|
Cím: Szabadtéri Színpad Írta: Mrs. Norris - 2011. 01. 14. - 20:59:58 A szabadtéri színpad már délelőttől helyt ad a különböző programoknak. A sörsátorból jól lehet látni a színpad eseményeit. Az Örömtűz is viszonylag közel esik hozzá. Ezzel a kettővel együtt a színpad a Karnevál központi látványossága.
október 31., pénteki program: 12:00 - golymókszépségverseny: felvonulás, zsűri értékelése, eredményhirdetés 13:30 - Famulus ki mit tud: vagyis együtt lép fel állat és gazdája, egy közös produkcióval (nevezés délig a Sörsátorban!) 15:00 - A Mágiaügyi Miniszter ünnepi beszéde 15:30 - Celestia Maggica fellépése 17:00 - Fortuna és a Herceg - A hertfordshire-i Keresetlen Komédiás Kamaraszínház előadásában 19:00 - Varázskaraoke 20:00 - Örömtűzgyújtás Roxmorts polgármesterének beszédével és a Nehaousse'ulo Brit Máguszenekar kíséretében Fortuna és a Herceg részlet a műből Herceg: Ó, Sors, most légy mellettem... Fortuna: Ha Fortuna pártolására vágysz, nagy árat kell fizetned! Herceg: Nincs olyan ár, mit sokallnék, ha a Haza sorsa a tét! És ha a szerencse, a sors, vagy bármi egyéb kegye az isteneknek mellettem áll, el nem bukhatom. Küzdök, míg... [...] Herceg: Ó, balszerencse... Mily átok ül rajtam és népemen... (Hosszú monológ a haza sorsáról és a helyzet kilátástalanságáról.) Fortuna: A keserű magány szülte képzet ez? Ki űz velem ily ocsmány játékot, s ki meri elhitetni velem, hogy az embereknek szüksége van rám? Akad oly élő, aki elismeri még hatalmam, s az emberek gyöngeségét? Mióta nem leltem olyan földi halandóra, aki nem a szerint a pökhendi tudat szerint él, hogy Ő a világ ura? Mutasd magad, s engem is meglátsz! Herceg: …mi ez? Ki szólít? Ott az árnyak közül… Vagy csak részeg képzeletem tár elém hazug illúziót?! Mutasd magad! Fortuna: Valóban látni óhajtasz? Nem kellemesebb-e a hit, hogy a képzeted játszik veled, s nem magát a sorsot feded fel, ki hátat fordít az emberiségnek? Fel fedhetem-e magam, s nem fog Ő is vádakat zúdítani rám, s bűnömnek róni minden szenvedését? Nem fog-e Ő is engem rágalmazni, minden ostobaságért, mit önnön maga követett el? Herceg: Legyen bár kellemesebb is a tudatlanság, mely oly édes, hogy magam is vágyom, a könnyű nem az én utam. Rágalom nem illeti szám, tetteim beszélnek helyettem. Ha ártó szellem vagy, hát óvakodj! Fortuna: Ó, ti átkozottak! Hát nem ti ártotok magatoknak? Hibáztathatsz-e még ártó szellemet, mikor már az én nevem is feledésbe merült? Hiszel-e még abban, ami fenyegető szavaidat élteti? Tőlem mégsem kell tartanod. Herceg: Istennőt lát a szemem? Vad káprázat ez, szavamra... Fortuna: Hát akad még halandó, aki istennőjének szólít? Képes lennél elhitetni velem, hogy szükség van reám? Herceg: Soha... soha nagyobb szükség nem volt Rád, mint e vészterhes időkben, ó istenasszony! Hát mégis meghallgattattak panaszaim! És te... létezel! Egész eddig balga ökörként tétovázott minden halandó, nem volt, mi reményt, mi életet adjon nekik, de most... Ránk mosolyog Fortuna aranyarca, itt hát az égi jel, melyre vártam! Ó, istennőm... királynőm... kérj bármit is, tőlem megkapod. Fortuna: Ér-e neked annyit e hűtlen világ, hogy föláldozd szíved? Hisz mi mást kívánhatnék én cserébe, mint imádatot? Nincs más, mi újra rábírna, hogy kegyembe fogadjam a hitszegő emberséget, mint, hogy kezembe add élted! Állj fel, esengő lélek, s lásd, mit kívánok: törd meg Fortuna magányát. Herceg: Magányát? Hát lehet-e egy istennő magányos? Hol vannak hódolóid, kik olyan merészen veszik neved szájukra? Hol van, kik kapzsin s mohón eleszik, mit számolatlanul hintesz bőségszarudból eléjük? Fortuna: Kik régen tiszteltek, most magukat dicsőítik, s kik nem is oly rég még hozzám fohászkodtak, most csupán a balszerencsét vetik szememre. Hát nem látod, te, ki jársz, s kelsz ezen a világon, mivé lett a hit? Elvetnek, s nekem mit ér a hatalmam, ha megtagadják? Keserű a magány. Ím egy istennő, kit te válthatsz meg. Herceg: Higgyek-e neked? Benned, ki cserben hagytál oly sokszor engem s népemet? A szerencse forgandó, istenasszonya oly csalfa, mint a hold... Fortuna: Hát már te se hiszel szavamnak? Sosem fordítottam hátat a népnek, kik tiszteltek. A saját bűnötök okozta a szenvedést, melytől most szabadulni kívánsz. Herceg: Bosszúd volt-e mindez a csapás, mellyel népem sújtatott? a dögvész, a halál, a háborúk? imáink nem hallgattattak meg?! Nem volt elég az áldozat? vagy tán a papok hátából kellene szíjat hasítanom, amiért nem lesték minden óhajod?! ha úgy látod, hogy népem és magam... csakugyan hűtlenek lettünk hozzád... úgy engedd hát, hogy jóvátegyem a hibát... vagy bűnhődjek, ha úgy látja kényed jónak, istennő Fortuna: Az én bosszúm elsöpörné a világodat, ostoba ember! Hát te is engem vádolsz?! Ti tehettek minderről a gyötrelemről, csakis a ti természetek az okozója mindeme kínnak! Pusztán hagytam, hogy megtapasztaljátok, mily keserves az istenek jóindulata nélkül. Nem bosszúm sújtott le rátok, csupán nem egyengettem az utat, melyet jártok. Nem büntetlek téged sem… Arra kérlek, add nekem szíved, s minden szereteted, hogy ne érezzem a magányt, mellyel eltaszítottak. Herceg: Esendő szívemnek nincs hőbb vágya, mint téged engesztelni, úrnőm. Engedd hát meg... (by nyusz&nyusz produkciós iroda) Cím: Bella - Szabadtéri Színpad Írta: Grisam Windflower - 2011. 