Roxfort RPG

Az egyik hosszú folyosó közepéről nyílik az ajtó a tanárok közös klubhelyiségére, ahová diák nem teheti be a lábát. Rögvest az ajtóval szemben egy interaktív, önmódosító táblán látszik a faliújság másolata, melyen a gyerekeknek szánt információkat lehet megosztani: amit kitűz ide bármelyik tanár, az a kiválasztott házak hirdetőjén is megjelenik. Ennek a hátoldalán (egy oszloppal elválasztva) lebeg a nagy közös órarend, mely, ha netán valaki nem tudna eligazodni a mátrixok közt, hangos válaszokat ad a "Mennyi az idő?" illetve a "Milyen órám lesz?" kérdésekre.

A terem nagyobbik része tele van a falakhoz tolt íróasztalokkal, amennyiben valaki a közös helyiségben óhajtana dolgozatokat javítani, az asztalokat könyvespolcok választják el egymástól (kivéve a gyógynövénytan tanár asztalát, akörül mindig óriási a kupleráj és minden tele van gyökerekkel).

A tanári közepén egy kisebb körben bájos, vörös bőrfotelek és két kanapé van letéve, két dohányzóasztal köré csoportosítva (relaxáló varázsköröket adva ki a padló mintázatával együtt). Az egyik asztalon egy kétcsapos szamovár áll: egyikből forró víz jön, a másikból sűrű fekete élénkítő főzet - mugli nevén kávé.

Játékosok: McGalagony professzorasszony, Montalvo professzorasszony, Vulkanov professzor, Lumpsluck professzor, de Crasso professzor, Minticz
Részvétel: esetleges, a tanáriban jelezze mondjuk, aki okvetlenül akar valamire válaszolni, de várjuk meg
Téma: felháborodás a halálfalók által akkreditált tanmenetre & a párbajszakkör kifogásolása

---

*Egyelőre halálfaló-mentes a terep. Ideiglenesen persze, mint ahogy minden kellemes inger ilyesminek bizonyul újabban. Ebédszünetet tartanak az ódon kastélyban, diák és tanár, ha csak nincs elmaradása a nagyterembe tart, enni, cseverészni és nem utolsó sorban figyelni arra, hogy mások mit csinálnak. Édes kíváncsiság. Mostanában azonban mintha megritkultak volna az ebédlő tömegek, inkább csak beugrottak, pár falatot magukba lapátoltak és már menekültek is el onnan, kivéve azt a magokat, azt a fekete hajtásokat eresztő, sötét szövevénnyel terjeszkedő szűk magot, akiknek hála mindez így történt, megváltoztatva az évezredes hagyományokat. Halálfalók. Birtokosai a kastélynak és bábjai egy még náluk is sötétebb hatalomnak, ami egyelőre ugyan kívül maradt a falakon, de a jelenléte nyomasztó súllyal tornyosult a csillagvizsgálóra és a felsőbb szintekre, a kastély alapzatából pedig mint a pince rossz ízű lehelete szivárgott fel, akárha mindig is ott rejtőzött volna.
Az alapvetően nyugalmas tanáriba a mugliismeret ”professzor” nagyjából úgy érkezett, mint aki futott idáig. Hosszú talárja csapzottan lógott, félhosszú haja kócosnak rémlett, a pálcája olyképpen állt ki a zsebéből, mintha éppen előrántani készülne, ami azonban inkább nem kívánt megnyilvánulás lenne. Mi jöhet még? Hisztérikus feszültség áradt belőle, felbolygató, felzaklató, sötét indulat, amíg köszönés nélkül az elkülönülő kis asztalhoz lépett, csészét bűvölt magának, kávét engedett bele, mígnem az egész megcsúszott síkos ujjai között és csilingelő halált halt a kövezeten. Szívdobbanásnyi csend, mély, sötét amíg utálkozva meredt a darabokra, aztán felpillantott, észlelve a kollégák jelenlétét.*
-Elnézést-*mégiscsak pálcát húzott, eltüntette szerencsétlenkedésének szétfolyt nyomait, az ablakhoz indult, aztán mégis megfordult, hogyha esetleg elfordult volna róla a figyelem, szikrázó pálcája könnyedén újra megragadhatta azt.*
-Minerva nincs itt?-*felcsattanós hangulatú kérdése egészen szokatlan hangzású tőle, egy éves roxforti pályafutásának minden hangsúlyával ellentmond, flegma nyugalma helyett inkább olyképpen jellemezhetnék külső szemlélő, hogy kifordult magából.* -Vagy valaki, aki felügyeli a tanított anyagért felelős... hát, személyt-*provokatív, dühös szitkok özöne lapít ki nem mondva még a nyelvén.* -...de beérem bárkivel, aki felvilágosít, miért kell összekeverni a mugliismeretet a filozófiával. Csak bátran professzorok, nyilatkozzanak, amíg...-*a nyíló ajtóra meredve harapja el a mondatot, a halántékán lüktető kékes ér mozgásával szinkronban homályosodik és tisztul a látása.*

---

Játékidejű játék
Reaghossz: Maximum egy oldal

A délelőtti óráknak vége, s ha okozhat némi jó kedvet az ilyesmi, egy mondhatni jól sikerült másodikos óráról tart a tanári felé. Mosolyra azonban semmi oka, ennek megfelelően fáradt elutasítás tükröződik ráncokkal barázdált arcán. Egyre fáradtabb, ahogy év előre halad, s minden perce aggódással teli. A diákok, az iskola, Arthur és Molly, Potter, Weasley és Granger. Arról nem is beszélve, hogy az iskolai falai között is felütötte fejét a lázadás. Szívben támogatja diákjait, s amíg teheti, addig igyekszik elsinkófálni a büntetéseket, vagy olyan semmirevaló büntetőmunkákat osztani, hogy az iskolát megszálló csőcselék ne emelhessen szót. De ez nekik nem elég, és a Professzor asszonyt ez viseli meg leginkább, a Főbenjáró átkok, és nem tehet ellene semmit. Semmi ellen sem tehet jóformán semmit, de ez nem jelenti azt, hogy nem is próbálkozik vele.

Ám McGalagonynak sok mindent mérlegelnie kell, hiszen azt kockáztatja, hogy eltávolítják a helyéről, ha sok a „baj” vele, s akkor már ennyit sem tud majd segíteni. A diákok lázongásai, a csínyek, melyeket ilyen nehéz helyzetben is meg mernek tenni, neki is erőt adnak. A lépcsőkön felkapaszkodva gondolatok ezrei keringenek a fejében, arcára szokásos mogorvaságát kiültetve, mintha mindenkinek azt próbálná jelezni, hogy ne zavarják. Észre sem veszi, hogy a lépcsőkön vagy a folyosókon ellépnek előle, egyrészt mert természetes, másrészt mert már csak az évtizedek megszokása vezényli őt előre.
Egy kávé jól fog esni…

Gondolataiba mélyülve érkezik meg a tanári elé is, ahol azonban fojtott beszéd üti meg a fülét. Csak azért fojtott, mert bentről jön, de már ő is jól tudja, hogy ami kihallatszik, az bent nem is olyan halk. Ajkai vékonyabbra préseli, míg szemöldökeit rosszallóan húzza össze. A kilincset keményen lenyomja, szikrázó szemeivel azonnal a bennlevőket fürkészi. Egy alig észrevehető rezdüléssel jelzi, hogy meglepi, amit lát, azt hitte legalább a Halálfalókkal perlekedik valamelyik professzor, de gyorsan kiderül, hogy nem így van.
-Jó napot! – köszön kissé mérgesen, majd kérdő tekintetét Shannonra szegezi, meg sem szólal, csak vár, hogy a professzor közölje mi a fennforgás oka. Majd aztán esetleg jól letolja.

Játékosok: McGalagony professzorasszony, Montalvo professzorasszony, Vulkanov professzor, Lumpsluck professzor, de Crasso professzor, Minticz
Részvétel: esetleges, a tanáriban jelezze mondjuk, aki okvetlenül akar valamire válaszolni, de várjuk meg
Téma: felháborodás a halálfalók által akkreditált tanmenetre & a párbajszakkör kifogásolása

---

*Zöldesszürke dühöngés a tekintetében, ahogy összerezzen Dimitrij hangjára, aki magára vállalta azt a kényszerű szerepet, hogy elsőnek szólaljon meg, és mondjon valamit... valami állatságot. Összerezzen, nem pánikreakció, de egyértelműen félelmet mutat valami teljesen átlagos, mondhatni mindennapos megnyilvánulásra, másnál jobban nem is árnyalhatná, hogy mennyire felfokozott idegállapotban is van szerencsétlen, aki legalább olyan bőszen fordul a kivénhedt seprűlovas felé, ahogy érkezett, és már nyitná a száját, szitokra vagy átokra, esetleg egy sima oltásra, akkor, éppen a legkevésbé megfelelő lélektani pillanatban köszön be őigazgatóhölgyessége. Már ha a kastélyban, ebben a halálfaló-kifutóban még van olyan, hogy lélektanilag megfelelő pillanat. Lélek még bizonyára van, a dementorokat a halálfalók se szeretik. Nem szeretni, de felhasználni, ez az ő nagy kalandjuk. Nem szeretni és szolgálni, ez pedig a lélektani paradox.*
-Minerva!-*a hangsúlyból kétséges, hogy a férfi, Shannon most megörült vagy inkább menten elsírja magát, mindenesetre elfordul a repmestertől és az idős boszorkány felé fordul. Kicsit fejet hajt, mintegy a tisztelet jeleként, bár messziről jött ember olyan etikettet követ, amilyet csak akar, azért valahol ő is angol valahol, adnia kell magára. Bár a nő skót. A reptanár meg valahonnan keletről fajzott ide. A brittek már nem is termelik a tudást? Elhalt volna a nagy hódító? Vajon maga a Sötét Nagyúr miféle bevándorlók csemetéje? Hol ragyog a korona legszebb gyémántja? Naná, hogy az is a messzi távolban, még véletlenül se az ékszer-zölden ragyogó szigeteken. Összeborzong a multinacionalitás felkavaró gondolatától és inkább visszafordítja a figyelmét a hölgyre. Meg a fejhajtásra. Meg a témára. Felvillan a mosolya, nem a szebbik, a cukorkaosztó, hanem a merevebb, dühösebb, minticzes mosolya.* -Remélem nem akarja komolyan mondani, hogy ezt kell előadnom?-*a zsebébe nyúl, felmutat egy összehajtogatott pergament, szerencsétlent valaha kecsesen feltekerték, de ahogy Shannonhoz került durva éleket erőszakoltak bele, négyrét hajtották, megfeszítették lágyan penna alá hajló testét.* -„...maguk a muglik, mint valami gyalázatos féreg faj...”, milyen költői ugye... alliteráció, mugli találmány... „ a varázstalanság undorító”, „minden eszköz, ami nélkülözi a mágiát felesleges és nemkívánatos”, „ a mugli rokonság szégyellnivaló”... Nem is sorolom tovább jó? Nem jó! Nem vagyok politikai szócső!-*épphogy nem vicsorog, felajzott, feldühített hangulatállapota azt sejteti, hogy már volt egy-két szava hozzá a felsőbb vezetésnek, ami miatt meglehetősen besötétedett amúgy kellemes, vidám világképe és már egy bögre kávés cukor se tudja helyrebillenteni az endorfinszintjét.* -Aki nem hülye, az úgyis rájön, hogy ez mekkora blamázs, aki pedig annyira ostoba, hogy elhiggye ezt nekem, abból mi lesz, ha végre ezek kitakarodnak az életképből? A következő generáció? Ezt nem akarhatja.

---

Játékidejű játék
Reaghossz: Maximum egy oldal

Ugyanolyan arckifejezéssel hallgatja végig a férfi a hőzöngését, bár ajkait egyre vékonyabbra préseli. Aki ismeri, tudja, hogy ez semmi jót nem jelent. Orrcimpái kitágulnak, miközben úgy néz a fiatal tanerőre, mint egy diákra, aki rossz fát tett a tűzre. Tudja ő jól, hogyne tudná mi van abban a merlinverte tananyagban, hiszen már mások is az orra alá dugták, s legalább akkora megrökönyödést és dühöt váltott ki belőle is, mint most Minticz professzorból. Természetesen nem azért lett ez megmutatva, hogy jóváhagyja, hiszen neki itt vajmi kevés dologba van beleszólása, ha az utasítás a sötét szekcióból érkezik. Nincs mit tenni. Egyelőre nincs.
- Befejezte? - kérdezi a szónoklat végén lesújtó tekintettel és mély, leteremtő hanggal. A férfi semmit sem ért, s még kevesebbet tud. Hajtja az ifjonti lázadás, ahogyan a diákokat is, de még sem ugyanaz a súlycsoport és ezt neki is meg kell értenie. Nem lép el az ajtóból, így mikor beszél nem üt meg olyan hangnemet, mint a tanerő, de legalább annyi indulat van benne is.
- Netán úgy gondolja, ha lenne más választásom, nem ahhoz folyamodtam volna a tananyag kapcsán? - hát persze, azt hiszi mindenben az igazgató dönt, de ha igazgatói mivoltának akkora súlya lenne, az biztos, hogy nem engedné be még csak a kapun sem a Halálfalókat. Nem, hogy még megengedje, hogy sötét varázslatokat tanítsanak, és eszményeiket a diákság fejébe próbálják sulykolni.
- Azt gondolom, Minticz Professzor a jelenlegi helyzetben örülhet, hogy taníthatja a tantárgyat... - jegyzi meg foghegyről, immáron feladva az ajtó előtti területet - ...talán az újdonság erejével hathat, de az anyag jóváhagyása nem az én területem jelenleg. Ha gondja van vele, akkor az új főinspektorral tárgyalhat erről, habár azt hiszem nem kell tudatnom, hogy az illető kinek az oldalán áll - még mindig visszafogja hangját, okulva abból, hogy a férfitől a folyosó is zengett.
- Egyébként sem tartom jó ötletnek, hogy ezt itt akarja és ilyen hangerővel megtárgyalni. Sajnálom, hogy így állunk, senki nem viselné jól, hogy a tantárgyát így.... megreformálják, de az Ön esetében nem hagytak más lehetőséget... - próbálja ő némileg csitítani a helyzetet, de meg is érti Minticzet. De ő jelenleg tehetetlen, és bár nem akarja, hogy mindent megtudjanak a kollégák, elég egyértelmű utalásokat tett arra, hogy a hatalom nem egészen úgy van a kezében, ahogyan az ők feltételezik. Már ha feltételezik.

JÁTÉKOSOK McGalagony professzorasszony, Montalvo professzorasszony, Vulkanov professzor, Minticz professzor, Lumpsluck professzor
RÉSZVÉTEL esetleges
TÉMA a kastély, a felháborodás, a tanári kar és a párbajszakkör kifogásolása, ebben a sorrendben

---

Magyarázza már meg nekem valaki azt, hogy ezek az ostoba lépcsők miért vezetnek mindig olyan folyosókra, ahonnan aztán tíz percembe telik, hogy eljussak oda, ahová eredetileg indultam! És azt is elmesélhetné valaki ebben az ostoba kastélyban, hogy hogy is van az, hogy néha még a folyosók is olyanok, mintha körbe-körbe haladnék! És csak nekem tűnik fel, hogy olykor háromszor is elmegyek ugyanaz előtt a festmény előtt?! Esküszöm, mintha a kastély ezekkel az idegesítő malőrökkel akarna tiltakozni a jelenlétem ellen, és az apróságokkal megkeseríteni a napom. Pont mint az a rohadék poltergeist, aki a múltkor ragasztót kent az ajtómra, és vagy harminc percbe telt, mire kijutottam a saját rohadt irodámból. Emberek, ez normális? Mi a szrért nem lehet egy sima átlagos iskolába átköltöztetni ezeket a hülye diákokat, ahol nem ér olyan meglepetés, hogy ki akar gáncsolni egy nyavalyás üres páncél?!

Voltaképpen ennyire nem kiborító a helyzet, csak épp semmit nem aludtam előző éjszaka (és sajnos nem az egyik végzős mardekárosnak köszönhetően), és az idegeim olyan szorosan vannak a koponyámra feszülve, hogy kis híján elpattannak. Ami azért kínos, mert a következő órám hatodévesekkel lesz. Azoknak a fele (a rosszabbul idomított fele) állandóan úgy mered rám, mintha szemmel akarna verni. Nem mintha ez különösebben sakkban tartana, de meglehetősen fárasztó.
Mikor végre befordulok a tanári-terem folyosójára, hangos kiabálás üti meg a fülem a résnyire nyitott ajtónak köszönhetően. Nocsak, valaki hőbörög?
Itt az ideje, hogy levezessem rajta a feszültséget. Az alkalom szinte kínálja magát. Nem szaporázom meg lépteim, ám kíváncsian fülelek, de sajnos mire elég közel érek, valaki más veszi át a szót.
A szép kort megélt igazgatónő áll az ajtóban. Egy pár pillanatig türelmesen várok mögötte (bentről talán látszom), ám nem kell jeleznem, hogy elmoccanjon végre a küszöbről, magától is megteszi. Így már mégsem akarok beljebb kerülni. Tenyerem az ajtónak tolom, és kitárom azt sarkig, a kilincsen támasztva meg karom.
- Kinek van problémája az új tananyaggal? - érdeklődöm ártalmatlanul, és tekintetem végigsiklik a bentlevőkön, mielőtt megállapodik azon a férfin, aki McGalagony professzorral szemben ácsorog. Kell egy fél másodperc, míg előhívom a fejemből az adatokat. Shannon Minticz. Mugliismeret. Huszonöt év.
- Csak nem önnek, Minticz professzor? - érdeklődöm, majd beljebb lépek. - Éppen önnek? - nyomatékosítom kifogásomat, értsen emögött azt, amit akar. - Nekem is elárulja, mi a gond, vagy csak szegény McGalagony professzort fárasztja a véleményével?

Játékosok: McGalagony professzorasszony, Montalvo professzorasszony, Vulkanov professzor, Lumpsluck professzor, de Crasso professzor, Minticz
Részvétel: esetleges, a tanáriban jelezze mondjuk, aki okvetlenül akar valamire válaszolni, de várjuk meg
Téma: felháborodás a halálfalók által akkreditált tanmenetre & a párbajszakkör kifogásolása

---

*A veszett ebet kár vadítani és a dühöngőt csitítani, de a professzor amúgy is zaklatott mivolta nem is ütközik ki annyira... csak hangos, csak remeg szinte, és mégis, a józan professzorasszony megpróbálja a lehetetlent, hogy valamelyest konszolidálja a helyzetet.*
-Ez nem a tárgy tanítása. Jelen helyzetben és semmilyen helyzetben sem-*utálat, undor a hangjában, minden megnyilvánulásán érezni lehet a taszulást, ami alapvetően nem jellemző az újdonságokat meglehetősen jól és könnyedén vevő férfire, de ez a jelenség most nála mindent visz. Rosszalló pillantást emel a professzorasszonyra*-Nem nagyon értem, hogy lehetett ez, ha egyszer-*bizonytalan irányba hátrabök a fejével*-még egy párbajszakkört is sikerült átvinni az állítólag oly szigorkodó...-*itt megáll a mondat közepén, a szavak még egy pár pillanatig lebegnek a száját, elhalt lepkeszárny csapkodással helyett keresve maguknak, aztán McGalagony válla felett hátramosolyog, új élt, új tüzet, új gyűlöletet kapnak a vonásai. Az igazgatóasszony megpróbálta konszolidálni és nem rajta múlott, hogy nem sikerült.*
-Crasso, micsoda öröm, hogy megjött. Fáradjon talán be-*eltúlzottan udvariaskodó gesztussal lép ki a férfi elé, mintegy hangsúlyozva ezzel, hogy mennyire nem tekinti őt idevalónak, mennyire nem tartja természetesnek, hogy bejön, még be is engedi.* -Bár maga aligha lesz képes többet tenni az érdekemben, mint Minerva, de a problémám ezzel van?-*felmutatja a pergament, amit már rücskösre hajtogatott és gyűrt párszor.* -Miféle varázstalan analfabéta bírta ezt kiötölni, mert ne mondja, hogy a maga fajtája ennél többet és okosabbat nem tudott kihozni magából?-*meglehetősen színpadias lenne, hogyha levágná elé az írást, de benne van a mozdulat nagyon, ahogy meglendül a karja és az újonc elé mutatja a számára alighanem ismerős pecsétes írást.* -Nem nagyon hiszem, hogy érdekelte az íróit, hogy mi a mugliismeret célja és lényege. Továbbá nem hiszem, hogy tudnák mi a különbség a muglivá válás és a mugliismeret között, amit itt nekem felhoztak ebben példának, ami, mint azt bármily értelmes varázsló beláthatja, közel sem azonos. Kérdem én, akkor mégis miért bojkottálják, hogy az iskola tanárai értelmesen nyilvánulhassanak meg az óráikon?-*a felháborodástól gyakorlatilag azt is elfelejti, hogy ő voltaképpen egy visszahúzódó, gyáva alak, köpni-nyelni nem nagyon tud, a hangja ennek megfelelően csak olyan, mintha órán lenne, gyorsan fűzi a szavakat, kíméletlenül, csak míg az órán szereti mondani, most a hangja olyképpen hat, mintha azzal, pusztán az abban összesűrített temérdek megvetéssel el tudná pusztítani a problémát. Némiképpen kiotató, hiszen a helyzet ezt követeli meg tőle, az óvatosság alapvető erénye, ennek ellenére visszahúzódik benne, helyet adva az önpusztító dühnek.*

---

Játékidejű játék
Reaghossz: Maximum egy oldal

JÁTÉKOSOK McGalagony professzorasszony, Montalvo professzorasszony, Vulkanov professzor, Minticz professzor, Lumpsluck professzor
RÉSZVÉTEL esetleges
TÉMA a kastély, a felháborodás, a tanári kar és a párbajszakkör kifogásolása, ebben a sorrendben

---

Fél szemöldököm felvonom, ahogy Minticz beljebb invitál, éppenhogy rózsaszirmokat nem hint elém. (A gesztust nyilvánvalóan teljesen másként értelmeztem, mint ahogy azt szánta.) Ha jókedvemben lennék, megkérdezném, hogy és a kávém hol van, de nem vagyok, és ez ábrázatomon is látszik. Persze a némi káröröm mellett, mely vonásaimat mégis némiképp derűssé teszik. Igen, itt vagyok és mindjárt szét fogok rúgni egy finom kis sgget. Hát mégis van valami jó a napomban.
Jól látható undorral meredek a salátává gyűrt pergamenre. Mi van, ez ezt használja vécépapírnak is? Ahogy arcomba fröcsögi bájos vádjait, agyam egy hátsó, eldugott sarkában egy kis rohadék hangosan muhaházik.
- Az én fajtám? - kérdezek vissza, hisz felháborodás ide vagy oda, kiheztartozásunkat ettől függetlenül nem szeretjük, ha az orrunk alá dörgölik. Mi persze maradéktalanul megtehetjük ugyanezt a gesztust mások orrával, de hogy a saját piszkunkba verjék bele a képünk... Azt nem igen tűrik az állatok sem. - Talán úgy érti, hogy az Oktatásügyi Hivatalban keményen dolgozó képzett munkatársaink, akik az ön által benyújtott javaslatokat tüzetesen áttekintették, és fáradságot nem kímélve korrektúrázták azt végig, hogy megszabadítsák a szöveget a túlzásoktól és a naiv butaságoktól?
Ha addig-addig tartja az arcom előtt a papírt, hogy elvegyem, hát kényszeredetten megteszem, bár legszívesebben bottal se piszkálnám meg. Bele-belekapva végigfutom az írást, és a kis rohadék megint vihorászik odabent.
Inkább félretolom azt egy határozott mozdulattal, nekem nincs szükségem szemellenzőre.
- Nem értem, mi lenne ezzel a tananyaggal a problémája. Maga is biztos azok közé a muglikedvelő csodabogarak közé tartozik, akik szerint nincs köztük és köztünk semmiféle különbség, de tájékoztatásul közlöm, hogy igenis van különbség, mégpedig ebben.
Pálcámat egy könnyed mozdulattal szegezem a szemmel láthatóan borzalmasan unatkozó egykori iskolatársamra, Vulkanovra, aki az elmormolt varázsige hatására karosszékestül emelkedni kezd. Egy pár lábnyit csak, hogy látványos legyen. Aztán a karosszék egy reccsenés kíséretében visszahuppan a padlóra.
- Látott már muglit, aki erre képes? Mert én nem. Egyébként pedig, nem hiszem, hogy bármiféle panasszal élhetne, professzor, mivel örülhet, hogy a tárgyát nem szüntettük meg. Nyilván tudja, hogy az elődje milyen ostobaságokról tartott órákat itt az előző években, és nyilván azt is tudja, hogy mi történt vele - emlékeztetem a férfit, és kihívóan meredek a szemeibe.
Na, most legyen hangos, gyerünk, csak egy nyomorult szót szóljon...

Játékosok: McGalagony professzorasszony, Montalvo professzorasszony,
 Vulkanov professzor, Lumpsluck professzor, de Crasso professzor, Minticz
Részvétel: esetleges, a tanáriban jelezze mondjuk, aki okvetlenül
akar valamire válaszolni, de várjuk meg
Téma: felháborodás a halálfalók által akkreditált tanmenetre &
a párbajszakkör kifogásolása

---

*Bólint. Határozottan a professzor fajtájára gondolt és határozottan olyan hangsúllyal, ahogy azt mondta. A tartása feszült és merev, gyakorlatilag tényleg Crasso szájába tolja a papírt, hogy amaz kénytelen legyen elvenni. Még a háttérben olvasgató Dimitrij felé is kisugárzik a támadólagosság, a harag, az egész világ hibáztatása ezért a módfelett megalázó helyzetért.*
-Aligha lehet képzettnek és keményen dolgozónak beállítani azokat, akik ezt kiötlötték-*fújja, vagy inkább köpi a szavakat, erősen a visszafele simogatott macska hangulata villog a szemében, bár ez a jelenlévők közül talán csak a nagytiszteletű átváltoztatástan professzorasszonynak lehet ismerős, aki újabban igazgatói minősítésben is kiváltja az ellenszenvet, nem csak a szigorával, hanem a tehetetlenségével is, ami sajnos nem jellemgyengeség, ami még elnézhető lenne egy élemedett korú tanár esetén, hanem  a totális elnyomásnak jelképe. Éppen ezért sokkal dühítőbb halandó elmék számára, elfogadhatatlan, felháborító, felzaklató. Ha nincs, aki megvédje a varázslókat, akkor az önmagukat próbálják... ki így, ki úgy. Ki semlegességgel, hogy aztán repüljön, székestül, újságostul, mint a reptanár, ki szavakkal felvértezve, mint Minticz.*
-Nos, úgy vélem ennél a gyerekes bemutatónál, ami még egy varázscsemete, de talán egy mugli bűvész számára se okozott volna komoly kihívást jóval több választja el a varázslót a varázstalantól-*egyszerre hárítja a vádat és csattan fel, mintegy kikérve magának, amúgy tanárilag ezt a látványt. Tisztára, mint a gyerekek. Ezt sugallja a hangja most, visszahúzta a kezét, a talárzsebébe mélyesztette hosszú ujjait, tagadhatatlan mozdulattal fogva rá a pálcára, a ritka faféléből faragott sima nyélre, a varázserő közvetítőjére.* -Sorolnék is néhány példát, de nem hiszem, hogy feltétlenül szükség lenne rá, miután a pálcáját már megtalálta-*nem kevés megvetés árnyalja a hangját, józan elmék talán feltehetnék a kérdést, hogy a kedves Minticz professzor fogyasztott-e alkoholt, mielőtt a szavait összeválogatta, de alighanem csak a düh részegíti.* -Mindaz, amit az új tanmenetben hajlandóak voltak elémkavarni mindenféle józanság és mérlegelés nélkül a messzemenőkig nem tartalmaz semmi olyan tételt, ami a mugliismerethez kapcsolódna. A mugliismeret arra való, hogy a muglik világát megismertesse azokkal a varázslógyerekekkel, akik erre hajlandóságot mutatnak-*lelassítja a szavait, tagoltan folytatja, mintha biztosítani akarná, hogy a szavai maradéktalanul eljutnak a másik értelméig, bár az, hogy a pálcáját simogatja az esélytelenek nyugalmát jelzi. Mennyivel egyszerűbb lenne átkozni és nyomatékosítani azzal.* -Nem pedig arra, hogy bármiféle elveket vagy filozófiákat próbáljak nekik megtanítani. Soha egyetlen szóval nem állítottam, hogy a muglik és a varázslók között nincs különbség, mert van, éppen ezért szükséges tanítani és felismertetni azokat és arra se vagyok hajlandó, hogy azt tanítsam nekik, hogy a muglik állatok-*jéghideg elszántság, megacélozott akarat.*

---

Játékidejű játék
Reaghossz: Maximum egy oldal

Elmosolyodok, Crasso magasra dobott labdáját hallva. Nem szeretem ezt a ficsúrt, de ha veszekedésről van szó, úgy látom nem igazán hagyja magát. Szemem egy ideig jártatom kettejük között, s folytatnám is, ha Tristram nem fordult volna felém, s kezdett volna csúf játékba székemmel. Bevallom, meglepett a varázslat, s nem igazán tudtam mire vélni a dolgot, így csak néztem, majd miután ismét földet értem, mely megjegyzem, nem volt túlságosan kellemes, Crassora néztem, felhúztam szemöldököm, s a lehető legmegvetőbb kifejezést öltöttem arcomra.
- Mégis mit képzelsz? Hogy te bármit megtehetsz? Hogy te vagy itt a legmenőbb srác, csak mert ott van az alkarodon az a kibaszott tetoválás? Remélem tudod, hogy már nem sokáig jelent védelmet az a gusztustalan jelkép. Remélem tudod, hogy ha mindennek vége lesz, nem úszod meg élve? – hangom teljes higgadtságot sugároz. Veheti fenyegetésnek, vagy akár röhöghet is rajta. Nem érdekel. Egy ilyen gyerekes eljáráson nem fogom felidegesíteni magam. Megalázó volt. Egy kicsit, de kétlem, hogy kollégáim viccesnek találták volna a dolgot, így nincs okom elvörösödni, vagy szégyenkezni.
Megmondtam, amit gondoltam, majd visszavonultam a próféta mögé. Tudom, hol a helyem, s féltem az állásom, még ha a fizetésre nem is igazán szorulok rá. Amíg ezek vannak hatalmon, nem tehetek semmit. Hiába átkozom szét egy csótány fejét, attól még van háromszáz másik. Nem érné meg neki esnem Crassonak, ezt jól tudom, s amíg tudok higgadtan cselekedni, addig nem fogok eszementül viselkedni, mint egy meggondolatlan kisgyermek. Mint a diákjaim nagy része.
Jobbommal a kávéért nyúlok, s kortyolok egyet, majd a harmadik oldalon lévő alsó cikkbe kezdek, teljesen elzárkózva a veszekedő férfiaktól, illetve a szegény igazgatóasszonyon, aki talán a legrosszabbkor csöppent ide.
Akárcsak Miss Montalvo, ki bájos megjelenésével rögvest mosolyt csal arcomra, s meglepetésemre – na meg nem kevés örömömre – pontosan mellettem foglal helyet. Kezemmel hajamba túrok, majd villantok felé egy csábító mosolyt, s közelebb gurulok hozzá, az újságot asztalomon hagyva.
- Üdvözletem, Cielo. Milyen csinos, ma... délben.  – azt hiszem nem vagyok túl jó a nők becserkészése terén. Látszik is.
Bólintok, jelezve, hogy értettem, amit mondott, s kicsit elszégyelltem magam, hogy nekem nem jutott eszembe hamarabb a dolog. De mindegy, most már egyébként sincs semmi közöm a középen zajló jelenethez. Én és Cielo teljesen elégedettek lehetünk a tárgyunkat illetve, hiszen semmiféle változtatást nem eszközöltek sem a csillagászatban, sem a repüléstanban.

Kollégák

Válaszolni már nincs ideje Minticznek a félreértésre, mert újabb érkező csatlakozik hozzájuk. Mondhatni épp kapóra jön de Crasso, de megjelenésére egyedül a mugliismeret professzor reagál pozitívan. Minerva arcán csak egyetlen ideg rándul meg, majd magában füstölögve áll odébb.
Nem távozik messzire, néhány lépést tett odébb, de mint a rend őre figyeli az eseményeket. Alkalomadtán akár közbe is szólna, tekintve, hogy hamar beindul a szóváltás. Tekintete a páros között ugrál, ha egyáltalán bármelyikük vetne rá egy pillantást, megláthatná azt a metsző megrovást, amely talán egyedülállóan rá jellemző.
Egyelőre azonban nem vág közben, nem teszi helyre sem egyik, sem másik delikvenst, noha többször felszökik szemöldöke, amikor a szemtelenül fiatal, mondhatni még gyerek de Crasso olyan fölényes hangnemben magyaráz. Ráadásul osztania kell a mugliismeret professzor véleményét, ostobaságokat. Ennek azonban nem ad hangot, ő veszekedett már eleget, amikor ez az egész előjött, amikor az orra alá dugták ezt a förtelmet, amelyet most Minticz is olyan felháborodottan lenget. Tudja jól, hogy fölösleges ez az egész hercehurca, s az egyetlen, amit kiharcolhat ezzel a fiatal férfi, hogy felhívja magára a figyelmet, lázongásával pedig még bajba is sodorhatja magát. Fájdalom, de ő megpróbálta csöndre inteni, ajánlott egy másik helyzetet, amelyben akár nyugodalmasan meg is tárgyalhatták volna a dolgot, de ő egy olyannal akart beszélni, akinek még kevesebb beleszólása van, mint neki, de ellenség és kitöltheti rajta a dühét. Megkapta.
Kezeit karba fonva, hallgatja a civódást, úgy dönt, nem árt, ha kimondják, amit gondolnak, kiadnak magukból egy kevés feszültséget, ő meg, mint valami gardedám egy tinibulin, úgy felügyel. Amit azonban de Crasso művel, az már nem fér bele ebbe a kategóriába. Megköszörüli a torkát, megpróbálva valamiféle rendet tenni.
- Vulkanov professzor, kérem, fékezze az indulatait, ez itt nem a Szárnyas Vadkan, ahol tűrik az ilyen megnyilvánulást! És magát is megkérném, De Crasso, a kollégái nem bemutatóeszközök! – szándékosan nem professzorozza a fiatal férfit, noha ebben a rangban van, képesítése nincs hozzá, hogy kiérdemelje az ilyesmit.
Szeme sarkából figyeli csak, ahogyan Miss Montalvo betipeg a helyiségbe, próbál nem túl ridegen felé biccenteni, de a „fiúkkal” foglalkozik most. Egyelőre az eseményekhez mást nem kíván hozzáfűzni, de jelen van, figyel, és nem őt nem riasztja meg, ha de Crassot kell helyretenni.

JÁTÉKOSOK McGalagony professzorasszony, Montalvo professzorasszony, Vulkanov professzor, Minticz professzor, Lumpsluck professzor
RÉSZVÉTEL esetleges
TÉMA a kastély, a felháborodás, a tanári kar és a párbajszakkör kifogásolása, ebben a sorrendben

---

Minticz megkérdőjelezi a minisztériumbeli munkatársak hozzáértését, megjegyzem teljes joggal - én is dolgoztam már ott és láttam, miként okoz problémát egy kis esőfelleg eltüntetése egy magas rangú tisztviselő irodájából, úgyhogy innentől kezdve nem sok mindenről lehet beszélni, ami a kompetenciát illeti, de azért csak nem állok át együttérzően a másik oldalra egy kis gúnyolódás kedvéért.
Számítottam rá, hogy a kis bemutatóm nem fogja elnyerni Vulkanov tetszését, de ő már akkor sem igazán állt ki az igazáért, amikor még kamaszok voltunk. Soha nem tudtam eldönteni, hogy azért-e, mert koránál fogva ennyire felsőbbrangúnak érezte magát velünk szemben, de mivel ez még most sem változott, kezdek valami más okra gyanakodni. Mindenesetre ő az egyetlen aki letegez ebben az átkozott iskolában, mely jelentősen csökkenti a tekintélyemet a többi tanár közt. Elég pimaszul odavágta a véleményét, és ez mindenképp választ igényel, már fordulnék is felé, hogy helyretegyem. Ez nem a Durmstrang, ahol felsőbbévesként azt mondott nekem, amit akart, itt máshogy vannak leosztva a lapok és jó lenne ha ezt észre venné, mert nagyon meg tudom bszni a sggét ha akarom.
- Jobban tennéd, ha befognád a pofád, Vulkanov! - kiáltok oda neki hevesen. Oroszul. Ezt a nyelvet mindketten értjük, míg mások nem. Lehet, udvariatlan és gyerekes dolog virágnyelven közölni nagy közönség előtt valakivel, hogy menjen el oda, ahova gondolom, de jelenleg csak erre van időm McGalagony megszólalása miatt. Az igazgatónő nagyon helyesen és elismerésemre méltóan kommentálja Vulkanov kitörését, melyért akár egy biccentést is érdemelne, csakhogy nekem is címez egy-két keresetlen szót, persze a professzori megszólítást mellőzve. Nem kerüli el a figyelmem, de erről majd személyesen elbeszélgetek vele. Nyilvánvalóan nem én vagyok a tanári gárdában a rangidős, hanem toronymagasan ő, de ettől még elvárom a nekem kijáró tiszteletet.
Minticz még mindig itt ugrál az orrom előtt, követelve a figyelmet, mint egy hisztis kamaszlány. Esküszöm, ennél még a húgom is érettebben fejti ki a véleményét. Méltatja, sőt, bűvésztrükkhöz hasonlítja a székemelgetést. Azt hiszem, nem értette a gesztus szimbolikus tartalmát, de nem is várom el tőle, hogy a dolgok mögé lásson. A csillagászat-tanárnő nem is tudom, mikor érkezett a szobába, csak a kommentjét hallom. Nagyon helyes, hogy használta azt a Disaudiot, meg az is, hogy nem szól bele a férfiak dolgába, csak csendben issza a kávéját. Tudom értékelni.
- Nézze Minticz - szólítom meg, ugyancsak professzori jelző nélkül, ezt a tajtékzó őrültet -, elhiheti, hogy a pálcám, amit igen, köszönöm, megtaláltam, nem kotorászok úgy a zsebemben utána, mint maga, sokkal többre is képes ennél, de nem hinném, hogy szeretné kipróbálni. A legkevésbé sem érdekel a muglikkal kapcsolatos ideológiája, a muglik világa olyan visszamaradott és érdektelen a felnövő varázsgeneráció számára, mint a maga hisztije most nekem. Azt javaslom, szedje össze magát, és szokjon hozzá a dologhoz, mert az Oktatásügyi Felügyelőség még meggondolhatja magát azzal kapcsolatban, hogy szükség van-e a maga tárgyára, vagy sem! Sőt, tovább megyek: úgy összességében szükség van-e magára.
Kicsit elfordulok tőle, hogy mindenki hallja a szavaimat, és mielőtt megszólalnék, egy pillanatra az igazgatónő szemébe pillantok, hogy érezze, neki szól mondanivalóm a leginkább:
- Mindenki eldöntheti, hogy mindent kockáztatva ellenkezik-e az új renddel, vagy inkább elfogadja és együttműködik! Nyilván mindenki tudja maguk közül, mennyi fiatal tehetség lépne azonnal bármelyikük helyére itt a Roxfortban. Páruk fölött bizony eléggé csúnyán eljárt már az idő... - teszem hozzá sajnálkozva.
Imádok ezekkel a szerencsétlen, kizsákmányolt és alulfizetett tanárokkal szemben fölényeskedni. Borzasztóan jó érzés, bár tudom, ez elég kicsinyes, és azt is tudom, hogy ezzel nem állok bosszút a saját régi tanáraimon, de mégis.
A Vulkanovnak szóló kiosztás csak majd ezután következik. Alig várom.

---

CHALLENGING Travis Foley

Játékosok: McGalagony professzorasszony, Montalvo professzorasszony,
 Vulkanov professzor, Lumpsluck professzor, de Crasso professzor, Minticz
Részvétel: esetleges, a tanáriban jelezze mondjuk, aki okvetlenül
akar valamire válaszolni, de várjuk meg
Téma: (felháborodás a halálfalók által akkreditált tanmenetre) &
a párbajszakkör kifogásolása

---

*Hogy kotorászna? Zöld, hideg tekintete felett megemeli a szemöldökét, igencsak kifejező az a pillantás, amit a még hozzá képest is ifjoncnak számító férfire, fiúra vet. Noha az orosz felcsattanást nem értette, a hangzása elég távoli és elég agresszív volt ahhoz, hogy sejtse miről volt szó, de ez ellen szava, kurta félszava sem volt. Minerva felé még akkor rögtön bólintott egyet, mintegy megerősítésképpen, az ő fülét is sértette a kirohanás, még akkor is, hogyha Crasso ellen irányult, bár ő se a jó stílus mintaképe, de mivel hatalma sincs hozzá, így nem is lehet stílusa sem, hiszen hatalom nélkül minden stílus is csak szánalmas, gyermeteg vergődésnek és próbálkozásnak tűnik. De a pillantása, abban nagyon is ott van minden, ami igazán lényeges a szavai mögül, amik töredékét se fejezhetik ki, még csak halvány másai se lehetnek a valódi gondolataiban. A nézésében benne van, hogy a pálcája már nagyon is biztosan simul, igaz, a zsebében a tenyerébe, helye és tartása van, és nagyon is szeretné kipróbálni mit tud Crassoé. Kipróbálni, összetörni, szétszaggatni, szálkáira hasogatni azt a lengő pálcát, amivel hadonászni, igen, ehhez volna kedve, a kihívásra nyomban megfelelni, az átkok már ott is érlelődnek a lélektükrében, félvad, félőrült Minticz, román ősök maradéka, távoli, mint a vad oroszok, rossz emlékű, rossz, fémes ízű haraggal teli. A szavak nem bőszítik tovább, már nincs hova, szinte látni lehet, ahogy támadóállása moccan, fegyvert ránt és rátámad itt, a tanáriban, Disaudió védettségében.
Hátra is lép, aztán elfordul félig, a tehetség szóra már leveri a víz, elfehéredik, természetellenes sápadtsággal inkább a professzorasszonyt nézi, de mindenkinél előbb felel.*
-Fiatal tehetség alatt ugye nem magát érti, de Crasso?-*nem néz rá, a szavai a levegőben csüggnek, beléjük kapaszkodik a tekintetével. Betöményedett gyűlöletet még ott van, de akár a nehéz sók elhevernek benne, átkozott gyengeség környékezi, mint egy mohó fenevad, szemlátomást.* -Mert a viselkedése alapján a tehetségét kell megkérdőjeleznem, bekövült eszmerendszere alapján pedig a fiatalságát, barátom, lemaradt néhány évtizeddel, századdal, holott éppen az imént hivatkozott az időszerűségre-*meghátráló halkan formálja a szavait, nem akar változtatni, nem akar rombolni. Futó pillanatra visszakapja a pillantását, aztán újra el, a seprűoktatótól legtávolabb eső ablak felé hátrál egy lépést, esetleg másfelet.* -Az ellenkezés az együttműködés olyan formáját eredményezhetné, amiben esetleg mindkét fél engedhetne a maga törekvéseiből. Ez egy iskola. Maga egy tanár. Körben gyerek. Olyanok, mint maga, egy-két évet leszámítva. Ha már egyszer idepakoltatta magát gondolkozzon a diákokért aggódó szülők fejével-*bármennyire is úgy tűnt eszében sincs a professzor szívére hatni, a gyengeségre, amivel esetleg a diákokat pátyolgatná, nem, józan érveket fogalmaz neki, emészthető formában, ami számára is érdekes lehet*-Sok gyerek, sok szülő, sok felháborodott varázsló és boszorkány. Sokan vannak és dühösek. Maga, bármennyire is tehetséges aligha lesz ellenfél egy tömegnek, akik gyerekeik elrontóját látják majd a személyében. Vicces lenne, ha így érne véget nagyszerű pályafutása, nem?

---

Játékidejű játék
Reaghossz: Maximum egy oldal

Kollégák


A professzornak már nagy gyakorlata van abban, hogy fékezze az indulatait, ha szükséges. Most nagyon is szükséges, hiszen körülötte egyre forrósodik a hangulat. Pedig szívesen venne részt a férfiak és Crassohoz hasonló vehemenciával a vitában, majd pedig tanító énjét elővéve pontot is tenni az egészre. Az embernek ilyenkor eszébe ötlik több, meglehetősen gonosz gondolat, ez alól még a sokat tapasztalt igazgatónő sem kivétel. Nem illendő, mégis felmerül benne, mennyi mindent oldana meg, ha alattomosan, kihasználva a fennforgást, fogná magát és egy suhintással átalakítaná Tristramot valamivé. Mondjuk, stílszerűen egy apró fa szálka képében tudná elképzelni ezt az egészet. Nem lehet. Nem oldana meg semmit.
Orrcimpái kitágulnak, ahogyan egyre nagyobbakat szusszan, szemei egyre jobban kimerednek, ahogyan a szóváltások megfigyelőjévé válik. Nem is igazán bánja, erre aztán végképp nincs szüksége, mindenesetre azonban szívet melengető látni, a tanárok nem hagyják magukat, ez mindenképpen egy jó előrejelzés a tanévre. Még csak az elején járunk, érthető, hogy dúlnak az indulatok, reméljük, kitart a lelkesedés.
A fokozódó hangulat őt is valamilyen szinten elragadja, szíve egyre hevesebben ver, arca szoborszerűen merev. Ajkait penge vékonyra préseli, ahogyan hallgatja a torzsalkodást, tekintete egyik résztvevőről a másikra ugrik, miközben hallgatva Minticzet vagy épp Vulkanovot, mintha megrándulna szája szeglete. Mosolyogna? Nem kizárt.
A Professzorasszony is hozzáteszi magáét, ezzel bezsebelve lesújtó, elismerő és meglepett, döbbent pillantásokat, de ezekkel nem törődik, azt azért nem fogja engedni, hogy ostobaság történjen. Az ő pálcája is kéz közelbe kerül, természetesen úgy, hogy senki ne lássa, nem használná, ha nem muszáj.

Egészen addig tökéletesen elégedett a kialakult helyzettel, amíg nem az az átkozott siheder félreérthetetlen célzást téve fordul felé.. is. Vékony, őszes szemöldöke magasra emelkedik homloka közepére, ajkai ismételten penge vékonyra préselődnek. Szemei, ha tudnának, most biztosan villámokat szórnának. Vagy úgy. Most már nyíltan is megfenyegetik. Keze megemelkedik, egészen saját nyakáig, de nem ér semmihez, csak a reakció. Mielőtt azonban megszólalhatna, reagálhatna a nyilvánvalóan leginkább neki célzott megjegyzésre, már a halálfaló két irányból is egyértelmű megkérdőjelezést kap. Minerva nem emel szót, az nem lenne hozzá méltó hozzá, de ettől függetlenül nem fogja ezt ennyiben hagyni, úgyis lesz még bizonyosan olyan alkalom, amikor kénytelen megvitatni vele néhány dolgot.

Figyelme másfelé terelődik, ez is az oka annak, hogy nem kapcsolódik be ismét, az igazgatónőt inkább a mugliismeret professzor viselkedése aggasztja. Egy apró bemozdulása van, de egyelőre nem mozdul semerre, mindenesetre figyeli a fiatal férfit, hiszen tudja, milyen az egészségi állapota, hogy tényleg az egyik pillanatban még semmi baja, a másikban pedig összeesik. Gyanús számára, így inkább ez foglalkoztatja, mintsem de Crasso fenyegetőzése. Egyedül úgysem megy semmire, még ellene sem. Nem is képes egyes szám első személyben beszélni, csak többes számban. De hol vannak a többiek?

JÁTÉKOSOK McGalagony igazgatónő, Vulkanov professzor, Minticz professzor
RÉSZVÉTEL esetleges
TÉMA a kastély, a felháborodás, a tanári kar és a párbajszakkör kifogásolása, ebben a sorrendben

---

Szánalmas féregnek nevezett? És ennyivel el is intézi? Sok mindennek neveztek már, ettől nem fogom telesírni a párnám, de sajnos ez egy újabb rossz pontot jelent a drága jó Vulkanov barátunk neve mellett. Egyáltalán nem értem, minek jött ide, de ha már itt van, akkor játsszon a szabályaink szerint. Én hamar belejöttem a játékba, ő viszont úgy látom, még mindig nem érti. Vagy egyetértesz, vagy meghúzod magad. Ez ilyen egyszerű. Azonban amellett már korántsem tudok szó nélkül elmenni, hogy hiába intem csendre, újra és újra belepofázik mások mondanivalójába. Minticz legalább értelmes (annak ellenére, hogy valójában mókás), de ez a kis csinovnyik csak a baromságait üvöltözi. Igazából nagyon is feltúrná az agyam, ha nem lobogna elmém körül a lángokból álló pajzs, mely meggátolja az érzelmek túlzott kitüremkedését (is). Annak ellenére, hogy igaza van abban, hogy nem a pálcalengetésben vagyok a legtehetségesebb, keményen megkapja a helyreigazítást. Egy részét most, de a nagyját majd később. Pechjére fájó pontra tapintott.
- Nem akarok személyeskedni, Vulkanov, de kettőnk közül nem én töltöttem az életem seprűn repkedve, valaki más hátszelét kihasználva. Ezt a mutatványt bármelyik ötéves meg tudja csinálni, vajmi kevés tehetség kell hozzá.
Nem tudom, kezd-e már rájönni, hogy a továbbiakban nem kívánok neki lapot osztani, mindenesetre figyelmem igyekszem látványosan Minticzre összpontosítani, mintha más ott se lenne. Szurkálódásra jó a közönség, de most nem kellenek. Az igazgatónő is csak áll, tátog és hüledezik.

Látom Minticz arcán, mit gondol, az elméjébe sem kell belenéznem. Az arca hamuszürke a kíntól, melyet gondolom a tehetetlen és visszafojtani kényszerült düh okoz. Látszik a szemeiben, hogy legszívesebben ezer apró darabra szaggatna. Ehhez nem kell sok legilimentikus tehetség. Csak nem értem, akkor mégis miért hátrál? Miért nem a tetteivel tesz pontot mondatai végére? Gyerünk, Minticz! Ha sokat csaholsz, a végén rád fogok unni. Nagyon behízelgő módon adja elő az érveit, csak egy gond van velük. Az, hogy az egész egy nagy baromság. Meg az, hogy ő maga sem tartja őket annyira értelmesnek, vagy érdemesnek, hogy kiálljon mellettük. Folyamatosan hátrál. Hirtelen valami lesből támadó állat jut eszembe róla. Vajon tartogat számomra valamit, vagy felesleges ilyen sokat kinéznem belőle? Nem néz a szemembe. Okos.
A személyeskedésre már nem reagálok, hisz arról már úgyis lekéstem Vulkanov kommentje miatt. Nem fogok ezen kicsinyeskedni, ráadásul állítom, hogy fele annyit sem tettek az iskoláért meg a hőn szeretett diákjaikért, mint én az idén, és tulajdonképp szintén vicces lenne, ha lenne hozzá némi humorom. De az igazság az, hogy néha átkozottul tudom unni, hogy állandóan és szünet nélkül ilyen pitiáner ügyekben kell kardoskodnom az igazamért, de nem vagyok az a fajta, aki feladja.
Megvárom, míg befejezi a monológját, és igyekszem érthetően elmagyarázni az álláspontomat az ügyben, hátha ez többet ér az intellektüellnek, mint a primitív fenyegetés.
- Gratulálok, sikerült felismernie, hogy ez egy iskola. A fő feladatunk a tanítás, nem az, hogy rebellis hadsereget képezzünk a tanulókból, ezt sikerül felfognia?
Gondolkozzak a diákokért aggódó szülők fejével? Milyen nagyot szólt! Vajon van fogalma arról, hogy azért vagyok itt, és nem a Minisztérium valamelyik tízszer ennyit fizető főosztályán, mert a húgom mellett akartam lenni? Remélem nincs, igen kínos lenne az imázsom szempontjából.
- A szülők azért küldték ide a diákokat, hogy ne kelljen aggódniuk értük. Maguk itt mind a rend és a jóság fényes páncélú lovagjai, nemdebár? - Elég töményen jelen van a szarkazmus a mondandómban, gondolom ezt észlelik is. - Kicsit túlértékelik magukat, úgy hiszem. Egyáltalán mégis mire céloz az "elrontással"? Én a saját órámon semmi egyebet nem tanítok, mint az előírt anyagot. Ön az, aki mindenféle ideológiával kívánja fűszerezni az óráit. Melyik veszélyesebb? Különben igazán kíváncsi lennék, mi az, ami tárgyalási alapot képezhet az ön együttműködési elméletében. Nos?

Játékosok: McGalagony professzorasszony,
 Vulkanov professzor, de Crasso professzor, Minticz
Részvétel: esetleges
Téma: nézetegyeztetés

---

*A konfliktusok természetében a legszebb, ahogy elszakadnak a gyökerüktől, mint egy kviddicsjátékos a pálya megnyugtatóan lenyírt füvétől, kipörögnek a semmibe, hosszabb, rövidebb ideig ahogy a különböző levegőáramlások játszanak velük, végül pedig, mint valami karcsú nyíl új irányt, új célpontot vesznek maguk elé, ami felé szinte merőlegesen törnek, a biztonságos anyafölddel egyáltalán hasonló irányt is a fizikai térben csak nagyon-nagyon messze vesznek fel. Vagy a fogók még akkor sem, akik egy négy dimenziós térben kiszámíthatatlanul szökdécselő labdácska koordinációit próbálják leutánozni. Ez a beszélgetés Shannon szerint meglehetősen hasonlít a fogóreptetéshez, miután Vulkanov visszatakarodik az újságja mögé, mint akit megszidtak, noha Minerva intelme után neki se lenne több kedve szítani a tüzet, ami nemhogy csak parázslik, de egyenesen várja, hogy valaki óvatlanul megfújja. Így aztán ez a mentőöv híján a sápadtzöld pillantás továbbkúszik, belemered a professzorasszony kockaforma lencséi mögött rejtőző szempárba, mélyen egyetért az idős hölgy szótlanságával, így azonban minden figyelem rá irányul. Éppen rá. Elvégre mindannyiuk közül ő bírja a legkevésbé a feszültséget. Tiszta sor. Nekiveti a hátát a falnak, a hideg kőnek, aztán, mint aki, mert így is történik, rádöbben, hogy neki szól a kihívás kihúzza magát, nem azon a hetvenkedő módon, hanem azzal az magabiztossággal amivel az emberek a maguk igazát védik, minden időben az a legbiztosabb igazság, ha hinni tud benne, akkor főleg.*
-Tisztázzunk valamit, mielőtt félreértésbe keveredik önmagával a „ki-hol áll, milyen oldalon” meghatározásánál-*tőle idegen a határozott, kimért beszédstílus, idegen a pontosság, a gondolatainak rendezettsége, idegen a tekintet is, amivel nagyon-nagyon gondosan kerüli a korábban támasznak használt professzorasszonyét, mintegy elismerve köpenyforgató hajlamait, cserébe viszont elmélyed a rúnamester tekintetében, ami határozottan egy olyan kehelyben barnára alvadt vér színére emlékezteti, amibe korábban az ő életerejét csorgatták és élvezték a beteljesedett bosszút. Nagyon erősen reméli, hogy nem verte meg az élet jövőbelátó képeséggekkel.* -Se fényes, se lovag nem vagyok, legfőképpen nem a jóság szolgálatában-*de hogy mi motiválja az éppolyan titok őelőtte is, ahogy titokban marad mindenki más előtt is. Előresétál, megtámaszkodik az egyik fotel háttámláján, ingerkedően szabad mindkét keze, csak a gyorsaságán múlna, hogy milyen gyorsan érne vissza a pálcájához. De szemlátomást nem fél, noha nem a griffendélesek vakmerő módján cselekszik ezt meg, a bőr karosszék meglehetősen jó fedezéket adna. Egy-két pillanatig.
Lassan pislant.*
-Hogy mit adsz le az órán-*sima hangon tegezi le. Simán és zökkenőmentesen*-az előttem éppen olyan ismeretlen, mint ahogy te se tudod én mit tartok. Én elhiszem neked, hogy ne ideologizálsz. Cserébe te is elhiszed nekem, hogy én sem teszem, bár ugye a tanrend eleve megköveteli a minisztériumi ideológiát a szabad tényközlés helyett-*a hangsúlyaiból kitetszik, egyenrangúnak kezeli a másikat. Egyenrangúnak és meggyőzhetőnek. Elfehéredett ujjait a díszes faragásokon támasztja.* -De nem ez a helyzet a szellemiségben. A mindennapi rutinban. Az általános közhangulat teremtésben. Mások óráin. A szülők azért küldték ide őket, mert nincs más választásuk és ezt maga is tudja. Hiszen különben a félvérű tanulók miért tennék ki magukat az attrocitásoknak? Például Neehill, Scarborough, de Crasso lány, vagy bárki még a két házból, akiket nem véd a griffendélesek szellemisége, vagy a mardekárosok kivételezettsége? Azért kell itt lenniük, mert valamit nevelni akartok belőlük, ami rebellis hadsereggé teszi őket, anélkül, hogy a tanári kar bármely hagyományos tagja egyáltalán ötletet adna nekik. Spontán-*mély, megnyugtató levegőt vesz. Ez nem képezheti vita tárgyát, persze de Crasso ugyanúgy beleköthet, ahogyan bármibe másba. Megteheti. Igen. Sajnos. Shannon pillantása egy hosszú másodpercig csak lebeg a fiatal férfi válla felett, aztán újra a szemébe néz, komolyságát hangsúlyozandó.*
-Nem vagyok az ideológiák híve, „tárgyalási” alapot természetesen jelen helyzetben a tanulói érdek képezhet. Konfrontáció van. Már most. Nem is kevés. Ezek tőlünk függetlenek, tőled viszont nem. Ha a passzív szuggesztió és büntetés elve helyett logikai rendszerűséggel lépnétek meg az általatok kívánt lépéseket és nem vakon, nem nézve milyen jogokat, akaratokat nyomtok el vele, akkor szükségtelenné válna az ellenkezés. Ennek alapját a „megismerés”-ben látom. Te megpróbálod érteni, hogy mi nem tetszik, és a fentről vezérelt csapásokat úgy ülteted át a gyakorlatba, hogy az elfogadható legyen. Ezért cserébe az alkalmazkodókészséget kapod és nem akarnak majd minden lovagi páncél elpusztítani. Felteszem, ez neked nem elég-*cinikus zárhang.*

---

Játékidejű játék
Reaghossz: Maximum egy oldal

   Ahogy a hangulat egyre fokozódik, kezdek lenyugodni, nem hiába vontam ki magam – igaz, Minerva segítségével – a beszélgetésből. Na jó, muszáj volt, vagy valami hasonló, de részemről lezártnak tekintem az ügyet, és csak hallgatom a két professzor szóváltását. Mikor Crasso felém fordul, hogy valamiképp visszavágjon, csupán elmosolyodok. Rengeteg gyenge pontom van, amik alapján kijátszható vagyok. Nos, a kviddics, és a pályafutásom nem ilyen pontok, rengeteg újság, pletykalapok és egyéb rosszmájú emberek feszegették már ezt a témát, úgyhogy nem is várhattam volna mást de Crasso-tól. Ismét a szokásos sztori, hogy Viktor segítségével jutottam be a válogatottba, hogy tehetségtelen barom vagyok, csak az unokaöcsém miatt szerettek. Hát Crasso, ezt most buktad.
- Mi van, Tristram, csak nem rászoktál a középosztálybeli pletykalapokra? – hangom teljesen higgadt, habár legszívesebben megütném, de ezt nem az előbbi mondatával érdemelte ki. Ez úgy a kisugárzásának köszönhető. – Egyébként meg pont te beszélsz? Te prédikálsz arról, hogy én használom ki más hátszelét? Vajon ha nem álltál volna be a te drágalátos Nagyurad seregébe, megkaptad volna 19 évesen ezt az állást? Mondd, csak, drága Tristram, aki oly sokat törte magát, hogy idáig eljuthasson, önerőből ment volna? Mert ahhoz tényleg sok tehetség kell, hogy tövig nyald magad, de én azért kíváncsi lennék, mégis mihez kezdtél volna egyedül. – nem tudom, mennyire tapintottam a lényegre, vagy, hogy milyen hatást fogok elérni szavaimmal, mindenesetre jól szórakozok Tristram de Crasso életének kivesézésén. És még ő beszél itt nekem a tehetségről? Ch…
   Minervára pillantok, s megértem, hogy csendben marad. Azt hiszem a legjobb valóban kimaradni ebből a vitából, de úgy látom Crasso ma mindenkit megtalál. Előbb, vagy utóbb senki nem ússza meg.
   Cielora nézek, elmosolyodok, majd tekintetem ismét a férfiak felé fordítom, kik, mint bohócok, holmi cirkuszi porondot, vették birtokba a tanári termet. Igaz, jobban szimpatizálok Minticzel, mint Crassoval, ez nem kérdés, viszont ebben a vitában az ifjabb versenyzőnek ékesebb fegyverei vannak, mint idősebb ellenfelének. Nem szeretem Tristramot, és nem is fogok neki igazat adni, de amit mond, az nem hülyeség, és ezt sajnos valóban be kell látni.
   Nem, nem vagyok a rend és jóság lovagja. A kifejezés megmosolyogtat. Ha jó lennék, és rendes talán egy kórházban dolgoznék gyógyítóként, naponta embereket mentenék meg, vagy agyilag leépülteket pelenkáznék, idős asszonyokat segítenék át az úton. Nem én lennék, nem az én szokásom, ám ahhoz, hogy jóra tanítsuk a diákjainkat, ahhoz, hogy jó embereket faragjunk belőlük, és valami jót adjunk át nekik, nekünk nem kell jónak lennünk. Persze, a példamutatás fontos, de a tanításhoz érzék kell, nem pedig jóság, vagy rendesség.
   Shannon nyájas válaszán csak mosolyogni tudok. Elképesztő, hogy a pasas, mily nyugodtsággal bírja ifjabb kollégája kiképzését.  Én már rég megütöttem volna a helyében, de minimum felemeltem volna a hangom. Tekintetem ismét a férfiak közt jártatom, s karjaim mellkasom előtt nyugtatva nyugodtan veszem a levegőt. Annyira nem kívánok belefolyni a vita ezen részébe, értelmetlennek találom, s kicsit talán már bonyolultnak is. Itt olyan értékekről, és dolgokról beszélnek, amihez nekem nincs sok közöm, legalábbis nem érzem úgy, hogy lenne. Az, hogy a diákokból hadsereget képeznek, bizarr, de próbálok nem belegondolni. Pláne, hogy ha így is van, semmit sem tudok ellene tenni. Egyedül nem.
   

JÁTÉKOSOK McGalagony igazgatónő, Vulkanov professzor, Minticz professzor, Crasso, Raimbourg
RÉSZVÉTEL esetleges
TÉMA a kastély, a felháborodás, a tanári kar és a párbajszakkör kifogásolása, ebben a sorrendben fogalma sincs

---

---

U-tá-lok-itt-lenni... Dani miért csináltad ezt velem? Miért kell még mindig a Mungóban lenned? Egy-két hét még elment volna, de most már több hónapja vagyok itt! Nekem meg éveknek tűnnek...
Nem vagyok tanár, és ezt mindenki tudja. Igen, én is. De mégis itt kell lennem... Miért? Miattad Dan... Kösz... Ez valami furcsa bosszú ellenem? Jó tudom, nem te tehetsz róla, de...
Aj, elegem van...
A szokásos ide nem illő szerelésemben csattogok be a tanáriba. Végre vége van az órámnak a hetedikesekkel. Nem csípem őket. Ők a legidősebbek és mégsem lehet velük normálisan társalogni. Néhány évvel fiatalabbak csak nálam, de úgy érzem évtizedek lennének... NEM VAGYOK MÉG ÖREG!
Fáradt vagyok. Egész nap járatnom kellett a szám. Nem mintha zavarna, imádok beszélni, de az már korántsem olyan izgalmas, mikor a történelem útvesztőibe kell vezetnem a diákokat. Nyissák ki a könyvet és olvassák el...
Nem állt szándékomban tanítani. Egyetlen porcikám sem akart megint belemerülni a múltba, de mit hozott a sors? Megint töri... Utáltam iskolába járni. Erre a katedrára kényszerültem... És egyre inkább úgy fest maradok még egy darabig... Remek... Hogy a cikászos felfújt penészedne meg!
Nem figyelek arra mi folyik körülöttem. Sosem szoktam. Csak pufogok. És folyamatosan próbálom kifújni a szememből az odafityegő tincset, kezeim pedig keresztbe téve szorosan összeszorítva jelzik: nincs jó kedvem.
Mi után sikeresen berobbantam szinte a tanáriba, fogom magam és levágom magam az első üres fotelbe, keresztbe fonom a lábaim és tovább pufogok.
- A ti óráitokat sem akarják megtisztelni a diákok? Elegem van! Ennyit kértem tőlük, hogy jelenjenek meg! Nem hiszem, hogy túl nagy kérés. Azzal a Malfoy gyerekkel hetekig harcoltam, mire befáradt végre oly kegyesen az órára. De itt van ez a Potter is. Mindenki róla áradozik, de még egyszer láttam! Most vonjak le tőle állandóan pontot míg végre tiszteletét nem teszi nálam?

---

A kastélyba nem illő ruha képe:
http://media.victoriassecret.com/product/prodpri2/V323418.jpg (http://media.victoriassecret.com/product/prodpri2/V323418.jpg)

JÁTÉKOSOK Kate Raimbourg, McGalagony igazgatónő, Vulkanov professzor, Minticz professzor
RÉSZVÉTEL esetleges
TÉMA a kastély, a felháborodás, a tanári kar és a párbajszakkör kifogásolása, ebben a sorrendben

---

Na jó, Vulkanovot tényleg meguntam. Vicces kommenteket nyomatni a hátam mögül - legkevésbé az, aminek figyelmet szentelek. Magamnak és inkább a többi jelenlévőnek is szánom azt az unatkozó, amolyan "fogd már be a szád" szerű szemforgatást, melyet Vulkanov szövegelése váltott ki belőlem. Nagyon elegem van belőle, de nem itt és nem most fogom szétkenni az agyvelejét a falon, attól tartok.
- Te egy nagyszájú barom vagy, Vulkanov.
Ennyi a hozzáfűznivalóm, ugyanis rohadtul semmi köze ahhoz, hogy hogy kerültem ide, ahhoz meg végképp túl hígagyú, hogy átlássa a miérteket és hogyanokat és nekem semmi kedvem ahhoz, hogy elmagyarázzam neki. Ráadásul... rég nem arról van szó, amiről beszél. Lehet, hogy ezek itt mind egyetértenek vele, de ez egyáltalán nem érdekel. Én tudom, mi az igazság. Tudom, hogy a saját erőmből vagyok most az, aki. Elvégre, ha ez a tehetségtelen seprűidomár is itt hereverézhet, akkor nekem aztán tényleg helyem van a Roxfortban.

Azt kezdem érezni, hogy igenis itt mindenki minimum félistennek képzeli magát ebben a rohadt játszmában, holott itt senki sem más csupán parasztnál a sakktáblán. Minticz-cel az élen. Az igazgatónő nem méltat szóra. Elképzelhető, hogy ő is kezdi unni a banánt. Én is csak azért hallgatom végig, mert ha lefejtem róla az önhitt sallangot, akkor akár még értelme is lehet a dolognak...
Minticz-et visszacsalja mondandója a kis privát körünkhöz. Ez a fotelekkel körberakott kis központja a tanárinak most olyan, mint valami küzdőtér. Én ki sem léptem belőle, megállás nélkül hívom tetemre azokat, akik nem bármiféle mondanivalójuk van, de kollégáim csak kerülgetnek. Hol közelebb jönnek, hol távolabb. Minticz most közel.
Amint elkezdi a monológját, már egyből karba fonom a kezem, ezzel is sugározva azt, hogy sok jóra ne számítson.
- Az ideológiamentességről majd gondoskodik az inspektor - közlöm szárazon a tényt, ezzel abszolút visszautasítva azt, hogy az én órámon bármi olyan elhangzik, ami nemkívánatos az aktuális karhatalom szemében.
Csakhogy aztán belekeveri a történetbe Gwendolynt (a többi senkiházi teljesen hidegen hagy), és látványosan összeszűkül a szemem. Az is kezdi sérteni a fülem, hogy tegezni kezdett, de nekem a húgommal ne hozakodjon elő senki. Mert amint megtudom, hogy bárki pálcát emel rá, az úgy fog járni, mint White. White-ról pedig akkor hallott mindenki utoljára.
Megvárom a hatásszünet végét közbevetés nélkül. Nem ismerem a Roxfort világát és az állításaival egyelőre nincs miért harcba szállnom. Pontosan leszrom, hogy melyik diák melyik klubhoz csatlakozva érzi jól magát. Örüljenek, hogy élnek és van tető a fejük fölött, azzal a sok száz szökevénnyel és feketelistással ellentétben, akiket üldöz a Minisztérium.
Mikor végre ismét felbukkan az alku téma, figyelmem felélénkül, bár nem nagyon. Mikor szóba hozza a lovagi páncélokat, voltaképp elárulja a nagy összeesküvést, tudniillik hogy nem véletlenül akadok folyton össze velük.
- Drága tanár úr, én igazán irigylem azokat a diákokat, akiknek az a legnagyobb problémája, hogy mit tanítanak neki egyik vagy másik tanórán. Halálosan komolyan mondom - intézem el ennyivel a dolgot. - Ha magának nem tetszik, amit tanítania kell, el lehet menni.
Úgy hangzik, mintha továbbra sem tudnék kilépni a mindenki a maga sorsával törődjön című szűklátókörű életfilozófia kereteiből.
- Itt szabályokról van szó és azok betartásáról. Nem tudom, mit nem lehet érteni ezen. Szabályok nélkül itt tombolna az anarchia.
Vajon tudják azt, hogy sajnálatos módon elveszett a sötét varázslatok tantárgy hetedéveseknek szánt óravázlata? A Cruciatus és egyéb kínzások eleven ellenfélen történő gyakoroltatása? Igazság szerint abból a szadista Mirolból még ki is nézem, hogy elvégeztetné az átkokat a diákokkal. Igaz, ami igaz, magamból is. De ezek csak gyerekek. A legtöbbre tény, hogy ráférne egy alapos atyai pofon, de a Cruciatus más. Persze ezen is csak okklumenciám magányában tűnődöm nagy ritkán megengedve magamnak ezt a luxust.

Épp ecsetelni kezdeném, hogy egy-két agresszivizált páncéllal köszönöm elbírok, mikor a folyosóról megismert Kate átviharzik a termen, a szokásos felháborodásával darálja végig mondandóját, melyben több a sületlenség mint egy tatár bifsztekben.
A küzdőtér hirtelen elveszti jelentőségét, ahogy Kate lehuppan a fotelbe, a képzeletbeli kör egyszerűen elpárolog, én pedig nem tudom eldönteni, hogy gúnyolódjam-e vagy inkább legyek nyájas. Mivel még mindig nem sikerült kiszednem belőle, amit akartam, az utóbbi mellett döntök.
Mintha az iménti nagy vita már nem is lenne fontos (és tulajdonképp lezártnak is tekintem), én is a megállás nélkül gőzölgő kávéskannáért nyúlok és töltök magamnak. Feketén iszom, minden nélkül.
- Potter nincs az iskolában - közlöm tájékoztatásul, abban az esetben, ha ezidő alatt nem érkezett volna válasz senkitől. - De Malfoytól nyugodtan vonhatod a pontokat - teszem hozzá egy aljas kis villanással a tekintetemben. Hú de utálom azt a kis görényt.
Milyen furcsa, Kate-et alapjáraton is tegezem, míg a többi vásári majmot nem. Talán ennyire nem tartok tőle?
- Erről jut eszembe. Azt a párbajszakkört ugye te sem gondoltad komolyan, Ivan?
Vajon minek köszönhető, hogy eltűnt az agresszív él a hangomból? A hölgytársaság általában kulturáltabbá teszi a férfiakat, nem? Vagy lehet, hogy csak engem. Érdekes...

Játékosok: McGalagony professzorasszony, Miss Raimbourg
 Vulkanov professzor, de Crasso professzor, Minticz
Részvétel: esetleges
Téma: nézetegyeztetés ----> párbajszakkör

---

*Elvarázsolt kastélyban elvarázsolt emberek, elbűvölőek, elbűvöltek. Nem, igazából ha valamilyen varázslat illene hozzájuk az alighanem sötét métely lenne, valami gusztustalan, szivárgó kór, ezer és egy ilyen átok van a jó feketemágusok tárházában, Shannon is pontosan tudja, van mihez hasonlítania. Nem állnak ki egyenesen a rendszer ellen, ahogy a varázslat se a mágusok természetes immunrendszere, varázsereje ellen, hanem mindenféle egyéb csatornákon próbálnak hatást gyakorolni az egészre. Még akkor is, ha ez jelen pillanatban, ahogy kiderül reménytelenebb, mint vélahajból erényövet fonni. A magára kényszerített reménykedő optimizmuson túl Shannon is kénytelen belátni, hogy nem jutott semmire, nem haladt sehova. Az inspektor említésére majdnemhogy felnevet, a vonásain és ahogy kihúzza magát látszik, hogy a beszélgetés még azelőtt elvesztette a komolyságát számára, hogy Kate felbukkant volna. Megcsóválja a fejét, noha a derűje némiképpen kesernyés, a tekintete pedig sötét maradt, a hangja tiszta.*
-Ahogy akarod. Noha olybá fest a szabályokat se érted, amiket be akarsz tartatni, mit lehet tenni?-*ironikus megadással biccent a férfi felé, aztán a nőre néz, aki közéjük esik.*

-Szép napot-*üdvözli őt is, mert ilyen udvarias hangulatában van, de a válaszadást óvatosan elkerülni, neki ehhez a problémához szerencsére semmi köze nincs. A fotelt elengedve ami eddig olyan biztos támasza van húzza meg az ingujját, simítja kis a gallérját egy tűnődő pillantással körbenézve, mint aki azt sem tudja hol van, aztán Vulkanovra pillant. Új embert szedett elő de Crasso, legyen az övé, áldása rájuk, a maga részéről nem látja értelmét annak, hogy még abba is belefolyjon, amihez semmi köze nincs, van elég baja, azokból, amikhez éppen van. Voltaképpen mehetne is a dolgára. Megy is. Sápadt mosollyal elköszönve McGalagonytól az ajtóból visszabiccent a maradóknak.*
-További tartalmas cseverészését-*nagyítóval se lehetne iróniát találni a hangjában, elölt onnan minden véleményt, ami csak ellenefordítható lenne. Kimegy, halkan beteszi maga után az amúgy is csendbűbájosított ajtót.*

---

Köszönöm a játékot.

Kollégák


Hiába tiszteletre méltó és annyira érthető McGalagony némasága, az igazgatónak egyáltalán nincs ínyére a dolog, azonban igyekszik jó bábnak tűnni. Nem a saját érdekeit, de még csak nem is a tanárokéit kell előtérbe helyeznie, hanem a diákokéit. De Crasso megjegyzésén kénytelen felhorkanni. Méghogy elszabadulna itt az anarchia. Hol volt ez a svihák az elmúlt évek során? Eddig sem volt itt anarchia, ezután sem lesz, ahhoz, hogy rend legyen, semmi szükség a külső segítségekre. Soha nem is volt. Nem sok tartóztatja attól, hogy ki is mondja, mit gondol, mégis, még mindig jobbnak találja nem megtenni, pedig a halálfaló pöffeszkedése nagyon is hergeli.
Nem nehéz eldönteni, ki van nagyon eltévelyedve saját maga megítélésében, s minthogy ő ennek az iskolának az igazgatója, ha nem lenne Tudjukki hatalmon, de Crasso-t a kapun sem engedné be. Így, amikor Vulkanov kimondja az igazgatónő gondolatait, alig észrevehetőt biccent, igazat adván neki. Lehetne persze magyarázni, hiszen biztosan van valami oka annak, miért épp ezen sötét híveket bízta meg Voldemort az iskola felügyeletével. Mert igen, ők csak felügyelnek, hiába képzelnek mást.
A vita azonban már akkor meddő volt, amikor elkezdték, ezért is próbálta meg még csírájában elfojtani a dolgot, amikor Minticz még csak neki mondta a problémáját, még ha nem is ő volt az elsődleges célpontja. A tantervhez neki idén annyi köze volt, mint amennyire de Crassonak köszönhető, ha rend van az iskolában. S e m m i.
- Jó napot! – köszönti hideg hangon, kissé még mindig indulatosan. A távozás gondolata benne is felvetődik már, még Ms Raimbourg feltűnése előtt, de az ő megjelenésének köszönhetően az eddig uralkodó feszültség és az indulatok is eltűnnek, ahogyan aztán Shannon is úgy dönt, ennyi elég volt neki mára. Helyes, viszonozza a fejbiccentést, majd még néhányszor körbetekint. De úgy tűnik, további ilyen heves torzsalkodásra nem kell számítani, Vulkanovot és de Crassot lefoglalja a két másik nő, melyet csak egy apróbb szemforgatással és ajakpréseléssel nyugtáz. Talán másodpercekig nincs is semmi probléma.
Minerva is jobbnak látja távozni, nem igazán híve az ilyen társaságoknak, nem stílusa az üresfejű beszélgetés. A párbajszakkörhöz neki sincs semmi köze, ahogyan más témákba sincs túl sok beleszólása, így hát a jelenléte teljességgel fölösleges a továbbiakra.
- További kellemes napot! – búcsúzik ő is, majd sietős léptekkel hagyja maga mögött háborús övezetet, mielőtt újabb szóváltás kezdődne a két férfi között.

---

Köszönöm, hogy részt vehettem!