz fel. - mondta s máris az ajtó felé siet.
-Ajánlom hogy fontos legyen. - morgolódtam már csak magamban mert megint egyedül maradtam a szobában. Gyorsan felöltöztem egy fekete nadrágba meg egy szürke felsőbe, s hajamra ügyet se vetve lelépkedtem az emeletről. Az asztalnál ült Jared meg Isabelle. Egyiknek sem volt derűs az arca, pedig amikor ők együtt vannak általában mindig viccelnek, jó házaspár annyi szent.

 -Na? - sürgettem.
-Rebecca. Azonnal át kell menj Stone-ékhoz. - mondta ridegen Jared.
-Tényleg? - kérdeztem kicsit meglepve. Máskor az ajtót is beszegelné hogy ne menjek annak a háznak a közelébe. Na meg lepleztem örömöm. Találkozni Justinnal.. ha ott lesz, persze...
-Figyelj Rebecca. Ez nem egy olyan időtöltésnek szánt látogatás.
-Oké, oké... - legyintettem le keresztapám mielőtt megint belekezd a mondókájába.
-... Rory apja meghalt. - mondja ridegen Jared, s az arcom fürkészi.
 Meglepett. Nem is tudtam pár pillanatig megszólalni.
-Oh. - nyögtem ki végül. -Akkor azért kell mennem...
-Pontosan. - szakított félbe és bólintott.
Görcsbe rándult a gyomrom. Biztos az egész Stone ház most gyászol, s én oda kell menjek. Kicsit betolakodónak éreztem magam. Mit is akart Jared? Hogy megvigasztaljam Rory-t? Ezzel bizony rontani fogom a helyzetet. Jared látta h az ajkaim nagyon makacsul lefele gördülnek, s a hátam is meggörnyed.
-Muszály? - kérdeztem.
Bólintást kaptam válaszul.
-Mit akarsz? Megvigasztaljam? - kérdeztem megint keményebbre váltva a hangnemem.
-Amit akarsz. Rory anyja üzent. Ott lesz még egy barátnőtök is. Hogy jobban megvalljam, ilyen helyzetben lehet én is idehívnám őt.
-Jó... - mondtam, s visszamentem készülődni.

-Elvigyelek?
-Nem, kössz. - mondom harsányan, s elindulok. Kicsit messze laknak Roryék, de most nem akarom hogy Jared kísérgessen.

                                                                          Rebbyy
Nagy szerencsétlenség érte a Stone családot. Egy szinte ismeretlen baleset gyanán elvesztette fontos tagját, David Stone-t. A kedves és tisztességes apát. Aggodalmas, szerető, jószivű embert. Az imádnivaló férjet. Meghalt, és soha többé nem jön vissza.Most Justin is itthon ül, nem koborol, nem megy a haverjaihoz, hanem egyedül gubbaszt szobájában. Nagyon megviselték a történtek, remélem nem lesznek túlságosan rossz hatással rá . Nagyon féltem, pdig igaz hogy ő a nagyobb, de akkoris. Ő az én szeretnivaló, kedves bátyám.Igazából nem csak ő viseli rosszul a történteket, hanem anyu és én is. Anya éjt nappalá téve sir. Gondolkodik, hogy hogyan tudta volna megmenteni apát, akkoris, hogy nem volt mellette a baleset történtekor.Hiába minden, nem lehet változtatni a dolgokon. Én is rengeteget sirtam. Fájdalmaim vannak, mégpedig olyanok mintha egy nagy, hegyes és vastag tű szurkodná a mellkasomat.
 A szobámban üldögélek egyedül.. Azon gondolkodom, mivel tudnám lekötni a gondolataimat, hogy ne gondoljak apára. Ekkor eszembe jut, hogy van egy jó könyvem amit már régóta elszeretnék olvbasni. Gyorsan felugrok az ágyról, a könyvespolchoz megyek s elkezdtem keresgélni azt a bizonyos könyvet. Nem tudom, mi volt pontosan a cime, s az irója nevét is elfelejtettem, de arra emlékszem, hogy valami szellemekről és varázslókról szól. Persze csak a könyv boritóján ékeskedő néhány soros tartalmat olvastam el, és onnan tudom, hogy szellemekről, meg varázslókról szól. Nézem sorra a polcokat, és végre megtaláltam a könyvet. Egy bagoly, egy szellem, és egy varázspálca volt a boritóján. Ez állt rajta:
     "Jessica Stephenie Greengrass:
                     A sűrű rengeteg titkai"
Visszasiettem az ágyamhoz, felugrottam rá, és hátra dőltem. Elkezdtem olvasni. Nagyon érdekesen kezdődik a történet, vicces és ijesztő fordulatokkal sűritve. Már vagy két órája olvasom, nagyon érdekes. Egyik pillanatban megszólal a csengő. Gyrosan felugrom és már szaladok is ajtótnyitni. Közben kiáltottam:
"Haggyjátok! Kinyitom én!"
Gyorsan letroppoltam az ajtón és már ki is nyitottam. Rebbeca Garn. De örülok neki, már nagyon rég nem járt nálunk. Gondolom ő is nem rég tudta meg a rossz hirt. Erre a gondolatra egy könnycsepp kifordult a szememből. Apu miatt, persze nem Rebby miatt. Gyorsan nekiugrottam és jón szorosan megöleltem.
-Szijjaa Rebbyyy! Kösziii, hogy itt vagy. Már rég nem jártál minálunk.- örvendeztem.
Nagyon jó, hogy itt van. Végre van kivel beszélgessek. De most veszem észre, hogy Rebby nem egyedül jött. Van vele valaki, csak én még nem ismerem.
- Akarom mondani sziasztok! Téged nem láttalak...De gyertek bennebb.- hivogattam szépen, kedvesen be őket  a házba..- Rory Stone vagyok. És te?- fordultam az ismeretlen lány fele.

 Még mindig esett, de annyira, hogy csuklya elég lesz, így feltettem, s útnak indultam. Nagy meglepetésemre London utcáin még társaságra is leltem. Egy velem körülbelül egyidős lány haladt mellettem, s vegül csak rámköszönt. Érdekes személyiség lehet az ilyen, aki utcán ismerkedik.
-Te vagy Rebecca, igaz? - kérdezte, mire leblokkoltam. Ez honnan tudja még a nevemet is? Kicsit furcsán néztem rá, láthatta hogy nem tetszik ez a dolog, de bólintottam.
-Nem vhagy valami bőbeszédű. - kuncogott fel hirtelen, s amilyen hirtelen felkuncogott, úgy hagyta abba. Lehet látta hogy milyen grimaszt vágtam erre, főleg hogy mennyien nézhettek ránk a nyílt utcán erre. Meg kell jegyezni, hogy a fiúknak meg is akadt a szemük bennünk, főleg az ismeretlenben.
-Szóval tudom hova igyekszel. Justin mondta hogy két embert hívtak meg mára az ők szórakoztatásukra. - mondja szórakozottan. Igen jó kedve lehet... persze hogy ő az az egyik, aki ma odamegy. Szóval ez a lány az akivel a mai napon együtt töltöm. Mégegyszer végigmértem. Tisztára úgy festett mint egy mugli, azokban az idétlen színes harisnyákban...
-Justhin hívott téged? - szörnyedtem el, ezt meg a lány nem múlasztotta el hogy észre ne vegye.
-Igen. - mondta mégjobban vigyorogva.
Ezekután átfutott egy s más az agyamon. Akkor úgy tűnik, hogy én Rory vendége leszek, ez meg Justiné. Bevallom, hogy hogyha fordítva lenne, jobban tetszene.

 Az egész utat végigröhögcsélte, bár butaságokkal. Nem lettem okosabb - se a nevét nem tudtam kideríteni, sem azt hogy boszorkány-e? De nekem mindegy is.
Vártam. Hogy ott legyünk. Hogy ne érezzem azt hogy az agyam akaratom ellenére - vagy pont hogy akaratosan - kikapcsoljon.

 Végre odaértünk. A Stone Kúria. Szép, nagy ház, nemegyszer jártam benne. Mivel a másik lány sem csodálkozott nagyon el ezen, így gondolom már ő is járt itt. A szemem erre forgatni kezdtem.
Persze ő, mint az elöljáró azonnal a csengőhöz lépdelt s mint egy balerina megnyomta, azután meg felvett egy olyan álmosoly féle szerűséget, gondoltam is, hogy kire vár. Amielőtt Rory ajtót nyitott volna, én is odalépkedtem. Láttam a másik lányon, hogy a nagy mosoly grimaszba megy át, amint meglátta Rory-t. Rory átölelt, s visszaöleltem.
-Részvétem. - mondtam halkan, majd bennebb mentem. Mégis egyet jót vigyorogtam, mikor Rory mondta, hogy még nem látta az új lányt.
 Épp láttam hogy valami nagy mosolyban válaszolt volna, de meglátta Justint az egyik sarokban, s én is arra fordultam. Nem csak a lányt nyűgözte le.
 A lány megint felvette azt a mosolyt, s odasétált Justinhoz, miközben én a kabátomat vetettem le. Nem tudtam, hogy mit csináljak, mostmár mindegy is...
-Részhvétem. - mondta a lány, miközben lépdelt Justin felé, aki meg se mozdult továbbra sem, csak egy helyre figyelt mereven. Csak most tűnt fel nekem hogy mennyire "h"-s kiejtése van, s visszagondolva az idefele jövet tartott monológjára hibáztatom magam, hogy egy ilyesmi hogy nem tűnt fel előbb.

 -Fogalmam sincs. - vettem oda kurtán, és keresztbe fontam a kezem, mikor Roryra pillantottam. Ha nekem a szüleim akkor haltak volna meg, mikor már tudom az eszem, biztos nem így fognám fel, s ha Jared hívna valakit csupán a szórakoztatásomra, kegyetlenül elküldeném. Főleg ha az a lány egy ilyen... na mindegy is.
-Jön még valaki? - kérdeztemm üyet sem vetve Rory kérdéseire. A lány meg mostantól nem is érdekelt, hanem fellépkedtünk Justin szobájába. Kíváncsi is voltam rá. Megváltozott egy-két dolog: eddig sosem voltam Justin szobájában, amikor itt voltam, mindig is csak Rory szobájában voltunk vagy a nappaliban, esetleg a kertben kviddicseztünk.

 Angela Marcos Green. Primitív név. Ez csak muglinév lehet. Legalábbis nekem ez csak azért is az jött hogy muglinév. Amúgy is ez csak egy általam elképzelt ötlet, hogy valakinek a neve alapján megmondjam hogy mugli vagy boszorkány. Az enyém is közönséges név, bár én szeretem. Alig álltam meg hogy valamilyen megjegyzést tegyek a nevére, mert inkább a falakat bámultam, mintsem arranézzek... arra a fotelre, ahol Justin meg Angela ült. Szép, fiús és kissé férfias szoba. Szürke falak, tágas tér, a sarokban ezek a fotelok, ahol most ülünk, a fotelek között egy üvegasztal. Van a sarokban egy üvegiróasztal is, meg egy szép ágy. Ez a férfias része. Ami meg a fiú dolgot meg a kicsit varázslóvilágos oldalát adja az egész szobának az az, hogy a szekrény tetején egy focilabda meg egy kvaff, amire elmosolyodtam. Valószínű a muglik felse fogják mi az, esetleg dísztárgy, vagy valami más, mert ezek annyira eltúloznak mindent...
 
 Egyetlen egy röpke pillanat alatt az is megfordult a fejemben, hogy leleplezzem Justint, vagy Angelát. Justint, ha Angela nem fogja tudni, hogy mi az. Angelát meg ha boszorkány, és kicsúszik a száján hogy mi is az ott fenn - bár utóbbinak nem igazán örülnék, hisz klassz abban a hitben élni, hogy ő csak egy mugli, aki hozzánk képest nem tud annyit. De akkor Justin miért hívta volna meg? Furcsa tények.

 Rory ahogy lemegy valami italért nem érzem annyira jól magam. Mostmár csak hárman maradtunk, s ahogy én ismerem Roryt, ha valamit akar, azzal sokat el tud időzni, akár a konyházban is. Nem akarok addig a némaságban élni, s olyan dolgokról kellene beszéljek, ami nem varázslatokról szól, de mégsem unalmas egy hozzánk hasonlónak.
-Esetleg zene? - kérdeztem, de azonnal meg is gondoltam magam. - Nem kell, ha nem akarod. - legyintek, mert ha mot feltenne egy szomorú számot biztos az apjára gondolna, pörgőset meg biztos nem akarna. Erre, hogy csak Justinhoz szóltam, Angela egy szúrós pillantással méltat meg, én meg viszonzom, mert jobb ha tuggya hogy az érzés kölcsönös.

