Roxfort RPG

teljes név || Qiana Nevaeh Reagen
becenév || Ana, Qi
nem || nő
születési hely, idő || London; 1980, 05, 05
kor || 17
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || 6.


          a múlt

- Várj csak, egy pillanat. Ugye nem baj, ha hozok egy kis nassolni valót?

Szóval meséljek magamról. Egy pillanatig eltöprengek, óvatosan harapdálva a szopogatható penna végét, majd elmosolyodva hátradőlök a fotelben.
Hol is kezdjem... A legelején? Érdekel az egész? – mosolyodok el szélesen. Végül is, miért ne tehetném? Az igenlő válaszra kiveszem a számból a pennát s ujjaim közt billegtetve azt, kezdek neki a történetnek.



Szóval 17 éve sírnak az angyalok, hogy a Földre érkeztem... Bizonyára túl jó, esetleg túl rossz voltam ahhoz, hogy megtűrjenek maguk mellett. A Szent Mungó Ispotályában sírtam fel először. Már akkor is szerettem hallattatni a hangom, de kivételesen, az első akkordokhoz bátorításra volt szükségem. Kórusban nyivákoltam a szülőszobában ikertestvéremmel, Kaori-val.

A gyerekkorom akár átlagosnak is nevezhető, attól eltekintve, hogy olyan családban nőttem fel, ahol az ember egyik szüleje varázstalan, a másik varázshasználó. Ez a fajta kettőség nehezen fér meg egymás mellett, a szüleim azonban mindig mindent megtettek és megtesznek most is, hogy teljesen normális életem legyen. Bár ki mit tekint itt normálisnak? Mondjuk inkább úgy, kiegyensúlyozott. Voltak ugyan apróságok, amik nehezen fértek meg egy ötéves fejében, noha akkor még fogékonyak vagyunk a mesékre. Például miért nem mesélhettem a szomszéd gyereknek arról, hogy anyu egy pálcasuhintással össze tud forrasztani egy vázát, vagy miért nem dicsekedhettem azzal, hogy amikor dühös vagyok, nekem nem az arcom lilul el a dühtől, hanem a fülem...
Szóval voltak érdekes és ellentmondásos helyzetek az életben, de úgy ahogy megbirkóztam minden akadállyal, ami egy jó, tíz év alatti gyerek elé gördülhet.

Szóval, mint az már egyértelmű, a családban édesanyám az, aki varázshasználó. Amíg meg nem kaptam a levelet a Roxfortból, ő volt az egyetlen. Habár van egy bátyám, Darell, ő úgy tűnik nem "örökölte" a képességeket. Nem mintha bánta volna. Őt sosem érdekelték anyu "sajátosságai", mindig egészen független életet élt és él ahhoz, hogy ne foglalkozzon másokkal. Egészen más dolgok vonzották mindig is.
Anya nekünk azonban sokat mesélt a varázs-világról. Legtöbbször egy mesébe szőtte az egészet. Míg Kaori-t a Roxfort, addig engem anyu munkahelye, a Gringotts foglalkoztatott mindig. Habár foglalkozást tekintve nem végez túl izgalmas munkát, mesélt az átoktörőkről s én attól a pillanattól fogva biztos voltam benne, hogy egyszer én is az leszek. Az a sok kaland! A rengeteg rejtély! Mindig is szívesen bújtam a könyveket, s a mugli filmekben látott kalandozók kalandjai távoli, vagy régi kultúrák felfedezői, vonzottak.

A Hollóhát. Ez volt Kaori-val való közös álmunk. Mindig versenyeztünk egymással, mindenben. Legyen az az, hogy ki ér le előbb a konyhába, vagy ki olvas folyékonyabban. Itt pedig az volt a cél, kire lehet majd büszkébb anya, aki a Hollóhát tanulója volt.

Apám egy divat-újságnak a társ-szerkesztője. Nyaranta és szünetekben gyakran kér fel egy-egy munkára, segítsek be neki a szerkesztési feladatokba. Noha mostanság inkább Kaori az, akire számíthat és aki úgy tűnik, jobban is szereti ezt csinálni, mint én. Az időm nagy részét ugyanis igyekszem kihasználni utazásra, a kultúrák tanulmányozására, természetesen a varázs-világ szempontjából. Egyáltalán nem rémiszt az ismeretanyag mennyisége, élvezem az egészet. Hát ha még egyszer valóban átoktörőként dolgozhatok!

Volt egy nap, amikor úgy éreztem, minden romba dől. A 11. születésnapomat megelőző napon történt. Megkaptam a Roxforti levelet. Reggeliztünk és anya nyitott ablakot a nagy fülesbagolynak. A Roxforti pecsétet látva Kaori-val rögtön megrészegültünk a tudattól, hogy az iskola tanulói lehetünk. Anya mosolygott. De a mosolya zavart volt amikor felénk fordult, egyetlen levéllel a kezében.
- Ana... szeptembertől a Roxfort tanulója vagy – mondta.
És Kaori? Ő neki nem érkezett levél. Sem aznap, sem később.

Tudtam, hogy ezek csak az első lépcsőfokok. De megfogadtam Kaori-nak, hogy helyette is megvalósítom a közös álmaink.


          jellem

Féktelennek tűnő energiával habzsolja az életet, mintha a fáradtság számára nem létező fogalom lenne. Egész nap pörög, megy, csinálja, amit kell, valamivel mindig elfoglalja magát. Még a legunalmasabb órákon is képes szórakoztatni saját magát, vagy éppen az őt figyelő társait. Legyen az mondjuk törpe-golymókja, Bowy betanítása különböző feladatokra..

Bár megesik, jó időkre eltűnik. Ebben az esetben viszont kevésbé lankadó szorgossággal olvas, legtöbbször tanul. Számára ez épp annyira jelent kikapcsolódást, mint másnak egy kör robbanó snapszli vagy egy kis kviddics.
Életfelfogása:
Sodródik az árral, holnap nincs, csak a ma teljessége, felelőtlen édessége. Ha elbotlik, feláll.

Amennyiben elfogy az energia (mert hát azért mégiscsak ember), hajlamos a legszigorúbbnak vett helyzetekben elaludni (például Piton óráján, ami felér egy öngyilkossági kísérlettel, de legalább is azzal, hogy a házuk jó ár ponttól búcsút inthet)

          apróságok

mindig ||

- Kaori
- Darell
- tánc, tánc, tánc
- repülés
- szél
- szabadság
- vihar
- szópárbajok
- Mézesfalás :P
- Szép tollak (igen, amit a tintába szokás mártani)
- Tetoválások (bátyja révén)
- Sárkányok (szerelmes ezekbe a mágikus lényekbe)
- Legyezők
- Idegen kultúrák
- Éjszaka kilógni, mert az adrenalinnál nincs jobb :P
- MOSOLY :)

soha ||

- első benyomásról ítélés
- Mindenízű drazsé
- Korán kelés, mert ha egyszer elalszik..
- A rossz viccek
- A fennhéjázó emberek
- Keserű dolgok
- Házimanók (brrr)


dementorok || Hála az égnek nem nagyon érte még olyan trauma, vagy baleset, negatív behatás az életében, hogy bármit is lásson, halljon. Csak a hideget érzi és azt, hogy sohasem lehet többé boldog. Ez pedig számára a legszörnyűbb dolog a világon...

mumus || Visszatérő álmának alakja, egy gyönyörű férfi... sokan nem érthetik, miért tart tőle.

titkok ||
- mikor kisgyerek volt, anyja gyakran mesélt nekik a varázsvilágról s ő Kaori-val elvarázsolva hallgatta. Egyszer csúnyán összeveszett hugával s ekkor eldöntötte, ha Kaori is megkapja a Roxforti levelét, majd összetépi, hogy ő ne mehessen. (tényleg kicsi volt :P) Erre egyébként sem volt szükség, tekintve, hogy húga nem rendelkezik mágikus képességekkel s így otthon maradt. Azóta nagyon sajnálja ezt, szégyenli és soha sem mondaná el senkinek.
- Amikor elmentek az Abszol útra Oliwander úrhoz pálcát venni, Qiana-nak nem tetszett a pálca, ami őt választotta és megpróbálta kicserélni. Erre a pálcája úgy megsértődött, hogy a lány fejére bűvölt két szamárfület. Azóta némileg jobb viszonyt ápol a pálcájával, de annyira kínosnak érzi a helyzetet, hogy sosem beszélt még róla.
- Egyszer kíváncsiságból meglátogatott egy Zseb-piszok béli boltot. Ottani szerzeménye egy álmokkal foglalkozó könyv lett. Szinte kívülről fújja, s ha úgy tartja kedve, irányítani tudja a saját, s olykor mások álmait. De leginkább csak belepiszkálni... hogy ez miért titok? Melyik szobatársa örülne, ha reggel kiderülne, hogy azért álmodott a suli legvisszataszítóbb srácáról, mert ő manipulálta? :D

rossz szokás ||

- Állandóan rágcsál, szopogat valamit. Általában cukrot, édességet, nyalókát, legyen az szopogatható penna vagy bármi más...
- Nem tud suttogva beszélni, így általában lebukik, ha órán szövegel
- Szétszórt.. ismerős kérdés lehet tőle a; Valaki nem látta a .. ?
(rossz szokás még, amit inkább mások tartanak rossznak: Van, hogy nem tanul semmit egy dolgozatra, mégis benne van a csoport élvonalában...)



          a család

apa || Jaidan Reagan; 48; mugli
anya || Selestia Reagan; 47; aranyvérű boszorkány
testvérek ||  Darell Reagan; 22 és Qiana ikertestvére, Kaori Reagan ; 17; kvibli
családi állapot || egyedülálló
állatok || egy albínó macska, Rafael és egy törpe-golymók, szivárványszínű, a neve Bowy


          külsőségek

magasság || 178 cm
tömeg || 55 kg
rassz || európai
szemszín || kék
hajszín || gesztenyeszín

különleges ismertetőjel || Bátyja hóbortja rá is átragadt, megszerette a tetoválásokat, ezt a fajta „művészetet”. S mivel „Darell-függő”, csináltatott magának két motívumot. A bal füle mögött egy apró sárkány, a másik a tarkóján található, a gerince mentén folytatódik. Egy felirat. Egy mugli dal idézete...

kinézet ||

Magas, karcsú lány, hosszú, gesztenyebarna hajjal és csillogó szemekkel. Az első, ami magára vonja a figyelmed, talán nem is az, hogy folyton magyaráz valamit és hozzá mutogat is, hanem a szüntelen, levakarhatatlan mosolya. Az uniformist nem szereti túlzottan, sokkal szívesebben hord kényelmes ruhákat, főként nadrágot, amikor csak lehet, és van, hogy megpróbál ezekben érvényesülni napközben. Jobban mondva, nem feltűnni a tanároknak. Hát... ritkán sikerül.

egészségi állapot || egészséges. Kicsattan :)


          a tudás

varázslói ismeretek ||

Az utóbbi öt év ismeretanyaga.
Bűbájtan <3 – egyszerűen imádja ezt a tárgyat
Mágiatörténet <3 – csillogó szemű tanítvány, régi korok hű szerelmese
Tulajdonképpen az összes tantárgyat szereti, mert mindben lát valamit, ami érdekessé teszi. Kivéve a számmisztikát, mert az túl száraz. Még neki is...


mugli képzettségek || régen zongorázott és a ritmikus sportgimnasztikázott
pálca típusa || 15 hüvelyk, tölgy, hippogriff-toll
különlegesség || próbálkozásai a patrónust illetően kimerülnek egy amorf, ezüst felhőszerű formában, ám a két szárny-alak tisztán kivehető. Biztos valamilyen madár...


          egy darabka belőled
 

Tehetetlenül feküdtem az ágyamon. A plafont bámultam, ahol halovány árnyak futkároztak a fénnyel kacérkodva. A szobában kellemes hűvös uralkodott, nyár közepe volt, a nyitott ablakon át napfény kacsingatott befelé, s a könnyed, langyos szellő. Finom táncot lejtett a függöny selymes anyaga én meg csak tompán hallgattam halk suhogását. Olyan volt, mintha egy távoli, messzi világból szóltak volna hozzám, de gondolataim ködén át csak mellékszerepet kapott a külvilág effajta szelíd moraja.
Annál inkább élesen hallottam a másik szobából hallható keserves zokogást. Kaori szobája.
~Talán át kellene mennem vigasztalni. Nem. Anyu úgy is ott van. Most nem akarná, hogy ott legyek.~
Üres tekintettel meredtem tovább a plafonra. Próbáltam kiszűrni gondolataimból hugom hangját, ahogy toporzékol, ahogy dühöng, ahogy hisztizik... ahogy önmagába roskadva sír. Lehunytam a szemem, de nem segített. Csak még élesebben hallottam.
Alig bírtam mozdítani a tagjaimat. Nem emlékszem, hogy vonszoltam el magam a falig. Kezemben ott pihent a pergamen, ami Roxfortba jutásom boldog hírét közölte. Nekinyomtam a homlokomat a falnak.

~Azt akarom, hogy velem gyere...~
Ő nem kapta meg a meghívót. Miért nem?
Igazság? Nincs. Ahogy a miértekre sincsen felelet. Gének.. képességek.. vér.. ~A fenébe is!~
Dühösen szorítom össze a levelet. Úgy, hogy az már fáj. Leroskadok a falhoz, homlokom még mindig odaszorítva.
~Annyi álmunk volt, annyi elképzelésünk! Mi az, hogy neked nincs varázserőd?! Mi az, hogy Te nem jöhetsz?!~
Mérges voltam. A testvérem nem lehet része annak a sok csodás élménynek, amiről anya annyit mesélt?!

~Ígérem, olyan boszorkány leszek, hogy kettőnk helyett tanulok majd! Ígérem, nem fogsz csalódni! A Hollóhát tanulója leszek, ahogy Te az akartál lenni! Csak kérlek ne sírj... kérlek ne sírj...~

~Bocsáss meg, Kaori.. Tényleg nem így akartam~

Még akkor is ez a gondolatot ismételgettem magamban szüntelen, amikor először szálltam fel a vörös színű Roxfort Expresszre.

          egyéb

Átoktörőnek készül. És ezt komolyan is veszi.

HOLLÓHÁT!

*nézi, hogy megbundázták a Süveget*

I'm lovin' it... *dúdol, majd odébbcsoszog, gumicsigát töm a szájába* Szegény Kaori :( <3