Oldal nyomtatása - Csillagvizsgáló

.-= Csillagászat óra - Minden emberszabásúnak =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

Éjszakai óra, ráadásul egy teljesen érdektelen, hiszen soha nem tartozott a kedvenceim közé a csillagászat. Azt persze nem mondom, hogy a legszívesebben az ágyamban feküdnék, és heverésznék, de mást is el tudnék képzelni ahelyett, hogy fényévekre lévő dolgokat kukkoljak egy szaros kis hengeren keresztül. Viszont, minthogy kötelező a megjelenés, hiszen mégiscsak hivatalos tanóráról beszélünk, azért erőt vettem magamon. Már most, az öltözködés közben azon járt az eszem, hogy újra és újra végig kell hallgatnom, amit már hat esztendeje teszek. A lányok nyálas kis csöpögését arról, milyen szép is az égbolt éjszaka, és jó lenne, ha ki lehetne olykor feküdni, és csal bámulni a színesen pompázó csillagokat… mindezt persze olyan átéléssel böfögik, hogy csak a csodával határos módon tudom tartani az önuralmam, és nem lebaszni mindegyiknek egy jó reggelt, ébresztő pofont. Kíváncsi lennék, akkor is ilyen csodálatosnak tartanák-e, ha teszem azt egy kibaszott dementor lebegne föléjük a semmiből, és lesmárolná őket. Milyen romantikus is… csak a Hold, a kellemes szellő… egy lány… egy ki tudja milyen nemű faszság, aki éppen kiszippantja emberünkből még a szart is. Aztán ott vannak a fiúk, akik persze már csak azért is bólogatnak, ó de szép az égbolt, valóban, hogy mélyen beletúrhassanak az ellenkező nem fehérneműjébe, és kedvüket tölthessék, mert ugye más fontosabb dolog nincs is a világon. Suttyó banda, akasztani való bélféreg kollekció.

Tükör.
Sóhaj.
Egy lemondó fejrázással fordultam ki a fürdőből, majd kaptam fel az ágyamon heverő mappámat, amelyben természetesen fellelhetőek voltak a kötelezően előírt penna, hiszen mi a fészkes fenével írtam volna különben? Ebből persze következik a tinta és a pergamen is. De egyáltalán ki az a hülye, aki ilyesmit elfelejt elpakolni… bár azért nem szabad lebecsülni a sok diáktárs szánalmasan alacsony intelligenciahányadosát. Lesznek, akik valamelyik eszköz hiányában fognak érkezni. Na, azoknak egytől egyig egy kurva nagy léket vágnék a fejébe fejszével, hogy belekiabálhassam, te barom, utolsó senkiházi kis majomparádé, gondolkozz már! A csillagtérképet még délután belehajtottam a mappába, hogy ne kelljen bajlódnom vele, míg a teleszkópot előkészítettem az ajtó mellett lévő leveles asztalkámra a szögmérővel együtt. Odalépve azon kezembe fogtam mindkettőt, amellyel a törzsemhez szorítottam a mappámat… majd kilépve a szobából még végigfutottam az öltözékemen. A szokásos és előírt nadrág, cipő, ing, nyakkendő és talár. Végigmérve a kihalt hálófolyosót fordultam a lépcsők irányába, és indultam meg a Csillagvizsgálóba.
Csend.
Nyugalom.

Az út nyugalmasan telt, csodával határos módon ma egyetlen tapló és túlbuzgó köcsög sem szeretett volna megfogni a prefektusok közül, noha sokan játszották ilyenkor is a májer hülyegyereket, mintha nem lenne leadva nekik a füles, ma óra lesz, ne verd a kibaszott nyálad. A lépcsők armadáját megmászva, kilépve a csillagvizsgálóba tudatosult bennem, hogy én vagyok az első ember. A vontatott körbetekintést követően lassan az egyik korláthoz sétáltam, a földre helyeztem a kellékeket, majd rátámaszkodva méregetni kezdtem a sötétbe burkolt tájat. Szerencsére az éjszaka miatt volt sötét, bár nappal sem festett jobban, köszönhetően a rengeteg idiótának.

{ Csillagászat tanóra - Mindenki }

A tanrend átvételét követően a fiatal, immáron hatodik évét koptató fiúnak természetesen az volt az első lépése, hogy tüzetesen megvizsgálta azt. Szerette memorizálni, mikor milyen órája is van, hogy tudja, ezeken kívül mit vállalhat, és mennyi szabadidővel számolhat, hogy önnön hobbiját is gyakorolhassa, esetlegesen a véletlenszerűen adódó egyes összejöveteleket, vagy be nem kalkulált eseményeket is nyugodtan fogadhassa. Mindig a megfontolt emberek közé tartozott, és szerette tudni mi történik körülötte, és az a valami mikor történik. Különös tekintettel kellett lenni az egyes órák szokásaira is, úgy, mint például az éjszaka tartott Csillagászatra. Davis mindig is úgy volt vele, hogy ilyenkor kellő időt kellett hagyni a délután folyamán egy kis szunyókálásra, ha az ember nem szeretett volna infernus kinézettel megjelenni a népes társaság előtt. Mindig is adott a külcsínre, esze ágában sem volt holmi szakadt, kialvatlan pórra hasonlítani megjelenésében.

Minthogy a fiatal számolt az éjfélkor kezdődő órával, így a mai napra este öt órától nem tervezett semmi különlegeset. Eldöntötte, hogy a hálókörletében fog pihenni, olvas, esetleg tanul, majd amikor hetet üt az óra, elheveredik tízig. A két óra kellő volt, hogy az ébredést követően tisztálkodhasson, felöltözhessen, és a még délután a Nagyteremből felhozott ételt is elfogyaszthassa, ne kelljen éhínség érzetét keltő gyomorral végighallgatnia az amúgy kedvelt tananyagot. Továbbá az sem elhanyagolható tényező, hogy az embernek az ébredést követően időre van szüksége, míg szemei alól a fáradtságot jelentő táskák visszahúzódnak, és nem kelt olyan látszatot, mintha napok óta nem pihente volna ki magát. Ennek fényében a délután eseménytelenül telt, leszámítva persze azt, hogy Perrynek sikerült megírnia egy levelet, amelyet majd holnap órák után el tud repíteni Skarppal. A tartalma általános, érdeklődő, hogyan alakul a cég, valamint az azt irányító rokon sorsa… hogyan érzi magát Helene néni és McFish bácsi. Gondosan összehajtva azt egy borítékba helyezte, majd ezt követően pár csepp gyantát csepegtetve pecséttel zárta le a kompozíciót. A mappája mélyére rejtve látott hozzá az órára kellő eszközök összeválogatásához, majd mappája helyezéséhez. Dolga végeztével átöltözött… egy zöld pólót húzott magára, valamint egy fekete rövidnadrágot, melyet követően elkényelmesedett az ágyában. Nem kellett hosszas perceket várnia, míg elnyomta az álom.

Tíz óra előtt pár perccel ébredt fel, még sötét volt a szobában, társai a szokásos módon húzták a thesztrőlbőrt. Ők általánosságban véve mindig az utolsó pillanatban kezdték el összekapkodni magukat, hogy aztán lótva és futva érjenek be az órára. Persze ebben az esztendőben valószínűleg a futás helyett sétálnak majd, és ha a tanerő fel meri emlegetni a késést, kikérik maguknak. Davis, noha valamilyen szinten kivételezett volt a szabályoknak köszönhetően, tartotta magát a saját értékeihez, amelyhez hozzátartozott az is, hogy nem szeretett késni. Felülve az ágyban ökölbe szorítva kezét dörzsölte meg szemeit. Egész testében zsibbad még a fáradtságtól, de szükségszerű volt a készülődés. Egy üdítő zuhanyt, valamint tisztálkodást követően már sokkal jobban érezte magát. Felöltötte a sötétszürke nadrágot, a fehér inget, a zöldellő nyakkendőt, valamint mardekár címeres talárját, majd az ajtóhoz sétált míves bőrmappájával, valamint a délután felhozott étellel a kezében. Az ott sorakozó cipők közül a sajátjába belelépve a klubhelyiség alsó szintjére lépdelt. Kiválasztva egy igencsak kellemes fotelt fogyasztotta el a szendvicset, majd komótos és nyugalmas léptekkel kelt útra a Csillagvizsgálóba. Esze ágában sem volt sietni, még bőven időben indult el, tudta, hogy legrosszabb esetben is legfeljebb öt perc alatt megjárja, az óra kezdéséig pedig megközelítőleg negyed órája volt még.

A folyosók félhomályba burkolóztak, a fáklyák fénye pedig vészjósló árnyjátékot játszott a falakon. A mardekáros fiú az igencsak tetemes számú lépcsősort megmászva ért fel az óra helyszínét szolgáló Csillagvizsgálóba. Nem ő volt az első megjelenő, persze ez cseppet sem zavarta, hiszen nem verseny a tanórára való érkezés.
- Üdvözletem!
A hang a szokásos mély és erélyes stílusban hagyta el ajkait. Köszöntését egy élesen villanó kékellő szempár, valamint egy biccentés követte a másik részéről. Blaine, a háztárs volt az előtte érkező… látta már nem egyszer a klubhelyiségben, és megannyiszor órákon, így tudta hogy mivel és kivel kell számolnia. Az üdvözlési formulákon túljutva indult meg jómaga is a korlát irányába, ott a földre helyzete mappáját, valamint felszerelését, majd letekintett a mélybe, mi érdekességet szolgálhat az éjszakai táj.

Csillagászat - mindenki
nagyrészt Lexinek

Az év legelső tanórája… Csillagászat. Sosem állt túl közel Aaron Westbrook szívéhez, de ha máshogy nézzük, mi az ami igen? Nem igen lelkesedett a felesleges tárgyak unalmas végkimeneteléért, az egész rendszer a diákok kínzására specializálódott. Ez az óra azonban kivételesen felkeltette az érdeklődését, ugyanis tudta, egy különleges személy is jelen lesz. Lexivel azóta nem beszéltek, mióta az a csók elcsattant a Déli kilátóban. Egész nyáron nem látta, csak a nőivel volt elfoglalva, halmozta az élvezeteket, de amint leoltotta a lámpát a szobában és nyugovóra tért, ajkain még érezte a lány selymes bőrének illatát. Őt is meglepte a dolog, s csak egy valamire volt képes következtetni, újra meg kell szereznie. Nem, a szerelem szó ki volt hagyva a szótárából, ahogyan a felesleges érzelembefektetés is, ő úgy vélte, csupán a lánnyal töltött éjszakák szükségeltetnek felhőtlen boldogságához. Vonzereje töretlen volt, így készült, hogy szép lassan meggyőzze őt egy nyitott kapcsolat előnyeiről. Persze először tökéletesen elbűvölőnek kellett feltűntetnie magát, így előre rá is készült a szerepre.

Felkelés után némi lustálkodást követően elkezdett öltözködni, hogy részt vegyen a Csillagászat tanórán. Nem kívánt elkésni, biztos akart benne lenni, hogy akad még hely Lexi mellett, így egy lépéssel máris előrébb járhatott volna.
Szép lassan megindult a magasan fekvő terem felé, életuntan ballagott a kihalt köveken. Hamarosan a meglehetősen meredek lépcsőhöz ért, komótosan felsétált rajta és lélekben felkészült, hogy minden bizonnyal Lexi már a teremben fog tartózkodni mire ő odaér…

Így is lett, belépett az ajtón, s rögvest megpillantotta azokat a meseszép, hullámos, mélybarna fürtöket. Nyelt egyet, majd elővette sármos arckifejezését, ám mielőtt megindult volna, még köszönt a többi ott jelen lévő diáknak, nehogy már bunkónak titulálják...

- Helló! – vetette oda, majd megindult a lány felé.

Amint elért a célhoz, lehuppant mellé, figyelte ahogyan zavarba jött ettől a helyzettől, szemeit fürkészte, s mikor látta, hogy csak rá figyel, s tekintete megállapodott végre egy helyen, belekezdett…

- Chanel No. 5 – mondta miközben beleszippantott a levegőbe – Még mindig a kedvencem…

Egyelőre úgy vélte, ez pont elég. Ha azt akarja, hogy vele töltsön egy éjszakát, akkor nem szabad túlságosan tepernie, hisz az feltűnő volna. Csak hozzá az ellenállhatatlan formáját, s meglátjuk mi lesz. Ám abban biztos volt, hogy ha Lexi csípős megjegyzéseihez folyamodik, akkor ő sem lesz rest, mert sosem hagyna ki egyetlen egy alkalmat sem, hogy felülkeredjen vele szemben szócsatában…

::Asztronomia óra::Everybody::

Ó hogy a hippogriff rúgná meg!! Ennél jobban már nem tudom kifejezni indulatomat, amikor meglátom a kiírást a faliújságon. Vagyis hát ki tudnám ennél jobban is fejteni a véleményemet a párosítást illetően, de a pennám eltörne mérgében az tutkó. Történetesen a Csillagászat órán a mardekárosokkal leszünk csoportbontásban. Ez nem elég ok az elégedetlenségre?? Világ életemben ki nem állhattam a mardekárosokat. A legtöbbjük beképzelt, fennhéjazó, bunkó. Khm. Egyedből áll. Meg aztán most miért is vagyok annyira kiakadva? Hiszen egyszerűen csak levegőnek kell néznem őket, és készen is van. Ennyi... Probléma megoldva! Pár percnyi mérgelődés után ránézek a klubhelyiség falán díszelgő antik órára. Az okos szerkentyű szerint fél óra múlva tizenegy óra. Vagyis még van egy kis időm az óra kezdetéig. De mivel nincs jobb dolgom, ezért úgy döntök, előbb indulok el a szokásosnál. Na, nem mintha én olyan példás jó kislány lennék, aki inkább fél órát szobroz a terem előtt. Ellenkezőleg. De most úgy sincs semmi dolgom. Átváltoztatás tanra, és bűbájtanra, a két kedvenc órámra már megírtam a házim. Két jó hosszú pergamentekercs hever az asztalon a klubhelyiségben, mivel általában ott szoktam megírni a leckét, ami valljuk meg. Nem éppen a legjobb szokásom. Ugyanis rendszerint abbamarad a házidoga írás, ha felbukkan egy jó barát, vagy ismerős. De annyi baj legyen. Frissen, és fitten trappolok fel a lépcsőn, látszólag meg se kottyan, hogy már kora reggel óra fent vagyok, és vagy tizenhat órája talpon vagyok. Csendben kinyitom a hatod éves leányháló ajtaját, és a ládámhoz megyek, hogy kivegyem belőle a csillagászat órára szükséges cuccot. Miközben pakolászok, látom, ahogy a többi hatodéves lány is készülődik az órára. Vagy nem… Előhalászom az ágyam alatt árválkodó szerény táskaként emlegetett valamit, és elkezdem belehányni a dolgokat. Két darab egyszerű lúdtollpenna, egy üveg tinta, pár tekercs pergamen (sose lehet tudni alapon), csillagtérkép, a közepes méretű teleszkópom, és szögmérő kerül bele, na és persze az elmaradhatatlan édességek. A tanórai csecsebecsék mellé beledobok egy doboz minden ízű drazsét. Talán feleslegesnek tűnhet, de magamat ismerve eltüntetem valahogy. Még egyszer ellenőrzöm, hogy semmit sem hagytam e a ládámban. Némi mustra után megállapítom, hogy nem. Nincs ugyanis kedvem visszajönni a hálókörletbe érte. Noha nincs messze. Mielőtt elhagyom a hálókörletet az egyenruhámra - ami már alapból rajtam volt – felöltöttem a Griffendél ház címerével ékesített taláromat. Majd elhagyom a hálókörletet, és nyugodt léptekkel átvágok a klubhelyiségen. A portrén kilépve alig telik el néhány perc, és a következő folyosókereszteződésben máris egy prefektusba botlok. -Nocsak! Nocsak! Sétálgatunk az éjszaka kellős közepén? Rivall rám az ismeretlen illető. Nekem csak a jelvénye árulja el, hogy prefektus. –Ha nem lenne nyilvánvaló…-Csillagászat óra lesz nem kevesebb, mint fél óra múlva. Tehát ha megengeded… Én most mennék is. Nem akarok elkésni. –Ezzel sarkon fordulok, és egyenesen a csillagvizsgáló felé veszem az irányt. Ahogy oda érek, benyitok az ajtón. Bosszúsan azt kell látnom, hogy én vagyok az első, aki a Griffendélből megérkezett. Üdv! Ennyit eresztek meg mindössze üdvözlésképpen a bent lévő négy embernek. Mit is mondhatnék, amikor nem is ismerkedtem össze nagyon eddig mardekárossal. Mondjuk nem is nagyon tervezem. Pár elszabadult tincset a hajamból hátratűrök, és a lehető legtávolabbi szegletébe húzódok a teremnek jól elszigetelve magamat tőlük. Túl fáradt vagyok most ahhoz, hogy elviseljek bárkit is, még ha külsőleg nem is látszik rajtam semmi egyéb, ami fáradságra utalna. Ledobom magam mellé a szerény kis táskámat, és előveszem a benne rejlő minden ízű drazsés dobozkát, és majszolni kezdem belőle az édességet. Hátha attól kicsit felélénkülök. Aztán csak várok egy normális arcra… Természetesen egy Griffendélesre…

_×^×_× Asztronómia _×^×_×

   - Véresre átkozom a kezedet, ha még egyszer eldobod azt a… – soha nem derülne ki, hogy mit nem kéne eldobni még egyszer, ha történetesen nem én lennék az, aki dobálózással múlatja az idejét. Viszont így van, úgyhogy amilyen hirtelenséggel pattant fel ültéből a kis negyedikes pukkancs, Adrian Burke, olyan alázattal kushad vissza a túlsó sarokban a tankönyve fölé. Nézd már, még vissza se kellett szólnom neki, de már tudja a rendet. Aki velem száll szembe, az nehéz fába vágja a fejszéjét. Éppenséggel sziklafába. Szóval háborítatlan lelki békével dobálom tovább a maroknyi, kemény bőrlabdácskát a falnak, a legkisebb jelét sem mutatva a részvétnek. Ha valaki mindenképp tanulni akar (sohasem fogom átérezni ezt a természetellenes késztetést), akkor menjen szépen a stréberistállóba, azaz a könyvtárba.
   - Aaaa, de halálosan unom már eeeezt! – szakad el a cérna félórányi dobálás és két bodzakávé után (förtelmes ez a lötty, de nem is csodálom, Mikától szereztem… csupa ilyen kamu egészségizét eszik-iszik), és jó nagyot lendítek a labdát, de úgy, hogy az Burke asztalához csapódik, és vissza se pattan többet. Ellenben a fiúcska, aki idő közben elszundított a jegyzetei fölött, felriad a hangra, s mikor megpillantja az összefércelt bőrgurigát, mérgesen rám néz, és célzatosan összecsapja a könyvét. Egyebet nem mer tenni, pedig már reméltem, hogy bosszúból visszahajítja a labdát a képembe. De ezek szerint rosszabb a hírem, mint amekkora a griffes haragja, nem mer kockáztatni. Hogy a mantikórba, pedig egy kis hobbi-párbajozgatás feldobott volna.
   - Menjé’ aludni, virágszál! – kiáltom a kisfiú után, aztán nyögve-szenvedve elnyúlok a kanapé teljes hosszán. Gyűűlölöm a szerdákat! Feldobom a két lábamat a támlára, aztán addig-addig forgolódom kínomban, míg végül a fejem búbja alatt nem érzem a klubszoba szőnyegét. Nagyokat sóhajtok, dallamokat csettintgetek ki ügyetlenül a nyelvemmel, de mindenre szinte azonnal ráunok. Hirtelen ötlettől vezérelve a padlóra támasztott kezeimre helyezem a testsúlyomat, próbálok kézen állni, de amint felemelem a fejem fölé a lábaimat, kibillenek az egyensúlyból és azonnal összecsuklik a könyököm.
   - Ez szánalmas volt. Inkább menj te is aludni, ahogy a…
   - Nekem még órám lesz! – fojtom a szót a fecsegő portréalakba, valami III. Theophilius báró-ültetvényes-szent-kiskatona-koboldvezérbe (valamelyik csak ráillik a felsoroltakból!), aki csak flegmán megrántja a vállát, és kisimítgatja a kalaptollat az arcából. Rá sem hederítek.
   – Zoo, Any, én elhúztam asztro-halálra! – kurjantom fel a hálótermek felé az utolsó csepp türelmemből is kifogyva, bár abban sem vagyok biztos, hogy a lányok egyáltalán a hálóteremben vannak. Csak azt tudom, hogy mindenki más alszik már. Bezzeg, ha nem kéne éjfélre a csillagvizsgálóba érnem, a Griffendél torony is nyüzsögne, de amikor Montalvo tanárnő órája jön, direkt egyedül hagynak. Én pedig késő délután óta itt penészedem – máskor az óra kezdetéig fennmaradt időt mindig a leckemásolásra hasznosítom –, aludni pedig nem tudok világosban. Meg hát nem is akarok, csak a hülyék fekszenek le tanítás előtt.
   Felkapom a jó öreg, rongyos táskámat, és mellékesen belepillantok; penna van, teleszkóp van, attól ilyen nehéz a pakk, remélem, mérőakármiket is dobáltam bele, amikor kölcsönvettem Any ládájából a csillagtérképét. Ugyanis az enyémet nem találom. Azt hiszem, elhagytam, ami némileg kínosan érint, hiszen csak szeptember van. De az is lehet, hogy a térképet használtam arra a vicces origami bűbájra, amit még Tim Turner, Aud tesója mutatott a nyáron. Na sebaj, feltalálom én magam.

* * *

   - Pffff – foglalom össze a tömör véleményt, ami a toronyban összegyűlt népség láttán fogalmazódik meg bennem. Ennyi mardekáros gyöngyszemet, hát ennél már nem is lehetne csodálatosabb az estém! Fáradtan intek Andy felé, akit láttam is, amikor keresztülmasírozott a klubhelyiségen, de nem csatlakoztam hozzá egyből. Most is teszek pár lusta kört, és kihasználom, hogy idén én választhatok ülőhelyet, nem Zooék. Mivel Montalvo nem kimondottan jóképű férfi, inkább hátul dobom le a táskámat, egy puskázás és órai ejtőzés szempontjából ideális helyre, ami pontosan fél méterrel van távolabb a tanári pulpitustól, mint a tavalyi padunk. De ez elvi kérdés volt, és ezt én választottam. Bágyadt-büszkén hanyatlom a trónomra, és próbálom megsaccolni, hogy mekkorát kéne köpnöm innen a torony széléig, hogy a cucc csak súrolja a kifelé kukucskáló mardis fülét. Nini, de hát ez…
   - Szent Blaine! Az öklendező szüzek megmentője! – szólózom fennhangon, amiért jól tudom, hogy valami epés megjegyzés lesz a jussom, de üsse köpkő, Blaine se lenne már a régi, ha eleresztené a füle mellett a megjegyzést. Egyébként Gabe mellett ő az egyetlen mardekáros, akit nem küldenék expressz bagollyal a pokolba, épp csak valami kivénhedt griffmadárral. Persze Gabe-et előbb feletetném a griffel…
   - Hallom, nagyon belejöttél a lányok kisegítésébe – folytatom, hátha ignorálni próbálja a jelenlétem. Ugyan már, ugyan már, emlékszem én még a mi kis paktumunkra, csak nem felejtett el egészen.

.-= Csillagászat óra - Izabel =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

Hangok.
Pillantás.
Az utánam érkező első előember a háztársam volt, igencsak árulkodó jelenségként megemlíthető a talárjának mellkasán a címer, amely egyértelműsítette… aztán ahogyan feljebb kúszott a tekintetem, még a neve is beugrott. Eleget láttam már, afféle magányos farkas ő is, de lássanak csodát, csak a kivételek közé sorolható valamilyen formában. Legalábbis köszönni azt tud szerencsére, így nem kell külön előadást tartanom a jólneveltségről, amit sajnos igencsak kevesen ismernek ebben a koszfészekben.
- Üdv!
Valamit valamiért ugyebár, ha már vette a fáradtságot, hát ennyit mindenképpen megérdemelt. Mielőtt visszafordulhattam volna a nagy büdös semmit való méregetésemhez, újabb két háztársam érkezett. A mai nap úgy festett a csodák napja, képesek voltak emberi viselkedésre, és köszöntek… valóban érdekes volt megélni, hogy az eddig bégető barmok beszélni tanulva már képesek alapvető szavak kiejtésére is.
- Üdv!
Válaszoltam egykedvűen mindkettőnek, majd ismét letekintettem a mélybe. Egy pillanatra vonzott a majdhogynem végeláthatatlan, amelyet a talaj zárt. Jó lett volna kiugrani, és csak zuhanni, hogy aztán a végén átváltozva visszareppenjek ide. Kellett az adrenalin, de nem volt kedvem felfedni dolgokat senki előtt. Újabb hang, ezúttal dallamosabb, minden bizonnyal lány érkezett, ha nem, akkor lesz mit magyaráznia a hímnemű delikvensnek, miért olyan a hangja, amilyen.
- Szia!
Üres, jellegtelen hangszín, ahogyan a vállam felett hátratekintve köszöntöttem. Eldöntöttem, valahonnan szerezni fogok egy varázstintát, amit lehetetlen eltűntetni, és a nagyterem falára fogom felvésni a ma este dátumát. Eddig négyből négy köszönő… ilyen jó statisztikákat a Roxfort diáksága valószínűleg nem produkált az elmúlt száz évben. Úgy döntöttem, nem fordulok vissza a táj felé, hátamat megvetve a korláton, jobbomat jobbra, balomat pedig balra támaszkodtam meg az ajtót kémlelve. Ötből öt már egy kibaszott anomália lenne.
Fújtatás.
Érkező.

Nem csalódtam az érzékeimben, természetesen az új érkező már nem tisztelte meg a népes kompániát azzal, hogy eljusson a köszöntés formaiságának mezsgyéjére. Izabel, a kis Tündérvirág hozta a formáját, és a stílust, ami elvárható tőle. Megrázva a fejem summáztam magamban, hogy továbbra is csak a kivételek erősítik a szabályt, azzal a lendülettel fordítottam ismét hátat, és mélyet sóhajtva a Holdra pillantottam. Felesleges mozdulatsor volt, abban a pillanatban jött a megszólítás, és az élcelődés… valamint a felszólaló gondolatai által hitt idegszálaimon való tánc. Távol állt tőle, túlzottan kései volt az óra, hogy bármin felbasszam magam agyilag… meg, azért ahhoz már ritka nagy parasztnak kell lenni, hogy ki tudjon hozni valaki a sodromból. A második mondatát követően, anélkül, hogy hátratekintettem volna, szólaltam meg teljesen lemondó hangszínnel.
- Bogaram!
Megráztam a fejem, biztos voltam benne, hogy engem néz, hát érezze a törődést.
- Először is üdv, mert ugye vannak bizonyos etikett formulák.
Elléptem a korlát mellől, de a balom rajta maradt, így közel fél méterre lehettem attól. Remélem érezte a szavakból, hogy igencsak taplónak nézem, amiért arra sem volt képes, hogy kinyögjön egy három-, ha nagyon incselkedni akar, akkor négybetűs szót
- Másodszor…
Halovány és gúnyos mosoly húzódott a pofámra, a hangszín is változott… kissé gúnyos éllel folytattam.
- … nem kell irigykedni, tudod, hogy nálam abszolút befutó vagy.
A mondatot egy kacsintással zártam, hadd főjön a levében a kis griffendéles virágszál. Meg sem várva, hogy válaszol, vagy mond valamit, hajoltam le a mappámért, és egyéb órára kellő szarokért, majd megindultam felé.

--- asztronómia

Kissé nehézkesen vettem a lépcső fokait, melyek a hálókörletből a klubhelyiségbe vezettek. A szemeim még elég kicsik voltak, így óvatosan totyogtam egy-egy helyen, miközben ökleimmel látószerveimet dörzsölgettem. A múlt éjszaka sajnos túl hosszúra nyúlt, nem igazán sikerült kialudni magam. Körülbelül kettőig sutyorogtam az egyik szobatársammal, észre sem vettük, hogy az idő így elszállt. Ettől függetlenül azonban reggel ugyanakkor kellett kelni, mint máskor, így picit rosszul jött ki a lépés. Mikor már a klubhelyiség szőnyegét tapostam, a biztos talajon megszaporáztam lépteimet, hogy behozzam a lemaradásom. Elegánsan elsurrantam a faliújság mellett, aztán pár másodperccel később visszatolattam, mivel az agyam a látvánnyal kapcsolatos információkat ekkora dolgozta fel. A nagy táblán ott lifegett az órarend. Közelebb léptem, mert látásom még mindig nem volt elég tiszta ahhoz, hogy tisztes távolból is lássam, mi áll a papíron.
- Aha, asztronómia óra! - motyogtam magam elé, mikor sikerült kibogarásznom a lényeget. - Aha, Mardekár... Miii?
Az agyam megint nehézkesen vette fel a szem felől érkező csúnyaságot, és csak kicsivel a rivális ház betűinek kibogozása után riasztott. Egyáltalán nem voltam egy pesszimista alkat, de a közös órában nem találtam semmi pozitívumot. Gondterhelt fejjel másztam az elvarázsolt lépcsők felé, és közben azon gondolkoztam, mire számítsak az esti skarlátvörös-arany kontra zöld-ezüst találkán. Végül is arra jutottam, hogy a mardekárosok is emberek - bármily meglepő is -, csak sok köztük az úgymond "balhésabb" diák.
Biztosan vannak normálisabb háztagok is... Kell, hogy legyenek! Nem lehet mindenki velejéig romlott és fekete mágia mániás! Ott van például... Ja, nem. Ő sem kifejezetten kedves. Na, mindegy is. Én sem ismerek mindenkit, ki tudja mi lesz este?! Az is lehet, hogy tök jól elleszünk, bár ez részemről már a naivitás, amúgy pedig az abszurditás határait súrolja. Viszont változnak az emberek, és az idők is. Nem hiszem, hogy egy mardekáros félvérnek - ha van olyan - tetszenének a jelenlegi intézkedések. Márpedig, ha nem tetszenek neki, akkor valószínűleg Voldemorttal sem szimpatizál, és akkor talán ő is rebellis! Már csak egy ilyen embert kell találni, és megdől a házzal szemben támasztott előítélet. Bár, ha azt vesszük alapul, hogy a kivétel erősíti a szabályt, akkor megint a kiinduló ponton vagyunk...
Miközben így morfondíroztam, körülbelül négy-öt embernek mentem neki a folyosón, majd egy éles kanyar után hirtelen a Nagyterem előtt találtam magam. Furcsa volt, de az út nagy része kiesett. Kissé szétszórtan masíroztam be, hogy reggelizzek, majd miután végeztem visszasiettem a klubhelyiségbe, hogy összepakoljak az órákra.
A nap nagy része viszonylag átlagosan telt, kivéve egy-két bénázást gyógynövénytanon. Nem is tudom, hogy az emberek miért mondják azt, hogy "átlagos volt a napom", mikor utána hozzáteszik, hogy miféle különlegességek történtek. Kissé logikátlan az egész... Ha valami különös történt, már nem volt olyan átlagos a nap, tehát kár azt mondani, hogy átlagos volt. Ahhoz képest, hogy ezt most végigfuttattam, én is azt mondtam, hogy átlagos volt, tehát eléggé logikátlan voltam. Ez a megszokás. A lényeg, hogy este már csak az asztronómia volt vissza. Nem szerettem, hogy ilyen későn még órára kell járnunk... Miért nem lehettek fent nappal is a csillagok az égen?! Igazságtalanság. Míg zsörtölődtem, végül megbeszéltem magammal, hogy pihenek egy kicsit az órakezdésig. Mit ne mondjak, ez túl jól sikerült. Alig fél órával éjfél előtt ébredtem az ágyamban, és mivel még nem jutottam el odáig, hogy összeszedjem a szükséges cuccokat, fénysebességgel kotorásztam a ládámban a csillagtérkép, a teleszkóp és a szögmérő után. Mikor minden meglett, elindultam a csillagvizsgáló felé. Menetközben egyszer elejtettem a cuccaimat, mikor megbotlottam a saját lábamban. Kezdtem azt érezni, hogy ez nem az én estém lesz, de inkább igyekeztem, hogy időben odaérjek az órára.
A küldetés sikerült. Igaz csak pár perccel, de a tanárnő előtt értem be a terembe. Ahogy körbenéztem, láttam, hogy gyűlik a nép.
- Sziasztok! - mondtam, miután felmértem a terepet, s közben egy piciny mosolyt engedtem el, inkább a többi griffendéles, mintsem a mardekárosok irányába. Ki tudja, mennyire lettek volna vevők rá...

Asztronómia
segítségnyújtási felhívás mindenki számára

   Én, kérem, még ébren vagyok. Ez tény. Bár furák, ahogy ezek a csillogó izék röpdösnek a levegőben... Hm, mi ez a hely? Mintha az előbb még az ágyamon hasaltam volna... De nem, végig ebben a tágas, kivilágított teremben voltam. Nem, inkább folyosó... Igen, ez vezet a bejárati csarnokhoz, onnan pedig ki a szabadba! Uh, csak nem távolodik a padló? Hiszen repülök, a saját imádott seprűm nyelét markolom! Eeeez igeen... Kiröppenek a tölgyfa bejárati ajtón... Oááhh, forogni kezd a föld! Nem, így már nem jó, mindjárt hányingerem lesz... Keménynek ütközöm és feljajdulok. Hová tűnt a JólsepR-em? Fel kell tápászkodnom, mielőtt erre jön egy zöldtaláros, még kiröhög, amiért a földön hasalok. De úgy tűnik, ilyesmitől nem kell félnem, minden olyan furán kihalt... A bejárat előtti kis téren vagyok, aminek a közepén az a szobrokkal díszített szökőkút áll. Mintha ez sem lenne a régi... Mit ábrázol ez most? Több ijesztő alak, valami tekergődzik a lábuk körül... Hol vannak a madarak, a griffmadár meg a többi?
   Megmagyarázhatatlan rémület lesz úrrá rajtam. Tulajdonképpen hol vannak a többiek? Miért nem hallani semmi neszt, tücskök ciripelését, madarak szárnycsattogását, a tóban lakó szépia csobbanását, a diákzsivalyt? Nyugtalanító a csend...
   - Mondtam, hogy el fogsz aludni, Any.
   Ez a hang ismerős, Zoo hangja... De honnan jön? Mintha mindenhonnan hallanám... A Nagyteremben vagyok? Az előbb is itt voltam? Zavartan állok meg két hosszú, üres asztal között. Aztán megpillantom sötét hajú barátném az egyik szélső asztalnál. Egyik kedvenc vámpírkönyvét bújja, hát persze... Tényleg, ezt szokta. Ő ettől Zoo. De miért is állapítgatok meg most ilyen nyilvánvaló tényeket? Hiszen eddig is tudtam...
   Zajok hátulról. A küszöbön Frics áll... Jézus Mária, tudom, a múltkor véletlenül leszakítottam a harmadik emeleti falról egy ócska gobelint. Rákentem egy kis hollósra, de a gondnok tuti átlátott rajtam, úgy ismer már, mint a tenyerét. Megint elvisz büntetőmunkára. Nem akarom, Zoo, segíts...
   Nekiiramodom a kastély sötétjének, és csak futok, amíg a lábam bírja. Hol van ilyenkor a seprűm? Menj az utamból, Blaine, nem érek rád... Szaladnom kell...
   - Neem, nem akaroom... Sietek...
   - Jól is teszed, ha sietsz, csillagászatunk van.
   Lustán felszalad a szemhéjam, pillantásom ráesik a szomszéd ágy mellé hajintott lábbelire. Oh, igen, ez Iza számomra mérhetetlenül idétlen bakancsszerű valamije, amivel év eleje óta nem tudok megbékülni. Ez már egészen biztosan nem álom, hanem valóság. Még a szagát is érzem, ezt az újonnan-vásárolt-cipellő illatot... Nyüszítve fordulok a másik oldalamra, ezzel a mozdulattal végigropogtatva gerincem összes porckorongját.
   - Zoo, Any, én elhúztam asztro-halálra! – szűrődik fel valahonnan a klubhelyiség irányából, valamilyen különös véletlen folytán Izabel Bishop hangján. Mérhetetlen szenvedés közepette poroszkálok le az ágyamról, és az aktivizálódás kedvéért szökkenek párat. Tudtam, hogy el fogok aludni, ha ledőlök, és akkor csak az atyaúristen tud majd felébreszteni (szerencsémre mind Zoo, mind Iza ebbe a kategóriába tartozik)... Egyáltalán miért kell egy tanórát az éjszaka közepén tartani?! Ez akkora baromság. Hiszen akkorra már a legelvetemültebb strébernek sem fog az agya. Pedig negyedikben Dumbledore egy kész kis tisztást varázsolt valamelyik földszinti osztályterembe, komplett éjszakai égbolttal meg minden, miért nem tudnak ezek ilyet csinálni? Bár az jóslástan volt, de az tök mindegy. Tehetségtelen ez a banda...
   - Hol a francban van a csillagtérképem? – bukik ki belőlem a kérdés fennhangon pakolászás közben, bár a szobában már nem tartózkodik senki. Zoonak nem reszortja a késés különösképpen... Ez a hiány viszont aggasztó. Talán felkaptam a könyvemmel együtt, és már a táskámban van?
   Kiszórtam még egyszer a mindenséget a takarómra. Meggondolatlan lépés volt, mert a batyumban általában legalább háromszor annyi apróság leledzik, mint ahogy én gondolom... Eh, a Drublit már nem pakolom vissza. Viszont a térkép sehol. Hova kevertem el? Tuti az ágyam alatt van valahol...
   Egye fene, nem olyan nagy gond. Csak nem veszi észre Montalvo... (Ha mégis, akkor legalább szórakoztatom egy kicsit a csoporttársaim... Vérengzésbe fulladó asztronómia óra, jól hangzik, nem?)

csillag - csillag - csillag

   - Gghrrrhm – vicsorgok szemforgatva, amikor lecsapom a cuccaim Iza mellé. Ez a Blain tényleg errefelé jön? Na mindegy. Útközben végiggondoltam a lehetséges tanári reakciókat eddigi tapasztalataim alapján, és bár összességében abban maradtam, hogy megéltem már rosszabbat is, néhány eshetőség kifejezetten morcossá tett. Ugyanakkor... ohóó, támadt egy ötletem!
   Ha már az életben egyszer a tanár előtt toppantam be egy órára, és ráadásul rendelkezem egy apró hiányossággal, megpróbálom a javamra fordítani szokatlan buzgólkodó koránérkezésem.
   - Hahóóó! El tudja valamelyikőtök végezni azt a másoló bűbájt? – rikkantom harsányan valamennyi évfolyamtársamnak címezve. Gáz, hogy pont a mardisokkal csaptak össze csillagászaton, egy sárga- vagy kéktalárosokkal vegyített csoportban nagyobb lenne a valószínűsége a segítségnyújtásnak, de ez már veszett seprű nyele. Egyébként sincs időm ilyesmikkel foglalkozni.
   – Elvesztettem a csillagtérképemet, és ez a banya megfojt – magyarázom Izának fejcsóválva, mellesleg. Biztosan együttérez velem.

&&& Asztronómia &&&

- Tehát a Mars ... a Mars ...
* Sóhajtva csaptam be az asztronómia tankönyvet, ami a heves mozdulattól halkan megnyekkent; nem is csoda, hiszen a kézhez kapása óta bele se néztem. Ez bizonyára hiba, de Merlin szerelmére! A csata, az összecsapás küszöbén mégis kinek van kedve tankönyveket bújni és a Szaturnusz gyűrűjéről elmélkedni? Senkinek, aki tenni akar! Márpedig én ez utóbbi kategóriába sorolom magam, bár annyi biztos, hogy jelenleg - egyenlőre - eredménytelenül. Irigyeltem azokat, akiknek volt bátorságuk megszökni, olykor legszívesebben én is követtem volna őket ... de a DS-nek szüksége van rám, ahogy minden egyes bátor emberre, aki még érez magában elhivatottságot a cél érdekében. Ezekből pedig egyre kevesebb akad mostanság, kvázi mindenkit fene mód meg kell becsülni!
De akkor is ... *
- Na jó. A Mars ...
* Ismét bele fogtam a szöveg elemezgetésébe, miközben ujjaim lassú táncba kezdtek az asztallapon. Különböző ritmusokat alkotott, a kopogás lassacskán ütemekre fejlődött. Máskor idegesített volna ez a hang, de akkor és ott igazán semmi nem bírta érdemben magára vonni a figyelmem. Még a Mars se, ami a tankönyv leírása szerint a legnagyobb mágikus töltéssel rendelkező égitest; elmarad mögötte még a Neptunusz is.
Neptunusz, Mars, Vénusz, Uránusz, Szaturnusz ... Neptunusz, Vénusz, Urá ... *
- Szentséges Merlin! * mérgesen kezembe temettem az arcom és azon gondolkoztam, vajon hol is járhat ebben a pillanatban Harry, Ron és Hermione. Jó, már hivatalosan is a Főnix Rendje tagjaivá avatták őket - bár nem is vártam mást, de akkor is! Ez a bizonytalanság megőrjített és ezen az állapoton az sem igazán könnyített, hogy mindenhol süket fülekre leltem. A Rendről nem beszélhettünk nyilvánosan; senki nem mert állást foglalni. Aki pedig mégis volt ilyen botor, annak szörnyű retorziókkal kellett szembesülnie.
Ismét mély, hosszú sóhaj tört föl a mellkasomból. Az idő már így is sebesült hippogriffeket megszégyenítő lassúsággal vánszorgott, nem szerettem volna tovább mélyülni az unalom fekete posványában. De - sajnálatos módon - az asztronómia órámig még sok idő volt hátra, így inkább az ominózus olvasmányt a táskámba süllyesztve felhagytam a tanulással. Túlságosan zavart voltam az ilyen ténykedésekhez, ráadásul amúgy sem volt túl sok kedvem elbóbiskolni a Plútót bámulva. *
~ Kellett nekem asztronómia, kellett nekem éjféli fakultáció! ~
* A táskámat a vállamra vetve az asztaltól átköltöztem a kandallóval szemben álló fotelek egyikébe. A mágikus tűz még most is erősen, fényesen pattogott, felemésztve a fahasábokat maga körül. A nyugalom, a csönd teljesen ismeretlen volt számomra, legalábbis a Griffendél klubhelyiségében eddig biztosan, de ezúttal nem bántam, hogy egyedül vagyok. a többiek már elmentek; ki lefeküdni, ki az órájára ... na igen. Az olyan nem-normális-iszapagyú diákok, mint én nyilván az utóbbi okán másztak ki a portrénkon ilyen késői órán. *
~ De hát a csillagokat bámulni olyan romantikus ... ~
* Énem morálisan hibátlan része a fent említett kifogással próbált lekenyerezni. Remek. Persze, hogy romantikus a csillaglesés, de nem az iskolában, nem az órán, nem úgy, hogy közben másodpercenként bevered a fejed az előtted álló látcsőbe! Merthogy nem ritkán ez is előfordul!
- Meg aztán ... a célszemély nélkül a romantika nem számít semmit. * suttogtam csak úgy, magamnak. Figyeltem a lángok táncát, a pattogást ...
Neptunusz, Mars, Vénusz, Uránusz, Szaturnusz ... Neptunusz, Mars, Vénusz, Uránusz, Szaturnusz ...

* * *

Elaludtam. Hát sikerült. Igen, igen egészen határozottan bele aludtam az unalomba, pedig mostanában ez elég ritkán fordul elő velem. Meg szerintem mindenki mással is, aki átérzi a puccs jelentőségét és Tudjukki ... na jó, Voldemort egyed uralmának hatásait a társadalomra!
Minden esetre sietve felkaptam a táskámat, kimásztam a portrémon és futva haladtam végig a folyosókon. Lépteim visszhangot vertek a csöndben.
Végül - és még épp időben! - bomba szerűen bezuhantam az asztronómia terem ajtaján. *
- Huh ... sziasztok! * a sietségtől zihálva küldtem egy erőtlen mosolyt a bent lévők felé, majd körbe néztem a helyiségben, üres helyek után kutatva. Végül - jobb ötletem nem lévén - ledobtam magam az első szabad székre. *

<<Asztronómia&Kiselőadás>>

- Draco...Draco csillagkép. - mutatóujjam végigsimítja a "pehelysúlyú" könyv lapját, majd megállapodik a keresett szócskán. Villámsebesen ütöm fel az ott nyugvó oldalszámot, mely valóban elkalauzol Malfoy...vagyis a Sárkány csillagkép észvesztő világába. Draco... Óhatatlanul is a tejfölszőke haj jelenik meg lelki szemeim előtt, s ez a tény apró mosolyt csal arcomra. Azonban amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is onnan.
- Bakker, ne már! Két sor? Két kib*szott sor?
Dühömben becsapom a könyv fedelét, majd fejem kétségbeesetten koppan rajta. A szitkozódás nem az én világom, sőt igazából az utolsó pillanatokra hagyott feladatmegoldás sem, de néha vannak kivételek. A fáradtság letaglóz, a papír gyűrődésnek indul izzadt kezeim alatt. Perceim maradtak csak. Ennyire jelentéktelen lenne ez a Draco? Talán csak annyira mint Malfoy. Talán róla nevezték el. A sületlenségek csak úgy záporoznak az agyamban, azt sem veszem észre, hogy erre most nincs idő. Bezzeg kép az van róla, hogy a fene egye meg őket. Lefényképezem a szememmel és majd kivetítem nekik az égre. Höh. Amilyen mázlim lesz úgyse fog látszani a távcsövön keresztül.
Majd elsütök valami poént. Ilyen se volt még, hogy asztronómia kiselőadást tartsak. Izgalmasan hangzik, csak most túl hülyének érzem magam. Ahhoz is hülye vagyok, hogy ébren legyek. Ilyen létezik?
Megerőszakolván magam újfent felcsapom a vaskos irományt, pontosan a 616. oldalon. Megragadom a tollam, majd az alig használt papírra firkantom a nyúlfarknyi semmitmondó szöveget. Már ha lehet két sort szövegnek nevezni.
Komolyan kíváncsi vagyok, hogy ebből aztán milyen szent szart hozok ki.

Immáron a szükséges, ám mégsem annyira elégséges feltételekkel, azaz a csillagászat kihagyhatatlan kellékeivel kezemben baktatok a torony felé. Arcom már nem annyira sápatag, mint amilyennek érzem, viszont még mindig álmos vagyok. Legalábbis szám percenkénti kinyílása elhiteti velem ezt. Én pedig készségesen elhiszem.
Nem akarok csődöt mondani, elvégre a Griffendélesek valamilyen szinten számítanak rám. Össze kell szednem magam. Mindjárt odaérek, és jesszus...fel is kell baktatnom oda. Szép lesz ha dobok egy hátast a lépcsőn. Ha szép nem is, de ütős biztosan. Főleg a gerincem számára.
Mély levegőt veszek, majd lassan kifújom. Az Androméda-köd mintha az agyamra borult volna. Fejemben a különféle csillagképek vetik meg lábukat, szemeim leragadni készülnek. Még jó, hogy hoztam fogpiszkálót.
- Szent szalamandra! Miért nem veszem én ezt komolyan?
Magam sem értem, de őszintén szólva a kérdést se. Azon töröm piciny agyam, hogy mit ettem ebédre. Pedig nem is gomba volt. Darabos mozgással lépkedek a fokokon, s nagyon igyekszem, hogy ne visszafelé tegyem. Lihegősen trappolok be a terembe, szemeim körüljáratom a bent lévőkön, majd megeresztek egy energiamentes mosolyt.
- Ciao mindenkinek!
Ennyit azért sikerül kinyögnöm, miközben a láthatóan gondban lévő lányhoz sétálok.
- Beütött a krach?
Teszem fel teljesen ártatlan kérdésemet, miközben cuccom a legközelebbi padra pakolom.

Stílusosan iskolakezdésre;;;
Csak Önöknek

Immáron eljött újra az éjszaka, mikor útnak indulhatok a jól megszokott toronyba. Mondhatni hiányzott egy kicsit a nyár folyamán, azonban előfordult, hogy feljöttem csak úgy nézni a csillagos eget, vagy épp hullócsillagokat keresni, mikor fölöttünk voltak a Persediák.
Gondolom mások nagy ívben elkerülik a helyiséget, ahogy csak tudják, hiszen pár hónapja itt történt az a bizonyos eset, Albus Dumbledore-ral. Minerva be is akarta utána záratni a csillagvizsgálót, de sikerült meggyőznöm, hogy más helyiség nem alkalmas arra, hogy órát tartsak, s végül a tanárok igent mondtak, és támogattak abban, hogy továbbra maradjon itt az óra.
A tanáriban már majdnem elütötte az éjfélt a lustán ketyegő óra. A talárom zsebébe csúsztatom a pálcámat, és elindulok a szokásos útvonalon. A folyosók teljesen sötétek, azonban semmi szükségem arra, hogy világítsak a pálcámmal, mivel csukott szemmel is odatalálok innen. Az elmúlt évek alatt elég sokszor megtettem már ezt az útvonalat hetente több alkalommal is, így nem esik már nehezemre a sötétben tapogatózva sétálni. Semmi neszt nem hallok a vörös tűsarkú Jimmy Choo cipőmön (http://adozeneggs.com/wordpress/wp-content/uploads/2010/02/jimmy-choo-red-patent-2.jpg) kívül, no persze azért a pletykás portrék még ilyenkor is ébren vannak, így talán olykor egy-két suttogó hang is hallható.
Őszintén remélem, hogy ott lesz már mindenki, mire odaérek, tudhatják már igen jól, hogy utálom a késő embereket. Egyetlen diákot engedtem el – Zoo Deschanelt, akit maga a javasasszony kért el, nos ha ő jelzett felém, akkor bizonyára tényleg gondok lehetnek a lánnyal. Fejet hajtok hiányzása fölött, de természetesen a következő órára majd teljesen felkészülten várom, mintha ott lett volna most.
Elérkezem a toronyba felvezető lépcső lábához vivő folyosóra, s épp akkor látok egy nebulót, amint ráfordul a lépcsőre, és elnyelni a sötétség. A világító pálca náluk még elengedhetetlen kellék. Talán meg is hallott engem, de nem hinném, hiszen a nagy trappolásban kizárt, hogy észrevett volna, hiszen azzal lehetett elfoglalva, hogy el ne késsen, mert tudja jól, hogy harapok, ha valaki késik.
Odaérek hát én is a lépcsőhöz, és lassú léptekkel indulok felfelé. A két kezemre most nincs szükség, mivel ezúttal térdig érő fekete ruha (http://turbo.indyposted.com/wp-content/uploads/2010/07/Chanel-Inspired-Little-Black-Dress-201x300.jpg) van rajtam, így szerencsére nem taposhatok rá – ennyiből előnytelen a csillagvizsgáló, hogy nem egy szoknyámat tettem már azzal tönkre, hogy másztam fel a lépcsőn.
Benyitok.
Őszintén? Nos, nem lepődtem meg. Alig vannak. De szó szerint. Talán látják is az arcomon, hogy nem vagyok túlzottan elragadtatva attól, hogy ilyen foghíjas a társaság. Szégyellhetik magukat a hiányzók, megtanulhatnák már, hogy innen nem lehet hiányozni, csak akkor, ha valaki épp a halálán van. Azt sem fogadom el, hogy ha valakinek a nagymamája halt meg, és haza kell mennie. Két éve volt, hogy egy Timothy Jones nevű fiúnak háromszor halt meg a nagymamája. Na engem biztos, hogy nem lehet felültetni egy ilyen trükkel, pedig a fiú váltig állította, hogy valóban háromszor halt meg. Igaz, hogy a varázsvilágban vagyunk, de mindennek van határa, akár csak a mugliknál. Meglepetésemre ezúttal a Griffendél több fővel képviselteti magát.
Tehát itt vagyok újfent. Látok szép, napbarnított arcocskákat, de ugyanolyan sápadtakat is, mint télen.
- Csillagfényes szép estét Önöknek! Remélem, hogy jól telt a nyár! – kezdek bele mondandómba, s utóbbi megjegyzésre azért számítok egy-két bólintásra, vagy fejrázásra. Ez csak amolyan bevezető, mégiscsak az első órájuk az évben! A rémes RBF-ek után…
- Nos, mondják csak, a többiek merre kószálnak? Amennyiben jól emlékszem, két kivétellel senki nem kapott elfogadhatónál rosszabbat az RBF-en, és mégis olyan kevesen vannak! Tudják, hogy ez egy kötelező tárgy, RAVASZ szinten kellene tudniuk, ha valamire is vinni akarják később, ezért is tettem lentebb a mércét az E-szintre. – mondom fájdalmasan, melyre azért várok valakitől valamiféle visszajelzést. Ha maradt volna a V, akkor cirka öt ember járhatna hozzám ilyekor. Pedig nem is vészes tárgy! Ha azok a nyomorult muglik is meg tudják tanulni, akkor az én diákjaimnak miért nem megy? Förtelem. Csak Frank Silvermann és Adeline Crosswords kaptak felmentést az órám alól, mivel nekik sikerült összehozni egy Troll szintű RBF-et. Fogalmam sincs, hogyan történt, talán Exmemoriam áldozatai lettek.
Néhány másodpercig pakolászom az asztalomnál, majd leülök a székemre, és balommal gyorsan az asztalon nyugvó pennáért nyúlok. Gyorsan bejelölöm, hogy kik jelentek meg, azt kell mondjam, körülbelül háromszor ennyien kellene lenniük. Egy halvány mosollyal nyugtázom, hogy a két kis előadást tartó illető megérkezett – szerencsére bennük sosem kell csalódnom.
Felállok az asztaltól, és elkezdem.
- Mint látják, ma borús időnk van, így ezúttal elméleti óra lesz, a teleszkópokat vissza is tehetik a táskába, majd következő órán bepótoljuk a hiányosságokat.
Kicsit várok, mert már ismerem annyira a társaságot, hogy azonnal elkezdik visszapakolni, amint kimondtam, mivel a teleszkóp igencsak nagy helyet foglal, jobb helye van neki a táskában. Ezúttal az járt jól, aki kis sem szedte még.
- Remélem, hogy hoztak magukkal csillagtérképet. – Balra pillantok, majd egyikőjüknek címezve, jól kihangsúlyozva minden szótagot, folytatom – Miss Awenmore, legyen kedves következő órára hozni a térképét, most nézze a Miss Bishopét.
Nem lehet igaz. Könyörögjek nekik, hogy bármit is csináljanak? Mégis hogy képzelik ezt? Chhh… micsoda népség! Nem is csoda, hogy alig születik kitűnő osztályzat ezen az évfolyamon.
- Ebben az évben kiemelünk majd több csillagot és galaxist, és ezekkel fogunk bővebben foglalkozni. Egy kis kedvcsinálónak mára két kis előadást terveztem, melyet ketten Önök közül vállaltak. Mondanom sem kell, hogy nem volt túl nagy a tolongás előző évben, mikor kiadtam a feladatokat – jegyzem meg rosszallóan.
Cassandra és Kevin volt egyedül, aki jelentkezett nálam, természetesen roppant örültem neki, mikor felkerestek a szándékukkal, mert sokkal rosszabb, ha nekem kell kiválasztanom két embert. Így legalább olyanok csinálták, akik élvezték a kutatással eltöltött időt.
- Jajj, majdnem elfelejtettem mondani – remélem, hogy ettől felébrednek, hogy mostantól ez az utolsó órájuk ilyenkor. A nem túl nagy népszerűségnek örvendve átrakom két órával korábbra a kezdés idejét, akkor remélem, hogy több látogatóm lesz. Mondják is meg a hiányzóknak, hogy a saját érdekükben jöjjenek el, különben rossz vége lehet a következő évi RAVASZ vizsgának – ugye értik, hogy mire gondolok. – célzok erősen a jövőre, hogy igen, nálam úgy van, hogy nem csak a pergamenre vetett szavak számítanak, tenni is kell azért a jó jegyért.
- Most nem kezdem el önöket faggatni az elmúlt évi anyagból, mert tudom, hogy a nyárnak van egy olyan varázslatos tehetsége, hogy mindent kitöröl a diákok fejéből. – mondom mosolyogva, miközben odalépek lassan a párkányhoz. Megfordulok, és feléjük fordulva folytatom tovább – Meghallgatnak majd két kis előadást. Az egyik a hozzánk közelebb eső csillagokról, a másik pedig a hozzánk közelebb eső galaxisokról fog szólni. – rövid hatásszünet, hogy így negyed egy tájékán mindenki biztosan felfogja, hogy mit mondok – Kérem, vegyék elő a csillagtérképüket, pennát és pergament és jegyezzenek le minden fontos információt, mert visszakérdezem!
Keresztbefonom a mellkasom előtt a két karomat, majd felkonferálom az első előadást.
- Miss Waldegrave, ön következik! – jelzem a lánynak egy bátorító mosoly kíséretében, bár őt ismerve semmi szükség rá, önbizalma van elég.

Következő reag tőlem: szeptember 21. +/- 1 nap

Csillagászattan - előadás - Mindenki - Aaron...

És nicsak... ki volt a következő aki a terembe lépett. Na igen Westbrook. Már csak ez kellett... A múltkori eset után... És még ide is jön.
- Hello. - köszöntem. Ennél többre most nem futja.
Szemem továbbra is a pergamen lapra meresztem, hátha az megment. De nem. Mellém ül és megszólal. Chanel 5.
Még szép, hogy a kedvence... mióta az eszemet tudom, és parfümöt használok... ezt asználom. Egyszer még ő is meglepett egyel. Na de milyen régen is volt már az... El is felejtettem...
Vissza a pergamenre... Nem szólok semmit.
„A csillagászat vagy asztronómia – a szó eredete szerinti jelentése a csillagok törvényei – a földön kívüli jelenségek megfigyelésével és magyarázatával foglalkozó tudomány. „
Na jó, idegesít, nem bírom. Megszólalok.
- Ja hogy ez? Igen, bár már gondolkoztam, hogy lecseréljem. Olyan ó divatú. - Ezt nem csak a parfümre értettem, remélem le esik neki. - Ahogy érzem te is maradtál a STR8-nél? Vagy már csal a szaglásom???

Vissza a lapra.

Szépen lassan besorjáznak közben az emberek. Hallom, hogy 1-2 talán még köszön is, de nem nagyon veszem a fáradságot, hogy reagáljak is rá. Már szinte csak Griffendélesek jönnek... Ők meg, kit érdekelnek??

Majd megérkezik a tanárnő is. Kecses, csínos, kimért mint mindig. Ezért is kedvelem. Őt is és a Csillagászatot is. Csodálatos tudomány.
Mindenki elcsendesedik. Bevezető...
Majd engem szólít, kezdhetem. Na ide figyeljetek ez egy Waldegrave. Bíztató mosoly, mintha szükséges lenne... Bár... most eléggé frusztrál egy bizonyos illető, így annyira nem is jön rosszul.
Felállok, megigazgatom a ruhámat, majd Aaront megkerülve kiállok a csoport elé. Azt azért nem hagyom ki, hogy kicsit neki ne menjek... Aminek a vége majdhogyem az lett, hogy véletlenül az ölébe csüccsentem. Apró intermezzo. Már kint is állok. Oly parányi botlás volt, hogy szerintem kevés ember vette észre. De úgy gondolom nem volt véletlen... Igaz Aaron??
Rosszalló tekintet, majd megköszörülöm a torkom.

- Köszönöm a lehetőséget Miss Montalvo. - rövid szünet és el is kezdem.

- Akkor egy rövid kis bevezetővel kezdeném magáról a csillagászatról.

A csillagászat vagy asztronómia – a szó eredete szerinti jelentése a csillagok törvényei – a földön kívüli jelenségek megfigyelésével és magyarázatával foglalkozó tudomány.
A csillagászat egyike azon kevés tudományoknak, ahol az amatőrök (a tudománnyal nem hivatásszerűen, hanem műkedvelő módon foglalkozók) még mindig aktív szerepet játszanak, különösen a rövid ideig tartó jelenségekhez kapcsolódó felfedezések és megfigyelések terén.
A csillagászatot nem szabad összekeverni az asztrológiával, ami megpróbálja az emberek sorsát megjósolni égitestek jellemzőiből. Bár az asztrológiának és az asztronómiának közös történeti gyökere van, mégis módszerüket tekintve nagyon eltérőek; míg a csillagászat a tudományos megközelítés híve, az asztrológia egyfajta kulturális hagyomány talaján áll és nem tekinthető az akadémikus tudományok részének.

Rövid szünet.

- És akkor most szót ejtenék a Földhöz legközelebb eső csillagokról általában 5parszek távolságig, illetőleg a legfényesebbekről, 10parszek távolságig.
- Gyengébbek kedvéért:

A parszek (rövidítve pc) a csillagászatban használt távolság egyik mértékegysége. Az elnevezése a „parallaxis” és „secundum” szavakból származik. Az a távolság, amelyből egy Csillagászati egység – merőleges rálátás esetén – egy ívmásodperc szög alatt látszik.
Ez tehát 1 / tan 1″ CsE = ~360·60·60 / 2π CsE = ~2,0626480625·105 CsE = ~3,085 677 580 666 31·1016 m = ~3,26 fényév.

- Tehát a legközelebb eső csillagok listája a következő.

S ezzel egy pergamen kupacot nyújtok át a legelöl ülőnek, hogy ossza szét.

(http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/csillagok1.png)
(http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/csillagok2.png)
(http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/csillagok3.png)
(http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/csillagok4.png)

- Nem szeretném az órát azzal húzni, hogy felsorolom az összeset, itt megtekinthetitek. Ugyan ez vonatkozik a legfényesebbekre is.

Újabb pergamen köteg.

(http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/fnyescsillagok1.png)
(http://i278.photobucket.com/albums/kk108/neliah69/fnyescsillagok2.png)

- Nos ezek után szeretnék pár jelentősebb csillagot bemutatni, kiemelve a Procyont, a Vega-t és a Betelgeuse-t.

A Napot nem számítva, a Proxima Centauri a Földhöz legközelebb eső csillag.
Egy vörös törpe csillag, az Alpha Centauri csillagcsoport tagja. 4.22 fényévnyire (40x1015km), azaz kb. 270 000-szer távolabb van tőlünk, mint a Nap. A Kentaur csillagképben helyezkedik el. Látszólagos fényessége 11 (nagyon halvány, és mint a vörös törpék általában, szabad szemmel láthatatlan). Mintegy 13 000 CsE távolságban van az Alpha Centauri kettős csillagtól, és valószínűleg körülötte kering, ezért nevezik néha Alpha Centauri C-nek is. Bár az eddigi mérések alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy valóban hármas rendszerrel van-e dolgunk, nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a három csillag véletlenül azonos irányba mozogjon. A Proxima keringési ideje legalább 500 000 év.
A Proxima Centaurit gyakran emlegetik úgy, mint az első csillagközi űrutazás lehetséges célpontját.

Az északi téli és a déli nyáresti égbolt legkiemelkedőbb csillagképe az Orion. Az Orion övét formáló három csillag összeköt? vonala a földi égbolt legfényesebb csillagára, a Nagy Kutya (Canis Major) főcsillagára, a Szíriuszra mutat. A Szíriusz az északi féltekén a Téli Háromszögnek nevezett hatalmas csillagháromszög egyik csúcsa. A másik kettő a Betelgeuse az Orionban, és a Procyon a Kis Kutyában (Canis Minorban). Az Orion másik kiemelkedő csillaga a Rigel. A Rigelt és a Betelgeusét összekötő egyenes, a szomszédos Ikrek (gemini) csillagkép két fényes csillagára, a Castorra és a Polluxra mutat. Az Orion másik oldalán a Bika (Taurus) legfényesebb csillaga, az Aldebaran, míg ugyanazon irányban, de kissé távolabb a Fiastyúk (Pleaidok) nyílthalmaz látható. Az Oriontól majdnem pontosan északra fekszik a Capella, a Szekeres (Auriga) csillagkép főcsillaga, amely a közepes földrajzi szélességekről nézve a januári estéken zenitben áll.

- És akkor lássunk 3 csillagot kicsit részletesebben.

Procyon a csillagászatban (a kutyacsillag [Sirius] előtt haladó) Canis minoris neve, mivel a Sirius előtt kel fel. Sajátos mozgásának szabálytalanságaiból Bessel már 1844. hasonlóan, mint Sirius esetében, láthatatlan kísérőjére vont következtetést. Struwe és Suwers számításai szerint e sötét kísérő 0,698 ívmásodpercnyi közepes távolságban áll a fő csillagtól s körüle 39 972 év alatt végez egy teljes keringést. Míg a Sirius hasonlóképen megjósolt kísérőjét ezóta felfedezték, addig Procyon látásunk számára még mindig nem számít kettős csillagnak.
Szabad szemmel, úgy tűnik, hogy egy csillag, a hetedik legfényesebb az éjszakai égbolton Ez valójában egy kettőscsillag-rendszer. Ennek oka az a fényerő közelsége a Földre, a parttól 11,41 fényév, Procyon az egyik közeli szomszédaival.

A Betelgeuse (kiejtve: Betelgeuze) vagy (α Orionis) 430-640 fényév távolságban lévő félszabályos változócsillag (a távolságérték bizonytalan)[1] Az Orion csillagkép második legfényesebb csillaga és az éjszakai égbolt kilencedik legfényesebb csillaga a Szíriusz, a Canopus, az Arcturus, a Vega, a Capella, a Rigel, a Procyon és az Achernar után. Bár a Bayer-féle jelölés szerint az Orion csillagkép alfája, nincs olyan fényes, mint a Rigel (β Orionis).
A Betelgeuse vörös óriás, az egyik legnagyobb fizikai méretű ismert csillag. Az utóbbi 15 évben, 1993-tól azonban fokozatos összehúzódáson ment keresztül, átmérője 15%-kal lett kevesebb, mint az interferométeres mérések kezdetén, ami nem zárja ki, hogy a nem túl távoli jövőben szupernóva váljon belőle.[2][3] A csillag gyorsan veszít anyagot, a csillag átmérőjénél hatszor nagyobb anyagcsóva nyúlik ki belőle, emellett felszínén valószínűleg igen nagy méretű konvekciós cellák vannak.[4]
A Betelgeuse és a Bellatrix nevű fényes csillag jelöli Orion vállát, a Szaif és a Rigel a lábfejét. A lábfejek és a vállak közötti három fényes csillag az öve, alatta három halványabb csillag a kardja.

Vega
A Vega (α Lyrae) a Lant csillagkép, és egyúttal a nyári csillagképek legfényesebb csillaga az északi féltekéről nézve. Összességében az ötödik legfényesebbnek látszó csillag.[2]
Egész nyáron megfigyelhető, esténként májustól februárig látszik. 52° feletti szélességeken cirkumpoláris. Fiatal, kék fényű csillag, ezért rendkívül fényes, látszólagos fényessége 0,03, de magnitúdója kristálytiszta éjjeleken negatív értékeket is felvesz. A Naphoz viszonylag közeli csillag, 26 fényév távolságra van. Spektrális típusa „A” (fehér).
Neve arab eredetű, annyi mint „lecsapó sas”, utalva arra, hogy az arab csillagászok a Nagy Nyári Háromszögben három madarat láttak.

Ezzel be is fejeztem.

- Ennyi lenne. - zártam le, majd ha nincs egyéb megjegyzés, akkor visszaülök a helyemre, és várom az óra további folyományát.

Shoot the runner,
Shoot, shoot the runner.
• • • (http://www.youtube.com/watch?v=2C0OEVWKZv0)

   Ó, ha ez a Blaine nem lenne, ki kéne találni. De ha tényleg nem lenne, akkor felsóhajtana az emberiség, és mindenki élhetné a világát egy szebb és boldogabb jövő reményében.
   Ahogy meglát engem, valami hihetetlen drámaisággal fordít hátat, és mint a szentimentális költő, úgy bambul a Holdra. Csak a fejét csóválja meg néha nagy lemondón, de bárcsak ne lennék olyan lojális, akkor most egy pálcasuhintással kirántanám alóla a lábát, és meglesném, hogy vajon tud-e repülni. Nyilván tud, micsoda dolog lenne, ha pont ő zuhanna alá, mint egy darab mocsoknehéz kő.
   - Úúú, na neee! – egyik lábamat az asztal lábába akasztom, és lazán hintáztatom magamat a székben, közben próbálok minél hitelesebb „elképedt” arcot vágni – Az etikett? Te Sean, hát ilyen szavakat meg hol tanultál?
   Na végre megfordul, és nem a szakadéknak beszél. És még ő jön nekem az etikettel… Egy nagy ellentmondás a srác; halál fontos neki, hogy úgy köszöntsék, mint diákok a tanár bácsit, de hogy komolyabban bele is merüljön a mit-hogyan illik szabálykönyvébe, az már büdös neki.
   - Ööahh – mondom neki némi zöldes arcszínnel, mikor vad kacsintgatásba kezd. Látványosan megforgatom a szemeimet is, nehogy már azt higgye, hogy irigykedem, ugyan már. Micsoda beképzelt alak. És ha itt vége lenne a történetnek, akkor meghazudtolná magát – nem, magához veszi a mappáját (úgy utálom azt a mappát!!), és errefelé csoszog. Hé-hé, ne már, azért ennyire nem vagyunk jóban! Valaki állítsa meg, nem érhet az a vád, hogy egy mardekárossal üldögélek egy padban…
   Mint a mugli kalandfilmekben, Anette úgy penderül be mellém, éppen az utolsó pillanatban. Most az én arcomon terül szét a sajnálkozásra tartogatott vigyorom.
   - Ezt a pechet, Blaine, leültek a helyre, amit fel szerettem volna kínálni számodra! – csapok a lábamra nagy nekikeseredésemben, csak óvatosan, nehogy kibillenjek az egyensúlyból. Aztán nemes egyszerűséggel hátat fordítok neki, hogy teljes odaadással tudjak Any problémájával foglalkozni.
   - A fenébe, elhagytad? Hát az bizony kínos lesz – csatlakozom a fejcsóválgatáshoz, és megpaskolom a táskámat, mintha így édesgetném ki belőle a csillagtérképemet. Hogy én milyen gonosz vagyok ma este, talán mégis inkább aludnom kellett volna egy kicsit délután. Megelégedve veszem elő a felszerelésemet, beleértve a szóban forgó térképet is, és mindent egy kupacba hányok le a padra. Semmi rendszer, semmi átláthatóság. Időnként Anette felé nézek; kíváncsi vagyok, mikor szúrja ki, hogy már három hete hordom magamnál a szögmérőit. Tehetek én róla, hogy az enyémek eltörtek?
   - Jaj már, An, az egy dolog, hogy a tanárok túl sokat követelnek tőlünk, de hogy még a legfontosabb dolgokat sem jegyzed meg? Másoló bűbáj, súgópenna, önjavító esszépapír… Ez azért tényleg a minimum – sóhajtva ejtek az asztalára pár szem Lázrobbantót, ami még a vizsgák után maradt meg a táskám rejtett zugaiban – Mi lesz így veled a RAVASZ-nál?
   További hasznos tanácsok cserélésére sajnos már nincs is idő, ugyanis Montalvo tanárnő alakja körvonalazódik a sötétben. Nahát, mintha randira készülne. De legalább rajta nem úgy áll a ruha, mint Trelawneyn.
   - Jó estét, Miss Montalvo! – kántálom kipuhatolhatatlan hangszínben, és gúnyosan Seanra pillantok. Nesze, tudok én köszönni.
   Most jön az a rész, ahol el kell szégyellnünk magunkat. Oké, épp hogy csak megszereztem az elfogadhatót csillagászatból, de hogy azért az E-ért én mennyit küzdöttem! Már a kitartásom megért volna egy kiválót. Már nem hintázom a székemen, tudom, hogy Montalvo úgyis leteremtene miatta, és a felszerelésemből épített hegyet is szétpakoltam már. Nem vagyok valami jó tanuló, de hadd higgyék csak a tanárok, hogy rendes gyerek vagyok. Pláne, ha idén úgyis pofára osztályoznak majd.
   Aztán megindul a manézs. Elméleti óra, aaaaaaarrgh… hogy én mennyire utálom az elméleti órákat! Nem mondom, asztronómián a gyakorlattól is borsódzik a hátam, de ha lehet fokozni a rettenetet, akkor ez most megtörtént. Letörten dugom vissza a teleszkópomat (vagy Zoo teleszkópját?) a táskámba, és magam elé igazítok egy kisebb köteg összefűzött pergament és a csillagtérképet. Hoppá, bocsi, Anette…
   - Stréberek – súgom Anynek, mikor szóba kerülnek a kiselőadások. Persze, vért izzadok, hogy letegyem valahogy az RBF-emet, majd biztos kiselőadást fogok tartani még ezek után. Bezzeg, ha a DS-ben kéne átkokat szemléltetni!
   A padomra dőlök, mert érzem, hogy a következő pár perc (?!) fájni fog, és szinte szomorúan támasztom az államat a karomra. Cassandra rövid kis bevezetőjére egyszeriben elhomályosul a látásom, eszetlen zúgásba kezd a fülem, és érzem, hogy a torkom is kiszárad. Azt hiszem, elájulok!
   Oh, nem, mégsem, csak ilyen érzés lehet, ha az ember tanul valamit az órán. Ez rosszabb, mint sejtettem. Összeharapott állkapoccsal, magamban dúdolva kell átvészelnem ezt a „pár percet”, különben belepusztulok ebbe a sok információba. És ezek után még Kevin is szót kér?!

Csillagászat
Oldalbordám, a Bunkó, Kev és a csodálatos Montalvo professzor

...hát micsoda dolog ez?

Na igen, kalandfilmünk hőse a legmegfelelőbb pillanatban pördül be a makacs udvarlója által ostromlott királykisasszony mellé, még ha házassági ajánlatot pillanatnyilag nem is tesz. Nem lenne valami stílszerű nyakig a táskájába merülve, meg egy kis robbantós snapszlizás az éjszaka közepén Iza ágya alatt amúgy is mindennél kifejezőbb szerelmi vallomás. De ez a Blaine most komolyan erre indult el? Mármint hogy leülni a helyemre?
   - Ó, hogy ő...? – szaladnak fel a szemöldökeim az egekbe, ahogy kiguvasztom a szemeim padtársamra, miközben először a hírhedt mardisra, majd a fenekem alatt melegedő székre mutatok. Persze a válasz evidens, hiszen épp a lány erre vonatkozó megjegyzésére kezdtem el a színpadias megdöbbenősdit. Elég érdemesnek találom a problémát még arra is, hogy szakítsak időt az én drága életemből arra, hogy szemöldökráncolós hűha-nézéssel alaposan felmérjem a kettejük közötti távolságot - éppen csak elegendőnek találom; ha nem lépek közbe, ez a szadista férfiember bizonyisten minden ellenállás nélkül sétált volna be Iz intim szférájába! Ha már ő is elkezd a másik nem haszontalan tagjai után szaladgálni, felkötöm magam. Miféle hibrid világ ez?! Jól mondják, minden a feje tetejére áll. Háefek a katedrán, botrányosan kezdtük az idényt kviddicsben, Iza szóbaáll férfiakkal... Egészen biztos, hogy megint eljut hozzám egy pletyka a Walpurgis feloszlásáról is. Hát mindjárt felrúgok valamit!
   A Frics irodájában minden büntetőmunkám alkalmával szorgalmasan gyakorolt bűnbánó sajnálkozás kifejezésével fordulok a srác felé.
   - Hűha, Blain, most mi lesz? – kérdem olyan síri hangon, mintha épp magát a tanárnőt hajítottam volna le a torony tetejéről, és tőle mint egy kedves bajtárstól tudakolnám a hogyan-mikéntet. Még körül is pillantok párszor olyan képpel, mint aki mindjárt elbőgi magát. Aztán egy bő tíz másodperc komolykodás után szétterül az arcomon egy vigyor.
   - Csak nem gondoltad komolyan, hogy ideülhetsz? Az én helyemre? Menj már, Blaine – röhögök türelmetlenül, de Izára nézve elbizonytalanodom. Az a baj, hogy ha most elkezdem ugratni a fiúkkal, megver. De ezt nem lehet kihagyni! Egyébként is, ez a bosszú, amiért hajlandó lett volna leültetni egy mardekárost a helyemre. Hát micsoda dolog ez?
   - Vagy ti talán még csevegtetek volna, hm? – kérdem némiképp vádlón, barátnémnak címezve. Bujkál bennem a nevetés, de ne, még visszatartom addig, amíg rendesen ki nem élvezkedtem magam, ha már úgyis meg fog kergetni az egész tornyon keresztül vagy háromszor a saját cuccaimat dobálva utánam.
   – Pont vele kezdesz, Iz? Ejnye – dobok közben egy hetyke pillantást a fiú felé. – Végülis arrébbülhetek, ha akarod – vonom meg a vállam természetesen heves tiltakozásra, vagy legalábbis ütlegelésre számítva. De hogy a végén kitör belőlem a nevetés, az hótziher.

   Persze idővel csak vissza kell térnem az élet komoly problémáitól olyan idióta, fölösleges dolgokhoz, mint az asztronómia. A csillagtérképem elvesztése még mindig ugyanolyan aggasztó, és bár a sebtében megejtett felhívás a csoporttársaim felé nem kavart túl nagy port (nem is tudok csodálkozni, szerintem mindenki félálomban van ilyenkor az éjszaka közepén), legalább egy háztársam tanúsít némi érdeklődést a gondjaim iránt.
   - Ja! Hallod, megint elhánytam valahol – válaszolom a másik oldalamra telepedő Kevinnek, miközben lemászok a padomról.
   Ezalatt már kapok Izától egy megértő megjegyzést és egy apró szentbeszédet a becsületes házikészítésről. Már hatodik éve lógok ezzel a két lábon járó, megtestesült sunyisággal, mégsem bírok kitörni a naivitásomból. (Bár azt elismerheti, hogy az órákról való lógás módszereinek szaporításában voltak érdemeim... Emlékszel, amikor McGalagony olyan hevesen prédikált nekünk az igazgatóhelyettesiben, hogy nem vette észre, ahogy telepotyogtattuk az irodáját időzített színpatronokkal? Egy hét múlva festették be a berendezést minden skótkockás kis terítővel együtt, amikor már rég nem keveredhetett ránk a gyanú... Régi szép idők.) Hát ha nem akaródzott megcsinálni azt a fránya esvéká házidogát – amit egyébként már elvből sem csinálnék meg -, akkor azt szépen Mirol szeme közé köpöm, és kész. Nem mutatja ki, de tudom, hogy mindig feljebb megy a vérnyomása egy kicsit... Lehet, hogy hosszú, kitartó munkával még akár azt is elérhetem, hogy egyszer a szívinfarktus vigye el. Hát nem érik meg azok a büntetőmunkák? Úgyis olyan profin és rutinosan pucolom már az aszfodéloszgyökereket, mint senki más.
   - Á, a bűbájtan RBF-emet is egy megrovással kezdtem, amiért merészeltem megpróbálni csalipuskát használni, emlékszel? Hogy csodáltam, hogy mégis kihúztam Elfogadhatóra, tiszta mákom volt – ellenkezem automatikusan, nagy kutakodásba kezdve az Iz előtti heveny tanszerkáoszban.
   – Azt a másoló bűbájt viszont mindjárt előadhatod nekem – folytatom közben, szemöldökráncolós nagy nyugodalommal kotorva más cuccai között.
   – Neked nem szürke szögmérőid voltak még tavaly? – fordulok a lányhoz marha ismerős szerkezeteket lóbálva az orra előtt. – Azokat is elhagytam valahol – pottyantom vissza őket a gyanú legkisebb árnyéka nélkül, és már épp diadalittasan kaparintanám meg a csillagtérkép sarkát, amiben barátném háziját sejtem, amikor betoppan a tanár. Még ilyen időzítést, vinné el a fene.
   - Uhm, hagyjuk – intek csalódottan dőlve hátra a székemen. Most az egyszer kész lett volna pedig!

   - Jóóságos szép Montalvos estefény-csillagot – morgom bele az illedelmes köszönés-kórusba, elég halkan ahhoz, hogy ne tűnjön ki az alapzajból, de elég hangosan ahhoz, hogy némiképp enyhítsen a sértődöttségemen. Csatlakozom az elméleti óra bejelentését követő automatikus fájdalmas sóhaj-hullámhoz, és titkon hálát adok, amiért a teleszkópom előszedéséhez még nem vettem a fáradtságot.
   Mikor megcsapja a fülem a saját nevem, felkapom a fejem, de csak hogy minél gyorsabban visszahúzhassam. A szokásos szöveg. Miért van az, hogy a csillagtérképem hiányát rögtön kiszúrja a banya? Vagy csak mindig zsigerből megtippeli a szöveget, mert tudja, hogy úgyis passzolni fog. Egy kis örök elégedetlen fintorral borulok rá Iza padjára (itt gondolom visszataszít a sajátomra), hogy a lehető legközelebbi perspektívából csodálhassam meg a csillagtérképét. No jó, bevallom, nem azért, hanem mert ilyenkor úgyis mindig szunyókálni szoktam.
   Kiselőadások, rettenet! De mi ez?...
   - Aztakutyamindenedet, Iz, ez az enyém! – rikkantom bele abba a szusszanásnyi instant csendbe, ami Waldegrade mondandójának megkezdése előtt keletkezett. Biztos leátkoz egy kicsit magában a kiselőadó zöldtaláros, talán még Montalvo is, de mit sem törődve mindezzel a teljes felháborodás hangján folytatom, épp csak most már suttogva. – Te sunyi, pimasz... ah! – utóbbi erőlködésbe fullad, ahogy feltápászkodom a karjaimról, hogy megragadhassam a csillagtérképeM, és valóságosan a pad közepére csapjam. Csak nem én fogok már itt nyújtózkodni, hogy fenntarthassam az érdeklődés látszatát a saját térképem iránt.
   – Micsoda szemtelenség – dörmögöm még utólag, újfent visszatelepedve kényelmes helyemre. Még talán azért voltam a legmérgesebb, hogy kénytelen voltam kizökkenni csendes nyugodalmamból, ami a pihentető alvás kapuja, hogy kifejezzem heves nemtetszésem.
   Utólagos elégtétellel, szorosan padhoz szorított állal, ragadozómozdulattal kapom fel és dugom zsebre az orrom előtt pihenő lázrobbantókat.

Csodálatos... Semmi mással össze nem hasonlítható... Csillagászat óra.

*A kis dobozka drazsé lassan kiürül, aminek nem nagyon örülök. Hogy a jó édes anyja kapná be a menetét... Pedig annyira finom volt. Leszámítva azt az egy szellem ízűt. De ez már csak ilyen, nem. A minden ízű drazsénál sosem tudhatja az ember milyen ízűt fog ki. Csalódottan hajítom bele a tatyómba az üres kis papírdobozt, majd felemelem tekintetemet arról. Merem remélni, hogy nem maradok sokáig ezekkel a beképzelt majmokkal! Nem is várat sokáig magára a felmentősereg. Hamarosan Iza is -ahogy azt tőle megszokhattuk- nagy elánnal lépett be a csillagvizsgálóba. Láthatóan Ő sincs elragadtatva a társaság zöld részétől. Intéssel üdvözöl, amit persze én sem késlekedek viszonozni. Némi mosolyt csal az arcomra, hogy nem vagyok egyedül a Griffendél házból. Lassacskán Ők is befutnak majd, nyakamat rá. Sean Blaine, a modern kori lovageszmék koronázatlan királyával azonnal kisebb szóváltásba keveredik. Nem mozdulok a páros felé. Iza ügyes csaj, majd megoldja valahogy. Különben sem Őt kell félteni, hanem inkább Blaine-t. Legalábbis amilyen vérmérséklettel Iza megvan áldva. Nem csodálkoznék rajta, ha Sean monoklival az egyik szeme alatt folytatná az órát. De nincs időm figyelni hogy alakulnak körülöttük az események. Nemsokára újabb hál' istennek griffendéles toppan be a helyiségbe. Juno Withwords az, a hálótársunk. Őt is üdvözlöm egy intéssel, majd úgy döntök ideje előpakolnom a melletem heverő táskámból a szükséges cuccokat, azt a sok felesleges kacatot, amit magunkkal kellett cipelni az órára. Mert szerintem csak kacatok. Az óra pedig. Kész időrablás bakker. Ki az a megveszekedett őrült, aki ennek örül? Ahelyett hogy a pihe-puha ágyamban aludnék. Áh borzasztó. Bár szerencsére eddig nem nagyon nyomott el az álom, pusztán az ásítás szakasznál tartunk. Merlin poklának bugyrába bele. Már csak az a tény segít rajtam, hogy a következő érkezők már Griffisek. Hamarosan befut Sam Goldhawk is. Úgy hallom Raq barátosnémmel igen csak összemelegedtek a minap. Még semmi konkrétat nem tudok, de egész biztosan megosztja velem Raquel a dolgot. Aztán megjelenik a színen Anette Awenmore, majd nem sokkal később Ginny, aztán Kev... Utánnuk meg... A Tanárnő. Csini kis topánkájának hangjából ítélve biztosan ő az. Csak egy futó pillantást vetek rá, valahogy nem vagyok a saját nememhez tartozók rajongója, aztán tekintetem ismét előre réved a nagy semmibe. Csillagfényes jó estét! Csak azt tudnám mi a jó benne? Majd megkérdezi jól telt e a nyár. Hogy a csudába ne telt volna jól? Mint mindig most is Norvégiában töltöttem szinte az egész nyarat. Az idei sem volt kivétel, bár néha azt kívánom, bár haza se jöttem volna onnan... Kissé biccentek egyet, jelezve, hogy igen, jól telt. Aztán jön a rettenetes hír. Elméleti óra lesz ma, mivel tökre borult kint az idő, és egy csillagot se látni odakint. Ezt a hírt is hideg közönnyel fogadom, jó északi lányhoz híven. Amolyan minden mindegy közönnyel. Viszont most visszatuszkolhatom a teleszkópomat a táskámba. A teleszkóp után nyúlok, majd nagy gonddal beleteszem vissza a táskámba. Aztán közöl egy jó hírt. Ez az utolsó alkalom, hogy ilyen korán kezdődött az óra. Ennek örülök. Na nem mintha nem jelentem volna meg egyik asztronómián sem. Függetlenül attól, hogy milyen későn is volt megtartva. Majd a tanárnő szólítja az elsőt aki kis előadást tart, a mardekáros Cassandra Waldegrave-t. Előveszek egy pergament, pennát, és tintát villámgyorsan, majd amikor ő elkezdi kiselőadását, belemártom a penna író részét, és jegyzetelni kezdek. Igyekszem minden lényeges dolgot leírni, sosem tudni alapon.

.-= Csillagászat óra - A tanerő, Izabel, a Rekorder... és a sok kötöznivaló majomember =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

Szócsata.
Ellentámadás.
A két kis picsa jó barátné módjára azért megpróbált összetartani, és egy nagyobb oltást címezni felém, hátha majd elvörösödik a fejem, és kifutok a teremből. Tisztelendő, hogy kiállnak a másikért, a mai világban nem jellemző az emberekre ez a fajta viselkedésforma. Viszont, egy dolgot felejtettek el mind a ketten, nem tartoztam azon kötöznivaló köcsögök körébe, akik apró faszságokon siránkozni kezdenek, mint egy rossz fürdőskurva. Én azt a kategóriát képviseltem, akik szeretik, ha az ellen felveszi a kesztyűt… sőt, azt pedig pláne, ha maga a kesztyű nem pamutból van, hanem Merlinverte acélból, minél nagyobbat üssön. Más, magát hímneműnek tartó szarházi egy ilyen duett-támadást követően bizonyosan fülig vörösödött volna, aztán nem tudván, mit tegyen, szélvészként hagyja el a termet. Ehelyett folytattam utam, majd a két lármázó padja mellett megállapodva hallgattam végig a mondókájukat. Mindvégig unott pofával álldogáltam Izabel oldalán, várva, mikor fejezik be a marhaságokat, amiből annyit összehordtak, hogy csoda, nem szakadt össze a súlyától a csillagvizsgáló. Amikor a kis Rekorder vette magához a szót, és Izabelt kezdte szapulni irántam való rejtett érzéseiről, halovány, és rettenetesen gúnyos mosoly húzódott az arcomra. Bennem még erősen élt a szellemkastélyos kalandocska, amit vele éltem át… bár az sem hanyagolható, amit Anette-el műveltünk a hídnál. Tökös kis lotyók mind a ketten, meg kell hagyni…de tudniuk nem szükséges.
Befejezték.
Csend.

Persze csak viszonylagos, de kihasználtam az alkalmat, hogy magamhoz ragadjam a szót, és persze a kezdeményezést is. Azért efféle beszédgépek mellett nem mindennap jut az ember ilyen lehetőséghez. Első körben, miközben a két díszpintyet méregettem, szabad jobbommal hátranyúltam, majd nem törődve vele, hogy ül-e ott valaki, megragadtam a mögöttem lévő padot, és odahúztam… ez erős túlzás, szabályosan rántottam, úgy, hogy kellemes erővel baszódjon az Izabel-Rekorder által bitorolt pad szélének. Ismét gúnyos mosoly ült az arcomra a másodperc tört részére, de nem szólaltam még meg. Pár lépést téve hátra fogtam meg a lendülettől kifordult széket, majd Izabel mellé húzva azt letettem a mappámat az asztal lapjára, jómagam pedig kényelmesen megvetettem magam.
- Szívem, egyetlen pillanatra sem gondoltam, hogy a helyedre ülök!
Legyintettem egyet Anette felé, majd előre tekintve, amúgy mellékesen és természetesen halálosan unalmas hangszínnel folytattam.
- Mindig van sajátom!
Apró sóhajtás, egy lemondó pillantás, mennyire nem tudnak gondolkodni, mert a düh, és az utálat elveszi az eszüket.
- Ezt a vérlázító magatartást… két griffendéles és egy mardekáros egy padnál ülnek!
Színpadias meglepettség, és megdöbbenés... az egy padnál erős túlzás, bár mondjuk, ha azt veszem, milyen erővel rántottam oda a másik asztalt, lehet eggyé váltak. Egy pillanatra körbehordoztam a tekintetem a helyiségen, amolyan beteges, „valaki meg mer szólalni, annak torkát vágom” arckifejezéssel megspékelve, majd hallgattam a tanerőt, illetve azt követően a kiselőadásokat… no meg persze azt, mit le fog nekem suttogni a két nőszemély arról, mekkora tapló vagyok, és mit képzelek magamról. Egy dolog biztos, lehet, ezt állítják majd, és színlelik a felháborodást, de valamelyest kiismerve őket bizton állítom, tetszik nekik a helyzet… pontosan azért, mert nem hétköznapi… nem unalmas… nem az a standard szar, amibe kezd beleszürkülni ez a kóceráj.

Elővettem a megbűvölt mappából a csillagtérképet, a pennát, és a pergament a kérésnek megfelelően, majd jegyzetelni kezdtem, amit kellett. Azt nem mondom, hogy nagy érdeklődéssel, de figyeltem… ide is, oda is…

Asztronómia – A kedves egybegyűltekhez

*Állát jobb kézzel alátámasztva, meglehetősen „kényelmes” pozícióban ült. Bal keze belelógott a nagy üres semmiségbe, jóformán érintette a földet vele. Hosszú lábai az előtte ülő széke alatt foglaltak helyet. Teste olyan lazán, és tekervényesen terült szét a kemény iskolai tanórákra kiképzett széken, hogy szinte tehetség kellett hozzá, hogy így is mély álomba merüljön. Merthogy Samuel I. Goldhawk kellemes álomban volt.
Kérem nézzük el neki. Elvégre éjfél volt, az éjjeli szellő is kellemesen meleg volt… Arról pedig ne is beszéljünk hogy álma egy része még ott ténfergett elméje egy bizonyos részében, s most, hogy újra „leoltották a lámpát” abban a nagy buksijában, ismét előmerészkedett, hogy aztán a csillaglesés helyett azzal legyen elfoglalva.
Jobb kezén szabadon folyt végig a meleg nyál, utat tört magának talárja határánál, majd sikeresen beverekedte magát ingujja alá is, hogy végül könyökénél beleivódjon a pamut anyagba. Talán csak a horkoláshoz nem volt elég bátorsága…
Hogy pontosan mikor is tért magához? Az első mondat, ami megütötte a fülét, a „Gyengébbek kedvéért” mondat.
- Na, ez nekem szól –gondolta magában, és rendes ülésbe tornázta magát.
Csakhogy ez nem volt olyan egyszerű, hiszen izmai kellemesen ellazultak a kényelmesnek nem éppen mondható, két deszkából meg pár fémrúdból összetákolt széken. Nyaka rendesen elgémberedett, de nem foglalkozott ezzel túlzottan. Először is letörölte a nyálat arcáról, majd átvette a felé nyújtott pergament, amit előröl küldtek. Első gondolata a „miatökömez?” volt.*
~ Komolyan elvárják, hogy ilyenekkel foglalkozzak, pont az első órán? ~
*Kétségbeesetten tekintett szét a teremben. Nagy felháborodására az egyik lány ráadásul olyan szorgalmasan körmölt, mintha következő órán szóról szóra fel szeretné mondani az elhangzottakat, pont úgy, ahogy a mardekáros lány mondta.
Kikerekedett szemmel, már amennyire ki tudta kerekíteni azokat az álmos szemeket, a pergamen fölé hajolt és igyekezett úgy tenni, mintha bármit is felfogna a dologból.*
~ Puskának, max begyújtósnak jó lesz. ~
*Ilyen gondolatokkal kezdett egy-két szót kiírni a saját pergamenjére. Legalább a látszatát megadja már, hogy dolgozik.
A percek csiga lassúsággal teltek, és egyre inkább azon kapta magát, hogy lehunyt szemmel, be-be bólint. Gyors keres hát egy másik elfoglaltságot magának, amivel legalább egy kicsit elűzheti fejéből az álmos kismajmokat.
Tekintete egyből a tanárnőre téved, aki ezúttal térdig érő, fekete ruhában jelent meg.
- Lehetne rövidebb is –gondolta, majd elnyomott egy kacér mosolyt, és gyors elrántotta tekintetét a nőről, nehogy véletlenül is „belelásson” elméjébe, és még a végén büntetőmunka lesz a jutalma a pajzán gondolatok miatt.
Lassan kezdte megunni a gépies írást, pláne hogy minden második szó került csak rá a papírra. Úgyhogy csakhamar kiesett kezéből a penna, közben a „Nekem ehhez rohadtul nincs most kedvem”-féle gondolatokkal játszadozott, na meg a „Miért is hülyeség ez az óra?” félékkel. *

Csak Önöknek, csak most

Annyi éve már, hogy tanítom a társaságot, és egyszerűen nem képesek megszokni, hogy az órán viselkedni kell, arról nem is beszélve, hogy még a saját osztálytársukat sem tisztelik meg azzal, hogy némán végighallgatják. Éppen ezért, mikor Cassandra már nekikezdene a mondandójának, egy pillanatig intek neki, hagy mondjak még pár szót az előadása előtt.
- Kérem Önöket, hogy tiszteljék meg azzal az osztálytársaikat, hogy csendben végighallgatják az előadásokat. Miss Awenmore, szétültetem Önöket! – fenyegetőzöm a Griffendéles horda felé, majd egy biztató mosolyt küldök Cassandra felé, hogy kezdheti az előadását.
Mondanom sem kell, hogy az előadás rendkívül alapos munkát takar, nem is meglepő, hogy így van, ettől a lánytól ez elvárható. A munkájáért a házát ponttal fogom jutalmazni, de természetesen csak az óra végén fogok erre sort keríteni, ahogy azt szoktam.
Dicséretes, hogy hozott szemléltetőanyagot, ez rendkívül fontos egy előadónál. A közreadott pergamenek elősegítik, hogy a közönség jobban megértse az előadást, amolyan szemléltetőeszköz. Ezt nem említettem ugyan, mikor kiadtam a feladatot, de Cassandra példásan végrehajtotta a feladatot, sőt, mivel közreadható anyagot is hozott, ezért külön meg kell, hogy dicsérjem.
A prezentáció végén a három általam kért csillag rövid ismertetője is elhangzik, amely rendkívül fontos a diákoknak, hiszen a RAVASZ vizsgához nélkülözhetetlen. Őszintén remélem, hogy ebből a szedett-vetett társaságból valaki azért megpróbálkozik majd a vizsgával, mint például a Waldegrave-lány.
Az előadást csendesen végighallgatom, s közben egy-egy szúrós pillantást küldök a folyamatosan ficánkoló griffendél-mardekár vegyeshármas felé. Nem akarok olyan primitív módszerekhez folyamodni, mint a szétültetés, mert tudom jól, hogy semmi hatása nincs, azonban fenyegetőzni remekül lehet vele, és máskor be is válik a recept, ezúttal viszont nem vagyok biztos benne. Amikor a lány befejezi a mondandóját, megszólalok.
- Nagyon szépen köszönjük, Miss Waldegrave, rendkívül tartalmas és érdekes előadást hallottunk. Akinek esetleg van valami kérdése, az tegye fel most, és Cassandra megválaszolja majd.
Amennyiben érkezik kérdés, lehetőséget biztosítok az előadónak, hogy megválaszolja azt, ha viszont nem, akkor a következő fejezetre ugrunk, és megköszönöm a lánynak a munkáját.
- Köszönöm a munkáját, most már a helyére fáradhat. Kérem, majd adják vissza Cassandrának a pergameneket! Mr. Stratford, amennyiben felkészült, az ön előadása következik! – szólítom az óra következő előadóját, s míg kifárad az osztály elé, röviden vázolom a témát. – Miss Waldegrave a hozzánk legközelebb eső csillagokról beszélt, és kérésemre kiemelt néhányat közülük. Mr. Stratford pedig a legközelebb eső galaxisokról fog beszélni önöknek, és ő is ki fog emelni néhány fontosabbat. Lássuk! – szólítom fel a tanulót, hogy elkezdheti az előadását. Remélem, ez is hasonló színvonalú lesz, mint az előző volt.

Az én reagom után Keviné következik, kérem, mindenki várja meg, hogy ő írjon! Köszönöm!
Még egy záróreag fog érkezni tőlem, időben nem tudom, hogy mikor; lehetőleg minél többen reagáljanak ebben a körben, és akkor hamarabb megszabadulhatnak tőlem.

- Miss Montalvo és a diáksereg -

Igazi spanyol szépség. Ahogy belebben a terembe óhatatlanul is mosoly ül ki arcomra, bár messziről inkább idióta grimasznak hathat izmaim megrezdülése. Szebbik arcom leemelem a pad felszínéről és teljesen ügyetlenül, tornász énemet, akaratom ellenére eltiporva helyezkedem el a széken. Mindig ezt hozza ki belőlem ez a nő. Lehet, hogy a zakkantság nálam, amolyan erőteljes formájában, csak ebben az időtájban jelentkezik. Zavaromban fogaim barátságot kezdeményeznek felső ajkam húságyával, miközben szemeim hol a borús eget, hol a gyengébbik nem szépségeit fürkészik. Papírjaim ugyan az orrom előtt hevernek, pillantásom mégsem kíván kontaktusba kerülni azokkal. Közönyösség fog el, és kissé a düh is megtelepszik lelkemen. Hiába a terveim, hogy az előadás keretében akár meg is csodálhatnánk, amiről szavalok, az időjárás ismételten beleköp a levesembe. Annyira utálok egyszerű lenni, és tárgyilagos. Mi szükség egy rémunalmas előadásra, ahol csupán a közönség horkolási intenzitását tesztelheted?

Nem tudom levenni róla a tekintetem. Sötétlő íriszei szinte magukkal ragadnak, hihetetlen, miket nem képes belőlem kiváltani egy tanár. Egy nő. A tanár az csak egy poszt, a lényeg benne lakozik, vagyis jobban mondva a felszínen nyugszik. Őrültnek érzem magam, és baromira lázasnak. A vehemencia és energetikusság pedig csak fokozza az összhatást. Legszívesebben nyakon önteném magam egy hűs koktéllal. Igen, amilyen eszement ötleteim vannak néha, biztos, nem vízzel végezném el a műveletet. Már csak a poén kedvéért sem. Miért vállaltam én ezt el?
Minden erőmmel azon vagyok, hogy meggyőzzem magam, hogy nem azért, mert bármit is bizonyítani szeretnék neki, és egyáltalán nem azért, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Egyszerűen csak… Csak mindig is rajongás fog el, ha rá… ha a csillagászatra gondolok. Behunyom a szemem, és szavaiban elmerülve, mélyeket lélegzek, csak, hogy véletlenül se kerüljek ennél lejjebb. Útközben a székről is sikerül kissé alább csúsznom, ami számomra sem a legmegfelelőbb pozíció, így észhez térve visszakapaszkodok. Hallom, hogy a nyárról beszél, a hiányzókról, az időjárásról, majd a mai előadások is szóba kerülnek. Semmit sem akarok jobban, mint túl lenni ezen az egészen.

Kívánságom beteljesülése azonban még várat magára. A mardekáros lány valami okból kifolyólag, talán éppen a nemére hivatkozva előrébb állt a listán. Bár a tudományos magyarázatokat félretéve, valószínűsíthető, hogy csak nevünk kezdőbetűi taposták ki számunkra az utat. Viszont ha a témánkat helyezzük górcső alá, akkor elvileg a nagyobb felől haladunk a kisebb felé. Ez esetben pedig a nyitány engem illet.
Mindegy.
Nem fontos.
Ebben a szekundumban csupán az a fontos, hogy lefoglaljam magam valamivel. Ami természetesen véletlenül sem hasonlít az előttem meredező papírokra, amit nem szándékozok magammal vinni a pódiumra. Sosem szerettem, ha az anyagok bezavarnak a képbe, és képtelen vagyok a hiperaktivitásom kiélni a szabad kézlendítésekben. A nonverbális kommunikáció nagy erősségem volt, de az eszközök, melyek hozzám ragadtak, csak hátráltató tényezőként funkcionáltak ilyen esetekben. Mindenesetre figyelmem fenntartása érdekében magamhoz ragadom egyedül árválkodó pennám és jegyzetelésbe kezdek, ami nálam annyit tesz, hogy szavakat, nyilakat vetek egymás mellé, az összefüggéseket pedig a hálókörletben bogozom ki. Rejtvényfejtés helyett tökéletesen megmozgatja a fáradt agysejteket a művelet, nem mellesleg pedig a memóriát is fejleszti, hogy nem kisregénnyel tarkítom füzetem lapjait.
A mardekáros monológja még aránylag éber állapotomban talál telibe, de a számok kavalkádja, egyszeriben zavart okoz a buksimban. Értetlen ábrázattal ragadom magamhoz az általa közzétett papírlapokat, és áldom az eszem, hogy én ilyenekkel nem kívánom untatni a társaságot. Más módszereim vannak. Más stílust képviselek, így az előadásom is más jellegű lesz, természetesen a megengedett, elvárt határokon belül mozogva, azt csak minimálisan kitágítva. Amolyan „kevinesen” befogadhatóvá téve.

A szó végre megadatik, én pedig kapva-kapok az alkalmon, elfogadom. Egy bólintással jelzem Miss Montalvonak, hogy azonnal a tettek mezejére kívánok lépni, és nyomatékot adva biccentésemnek, megindulok a „színpad” felé. A szereplés bennem lakozik, a magabiztosság belülről fakad.
Az interaktív tábla mellett foglalom el helyem, pálcám meglengetem ujjaim között, majd egy apró mosollyal jelzem Missnek, hogy a hasonló színvonal terítékre kerül. Csupán a csomagolás más.
Szemem végigjáratom a „haldokló” társaságon, majd felkonferálom saját magam.

- Akkor csapjunk is a lecsóba! Ahogy hallhattátok, a hozzánk legközelebb eső galaxisokról tartok nektek egy rövid előadást. Ennek keretében kiemelek néhány fontosabb galaxist is. A „lássuk” szócska valóban nagyon találó volt Tanárnő, ugyanis szeretném a vizuális igényeket is kielégíteni. A tervem sajnos meghiúsulni látszik, vésztartalékok viszont mindig vannak a tarsolyomban.

Huncut, griffendéles vigyor, csupán ennyi jut a díszes jelenlévőknek. Nem kívánom beavatni őket semmibe, idővel úgyis mindenre fény derül.

- A rövid monológot követően az első és legfontosabb kérdés, hogy mik azok a galaxisok?
A galaxisok hatalmas, csillagokból és csillagközi anyagból, gázból, porból álló rendszerek, "csillagvárosok". Méretük néhány ezertől több százezer fényévig változhat. A legkisebb galaxisok (pl. az úgynevezett törpe szferoid típusúak) néhány millió, míg a legnagyobb, óriás elliptikus galaxisok több száz milliárd csillagot tartalmaznak.
- Ha valaki esetleg nem lenne tisztában vele, a szferoid vagy más néven forgási ellipszoid egy mértani test, melyet akkor kapunk, ha egy ellipszist valamelyik tengelye mentén megpörgetünk. A galaxisokban az egyedi csillagokon kívül általában csillaghalmazokat és különböző típusú gázködöket is megfigyelhetünk. A vizuális megjelenésük nagyon változatos, megkülönböztethetünk spirális, elliptikus, lentikuláris (lencse alakú) és irreguláris (szabálytalan) típusokat. Földünk is egy hatalmas spirálgalaxisban, a Tejútrendszerben helyezkedik el. Galaxisunk körülbelül százezer fényév átmérőjű, és nagyságrendileg százmilliárd csillagot tartalmaz. A legközelebbi törpegalaxisok, a Tejútrendszer kísérői, vagy szatellit galaxisai néhány százezer fényév távolságra vannak tőlünk.

Megengedek magamnak egy szusszanásnyi szünetet, ugye ami jár az jár, majd nagy levegő és újabb tagolt, rendszerezett szövegrész következik.

- Az általános ismertetés után rátérek a törpegalaxisok ismertetésére. Ehhez tudni kell, hogy a Tejútrendszerhez legközelebb eső galaxisok a legkisebbek. Ugyanez a tendencia érvényesül a Nap és a csillagok esetében is. Ez egy logikus rendszer, amelyben csupán a viszonyítási pont más. Egyik magába foglalja a másikat, ugyanis mint tudjuk, a csillagok a galaxisok részei.

- A hozzánk legközelebb eső galaxisok olyan galaxisok, melyek néhány milliárd csillagnyi tömegből állnak, ellentétben a normális galaxisok több százmilliárd csillagnyi tömegével. Kis méretük miatt elsősorban közvetlen környezetünkben, a Lokális Galaxiscsoportban lévő törpegalaxisokat ismerjük, melyről azonnal hosszabban is szólok. A galaxisokra alkalmazott tipológia működik a törpegalaxisoknál is, így léteznek: Törpe spirálgalaxisok, Törpe elliptikus galaxisok, Törpe szabálytalan galaxisok,
Valamint, hogy néhány különlegesebbet is említsek:
• Törpe szferoidális galaxisok
• Kék kompakt törpegalaxisok
• Ultrakompakt törpegalaxisok: első példányikat 2000. körül fedezték fel, átmérőjük 60-200 fényév, és néhány tízmillió csillag van bennük. A Nap környezetével szemben, ahol a csillagok jellemző térfogatsűrűsége egy csillag köbfényévenként, az ilyen galaxisokban ez elérheti az egymilliót is.
• Újabban felfedeztek a törpegalaxisoknál is halványabb és kisebb galaxisokat, ezeket jelenleg hobbit-galaxisoknak nevezik.

- Visszatérve a Lokális Galaxiscsoportra, az nem más, mint az a galaxishalmaz, melybe a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis is tartozik. Utóbbiról hamarosan bővebben is hallhattok. A csoport körülbelül harminc tagot számlál, gravitációs középpontja a két említett galaxis között helyezkedik el. Átmérője 10 millió fényév körüli, és kettős (súlyzó) alakja van.
A Tejútrendszer kísérői közé tartozik, a Nagy Magellán-felhő, a Kis Magellán-felhő, a Canis Major-törpegalaxis, az Ursa Minor-törpegalaxis, a Draco-törpegalaxis, a Carina-törpegalaxis, a Sextans-törpegalaxis, a Sculptor-törpegalaxis, a Fornax-törpegalaxis, a Leo I, a Leo II, a Tucana-törpegalaxis és az Ursa Major-törpegalaxis. Az Androméda-rendszerbe sorolható az M32, az M110, az NGC 147, az NGC 185, az And I, az And II, az And III, az And IV, az And V, a Pegasus dSph, a Cassiopeia-törpegalaxis, az And VIII, az And IX és az And X. A Lokális Galaxiscsoport harmadik legnagyobb galaxisának a Triangulum-galaxis tekinthető, amennyiben elfogadjuk az Androméda-rendszertől való függetlenségét. Mi pedig udvariasak vagyunk, így természetesen elfogadjuk. A Lokális Galaxiscsoport többi tagja gravitációs hatása alapján a Triangulum-galaxisból és kísérőiből álló alcsoportba tartozik. Ez így bonyolult és hosszadalmas felsorolás, de nézzétek csak!

Az interaktív táblán ezekben a pillanatokban egy pálcaintéssel megjelenik a sokkalta átláthatóbb táblázatva foglalt változat.

- Végezetül pedig illusztrációkkal tarkítva bemutatok néhány galaxist közelebbről is. Az első, legyen az egyik legfontosabb és feltehetőleg a legismertebb, az Androméda-köd, vagy más néven Androméda-galaxis. –pöccintek egyet a pálcával, mire ennek a mozgó képe jelenik meg a táblán. –A narancssárga-tűzpiros fényben úszó galaxis képe a távoli infravörös tartományban készült, méghozzá a Herschel űrtávcső által.
Újabb pöccintés, váltás.
- Itt pedig ugyanezt a galaxist láthatjátok, a Galaxy Evolution Explorer jóvoltából. Ez a kép az ultraibolya tartományban készült.

- Az Androméda-galaxis vagy Androméda-köd egy spirálgalaxis az Androméda csillagképben. Koordinátái: α=0h 37,6m; δ=41°25'. Sb típusú spirálgalaxis. Távolsága a Naptól 2,5 millió fényév. A hozzánk legközelebbi extragalaxisok egyike, a Lokális Csoport legnagyobb tömegű galaxisa, csak a Tejútrendszer körül keringő törpegalaxisok vannak közelebb nála. Átmérője 110 ezer fényév, a kevés anyagot tartalmazó külső tartományokkal együtt 180 ezer fényév. Tömege 370 milliárd naptömeg. 270 km/s-os sebességgel közeledik a Naphoz, körülbelül 3 milliárd év múlva összeütközik a mi galaxisunkkal. Valószínűsíthető, hogy akkor mi már nem fogunk élni, bár…ki tudja.

- A galaxis ősszel látható a legjobban. Tiszta időben elmosódott ellipszisként szabad szemmel is látható. Látszólagos összfényessége 3,4 m. Látszólagos mérete 160'x40', azaz a telihold átmérőjénél mintegy ötször hosszabbnak látszik. A legnagyobb földi távcsövekkel készült felvételeken az egyes csillagok is megkülönböztethetők.

- A következő mozgókép a Sextans törpegalaxist ábrázolja, melyet tőlünk 320 ezer fényévre 1990-ben találták meg. Ez már az előzőnél halványabb, -8 magnitúdó abszolút fényességű. Legfényesebb csillaga a Sextantis.

- Most a Draco és Ursa Minor törpegalaxisokat láthatjátok, melyek abszolút fényessége -9 és -12 magnitúdó közötti. Ha magyarul szeretném kifejezni magam, akkor Sárkány, alias Malf… -megköszörülöm a torkom, majd inkább folytatom- az Ursa Minor pedig a Kis Medvét takarja.

Most pedig jöhet a "vágjuk ki jól magunkat egy kellemetlen helyzetből" szituáció megvalósítása. A szöveg egyre kevesebb, az információhalmaz szűkül, de még én sem lehetek tökéletes.

- Sajnálatos módon a Carina és Fornax-törpegalaxisokról mélyreható információkkal nem szolgálhatok, a szakirodalmak ugyanis valamiért ellenem voltak, viszont néhány illusztrációt felvarázsolok a táblára. Jut eszembe, a Carina-törpegalaxist 1977-ben fedezték fel, az úgynevezett Palomar-felmérés segítségével.
A Fornax-törpegalaxist pedig Harlow Shapley 1938-ban egy dél-afrikai expedíció során fedezte föl. Legyen ez a végszó, köszönöm a figyelmet. Remélem az év folyamán azért lesz alkalmunk távcsövön keresztül is megtekinteni ezeket. -utóbbi szavakat már Miss Montalvohoz intézem, majd mint, aki dolgát jól végezte a helyemre sétálok.

.-= Csillagászat óra - A tanerő, Izabel, a Rekorder... és a sok kötöznivaló majomember =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

Egyem a háztársam szívét kiskanállal, míg dobog… több okból is… szükségszerűen figyeltem, mert ugyebár az órán ez elvárható tevékenység egy diáktól, még akkor is, ha nem a tanár beszél, hanem éppen egy kötöznivaló bolond. Persze rengeteg idióta üldögélt még mellettem, aki nem volt képes ezen alapok teljesítésére sem, de megszoktam már, ötödik évem és ötödik hónapomat tapostam itt, a vénséges falak között, nehéz újdonsággal előrukkolni az irányomba. Az előadás gyerekesen gonosz próbált lenni, legfeljebb a röhögő görcs kerülgetett, sem, mint a szánalom a próbálkozása hallatán, amelyben megpróbált ledegradálni mindenkit. Rosszul csinálod rovat. Erőltetett volt és nem ütött akkorát, mint azt a szónok várta volna. Csendben és magamban konstatáltam, a pulpitus felé, ahol görcsölt, legfeljebb egy gúnyos vigyor surrant, de aztán a jól megszokott „kinyalhatod” pillantást az üres és jellegzetesen semmitmondó követte.

Pergamenáradat.
Unalom.
Vontatottság.
Vége lehetne, ennél még Montalvo is érdekesebb előadást szokott tartani, ami nagy szó, tekintve, még mindig a csillagászatról beszélünk, ami ugyebár egy nagyobb púp az ember hátán, legfőképpen a kezdésének időpontja miatt. Kelletlen, de jegyzeteltem, a pergamenek tartalmát egy apró pálcamozdulattal másoltam át magamnak, annak ellenére is, hogy biztos voltam abban, túlzott hasznát nem igazán vehetem a közeljövőben. A kedves tanerő ellenben előszeretettel szokott érdekes és furmányokkal teli kérdéseket feltenni, nem árt, ha foglalja a helyet és porosodik a szobában.
Sóhaj.
Oldalra tekintettem, és két nagyszájú griffendéles padtársam vajon mivel is foglalatoskodik… mert érdekelt. Egy apró szemöldökmozdulattal hoztam a tudomásukra, hogy nem éppen a susmorgásé a terep, mert kezdtek egyre hangosabban mormogni… engem ugyan nem zavar, de nehogy aztán füles legyen a vége… majdnem, de Montalvo csak szétültetéssel fenyeget. Szó, ami szó, Awenmore-t szétültethetné, sok belőle az egy, elég lenne két fél is… persze, ugyanez elmondható Izabelről, a vörös-arany oroszlán megtestesítőjéről. Viszont kimatekozva, az már négy lenne kettő helyett… de még ha felek is, túlzottan sok. Merlinre, még belegondolni is kellemetlen.
Vákuumszerű csend.
Szakadás.
Hangok.
A tanerő megköszönte a bemutatót, én magamban azt, hogy a leányzó végre abbahagyta a jóindulattal szónoklatnak nevezhető fertelmet. Újabb delikvens következett, ezúttal Stratford bizonyíthatta, hogy mennyire felkészült. Legalább erre az egy órára, ha másra nem szokott…
Unalom.
Éberség.
Üveges kékek.

Nem jár együtt a kettő, mi több, köszönőviszonyban sincsenek egymással, de muszáj volt ébernek maradnom. Hülyén festene, ha bealudnék… az előadó diákféleségeket nem sajnálnám, teszem hozzá gyorsan, egye őket a fene, és Myrtil egyik mosdókagylójának legmélyebb bugyra. Fókusz a gyogyós felé… fókusz a két mellettem heverésző csaj felé… így legalább megosztom a figyelmet… ébren tartom magam.

Csodálatos... Semmi mással össze nem hasonlítható... Csillagászat óra.

A penna serényen ját fel alá a füzetlapon, amire a Cassandra által előadott zagyvát próbálom felírni, amolyan mazsolázzuk ki a lényeget szerűen. Mikor végére ér az előadásának hátra dőlök a padban, amelyben nagy bánatomra egyedül ülök, így nincs kivel dumálnom óra közben. Kékes szemeim a pergament fürkészik, amin az iménti előadás anyaga található. Ha ne emberelném meg magam szerintem azonnal összevont szemöldökkel néznék rá, mint egy hangot adva a szörnyűségnek, hogy ezt bizony meg is kellene tanulni az után, hogy leírtam. Ez mind szép és jó. Csak kérdés. Kinek van kedve magolni, amikor az időt csomó más hasznos tevékenységgel is ellehetne tölteni. Mint például kicseszni Friccsel. Vele könnyű, hisz köztudottan nem áldotta meg Merlin túl sok sütnivalóval. De az is lehet, hogy pusztán lusta volt sorban állni, amikor az észt osztották. Gondolatban végigfuttatom magamban a lehetőségeket, miként lehetne vele kiszúrni.
Talán keverjünk hashajtófőzetet az italába? Vaagy csempésszünk a kajájába egyet a Weasley ikrek híres neves maximuláns termékei közül? Egyik jobban hangzik, mint a másik. Erre a gondolatra szélesen elmosolyodom magamban. Micsoda fenomenális tervek ezek. A DS „rossz” hatással van Rám. Noha eddig sem voltam egy angyal, ha csínytevésekről, vagy balhékról volt szó, mióta beléptem a DSbe egyre inkább szükség van ilyen, és ehhez hasonló simlis trükkökre. A szép gondolattöredéke mezejéről a tanárnő hangja ráz vissza, amikor rápirít Bishopékra. Ha a tanárnő helyében lennék, bizonyára engem is zavarna, ha beszélgetnének az órámon, így diákként viszont csöppet sem. Hisz Én is nagy szószátyár vagyok, már ha van kivel végigbeszélgetnem az órákat. A mai estém ezek szerint totálszívás. Egyedül ülök a padban, és egyetlen társaságom közvetlenül pár darab pergamen. K*rva jó mondhatom. Kissé hatalmába kezd keríteni az álmosság, de próbálom magam az óra végéig sikeresen ébren tartani.
Nem akarok elaludni. Ha időérzékem nem csal, akkor amúgy is nem sokára vége az órának, és mehetünk vissza a hálókörletbe. Amikor a tanárnő utasítást ad, hogy adjuk vissza a pergameneket előre adom ahogyan bizonyára a többiek is tenni fogják, hogy a mardekáros eltehesse magának. Bizonyára nagy szüksége van ennyi rizsára… Mindegy, nem mintha nekem szükségem lenne a pergameneire. Le van írva a tömör lényeg. És ez az ami számít. Montalvo tanárnő pedig máris szólítja a következőt, aki majd előadást tart. Kevin Stratfordot.
Ajánlom neki, hogy ne hozzon szégyent Griffendél nagybecsű házára, különben a legkegyetlenebb büntetésben lesz része. Nem jöhet el bulizni Velünk. Valamivel lelkesebben állok hozzá Kev előadásához, de azért persze túlzásba most sem esek. Ő mondja, Én pedig írok. Pont, ahogy az előbb. Majd miután végére ért a kicsit talán túl „rövidre” sikeredett előadásának elégedetten dobom le a sastoll pennámat a teleírt pergamenre. És várom az óra további fejleményeit, már ha lesznek. De remélem, hogy a folytatás már legközelebb jön…

(http://i944.photobucket.com/albums/ad285/ThePictorWolf/MissMontalvo.png)

- Ana, az Isten szerelmére, fogd már be a csőröd! – nyögök fel bosszúsan, s jobb lábam lecsúszik az ágyról, a takaró alól, a földre, s egy elnyújtott nyögés kíséretében csúsztatom utána másikat is, hogy aztán fel tudjak állni. – Hát jó. Te akartad. Én mondtam, hogy eltűntetem a csőröd, akkor aztán majd visítozhatsz. – közlöm vele monoton, már majdnem holt hangon, s észre sem veszem, hogy bulgárul beszélek hozzá.
   Én meghaltam! Teljesen ki vagyok. Nem gondoltam, hogy tanárnak lenni ennyire fárasztó, sőt, abba sem gondoltam bele, hogy a tanárok sokszor kétszer jobban várják a szüneteket, mint a diákok. Eddig mindig csak az egyik oldalról láttam a dolgokat, s most, hogy belekóstolhattam a savanyúbbik oldalba, minden életkedvem elment. Pedig még csak négy hónapja tanítok. De nekem ez sok. Öregednék? Nem, nem, arról szó sincs. Csak az általános kimerültségem a nap végére maga alá gyűr, és megkétszereződik, én meg örülök, ha tízkor ágyban tudhatom magam. Sosem voltam egy éjszakai bagoly, mindig is szerettem aludni, ha pedig nem tudom rendesen kialudni magam, rosszabb vagyok, mint egy gyerek. Használhatatlan, és végtelenül nyűgös. Na meg hisztis. Ne akarjatok így látni. nem jártok jól, higgyétek el.
- Elég legyen. – akadnak bele ujjaim a ketrecet takaró bársonyba, s egy mozdulattal lerántom a leplet madaramról, aki már vagy öt perce folyamatosan rikácsol. Nők. – Mi van? – nézek rá ingerülten, vastag, tengerkék pizsamámban, melyen gurkók, seprűk, meg cikeszek repkednek. Ana nagy szemeket mereszt rám, s kitátja száját. Éhes. – De ma már vadásztál. Fogtál is egy egeret. – forgatom szemeim, de előre tudom végzetem. Makacs, mint egy szamár, pedig sólyomból van. Förtelmes.
   Csőrével a kalitkába harap, majd folytatja idegtépő rikácsolását.
- Jól van, menjünk! – kiáltok rá, talán kicsit ingerülten, és magamra húzok egy lenge talárt. Nincs olyan hideg, hiába járunk december vége felé. Én hűvösebb időjáráshoz szoktam, nem hat meg a brit tél.
   Kinyitom a kalitka ajtaját, és megvárom, míg a madár vállamra repül, aztán indulok csak el.

   A csillagvizsgáló torony ajtaján belépve máris látom, nem vagyok egyedül, pedig társaságra nem számítottam. Oh, ne. Most meglátják a pizsim!
   Ana, megízlelve a szabadságot, rögvest elrugaszkodik vállamról, és kirepül, a Tiltott Rengeteg felé, hogy zsákmányszerző útját megkezdje. Ebben az évben nem ez az első alkalom, hogy innen vadászik, de az első, hogy társaságom van. Különös.
- Szép estét! – lépek közelebb a nőhöz. Mert, hogy nő, ez hátulról is igen könnyen megállapítható. Végignézek a széken, és a lenge öltözeten, aztán az arcán is… - Oh, Miss Montalvo. – sármos mosolyt csalok arcomra, és háttal a korlátnak támaszkodva, pont szembe kerülök vele. - Minek köszönhetem… öhm… ezt a késői találkozást? – összébb húzom a talárt, nem szeretném, ha a nő észrevenné az igencsak gyerekes ruhát, melyet még Eduardtól kaptam, tavaly karácsonyra.
   Mintha már nem is lennék olyan álmos.

(http://i944.photobucket.com/albums/ad285/ThePictorWolf/MissMontalvo.png)

   Diszkréten tartom ujjaim között talárom finom szabású szélét, s mosolygok a nő felé, aki elég meglepő módon reagál, már a puszta jelenlétemre is. Nem igazán tudom eldönteni, hogy minek köszönhetem a levegőben dobott csókokat, és a kacér pillantásokat, de lehet, hogy nem is nagyon akarom tudni. Úgy látom a professzor roppant jókedvében van a mai éjszakán… talán annak a méretes üvegnek tudhatom be eme hatásokat? Ejj-ejj, ezt bizony nem néznék jó szemmel sem a diákok, sem pedig a kollégák. Főleg nem én, aki ugyebár csak létszükség esetén nyúlok alkoholhoz.
   Nos, ez nem az.
   Természetesen nem ítélem el Cielot, mindenkinek vannak gyenge pillanatai, amikor jól esik pár pohár a legkiválóbb fajtákból. Valóban nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint én, ám a tényen, hogy kolléganőm kissé illuminált állapotban elég… öhm… felszabadultan viselkedik, magához képest szokatlanul, semmi nem változtat. Nem bírom a részegeket, és ezen álláspontomon nem javít túl sokat, hogy a részeg, jelen esetben Miss Montalvo. Igen, vonzódom hozzá, bár most azért annyira nem.
   Halk sóhaj csusszan ki ajkaim közül, és kezeim elmélyülnek talárzsebeimben. Ez az éjszaka is hosszúnak ígérkezik, hohó, de még mennyire! De mindegy. Kalandok nélkül nem élet az élet, és nekem egyébként is különös érzékem van abban, hogy nyakig legyek a szarban. Már miért változna ez pont most?
   Csak most tűnik fel, hogy letegezett, sőt mi több, a középső nevemen szólított. Hát rendben.
- Tudod Cielo… - szólok hozzá türelmesen, s egy pillanatra elfintorodom. – Nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb alkalom arra, hogy közelről is megismerjük egymást. – megfogom gyengéd kezeit, s csöppnyi erőszakkal leválasztom mellkasomról őket, majd egy megértő mosoly kíséretében eloldalazok, és mellette megállva, karjaim immár mellkasom előtt összekulcsolva nézek rá.
   Igen, teljesen jogos, hogy kihasználhattam volna állapotát, és csaphattunk volna egy jó kis bulit, már ha érthető, mire gondolok, de nem vagyok az a fajta, aki elcsábulna egy részeg, egyéjszakás kaland ígéretétől. Egyrészt volt elég. Rengeteg. Másrészt pedig csúnya dolog lenne kihasználni a kollégámat. Akihez ráadásul nem is akármilyen remények fűznek…
- Beszélgessünk, gyere. – megfogom kezét, és a keskeny lépcsőfokok felé húzom, ahol aztán leültetem. Én is leülök. Mellé. Finom parfümje elég bódító, egyből a vélák jutnak róla eszembe.
- És mondd… - kezeim felhúzott térdemre teszem, egész kényelmes. – Mi késztetett rá, hogy felbontsd azt az üveget? – ha nem lenne becsípve, talán kiolvashatná tekintetemből a törődést, meg azt a csöppnyi aggodalmat, de ahhoz nagyon józannak kéne lennie. Arcomon viszont semmilyen érzelem nem látszik. Lehet, hogy kapcsolatunk kezd kissé bizalmasabb lenni, annyira azonban még nem állunk közel egymáshoz, hogy köze legyen az érzelmeimhez.

Ivan

Azt hiszem, hogy az újonnan jött látogatóm nem igazán örvend a közeledésemnek. Igen, tény és való, hogy talán átléptem egy határt, de mi abban a rossz? Szerintem semmi olyat nem tettem, ami butaság lenne. Az, hogy idejöttem hozzá, teljesen természetes, hiszen köszönteni kell a frissen érkezőt. Na jó, talán kicsit elszaladt velem a ló, de ugyan már, nem erőszakoltam meg!
Gyengéd hangjával teljesen elvarázsol, nem tagadom, hogy régóta kinéztem már magamnak ezt a csinos kis pofikát. Viszont azzal pedig lelomboz, hogy visszautasít. Nem hagyhatom szavak nélkül az elutasítását.
- Ugyan miért nem? Naaa, de Ivan! Mi bajunk lehetne abból, hogy mulatunk egy jót mi ketten? – kérdezek vissza, s az ajkaim kacér mosolyra húzódnak, hátha hatásosabb leszek.
Azt hiszem, hogy ez ma nem jön össze, vagy ha igen, akkor sem ebben a pillanatban. Át kell alakítanom a nem létező tervet, mert kudarcot persze nem vallhatok: rendkívül rosszul viselem a vereséget, kinek hiányzik egy depresszió, nem igaz?
Karjaimat gyengéden leoldja magáról, és kilép a hatáskörömből, így nehezebb bármiféle közeledést véghezvinnem. De ami késik, nem múlik.
Sármos mosolya abszolút levesz a lábamról, jobb lenne talán, ha leragasztanám a száját, hogy ne is lássam. Jaj, de a szemei még mindig ott vannak, és mikor ragyogó pillantásával rám néz, lélektükreiben mindig azt az elfojtott ént látom, amely az ő igazi énje, aki azt szeretné, hogy márpedig mulassunk egy jót mi ketten.
Bevallom, hogy blended sokat javít a látásomon, így valószínű, hogy ez csak a jelenre vonatkozik, nem tudhatom, teljesen a hatalmába kerített már, a rabszolgája vagyok: a fejembe szállt egy hangyányit.
- Jajj ugyan már, ne légy ilyen! Kell egy kis kikapcsolódás! – próbálom az ebet a karóhoz kötni, de mindhiába. Gyengéden magával húz, és leültet a lépcsőre. De hisz nekem ott van a székem! Ott, amott! Blended ül rajta.
Leül mellém, és azt javasolja, hogy beszélgessünk egy kicsit. Talán kezdetnek nem rossz, habár a nyelvem nem igazán pörög, ez is blended hibája, mint annyi minden más is!
- Blendedről beszélsz? Ő jó barát, már régóta… szemeztem vele, és végre léptem. Tudod, Ivan, én nem vagyok az a visszahúzódó fajta nő. Szeretek azonnal… a közepébe ugrani a dolgoknak. Úgy véltem, hogy… Blended jó társ lesz a mai éjszakára, de lehet, hogy rosszul döntöttem. – nagyon sóhajtok, majd folytatom - Téged kellett volna meglátogatnom a szobádban, és elkezdeni a közelebbről megismerést. Képtelen vagyok elhinni, hogy… hogy a nők képesek elmenni melletted egy szó nélkül. Mondtam már, hogy nagyon édes a pizsid? – újabb kacér mosolyt villantok rá, majd a fejemet a vállára hajtom. Nagyon finom illat lengi körül, nem tudom beazonosítani, hogy miféle lehet, de rendkívül kellemes.

(http://i944.photobucket.com/albums/ad285/ThePictorWolf/MissMontalvo.png)

   Mindeddig hittem, hogy nincs rosszabb, annál, ami eddig volt. Vagyis ettől az uncsi, tanárbácsi dologtól, amit, valljuk be, még élvezek is, csak hát… hagyjuk. Ez titok, de még mennyire! Az, hogy itt vagyok, annak oka van, és a közeljövőben nem terveztem mást. Főleg, mivel most már a Mardekárosok házvezetője vagyok, ami plusz kötelezettségekkel jár, plusz parancsolgatásokkal és több fizetéssel. Ajh… nehogy azt higgyék, hogy a tanárokat nem hajtja a pénz! Dehogynem! Jó, jogos, akkor minek tanárnak jöttem!? Nos, a pénz motivál, de azért annyira mégsem, hogy egy csomót gürizzek érte, pláne mivel egyelőre jócskán el vagyok látva, hála anyámnak. Ciki? Na és?
   De ez itt, ez a részeg nő, aki teljesen szétcsapta magát… nos, ő a bizonyíték, hogy igenis lehet rosszabb. Persze kedvelem, de a részegekhez valahogy sosem volt annyi türelmem. Jól van, igazából egyik emberi lényhez sem volt igazából türelmem, az csak keveseknek adatott meg mindig is. Úgyhogy nagy levegőt veszek, és próbálok higgadtan, felnőtt emberhez mérten viselkedni. Hiszen itt mindenki ezt várja el tőlem. Elég vicces.
   Megcsóválom fejem, s lehajtom, hogy jobban menjen ez a lehiggadós hercehurca. Jobbnak találom nem Cielora nézni, miközben beszél. Nem tudom, mi van, csak azt érzem, hogy mihamarabb szabadulni szeretnék ettől az érzéstől, ettől a feszengéstől. Bevallom, egyáltalán nem érzem jól magam a társaságában, és lehet, hogy furcsa, hogy pont én mondom ezt, de zavar a gyerekes viselkedése, melyet nyilván az alkohol számlájára írhatok, de ettől sem lesz túlzottan jobb, vagy elviselhetőbb a dolog.
   Nekem is innom kéne, és akkor zsír lenne a buli. Azért megnézném, hogy Ana hogy visz vissza engem az irodámba…
- Cielo. – felhúzott szemöldökkel nézek rá, mint aki komolyan kételkedik valamiben, majd ujjaim pálcámra fonódnak zsebem rejtekében, és egy könnyed intéssel szilánkjaira töröm az üveget, mely aztán halk csörömpöléssel, és csengéssel engedi, ontja magából a megmaradt alkoholt.
- Ha nem tévedek, a legjobb barátod épp most fogja menekülőre… - hangom könnyed, mintha vidám lennék, holott az érzelmeknek szabott gát erős, s nem enged át semmit, ami valódi. – Igen, valószínűleg jobban örültem volna, ha az irodámban látogatsz meg, és akkor kellemesen elcseveghettünk volna egy egy pohár kellemes mézbor mellett. – válaszolok, a mondandója többi részét hagyom elsuhanni, jobbnak látom inkább úgy tenni, mintha meg sem hallottam volna. Persze hízelgő a közeledése, ám kicsit zavarba ejtő is. Általában én nyomulok, ha akarok valamit… jó, nem kell sosem túlzásba vinnem, így ez a szituáció most kicsit fura.
- Ööö... köszi. - habozok kicsit, s próbálok közben minél többet elrejteni pizsamámból. Ez annyira gáz! - Figyelj csak, Cielo. Mi lenne, ha elkísérnélek a szobádig? – kérdem tőle, már összeszedettebben, megszorítva kissé kezét, csak, hogy biztosan rám figyeljen. Tekintetem pár pillanatig elkalandozik az éjszakai égen, s egy kis aggodalom is bökdösi belső szerveim, ám úgy döntök, Ana várhat. Így legalább több ideje marad a vadászatra, ha meg végez, majd megvár itt. Cielonak viszont az lenne a legjobb, ha lefeküdne…

Ivan

Csábítási kísérletem zsákutcába fut, innen nincs másfelé út, csak visszafelé. Attól függetlenül, hogy most feladom a harcot, ez nem azt jelenti, hogy teljesen lemondok az egészről. Nem. Korántsem, sőt, így még inkább hajt a vágy, hogy megszerezzem magamnak, amit kinéztem. Kivetem rá a hálómat, de csak akkor, amikor végképp nem számít rá, és akkor nem hagyom menekülni. Most egy kissé illuminált állapotban vagyok, ezért nem tudok tisztán a célra koncentrálni, mivel blended-nek köszönhetően kissé elhomályosul minden, egyedül csak Ivant látom, és azt hiszem, hogy még innom kellene egy korttyal, de...
   Egyszer csak üvegtörés zajára leszek figyelmes, és azonnal a hang irányába fordulok. Szomorúan veszem tudomásul, hogy a kapcsolatom blended-del eddig tartott, menekülőre vette a figurát; de van egy olyan sejtésem, hogy nem önszántából. Mindig ez történik, csak a való életben, nem whisky-vel, hanem férfiakkal. Ennyire ijesztő lennék?
   Tudom, hogy Ivan keze benne van a dologban, ezért - kissé ingatagan ugyan, de - durcásan odalépek hozzá, és íriszeit rabul ejtve, szótlanul és legszívesebben mindent rázúdítanék, ami a szívemet nyomja, mindezt bosszúként, de nem, nem teszek ilyet, türtőztetem magam. Sóhajtok.
   - Remek. - válaszolom szigorúan a tréfálkozó szavakra, mikor közli, hogy az italnak bizony búcsút mondhatok. Lehetséges, hogy jól döntött, de ezzel még most nem tudok egyetérteni, mert már hónapok óta erre az estére vágytam, és ő egy pillanat alatt szilánkokra tört mindent.
   Majd a következő bevetés az irodájában lesz, viszont ezt nem közlöm vele így, nyíltan, hagy érje csak meglepetés, ha egyszer csak betoppantok a semmiből. Akkor majd nézhet szanaszét. Ez nem is rossz ötlet; lesből támadni és learatni a babérokat, ó igen, oly édes az ilyen győzelem!
   Igazán csábító ajánlatot kapok: elkísérne a szobámig, nos ez olyan igazi, visszautasíthatatlan ajánlat, de ezúttal nem élek vele. Nem. Tudom jól, hogy csak annyi lenne, hogy kedvesen elcsevegnénk a szobáig menet, utána meg jól egyedül hagyna. Akkor meg teljesen mindegy, hogy hol vagyok egyedül, nem igaz? Itt legalább italba fojthatnám a bánatomat, de már ital nincs, csak bánat. De majd elmondom a csillagoknak, az én igazi barátaimnak, ők mindig meghallgatnak engem, bármi baj történik.
   - Szükségtelen, én itt maradok. - utasítom el a csábító ajánlatot egy pillanat alatt.
   Kezeim a csípőmre téve pihennek, nem is veszem le onnan őket, pedig most minden vágyam az, hogy jól megpüföljem Ivan izmos karjait, megtorolva az iménti tettét, de tudom, hogy az én gyenge ütésemet meg sem érezné, ezért inkább csak sarkon fordulok, és bizonytalanul a korláthoz sétálok, és igyekszem tudomást sem venni róla. Tudom, hogy továbbra is ott van mögöttem az édes kis cikeszes pizsamájában és próbál elszökni innen, és már bánja, hogy feljött, mert igencsak kellemetlen estét okoztam neki az iménti kis jelenettel. Sosem voltam túlságosan gátlásos, nem véletlen, hogy úgy öltözködöm, ahogyan. De az alkohol még a maradék gátlásomat is feloldotta, hát tehetek én arról?
   A korlátnak támaszkodva figyelem a sűrű sötétséget, a csillagokat, a hold fényét, amint megcsillan a Fekete-tó ragyogó tükrén. Enyém ez az éjszaka, még ha blended nélkül is, de csak az enyém.

Gina

Halk léptek, magányos dallam. Csak a tanári címének köszönhette, hogy szabadon mozoghatott a kastély falai között. Kettős érzelmek dúltak benne. Egyfelől élvezte a pozíciót, a feladatot, mely mindennapos kihívásokkal kecsegtetett, ám különös volt idegenként járni az ódon falak között. Már nem ő volt az aki elhúzódott az idősebbek elől, hanem a fiatalok rebbentek szét a jöttére. Összesúgtak a háta mögött, oly címeket aggattak rá mely nem fedte le a személyiségét. A félelmet érezte, mi mint egy pióca, úgy akaszkodott rá. Sokszor jött jól, nem is bánta meg, hisz nem akart mindig beszélgetésekbe elegyedni, ám sokszor olyanok is elfordultak tőle akiket szeretett volna közelebb tudni magához. Fárasztó volt kerülgetni őket, megszerezni a bizalmat. Ám… Ha jobban belegondolt, erre azért nem törekedett. Csak Maximiliem érdekelte.
Még véletlenül sem találnák el a pontos helyet. Pillantottam az újabb térképre, unottan hajtva össze a próbálkozást. Egy halom papírral a kezemben, gondolataimba mélyedve lépkedtem a lépcsőkön. Tanítás, készülni az órákra, fegyelmezni a gyerekeket. Egyik napról a másikra egy álomvilágba tévedtem. Nem vagyok tanító, nem értek a gyerekekhez, ők pedig nem akarnak tanulni. Nem érdekli őket a csillagok.

Fel sem tűnt volna neki a magányos alak ha az nem töri meg az édes csendet, s szólítja meg. Kicsit meglepve pillantva fel, tekintetével a hang forrását keresve, állapodott meg a terem közepén. Felvonva szemöldökét, egy kósza tincset a füle mögé sodorva, köszörülte meg a torkát. Még csak ötlete sem volt arra mit kéne most válaszolnia. Szabad nevelési erkölcseibe, mellyel a felesége sosem értett igazán egyet, az is belefért ha a gyerek alvás helyett inkább tett egy sétát a házban. A csillagvizsgáló pedig még a ház részét képezi, nem igaz?

- Semmiképp sem szeretném megzavarni a fiatal hölgyet, de úgy gondolom ketten is elférünk egymás mellett. – gondolt egyet, s lépett a terem közepén található asztalhoz melyen elhelyezte a dolgozatokat. Kisebb kupacokat alkotva belőlük, ebben is megmutatkozva a rendszerezési szeretete, hajolt a kreálmányok fölé. Az egyik másodéves osztálynak azt a feladatot adta, hogy alkossák meg az Andromeda térképét, s írják le az ott található csillagok neveit a felfedezésük szerinti sorrendben. Azonban a rajzok többsége nem tükrözte a valóságot, bár elég szigorú volt ebben a tekintetben, s az írásokat még véletlenül sem tudta volna elolvasni. Felemelkedve, az egyik dolgozatot forgatva, közelítve, távolítva a lapot az orrától, igyekezett kisibalizálni a szálkás betűket, melyeket minden bizonnyal gyorsan kapartak a papírra.

Maximiliem még nem is sejti mit meg nem teszek érte. Szakadt ki belőlem egy apró sóhaj ahogy visszadobtam az asztalra a lapot, talárom belső zsebéből előkanyarintva a tintát és pennát. Végülis egyszerűbb volt az ilyen feladatokat ellenőrizni. Saját, íves betűimmel, melyek még véletlenül sem hasonlítottak ahhoz a mocsokhoz melyet írásnak csúfoltak, írom a következőket: Olvashatatlan, kérem készítsen egy újabbat. Lassú, nyugodt mozdulatokkal válogatom az írásokat. Szemem sarkából a lányra pillantok, valami mintha derengene a szabályokkal kapcsolatban. Megállok a selejtezésben, visszadobom az újabb lapot, s kiegyenesedek.

- Most nem tartok órát. – igen, a férfinak kellett egy kis idő mire észbekapott. A tekintet, a hideg, számonkérő pillantás melyet legszívesebben mindenki elkerült volna, új életre kélt. Rideg mozdulatokkal élve, körme hegyével simítva végig az asztalon, mely halk sercenéssel válaszolt az érintésre, kerülte meg az asztalt. Talárja belsejébe nyúlva, mely mozdulatot aznapra a lány biztos nem kívánhatta, húzta ki a…
Kávés csokiszeletjét. Elég éhes volt aznap este. Szakértő gonddal bontogatva azt, romba döntve a gyilkos képét melyet addig róla alkottak, harapott bele az édességbe.

- Elég nehéz lesz visszaszöknie. – summázta a gondolatot, hideg, szürke szemeivel a másikat méregetve. Nem tűnt mérgesnek, csak leírta az adott szituációt. Kicsit furcsa.

Oscar Hempston prof.
A csillagvizsgáló titkai

   Hiba. Nagy hiba, és egy újabb kellemetlen lehetetlen helyzet. Meg kellett volna bizonyosodni róla, hogy a másodéves jött vissza. Úgy fest a mai estét sem ússza meg büntetőmunka nélkül, legalábbis ha az új asztronómia tanár szigorú kedvében van. Többé nem lesz ilyen könnyelmű.

   Gina meglepetten pillant hátra a hang forrására. Sok mindenre fel volt készülve, a lebukásra is részben. Időnként elkapták idefenn, de sosem sikerült leszoktatni a csillagvizsgáló magán jellegű használatáról. Azonban most az új tanerő felbukkanása mégis váratlanul érte. A döbbenet azonban csak átsuhant a lány arcán, hogy átvegye a helyét egy kínos félmosoly.

- Rendben. Az hiszem elég nagy ez a hely két embernek. Maga nyert. – tette fel megadóan mindkét kezét. Ami szintén kisebb hibának tekinthető, hiszen egy pillanatra megingott legendás egyensúlyérzéke, és kis híján a mélybe zuhant a korlátról, melyen eddig ült. Azonban időben sikerült megkapaszkodnia, és végül egy mugli tornász ügyességével ugrott le a terem kőpadlójára.

- Tudom, hogy nincs óra. Ez elég nyilvánvaló. – közölte némileg talán szenvtelen módon, ahogy szembe nézett a hideg, szürke, számon kérő pillantással.

   A diákok 99 százaléka mindent meg tett volna, hogy kikerülje ezt a pillantást. De nem ez a lány. Ő végig állta a férfi tekintetét. Felesleges magyarázkodásokba kezdett volna, hogy kibújjon a szorult helyzetből, de Gina nem. Esze ágában sem volt elárulni senkinek, hogy mit is keres itt valójában, viszont elfedni sem kívánta a tényeket. Ő csak enyhe terpeszbe csúsztatta lábait, és karjait háta mögött összekulcsolta. Csak Merlin tudja, honnan vette ezt a testtartást, talán egy ósdi mugli katonás filmből.

   Amikor a csoki előkerült, a lány halványan elmosolyodott. Fejét enyhén oldalra billentette, és úgy méregette a tanárt, mintha csak a gondolatban próbálna olvasni. A lány tekintetében valami különös kiismerhetetlen fény tündökölt.

- Nem olyan nehéz, mint mondjuk McGalagonynak elmagyarázni, hogy mért nincs kész a két tekercses házi dolgozat, amire két egész hetet adott. – vont vállat a tanár összegzésére a helyzetet illetően. – Hacsak nem akar maga megbüntetni. – hívta fel a figyelmet erre, a saját maga számára elég kellemetlen opcióra. Ennek ellenére már mégsem hitte, hogy erre sor fog kerülni. Ha pedig mégis, akkor rosszul mérte fel a férfit, és legközelebb némileg óvatosabb lesz.

   A vörös kócos kölyök váratlanul elnevette magát, és megrázta bozontos fejét, majd hátat fordított a tanárnak, és visszasétált a korláthoz, hogy ismét felnézzen az égre, melyen már szépen kirajzolódott néhány csillagkép.

- Fura alak maga. Kedvelem a fura alakokat.- jegyezte meg talán kissé szemtelenebb hangvételben, mint kellene, és átlépve egyfajta illendőségi szabályt. - Én is az vagyok.

Gina

Folyamatosan figyelemmel kísérve a gyereket, nem kapva utána, még a veszélyes helyzetekben sem, élvezte az édességét. Sok dolog átsuhant a fején, a büntetés azonban épp elmaradt közülük. Némi nosztalgikus érzéssel töltötte el a helyzet. Annakidején ugyanis ő is kiszökött a csillagvizsgálóba. Nem is egy alkalommal. A csillagok, melyek mint apró gyémántok milliárdjai, úgy ragyogták be őt a magányos estéken, társaságot adtak. Hideg, forróság, eső, mit sem számított, csak fel kellett jönnie ide és már fel is fedezhette a barátait az égitestekben. Levéve a tekintetét a vörösről, gondolataiba merülve sétálva a korláthoz, tőle nem túl messze, pillantott fel az égre. Régen egész más volt. Ő adott nevet nekik, ő fedezte fel a haloványan csillogó gyöngyszemeket. Az iskola után azonban mindegyiknek meglett a neve, mintegy ezzel a varázsukat is elvesztve a szemében. Ám új csodák vártak rá, melyekre akkor még nem is gondolt volna, mely némiképp kárpótolta.
A csokoládé üres papírját precízen idegesítő mozdulatokkal hajtogatva össze, minél kisebbre, rejtette a zsebébe, ezzel mintegy meg is törve a bűvöletet mely erőt vett rajta.

- Nos, akkor mi legyen a büntetése? Éjszaka kiszökött, az új szabályok értelmében ez még szigorúbb büntetést von maga után ha nem tagja bizonyos köröknek. Szemtelenkedett az egyik tanárával, s szemetelt az iskola területén. S ha jól látom akkor dohányzik is. Igen egészségtelen, ha megjegyezhetem. – kezeivel megtámaszkodva a korlátban, nem tudva levenni tekintetét a csillagokról, beszélt csak úgy maga elé. Hangja látszólag szenvtelen volt, teljes komolysággal mérlegelve a szavait, melyben kicsiny támadó él is érződött, a mardekár ház sejtetése lévén, de a testbeszéde nem azt sugallta, hogy különösebben érdekelné a házak közt feszülő, általában, a varázsvilágban dúló nagy ellentét. Vagy csak épp azt tervezi mit tesz majd a gyerekkel, pusztán szórakozás céljából?

Ellöktem magam a korláttól. Újra csak elvesztem egy másik világban, mely most nem várt rám. Nem tudom mit gondol. Csak nézem a nagy szemeket, a vörös tincseket melyek zabolátlan mód hullnak alá, s még csak sejtésem sincs róla mit akarhat. Általában félnek tőlem. Akkor viszont kevesebbet beszélnek. Nem fél. Ez érdekes. Csak a gyerekeim nem tartanak tőlem. Érdeklődve vizsgálva az arcot, a szemeket, állok meg előtte.

- Akkor most összeszedi a szemetét, utána pedig rendezi a dolgozatokat melyet a sorstársai készítettek. Egy olvasható és egy olvashatatlan kupacot kérnék. Az olvashatatlan kupac darabjaira nyugodtan írja rá, hogy értékelhetetlen, s egy újabb darabot kell készíteniük. Az olvasható darabokat pedig közösen átnézzük s megmondhatja milyen hibákat fedez fel bennük. Ha azzal kész lett akkor magához veszi az egyik távcsövet és készít egy térképet az Antlia-ról és leírja a jellemzőit. Ha esetleg nem tudná miről beszélek akkor alant találhat segédanyagokat a munkájához. – zsebre dugva a kezeimet, mutatóujjam hegyével a kis papírdarabkával játszva melyet előtte oda elhelyeztem, léptem oldalra, s gondolkoztam a továbbiakban. Tanár voltam, mi tagadás, valami büntetés kell. Milyen nehéz is a tanárok élete.

Oscar Hempston prof.
A csillagvizsgáló titkai

Végül is lehetne sokkal rosszabb is. Kár lenne tagadni, hogy a tanárnak mindenben igaza van. A lány is tudja ezt. Ugyanakkor mit is tehetne? Mint a tanmesében a skorpióról, és teknősről, amit még Miguele atya olvasott fel neki. Neki is ilyen volt a természete, akárcsak a skorpiónak. Nem tehetett ellene semmit.

- Ez korrekt. Igaza van. -ismerte el tárgyilagos hangon a lány. Meg sem próbált kibújni a tények alól, ami talán szokatlan lehetett egy diáktól. - Megjegyezném én, nem tartozom semmilyen körökhöz, sem senki és semmi máshoz, ahogy hozzám sem tartozik semmi, és senki.– váltott át némileg cinikus hangra, amihez talán túl fiatal volt. Azonban ő már elég régen felnőtt volt, és saját magáról gondoskodott. Felnőttként is vállalta a felelősséget a tetteiért. Gyermeki korát meghazudtoló módon.

- Tudom, miről beszél. A megjelenésem ellenére sem vagyok műveletlen idióta. – ismét a szokásos pimasz stílusban. Lassan megfordult és odasétált a cigis dobozhoz, amit a zsebébe gyűrt, és tanár asztalához lépett. – Azt ugye tudja, hogy most a saját munkáját sózta rám, és nem leszek mindig itt erre.

Ahogy néhány pillantást vetett a másodévesek munkáira, gyorsan három kupacra kezdte dobálni őket, látszatra nem túl precíz módon. Egyszer csak, úgy a felénél egy pillanatra abbahagyta a dolgot, és előhúzta a pálcáját.

- Apropó, majd elfelejtettem. Invito Antlia csillagtérkép! – nem sokára egy sárga olcsó minőségű pergamen lebeget fel a csillagvizsgálóba. A lány eltette a pálcáját, és vetett egy pillantást a lapra. – Ezt is én csináltam még tavaly. Megteszi. Nem dolgozok feleslegesen, ha nem muszáj. Ne fáradjon vele, hogy hibákat keres rajta, mert nincsenek. Ez a hibátlan piszkozat példány, amiből az eladókat készítem. Tegnap is készítettem belőle párat néhány negyed évesnek aszem. A fene, kérhettem volna egy doboz cigit attól a tyúkeszű mardis libától. Ja és az összes csillagképről van ilyenem.

A harmadéves griffendéles a tanerő felé dobta saját készítésű csillagtérképét beszéd közben, majd folytatta a dolgozatok szortírozását. A lány csillagtérképe valóban meglepően jó volt. Nem csak, hogy az írása könnyen olvasható volt, még egy tanár számára is, de az összes csillaghoz odaírta az összes fellelhető fizikai, matematikai, és kémiai adatot, amit lehetett. Felsorolta még a szomszédos csillaképeket, és még néhány mugli csillagászati lexikonból való megjegyzést is odaírt a pergamen aljára. Minden bizonnyal nem pár perces összecsapott munka volt. Amikor végzett a másodévesek munkáinak válogatásával mutogatni kezdte, hogy melyik kupac mit jelent.

- Ezeket itt én adtam el ma. Mind kb Várakozáson felülit ér, pár szándékos hibával, felesleges foglalkozni velük. – mutatott egy kisebb kupacra.
- Ezek olvashatatlanok, vagy kis silabizálással ugyan olvashatók, de… mi is butább élőlény a trolloknál? Nos mindegy, erre még troll alát se adnék. – mutatott egy jóval nagyobb kupacra.
- Ezek nagyjából az olvashatóak, és értékelhetőek is. Ez a kettő meglepő módon, olyan Várakozáson felüli, a maradékra fogjuk rá elfogadhatót ér. – nézett fel egy amolyan mindent tudó szenvtelen vigyorral.

Gina

- Igen, igaza van. De ha már itt van, s ily jó segéderőnek bizonyul, kihasználom az alkalmat. Remélem nem sértem meg vele. – a megszokott udvariassági köröket leróva, melyet egy gyerekkel szemben talán pont nem kéne, figyelte a ténykedését. A szeme csillogásából már elsőre látta, nem ostoba, életrevaló, ám a kicsiny monológja még őt is meglepte.
Hangosan nevetett. Ritkán lehetett tőle ilyet látni. Hisz a nevetése… Kicsit… furcsa volt. Mint ahogy ő maga is. Olyan mesterkéltnek tűnt az egész. Mint a fiatal színészek mikor megjelennek az első próbájukon. Tisztában lehetett ezzel, s ezért nem hozakodott elő vele? Vagy pusztán ritkán adódott alkalom? Nem tudott örülni az élet apró ajándékainak? Esetleg nem tudta miképp is kéne ezt csinálni. Kaffogó, vartyogó, pokolbéli csontváz, mely áldozatát látva fekete humorral élve próbálja imitálni az élők botor szokásait. A szürke szemek megvillannak, a fehér fogak csillannak, s az arcon lévő ráncok gyors tangót lejtenek. Valami kiszakadt belülről, egy rég izzó szenvedély, melyet azon melegében meg is szüntet. Köhögve, ezzel le is vezetve a kellemetlen közjátékot, bár zavartság jelét nem mutatva, igazítja meg kósza tincseit. Az egész műsor szokatlan jókedvre derítette. Újra fiatalnak érezte magát ettől a kis közjátéktól. Piszkos üzletek, lemásolt házik, apróbb mókák. Persze ő sokszor nem vehetett részt ezekben a kis kihágásokban, lévén nem volt túl népszerű a társai között, de távolról is szerette nézni a mesterkedéseket. Főleg akkor amikor lebuktak. Immár érdeklődve nyúlva a dolgozatokért, megvizsgálva igazat mond-e a gyerek, ült ki arcára a ragadozó mosoly. Persze mint tanár mérges is lehetett volna, de hát ez az élet értelme, nem? Ügyeskedni, túlélni, élvezni azt amit kaptak. Egyszerűen nem tudott igazán dühös lenni rájuk. Másik oldalról viszont, az az éne mely a tudást szerette volna átadni, hőbörgött mérgében, de a meglepetés ereje győzedelmeskedett felette.
- Ezekszerint más és több büntetést kell kitalálnom. Elég problematikus figura ön, kedves ms… Miképp is szólíthatom? – megigazítva a talárját, hiszen egy kósza ráncot vélt felfedezni a tökéletességben, gondolkozott. Az első ötletét zseniálisnak vélte, nem is akart túl szigorú lenni. Viszont ha a szabályokat szerette volna betartani… Hát igen, ezzel mindig is voltak problémái.

- Nos, akkor szépen kiválogathatja az ön munkáit, utána pedig… A továbbiakról pedig később beszélünk. – dobott vissza az asztalra egy dolgozatot, zsebre dugott kézzel sétálva tovább, a csillagokban keresve a társaságot.
Mikor egy kósza ötlete támadt. Végülis csak egy célból jött ide, s ez nem épp a tanítás volt. Most pedig volt alkalma közelebb kerülni hozzá. Visszafordulva a gyerekhez, végigmérve, azon gondolkozva mely évfolyamba is járhat, hajolt egy kicsit közelebb hozzá.
- Maga kiskorú. Ismeri a többi gyereket. Milyen az élet a félvérűeknek? – nem nagyon kerülte a témát, rögtön a közepébe vágott. Erősen fikszálva a másikat, mely egy vallatásnak is elment volna, szuszogott csendesen. Lehet ezért nem lett túl népszerű estére a csillagvizsgáló?

Oscar Hempston prof.
A csillagvizsgáló titkai

- Ne aggódjon, sokan használtak már ki sok mindenre. Nem bánt, és nem sért vele, hogy egyszerűen él a lehetőséggel. Ezt nálunk egyszerű túlélésnek nevezik.

A lány a tanár szemébe nézett. A tekintetében izzott valami különös fény, de már nem mosolygott. Tulajdonképpen ritkán tett ilyet, és akkor sem jó kedvből, inkább csak hogy megzavarja az ellent. Mély levegőt vett és féloldalasan leült a tanári asztalra, miközben bal kezével hanyagul arrébb lökött pár dolgozatot. Az egyik legurult az asztalról, de a lánynak eszébe sem jutott felvenni a kőpadlóról.

- Kiskorú, gyerek. – ismételte a szavakat cinikus, keserű éllel a hangjában. – Cöhh. Ez minden gondom forrása. Mért években mérik a felnőttséget? Mért nem a megélt dolgok, és a tetteink, viselkedéseink alapján? Meglehet problematukus figura vagyok, hogy az ön szavaival éljek, de még így is felelősségteljesebb felnőtt, sok úgynevezett felnőttnél. – hangjában most először érződött némi sértődött dac, mintha zavarná, hogy pusztán külseje alapján ítélik meg.

- Akarja tudni mire cseréltem ezeket? –mutatott néhány dolgozatra. Majd egyesével, hanyag mozdulatokkal elkezdte ledobálni őket a földre, hangjában volt valami támadó él – Ezt erre a pulcsira, ami rajtam van, hidegek ám itt fenn az esték. Ezt egy gyógynövénykönyvre, ami sokat segít a leckében. Ezt egy pennára, és üres pergamenekre. Emezt meg csokibékákra, amiket szétosztottam az elsős hugrás, és hollós kicsik közt, nekik nagyobb szükségük volt rá, mint nekem. Én így gondoskodom magamról, és a kisebbekről. Így élek túl. Másoknak ott vannak a szülei, rokonai, barátai. Nekem csak én vagyok. Nekem nem kell senki, ahogy én sem kellek senkinek.

Gina felhúzta a lábat az asztalra és átkarolta őket, fejét a térdeire hajtotta. Nem mintha a tanári asztalnak ez lenne a rendeltetésszerű használata. Egy percig hallgatott, majd nagyot sóhajtott, és jóval csendesebben folytatta.

- Egyébként Accipiter. Gina… Accipiter. Legalábbis ezt a nevet aggatták rám. Visszatérve a kérdésére, nos nem mindegy? Sosem értettem igazán ezt a vér mizériát. Nekem olybá tűnik, ha megvágom a kezem piros a vérem, ha a maga kezét vágnám meg, magának is piros lenne a vére, ha egy mugliét, vagy egy kvibliét vágom meg nekik is piros a vérük, sőt ha egy gennyláda vérmániás mardekárost vágnék meg, az ő vére is piros lenne. Tehát nem mindegy, hogy ki honnan származik? Az számít, amit teszünk most, és nem az kik voltunk régen. Elvégre itt mindenki csak ember. Mindenki hibázik olykor, mindenki fél valamitől, mindenkinek fáj, ha megütik, belerúgnak, és mindenki örül, ha valami jó hírt kap, mindenki ugyanúgy alszik, eszik. Ez van. Hogy milyen itt az élet? Nos jobb, mint a legtöbb helyen, sőt az összes helyen, ahol eddig éltem, és volt néhány. Ugyanakkor úgy fest, most 3 pártra szakadt a suli. Vannak azok a bizonyos körökben forgók, akikre maga is célzott, vannak, akik igyekeznek szembe szállni velük, és akik egyszerűen a kettő közt megjátsszák a semlegest, és megbújva túl akarják csak élni az egészet. Az itteni élet milyensége leginkább attól függ melyik oldalhoz, húzol. Akik nyíltan szembe mennek az aranyvér mániás barmokkal, azoknak nagyon nehéz. Én egyelőre játszom az ütődött semleges szerepet, aki csak mániákusan szegi a szabályokat, pusztán azért, mert ehhez van kedve. Valójában igyekszem mindent megfigyelni, és végül, ha eljön a perc, tudom hova fogok állni. Elvégre harmadéves griffendéles vagyok. Az igazságért kell küzdenem. – nem mondta ki hangosan, hogy melyik táborhoz fog húzni, mégis egyértelmű volt.

A lány magától leszállt az asztalról, és a korláthoz sétált, hogy felnézzen a csillagokra. Nem tudta levenni róluk a tekintetét.

- Valaki egyszer azt mondta, hogy a csillagok lyukak a mennyország padlóján, és onnan néznek le az angyalok. Ez szebb, és költőibb megfogalmazás, mint a tankönyveké. Már ha hiszünk az ilyesmiben.

Úgy fest Gina Accipiter a rejtélyekbe ágyazott rejtvény. Sosem tudni mi jár igazán a fejében, még akkor sem, ha éppen drámai monológot ad elő, mely gyakorta nincs összhangban fiatal korával. Ma este sem.

Külön óra – Mars és a holdjai

Kedves, [diák neve]!

Örülök, hogy ennyire érdekli az asztronómia. Szombat önnek este fél tizenegy órakor várom a Csillagvizsgáló toronyban, kérem ne késsen, és a szükséges eszközöket ne felejtse el hozni.

L.N.

Négyen jelentkeztek, legalább senki sem bosszankodhat, hogy ő miért nem jöhet az órára. Csütörtök éjjel, ami már péntek hajnalba hajlott megírtam a leveleket, és meg címezve a baglyomra bíztam, hogy mikor a diákok reggeliznek a négy érdeklődőnek vigye oda a levelét.
A szombati reggelinél, ami a diákságnak és a tanári kar többi részének vacsora volt, álmosan, de mosolyogva ültem az asztalnál. Miért is ne mosolyogtam volna, hiszen előző hétvégén még úgy látszódott, hogy ezen a szombaton tavaszi esőzést kapunk, de szerencsére nem így lett. És ez boldoggá tett.
Nyugodt szívvel hagytam a csillagnaptáramat a helyén, s helyette csak a teleszkópomat vittem. Amit mutatni akartam a diákoknak, ahhoz többre nem volt szükség. Az égbolt ékkövei, mint minden ezelőtti éjjel, most is fent ragyogtak. Kellene ennél több? Oh! Igen! Még szerencsére nem léptem ki a kastély folyosóira, bár fél lában már ajtón kívül volt. Visszafordultam, és még kettő teleszkópot a hónom alá vettem. Hiszen mégis csak azt ígértem, hogy kettő diáknak kölcsön tudok adni egyet-egyet erre az órára. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Én be is tartottam.
Ahogy terveztem huszonkettő órakor már a Mars felé nézett a teleszkópom. A mások kettő egy félreesőbb helyen vártak arra, hogy valaki beléjük nézzen. Azért reméltem, hogy nem lesz munkájuk, és mind a négyen hozzák a sajátjukat. Amíg vártam, hogy felérkezzenek a diákok a csillagképeket néztem, s elképzeltem, ahogy én is ott állok közöttük, egy röpke táncot leejtek Cassiopeia-val, Ursa Minor-ral és Ursa Maior-ral három lovagot játszunk, akik a sárkánnyal viaskodnak, s ez utóbbi szerepében Draco tetszeleg. S aztán ott kell hagynom, mert megérkeztek a kíváncsi diákok.
- Jó napot! Örülök, hogy idetaláltak. – Fordultam feléjük kedvesnek szánt mosollyal, de a szemeim még nem fókuszáltak rájuk. – A teleszkópjaikat állítsák fel oda, ahonnan úgy érzik kényelmesen figyelhetik a csillagokat. A teleszkópjuk a Marsra nézzen, úgy, hogy a holdjaikat is lássák. Aki véletlenül nemhozott magával teleszkópot, ott talál kettőt. – Mutattam arrafelé, amerre a pót teleszkópjaim voltak. Újra felnéztem az égre, de most azt kutattam a szemeimmel, hogy számíthatunk-e felhőkre, valamint, hogy a Mars mindvégig látható lesz-e. Közben eszembe jutott, hogy tanár vagyok és most valami órafélén vagyunk. – Miss. Flores! Kérem, sorolja fel a többieknek a Mars holdjainak nevét. – Hogyha nem tudta, akkor erre még nem akartam pontot levonni, hiszen ez még csak bemelegítő, ismerkedő kérdés volt. Türelmesen vártam, hogy felsorolja mind a kettőt. Phobos-t és Deimos-t.
- A Phobos és a Deimos. – Akár helyesen válaszolt, akár nem, én is elmondtam a nevüket, hogy tudják, hogy miről is beszélek. – A félelem és a rettegés. A Marssal együtt járják a hármas táncukat a Nap körül. – Miközben beszéltem, sorra végig jártam a diákok teleszkópjait, hogy lássam, hogy jól állították-e be, hogyha nem, akkor igazítottam rajta. – Mint a szerető apa a két fiával szüntelen járják a táncukat. Phobos, a nagyobb gyermek, de mégis ő kering a Marshoz közelebb, míg a kisebb Deimos, aki a Naprendszerünk legkisebb holdja, ő távolabb kering. Mindig is az ifjak a kíváncsibbak. Az oka, amiért ezt a különórát meghírdettem nem más, mint, hogy most éjjel olyat láthatunk a szomszédos bolygónkkal kapcsolatban, mint amilyet idehaza, a Holdunkon már sokszor láthattunk. A Nap, és az előbb említett hármas olyan pozícióban lesznek, hogy röpke egy-másfél órás megfigyelés alatt láthatunk marsi holdfogyatkozást. Mielőtt bármihez is hozzá kezdenénk, még itt az elején van esetleg kérdésük? – Néztem végig mind a négyükön, bár Miss. Flores-en csupán átsiklottam. Még túlzottan is aktívan emlékeztem arra az éjszakára, amikor őrszolgálat alatt belém botlott. Reméltem, hogy a tantárggyal kapcsolatban tesznek fel kérdést, már, hogyha tesznek fel. Egyáltalán nem akartam semmi másról beszélni, miért is akartam volna, hiszen itt voltunk a csillagok alatt, a Csillagvizsgáló toronyban. Itt csak csillagokról kapcsolatban lehet beszélni, nem?

//Off: A következő tanári poszt azután fog érkezni, hogy mind a négyen írtatok, de legkésőbb a következő szombat este. Valamint, megkérlek titeket, hogy lehetőleg a latin neveiket használjátok az égi testeknek, kivéve, hogyha a karakter jellemből, vagy előéletből adódóan másképpen nevezi őket. Ez alól a csillag, bolygó, hold, stb. köznevek kivételek. Jó játékot mindenkinek!//

Külön óra – Mars és a holdjai

Miss Flores a kérdésemre megfelelő választ adott, és szerencsére nem is fűzött hozzá kommentárt. Magamban egy piros pontot adtam a fejének.
Ahogy azt elvártam Miss. Flores jól állította be a teleszkópját, ahogy a másik hollóhátas kisasszony, Miss. Heringtown is. A mardekáros Miss. Edevéla teleszkópján csupán egy leheletnyit kellett állítanom, bár a Mars és holdjaira volt fókuszálva, de én úgy állítottam be neki, hogy jobban láthassa. Viszont Mr. Edevéna teleszkópjánál majdnem elsírtam magam, mert messze a legrosszabbul állította be.
Kérdése senkinek sem volt, vagy hogyha volt is nem tette fel azalatt, míg vártam. Viszont nekem volt kérdésem, nem is egy. Mivel még volt elegendő időnk, ezért úgy döntöttem, hogy most íratom meg velük a röpdolgozatot.
- Kérem, vegyenek elő pergament és íróeszközöket. Mivel még van legalább fél óránk az eseményig, röpdolgozatot fognak írni. Akinek nincs a röpdolgozat megírásához eszköze, azt tizenöt házpont levonásával sújtom, és szóban kell majd válaszolnia a kérdésekre, de csak azután, miután a többiek beadták, így neki kevesebb ideje lesz a válaszokra. –Megvártam, míg mind kerítenek pergament, tollat és tintát maguknak, s hogyha valamelyikük nem tudott, akkor őrá szúrós szemekkel néztem, mert nagyon nem akartam szóban lefeleltetni senkit sem, főleg, hogy előre értesítettem őket, hogy mit hozzanak magukkal. – Először írják le a kérdéseket, és miután mindet feltettem, utána kezdjék meg válaszolni őket. Első kérdésem, mi a neve és a háza? – Ezt a kérdést is komolyan gondoltam, főleg, hogy csupán Miss. Flores nevét tudtam hiba nélkül. Viszont ez a kérdés csupán egy házpontnyit ért. – Második kérdés, a Naptól számolva mi a neve a hetedik bolygónak? – A Uránusz neve már három pontot ért. – Harmadik kérdésem, melyik csillagképben található meg a Polaris? – Ursa minor latin neve öt pontot ért, míg a közismert neve csak kettőt. – Negyedik kérdésem mi a Polaris közismert neve? – A sarkcsillagért három pont volt a jutalom. – Ötödik kérdés, mi az valójában az Esthajnalcsillag, és mi a neve? – Az, hogy leírják, hogy bolygó és Vénuszként megnevezik három-három, vagyis összesen hat pontot ért. – Hatodik kérdésem, itt a szigeteken melyik égi pólust látjuk, hogyha felnézünk a csillagokkal teli égre, és melyiket, hogyha nappal nézünk fel az égre? – Akár mikor nézünk az égre, mi az északi pólust látjuk, ezért kettő-kettő pontot ér, hogyha külön nevezik meg helyesen a pólust, viszont, hogyha valaki rájön a kérdés beugratóságára, akkor számára öt pontot ér a kérdés. – A hetedik, és egyben utolsó kérdésem hogy hívják azt a mágia ágat, ami ötvözi az asztronómiát és a jóslástant, és melyik mágikus lény köthető ehhez a mágiaághoz leginkább? – Az asztrológia és a kentaur külön-külön három pontot ért.
Miután a kérdéseket feltettem tekintetemmel figyeltem, hogy nehogy valaki puskázzon, bár nem hittem, hogy ezekhez a könnyed kérdésekhez szükség lenne puskára. Valamint, hogyha volt olyan, akit szóban kellett majd feleltetnem, szúrós tekintettel figyeltem, nehogy lessen azokról a társairól, akik éppen a röpdolgozatot írták. Közben néha-néha bele-bele lestem a teleszkópomba, hogy tudjam, hogy a jelenségig mennyi időnk van még.
- Lejárt az idejük, ennyi idő alatt kényelmesen megválaszolhatták a kérdéseket, kérem hozzák ide a dolgozataikat. Az óra végén majd megtudják, hogy mennyi ponttal gazdagították a házaikat. – A dolgozatra adott válaszokra nem kívántam pontot levonni, csak akkor, hogyha valaki túl sokhoz írt esztelenül nagy gnómságokat! Hogyha volt olyan, aki nem írt dolgozatot, akkor neki most tettem fel a kérdéseket, és azonnali válaszokat vártam tőle, így hogyha jól válaszolt, akkor pontot adtam neki, annyit, amennyit a dolgozatban is adtam volna, viszont, hogyha rosszul válaszolt, akkor lefelé kerekítve fel annyi pontot vontam le, mint ami járt volna érte, és megmondtam a helyes választ. Így, hogyha volt eszközökkel felkészületlen diák, akkor a többiek nagyjából képet kaphattak arról, hogy az irományuk milyen jól sikerült.

Name listMiss. Flores – Sophie Flores
Miss. Edevéla – Clarice Edevane
Miss. Heringtown – Mona Harington
Mr. Edevéna – Caelius Edevane

//Off: Elnézést a késésért, de júzerként csöppet eltévelyedtem az élet útvesztőjében.
Ebben a kőrben a jelentkezők még becsatlakozhatnak úgy, minthogyha eddig is itt lettek volna, viszont az első tanári posztban adott esély, hogy kérdést tegyenek fel, arról lemaradtak.
A következő tanári poszt nem az eheti szombat(XI.15.), hanem a rákövetkező szombat(XI.22.) estéjén várható, remélem a különórán résztvevők mind írnak addig, és nekem sem fog semmi közbe jönni, és most sikerül tartani magunkat az ütemhez. Természetesen, hogyha a megjelőlt időpont előtt mindenki írt, akkor én is összeszedem magam és igyekezni fogok hamarabb írni!//

Külön óra- A Mars és a holdjai

Valószínű teljesen megőrültem, hogy SZOMBATON részt veszek egy FAKULTATÍV órán. Ilyesmit egész biztos nem csináltam volna soha magamtól, de azért az is durva, hogy Clarice rá tudott beszélni. Nem is igazán tudom, hogy miért jó neki, hogy eljöttem, főleg ilyen későn, de ez olyan így, mint egy büntetőfeladat. Az asztronómia ráadásul még unalmas is, nem segít megtanulni varázsolni, és nem is érdekes, mert csak bámuljuk az eget. A muglik legalább kimennek azokra a csillagokra.
- Jó estét, professzor úr!- mivel nem járok asztronómiára, nem ismerem ezt a tanárt, maximum hallomásból, de nem igazán tudok róla sokat. A két lányt sem ismerem, aki még rajtunk kívül van itt, de abból, hogy ilyen kicsi a társaság, és abból egy Clarice, kettő pedig hollóhátas csaj, rögtön rájövök, mekkora lúzer voltam, hogy idejöttem. Nem elég, hogy különórára jöttem szombat este, még én is leszek a csapatban a legbutább, és ezt el is kezdem azzal, hogy nincs teleszkópom, úgyhogy el kell foglalnom az egyiket, amit a tanár hozott. Drága, nem vettem fel ezt az órát, úgyhogy biztos megérti ezt még. Bele is nézek, éppen csak azért, hogy rájöjjek, fogalmam sincs, mit látok, és merre kellene fordítanom. Azért nem hagyom úgy, találomra elfordítom valamerre. Úgy tűnik, nem igazán sikerült belőni az irányt.
Ahogy meghallom a tanárok szájából legjobban utált mondatok egyikét, nehezen bírom ki, hogy ne adjak ki semmilyen hangot, amivel jelzem a véleményemet a dolgozatokról. Mindegy, nem járok asztronómiára, hiába lesz T, akkor sem nagyon van mit vesztenem, nem igaz? Gyorsan előkotrok egy gyűrött pergament, egy megtépázott pennát meg egy tintafoltos üveget, hogy elkezdhessem az írást.
Mindegy, essünk neki a válaszoknak, remélem, hogy tényleg csak valami szintfelmérő, és nem fog emiatt kitalálni valamit. Egy: Caelius Edevane, Mardekár. Kettő: Uránusz (legalább kétszer végigszámolom, de ez tipp, nem vágom, hogy az vagy a Szaturnusz van-e előbb. Mintha lenne valami a Szaturnusz és a Jupiter között). Harmadik: Göncöl-szekér (nem ismerek más csillagképet, de azért eszembe jut, hogy mintha lenne nagy meg kicsi, úgyhogy átfirkálom, és beírom, hogy Kisgöncöl). Negyedik: Sarki fény. (mivel asztrológia, ez az egyetlen dolog, ami eszembe jut a pólusokkal kapcsolatban). Ötödik (bolygó, de nem tudom, hogy melyik, úgyhogy beírom:) Merkúr. Hatodik: Északi, északi (azt azért én is tudom, hogy ez az északi félteke, bár lehet félreértettem valamit.) Hetedik: Csillagjóslás, zordó (hallottam, hogy HP-t valami fekete kutyás jóslattal rémítgették, és olvastam valahol a zordóról). Aztán beugrik, hogy volt egy kentaur jóslástanár két éve, úgyhogy kisatírozom, és beírom azt, hátha. Egyiknek sincs sok köze a csillagokhoz, de talán mázlim van. Csak nehogy mégis a zordó legyen a jó válasz.
Amikor odaadom a dolgozatot, egy gyors pillantást vetek Claricere, és egy apró kis fejcsóválással, vállrándítással egybekötött cinikus mosollyal jelzem neki, hogy ne várjon túl sokat, bár még mindig nem tudom, hogy miért hozott ide. Remélem, hogy a tanár azért levonogatni pontokat a háztól, vagy akár büntetőmunkát adni nem akar, mert akkor garantáltan ez volt az utolsó alkalom, hogy éjjel felnéztem az égre.

Külön óra – Mars és a holdjai

Miközben beszedtem a röpdolgozatokat rá-rá néztem, és szomorúan láttam, hogy Miss. Edevéla és Miss. Heringtown nem tudtak minden kérdésre válaszolni. Pedig igyekeztem nem nehéz kérdéseket feltenni.
Sóhajtottam egyet, és gondolataimat visszatereltem az órára, hiszen mégis csak én vagyok a tanár!
- Nemsokára megkezdődik az az esemény, ami miatt meghirdettem ezt a különórát. A teleszkópjaink segítségével megfigyelhetünk egy eseményt, amit földi mértékkel mondva ritkának lehetne mondani, viszont asztronómiai mértékben gyakori esemény, valamint marsi mértékben meg megszokott. Gondolom, mindannyian láttak már teljes holdfogyatkozást. Miss. Edevéla, kérem, mondja el a diáktársainak, hogy a mi holdunkon milyen gyakran figyelhetünk meg teljes holdfogyatkozást. – Kértem meg a mardekáros kisasszonyt, hogy mondja el a többieknek, hogy évente egyszer, ritkábban kétszer figyelhetjük meg a jelenséget. Hogyha ezt eltudta mondani, akkor öt pontot kívántam a Mardekárnak adni, míg rossz válaszért csupán három pontot akartam levonni.

- Mielőtt megkezdenénk a marsi holdfogyatkozás megfigyelését, kérem, Miss. Heringtown, mondja el a többieknek, hogy mi is az a holdfogyatkozás. De kérem, csak röviden, hiszen az óra témájáról senki sem szeretne lemaradni. – Ezért a válaszért is öt pontot adtam volna, már, hogyha jól felelt, viszont, hogyha sületlenségeket hordott volna össze, akkor az ő házától, vagyis a Hollóháttól is csak három pontot vontam volna le.

- Itt az idő, aki akarja, az elővehet pergament és lejegyezheti azt, amit lát. Viszont most szemet a teleszkópra!
Ahogy belenéztem a teleszkópomba, láttam is, ahogy nekünk baloldalról, a nap által megvilágított Mars árnyékos feléhez a Phobos és Deimos lassan beúszott, és az addigi szürke felszínük narancsos-vöröses színbe öltözött. Hasonlóan a mi holdfogyatkozásunkhoz, amikor teljesen sötétté kellett volna válniuk nem az történt. A marsi légkörben megtört napsugarak átfestették a szateliták felszínét, a nagyobb, Phobos sötétebb, haloványabb színezést kapott, míg a kisebb, Deimos élénkebbet. Viszont így is látható volt az esemény, bár az egész közel másfél órán át tartott. Ellenben én észre sem vettem, hogy viszonylag milyen sok idő telt el.
Természetesen, hogyha valamelyik diák szólt, illetve segítséget kért, akkor nem feledkeztem meg a tanári teendőimről, és az adott diákra figyeltem, s hogyha kellett, akkor segítettem, vagy válaszoltam a kérdésére.

Name listMiss. Flores – Sophie Flores
Miss. Edevéla – Clarice Edevane
Miss. Heringtown – Mona Harington
Mr. Edevéna – Caelius Edevane

//Off: Miss. Edevéla és Miss. Heringtown felhasználóját megkérem, hogy mikor megírják a posztjukat, akkor egy vagy kettő kérdésre ne válaszoljanak a röpdolgozatban.

A következő tanári poszt előre láthatóan az újév első hétvégéjén lesz várható. Vizsgaidőszak, ünnepek, valamint egyéb elfoglaltságok miatt csak Január 3-án leszek legközelebb posztképes, kivéve, hogyha a szilveszter túl erőteljesre sikerül, mert akkor még egy hétre szükségem lesz magam összeszedésére.
Természetesen Baglyokat, és néha chat-et is olvasok, így nem fogok eltűnni teljesen.
Előre is kellemes ünnepeket!//

Külön óra – Mars és a holdjai

Szomorúan konstatáltam, hogy Miss. Edevéla még erre se tudott válaszolni, pedig ez tényleg egyszerű kérdés volt. Reméltem, hogy szerelmes, és így nem nagyon tud koncentrálni, ez esetben tisztelendő a lelkesedése, amit az asztronómia iránt tanúsított.
- Látom nem jut eszébe, Miss. Edevéla. Ez nem is akkora baj, minthogyha elkezdene butaságokat fecsegni. A fölösleges és rossz választ adó fecsegésnek pontlevonás lett volna a vége, így ettől megkímélte a házát, ez szép. A bolygónk szatelitáján évente egyszer vagy kétszer figyelhetünk meg teljes hold fogyatkozást. Viszont változó, hogy mely helyről látható tisztán. – Sajnáltam, hogy nem oszthattam jutalom pontot, de annak örültem, hogy nem kellett levonnom egyet se.
Miss. Heringtown hallgatása meglepett. Egy hollóhátas, aki nem tudott választ adni a kérdésemre. Viszont ami inkább meglepett, hogy ezt különórán éltem meg, tudtommal a Hollóhát az éles elmék háza, ezért hogyha egy tagjuk különórára jön, akkor szerintem közel annyit kellene tudnia, mint a tanárnak, jelen esetben nekem, de még egy rossz tippet se kaptam a hölgytől.
- Ezt sose hittem volna. Egy hollóhátas, akinek még ötlete sincs egy kérdésre. Az ön érdekében remélem, hogy csupán elkalandozott az éles elméje, méghozzá olyan messzire, hogy nincs időnk megvárni, míg visszajön. Ezért én mondom el, hogy a holdfogyatkozás az a jelenség, mikor a hold és a naprendszer csillaga között a hold bolygója nagy részben elállja a fényt, így csak a vörös színtartományba tartozó hullámok érik el a hold felszínét.

A marsi holdfogyatkozást követően Miss. Flores kérdése felüdítően hatott, hiszen a jelenség előtt csalódnom kellett egy hollóhátasban, de úgy tűnt van még nyitott és kíváncsi elme a körünkben.
- A következő esemény? Nos, Miss. Flores ez jó kérdés. Hogyha a Mars felszínén lennénk, akkor ott is évente egy-két alkalommal figyelhetnénk meg, viszont, hogy egyszerre mind a kettőt láthassuk, az ritkább, ahhoz talán öt évet is várni kellene, de ahhoz, hogy innen a Földről figyelhessük meg, ahhoz viszont vagy húsz év is kellene. Viszont olyan három-négy évente talán megfigyelhető, ahogy a Phobos, vagy Deimos a teljes holdfogyatkozás jelenségét mutatja. Természetesen ahhoz, hogy ezek a számok pontosak legyenek az is kell, hogy a Nap-Föld-Mars-Mars holdjai csoport megfelelő helyzetben legyenek, mert lehetséges, hogy pont maga a Mars takarja el a holdját, így a jelenség a bolygónkról nem megfigyelhető. Remélem, kielégítő választ adtam a kérdésére. Valaki másnak esetleg van még kérdése? – Örömmel válaszoltam volna a többiek kérdéseire is, vagy Miss. Flores egy másik kérdésére.

Ahogy úgy tűnt, hogy nincs több kérdésük a röpdolgozataikat a kezembe vettem tinta és toll kíséretében.
- Lassan a különóra végéhez érkezünk. Viszont mielőtt befejeznénk lenne még egy feladatom önöknek, ami siker esetén öt házpontot ér, súlyos balsiker esetén kettő elvesztéséhez vezetne, míg tétlenség esetén öt pontot fogok levonni. – A súlyos balsiker alatt azt értettem, hogyha egy összetéveszthetetlen csillagképre állítják be a teleszkópjukat, vagy az égbolt rossz helyén keresnék a Cassiopeia csillagképet. - Szóval a feladatuk, amíg kijavítom a röpdolgozataikat, hogy úgy állítsák be a teleszkópjukat, hogy a Cassiopeia csillagkép legyen látható benne. Munkára fel! - Azzal én is belemerültem a dolgozatok kijavításába.

Name listMiss. Flores – Sophie Flores
Miss. Edevéla – Clarice Edevane
Miss. Heringtown – Mona Harington
Mr. Edevéna – Caelius Edevane

//Off: Ez az utolsó kötelező kör, de az utolsó előtti játék kör. Emellett ez az utolsó lehetőség, hogy akik eddig nem írtak pontot szerezzenek, vagy a pontveszteségüket csökkentsék, mivel akik nem írtak a röpdolgozatra, Miss. Harington és Miss. Edevane legalább kettő kérdésre ne adjanak választ, valamint legalább kettőre rossz választ írjanak.
A röpdolgozatok eredményhirdetése, és így a pontok kiosztása a következő kör tanári posztjában lesz feltüntetve.
IRL okok miatt a következő tanári poszt február 1-én lesz várható, de előfordulhat, hogy egy hetet csúszni fogok vele.//

Egy kicsit meglep, hogy Clarice nem tud válaszolni a tanár kérdésére, persze engem az nem lep meg, hogy én nem tudok rá válaszolni. Nem értem, miért jöttünk a különórára, mert én nem szeretem különösebben az asztrológiát, és cseppet sem szimpatikus a tanár, még a vezetéknevünket sem tudta megjegyezni rendesen. Igaz, ebből a szempontból jobb, mint én, mert fogalmam sincs, hogy hívják. Látszik, hogy gyakorlatilag látatlanban jelentkeztem. Azért remélem, hogy ebből nem lesz probléma, mert ő ki tudná magyarázni, hogy nem ismer egyet az ezer diákja közül, de tanárból még a halálfalókkal együtt sem lehet több húsznál.
A második kérdésre viszont én is tudom a választ, ami még jobban meglep, és meg is ijeszt. Ha van valami, amit egy hollóhátas nem tud, én pedig igen, az jelentheti azt, hogy a lelkem mélyén mégiscsak stréber vagyok, ráadásul tisztán emlékszem rá, hogy ez az információ még jóval a Roxfort előttről, egy egyszerű képeskönyvből származik. Ha a Hold van a Föld és a Nap között, a Napot nem látjuk, ha a Föld a Nap és a Hold között, akkor a Holdat. Akkor gyorsan felfogtam ezt az egész jelenséget, egyszerű, egy darabig viszont eltartott, amíg megértettem, hogy a harmadik kombináció, vagyis az, hogy a Nap a Hold és a Föld közé kerül, nem igazán lehetséges.
Egy rövid ideig elgondolkozok rajta, hogy strébernek tűnnék-e, ha feltenném az egyetlen kérdést, ami ebben a valószínű sokkal tartalmasabban eltölthető két órában felmerült a fejemben. Maga az, hogy két óráig bámulok egy égitestet, kicsit unalmasnak tűnt, már félig-meddig ki is találtam egy sakkfeladványt, de azért nem akarom, hogy mégis ennyi legyen egy szabad estém össz eredménye. A társaságot tekintve pedig nem tűnök strébernek valószínű, még úgy sem, hogy a három jó tanuló lányból kettő nem igazán vesz részt az órán. Lehet, hogy Clarice csak csöndben nézné ezt az egészet? Egy kis koncentrációval összeszedem a legjobb modoromat.
- Professzor úr, van valami haszna ennek? Úgy értem, hogy a holdfogyatkozást fel lehet használni valamire, például jóslásra vagy valamilyen varázslathoz?- talán kicsit felháborodik majd a kérdésen, de én önmagában valahogy nem tartom ezt érdekesnek, csak akkor lehetne valami haszna, ha lenne gyakorlati felhasználása. A varázslatokból is igyekeztem a gyakorlatban hasznosíthatóakra koncentrálni inkább, tudom, hogy úgysem jegyzem meg az összeset. Azt egyébként mindig nehéz lesz megértenem, hogy egy ennyire távoli dolog hogyan hathat bárhogyan a mi életünkre.
Ahogy meghallom, hogy levonás-lehetőség van, azonnal belenézek a távcsőbe, amit arrébb mozdítok, hogy ne legyek „tétlen,” de két pontot sem szívesen veszítenék el egy olyan helyen, ahová teljesen önként jöttem, különösen most, hogy a Mardekárnak nagyon fontos, hogy nyerjen, és minden pont nagyon fontos. Bár összességében Clarice miatt biztosan pluszban jövünk ki, mégis kicsit gáz lenne.
Vetek egy gyors pillantást a tanárra, azután a társaimra, miközben azon gondolkozok, kitől kérhetnék segítséget. Clarice biztos segítene, de van közöttünk egy ember, a két hollóhátas lány pedig lehet, hogy direkt valami rossz helyre irányítana. Talán az lenne a legjobb, ha megmondanám a tanárnak, hogy teljesen amatőr vagyok hozzá, és csak azért jöttem ide, mert érdekelt, hogy milyen fakultatív tárgyak vannak még, mert a csalással még több pontot veszíthetünk, és talán kinéz egy büntetőmunka is. Vagy rosszabb, hallottam, hogy átirányítják a most szabályt szegőket a halálfalókhoz. Persze, nem hinném, hogy hozzájuk túl jó ajánlólevél lenne, hogy egy mardekáros diákkal van a tanárnak összetűzése, főleg, ha előadnám a szituációt. Legalábbis amíg ki nem derülne, hogy sárvérű az apám.
Úgysem venne észre, és ha mégis, akkor megmondom neki, hogy nem gondoltam ezt puskázásnak, meg kimagyarázom. Nagyon jól tudhatja, hogy neki is baja lehet, ha egy mardekáros diákot bajba akar keverni, és talán annak sem örülne, ha egy diákot miatta használnának gyakorlóbabának SV órán. Különben is: kell az az öt pont, legalább felvághatok pár jó tanuló előtt is, és a jó tanulók alatt a lányokat értem.
- Pszt... Clair... segíts!- próbálok annyira halkan átsúgni, ahogy csak lehet, de persze, a mellettem ülő lányon keresztül kell, úgyhogy elég hangos hozzá, hogy esetleg meghallja. Négy év gyakorlat segít benne, hogy tökéletesen belőjjem a hangerőt, hogy az arrébb ülő tanár csak szellőt halljon, a nővérem viszont már értelmes szavakat, de nem ismerem ennek a teremnek az akkusztikáját.
Csavargatom a távcsövet, nem próbálom látványosan keresni a vibráló foltokat az égen, mert ha meghallotta, úgyis tudja, hogy én voltam, kizárásos alapon, mivel én vagyok itt az egyetlen fiú. Ebbe belegondolva, még rosszabbat tesz a hírnevemnek, hogy eljöttem, mert ez női tanegység lehet.

Külön óra – Mars és a holdjai

Ami a röpdolgozatokat illeti nem lettek olyan fényesek, mint számítottam, csupán egy szép és egy elfogadható született, míg kettő anomália. Az anomália alatt azt értettem, hogy valahogyan pont nulla pontosak lettek, vagyis se jutalom pont, se levonás nem járt értük. Mivel gyorsan ki tudtam javítani ezeket, és láttam, hogy van, aki még bajlódik a teleszkópjával elgondolkodtam, hogy mi okozhatta azt, hogy eme érdeklődő szívű diákok így szerepeljenek az órán. Talán a homlokom is ráncoltam bosszúsan, mikor az a nyilvánvaló tény lebegett az elmémbe, hogy mily sötét időt élünk, hiszen Tudjuk, ki újra él, és a hőn szeretett iskolánk a sötét erő markában volt.
Mélyet sóhajtottam, nem engedhettem, hogy egy ilyen különóra még inkább felhőket vonjanak a diákok feje fölé, hogy szívük csillagait, legyenek azok bármik és bárkik, eltakarják szemük elől. Ezért úgy döntöttem, hogy némi bizalmat és örömet öntsek szívükbe az utolsó feladatot mindenkinek sikeresnek nyilvánítom, bár ez előfordulhat, hogy egyeseknél hazugság lesz, de ezt a lelkiismeretem el fogja viselni. A Roxfort az első!
A pergameneket, mikre a dolgozataikat írták összetekertem, mialatt a teleszkópjaikat vizsgáltam, s meglepő módon nem is lett volna szükség arra, hogy eredmény függetlenül mindenkit jutalmazzak, hiszen mind jól állították be az eszközeiket. Így már nem is volt más hátra, mint eredményt hirdetni.
- Mindenki igazán ügyesen állította be a teleszkópját, így örömmel osztok ki fejenként öt-öt pontot, vagyis házanként tíz-tíz pontot. Gratulálok. A röpdolgozatok eredményei alapján a hollóhát még huszonkilenc ponttal gyarapodott, míg a mardekár tizenkilenccel. Önökre a házaik büszkék lehetnek. – Ezzel véget is ért a külön óránk, már csak összepakolnunk kellett és a diákoknak visszatérniük háló körleteikbe, és erre ki is adtam volna a felszólítást, viszont valamelyik csillag, talán pont az, minek nevére rá kívántam kérdezni azt sugallta, hogy egy végső próba elé állítsam az órán legfényesebben szerepelt diákot, Miss. Flores-t. - Mielőtt még visszaengedném önöket a hálókörletükbe, lenne egy minden tét nélküli kérdésem Miss. Flores személyéhez. Kérem, kisasszony, megmondaná, hogy mely embert ábrázoló csillagképnek vöröses az egyik válla, és azt az égi ékkövet hogyan hívják? - Az Orion csillagképet alkotó Betelgeuse néven ismert csillagra kérdeztem rá, aminek azonosítása, hogyha jól sejtem még ilyen megfogalmazással se okozhatott gondot a hollóhátas lánynak. Láttam benne a tehetséget, és az egykori éjjeli találkozásunk emléke is megerősített benne, hogyha az évfolyam társam lett volna, akkor utolsó éveim nem lettek volna olyan magányosak, lett volna barátom, kivel együtt fürkészhettük volna a csillagokat, mert egyfajta szimpátiát érzek feléje, minthogyha valamilyen szinten rokon lelkek lennénk. Viszont jelenleg tanár-diák voltunk, és így csupán tanári büszkeség volt bennem, hogy egy hozzám hasonló, szintén csillagok iránt felettébb érdeklődő diák is a tanítványaim között tudható.
- Köszönöm mindenkinek a figyelmet, a teleszkópjaikat összepakolhatják, és visszatérhetnek a hálókörletükbe. További szép napot kívánok önöknek. Mr. Edevéna, a teleszkópomat nyugodtan ott hagyhatja, nem kell összecsuknia se. - Mondtam búcsút a négy kíváncsi elmének, aztán mielőtt még én magam is elpakoltam volna és visszavittem volna a dolgaimat a szobámba az égre néztem, hol a hőn szeretett drágaköveim lapultak, és elgyönyörködtem bennük. Odafent minden olyan szép és halálfalótól mentes. Békesség költözött egész lényembe arra az időre, míg a jövőről suttogó fényes égi testekre szegeztem tekintetem és figyelmem.

Name listMiss. Flores – Sophie Flores
Miss. Edevéla – Clarice Edevane
Miss. Heringtown – Mona Harington
Mr. Edevéna – Caelius Edevane

//Off: Köszönöm a résztvevőknek a játékot. Ez egy zárás volt, erre senkinek sem kell választ írnia.//

Roxfort RPG

Múlt => Nyugati szárny => A témát indította: Mrs. Norris - 2009. 12. 06. - 12:04:57