 Rory visszaérkezett, s egy egész tálca italt hozott - nem csak 4 pohár volt, hanem mind a négyünknek fejenként jutott volna vagy 3 pohárral.
-Vártok még valakit? - vigyorodtam el, de mégis visszafogtam magam. Elvégre gyászoltunk, amit sokszor elfelejtek, mert nekem Mr. Stone nem sokat jelentett, láttam egyszer-kétszer de semmi több, ellenben Roryval meg Justinnal.

                                                      Rebecca
   

        Látom nem valami jó társaság Angela Rebecca számára. Az igazat megvallva nekem sem annyira szimpatikus. Kissé túlpörög mindent, elvégre mi Justinnal gyászolunk. Ettől a gondolattol újra elszomorodtam. Oh..Olyan rossz érzés hogy apu nincs már velünk. Ránéztem Justinra, és a szomorú hangulat, ami teljesen átjárta a testemet, Justint is elszomoritotta. Most mindenkire ráragadt a rossz hangulat. De most hogy visszagondolok, nekemis volt egy rossz közérzetem, mielőtt apu meghalt. Olyan furcsa érzes, mintha valaki kiüritette volna a melkasomat, s csak az üres testet hagyta nekem. Könnycseppek elkezdtek az arcomról lepörögni. Próbálom szinlelni, hogy sirok, de nem sikerül. Törölgetem a szemem, nehogy észrevegyék a többiek, hogy mi történik velem. Egy percre elfordultam, hogy felszáritsam a könnyeim, valamiért nem sikerül. Semmi értelme rejtegetnio az érzéseim, jogom van sirni. De nem akarok ezzel senkit terhelni, talán azért csinálom ezt a hülyeséget.

       De miez? Valami a vállamon...Megfordulok, és látom, hogy Justin van mellettem. Ráborultam a vállára, s zokogni kezdtem, a  szemem srkából észrevettem, hogy Rebbi is közeledik felém, mig aza szivtelen Angela csak mérgelődik, mintha utálna engem. Biztosan azért dühös rám, mert elvontam Justin figyelmét róla. Gondolom tetszik neki a bátyám, csak szerintem az érzés bnem kölcsönös.
     
       Egy pár percig, azt hiszem igy álltam a szoba közepén Justin vállára borulva. Hosszú időnek tűnt nekem. Végre megnyugodtam felemeltem a fejem, és elkezdtem hátrálni.

- Köszönöm.- mondtam halkan, s megtörve.-Amúgy nem várok én senkit, csak úgy volt kedvem, hogy több poharat hozzak. Amm.. És teJustin vársz még valakit?
-Nem tudom..- és egy sunyi mosolyt vettem észre az arcán.
-Ez igent jelent?-kérdezősködtem tovább.
-Mondom, hogy nem tudom.- most már ő sem mosolygott.

 Szaporán vizsgáltam a sok poharat, ahol minden pohárban más-más színű ital van. Vajon Rory ezt varázslattal csinálta? Mindegy is, elveszem a feketét gondolva hogy kóla az ami benne van. Arra ébredek rá, hogy Rory Justin vállán zokog. Csak én nem vettem észre eddig, hogy könnyezett? Esetleg a jókedvem váltotta ki ezt? Kellett nekem idejönnöm... Én nem tudom miért, ha magamnál lennék (ja meg ha nem Justin lenne az akinek a vállán Rory sírna) akkor most meghúznám magam. De nem, csak egyszerűen elkezdtem arrafele menni, ahol a két testvér van.

 Emlékszem. Kicsik voltunk, de már akkor kviddicseztünk az udvaron, Justin meg valamit csinált a kertben, gondolom varázsolt, mert elég jó tanuló volt. Valami ilyen szitu volt megint. Rory nekiment valaminek, s Justin vigasztalta. Az nagyon megmaradt nekem - talán ekkor ragadott el ez a sötétszemű fiú magával valamerre nagyon messzire, oda ahova nincsenek fizikai ajtók, a lelkembe.. Nem én akartam. Ha rajtam múlna minden, kőszívű lennék, csak magamra gondolnák. Milyen könnyű is lenne így élni, elhidegülve mindenkitől. Ilyen életet akarok. De nem megy, érzéseimen nem tudok uralkodni.

 Justin hirtelen fordul meg, szerintem nem vette észre hogy ott vagyok nem messze - kezemben az üdítővel. Azonnal kiütte a kezemből a poharat, mert én sem voltam erre felkészülve, csak lengén tartottam. A pohár nagyot csattant a földön, ezer szilánkra tört. De a tartalma... mivel a pohár a szőnyeg melletti földön landolt, a fehér szőnyeg sem maradt szárazon, meg a fotelen ülő Angela se.
-Boccs. - nyögtük egyszerre Justinnal egymásnak. Angela meg elkezdett sopánkodni hogy mennyit költött a ruhájára, miközben én legugoltam a szilánkokat összeszedegetni, ügyelve hogy ne vágjam meg magam, meg magamban durván káromkodtam, mert ezt egyetlen egy varázslattal meg lehetett volna oldani. Azt elnézve hogy Angela hogy nyávog, meg egyáltalán nem furcsálja hogy a szilánkokat szedegetem, levontam a következtetést hogy nem lehet boszorkány. Sőt még élvezte is, amikor az ujjamat megvágtam.

 -Boccs, nem akartam... - mondtam teljes mértékben kelletlenül Angelának. Látszott rajtam hogy alig tudok bocsánatotkérni ettől a...
-Kétbalkezes, ügyetlen... Nem tudtál volna vigyázni? - Angela szavai mint egy riadó kürt hangzottak a fülemben.
Justinra pillantottam, aki közben odatelepedett mellém a szilánkokat szedni. Gondoltam nem okol engem.. Nem mondom hogy nem én voltam a hibás... részben én is.. És bár ki nem mondanám, de Justin is hibás volt. Annyira, de annyira visszaszóltam volna a lánynak, de nem otthon vagyok, nem én parancsolok itt.

 Ki kell mondani. Egyrészt ünneprontó vagyok. Nem elég hogy poharakat török össze, de miattam mérges Angela is. Mikor az összes szilánkot a kezemben tudhattam, kimentem a szobából, s nem is egyszeri ellenőrzés után, hogy biztosra vegyem hogy nem hallnak, megjavítottam a poharat. Milyen egyszerű is lett volna, ha már ott a szobában megcsinálom.
 
 Nem igazság.
Nem!
Miért hív meg Justin egy muglit hogy vigasztalja? Miért nem egy pasit hív, hisz tudja hogy a húga nagy pasivadász s nagyon is örült volna neki. Egyik kezemben a teljesen ép pohár, enyhén vérzik a másik kezem, így szerencse nem tudok sokmindent csinálni vele. Ahogy felemelem látom hogy nem csak vérzik a kezem, hanem már reszket is. A fürdőszobába mentem, hisz tudtam az utat, ezerszer jártam már ebben a házban. Amint lemostam a kezemről a vért a kagyló szélére támaszkodtam, s élveztem hogy a hajam teljesen eltakarja az arcom. Bosszúvágyam volt. Angela, Jared, mindenki ellen.
 De beláttam. Én vagyok a gyenge. Egyetlen egy kudarc után elbukok. Feltevődtek a kérdések: ha máshol történik pont ez, ennyire kibukok-e? Ha nem történt volna ez, tudtam volna uralkodni az elszabadult indulatokon? Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Miért érzek én így, akárhányszor tudom hogy valaki olyan van a társaságban akit nem szeretnék?

 Felnéztem. A kagyló felett egy tükör volt. Sápadt voltam. A vér látványa a karomon még mindig ott van a fejemben, s képzeletem hülyéskedik vele, mert a lelki szemeim előtt pont azt a látványt látom csak kicsit máképp: egy falfehér lány, s szája szélén vérfolt. Vámpír feelingem volt. De szerencse a valóság nem ez. Lassan visszatérek a szobába...

Rebecca Garn

Most már eldöntöttem, Angelina nem szimpatikus. Olyan flegma Rebbyvel, csak Justinnal tud kedvesen beszélni. Csak véletlen törték össze a poharat, amugy meg nem csak Becca hibája, hanem Justiné is, csak ezt Angelina nem vette észre..Sajnos...Remélem mihamarabb elmegy, már kezd idegsiteni. Nem is értem mit keres itt.

Rebby kifutott a mosdóba, ugyláttam megsebesült. Angelina Justin után leszaladt a nappaliba. Én gyorsan Rebecca után mentem. Gyorsan megérkeztem a mosdó ajtajáig, bekopogtattam.
- Jól vagy? Bejöhetek?- kérdeztem..
Egy pillanatig vártam, mig Becca válaszolt, aztán beléptem a fürdőbe. Láttam, hogy Rebby a kagylóra van támaszkodva. A tükörben megpillantottam hajával boritott arcát, még a szeme sem látszott. A keze azt hiszem vérzik.
- Be kell kötni a kezed? Fáj?- gyorsan közelebb léptem hozzá.

Kerestem valami kötszert, hogy beköthessem a kezét. Gyorsan ment. Felálltam, majd megmostam a kezem és az arcomat. Valami nagyot csattant, gondolom Angela ment el, aminek persze örülök. Justin jelent meg az ajtóban. Mindkettőnk tekintete rászegeződött. Angelát nem látom sehol, ugyhogy tényleg elment.
-Mi történt? Angela elment? Miért?- kérdezgettem..
-Angela elkezdte sértegetni Rebbyt, s én mondtam, hogy nincs igaza, s aztánmegharagudott, s elment. De nem baj,  már kezdett idegesiteni.-szmolt be Justin.
-Jah.. Értem, szóval elment...
-El - mosolygott- Sajnálom Rebby, nem vettem észre, hogy mögöttem vagy, az én hibám..-fordult a lány fele- De mi történt veled? Megsebesültél?
 Gyorsan kimentünk a mosdóból, egyenesen a nappaliba. Leültünk a kanapéra és bekapcsoltuk a tv-ét. Semmi érdekes dolog nem volt, igy hát ki is kapcsoltam. Felugrottam, és bekapcsoltam a zenét.
- Szeretnétek mást hallgatni?
- Á nem, részemről megfelelő..
-Oké, és neked tetszik ez a zene Reb?

 
 Egyik pillanatról a másikra meghallottam Rory hangját, hogy kérek-e kötszert. A kezemet néztem továbbra is a hajzuhatag mögül. Az az egyetlen, ami látszott. Rohamosan ömlött belőle a vér, s reszketett, hisz most hogy jobban megvizsgálom nemcsagy a tenyerem sebzett, a karomon is van vagy ezer seb. Jó ügyetlen vagyok. A vér láttára meg nem csinálok semmit, hisz bírom. Csak akkor nem bírnám, ha már a csontom is látszana a nagy felvágásokban.
Egy kicsit felkapom a fejem, legalábbis hogy a hajam mögül lássam Roryt.
- Tiszta ingyencirkusz vagyok. - toldom oda. - Te sem így képzelted mindezt el, gondolom. - megjelenik egy kisebb mosoly az arcomon, amit vissza is fogok mielőtt Rory meglátta volna.
 A kérdésére csak bólintottam, mire elkezdett egy kisebb szekrényben kutatni. Ma sem fogunk varázsolni. Gondolom magamban. Szégyellem is magam, hogy az egész kagyló most tiszta vér. Megengedtem a csapot, s még mindig véres kezemmel irányítottam a vizet. Rory gyorsan bekötötte a kezem, mire megállapítottam, hogy ő is bírja a vér látványát. Megszemlélve az össze-vissza kötött kezem elszörnyűlköztem magamon. Ezt mind két perc alatt csináltam... sokminden hülyeséget csináltam a suliban is, de ilyen kötéshez akkoris több kell. Ha valaki szembejönne az utcán azt mondaná, hogy leestem 100 méterről. De nem, ezt az egészet a pohár csinálta. A csattanása összerezzenek, s csodálkozom saját magamon, mert nem szoktam ilyen kis dolgokra ennyire reagálni. A tekintetem megállapodott az ajtókilincsen, ami nemsokkal azután lenyomódott, s belépett rajta Justin. Azonnal ránéztem, szótlanul, s tudtam h Rory is így tett, mint mindig. A két testvér elkezdett beszélgetni, majd Justin bocsánatot kért.
- Én vagyok az ügyetlen. - mondtam, a hangomban semmilyen szín nem volt. A "megsebesültél" kérdés kicsit megint a bugyutaságomra emlékeztetett.
 Hallgatásomra megszemlélte a kötésem, s szótlanul megfordult, Roryval követtük. Mostmár úgy kullogtam mint egy lajhár, nem volt kedvem semmihez, csak hogy hazamenjek és valamit otthon csináljak, ott mindig akad valami.
- Nekem igazán mindegy. - mondom a zenére, pedig szeretem másképp a zenét de most úgy esett, mintha az idegszálaimon képeznék a hangokat.
- Tudod már hol tanulsz tovább? - kérdem Justintól.
- Nem. - vágja rá azonnal, nem is számítottam ennyire gyors válaszra, meg hogy nem fogja részletezni. Arca mostmár mogorva lett, s fújtatott is kicsit, hangja meg a lehető legdurvább volt... Ennyivel megbántottam volna? Nem tudtam, hogy ez a gyengepontja, s én mellkasbaszúrtam. Mostmár mindegy, Rory csak mond valami nyugtatót a bátyjának.

 Rory sem szólt egy idő után. Talán ő is tudta ezt, hogy Justin erre agresszív? Akkor miért nem mondta eddig? Eddig haza akartam menni. Mostmár el is tökéltem hogy haza fogok menni. Csak nem bánthatom meg Roryt legalább, ha Justint már sikerült. Kicsit még hagyom, majd bevetek egy sablonszöveget.
- Boccs.. - nyögöm Justinnak. Nem tudom miért mondom, hisz már több mint 5 perc némaság telt el azóta, hogy megkérdeztem, így ez a "boccs" idegenül hangzott az én meg Rorey fülének, de biztos Justin felfogta, hisz azóta is mogorva képpel bámult maga elé.

Rebecca        
         Jóformán megsem hallgattam Rebecca válaszait, nem úgy tűnik, mint akinek jó kedve lenne. Bekapcsoltam a zenét, majd visszaültem a kanapéra. Senki nem szól semmit, legalább 5 percig tartó némaság honol, amikor Rebby kinyögi, hogy "bocs". Gondolom Justinnak mondta, merthogy én nem értem, hogy minek is mondta. Újra csönd van, már- már idegesitő, de nincs mit mondjak.
 
         Egy nagyot ásitottam, álmos vagyok. Má alig birom nyitvatartani a szemem. Most épp egy altatódal szerű dal megy, úgy érzem enm birom tovább, és egyszerre elsötétül minden. Elaludtam. Egyszercsak egy tisztáson találtam magam. Egyedül vagyok, azthiszem. Levagyok ülve a főben, s azon morfondirozom, hogy hogyan juthattam ide, és egyáltalán jártam már itt valaha. Olyan érzésem van, mintha már ezer éve ismerném ezt a helyet, pedig nem emlékszem, hogy valaha jártam itt. Órák óta itt vagyok, s gondolkodom, hogy mit csináljak. Egyszercsak egy bokor felől zajt hallottam, valami van mögötte. Felugrok, közelebb megyek, lassan óvatosan, megtaláltam a pálcám, és azt is készenlétbe helyeztem. De egyszerre elhalkult minden, újra csönd van. A bokornál nem láttam semmit, tehát visszaindultam, oda, ahol ültem. Valami hozzáért a vállamhoz, valaki van mögöttem, valaki akinek nagyon hideg a keze. Megpördültem a tengelyem körül, előkaptam varázspálcámat.
- Elég! Állj meg ott! Ne kényszerits arra, hogy használjam!
Egy magas fiú állt mögöttem, egy farmernadrágot és egy inget viselt. Nevetett azon amit mondtam, pedig én próbáltammegijeszteni.
-Engem nem zavar, nekem is van!- vetette oda félvállról. Ettől a mondattól megdermedtem, majd gondoltam taktikát váltok.
- Rory Stone!- mondtam, s kezetráztam vele.
- Marcos Black!- mutatkozott be ő is, és kedvesen rámmosolygott.- Gyere, üljünk le a földre.Am..Honnan jöttél?
-London. És te?
-Szintén.-újra mosolygott. Most, hogy jobban megfigyelem, nagyon jóképű pasi. Egyszerűen gyönyörű.
-Hány éves vagy?
-18, s te?
-17
- Gyere menjünk sétálni! Jártál már itt?
- Ah, nem!
        Felálltunk, s elindultunk be az erdőbe. Nagyon jól éreztük mindketten magunkat, gyorsan eltelt az idő. Rengeteget beszélgettünk. Megálltunk egy fa mellett, én a fára dőltem, s ő rám. Megcsókolt.

       Egyszerre egy nagy csattanást hallottam, felriadtam. Megláttam anyut, amint belépett a nappaliba. Csodálkozva nézelődtem, mivel fogalmam sem volt arról, hogy mi történt.
-Nyugi, csak anyu az- mondta Justin- Egy jó nagyot aludtál.
-Oh na..Csak álom volt..A fenébe..Am Rebby hol van?-kérdeztem
-Itt van mögötted
-Jah, bocsi nem vettelek észre.-Fordultam Rebecca felé- És mikor aludtam el?
- Pár órája-mondta Justin- S még beszéltél is álmodban..-vigyorgott
- Na ne..És mit mondtam?
-Hát csak annyit, hogy: Elég! Állj meg ott! Ne kényszerits arra, hogy használjam!
-Aham..- Ezt biztosan akkor mondtam amikor megláttam Marcost.- Aztán kell mondjak neked valamit Rebby, de nem ma, majd máskor..

 
 Rory ásítgatott, biztos kimerítettem a hülyeségeimmel. Nem értettem, hogy miért nem szólt közbe amikor Justinhoz szóltam... akkor én kell majd kibékítsem. Majdhogy megriadva néztem Justinra. Valamit röhögött. Roryt nézte, így én is odafordítottam a fejem. Rory a kanapé karzatára hajtva a fejét aludt.
- Rory se bírja sokáig. - szólt Justin, aminek kicsit örültem is, de már rendesen nem mertem másvalamit mondani, mert még feldühödik mint az elébb.
- Igen... pedig nem az a nagy alvós ő... - szóltam vissza. Mostmár tényleg érzem hogy kellene menjek.
 
 Kisebb-nagyobb szünet után mivel láttam hogy Rory nem akaródzik felkelni meg én is untam ezt a bizonyos hallgatag helyzetet megszólaltam.
- Ha nem tart neki sokáig, akkor megvárom hogy felébredjen, azután megyek. Vagy hanem szegényt kirángatom az álmából. - magyarázom az ötletem Justinnak.
- Nem kell. - mosolyodik el, persze én is utána. - Majd én felébresztem. - mondta és már lépett is oda a másik kanapéhoz, mikor Rory álmában meglökte Justint a mellkasánál és ordítozni kezdett:
- Elég! Állj meg ott! Ne kényszerits arra, hogy használjam! - mondta magán kívül, Justin meg hátraesett kissé a lökéstől, amire biztos hogy cseppet sem számított. Rory ezután csendben maradt, de látszott az arcán hogy rosszat álmodik hisz azután többször is összehúzta a szemöldökét és nyöszörtgött is.
- Nem tudom, hogy most ezt nekem mondta-e? - röhögött Justin.
- Még álmában is a pálcájával fenyegetőzik. - legyintettem szórakozottan. - szerintem haggyuk. Egy kis szenvedés neki is kell... - hogy ezután a mondatom után néma csönd lett, feltűnt, természetesen. - Igaz, hogy eddig is szenvedett eleget, dehát ilyen az élet.
 Furcsa, Justin mosolygott, s nézta a húgát. Én meg mind azon morfondíroztam hogy mit álmodhatott Rory. Felötlött az is, hogy Arleth Gresham megjelent álmában, ezért fenyegetőzik, de vissza tudtam folytani a nagy vigyorom. Szemem gyorsan összeszűkült és fejem félredöntöttem mikor Rory mimikája által kreált ráncok kisimultak, arcán békesség honolt - sőt, egy mosoly is meghúzodott a száján, amit kissé csücsörítve tartott. Szemöldökeim gyorsan a magasba emelkedtek, láttam hogy a Justiné is, s egyszerre egymásra néztünk. Lehet hogy mindketten értettük hogy ez mit akar jelenteni.

 Annyira belemerültünk ebbe mint a moziba, hogy nem csak Rory riadt fel mint egy kóros beteg az álmából, mert mi is - apropó, Justin nem - összerezzentünk.
- Jó napot, Mrs. Stone. - köszöntöm. - Részvétem ami a férjével történt. - ugrok oda a tesók anyjához. Egy kisebb mosoly ott ült az ajkaim között, de nem mertem mutogatni. Hogy miért volt ott? Azért mert örültem a találkozásnak, s engem nem is annyira érdekelt hogy a Stone apuka meghalt. Ennyire nem vagyok embersajnáló? Meglehet... Mrs. Stone reagált, nem is olyan rosszul, én meg visszamentem a kanapéra.
 Ahogy kivettem, Justin mesélte Rorynak hogy mi történt, s én csak hallgattam.
- Furcsa vagy, tudtad? - kérdem, mire Rory azonnal rámnéz mereven és ridegen.
- Aztán kell mondjak neked valamit Rebby, de nem ma, majd máskor! - mondja hidegen. Én a kíváncsi persze nem halasztottam el az alkalmat.
- Tán az álmodról akarsz beszélni? Szégyelled Justintól? - nevetek, kicsit sem aggódva hogy rossz helyzetbe hoztam Roryt.
- Mondhatod, hugi. - helyesli Justin. Én meg elkapom néha Mrs. Stone tekintetét, ahogy mindket - főképp engem! - néz egy nagyon halvány mosoly keretében.

Rebby
 Nem akarom épp Justinnak elmondani EZT az álmomat, mást elmondanék szivesen de ezt nem. Teljességgel ki van zárva.
- Nem szégyenlem Justintól, de neked akarok mondani valamit és kész.- mondtam merészen Rebbynek. Jót tett ez a kiadós alvás. És ez az álom, hát az maga volt a tökély. Nagyon energikus lettem hirtelen és vidám is egyben. Gondolom ez rajtam is meglátszik... Gyorsan felugrottam a kanapéról, s Rebbyt is felhúztam onnét.
-Na gyere föl a szobámba, s ott mindent elmondok. Justin, mindjárt jövünk..Bocsika...- ünnepélyesen elvonultunk, ahogy észrevettem Justin le sem vette rólunk a szemét, s sunyi mosoly ült ki az arcára.Én visszanéztem, s rávigyorogtam.Gyorsan fölugráltunk a lépcsőn, egyenesen a szobámba mentünk. Rebbyt lehúztam az ágyamra, s én becsuktam az ajtót. Nem vágytam kivülállók jelenlétére.
-Na szóval..Az előbb eltaláltad, az álmomról szeretnék mesélni. -*széles mosoly, kihúzza magát*-Egy tisztáson voltam, nem jártam még sohasem ott, de olyan érzésem volt mintha már ezerszer láttam volna a helyszint. Szóval, ott voltam egy tisztáson, egymagamban, a fűben ültem. Valami zajt hallottam az egyik bokor felől, odamentem, hogy megnézzem mi lehet az. Nem láttam semmit, tehát visszafordultam, s egyszercsak egy hideg kezet éreztem a vállamon. Hátranéztem, egy gyönyörű pasi állt előttem, de a biztonság kedvéért előkaptam a pálcám, s fenyegetőzni kezdtem. Valószinüleg ez volt az amit ti is hallottatok. A fiú csak nevetett, s mondta, hogy neki is van pálcája, szóval kár igy fenyegetőznöm. Én persze hallgattam rá- ami azt illeti eléggé naiv vagyok, de mindegy- aztán nagyon jól elbeszélgettünk, eléggé megkedveltem. Később elmentünk sétálni, bementünk az erdőbe. Be kell valljam, ha egyedül  mentem volna tutira nagyon féltem volna, de az idegennel biztonságban éreztem magamat. Ott is rengeteget beszélgettünk, aztán én nekidőltem egy fának, s ő rám dőlt. S megcsókolt. Én persze nem ellenkeztem. Tudod milyen vagyok.- nevettem.
Látszólag érdekelte Rebbyt a történet, izgatottan hallgatta amit mondok, úgy láttam... Már elég hosszú ideje meséltem neki, de nekem csak 5 percnek tűnt. Ránéztem az órámra, hogy megtudjam, hogy pontosan mennyi ideje is vagyunk itt, de az meg volt állva. Odamentem, s megnéztem mi baja lehet, gondolom kifogyott az elem. Amint az elemeket cserélgettem, valaki kopogott az ajtón.
-Bejöhetsz..-mondtam
-Na  végre!- Justin volt az, nem is hezitált, rögtön belépett.
- Na mi van? Unatkozol nélkülem?- kérdeztem
- Nem csak..- válaszolt, aztán nem folytatta tovább. Csak nevetett. Én sem fagattam, jobbnak láttam ennyiben hagyni a dolgot.- Mit csinálsz azzal az órával? Még a végén összetöröd!
- Nem vagyok én olyan ügyetlen!- mentegetőztem..
- Add ide, majd én megcsinálom- s kikapta a kezemből az órát..
-Oké, hagyom a mesterre.- s nevettem, persze ő is.Mentem, s leültem az ágyra Rebby mellé. Justin ránk vetett egy pillantást, majd üjra elmerült az óra javitásában. - Hé nem csak az elem fogyott ki?
- Nem. Egy kis technikai hiba is föllépett.
- Értem én.. Nem vagytok éhesek?- látom mindenki bólogat, hogy nem.- Na jó, mert én sem vagyok az.- mindketten röhögtek..-Hát mivan? Csak megkérdeztem?
-Tudjuk..- újra kacagni kezdett.
- Aha..

 
 Mereven bámultam Roryt, s közben azon is elkalandoztam, hogy vajon én hogy reagálnék ha nekem most halt volna meg apám. Vajon tudtam így viselkedni ha megerőltetném magam? Szerintem össze lettem volna roskadva... Erre meg Rory... nem is látszott rajta, hogy erőlködött volna hogy ilyen energikusnak látszódjon. Fura. Dehisz lehet hogy pont emiatt nem kerültünk annó egy házba, mert nem vagyunk egyformák, s innen is látszik hogy nem csak azok tudnak jókapcsolatot teremteni akik ugyan azokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek. Sokszor elgondolkodtam már hogy nem-e csak a bátyja miatt barátkozom Roryval, csak annyira beleélem ebbe magam, hogy nem is vallom be a teljes igazságot magamnak.
 
 Rory felhúzott a kanapéról, én mentem utána. Justin is vigyorgott. Mi az, bolondokháza? Én nem nagyon akartam tovább maradni itt. Csak reflexszerűen visszanéztem Justinra amikor már az ajtón akartunk kimenni. Felállt - minket követett. Hát persze, miért ne jött volna hallgatózni amikor a húga egy - bizonyára cikis - álmot mesél el a barátnőjének.
 
 Rory leültetett az ágyára s én már akkor vissza kellett fojtsam a röhögésem mikor láttam hogy Rory hogy belebolondult egy álomba. Sajnos, ez a valóság volt. Nekem az álmok nem jelentenek semmit, csak célt. Vagyis az olyan álmok.. amiket még nappal is hajkurászunk. Az ilyen éjjeli álmok, hát... azok olyan dolgok, amiket a fantáziánk tár elénk s nem hagy békünk. Energiát ad? Én Rory helyzetében csak rémálmot tudtam volna látni.
Elkezdett mesélni, még mindig lelkesen, s nagyon beleélve, én meg visszafojtottam mindig a nevetésem. Olyan dolgokról beszélt amire azonnal elröhögtem volna magam, de megpróbáltam nem ezt tenni. A szemeim könnyesek voltak a túlzott nevetésvisszafojtás során de legalább nem szakítottam félbe. A végén Rory nevetett, így én is.

- Én nem tudnák most a te helyedben... - szólok. Rory valamit bütykölt az órájával én meg már le voltam nagyjából csillapodva az eset után. Justin kopogott és belépett. Nevetett. Szerintem Rory azt hitte, hogy azon nevetett hogy az óráját bütykölte, mert Justin eljátszodta azt. De én tudtam hogy mit nevet... egészen biztos hogy minden egyes szót hallott, s szerintem eddig ő is röhögött kinn, s csak azért jött be most. Rory néha annyira nevetséges amikor beleéli magát ezekbe a hülyeségekbe. A két tesó továbbra is beszélt én meg kezdtem megint érezni azt az "idegen vagyok" dolgot.
- Furák vagytok. - szóltam mostmár komorabban, ha csak ünneprontó is voltam. - Jared azért hívott ide, mert azt mondta hogy elkellene nektek most hogy én itt vigasztalgassalak... - tekintetem megakadt Justinban, aki rámnézett, s azonnal odanéztem Roryra. - vagyis téged, Rory. Justinnak azt hiszem, más volt. - gondoltam is, hogy ezzel az egy mondattal mindenki kedvét egy szempillantás alatt elvittem, de nem érdekelt. Lehet, hogy már titkusk van, hogy a testvérek mindig is szeretik egymást és hogy ezért ilyen boldogak. Nekem sosem volt testvérem így idegen ez a szó, meg hogy hogy tudnak ilyen jól kijönni. Szerintem nem lesz mindig így... lassan Justin is elszakad a húga mellől.
- Mindig is akartam egy tesót... - hangoztattam, s látom hogy Justin nem bírt az órával. - Látszik hogy tiszta aranyvér vagytok. - felálltam és gyöngéden kivettem Justin kezéből az órát, mire összenéztek.
- Tudom, hogy én is az vagyok, de én nem úgy nevelkedtem hogy körülöttem sürögtek-forogtak a szolgák meg ott voltak apámék... - mosolyogtam - Azért van abban is jó, hogy korán elmentek... szerintem nem bírnám, ha például most mennének el.. - kezdtem úgy érezni hogy egy prédikátok vagyok aki osztja az észt és elviszi azt a kevés jókedvet is.
Az órát végül letettem Rory éjjeliszekrényére.
- Szerintem kell mennie. - húztam fel az órát. Kicsit régi óra hogy húzogatni kell. - Hány óra van? - Jó alkalom volt hogy valahogy bevessem a "mennem kell" sablonszöveget.

Rebecca
Úgylátom, Rebecca valaminn elgondolkodott.Nm is tudom, valamiért olyan érzésem van, hogy ennek az álomnek nem lett volna jó vége, ha nem ébredek föl. Kiváncsi vagyok, vajon mi történt volna a csók után. Valami vérengző szörnyeteggé változott volna a srác, vagy esetleg valaki megölt volna bennünket..Ki tudja?Az a lényeg, hogy már vége, és nem falt föl semmi.  Most már megint szegény apám jár  a fejembe. Ez lehangolt..
Az óra sem akar működni, kiváncsi vagyok, mit kezd majd vele Rebby.Ezek a furcsa kijelentések, amiket az előbb mondott, nem nagyon értem, hogy miért mondta. Furák lennénk mi Justinnal?Nem tudom, de az biztos, hogy nem vagyunk hétköznapiak. Azt azonban elhiszem, hogy Becca is szeretne egy tesót. Én persze imádom Justint, el se tudom képzelni nélüle az életemet, gondolom eléggé unalmas lett volna a gyerekkorom nélküle..Nem tudom mondott-e még valami mást is Reb, nem tudtam rá figyelni, teljesen elvonta a figyelmem Justin.Hm..Ahhoz képest, hogy most minn megyünk keresztül, elég jól viseljük a gyűrődést, de belül azért nagyon szenvedek, annyira üresnek érzem magam, mintha apu elvitt volna magával egy részt belőlünk. Egyszerre csak leborultam az ágyra és sirni kezdtem, kitörtek belőlem az érzelmek, amelyeket egész álló nap rejtegettem. Zokogtam. Justin odalépett hozzám, a kezét a vállamra tette.
-Nyugi..
-Oké, de nem nagyon megy. Rebby?- csak azért kérdeztem, mert ahogy az ágyra dőltem, hirtelen azt hittem, hogy elment.
-Nem..-hangzott Justin válasza.
-Jah, oké, az jó-mondtam még mindig szomorúan. Újra sirni kezdtem, nem birtam fölszáritani a konnyeim.

 
 Hogy válaszolt-e valaki a "hány óra van?" taktikus kérdésemre? Nem. Rory valamit nézett rajtam, olyan semmit sem mondó képpel. Szerintem a "furcsák vagytok" meg az ehhez hasonló mondataimon rágódik. Tényleg lehet hogy átléptem egy bizonyos határvonalat, de ezek a kijelentések egyszerűen most kikivánkoztak belőlem. Nyeltem egyet, mert láttam hogy nem fog egyik sem beszélni az idő múlásáról, pedig én már menegetnék hazafele. Egyébként is, azért hívtak ide hogy megvigasztaljam Roryt. Az sikerült, nem? Hisz` az imént röhögtek felhőtlenül Justinnal.
 Ha nem, hát nem, a falra szegeződött a tekintetem, ahol egy felióra után kutattam. Egy ilyen pompás lakásban csak kell legyen egy órának, aztán meg - feltéve ha már ott jár az idő - eljátszhatok egy "mennem kell" jelenetet. Nem kaptam a szobában egy órát sem, ígyhát kiléptem a folyosóra, ahol persze meg is kaptam. Négy óra ötvenkilenc perc. Vagyis egy perc múlva öt. Csalódni csak kicsit csalódtam, jobban örültem volna ha később lenne, na de azért ez sem semmi.
 Visszamentem, s Rory az ágyra dőlve zokogott. A szemeimet azonnal kimeresztettem. Olyan érzésem támadt, hogy eddig is csak miattam röhögött. Csak én lennék olyan hülye hogy a röhögését annyira őszintének láttam, csakúgy mint Justinét?
 Justin nyugtatgatta, én meg egyre idegesebb lettem. Engem is keresett Rory. Igen, meg van velem is gyűlve a baja, én meg itt lógok a nyakukon, mikor nem kéne. Az a másik lány is elment előbb.
 - Rory, nekem mennem kéne.. - Mondtam halkan, elcsukló hangon, de biztosan. Tudtam, hogy mint egy jó vendégfogadó marasztalni fog, de én makacskodni fogok.
 Szóra nyitottam volna a szám, hogy előadjam az örültem meg ilyen sablonszöveget Justinnak, de nem illik, s Rory zokogása nekem annyira idegen volt.
 - Nos... - Letettem a már beállított órát az asztalra, s hátraarcot vágva kisiettem az szobából, majd le a földszintre.
 - Viszlát. - Köszöntem Ms. Stonenak, s a Stone ifjaktól is elbúcsúztam.
 Hazafele többször is elszégyelltem magam, s éreztem hogy ég az arcom, de a kapucni csuklyáját a fejemre húzva eltakartam magamat a külvilágtól.

---

Becca Garn, köszönööm
Furcsa. Az egész napom azzal töltöttem, hogy hol nevettem , hol meg sirtam. Leginkább sirtam, ami szerintem senkit sem lepett meg. Vagyis azt hiszem. Egy ilyen szörnyű esemény után jogom van sirni, már csak azt tekintve, hogy mennyire kötődtem apuhoz. Amikor anyu elmondta, hogy mi történt, azt sem tudtam melyik világon vagyok. Csak álltam s szólalni sem birtam. Megjelent Rebby, s az a lány, akit nem nagyonm szimpatizálok. Egyik percben nevettem, s a másikban az ágyra leborulva zokogtam. Hangulatingadozások.
S ez a hülye álom, de én biztos vagyok benne, hogy mindez rosszul végződött volna, ha nem ébredek föl. Na mindegy, igy legalább nem nyomaszt az is.
Már későre jár. Rebecca motyogott valamit a hátam mögött, csak nem értettem, hogy mit. Na mindegy, ha nagyon fontos, akkor majd megismétli magát. Én meg persze újból az ágyon feküdtem. Egyszerre csak azt hallom, hogy valaki szalad lefele a lépcsőn, s utána még valaki. Hallottam a lépteiket. Megforditom a fejem, s sehol senki. Se Justin, se Becca. Ja, most már értem, Becca azt mondta, hogy neki haza kell mennie, s én nem értettem. Gyorsan felugrok, s én is letroppoltam a földszintre. Rebby épp most nyitja ki az ajtót.
-Várj!- kiáltottam föl. Becca gyorsan megállt, s én odafutottam hozza.- Köszi, hogy ma eljöttél. Jó volt, hogy itt voltál. Gondolom nem volt kellemes élmény. Azthiszem még nem láttál ennyit sirni. S az örökké vidám Stone kúria még sohasem volt ilyen szomorú és gyászos. Ijesztő. Mégegyszer, köszi mindent. Nem untatlak tovább, szóval jó utat hazafele. Szia, hamarosan találkozunk.
-Viszlát- hangzott Rebby egyszavas válasza az én "prédikációm" után. Becsukta az ajtót s elment.