01. 17. - 14:20:51 Aleydis • • • • Október 31. Samhain éjszakája. És a születésnapom. Ilyenkor normális esetben befészkelem magam a klubhelyiség ablaka elé. Persze jó messzire az üvegtől. Bármikor kitörhet. És miközben várom édesanyám csomagját, az életemen töprengek. Igen, van min. Anyu csomagja most hamarabb érkezett, mint szokott. Nem szeretek levelezni, mert az bagollyal jár, amit gyűlölök, de édesanyámmal tartani kell a kapcsolatot. Ebben az elveszett világban egyedül vagyok. Csak ő érthet meg. Senki más nem ismer. Már nem. Lilyre gondolok. Ő nem küldött semmit. Általában anyuéval együtt el szokta küldeni, de mos nem kaptam semmit. Fejem térdemre hajtom, s nem nézem a füvet, hanem inkább lehunyom szemem. Nem akarom felidegesíteni magam a fűszálak egyenetlen állása miatt. Hogy én milyen naiv vagyok! Még mindig abban reménykedek, hogy visszajön hozzám, hogy újra együtt lehetünk. Hogy még szeret, ám közben lehet, hogy már három pasit meg járt, mióta utoljára találkoztunk. Egy könnycsepp gördül ki szemem sarkából, melyet letörlök, majd felegyenesedek az alacsony padon, s körülnézek. Még nincs itt. Órámra nézek. 18:55. Hétre beszéltük meg a találkozót Aleydissel, így nem várhatom el tőle, hogy hamarabb itt legyen. Én mindenesetre már itt vagyok fél órája. Imádom a színházi előadásokat, így nem bántam, hogy a végét még meg tudtam tekinteni. Ha már a születésnapi ajándékoknál tartunk. Ez a karnevál. A lehetőség, hogy itt lehetek. Egyszerűen imádom, ahogy mindenféle ünnepélyt. Csak ne lenne ekkora tömeg, ennyi kutya, ilyen sok részeges, leszakadt, hajléktalanokra hajazó ember, csak ne lenne sár, lufik, halálfalók, hirtelen villanó fények, hangzavar, büdös, meleg, tömeg, tömeg, emberek, mindenki. Biztos vannak ügyvédek meg pszichológusok is. Rémülten nézek körbe, majd a műsorvezetőre tekintek, aki a színpadon állva, pálcáját torkához szorítva konferálja fel a következő programot, mágikusan felerősített hangján. Hmm... karaoke. Szeretek énekelni... a zuhany alatt. Anyu sokszor mondja, hogy érdemes lenne elmennem énektanárhoz, mert jó hangom van, én erre csak azt szoktam felelni, hogy más a hangzás kintről, mint bentről. A fürdőszobában érdekesen terjednek a hangok. Amit ő jónak hall, az valószínűleg egy összevissza visszhangzott változat, én viszont hallom az eredetit is, ami szerintem egyáltalán nem jó. Mikor a lelkes közönség tapsolni kezd, én nem teszem. Kezeim összetéve fekszenek két térdem között, s egész testemmel előre görnyedve ülök a színpad előtti második padsor legvégében. Tőlem úgy másfél méterre ül „padtársam”, egy korosodó boszorkány, kinek kedves, mélyen ülő szemei arról árulkodnak, hogy valószínűleg családanyával ülök oldalt (mert nem is állok szembe), aki kicsit kirúgott a hámból. Szőkésbarna haja aranyos loknikban lóg alá, s most vidáman ugrál az összes kis tekervény, kiszolgáltatva magát a boszorkány vidám tapsának, s ugrándozásának, ciklámen kis kosztüme nem igazán takarja a túlsúlyos részeket, ám lehet, hogy nem is ez volt vele a célja. Mindenesetre összességében jól áll neki. Rámosolygok, majd a színpadra tekintek, ahol már egy körülbelül tízéves, vörös kislány vette át a helyet, hogy vékonyka hangjával megnyissa a karaoke-partyt. Nem bízok a vörös hajú emberekben. Cím: Grisam-Szabadtéri Színpad Írta: A. Mirabella Litwin - 2011. 01. 18. - 15:11:56 Grisam Samhain karnevál. Normális esetben nem szeretem az ilyen rendezvényeket. Nem szeretem ha beleállnak az arcomba és nem kedvelem a részeg, bolond figurákat sem akik ilyenkor megtalálhatóak errefelé. Ma erőt veszek magamon és mégis megpróbálom élvezni az egészet. Grisam elhívott és én igent mondtam, végül is nem lesz olyan rossz ha az időt egy jó barátommal töltöm majd el mintha teljesen egyedül kóválygok a forgatagban. Mikor megérkezem a megbeszélt helyre Gris már ott ül. Elgondolkodom, elkéstem volna? Megnézem az órámat majd megállapítom hogy szó sem lehet ilyesmiről 19:58. Még lenne két percem, tudom butaság perceken lovagolni de nekem egyszerűen a mániám az hogy sose késsek el sehonnan. Erre nagyon pedáns vagyok, nem tudom miért. Elindulok felé és leülök az egyik oldalára. -Boldog szülinapot! És szia! Mosolygok rá aztán a színpadra nézek ahol már elkezdődött a karaoke. Énekelnék én szívesen ha nem lennék félénk de hát az vagyok és ezen pillanatnyilag nem tudok változtatni. Az jut eszembe hogy érdekes lehet hogy ha valakinek pont a Samhainra esik a születésnapja, ez olyan mintha egy kicsit őt is ünnepelnék. Én bezzeg csak egy unalmas novemberi napon születtem, ráadásul pont péntek 13.-án. Nekem néha elkelne egy kis ünneplés de engem nem nagyon szoktak. Rajtam nem is sok minden van amit ünnepelni lehetne. Kár, igazán jól esne vagy esett volna. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: Grisam Windflower - 2011. 01. 22. - 12:48:50 Aleydis • • • • Még szerencse, hogy a szőkékkel semmi bajom. Hiszen olyan sok szőke ismerősöm van. Lily, édesanyám, vagy éppen Aleydis, kit a legtöbben Bellának, vagy Mirabellának hívnak, de én mégsem ezt teszem, elvégre az Aleydis az első neve, így így hívom. Bár, lehet, hogy nem szereti, ahogy én sem a Nutty-t, de nekem megvan az okom rá. Ki szereti, ha dilisnek hívják? Senki. A köcsög apám ötlete volt a Nutty, mert jól hangzik. A sokeszűje abba viszont nem gondolt ám bele, hogy mit is jelent. Szerintem ő sem szeretné, ha dilisnek hívnák. Nem hát, mert a köcsög már ráragadt. Legalábbis nálunk, otthon csak is ilyen szóhasználat útján kerülhet szóba. Egészen belemerülök a kislány énekébe, aki – csak most ébredek rá – a francia himnuszt, a La Marseillaise- t énekli. Franciául. Szeretem a franciát. Olyan kifinomult, meg romantikával fűtött meg, olyan szép képeket látni róla az újságokban. Persze nem voltam még ott, nem olyan családból való vagyok, mely megengedhetné magának. Meg amúgyis. Én, repülőn? Ne röhögtessetek már ki! Anyám meg mugli, nem tud hoppanálni. Én meg még fiatal vagyok hozzá, meg egyébként is. Nem akarok megtanulni hoppanálni, mert félek, hogy amputoportálok. Nekem pedig minden testrészemre szükségem van! Épp, mikor a kis vöröshaj az utolsó mondatokat dalolja, jelenik meg mellettem Aleydis. Jézusom! Félig felugrok a padról, s színpadiasan szívemhez kapok ijedtemben. Visszaülök, majd pár másodpercre lehunyom a szemem, nagyokat lélegzek, és sikerül némiképp lehiggadnom. Még egy mosolyt is össze tudok hozni, amit nálam ritkán látni. - Köszönöm, Aleydis. – mondom halkan, majd nem mulasztom el hozzátenni – De azért legközelebb egy kevésbé hatásos belépővel is beérném. – nem vagyok rá mérges, dehogyis! Csak megijesztett. De már megszoktam, úghogy nem kerítek nagy feneket a dolognak. Inkább órámra nézek, majd közlöm vele csodálatos megállapításom. - Pontos, mint mindig. Ezt szeretem benned. – vagyis ezt is. – Mit szólsz a karneválhoz? – kérdem kíváncsian, mivel tudom, hogy a lány nem az a tömegbe-járó fajta. Én sem, de egy ünnepség bármit megér. Még ha szenvednem is kell a büdös cigarettafüsttől meg a részegektől. Meg a mocsoktól, ami itt uralkodik. Persze, ez csak nekem szúrja a szemem. Már nem is lepődök meg rajta. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: A. Mirabella Litwin - 2011. 02. 28. - 10:34:39 Grisam Egy kislány a francia himnuszt énekli. Olyan aranyos és nekem külön tetszik mert félig francia vagyok. Szeretem, az ország is szép a városok is azok és a nyelv is gyönyörű. Kár hogy anyám nem taníttatott franciául. Szegény Grisam-ot eléggé megijesztem. Tudom hogy ijedős egy kissé én mégsem tudok kellőképpen figyelni arra hogy sose rémisszem meg az átlagosnál jobban. -Sajnálom! Ígérem máskor figyelek. Mondom mosolyogva, tudom hogy képtelen leszek pedig egyáltalán nem vagyok szétszórt. Nevetek egy picit mikor a pontosságomról beszél. Igen, lételem számomra. Mánia, mindenkinek vannak mániái azt mondják ettől ember az ember. Aztán kérdésére is válaszolok. Tudja hogy hozzá hasonlóan én sem vagyok az erősen tömegnyomoros, hangos rendezvények nagy rajongója. Egyszer egy évben képes vagyok elviselni, most Grisam miatt is. Ha nem hívott volna szerintem most is fent kuksolnék a könyvtárban és olvasnék, tanulnék. Nem jöttem volna el egyedül, minek is jöttem volna. -Hmm... hangos, sokan vannak és nagy a mocsok. Na nézzenek oda, kibújt a nagymamámtól örökölt tisztaságmániám is. Kezd furcsa lenni ami ma itt velem történik, nem igazán szoktam foglalkozni a tisztasággal. Kivéve a saját és a környezetem tisztaságával mert arra rettenetesen kényes vagyok. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: Grisam Windflower - 2011. 03. 05. - 22:50:15 Aleydis • • • • karaoke-szám (http://www.youtube.com/watch?v=acvIVA9-FMQ) Csak elmosolyodok, ígéretét hallva, majd a színpad felé nézek, de csak fél szemmel. Vagyis félig meddig, mert fél szemmel, az ugyebár lehetetlen. Ahogyan az is, hogy Aleydis leszokjon a rémisztgetésemről. Persze. Kellett nekem ilyen gyenge idegzetűre sikerednem. Kezeimmel a pad aljába kapaszkodok és félig előre dőlve nézek a lányra. Észrevételét hallva, mosolyogva bólintok, egy olyan „igen, értem mire gondolsz” arckifejezéssel. Mert hát tényleg értem. Sajnos, bárcsak ne érteném, bárcsak engem ne zavarna ennyire ez az egész! Összehúzom magam, mikor mindenki más tapsolni kezd, majd Aleydisre pillantok, s a kínos csöndben nem tudok mit tenni, rámosolygok, majd arcom elfordítom az ellenkező irányba, de immár mosoly nélkül. Bármennyire is barátok vagyunk, a kínos csend mostanában egyre többször jelentkezik. Mintha nem lenne miről beszélnünk, mintha eltávolodnánk egymástól. Nem tudom. Bár tudnám! A kislány, aki az imént énekelt, most elszalad mellettem és a padsor mögött álló férfi karjaiba ugrik, aki mosolyogva gratulál neki. Milyen boldog. Milyen idilli. Milyen valószínűtlen, s lehetetlen jelenet ez számomra. Milyen szomorú. Az előbbi varázsló, aki úgy veszem észre műsorvezetőként van jelen, ismét a színpadra lép. Hangja beharsogja a nagy teret, s füleim kissé bele is fájdulnak. Azt akarja, hogy jelentkezzünk karaokera. Vagyis nem pont mi, de a közönségből bárki. Csak valaki kezdje el. Kíváncsian nézek körbe, majd mikor látom, hogy senkiben sem bújt meg a vállalkozó szellem, tekintetem visszasiklik a színpadra. A férfi megcsóválja a fejét, majd úgy dönt, kisorsolják a szerencsés, vagyis az én esetemben nem túl szerencsés énekeseket. Pálcáját az égnek emeli, s kilő belőle három kismadarat. Azok egy ideig felfele repülnek, majd lecsapnak a közönség soraira. Felsóhajtok, ugyanis a madaraktól nem félek, plusz elölről kezdik a válogatást, vagyis egyelőre úgy néz ki megúsztam. A kék állatkák szlalomoznak az emberek között, némelyikbe beleakadnak, de mennek tovább. Keresnek valakit. Csak tudnám, milyen szempontok alapján válogatnak, s milyen szempontoknak nem kéne megfelelnem. És akkor felénk jönnek. Vagyis Aleydis felé. Minden porcikám megremeg, amikor látom, hogy az egyik leszáll a lány vállára, s fejhangon csiripelni kezd, majd hirtelen pukkan egyet, kék ködfelhőt hagyva maga után. Épp nevetni kezdenék a lány szerencsétlenségén, ám ekkor veszem észre, hogy egy másik meg az én vállamra telepedett le, majd még mielőtt kezemmel elhessegethetném, szétpukkan. Ijedtemben inkább felállok. Ilyen nincs, ilyen nem lehet! - Én nem tudok énekelni. – tiltakozok hevesen, ám a műsorvezetőt ez korántsem hatja meg. Mindkettőnket maga mellé parancsol. Félénken nézek Aleydisre, majd kilépek a pad mellé, megvárom, míg előre megy, s követem, fel a színpadra. Mert hát felmegy, erről semmi kétségem. Hiszen muszáj. Ahogyan énekelni is. A varázsló, a mikrofonnal szőke, rövid, göndör hajú. Fehér öltönyt visel, s hangja, akárcsak a mugli tv-reklámokból megismert, kellemes, mély orgánumú férfihang. Mikor odaérünk, bólint egyet, közelebb jön, s halkabbra véve magyarázni kezd. - Na figyuzzatok. Arra nézzetek. – mutatja – És a szöveget majd ott, a levegőben fogjátok látni. Ami fekete, azt a kissrác, ami pedig kék, azt a kiscsaj énekli. Ennyire egyszerű. – hadarta el egy rakásra, majd hátat fordított nekünk és egy bizonyos Phil nevű pasastól kérdezett valamit, majd ismét felénk fordult. – Nyugi, jók lesztek. Tudom, hisz a madarak a tehetségre mentek. Hajrá srácok, mindent bele! – az utolsó mondatot már harsogta, majd leszaladt oldalt, a színpadról, s mi magunkra maradtunk. Nem néztem a közönségre. Fejem vörös volt. Féltem. A deszkázott színpadot néztem, s vártam, hogy elkezdődjön a zene. Nem mertem Aleydisra se nézni. Halkan kezdetét vette a zene, majd erősödött, s az égen megjelent a felirat, természetesen angolul, s a legnagyobb szerencsémre, az első sorokat feketével írták. Egy darabig hallgatok, várom, hogy kezdődjön az éneklős rész, s ezalatt felismerem a zenét. Szerencse, hogy gyakran hallgatok mugli zenét, így könnyű dolgom van, most ezzel is. Valamilyen Jason énekli, egy nővel. És arról szól, hogy milyen szerencsés is az énekes, hogy a legjobb barátjába lehet szerelmes. Remek. Még ha Aleydis nem is ismeri a számot, a szövege alapján neki is gyorsan leesik majd a tantusz és akkor jöhetnek a homárvörös fejek. Jézusom, hogy ez milyen gáz! Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: A. Mirabella Litwin - 2011. 03. 12. - 06:39:05 Grisam
Bólint mikor elmondom a véleményem, biztos vagyok benne hogy tökéletesen érti a problémát, hasonlóak vagyunk. Eközben az aranyos kislány befejezi az éneklést és egy férfihez rohan. Biztos az apja, hirtelen elkomorodom. Én nem emlékszem ilyen pillanatokra az apámmal, egyáltalán nem emlékszem belőle semmire. Hogy is emlékezhetnék hiszen sosem találkoztam vele! Ő sem ismer engem, nem is fog. Sokat gondolkodtam azon ki lehet az apám, a nevünk ugyanaz azt tudom, tehát egy másik Litwint keresek valahol a világban. Néha az jut eszembe hogy, lehet egyszer elmentem mellette az utcán, nem ismerhetjük fel egymást. Talán... majd egyszer, megkeres vagy én keresem meg őt. Az ránt ki a gondolataimból amikor a műsorvezető beszél. Várja a merész jelentkezőket karaokezni. Miután senki sem vállalkozik önként jön a választás. Apró kék madarak repülnek először fel, aztán egyenesen közénk. Érdeklődve kémlelek körbe ki az a szerencsétlen akit megtalálnak. Még mielőtt bármit tehetnék az egyik rárepül a vállamra és csiripelni kezd. Ijedten Grisamra nézek. Amolyan "Ugye ez nem az amire gondolok?" nézéssel, de sajnos ez pont az amitől rettegtem. A kék madárka kipukkan a vállamon de, még mielőtt jó barátom nevethetne a szerencsétlenségemen, ő is hasonlóan jár. Tiltakozik, én egyre elkeseredettebben tekintgetek jobbra balra. -Én se, egyáltalán. Súgom oda alig hallhatóan Grisnek, jaj ne már! Miért