Roxfort RPG

1997 június vége. A sötét szobában, csak az íróasztalon álló aprócska lámpa volt az egyetlen világos pont.

Már egy ideje itthon voltam, de egyszerűen nem találtam a helyemet. A suliban történtek nem hagytak nyugodni, ezért ezen, a sokadik álmatlan éjszakán felkeltem végül, és tollat ragadtam:

Üdvözletem D!

Mi a helyzet? Remélem minden okés. Azért írok, mert az utóbbi napokban egyre többször eszembejutnak azok a dolgok, amiket azután az emlékezetes buli után beszéltünk – tudod amikor abban a késdobálóban voltunk, aztán még az asztalt is feldöntöttük. Na úgy hallottam, hogy egy-két főokos tovább akarja folytatni a meccset, be kéne szállnunk nekünk is, nem gondolod?

G

Ui.: A bagoly neve Angus, bánj vele rendesen! (Ha már egyszer az ACDC gitárosáról neveztem el…)

1997. június vége.

Kivételesen itthon ültem, ez nem volt túl gyakori a szünetek alatt. Egyedül voltam a házban, igy semmi akadálya nem volt, hogy full hangerőn bömböljön a hifi én pedig az ágyon fekve, csukott szemmel hallgassam... ez volt az oka, hogy szegény bagoly valószinűleg órákat gubbasztott a párkányon, mire észrevettem és beengedtem. Letelepedett az asztalra én pedig szó nélkül levettem a lábáról a levelet és végigolvastam.
- Angus, eh? - vetettem oda a bagolynak, majd felnéztem a feje fölött diszelgő AC/DC poszterre. - Hát nem hasonlitassz...
Azzal elővettem egy papirlapot meg a jó öreg golyóstollamat s levélirásba fogtam.

Üdv G!

Itt minden rendben, süt a nap, bor mint a tenger: az élet szép. Ah, az micsoda party volt! Soha unalmasabb összejövetelt, de hogy ugyanazt folytatni? Necces, mert azóta már változtak a körülmények. Manapság Angus másodunokatestvére minden Hajnalban hozza a hireket és aggasztoak egy kicsit. Mióta rájöttek, hogy nincs Mikulás, a skinhead-ek eléggé felbátorodtak és csak az ég tudja, hogy mikor kapnak egy vödör vizet a képükbe, amitől lehiggadnak. Már megfordult a fejemben, hogy szerezni kéne egy Weasley-rezidenciát meg bár csúzlit... cska a biztonság kedvéért. Hátha egy újabb party közeleg, valami sokkal nagyobb... vélemény?

D.

Elégedetten megszemléltem az iratot, majd egy spárgával a bagoly lábához kötöttem és kihajitottam a tollast az ablakon. Egy pillanatig bámultam utána, majd visszadőltem az ágyba és folytattam a zenehallgatást.

Éppen a nagyiéktól értünk haza, szokás szerint pozitív élményekkel gazdagodva. Kiskorom óta oda meg vissza vagyok az autókért, ezért a nagyszülőknél mindig vezetgethetek egy keveset - hiába, van pozitív oldala is annak, ha a falu rendőrkapitánya az ember nagyapja...
Na mindegy, nem ezt akartam mesélni a mai napról, hanem azt, ami a hazaérésem után fogadott:
Amint beléptem a szobámba, megpillantottam az éjjeli szekrényen kuporgó Angust, a lábán Damien válaszával. Lepakoltam a cuccaimat, elvettem a madártól az üzenetet, majd hozzáfogtam a válasz körmöléséhez:

Felőlem okés, de gondolj csak bele… Szerintem most, hogy a Mikulás kiszállt a partiból, Zeuszék is aktivizálják magukat végre. Legalábbis a Télapó búcsújakor nagyon úgy tűnt, hogy ő, Athéné meg a tűzrőlpattant cimbijük alkotni akarnak valamit. Szerinted őket kéne megkeresni a témával kapcsolatban, vagy egy teljesen új, saját bulit összehozni?
Mindazonáltal igazad van, szerintem is szerveznek tőlünk függetlenül egy nagyobb partyt – de van egy olyan érzésem, hogy nem fogunk tudni kimaradni belőle; úgyhogy egyetértek: ideje elkezdeni összeszedni a szükséges cuccokat, hogy csaphassunk egy emlékezetes tűzijátékot!

G.

A bagolynak ismét nem volt szerencséje... legalábbis vélhetően. Nem tudom mikor érkezhetett, de amikor hajnali háromkor felbukkantam az utcasarkon, már messziről észrevettem a villogó szempárt. Az égre emeltem a tekintetem és megszaporáztam lépteimet, pár perc múlva be is engedtem a tollas postást az ablakon.
- Legközelebb inkább hátulról gyere - vetettem oda neki, miközben lefejtettem a lábáról az üzenetet. - Val'szeg rajtad röhög az egész utca... ami még hagyján, de rajtam is. - azzal szétnyitottam a papiros, elolvastam majd bedőltem az ágyba és aludtam egy jót. Másnap délben, amikor felkeltem, ismét kézbe kaptam a tollat s letelepedtem az asztalhoz.

Az az igazság, hogy a Mikulással már csak a gond volt már egy ideje. Mindenki odáig volt érte, hogy hűű meg hááá, de a szánja már jó pár éve elkophatott, manapság már csak a koboldjait egrecéroztatta, másra nem volt jó. Most, hogy leradirozták, itt volna az ideje, hogy valaki felbukkanjon a kabátjában. Ha ez megtörténne, a skinheadek megint lehiggadnának és rendben is volnánk... de sajnos nincs, aki megtegye. Manapság már nem divat az ajándékosztás meg a renszarvasszán. Túl sok gond van vele.
Személy szerint nem vagyok oda a görögökért, Zeuszékért pedig különösen nem... de Hephaisztoszt megpróbálhatnánk. Szeret fél szemmel figyelni mindenre és a Mikulás barátja is volt, nameg állitólag van valami titkos cég, amit ők ketten vezényeltek és biztosan nem fogják hagyni, hogy lecsapják a kezükről a megapartyt, ha tényleg készülődik. Jó lenne ha felvennének, állitólag kellemes a fizu is.

D.

-Óóó Angus, hogy az a… - sóhajtottam fel félálomban, ahogy ez az idióta madár megpróbált berepülni a csukott ablakon, és lehuppant az erkélyre – Képzelem mit adhatott neked Pulse… - dünnyögtem ahogy összeszedtem a félig ájult baglyot. Ásítottam egy nagyot, csak utána hajtottam szét Damien levelét. Sajnos el kellett hogy könyveljem, egy árva szót se fogok fel belőle, szóval a reggeli kávé utánra halasztottam az elolvasását, és a válasz írását:

Mikulásnak a személye volt az, ami miatt a Krampusz meg a bandája elült; de most nincs semmi, ami visszafogná őket… Mindenesetre meg kéne próbálni kapcsolatba lépni Héphaisztosszal, de anno elcsíptem egy beszélgetést Zeusz és Athéné között- még amikor közösen bandáztunk Olümposzi  magasságokban ott, ahol senki se talált meg minket…
Na mindegy, szal még ott hallottam, hogy talán Szelené férfiváltozata is benne lehet a bandájukban… Ő jóarc volt még anno, lehet vele is beszélnünk kéne, mert miért ne? Nem tudom tényleg benne lehet-e a cégben ő is, viszont ha lehet hinni Zeuszéknak, akkor ez a legjobb partyszervíz a környéken. Amúgy amíg nem sikerült elérni őket, meg kéne tervezni a saját kis bulinkat is, nem?  Még nem ígérhetek semmit, de lehet hogy tudok szerezni majd egy ménest fémkasztniba zárva, szal meg tudunk lépni ha gázosak kezdenének lenni a dolgok… Szerintem egyértelmű, hogy az Olümposzra nem mehetünk vissza, viszont itthon se kéne maradni – ki tuja mekkora lesz a party, nem biztos hogy a szülők is díjaznák majd… Vélemény?

G.

S im, csoda történt: a jó öreg Angus ezúttal akadálytalanul, érkezésének pillanatában beszabadult a szobába, ahol éppen az ágyon fekve olvasgattam az aznapi sajtót. Persze nem Greg baglyára voltam tekintettel: pár nappal ezelőtt az aktuális Reggeli Prófétában találtam egy levelet, amiben közölték, hogy ha még egy baglyuk púppal a fején tér vissza, akkor lemondottnak tekintik az előfizetésemet. Hát tehetek én róla, hogy azok a szerencsélten tollasok nem látják az ablaküveget?! Meg, amúgy is, kinek képzelik magukat...? De nem tudtam jobbat, mint eleget tenni a kérésüknek. Soha nem érdekeltek a bolond világ bolond hirei, ed most rá vagyok kényszeritve.
Gyors olvasás után neki is álltam a válasznak.

A Krampusz túl nagyra van magával, az a hiba az egésszel. Nem tudja még, hogy jön a globális felmelegedés aztán akkor majd akasztják a hóhért, nem lesz hova bújjon. És nem számol még egy faktorral, hiszen még Periklész is ottvan. Kérdéses, hogy mennyire mer majd kirúgni a hámból, de ha megteszi, akkor Krampusz barátunknak lőttek és a koboldjai sem mernek majd keménykedni.
Kettejük közül inkább Hephaisztoszt preferálnám, valahogy jobban megbizok az öregben... elvégre ő volt a legnagyobb beszállitó a maga idejében, kell értsen a szervezéshez valamennyire. A másik sem senkiházi, de valahogy nincs meg az az aurája, ami engem megnyugvással tudna eltölteni. A lovarda nem rossz ötlet, jól jöhet még, de meglépni csak akkor kéne, ha már tényleg nincs más lehetőség. Ha szükség van rá, minden gond nélkül tudok szerezni pár modern kardot... szeirntem a mi kobold barátaink még sosem láttak ilyet és eleinte nem nagyon fogják tudni, hogy mi lőtte le a fényeked. Jól jöhetnek.

D.

Angus ezúttal közvetlenül a vasárnapi ebéd előtt toppant be, de még éppen időben. Megszabadítottam Damien levelétől, amit aztán a rövidnadrágom zsebébe rejtettem…
Ebéd után aztán végre nekiláthattam a válasz írásának:

Az egy dolog hogy jön a globális felmelegedés, de még abban sem lehetünk biztosak, hogy hány tünde áll át az orkok közé – mert egyik pillanatról a másikra megnőhet Krampusz bandája, aztán akkor ők fogják már a bulikat szervezni… Periklészről meg… hát nem tudom… Mióta leváltották Denethort egész korrektnek tűnik a részlege, de nem hiszem hogy felvenné a kesztyűt. Annál jobban félti a friss pozícióját, ezért Hephaisztosz messze rátermettebb nála. Ha igazak a pletykák és megvannak még a kapcsolatai, akkor ő tudna akkora partyt szervezni, hogy megemlegetnénk még pár évig – és szerintem Krampuszék se felednék könnyen.
Amúgy szerintem sem kellene már most kereketoldani, a ménes jól elvan ott, ahol eddig is volt – de ha majd meglátod, biztosan el fog állni a szavad. Hm… viszont a modern kardokat talán picit túlzásnak érzem, bár biztos meglepődnének rajta Krampuszék.  Na de visszatérve, szerintem ha elmúlik az uborkaszezon, és felvirrad Szent Mihály hava, meg kéne pattanni itthonról. Jobb lenne a felmenőinknek is – úgysem hiszem hogy díjaznák a túlzott partyzást – meg nekünk is, mivel szabadabban mozoghatnánk. Ki tudja, talán még az Olümposzra is visszajuthatunk. Nem tudom Zeuszék mit terveznek, de szerintem 1-2en még szívesen látnának minket maguk között. Vannak a Dúnadánok között is értelmesek, szerintem sikerülhetne néhány szövetségest találunk. Vélemény?

G.

Pár napja már, hogy utoljára otthon jártam: meg kell mondjam őszintén, már ki is ment a fejemből a Greggel való levelezés, de még a varázsvilág egésze is. Aztán amikor a szobámba érvén a türelmetlenül várakozó Angus pajtást pillantottam meg, hirtelen ismét a nyakamba szakadt a világ gondja meg minden, aminek nem kéne... és ugyanezzel a lendülettel elegem is lett belőle. Ledobtam magam a székre, felkapcsoltam a hifit és belefogtam az irásba.

Ez igy van... és valószinűleg mi, hobbitok leszünk az elsődleges célpontjuk. Periklészre szerintem sem számithatunk, de azért az ötszázak tanácsában is akad egy-két korrektebb figura, akik nem fognak fejet hajtani Mordor előtt, hanem felveszik velük a harcot... bár valószinűleg még Hephaisztoszékkal együtt is kevesen lesznek. Ha pedig megdől a demokrácia, akkor vége a partynak, történjék akármi azon felül. Angus kuzinjai még mindig hozzák a hireket, de egyre aggasztóbbak, szerintem mihamarabb meg kéne pattanni itthonról A sötétség növekszik, lassan eléri Gondor fehér tornyát és ha ez megtörténik, akkor egyúttal Olümposzra is ráteszi a kezét, mivel Gandalf lezuhanásával az ő feladatuk új főistent kijelölni... aki, félő, nem lesz olyan hatékony, mint elődje. Azt mondják Szarumán ölte meg s hogy áruló lett: hiszem is meg nem is. Nem egy szimpatikus figura, de nem is tűnik annak a tipusnak. Persze nem tudhatjuk.
Latolgattam egy kicsit az esélyeket, de ezek szintén borongósak. Mordor egyre erősebb és a jelek szerint Gandalf volt az egyetlen, aki sakkban tudta tartani Szauront, Isildur örököse magában nem lesz elég a dologhoz... igy viszont csak idő kérdése Gondor eleste és a mi végzetünk. Nem lenne egyszerűbb... behódolni? Valszeg a Hatalom eszközét bebukjuk, de ettől eltekintve még akár meg is úszhatjuk... az pedig csak szintén teher a vállunkon, legalábbis az enyémen biztosan. Hiányoznak a régi, szép idők.

D.

Ezen az estén, éppen sokadik alkalommal vittem végig a Prince of Persiát a jóöreg 486osomon, amikor Angus beesett – szó szerint. Gondolom le akart ülni az ablakpárkányra de benézhette. Egyre nagyobb hülyeségeket művel, de az is lehet, hogy csak produkálja magát. Na mindegy, totál lényegtelen, amíg működik a levélkézbesítő funkciója, addig semmi gond nincs vele.

Hát ha a hobbitokat akarják támadni, akkor még érheti őket meglepetés – keményebb fából faragták őket mint amire számítanak szerintem. Az ötszázak tanácsában is tutira vannak igazi elfek, de sok lehet ott már az ork is, akik a Krapuszhoz húznak így nyíltan tuti nem fognak Hephaisztoszék mellé állni. A demokrácia halálától mondjuk én nem félnék, Periklész – még ha hasztalan is – keményebb annál, hogy csak így megtörjön. Mindenesetre nem díjaznám ha Gondor is elesne, mert akkor súlyosan megszívtuk. Tényleg, van valami hír hogy mi lett az Olümposzon mióta a Mikulás otthagyta? Mert én nem hallottam még semmi konkrétat, remélem nem Szarumán lesz ott a főisten, mert akkor a jóarc dúnadánok is megszívták…
Amúgy egyetértek, szerintem is a lónak rossz végén vagyunk… Zeuszék nem tudom mihez akarnak kezdeni, viszont én a hatalom eszközétől nem válnék meg. Ott kezdődik, hogy mi nem is nagyon létezünk a törpök közigazgatásában, nem tudnánk mit kezdeni magunkkal.
Szerintem gyere át valamikor, aztán megbeszéljük, hogy mi legyen. Ha gondolod hozzad a cuccaidat is, soha nem lehet tudni mit hoz a holnap. Az úton meg ésszel legyél, nemám néhány krampusz-fanboy aggresszív véleménycserét akar folytatni…

G.

A bagoly ismét beesett, szinte már menetrendszerűen, s ezúttal is egy üzenet volt a lábához kötözve.  Átfutottam, majd elgondolkodva dőltem hátra. Korábban már kifejtette, hogy a ’’modern kardok’’ szerinte túlzás… de én másként gondoltam. Végülis az életünk van feltéve a meccsre és a bukik nem a megértésükről híresek. Gondoljon akármit, a biztonság kedvéért beszerzek párat. Illetve, ha minden jól megy, már meg is vannak.
- Egy kicsit ülj meg a tollas hátsódon, hamarosan visszajövök. – mondtam a bagolynak, majd kiléptem az éjszakába. Utam nem tartott sokáig, hiszen kedvenc pubom, a Tölgy itt volt a sarkon: ide beszéltük meg a találkozót. Odabiccentettem Bobnak, a csaposnak.
- Itt van? – kérdeztem tőle. be volt avatva, tudnia kellett kiről van szó.
- Hátul. – felelte az egyik zárt ajtó felé mutatva. Egy pillantással megköszöntem az útmutatást, majd az említett irányba indultam. Az ajtón túl egy apró szoba kapott helyet egy asztallal, körülötte pár szék és persze az elmaradhatatlan bárszekrény. Csak egyetlen ember tartózkodott bent: egy magas, vékony figura már-már természetellenesen hegyes állal, kecskeszakállal és mohawk-frizurával. Becsületes neve Shawn volt, de errefelé mindenki csak Cöveknek hívta, habár már senki nem emlékezett rá, hogy honnan ered a becenév. Egy kézfogással üdvözöltem, mielőtt letelepedtem volna vele szemben az asztal mellé. Alapesetben most egy kis bájcsevej következett volna a környék viselt dolgairól, de most nem voltam olyan hangulatban.
- Megszerezted amit kértem? – kérdeztem tőle egyenesen.
- Igen… és nem. – felelte titokzatosan, majd a felszaladó szemöldökömet észrevéve kifejtette. – Beszéltem a beszállítómmal, de személyesen akar találkozni veled. A híred megelőzött, haver.
- És ez jó vagy rossz? – kérdeztem tőle rövid morfondírozás után. Megvonta a vállát.
- Görénynél nem lehet tudni. Lehet, hogy csak meg akarja nézni magának a környék aktuális nagykutyáját… lehet, hogy más.
- Veszélyes?
- Persze. De nem hinném, hogy velünk kikezdene: elég gyakran kötünk vele üzletet és neki csak az számit.
- Rendben, nézzük meg. – álltam fel, mire Cövek ugyanígy tett. Kisétáltunk a kocsmából majd autóba pattantunk.

Az út során végig a szituáción agyaltam, de valahogy nem tudtam nyugodt maradni. Fegyverkereskedőkkel üzletelni sosem biztonságos, mondjon akármit Cövek. Feszült voltam, de ez nem látszott rajtam: már régen megtanultam elrejteni az érzéseimet s az Yvette-el történt… incidens óta ez a képesség csak tovább tökéletesedett.
Utunk rövid volt. Shawn egy lerobbant épületnél parkolt le, majd kiszállván szinte azonnal eltűnt egy sötét sikátorban. Néhány perc séta és pár forduló után egy vaskos acélajtóhoz érkeztünk. Bekopogtunk, majd pár pillanat múlva motoszkálás hallatszott a túloldalról s felpattant egy szemlélőnyilás majd egy pillanat múlva visszazáródott. Ezután elcsúszó retesz hangját lehetett hallani, majd az ajtó feltárult, láthatóvá téve egy lefelé vezető lépcsőt s egy nagydarab, kopasz figurát, akinek jobbja a zsebében pihent s eltéveszthetetlen markolat lógott ki keze alól.
- Hát ő? – kérdezte mogorván.
- Ő Pulse. Görény számit rá. – mondta Cövek, mire a kopasz bólintott s intett: mehetünk.  Leérvén egy apró, kopasz figurával találtuk magunk szemközt, aki épp egy pisztoly csövét tisztogatta. Lépteink zajára felnézett s fogatlan vigyort villantott ránk.
- Áh, Mr. Pulse – köszöntött, miután odabiccentett társamnak. Megtörölte kezét egy olajos rongyba, majd kezet nyújtott. – Már sokat hallottam magáról.
- Igazán hízelgő – mondtam neki, miközben kezet fogtunk. Cseppet sem tetszett behizelgő modora, de nem volt mit tenni: máshonnan nem szerezhettem meg, amit akartam. – Tudja miért jöttem, nemde?
- No lám, milyen sietős… - vigyorodott el ismét, majd hátralépett és elvett valamit egy takarásban lévő asztalról. Testem megfeszült, ahogy ráébredtem, hogy két pisztoly csövébe nézek, de nyomban ellazultam, amint lerakta őket az előtte lévő pultra.
- Jelenleg ez a legjobb, amivel szolgálhatok. – mondta – Félautomata, kilenc golyó táranként, egyszerűen újratölthető.
- Jó lesz – mondtam neki, miközben kézbe vettem és szemügyre vettem a fegyvert. – Sőt, remek. Hangtompítód van?
- Van… de nem lesz olcsó. – válaszolta s szeme felcsillant.
- Nem probléma. – mondtam, majd elővettem egy köteg bankjegyet. Nem volt nehéz összeszedni: csak be kellett hajtani pár régi tartozást. Erre, ha lehet, Görény szeme még fényesebben csillogott, miközben előszedte a kért terméket. Megszámolta a pénzt, majd elégedetten bólintott… s ezzel le is volt tudva az egész. Egy sötét szinű zacskóba rejtettem a két pisztolyt, majd gyors búcsút követően elhagytam a pincehelységet. Pár perc alatt elértük az autót. Megkértem Cöveket, hogy dobjon haza, az út pedig teljesen jellegtelen beszélgetéssel telt. Ő is érezte, hogy készül valami, de nem kérdezett rá. Tudta: úgyis elmondom, ha akarom.

Fél órával azután, hogy kiléptünk a boltból, a két fegyver már a roxforti utazóládám legmélyén hevert – az egyetlen helyen, ahova anyuék biztosan nem néznek be – én pedig az asztalnál ülve fogalmaztam a választ Gregnek.

Valószinűleg igazad van, de a hobbit-fajta nem a bátorságáról hires. Lesznek, akik felveszik a harcot, de a többség inkább behódol és elbújnak az üregeikbe. A tanácsba sem fektetnék sok hitet: ha vannak is ott elfek, nem húzzák sokáig onnantól, hogy Mordor átveszi a hatalmat.
A kémek nem mondtak semmit az Olümposzról, de sok jóra nem számitok arrafelé sem… kivéve, ha Gondor kitart, akkor talán még lehet esélye. Sok a bizonytalanság, az a probléma: nem nagyon ismerjük az erőviszonyokat, hiszen a kémek, akik jelentését el tudjuk csipni, eléggé elfogultak. Én azt mondom, készüljünk a legrosszabbra… aztán majd lesz valahogy. Maximum pozitiv meglepetés ér minket, abból sosem elég… A találkát egyenlőre napoljuk el, akad még itt tennivalóm. De megejtjük, hamarosan.

D.

Take me down to the paradise city,
Where the grass is green, and the girls are pretty.
Take me home…

…szólt majdnem teljes hangerőn a walkman-em fülhallgatóján át a Guns’n’Roses. Éppen az egyik kedvenc válogatáskazettámat hallgattam, miközben üveges tekintettel bámultam a busz ablakán túl elsuhanó vidéki tájat. A nagyszüleimhez tartottam, pontosabban a nagypapámhoz. Pár napja felhívott telefonon, hogy lenne számomra egy nagy meglepetése, amit nem akart a család előtt odaadni – ez pedig (ismerve az öreget) csak valami nem mindennapi dolgot jelenthetett.
Végül indulásom után másfél órával, megérkeztem az úti célomhoz. Egyedül szálltam le a buszról, és a július végi hőség egy pillanat alatt mellbevágott. Nem voltam és hozzászokva az ilyen meleg nyarakhoz, mint amik mostanában voltak… Na mindegy.
Egy rövid sóhaj után, a városháza órájára pillantottam: negyed kettő.
- Remek… - jegyeztem meg csak úgy magamnak, ahogy elindultam az őrs felé. Mivel még javában tartott a munkaidő biztos voltam benne hogy a nagyapám még bent van – főleg hogy ő volt főnök a helyi rendőrségen. Régebben katona volt, szolgált az S.A.S.-nél is de aztán nyugodtabb élet reményében ide költözött a nagyanyámmal – viszont rengeteg emlékezetes történetet tud mesélni a múltjáról. Na de ez most nem számít. A lényeg, hogy rendőrségi berkekben eléggé elismert lett az évek során így lett a rendőrkapitány a megyében.
- Hello Phill! – köszöntem a portásnak nem sokkal később, amikor benyitottam a rend büszke őreinek főhadiszállására – Nagyapám bent van?
- Nézzenek oda, a kis Gregory! – jött a szokásos megdöbbenés. Az őrs veteránjainak egyáltalán nem számított ki hány éves, akit régóta ismertek nemes egyszerűséggel ráaggatták a "kis" jelzőt. Hiába, kisváros. – Igen, Charles  az irodájában van.
- Köszönöm… - indultam volna el, amikor is Phill utánam szólt még:
- Aztán jól mennek a dolgaid?
A tipikus öreges érdeklődés volt… Szerintem már ösztönösen meg kellett neki kérdeznie, hogy legyen mit mesélni a „kis Gregoryról, hogy bent járt az őrsön.” De most erre mit mondhattam volna? Sikeresen túléltem egy ostromot, mirefel kicsit részesévé váltam egy varázslóháborúnak? Hogy éppen szervezem a jövőmet, hogy valahogy túléljem az elkövetkező időket? Hogy fogalma sincs Phillnek mi is történik a világban igazából…?
- Hát csak a szokásos, minden oké – feleltem végül, aztán tényleg otthagytam már a portást. Bent aztán csupa ismerős arc fogadott, mígnem elértem végül nagyapám irodájáig:
- Üdv Ralric! – biccentettem az éppen kijövő férfinek, aki miután visszaköszönt, nyitva hagyta nekem az ajtót:
- Mit csinált már megint? – kérdeztem belépve a kis szobába, az egyenruhás férfit.
- Greg! Nézzenek oda, sikerült meglepned! – köszönt barátságosan a nagyapám ahogy felállt az asztala mögül – Áááá, csak a szokásosat… Megint Parm kocsmája előtt fenyegette a neki nem tetszőket egy kalapáccsal… De aztán a légynek se tudna ártani… Na mindegy. Mesélj, mi újság van otthon?
Ezek után hosszú beszélgetésbe kezdtünk mindenféle dologról, ami csak szóbakerült. Szerettem így eldumálgatni az öreggel, mert jól átlátta a dolgokat. Nagyjából másfél óra után, aztán elindultunk kifelé:
- Na gyere – mondta – Megmutatom miért hívtalak ide – kanyarított felém egy féloldalas vigyort (valami olyasmit, mint amilyen az enyém is lehetett). Damien biztos díjazta volna.
Nem sokkal később már a szolgálati autóval robogtunk kifelé a városból. Nem kellett sok ész hozzá hogy rájöjjek, a nyugti völgyben álló kis telkünkre megyünk. Fogalmam sem volt hogy miért, de előbb-utóbb úgyis ki fog derülni, úgyhogy nem nagyon találgattam. Végül leparkoltunk a kert végében álló fészer előtt, és kiszálltunk az öreg Fordból.
- Megérkeztünk – mondta az öregem, ahogy elindult az épület felé – A születésnapodon akartam odaadni, de anyád úgyis azt mondta volna, hogy még korai – folytatta, ahogy elkezdte leoperálni a lakatot az ajtóról – Ez egy…
- 1986os BMW M3as – vágtam bele a szavába, ahogy feltárult a benti helység – Hol szerezted?
- Vettem – válaszolta nemes egyszerűséggel, ahogy elkezdett kotorászni a zsebében – Mintha azt mondtad volna, hogy abban a… másik világban mostantól vagy nagykorú. Itt van hát az ajándékod – nyújtott át egy barna papírzsacskót.
Remegő kézzel öntöttem ki a tenyerembe a tartalmát: kocsikulcs és…
- A jogosítványom? – döbbentem meg. A mugli világban semmiféle igazolványom nem volt, ezért sem lehetett jogsim soha… Legalábbis azt hittem.
- Egyik ismerősöm a londani közlekedésrendészetnél tartozott nekem néhány apró szívességgel – válaszolt vigyorogva az öreg – Na mi lesz, nem próbálod ki?
---
Már sötét volt, amikor megint a buszon ültem, és hazafelé robogtam. Éppen Kurt Cobain ordította a fülembe a Smells Like Teen Spirit-et, miközben alig bírtam megülni egyhelyben. Megkaptam életem első autóját! Rövid tanácskozás után azonban úgy döntöttünk a nagyapámmal, hogy otthagyjuk a fészerben. Otthon nem tudnám hová tenni, meg még a felmenőim sem tudnak róla – és ez így is volt jól. Csak aggódtak volna hogy éppen merre járok, és társaik. Ez a mi titkunk lesz a nagyapámmal, még egy jó darabig valószínűleg. Az öreg pedig bízik bennem: akkor vihetem a kocsit és oda, ahova akarom. Megkaptam a fészer kulcsát, és ahogy ismerem, úgysem fog kérdezősködni. Talán nem is tudja, hogy éppen a legjobbkor adta az ajándékát…
---
Hazaérve két levél fogadott az asztalomon. Az egyik Becky-től jött, a lánytól aki a szomszédban lakott. A legfájóbb dolog az idei nyárban az volt, hogy el kellett költöznie Manchester mellé. Az apját áthelyezték az irodában, és ment az egész család… Ki tudja, ha még itt lenne a lány, lehet hogy gondolkozás nélkül a hátam mögött hagynám a varázslóéletet… De nincs itt, ígyhát félretettem a levelét, és először Damienét bontottam fel:

Sem az elfekbe, sem a tanácsba nem vetek sok hitet, de számításba kell venni őket is. Talán lesz közöttük néhány bulizós arc, akikre lehet számítani. Talán…
Amúgy megszereztem a ménest amiről beszéltünk, szóval a törpök között szabadabban tudunk majd mozogni. Szerintem meg kéne találni a módját, hogy eljussunk valahogy az Olümposz környékére, lehet hogy sikerülne a hegyekben vagy Völgyzugolyban szállást találnunk. Mintha azt mondtad volna, hogy az Ikarusz példáját követő vaddisznó ura jó haverod, akár még őt is meg lehetne kérdezni, nem?
Addig is, ha nem jössz el az se gáz, de mindenképpen kellene valami lazulós helyet találnunk. Nem tudsz egy üres kérót valamerre? Szerintem legkésőbb Kisasszony havának közepénél el kéne lépnünk itthonról valami ürüggyel, hogy személyesen megbeszélhessük a dolgokat. Mit gondolsz?

G.

Hazaérkezvén ismét egy levél fogadtott. Lassan már menetrendszerűvé válik, hogy néhány naponta beállit ez a hülye bagoly… de talán nem is baj. Habár különösebben nem vagyok oda érte, de nem árt mindenre felkészülni. Mozgalmas napom volt, lassan már mindent elrendeztem… de előbb a levél.

Minden lehetséges… még az is, hogy elmarad a party és fölöslegesen keverjük itt a bólét. Idővel elválik, de ha végül összejönnek a dolgok, szerintem akkor sem számithatunk az elfekre. Túl régiek ők már ahhoz, hogy aktivan részt tudjanak vagy merjenek venni egy olyan buliban, mint amire most készülünk.
Az Olümposz egy érdekes kérdés. Szépen kalkulálgatunk itt, de a dolgok jelen állása szerint Szent Mihály havának elején oda kell mennünk audenciára… márpedig ez a dolog egy cseppet sem tetszik nekem. Habár az azt jelentené, hogy minden a legjobb ütemben halad, akkor sem lennék oda a dologért: inkább előbb üssön be a dolog, mint később… hiszen bejutni talán még mindig egyszerűbb, mint kifelé jönni. Az öreg jó srác, biztos tudna alánk kellékeket is adni, de ha beüt a sötétség, valszeg inkább ő is meghúzza magát, sosem volt az a hősködő alkat… már amennyire én tudom. Megnézem mit tehetek, de azért egy kecót szerezni nem olyan egyszerű dolog… főleg azért, mert ha sikerül is, maximum Minas Tirithben, az pedig egy kicsit közel van a tűzhöz. Kéne valami eldugott kalyiba minél messzebb, de ez túlmegy az én lehetőségeimet.
Mondom, a tali jó ötlet, csak egy kis idő kérdése. Lassan elsimitok itt mindent, rendben hagyom a házat… viszont kéne egy semleges terep, ahova nem nagyon tudnak utánunk jönni semmiféle rosszindulatú képződmények. Ezen kéne gondolkodni.

D.