Roxfort RPG

(http://www.kastely.specia.hu/wp-content/uploads/2007/10/a-tapioszelei-viczian-blaskovich-kuria-2.jpg)

*Néhány órányi ismeretség.. furcsa ezt kimondani.. de jelen pillanatban van ennél furcsább is. Ami azt illeti néhány órányi ismeretség, és a fiatal Ausztrál varázsló élete tökéletesen, és teljes egészében az elszántnak tűnő lány kezében van. A másik próbál nyugalmat sugározni Craig felé, és ha ez csupán fele olyan határozott is, mint amilyennek tűnik Craig-et ez nem zavarja. A lány utolsó szavait már nem hallja elveszíti az eszméletét. Ezt követheti a hoppanálás, ha minden a terv szerint halad. A gond csupán a tehetetlen test reakciója, pontosabban, az hogy nem reagál semmire. Így vélhetőleg meglehetősen nagy robajjal érkeznek meg a pincébe. Csörömpölés stb.. Craig természetesen a földre huppan a csontos vékony test tompa puffanás kíséretében érkezik a kőre. Míg a lány szerencsére a kanapéra huppan. Mivel eszméletlen túlzott fájdalmat nem érez.. egészen máshol jár.. álmában egy színpadon.. vállán gitárral.. néz farkasszemet a közönséggel.. mint anno.. egy halvány könnycsepp gördül a csukott szemek sarkából.. mintha maga is tudná ez csak kényszeredett álom.. Az ausztrál egész teste szörnyű hideget áraszt ráadásul új tünetként jelentkezik a karok, a kézfej elfeketedése.. bizonyára.. fogy az idő egyre fogy...

Hogy a lány mit tesz most csak ő maga tudhatja, vagy talán igazán ő sem.. de ha megvan még a doboz megpróbálhatja felnyitni.. ez azonban nem adja magát egykönnyen.. csak bűbájra hajlandó mozdulni.,,. Hogy ez kipróbálásra kerül e nem tudni.. de ha mégis feltárja titkát a doboz tartalma néhány tengerkék virágszirom. Kék Orchidea szirmai ezek.. melyektől a tapasztalt varázsló szája akár tátva is maradhat tekintettel.. hogy a természetben nem létezik ilyen.. és a varázslók, és boszorkányok által ismert legösszetettebb alaki manipuláció a szinte saját lélekkel rendelkező hófehér szellemorchidea kék színűre változtatása. Drága ereklyék a szirmok, és nyilván ez a fő hozzávalója a főzetnek, mely az Ausztrál tetoválásainak mellékhatását időlegesen enyhíti. Persze ezekről a lány még bizonyára nem sejt semmit. A tetoválások ott lapulnak Craig mellkasán lassan feketébe borítva szétterjedve az egész testet.

A dobozban, még egy kopott leírás egy pergamendarab is található, mely további hozzávalókat sorolja.

"
- Patkányköröm
- Brnzpor
- Bagoly vére
- Nyúlszőr
- 3 Tojás
- Darázs szárnya
- Sós víz mosta kavics
- Női hajszál
- Aranyköles
- Juharkéreg
- Zsugorított gyíkfej
- Sáskavelő
- Kék Orchidea Szirmai
"

A recept nem éppen rövid az elkészítés pedig kifejezetten körülményes, és időigényes.. ha valami hiányzik.. bukik a dolog.. Az ausztrál immár eszméletlenül hever a padlón.. és a lány talán 1000-szer is megbánta, hogy felkelt ma reggel.. A feketeség közben lassan a fiú arcára is elkezd áthúzódni, a bőre mintha megkövülne most..*

Megérkezünk, nem úgy ahogy gondoltam mert Craig landol a kőpadlón én pedig a kanapén. Nem így terveztem, de már nem tehetek sokat ellene. Lekászálódom és körülnézek.
Nagy nehezen felemelem Craig-et a kanapéra, a végtagjai kezdenek feketévé válni. Mi ez? Mi történhet vele? A rossz, az hogy érzem, meg fog halni én ezt nem akarom. Előveszem a dobozkát, amit adott, először manuálisan próbálom felnyitni de miután nem sikerül arra jutok hogy talán valamilyen varázsige nyitja. Gyorsan végigmormolok mindent, amit csak életemben tanultam vagy egyáltalán halottam. A sok közül valamelyik hatására a dobozka enged én, pedig kinyitom. A kék orchidea szirmai! Ilyen nincs is, mármint halottam már róla de hogy pont én tarthassam a kezembe, fantasztikus. Abbahagyom a szájtátást, hiszen vészesen fogy az időm. Gyorsan felteszem az üstöt, majd összeszedem a hozzávalókat. Most már örülök neki, hogy mindenfélét összevettem és lehordtam ide, minden megvan, amire a főzethez szükségem lesz. Belerakom az első két-három hozzávalót, a patkánykörmöt, a bronzport és a bagoly vérét. Bevallom, félek, azt hiszem még sosem féltem ennyire. Viszonylag gyorsan haladok, minden figyelmemet beleteszem, úgy igyekszem, mint még soha. Nehezen látok a pár gyertya fényében, amit meggyújtottam de azért minden kivehető.  A halál vize ver, olyan ideges vagyok, nagy figyelemmel szedem elő az alapanyagokat és mérem ki belőlük a kívánt mennyiséget. Olyan az mint egy groteszk bájitaltan vizsga, csak nem a jegyem múlik rajta hanem egy ismerősöm élete. Enyhén szólva személyes indok. Nagyon gyorsan dolgozom, a női hajszálhoz érve gondolkodás nélkül tépek a sajátomból, hiszen mit számít, különben se nagyon van más lehetőség. Már majdnem végeztem, odaérek a kék orchidea szirmaihoz. Egy pár másodpercig nézem őket, lehet, hogy nem látok már ilyet életem során. Megkeverem, ahogyan a receptben leírták, majd fiolába töltöm. Közel két óra szenvedés és kemény munka után elkészültem. A recept az írja, hogy meg kell inni a főzetet, lassan Craig szájába töltöm. Még nem sóhajthatok megkönnyebbülve, még nem lehetek biztos, abban hogy minden rendben van. A főzetnek hatnia kell, muszáj. Lerogyok a kanapé mellé, kimerített ez a magasfokú koncentráció, nem vagyok hozzászokva. Remegek, a fiola kicsúszik a kezemből és apró szilánkokra törik pár milliméterre a lábamtól.  Egy pár darab a vékony farmeron keresztül beleáll, furcsa érzés de valahogy nem fáj. Emlékeztet valamire, nem tudom mire.  Mindet kiszedem a lábamból, egy kivételével, azt mélyebbre nyomom. Nézem ahogy a vér meglátszik a nadrágomon. Már tudom, olyan mint mikor felvágtam az ereimet. Megijedek, gyorsan kiszedem és hosszú percekig csak nézem a véres üvegdarabot. Hirtelen eldobom, messzire koppan és törik még apróbb darabokra. Felhúzom a lábaimat és a térdemre hajtom a fejem. Várok, nem is tudom mire csak becsukom a szemem és reménykedem.

*Az elmúlt két óra eseményeiből, Craig gyakorlatilag teljesen kimarad. A szívverése csak egyre lassul, és teljesen öntudatlan. A lány pedig versenyt fut az idővel.. de vajon miért.. Craig nem kérte.. sőt.. épp ellenkezőleg elküldte volna.. a lányt.. de az valamiért mégsem hagyta magára.. Nem mintha Craig ilyesmiken gondolkodna, vagy gondolkodott volna.. Annál is inkább mert tökéletesen öntudatlan volt. Még az után is rengeteg idő telt el, hogy a lány leerőltette a torkán a furcsán zavaros sötét színű folyadékot.

Hosszú ideig nem történt semmi Craig ugyanolyan magatehetetlenül hevert mint korábban. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire a mellkasa újra egyenletesen kezdett emelkedni, majd süllyedni. A lány talán ezt észre sem vette. Azt azonban már bizonyára, bár ki tudja.. hogy az Ausztrál köhögni hörögni kezdett lassan. A köhögés, csak fokozódott, és Craig feje önkénytelenül oldalra fordult, majd sötét fekete sűrű levet öklendezett, mely lassan a padlóra folyt, és kocsonyaszerűen megdermedt. Craig lassan ismét lecsendesült, és percek elteltével újabb köhögés közepette kinyitotta mélyen ülő halványan pislákoló szemeit.. a lány ugyan alacsonyabban kuporgott nála a földön, de az alvadt vértől furcsán tükröződő tű fehér hajszálak furcsa benyomást keltettek. Biztosan véletlenül vérezte össze őket.. még nem tudott beszélni, de nem is akart a lány groteszk bukott angyalként tornyosult fölé. Mint ki épp szárnyát vesztette. A világ kifordult a sarkából előtte. így hát csendesen lehunyta újra a szemit, és hagyta hogy a a furcsa semmi körülölelje.. talán észre sem vette a lány hogy felébredt nem gondol erre.. de így érzi..*

Nem bírtam tovább üldögélni meg éreztem a vérem szagát és hányingerem lett. Levettem a nadrágot majd Craig pulcsiját is és elhagytam a pincehelyiséget. Óvatosan kellett mennem ha nem akartam hogy anyám vagy akár Shayla fölébredjen. Settenkednem kell a saját házamba, ez igazán nevetséges. Fölértem a szobámba ahol felkaptam egy rövidnadrágot és felmarkoltam egy kis gézt. A lábamhoz kellett, ha jól megnéztem nem volt mély a seb csak elég jól vérzett. Visszalopakodtam majd bekötöttem a lábam, addigra Craig felöklendezett valamit, minden jel erre utalt. Hirtelen apám jutott eszembe ha ő még élne minden sokkal egyszerűbb lenne. Apa mit tegyek? Gondolom és az plafont vizslatom. Nem kapok választ, hogy is kaphatnék egy halottól vagy kitől várhatnám. Istentől? Kizárt, nincs Isten nem is volt és sosem lesz csak egy ostoba babona. Amint a földön ülve merengek megint meglátom az egyik szilánkot, vonzza a tekintetem. Valamilyen kényszer van bennem, kényszer hogy bántsam magam.
Fájdalmat akartam, őrjítő fájdalmat. Megfogtam a darabkát, véres volt ez is a lábamból szedtem ki. Öngyilkossági kényszer, ezzel állok szembe, tudom sokat mondták. Becsukom a szemem majd óvatosan belevágok a kezembe, épp hogy ízelítő csak egy kicsit vérzik. Egy csepp, két csepp, három csepp vér a padlón. Nem az eremet találtam el, direkt persze meg akartam halni de nem itt. Nem most, Craig-et nézem a mellkasa...emelkedik és süllyed. Ez csak egyet jelenthet mégpedig hogy él. A kezemet a hasamhoz szorítom, véres lesz a fehér trikóm, remeg a gyomrom. Most mi lesz? Lélegzik, él megcsináltam. El sem merem hinni olyan jó hír.
 -Craig! Szólítom meg halkan, lehet hogy nem reagál de a lényeg hogy életben van. Még a vérző kezem sem érdekel.

*A lassú sötétség némán öleli körül a fiút. Ebből a készakarva teremtett magányból rázza fel a félszag hang. Craig lassú mozdulattal oldalra biccenti a fejét. Gyenge még nem volna képes felállni, de a karját sem tudná megemelni. A feje teljes súlyával süpped le, s eközben komótosan felpattannak az immár tiszta, de gyenge, és bágyatag tekintetet rejlő szemek. Craig nyugodtnak látszik a hangja pedig simulékony, és halk, de mégis határozott, és jól érthető.*
- Te vérzel! *Mondja a lánynak kissé aggodalmasan, majd mintha mozdulni próbálna de nem tud hanyatlik vissza a feje. Csüggedten pislog csak, és nem szól sokáig. A vér látványa elbizonytalanítja, és szűrreálízalja a valóságot. Mindezek ellenére azonban gyönyörűen szépnek, és távolinak látja most a lányt, ez pedig ha tettszik ha nem sugárzik a szeméből. Őszinte hálává alakul a pillantása. Kissé tanácstalanul fordítja szemét a mennyezet felé, majd így szól lassan..*
- nem fogom tudni sosem fogom tudni.. megköszönni.. *Majd egy mély de fájdalmasan őszinte sóhaj hagyja el a kiszolgáltatott Ausztrál torkát.*
- Amint tudok mozogni eltűnök.. *Kis szünet*. Nem hozok több bajt rád.. szégyenlem magam.. *Szuszogja, de látszik h rettenetesen kimerült ettől a kevés beszédtől..*

Várok valamire aztán Craig lassan kinyitja a szemeit, látszik rajta hogy még nincs teljesen jól de szerintem jobb állapotban van mint amiben idehoztam. Ez biztos, halványan elmosolyodom annyira örülök hogy életben van persze hamarosan visszatér az eredeti reakcióm. Megállapítja hogy vérzek, a csuklómra nézek igen csöpög a vér de ez most a legkisebb problémám. Megvonom a vállam nem mondok semmit remélem még elég zsibbadt az agya ahhoz hogy ne tudja összerakni mire készültem vagy ha sikerül is tartsa magában a gondolatait. Nagy kő gördült le a szívemről, olyan furcsán és bágyatagon néz rám aztán a plafon felé fordítja a szemeit. Beszélni kezd én leülök a kanapé elé és hallgatom a kezemet erősen a combomhoz szorítom aztán bekötözöm. Az utolsó mondatnál felkapom a fejem, erőtlenül beszél persze hiszen még csak lábadozik.
-Figyelj rám! Te innen nem mész sehova amíg én nem döntök úgy hogy teljesen jól vagy. Valamint amint felgyógyulsz köteles vagy elmondani hogy ez mi a fészkes rákfene volt! Most pedig pihenj, és bármit szeretnél csak szólj.
Mondhattam volna azt is hogy nagyon megijesztett és hogy ilyet soha többet ne merjen velem csinálni de ezt inkább nem. Nem akarok sebezhetőnek vagy ijedtnek tűnni bár mindkettő igaz rám. Valószínű hogy nem fogok Craig-el veszekedni azon hogy meddig marad, biztosan tudja hogy igazam van. Különben úgy is úgy lesz ahogy azt én akarom és pont.

*A lány abban az egy dologban nem tévedett, hogy a fiatal Ausztrál varázsló agya még valóban rendkívül zsibbadt. A látása sem tisztult még ki teljesen, de legalább a fájdalmai tompultak valamelyest. A vállrántás bőségesen elég reakció jelen esetben. Bár kétség kívül Craig akkor sem firtatta volna a dolgokat ha tisztességes választ kap. A világért se szólna bele a másik dolgába. Egyrészről, mert nem az a fajta másrészről pedig jelen pillanatban tompult elméje a lelki furdalástól darabokra tépve egyetlen dologra képes fókuszálni. Ez pedig nem más mint a szó szoros értelmébe vett megsemmisülés.. jelen pillanatban képtelen megemészteni, hogy akaratán kívül vont bele valakit ennyire a sorsába.. holott kevés ennél rá nem jellemzőbb dolgot tehetett volna.. Miért alakult így a korábbi események, és a lány furcsán szomorkás, de mégis őszinte fájdalomtól ittas mélabús arckifejezése kavarog a fejében. Az üres plafont bámulja sokáig, de a szeme sarkából jól látja a lányt.. homályosan igen homályosan.. de pontosan látja mit csinál. Sóhaj.. de nem szól semmit.. nem is nagyon tud, és nem is akar.. Lassan becsukja a szemit, de a másik lélegzetvételeit tisztán hallja. Az illatát is érzi, így látatlanul is nagyjából sejti hol ül a másik. Aztán beszélni kezd. Minden szava jogosnak mondható.. bár azt, hogy nem mehet el nehezen veszi tudomásul.. még, ha jelen pillanatban képtelen is volna rá. Tudja azt is jó.. hogy kénytelen lesz beavatni a másikat a titkaiba.. abba a világba, amely oly közel, és mégis oly távol áll tőle. Melyet sokaknál jobban ismer, de mégsem ért teljesen.. Craig egyenletesen szuszog.. mintha csak helyeselne a másik szavaira. Majd egy lassú mozdulattal megpróbálja megvakarni az arcát.. de a keze lehanyatlik, és lecsüngve koppan a földön. Nem tűnik idegesnek csalódottnak.. bár az arca határozottan viszket.. inkább csak beletörődik az egészbe.. Lassan a lány felé fordítja a fejét fektében, és kinyitja a szemeit.. hol a kötést, hol szikrázó szőke tincsek övezte arcot figyeli megbánó, és lemondó tekintettel. Őszintén szólva fizikai fájdalmat érez.. még hogy ő kérjen.. szörnyen érzi magát.. mégis így szól a gyenge hangján akcentusával.*
- csak azt szeretném kérni, hogy ne menj el..

Nem mondott semmit, nekem a hallgatás beleegyezés tehát ezt én úgy vettem.
Aztán lassan sok gondolkodás és csönd után megszólal, erőtlen hangon gyenge akcentussal.
Azt kéri ne menjek el, halványan elmosolyodom majd megnyugtatóan válaszolok.
-Nem hagylak itt! Hunyd le a szemed és pihenj, még gyenge vagy.
Mondom kedvesen, ilyen se voltam még soha, nem szokásom aggódni másokért vagy ápolgatni egy-egy ismerős a pincénkben de valahol el kell kezdeni. Fáztam egy kicsit és ekkor eszembe jutott hogy Craig is fázhat.
Nem mondok és nem kérdezek semmit csak ráterítem a plédet ami a kanapé sarkában van, pontosabban volt.
Felveszem Craig pulcsiját és leülök a szőnyegre a fiúnak háttal, a hátamat a kanapé oldalának döntöm.
Pásztázom a pinceablakot, még sötét van de tudom hogy már nem sokáig.
Lehunyom a szemeimet és aludni próbálok, nem tudok. Kezd bennem feléledni valamiféle furcsa idegesség.
Aztán lassan mégiscsak elnyom az álom.

* Ha bár furcsa módon egyetlen porcikája sem szívleli ezt a helyzetet, most mégis melegség tölti el. Természetesen ez csupán az elméje játéka, hisz a teste fizikailag képtelen ilyesmire a rúnák végett. . Melegséghez hasonlatos érzés járja át, mivel a lány hanyag mozdulattal takarja be, és kedvesen szól hozzá. Craig szívesen megfogadná a szavait, és feledné talán mennyire szégyelli magát, és nem véletlenül hangsúlyozza ezt újra meg újra magában végeláthatatlanul. Na de fontosabb most az elmúlt néhány perc a kedves mozdulat, a halk szavak. Craig kissé össze is rezzen a betakarás közben, majd csendesen figyeli a másikat, és annak arckifejezését, míg az hátat nem fordít neki. Jól olvassa szerencsére az ilyesmit. A lány is zavarban van kissé.. bár ez tökéletesen érthető a helyzet, még varázslómércével is abszurdnak mondható. Craig csak bámulja a lány hátát, de ő most nem tud aludni. Sokáig a másik sem, de aztán az egyenletesen emelkedő vállak árulkodnak. A lányt is elnyomta az álom. Pár óra telik csak el és a hajnali nap első betűző sugarai az ablakon és furcsa pókhálószerű fénybe borítják a pincét. Szürreális játék ez a szemnek, de annál gyönyörűbb amint aranyra festik Brookelle szűke fürtjeit a fényes nyalábok. Az apró porszemcsék zagyva táncot lejtenek a levegőben kitöltve minden egyes fénycsíkot. Craig mélán és erőtlenül fekszik a takaró alatt épp hogy mozdulni tud, de nem erőlteti. Nyugodtnak érzi magát holott semmi keresnivalója itt egyetlen síkon sem.. sem a család sem a lány.. de még a pince romos hétköznapjaiban sincs helye.. azonban tudja.. egyelőre nem mehet sehova, mert nem tud másrészt szörnyű adósságérzete sem engedi.. vagy inkább engedné.. csendben pihen hát a takaró alatt gyönyörködve megmentőjében.. aki így álmában egy teljesen új színben tűnik fel előtte.. aranyba borítva.. békésen.. biztonságot árasztva magából..*

Álmodom, az hiszem sikerült elaludnom és most álmodom.
Egy erdő, sötét és fekete én a közepén botorkálok, varjak hangja és fekete madárraj az égen.
Amennyire kilátok a fák sötétjéből kint a fény a fehér fény vár. Elindulok de alig pár méter múlva
megtorpanok, Shayla. Gonosz mosolya szinte ragyog a sötétben középen áll elfogja a kintről beszűrődő fényt.
Karba fonja a kezét a szeme szinte beszél, azt mondja:"Nem juthatsz ki! Itt fogsz megrohadni. "
Próbálom tudatosítani magamban hogy ez nem valóság, nem igaz az erdő és a sötét sem csak Shay szemének
üzenete, az teljesen reális.  Aztán meglátok valamit a fák között, valakit, elnyűtt tornacipő  és szemébe lógó haj.
Craig. De ha ő Craig akkor mit keres az álmomban? Arra nézek amerre a furcsa alakot láttam , nesztelenül
suhan a sötétben aztán eltűnik a szemem elől.  Shayla-hoz próbálok menni és megérinteni de mielőtt
megmozdulnék eltűnik. Az ő eltűnésével a kintről beszűrődő fény is megszűnik, sötétben maradok.
Aztán új helyszínt látok szintén sötét van és hideg, a meztelen combom a jéghideg kőpadlón.  Látok egy fürdőkádat
ömlik bele a meleg víz a nyirkos,forró pára átjárja a szobát de hozzám valahogy nem jut el. A hajam vizes és egyszerre tisztul az egész emlékhalmaz a fejemben. Mellettem penge, tudom mi ez! Tavaly történt a tél szünetben mikor megpróbáltam megölni magam. Aztán a nővérem arcát látom, nevet gonosz a nevetése. Suttogást hallok a vállam felől."Tedd meg! Senkinek sincs szüksége rád, mindenkinek így lenne a legjobb igaz, Brook?" A hang amit hallok, a sajátom. Hirtelen fölébredek és amint kinyitom a szemem feltör belőlem a zokogás. Jobb lett volna ha már akkor meghalok.  Mi másért jutna eszembe mindig ez a pillanat. Beharapom az ajkam hogy ne adjak ki hangot annyira igyekszem hogy már fáj. Remélem Craig ebből az egész ingyen cirkuszból semmit sem vett észre.

*Ahogy a felkelő nap odakint egyre magasabbra kúszik az égen a beszűrődő fények táncában úgy ölt új alakot a pince. A lomhán változó árnyékok, és melegséget sugárzó fény nyalábok parádéja közepette egészen elbódulhat az ember. Különösen ha szinte teljesen erőtlenül fekvőhelyzetbe kényszerülve szemléli a történteket. Craig hol a különös amorf árnyékfoltokban, hol pedig az alvó lányban keresi azt a megnyugtató érzést, mely végül talán őt is alvásra sarkallhatja. Azonban mindhiába. Nem jön álom a szemére, ráadásul hamarosan a másik is mocorogni kezd. Ide oda fordítja a fejét, s közben halkan nyöszörög. Látható, hogy álmodik, és az sem lehet túl nagy titok a szemlélődő számára, hogy nem túl kellemeset. Craig csendben figyel, és megfordul a fejében jó néhány dolog.. valamiért azonban nem ébreszti fel a lányt, percekkel később pedig már ez szükségtelen is, hiszen riadtan ébred. Bár háttal ül Craignek a felkapott fej árulkodó. Az elfojtott levegővételekről, és a hangos szipogásról már nem beszélve. Aztán hirtelen elfojtott némaság. Mintha elvágták volna. A lány, még mindig háttal van, de az ausztrál könnyedén el tudja képzelni az arcát, és egy pillanatra átvillan az agyán egy emlékkép a saját duzzadtra könnyezett szemeiről.. amit a repülőtér mosdójában szemlél. A csend azonban fojtóvá válik mint mikor a halálsoron lévőket némítják olyan ez.. A lány lehorgasztott vállai szapora légzése, és fejtartása cselekvésre ösztönzi a srácot.  Lassan minden erejét összeszedve megpróbálja ülőhelyzetbe nyomni magát ami igencsak kifárasztja.. liheg is de hajtja valami az adósság.. és a szomorúság gondolata.. megpróbál közelebb hajolni a másikhoz, hogy szemből láthassa, de a csuklója megbicsaklik, és szerencsétlen mozdulattal a földre huppan. Szerencsére nem esett magasról, és meg tud támaszkodni a kanapé oldalán. Kicsit előrehajol, hogy láthassa a lány arcát. Ha lerajzolta volna korábban nem tévedett volna.. a könny áztatta szemek nedvesen merednek. A száj pedig fájdalmasan feszül.. és folytja a belső kétségbeesésbe a kifakadó indulatot.. ezek tükröződnek a másik szemében is. A szőke lány szája sarkából tűvékonyságú vércsík csordogál lefelé az álla irányéba.. oly erősen harapta be feszítette meg az ajkait.

Craig arca elkomorodott szemeit lesütötte nem nézett a másikra.. Lassan lefelé bámulva kinyújtotta a kezét és határoztat mozdulattal megtörölte a lány száját. A kézfején halvány vörös maszatként terült szét a vér. Ha hosszú ujjú lett volna rajta talán a másik könnyeit is megpróbálta volna letörölni, de a pulóvere a lányon volt. Mikor újra felnézett a másikra, már kicsivel világosabb arcot vágott.*
- Azt az előbb elfelejtettem.. *Köhög közben, hiszen még mindig elég gyenge.*
- Ne csináld ezt azt kérem még.. *Mondja csillogó szemmel halvány arccal, őszinte tekintettel. Utalva arra, hogy pontosan látta, korábban is mikor a lány bántotta magát.. *
- Engem nem zavar ha sírsz.. miattam ne tartsd vissza.. , viszont ha téged igen engedd, hogy segítsek.. *Majd előrenyújtja a kezét tenyérrel felfelé.*
Inkább harapj az én ujjamra.. ha vissza akarod tartani.. de bántsd magad..  *Mondja majd hátradől, és leereszti a kezét... mélyet sóhajt, mert a beszéd is jócskán elfárasztotta.*

Szörnyen éreztem magam, remegett az ajkam és fájt a fejem. Tele voltam ezekkel az idióta emlékekkel amik mint rájöttem sosem visznek sehová. Arra viszont jók hogy rettenetes lelki fájdalmat okozzanak d ez nem valami
hasznos mert beledögleni sajnos nem lehet. Ha lehetne már rég nem élnék. Érzem ahogy egy apró csíkban elindul a vér a számból és lecsöppen az államon. Aztán Craig odahajol az arcomhoz  először csak rám néz aztán letörli a többi vért. Furcsán nézek rá, miért törődik velem? Utána megszólal, nehezen és köhögve beszél még lábadozik
nincs teljesen jól. A felajánlását még jobban nem értem. Különben miért zavarja őt ha bántom magam?
Utána ugrik be hogy láthatta amit a szilánkkal csináltam és hirtelen még jobban elkomorodik az arcom.
Akkor most ha nem is tudja de sejti, el kell mondanom neki de előbb másról beszélek.
-Téged sosem bántanálak.  Ellentmondást nem tűrően beszélek hiszen sosem karmolnám meg vagy harapnék belé. Nem vagyok őrült és dührohamaim sincsenek hogy rajta töltsem ki.
-Tudod...nem kell folyton aggódnod értem mert hálás vagy. Kérlek, csak ezért ne csináld.
Nem érzem magam nagy megmentőnek valószínű hogy más is megtudta volna fűzni azt a bájitalt és én
épp csak kéznél voltam mikor Craig rosszul lett, nem vagyok szeretetszolgálat és nem kérek cserébe semmit.
 Még mindig háttal a srácnak leoldom a kezemről a gézköteget, most már úgy is tudja tehát teljesen mindegy hogyan próbálom takarni. A két új még kissé véres seb mellett több hosszú forradás és még be nem gyógyult sérülés van a másik kezem tiszta. Végigsimítok a hosszú forradáson ami a csuklómtól egészen a könyökhajlatomig ér, azt csináltam azon etén amiről álmodtam. Keresztbe tettek nekem és visszahoztak az életbe. Talán nem kellett volna ennyire igyekezniük.

*Craig ernyedt izmaival igen nehezen tudja megtartani magát így inkább teljes súlyával neki támaszkodik a kanapénak. Amennyire eltudja fordítani a csuklóját megteszi, és miután visszahúzta a kezét az ölébe téve vet még néhány pillantást az időközben odaalvadt vérre. Nem szól semmit hagyja, hogy a másik beszéljen. A lány szavai rosszul esnek neki, hisz ugyan a tartalmukba fellehető igazság kissé mégis sértőek Craig számára. Ez azonban nem látszik a rendkívül kimerült fiún. Amint feltűnnek a lány már korábban is látott sebhelyei, és hegei Craig elgondolkozik. Ha egy kicsit jobban volna egy könnyed mozdulattal, akár pálca nélkül is megszabadíthatná ezektől a lányt.. de hiszen erre nyilván ő is könnyedén képes lenne. Elvégre a főzetet is el tudta készíteni, amely nem akármilyen kvalitásokra utal. Arról a tényezőről nem is beszélve, melyről a lány nyilván nem is tud, de elengedhetetlen volt a főzet sikeréhez. Ezt a titkot azonban egyelőre Craig őrzi mélyen magában.

Nyilván képes lett volna már ő is eltüntetni őket.. de Craig szinte biztos benne, hogy nem akarja. Most még biztosan nem.. vagy talán csak nem tudja.. tulajdonképpen ez lényegtelen is. A csöndet a hajnalban most ismét az Ausztrál töri meg fáradt hangján elnyűtten, de őszintén.*
- Nincs szó ilyesmiről.. * Mondja, majd mély levegőt vesz, és az orrán kifújja.*
- Nem aggódom akkor egyáltalán, ha nem szeretnéd.. de szeretném azt elmondani, hogy .. *Közben heves köhögés tör rá, és kénytelen félbeszakítania mondandóját.*
- Szeretnék aggódni.. és ennek semmi köze a hálához.. tele vagyok lelkiismeret furdalással.. és tudom sosem leszek képes elég hálásnak lenni.. ezért ez fel sem merült....*Beszél csak Craig maga elé.*
- én csak láttam hogy vérzel.. *és miközben futólag ismét odapillant látja, hogy a korábbi vérzés még mindig nem állt el teljesen.*
-és csak rossz érzés.. nem szeretném hogy vérezz.. sehol.. sehogy.. *Magyaráz furcsán, de talán a lány érti, majd a fejét látványosan elfordítva kinyújtja a kezét újból, de még nem törli le az időközben frissen kiserkent vörös lét.. nem akar tolakodó lenni.. semmiképp..*
- Megengeded..? *Kérdezi mélán csendesen hangjában búskomor önváddal, de átható segítőkészséggel.*

Nézem a sebeket, eltüntethettem volna őket hogy senki se láthassa de úgy érzem
ez a múltam, ezt akartam ezt tettem és vállalnom kell a következményeit vagy épp
azt hogy mindenki lássa. Engem nem érdekel, akkor sem érdekelt más a halálon és
a fájdalmon kívül. Jó volt, furcsa de kifejezetten jó visszaemlékezni a percekre amikor
a szemeim előtt lepergett az eddigi életem és tudtam hogy meghalok. Már láttam előre
és örültem hogy apával leszek újra és senki sem fog bántani és sosem fogok sírni.
Most mégis itt vagyok Craig-el. Aztán rá figyelek, nem tudná meghálálni lehet de én nem is
akarom hogy ezt tegye. Aztán megkérdezi megengedem-e hogy letörölje a vért a karomról.
Én bólintok, legyen ha ezt a akarja.
-Ez a legrégebbi. Mondom és végigsimítom a leghosszabb forradást.
-Számomra az egyik legszebb is. Ránézek és ekkor jut eszembe hogy
nem kéne ilyeneket mondanom. Ez biztosan nem normális.
-Most biztosan őrültnek tartasz. Mondom és lehajtom a fejem, nem
érzem magam rosszul csak furcsán. Még sosem beszéltem az öngyilkossági kísérletemről senkinek,
nem is hiszem hogy kéne.

*Craig a bólintás nyomán gondolatainak megfelelően cselekszik. A kiserkent vért a nadrágja szárába törli. Kissé felszisszen. Meghúzta a csuklóját a mozdulat közben, olyannyira ernyedtek még az izmai. Ez még sajnos így lesz jó darabig. Nem tehet ellene semmit, ha az élete meg is menekült jó darabig így kell még ízetlenkednie. Nem kis fájdalmára természetesen. Craig megköszörüli a torkát ezzel is mintha csak jelezni akarnám mennyire hálás, hogy habár egyértelmű, hogy a lány nem vár el hálát mégis megengedte neki ezt a gesztust. Ezzel kissé enyhítve a srác személyiségéből fakadó szégyenérzetét a történtek iránt. Mely bár nem látszik rajta, nyilvánvalóan gyötri. Aztán a másik részéről átható, és fájdalmasan őszinte beszéd következik a hegeiről. Craig csendben szemléli a vágások mentén összeforrt bőrt, s közben figyel. Érez valami furcsa kötődést. Igen talán ez a jó szó.. a lány kötődik ezekhez, és mintha rideg valójukat, mivoltukat feledve szép emléket őriznének.. furcsa gondolatok.. Pont mint a szőke lány szavai. Craig pedig tovább gondolkodik... magában. Az őrültségre tett kijelentésre egyáltalán nem reagál, inkább csak helyezkedik kicsit, majd lomha mozdulattal megfogja, és felhúzza a pólóját. A mellkasán pedig így láthatóak a furcsa mélyfekete, és hideg rúnák. A tetoválások, melyek készítési módja ránézésre nem igazán megállapítható a szakavatott szemeket leszámítva persze. Az egyik szokatlan szabású rúna körül a bőr még kissé szürke, mintha ide húzódott volna vissza a korábbi feketeség, és innen is indult volna ki. Craig bágyadt mozdulattal rábök az egyik rúnára, mely éppenséggel a testetlenség rúnájának nevét viseli. *
- én ezt szeretem a legjobban.. *Mondja halkan, és kedvesen elmosolyodik. Nem magyarázkodik, csak visszaengedi a pólóját.*
- meg régen nagyon szerettem a zenét.. is *Mondja a hangjában valami bujkáló néma fájdalommal..lemondással.*
- egy kicsit megfájdult a fejem.. *Mondja ismét halkan, majd hozzáteszi szinte a semmiből.*
- Azt szeretném mondani még Brookelle, hogy köszönöm amiért megmentetted az életem.. *Craig arca most meglehetősen komoly. A haja az arcába lóg azon át bámul maga elé, és érzi ha kell válaszol bármilyen kérdésre..*

Mikor Craig letörli a vért a karomról felszisszen, odanézek de látom hogy nincs nagy baj csak
egy kicsit meghúzódott a csuklója. Aztán olyan mintha gondolkodna, felhúzza a pólóját és
rúnákat látok. Rábök az egyikre az a kedvence de mintha...körülötte szürke lenne mintha ez okozta
volna a...ez okozta. Összehúzom a szemem és megérintem a rúnát a felülete sima, semmi heg vagy nyom
alatta mint az én tetoválásomnál. Valószínű hogy nem mugli módszerrel készült, nagyon nem.
-Ez okozta? Kérdeztem arra vonatkozóan hogy majdnem belehalt.
-Kérlek, mondj el mindent róla. Hol szerezted? Mohón kérdezek nagyon
érdekel az egész dolog. Bizarr de amilyen bizarr olyan érdekes is számomra. Azt mondja szerette a zenét,
én is szerettem. Tulajdonképpen még midig szeretem csak már ritkábban éneklek, sokáig imádtam
de rájöttem hogy az énekléssel sosem fogok tudni mit kezdeni. Aztán fájlalja a fejét és megint
hálálkodik amiért megmentettem az életét.
-Tényleg semmiség. Te is megtetted volna értem.
Mondom komoran, tulajdonképpen el is ronthattam volna a főzetet és akkor most Craig itt
feküdne holtan én pedig nem tudnék mit kezdeni a helyzettel. Nem, rossz erre gondolni inkább
várom a válaszokat  kérdéseimre.

*Megtettem volna..? Teszi fel a kérdést magának Craig szinte azonnal, és ezzel párhuzamosan komoran le is süti a szemét. Ám ez egyszerre két dolognak is szól. Egy részről annak a furcsa érzésnek, hogy habár kétségtelenül megtette volna a lányért a saját képességeiben már kevéssé bízik. Ez az önbizalomhiány ütközik ki a tekintetében, illetve még egy apróság. .. Kénytelen kelletlen, de be kell látnia hogy még nincs elég ereje felállni... de úgy dönt a fejfájása ellenére mégis vár még a kérdéssel, és válaszol a lány kérdéseire. Megmentette az életét talán tényleg megtudhatja azt a néhány sötétbe forduló dolgot az Ausztrál korábbi életre szóló elhatározásáról.*
- igen ezek voltak.. *Mondja Craig rezzenéstelen arccal, majd belekezd a magyarázatba.*
- Tudod engem mindig is érdekeltek a rúnák.. ami azt illeti a mágia ezen része volt mindig a legfontosabb nekem.. nagyon sok időt áldoztam rá az iskolai évek alatt is.. miután végeztem Sydney-ben, és beiratkoztam az Ausztrál aurorképző programba még tovább akartam fejleszteni a tudásomat.. a baj csak az volt hogy a Rúnamági arra felé a Csendes Óceánon nem igazán közkedvelt, és nincsenek is komoly szaktekintélyek.. *Craig hol maga elé hol a lányra figyel a mondandója közben.*
- Nem volt így más választásom Európa nagyon távolinak tűnt akkoriban, ezért Amerikába utaztam, mert állítólag ott többet tudhat meg erről az ember.. Meg is kaptam ott egy ösztöndíjat, és egy csereprogrammal odakerültem. Ott egész jól összeismerkedtem egy nagyjából velem egy idős varázslóval.. Jack White-al.. talán már hallottál róla.. azóta elég szép kis hírnévre tett szert.. *Folytatta Craig*
- Ő aztán bemutatott egy komoly rúnaszakértőnek egy norvég származású amerikai mágusnak Stanley Jacobsson-nak vele pedig teljesen beleástam magam a rúnák tanulmányozásába, míg végül elértünk egy olyan pontra ahonnan már csak egy irányban volt tovább.. *Itt Craig egy fájdalmas de őszinte mozdulattal végigsimította a mellkasát, minta a saját testéről mondana le.. ezzel.. kár hogy ezt már azokban az években megtette.*
- Ezek itt rajtam a végeredmény.. A rúnamágia legmagasabb foka nagyon kevesek ismerik, és használják ezt.. tudtommal én vagyok az egyetlen nem európai származású varázsló akin ilyen orákulum készítette tetoválások vannak.. ezek segítségével válhat egy rúnaszakértő később orákulummá.. ami a rúnamágia leggyakorlottabb képviselőit illető cím. Persze nekem ehhez semmi közöm.. én a rajtam lévő tetoválások közül alig hármat tudok teljes értékűen használni.. ráadásul mivel jó ideig teljesen elzárkóztam a varázslástól ezek a dolgok is megkoptak..
*Sóhajt mélyet a srác.*
- A tetoválások foldásával tulajdonképpen a varázslataimat erősíthetem fel, és manifesztálhatok olyan rúnavarázslatokat amelyeket más varázslók csak körülményes szertartásokon keresztül tudnak sokkal kisebb hatékonysággal gyakorolni.. *Az ausztrál kissé már túlságosan is belefeledkezik a mondókájába.. és untatni kezdi a lányt.*
- Amit pedig láttál az az egész mellékhatása.. amit Jacobsson professzor volt szíves elfejteni megemlíteni.. attól tartva, hogy talán visszalépek a tetoválásoktól, és így nem vállalom az elkészítéssel járó komoly fájdalmakat...
- A dolog lényege, hogy hiába használom őket vagy sem a tetoválás legyengít, és megbetegít.. és végül teljesen kiszívja belőlem az életet.. ez a hatás pedig a tetoválások számával hatványozódik.. Úgy, hogy nekem havonta egyszer el kell készítenem a főzetet.. de az utóbbi időben miután Európába jöttem nem mennek jól a dolgok, és nem igazán van pénzem a hozzávalókra.. *Zárja a mondandóját a fiú.. halkan majd így szól a lányhoz.*
- Most már mindent tudsz.. viszont szeretném, ha most te is mesélnél magadról.. ha ez nem nagy kérés.. *Köhécsl közben*
- és esetleg kaphatnék valamit inni is..? *Kérdezi Craig félszegen*

Megtudom hogy valóban ezek miatt a furcsa rúnák miatt lett Craig rosszul.
Érdeklődve hallgatom hiszen a rúnák engem is nagyon érdekelnek. Fogalmam sincs miért
de felkeltették bennem az érdeklődést. Összehúzom a szemem mikor kiderült hogy a
mellékhatásokról nem szóltak neki, önkéntes volt ugyan az egész de képletesen értve
nem olvasta el az apróbetűt. Miután befejezte  muszáj feltennem neki egy kérdést, nem
hagy nyugodni valamilyen oknál fogva.
-Elképzelhető hogy a gyógyszer ellenére is... belehalsz.
Nehezen mondom ki az utolsó szót hiszen kishíján ez történt, ha hibáztam volna... vagy
ha későn cselekszem. Rossz rá gondolni is. Mikor inni kér szinte azonnal felpattanok és indulok,
eddig nem szólt. Nekem kellett volna tudnom vagy legalább gondolni rá hogy szomjas lehet.
Fölmegyek a lépcsőn a konyha felé, fogok egy kancsót és hideg vizet engedek bele. Lépteket hallok,
sajnos nem vagyok egyedül. Megfordulok és a nővéremmel találom szembe magam.
-Megint a kis porfészkedben voltál éjszaka? Vagy nem is voltál itthon, mi?
Kérdezi gorombán, nem válaszolok csak tálcára pakolom a kancsót és egy poharat teszek mellé, Shay
gonoszul végignéz majd megakad a szeme a csuklómon. Hangosan beszél, nem is törődik azzal hogy anya még
alszik.
-Megint vágod az ereidet? Hmm, tipikus.
Nagy levegőt veszek de megint nem mondok semmit, csak elindulok lefelé. Lent Craig-re mosolygok bár majd
meghalok a dühtől. Csak egyszer kapná vissza Shayla, csak egyszer. Kitöltöm a vizet és felé nyújtom.

*Craig akarva akaratlanul is félrenéz a lány kérdése hallatán. Valamiért nem kívánkozik azonnal rávágnia a választ.. pedig tudja pontosan a válasza lány kérdésére igen. Kis késlekedéssel így hát miután visszafordul igenlő választ ad.*
- Igen így van.. *Mondja hűvösen érzelemmentes arccal. Majd ezt követően a lány távozik a pincéből, és eltűnik egy ki időre. A pinceajtón át pedig hamarosan beszédhang szűrődik be. Craig nem ért semmi ahhoz túl messziről jön, de Brookelle, és egy másik másik női hangot vél felismerni. Kissé elfordítja a fejét  a hang irányába de így sem hall jobban semmit.. nem is kíváncsi a dolgokra.. elvégre nem tartozik rá, de ha ez nem így lenne sem tehetne túl sokat hisze nem tud varázsolni.. még nem .. A lány hamarosan visszaérkezik, és hoz innivalót. Craig arcán halvány mosollyal veszi el tőle, és kissé biccent a fejével. Mohón kortyolni kezdi, és kissé le is önti magát ernyedt kezeivel nem igen tudja még szorosan tartania poharat. Úgy tűnik mintha életében alig párszor ivott volna pohárból. Végül a kezével megtörli a száját, és a szeméből eltakargatja a haját, hogy semmi se zavarja kilátásban. A lány arcára tekintve látja ugyan a mosolyt, de a szemében keserűség ül mintha kőbe harapott volna.. Ez a srácot is kissé komolyabbá teszi, és a halvány mosoly is eltűnik az arcáról. Először megint az a kérdés ötlik eszébe, hogy ugye menni kellene.. de nem hozza saját magát kellemetlen helyzetbe, hiszen nem tudna még egyedül távozni.. két rövid kérdéssel folytatja végül.*
- Társaságod akadt? *Kérdezi, majd rövid szünet után.*
- Akkor mesélsz most te is..??

Craig megissza a vizet én pedig az asztalra teszem, kérdez a társaságról. Keserűen bólintok,
nincs rosszabb mint olyan emberekkel élni akik gyűlölnek. Én már csak tudom, szinte öröm
számomra ha nem vagyok itthon ha hazajövök akkor sem vagyok  sokat a "családommal".
-Én korántsem vagyok olyan érdekes mint te de ha ezt akarod hát...legyen.
Mondom, nagy levegőt veszek és nehézkesen belekezdek életem nagy történetébe. Leülök vele
szembe a szőnyegre és magam alá húzom a lábaimat.
-Szóval... belga származású vagyok de ezt már tudod. Anyám belga, apám
teljesen angol volt. Azt hiszem az apámat szerettem a legjobban, mindennél jobban.
Mindig jól megértettük egymást, anyámmal sosem és Shaylaval a nővéremmel sem.
Shay valamiért már kicsi korom óta utált, féltékenységre gyanakodtam de nem
értettem mire volt féltékeny hisz semmiben sem volt jobb nálam.
Míg kicsik voltunk valahogy kibírtuk egymást akkor lett rosszabb az egész mikor
én is Roxfortos lettem. Elkezdett pletykákat terjeszteni. Először elég
ártatlanok és gyerekesek voltak, én pedig úgy gondoltam majd abbahagyja
vagy elfelejtődnek de egyre durvább lett. Harmedéves koromra az összes
barátomat elmarta tőlem a képzelgéseivel. Ebben az évben meghalt az apám.
Lehajtottam a fejem és elmorzsoltam egy könnycseppet, most jött az a rész amiről
a legnehezebb beszélnem.
-Akkor... minden összejött, egyedül éreztem magam és... meg akartam halni.
Elkezdtem vagdosni magam és párszor kishíján meg is öltem magam de, valaki mindig
keresztbetett én pedig életben maradtam. Azóta van ez az öngyilkossági kényszerem,
a nővérem erre is remekül rászállt és a mai napig terjeszti tovább a dolgait. Azt hiszem ennyi lennék én.
Nem akartalak untatni a hülyeségeimmel. Fölemeltem a fejem és már majdhogynem kedvesen
elmosolyodtam, ez nálam igazán ritka. Túlságosan is az.

//Örülök, hogy újra látlak!//

*Úgy tűnik az ausztrálnak ezúttal sikerül szaván fognia a másikat. Így Craig talán megtudhat néhány dolgot a szőke lány hányattatott történetéről. Nem arról van szó, hogy elvárná a nyíltságot a másiktól.. azok után, hogy ő maga meglehetősen sok mindent elárult, különösen így hogy tartozott ennyivel a lánynak a történtek után. Sokkal inkább arról van szó, hogy Craig-et kíváncsivá tették az események. Valóban érdekelte őt a másik. Látott amit látott korábban, de ennek ellenére szeretett volna megtudni pár dolgot. Szerencsére a lány most mesél, s bár a története nem épp vidám, az őszintesége nyugalommal tölti el az ausztrált. Látva a lány könnyeit Craig kissé gondolkodóba esik.. Rövid ismeretségük óta egy.két dolgot sikerült megtudnia másikról.. pont ez aggasztja most is.. Mutasson együtt érzést.. talán erre lenne a legkevésbé szüksége a másiknak.. de ki tudja lehet épp ellenkezőleg. Craig általában érzésből cselekszik.. sosem igyekezett belelátni az emberekbe. Sosem volt számító, bár ez az Ausztrálokra amúgy sem jellemző. Talán az lenne a legjobb, ha tovább kérdezne. Végeredményben a lány nem untatja, még akkor sem ha ez a kérdés puszta udvariaskodás volt a részéről. Bár az is igaz, hogy eleddig nem igen kívánkozott neki válaszolni az ilyen jellegű kérdésekre.

Craig végül nem erőlteti tovább azt amiben amúgy sem jó. Az ösztöneire hallgatva kérdez tovább azzal az őszinte kíváncsisággal, mely az egész lényéből sugárzik. A lány mosolya pedig csak még tovább bátorítja Craig-et pontosan tudja a rövidke ismeretség hozományaként, hogy ez a mosoly ritka kincs. Csillogó szemmel néz vissza a másikra, miközben fáradt mozdulattal vakarja meg a tarkóját.*
- Meg kérdeztem, hogy miféle dolgokat terjeszt rólad.? *Kíváncsiskodik Craig, remélvén nem ütközik falakba, de természetesen a diszkrét elutasítást is megérti.*

Figyelmesen végighallgat ami, rendkívül kedves tőle hiszen én nem vagyok olyan különleges
mint ő.  Megkérdezi miket terjesztett és terjeszt Shayla. Ó, remek bár már elmondtam neki,
hogy egyik sem igaz nem örülnék neki ha hallaná őket. Elég rondák, helyenként
kifejezetten undorítóak. Kínomban a szőnyeget kapargatom, pár másodperc múlva
mégis belekezdek az undok pletykákba.
- A legújabb hogy, állítólag terhes vagyok. Persze, megy rólam ez is, az is.
Megvetően prüszkölök,  nem is kell ellenség ha van egy ilyen nővérem, igaz?
-El is hiszik az ilyeneket, az emberi hülyeség határtalan.
Eleinte nem is gondoltam arra hogy, elhiszik, kicsit sem. Én azt hittem ennél azért jóval
intelligensebbek de most látom, nagyot tévedtem, nagyon nagyot.
Nem hittem hogy, ennyire enni fogják ezeket a dolgokat. Ostoba voltam amikor
bíztam bárkiben is mert mindenki hátba szúrt. Ki nyíltan, ki rejtve.
Ilyenkor gyűlölök mindenkit, gyűlölöm azokat akik ezeket kitalálják és még jobban azokat
akik elhiszik minden szavukat. Legjobban mégis azokat rühellem akik nem hiszik,
az ilyen emberek sem állnak mögém. Patkányok akik el lavíroznak a tömegben, undorító.

*Őszintén szólva az Ausztrál szeme kissé elkerekedik a lány szavain, legyen jelen pillanatban bármennyire bágyadt, és kimerült is. Az arcán különösen nem látszik a döbbenet elméjében azonban csak úgy cikáznak a gondolatok. Nem szeretné megbántani a lányt, így hát nem kételkedik azonban jelen pillanatban úgy véli ennél jóval komolyabb lejárató hadjáratra van szükség ahhoz, hogy teljesen sikerüljön elmarni Brookelle körül mindenkit. Nehezen tudja Craig elképzelni, hogy hogyan is hihet el bárki ilyen pletykát az általa megismert, szerény, jólelkű, és őszinte lányról.

Azonban valóban nem kételkedik. Együtt érzően szegi le a fejét a hallottak után, annak ellenére, hogy biztos benne ennél komolyabb vádaknak is lenniük kellett a pletykák között. "Ez valóban nem hangzik túl jól." Gondolja magában, de nem mondja ki. Azonban, ha a lány egy kis időre véletlenül a srác arcára néz tökéletesen kiolvashatja a gondolatokat. Craig köhög párat, miközben kissé helyezkedik. Rémesen elege van belőle, hogy ennyire kiszolgáltatott, bár tény, hogy "megmentője" jelenléte nyugalommal tölti el.*
- Tudod.. azt hiszem.. meglehetősen ostobának kell lennie annak, aki ilyen szintű pletykákat elhisz rólad.. *Mondja, halkan, de közben csak maga elé bámul az ürességbe, majd hamar hozzáteszi.*
- Persze a nővéred tehetségét sem kérdőjelezem meg egy percig sem.. igazából azt sem értem, hogy jut eszébe valakinek ilyesmi.. ha én le akarnék járatni valakit, jóval eredetibb dolgot is ki tudnék találni.. *Mondja, és tart egy kis szünetet.*
- Nem mintha valaha gondolkodtam ilyesmin persze.. be kell látnom nem vagyok szakértő.. *Teszi hozzá kissé gúnyosan, hátha sikerül kissé jobb kedvre derítenie a lányt. Furcsán kezdi érezni magát, hisz a másik története kapcsán belőle, is hasonló érzések törnek elő. Ő is elvesztett valami számára nagyon fontosat pótolhatatlant.. A zenét, a zenekart, melybe oly sok időt, és energiát fektetett.. egyik percről a másikra.. szinte ok nélkül.. Az érzések fájdalmasak ez egy gondolat erejéig az arcán is látható, de nem hozza szóba. Tulajdonképpen az egész eset óta még sosem beszélt erről, és az ehhez fűződő érzelmeiről senkivel. Így egyelőre most sem teszi.. Annál is inkább, mert úgy érzi sokat beszél.. Craig szereti a csendet, talán épp úgy mint a másik.. így nem szól sokáig, ha csak a másik ne szólal meg..

Végül így szól az ausztrál szemeit megdörzsölve.*
. Ne haragudj, az előbb talán kicsit sokat beszéltem bocsánat... *Mondja halkan, majd így folytatja.. ha nem vágnak közbe.*
- Kérlek ne haragudj de muszáj megkérdeznem.. tudom, hogy sokat beszélek, de szeretném tudni.., hogy téged nem zavar e, hogy itt vergődök ilyen tehetetlenül?? Engem megvisel.. eléggé.. tudom mondtad, hogy nem de érzem a terhedre vagyok.. nem frusztrál a gondolat, hogy bármelyik pillanatban akár meg is fojthatnál.. nincs erőm ellenállni.. *Fejezi ki magát Craig rémesen lesújtóan, azonban az arcára van írva, hogy a gondolatai belülről jönnek, és őszinték, ráadásul jócskán mardossák is a tehetetlensége miatt..*

Látom hogy, kissé meglepődik a hallottakon, én is ezt tenném ha nem velem történne mindez.
Mikor megszólal bólintok, ennyi ostoba embert egyszerre valószínűleg még senki sem látott.
Van egyáltalán ennyi belőlük? Vagy vannak eszesek is csak ők nem mernek szólni?
Bizonyára, Shayla nem kedvelne egy olyan embert aki egyszer csak felállna és
azt mondaná "Nem igaz! Nem lehet az!" Bár lenne ilyen akár egy, máris jobb lenne nekem.
Craig elmondja hogy ő nem így járatná le a másikat, talán mert nem kicsinyes és
bosszúszomjas mint a nővérem, bár nem tudom miért kell bosszút állnia rajtam.
A következő mondatai elgondolkodtatnak, tehetetlen, igen az. Sajnálom, de én
mégis örülök egy kicsit hogy itt van, persze nem kértem volna elé ezt az egész rúna tortúrát.
-Ha meg akarnálak fojtani valószínűleg nem most tenném. Mondom és a
hangomba valami sötét kerül, nem bántanám. Nem tudnám bántani.
-Különben sem beszélsz sokat, már kifejtettem hogy terhemre sem vagy.
Mondom ellenvetést nem tűrően, aztán hirtelen eszembe jut valami.
-Érezted már azt hogy teljesen fölösleges vagy?

*Brookelle sokadjára nyugtatja meg a még mindig igen gyenge, de már határozottan jobb színben lévő Craig-et. Az Ausztrál bágyadtan tekint maga elé, miközben a lány felteszi a kérdését. Hosszú percekig tartó némaság következik. Ugyanis a kérdés hatására Craig-nek jókora emléktömeg tolul az elméjébe. A zenekar kezdeti próbálkozásaitól kezdve egészen a lemezbemutató koncertig, minek után kirakták a a bandából. Filmszerűen peregnek az események a szeme előtt. Egyik fontos momentumtól a másikig. A nehézségek a számírás. A kezdeti esetlen koncertek kevés ember előtt.. majd a lemezszerződés megkötése. A nagyobb koncertek. A tömeg morajlása. Az álmatlan éjszakák... minden.. És végül utolsónak érkezik az a szörnyű nap.. Mely összességében sokkal jobban indult, mint bármelyik korábbi, és mégis rosszabbul végződött mint bármelyik valaha... A hosszú mélázás jól érzékelhető, látszik Craig-en ahogy újraéli a gondolatait végül pedig válaszol.*
- Azt hiszem igen.. nem sokkal azelőtt, mielőtt idejöttem Sydney-ből.. akkor éreztem.. aztán újra csend következik.. A hangulat a pincében pedig egyre fagyosabbá válik.. Csak épp, hogy jégcsapok nem emelkednek a hajnali fényben a pince magányában.. az újabb kényszeredett csendet pedig megint Craig hangja töri meg.*
- Mikor tennéd..? *És tekintetét a lányra emeli őszinte kíváncsisággal benne.*

Craig válaszol a kérdésemre de, pár perccel később úgy érzem bár ne tette volna.
A levegő is megfagy a furcsa keserűségtől amit érez, tudom milyen én is sokszor érzem
ezt és ezerszer kívánom a pokolba az egész nyomorult életemet.
Aztán újabb kérdés következik most felém. Mikor fojtanám meg? Leginkább soha.
Nagyon halványan elmosolyodom és válaszolok.
-Ha ez lenne a szándékom , akkor is sportszerű lennék. Valószínűleg,
akkor próbálkoznék mikor már teljesen felépülsz.
Ha, nem így tenném az gyávaság lenne , akkor legalább olyan gyáva lennék mint, a nővérem
aki, ostoba pletykák mögé bújik,de tulajdonképpen szörnyen gyenge.
Én is gyenge vagyok, de nem gyáva és sunyi. Ennél a két tulajdonságnál együtt nincs is
undorítóbb. Hangokat hallok a fejünk felől, felébredt a díszes família, pedig anyámra
egyáltalán nem jellemző a koránkelés. Nem probléma, Shay majd elmondja neki, hogy
megint a patkánylyukamban aludtam. Nem kell aggódást mímelnie és nem kell törődnie velem.
Ez így van jól, békén hagynak engem is, Carig-et is.

//Elnézést kérek hogy megvárattalak//

*A lány válasza kisebbfajta derűt hoz Craig arcára, aki valamiért még mindig nincs igazán jó bőrben. Tény, hogy ilyen messzire még sohasem kellett elmennie a tetoválásai mellékhatását tekintve azonban azt nem gondolta volna, hogy ennyire kellemetlen, és hosszan-tartó dolog lesz. Bár igazság szerint.. örülhet, hogy egyáltalán életben maradt. Odafentről hamarosan egyre egyenletesebb, és hangosabb zajok szűrődnek le. A család, melyről már annyi szó esett felébredt hát. Kényelmetlen érzés ennyire hívatlan vendének lenni. De Craig most már nem érzi annyira rosszul magát. Egyre kevésbé van kedve elhagyni ezt a helyet. Magára hagyni a lányt. Nem is az adóssága miatt. azt már úgy érzi eléggé kibeszélték... Furcsa érzések kavarognak benne.. de inkább nem ad most hangot nekik. Inkább újabb kérdést tesz fel.*
- Mi lesz ha lejönnek..? Vagy nem igen szoktak? Csak azért kérdezem, mert jelenleg nem igazán vagyok abban az elrejtőzős állapotomban! Pedig egyébként profi vagyok benne! *Élcelődik kissé az Ausztrál, miközben kacsint a meglehetősen komor ábrázatú lányra. Jó volna egy kicsivel őszintébb boldogságot látni rajta... Persze nyilvánvaló.. hogy Craig talán nem a legalkalmasabb személy.. a felvidítására. de azért egy ilyen halovány próbát talán megért a dolog.. Az ausztrál hátradől a kanapén.. a fejét teljesen hátrahajtja, és csendben hallgatja a fenti ricsajozást. Kissé nosztalgikus élmény ez számára. valamivel vidámabb aspektussal, minta lány számára.. hisz ez a ház.. a pince a reggeli zajongás sokban emlékezteti a gyerekkorára, mikor az egész családjával együtt élt abban a hatalmas házban Sydney mellett.. az egész gondolatot azonban közelmúlt eseményei igencsak beárnyékolják.. így hamar ki is nyitja a szemét.. mélyet sóhajt, aztán így szól a lányhoz.. akit kissé furcsa módon első alkalommal szólít nevén..*
- Brookelle kérdezhetek valamit..?

A kérdésére elmosolyodom, lejönnének, ha érdekelném őket annyira.
Nem is törődnek velem így hiába vagyunk egy család én inkább csak lakótársnak
tekintem őket. Elmegyek mellettük, köszönök nekik, de semmi több.
Furcsa dolog, de nálam ez jelenti a normális családi életet és eddig úgy tűnt, hogy
a másik két lakónak is remekül megfelel. Én nem vagyok semmi jónak elrontója.
Megráztam a fejem.
-Nem, soha nem jönnek ide. Pont ezért rendezkedtem be.
Mikor Craig az elrejtőzési tehetségéről beszél halkan felkuncogok, igazi
kaméleon lehet. Néha én is az vagyok, elbújok a világ elöl szeretem, ha csak akkor
vesznek észre, ha azt én akarom. Egyre több hang szűrődik le és egyszer- kétszer
kihallom a nevemet is a beszélgetésből. Shay valószínűleg most közli anyámmal, hogy
megint a pincében aludtam, ha nem máshol, másnál. Anyám meg majd elhiszi neki, mert
a kedvenc lánya. Bárcsak egy lenne neki, akkor nem kéne egyet szeretnie ,egyet pedig
megvetnie. Sokkal könnyebb lenne neki ez az egész, ha én nem lennék. Valljuk be
talán nekem is sokkal könnyebb volna. A gondolataimból Craig hangja rángat ki.
Azt hiszem először szólít a nevemen, furcsa. Vajon miért teszi?
-Persze. Kérdezz , amit csak akarsz.

*A lány arcára már a korábban is jó párszor látott komor merengő arckifejezés ül ki. Igaz ami igaz Craig nem képes belelátni a helyzetbe, és nem is igen kíváncsi, és különben is.. Valójában el tudja képzelni, hogy a lányt tényleg így meggyötri a rokonsága. De ha ez esetleg nem lenne igaz akkor is megviseltnek látszana. Ez a furcsa fáradt báj. Mint az űzetett vad keltette neszek a lány arcán minden rezdülés a fenti hangzavar hatására.. árulkodó.. Talán a másik észre sem veszi, de minden alkalommal, mikor vélhetően a nevét hallja akaratán kívül megrándulnak a szemei. A mozdulat ösztönös, és ideges, és akármennyire is őszinte a tartalom mögötte a fájdalom, és a stressz tökéletesen valós.. Craig-nek pedig nincs oka kételkedni.. Talán ez, és a korábbi rohanásszerű eseményvágta ösztönözte a kérdésre, amit hamarosan feltenni készül. Szerencséjére a lány a neve hallatán némi kíváncsiságot mutat. Így könnyebb dolga lesz. Bár az őszinteség sose esett nehezére.. ha valakinek neki aztán nem..*
- Arra gondoltam. *Kezdi határozottan, de a hangjában a lelkes kíváncsiság a kalandvágy, és a kimerültség küzd egymással. A csatát végül az előbbiek nyerik, és megszületik a kérdés.*
- Brookelle, én arra gondoltam, hogy megkérdezem nincs e kedved elutazni innen velem?? *A kérdés önmagában elég megdöbbentően hathat, de a döbbenet csíráit a srác enervált, de határozott tekintete fojthatja el. A válasz legyen bár egyértelmű nem, talán, vagy igen Craig kíváncsian figyel, és nem is igazán vár semmit. De nem tudott várni meg kellett kérdeznie. Persze könnyen lehet az is, hogy a másik elengedi a füle mellett a dolgot, és nem szól semmit. Craig természetesen ezt is elfogadná, de akkor mintha misem történt volna hallgatásba burkolózna.. Miközben a választ várj Craig a vállát próbálja vakarni, miközben kissé felszisszen.*

Megint a nevemet mondja és az utána következő szavaknál a jobb szemöldököm eltűnik a szőke
frufrum alatt. Ha nem Craig-től hallanám ezt azt hinném vicc az egész.
Ha nem tőle hallanám sarkon fordulnék és nem érdekelne. Most mégis van bennem valami,
valami nagyon furcsa. Percekig nem szólok, ha ez most komoly...
Az eszemre kéne hallgatni , ami azt harsogja, hogy nem tehetem meg azt, hogy mindenféle
előzetes figyelmeztetés nélkül. Furcsa felajánlás egy furcsa fiútól, szinte minden furcsa volt
már akkor is mikor megismertem. Erre most elutazna velem.
Elmosolyodom, megtehetem. A családomat sosem érdekeltem, annyiszor elakartam tűnni,
de sosem próbáltam ki milyen lenne. Most itt az alkalom.
-Vna, nagyon is van kedvem.
Mondtam olyan őszintén mosolyogva , ahogy eddig talán soha nem tettem.
Nem csak a szám, a szemem is igazán mosolygott Craig-re. Nem jutott eszembe
semmi rossz, nem fogok hiányozni senkinek, ha nem leszek itt. Ahogy most sem érdeklek senkit,
hisz arra sem méltatnak, hogy megnézzék élek e még egyáltalán.
Most végre teszek valamit , valami olyat amit nagyon régen szeretnék.

*A még mindig meglehetősen rossz bőrben lévő ausztrál arcán a válasz hallatán nem tükröződik különösebb meglepettség. A szemit azonban határozott melegség tölti el. Visszamosolyog a lányra aki nem is annyira a beleegyezésével hanem sokkal inkább az arcán tükröződő őszinte örömmel vívta ki a fiú meleg pillantását.*
-Komolyan..? * Kérdez viszont most már kissé megilletődötten vissza Craig. Valójában mikor feltette a kérdést nem gondolkodott rajta, hogy milyen választ is kaphat. Azonban ahogy bele gondol az egészbe egyre jobban fellelkesül. Hirtelen lendülettől vezérelve meg is próbál felállni ami sikerül is neki. Azonban hamarosan a térdei meginganak, és összecsuklik tompa puffanással zuhan a földre, ami önmagában nem volna gond azonban leborít egy állólámpát estében mely hatalmas csörömpöléssel zuhan a földre, és magával ránt még pár dolgot így elég nagy zajt csap. Craig lassan ülőhelyzetbe tornássza magát, és kihúzza a haját az arcából. A lány felé néz kissé szégyenkezve, amiért ilyen ügyetlenül viselkedett. De a lány válaszától, és a fokozódó lelkesedéstől hirtelen megfeledkezett magáról..*
- áh... Meddig tart még ez a bénultság...?? *Szitkozódik dühösen a kelleténél megint jóval hangosabban.. aztán sóhajtva folytatja.*
- Megőrülök ettől.. így még a pincéből sem tudok kijönni.. de.. de ha eljönnél velem.. Mutatnék pár nagyon jó helyet ha szeretnéd.. *Magyarázza Craig, majd lesüti a szemeit, és megpróbálja kicsit megmasszírozni a combjait hátha hamarabb beindul bennük a érkeringés.. *

Craig visszamosolyog rám és én boldognak érzem magam ettől.
A kérdésére bólintok, hiszen nem válaszolnék ilyet csupán poénkodásból, az nem rám vall.
Hirtelen föláll én már ettől megijedek, de mire segítségére siethetnék már hatalmas zajjal
magára rántja néhány kisebb aprósággal együtt.
-Jól vagy?
Kérdem aggódva és kezdem összesöpörni a romokat egyenlőre a puszta kezemmel.
Félre tolom az egészet a sarokba, remélhetőleg nem vettek észre fönt semmit. Pont olyan
süketnek kéne lenniük, mint amilyen vakok.
-Nem tudom meddig tart. Bár tudnám!
Mondom kedvesen, hiszen én is örülnék, ha már mindketten eltűnhetnénk innen.
Elmosolyodom, biztosan gyönyörű helyeket mutat majd nekem.
Lassan odalépek, letérdelek és segítek neki a combja masszírozásában, azt akarom, hogy minél
hamarabb rendbe jöjjön, nem azért mert a terhemre van. Ha csak rajtam állna hónapokig, évekig
is itt maradhatna. Jó is lenne!

*Craig helyeslően bólint a kérdésre, bár ami azt illeti nincs jó. Elsősorban lelkileg viseli meg ez a szörnyű tehetetlenség. Amikor a lány mellé telepszik a földre, csak kíváncsian figyeli mi sül ki ebből. Azonban az csupán könnyed mozdulatokkal próbál a segítségére lenni. Brookelle kezei mintha jégcsapot érintenének. Craig végtagjai, és egész teste, még így ruhán keresztül is tapinthatóan merev, és hideg. Bár ezen már nyilvánvalóan a lány sem lepődik meg ez is a mellékhatások egyike. Az érintés nyomán melegség tölti el az ausztrál varázslót, ám ez csupán illúzió a gondolataiban, hisz fizikailag nincs lehetősége ilyet érezni. Leszegett fejjel ül, és unos untalan próbál egy ki "életet" lehelni a bénult végtagokba. A mellette térdelő lánnyal egyetemben így meglehetősen kétes képet mutatva. Ezzel önmagában maguk között semmi probléma nem lenne. Azonban hamarosan nyikorogva nyílik a lépcsőlejáró ajtaja, és léptek hallatszanak. A zaj nyilvánvalóan megtette a hatását, és most valaki kíváncsiságtól teljes léptekkel kezd lefelé sétálni. Lassan az árnyéka is kezd kirajzolódni ám ez semmit sem mond Craig-nek. A lánynak talán annál inkább. Minden esetre a srác már elhatározta magát.. pontosabban elhatározásra kényszerült. A fejét őszinte tekintettel felfelé irányítva a lépcső felé ül mozdulatlanul ül a földön, és vállalja az esetleges következményeket. Bármi is legyen az.. bárkivel is kerüljön szembe. Pedig talán most kívánkozna legjobb pillanat az eltűnéshez.. Az ígéretét, felajánlását megtartja bárhogyan is alakuljon.. gondolja magában, s kissé fészkelődve bár talán nm kellene közelebb húzódik a mellette térdelő lányhoz.. mintha nem ő lenne épp a tehetetlen, és nem őt kellene megvédeni..*
- Ez most miattam van.. *Suttogja közben halkan a lány fülébe.*

Craig lába furcsán merev és rendkívül hideg. Bizonyára mellékhatása az egésznek, sajnálom , de nem
mondom ki hiszen én is utálom, ha sajnálkoznak a bajaimon. Csendben segítek, ahogy tudok.
Hirtelen ránézek a szemébe és elmosolyodom, furcsán nézhetünk ki így.
Hirtelen hangot hallok, nyikordul az ajtó és ezzel egy időben az ereimben szinte megfagy a vér.
Elsápadok, érzem, ahogy a vér kiszalad az arcomból. ne! Miért? Sosem jönnek ide, talán a hang miatt
megnézik élek- e még. Jézusom, mit tegyek? Remélem Shayla az, úgyis mindegy, hogy ő mit gondol.
Már megtanultam elmenni a véleménye mellett. Összeszorítom a szám, de nem fordulok hátra.
Egyenlőre. Craig közelebb húzódik és a fülembe suttogja, nincs igaza, nem ő a hibás, de most képtelen
vagyok megnyugtatni vagy válaszolni. Hátra fordítom a fejem, karcsú, magas árnyék. Behunyom a szemem
és csendben imádkozom. Levegőt sem veszek.
-Brookelle Cecilia Laura des Pres! Ki ez a fiú?
Hiába imádkoztam, hiába vetettem be mindent nem segített. Anyám áll előttünk körülbelül hat méterrel.
Anyám úgy néz ki, mint én csak húsz évvel öregebben, szőke, szép arcú, kék szemű.
Felpattanok, nem tudom mit mondani. Magyarázkodjak? Vagy már késő?
Mi a fenét csináljak? Ijedten tekintgetek, mint valami elmebeteg.
-Tudom közhelyes, de ez nem az aminek látszik.
Mondom olyan hűvösen, hogy még magam is elcsodálkozom rajta. Egy csepp aggodalom vagy félelem
sincs a hangomba. Nem az aminek látszik. Fogalmam sincs minek látszik anyám szemében.
- Akkor mondd Brookelle, mi ez?
Kérdezi hasonló hangnemben, magasba emelem a fejem, de nem mondok semmit. Ha elmondom
úgy sem hiszi el, akkor meg minek koptassam a nyelvem.

*Úgy látszik az iménti csörömpölés nem maradt észrevétlenül. A pincébe közelgő árnyék hamarosan testet ölt. Ezzel párhuzamosan pedig az iménti mosoly, mely Craig-et minden kis részében melegséggel töltötte el, most lefagy Brookelle arcáról. A sápadt páros, bár szinte lehetetlennek látszik, most fakó kaméleon módjára mégis versenyre kel egymással. Amúgy sem mondható egyikőjük sem mediterrán alkatnak, azonban most mégis egyikük sápadtabb a másiknál. A srác a lábadozása végett. A lány pedig a kialakulóban lévő helyezte hatására. Mely nem is annyira van már kialakulóban. Sokkal inkább kiforrott kész tényekkel került szembe a páros. Craig a vékony középkorú nő láttán erősen megdörzsöli a szemét. A személyéhez egy percig sem fér kétség. Nyilvánvalóan Brookelle édesanyja lépett a helyiségbe, szegezett kérdést a lányának ellentmondást nem tűrően. A jelenség szakasztott mása gyermekének kétség sem fér a személyéhez. Tekintete épp oly átható, mint a lányáé azonban valamiért fellehető benne az a furcsa indulatosság, és szenvtelenség, mely Brookelle felé irányul. Kissé értetlenül szemléli sugárzóan őszinte kék szemivel az asszonyt az pedig hol rá, hol pedig a lányára néz.

Ez a furcsa indulatosság.. mintha nem belülről fakadna gondolkodik Craig.. de minden esetre sok mindent megértet abból ahogyan a lány érez.. abból amilyen sértett, és elveszett. Így már árnyaltabb az egész kép az ausztrál előtt. Azonban nincs sok ideje az elmélkedésre újabb furcsaság következik. "Brookelle Cecilia Laura des Pres?" Hallatszik a lány teljes neve, melyet Craig most hall először. Elsőnek kissé furcsán hat azonban, hamar az Ausztrál fülébe mászik, és nem is távozik onnan egykönnyen. Brookelle válasza az anyjának meglehetősen határozatlan, és láthatóan nem is elégíti ki a szőke asszonyt. Szinte átfúrja tekintetével mindkettejüket, és az elharapódzó csend, csak olaj a tűzre. Ráadásul lépések újabb sora hallatszik, és a háziak egy újabb tagja közeledik a pince felé, hogy ki is az egyelőre még nem mutatkozott meg, de határozottan közelednek a léptek, és nyikordul a lépcső.

Craignek pedig cselekednie kell ez egyértelmű. Sajnos a lehetőségei igen korlátozottak jelen esetben, és számításba kell vennie azt is, hogy a nyilvánvalóan tapasztalt boszorkány könnyen árthat is neki, ha meggondolatlanul viselkedik. Bár szerencsére még nem rántott pálcát. Persze lehet Craig téved, mivel nincs tisztában a másik képességeivel, és azok felméréséhez túlságosan gyenge is. Így másként kénytelen cselekedni. Közben pedig a lépések közelednek. Craig egy utolsó pillantást vet a mellette térdelő lányra, akinek keze még mindig a lábain pihen. Brookelle észre sem veszi a dolgot olyannyira ijedt jelen pillanatban. Craig azonban egy lopott mozdulattal, ügyelve arra, hogy az anya nehogy észre vegye végig simít a másik törékeny kézfején, mely a lábán pihen. A kézen, mely megmentette az életét. Majd összeszedve minden visszatért elejét térdelésbe nyomja magát, majd sziszegve megpróbál felállni. Arcára kiül az erőfeszítés, és így kócosan nem is túl megnyerő. Álló helyzetbe tornássza magát, ám megint megbillen, de ezúttal képes egyensúlyt tartani. A lehető leg tisztelettudóbban fejét kissé leszegve indul meg a nő felé. Billeg ugyan de nem esik el. Végül határozott pillantást vet  a másikra, mellyel kissé talán zavarba is hozhatja azt. Majd illedelmesen de botorkálva meghajol, s keze nyújt, majd ha másik elfogadja, és úgy alakul még kezet is csókol, kissé groteszk módon a következő szavak kíséretében.*
- Kérem engedje meg, hogy bemutatkozzam. Craig Robert Nicholls vagyok. A lánya pedig megmentette az életemet.. *Jelenti ki kissé visszahúzódóan, és várja a reakciókat. Azonban egyre nehezebben áll meg a lában. Időközben lopva lepillant Bookelle-re arckifejezése pedig valami effélét sugároz. Ne aggódj minden rendben lesz. Azonban, hogy ki az újabb pincébe érkező, és hogy valóban rendbe jönnek e a dolgok az majd elválik az elkövetkezőkben..*

Hirtelen nem tudok mit mondani. elfogynak a szavak. Annyi éven át bújtam meg itt és vártam, hogy
valaki lejöjjön és megkérdezze mi történt velem, erre vágytam, mikor itt rettegtem egyedül és most
eljött a pillanat. Mégsem éreztem boldogságot vagy elégedettséget, inkább dühvel átitatott keserűséget.
Nem volt új ez az érzés, csak fájt. Ennek nem most kellett volna megtörténnie, mikor Craig itt van.
Talán készen álltam volna újra kezdeni, de most nem. Ez az egész helyzet más, mint, amit elképzeltem.
Nem az én személyemre irányul, ha Craig nem üt zajt sosem jönnek le és nem is jönnek rá.
Nem Craig okozta a bajt, hanem én évekkel ezelőtt.
Egy jó anya elmosolyodna és itt hagyna, talán még segítene is ápolni Craiget. Sajnos Darina des Pres
nem jó anya és én ezt pontosan tudom.

Mikor a fiú végigsimít a kézfejemen valami furcsa melegség tölt el, olyan, amit talán még sosem éreztem, de
ahogyan jött el is tűnik gyorsan a többi érzés mocsarában a vaksötétben.
Craig kezet csókol az anyámnak, furcsán nézek és ugyanez a tekintet jellemzi most anyámat is.
Ha jól vettem ki most ő sem tud mit mondani, meglephette ez nem várt udvarias gesztus.
Zavartan rám pillant, én nem bírok rá nézni.
Hirtelen újabb lépések hangját vélem hallani, az első gondolatom az hogy ne! Ez csak Shayla lehet, nem akarom.
Azt akarom, hogy ott maradjon, ahol van. Félek, nagyon félek.
Az alakja kirajzolódik, magas  sovány lány szép vonásokkal, barna hajjal. Apára hasonlít. Gyűlölöm, hogy nem én
hasonlítok rá. Amint meglát elmosolyodik, gonosz mosoly ez, felkavarodik tőle a gyomrom.
A szemeim tágra nyílnak és megrázom a fejem, nem akarom, hogy bármit mondjon.
Craigre vagy rám, ami arra ösztönözheti anyát, hogy kidobja innen a fiút.
-Megmondtam, hogy hozott ide valakit.
Hangja betöltötte a helységet, reszkettem a dühtől.
-Most aztán véged, r*banc!
Suttogta, én hallottam, tudtam, hogy anyám is csak ő nem vesz tudomást róla egyszerűen nem akarja hallani.
Nem akarja látni a nyilvánvalót, ökölbe szorítom a kezem. Tehetetlennek érzem magam.

*A pincében kialakult helyzet, ha lehet az elkövetkező percekben még szürreálisabbá, és szorongatottabbá válik. Újabb "vendég" érkezik, és a vendég szó jelen esetben igencsak találó, hiszen ha Brookelle korábbi mondandója valós volt, márpedig miért ne lett volna az, akkor a három nő bizonyára hosszú idő óta először tartózkodik huzamosabb ideig egy helyiségben. Különös tekintettel erre a helyre. A friss jövevény nyilvánvalóan szintén családtag, és a korábban elhangzottak fényében kétség kívül Brookelle nővére az. A vonásai némiképp elütnek a húgáétól, és az anyjáétól is. Feltehetőleg az apjára hasonlít. Így újabb árnyalattal lesz gazdagabb a kép, melyet Craig lát a családról. Egy dolog azonban biztos. Szinte tapintani lehet a jeges gyűlöletet, ami a két testvér között feszül. Ezeket az érzéseket mérni sem lehet a korábbiakhoz, ami anya, és lánya közt volt érzékelhető. Szinte megfagy a levegő a pincében. A betűző nap sugarai vaskos jégcsapokká dermednek. Craig pedig ezt pontosan érzékeli. A halkan elhangzó szavak pedig csak még inkább sarkítják a képet.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a sérelmek, és az indulatok itt mélyebben gyökereznek, mintsem az első látásra képzelni lehetett volna. 
Craig akarva akaratlan is felkapja a fejét az elhangzottakra. Őszintén sértik a szavak, hisz tisztában van vele, hogy a lány semmi rosszat nem követett el. Még mindig várja az asszony esetleges viszontválaszát. Azonban hidegvérét a végsőkig megőrizve újra megszólal, s közben egyre nagyobb fájdalmak közepette küszködik, hogy állva maradjon.
Szavai szándékosan kimértek, és színpadiasak ezzel jócskán kifigurázva a helyzetet, és a két nőszemélyt. Rávilágítva ezzel is az egész helyzet rémes kivagyiságfára.*
- Rendkívül örülök kisasszony! *Szavait ezúttal Shayla-hoz intézi.*
- Bár én még nem ismerem önt teljes bizonyossággal állíthatom téved! Azonban mindenek előtt bemutatkoznék, mint úgy, ha nem tévedek nagyot, az édesanyjának már voltam szíves ezt megtenni.! *Itt rövid szünetet tart, míg újra egyensúlyt talál.*
- A Nevem Craig Robert Nicholls, és ha ismételten nem tévedek nagyot a húga megmentette az életemet.. ebből fakadóan megkérném szíveskedjék a jövőben tartózkodni az iméntihez hasonló becsmérlő frázisoktól, tekintettel rá, tökéletesen alaptalanok, és bántóak. Úgy vélem Brookelle semmiképp sem szolgált rá az efféle megjegyzésekre, és ha most nem veszik sértésnek jó néven venném, ha hasonlómód önök is bemutatkoznának a jó ízlés szabályait megkövetendő!! *Craig szinte magából kiemelkedve darálja a megdöbbentő szófordulatokat, nem kis mértékben kifigurázva a háziakat, s replikázva a helyzetre.. Azonban, hogy ez hogyan veszi ki magát hamarosan elválik. Craig valójában időt szeretne nyerni.. s Brookelle-t kivonni az egészből a helyzet felelősségét magára véve. Tekintettel rá felelős a kialakult helyzetért.. Reménykedik benne, hogy hamarosan véget ér ez a tehetetlen állapot, és hamarosan beválthatja a lánynak tett "felajánlását".*

Anyámnak mostanra sikerült csak felfognia szavainak valós jelentését furcsa, kérdő pillantást vet
rám, mintha kétségbe vonná, hogy bárkin is segíteni tudjak. Igaza van, még magamon is képtelen
vagyok segíteni. Kezdem jobban gyűlölni önmagam, mint másokat.
-Megmentetted az életét? Mégis hogyan?
Kérdi tágra nyílt szemekkel, kiengedem majd újra ökölbe szorítom a kezem, azt hiszem mindjárt
megőrülök vagy elájulok.
Craig eközben  Shaylahoz kezd beszélni, határozottan érzem, hogy a szavai feloldják bennem a
feszültséget és egy kicsit talán el is mosolyodom.
Mikor a bemutatkozást említi, édesanyám azonnal elmondja a nevét, ő könnyen manipulálható szavakkal.
Shayla azonban fölhúzza az orrát és gyűlölettel nézi a megmentőmet.
Mindent utál, ami hozzám tartozik vagy csak közöm volt hozzá, könnyen véleményt alkotott, így
Craigről.
-A nevem Darina des Pres.
Mondja anyám hűvösen, ezt még kibírom én Shaylat nem értem. A gyűlölködő pillantások,
a pillantások amikben azt látom "Bárcsak meghalna.", sosem bántottam. Fáj, tompa fájdalmat
érzek a mellkasomban, elakarok rohanni Craigel egy másik városba,országba vagy akárhová.
Folyamatosan ezt érzem, hogy meghalok, ha itt maradok, de egy részem visszahúz.
-Nem vagyok köteles megmondani a nevem.
Végigmér minket és fintorog, egyre rosszabbul érzem magam, hirtelen két szó tör fel belőlem.
-Miért gyűlöltök?
A hangom halk és elkeseredett, könnyek szöknek a szemembe. Istenem, miért?

*Brookelle édesanyja az elhangzottak, s történtek hatására végül bemutatkozik. Sőt mi több egy kérdést is intéz a lányához. Láthatóan az idősebb nő a megingathatóbb. Brookelle nővére azonban már keményebb dió. Makacsul reagál Craig saját magától igencsak szokatlan szavaira. Bár ami azt illeti, ő életében először látja az Ausztrált így akár azt is gondolhatja mindig ilyen ékesszóló. Jól látható, hogy az „Anya” fogékonyabb az udvarias gesztusokra. Craig pedig ezt érzékelvén illedelmesen biccent is felé. Viszonozva ezzel a bemutatkozást. Majd rövid időn belül egy kérdés feszül a lánynak, melyről Craig pontosan tudja, hogy nem kerül majd megválaszolásra, s ezért rendkívül hálás is. Az ifjú varázsló fel, s alá járatja tekintetét a három nő közt, s a kontrasztok elképesztősége hatására kénytelen magába révedni.

Egy család, s mégis mily belső ellentétek. A két fiatal őszinte gyűlölettel tekint egymásra, melyből az idősebbé a gyilkos, a fiatalabbé az áldozati. A biccentést követően Carig tovább folytatja az időhúzást, ékes szavaival.*
- Rendkívül örülök, hogy megismerhetem asszonyom s kérem, engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét rá, milyen büszke lehet a lányára.
*Reagál a bemutatkozásra majd, mint kőszikla peregnek le róla az idősebb testvér keresetlen szavai. Bár a kondíciója, még mindig nem a régi, lassan érzi, hogy így az erőltetett egyensúlyozás közben kezd visszatérni az ereje, bár igen lassacskán.
Craig lassan megvakarja a fejét, majd szemében komisz fényt csillantva fordul Brookelle nővére felé annak szavai hallatán.*
- Ez valóban így van, bár gondolom nem is kell, hogy figyelmeztesselek, rá ezzel milyen mértékű udvariatlanságot követsz el.. *Viszi le a hangsúlyt az Ausztrál újabb találatot bevíve ezzel a kissé gőgös nővérnek. Őszintén szólva sokkal szívesben használna ennél keresetlenebb szavakat, de mégsem teszi a helyzetre való tekintettel. Nem akar ártani Brookelle-nek s közben egyre magabiztosabb is lesz, ahogy érzi a testébe visszaáramló energiákat.. Lassan egészen stabilan kezd állni, és nem billeg, annyira miközben visszanéz a pillanatra elmosolyodó lányra. Aztán újabb szavak következnek, melyek kellően kétségbeesettek ahhoz, hogy örömöt csaljanak Brooklelle nővérének arcára, s cselekvésre sarkallják Craig-et. Az Ausztrál egy óvatos lépést tesz hátra, majd a tenyerét a lány szája elé emeli, miközben felteszi a szörnyű kérdést.
Síri csend támad ennek nyomán, s amint a kócos varázsló leereszti a tenyerét újból szól.*
- De hiszen nem gyűlölnek, csak kissé zavarban vannak! Nem igaz??? *Kérdez vissza Craig határozottabban szemében lángoló őszinteséggel, miközben tudja, hogy Brookelle kérdése nagyon is jogos. Őszintén szólva nem is vár választ inkább csak arra, hogy egy hoppabálásra elegendő energiát érzékeljen magában, de ez még sajnos nem érkezett el. Mindeközben már egészen szorosan áll a lány mellett, s várja a másik kettő reakcióját bármi is legyen az. Azt azonban elhatározta, hogy a szép szavaknak, és a jó modornak vége bármilyen sértő, vagy bántó dolog éri ezentúl a szőke lányt, aki semmivel sem törődve valóban megmentette az életét.*

Craig szavai furcsa visszhangot vernek, dicsérő szavak. Anyám sosem mondott rólam semmi jót, egy
percig sem feltételezte, hogy bármire képes vagyok. Olyan, mintha nem is ismerne, talán nem is
ismer igazán, hiszen nagyon keveset foglalkozik velem.
Anyám nem ostoba nő, mégis csak néz és nem lát. Becsukta a fülét és a szívét, engem lát rossznak
és Shayla lett a szent.
Mikor Craig Shayhoz intézi szavait a lány arca megkeményedik, lenézően mustrálja a fiút.
-Mivel nagyon is udvarias vagyok hát tessék, Shayla des Pres vagyok.
Mondja gúnyosan mosolyogva, ettől a mosolytól most is ugyanúgy émelygés fog el, mint pár évvel
ezelőtt. A szomorúság és a düh óceánná duzzad bennem, most megtudnám mondani mennyire elegem
van, talán ki tudnám fejezni szavakkal, hogy fáj, mégsem teszem.
Ha ezt tenném megmutatnám Shaylának milyen gyenge vagyok.

Kirobbant belőlem az a bizonyos kérdés, visszaszívnám, de már nem lehet. Anyám kerüli a tekintetem, Shayla
nem szól. Ez a csönd szinte fojtogat, Craig próbál javítani a helyzeten, de nem igazán sikeres az akciója.
A gyűlöletet és megvetést szagolni lehet a hideg pincében.
-Ugyan, ki tudna szeretni téged?!
Röhög fel Shayla, ez a nevetés az álmaimra emlékeztet, a rémálmaimra, amikről nem beszéltem senkinek és
amiket elrejtettem a lelkem legmélyén.
Erre a mondatra valami előtört belőlem, felszegtem a fejem, eddig leginkább lefelé bámultam, szégyelltem magam.
Most büszkén és dacosan néztem szembe velük hiába volt bennem a mérhetetlen fájdalom.
Apa. Ez az ő személyisége, igen, most úgy kell viselkednem, ahogyan egy valódi des Pres viselkedne.
-Anya, válaszolj!
Kérem hűvösen, Shayla még mindig kuncog közelebb lépek hozzájuk, valahogy még számomra is ijesztő a viselkedésem.
-Mit kéne tennem, hogy megfeleljek?
Kérdezem erős, számonkérő hangon anyától, most ő bámulja a padlót, fordult a kocka.
-Shayla, hozzád egyetlen kérdésem maradt csak. Miért én? Miért engem kellett hátba szúrnod?
A nővérem ijedt, zavarodott tekintete találkozik az enyémmel, a csönd most őt fojtja meg.

*A helyzet mondhatni kezd kissé elmérgesedni, nem mintha maga az alaphelyzet nem volna igencsak kellemetlen, de ez most már egyre súlyosabb. Craig bénultsága azonban távozni látszik, és ezt a fiú is határozottan érzi. Az erő visszatér a végtagjaiba, így kissé ki is húzza magát. Talán varázslatra is képes lenne már, de egyelőre ezt még nem tudja biztosan.  Azonban ahogy a helyzet egyre jobban kezd elmérgesedni anya, és lányai közt ember legyen a talpán, aki megmondja mi következik. Craig most csendben figyel, s nem tesz mást. Az arca a szokott mód sápadt de, a tekintete kiélesedik. Felváltva tekint a három másikra. Brookell nővére kissé nevetséges módon beadja a derekát, és erőltetetten bemutatkozik, ám a szavai, és a mesterkélt düh az arcán meglehetősen szánalmas. Megvető pillantása le is pereg az immár egyre határozottabb hatást kelő Ausztrálról.
Craig, ha akarná szinte haraphatná a feszültséget ami elsősorban két testvér között feszül. Azonban mégsem tesz semmit egyelőre nem. Csak hol az egyiküket hol a másikat nézi. Nem szeretne közbeavatkozni semmiféleképpen. Legalább is amíg nem  érzi szükségét. Brookelle arca azonban semmi jót nem sejtet. A lány elkeseredett, és az arcán pedig most valami mélyről jövő elszántság tükröződik. Hamarosan ki is fakad ismét. Az utolsó csepp a pohárban Shayla gúnyos kérdése, és nevetése lehetett. Ezt követően pedig indulatos, és határozott kérdések hangzanak el.
Craig vár egy ideig, kíváncsi mik lesznek a reakciók, hisz az jól látható, hogy Brookelle talán hosszú idő óta most áll ki magáért először. Viszont most már bármi is következzen Craig döntött, és bármi lesz a válasz Craig száját a következők hagyják majd el. Miközben Brookell felé fordul, és mélyen a szemébe néz.*
- Távol álljon tőlem, hogy bármit félbeszakítsak, de kérlek engedd meg, hogy még egyszer megköszönjem neked amit tettél.. *Itt szünetet tart, majd mindkét kezével a hajába túr, s közben így folytatja.*
- Viszont szeretném, ha tudnád, hogy amit mondtam, még mindig áll de a döntés a tiéd.. szóval.. *Szipog közben, és megtörli az orrát.*
- Nem kell tűrnöd örökké remélem tudod.. ha te is ezt gondolod, csak lépj ide mellém.. *Viszi le végül a hangsúlyt.*

A kérdéseimre nem kapok választ, nem is vártam rájuk csak már elég régóta kikívánkoztak
belőlem. Ez a hirtelen jött valami nagyon megerősített itt belül, képes voltam anyám és
Shayla szemébe nézni anélkül, hogy sírnom kellett volna.
Anyám a földre szegezte a tekintetét így most képes voltam benne fölismerni önmagamat, mikor
nem tudtam a szemébe nézni. Shayla arcán megdöbbenés látszott, sosem foglalkoztam a
sértéseivel. Most más voltam, teljesen más. Kihúztam magam és magabiztosnak tűntem.
Először életemben éreztem magam fantasztikusan erősnek.

Craig megszólal, felé fordulok és figyelmesen hallgatom a mondandóját, halványan
rámosolyogtam azt hiszem ő jóval többet tett értem, mint én őérte.
Elgondolkodom, tudom, ha itt maradok nem sok időbe telik, hogy teljesen
megbolonduljak. A döntésmeghozatal nem vesz el sok időt az életünkből.
Visszanézek a családomra és felsőbbségesen elmosolyodom, olyan vagyok, mint apa és ezt
kezdem megszeretni, hiszen mindig ő volt a példakép a tökéletes. Odalépek Craig
mellé és halkan , hogy anya és Shay ne hallhassa megszólalok.
-Nem, én köszönöm.
Anyám riadtan néz föl, fogalma sincs mi fog most történni. Nem is kell tudnia.
Nem tudom mikor jövök vissza, de remélem hamarosan képes leszek újra belépni
ebbe a házba és akkor nem kell majd a pincémben meghúznom magam.
Érzem, hogy ez a furcsa erő kezd elszállni, hamarosan újra más leszek, Önmagam.

*A csend maga fojtó, és fülledt. Épp, mint ez a pince maga. Tökéletes leképeződése a hangulatnak. A jelenet szereplői némán állnak, de egy valakiből mégis határozottság, és sugárzó erő tör elő. Pont úgy ahogyan a pince ajtón beszűrődő fény küszködik az odalent uralkodó félhomállyal, úgy viaskodik most a szőke lány elszántsága az őt körülvevő szürkeséggel, melynek tökéletes leképeződése, a komor megilletődött páros. Az anya, és a nővér. Craig tisztán hallja a lány szavait más azonban nem. Furcsa érzések áradnak szét a testében, azonban Brookelle elhatározása is nyilvánvaló. A fiú mellé lép, és mintha utolsó pillantásokat vetne a többiekre.

Craig pedig tudja, mit kell tenni, és érzi magán ígérete súlyát is. Az ereje már gyakorlatilag teljesen visszatért. Nyoma sincs gyengeségnek érzi, ahogy a varázsereje hosszú órák után újból keresztül áramlik a testén. Egy pillanatra behunyja a szemét, majd mikor kinyitja furcsa, és kétértelmű fény csillan benne a másik két nő felé. Nem tudja pontosan, milyen varázserővel rendelkezik a páros, de mindenképp gyorsan kell cselekednie nem fog pálcát használni. Ezt már eldöntötte. Annál inkább sem, mivel nem akarja az agresszív támadó szándék leg apróbb jelét sem mutatni. Csupán a távozás mezejére lépni kettesben, és ha minden igaz jó időre maguk mögött hagyni a pincét. Craig pedig cselekszik, hiszen mint már korábban felmérte most minden perc fontos.
- Ebben az esetben.. *Mondja halkan, majd felemeli a bal kezét és körző mozdulatot tesz a levegőben*
- Flagro Viridis!! *Mondja ki a varázsigét, melynek hatására szikrák pattannak ki előttük a semmiből, és hamarosan egy zölden izzó látszólag heves lángokból álló körülbelül derékmagas fal emelkedik.  Craig szívből reméli, hogy az egyszerű elterelés hatásos lesz, s közben megfogja Brookelle csuklóját, és a zavarodottságot kihasználva hoppanálnak is, ha sikerül. Az úti cél pedig igencsak távol van a kiindulóponttól. Ha minden az elképzeltek szerint halad perceken belül a heves szélben állnak valahol a tengerparton egy kiálló szikla peremén. A fehér habok szilaj nyaldossák a kiálló sziklaperemet, és nem messze a parti ködben egy világítótorony is kivehető. A sötétkéken színben játszó víztömeg pedig csak kavarog odalenn fehér habokat vetve. Craig lassan elengedné a lány csuklóját, és hosszan a széllel, és a hajával küzdve bámulna a semmibe vesző horizontra.*


//ha te is úgy gondolod mehet a válaszod Cape Cornwall-ba//


http://www.roxfort.frpg.hu/index.php?topic=6346.0 (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php?topic=6346.0)