mindig én járok rosszul? Látom muszáj mennünk, ezt semmiképp nem úszhatjuk meg, nagyon félek. Előre megyek a színpad felé, közben kék balerinacipőm orrát bámulom, jó hogy el nem esek nagy szégyenemben. Grisam meg jön utánam, felérünk a színpadra. Aztán elmondja nekünk, mit kell csinálnunk, én éneklem a kék feliratokat Gris meg a feketét. Megtudom hogy, a madarak tehetségre mentek, de hát én nem is vagyok tehetséges? Mire erre a rettenetes problémára ráébredek már a zene is elkezdődik, nem tudom ismerem e de a dallama dereng. Az első rész feketével van, az meg ugye nem én vagyok. Falfehéren bámulom a betűket és a belőlük összeálló szavakat. Jézus, miért pont egy ilyen dalt kaptunk? Ez egy szerelmes szám, jó esetben szerelmesek éneklik együtt. Egyre sápadtabb leszek, mások elvörösödnek ha, kellemetlen élményben van részük, nekem még az a kis szín is kifut az arcomból. Várom, hogy Grisam énekeljen, nem nézek rá, nem nézek senkire. Nem merek. Kíváncsi vagyok milyen hangja van, nagyon kíváncsi. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: Grisam Windflower - 2011. 03. 13. - 21:45:46 Aleydis • • • • karaoke-szám (http://www.youtube.com/watch?v=acvIVA9-FMQ) - De. Pisilnem kell. – suttogom a műsorvezetőnek, hátha sikerül lelécelnem, de az csak elmosolyodik, s kezdődik a zene, melyet sikerül felismernem. Jó szám, szeretem, és még tetszene is, hogy ezt kell énekelnem, ha a témája nem a szerelem lenne, ugyanis Aleydis a legjobb barátom. És a szám szerint most beleszerettem. És az előadásnak is hitelesnek kell lennie, csak hogy én nem vagyok szerelmes belé! Jézusom, mit tenne Lily, ha látná? Ööö.. valószínűleg semmit. Hahó, Grisam, Lily szakított veled. Már nem érdekled. Otthagyott, csak mert varázsló vagy. Térj észhez. És egy másik csajhoz! Megrázom fejem, majd a belső hanggal mit sem törődve az égre nézek, ahol már megjelent a szövegem. Térdeim megremegnek, kezemmel egymást szorítom, s érzem, hogy minden vérem az arcomba szökik. Ha túlélem ezt a mai napot, és nem halok bele a megaláztatottságba, esküszöm, soha többet nem parázok, amiért közös szappan van a WC-ben. - Do you hear me, i'm talking to you, across the water across the deep blue ocean under the open sky, oh my, baby I'm trying… - kezdem énekelni. Hangom bizonytalanul hangzik, és legszívesebben sírnék, annyira rosszul érzem magam a színpadon. Melegem is van, pisilnem is kell és totál nincs is hangom. Nagyon rossz vagyok. Aleydisre pillantok, hiszen ő jön. A sorok egyre szerelmesebbek lesznek, egyre több lesz az érzelem. Most még egészen elviselhető a szöveg, de később. Aztán mikor meghallom a hangját, elkerekednek szemeim. Jesszusom! Miért nem mondta, hogy ilyen jó hangja van? És hogy mert így ki állni velem? Teljesen leégetem szegényt. És ha a barátai is látják. Áh, hülyeség. Én vagyok a legjobb barátja és erről a titkáról még én sem tudtam! De nincs időm elmélkedni, vagy csodálkozni, hiszen jön a refrén. Felé fordulok, és közelebb lépek hozzá pár lépéssel, majd a kezem nyújtom, miközben mindketten éneklünk. Hiszen a refrén duó. Szemeimmel a közönség felé bökdösök, csak hogy lássa, nem az érzelmeim miatt kezdeményeztem, hanem a show miatt. Hiszen a show, mindennél fontosabb. Na, jó, azért nem, de ha már örömet szerezhetek nekik. A kérdés az, hogy ők is megtennék-e értem. Na, de ez lényegtelen. Hiszen nem is ismerem őket. Azt sem tudom, kik ők, mégis azt érzem, hogy jó örömet szerezni nekik, és – arckifejezésüket látva – az is jó, amit csinálok. Hát, ha nekik ez a tusoló-hang tetszik, hát legyen. És akkor kiengedtem magamból mindent. Teljes erővel énekeltem a refrént, és a szövegemet, mindent beleadtam. Még Bellát is megforgattam párszor, közben pedig jókat nevettem. Boldog voltam. Sok idő óta most először. Az éneklés meghozta számomra azt, amit oly régóta kerestem. Jó kedvet, felszabadultságot, örömöt. Mintha senki más nem létezett volna, csak mi ketten. És körülöttünk forgott minden. Körülöttünk, a két jó baráton, akik egymásba szerettek, ugyebár. Emlékszem, Aleydis szemébe néztem, majd lebegő hajára, miközben megforgattam. Végignéztem szépen ívelt szemöldökén, gyönyörű ajkain, és észrevettem, milyen szép is valójában. Akkor először néztem rá úgy, mint férfi egy nőre. És kezeimet derekára helyezve, a dal záró sorát eldúdolva magamhoz húzom, majd lágyan, mégis szenvedélyesen megcsókolom. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: A. Mirabella Litwin - 2011. 03. 16. - 18:13:49 Grisam Az idegességtől először melegem lesz, utána meg egyenesen fázni kezdek. Nem merek az emberekre nézni, félek, hogy el akarok majd szaladni. "Tehetség, Bella. Elméletileg tehetséges vagy." Hitegetem magam, de nem tudom elhinni. Végül is attól, hogy egy kék varázsmadár úgy érezte, hogy tudok énekelni attól az még nem lesz úgy. Próbálom elhinni, hogy nem lesz totális égés az én részemről. Annyira borzalmas már csak nem leszek, valamit ért az énektanár öt évig, igaz? Remélem. Amikor meghallom a hangját elmosolyodom, hiába mondta, hogy nem tud énekelni nekem igenis tehetségesnek tűnik. Sosem mondta, hogy jó hangja lenne ,rendben én sem mondtam el neki, hogy valaha is énekeltem. Még mindig éneklek, de csak akkor, ha egyedül vagyok és biztosan nem hall meg senki. Boy, I hear you in my dreams, I feel youe whisper across the sea... Éneklem először a cipőmet nézve. Nem merek Grisre nézni, jaj Istenem ez olyan nagyon kellemetlen nekem és biztosan neki is. Hiszen legjobb barátok vagyunk a dal pedig arról szól, hogy két legjobb barát egymásba szeret. Mikor következik a refrén felém fordul, ez a legszebb rész a dalban. Megfogom a kezét és mosolygok mikor e közönség felé bök. Rendben, legyen hát boldog a díszes publikum. Mindent beleadok, hogy szépen énekeljek és közben szikrázó mosollyal ragyogok mindenkire, sokan visszamosolyognak. Kezd kellemessé válni ez az egész. Láttam hogy Grisam is kezdte megszokni a helyzetet, fantasztikusan énekelt és párszor meg is forgatott. Egyszer a dal végén mikor a szemebe nézett olyan... furcsa volt. Nem is tudom mit láttam a szemébe. A dal végén megfogja a derekam és megcsókol. Én leblokkolok, már azt sem tudom mi történik körülöttem. Vajon ez is csak a közönség és a nagyszínpad miatt van? Bizonyára, talán, azt hiszem. Nem tudom mit gondoljak. Mikor az ajkam elválik az övétől kérdő tekintettel nézek rá. A közönség tapsol, ezek szerint jók voltunk. Én úgy álltam ott, mint valami hülye. Már azt sem tudtam hanyadikán van elseje, ez érdekes volt, nagyon érdekes. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: Grisam Windflower - 2011. 03. 20. - 15:43:59 Aleydis • • • • Kezemmel lágyan végigsimítottam hátán, miközben csókolóztunk. Isteni érzés volt. Felemelő és ennél jobbat nagyon, nagyon rég éreztem. Nem tudtam semmit, csak azt, hogy nem akarom elengedni a lányt. A közönség már tapsolt, sikerünk kitörő volt. Elengedem. Kérdőn néz rám, én pedig legszívesebben megvonnám a vállam és folytatnám a dolgokat a megszokott rendjükben, de ez nem ilyen egyszerű. Meg kell magyaráznom. Ránézek, majd leszaladok a színpadról, és lent megállok. Megvárom. - Bocsi. – nyögöm ki, mikor mellém ér. Fejem teljesen vörös, szemeimmel a földet pásztázom. – Nem akartam, csak… - megcsóválom fejem, ránézek, és gyomrom összerándul, valami különös érzés kap el. Gyorsan elfordulok, be a színpad mögé és miközben hallom, ahogyan a műsorvezető a színpadra szólít egy nőt, megajándékozom ebédem, már kissé túlvilági tartalmával szegény füvet, mely igaz, csak nyomokban nevezhető fűnek, de attól még az. A hangok, melyeket hányás közben produkálok, nem a legszebbek, s ahogyan hallom magam, meg érzem a rókaillatot, ismét megjön az ihletem, mielőtt még kiegyenesedhettem volna, jön az újabb adag. Mikor végeztem, egy zsebkendővel megtöröltem a szám, s a lány felé fordultam, ha egyáltalán még ott volt. Próbáltam rámosolyogni, de nem igazán ment. - Bocsi. Ha izgulok, akkor… - mutatok hátra kezemmel, teljesen elvörösödve, szememben könnyekkel - … és mi az, hogy nem tudsz énekelni? Fantasztikus voltál! – mosolyodom el, s eszembe jut, hol is tartottunk a beszélgetésben. – A csók pedig… - habozok, bátorságot gyűjtök - nem tudom, mit érzek irántad pontosan. Azt hiszem, át kell gondolnom a dolgokat. Nyelvemmel végig futok fogaimon, hogy némiképp eltüntessem a hányás rettentő ízét, mikor egy ötlet csap kupán, melyet nem is félek közölni vele. - Nincs kedved meginni valamit? Jól esne. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: A. Mirabella Litwin - 2011. 03. 27. - 06:23:24 Grisam Mosolygok a színpadon, nekünk tapsolnak, nekünk örülnek. Ezek szerint... jók vagyunk. Sikerélmény, rég nem volt semmilyen sikerélményem. Talán azért, mert nem csinálok semmit. Fantasztikusan éreztem magam, rég volt ilyen jó a hangulatom, de a csók megijesztett. Kellemes mégis kellemetlen meglepetés volt, bár nagyon jól esett. Először Gris sétál le én pedig mögötte, nem is kell kérdeznem már tudja, hogy mit szeretnék tudni. Bocsánatot kér, nem kéne egyszerűen csak meg kéne magyarázni. Nem is néz rám, semmi kontaktus. Utána szerencsétlen hányni kezd, én állok ott és riadtan nézek, akár csak egy rendes hülye. Nekem is hányingerem kerekedik, de hála Istennek hányni nem tudok. Most délután van én padig ma még nem ettem. Nagyon ritkán eszem és nagyon keveset, ezt folyton szóvá teszik nekem. Sajnálom, én nem nem akarok enni, hanem nem tudok! Grisam végez és rám néz , még mielőtt megkérdezhetném jól van e megkapom a választ. Elmosolyodom, a fantasztikus talán egy csöppet túlzás sőt, elég nagy túlzás. -Hát... öt évig énektanárhoz jártam, de sosem hittem, hogy még hasznomra válik. Különben is, még hogy te nem tudsz énekelni? Hihetetlen tehetséges vagy. Mondom, amit gondolok, mert nagyon jó hangja van. Aztán visszatér a csókhoz. A magyarázat nem valami kielégítő, de én is hasonlóan gondolkodom tehát bólintok. Megkérdezi nem iszunk e valamit, én újra elmosolyodom. -Jó, menjünk. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: Grisam Windflower - 2011. 04. 21. - 18:56:26 Aleydis • • • • - Tudod… - kezdek bele, ahogyan elindulok a sörsátor felé – Anyám mindig azzal piszkál, hogy nekem milyen jó hangom van, meg ilyenek, sőt, mindig mondja, hogy lépjek fel a fogadóban, szórakoztassam kicsit a népet. Egyszer meg is tettem, de szörnyű vége volt. Nagyon zavarban voltam, és elestem a színpadon. Azóta a közelébe sem megyek semmilyen színpadnak, ha nem muszáj. Persze ez itt most kivétel. – vonok vállat, és halvány mosoly fut arcomra, ahogyan kezeim zsebeimbe dugva, felvont vállakkal, - mert így tök kényelmes – sétálok a lány mellett. – Egyébként szeretek énekelni, csak éppen mások előtt nem, habár, lehet, hogy egész jól megélhetnék belőle. – pár másodpercig hagyom, a gondolat had fészkelje be magát agyamba, majd megcsóválom fejem, és elhúzom szám. – Nem. – bukik ki belőlem, majd küldök Aleydis felé egy mosolyt, hogy tudja, semmi gond nincs, csak egy kis belső vitát vívtam magammal, mely gyakran fordul elő, de miért pont most? Újra elmosolyodok, majd várakozón nézek rá, hagyom, hogy a hirtelen jött szófosásom után, valahogy ő is szóhoz juthasson. Nem szeretek, és nem is szoktam sokat beszélni, de most valahogy ki kell adnom magamból a felgyülemlett feszültséget, meg idegességet, na meg a sikerélményt, mert bárki, bármit is mond, szerintem fantasztikusak voltunk. Komolyan! Lenne kedvem visszamenni. Vagyis… nem, határozottan nem tenném, de attól még élveztem. Így utólag nézve. A sátor egyik – talán a fő- bejáratánál előre engedem a lányt, s helyet foglalok egy szimpatikus, s szabad asztalnál. Egy ideig elnézegetem a közepén felállított örökláng mécsest, majd elgondolkozok, és az aprócska tárgy felé hajolva megszólalok. - Két forralt mézbort kérnék. – zsebemből előkotorok pár érmét, és a dobozba dobom, aztán Bellára nézek. – A vendégem vagy. – vonok vállat, s mosolyodok el. Azt hiszem ez a legkevesebb, azok után, hogy el kellett viselnie a hányásomat, a csókomat, és azt, hogy ilyen idegesítő vagyok. Persze nem ebben a sorrendben. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: A. Mirabella Litwin - 2011. 04. 27. - 08:29:59 Grisam Elindulunk, hogy igyunk valamit, jó is hiszen az éneklés közben alaposan kiszáradt a torkom. Aztán Gris beszélni kezd arról, hogy fuccsolt be az első nagy szereplése, figyelek rá és kedvesen mosolygok. Én még sosem énekeltem ennyi ember előtt, tudatosan még sosem énekeltem emberek előtt, csak a macskámnak és talán anya is hallott belőle valamit. Hallgatom, ahogy megoldja magával , hogy egyáltalán nem akar az éneklésből megélni. -Nem kellett volna erőltetnie. Fűzöm hozzá az első fellépésének történetéhez, engem sosem erőltettek semmire. Talán ez így volt jó, mindent azért csináltam, mert jól esett nem azért, mert muszáj volt. Megérkezünk és leülünk egy asztalhoz, Grisam nekem is rendel és még mielőtt elkezdenék kutatni a pénztárcám után kijelenti, hogy a vendége vagyok. -Köszönöm. Mondom halkan, egy kicsi jobban örültem volna, ha kifizethetem nem akarom, hogy rám költse a pénzét. A fejemben még mindig az a dal megy, amit énekeltünk. Dudorászva üldögélek egy ideig aztán hirtelen megszólalok. -Úgy érzem visszatudnék menni és énekelni megint, mondjuk... egy kicsit kevesebb embernek. Mondom kuncogva, hát igen az emberek eddig mindig megrémisztettek, de onnan nézve teljesen más volt és be kell valljam, akkor az ott nagyon tetszett. Ez furcsa, mert legtöbbször zavarba jövök nagy tömeg láttán és normális esetben meg sem tudok mukkanni. Most mégsem álltam ott , akár valami templomi faszent, pozitívumnak minősítem a tényt, hogy Grisam sem bukott orra. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: Grisam Windflower - 2011. 05. 07. - 12:29:06 Aleydis • • • • Alig észrevehetően bólintok, mikor megköszöni az italt. Egy ideig a lányt nézem. Ahogyan haját lágyan lengeti az esti szellő, s ahogyan fejét érdeklődve forgatja. Körbenézek a sátorban én is, s elkap egyfajta szorongó érzés. A tömeg, mely körbevesz, borzalmas. Belegondolni, hogy mennyire piszkosak lehetnek, mennyi bacilus, s vírus hordozói, milyen veszélyesek. Vállam felhúzom, s próbálok minél kisebb helyet foglalva összezsugorodni a padon. Elég kényelmetlenül, s kellemetlenül érzem magam, a vihogások, s részeg kacajok ellenére is. Sőt, ezek csak elősegítik a kellemetlenséget. Ezért nem járok nagyobb társaságba. Kinézek a sátorból, és szemem megakad egy színes sátron, mely előtt kisebb sor áll, s vihorászó lányok próbálnak belesni a sátor alatt, hallgatózni, de a csalódott arcok láttán úgy vélem megbűvölt sátor lehet. Arrébb egy táblán olvashatom, mire szolgál a színparádé a piszkos karnevál egy eldugottabb részén. Jósnő. Nem igazán kedvelem őket, s nem is nagyon hiszek a tudományukban, de egy próbát, és pár galleont talán megérne. Hátha többet tud mondani, mint a gyógyítók. Talán, ha megittuk a mézbort… - Uh, én nem. Ne érts félre, az éneklést magát élveztem, de nagyon zavarban voltam. Féltem. – az utolsó szónál libabőrös lettem, s enyhe borzongás futott végig rajtam. A lányra néztem, majd elmosolyodtam, mikor megláttam a mögötte közeledő korsókat, amik célirányosan felénk tartottak. Megvárom, míg elénk reppennek, belemarkolok a korsó fülébe és magasra emelem. - Prosit! – mondom, a szemébe nézve, elmosolyodok, s vigyázva kortyolok az ízletes borba, mely most különösen jól esik. - Van kedved utána eljönni a jósnőhöz? – kérdem Bellától, miután poharam alja ismét az asztallapot éri. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: A. Mirabella Litwin - 2011. 06. 06. - 09:23:02 Grisam Olyan sokan vannak itt, furcsa de most nagyon zavar. Sosem szerettem a tömeget. Azt éreztem eltűnök benne, elnyel. A környező emberek zajonganak, beszélgetnek mi csöndben vagyunk. Körbenézek, nevetnek, hangosan. Nem szeretem a hangos embereket, akik zavarnak másokat. Furcsa vagyok, tudom. Látom , hogy Gris meglátott valamit, de nem kérdezem meg mi az. Mikor az éneklésről beszél kedvesen mosolygok rá, magam is csodálkozom, hogy nem estem össze. Nem mintha az az ájulós típus lennék, de magasfokú izgalom következtében már elvesztettem párszor az eszméletemet. Pár pillanat elteltével megérkeznek a Grisam által rendelt mézboraink, én is felemelem a korsót. -Prosit! Mondom szinte egyszerre vele és sietve beleiszom, valóban jól esett. Eléggé kiszáradt a torkom a nagy éneklésben alaposan igénybe vettem a hangszálaimat is. Leteszem a poharat, de mielőtt még bármit mondhatnék Gris újabb remek programot talál ki. -Azt ne mondd, hogy te hiszel az ilyen jóslásoknak! Nevetek fel, de közben eszembe jut anyám, aki a jóslások megszállottja. Hisz nekik, én pedig ostobaságnak tartom őket, humbug az egész. Elgondolkodom. Végül is miért ne? -Menjünk. Kíváncsi leszek! Vonom fel a szemöldökömet, legalább nevetek egy jót. Cím: Re: Szabadtéri Színpad Írta: Grisam Windflower - 2011. 06. 07. - 08:21:40 Aleydis • • • • Aleydis mosolya elbűvölő. De tényleg. Nem tudom, mit szeretne vele elérni, vagy hogy egyáltalán szeretne-e bármit is, s csak őszintén mosolyog. Már sajnos rég nem hiszek a mosolyoknak. Bárkinek bármi indítéka lehet rá, hogy mosolyogjon, s sokszor, nagyon sokszor sajnos megbánom, hogy hiszek egy-egy elbűvölő, kedvesnek tűnő arcnak. Lehet, hogy most én tűnök, túl paranoiásnak, de meg van rá az okom. - Hát… ami azt illeti, nem tudom. – vonok vállat, s a sátor felé nézek. – Talán. – nem tudom, beszéljek-e neki arról, hogy nem is a jósnő tehetségében bízok, hanem abban, hogy azt mondja, van még remény a gyógyulásra, s utána legalább hihetek valamiben. Nem vagyok benne biztos, hogy megértené. Talán majd utána. Nem sokat vesződtem a borral, gyorsan megittam, s egy jóízűt sóhajtva, az asztalra tettem a korsót. A lányra mosolygok, s kérdőn felvonom szemöldököm. - Akkor mehetünk? – de nem is várok igazán. Helyette felállok, lesimítom nadrágom, kicsit zavartan körbenézek, nem figyel-e senki sem, vagy nincs-e a közelben egy ügyvéd, vagy egy hajléktalan, majd kilépek az asztal mellől, megvárom a lányt, és célba veszem a színes sátrat. Most vannak a legtöbben, a tömeg szinte elviselhetetlen, így alig győzök elhúzódni az emberek elől. Ha meg véletlenül hozzájuk érek, sűrű bocsánatkérések közepette távolodom el tőle, s ütközök neki valaki másnak. Szégyellem magam, szegény Aleydisnek tök ciki lehet velem mutatkozni. Mit csinálok? Tiszta gáz vagyok! Így van. Jó, hogy csak most ébredsz rá. Jajj, ne! A hang általában akkor jelentkezik, ha huzamosabb ideig nem szedem a gyógyszereim, és bizony már pár napja mellőzöm a bogyókat. Ez esetben viszont el kell viselnem gondolataim csendes narrátorát, kit csak én hallok, s ki nem fél idegesítő megjegyzéseket tenni. Ellenben velem. Igazán örülnék, ha most egy kicsit abba hagynád. Nem tudom észrevetted-e, de nem hiányzik a társaságod. – Küldöm felé a gondolataim. Tudom, kicsit hülyén hangzik, s hülyének is tűnhetek, de nem tudok mit tenni ellene. Most már érthető, hogy miért akarok túllenni ezen a betegségen mihamarabb? De itt vagyok, és nem tudsz mit tenni. Szemforgatva lépek ki az emberek közül, egy kicsit szabadabb térre, és beállok a sátor előtt álló pár lány mögé. A hanggal általában keményebb vagyok, neki nem félek megmondani a magamét, nem úgy, mint mindenki másnak. Még jó, hogy a lánynak a mi „néma” csatánkból nem tűnik fel semmi. Inkább nem válaszolok a hangnak, hanem Aleydisre mosolygok, és épp valami imponálót mondanék külsejére, de ekkor kijön egy csaj, könnyeit törölgetve, a többi pedig tüstént pátyolgatni kezdi, így a sornak lőttek. Szabad az út. A lányra pillantok, majd zavartan elmosolyodok. - Hát, akkor majd találkozunk. – adok neki egy puszit, és belépek vesztőhelyemre, a jósnő sátrába, ahonnan, bár ezt még ekkor nem tudhattam, később remegve fogok kiszáguldani. ~ köszönöm a játékot! *-*
Powered by SMF 1.1.13 |
SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország |