Cím: Könyvtár előtti folyosó Írta: Mrs. Norris - 2009. 12. 07. - 00:36:55 A kastély déli szárnyában egy hosszú folyosó fut keresztül labirintust varázsolva a diákok számára. Számtalan kisebb folyosó ágazik belőle, és ezek közül az egyik, melynek az elején két kőszobor ücsörög a rendre ügyelve, az melyről az iskola könyvtára is nyílik.
A folyosó teli van különféle varázslók festményeivel, és több páncélos egyén, és szobor is található itt. Mintha mind-mind egytől egyig védenék a régi írásokat. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seosaphine Baradwys - 2011. 02. 02. - 21:12:41 Most már ténylegesen kijelenthetem, hogy utálom ezt a hetet. Nem mintha volna rá okom, de akkor is! Nem akarok átváltoztatástanból házi dogát írni és mágiatöriből sem akarok előadást tartani és egyáltalán nem akarok semmit csinálni, akinek köze van, akár egy picit is a tanuláshoz. De persze kit érdekel az, hogy én mit akarok? Senkit!
A megoldás tehát az, hogy összeszorítom a fogam és levonszolódom a könyvtárba, hogy megcsináljam, amit muszáj. De persze, könnyű azt mondani, hogy lemegyek a könyvtárba, amikor alig járok oda és ha egyszer ténylegesen ott szeretnék kijutni a folyosólabirintusból, biztosan nem sikerül. Ez ma sincs másképp. Eltévedtem. Teljesen. Véglegesen. ÖRÖKRE. Oké, az túlzás, hogy örökre... de elég rendesen. Hogy hogy sikerült? Jó kérdés. Hogy hogy fogok eljutni a Könyvtárba? Újabb briliáns kérdés. Szóval ismét kényszerhelyzetben vagyok, megyek amerre látok, aztán, ha valami ismerőssel összefutok megkérdezem mi merre, meddig. Szégyen és gyalázat, hogy hatodévre még mindig eltévedek a kastélyban... Apám biztos kiakadna, a bátyáim meg vigyorogva gyártanának nekem valami térképet, hogy el ne tévedjek legközelebb is. Úgy hiányzik ez nekem, mint egy hétnyi büntetőmunka... Ahogy jobban körülnéztem, meg-meg álltam a festmények és szobrok előtt, aztán tovább bámulva a falon függő másik világot tovább sétálgattam. Utólag be kell látnom, hogy ez nem volt szerencsés, ugyanis úgy nekimentem valami szembejövő szerencsétlennek, mint annak a rendje. - Oh, bocsi, nem figyeltem! Néha nézhetnék a lábam elé, nemde? - kezdtem gyorsan szabadkozni, miközben gondolatban magamat szidtam figyelmetlenségemért. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seraphin Lamartin - 2011. 02. 03. - 13:36:46 *Siettem. Nem voltam késésben. Nálam sietni annyi, mint menni valahova, elvégre a cél az mindig megérdemli azt, hogy siessünk felé, mert különben nem volt értelmes a célkitűzés, pocsékba ment energia az egész, egyáltalán, minek foglalkozni akkor vele. A sietség többnyire jó barátom. Elég nyitott érzékszervekkel közlekedtem ahhoz, hogy meghalljam és lássam, hogy körülöttem is közlekednek, de arra nem voltam felkészítve, hogy a sarkon hirtelen elémtoppan egy lehajtott fejű lány. Mire esélyem lett volna... Mephisto merre csavarogsz ilyenkor, amikor előttem kéne, hogy járj!*
-Igen, meglehetősen megkönnyítenéd vele nem csak az én, de a körülöttünk élő többi varázsló, boszorkány életét is-*a hangomban némi düh dorombolt elő, miközben a falnak tántorodtam az ütközés kusza erejétől, a vállamon kapaszkodó táska szíját elkapva, mielőtt különösebben kilengett és leszakadt volna, a könyvtárosnő alighanem lapokká átkozott volna, hogy védenceivel feltörlöm a padlót, mielőtt eljutok hozzá velük. Főleg, hogy csakis az én külön kívánságomra engedte ki őket a biztonságot rejtő falak közül, ehhez némi írásos engedély szükségeltetett, de a megbízhatóságom is sokat nyomott a latba. Ezt többször is elmondta, miközben gyakran és nagyokat bólintottam, amíg arra gondoltam, hogy vajon bűntudatot akar-e kelteni bennem. Éppen bennem? Könyörgöm, mi végre?* -Egyáltalán mit keresel itt?-*húzom fel a szemöldököm realizálva a kedves iskolatárs fajtáját és minőségét.* -Tudtommal nem helyezték át a tornyot a pincébe-*kitelt, nyugodt, tisztán megformált mondat, minden szava a legtisztább, legérthetőbb angollal fogalmazva, nem attól lesz valaki naggyá, hogyha összezavarja a gyengébb képességűeket önnön nagyszerűségével.* -Erre csak a könyvtár van, de mivel én oda tartok, nem javaslom ezt az időpontot vandálkodásra, ügyetlen, könyvgyújtogató átokpróbálgatásokra, úgyis meddő házifeladatírásra. Másold le valakiét. Az biztosabb-*és még csak fel se rúgom érte. Ma túlteljesítettem magam. Merlini jócselekedet megvolt. Még megforgatom a szemem, miközben irányba állok, megigazítom a talárom félrecsúszott nyakát és folytatom az utat a könyvtárba.* Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seosaphine Baradwys - 2011. 02. 03. - 18:51:13 Bocsánatkérésemet nem koronázta siker, de ahogy felpillantottam a "szerencsétlenre", akit elkaszáltam, meg sem lepődtem. Lamartin volt az, de most különösebben nem izgattam magam a felsőbbrendűnek szánt beszólásán, végül is, én voltam a hibás, én mentem neki, teszek neki egy szívességet és nem háborodok fel. Nagyon. A büszkeségemet viszont nem rombolom földig azzal, hogy egyszerűen hallgatok.
- Ne kapja fel a vizet, őexcellenciája, az én hibám volt, halandó oktalanságom tehet az ügyről, bocsánatért esedezem... - mosolygok rá, őszintén, szívből jövően. Élvezem nézni, hogy az emberek, jelen esetben a mardekárosok hogyan bosszankodnak. Olyan viccesen csinálják. Felhúzzák az orrukat, mintha valami nagyon büdöset éreznének, az arcuk torz grimaszba rándul, undorodnak, de igyekeznek arrogáns hiúságukat megőrizni. Pedig igazán semmi bajom velük, azonkívül, hogy egyesek szimpatizálnak Tudjukkivel. Hogy lehet vele szimpatizálni? Az a "valami" teljesen kattant! - A könyvtárba tartok, ha annyira érdekel - közlöm minden érzelemtől mentes hangon, miközben megigazítom az ütközéstől kicsit félrecsúszott kalapom és hajam. Az ingemet is végigsimítom, de nem sokat ér, valószínű, hogy soha nem volt még kivasalva, mióta nálam van. - És nem, még mindig nem helyezték át a tornyot. Pedig már nem ártana a levegőváltozás... - jegyzem meg némi iróniával, de véleményem szerint teljesen visszafogottan. Mármint magamhoz képest. - Ha azért is mennék, hogy az általad felsorolt valamely tevékenységet űzzem, akkor sem egyeztetnék időpontot, szóval kérlek, Lamartin, kímélj meg a javaslataidtól. Nem hinném hogy sok vizet zavarhatnék, elég nagy a könyvtár ahhoz, hogy mindketten elférjünk benne, nem gondolod? - indulok utána, de tisztes távolságot hagyva kettőnk között. Semmi kedvem most hajba kapni vele, a lelki világom így is kezd elég sötét tónusba fordulni mára... Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seraphin Lamartin - 2011. 02. 03. - 20:09:36 *Az egyik mellé zárkózik a másik szemöldököm, aztán kisimulnak a vonásaim, szinte pálcaintésre.*
-Sokáig gyakoroltad?-*kérdezem résztvevőn, ahogy Monstrotól szoktam, miután végrehajt egy olyan mindennapi varázslatot, mint a Lumos és nem történik semmi. Elvégre buta csitrik szája nehezen áll az olyan szavakra, amiknek a jelentését sem értik, „őexcellenciája, bocsánat, esedezés”. Szinte elismerést érdemel a buzgóság. Szinte. Viszont legalább igaz a mondás, miszerint a fény vonzza a molyokat, extravagáns módon tapad rám.* -Engem inkább az érdekelne, hogy távol tartod magad tőle-*hátra se kell fordulni, hallom, érzem, szinte látom, ahogy jön, kicsit lemaradva, a lépteinek a nesze úgy szaporodik, ahogy én gyorsítok, halvány gyanú körvonalazódik kajánul bennem. Mi lenne, ha elcsalnám a könyvtár felől?* -Persze ahhoz a legjobb irányba indultál el. Nem akarnál inkább visszafordulni? Távol álljon tőlem, hogy befolyásoljam egyéni, okos döntéseidet, amik némi önállóságról adtak volna tanúbizonyságot, a köpenyem árnyéka nem lehet ennyire vonzó-*dehogynem lehet, ahogy látom elszakíthatatlanul kötődik hozzá, meglassítom a lépteim, erősen fontolgatom, hogy felé fordulok. A folyosón ugyan nem szabad pálcát használni, legalábbis ezt diktálják a régebbről belémkövesedett, mára már használhatatlanná formálódott iskolai szokások, amikhez csak én ragaszkodom a talárviseléssel és más, tiszteletadó formalitások mellett, de talán ideje lenne néhányon felülemelkedni. Az új tanítási rend szerint azért van a pálcád, hogy használd. Bárkin és mindenkin. Élni kéne a lehetőségekkel. Kényelmes, elringató gondolat, minden konfliktust gyorsan lezárna a tiszafa, ha már egyszer belé több agresszivitás szorult, mint belém, már a puszta gondolattól, a mágikus energiák ötletének felvetődésétől érzem, hogy a zsebemben van, húzza a súlyával, figyelmet követel magának, ujjaim közé kívánkozik. A varázserő definiálja az embert, hiába, a legigazabb vágyakat szólaltatja meg.* -Nem, nem gondolom-*érje be ennyivel, egyre jobban kísért a gondolat, hogy rossz fele kanyarodjak. Vajon tényleg nem tudja hol a könyvtár, vagy csak teszi a hülyét? Nem mintha megerőltető lenne a számára. Megállok, a falra pillantok, semleges kép függ a kastély egyik folyosóját megfestve, ha az ember a pálcájával megérinti, akkor a kép megnövekszik és egy folyosóra nyílik. Nagyjából ötven ilyen festmény rejlik a kastélyban, mégis ezt mintha éppen direkt azért rakták volna ide, hogy tévútra csalogassam. Megér ennyit a lelki békém. Visszafele pillantok, ahonnan jöttünk, elnézek a válla felett, jön-e még valaki. Senki. Előttünk néma és kihalt a folyosó. Megtorpanva a képre pillantok, mintegy vágyakozva, érzékelje, szívem szerint odamennék, aztán megfordulok és továbbmegyek az eddigi irányba.* Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seosaphine Baradwys - 2011. 02. 06. - 21:12:52 - Nem, csak neked, csak most improvizáltam, Lamartin, annyit nem érsz, hogy a szabadidőmből áldozzak rá. És te? A mardekárosok külön kurzuson vesznek részt titokban "Hogyan fintorogjunk és undorodjunk a legelőkelőbb és legfeltűnőbb módon" címmel? Ki hinné, hogy lehettek ennyire egyformák! - méltatlankodtam megjátszott felháborodással. Egyszerűen nehéz valakivel gúny nélkül beszélgetni, ha az illető ennyire lekezelően viselkedik. Mert oké, hogy mardekáros és oké, hogy arrafelé több az idióta, de azért ennyire mégsem kéne... Nekem semmi bajom a mardekárosokkal, tényleg, elvégre apám is az volt, a nagyapám is, sokan a családból, szóval tényleg nem emiatt érzek néha heves ellenszenvet, esetenként egyenesen utálatot irántuk, hanem mert tényleg kivívják a viselkedésükkel. Mióta "új rendszer" van, azóta meg főleg. Talán ezért is akart apám kivenni az iskolából rögtön Dumbledore halála után, mert tudja hogy ilyen alakok is akadnak itt bőven. Itt nem feltétlenül Lamartinra gondolok, hanem másokra (is).
- Oh, engem meg inkább az érdekelne, hogy tudsz-e egyáltalán normális lenni akárkivel is... De persze, tudom, hogy meddő a kérdés, a válasz úgyis egyértelműen nem... - sajnálkoztam iróniával mosolyogva felé. Úgy éreztem ennyi szurka-piszka (sőt, jóval több is) belefér még a keretbe. Ennyit a háztársaimmal is megengedek magamnak. soha nem célom az, hogy megbántsak valakit, bár Seraphin nem hinném hogy nagyon magára venné a szavaimat, szóval tárgytalan. Ha bántaná, ha érdekelné, ha egyáltalán foglalkozna velem, már pálcát rántott volna és ki tudja milyen átkot szórt volna rám, hisz látszik rajta, hogy elég kreatív tud lenni, ha arról van szó. Legalábbis ebben biztosnak érzem magam. - Eszem ágában sincs visszafordulni, ha már összefutottunk, igazán csinos ez a köpeny, az árnyéka meg főleg, szóval, ha bánod is, de egy darabig biztos "követem"... - nevetek rekedten egy keveset saját butaságaimon, hogy miért is nem fordulok vissza és hagyom a fenébe ezt a srácot? - Nos, az a te bajod, ha nem férsz el az egódtól... - vonom meg a vállam egy laza mozdulattal, majd ismét a sétának szentelem a figyelmem, igyekszem megjegyezni az utat övező festményeket, tárgyakat, hogy legközelebb magamtól is eltaláljak a könyvtárba. Nem épp a legbiztonságosabb rábíznom magam egy ilyen Lamartin-félére... Nézelődésem közepette, mintha azt vettem volna észre, hogy valami zavar következett be monoton mozgásában, de mire felé fordultam, nem vettem észre semmi különöset benne. ismét megvontam a vállam, mintegy magamban nyugtázva, hogy csak hallucináltam a pillanatnyi megtorpanását. Megráztam a fejem. Ideje volna némi vajsörnek és csokoládénak... Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seraphin Lamartin - 2011. 02. 07. - 16:14:37 *Egy hitetlenkedő pillantásra még futja az érdeklődésem hiánya ellenére is. Hitetlenkedő. Rossz szó. Hitetlenkedni csak olyasmiben lehet, amiben előzőleg hittünk valamennyire, amikor volt elképzelésünk, számításunk pozitív a várható reakciók iránt. Inkább helyénvalóbb lenne azt állítanom, hogy némi döbbenet világít a szememben, de persze az ilyesmi már többszörösen összetett gondolatfuttatást kívánó érzelmek értelmezési tartományába tartozik, ezért nem várhatom el, hogy reagáljon rá. Igazából az lenne a legjobb, hogyha egyáltalán semmire se reagálna. Látott ez egyáltalán már mardekárost? Egyformák? Vajon mennyire vagyok én hasonlítható az ujjlevagdosóhoz, a sárvérűekkel és/vagy griffendélesekkel fajtalankodó háztársakkal, az egész évek alatt azon szenvedőkkel, hogy odakerültek, egyáltalán bárkivel? Bár. Ez egy tipikus kérdés, egy tipikus lánytól. Egy tipikus csitritől egy tipikus helyzetben.*
-Minek teszel fel kérdést, ha magadnak válaszolsz?-*a társalkodás alapjai. Feltámad bennem a kutató, a legendás állatokhoz hasonló érdeklődő pillantást vetek rá, miközben az ominózus kép mellett a falnak vetem a hátam, miután megbizonyosodok róla, hogy nem, nem vette észre, hogy mennyire megnéztem magamnak. Ez a „személy” hülye ahhoz, hogy észrevegye, ha csapdába akarják csalni. Voltaképpen így is lehet élni, de minek? A táskám a másik vállamra teszem, a könyvek neheze megnyugtatóan simul az oldalamnak, ez a jó a könyvekben. Kézzel fogható, nehéz, kiterjedt tudás, válaszok.* -Rossz megfigyelés. Megfigyelőképesség T-*kiértékelem az RBF értékelés szerint, halvány reményt fogalmazok annak érdekében, hogy még a fiatalabb generációknak is így tanítják. A karjaim összefonom a mellkasomon, átlagos hajától átlagos szemszínén át a tök átlag testalkatáig végigmérem. Még nem látom a dicsfényt a feje körül, alighanem az után gyúl majd ki, ha elújságolja griffendéles kis barátainak, hogy micsoda hőstettet vitt véghez, addig hergelt egy ártalmatlannak látszó mardekárost, hetedévest, ez lennék én, amíg az a gyengélkedőre átkozta, őt, a szegény ártatlan kislányt, aki csak locsogott és locsogott, meg persze igyekezett a legkeményebb sértéseit odatenni, de hát kérem szépen, ez a normális, nem? Nem. Mindegy. Hátrarázom a hajam, a jéghideg kő a taláron keresztül csak kellemesen hűvösnek tűnik ahogy állok, várom. Nem a megnyilvánulását, inkább csak a reakciót, ahogy a varázsló nem vár egy öntudatlan lénytől értékelhető választ, akármennyire is az szintén varázslónak.* -Tovább-*a felszólítás tiszta és egyértelmű, a hangom is úgy csendül, megkérdőjelezhetetlenül.* -Gondold tovább az utolsó félmondatod és az én kijelentésem.-*na meg a köztük levő összefüggést. Ne félj, nem fog fájni.* Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seosaphine Baradwys - 2011. 02. 18. - 13:43:22 Amikor megáll a folyosó közepén, én is megtorpanok. Pillanatnyi tanácstalansággal pillantok körbe valami ismerős arc után, akit megkérhetnék, hogy mutassa meg merre van a könyvtár, de ilyenkor természetesen éppen senki sincs kéznél. Végül úgy döntök maradok egy kicsit még, amíg lezárom ezt a beszélgetést, aztán használom a híres (értsd: nem létező) irányérzékem és valahogy elevickélek a könyvtárhoz.
- Imádok beszélni. Ennyi - vonok vállat rá se nézve, egyre csak a folyosó végét fixírozva, csak arra várva, hogy valaki felbukkanjon. Valaki. Bárki. Akárki! - Ne lepődj meg, egy ilyen csaj, mint én magával is jól eltársalog, elvégre Griffendéles vagyok, emlékszel? Egy hibbant liba - adom fel a próbálkozást viszonylag hamar és komoly arccal visszafordulok felé. Valahogy nem tartom valami jó ötletnek, hogy valami okot kitaláljak, inkább ráhagyom, hadd nyugodjon meg a lelke abban, amit hisz. Néha talán igazat is adok neki. Idegesítő vagyok és be nem áll a szám, akármilyen hülyeséget képes vagyok elkövetni, ezt mindenki tudja az iskolában. Bizonyára ő is. Elvégre... A második nevem a Tornádó. - Hol is van a tanári diplomád? - kérdezek rá gyorsan, amikor kioszt ezzel a megfigyelőképesség Troll minősítéssel. Most az egyszer nem kezdek arról papolni, hogy milyen jogon osztogat ő nekem jegyet a megfigyelőképességemre, amikor nem is ismer, semmit sem tud arról, milyenek a képességeim és mennyire vagyok jó megfigyelő. Inkább nem kezdem el, nem éri meg. Ahogy végigmér felvonom az egyik szemöldököm. - Befejezted? - kérdem élesen, valahogy nem nagyon bírom, amikor valaki ezt csinálja. Főleg ha ilyen fancsali pofát vág mellé. Sőt ami azt illeti, feldühít. Ha valami nem tetszik, nem marasztaltam egy percig se, felőlem mehet amerre lát, az, hogy követem, a legcsekélyebb mértékben sem kell hogy aggassza, én nem fogom hátba támadni, nem szokásom. Legszívesebben elküldeném ilyenkor melegebb éghajlatra, de inkább fegyelmezem az arcizmaim és elfordulok. Ilyen hidegen csak akkor tudok nézni, ha tényleg erőlködöm belül azon, hogy ne robbanjak. Akik látnak ilyenkor, alig hiszik, hogy én vagyok emögött az arc mögött. De én vagyok. Egyes egyedül. Amikor ismét megszólal, önkénytelenül is felnézek rá. - Mit tovább? Mit akarsz hallani? - kérdem érzelemmentesen, egyre az arcát nézve. Nem értem mit akar. Egyszerűen nem értem. De végül is... nem számít, nem is érdekel. - Merre van a könyvtár? - kérdezem meg sem várva a válaszát pár másodperc hallgatás után és a folyosóra nézek. Ha átver, akkor átver, ennyi. De ha tényleg meg akar tőlem szabadulni, jobban jár, ha az igazat mondja. Ha hajlandó egyáltalán válaszolni. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seraphin Lamartin - 2011. 02. 18. - 21:37:08 *Körbepillant, riadt vad. Nem mutat félelmet, nem is erről ismerszik fel igazán a dolog, sokkal inkább a módban. Miért nem néz rám, ha velem beszél? Alapvető udvariasságra nem mernék hivatkozni az esetében, ismeretlen fogalom az errefelé, sokkal inkább természetes, ösztönös, állatias az, hogy az ember szemmel tartja azt, amivel meg akar küzdeni, és mivel nekem jött, aztán a szavait is támadólag forgatta ez tiszta képlet. Lám, aztán mégis menekül, ahogy megfelelek a konfliktusra, visszavágok neki, illetve csendesen gondolkodásra késztetném. De nem hagyja magát.*
-A Griffendélesnek nem feltétlenül kéne egyet jelentenie a minőségen aluli hibbantsággal. Persze, a gyakorlat szerint sajnálatos módon azt jelenti, ez vitathatatlan és módfelett elszomorító-*üresen cseng a hangom mindenféle elszomorodás nélküli hideg józansággal, a karjaim összefonom a mellkasomon. Nem különösebben lep meg a hozzámvágott számonkérése. Diploma? Mire? Arra, hogy egy bolond tacskót a helyére tegyek nem jár szükségszerűen azzal, hogy a tudásomat átadni is van bennem vágy, márpedig a tanároknál ez elengedhetetlen. Aztán persze ott van az ellenpélda is, hogy hiába van meg valakiben ez a bizonyos átadási vágy, nem és nem képes értékes emberré formálni magát, hiába alkothat tanárként. Tanárok! Hol vannak már a régi professzor? A tudás letéteményesei, a nevelők, vezetők, értelmiség? Akiket tisztelni, akikben hinni lehet? Kihalnak, ez a sorsuk. Diploma? Mit jelent az? Semmit. Tudást és lehetőséget semmiképpen. Kiábrándító példa, de hát nem is lenne griffendéles ez a griffendéles lány, ha nem éppen azzal példálózna, amit alapvetően ő gyaláz meg a legtöbbet engedetlen rátartiságával.* -Befejezni?-*a szó, a hangsúly. Milyen érdekes. Ellököm magam a faltól, lustán előrelépek, ahogy végre hajlandó viszonozni a pillantásom sötét szemében hideget látok. Kedvtelve szemlélem, végre egy kifejező tekintet, ugyanolyan üres és fénytelen, mint amilyennek eddig tűnt, de most legalább érzelem van benne, ha értelem nem is.* -Fájdalom, mivel te kezdted neked is kell befejezned-*halkan mondom, egészen az arcába hajolva, felesleges lenne akár a normál hangszínemet használni, ilyen közelségből még a suttogás is tisztán érthető. Ha szereti hallani a hangját, akkor csak beszélnie kell, itt a lehetőség, kezd szórakoztatóvá válni a helyzet. Mulattat, vitathatatlan. A könyvtár még ráér egy kicsit, lám ő vehemens gyorsan visszatérre a tárgykörre, amint sikerült engem elszabadítani tőle. Tipikus, fő a következetesség. Mosolyra váltom a lefagyott döbbenetet az arcomon, a tekintetének a hidege mindenféle reakció nélkül verődik vissza a szemem tükréből, őt fagylalja, zúzmarásítja.* -Az értelmét akarom hallani. A befejezést. A katarzist, amit a gyalázkodással elérsz magadnál. A mondataim félremagyarázásának totális, mindent elsöprő végszavát-*egy fél lépést elhátrálok tőle, lepöccintem a kalapját a fejéről.* -Nincs könyvtár, ellopták a gonosz varázslók, hogy ne lehessen többet olvasni, mert az olvasás túl jó ahhoz, hogy mindenféle varázslónövekvények csak úgy elmerüljenek benne. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seosaphine Baradwys - 2011. 02. 19. - 17:05:54 Nem is értem miért próbálkozom még mindig azzal, hogy megértsem őt vagy megértessem magam vele, hogy talán egy másodpercre is a nulla közelébe redukáljam a köztünk fellépett feszültséget, mert teljesen felesleges. Én ehhez kevés vagyok. Tessék, bevallottam!
- Miért, szerinted milyen egy "igazi" Griffendéles? - kérdeztem komolyan, miközben további kérdések pörögtek le az agyamban: Milyennek kéne lennünk, amikor Halálfalók szaladgálnak a világunkban, az iskolában, a helyen, ahol elméletileg biztonságban kéne éreznünk magunk? Hogy tűrjük el ezt egyetlen rossz szó nélkül? Hogyan ne hibbanjunk bele? Hát inkább csinálok úgy, mintha nem érdekelne a fájdalom, a büntetés, a megaláztatás, a beszólások, mint hogy belenyugodjak! Harcolok és nem adom fel. Aki nem így tesz, azt pedig kigúnyolom és semmibe veszem, mert ezt érdemli. Semmi többet. A gyávaság soha nem lesz erény, a meghunyászkodás nem megoldás, az pedig, hogy nem foglalkozunk vele, szintén nem segít rajtunk. Tenni kell és bízni, lázadni és azt tetetni, hogy élvezzük azt az őrületet, amit a külvilág lát, más nem maradt hátra. - Fogalmad sincsen róla - suttogtam visszafogva a hangom, de az elszántság és a düh, ugyanúgy hallható volt benne és az arcom sem engedett fel a ráfagyott rideg maszkból, de nem bántam. Már mindegy. - Nem hiszem, hogy én kezdtem volna el ezt az egészet. Ha egyszerűen elfogadod a bocsánatkérésemet, már rég nem itt lennénk és vitatkoznánk a nagy semmin! - feleltem én is ugyanolyan halkan, tartva a szemkontaktust. Érzem az arcomon a hűvös leheletét, amitől libabőrös leszek, szinte megborzongok, de túl ideges vagyok ahhoz, hogy ilyesmit megengedjek magamnak. Valahogy felhúz az, hogy látom rajta, hogy kezd jól szórakozni, amikor elmosolyodik, megfordul a fejemben, hogy pofon vágom. Az talán jobban használna, mintha a pálcámat húzom elő. Ahogy elhúzódik és hátrál egy lépést, az megnyugtat némiképp, már pengeélen táncoltam és amikor lepöccinti a kalapom, nem tudom, hogyan is kéne reagálnom, az arcomra egy másodpercre kiül a döbbenet, de rögtön a kezemben is terem a pálcám. Néhány másodpercig hezitálok, hogy megátkozzam-e, de végül úgy döntök nem akarok vele párbajozni. Így jobb híján, hogy ne feleslegesen vegyem elő a pálcám, csak a viszonylag messzire repült kalapomra irányítom: - Invito! - suttogom és amikor a kezemhez ér, már nem veszem vissza, a táskámba suvasztom a fejfedőt. Egy rövid sóhaj kíséretében a hajamba túrok, hátrasimítottam a tincseim, miközben némán nézek a fiúra. "Most mihez kezdjek veled?" üzeni a tekintetem, végül veszek egy mély levegőt és megszólalok: - Szóval a végszót akarod? - kérdezem határozottan. - Egyszerűen nem értelek. Te sem engem. Fogalmam sincs, hogy ez így van-e rendben, de nem megy. És mivel nem tudok a te fejeddel gondolkodni, nem tudom eltűrni azt az arroganciát, amit megengedsz magadnak. Nézz bolondnak és szánalmasnak, de ez van. - vonok vállat. - Most pedig halljam, miért nem mondod meg merre van az a rohadt könyvtár, hogy megszabadulj tőlem? Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seraphin Lamartin - 2011. 02. 22. - 10:24:50 -Újabb felesleges gondolat. Hogyne lenne fogalmam arról, hogy „szerintem” milyen az igazi? A személyes vélemény nem tudás és értelemfüggő, bár néha valóban hihetetlen, hogy milyen alakok is rendelkezhetnek személyes véleménnyel-*akár magára is veheti, ha a körülményeskedő fogalmazásomból kiérti a lényeget. Aligha. Én túlbonyolítom a szavaim az egyszerű gondolkodáshoz képest, akárhányszor szembesülök ezzel, annyiszor fogadom, legközelebb majd úgy próbálom elmondani, hogy az egyszerűbb varázslók is értsék, aztán mindig abba a hibába esek, hogy értelmi, gyors gondolkozású, aktív lényeknek feltételezem őket. Magamhoz hasonlatosnak, a tudásért elkötelezettnek, tévesen, meglehetősen tévesen. A pálcát azonban éppen ezért nem látom szívesen a kezében, még akkor se, hogyha józan eszével nem fog megátkozni egy hozzám hasonlóan ártalmatlan mardekárost a folyosón, bár ugye láttam már az ellenkező végletre is példát, hogyha valaki nem bírja az intellektuális támadást inkább megpróbál átkozódni. A kezembe veszem a pálcám, egészen hátralépek tőle, eljátszom a gondolattal, hogy szabályos támadóállást vegyek fel, hadd káprázzon a nép, de egyelőre tartózkodom a tudományom fitogtatásától. Lám, megteszi ő, egy begyűjtőbűbájt sikeresen kivételez. Nagyszerű. Sőt, mondhatni remek, ez már majdnem több a semminél egy kicsivel.*
-Én maradéktalanul elfogadtam a bocsánatkérésed-*mutatok rá az apró, el nem hanyagolható tényre, érzem, hogy a szavait hallgatva jóleső indulatmeleg fűti a vérem, törékeny világtól távoliságom feloldja, módfelett kellemes. Talán erre mégiscsak jók a griffendélesek, szemérmetlen tehetetlenkedésükkel képesek a végletekig bosszantani, ami érzés és energia, düh és elszántság, amit én hasznosítani tudok.* -Neked volt feltétlenül szükséges visszafeleselned, mintha még mindig ott tartanál, ahogy a kölyökemberek. Nem bírod az arroganciát? Tudtommal nem én hívtalak magam után, hogy kövess, ugass, nyafogj és sóhajtozz mögöttem-*világos tények. Megérteni? Megütközve szemlélem. Eszemben sincs megérteni, nem is mondott még olyat, nem foglalt olyan álláspontot, helyzetet, véleményt, ami megértésre szorulna. Olyan könnyelműen, pongyolán fogalmaz, erőszakkal kell visszafognom magam, hogy lecsapjak a szavaira. Miféle világ ez, ahol még ezt is meg kell tagadnom magamtól, mert ezek a túlizgatott korcs-oroszlánok minden félszóra pálcát rántanak.* -Nem sejted a választ?-*felvonom a szemöldököm, puszta tekintettel kifejezem, hogy ez azért már megdöbbent, ezt még tőle se vártam volna, pedig világosan láthatta és megfogalmazhatta eddig, tele vagyok lesajnálással iránta.* -A könyvtár nem rohadt, tiszteletet érdemel. Te ezt nem tudod neki megadni. Legyen ez az első ok megnevezése, amivel a kérdésedre megfelelhetek. A második sokkal egyszerűbb. Miért akarnék a kedvedre tenni a válasszal? Kell neked az információ, de még semmit, egy értelmes gondolatot se adtál cserébe. Megszabadulni tőled csak egy szavamba kerülne. Vagy kettőbe-*a pálcát visszaengedem magam mellé, készen arra azonban, hogy bármikor újra előrántsam és használjam ellene. Nem lenne nehezebb mutatvány, mint lapozni egyet egy könyvben.* Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seosaphine Baradwys - 2011. 03. 11. - 18:59:58 - Akkor gyerünk! Egy-két szó és elválhatnak útjaink! Tégy amit "jónak" látsz, engem nem érdekel, mert úgy tűnik ha rajtad múlik soha nem jutok el abba a ROHADT könyvtárba - fontam keresztbe magam előtt a karjaim, a körmeim kis félholdjai belemélyedtek az alkarom sápatag bőrébe. A hangomat már nem emeltem fel, nem láttam értelmét.
Közben kezdtem elveszteni a türelmem, a hév ami eddig fűtött, alábbhagyott, hihetetlen gyorsasággal vett rajtam erőt a nyűg, amit a fiú viselkedése, éles szavai, arrogáns viselkedése miatt támadt bennem. Éreztem, ahogy belezuhanok a szédületbe, egy pillanatra lehunytam a szemem, majd kinyitottam és visszatértem a való világba. Még az hiányzik, hogy ez a ficsúr gyengélkedni lásson... Talán csak túl sok volt a düh, nem tesz jót, ha felizgatom magam, pedig erre nem egyszer van példa. Ilyenkor persze rögtön eljön gyermekkori gyengeségem, ha ilyen állapotba kerülök, az valószínűleg régebbi nyavalyáim miatt tör rám. - Tulajdonképp mit is kérsz az "információért" cserébe? Mit vársz? Kezdjek el kiselőadást tartani a 16. századi boszorkányüldözésekről, a varázsvilág muglikkal szembeni védelméről, a mágusháborúkról meg ilyenekről? Milyen értelmes gondolatokat akarsz te belőlem kicsikarni, ha akármit mondok, az soha nem lesz jó neked? - sóhajtottam fáradtam, a halántékomat masszírozva, miközben a srácot néztem. Mágiatöriből az egyik legjobbja vagyok az évfolyamnak, a fenti témákon kívül pedig nem nagyon találtam olyasmit, ami közös témánk lehetne és értelmeset tudok róla mondani. Tényleg nem értem mit akar, azon kívül, hogy folytonosan csak gúnyolódik. Nem tűnt fel neki, hogy ezt a fajta viselkedést senki sem tudja huzamosabb ideig elviselni? Éreztem, ahogy az agyamon, a karjaimban végigpulzál a vér. Ezt határozottan rossz jelnek tekintettem, semmi kedvem dühroham miatt elájulni. Főleg ebben a rettenetesen "kellemes" társaságban. Pedig én igazán próbáltam békülékeny lenni, én tényleg nem csináltam semmi rosszat. - Befejeztem, jó? Azt mondtad, én kezdtem, fejezzem is be. Hát tessék! Abbahagytam - szólalok meg hirtelen fölindulásból, miközben hátat fordítok neki, majd a közeli falnak támaszkodok. Valahogy megnyugtat a hozzám simuló kő hidege, de egyben remegést is kelt bennem, ahogy megdörzsölöm a karjaim. Miért nem múlik el az émelygés és miért kezdtem hirtelen fázni? Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seraphin Lamartin - 2011. 03. 19. - 00:48:42 -Valóban nem. Ezzel a taglósággal sajnos nem tudok mit kezdeni, főleg, mivel a neveltetésem szerint azt látom, hogy mindez egy hölgy szájából hangzik el, aki pedig nem mondhat ilyet. Kiábrándító a valóság-*és módfelett sérelmezem, finom undor gyűrűzik a torkomban, egészen leengedem a kezem, fáradt, laza csuklóval, a talár sötéten kavarodik ahova puhán esik, de ezt legfeljebb a lélektükreiben láthatom, hacsak az a sötét tócsa meg nem dermed a tekintetem hidegétől, de az ilyesmi szinte soha, de soha nem hat a griffendélesekre. Nem érzik a pillantás erejét, nem érzik a hangsúlyokat, nem értik a szavakat. Sajnálom őket. Nincs múltjuk és nincs jelenük. A jövő lázától égnek, aztán felparázslanak, ha megérkezik a jövő, kihúnynak, és végük. Szánom őket. És mégis, a sajnálat nem öli meg a megvetést, a balsors nem mentség az emberi gyengeségre.*
-Milyen alaposan kielemezted a véleményalkotási szokásaimat három körmondatból-*gyalázkodni én is tudok, ha kell.* -Nem nagyon érdekelnek a butácska sztereotíp elképzeléseid, és ha ezt tartod értelmesnek és főleg gondolatnak, akkor értelmezési hibát kell jeleznek nálad. Felfogásból H! Gondolat! Gondolat te lány, nem buta számsorok és rég halott ősök módszerei-*hevül a hangom, dühöng a páncélban a vér, a tiszta, az arany, a haragos, a fűtött, nyomás alatt lassan izzanak a lombikba zárt folyadékok is, látszólag mindenféle külső inger nélkül, de a nyomás, akkor is ott van. Megrendíthetetlenül.* -Nem az a rossz, amit TE mondasz, az a rossz, AMIT mondasz. Gyalázat még hallgatni is, ostoba!-*szisszenem levetkőzve a jó modorom és hirtelen a legdurvább sértést a fejéhez vágva, ami csak az eszembe jut, és nőre mondhatok. Nő?! Lány, buta csitri, vihogó, kacagó lény, semmi több. Düh lüktet a tudatomban, amíg elfordulok és talán a klubhelyiség felé indulnék, ha fel nem borítaná egy hirtelen sóhaj és a hangulatváltás. Kamaszok. Egy, én is. Gyenge ember. Lehunyom a szemem, aztán fordulok, felé, már háttal van, a léptem nesztelen, amivel beveszem a köztünk levő távolságot, kietlen kastélyokban élő nemesek rutinja ez csakis, amivel némán tudok a vállához hajolni, megremegő gyengesége mint egy józanító ütés, pofon, hideggé teszi a hangom.* -Feladod? No szép. Szaladj, fuss, mielőtt végzetes kárt teszek az egódban, és rájössz, hogy ellenvélemény is létezik ebben a világban, nem csak a tied, és amit elhallgatsz, de úgyis a tied marad-*megérintem noszogató jelleggel a hátát, előretolom.* Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seosaphine Baradwys - 2011. 03. 20. - 18:45:01 - Már nem a középkorban élünk Seraphin, ideje volna észrevenned. És ne mondd meg, mit tehetek és mit nem, mert azt csinálok, amit akarok, semmi közöd hozzám. Engem pedig nem érdekel az érzékeny neveltetésed – mondom keserűen, a mellkasomnak nyomva a bal kezem. A légszomj nem akar megszűnni, a hangom halovány és erőtlen. – Ébredj fel, ha nem tudsz szebb valóságot álmodni magadnak és nyeld le a keserű pirulát, ha azt hozza az élet. Küzdhetsz, de semmi értelme azokhoz az értékekhez ragaszkodnod, amit a többiek lábbal tipornak. Köztük én is.
Ahogy felvetem a mágiatöris témát, mintha ő is kissé megdühödne. Végre, azt hittem mást sem tud csak gúnyolódni, szekírozni és undorodni. És talán kissé a varázshoz is ért, de az mellékes. Az nem érdekel, amíg nem rajtam próbálgatja a tudását… Ahogy a szemébe néztem, tekintete hidege még mindig bántott, de valahogy nem rendített meg különösebben. Már letettem arról, hogy megváltoztassam a magatartását felém, vagy hogy megpróbáljam megfejteni ezt a tekintetet. Meghunyászkodva szakítottam meg a szemkontaktust. - Nevezz ostobának, nem érdekel, nem hat meg. Ez pedig dühít téged. Hogy mindent másképp értelmezek, mint te, de közlöm a nagy hírt: nem tudod irányítani a gondolataim, hiába is akarnád. Azt hiszem, bosszant téged, hogy ennyire nem értékelem azt, amit mondasz, de szólj, ha tévedek. Mert tévedek, ugyebár – már abszolút semmi gúny nincs a hangomban, nem mintha szeretnék még gúnyolódni vele, a szívem környéke most már szúr is. Esetleg hagyom a könyvtárt és felmegyek a Gyengélkedőre. Tessék parancsolni, sikerült eltántorítani a célomtól, most már tényleg örülhetne ez a kis… fiú. Még arra sem érdemes, hogy káromkodjak miatta. A falnak dőlve vártam, hogy eltűnjön végre és összeeshessek itt a folyosón, remegve, mint a puding. Az ujjaim az ingembe markoltak, a szívemet szorító érzés lassanként enyhült, hullámzott, a homlokomon végigfutott egy izzadtságcsepp. Ahogy megszólított a hátam mögül, először csak összerezzentem. Először nehezen tudtam felfogni mit mond, aztán hirtelen belém hasítottak a szavai. Hogy én? Mit…? Mit gondol ez magáról? A hátamat érő lökés pedig teljes mértékben megrendített. Hogy merészel még hozzám is érni? Egy pillanatot sem késett a reakcióm, át sem gondoltam mit teszek, egyszerűen csak megfordultam és lendületből akkora pofont adtam neki, hogy még ha számított volna is rá, megtántorodik. Robbantam, ennyi volt az egész, mintha kilométereket futottam volna, úgy ziháltam. A lábaim kilőttek, a lépteim visszhangzottak a folyosón, a düh pedig úgy kerengett végig az ereimben, mint egy löket vér és ahogy bekanyarodtam a sarkon, csend lett. Egy pillanatra benn akadt a levegő a tüdőmben és a világ dőlni kezdett. Térdre rogytam a kőpadlón. A dühöm és az erő odalett. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seraphin Lamartin - 2011. 03. 21. - 15:25:30 *Valóban, a középkor elmúlt, anélkül, hogy változás és fejlődés lépett volna életbe, de az erényeim nem is középkoriak. Ó nem, a középkorban nem kéne azzal foglalkoznom, hogy egy lány mit mond, nem kéne becsülnöm őt, értékelnem, figyelnem, talán még pálcát is csak akkor kapott az a kevés nagy nevű boszorkányasszony, amikor bizonyították értelmi rátermettségüket. A neveltetés, a hagyomány azonban igaz, meghalt, elhalt valahol, ahogy a tisztelet, becsület is. Igen, tudom. És azt is sejtem, hogy ebből nem helyes felébredni, mindenkinek azt kéne álmodnia, hogy ember még, nem pedig csak valami korcs, mindenféle cél és vezérelv nélküli botor.*
-Igen könnyű azon tiporni, amit nem értesz, az értelmezés mindig fáradtságot és erőt kíván-*hang, szó, kifejezett düh, csendesen izzik már, nem éget ki, nem hamvaszt el, nem robbant fel, nem tör össze. Nem. Hidegséggel tölt ki, megnyugtat, tartást ad, a düh valami paradox nyugalom. Előrelátás. Kifinomult józanság, ami megakadályozza, hogy megátkozzam, egy pillanatra beblokkolja az izmaim, csak amíg futásnak ered, ahogy kértem. Fut. Pompás. Ég az arcomon a keze nyoma, ezt az egyetlen forróságot érzem, sajnos ezt nem tudom bizonyítani, így külső szemlélő könnyen az én kegyetlenkedő élvezetemnek fogná fel a látottakat, már ha bárki is ide merészkedne a déli szárnyba, aztán eltévedne, ahelyett, hogy a könyvtárba menekülne. Kényelmesen, nyugodtan lépkedek utána, csendesen, halkan. Érzem, hogy meg fog torpanni, az ütésbe sűrített agresszió kiveszi az ember erejét, bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy ebből az erőből nincs is olyan sok. A griffendélesek égnek. Nagy lángon, hevesen. Aztán kihúnynak. Megkerülöm a megroskadt testet, kartávolságon kívül féltérdre ereszkedem, hogy a szemünk egymagasságban legyen, leplezetlen érdeklődéssel szemlélem. Küszködik, sötét szemében homály, az arcán nyirok, fénytelen vergődés a korty levegőért. Betegnek kell lennie, mert a düh nem öli meg az embert alapesetben. Hogy ő mit láthat? Alighanem semmit, de ha mégis rám tekintene, nem lennék gyógyír a fájdalmára, áttetszően fakó bőrömön érzem, ahogy kirajzolódik a keze nyoma, égő jel, aligha marad megtorolatlanul. Biztos, hogy nem marad megtorolatlanul, megígérhetem neki, nyugta sem lesz, se élő, se hol.* -Igen, dühít engem az ostobaságod. Hogy nem érdekel? Igen, ez is dühít-*megemelem a pálcám ha ő is így tesz, elragadom az övét mielőtt egyáltalán ráfoghatna tisztességesen.* -De tévedsz is. Nem akarlak irányítani. Én elvárom a varázslóktól, hogy viselkedjenek az értékükhöz méltó módon. Te elvárod, hogy ne kelljen így cselekedned. Ez módfelett elszomorít. Viszont mivel nem engedsz és az ellenségeddé teszel -*sötét villanás a gondolataimban, indulat, harag. Megérintem az arcom, tényleg forró, ahol megütött.* -...ezért még számolni fogunk, nem foghatom a butaságodra, és nem bocsáthatom meg az egyszerűségedért, hiszen kikéred magadnak, hogy nem vagy egyenrangú-*meglendítem a pálcám, mire valamennyire megemelkedik, egyszerű locomotor, nem fog tőle vergődni, ha megint agresszív akar lenni itt a második alkalom, hogy elvegyem a pálcáját, ellenkező esetben felegyenesedek, a karja alá nyúlok jobb kézzel, bal karom alá veszem a táskám.* -Felviszlek a gyengélkedőre. Tudod, ez a középkori etikett olyasmit is mond, hogy a gyengélkedőket nem támadjuk hátba. Persze értem, ha nem akarsz élni ezzel a lehetőséggel-*még csak elmosolyodni sincs kedvem, annyira emlékeztet ez a helyzet Ariehre, hogy az döbbenetes. Egyszerűbb lenne, ha elájulna és fellebegtetném. Nem kéne hozzáérnem, bizonyára nem tiszta bőréhez, amit nem aranyvér melegít, de miután megütött már oly mindegy hol szennyezem magam vele.* -Akkor is fogsz, könnyen lehet, hogy a bokádnál fogva lebegtetlek fel. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seosaphine Baradwys - 2011. 04. 04. - 14:47:55 Dumm-dumm. Dumm-dumm. Reszket a világ. Dumm-dumm. Léptek zaja. Dumm-dumm. A levegőt ronggyá szaggatja valami a torkomban, ahogy belélegzem. Dumm-dumm-dumm. A bal karom görcsbe rándul, az öklöm összeszorul, valami meleg folyik ki a szorításból. Valami, aminek émelyítően sós-fémes illata elkábít, megbénít. Dumm-dumm-dumm. Dörömböl valami ketrecbe zárt óriás a bordáim között. De hova megy, ki fogja szakítani a mellkasom? Dumm-dumm. A szemhéjaim, mint apró két kis roló felnyílnak, valami rásül a retinámra az éteri csöndben, ebben a néma dübörgésben. Az arcomon megfeszülnek az izmok, gúnyos mosolyra húzódik a szám, amint felfedezem a kezem nyomát azon az arcon. Mosolygok, csak némán, nem is tudva, mit teszek. Pislogok, könnycseppek rohannak a föld felé, lefolynak a nyakamon, az ingem alá kúsznak, megfagyasztva útjukon a bőrt. Valami őrületfélét érzek, szétárad, a mosolyból cseppen, szublimál és mérgez.
Lehunyom a szemem, a levegő még mindig kevés, szánalmasan hitvány mennyiségű, alig tart eszméletemnél. Az, hogy megsüketültem és megvakultam, mit sem számít, amíg még a gondolataim, az érzeteim össze tudom tartani nincs nagy baj. Valami hozzám ér, valami hideg és száraz, valami simán-érdesre kopott fém, puha, de darabos, furcsa test. Megemelkedek, felemelnek, az a hideg valami az, akinek az arcán ott égett a kezem nyoma. Nem érzek elégtételt. Nem érzek szégyent, legyőzöttséget. Csak nihilt. Valami nihili nyugalmat, ami a talpamra állít, ami elhúzza a kezem ettől az ismeretlen valakitől. - Köszönöm - mondom határozottan, tiszta tekintettel, az arcára nézve, hátha elkapom a pillantását. A tudatom kissé kitisztul, mégsem érzek semmit. A levegő végre elegendő lesz, mélyet szippantok belőle, véres ujjaimmal a fülem mögé simítom az egyik elkóborolt tincsemet, majd letörlök egy könnycseppet az arcomról. - Köszönöm. // Bocsi hogy rövid és késett is. :-\// Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seraphin Lamartin - 2011. 04. 10. - 16:31:09 *Félreértés nincs közöttünk, nem fogom a kelleténél tovább támasztani, ha összeesik, a maga számlájára esik, nem vagyok senki gondviselője és őrizője. Megadni a lehetőséget a büszke távozásra... ugyan, hiszen a büszkeségét már akkor eldobta, amikor pocskondiázásra fordította a szavait, így előttem már nem ronthat a helyzetén, de nem is nagyon javíthat. A mosolygást lepergetem, egyszerűen nem érdekel, min derül, még az sem, hogyha rajtam teszi, tegye. Az élet előbb-utóbb megbosszulja magát, ha majd bánnia kell ezt a mosolyt talán rám gondol, talán, helyesebben önmagára.*
-Igazán nincs mit-*acélos hidegen viszonzom a pillantását, ha már egyszer rámnézett, nincs okom bujkálni előle. Hidegen fürkészem az arcát. Miféle belső kórság képes arra, hogy a test kívülről megsebezze magát a kedvéért? Görcs? Rángás? Öntudatátadással járó valamiféle elmei baj? Fehér bőrén ég a vérfolt, odavonzza a figyelmem, mint minden ilyesmi, bármennyire is tudom az eszemmel, hogy ez nem olyan vér, ami bármilyen értéket képviselhetne a számomra, mégis, egy pillanatra megkísért a gondolat, hogy használni kéne... a tudomány rossz hatással vannak a kifinomult erkölcsi és arisztokrata értékrendszerre.* -Tartok tőle, hogy nem érted a szó pontos lényegét-*nincs szemrehányás ebben a hangban, felesleges lenne, szórakozottan ráhagyom a háláját, miközben odébblépek, hogy kapjon elég levegőt. Szemlátomást jobban van, ennek ellenére biztosabbnak látom, hogy a gyengélkedő felé induljak, tartom vele az általa kívánt szemkontaktust, bolond lennék hátat fordítani. Jóleső paranoia terpeszkedik a lelkemen, amit én inkább óvatosságnak nevezek, a balom a táskámon nyugtatom, a jobb kezem eltűnik a talárredők között, már nincs szükség rá, a pálcától azért nem kerülök messze.* -Felkísérlek a gyengélkedőbe-*ismétlem magam nyugodtan, kipattintom a táskám csatját, a belső zsebéből zölddel szegett fehér kendőt húzok elő és felé nyújtom.* -Törölközz meg, mielőtt engem vádolnak, hogy valami csináltam veled. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seosaphine Baradwys - 2011. 04. 10. - 20:27:12 - Tévedsz, de hagyjuk - felelem gyorsan, valami érthetetlen ellenkezéstől kényszerítve, a tekintetem olyan hirtelen kapom el, hogy megszédül benne a fény, de nem számít. Állok a lábamon, a szívem s érzékeim oly csapongást mutatnak, mint valami menekvő, elvadult állaté. Valami félelem, valami remegés, valami őrület. Olyan őrület, amellyel minden sejtem tisztába van, minden porcikámmal, tiszta fejjel is érzem. Talán a düh, egy aprócska szélütés, amire mindig is hajlamos voltam.
Villámok csapkodják a koponyám belülről, fájdalmas szúrás minden gondolat, az űzettetés érzete föltámad bennem. Olyan furcsa védtelenséget érzek és heves undort, taszítást ezen állapotomtól. Nyoma sincs bennem a megszokott vidám gondolatoknak, inkább gyermekkori emlékeim rémlenek fel, a köhögés, a gyengeség, magányos óráim, csöndes pillanataim a fák között Walesben, a betegágy. Silány emlékek. Nem tudok úrra lenni önnön tudatomon. Szélütés, ez az lesz, cikázó, bennem rekedt varázs, valami, amit nem mondtam ki, valami, ami nem szabadulhat. Teszek néhány lépést a folyosón, hogy eltávolodjak az ismeretlentől. Az arca dereng, a neve nem, nem tudom felidézni. Meg sem tudom szólítani, bár a ködön túl is érzem, hogy nem akarom igazán a nevén nevezni. A tartása, a hangja, a gesztusai mind vészjóslóak, nem kecsegtet túl sok jóval ez a spontán rosszullét. Jobb volna felmenni a Gyengélkedőre. Mintha csak a gondolatomat olvasná ki, felajánlja, vagy inkább kijelenti, hogy felkísér oda. Nem vagyok biztos benne, hogy akarom, de bizonytalanul rábólintok, viszont amikor felém nyújtja a fehér kendőt, megrándul a szám sarka, a mosoly árnyéka átsuhan az arcomon. Nyoma sincs benne az előbbi gúnynak, bolondságnak, csak a gesztus hat meg kissé. Persze könnyeket nem fogok hullatni, a nemrégiben lefolyt beszélgetés nyomai nem múltak el, még mindig ellenszenvesnek találom. - Erre igazán semmi szükség, a sebeket még véletlenül sem okozhattad, tisztán látszanak a körmeim nyomai - tekintettem le a barnás alvadt vértől maszatos tenyeremre, amin vörösen izzottak a lüktető ki félholdak. Gyerekjáték lesz meggyógyítani. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seraphin Lamartin - 2011. 04. 18. - 11:30:37 *Gúlyos fintor rajzolja át a vonásaim egy pillanatra, érzem, mert kellemetlen, idegen kifejezés a direkt gúny, jobb szeretem a spontán megnyilvánulásokat, de újabban a kastély nem olyan hely, ahol bármi is természetes lenne. Már csak azért sem, mert nincs olyan helyzet, ahol azt a választ kapnám, ami emberi, ami önmagára vall a személyre és személyiségre. Ó igen, könnyű definiálni, hogy már nem kerülnek elő a személyiségek a beszélgetések során, de sokkal nehezebb ellene tenni, ha egyszer nincs partner a házak, érdekek, oldalak nélküli diskurzusokhoz, az olyan kommunikációhoz, amiknek a minőségét, magasságát tényleg csakis az határozza meg, hogy a műveltségi létra fokán az adott személyek együtt állnak, vagy éppen szakadék van közöttük. Bár ez legalább nem új jelenség, nem most látom először, tudom kezelni. Tudom?
Kezelni nem, és nem is akarom, várom, hogy a furcsa rohamán erőt vegyen, túl legyen, haladhassunk a helyzetből tovább, lehetőleg az emeletek felé. Voltaképpen a küldetést teljesítettem, a könyvtárat megvédtem ideiglenesen egy kézzelfogható barbártól, a napi jócselekedetem megvolt. Megvárom, amíg elveszi az anyagot, visszahúzom a kezem, nem ídőzök a közelében feltétlenül többet, mint amennyit szükséges, nekem is kellemetlen és ő is irritált lesz tőle, akkor pedig mégennyi gátja sem lesz arra nézve, hogy viselkedjen. Modorosság, varázslók és boszorkányok, modorosság!* -Nem sokat számítanak az észérvek a megfigyelési gyakorlat szerint. Ha valaki megsérül tőletek egyértelmű, hogy a legközelebbi mardekáros volt, ami már csak azért is nehezen felfogható a számomra, hiszen a pálcarántás vaktában és fejvesztve történő művészete nem éppen minket jellemez. Persze mindenki magából indul ki, mégis… -*én is a vért nézem a kezén, mintegy megbabonáz lassú, híg folyása, szivárgása a sebből, ahol meghasadt a hús, akár a valóság szövete, és kibuggyantak mögüle az álmok, jelen esetben pedig a vöröslő nedv, ami annyira nem is tűnik másnak, mint az enyém, mégis eltérő kultúrát definiál… elég már a gondolatokból, megszabadulok ettől a megbabonázott figyelemtől, visszaveszem az elvesztegetett távolságot, a könyöke alá nyúlok, hogy határozottan elindítsam. Ellenkezésnek helye nincs, a legkevésbé sem érdekel, hogy a számára ez nemkívánatos, minél hamarabb megszabadulok tőle, annál jobb, momentál nem uralom teljesen a gondolataimat, márpedig egy hozzá hasonló jelenség komoly odafigyelést, óvatosságot, indokolatlan türelmet követel meg tőlem. Ehhez pedig nincs energiám. Ha nem vette volna el, most a tenyerébe simítom a kendőt, rá is csukom az ujjait.* -Hagyjuk a magasröptűséget, maradjunk a ténynél, hamis vádaskodáshoz nem számítanak a körömnyomok, és addig még lépcső illetve folyosók, millió lehetőség az összeesésre-*kicsit talán nyersebben mondom, mint eddig bármit, de elnéző vagyok ezzel az egy vétkemmel kapcsolatban.* -Menjünk. Gyengélkedő előtt? Folytatás ITT (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php?topic=3774.msg42683#msg42683) Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Seosaphine Baradwys - 2011. 05. 12. - 20:17:57 Lázas vagyok. Erre nincs más magyarázat. A lázálmok elgyötrik bennem a szilárd jelent, úgy kavar össze mindent a képzet, hogy már nem e világon vagyok, hogy szinte elhiszem. Szilárdan állok egy helyben. A szemem belefárad a forgásba egy pillanatra, elréved, hogy visszatérhessen, oly' élesen és hidegen a valóság, mint egy penge, amely a húsba vág. Csak egy másodperc, amíg a képzelt űrből ismét az idegen világomba kerülök, a színes foltok körös-körül beleenyésznek a fénybe, a folyosó távolába. Nem szeretem ezt az érzést. Kicsinyes, hitvány és alattomos. Belesuttog megfáradt elmém kusza szalagjába, hív és andalít. Vissza kéne hanyatlanom, hagyni magam belesüppedni, elmúlni egy kicsit. Felejteni, azt is, amire emlékszem még. Újjászületni. Valahol máshol, valami olyan helyen, ahol nincs viszálykodás, ahol nem számít semmi, csak a létezés. Nincs harc, nincs vér, nincs fájdalom, de legfőképpen, nincsenek szabályok.
- Hagyd az olcsó sztereotípiákat! - csattanok fel, ahogy a világ visszatér hozzám. - Se hozzád, se hozzám nem méltó az, hogy úgy beszéljünk emberről és emberről, mintha valamiben is különböznének. Hülyeség az egész! Ez az egész felosztás a társadalomban, a vér, a pénz, a sötétség vagy a fény! Minek felosztani azt, ami egyben is lehet tökéletes? - kezemmel hessegető mozdulatot teszek, mint aki ki akarja űzni a gondolatát is a fejéből akármilyen előítéletnek. Gyűlölettel megtelő tekintetem, ismét a vérző tenyeremre függesztem, amely egy csapásra ökölbe szorul. - Mardekár és Griffendél. Miért hadakozunk, Seraphin? - szalad ki a számon a kérdés. Szinte lemondó a hangom, valahogy nem hiszek abban, hogy ez a világ valaha még rendbe jön. Vagy akár abban, hogy én rendbe jövök. Irracionális minden mozdulat és gondolat ebben a delíriumban. Téboly, ami uralkodik most az elme és test fölött. Némán tűröm, hogy akaratom ellenére is a kezembe gyűrje a zsebkendőt. Az ujjaim rácsukódnak és nem eresztik, nem fogok ellenkezni, már nem akarok. Belenyugodtam, hogy minden akarata és elve ellenére is segít. Valahogy nem értem, honnan ez a kötelességtudat. Ez az elhatározás. - Nem fogok összeesni - jelentem ki teljes komolysággal, majd lassú, de biztos léptekkel tényleg a Gyengélkedő felé indulok, s közben még a vállam felett halkan, szinte szeliden visszaszólok neki. - Gratulálok, Seraphin, sikerült eltántorítanod eredeti célomtól, ma nem megyek a könyvtárba... Mehetünk. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Kayleigh Dimewdrow - 2011. 07. 01. - 10:04:55 Michael * Ma is hasznosan készül eltöltetni napját Kayleigh. Reggel már korán felkelt, hogy megtegye azt amit meg kell tennie, majd szabadidejét a további fontosnak tűnő dolgokkal elüsse. Nincs az az idő -vélemény szerint- amit elvesztegethet, hiszen sok múlik azon, ahogy az év végén hogyan teljesít vizsgáin. Éppen ezért minden alkalmat megragad, hogy szélesítse tudását. Persze, néha úgy érzi, hogy már kicsit beleőrülni a sok olvasnivalóba, de általában ilyenkor mindig arra gondol, hogy mi lesz majd később. Ha már kezd besokallni, elindul kicsit az ódon falak között, hogy kiszellőztesse a fejét, és gondolatait kicsit más felé hagyja kalandozni. Ezért is indult el a könyvtár felé, vissza vinni a már régóta nála lévő könyveket, hogy kicsit emberek közé is kerüljön. Néha ennyi is elég neki, és mikor "kipihente" magát, mehet tovább folytatni azt, amit nem túl rég kezdett el. Lassú léptekkel halad a folyosón, nem siet ő sehova, ideje ma van bőven, és különben is, elég nehéz egyensúlyozni ezekkel a könyvekkel. Egy két ismerős arc megy el mellette a folyosón, köszön is nekik, de akármennyire gondolkodik a neveken, nem tudja, nem jut eszébe. Lehet azért, mert nem szentel neki túl sok időt, hogy beszélgetésbe elegyedjen bárkivel is, vagy ha mégis megtörténik, felesleges nevekre nem pazarolja agysejtjeit. Persze, akiket kell azokét tudja ő, de túl sokan járnak ide, hogy mindenkinek a nevét, akivel egyszer is találkozott, megjegyezze. Az egyensúlyozás nem egyszerűen megy neki, néha meg is áll egy-egy pillanatra. Akárhányszor jár ezen a folyosón, mindig megszemléli a falon lévő képeket, és a fal mellett lévő szobrokat. Talán pont az ilyenek, és egyéb életvitelt megkönnyítő varázslatok miatt is szerette meg annyira a mágiát. A képek, szobrok fantasztikusak. Bár sokat nem időz egyik előtt sem, hisz nem könnyű az a sok könyv, ami nála van, de azért mint ahogyan minden alkalommal, most is szentel időt annak, hogy megtekintse kedvenc festményeit. Az egyik mellett, már majdnem a könyvtár előtti szobrokhoz érve kicsit megáll, lepakolja a könyvhalmazt. Igazít egy kicsit talárján, és kifújja a mélyen belélegzett levegőt. Bár a tudás hatalom, azért a súlya is megvan. Igaz nem sportol, de a könyvtárba járkálás megadja neki azt a kondit, amit sporttal is simán elérne. Összébb rendezi a könyveket, hogy aztán újra megindulhasson a könyvtár felé vezető folyosóra.* Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Michael O'Conor - 2011. 07. 01. - 10:52:49 Kayleigh Mint a villám, úgy csapódtam be a könyvtárba, a kelleténél picit nagyobb hévvel, egy könyvritkaság megtalálásának érdekében, de a „Sajnálom, nem rég vették ki” válaszból következvén teljesen fölöslegesen. ~ Remek~ mérgelődtem magamban, és elindultam kifele, hogy ha már a könyvtár nem jött össze, valami hasznossal töltsem el a szabadidőmet. Szokásomhoz híven nagy hévvel haladtam, amikor is egy folyosón befordulván frontálisan ütköztem egy hatalmas könyvhalmazzal. ~ Hát ez egyre jobb. Alacsonyan szálnak ma a könyvek.~ cikázott végig a gondolat, amely amúgy is ideges állapotomat, sikeresen feljebb tornázta a nem létező idegbaj skálán. - Bocs. - förmedtem a könyvhalmazra, amely mögött egy lányra lettem figyelmes. ~ Taylor? Kaya? Ááá, Kayleigh.~ futtattam végig az archoz tartozó nevek listáját, túlhajszolt szűrke állományomon. - Ne haragudj Kayleigh. Had segítsek. - mondtam, az amúgy feltűnően szép lánynak, s a kezemet nyújtottam felé, hogy az ütközés következtében bekövetkezett popóra esést követően, újra talpra állhasson, majd elkezdtem összeszedegetni a könyveit. - Tényleg ne haragudj. Nagyon restellem, figyelmetlen voltam. - mondtam a lánynak, reménykedvén abban, hogy megbocsát. - Kiengesztelhetlek valamivel? Egy pohár tejeskávéval esetleg? Vagy egy csokibékával? - mondtam a lánynak, de ezúttal megvillantván egymillió dolláros mosolyom. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Kayleigh Dimewdrow - 2011. 07. 01. - 11:09:53 Michael - Ááááááá... *Az, hogy eljusson a könyvtárba, némi akadályba ütközik, méghozzá egy kellemetlen landolással egybekötve. Ilyenkor persze szidhatná a gravitációt is, hogy mi a fenének kell lehúznia, de inkább ő most a szöszke, valahonnan nagyon ismerős Griffendélesre mérges, aki beleszántott. Először, vesz pár mélyebb lélegzetet, hátha mélyre húzódnak az először eszébe jutó, nem éppen nyomdafestéket bíró kifejezések, szavak.* - Ez a minimum. *Nem épp megnyerő, nőies stílusban válaszolt Michaelnek. Persze az, hogy segít neki a fiú, és még a könyveit is összeszedegeti, némileg javít a már elrontott renomén. Miközben a fiú szedegeti a könyveket, ő megigazgatja az esés következtében kissé megviselt talárt, és egyéb ruhadarabokat. Miután szalonképesre dizájnolja magát, átveszi tőle a könyveket.* - Köszönöm! *Mert megköszönni pedig illik a kedvességet. És mert olyan édesen tud mosolyogni. Persze, ezt mélyen megtartja magának Kayleigh.* - Igen, mondhatjuk így is. - válaszol kissé kimérten - De nem haragszom. Előfordul. *De nem a lánnyal. Ő biztosan nem száguldozna így a folyosón, mint ez az eszement srác. Viszont tényleg el lehet nézni neki, főként, hogy még fel is ajánlja, hogy kiengeszteli az esés miatt.* ~Hm... csokibéka~ *Fut össze egyből a nyál Kayleigh szájában a finom édesség hallatán. Sok mindenért meg tud orrolni, de az egyetlen dolog, amivel le lehet venni a lábáról még ilyenkor is, az a csokoládé.* - Ám legyen. Egy kis csokibéka mindig jól jön. *Apró mosolyra húzz a száját* És persze ezekben is segíthetsz. *A könyvkupacot, amit nem rég vett át tőle, belenyomja a fiú kezébe. Jobb kondiban van ő, mint a lány, és egyébként is most jön neki eggyel, vagy kettővel.* - Amúgy nem hallottad, hogy sebességkorlátozást vezettek be a könyvtár előtti folyosón? Mire ez a nagy rohanás? Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Michael O'Conor - 2011. 07. 01. - 11:29:13 A lány igen jól kezeli a balesetet. Igaz, a feneke lehet, hogy kék, zöld s lila árnyalatot vesz fel, és ideiglenes, nonfiguratív festészetet megszégyenítő formákat rajzot ki popójára az esés, de vadmacskás énjét félperc alatt visszanyeri a lány.
- Egy csokibéka mindig megold minden problémát. - felelem, immáron picit jobb kedvűen. - De, hallottam valamit, de te se használtad a fényszóróidat. És ráadásul az én sávomban mozogtál. - vágom vissza a lánynak a labdát, amikor is a kezembe nyomja a könyveket. - Uhhhhhhh - szalad ki a számon a könyvek súlyának, hangá konvertálásának eredménye. - Mindig is tudtam, hogy a tudás nehéz, de ennyire? - A lány reakciója, igen csak tetszett. Mindig is szerettem, ha egy nő vadmacska jellem. ~Tényleg, de rég is jártam valakivel.~ villan át fejemen a felismerés. ~ Lehet, hogy ezért is vagyok a szokottnál ingerlékenyebb?~ vonom le a konklúziót, majd a lányra nézek. - Amúgy, ha már csokibéka pusztításba kezdünk, nincs kedved ezt a szabadban megtenni? Megmondom ősszintén, a hócipőm tele a tanulással, a vizsgákkal, a dolgozatokkal és ezzel az ódon kastéllyal. Egy kis lazítás jól esne, és ha lenne kedved társulni, örülnék neki. - mondom, miközben arcom enyhén vörös árnyalatot vesz fel. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Kayleigh Dimewdrow - 2011. 07. 01. - 11:47:46 Michael - Igen, általában mindent megold. *Való igaz, a csokoládé mindent megold, de inkább Kayleigh-t olvasztja fel. Annak idején is, ha valami miatt bánatos volt, vagy szimplán csak megsértődött szüleire, mindig kapott egy kis finom csokoládét, és máris minden rendben volt. A hangulata már most is oldódik, de azért elég rég óta le volt fagyasztva, hogy most csak úgy belopakodjon hozzá a kis napsugár. A könyvek súlyát ő pontosan jól ismerte, hiszen nem kevés emeleten keresztül cipelte le idáig. És persze egyszer fel is kellett cipelnie a hollóhát toronyba. Szóval, pontosan tisztában van azzal, hogy ez igencsak nehéz, és talán éppen ezért is jön jól neki némi könnyen, ám fájdalmasan szerzett segítség. De azért egy halovány kis mosolyt megereszt az "uhhh" hallatán.* - Legalább edzésben maradsz. *Veti oda a fiúnak, mert bár meg van "puhítva", azért mégsem szabad, hogy ne maradjon kételyek között a Griffendéles szöszi, akinek a nevén azóta gondolkodik, hogy felsegítette őt. Persze, mivel nem tulajdonít ezeknek nagy jelentőséget, így nem egyhamar fog eszébe jutni. Csak reménykedik, hogy majd valaki útközben elköhinti azt, de ha mégsem, majd valahogy kivágja magát. A fényszórós részen kicsit felkapja a fejét, de aztán hirtelen eszébe jut, hogy nem testi adottságaira vonatkozik a beszólás. Az a lökhárító. Nah igen, rég volt már otthon.* - Sajnos, éppen lemerültek, nem tudtam villogtatni, ha már a 165 centimet nem veszed észre. De ígérem majd igyekszem kiküszöbölni a hibát, hogy elkerüljem a gyalogkakukk Griffendéleseket. *Igyekszik visszavágni a fiúnak, bár a szócsatákban nem a legjobb. Ha több ideje lenne kigondolni a válaszokat, akkor minden bizonnyal megtalálná az ütős választ. A kinti invitálás tetszik neki, biztos jót tenne egy kis friss levegő. Persze az, hogy mennyire van kint jó idő, az már más kérdés. Lehet épp szerencséjük van. Azzal, hogy elege van a tanulásból, inkább elereszti a füle mellett. Nem lenne tanácsos most hosszú beszédbe kezdenie a tanulás fontosságáról, és arról, hogy ezen mennyi minden múlik. Ő tudja.* - Felőlem... mehetünk. Persze csak akkor, ha nincs túl hideg. Vezess! Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Michael O'Conor - 2011. 07. 01. - 11:55:43 - Ha minden igaz, hoztam magammal pár sor karácsonyfaizzót, azzal majd jól betekerünk, és akkor észrevesznek az emberek, még ha épp bújócskázol is. El is felejtettem, ipi-apacs egy, kettő, három megvagy. - mondtam röhögve, amikor a könyvtárhoz értünk. Kinyitottam az ajtót, s beléptem rajta, ahogy az illemkódex tartja. Befelé mindig a férfi, kifele mindig a nő megy elsőként.
~ Tényleg szép a csaj, és ahogy elnézem, a jégcsapba oltott vadmacska, vagy a vadmacskába oltott jégcsap keverékből, már csak a vadmacska van itt. Pedig mindig is egy frigid, magának való nőnek mondták a többiek, és igaz, hogy öt év alatt nem sokat beszéltünk, de eddig kellemes csalódás. //Következő Post: Könyvtár\\ Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Kareem Whittman - 2011. 10. 25. - 12:57:50 Shay ~Velem szórakozol nagyokos? Azért, mert azt hiszed felsőbbrendű vagy? Te egy hülye vagy Kallen, csak nem forogsz... Na de majd most!~ gondolom vigyorogva, közben pedig szépen kilocsolom a Fred Weasleytől kapott legújabb "csodaszert". - Oszolj el, ha szólok, gyere fel! Aqualoss! - mondom el varázsigét, majd rábökök a pálcámmal, a Fredtől ellesett mozdulattal. Éppen van egy kis szabadidőm, hogy ezt a kis tréfámat - az elmaradó óra helyett - véghezvigyem. Az ezüstös folyadék lassan felszívódik az ódon parkettába, nyoma sem maradt. Már az ujjaim zongorázni is kezdenek - lassan ugyanis véget ér az óra -, az izgalom mindig beindítja azokat. De tudom, hogy ez a haspók hamarabb ki fog jönni a többieknél, mindig ő tör előre... Nem ő lesz ma az első, aki a céljához ér. Körbenézek és mintha barna hajat látnék felvillanni egy pillanatra. ~Nem lenne jó, ha egy Mardekáros rajtakapna... Főleg a mostani időkben...~ gyorsan körbenézek újra, de szerencsére senkit sem látok, meg is nyugszom kissé. Majd félrehúzódok látótávolságba egy kisebb beugróba, és várom a delikvenst. A mai nap egyébként is elég unalmasan telt eddig. Jó lesz feldobni valamivel, már unom az elszontyolodott fejeket. Kallen ráadásul megérdemli. A kis felfuvalkodott hólyag szerintem kiszúrt magának, amióta Tudjukki visszatért. Esze semmi, fogd meg jól fajta, de most ők az urak. Nála még Draco Malfoy-t is jobban tiszteli az ember, pedig ő is elég fura, hogy csendesebb, mint szokott lenni általában. Persze, nem tudom mit szólna Kallen, ha találkozna a Nagyurával... nem kellene folyadékot öntenem a padlóra. Na mindegy, már csak pár perc és kezdődhet a móka! Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Shaelynn Scarborough - 2011. 10. 26. - 14:58:54 Kareem
Néha jó a könyvtárban lebzselni, érdekes könyveket olvasni, de miért van az, hogy a legérdekesebbeket nem lehet kivenni, csak itt lehet őket olvasni? Igaz itt csönd van, erre a keselyűként korzózó Madam Cvikker volt a biztosíték, ugyanis, ha bárki, akár csak egy kicsit is hangosabban lapozza a könyvet, a boszorkány máris ott terem, s akár ki is dobja az illetőt a könyvtárból. A székek egy ideig kényelmesek, de olvasni úgy jó, ha lehet közben ide-oda feküdni vagy ülni. Itt az olvasás hamar kényelmetlenné válik, de most nem nagyon van más választás. Kihasználva a lyukas órát, Shay is bevette magát ide, s mivel az általa kinézett könyvet nem hozhatta ki, itt kényszerül lapozgatni. Hamar kiderült azonban, a kötet kevés izgalmas kalandot rejt, a címe pedig jót ígért. A kezdetinél laposabb kedvvel indul immáron kifelé a könyvtárból a hatodéves hugrabugos, hogy a hátralevő időben még szívjon egy kis friss levegőt. Táskájából előkerül a Reggeli Próféta salátára gyűrt példánya, mivel ma még nem olvasott semmi vicceset, keres valamit benne. Már régóta elterjedt, hogy a lap semmi valósat nem ír, kivéve talán a kviddicseredményeket, így kíváncsian keresgél, most épp mit fognak Harry-re. Ajkait harapdálja, s rosszallóan csücsörít, mikor fel is fedez egy cikket, na nem Potterről, de legalább olyan felháborító. Umbridge béka pofája vigyorog önelégülten vissza rá a cikk melletti képről. Fintorogva emeli el pillantását az újságról, körbepillant keresve egy helyet, ahol elolvashatja az írást, ám megpillant odébb egy srácot. Kíváncsian vonja fel szemöldökét és figyeli néhány pillanatig némán. ~ Végre valami izgalmas... ~ villan át agyán a gondolat, amint felismeri a láthatóan rosszban sántikáló végzős fiút. Pillanatok alatt dönt, majd behúzódik az egyik beugróba, itt valamikor egy lovagi páncél állhatott, mert a talapzata még itt van... Kiles rejtekéből, figyeli amint előkészül a hollós valamivel és behúzódik saját, biztonságosnak vélt zugába. Nem tudja kit les, azt sem, hogy mit akar csinálni. A gyűrődött lapot betuszkolja talárzsebébe, előveszi pálcáját, ám nem Kareem-ra, hanem magára irányítja annak végét. Elmormolja magában a hangtorzító bűbájt, halkan megköszörüli torkát, amivel lehet, hogy kelt némi zajt, de hát ez egy régi kastély, a hangos vagy épp halkabb zörejek mindennaposak. Az éjszakai portyák során sokat fejlődött osonási tudománya, ennek ellenére, ha a hollós hátrafelé is tekintene, könnyen kiszúrná a kommandózós hugrást. Nincs így azonban, Shay pedig már alig bírja ki, hogy fel ne nevessen. Amikor elég közel ér a fiúhoz, új hangján, keményen szólítja meg. - Fiatalember, elárulná mégis mit csinál? - dörren rá a McGalagonyéra kísértetiesen emlékeztető hangon. Az igazgatónő maga elég félelmetes jelenség ahhoz, hogy a hangja hallatán egy sokat tapasztalt hetedévesben is meghűljön a vér. Persze az egész egy pillanat, de Shay kiélvezi, látni akarja az átsuhanó rettenetet Kareem arcán, és persze azt is, ahogyan aztán felismeri őt. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Kareem Whittman - 2011. 10. 26. - 19:58:46 SHAY Az izgalom percről-percre nőtt. Szinte már láttam, ahogy egy türelmetlen kéz az ódon rézkilincsre fonódik, majd egy erőteljes nyomás, és a zárnyelv visszahúzódik. Aztán a jól ismert nyikorgás ~ezt sosem értettem, ha annyira nagy varázslók vagyunk, minek nyikorog az ajtó? ~ és kivágódik a mívesen faragott ajtó. Ehelyett egészen más történik. „Fiatalember, elárulná, mégis mit csinál?” Megdermedek és összerezzenek, az ujjaim megállnak, mintha valaki sóbálványátkot szórt volna rám. Kissé görnyedt tartásban vagyok, érzem, ahogy egy izzadságcsepp dühöngő őrültként tör ki a bőröm alól, majd elindul lefelé a homlokomon. A túlságosan is ismerős és kemény hang tulajdonosa, a villogó szemű, alatta szarkalábbak díszített, magas süvegű szigorú asszonyé. Aki nem más, mint az átváltozástan tanítója, a főmacska, az igazgató asszony: Minerva McGalagony. ~Na, most mi lesz? Bármennyire is védi a mugli születésűeket az aranyvérűektől, elsősorban tanár, elsősorban az igazság védelmezője. Ha hazudok, talán megúszom, de ha észreveszi, nem mehetek haza, se Roxmortsba. Ha nem hazudok… ki tudja, milyen kedves feladatot talál ki nekem. Nekem, akit már számtalanszor elkapott – még számolatlanabbul pedig nem, haha -, ismer, mint a rossz galleont. Mindegy, előbb nézzünk rá, aztán majd kiválasztom a megfelelő taktikát.~ gondolkodtam el a lehetséges tennivalókon. Ez az egész nagyjából két másodperc alatt fut át meggondolatlan fejecském szürkeállományán, de nincs mit tenni, a retinaégető szemeibe kell néznem. Megfordulok úgy, mintha egy szobor lennék, aminek a talpa mozog csak és hirtelen nem is tudom, mit mondjak. Nem a szigorú tekintetű igazgatónő, hanem egy hatodikos, a nevetésében majd megfulladó, Shaelynn Scarborough, azaz Shay áll velem szemben. Eddig néhány csíny résztvevőjeként és DS tagként ismertük egymást. Na meg persze azok a smaragd színben csillogó Hugrabugos szemei mindig érzékenyen érintették szívkamráimat. Rettenetem haragba, majd pár pillanat múlva vigyorba vált át. - Helló Shay, legszívesebben… ~megcsókolnálak, te drága!~… kinyuvasztanálak. De mivel megtréfáltál – és a tréfa nálam elsőbbséget élvez a hullagyártásnál – eltekintek ettől. – mondom neki most már megkönnyebbülve és mosolyogva. A nagy követ– mit követ? Fél hegyet! -, ami az előbb gördült le a lelkemről, szinte már nem is látni, mintha egy gyors és hatalmas folyó már elvitte és szétmorzsolta volna. Arra gondolok, hogy milyen jó lehet neki látni, hogy a rajzfilmek színskáláját végigjárta az arcom, a fehértől a vörösig. Azonban nem marad időnk báj-cseverészni, mert az a bizonyos ódon rézkilincs lenyomódott és már hallatszott is, hogy a diákok elindultak rajta kifelé. - Ha akarsz még nevetni, bújj be mögém és megtapasztalhatod tréfás kis bosszúmat, amit a nagy FW segítségével hajtok végre. – darálom gyorsan abba az édes pofijába, mindezt egy kacsintással fűszerezem meg, majd megpróbálom magam mögé utasítani. Ezután – ha, sikerül, ha nem mögém tolni Shay-t –előhúzom a pálcám és a megfelelő pillanatra várok. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Shaelynn Scarborough - 2011. 10. 30. - 18:38:58 Kareem
A bosszú – ha csak ily csekély is – még egy olyan ártatlan hugrabugos számára is édes tud lenni, mint ez a barna példány. Igaz, ő most csak visszabosszulja Kareem legutóbbi szivatását, legalábbis, ha megkérdeznénk, biztosan ezt mondaná. Azt azonban már elég nehéz lenne visszakövetni, tulajdonképpen kitől is indult a dolog, s mikor. Nem is fontos már, ahogyan igazából az sem, mennyi is az állás, hiszen sok-sok csínyről van szó, melyeknek talán csak töredékéről tudja a hollós, hogy valójában Shay állt mögöttük. Talán most is egy olyat próbál megbosszulni? Áh kizárt, az utóbbi időben egészen jó kislány volt, legalábbis energiáit a halálfalók elleni gerillaharcokba ölte, a végzősre kevés figyelme maradt. De ma itt az alkalom, érezheti a törődést ismét. Zöldjei izgatottságától csillognak, ahogyan figyeli a hollós reakcióit. Szíve egyre szaporábban ver, ahogyan látja megdermedni, s néhány másodpercig mozdulatlanul állni. Felmerül benne, hogy talán a srác arra vár, abban reménykedik, az igazgatónő ennek hatására úgy tesz, mintha nem is látná. Nem nyert hangszórót. Hugrásunk komoly harcot vív arcizmaival és kikívánkozó röhögésével. Észre sem vette, karjai összefonódnak mellkasa előtt, tartása is egészen McGalagonyos, mintha így lehetne tökéletes az álca. Ugyan nem öltötte magára az öreglány külsejét, s az egész tréfa csak addig tart, míg a fiú meg nem fordul. Valahogy a hang, a megszólítás és ez az egész megköveteli a méltóságteljes tartást még akkor is, ha igazából a srác válláig is alig ér fel. Eddig sem unatkozott, de aztán, amikor végre a barna szemekbe nézhet, láthatja, ahogyan Kareem arcát elfutják az érzelmek már ő sem bírja hahota nélkül. Kezdetben még McGalagony hangon, de aztán egy néma Finitét követően már saját hangján csilingel a nevetése. Az utóbbi időben kevesebb lehetősége akadt az ilyen felhőtlenebb pillanatokra, a sorozatos büntetések és egyéb lelki gyengeségek valamint öccse betegségének híre nem szolgáltattak túl sok okot az örömre. Édes pillanat, jó kedvét pedig fokozza a hollós puffogása és fenyegetőzése, amire csak megforgatja a szemét. Kevés esélyt lát arra, hogy bántani szeretné.... legalábbis korábbi viselkedése és néhány elejtett megjegyzése nagyon nem erről árulkodik. - Csak nem... hoztam rád a frászt, Karr?! Ejnye... nem tiszta a lelkiismeretünk? - vonja meg párszor szemöldökét, s kuncog még élvezkedve az előző pillanatokon. Az biztos, hogy ezen még el fog röhögcsélni egyszer-kétszer. - Na, de tényleg, mit ügyködsz itt? - vonja fel szemöldökét, immáron inkább a rá jellemző kíváncsiskodással mintsem bármiféle szigorúsággal érdeklődik. A válasz érkezik is, elpillant az említett irányba, hogy belője az ajtót, ahonnan a várható fennforgás fog majd érkezni. Naná, hogy akar még nevetni, kap is az alkalmon, egy gyors lépéssel ott terem Kareem mellett, s mivel a falhoz nem fér hozzá, a végzős hátán támaszkodik meg, s onnan les kifelé. - Mit fogok látni? - kérdezi kíváncsian, hangját teljesen fölöslegesen halkította le, de ez nem tudatosul benne. Ujjai izgatottan dobolnak a fiú hátán. Nincs zavarban a közelében, még ennyire a közelében sem, különben sem arra figyel, hanem hogy ki fog pórul járni. Kicsit kapaszkodnia kell, hiszen a hollós elég magas, s mivel pálcát is fog, nem könnyű kilátni, kénytelen lábujjhegyre tolni magát. Annyira izgul majdcsak, mintha ez az ő csínye lenne, pedig semmit nem tud semmiről, s emiatt még izgalmasabb az egész. Kíváncsian mered az ajtóra, már nagyon szeretné tudni, ki fog kilépni az ajtón. Titkos vágya, hogy Tristram de Crasso vagy valamelyik halálfaló legyen az áldozat, de erre vajmi kevés az esély, mert se az SV terem, se a Rúnatan terem, de még a halálfalótanárok irodája sem ide esik. A kilincs lassan nyomódik lefelé, majd egy lendületes ajtónyitással feltűnik egy megtermett mardekáros. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Kareem Whittman - 2011. 10. 30. - 20:18:27 SHAY Szerencsémre Shayt nem kell győzködni, ha tréfáról van szó. Engedelmesen elhúzódik az útból és már kopog is a hátamon az ujjaival. Közel van hozzám, nagyon közel. Ha más lenne a helyzet, talán még izgalmasnak is fognám fel a dolgot, de most az időzítés és a varázsszó pontos kimondása, valamint a pálcamozdulat a legfontosabb. Persze ezért a kis tréfáért még kapni fog valami meglepetést később… -Hogy mit? Ó csak egy drága barátomat szeretném megtanítani egy mugli sportra. Jégtánc a neve! – közlöm Shay-jel, de most már tényleg a feladatra összpontosítok. Az ajtó teljesen kitárulkozik, mintha egy lenge hölgy ajánlaná fel bájait. Sajnos ezt a képet Kallen megjelenése zavarja meg. A kövérkés, baltával vájt arcvonásokkal rendelkező fiú, szinte kifarol az ajtón és már az étkezde irányába is rángatja csülkeit. Furcsa fintor jelenik meg az arcomon, de már nincs idő Kallenről és negédes megjelenéséről gondolkodnom. Mögötte még pár éhenkórász – akik nem mernek ujjat húzni Kallennel –érkezik a nyomában, majd a többiek. Akkor hát kezdődjön a móka! - Aquappear! – hangzik el halkan a számból és egy begyakorolt kecses pálcamozdulattal – amelyet órákon át tökéletesítgettem Fred leírása alapján – útjára bocsájtom a varázslat utolsó elemét. Ekkor, a padlóba beszívódott ezüstös folyadék a másodperc tizedrésze alatt előbújik rejtekéből, majd megszilárdul és tükörjéggé alakul. Lehetetlen kikerülni belőle, főleg úgy, hogy még nem tökéletes a varázslat. Ugyanis Weasley barátom szerint ez az anyag nagyjából másfélszer másfél méteren terül szét. Nos, már a fél folyosó ilyenné alakult, úgyhogy legalább húsz „emberáldozatot” fog követelni, már, ha a Mardikat nevezhetjük így. Kallen – egy hangos „ó, jaj” után – cipője azonnal megcsusszan, a testes Mardekáros lábai pedig begyorsulnak maga alatt és rohanni kezdenek. Azonban nem haladnak egy métert sem, hanem csak csúszkálnak, Kallen pedig egyensúlyba próbál maradni. Elismerést láthatna tükröződni a szememben, hogy még talpon van, bár az arcomra írt gúnyos telijszájas mosolyról ugyanezt már nem szűrhetné le. Sajnos bármennyire is igyekszik, a mögötte lévő már nem ennyire ügyes, így egy ügyes – bár nem szándékos – becsúszással elgáncsolja a célpontomat. Majdnem sajnálatomra, még többen elcsúsznak, Kallenen egy kisebb emberhegy képződik. A többiek, csak próbálnak kapaszkodni egy-egy kiálló tárgyban, képben, kiszögelésben, de jellemző az emberi magatartásra, hogy mikor már biztonságba hiszik magukat, jól kiröhögik az újonnan alakult jégtánccsoportot. Szerencsénkre senki sem lát minket, mindenki vagy azzal van elfoglalva, hogy magát mentse, vagy azzal, hogy a többieken nevessen. Persze van néhány üvöltözve átkozódó figura is, akik keresik a bűnöst, de ezekkel nem törődöm, elég messzi vagyok tőlük. Viszont itt az ideje sietnünk, mert a jég hamarosan nyom nélkül el fog tűnni. - Oppsz! – mondom kacagva bűntársnőm – most már le sem vakarhatja magáról ezt – nevető arcába, majd a pár méterrel odébb lévő sarok felé sandítok. ~Jajj, belehalok a zöld szemeidbe!~ szerencsére gondolataim nem látszanak rajtam. El is csodálkozom, hogy ilyen rizikós helyzetben bármilyen lányra is tudok gondolni. Azonban eljött az idő, hogy angolosan távozzunk a helyszínről, Kallen pedig mehet most már enni… már ha éhes lesz még ezek után. Talán még jót is tettem neki, figyelhet az alakjára. Ami most kissé elszíneződhetett. Újra a kisasszonyra vetem nevető szembogaraim. - Futás, ugyanis van még néhány ötletem kedvenc Hugrabugrisom! – mondom és választ nem várva eltűnök a sarkon. Természetesen bevárom őt, hiszen ketten sokkal mulatságosabb lesz megemlékezni erről a kedves esetről. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Shaelynn Scarborough - 2011. 10. 30. - 21:52:15 Kareem
A másodpercek valahogy most csigalassúsággal telnek, ennek mérésére dobol a keze alá került felületen, nevezetesen Kareem háta közepe környékén. Bár megkérdezte, mit fog látni, a válasz az ő félvér, de totálisan varázslós felfogásának nem segít. Tanul ő mugliismeretet, de Minticz professzor eddig nem tért ki ilyesmire, a mugli sportokra még kevésbé, és nagyon valószínű, hogy ebben a tanévben nem is fog. Amit idén a muglikról tanulnak, az meg sem közelíti a normális tanítási irányzatot, s ha nem lennének azok a büntetőmunkák a mugliismeret professzorral, akkor sokkal kevesebb dologgal lenne így is tisztában. - Jégtánc... - ismétli halkan a szót, s lelki szemei előtt megjelenik egy jégcsap, ahogy a maga dermedt valójában valami iszonyat esetlen módon táncol. Így ez alapján nem tűnik túlságosan viccesnek, persze, ha elképzeli, ahogyan de Crasso - mert ő van most leginkább a bögyében - jégcsappá dermesztve próbál küzdeni a táncoltató ártás ellen. De akkor minek szöszmötölt ott távolabb a hollós az előbb? Ennek így nem sok értelme van, noha a rúnatanerőhöz kapcsolódó mókás képet elraktározza magában, neki sehogy sem akar összeállni ebből az egészből egy vaskos tréfa. Ajkát elhúzza, s talán már épp csalódni készülne, amikor nyílik az ajtó, s feltűnik előbb egy két ajtós szekrény mardekáros talárban, majd Kareem hangját is hallja, amint egy ismeretlen bűbájt szór ki, aminek hatására végre lát változást. Ott a jég! Eddig minden rendben, de ez a jég egyáltalán nem tűnik olyan mozgékonynak, hogy táncolni kezdjen. Azonban, amint a delikvens bénázni kezd rajta, rögtön elvigyorodik, s noha ő még mindig nem lát senkit táncmozdulatokat végezni, ez-így-vicces. Ujjai ráfognak a végzős hátára, hogy jelezze tetszését, mármint a csíny iránt, pedig ekkor még csak a megtermett fiú ügyetlenkedik. Ekkor azonban jönnek a többiek, s beindul a gépezet, az egymás után érkező áldozatok és reakcióik, vagy éppenséggel művészi taknyolásaik fokozzák a hugrabugos jó kedvét, szája elé kell kapnia kezét, hogy ne nevessen fel egy különösen szép hanyatt esés láttán. - Ez óriási... - emeli el annyi időre tenyerét, hogy a szavakat halkan, de érthetően szűrje ki fogai közül, majd gyorsan visszatapasztja, mert egy egész pofás kis mardistorony képződik, nem válogatva a kínos pozíciók között. - Őket nézd! - mutat ujjával egy különösen szerencsétlenül járt párosra, de a távolság miatt, az hogy így mutogat, semmit nem segít. Nem tudja a nevüket, nem is érdeklik, sokkal jobb így nevetni rajtuk. Legnagyobb sajnálatára, Malfoy úgy tűnik, lóg az óráról, mert őt nem látja bekapcsolódni a mozgalmas diorámába. Még elnézegetné őket egy jó darabig, valószínű ugyanis, hogy inkább bénáznának még, mintsem megpróbálnának valamit kitalálni. Nagy vigyorgások közepette lép hátrébb és pillog fel Kareemra, olykor egy-egy sikkantásnál még elles mellette. Hát zárul a mókatár... kuncogva bólint, tényleg ideje lelépni innen, egy túl jó kedvű hugrabugos mindig kedvelt célpont a felbőszített mardisok számára. A hollós utolsó megjegyzése kíváncsivá teszi Shayt, s feledve terveit, iramodik meg a nyomában. Vajon milyen egyéb ötlete lehet, mire és ki lehet az új áldozat? Persze az agya mindig is gyorsan vágott, ugyan veszélyérzete nem arányos a bajbakerülési képességeivel, de most azért akad benne némi fenntartás... talán épp ő maga lenne az újabb tréfa alanya. Végül is... a fene sem bánja, ha jó poén lesz. Azért alkalomadtán majd elismerését fejezi ki, egyelőre a sietős léptek nem nagyon engedik a társalgást. Mosolyogva szedi lábait, s próbálja tartani az iramot, kíváncsian várva, hol is fognak kikötni és mik a további tervek. - Hova megyünk? - szalad ki száján mégis a kérdés két szusszanás között. Nos igen, nem szereti túlságosan a meglepiket, a könyvek végét is előbb olvassa el, minthogy eljutna odáig. Folyt. köv. ITT (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php?topic=3797.msg46105#msg46105) Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Castor O'Riley - 2012. 01. 26. - 23:03:15 Athalea Lestrange Napok óta úgy vigyorgok, mint a fakutya. A hugrás arcok egytől egyig visszamosolyognak rám, nem tudom mi, de valami nagyon félresiklott náluk a teremtéskor, az biztos. Kissé meglepő, mivel a saját házamban az ilyen "mindig mosoly" figurákat vagy elkönyvelik elmeháborodottnak, vagy azt gondolják, hogy iszonyatos gondolatok keringenek a fejében, s mivel ez láthatóan igen nagy örömmel tölti el, így az ellenségeiknek azt a tanácsot adnák, hogy ne vásároljanak tartós tejet. Én viszont nem tekeredtem be, szimplán nincs senki és semmi, aki megzavarhatná ezt az állapotomat, nincs az az úszómesteri síp, ami megzavarhatná lubickolásomat, ebben a kimondhatatlanul gejl vizű medencében. A pozitív gondolatok eperízű, olvadt vattacukorként ragadnak műszőrmébe öltözött szívembe. Magamnak bevallhatom, hogy hiányzott már ez a gondtalan érzés, az önfeledt boldogság. Minek örülök ennyire? Beválasztottak a Dobraverő szerkesztőségébe Cassiusszal és Levi nevű sráccal együtt. Cassius a házam egyig üdvöskéje, prefektus és a kviddics csapatunk hajtója, Levit még nem ismerem, bár a griffiseket általában jól kijövök, igaz egy kicsit felvágósak, de azt hiszem elég jól viselem őket, mivel hasonlóan elégedett vagyok magammal, csak vagyok annyira intelligens, hogy ezt nem kürtölöm világgá. Cassius az önimádat olyan szintjét érte el, hogy szerintem már belefogott a Csodálatos én című önéletrajzába, viszont abban biztos vagyok, hogy befejezni sose fogja, mert napról-napra egyre több olyan dolgot fedez fel magában, amiért ez a szerelem soha nem hűlhet ki. Ő pedig van mindezek mellé olyan eltökélt, hogy a teljességre törekedjen, még akkor is, ha tudja, hogy életében ez a könyv kiadásra nem kerülhet. Szerintem éppen ezért jelentkezett ő is a szerkesztőségbe, hogy a saját nagyszerűségét rendszeres időközönként hibátlan strófáiban eldalolja, a rajongói legnagyobb örömére. Sétálok a könyvtár előtti folyosón. Sétálok? Szabályosan vonulok. Eltökéltem, hogy belevetem magamat a munkába, így a többiek előtt példaként tüntetve fel magamat. Igazából gyötör az unalom és jobb szeretném, ha a munka hőse érdemrenddel tüntetnének ki, minthogy közveszélyes munkakerülőként emlegessenek. Hónom alatt az újságírók állandó attribútumaival, a papírral és a pennával igyekszem válaszadásra késztetni a könyvtárból kiözönlő tömeget. A kérdésem lehet, hogy kissé öncélú, de ezt majd eldönti a nagyérdemű olvasóközönségem, már ha lesz olyan. Arra vagyok kíváncsi, hogy a többi varázslótanonc miként látja azt a súlyos problémát, hogy a leprikónok nem szerepelnek az értelmes lények lajstromában. Jó, nincs szükségem az olvasók értékítéletére, tudom én azt magamtól is, hogy ez a kérdés leginkább engem izgat. Meggyőződésem, hogy ez az angol-ír probléma kivetülése a varázsvilág legendás lényeinek csoportjára. Csak azért nem ismerik el őket, mert az ír hiedelemvilággal hozhatók összefüggésbe? Az augureyekről is milyen sokáig fenntartották azt a tévhitet, hogy a halál hírnökei. Ostobaság. Azt hiszem, hogy aláírásgyűjtésbe kezdek a leprikónok intelligenciájának elismerésére. Nem is emésztem magamat tovább, bepróbálkozom a könyvtárból éppen kilépő srácoknál. - Egy pillanat srácok. A Roxforti Dobraverőnek készítek riportot, válaszolnátok egy kérdésemre? - válaszként csak nevetés érkezik. Minden elkövetkező próbálkozásom teljes eredménytelenségbe fullad. Megdőlni látszik az, hogy ma senki nem ronthatja el a kedvemet, a sikertelenségnél semmi nem lomboz le jobban. Ha meghallják a többiek a szerkesztőségnél, hogy itt szerencsétlenkedtem és még egy választ sem tudtam kicsikarni, akkor hetekig én lehetek minden beszólás célpontja, azt meg én végképp nem szeretném, tehát nem adhatom fel, legalábbis ennél a mardekáros csajnál még bepróbálkozom. - Hali! Castor O'Riley vagyok a Dobraverő új szerkesztője. Mi arról a véleményed, hogy a leprikónok nem szerepelnek az értelmes lények jegyzékében? Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Athalea Lestrange - 2012. 01. 27. - 15:59:17 Castor O’Riley Alig egy órája lehetett, de mintha már fél napja lett volna hogy betettem a lábam a könyvtárba. Furcsa. A csend olyan mély s poros, mint még soha, soha ilyen délutáni időben, amikor elvileg mindenki házi feladatot ír. S hogy mi az oka? Ki tudja? Szoktam is én könyvtárban leckét magolni… Csak az elméletét tudom, hiszen sokat láttam ám, hogy erre lábatlankodik egy egész kissereg diák. Most én is lámpák fénye alatt görnyedek, mi úgy terül el a vállamon, mint holmi pokróc s törik meg hajam egy-egy fodrában. Természetes fény nem sok akad, de talán jobb is így. Ha ablakon keresztül látnám a kinti tájat, biztosan nem tudnék az előttem heverő könyvre figyelmet fordítani. Mondjuk, egyébként sem tudok, szóval teljesen lényegtelen az egész itt töltött időm. A számmisztika tankönyv az asztalon feküdt, de alighanem még csak nem is annál a fejezetnél volt nyitva, ahol éppen tartottunk. Meg aztán fejjel lefelé nehéz bármit is elolvasni… Érdekesebb volt azon gondolkodni, hogy milyen kis szemtelenek azok a Hugrabugos alsóbb éves lányok, akik csak úgy minden előzetes figyelmeztetés nélkül betörtek az Én csendességes könyvtáramba, hogy tönkretegyék az Én csendemet. Felháborított, de nem jobban, mint a könyvtáros, aki pisszegéssel próbálta elnémítani a csacsogásukat. Én úgy véltem, hogy a kislányok tavaszosat játszottak, és ők alakították a színdarabban a csicsergő madárkákat. Gyűlölöm, a madárkákat. A könyvtárosnak nem a pisszegéssel kellett volna vesződnie, hanem egyszerűen el kellett volna őket némítsa valami jó kis bűbájjal. De az oktalan fecsegés tovább fokozódott - lassan már zajjá fajult-, s csak újabb meg újabb csitító szó érkezett válaszul. Egyre lehetetlenebbnek tűnt a helyzet, mire már én sem tudtam magam türtőztetni, s egy dühös-figyelmeztető tekintetet küldtem a rendbontók felé. Jogos a kérdés: mégis miért zavarnak engem, amikor még csak nem is tanulok? És jön a válasz: Zajban nem lehet emlékeket felidézni. Eszem vesztettnek éreztem magam amiért nem tudtam, hogy kik jártak egy számmisztika órára azzal az ötödéves Hollós csajjal aki idáig a házimat intézte. Miután feladta Roxfortos tanulmányait hogy bújócskázhasson a hatalommal, nem volt ki a számok misztikusságának házi feladat részét megoldja helyettem. Kedveltem azt a lányt. Igaz, hogy egy teljes évvel fiatalabb volt mint én, mindig megtudta csinálni azt amihez nekem sosem volt kedvem. Persze nem ingyen ám, de nem volt nehéz lefizetnem. Ezekben a vészterhes időkben minden mugli születésűnek jól jött, ha egy aranyvérű tanulmányait segíthette. Sok széppel és jóval - vagy legalábbis büntetésenyhítéssel- járt, ha közben jártam a dolgainak. Egyébként remek lány volt: rendszerető és szorgalmas. Csak ne lett volna az a kis perverziója a muglikkal meg a szökdöséssel. Kár érte... Kezdetben azt gondoltam: "Áh, nem baj, egyedül is megoldom." Majd ma beláttam: "Igen, megoldom! Csak nem a házit, hanem az elveszett házi felelős kérdését, lássuk csak, ki lehetne?" Nos igen, ennyiben is maradtam, miután a könyvtárban egy Hollós sem fordult meg mióta itt vagyok. Az ember azt hinné, hogy egész nap itt lebzselnek, aztán kiderül, hogy mégsem. Lehet, hogy türelmetlen vagyok? Lehet, hogy az-az egy óra valójába csak tíz perc volt? Nem kizárt, de mellékes. Akárhány percet is töltöttem itt, rövidesen biztosan távozok a helyiségből. Még egy-egy rosszalló pillantást vetek a Hugrabugos lányokra, majd távozni készülök. Még éppen meghallom, ahogyan az egyik lány odaszól a másiknak: - Láttátok ezt? Mi baja volt? Úgy nézett ránk, mintha meg akarna minket átkozni.- Még hogy megátkozni! Annyira azért én sem érek rá. Szórakozottan és kicsit feldúltan robogtam ki az ajtón, majdnem magammal sodorva a kis Hollós srácot aki ott ácsorgott. Fel sem tűnt, hogy mondott volna valamit, csak a szörnyen reménykedő arckifejezésén ütköztem meg. Abban bízott, hogy fellököm? Persze akkor érintkezhetne velem, de azért ennyire csak nem lehet valaki beteges. Mindenesetre ezen hamar túltettem magam, mert eszembe jutott, hogy én pont az ő házából keresek valakit. A felismerés villámként sújtott le, majd ezernyi kis robajjal indultak útnak gondolataim, amik mind a körül forogtak, hogy miként lehetne kellőképpen diszkréten kiszedni belőle az infókat. Nem sokat könnyített a dolgon, hogy úgy meredtünk egymásra, mint két idétlen alak. Ő arra várt, hogy válaszoljak, én meg nem értettem az arckifejezését, mivel nem hallottam a kérdést. Várakozón néztem rá, de végül jobbnak láttam, ha mégis megszólalok: - Mond csak, tudnál nekem segíteni? - kérdeztem annyi kedvességgel a hangomban, amennyivel csak tudtam. Bármikor el tudtam kápráztatni másokat, rutin művelet volt. Persze tisztában voltam azzal is, hogy simán kikényszeríthetném belőle az ötödéves számmisztikások névsorát, de félő volt, hogy hamar visszajutna egy tanár fülébe. Azzal a lánnyal is roppant óvatos voltam, bár tudtam, hogy ő sem örülne annak, ha kitudódna mit tesz. Megegyeztünk abban, hogy jobb az ilyesmit csendben intézni. Talán ha hallottam volna, amit a fiúcska mond, nem pont nála próbálkozok. Nem lenne kellemes a Dobraverőben azt olvasni, hogy a kis Lestrange lány Hollóhátasokkal irattatja a számmisztika háziját. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Castor O'Riley - 2012. 01. 29. - 19:07:03 Athalea Lestrange Még éppen sikerül elugranom az ajtó elől, így megúszok egy jó kis agyrázkódást és orrtörést. Talán sikerül megúsznom az interjút is épp bőrrel, bár aki így bánik egy ajtóval az, hogy bánhat egy mitugrász firkásszal? Nem túl bíztató, de jelenleg az egyetlen esélyem. Mit is szólnának a többiek, ha kiderülne a magánakcióm és én üres kézzel állítanék be a szerkesztőségbe, mert nyilván ki fog derülni, mivel legalább másfél tucat embert állítottam meg. Talán most megszakad a sikertelenségi sorozatom. Feltettem a kérdésemet, bár a szótlanságából arra következtettem, hogy nem igazán hallott, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy csak szimplán nem értette. Hollós vagyok, leginkább a házam tagjaival lógok, akik felnőtt korukban köztudottan a csúcsértelmiség vékony rétegét töltik meg személyükkel, friss alapanyagként mióta világ a világ, így hozzászoktam a magas röptű beszélgetésekhez. Nem tudhatom, hogy egy mardekáros milyen szellemi képességekkel rendelkezik. Van pár óránk, amit a hugrásokkal együtt hallgatunk le, szerintem ritka kedves népség, de azért a világrengető terveimet nem velük tárgyalnám meg. Az biztos, hogy jó hallgatóság, látom magam előtt, ahogy bólogatnak bőszen a szokásos fülig érő mosolyukkal. Kikérem a véleményüket, aztán a vigyort egy más arckifejezés váltja fel, ilyenkor a szem kikerekedik, az arcizmok ellazulnak, az állkapocs kávája finoman leereszkedik az ajkak között a jellegzetes "O" alakú rést létrehozva. Nem éppen az értelmet sugározza ez az arckifejezés, de most én is ezt vettem fel éppen, meglepődve a kínos helyzeten. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Lehet, hogy rossz a füle, ismételjem meg a kérdést, vagy tényleg olajozatlan a gépezet, ami a koponyájában dolgozik? Mindenesetre szimpatikusnak tűnik, mert ő is felvett egy, az enyémhez hasonló ábrázatot. Együttérzésből, meglepettségből, vagy együgyűségből? Lényegtelen. Megkérdezi tőlem, hogy tudnék-e segítséget nyújtani neki. Mindezt olyan kedvesen teszi, hogy nem tagadhatom meg tőle a segítő jobbot. A saját feladatomról már majdnem meg is feledkeztem, azonnal az ő problémája élvez prioritást, de azért bizakodom benne, hogy ő is ismeri az ódon közmondást, hogy jó tett helyébe jót várj. Talán a leprikónok problémája elbír még pár óra késedelmet, s foglalkozhatok egy kicsit a varázslótársaim hercehurcáival is. - Persze, hogy segítek, legalábbis azon leszek. Ígérem.- Ezt az "ígéremet" talán elhagyhattam volna, mert úgy tűnik, mintha nem segítenék mindig szívesen. Jó ez tényleg így is van, de amikor ilyen szépen kérnek, akkor mindig ellágyulok. Úgy tűnik el ilyenkor belőlem a racionalitás, mint a sötétség Lumosra. Megfeledkezem bátyám intelméről is, mindig azt mondja, hogy legyek óvatos a mardekárosokkal és a csajokkal, kiváltképp a mardekáros csajokkal. Ha segítek neki, akkor nyilván nem fog nehezére esni, hogy kierőszakoljon magából egy pár mondatos választ. Szükség törvény bont, ez van. Punktum. Szükségem van arra a riportra, meg egyébként is olyan kedvesnek tűnik ez a lány, nem hiszem, hogy ártani tudna bárkinek is. - Miben segíthetek?- a kérdés után még egy hipernyájas mosolyt is útjára eresztek, a biztonság kedvéért. Nem bánnám, ha egy megvadult tündérmanó rajt kéne megzabolázni, akkor két legyet ütnék egy csapással. Segítenék a csajszinak és meg a lap hasábjain is megjelenhette az érdekfeszítő eset, ráadásul az összes lányt elkápráztatnám a bátorságommal. Hohó nem is két legyet, hármat. Castor nem vagy te egy hülye gyerek, ahogy már elkönyvelném magam a Roxfort méltán legokosabb diákjaként emlegetett srácnak eszembe jut, hogy olyan türhő voltam, hogy még be se mutatkoztam. -Bocsi, el is felejtettem bemutatkozni. Castor O' Riley szolgálatodra.- egy kicsit meg is hajlok, mint az a régi korokban volt szokás, remélem ezzel sikerül helyrehozni a hibát, ami rossz fényt vetne rám a neveltetésemet illetően. Férfi felmenőimtől lestem el ezt a mozdulatot, én még sose próbáltam, de mindennek eljön az ideje. A mugliknál is szokás úri körökben, nos én nem vagyok úr, de mugli sem, tehát ezt nyugodtan megengedhetem magamnak. Egyébként még ő sem mutatkozott be, tuti azért, mert először a fiúknak illik, ő pedig biztosan szigorúan ragaszkodik az etikett szabályaihoz, csak akkor nem értem, hogy miért akart porrá zúzni az ajtóval. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Athalea Lestrange - 2012. 02. 02. - 21:32:50 **** Egy-egy vidám arcot látván az ember azt gondolhatná, hogy senkit nem fenyeget veszély és a Minisztérium a szivárvány lábánál megtalált aranyakat osztogatja. És valóban… Az előttem álló fiút elnézve komolyan olyan érzésem támad, mintha valami vicces kis közjátékba keveredtem volna, s még az is eszembe jut, hogy talán megtervezett az egész s ez bizalmatlansággal tölt el, de mindezt azonnal félre is söpröm. A helyzet látszólagos együgyűsége maximálisan nekem kedvez, és ki lennék én, ha nem próbálnám meg kihasználni a lehetőséget? Hát nem Lea, az biztos. Castor szavai hallatán az arcomon egy árnyalattal még szebb mosoly jelenik meg, mintha csak a mögötte megbújó őszinteség fényezte volna ragyogóbbra, eltakarva azt a cseppnyi aggodalmat. Valóban lélek simogató jelenség, ahogyan illendő viselkedések egész sorát mutatja be a fiú. Komolyan pozitív csalódás - bár kicsit nevetségesnek érzem a piciny meghajlást egy ilyen fiatal fiútól -. Pont pár perccel ez előtt botránkoztam meg a Hugrás lányokon, akik olyan szenvtelenül nevetgéltek, mintha az a hír járná, hogy mind bálkirálynők lehetnek egy rózsaszínes mesében. Castorral való véletlen találkám már egészen kezdett pozitívvá formálódni, míg rám nem került a bemutatkozás sora. Nem épp indokolatlan félelem suhant át arcomon. Vajon elszalad-e ha meghallja, hogy pár eszelősnek vagyok közeli rokona? Vagy szimplán lefagy az a nyájas mosoly az arcáról és eloldalaz mielőtt még örültté vált tekintettel rákényszeríteném valamire? Esetleg még örülne is, mert az a sok ész a fejében a mi pártunkra állította? Kitudja? Ha elmondható lenne, hogy az őszinteségből még sosem származott károm, biztosan nem hezitálnék, de mivel egyszer-kétszer naivan őszinte szavaim erősebben ütöttek vissza mint egy jól elsütött átok, nos fenntartásaim vannak. A fiú segítőkész, udvarias, de sajnos felettébb bosszantóan jókedvű. Élő példája annak, hogy valakinek még a félelem sem szent, de előferdülhet, hogy valóban szimpatizáns alkat. - Nagyon örvendek, Castor. – csicsergem tett jó kedvel. Hogy mennyire művészi az előadás módom azt csak egy külső szemlélő tudná megmondani, de attól nem tartok, hogy átlátszó vagyok mint az ablak, hiszen nem teljesen őszintétlen amit mondok, sőt kifejezetten sok igazság van benne s ettől valószínűleg a hangzása is az. S amire én nem is gondoltam a neve hallatán: Miután egy hosszabb pillantás erejéig találkozott a tekintetünk rádöbbentem, hogy én ismerem őt. Vagyis nem őt, hanem a bátyát, aki évfolyamtársam. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem vele kellene beszélgetnem éppen, mégis bemutatkozom kis habozás után: - Athalea Lestrange... – Rövid bemutatkozásom egyáltalán nem nevezhető tény közlőnek, inkább egy hosszabb mondandó első felének vélhető melyet elharaptak a név után. Aggódóan. Mégis talán zokon veheti ezt a rövid bemutatkozást? Egy lélegzetvételnyi időt kapott mielőtt elő álltam volna a problémámmal. Bár udvariatlanság, hogy nem hagytam neki lehetőséget a tisztes menekülésre, tudom, de az is az, ha sokáig feltartom. - Egy Hollóhátas fiút keresek, csak elfejtettem a nevét. Beszélnem kellene vele. Azt hiszem ötödéves, és számmisztikára jár… - Igyekszem még mindig kedves lenni, de a türelmetlenség talán máris kiült az arcomra. Nekem most kell valakit, le kell adnom a házit. Mondjuk nem tudom miért keresek fiút. Talán a változatosság kedvéért? - Még sosem találkoztam vele... csupán hozzá irányítottak egy ügy kapcsán, de én voltam olyan buta, hogy kiment a neve a fejemből. - Ezt csak attól való félelmemben toldottam hozzá, hogy rákérdez a fiú kinézetére. Így teljesen butuskának tüntetem fel magam, de hát ez van. Az esetlen arckifejezésem pont passzol a "butuska" jelzőhöz, csak a házamhoz nem éppen. Könnyebb lenne rólam elhinni, hogy Hugrabugos vagyok, s erre a gondolatra olyannyira megijedtem, hogy a mosoly is lefagyott az arcomról, csak a türelmetlenség maradt. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Castor O'Riley - 2012. 02. 05. - 23:39:20 Athalea Lestrange Ahhha, Athalea Lestrange... A nevét már kismilliószor hallottam, fenn van a bátyám áldozatainak listáján, csak azt nem tudom, hogy a pipa már ott van-e a neve mellett. Enyhén szólva is orbitális türhőség ez a szokása, olyan muglis. Egyébként is ellenzem ezt, de ennek a lánynak az esetében pláne. Külső tulajdonságait tekintve is figyelemre méltó, de a tény, hogy ezt a nevet ilyen méltósággal viseli, az mágusfeletti tartásáról tanúskodik. Így is van ez helyén, minden családban vannak zavarodott elmék, s ez fordítva is igaz, tehát a legterheltebb családokból is előkerülnek meglepően normális emberek. Nem tudom, hogy melyik igaz a családjára, de kétségtelen, hogy ő elég jól sikerült. Nehezemre esne bármi negatívumot is kiemelni, talán az egyetlen hibája, hogy öreg. Mármint hozzám képest. Azt mondja, hogy örül a megismerkedésünknek, hát szeretném ezt elhinni, de egy ilyen gyerek, mint én nem hagyatkozhat szimplán az érzelmeire, pláne nem a vágyaira, viszont kegyetlenül tapintatlan és kíváncsi lehetek. - Lestrange? Akkor szegről-végről tuti rokonok vagyunk, olyan szerteágazó a családfánk, igaz csak apa bírja kibogozni a bonyolult családi szálakat, ő is aranyvérű, vagy pontosabban csak volt. Véráruló, ha a szülei szégyene is volt, én nem neheztelhetek rá, mert anyám miatt hagyta maga mögött az addigi életét. Sokan hasonló esetben úgy érzik, hogy ők nem is a szülők, hanem az áldozat gyermekei. Az ilyen házasságok nem szoktak boldogok lenni, mert mind a két fél érzi, hogy az egyik tulajdonképpen feláldozta magát a kapcsolatukért. Az egyik konstans önmarcangolásba kezd, a másik meg nap, mint nap felmászik a keresztfára gondolatban, magára igazi mártírként gondolva. Na, az én őseim nem ilyenek, szerintem inkább szerencsésnek érzi magát apa, azt mondja, hogy elege volt már a protokollból, érdekkapcsolatokból. Nem áldozatot hozott, hanem ajándékot kapott, legalábbis ő így gondolja.- az arcizmait, a szemét kémlelem, hátha elárulja, hogyan vélekedik a magamfajtákról. Nem szégyellem senki más előtt a "kasztomat", soha nem láttam a családom egyik tagjától sem, hogy lenne rá bármi okunk. A vérmániás felfogással itt a Roxfortban találkoztam először, igazából megértem őket is. Minden új ismeretet hasznosnak tartok függetlenül attól, hogy az jó vagy nem, ráadásul egy hollós nem is engedheti meg magának, hogy szubjektív legyen, aki képtelen erre az megszolgált rá, hogy letépjék a ház címerét a talárjáról. Igen, a sovinizmus tőlem sem áll távol, a hatalmas különbség viszont, hogy ők érzelmi alapon igazolják a létjogosultságát, én pedig észérvekkel. Egy hollós srácot keres, aki számmisztikára jár, a nevére viszont nem emlékszik. Mégis honnan tudnám? Azt hiszi, hogy én tartom az órát, vagy annyira strébernek néz, hogy fejből tudom a háztársaim órarendjét és mindenkit elhessegetek órára, aki úgy gondolta, hogy az adott napon az alvás élvez prioritást a sulival szemben? - Biztosan ismerem, csak jó lenne leszűkíteni a kört. Milyen ügyben keresed? - nem tudom, hogy adhat-e választ rá, de biztosan könnyebben adnék választ én is az ő kérdésére. - Az se baj, ha titok, akkor rákérdezek a hálóban, ott biztosan megtalálom az illetőt. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Athalea Lestrange - 2012. 02. 06. - 14:11:44 **** „Ez mi ez?”- kérdem magamtól. Az sem érintett volna sokkal kellemetlenebbül, ha itt helyben valaki megütött volna. Kaptam már pofont életemben, tisztán emlékszem hogyan fut végig az arcon a zsibbadás. Pont úgy, ahogyan most az agyamon. Kissé értetlenül, megbotránkozva hallgatom a fiú szavait, mely borzalmakat én váltottam ki a nevem említésével. Egyszerű gesztus volt részemről a bemutatkozás, teljesen ártatlan, mégis felkészültem már arra, hogy hátat fordít nekem beszélgető partnerem és elinal. Talán jobban is jártam volna, ha szimplán otthagy, mert arra még én sem gondoltam, hogy családi hátterének taglalását kezdi. Kit érdekel, hogy Ő kicsoda? Castor O’Riley. Rendben, felfogtam. Hollóhátas kis taknyos, ez is oké. És itt Pont. Nem akartam többet tudni róla. Nem hat meg, hogy félvér, hogy az apja aranyvérű, véráruló. Szánakozást érzek magamban. Nem a családja miatt –persze az is szánalmas-, hanem amiatt, hogy Nekem ezzel előrukkolt. Mégis milyen elvetemült ember tesz ilyet? Szegénynek elég rossz lehet, ha késztetést érez arra, hogy mindenkinek elmondja ezt, aki bemutatkozik neki. Nehéz lehet elviselnie magát. - Nos, nem tudok róla, hogy közvetlen családfámban előfordult-e a családneved, ha véletlen rokonok vagyunk, akkor nagyon távoliak. Előfordulhat, persze. - valamit csak válaszolnom kellett. Csendesen, leereszkedően. Az elismerő tekintet melyet az imént még méltán kapott tőlem, lekicsinylővé vált, s ezt is ugyan úgy meg érdemli. Hova fajul a világ? Mi lenne, ha én is elkezdeném mesélni a személyes dolgaimat? Mióta teregetjük ki a szennyest mások orra elé? Koránt sem lenne problémám magával a származásával. Nem érdekelne, túllépnék rajta. Ahogyan szándékoztam is tenni eredetileg a neve hallatán, hisz természetes, hogy azonnal tudtam hova tenni. De amikor… Merlinre! Szégyenletes! Lehet, hogy csak én élem meg ilyen rosszul, lehet, hogy másnak nem fordulna fel a gyomra. Biztos abból fakad az undorom, hogy én magam irtózom attól, hogy bárkinek is személyes, családi ügyeimet kifecsegjem vagy akár csak szubjektív meglátásaimat közöljem, szegényes lelkem ócska lim-lomjaival szórjam tele a társaságomat. A legjobb barátom, aki többet volt nálunk, mint otthon szintén alig tudott a felszín mögé látni. Szerette a családomat, mert nem ismerte igazán. Miért kell nekem most egy számomra idegen tanuló apjának árulásáról értesülnöm egyenesen a fiútól? Ha Eric meséli olyan szándékkal, hogy megismerjem az aranyvérű családokat, megértem. Ha valaki erről pletykál nekem, meghallgatom. Arcizmaim tökéletesen kontrol alatt állnak, nem engedhetem meg magamnak, hogy a szörnyülködés egy az egyben kiüljön az arcomra. Néha a szám széle kissé megrándul miközben hallgatom, de egyébként teljesen normálisan sikerül végig szenvednem a rövid kis monológot, aminek a fele el sem jutott hozzám. Mindig jó voltam abban, hogy amit nem akartam meghallani, azt nem hallottam meg. Csak úgy csináltam. Elég volt hallani az elejét, hogy egy életre kiábránduljak a fiú társaságából, pedig egész szimpatikus volt kis srác volt. Az arcomon eluralkodott mosoly most már valóban visszavonulót fújt, úgy takarodott el még a hamis jókedvem is, mint annak a rendje. Az imént még Hugrás lányok esete vetekedett a számmisztika házi problémájával bennem, most O’Riley vitt mindent. Most még mindig akarhatnék tőle valamit. Megkérdezhetném, hogy Alinda Livley ötödéves hollóhátast ismert-e? Tudja-e, hogy kikkel lógott? Ez így alaposan leszűkítené a kört, sokkal egyszerűbb lenne megtalálni valakit akit még én sem ismerek. Persze nem várhattam el csak úgy tőle, hogy tudja, hogy kit keresek amikor én magam sem tudom ezt. Itt még a gondolatolvasás sem segítene rajta, csupán elmondtam neki mit nem tudok. Most aztán már ketten nem tudjuk. De Alindát csak ismerheti, ha még a Lestrange nevet is egyből beazonosította. Valóban érdekel ez még engem? Elég nehezen teszem túl magam a sokkon, aztán máris jön az újabb: Sokan azt gondolják, hogy „Hogyan lehet valaki büszke arra, hogy az apja véráruló?”, Én azt mondom „Azta!”. Valahol mégis csak bátor dolog ezt ilyen nyíltan felvállalni manapság. Talán oktalanság is lenne, ha nem az iskola falai közt hangozna el. Castor nyilván tudja, hogy itt úgysem esik majd komolyabb baja, mondjon bármit is. Minden esetre lehet bátornak találom mélyen magamban, de az biztos, hogy én inkább sárvérűnek vallanám magam, mint vérárulónak. Netalán letagadnám apámat, és erősen kapaszkodnék épeszű nagyszüleimbe, és igyekezném tisztára mosni, amit édes szülőm bemocskolt. De hát nekem nem kell ilyesmin agyalnom, aranyvérű vagyok. Igen! Miért is szorulnék rá másokra? Elvégre értem én miről van szó a számmisztika könyvben, csupán lusta vagyok hosszú oldalakat körmölni. Viszont ha más megtudja csinálni, megcsinálom én is! Alinda utódjáról meg lemondok, legalább nem lesz bajom vele… És elmenekülhetek a kis Hollós elől, mielőtt még ismét belekezdene valami mesébe. - Azt hiszem megvan! Már tudom kihez fordulok. – nyöszörgöm neki hihetetlenül kényszeredetten. Szabályosan meg kellett erőszakolnom a szám, hogy valami értelmeset kinyögjek mielőtt elsuhannék a környékről. Köszönöm a játékot! Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Lavinia Lind - 2012. 09. 09. - 14:58:56 (http://i1096.photobucket.com/albums/g325/jeanhar93/Icons/RDJ-robert-downey-jr-12455546-100-100.jpg) ... Szeretem a munkám... Szeretem a munkám... Szeretem a munkám... A főnököm egy kedves, szerethető varázsló... A kollégáim aranyosak és megértőek... A világ legjobb helyén dolgozom... A könyvtár izgalmas.... ÁH! Kit ámítok? Pocsék a munkám. Az egésznek semmi értelme, és nem vagyok több mint egy lóti-futi kisasszony... Ott kéne hagynom... De hát valamiből élni kell... S nem könnyű munkát találni... Ránézek az előttem lebegő könyvhalomra. Van vagy ötven könyv... és egyik sem a vékonyabb fajtákból... Fogalmam sincs, hogy miért nekem kell ezeket leszállítanom... Ez végképp nem tartozik a munkaköri leírásomba! Persze mi tartozik oda? Velem csináltatnak mindent, amihez senkinek nincs kedve vagy épp nincs rá idejük, szerintük. Szerintem csak rám sózzák az alja munkát... Mily meglepő, hogy ezekben az időkben senki nem akart a Roxfortba könyveket hozni... Nem mintha máskor bárkinek is kedve lenne rá. A Roxfort csodás hely volt, míg idejártunk, de felnőttként visszajönni a diákok közé azért nem egy álom. Főleg, úgy hogy egy senki nem vagy. Oh, pedig mekkora álmaim voltak! Amik persze még most is léteznek, csak még nem sikerült őket megvalósítani. De Merlin szakállára esküszöm, hogy el fogom érni őket! - Áu! S ahogy én is majdnem a földön kötök ki, a könyvek hatalmas, már robbanás szerű hanggal landolnak a földön. Ki tört a cipőm sarka... Remek... Ez úgy megkoronázta a napomat... Pedig olyan szép ez a cipő! - A rohadt életbe... - és lerogyok a könyv kupacra - Ez ma nem az én napom... Olyan szép ez a cipellő. És kényelmes is! Ritka egy nő topánkában az ilyen kombináció. Gubbasztok a könyveken igazán nőiesen egy kék nadrágban és egy bézs színű blúzban, miközben a fél lábamon nincs cipő. - Hogy van azaz átkozott ragasztó bűbáj? Igen. Beszélek. Miközben egyedül vagyok. Szoktam ilyet. Magam sem tudom pontosan miért, talán a bennem megbúvó több személyiség lehet az oka. De legalább sosem unatkozom! A pálcám a kezemben van, de egyelőre nem sokra megyek vele... Csak támasztom a fejem és bámulom az előttem fekvő beteget. - Mond, miért pont most kellett letörnöd? - teszem fel a kérdés annak az aljas saroknak. (http://i819.photobucket.com/albums/zz111/ninixs/icons/Rachelmcadams.jpg) Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Lupus W. Kroll - 2012. 09. 11. - 14:08:27 Vinnie
Az iskola ódon, kissé nyirkos falai kellemes hűvösséget árasztanak magukból, s kesernyés illatuk betölti a tüdőmet. Már nem is tudom hanyadszorra jegyzem meg magamnak, hogy mennyire szeretek a Roxfortban lenni. Ennek a kastélynak minden szeglete olyan történeteket rejt magában, mely önmagukban megérnek egy vaskos kódexet. Szélesen elvigyorodom, majd folytatom utam a könyvtár felé. A következő órámhoz keresek némi háttéranyagot, már persze nem mintha nekem lenne rá szükségem, csak… Jól van, nekem van rá szükségem. Teljesen kiment a fejemből, hogyha a drog-okat csokival etetjük, akkor változnak e négyméteres nyáladzó szörnyetegekké, vagy akkor, ha nem kapnak csokit. Belátható, hogy nem teljesen mindegy azért. A könyvtár felé közeledve halk szitkozódásra figyelek fel. Valaki iszonyatmód átkozza egy cipő készítőjének hozzáértését. Ahogy közeledem úgy válik egyre érthetőbbé a dühös, kis motyogás, melyről már biztosan meg tudom mondani, hogy női hang. A sarkon befordulva kissé mulattató látvány tárul a szemem elé. A könyvtár vaskos mélyfekete ajtójától kb. húsz méterre ha hirtelen jól számoltam, akkor legalább hét vastag sárkány-, és egyéb kemény bőrkötésű könyvön, egy törékenynek tűnő, de meglepő csinos, fiatal nő ül, s a lábfejét masszírozza, miközben cipőjét a kezében tartva, megpróbálja elérni az időközben valószínűleg letörött sarkat, mely bosszantó távolságban hever a baleset helyszínétől. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy segítsek e, vagy még nézzem egy kicsit, mert olyan cuki, ahogy erőlködik. Végül amellett döntök, hogy pofátlanság lenne, csak úgy elmenni mellette, s nem is szólni hozzá, tehát közelebb megyek. - Invito! – mutatok rá a sarokra, s a kezembe röptetem, majd leguggolok a nő elé. Mikor közelebb kerülök hozzá, akkor látom meg, hogy milyen finom metszésű arca van, s a szemei… - Engedelmével, kisasszony! – mondom, majd elveszem tőle a cipőjét, s a letört részhez illesztem a sarkot. – Reparo! Az engedelmesen illeszkedik a cipőhöz, s újra összeforr vele. - A világért se érezze kellemetlenül magát! – mosolygok miközben felsegítem a lábára a topánkáját. Nem tudom nem észrevenni a kagylófehérre kilakkozott apró körmeit, a talpát tartva jólesően megborzongok, majd hamiskásan ránézek. – Én is sokszor töröm el a sarkam, ha magassarkúban járok! Elvigyorodom és kacsintok egyet, majd a kezemet nyújtom, s felsegítem. - Lupus vagyok! Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Lavinia Lind - 2012. 10. 14. - 13:35:00 (http://i1096.photobucket.com/albums/g325/jeanhar93/Icons/RDJ-robert-downey-jr-12455546-100-100.jpg) Szu... szá... szu... szá... De miért velem történnek mindig ilyen dolgok? Merlinre mondom, biztosan a kastély szórakozik velem! Ebben egyre biztosabb vagyok! Már diákként is tudtam, hogy él az iskola, és sejtettem, hogy valami oknál fogva örömét leli az egzecíroztatásomban, de nem gondoltam, hogy ha felnőttként visszatérek, akkor sem fog békében hagyni... Miért csinálod ezt velem? Persze ez csak egy költői kérdés. Tudom ám én, hogy csak zakkant elmém játszadozik velem. Máskor is előfordult már. Túl nagy képzelőerővel bírok. De legalább az én életemben mindig akad valami izgalmas. Mint például most, hogy az őrült kastély bosszúja! A rejtély már csak az, hogy mit tettem ellene? Lehet van egy mélyen elrejtett emlékem, melyet a homály sötétjébe zárt emlékem, miszerint minimanó mágustanoncként firkáltam volna eme nagyszerű létesítmény falait? Vagy pusztán rongáltam? Aj, nem tudom... Épp további fantasztikus összeesküvés elméleteket akartam volna tovább szövögetni magam ellen, csak hogy tovább sajnáltathassam magam, mert igen, néha kell! Mikor feltűnik, hogy koránt sem vagyok egyedül. "Invito!" Hallom meg első körben a varázsigét, mely azonnal elreppenti a látszószögemből a sarkat. A hang irányába nézek, meg persze arra is, amerre a kis mocsok sarkocska továbbállt. Egy férfi. S nem is akármilyen. Ki ez? Az biztos, hogy nem tanár. Vagyis nem tanított akkor, mikor én még ide jártam. Kezdtem azt érezni, hogy nagyon rosszkor voltam a Roxfort diákja. Már a kicsi Foley is itt tanít, mint bájitaltanár... Piton helyett ő lett... Kikupálódott a kis srác az biztos, mikor még háztársak voltunk rengetegszer ment az idegeinkre... Ma pedig már, tinilányok csorgatják rá a nyálukat... És itt ez a férfi is. Vajon ő is itt tanít? Vagy csak olyan kósza látogatója a kastélynak, mint én? Hmm... Egy biztos: engem néz. És azt hiszem én pedig elfelejtettem pislogni. Azt hiszem kellően agyalágyultnak nézhet, mert én egyetlen szó nélkül adom át a pipőmet, azaz inkább veszi ki a kezemből, mert én még annyira döbbenten nézek rá, hogy képtelen vagyok bármifajta reagálásra. VINNIE!!!! SZEDD ÖSSZE MAGAD!!! NEM VAGY MÁR 13 ÉVES!!! Reparo! A fenébe is! Ez az idiótán egyszerű ige, hogy nem juthatott eszembe! Hú, ez... gratulálok Vinnie, remek debütálás volt... De a mesébe illő jelenet folytatódik. Álmodom. Ez már biztosan álom. És álmomban valóban csak tizenhárom éves vagyok. Egy hátulgombolós taknyos. Rám segíti a cipőmet! Azt hiszem, hogy most épp olvadok. Még jó, hogy az üres tekintetemből ez nem olvasható le. De továbbra is bámulom. Ami egyrészről, na jó valójában teljes részről a zavaromat jelzi. Nem tudom melyik a jobb, mikor leblokkolok, vagy mikor idiótán fecsegek össze-vissza... És elejt egy poént. Elmosolyodom. Végre a degenerált arcomon ott van egy kis érzelem, viszont válaszolni még nem vagyok képes. Csak hülyén vigyorgok. De ez már azt hiszem haladás az előzőekhez képest. Hagyom, hogy felsegítsen. - Vinnie - mutatkozom be én is, a Laviniát úgy ahogy van el szoktam felejteni. És ahogy sikerült megszólalnom, úgy térek nagyjából magamhoz. - Igazán köszönöm a segítséget - mondom mosolyogva - Mindig jól, jön ha feltűnik a semmiből egy lovag. Azt hiszem a szerencsétlen nap kezdete után, még is igazán szerencsésnek mondhatom magam. És te is átutazóként vagy itt, vagy itt is tanítasz? Ahogy kimondom a szavakat, azonnal eszembe is jut, hogy nem kellett volna. Letegeztem. Tolakodó voltam. És F L Ö R T Ö L T E M is? Vagy azt nem tettem? Azt hiszem elpirultam. (http://i819.photobucket.com/albums/zz111/ninixs/icons/Rachelmcadams.jpg) Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Mia B. Wolsey - 2015. 02. 25. - 12:36:06 (http://media.tumblr.com/tumblr_lw2gyrefJb1r6mlf1o2_500.gif) Roman Igyekeztem csöndesen felöltözni, nem akartam túl nagy zajt csapni és felébreszteni a szobatársaimat. Nem aludtam túl jól éjjel, ismét az a nyomasztó álmom volt, ami hányingerkeltő űrt hagyott maga után. Mély levegőt véve húztam fel farmeromat és a háromnegyedes ujjú fehér inget, majd arra a taláromat. Szerettem az anyag puha, selymes tapintását, s megnyugtatott pálcám közelsége. Teljesen nem, de nyugodtabb voltam, mint mikor hevesen dobogó, elfacsarodó szívvel felébredtem. Értettem, hogy mi volt a háttérben rejtőző indíttatása az álomnak, de ez nem segített a rám telepedő negatív hangulat elűzésében. Hajamat az egyszerűség kedvéért fejem búbjához közeli helyre húztam, s pár másodperc múlva hosszú lófarokban omlott le hátamra a rubinszínű hajzat. Táskámat a vállamra véve indultam el tőlem telhető halk módon, vagyis megpróbáltam nem keresztülzuhanni a semmin. Felesleges lett volna felvernem a másik három, alvó lányt mozgolódásommal: még legalább két óra volt a reggeliig, s kedveltem őket annyira-, vagyis inkább tiszteletben tartottam őket annyira-, hogy hagyjam őket még aludni. Miközben akaratlan is a Könyvtár felé vettem az irányt – az én lelket megnyugtató, elmét ékesítő csodálatos szentélyem felé-, utolsó álmom járt fejemben, amire emlékeztem. Hiányzott anyám, kedves mosolya, fejemet lágyan megsimító keze… Néha még most is nehezemre esik belegondolni, vagy csupán elviselni a tudatot, hogy testét férgek rágják a föld alatt. Mindentől óvott gyermekként, s talán ennek látnám kárát most, félig felnőttként? Keserédes volt ez az éjjel is, hiszen még ha csupán álmomban történt is, de láthattam anyámat. Az már mellékes, hogy a kedves álom hirtelen rémálommá válva kényszerített döntéshozatalra: Anyámat, vagy apámat akarom életben? S mintha a kérdés maga nem lenne eléggé kínzó, lehetőségem volt végignézni mindkettejük halálát s megtapasztalni az életet nélkülük. Nappal könnyen elfoglaltam magamat, s tereltem el gondolataimat: többnyire a tanulással töltött órák jelentettek számomra menekülést gondolataim elől. Mély levegőt véve hessegettem magamtól távolabbra a nyomasztó hangulatot, s fordultam be a folyosón, mely a Könyvtárhoz vezetett. Látszott rajtam, mennyivel lazább vagyok így, hogy nem számítottam senkire sem a folyosókon: úgy éreztem, még kisugárzásom is változott. Az is megfordult fejemben a kellemes időt látván, hogy repülök kicsit mielőtt reggelizni ülnénk le. Utolsó évemben talán lesz merszem jelentkezni a kviddiccsapatba… Gondolataimból az riasztott fel, hogy beleütköztem valakibe. Megtántorodva léptem hátra és mértem végig a nálam talán fél fejjel magasabb fiút, majd talárján állapodott meg tekintetem. Mardekár… Nem kedveltem túlzottan azokat közülük, kiknek értelmi szintje egy burgonyáéval ért fel. Tekintetem a fiú arcán állapodott meg: Nem tűnt ostobának, barna szemeiben nem láttam az értelem hiányának sötét mélységét. Jellemző módon, most is kis híján torkomra forrt a szó, de ehy mélyebb levegővételt követően kipréseltem magamból a szavakat. - Ne haragudj, nem állt szándékomban beléd gyalogolni.- Módszeresen láttam neki a felkelésnek: előbb elhatározást, majd lendületet vettem, végül felvettem a földről a táskát, melybe a kelleténél megint több könyvet tuszkoltam. Jelen esetben csupán azért, mert vissza akartam vinni néhányat. - Mia Brooke Wolsey vagyok.- Nem tudtam, nyújtsam-e a kezemet, vagy se, így a megkezdett mozdulatot leplezendő inkább végigsimítottam hajamon. - Te sem vagy az az ágyban lustálkodó típus?- Érdeklődve pillantottam rá, kíváncsi voltam, hozza-e a házától megszokott arrogáns stílust, vagy ezúttal sikerült egy olyan emberrel szóba elegyednem, aki rácáfol a bizonyos értelemben megalapozott előítéleteknek. Nem voltam hozzászokva a rám irányuló figyelemhez, többnyire megpróbáltam elkerülni minden olyan helyzetet, amikor ilyesmit tapasztalhattam volna. Éreztem, hogy arcom hőt sugárzott- vagy csupán beképzeltem volna pirulásomat? Kedvem lett volna leellenőrizni, s hűvös kezeimet arcomra illeszteni, de ostobának tűnhetett volna. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Roman Nott - 2015. 02. 26. - 03:27:23 Mia Miután megkötöm a zöld nyakkendőt a tükör előtt, annyira halkan, amennyire csak tudom, elhagyom a szobám, és a könyvtár felé veszem az irányt. Nagyon korán van még, éppen csak vége lehet az éjszakai kijárási tilalomnak, de felesleges lenne forgolódni az ágyban. Rosszul viselem, hogy Athéné elpusztult, úgyhogy azt csinálom, amit csinálni szoktam, ha valami zavar: olvasok. Mostanában meglehetősen sokan vannak, akik azt mondják, hogy nincs értelme tanulni többé, és a vizsgák értelmüket vesztették akkor, amikor elkezdődött a háború. Én nem tartozok közéjük. Nem értik meg, hogy nem tizenévesen kell megváltani a világot, harcolni eszmékért, ezek az évek arra vannak, hogy fejlődjünk, megszerezzük, ami kelleni fog felnőtt korunkban. Nem feltétlenül az érdemjegyeket, sokkal inkább hasznosítható tudást. Apa még az aranyvérűek között is magasan áll a többiek felett bölcsességben, hiszen nem rángatott bele minket ideje korán semmibe. Soha nem beszél róla, hogy pontosan milyen most a családunk helyzete, de biztos vagyok benne, hogy ő és Brian bácsikám biztos kézben tartanak mindent. Tizenöt évesen nem is az én dolgom belefolyni. Leülök egy padra a könyvtár előtt, és kipakolom a táskámból azt, ami érdekel. Természetesen mindent megírtam előre még a hétvégén, de mivel nem tudom, hogy pontosan mit akarok most olvasni, azzal indítom a reggelt, hogy átnézem a házi dolgozatot, amit mára készítettem. Olvastam már háromszor, és mint mindig, a helyesírásom most is kifogástalan, minden pontosan úgy van, ahogy lennie kell. Nem is köt le sokáig, úgyhogy a Sötét Varázslatok tankönyvet folytatom, szeretek az osztály előtt járni. Sokakat megijeszt, elborzaszt, hogy ilyesmit tanulunk, de engem kifejezetten érdekel ez az eddig eltitkolt tudás. Véleményem szerint nem létezik jó és rossz tudás, csak tudás létezik, a „sötét” szó pedig pusztán az ismeretlenségre utal. A muglik megégettek volna bárkit ötszáz évvel ezelőtt, akármilyen ártalmatlan varázslatot használ, akár azért is, ha lebegtet egy lábost. Szerintem ostobaság volt, hogy eddig mi is elzártuk a mágia bizonyos fajtáit, éppen olyan szűk látókörűek voltunk, mint ők. Az határoz meg, hogy mire, hogyan használod a tudásod, mert egyszerű átváltoztatással és bűbájokkal is lehet éppen olyan gonosz dolgokat tenni, mint a Főbenjáró átkokkal, és mindkettőt lehet jóra használni. Mivel nem jön senki a folyosón, felállok, és fel-alá sétálva olvasom el újra az Imperius-átok leírását. Egy kicsit álmos kezdek lenni, köszönhetően annak, hogy gyakorlatilag semmit nem aludtam, ezért muszáj mozgásban maradnom, mielőtt eljutok a Nagyterembe, és hozzájutok a kávémhoz. Talán egy átvirrasztott éjszaka már elég volt ahhoz, hogy túltegyem magam Athéné elvesztésén, és ha nem is sikerül teljesen feldolgozni, az biztos, hogy ma már nem lesz energiám hozzá, hogy ébren maradjak éjszakára. Összerezzenek, ahogy egy lány belém gyalogol- vagy inkább, én gyalogolhattam bele, mert egyáltalán nem figyeltem a környezetemre. Egy kicsit meg is lep, hogy van környezetem, még legalább egy óra lehet addig, amíg a legtöbb diák elindul reggelizni. Mindenekelőtt, egy pillantást vetek a címerre, ami a talárjára van varrva, bár nagyon valószínű volt, hogy hollóhátas, komoly összeget tettem volna rá már azelőtt, hogy megláttam a kék színű pajzsot. A könyvtár közelében általában velük lehet találkozni. - Semmi baj... vagyis, én is sajnálom, az én hibám is ugyanannyira- ahogy szemügyre veszem, rögtön nyugtázom, hogy még nem láttam, tehát valószínűleg nem aranyvérű, őket nagyjából ismerem. Bár apa nem mondta, hogy ki akar nekem jelölni feleséget, vagy bele akar szólni abba, hogy kit vegyek el, az számomra soha nem volt kérdés, hogy csak hasonlóan előkelő családok közül fogok válogatni, nem én leszek az, aki miatt a Nott név egy lesz a sok közül. - Roman Nott. Bár annyira nem értek a testbeszédhez, azért nem kerüli el a kézmozdulat a figyelmem. Nem tudom, hogy pontosan mi akart lenni, de elképzelhetőnek tartom, hogy kezet akart fogni velem, csak azután meggondolta magát. Mivel alapvető illemszabály, hogy egy hölggyel csak akkor fogunk kezet, ha ő ajánlja fel, így nem fogunk kezet. Nem is érzem igazán szükségét, én főleg udvarias bemutatkozásoknál, vagy közelebbi barátoknál használom ezt a köszöntési módot. - Nem, nem igazán, bár ennyire nem szoktam korán kelni- egy kicsit értetlenül nézem, ahogy a lány enyhén elpirul, és mivel egészen biztos vagyok benne, hogy ezt nem én váltottam ki, gyorsan végiggondolok pár betegséget, aminek ez tünete lehet, de egyik sem tűnik valószínűnek. - Te?- sajnos, soha nem voltam túl jó a mindennapi beszélgetésben. Ha nem filozófia, politika, valamilyen érdekes olvasmány, vagy ehhez hasonló, mélyebb, nagyobb spektrumú dolog a tárgy, általában nehezen tudok bármit hozzátenni. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Mia B. Wolsey - 2015. 03. 03. - 23:25:53 (http://media.tumblr.com/tumblr_lw2gyrefJb1r6mlf1o2_500.gif) Roman Továbbra sem voltam képes nyugodt szívvel gondolni arra, aminek végkifejletét minden egyes varázsló és boszorkány formálta. A háború, ami beszennyezte fiatalságunkat, ami annyi ember és varázslény életét követelte kérlelhetetlen könyörtelenséggel rondított bele a derűs hétköznapokba s zúzta szét azt a burkot, melyet családjaink emeltek körénk. Ajkaim szomorkás mosolyra húzódnak, s tekintetembe szomorúság költözik. Feleslegesen, hiszen nem láthatja ezt senki sem, s ha valaki mégis láthatná, nm fog vele foglalkozni. Ahogyan én sem foglalkozhatok folyamatosan azzal, ami a múltban történt- bármennyire is szeretnék rabjává válni az engem oly mohón marcangolni kívánó kételyeknek. Ha azzá akarok válni – márpedig azzá akarok válni -, amivé akarok, akkor mennem kell tovább előre az általam kijelölt úton. Talán ennek következtében váltam kényszeres tanulóvá? Meg akartam felelni anyámnak, míg élt, s halála után az emlékének. Tartoztam neki ennyivel- magamért tudom, hogy nem tettem volna semmit sem. Túlságosan könnyű lett volna belesüllyedni a sötétségbe, hagyni elveszni minden tudást, amit elsajátítottam. Jellemileg azt hiszem, gyengének tartom magamat, túlságosan érzelmes vagyok. Ha nem lenne az ő emléke és Eva, aki mellettem áll, én sem lennék semmi sem. A legfontosabb, amit meg kell tennem a háború alatt: meg kell találnom önmagamat a tömegben. Kékes íriszeimet a fiú arcára vetett, mikor megszólalt: ismertem már rég a vezetékneve köré szőtt pletykákat. Torkom akaratlanul is összeszorult, ahogyan magamban ismételtem el a szép csengésű nevet. Elmém ismét felidézte annak a szörnyetegnek az arcát, aki családunkat szétszaggatta s megcsonkította: komoly erőfeszítésembe került, hogy se ez, se haragom ne látszódjon rajtam csöppet sem. Mosolyogva szólaltam meg, tartva magamat az általam felállított szabályok egyikéhez: - Örülök, hogy megismerhettelek, Roman Nott.- Ha belül üresnek, összetörtnek, boldogtalannak is érzem magamat megfogadtam, hogy sosem fogom megmutatni. Legkevésbé akkor leszek gyenge, ha mások láthatják ezt. - Ami engem illet… Az utóbbi évben nem vagyok jó alvó. - Vontam meg vállaimat, s továbbra is a fiú arcán nyugtattam pillantásomat. Bárhogyan erőltettem emlékezőképességemet, nem ugrott be az arca. Valóban nem találkoztam vele még sosem, vagy csupán elkerülte eddig a figyelmemet? Abszurd, hogy létezik olyan lény, akivel sosem fogok találkozni tanulóként az ódon kastély falain belül ittlétem alatt. Nem mintha annyira vágynék az ismeretségekre… Jó nekem láthatatlanként. - Ó… Sötét Varázslatok Kivédése?- Csillantak fel szemeim, ahogyan rápillantottam a kezében tartott könyvre. - Ez a kedvencem.- Mi lehetne tökéletesebb ennél a tankönyvnél? Bár az utóbbi időben nem nevezném jónak az órákat. Bár ennek megítélése is attól függ, mennyire látunk a dolgok mélyére. A tudás hatalom… S azzal nem alattam vágják a fát, ha megtanítják, milyen átokkal intézzem el a halálfalókat később. Az félig átvirrasztott, félig rémálmok között vergődő éjjel után még mindig fáradtnak éreztem magamat, s nem voltam rest megdörgölni kissé arcomat, majd pálcám után nyúlva kívántam orvosolni a táskámon esett apróbb baleset nyomait: az egyik sarkánál volt egy szakadás. -Reparo!- Suttogtam halkan, s figyeltem, ahogyan a szakadt anyag újra összeforr. Mennyivel egyszerűbb mágusnak születni! Míg így helyrehozhatom, egy mugli családnak meg kell vívnia a tudattal, hogy a gyereknek új táskára van szüksége. Kissé igazságtalannak tartottam a dolgoknak ezen menetét, de beletörődnöm muszáj volt: varázserőmről sosem mondanék le más javára, ha lehetséges lenne, akkor sem. Túl önző vagyok hozzá. Újra arra gondoltam, mennyire képmutató dolog tőlünk, hogy itt tanulunk, úgynevezett biztonságban, míg ezrek kockáztatják életüket mindkét oldalon. Mindezt a Nagyobb Jóért… azért, amiért én is küzdeni akarok. Undorodtam a tehetetlenségtől, talán ezért temetkeztem az utóbbi időben oly nagyon a tanulásba s magoltam be újabb és újabb átkokat és rontásokat. Abba a tévképzetbe ringattam magamat, hogy így majd lesz hasznom, hogy egyszer eljön az én időm. Ahogyan eddig sosem jött el… Még ahhoz is gyáva voltam, hogy jelentkezzek a kviddics csapatba… Tekintetem az ablakon át az udvarra tévedt, s vágyakozón sóhajtottam fel. Milyen jó lenne játszani kicsit… Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Roman Nott - 2015. 03. 04. - 23:15:02 Mia - Én is örülök- egy udvarias mosolyt küldök a lánynak, olyat, amilyet apa fontos, hazug módon barátságos vendégeinek illik adni kézfogás közben. Nem igazán értem, mit szeretne, és nehezen beszélgetek csak úgy, komolyabb téma nélkül. Azt viszont nehéz nem megérteni, hogy a lány mire gondol az alatt, hogy nehezen alszik ebben az évben, és mivel Brian nagybátyám börtönben is volt egy évig, gondolom, már el is könyvelt halálfalónak, vagy minimum halálfaló spiclinek, annak ellenére, hogy egyáltalán nem foglalkozok még a politikával. Legfeljebb szemlélője vagyok. Persze, megértem, ha elővigyázatos, sokan vannak, akiknek félniük kell most. Én személy szerint kicsit túlzásnak érzem, amit most a sárvérűekkel csinálnak, de persze, nem folyok bele, nem az én dolgom megváltoztatni a világot. - RBF év? Néha én is nehezen alszok, ha belegondolok, hogy már csak két hónap- nem tudom, hogy hányadéves, de ránézésre akár az évfolyamtársam is lehet. Igaz, nem emlékszem rá, és annak ellenére, hogy rengeteget bújom a könyveimet, azért kicsi az esélye, hogy ne láttam volna öt év alatt egyszer sem. - Tényleg? Nekem is az egyik kedvenc tárgyam- annak ellenére, hogy soha nem átkoztam még meg senkit, és az összes párbajom játék volt, amit néhány évfolyamtársam rendezett, mindig nagyon érdekelt, hogyan tudom megvédeni magam, és hogyan győzhetem le azokat, akik ártani akarnak nekem. Ostoba dolognak tartom az erőszakot, de ezt mindenkinek meg kell tanulni, mert ha egyszer lesz saját családom, képesnek kell lennem rá, hogy megvédjem őket. Még mindig elképzelhető lehetőségnek tartom, hogy aurornak menjek, de még nem döntöttem. Könnyen lehet persze, hogy végül valami tudományosabb hivatást választok inkább, de azt hiszem, könyvet írni lehet aurorként is. Ebben nem akarok egyedül dönteni, kell hozzá a szüleim véleménye is. Ha Vitalie auror lesz, akkor nekem talán más hivatást kellene választanom. Valakinek tovább kell vinnie a családi vállalkozást is, és nem hiszem, hogy jó lenne Finnick-re bízni. - Édesanyám auror volt, és rengeteg dolgot megmutatott, elmagyarázott már azelőtt, hogy a Roxfortba jöttem- igazság szerint hatalmas ostobaságnak tartom azt, hogy korábban a kiskorúak nem varázsolhattak otthon akkor sem, ha aranyvérűek. Rengeteg dolgot megtaníthattak volna nekem otthon a nyári szünetekben, ha tudom használni a pálcámat, és nem csak elméleti tudást tudnak átadni. Tudom, hogy ezt a törvényt főleg azok miatt hozták be, akik muglik között élnek, és esetleg nem érzékelik a tetteik súlyát, de ostobaság volt kiterjeszteni ránk is. Miközben figyelem, ahogy a lány megjavítja a táskáját, leülök, és vetek még néhány pillantást arra az átokra, ami eddig tiltva volt, és amivel rá tudom kényszeríteni az akaratom másokra. Ez az átok tökéletes lehetne vadállatok ellen, amik megtámadnak, anélkül lehetne őket legyőzni, hogy bármiféle bántódásuk esne, nem is értem, miért volt tiltva. Emberen használva kétségtelenül lehetőséget ad visszaélésekre, de akár egy egyszerű sóbálvány-átokkal is lehet kegyetlen, gonosz dolgokat elkövetni. Inkább azt kéne nézni, hogy mi volt az, amit az illető tett a varázslattal. - Szívesebben mennél ma ki, igaz?- néha látom ezt a kifejezést az öcsém arcán- csak azért néha, mert a Roxfortban legfeljebb háromszor találkozunk egy héten. Utál órákra járni, ebben az évszakban sokkal szívesebben lenne az udvaron, amit néha megértek, ha felesleges óránk van. Néhány Mágiatörténet óra anyagában semmi újat nem hallok, sőt, kifejezetten kellemetlen, hogy „tavaszi miniszterként” emlegetik szegény nagyapám, és mindenki hátrafordul, hogy megnézzen engem magának. Igaz, úgy hallottam, az idei harmadik évfolyamnak már nagyobb tisztelettel beszéltek róla, de akkor majdnem összeszedtem életem első és egyetlen büntetését azzal, hogy megpróbáltam megvédeni a tanár ellenében. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Mia B. Wolsey - 2015. 03. 11. - 22:28:58 (http://media.tumblr.com/tumblr_lw2gyrefJb1r6mlf1o2_500.gif) Roman Nem mondom azt, hogy nem zavar a bájmosoly, amit a fiú küldött nekem, így azt viszonozni én is csupán egy ugyanilyennel voltam képes. Nem szokásom több energiát belefektetni valamibe annál, mint amennyit a másik fél, vagy felek fektetnek. Amennyiben neki ez így kényelmes, ám, legyen. Nem látom szükségét gyakorolni a fiún sem a manipulációt, sem egyéb olyan tulajdonságokat, amiket kétséget kizáróan el kell sajátítanom ahhoz, hogy sikeressé váljak majd jövőbeni szakmámban. Már amennyiben felvételt fogok nyerni a felsőoktatási intézménybe. Így még kevésbé kívánom megjátszani magamat. Emlékszem rá, hogy apám miket mesélt a régi aranyvérű családokról, s egy Mágiatörténet óráról is ismerősen hangzik a fiú családneve. Elég sötét múlttal rendelkező család sarja, nagy nyomás nehezedhet rá. Azt kívántam, bár megérthetném, de ez lehetetlen: sosem fogom megtudni, mit is jelent ez a fajta teher. Nem önhibámból: hosszú évekkel ezelőtt apám döntött úgy, hogy egy félvér boszorkányt vesz el feleségül s ezzel elárulta vérvonalát, aminek következtében kitagadták őt, s engem Evával. Tudomásom szerint nagybátyámnak nincs családja, s valahol holtan fekszik Britannia egyik sötét zugában, így bármennyire is nevetséges, a családi vagyon egy idő után ránk fog szállni. Szükségét mellesleg nem érzékelem, a családunk nem tétlenkedett s tehetséges szüleimnek köszönhetően van annyi pénzem, hogy tudom finanszírozni a saját tanulmányaimat. - Nem, én azon egy éve túl vagyok. Neked most fog következni?- Pillantottam érdeklődve az arcára. Ezért tűnne kissé sápatagnak és kialvatlannak? Emlékszem, mennyire képtelen voltam annak idején aludni, enni vagy egyáltalán hozzászólni bárkihez is. Minden pillanatban tanulni akartam, s az utolsó pár napban agyturbózót ittam – hétköznapibb nyelven kávét kávéval -, hogy ne aludjak és bírjam a gyűrődést. Eszméletlen nagy szerencsém volt, hogy képes voltam átmenni a vizsgáimon, s a szükséges tárgyaimból tűrhető jegyet szereztem. Bár azok az E-k nem mutatnak túl jól a papíron… - Van pár jegyzetem a szobámban, amik sokat segítettek a tanulásban. Ha gondolod, szívesen odaadom neked őket.- Mosolyodtam el, miközben táskámat visszatornásztam a hátamra. Nem nagyon érdekel, hogy Mardekáros, vagy Hugrabugos-e az illető, amíg rendesen viselkedik velem. Roman pedig nem hozta azt a tipikus bunkó stílust, amit háza társaitól megszoktam. Az, hogy a családjáról azt pletykálják, halálfalókkal cimborál… Nem újdonság. A fél iskoláról vannak ilyen hírek, s amíg nem tudom, milyen indíttatásból csatlakozott valaki, nem szándékozom ítélkezni. Rólam is ütötték fel fejüket olyan pletykák, hogy követni kívánom apámat… szóval, engem ez a téma nem érdekel. - Nekem is! Kitűnő lett az RBF-em belőle… Furcsa, hogy azokat a tárgyakat, amik érdekelnek, élvezetnek tartom tanulni.- Vontam meg vállaimat, miközben pálcámat visszadugtam a farzsebembe. Mindenki azt mondja, hogy rossz ötlet itt tartani, mert egyszer „leég a fenekem”. Ostobaságnak tartom…. Remek helyen van, könnyen hozzájuthatok és itt is szoktam meg. - Édesanyád remek boszorkány lehet.- Tagadhatatlanul felcsillantak szemeim, mikor az auror szót említette. - Én is az szeretnék lenni egy napon… - Tekintetemet a földre szegeztem, bár jelen pillanatban sikerült belefeledkeznem kissé a társalgásba, magamról beszélni továbbra is nehezemre esett. Nem szokásom megnyílni mások előtt, s kissé meg is illetődtem azon, hogy az eddig ismeretlen fiúnak ilyen könnyen elárultam az egyik legféltettebben őrzött titkomat-vágyamat. Vagy nem is kellene ennek tovább keresnem az okát, hiszen nyitottságom kulcsa beszélgetőpartnerem idegensége lenne? - Ennyire látszik? - Mosolyodtam el, miközben fejemet az ablakról a fiú felé fordítottam. - Szívem szerint az egész napot seprűnyélen tölteném és kviddicseznék.- Vágyakozva gondoltam arra, hogy szobámban ott pihen a gyönyörű seprűm, amit születésnapomra kaptam a nővéremtől. Szinte éreztem, ahogyan hívogat magához: el is engedtem a vágyat, ami csábított. Sosem lógtam még el órát, s tudtam jól ha elkezdem, nincs megállás. Cím: Re: Könyvtár előtti folyosó Írta: Roman Nott - 2015. 03. 12. - 13:43:50 Mia Azt a mosolyt kapom vissza, amit adtam. Azt a szokásos, hamis mosolyt, amit egy udvarias, valódi érdeklődés nélküli beszélgetés alkalmával szoktunk egymásnak adni a nagyobb társadalmi események alkalmával. Bizonyára most nyáron is lesz egy ilyen ünnepség a nagybátyám házában, amikor megünnepeljük, hogy Theodore befejezte a Roxfortot. Vitalie ünnepségét még élveztem is egy kicsit, de az unokatestvéremmel nincs túl közeli kapcsolatom. Egyikünk sem a beszédes típus. - Igen- nem tűnik sokkal idősebbnek nálam. Persze, egy évet nehéz ránézésre észrevenni, és ha jobban megnézem, azért látszik, hogy idősebb, mint én. Biztosan nem lehet könnyű dolga. A legtöbbeknek nincs manapság könnyű dolga, és mindenki máshogyan viseli az erőszakot, ami körülveszi őt itt. Én is inkább elfordulok, ha látom, hogy valakit megkínoznak, és próbálom kizárni. - Köszi, de a nővérem már végzett, és jól állok, úgyhogy nincs rá szükségem. Legalábbis, biztosan van, aki több hasznát veszi, mint én- egy kicsit őszintébb, bár még mindig inkább udvarias mosollyal hárítom el az ajánlatot. Én mindig nagyon szívesen segítek másoknak tanulni, egyszer még egy griffendéles évfolyamtársam is kisegítettem pár jegyzettel, de ami engem illet, valahogy nem szívesen fogadok el segítséget. Egyrészt nagyon jók a jegyzeteim, másrészt utálok más jegyzeteiből tanulni. Mindenki máshogy gondolkozik, én például nem írom le a számomra magától értetődő dolgokat, és idegőrlőnek érzem, ha a jegyzet kétharmada már egyértelműnek tűnik első olvasásra is. Arról nem is beszélve, hogy néha a jegyzet sémája sem teljesen tiszta számomra, és túl sok idő és probléma megérteni. - Ezt a tárgyat sokan szeretik- azt nem említem meg, hogy azokat az órákat leszámítva, amikor számomra ismert tudást veszünk, én minden órát szeretek, mert minden új tudással többnek érzem magam. Egy hollóhátas ezt nyilván nagyon jól megérti, különösen, ha kiváló RBF-et tudott szerezni. A legtöbben viszont tényleg csak azokat a tárgyakat tanulják rendesen, amiket szeretnek. Az öcsém például nem igazán fektet másra súlyt, mint a repüléstanra és a sötét varázslatok kivédésére, a többi tárgyat utálja. - Igen, az. Az egyik legjobb különleges auror volt, mielőtt visszavonult. Én is gondolkozom rajta, hogy kövessem-e, de a nővérem is aurornak fog menni, és egyszerre egy a családba elég- nem tudom, hogy örülök-e neki, hogy anya visszavonult. Theodore anyja meghalt, az apja pedig rengeteget dolgozik, úgyhogy nagyon keveset lehetett családi körben, én viszont anya mellett tölthettem a gyerekkorom, és ha hazamegyek, tudom, hogy otthon van. Az viszont bánt, ahogy véget ért a karrierje, még mindig suttognak róla, hogy korrupt volt. Nevetséges. Mintha egy Nottnak szüksége lenne az átkozott pénzükre. Az ostoba sárvérűek és félvérek nem tudják elképzelni, hogy hogyan néz ki egy igazi széf a Gringottsban, amiben nem tizenöt megtakarított galleon van. - Ha van valami kérdésed, szívesen válaszolok. Mostanában sokszor kerül elő otthon az auror téma, viszonylag sokat tudok róla. Nem tudom, hogy engem miért nem vonzott soha igazán a repülés. Ültem már seprűn, nem estem le, és mint a legtöbb aranyvérű, természetesnek éreztem a varázseszközt, de ugyanakkor nem is jelentett semmiféle örömet. A Kviddicset érdekes nézni, de én nem látok benne semmi szórakoztatót a játékosok részéről. Súlyos sérüléseket lehet összeszedni, órákig tart, néha fagypont alatti hidegben vagy elviselhetetlen hőségben, ha vesztesz, akkor mindenki beszól a klubhelyiségben, emellett pedig indokolatlanul feldühít téged az ellenfél csapata. Látom, mi megy minden évben a Griffendél-Mardekár meccseken. - Az öcsém is nagyon próbál bekerülni a csapatba. Engem valahogy soha nem fogott meg az egész.
Powered by SMF 1.1.13 |
SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország |