|
Cím: 6-os szoba Írta: † Emma H. Gray - 2009. 12. 06. - 14:04:30 Egy szokványos kis szoba, egy, az utcára nyíló ablakkal, két ággyal és egy fürdővel.
Az emelet végén található utolsó szoba és a Gray testvérek egy hete költöztek ide, legfőképp Brandon indíttatására. Cím: Re: 6-os szoba Írta: † Emma H. Gray - 2009. 12. 06. - 15:20:06 (http://www.frpgs.co.cc/images/9sy0op64rcy2x6429oku.png) Összemosódó alakok, ugráló fények, szőke tincsek, a hajam, amely már félig kijött a gondosan felkötött lófarokból, s most egy része a szemembe lógott. Hangok, szavak, melyeknek felét sem értem, majd nagy hévvel kivágom az ajtót, s a kocsma zajai betöltik a termet, melyen most úgy vágok keresztül, hogy nem figyelem, kinek, vagy minek megyek neki, ki vagy mit mond. Csupán Tom kérdő tekintete és a szokásos, „Üdvözletem Miss Gray!”- je maradt meg bennem, de az sem sokáig. Egy érzés járja át testem. Az undor, mikor már beléptem elkapott. Ez a koszos, undorító hely, tele sok-sok részeg disznóval, akik az alkoholfogyasztásban lelik életük értelmét, olyanok, akik elbaszták életüket, és most nem tudnak mit kezdeni magukkal. Felcaplatok a lépcsőn, végig az emeleti folyosón, majd benyitok az ajtón. Odabent senki sincs. Teljesen üres a szoba, melyet Brandonnal közösen béreltünk, sajnos. Nem tudom elhinni. Az egyetlen hang, amit hallok a saját, szívszaggató zokogásom, legalábbis számomra eléggé szívszaggatónak hat. Nem tudom elhinni Brandonról. Azt tudtam, hogy halálfaló, de, hogy ő tette. Nem gondoltam volna, soha, soha, soha…. Az ágyamra terülök, s a párnába markolva sírok. Egyszerűen nem tudom abbahagyni. Már alig várom, hogy a bátyám ideérjen, és aztán… aztán. Azt hiszem addig fog élni, könyörtelen leszek, már amennyire egy halálfalóval az lehetek, és nem fizikailag, szellemileg, lelkileg fogom tönkretenni, mivel tudom, hogy mennyire szeret és, hogy mekkora fájdalom neki, ha rájön, ezután soha többet nem fog látni. Cím: EMMA-6-os szoba Írta: Brandon Gray - 2009. 12. 09. - 19:14:23 (http://www.frpgs.co.cc/images/mvalsf1zao8w6dahty.png)
Sosem láttál mögém édes egyetlen kishúgom. Óvtalak, szerettelek, vigyáztam rád. A szívemben egyedül Neked jutott hely, és te felemészted az összes érzésem, ami bennem megterem, de egyáltalán nem bánom. A lelkem a tiéd, a testvéremé. Tisztán lebeg előtte az emlékkép, ahogy édesanyám hazaállított a kezében valami, törékeny, tökéletes csodával. Te voltál az a kis csoda, aki bearanyozta a hétköznapjaimat, sírtál, bőgtél, vonyítottál, mint akit bántanak, de engem nem zavar, csendben babusgattalak tovább. A legjobbat akartam neked, a legszebb babákat, akiknek a porcelán testük a tiéd nyomába sem ért, mindig védtelek az olyan vadállatoktól, mint amilyen én vagyok, csak egy szörny érhet hozzád, és az én vagyok, minden magamfajtához semmi köze nem lehet hozzád, mert te vagy az én kis húgom! Mostanában semmi sem jön össze. Dante egyre hülyébb, és még abból a mocskos szállóból is kipateroltak, mivel lejárt az egy hónap maximum tartózkodási idő, újra kifizetni pedig nem tudom. Akármennyi pénzt is hagytak ránk szüleink, meg meg tudunk élni, de nem mondhatni fényűző életnek. A házat még nem sikerült eladni, és nem szeretem a visszaeséseket, csak is előre szabadna haladnunk, de most vagy három lépést visszaléptünk. A Foltozott Üst, koszos, áporodott szobái közül egyikébe kényszerültünk költözni, és mondanom sem kell, hogy a szállodai nászutas-lakosztály után, nem a legjobb érzés, ebben a koszfészekben berendezkedni. Az egyetlen szépsége, hogy itt legalább tisztelnek, alátámasztotta az önbizalmam, hogy Tom, sőt, majdnem minden törzsvendég tisztelettel üdvözölt, amint meglátott, bár jelentéktelen emberek, de ilyenkor is látszik, kiből sugárzik a tekintély. - Üdvözletem Mr. Gray! Hogy van ma?- most sem maradtak el ezek. - Szép estét Mr. Gray! - Mr. Gray meghívom egy korsó vajsörre! Egy biccentéssel, mind letudtam, egyedül Tomnál időztem el egy kicsit, közelebb léptem hozzá, és halkan suttogtam, nehogy valaki meghallja. - Kérem, ha valaki keres minket a húgommal, mi nem itt szállunk meg. Ugye érti?- a gondnok bőszen bólogatva felelt, és már siettem is tovább, Emma már biztosan fent van. A sok idióta társaság között, igazi élmény a testvéremmel tölteni, akár egy percet is. Felsietek a lépcsőn, kitárom az ajtót, gyorsan magamra zárom, és körülnézek a kis helységben. Mindennap amikor hazaérek, talán csodát várok, de mindig remélem, hogy valamivel tisztább lesz a szoba, de ez csak hiú remény marad, olyan vastag por van, hogy ha az ujjaddal letörlöd, az ujjadról sem jön le. Egy ágy üres, és bevetett, de másikon egy lány hevert, aki remegve zokogott a párnáján. Földbe gyökerezett a lábam, egy pillanatig, el sem tudtam képzelni, milyen baj lehet, bántották? Ki volt, mit csináltak vele?! Gyorsan leültem melléje, és átöleltem, el nem engedve szóltam hozzá. - Mi a baj? Valaki bántott? Ki volt az?! Cím: Re: 6-os szoba Írta: † Emma H. Gray - 2009. 12. 09. - 21:40:02 (http://www.frpgs.co.cc/images/9sy0op64rcy2x6429oku.png) Brandon. A bátyám. Mindig is feltekintettem rá, szerettem, tiszta szívemből. Mindent elhittem neki, amit mondott, egyszerűen csüngtem a szavain. Hát, persze, hiszen ő volt a bátyám! Mindig számíthattam rá és akármikor mentem hozzá, mindig meghallgatott. Bármit megtett volna értem, s megóvott a fiúktól. Vagyis hát próbált, de ez nem igazán sikerült neki mindig. Tudom jól, hogy mennyire szeret és ez még rosszabbá teszi a dolgot. Ez a fajta erős érzelmi kötelék és a régi, kellemes emlékek, melyeket, ha felidézek magamban csak még jobban sírok. Az a rengeteg vidám perc. Mind elmúlt és biztos vagyok benne, hogy ezek után nem is lesznek hasonlók az életemben. Legalábbis olyanok nem, melyekben a bátyám is szerepel. Azt hiszem, életem egyik legszebb szakasza most lezárul. És igen. Már hallom is az ajtó nyikorgását. Ó, a fenébe, miért nem tudják megjavítani egyszer, és hallom, ahogyan közelebb lépked hozzám, ja és mellesleg egy szőnyeg is jól jönne a szobába, majd az ágy rugói szép lassan lesüllyednek, ismét csak nyikorgó hangot adva magukból, nem igaz, hogy itt minden ilyen rossz legyen. Aztán hozzámér. Átkarol, együttérzően, és közben halkan duruzsol a fülembe. Oh, ezt imádtam, amikor odajött, ha sírtam és átölelt, érzetem, hogy szeret. Imádtam az ilyen perceket és most is kihasználom az alkalmat. Az alkalmat, hogy még ő is abban a hitben van, hogy semmi gond és minden a régi maradhat. Jól hozzábújok, még egyet szippantok, hogy érezzem az illatát, amit... istenem, de imádok. Az a parfüm, mindig ő jut róla eszembe, majd hirtelen ellököm magamtól és szememet törölgetve felállok, s az ablakhoz lépek. Kifejezéstelen arccal kinézek rajta, s közben igyekszek, hogy ne sírjak. Sikerül, bár legalább öt percembe telt. Lenézek a csendes londoni utcácskára. Semmi és senki. Fura. - Brandon. Tűnj a szemem elől. – suttogom a szavakat, még mindig a panorámát szemlélve. Lassan beszéltem, s hangomban kiérezhető volt valamiféle hisztérikusság, hogy legszívesebben most megölném a bátyámat, de tudtam, amint ránézek, képtelen lennék rá. Épp ezért fordultam el most is, ha odanéznék, akkor nem bírnám ki sírás nélkül, most viszont a csodával határos módon sikerül. – Brandon. Megölted anyuékat. – közlöm vele higgadtan, mintha a napi híreket közölném, s közben nem bírom ki, egy méretes könnycsepp szökik ki szememből s folyik le arcomon. – Szóval ne várd el, hogy ezek után is… hogy ezek után is úgy tekintsek rád, mint eddig, mert nem fog menni. Egy szörnyeteg vagy, aki kegyetlenül végzett a szüleinkkel! – az egy könnycseppből egyre több és több lesz, majd az utolsó szónál villámgyorsan megfordulok, s ránézek. – MIÉRT TETTED? – kérdem rikácsolva, immár feladva a sírógörcsömmel fojtatott ádáz harcot. Testem remeg, a belőlem feltörő zokogástól s nem tudok mit tenni. Leroskadok Brandon ágyának sarkára, s bátyámnak hátat fordítva függesztem szemem a falon lógó gusztustalan tájképre, mely olyan, mintha spagetti-tésztával festették volna. Egyszerűen szörnyű. De, még mindig jobb, mintha bátyámra néznék. Soha többé nem akarom látni, de tudom, ez sajnos elkerülhetetlen. Cím: EMMA-6-os szoba Írta: Brandon Gray - 2009. 12. 12. - 12:58:35 (http://www.frpgs.co.cc/images/mvalsf1zao8w6dahty.png)
Összeomoljak térdeim alatt? Hazudjak? Sírjak...? Legszívesebben azt tenném... Nem! Nem, és nem és nem! Honnan tudtad meg?! Miért csinálod ezt?! Olyan könnyű volt hazudni, titkolózni, sokkal könnyebb, mint ezt most túlélni. Mennyivel jobb és szebb volt, hogy nem tudtad, ki követte el ellened el azt a merényletet. Egy szörnyeteg vagyok, édes kishúgom, de te ezt sosem sejtheted, sosem jöhetsz rá, miféléket követtem el, kik ellen, milyen módszerrel, tudomást sem szerezhetsz, mivel foglalatoskodom, amikor azt mondom, dolgom van, vagy elintézni valóm. Nem lehet! Nem rángathatlak bele az életembe! Az életed része akarok lenni, de azt nem hagyhatom, hogy te az én életem része légy! Meg tudsz engem valaha érteni, hogy miért csinálom ezt? Meg fogsz tudni nekem bocsájtani valamikor is? Nem hagyhatod hogy a szörnyeteg elpusztuljon! Ha tudnám, hogy nyár van, és meleg, azt hihetném ledermedtem ültő helyemben. A szavakat csak lassan fogtam fel, mintha gyengeelméjű lennék. "Tűnj el a szemem elől!" Mondott valaha ilyet is az édestestvérem? Nem, de most van oka rá? Mit tehettem? Egy nem szokványos érzés fogott el, kegyetlenül körülölelt, és összeakar roppantani: a félelem. Nem szabad. Lehet csak elhagytam valahol egy alsógatyát, vagy egy volt "barátnőm" hívta fel, semmi komoly. Csak kiakadt egy kicsit valami jelentéktelen apróság miatt. Magam felé, szeretném fordítani, de nem hagyja. Nem akar rám nézni, és zokog szüntelen. Ahogy tovább hallgatom, szaggatott szavainak rekedt csengését, nem mozdulok, mint az ágyhoz szögeztek volna, meg sem mozdulok, izmaim megfeszülnek, arcom rezzenéstelen, levegővételek szűnnek. Szoborként éreztem magam, egy hideg és zord kőtömb. Tagadj...tagadj...tagadj! TAGADJ! Nem megy. Megrémítenek a szavak, hogy olyat mondok, amivel elüldözöm örökre, nem merem szóra nyitni szám. Elrontanék mindent akármit is csinálnék. Nem szabad megmozdulnom, megszólalnom. - Nem én...- nem, nem hazudhatok!- Emma... Úgy felállnék, felállnék a helyemről, és jó szorosan átölelném, vagy... Nem tehetem, vele nem... De ha csak az egyetlen esélyem ez?! Talán életemben először, valami nedves lepi el az egész arcomat, és a könnyek dúló pataként ömlenek szemeimből, nem a bűntudat miatt, nem Emma haragjától félek, hanem hogy nem látom többé. Felemelkedtem az ágyról, és pálcámat előkapva sírva, keserves arccal mondtam ki az átkot: - Exmemoriam! Cím: Re: 6-os szoba Írta: † Emma H. Gray - 2009. 12. 12. - 20:34:22 (http://www.frpgs.co.cc/images/9sy0op64rcy2x6429oku.png) Most mit tegyek? Egy szobában ülök a szüleim gyilkosával, akit gondolatban már vagy százszor kicsináltam, és az az ember egyben a bátyám is. Tudom, hogy Brandon sosem bántana, egy ujjal sem nyúlna hozzám, soha. Ugye? Oh, már nem tudom, mit higgyek, fogalmam sincs, mit gondoljak a bátyámról. Utálnom kéne, de tudom, legbelül nagyon is szeretem. Legszívesebben most elfutnék. Összecsomagolnék és világgá mennék. Még a nevem is megváltoztatnám. Meg is fogom, mivel eme kis beszélgetés után elmegyek Barbihoz... és elintézem, hogy többé ne Gray legyen a nevem. Nem vagyok hajlandó ugyanazon névvel élni, melyet áruló bátyám is használ. Nem, nem és nem! Hogy utána mi lesz? Nem tudom. Bizonyára bujkálni fogunk, és Barbin és a naplómon kívül, melybe már ezt az egész Brandon - ügyet leírtam, nem lesz más társaságom, olyan, akinek mindent elmondhatok, legalábbis. És a bátyám csak ül. Ül egy helyben. Meg sem próbál mentegetőzni meg semmi, nem is lenne értelme. Én már nem hiszek neki, soha többé. Ha egyszer hazudott, elárult, akkor ezek után mit várjak tőle? Borzalmas. Egy szörnyeteg. És mintha csak erre vártam volna. Sírás közben egy enyhe mosoly úszik arcomra, hallva szavait. Esélye sincs, s úgy látom, ezt nem veszi észre. Talán, ha a szemébe néznék, akkor tudnám, hogy igazat mond-e, hiszen most csupán egy ismerősöm, egy nagyon jó barátom szavaira alapozva róttam fel mindezt Brandonnak, de egészen biztos vagyok benne, ez nem pletyka. Megfordulok hát, hogy végre láthassam bátyám arcát, ám úgy tűnik túlságosan is belefeledkeztem a sírásba, hiszen itt van mögöttem és… sír!? Még életemben nem láttam sírni a bátyámat és ez egy különleges alkalom… lenne, ha nem éppen most vonnám felelősségre a szüleink haláláért. Szemeim kissé tágra nyílnak, de nem éppen a sírása miatt, hanem a rám meredő pálca miatt és akkor. Fehérség, majd egy kis idő múlva újra látom a bátyámat, aki sír. - Brandon, miért sírsz, mi történt? – kérdem könnyeimet nyeldesve, majd felugrok és átölelem, közben érzem, hogy arcom tök nedves. – És én miért sírok? – hangom szánalmasan ostobán hangzik, olyannyira, hogy kissé el is mosolyodok rajta, de nem mozdulok, csupán szorítom Brandont és igyekszek minél többször levegőt venni. Oh, az a parfüm. Imádom. Cím: Emma- 6-os szoba Írta: Brandon Gray - 2009. 12. 16. - 19:22:17 (http://www.frpgs.co.cc/images/mvalsf1zao8w6dahty.png)
Húgom! Édestestvérem! Valaha meg tudod nekem bocsájtani vétkeimet? Esedezek, könyörgök, lealacsonyodom. Sírás. Fájdalom. Kín. Sosem hittem átélek ilyet, bennem nincs semmi érzés, és akkor mik ezek a nedves cseppek az arcomon, törött lelkem fellegének felhői esőcseppjei? Mi ez, és miért van itt? A halál nem a legrosszabb. A legrosszabb a tartós szenvedés, a folytatódó iszonyat. Hol mérgezett, fekete vér szivárog, nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést, s az összetört fém szívet, hogy csak azért is fájjon, letépi mindig-újból a kötést. Remegek, rázkódok, rettegek, zokogok. Az összes érzelem kiült az arcomra, mait eddig rejtegettem, vagy valahol mélyen szunnyadtak a vaspáncélom mögött. Fájdalom, kín, aggódás, szeretet, rettegés, mind-mind egyszerre mutatkozott. Emma. Emma, Emma, Emma! Átkot küldtem rá... Exmemoriam... Felejtés-átok. Zihálok, arcomon patakok folynak. Miféle nedvesség ez? Nem sírás, én nem sírok... Nézem, ahogy a húgom szeme elé lágy fátyol hull, és csak áll. Leeresztem pálcám, és elteszem. Bámulok az előttem szédelgő szőke lányra, arra akit sosem akartam megbántani, sosem akartam veszélybe sodorni, akit mindig megvédtem, az egyetlen ember, akinek van hely a kemény burkolatú szívemben, aki betöltötte az egész lényemet, a hétköznapjaim napsugara, reménye, hogy igen, ő az akivel őszinte lehetek, és szeretem, óvhatóm, babusgathatom, mint kiskorában, amikor nagyon bizonytalanul totyogott a családi ház nappalijának padlószőnyegén. És itt van, több mint tíz évvel később, ugyanolyan bizonytalan, de most az én átkom miatt. Könnyeimet felszárítom gyorsan, és gyorsan ölbe kapom a testvérem, és kifutok a folyosóra, és becsukom magam mögött az ajtót, majd felállítom ismét Emmet. - Valami szörnyű bűz keveredett bent a szobában...krh-krh. Még a könnyem is kicsordult, szörnyű, el is ájultál, na ne félj gondoskodom, hogy ne ebben a szobában szálljunk meg többet! Szólok is Tomnak, gyere- megragadtam a csuklójánál fogva, és a földszintre húzom. Leültetem egy székre és a púpos portáshoz sietek. Arcomat még egyszer letörlöm, és idegesen várom, hogy befejezze a társalgást egy másik szállóvendéggel. Néha vissza-vissza pillantok, ellenőrizzem Emma, nem-e nyerte vissza emlékezetét, és tombol a fogadó közepén. Agyamban kavarogtak a gondolatok, nem tudtam mi tévő legyek. Annyi biztos, hogy nem sokára a Foltozott Üstöt is el kell hagynunk. de hova tovább? Talán Dantéhoz vissza, de nem tudom, hogy fogadna. Kétségbe vagyok esve, foglamam sincs mit tegyek, sosem nem fordul ez elő, SOHA! És most itt vagyok. A szüleim vérének kiontása után megtámadom a tulajdon testvérem, kit érdekelnek azok a mocskos félvérek? De Emma...Emmát nem szabad többször ilyennek kitennem. Nem tudom, honnan tudhatta meg az igazságot, de nem is érdekel, el fogom szigetleni a világomtól, még jobban, mint eddig bármikor, sosem történhet hasonló eset, soha. Végre rámfigyel a szeméylzetis, és rámordulok. - Egy másik szobát követelek, szörnyű bűz terjeng a mostaniban!- egy erőteljes fenyegető és mély pillantás- Egy másik szobát, vagy megyünk máshova!- hátra pillantok a megzavarodott Emmára, és ismét Tomnak szegezem a követeléseim- Hajlandóak vagyunk maradni, de dupla takarítást kérünk és a legjobb és -tisztább helységet! A púpos mormogott valami, valami más nyelven, de egy mély meghajlás után elvezetett minket az egyik eldugott kis zugba, ahol magunkra zárva az ajtót, leültettem Emmát a neki szánt ágyra, én pedig neki vetettem magam a sajátomnak. Az arcomat a tenyereimbe rejtettem, és végül, egy széles mosollyal Emre pillantottam. - Nekünk már sehol sincs nyugtunk mi, húgi?- mosolyogtam, de belül marcangolt valami, valami ami eddig még csak kevésszer fordult elő. Tudat, a bűnnek a tudata. Cím: Re: 6-os szoba Írta: † Emma H. Gray - 2009. 12. 19. - 10:22:50 (http://www.frpgs.co.cc/images/9sy0op64rcy2x6429oku.png) Furcsa. De nagyon furcsa. Mintha csak most keltem volna fel, csak arra emlékszem, hogy fogat mosok, de most meg már fel vagyok öltözve és. már vagy délután kettő lehet. Valami itt nagyon, de nagyon nem stimmel. Mintha emlékezet-kiesésem lenne, de ilyen még sosem történt velem, hát akkor mi lehet? Emlékezet-törlő bűbáj, Exmenorian? De hát ki lehet olyan elvetemült, hogy egy fiatal lányt egy ily bűbájjal sújtson, és kinek lenne oka rá? Megkérdezem Brandont, igen az lesz a legjobb. - Hé… - nyitom szólásra a szám, de akkor bátyám hirtelen magyarázkodni kezd és belém fojtja a szavakat. Bűz? Ájulás? De hát akkor miért van az, hogy az egész délelőtt kimaradt? Miért nem emlékszem akkor semmire? Ez a történet valahol sántít, de nem baj, most nem tudok mit tenni. Hagyom, bátyám hadd magyarázkodjon, és majd csak aztán járok utána a dolognak, miután ő, szokása szerint el-eltűnik. Gyorsan felránt, majd leráncigál a lépcsőn. Ajj, már, erre igazán nincsen semmi szükség, nem tudom miért csap ekkora felhajtást a dologból. Igaz, a szoba nem valami nagy szám, de hát, akkor is, ez már azért túlzás, amit a bátyám csinál. Szemforgatva meredek rá, miközben a vén csapossal kiabál. Nem tudom, mi értelme van ennek? Magára haragítja a személyzetet. Én azért próbálok jó pofát vágni a dologhoz, és bájosan mosolygok. Tom egy elrejtett, de a többinél jobb minőségben kinéző szobába vezetett, ami talán kicsit kisebb volt az előzőnél, de úgy látom Brandonnak megfelel, egyből le is ültetett az ágyra s egy jópofának szánt mondattal próbált megnyugtatni. Hát nem igazán sikerült neki. - Hát, nagyon úgy néz ki, de figyelj, most szeretnék egy kicsit aludni, ha nem baj. – jelentem ki hűvösen, majd Brandonnak hátat fordítva elfekszek az ágyon. Ez a mai nap, valami szörnyű volt, s nem akarok semmi mást tenni, csak elfelejteni. ::köszönöm a játékot. Cím: Re: 6-os szoba Írta: Brandon Gray - 2009. 12. 22. - 10:22:04 (http://www.frpgs.co.cc/images/mvalsf1zao8w6dahty.png)
Miért nem ellenkezik? Miért nem sólal meg? Ez lenne a norális reakciója egy embernek, akire az imént szórtak felejtés-átkot. Ez baj. Ha jók a megérzéseim- márpedig jók- akkor valami nincsen rendben. Gyenge lett volna az átkom, vagy csak súrolta, és minden csak színjáték? Akárhogy is, nem szabad megszólalnom, a végén mindent elrontanék...ha eddig nem tettem. Szó nélkül tűrte, ahogy ráncigálom, meg van zavarodva? Valószínű, de akkor miért nem kérdezősködik, fecseg, ahogy az igazi Emmának kéne? Esetleg... túl erősre sikeredett...? Nem bírtam felmérni milyen erősségű volt, sem azt, hogy egyáltalán eltalálta-e, túl zavarodott voltam, és a kósza gondolatok villámlottak a fejembe. Emma sem hülye. Látja, hogy nincs minden rendben, de faggatna, aggódna, hisztizni, ahogy kéne az Istenért! Hajj... Csak nézem, ahogy ül az ágyon, ahova "letettem" az imént. Olyan ártatlan, olyan törékeny, olyan őszinte, és naiv. Ha most nem sütöm el a pálcám, akkor biztosan nem marad mellettem meg, és meg is érteném, de ezek után hova menne? Sikeresen kiirtottam az egész familiát, barátnői pedig ezekben az időkben, nem hiszem, hogy szívesen látják. Utcára nem kerülhet! Egy hétig sem bírná ki, persze, utána mennék, de nem várhatom, hogy a nyakamba borulva, nevetve jöjjünk haza. Haza. Még a "otthon-ügyet" is meg kell oldanunk, nem élhetünk a végtelenségig szállodákba és fogadókban, na meg az én pénzem is véges. Még ha vennék is egy tetőtéri kis poros lakást, talán még az is olcsóbb lenne, mint hónapokig ilyen helyeken élni. Csak hát még arra a koszfészekre sincs keret... Röhejes, hogy ilyen "hétköznapi" gondok gyötörnek. Engem! Csodálatosan vágom magam alatt a fát. Emma úgy dönt elbújik előlem, az álomvilágba. Aludj csak... Így nem látod milyen is vagyok, milyen eszeveszett, önpusztító szörnyeteg. ;;köszönöm a játékot!
Powered by SMF 1.1.13 |
SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország |