Oldal nyomtatása - Bazársor és kirakodóvásár

*Mióta megkapta a megpályázott oktatói pozíciót, és székhelyét átette az egyetemvárosba több történetet is halott a bazársor különlegességeiről. Az a hír járja erre mindenfelé, hogy itt szinte bármit megkapni. Eme állítás behatóbb tanulmányozása céljából érkezett ide ma este az Ausztrál. Na és persze a rejtett szükség is vezette, hogy ráleljen arra ami számára nélkülözhetetlenen az elmúlt években. A tömeg valóban nagy volt a késői óra ellenére is. A lámpák fényénél sürgött forgott a nép. Craig is belevetett hát magát a vásári sokadalomba. S gondosan tanulmányozva az árusok portékéit jár fel s alá az emberek között. Reménykedett abban is, hogy talál néhány hasznos eszközt a demonstrációihoz az előadásokra. Hisz szokatlan, és Britanniában nem igen fellehető tárgyakat alapanyagokat keres. Kíváncsian járkált hát fel s alá. Szakmai érdeklődéstől fűtötten, na és persze abban a titkolt hitben, hogy rátalál az átváltoztatott Orchideára is, mely számára jelen állapotában oly értékes lenne.

Ebben a tudatban jár fel alá a standok között. A környező bámészkodóktól, és árusoktól merőben eltérő viseletben. Ezen a hűvös tavaszi estén fekete bőrkabátot visel, sötét kék farmernadrágot, és az i-re a pontként egy fehér tornacipőt. Meg meg áll ki időre, és alaposan szemügyre veszi a kínált portékát, melyet magatartását időnként éles bírálat, és megjegyzések kísérik az árusok részéről. Tekintettel rá, hogy öltözéke nem sejtett túlzottan nagy szakértelmet. Ezzel azonban cseppet sem törődve mérget tovább nézelődik, bámészkodik.*

Ismerős Ismeretlennek

Már egy jó ideje itt tartózkodom az egyetemi városban köszönhetően annak, hogy végre a családom nagy-nagy megelégedésére újra rászántam magam a tanulásra és felvételiztem az Akadémiára, ahová szerencsére fel is vettek. Most megpróbálok nyugton maradni és elvégezni az iskolát, lehetőleg elsőre, mindenféle halasztás nélkül. Természetesen ettől függetlenül nem viszem túlzásba a tanulást, inkább a régi nagy szenvedélyemnek a barangolásnak hódolok, annyi különbséggel, hogy most nem a nagyvilágot járom keresztül-kasul, hanem Hertfordshire városát és annak környékét fedezem fel. Sajnos most nem engedhetem meg magamnak azt, hogy csak úgy lelépjek, mondjuk egy hónapra például Indiába, pedig oda most nagyon szívesen ellátogatnék. De most háború van, jobb, ha nem tűnök el egyik pillanatról a másikra, meg amúgy is elhatároztam, hogy ezt az iskolát elvégzem, és csak utána veszem fel újra a vándorcipőt és folytatom az új helyek megismerését.

Na meg persze ez idő alatt, amit itt az egyetemen szándékozok eltölteni, megpróbálom megmenteni a kapcsolatomat életem szerelmével. Azt hiszem nagyon is bánom azt a pillanatot, amikor is a kis örökös érkezésének hírére berezelve összecsomagoltam és mindenféle szép szó nélkül leléptem otthonról. Rohadtul nem volt jó döntés, de naná, hogy mindig utólag okos az ember. Így jártam ez van. Remélem még menthető a helyzet, de eddig hiába bombáztam Nessát a levelekkel, hogy beszélnünk kellene és sajnálom az egészet, nem kaptam rá választ. Meg is értem a sértődöttségét, elvégre otthagytam jócskán a szarban, amit természetesen én okoztam. Azt hiszem, nem sokára itt lenne az ideje, hogy személyesen is megjelenjek a háza előtt és úgy esedezzem a bocsánatáért.

Miközben ezeken a dolgokon agyalok, eljutok végre a mai napra tervezett látogatásom helyszínére. Az a mendemonda járja a városban, hogy van itt egy vásár, ami egyszer csak megjelenik, majd eltűnik a szemünk elől. Ráadásul rengetegféle olyan dolgot is meglehet itt találni, amit máshol nem. Így hát bátorkodtam idejönni most én is, hogy a két szememmel láthassam ezt a helyet és elmondhassam, hogy már itt is voltam. Igazából semmiféle konkrét célom, nincs ami miatt idejöttem, csak a kíváncsiság hajt, mint mindig. Remélem ezúttal nem sodor semmiféle bajba eme rossz tulajdonságom. Most egyáltalán nincs hangulatom a meneküléshez, illetve a magyarázkodáshoz. Most szimplán csak érdeklődő bámészkodó szeretnék lenni, aki még azt sem tartja kizártnak, hogy a végén valamiféle tárggyal távozik a vásárról. Hisz ezeknek pont ez a céljuk, hogy minden vackot eladjanak drága galleonokért és sarlókért.

Egyelőre csak mászkálok és nézelődök, néha odasétálok egy árushoz, hogy közelebbről is megnézzem, mit akar eladni a hülye és manipulálható tömegben köztük például nekem is. Semmi számomra értékeset nem találok, védő amulettekre pedig nincs szükségem, azt hiszem meg tudom magam védeni azok nélkül is. Néha a tömeget is szemügyre veszek, hátha látok közöttük érdekes alakokat, akik mondjuk nem halálfalók. Azoknak a társaságára rohadtul nem vágyom se most, sem később.

Épp az egyik árus bódéját közelíteném meg, amikor a saját figyelmetlenségemből kifolyólag belemegyek az egyik szintén bámészkodó embernek. –Bocs haver. – kérek elnézést szinte abban a pillanatban, hogy az ütközés bekövetkezik. Ránézek és valahonnan nagyon is ismerősnek tűnik az arca, de fogalmam sincs, hogy honnan ismerem. Viszont a kíváncsiságom nem hagy nyugodni szóval folytatom tovább a beszédet, hátha rájövök, hogy kivel sodort össze a sors. – Nem ismerjük mi egymást véletlenül valahonnan? Én biztos vagyok benne, hogy már találkoztunk valahol, csak nem jut eszembe, hogy hol. – na szépen letámadom én is szegényt, de egyáltalán nem zavartatom magam, sőt inkább folytatom a szövegelést. –Isaac vagyok. Benned kit tisztelhetek? – A vezetéknevemet direkt nem árulom el egyelőre. Hátha így is beugrom neki, ha meg nem akkor csak később annyi fog neki megmaradni, hogy találkozott egy Isaac nevű fura fazonnal.

*Craig Angliai tartózkodása alatt megszokhatta már, hogy úton útfélen mindenféle alakba botlik, és hogy rendszeresen beleütköznek, fellökik stb. Miért is lenne ez éppen a mai este folyamán másképpen. Ahogyan csirkelábak, zsugorított krokodilfejek után kutakodik az egyik árus standjánál ismét megtörténik, az úgy látszik "elkerülhetetlen". Egy nagyjából vele egykorú fiatalabb alakkal kerül összeütközésbe ezúttal. Legalább is az biztos, hogy a korkülönbség relációtól függetlenül nem lehet több egy, két évnél. "Bocs haver".?? Hangzik a bocsánatkérés kissé pongyolán. Ami azt illet Craig itt tartózkodása óta, már jó néhány olyan figurával találkozott, aki egy hasonló megnyilvánulás kapcsán rögtön agresszívvá vált volna vélt, vagy valós sérelme kapcsán. Szinte nem is gondolta volna hogy járnak erre Angliában kevésbé vaskalaposan gondolkodók is. Különösen itt az egyetemvárosban. Sejlik fel benne közben a korábbi tanár kolléganőjével esett incidense. Minden esetre túl vannak a dolgon, és Craig indulna is tovább, ha csak nem vélnék felismerni ismételten. A kócos varázsló kissé kelletlenül fordul vissza a hang irányában. Pár nappal ezelőtt éppen ehhez hasonló módon vélték felismerni zenekaros múltja kapcsán, és ami azt illeti, most semmi kedve egy ilyen jelegű beszélgetéshez. Mindezek ellenére ad egy esélyt magának, és megfordulva haját kisöpörve a szeméből végig mustrálja a másikat. Azonban nem igazán tűnik ismerősnek számára. Nem akar, vagy nem tud emlékezni ez most teljességgel mindegy.
A srác hamarosan be is mutatkozik így Craig is így tesz, az ismeretlenéhez hasonló közvetlennek mondható stílusban. Közben ad magának egy újabb esélyt a felismerés tekintetében, azonban most sem, jár sikerrel.*
- Hát ami engem illet Craig vagyok, de megmondom neked őszintén egyáltalán nem vagy ismerős nekem.. *S közben csendben tovább szemléli a másikat. Erősen kutakodik, de továbbra sincs eredmény. Közben néhányan komolyan zsörtölődni kezdenek körülöttük, mivel kis intermezzójukkal feltartják a bámészkodó tömeget.*

Értetlen s meglepett fejet kapok viszonzásul, de ez még nem fog visszatántorítani. Megértem, ha hirtelen nem mer, vagy nem akar megismerni, hiszen a mai világban senkiről sem lehet tudni, hogy pontosan micsoda, és soha nem lehet tudni, hogy az illető milyen szándékkal is jött pontosan. Ha az ember egy kicsit is óvatos, akkor nem áll le idegenekkel beszélgetni, de én már csak olyan hülye és meggondolatlan vagyok és ráadásul még a korábbi hibáimból sem tanulok, hogy lazán felismerek olyan embereket is az utcán, akiket lehet, hogy még életemben nem láttam. Vagy mégis? Nem tudom, igazából nagyon sok fogalmam nincs arról, hogy honnan a fenéből ilyen ismerős a srác, de egyszer majdcsak beugrik a dolog. Pont ezért igyekszem minél inkább megdolgoztatni az agytekervényeimet, hátha rájövök a megoldásra.

Bemutatkozik és így kiderül, hogy Craignek hívják. Craig… Craig… Craig.. Még mindig nem akar beugrani a dolog. Hiába is próbálom nyüsztetni az agytekervényeimet, eddig nem sok eredményre jutottam. Pedig biztos vagyok benne, hogy mi már valahol találkoztunk. Annyi helyen jártam már a világban és annyi emberrel találkoztam már… Az is lehet, hogy csak összekeverem valakivel. Nem az nem lehet, biztos vagyok benne, hogy mi már találkoztunk.
- Semmi gáz, előfordulhat ilyen. Az is lehet, hogy csak én keverlek össze valakivel. Ha ez állna fenn, akkor az elnézésedet kérem. – Válaszolom, miközben vetek egy két mérges pillantást a körülöttünk mászkáló emberekre. A francért kell nekik itt mérgelődni, most mit zavarja őket, hogy mi itt dumálunk? Van mellettünk hely, simán elférnek.

- Túl sok helyen megfordultam már, és annyi embernek bemutattak már, hogy néha összekeverem őket az ismeretlenekkel. Lehet, hogy most is ez történt. – tartom szóval, hátha az így nyert idő alatt sikerül kitalálni, hogy honnan ismerem. Amazonas környékéről? Nem hiszem ott nem futottam össze másik európaival? Finnországban esetleg? Nem hiszem ott annyit ittunk, hogy kész csoda, hogy a finnekre emlékszem, nem hogy egy esetleg bemutatott személyre. Ausztrália? Ott Nessát ismertem meg, de az egy másik sztori. Hmmm… talán Japánban futhattunk össze valamikor. Ott elég sokáig tartózkodtam, jó pár emberrel összehaverkodtam, lehet, hogy onnan ilyen ismerős. Pedig olyan biztos vagyok én abban, hogy láttam már valahol. Próbálok visszaemlékezni a Japánban töltött időre, hátha beugrik egy megmaradt képkocka vagy valami apró kis foszlány, amiből már el lehetne indulni. Pörögnek a kockák, az emlékek a fejemben, megpróbálom az összeset felidézni, hátha. eddig reménytelenül.

Vagy mégsem? Hirtelen beugrik valami emlékfoszlány Japánból. Valamiféle rendezvényen futhattunk össze, ami közel volt ahhoz az étteremhez ahol melóztam. De az is lehet, hogy az étteremben szolgáltam ki egyszer. Nem tudom magamban tartani a dolgot, ezért újra megszólalok. – Egy utolsó próbálkozás, ha most sem ugrik be, akkor nem zaklatlak tovább. Jártál te Japánban? Mert van egy olyan érzésem, hogy mi ott találkoztunk valamikor. Legalábbis nekem onnan vagy ilyen ismerős. Végre rájöttem. Azt hiszem.– van egy olyan érzésem, hogy ő ezzel a lelkesedéssel nem biztos, hogy ő is egyetért. Lehet, sőt valószínű, hogy a szíve mélyén igazából a pokolra kíván, de valahogy ezt a reakciót is megérteném> Ha én is normális emberként viselkednék, lehet, hogy nekem se tetszene, ha csak lerohannának valahol és megpróbálnák bizonygatni, hogy ismerjük egymást. De én már csak ilyen idióta vagyok, hogy képes vagyok bárkivel leállni beszélgetni, azokkal meg pláne akiket valahonnan ismerősnek találok. Én már csak ilyen vagyok. Ilyen zavaró tényező ebben az életben. De nem tehetek arról, hogy minden jöttmentről azt hiszem, hogy már láttam.

*Craig nem jut előrébb túlságosan az emlékek útvesztőjében, annak ellenére sem, hogy a másik némi támpontot szolgáltat japánnal kapcsolatban. Természetesen nem vágja rá azonnal, hogy igen persze.. járt ő japánban tehát valóban találkozhattak. Annál is inkább mivel kissé zavarba ejtő a másik viselkedése. Érti Craig, hogy közvetlen próbál lenni, na de ennyire ragaszkodni egy vélt ismeretséghez, ez kissé szokatlan. Persze határozottan üdítő színfolt de szokatlan.

Az ausztrál varázsló nem is igen zavartatja magát, sőt mi több arcrezdülés nélkül nézelődik jobbra, s balra míg a másik japánról beszél. Így a maga részéről ő sem szolgáltat különösebb támpontot, mely esetleg segítségére lehet Isaac-nek. Túl sok helyen? Ízlelgeti magában a másik szavait, és be kell ismernie magának nem különösebben érti, mért ilyen fontos ezt kihangsúlyozni.. ne de mindegy is. Az időközben feltorlódott emberek lassan beletörődnek a maradandó akadályba, és kissé elcsitulnak. Így marad idő méregetni egymást. Bár ez utóbbiból Craig egyre kevésbé veszi ki a részét, mi több egy pillanatra el is fordul mivel érdekes dologra bukkan az egyik közeli kacatkupacban. Ez pedig nem más mint egy zsugorított aligátorfej. Elég viseltes, de ennél jobbat őszintén szólva nem látott a piacon eddig. Int is az árusnak, aki hanyag kézmozdulattal adja az Ausztrál tudtára, hogy szolgálja csak ki magát. Craig időközben megdörzsöli az orrát, és a fej felé int a mutatóujjával minek hatására a koponya a tenyerébe emelkedik. Alaposan megvizsgálja, megforgatja a tárgyat majd újból az árushoz fordul.*
- Ezt elviszem becsomagolná kérem. *Szól, s az árus unott mozdulattal újra birtokba veszi a fejet, és a standja alatt kezd kotorászni valami tartóféleségért. Ezt az időt kihasználva Craig gondolatait kissé összeszedve fej vakarva fordul vissza Isaac-hez*
- Ne haragudj, de még mindig nem nagyon vagy ismerős nekem.. *Majd pár perces szünet újra, és elfordulás, míg Craig fizet, és átveszi a vászonkendőbe csavart fejet, s megköszöni az eladónak a dolgokat. Eztán fordul csak vissza.*
- De jártam én is japánban, szóval akár tényleg találkozhattunk is, de ami azt illeti miből gondolod például, hogy nem valaki egészen mással beszélsz most aki épp csak felhasználja a testemet, vagy esetleg csak az alakomat?? *Teszi fel a határozott kérdést Craig rezzenéstelen arccal, mely ebena tömegben kissé szürreálisan is hat.*
- Nahh de mindegy is.. *Folytatja meg se várva az esetleges választ, és kérdez közben*
- Te amúgy ismerős vagy itt?? Csak mert én nem, és keresgélek pár dolgot, nem láttál esetleg valamelyik standon használható csirkelábakat, vagy majomfejet?? *Kémleli most kíváncsian Craig újdonsült ismerősét*

Ezt az ismerlek, nem ismerlek dolgot, jobb inkább hagyni, mivel úgy tűnik, hogy a másik fél nem nagyon erőlteti meg magát abban, hogy gondolkodjon, én pedig már felhasználtam szinte az összes forrásomat ilyen téren, szóval inkább csúfosan, de visszavonulót fújok, mint hogy tovább égessem magam és idegesítsem Craiget. Itt az ideje normálisan viselkedni, úgy ahogyan egy felnőttnek kellene. De ez néha túl nagy elvárás tőlem, valahogy eddig nem voltam képes normálisan felnőni, vagy éppen felelősséggel gondolkozni. Az anyukák feltehetőleg nem velem példálóznak, amikor azt mondják a gyerekeiknek, hogy ne álljanak le idegenekkel beszélgetni, még akkor is, ha ismerősnek vélik az illetőt. Ez a szabály ebben a háborús, kegyetlen időszakban pedig még inkább bele van vésve szegény kisgyerekek fejébe, érthető okokból, hiszen egyik szülő sem akarja elveszíteni gyermekét.

Mindeközben a varázsló ügyet sem vetve fordul az árushoz és nézegeti annak igencsak bizarr kinézetű portékáit. Finoman szólva is hanyagolva vagyok, ami teljesen érthető is, hiszen még mindig ismeretlenek vagyunk egymásnak, akármennyire is erőltetném azt a dolgot, hogy ismerem valahonnan. Ameddig nem figyel rám, hanem a saját dolgát végzi, addig én is körülnézek a bazáron, bár engem nem az eladó árucikkek érdekelnek, inkább az embereket, a tömeget figyelem. Az arcukat, a mozdulataikat, a legapróbb rezdüléseiket is próbálom megfigyelni. Imádom ezt csinálni, amikor tömeg vesz körül. Nem érdekel, hogyha ezzel a körülöttem mászkáló embereket idegesítem, ők is lazán megtehetnék, hogy nem vesznem rólam tudomást, mint ahogy én sem veszek tudomást az engem nem érdeklő emberekről.

Aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy Craig újra felém fordul és hozzám beszél. Alig észrevehetően megrázom a fejem, tekintetem a tömegről visszavándorol a varázslóra. –Semmi gond. - felelem, amikor azt mondja, hogy nem ismer engem. – Akkor csak szimplán mégiscsak az történt, hogy én kevertelek össze valakivel. Én kérek elnézést. – aztán újra elfordul tőlem és inkább az árussal törődik megint. Aztán pár perc elteltével figyelme újra rám irányul. –Fogalmam sincs, hogy honnan gondolom, hogy ismerlek. egyébként az meg eszembe sem jutott, hogy mi van, ha csak valaki felhasználja a testedet. De ugye ez nem így van? Mármint most nem másvalaki vagy Craig bőrében ugye? – válaszolok rá még akkor is, hogyha a varázsló nem tartja lényegesnek a dolgokat és közben igencsak érdekes szemekkel nézek rá. Ez tényleg eszembe sem jutott, szóval meg is látszik, hogy mennyit szoktam gondolkodni néha. Bár gyanítom, hogy nem sok embernek jutna eszébe az, hogy akivel beszélget az valójában nem is az. Vagy ne induljak ki magamból?

- Be kell, hogy valljam őszintén, magán ezen a bazáron most vagyok lenn elsőként, de talán öt-hat standdal ezelőtt mintha láttam volna egy igencsak megviselt állapotban levő majomfejet. Legalábbis arra hasonlított. – felelek a kérdésére miszerint nem láttam e valahol csirkelábat meg majomfejet. Igazából nem ezeket figyeltem, inkább csak bámészkodtam és próbáltam átérezni a hely csodálatos atmoszféráját. –Egyébként mire használod majd őket? –kérdezem kíváncsian, mert nem sok elképzelésem van arról, hogy az aligátorfejet és a majomfejet mi mindenre lehet használni. nyugodtan lehet nevezni tudatlannak, de csak ilyen téren, mert azért annyira én sem vagyok hülyegyerek.

*Isaac úgy látszik lassan végre letesz erről a ki kicsoda játékról, és ez Craig-et némi nyugalommal tölti el. Na persze ehhez az is hozzájárul, hogy végre vásárolt valami számára hasznos tárgyat itt a piacon. Arról nem is beszélve, hogy a másik eközben tökéletesen elvolt magában, és nem hajtogatta tovább az ismeretségről szóló történetet. Így a tranzakció végeztével pontot is tesznek ennek az egésznek a végére. *

- Ugyan felesleges elnézést kérned.. Egyáltalán nem valószínűtlen, hogy összefutottunk, csak egyrészt nem valami jó az arcmemóriám másrészt abban az időben eléggé szét voltam csúszva.. ahogy mondani szokás.. *Magyaráz Craig valamivel barátságosabban. Hiszen valóban nem lehetetlen a dolog. Azonban most a másik ismét kissé zavarodottnak látszik. Jól látszik, hogy Craig feltevése kissé elbizonytalanítja. Erről jól árulkodik a kérdése. Craig pedig nem habozik egy percet sem tovább mélyíteni a bizonytalanságot.*

- Hát szerinted, ha így lenne, bevallanám? *Mondja s közben ravasz fény csillan az Ausztrál szemében. A következő percben pedig máris újabb értékes információkhoz jut.*
- Esetleg megmutatnád merre láttad őket?? *Kérdi Craig kíváncsian, hátha segítségére lesz a másik, ha már eddig amúgy is ilyen közlékeny volt. S közben válaszol is a másik kérdéseire. Elvégre túlzottan nem siet, és ezek a varázstárgyak valóban fontosak most neki. És sosem lehet tudni mi módón, köthet az ember újabb hasznos ismeretségeket.*

- Használni nem feltétlenül tervezem, demonstrálni kellenek az előadásaimhoz. Itt tanítok nem messze az egyetemen aztán az egyik előadásomhoz ezek gyakorlatilag elengedhetetlenek, csak sajnos itt Angliában nehéz beszerezni őket.. *Ecseteli Craig miért is van szüksége ilyesmikre, s közben várja, hogy a másik megmutatja e neki esetleg a standot ahol a nevezett portékát látta.*

- Meg persze. – felelem rögtön, mikor Craig azt kérdezi, hogy megmutatnám-e esetleg, hogy hol is láttam azt a majomizét. –Valahol erre volt – mutatom neki az irányt, ahonnan nem mellesleg én jöttem. Aztán szép lassú léptekkel megindulok a cél felé, és közben hallgatom Craig magyarázatát, hogy miért is kellenek neki ezek a különböző állatfejek. Nem gondoltam volna, hogy ezeknek ilyesféle hasznukat is lehet venni, én, mint egy néha nagyon is egyszerűen gondolkozó emberke, nekem az első gondolatom az lett volna, hogy dísztárgynak vagy valami ehhez fogható okból van rá szüksége. Eszembe nem jutott volna, hogy ezeket oktatási célra is lehetne használni. Na, itt is meglátszik, mennyire érdekel engem manapság, hogy mit is csinálnak a tanárok az óráikon. Aztán felfogom, hogy mit is mondott tulajdonképpen. Hogy ő itt tanít a közeli suliban. Ha pedig nem tévedek, akkor a közelben a Godrik van csak a közelben, ahová pedig én is járok. Micsoda hirtelen felismerések ezek. Eszembe nem jutott volna, hogy ő akár tanár is lehet. Vagy ezentúl sűrűbben kellene lélekben is ott lennem az órákon és nem csak testben punnyadni odabenn? Minden lehetséges. Még az is, hogy igazából a suliban találkoztunk, csak valahogy nem tudtam összekapcsolni sehogy sem. Na jah, talán használni is kellene azt a csöppnyi agyamat, amit kaptam.

Csak sétálok szótlanul elmélyedve az óriási és hatalmas felfedezésembe, aztán egyszer csak kapcsolok, hogy a majomfejet kellene keresni és azon, ha emlékezetem nem csal, akkor egy kicsit túljöttünk. B*ssza meg! Káromkodok magamban, nem igaz, hogy még erre sem tudok odafigyelni. – Ööö bocsi, egy kicsit túl jöttünk – szólalok meg hirtelen, majd visszafelé indulok el, és a következő standnál megállok. – Hát azt hiszem, ez lenne az, ha jól emlékszem. De ha nem akkor meg itt kell lennie valahol. – mondom, miközben állok az árus előtt azt nézve, hogy vajon jó helyre navigáltam-e a varázslót. Remélem, nagyon remélem, hogy igen. Hirtelen beugrik újra, hogy mi miatt is haladtam a kelleténél egy kicsivel tovább. Komolyan kész csoda, hogy ennyire szétszórtan még nem hagytam el a fejem vagy nem nyírt ki valamelyik halálfaló vagy akárki más, akinek nem jött át a szeleburdi énem. Ettől függetlenül, vagy ennek örömére azért még nem rohanok a templomba Istennek elmondani, hogy „héé haver köszi szépen, hogy eddig életben tartottál meg minden egyéb, tényleg baromira hálás vagyok érte csak ez éppen nem látszik de azért köszi még egyszer”.

- Te komolyan a Godrikban tanítasz? – bukik ki belőlem a kérdés. Időben tudom. – Vicces, mert én oda járok, idén kezdem el a sulit. Tudom, feltehetőleg rohadtul unod már ezt a sztorit és én sem akarok rá többet kitérni, de akkor megoldódott a rejtély, hogy honnan lehetsz ilyen ismerős. De ezt a témát hanyagoljuk is, unalmas lehet. – Szegény. Már megint ezzel fárasztom. Ha most nem fog megátkozni, akkor soha. De inkább nem is emlegetem többé ezt a témát, mert mint már hangosan is kimondtam, igencsak idegesítő lehet számára ez az ismerlek, de honnan dolog. –Egyébként honnan jött a késztetés, hogy taníts? – kérdezem tőle, mert mindig is érdekelt, hogy egyeseknek, hogy jut az eszükbe, hogy felálljanak a katedrára és megpróbálják teletömni az ifjúság fejét mindenféle hasznos-haszontalan okossággal.

ui.: már az előzőnél is akartam írni, csak elmaradt, de bocsi a késésért, meg azért is, hogy nem lett valami nagy szám.

*Craig-nek ezúttal szerencséje van. Egy pillanatra felcsillan előtte a remény, hogy talán mégis sikerülhet beszereznie a szükséges ereklyéket. A srác kifejezetten segítőkész. Lassan meg is indulnak a még mindig kavargó tömegben. Craig csendesen követi a másikat. S ezzel, hogy odébb állnak meg is szüntették azt a kisebb forgalmi akadályt, melyet a korábbi téblábolással, és csevegéssel idéztek elő. Komótosan haladnak előre kerülgetve a színes kavalkádot. S bár kezdetben Isaac kissé bizonytalannak tűnt, végül megtalálják a standot.

Craig gyakorlottan néz körbe és meg is találja a rakásnyi mindenféle között a zsugorított majomkoponyát.*
-   Ez lesz az! *Nyúl is érte hamar, majd a kezébe véve megvizsgálja ezt is egy kicsit. Tökéletes darab megfelelő a célra. Gondolja magában, és máris fizetéshez készülődik. Majd miután letudta a vásárlást gondosan el is teszi a holmit. Közben a másikhoz fordul.*

-   Köszönöm a segítséget! *Mondja őszintén, s kicsivel nyugodtabb is most már, hogy nem marad kellékek nélkül a közelgő előadása előtt. Kissé megint megfeledkezett a másik kérdéseiről, ám esze ágában sincs udvariatlannak lenni, így hamarost válaszolni is kezd. Az időközben felmerülő kérdésekre.*
-   Nahh ez viszont könnyen lehetséges.! *Reagál Craig ezúttal első ízben tökéletesen a párbeszédre koncentrálva.*
-   Bár nekem így sem ugrasz be, de ez semmit sem jelent az elmúlt pár napom mióta itt vagyok egy merő rohanás. Örülök is, hogy most már legalább ezt beszerzés rész letudtam. *Vet közben elégedett pillantást szerzeményeire.*
-   Ami meg a tanítást illeti, nem igazán tudom megmondani, mióta Angliába jöttem sok mindennel próbálkozta, de eddig egy sem volt az igazi. Most azt hiszem eljött ennek is az ideje, aztán meglátjuk, ha nem válik be keresek mást.. azt hiszem. *Magyarázza, s közben ő maga is kicsivel jobban belegondol a dolgokba. Hogy mi vette rá erre, de nemigen tudná ennél pontosabban megmondani.*
-   Na és téged mi vitt a továbbtanulásra? Melyik szakra vettek fel? *Vált csevejbe, és kérdez vissza kíváncsian.*

Craig arcáról azt sikerül leolvasni, hogy sikeresen megtalálta azt, amit keresett, illetve a felszólalása is csak ezt a tudatot erősíti meg. Megvan a napi jócselekedet, végre valami hasznomat is veszik az emberek. Anyu most tuti, hogy büszke lenne rám, az ő „édes kicsi fiacskájára”, ahogyan ő szokott fogalmazni. Ilyenkor nem lehet semmi mást csinálni, csak mosolyogni, de azt szépen, hadd csillogjon az a fehér fogsor. De miért is beszélek itt anyuról, nem itt van helye a drágának. Valahogy tényleg boldogságérzettel tölt el az – és itt most feltehetőleg ki fogsz röhögni, de így van – hogy segíthettem valakinek, és ez a valaki, pontosabban és jelen pillanatban Craig, talán nem csak az idiótán viselkedő és cseppet gyerekes Isaacet látja. Bár eddig nem nagyon látott tőlem normális és a többi emberre jellemző viselkedési formákat, de innen is látszik, hogy mennyire elütök az átlagemberektől. Vagy csak szimplán hülye vagyok. Lényegtelen. Persze megváltozhatnék. Komolyodhatnék például. De minek? Csak elveszíteném az egyéniségemet és önmagamat. Egy selejt lennék, egy önmagát inkább elhagyó valami, aki inkább feladta a személyiségét, hogy olyan legyen, mint a marhák a társadalomban. Köszönöm, de én inkább kilógok. Az szimpatikusabb.

-Igazán nincs mit. – válaszolom, amikor megköszöni a segítséget, aztán hallgatom a válaszát. Eddig nem volt valami beszédes, jobban lekötötték a különböző portékák, de érthető is, ebben a háborús helyzetben ki áll le idegenekkel beszélgetni? Nem sokan az már egyszer biztos. –Az is közrejátszhatott abban, hogy elkerültük egymást, hogy nem az erősségem az iskolába való bejárás. Vagy ha mégis, akkor nem igazán lehet észrevenni, ott valahogy nem akarok a figyelem középpontjában lenni. Meg hát javarészt az évfolyamomon mindenki minimum 3 évvel fiatalabb nálam.- Na én is jóval osztom meg ezeket a „bizalmas” infókat, miszerint nem mindig jelenek meg az órákon. Pont egy tanárral, de mindegy is, nagyon úgy se tudnak velem mit csinálni, még igencsak év eleje van, olyan sokat nem hiányoztam, és az engem érdeklő órákra készségesen bejárok. Testileg legalábbis. Nem a legjobb hozzáállás, de hátha változni fog valamennyit.

Úgy látszik nem csak én kerestem a helyem a nagyvilágban vagy éppen Angliában. Nekem tökéletesen megfelelt a világjáró életmód, de hát az az átkozott Cupido nem eltalált azzal a rohadt nyilával…! Én még utazgattam volna, ha az ausztrál parton nem szeretek bele Nessával, akit aztán szépen cserbenhagytam. Bánom is már azt a lépésemet, de hát ha berezel az ember, akkor lelép. Legalább is az én felfogásom szerint. Vagyis pontosabban fogalmazva én léptem így. Hiba volt, de ez már a múlt, amit lehet nem ártana egyszer jóvátenni, bár attól félek, hogy addigra késő lesz. – Hogy miért tanultam tovább? Jó kérdés. A Roxfort után szinte rögtön elkezdtem bejárni a világot, aztán jött egy s más és a végén újra itthon kötöttem ki, majd úgy döntöttem, hogy bebizonyítom mindenkinek, hogy képes vagyok elvégezni egy iskolát és nem csak arra vagyok jó, hogy mászkáljak a nagyvilágban. – felelem az első kérdésére, majd néhány másodpercnyi szünet után folytatom. – Az általános diplomáciára vettek fel, szeretem is meg minden, de valahogy huszonegy évesként már nem tud annyira lekötni a tanulás, mint régebben. De már csak azért is végig fogom csinálni. Nehogy azoknak a rosszmájúaknak legyen igazuk. – teszem még hozzá. Általában ezzel szoktam magam győzködni, amikor reggelente semmi kedvem bemenni órákra. Gyakran meg tudom győzni magam, de olykor bizony előfordul, hogy semmi nem képes berángatni a suliba. Még maga Merlin se.

*Egyre inkább úgy tűnik, hogy a csevej kezdetét vette. A nehézkes kezdés, és némi bizalmatlankodás után, most úgy fest, hogy a korban egymástól nem sokkal eltérő tanár, és diák valamiféle párbeszédbe keveredik. Isaac tele van energiával, és csak beszél-beszél. De Craig-et ez most cseppet sem zavarja. Félig meddig ki is kapcsolja a tudatát. Megnyugodván sikerült beszereznie az ereklyéket. Így már nyugodtan hallgatja a másikat, aki készségesen osztja meg vele, mi célból keveredett az iskolába, és mik a tervei motiváció. Kezdetben egykedvűen figyel csak az Ausztrál. Aztán a srác mondandója kapcsán valami felkelti az érdeklődését. Pontosabban több dolog is. Ezek mentén pedig egyre tovább bonyolódhat a témázgatás tanár, és diák között. Miközben Craig lassan elindul kifelé a tömegből, ha a másiknak nincs ellenvetése, akkor együtt is haladhatnak a beszélgetés közben.*

- Általános Diplomácia Általános.. *Ismételgeti az Ausztrál.* Áhh meg is van!! *Üt szöget fejében a felismerés.*

- Azon a szakon egy kötelező tárgyam van az Alternatív Diplomácia! Nem tudom azon voltál e, de még ott nem láttalak.

*Jegyzi meg Craig inkább elgondolkodva, mint szemrehányóan. Elvégre ez nem egy Általános Iskola ide nem kötelező bejárni, csupán ajánlatos, ha már felvételt nyert az ember. Craig leginkább így gondolja így hanyagolja is a témát.*
- Jól el lehetsz engedve anyagilag akkor! *Jegyzi meg Craig minden rosszindulat nélkül inkább tréfásan az utazásokat illetően*

- Ha egyszer csak gondoltál egyet, és kész! *Mondja, de témát vált ismét miközben, ha elindultak kerülgetik a szembejövőket. Majd a sráckövetkező megnyilvánulásán kissé meglepődve rögtön válaszol is. Önmagában az döbbenti meg, hogy 21 éves korára már nem találja hasznos elfoglaltságnak a tanulást varázsló létére. Őszintén szólva azonban kénytelen belátni, hogy ő maga sem fordult mindig ekkora odaadással mágia felé.*

- Furcsa, hogy ezt mondod.. azért ha ennyire nem köt le a dolog nem biztos, hogy az iskolapadban van a helyed, de tényleg.. *Jelenti ki Craig viszonylag határozottan.*

- A másikat illetően pedig, ha elfogadsz egy tanácsot tőlem.. abból sosem sül ki semmi jó, ha mások kedvéért vállalsz ilyen elkötelezettséget.. ha téged nem érdekel a dolog, akkor szerintem inkább ne csináld.. *Magyarázza, miközben lassan kiérnek a tömegből.*
- én azt gondolom felsőfokú végzettség nélkül is lehet valaki hasznos.. sőt ami fontosabb, hogy tökéletesen el lehet boldogulni varázslóként e nélkül is..

Az agyamban gyorsan pörgetem az órarendem, hátha legalább felírva megtalálom az Alternatív Diplomácia órát. Biztos vagyok benne, hogy még ha a lista legalján is, de találok rajta egy ilyen címkével ellátott tantárgyat. S jöhet a kérdés, vajon részt vettem-e az eddig megtartott órák valamelyikén? Feltételezéseim szerint biztosan ott voltam már legalább az egyiken, de így konkrétan nem ugrik be, ami viszont nem sok jót jelent. Bár amilyen szétszórt és flúgos vagyok, nem lepődnék meg azon, hogy ha kiderülne, hogy eddig az összesen ott voltam. Bár ilyen csodák kétlem, hogy léteznek.

- Azt nem tudom biztosan megmondani, hogy voltam-e már benn az órádon, de feltételezem – és reményeim – szerint igen. De most így hirtelen nem ugrik be. – teszem még hozzá. Ilyen szempontból egy kicsit lukacsos az agyam. Felsorolom simán, hogy hány helyen voltam eddig meg ilyenek, de hogy milyen órákon voltam benn az elmúlt hónapban azt már nem tudnám biztosra megmondani. Ami érdekel, az megmarad, ami számomra kevésbé lényeges az meg elraktározódik valahol jó mélyen az agyamban. Az a hely tuti poros meg pókhálós és tök elhagyatottan fest. Ebben biztos vagyok. –Egyébként lehet, hogy azért nem láttál, mert nem vagyok az a tipikus elsősorban ücsörgő, folyamatosan készülő és órákon hiperaktív fajta. Jobb szeretem a hátsó sorok nyugalmát. Ha érdekes az anyag, akkor onnan is tökéletesen lehet figyelni. – na meg jókat aludni, de ezt a húú, de nagy titkot nem kell megosztani mindenkivel.

Arra a megjegyzésére miszerint jól állunk anyagilag csak egy mosollyal reagálok. Nem szokásom dicsekedni azzal, hogy mennyi is lehet a gringottsi széfünk mélyén. Az tény, hogy a többéves világjáró kalandtúrám jó néhány galleonjába került a Zachew famíliának. de a többségét a saját pénzemből fedeztem. Illetve ahol huzamosabb ideig maradtam ott dolgoztam is, mert véleményem szerint így könnyebb közelebb kerülni az emberekhez és így könnyebb megismerni a kultúrájukat.

Újra az iskolára terelődik a szó, de nincs ellene semmi ellenvetésem. Mindenkivel, bárhol bármikor elbeszélgetek bármiről. Lehet, hogy egyszer ez lesz majd a vesztem, de ilyen a természetem, önmagam ellen pedig nem fogok harcolni. Értelmetlen és felesleges lenne.

- Az a helyzet, hogy nem igazán tudok megmaradni sokáig egy helyen, ezért is kezdtem el utazgatni. Nem szeretem a kötöttségeket se, és ez elég sok problémát okozott már az életemben, mert ha úgy érzem, hogy szorul a hurok, akkor egyszerűen lelécelek. – Ezt nem is tudom, hogy miért mondom, de most már oly mindegy. –Igazából, mint már említettem, bizonyítani akarok. Hogy képes vagyok komoly felnőttként is viselkedni és képes vagyok valami hasznosat is csinálni és nem csak mászkálni a nagyvilágban. Ezért is jelentkeztem az Akadémiára, mert ebben láttam elég kihívást, amivel végre bizonyíthatnék.

- Köszi, a jó tanácst, megfontolom. – felelem, majd gyors gondolkozási idő után reagálok az előtte elhangzottakra. –Néha én is elgondolkozom azon, hogy mit is keresek én itt tulajdonképpen. De elég nagy a motiváció, hogy bizonyítsak. Még ha a családom elfogad egyszerű világjáróként is. Egyébként magát a szakot szeretem. Imádok megismerkedni új és tőlünk idegen kultúrákkal és emberekkel, ezért is kötöttem ki ezen a szakon. Meg valahogy ezt a 3 félévet lazán kibírom. A végzettség része meg annyira nem izgat, a nélkül is tökéletesen lehet utazgatni, nem igaz? – fejezem be mosolyogva. Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy idegennek, aki ráadásul még tanít is engem, fogok beszélni arról, hogy miért is kötöttem ki az Akadémián.

*A páros lassan maga mögött hagyja a nyüzsgő vásári sokadalmat, és nyugodtan mondhatjuk, hogy kettejük között végül egészen kedélyes párbeszéd alakult ki. Ez Craig-et a maga részéről elégedettséggel tölti el. Sosem árt, ha az ember jó kapcsolatot ápol a diákjaival. Ráadásul magában mindig is egy közvetlen, és elérhető oktató képe élt saját magáról. Persze lehet, hogy Isaac ezt a dolgot nem pontosan így látja, de ha valami gondja van úgy is el fogja mondani.

Az ausztrálnak efelől cseppnyi kétsége sem volt, hiszen eddig is mindig hangot adott a véleményének. Feltételezi hát, hogy ez ezt követően sem változik. Isaac nem igazán emlékszik járt ez az említett előadáson, de Craig ezt a megnyilvánulást figyelmen kívül hagyja. Hisz az imént már végiggondolta, ez nem az ő dolga, és ehhez tartja is magát. *

-   Lehet.. *Mindössze ennyit fűz hozzá az elhangzottakhoz, és közben tovább figyeli a másik reakcióit. Szerencsére Craig „megjegyzését” a másik nem vette magára, erről mi sem tanúskodik ékesebben, mint Isaac udvariasnak mondható mosolya. Craig megkönnyebbül kissé, hiszen nem állt szándékában megbántani a másik felet. Csupán kibukott belőle az őszinte felismerés. Ez pedig alaptermészetéből adódott.

Craig figyelmesen hallgatja tovább a másik magyarázatát, és érti ugyan a szavakat, logikát annál kevésbé lát benne. Na de ki ő, hogy ítélkezzen?, így figyelmesen hallgat tovább. Majd végül így szól.*

-   Hát .. *Kis szünetet tart itt.*
-   Ha neked ez tényleg elég motiváció, akkor kívánom, hogy kitartson minél tovább! *Mondja Craig teljesen őszintén. *
-   Igaz! *Vágja rá percekkel később a következő felvetésre, majd az időközben felvetődő kérdéseit azonnal fel is teszi a másiknak.*
-   Szóval akkor, ha jól értem elég sokat utazgattál.Igaz? Mikor külföldön jártál az ottani varázsvilággal is vegyültél, vagy csak mugli közegben mozogtál? Esetleg beszélsz több nyelvet is? Úgy értem bármilyet emberi idegen nyelvet, vagy valamilyen varázslények beszélte nyelvet? *Bombázza meg most az Ausztrál kérdéseivel a világjárót.*

- Köszi szépen, én is bízom benne, hogy elég lesz. – reagálom. Tényleg jó lenne, ha a motiváció valahogy kitartana, legalább féltávig, onnan meg már csak azért is megcsinálnám, maximum kevesebb lelkesedéssel. Mintha most annyira lelkesednék a tudatért, hogy iskolába járok… De a tudásért néha meg kell szenvedni, illetve ott lebeg az igazi, a valódi cél az orrom előtt, ami nem más, mint az, hogy visszahódítsam álmaim nőjét, a legfontosabb nőt, és ehhez az kell, hogy valamivel bizonyítani tudjak. Hátha végre képes lenne megbocsátani. Az annyira, de annyira jó lenne. Bár a napjaim így is jól telnek és boldog vagyok, de ez a boldogság messze van attól a csodálatos érzéstől amit Nessa mellett éreztem. De már megint mi ért gondolok rá?

Pár perccel később, most hogy a sulit kitárgyaltuk végre témát váltunk. Pontosabban Craig pörög rá arra a korábban elhangzott infóra, ami szerint bejártam a Föld nevű golyóbis jó néhány szegletét. Úgy látszik ez tényleg érdekelheti őt, bőbeszédűbbé és érdeklődőbbé vált. Csak úgy záporoztak a kérdések, nem gondoltam volna néhány perccel ezelőtt, hogy a beszélgetés ilyen formát fog felvenni, legalábbis az ő oldaláról. De nem baj tetszik ez a pozitív változás, most már talán még inkább fesztelenné, felszabadultabbá válik majd a beszélgetés és végre nem csak a suliról dumálunk. Azzal sincs semmi baj, mert én tényleg mindenkivel elbeszélgetek mindenről, de vannak ennél sokkal jobb témák, mint például az utazgatás.

-Igen, jól értetted. – kezdem a válaszom, ami feltehetőleg hosszúra fog nyúlni, köszönhetően a kérdéssor szerteágazottságának. – Igazából is-is. Amikor a finneknél jártam akkor csak muglikkal voltam körülvéve. Japánban is több időt töltöttem a varázsmentes társadalommal, köszönhető annak, hogy jó ideig egy mugli bácsi sushibárjában dolgoztam. De amikor a vándorcirkusszal jártam be Európát, akkor jórészt csak varázslókkal és boszorkányokkal találkoztam. – itt hagyok egy pillanatnyi szünetet azért, hogy emészthető legyen az információáradat, illetve nekem is kell a pihi, hogy a végén ne zagyváljak itt össze-vissza mindenféle baromságot. – Mikor, hogyan hozta a szerencse. Néha jó volt csak muglik közt lenni, máskor viszont jólesett, ha mágusok vettek körül. –egészítettem ki az előzőleg elhangzottakat. – Igen, beszélek egyet-kettőt. Sokkal jobban szeretek nyelveket tanulni, illetve az ember odakinn könnyebben is tanul. – Bár az angolt nagyjából mindenhol megértik, de azért még sem ártott, ha legalább az adott nyelven tudtam köszönni, meg mondjuk meg tudom kérdezni, éppen hogy van az illető, viszont egy-két nyelvnél tovább is jutottam, mint eme két mondat. – A varázslények által beszélt valamelyik nyelvet még nem volt szerencsém megtanulni. És te hogy állsz ezekkel a dolgokkal? Utazgatások? Vagy valamiféle hobbi? – kérdezek vissza én is, hogy végre valamit én is megtudjak Craigről. Szívesen beszélek én neki magamról, de azért most már én is kíváncsi vagyok a srácra.

*Az Ausztrál rögvest megkapja a választ a kérdéseire. Persze e felől egy másodpercig sem kételkedett, hisz amint eddig megismerte partnerét, tudta, hogy amaz rendkívül kommunikatív. A beszélgetés egészen kellemes irányba halad, és ezt nyilván a másik is érzékeli. A végén még egész jól elbeszélgetnek, gondolja magában Craig, miközben szinte öntudatlanul végigtapogatja a zsebeit, hogy megvannak e még az értékes portékák. Szerencsére minden megvan. Igazán kár lenn értük, ha már végre sikerült szerezni belőlük. Craig jól tudja, hogy ha bármi történne velük még egyszer végig kéne járnia a beszerzési folyamattal járó lélekölő, és unalmas tortúrát.
Craig figyelmesen hallgatja a másik válaszait, ám kicsit csalódott. Szívesen hallgatott volna élménybeszámolót a finnországi varázs társadalomról. Szinte bizsereg a tenyere ha az északi ország rúnakultúrájára gondol. Hisz Norvégia, Svédország a vikingek őshazája már csupán egy köpésre van a vodka, és a rénszarvasok földjétől.
Kár érte gondolja magában. A távol-kelet mágusairól, és boszorkányairól már nem is beszélve. Na de mindegy az ezekről szóló élménybeszámoló úgy látszik, elmarad.*
-   Gondolom, akkor Japánul is tudsz valamennyire! Sőt, ha étteremben dolgoztál nagyon is jól kell beszélned! *Lelkesedik Craig.*
-   Szeretem a Japán nyelvet! Kicsit olyan, mint az Arab erős, és határozott!. *Ecseteli tovább, de közben figyel is a másikra. Aztán ő is rátér a válaszaira a napirendre kerülő kérdéseket illetően.*
-   Én is szeretek utazni, ha azt vesszük az itteni tanulás is valójában kihelyezett munka nekem. Tudod, én Ausztráliából jöttem.! Mielőtt ide jöttem volna jártam Japánban is, de erről már beszéltük. Ott felszedtem egy kicsit magamra, de nem sokat. Meg anno az iskola alatt cserediákkodtam az USA-ban is! *Magyarázza Craig a másiknak, s közben egy-egy emlékfoszlány fel is villan lelki szemei előtt.*
-   Összességében szeretek utazni, és sok helyre elmennék még, de most egyelőre meg vagyok elégedve. Szeretnék a tanításra koncentrál, és a lehető legjobban végezni a dolgom. *Tér vissza Craig az iskolára, de csak egy röpke gondolat erejéig.*
-   A varázsnyelvekkel egészen jól állok, beszélek kappául, és kobold nyelven is boldogulok úgy ahogy. Persze nyelvtanításra azért nem vállalkoznék, de saját használatra boldogulok. A hobbik közül meg mára nem sok maradt meg, de régebben gitározgattam.. *Degradálja le a múltat egy röpke szó erejéig az Ausztrál, de nem akar feltétlenül, most a zenéről beszélgetni nincs igazán hangulata hozzá.*
-   Hét tudod azt hiszem sajnálhatod, hogy sem Japánban, sem a Finneknél nem vegyültél jobban, nagyon sok érdekes tapasztalatot lehet szerezni arra! *Szögezi le kissé talán túl tanáriasan is, de nem törődik vele. Ezt a szerepet is gyakorolnia kell, ha bár kétségtelen, hogy a kezdeti nehézségek után egész jól alakul a beszélgetés.*

*Majd az Ausztrál fejében hirtelen szöget üt egy gondolat. Valami fontos elintézendővel kapcsolatban. Melyet akár így akár úgy, nem kötne most a másik orrára. Ennek okán sajnálatos módon bármennyire is jól alakult a beszélgetés így a vége felé. Craignek a távozás hímes mezejére kell lépnie. Meg is ragadja az alkalmat, hogy szabadkozzon figyelmetlensége miatt. Majd sokadjára megköszöni az útbaigazítást, és a segítséget. Aztán utoljára ellenőrizve, hogy megvan a vásárolt portéka elindul. Hátat fordítva a potenciális tanítványnak. Lassú léptekkel távolodik.

Mintha mégsem volna olyan sietős, ám ez a természetének sajátja. Sosem sietne feleslegese, akár az élete is múlhat rajta. Lassan járj tovább élsz vallja, és ekképpen tesz most is, amint komótosan eltűnik a házak között. A vásárol értékes talizmánokkal, és holmikkal egyetemben.

Roxfort RPG

Múlt => Hertfordshire városa => A témát indította: Mrs. Norris - 2010. 04. 04. - 19:05:43