Roxfort RPG

       Alapok

jelszó || "Ha az igazságra vagy kíváncsi, lapozz bele a Hírverőbe!"
teljes név || Kalina-Elizabeth Josephine Pierce
becenév || Lina, Lin, Lizzy
nem || nő
születési hely, idő || Anglia délkeleti régiója, Kelet-Kent, Canterbury, 1980. április. 6-án
kor || 17
vér || aranyvér                
iskola || Roxfort, természetesen
évfolyam || hetedik
szak || -
munkahely || -



  A múlt

Kalina már kiskorában is nagy hajlandóságot mutatott arra, hogy óvja, védje testvérét a különböző atrocitásoktól, noha jóltudta, nővére, Elena talán jobban megtudja védeni magát. Ezzel a ténnyel nem törődve igyekezett mindig a nyomában járni, és titkon követni minden egyes léptét. Lina remek megfigyelőképességének köszönhetően mindig tudta, hol keresse nővérét, ha éppen nem lelte a ház falain belül. Az első pár évükben nem sűrűn játszottak együtt. Elena inkább a bátyjával ápolt jó viszonyt, nyűtték egymást, de mindenféle nyafogás nélkül voltak képesek agymásnak esni. Kalina ezt noha nem nézte jó szemmel, tudta, testvére egyrészt jólérzi magát a fiú társaságában, másrészt biztonságban is van. Ő maga inkább a saját játékaival foglalatoskodott, a babái haját fésülgette szüntelen, ruhát cserélt rajtuk napjában többször, és annak ellenére, hogy egy idő után nem tudta már lekötni ez a monoton cselekvés, úgy tett, mintha élvezné. Nem szeretett ugyanis panaszkodni, ígyis elég kiváltságosnak érezte magát szülei anyagi helyzete miatt. Adott volt ugyanis egy tisztavérű édesapa és édesanya, kik szerelmének gyümölcse két ikerpár volt. Igazi harmonikus családi idillnek látszott az, amiben egy a hat ember élt. Valójában azonban mint minden legjobb családban, itt is felmerültek problémák. Ezek hol súlyosabbak, hol kevésbé szembetűnőek voltak, de mindig felmerültek a család életében, elvégre tökéletes emberek nincsenek. A kisebb problémák felett még szemet lehetett volna hunyni, de a lányok nyolcadik évében súlyos esemény következett be a Pierce családban. Kiderült ugyanis édesanyjukról, hogy igen komoly betegség gyötri napról napra amúgy alapvetően erős szervezetét. Eleinte mindenki azt hitte, hogy a nő meggyógyul, de később sajnos a kiábrándító igazság lepte meg a gyermekeket és a ház urát: a hölgy haldoklott. Nem sokáig tartott a szenvedése, ugyanolyan némán viselte a szenvedést, mint ahogyan a lányok és a fiúk születésénél is képes volt. Szörnyű hír rendítette meg a Pierce kúria falait: a gondos édesanya és feleség életét vesztette, ezzel magára hagyva az egész családot. Természetesen mindenkit szívenütött a hír, senki sem számított erre, még maga a férj sem. Kalina nem tűrte jól a megrázkódtatásokat, legszívesebben hangosan üvöltött volna édesanyja után, de jól tudta, nővére előtt nem szabad gyengének mutatkoznia. Minden erejét összeszedve istápolta tehát a megtört és meggyötört lányt, és nyalogatta a saját sebeit. Az édesapa nem sokat törődött innentől kezdve a gyermekekkel. A munkájába temetkezett, talán csak nem akarta, hogy gyermekei gyengének vagy könnyezni lássák. Ezen okból kifolyólag rengeteget tartózkodott házon kívül, s noha egy könnycseppet sem láttak legördülni komor arcán, mosoly sem jelent meg azon soha többé. A két fiú sokkal jobban viselte a dolgok, mint az ifjabb lányok, de a gyermekek igyekeztek egy család maradni a körülmények ellenére is. Mindenkinek megvolt a maga szerepe a családi hierarchiában. Volt, aki az anya szerepében tetszelgett ifjú kora ellenére, és volt olyan is, aki éppen a folyton távollévő apát igyekezett helyettesíteni kissé komolyabb, tiszteletet parancsoló viselkedéssel. A szerepek teljesen felborultak, oda volt a tökéletes család.


Mindannyian máshogyan élték meg a temetést. Kalina némán könnyezett, és végig testvére kezét szorongatta a szertartás alatt. Azt mondta mindezt azért teszi, hogy megóvja a lányt az esetleges eséstől, ha véletlen rosszul lenne, ám titokban ő maga tartott ettől. Hogy majd minden figyelem rászegeződik, mikor nagyon nem szeretne a középpontban lenni. Bátran hallgatta végig apja beszédét a szeretett édesanyáról, egy percre sem sütötte le a tekintetét. Egyenesen apjára meredt. A komoly férfira, aki régen annyit mosolygott. A férfira, aki talán soha az életben nem lesz újra boldog. Kalina titkon attól tartott, apja azért nem fog majd vele és nővérével foglalkozni, mert már most is igencsak hasonlítottak édesanyjukra. Ugyanazok a barna írisziek, ugyanaz a barna üstök és vékony alkat. Elenának persze nem árulta el, mitől tart, nem akarta őt is megijeszteni. Mindig is előbbre tartotta mások érdekeit a sajátjaiénál, de ha éppen senkit sem készült megóvni, akkor harciasan kiállt az igazáért. Fiatal éveiben nem igazán volt hasznára heves vérmérséklete, édesapja mindig anyját látta a természetében. Kíváncsi és kissé romantikus is volt, pont úgy, mint az édesanyjuk. Ugyanakkor bátor, tüzes, és harcias, ha a szeretteiről vagy az igazáról volt szó. Fájdalmasan sóhajtott egy mélyet, majd a sírhoz lépett. Nehezére esett elengednie a szál rózsát, amit eddig szabad kezében szorongatott. Ám amint elengedte az említett virágot, úgy érezte, elvesztette az utolsó dolgot is, ami még összekötötte őt Vele. Elfordult egy pillanatra a rokonság elől, sokan megjelentek a szertartáson. Összeszorított ajkakkal ácsorgott háttal a tömegnek, és csak egy hajszál választotta el attól, hogy zokogni kezdjen. Ám nem akarta, hogy apjának még vele is baja legyen, félt attól, hogy a férfi majd nem szereti őt. Elenának sem akart egy percig sem mégnagyobb fájdalmat okozni, így sikeresen moderálta magát még ezen körülmények között is. Habár otthon már korántsem volt ilyen erős: párnájába bújva sírt pár órán keresztül, míg bele nem fáradt.
Induljunk haza, gyerekek! - [/color]az apja hangában még csak egy halovány kedvesség sem volt felfedezhető, ettől Kalina kissé meg is ijedt. Megértést és szeretetet várt volna, de csak elutasító közönyt kapott. Szomorúan indult el előre, nem tudta, mégis mire számíthat az elkövetkezendő években. Titkon reménykedett benne, hogy apja gyászos viselkedése nem húzódik majd el az életük végéig, de valahol legbelül ő is érezte: a férfi a szerelmével halt, csak egy lidérc maradt közöttük. Ez a tény annyira megrémítette, hogy megállt menetelésében, és újra belekarolt a nővérébe. Nem tudta, melyiküknek van nagyobb szüksége a másikra, de úgy érezte, ha ő ennyire fél, minden bizonnyal Elena is hasonlóan érez. Senki sem szólalt meg a hazavezető út alatt. A néma, feketébe öltözött család olyan volt, mintha maguk is a saját temetésükre indulnának. Egy külső szemlélőnek szomorú látványt nyújthattak így öten, de a legfájdalmasabb talán csak az apának volt. Tudta, hogy nem lehet olyan apa, amilyen szeretne lenni, akármennyire is fog erőlködni vagy próbálkozni. Kalina nem sűrűn tekintett az édesapjára, nem akarta látni ilyen bánatosan, ez csak őt is még jobban elkeserítette. Míg a férfi a lányokban látta halott szerelmét, addig Kalina egy kép segítségével emlékezett vissza a nőre. Egy kép, amelyet mindig magával hordott, amikor lehetősége volt. Csak egy kép, számára mégis ez a darab papír jelentette a vigyázó édesanyát.


Kalinának ugyan meg sem fordult a fejében, hogy esetleg egy új lakóval bővülne a ház, de titkon mindig is rettegett attól, hogy apja ismét szerelembe fog esni. Nem irigyelte tőle a boldogságot, csupán nem kívánt magának és testvéreinket egy új anyát. Félelme hamarosan be is igazolódott: Eleonor Van Der Beek érkezett a házhoz. Az első pillanatban még nem mutatta ki a foga fehérjét, főleg nem akkor, amikor az apja is jelen volt. Akárhányszor csak a férfi is a társaságban volt, kedves anya szerepében próbált tetszelegni, amit Lina egyáltalán nem értékelt. Apja érdekében nem adott hangot utálatának és megvetésének a nő iránt, de tudta, hogy amint a nő kezet próbál emelni rá vagy bármelyik testvérére is, ő cselekedni fog. Sok időt töltöttek el a tágas helyiségben, ahol a zongora és néhány kényelmes heverő foglalt helyet. A zongora még édesanyjuké volt, de Lina és Lena is örömüket lelték abban, hogy játszanak rajta. Lina mindig is féltette a szép darabot attól, hogy valami baja történik, így képtelen volt szó nélkül megállni, hogy Eleonor is odaüljön. Arra a székre, amint az édesanyja ült. Ahhoz a zongorához, amin Ő játszott. Mikor először adott hangot véleményének a nővel szemben, az apa is a helyiségben volt. Leonor elhelyezkedett a széken, kezeit összekulcsolva készült fel a játékra, majd leütötte az első billentyűt. Ám a szép játék helyett valami elfuserált dallam tört elő a jó állapotú hangszerből, és dallam mellé még énekelni is próbált, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.
-Apa, hagyod, hogy bemocskolja anyánk emlékét? - kérdezte Lina, miközben odasétált a férfihoz. Az réveteg tekintettel meredt előre, arcán elvarázsolt mosoly ült. A lány szemöldöke az egekbe szaladt: vajon neki tetszik a dal, amit a nő játszik?
-Apa, ugye te nem élvezed ezt?
Nem volt szokása kertelni, ha valamire nagyon kíváncsi volt, a szülei mindig is figyelmeztették rá, hogy ne legyen ennyire nyers és tolakodó, várnia kellene, míg az első kérdésre felelnek, és csak azután feltenni a másodikat.
-Kétségtelenül. Miért vagy ennyire meglepve, drágám?
Miközben a férfi beszélt, még csak rá sem nézett a lányára. Lin biztos volt benne, hogy a férfi azzal sincs tisztában, melyikük áll most mellette. Mérges grimasz ült ki a mindig bájos arcra, kezével maga felé fordította a kába férfi arcát.
-Akkor te minden bizonnyal süket vagy!
A szavak futótűzként száguldottak végig a termen, még a zongoránál ülő nő is összerezzent. De legalább abbahagyta a borzalmas rögtönzött koncertet. A mérges lány gyors léptekkel száguldott fel a lépcsőn az emeletre, kezével ezúttal nem kapaszkodott a korlátba, amire régebben anyja mindig felhívta a figyelmét, és amire régebben ő maga is mindig gondosan ügyelt. Nem szeretett volna szülőanyja sorsára jutni, de ezúttal azt kívánta, bárcsak vele lehetne a mennyben. Természetesen nem úszta meg ennyivel a dolgot, és annak ellenére, hogy megbabonázott apja nem követte őt, és még csak meg sem rótta, Eleonor már száguldott is a barna hajú leányzó után. Nem akart neki megállni, hiszen tudta, hogyha az apja nem hallja a szavait, máris gonosz mostohává változik. A szobája felé menekült, de olyan messze volt az ajtó, hogy szinte lehetetlennek látta, hogy eléri időben. Így is történt : a csontos ujjakat már a vállán is érezte. Képtelen volt megállni nyugton, lendületből fordult meg, és igyekezett lefejteni magáról a nő ujjait.
-Ne olyan hevesen, te kis prücsök!
Hangja olyan mesterkélt és mézes-mázos volt, hogy a lány hátán végigfutott tőle a hideg. Nem is leplezte undorát, mellkasa előtt összefont kézzel egy magabiztos testtartást vett fel, és úgy határozott, nem fogja tűrni, hogy a nő terrorizálja őt, hiszen még csak nem is rokonok.
-Nem vagy az anyám! - üvöltötte torkaszakadtából, amit gyorsan meg is bánt, hiszen attól félt, hogy még Elena meghallja, és felsiet utána a lépcsőn. Nem szerette volna bajba keverni a testvérét, hiszen már csak ő volt neki. Lena persze sok időt töltött a nagyapjukkal, de Lina nem találta meg ilyen könnyen a közös nevezőt a férfivel. Inkább itthon próbált mindenki hasznára lenni azzal, hogy figyelte a ház történéseit. A nő mikor hová megy, és hogy ne essen Lenának sem semmi baja. Titkon abban reménykedett, hogy a nő majd hűtlen lesz apjához, és akkor sikeresen eltávolíthatják a házból, de ehhez fűzött reményei csak hiú ábrándok maradtak.
-Az anyád már halott, mikor fogod végre fel? - sziszegte fogai közül, a szemében ott volt a megvetés és az undor elegye. Lina utálta, ha a nő így nézett rá, és képtelen is volt ezen helyzetekben fékezni kitörni készülő dühét. A varázsereje itt mutatkozott meg először: haragja olyan perzselő volt, hogy még Eleonor ruhája is lángra kapott tőle. Természetesen az incidens nem maradhatott megtorlás nélkül. Senki sem ünnepelte, hogy Kalina nem kviblinek született, a testvérei ugyan gratuláltak neki, de apja természetesnek vette és mit sem törődött az eseménnyel. Nem úgy mint a mostohaanya. Elhatározta, hogy bosszút forral, hogy megtorolja az őt ért károkat, így esett, hogy Lin az egyik reggel arra ébredt, hogy nincs a párnája alatt a gondosan őrzött kép az édesanyjáról. Gondolkodás nélkül tudta, kinél kell keresnie az eltűnt papírt, ami számára olyan sok mindent jelentett. Hálóruhájában igyekezett a szülői háló felé, ahova ezúttal kopogtatás nélkül nyitott be. Apját már nem lelte otthon, minden bizonnyal korán indult a munkába. A nő a tükre előtt ült, és éppen a szokásos frizurát rögzítette a feje tetejére. Vörös haja és undok, zöld szemei voltak, na meg betegesen vékony alakja. Lina nem talált benne semmi szépet.
-Add vissza azonnal!
A lány valóban sutba dobta nyugodtabb, empatikusabb énjét, amint nagyon fájdalmas dolog érte őt, vagy az általa szeretett embert. Ezúttal nem csak az ő lelki békéjét sértette a dolog, hanem úgy érezte, ezzel bemocskolják anyja emlékét.
-Nem tudom miről beszélsz. Kifáradnál? Készülődöm.
Rá sem nézett a lányra, még csak a tükörből sem pillantott rá, egyszerűen csak a haja érdekelte. Mintha akörül forogna a világ.
-Akkor majd elveszem magam! - mondta Lin.-  Azt akarod, hogy feltúrjam a szekrényed? Esetleg még letalálok lökni egy üveggel abból a parfümből, amit még apától csikartál ki a születésnapodra!
Nem tudta, hogy a tűzzel játszik, csípőre tett kézzel sétált beljebb a szobában, egyenesen az említett parfümös polchoz. Csak azt tudta, hogy vissza szeretné kapni az anyja képét, és mivel nem igazán értett ahhoz, hogyan lehet fenyegetni valakit, így Eleonor gesztikulációját mímelte szavai közben.
-Csak próbáld meg! - fordult hátra a nő, haja pedig teljesen szétcsúszott a hirtelen lendülettől. - Megmondom apádnak, hogy nyári szünetben is az iskolában kelljen majd maradnotok!
A lány nem hitt a fülének: valóban megérkeztek már a behívók, csak ő nem tudott róla? Rengeteget hallott szüleitől a Roxfort intézményről, és nagyon kíváncsi is volt már rá, de ez hirtelen teljesen elvesztette jelentőségét ebben a pillanatban. Őt most csak a fénykép érdekelte.
-Ott van a szemetesben, csak takarodj!
Linát nem érdekelték sem a behívók, sem a Roxfort, sem Eleonor. A szemetes felé száguldott, vissza akarta kapni azt, ami az övé.


A kép után hamarosan előkerültek azok a levelek is, amelyek azt tartalmazták, hogy a két bátyjuk után Lena és Lina is felvételt nyertek az iskolába. Az iskolába, ahol a szüleik megismerkedtek, az iskolába, amiről annyi történetet hallottak. Lina érdeklődéssel várta már az első tanításai napot, és az egész nyara azzal telt, hogy testvéreit faggatta arról, mégis milyen az a hely. A megváltást látta az iskolában, egy helyet, ahol végre nem lesz ott Eleonor. Csak a testvére, Lena és Ő. Apját ugyan féltette egy kicsit attól, mi lesz vele itthon, de végül megnyugtatta magát arról, hogy felnőtt ember, nem neki kell róla gondoskodnia, és még vigyázni is tud magára. Nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna arra, mi van, ha legközelebb az apja temetésére kell majd mennie? Ám ezt a gondolatot igyekezett elhessegetni maga elől, és próbálta átadni a fejében a helyet az ábrándoknak. Hamarosan elérkezett a lányok számára a várva várt időpont: az első tanításai nap. Kalina nem félt a változástól, tudta, hogy ennél rosszabb nem már úgysem lehet, testvérei pedig folyamatosan biztosították afelől, hogy jó helyen lesz az iskolában. Nem is hazudtak neki: igen hamar sikerült neki beilleszkednie. Barátokra lelt, csak sajnos nem ugyanabban a társaságban, ahol az ikertestvére, Elena. Egyre inkább kiütköztek közöttük a különbséget. Lina inkább anyjára ütött, míg Lena édesapjukra. A lány nem tartozott a könyvmolyok közé, sokkal jobban érdekelték a gyakorlati tantárgyak. Ha valami érdekelte, odafigyelt, viszont ha számára érdektelen dolgok hangzottak el, akkor hajlamos volt elkalandozni a figyelme. Ő inkább a tettek embere volt, mintsem az elméletekben jeleskedett. Egyre távolabb érezte magától ikertestvérét, úgy érezte, egyre erősebb kontraszt figyelhető meg kettejük között. Lassan beigazolódtak a félelmei: míg régen mindenki összehasonlítgatta őket, addig most éppen azt ecsetelték, mennyi mindenben különbözik a két lány. A baráti társaságukban, a viselkedésükben, szokásaikban. Egyedül a külsejük egyezett meg teljesen, az viszont megtévesztően hathatott másokra. Azokra főként, akik nem voltak tisztában vele, hogy a Pierce lányuk ketten vannak, és történetesen teljesen egyformák. Lina azért titkon mindig bízott abban, hogy testvére az egyik nap majd ismét visszatér hozzá, ám a dolgok nem úgy történtek, ahogyan a lány tervezte. Wulfric Pierce, a lányok nagyapja a háborúban az életét vesztette. Ami Kalinát illeti, ő a kezdetektől a jó oldalon állt. Megvetette az ármányt és a cselszövést, mindig az egyenes utat járta. Őszinteségéből ugyan néha meggyűlt a baja, ám ennek ellenére ő büszke volt ezen tulajdonságára. Viszont ami Lenát illette, már nem volt ilyen egyszerű a dolog. Őt nagyon megviselte a férfi halála, hiszen rengeteg időt töltöttek együtt. Innentől a mardekáros lány úgy viselkedett, mintha nem is önmaga lenne. Méginkább kifordult magából, és cseppnyi jelét sem tanúsította együttérzésnek, vagy éppen gyengeségnek. Szíve szinte kővé dermedt az őt ért megrázkódtatástól, jobban mondva megrázkódtatások sorozatától. Maga Kalina sem tudta mire vélni ikre viselkedését, de nem tehetett mást: elfogadta úgy, ahogyan van. Természetesen rengeteg konfliktushoz vezetett ez a radikális változás kettejük közözz. Lena egyre több ellenséget szerzett magának, míg Lina igyekezett pont az ellenkezőjét tenni: igaz barátokat gyűjtött maga köré, akik társaságában végre jól érezhette magát. Otthon a mostoha volt az egyedüli idegen, akivel beszélgethetett volna, itt azonban diákok serege vette őt körül. Szerettet mások társaságában lenni, olyankor nem gondolt arra, vajon mi lehet otthon az édesapjával, vagy éppen ugyan mi is üthetett a testvérébe. Tudta ő jól az okot: anyja elvesztése után a nagyapa halála olyan traumaként érintette a másik felét, amiből már nem tudott újból felépülni. Inkább felépített egy falat maga köré, s a jéghercegnő szívében tetszeleg mindenki előtt. Kalina fájdalmasan vette tudomásul nővére eltávolodását. Időpocséklásnak érezte a sok időt, amit vele töltött, hasztalannak a sok törődést és figyelmet, amivel körülrajongta a másikat. Úgy érezte, ez a kapcsolat csak egyoldalú, és amint belátta ezt magának, igyekezett visszafogni gondoskodó és védelmező ösztöneit. Lassan próbált elszakadni a másik felétől, de nem ment olyan egyszerűen, mint remélte.


A tükörben néha már nem is magát látta, hanem az ikrét. Ami alapján meg lehetett őket különböztetni, az Elena szív alakú foltja volt. Mikor a lány összezavarodott, rendszerint ellenőrizte a karját, biztos ő áll-e a tükör másik oldalán. Zavara szerencsére nem öltött óriási méreteket, csak rövid ideig tartott, és betudta testvére nagymértékű hiányának, és annak, hogy szinte egymás kezét el nem eresztve nőttek fel. Fájt neki, hogy már nem tölthet vele annyi időt, mint régen, de egy valaki vigasztalta. Kalina ötödikes korában szerelembe esett az egyik háztársával, és ez lekötötte minden szabad energiáját és gondolatát egyben. Az első szerelem minden lány életében meghatározó, így volt ez az Ő esetében is. Folyton csak a fiúra gondolt, és vakul bízott benne. Szinte észre sem vette, hogy folyton csak ő kereste a fiút, és fordítva ez nem volt igaz. De a szerelem rózsaszín fellege teljesen belepte még az ő agyát is, noha ő maga általában józan gondolkodású volt. Nem zavartatta magát a fiú barátainak társaságában, még akkor is odacsapódott, ha ő volt egyedüli lány a társaságban. Könnyen ismerkedett és barátkozott az emberekkel, még ha nem is szívlelt igazából mindenkit, próbált előzékeny és udvarias maradni. Amíg az nem sértette a saját önérzetét. Ha mégis ez az eset állt volna elő, a sarkára állt, és bátran kiállt magáért. Nem csak magáért, nővéréért is, akivel ugyan nem töltöttek el már annyi időt, de azért mindig szeretett róla informálódni. Amint valami rossz dolog jutott a fülébe, már fel is kereste az ikrét, és számonkérte felelőtlensége miatt. Lina mindennek nevezhető, csak éppen rossz testvérnek nem. Mindig is óvta Elena lépteit, és noha gyakran húzódott meg a háttérben, azért mindig ott volt valahol, és figyelt. Viszont az akkori szerelmével lehetett volna sokkal figyelmesebb is. Az egyoldalú rajongás lassan, de biztosan ki is ütközött.
Kalina általában képes volt elhitetni magával, hogy nincsen baj, de ezt csak egy darabig tudta játszani. Egyre több barátja közölte vele, hogy valami igazán nincsen rendben a barátjával. A lány erre csak legyintett, mondván, hogy köztük minden a lehető legnagyobb rendben van, ám tévedett. Az egyik nap sétára igyekezett a Fekete-tóhoz, amikor is megpillantotta a fűzfa árnyékában szerelme hátát. Boldogan lépdelt az irányába, azt gondolván, hogy majd illően üdvözli őt, ám hirtelen megpillantotta a fiú nyakára tekeredő kezeket. Tátott szájjal merészkedett egyre közelebb, míg nem olyan közel ért, hogy a félreérthetetlen dolgot művelő fiatalok észrevették őt magát. Nem is tudta hirtelen, mégis mit kellene mondania, most először nem találta a szavakat. Még sohasem törték össze szívét, és persze tudta, előbb vagy utóbb őt is éri majd szerelmi csalódás, de ettől a fiútól igazán nem számított erre. Azt hitte, minden rendben van közöttük, később persze belátta, csak ő volt vak, látható jelei voltak a barátja hűtlenségének. Lina mindennek érezte magát ebben a pillanatban, csak magabiztosnak nem. Azért próbálta leplezni fájdalmát és csalódottságát, majd karba tett kézzel merészkedett közelebb.
-Nagyon jól mutattok együtt, főleg így a fűzfa tövében. Megörökítésre méltó látvány.
Aki jól ismerte a lányt, halhatta volna, hogy nem csak irónia bujkált a hangjában, hanem keserűség is. Igyekezett ugyan leplezni fájdalmát, mert a büszkesége volt az egyetlen dolog, amin soha nem hagyta, hogy csorba essen. Úgy érezte, tartozik magának annyival, hogy elhiteti a fiúval, nem is igazán érdekelte. Nem szeretett volna nevetség tárgyává válni, így nem is élt azzal a lehetőséggel, hogy sírva kérdezzen rá arra, hogy mégis miért? Úgy tett, mint akit teljesen hidegen hagy az egész, bár természetellenesen hatott hangja a testvérének már biztosan feltűnt volna. De a lányt maga Kalina sem ismerte, a fiú pedig Kalinát nem. Így hát könnyű volt eljátszani azt, hogy nem lepődött meg, sőt, mi több, még örül is!
Ez nem az, aminek látszik, Lin! - hebegi a fiú, de teljesen feleslegesen. - Mi csak éppen... kiszedtem egy szempillát, igen, kiszedtem egy szempillát!
A lánynak a fiú  minden egyes szava egy tőrdöfésnyi fájdalommal ért fel, karjaival szabályosan átölelte saját testét, mintha csak fázna. Pedig nem a hőmérséklet volt az, ami igazán nem tetszett neki...
Képtelen volt tovább leplezni csalódottságát. Talán pár percig még képes is volt adni azt, hogy mindez nem érdekli, hamarosan azonban a düh helyét átvette a fájdalom. A szívfájdalom volt az, ami olyan keservesen gyötörte a lányt, még ha magának nem is akarta bevallani.
-Akkor minden bizonnyal meg is lett az a szempilla, hiszen épp most készülök teljesíteni az egyik kívánságodat. Nem akarlak többé látni, szánalmas alak vagy!
A lányt még csak szóra sem méltatta, ám tekintetével a távozása előtt végigmért rajta. Nem tudta eldönteni, mivel is lehet jobb nála a szőke lány, és hirtelen a fájdalom mellé a féltékenység is helyet foglalt. Ezek együtt olyan hatást gyakoroltak rá, hogy képtelen volt visszafogni magát: egy hatalmas könnycsepp gördült végig arcának vonalán, ám kezével hamar le is söpörte onnan. Az égre tekintett, és azt kívánta, bárcsak soha többé ne lenne ismét szerelmes.


Az iskolai évei alatt mindig igyekezett a lehető legtöbb jót kihozni a számára adott lehetőségekből. A tanulmányai terén ugyan egyre lankadt a figyelme, már nem vonzotta minden dolog annyira, mint régen, de ettől függetlenül nem volt nála megfigyelhető olyan látványos hanyatlás. Az átlagdiák minimális szorgalmával, de annál nagyobb kíváncsiságával állt hozzá az új dolgokhoz, ám mindig is rühellte, ha egy helyben kellett ülnie, és olvasgatnia. Sokkal inkább cselekvőnek szerette tudni magát, éppen ezért a gyakorlati tantárgyakban lelte továbbra is csak örömét. Kapcsolata testvérével szinte napról napra romlott, a kapocs kettejük között egyre lazább lett. Kalina jól tudta, kit okoljon azért, amiért szinte úgy érezte, teljesen elveszítette ikertestvérét. Tisztán élt emlékezetében, mikor kéz a kézben álltak édesanyjuk temetésén. Akkor és ott megfogadta, hogy semmi és senki sem választhatja el őket egymástól, és történjen bármi, küzdeni fog. Érte, magáért, értük. Jól tudta, összetartoztak, és ebbe senki sem szólhat bele. Még maga Draco Malfoy sem. Kalina Pierce ugyanis úgy gondolta, - talán tévesen, talán helyesen - hogy minden baj forrása a szőke fiú, akivel hírbehozták Elenát. Nem hezitált sokáig, konkrét "haditerv" fogalmazódott meg a fejében. Még sohasem élt vissza a kettejük közötti kísérteties hasonlósággal, de most idejének látta, hogy kihasználja, mennyire egyformák. Mint két tojás. Már csak az időt és a helyet kellett kiötölnie, de biztos volt benne, hogy sikerrel jár majd. Ügyesen utánozta El mozdulatait, mivel úgy ismerte, mint a tenyerét. Gyermekkorában párszor már eljátszott azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha egyszer szerepet cserélnének, de ezeket a gondolatokat eddig sikerült elhessegetnie maga elől. Nem szeretett volna visszaélni testvére bizalmával, és úgy érezte, ha meglépi ezt a dolgot, pont ezt fogja tenni. De a helyzet egyre súlyosbodott, Elenát egyre távolabbinak, szinte már elérhetetlennek érezte. Úgy határozott, ad még egy esélyt a lánynak, hogy ne kelljen ilyen aljas eszközökhöz folyamodnia, hiszen tudta, később ettől majd úgy érezné magát, mintha egy hajszállal sem lenne jobb az olyannyira megvetett alattomos embereknél, akiknek a példáját sohasem akarta követni. Ezen felbuzdulva szelte át a kastélyt a nővére után kutatva, végül az egyik mardekáros lánytól tudta meg, hol is találja őt. Szerencsére nem Vele volt, minden bizonnyal gondolataival akart egyedül maradni, mikor úgy döntött, a tónál tesz egy sétát. Mind a két lányt hajlamos volt gondolataiba mélyedve eltölteni akár órákat is, noha alapvetően extrovertált természetűek voltak és imádták a társaságot. Most Lina önkényesen határozott arról, szüksége van-e ikrének a beavatkozásra. Nem tudta, helyesen cselekszik-e azzal, hogy elakarja választani Őt a fiútól, aki iránt nem csak vonzalmat, hanem talán szerelmet is érez a testvére. Beleborzongott a gondolatba. A távolban látta kirajzolódni a lány alakját, aki csak úgy tétlenül ácsorgott ott, a semmibe meredve. Magát látta benne, mint minden egyes találkozásuk alkalmával. Lina mindig is attól tartott, hogy egyszer majd olyanná válik, mint a testvére: kőszívűvé, érzéketlenné. Nem hezitált sokáig, magabiztos léptekkel vette célba a helyet, ahol Ő állt. Mikor végre félméterről szemlélhette tükörképét, egy percig nem is tudott még csak megszólalni sem, annak ellenére, hogy nem így tervezte. Nem látta az életet Lena arcán, sokkal inkább a gondterheltség árnyékát vélte felfedezni rajta. Megköszörülte torkát a rövid erőgyűjtés után, és ismét megütötte a számonkérő hangnemet. Kalina sokszor szerette azt hinni, hogy ő az érettebb, pedig pár perccel ugyan, de fiatalabb volt másik felénél. De már egészen fiatal kora óta úgymond az anyai, védelmező szerepben tetszelgett.
-Mikor vagy hajlandó végre elfelejteni Őt? Semmivel sem jobb, mint azok, akik megölték nagyapánk. Hát már teljesen elfelejtetted?
Általában nyugodt arcán futótűzként szaladt végig a harag, mintha csak egy téli tájon felgyújtottak volna egy fát. Tekintetével eleinte a víz felé bámult, ám jól tudta, nincs most itt az ideje a távolba révedni. Egyre közelebb oldalazott, egészen olyan távolságba, ahol végre sikerült elkapnia Elena tekintetét. Az dacosan fordította el fejét, ám húga kezével maga felé fordította arcát, és úgy nézett a szemei közé.
-Anya nem lenne rád most büszke.
Kali jól tudta, ezekkel a szavakkal most fájdalmat okoz a másiknak, de már nem futamodott meg semmilyen eszköztől sem, hogy végre észhez térítse Őt. Nem szívesen mondta ki azokat a szavakat, amelyeket most az előtte álló tükörképe fejéhez vágott, de úgy érezte, inkább ez, mint a B terv. Igen, volt egy másik terve is, de nem sok hajlandóságot érzett magában annak megvalósítására. Nem tudta, készen áll-e arra, hogy eljátssza testvéré. Nem tudta, mennyire lenne hiteles a másik szerepében. Félt a lebukástól, a megaláztatástól, a kudarctól. Minden egyes apró botlást képes volt kudarcként megélni, így a hideg futkosott a hátán már a gondolattól is. Elena továbbra sem volt hajlandó reagálni a sértésekre, ami meglepte húgát. Sokszor vitáztak, mindenfélét vágtak a másik fejéhez. Persze a jelzőket hanyagoltál az ilyen vitákból, inkább tényekkel és vádakkal dobálóztak. Kalina mindig bűntudatot érzett azután, miután megbántotta a számára olyan fontos embert. Az egyetlen embert, akire úgy érezte, bármikor számíthat. Már azzal a próbálkozással is felhagyott, hogy apját levelekkel bombázza. Nem sűrűn kapott rájuk választ, ami szintén arculcsapásként érte őt. Már messziről elkerülte az összes baglyot, sírás fojtogatta, ha meglátta, hogy társai boldogan rohannak fel-alá a szüleiktől kapott levéllel. Mindig rosszul érezte magát, amikor irigységet érzett, úgyhogy ilyenkor inkább megfosztotta magát barátai társaságától, és hallgatásba burkolózva keresett magának valami csendes, sötét helyett. Néha úgy érezte, ha nem lenne benne elég erő, a depresszió már régen felemésztette volna. Voltak pillanatok, amikor teljesen értéktelennek érezte magát és az életét, de soha nem lett volna képes véget vetni tulajdon életének. Nem félt a haláltól, csak attól, hogy mi lenne a szeretteivel nélküle. Szerette úgy érezni, igenis számít, él vagy hal-e, és igenis a segítségére tud lenni azoknak, aki rászorulnak és rászolgálnak. Nagyon szeretett a hős szerepében tetszelegni, noha ezt magának soha nem vallotta volna be.
-Ha nem felelsz, én azt is megértem. Csak akkor majd ne lepődj meg, ha lépéseket teszek. - figyelmeztette nővérét, majd folytatta. -Megteheted te is, vagy én teszem meg.
Tudta, nem kellene előre beszélnie terveiről, még csak vonalakban sem. Ugyanakkor a másik fele azt suttogta, jobb mindent megvallani, hátha El észheztér, és maga szakítja meg a kapcsolatot a fiúval. Kalina úgy gondolta, Draco nem elég jó a testvérének, és nem tudja megadni neki azt, amire valójában szüksége lenne? támaszra. Egy kis féltékenység is szerepet játszott a dologban, de a féltés sokkal többet nyomott a latban. Elena most már nem tudta szó nélkül hagyni a dolgokat, mintha csak a tükörhöz kiabált volna, úgy kezdett rá.
-Ne merészeld! Nem tudod, mi a jó nekem, és még csak nem is vagy az anyám!
Szavai felértek számára egy ütéssel is. Mintha csak egy tőrt döftek volna belé, úgy sajgott az oldala. Mellkasa fel-le járt, szinte már fújtatott a dühtől. Szíve szerint ordított volna a testvérével, de nem akarta, hogy felhívja mindenki figyelmét magukra, aki csak a szabadban tartózkodott. Ígyis elég sok feltűnést keltett, amikor ők ketten egymás közelében voltak. Mintha csak szörnyetegek lennének, úgy bámulták meg őket azok, akik nem tudták, hogy ketten vannak. Talán már nincsenek is ketten - gondolta Kalina, és pár másodpercig úgy gondolta, lehet, hogy le kellene vennie a kezeit a testvéréről. Ám ekkor anyja szavai mintegy parancsként csengettek fülében. A nő mindig azt kérte tőlük, történjen vele bármi is, ne mérgesedjen el a viszonyuk és ne szakítsák meg a kapcsolatukat. Úgy érezte hát, hogy csalódást okozna anyjának, s egyben bemocskolná emlékét is azzal, ha most csak úgy elsétálna, és nem tenne semmit sem elveszett ikréért. Mert ő maga nagyon elveszettnek látta Elenát, még ha ő is volt a stabilabb - látszólag - érzelmileg. Tudta, legbelül őt is ugyanúgy gyötri a fájdalom, hiába nem mutatja ki. Nem akarta ismét megsérteni testvérét, immáron belátta, önszántából sohasem fogja kiadni a fiú útját. Terve megvalósítását hirtelen nagyon közelinek látta.
Nem szólt egy szót sem, jeges tekintetét levetette Elenáról, és úgy fordult sarkon. Nem látta értelmét annak, hogy tovább győzködje Őt a saját igazáról, most inkább úgy határozott, éppen itt az ideje, hogy a kezébe vegye az irányítást. Túl sokáig ült tétlenül, nem kellett volna hagynia, hogy kibontakozzon ez a kapcsolat. Magát okolta, így úgy is érezte, neki kell mindent helyretennie. Már csak a terv körülményein kellett csiszolnia, de jó volt a tervezésben. Mindent alaposan kigondolt, és már csak az időpont hiányzott. Kalinának mindig is Elena volt a legfontosabb dolog ezen a világon, és nem akarta őt elveszíteni. Minden bizonnyal nem ezekkel az eszközökkel kellett volna ismét magához láncolnia őt, de elvakította őt a szeretet. Mert féltésből és szeretetből cselekedett, ezt soha senki sem kérdőjelezte meg. A kérdés, vajon sikerrel jár-e. Sikerül-e elválasztania azt, amit eddig egy rosszakarónak sem sikerült. Helyesen jár-e el azzal, hogy beleavatkozik a szív viharos dolgaiba? A kérdés mi helyes és mi nem. [/font]




         Jellem


Kalina empatikus és felelősségteljes lány, általában inkább azt nézi, hogy másnak legyen jó, még ha ez neki hátrányokkal is jár esetlegesen. Igen hűséges alkat, a titkok nála biztos helyen vannak, ezt bárki megtudná mondani. Megszívleli a dicséretet és a kritikát, és mindezek tetejében még könnyen is megtalálja a közös hangot más emberekkel. Bátor, de nem vakmerő: csak akkor lép közbe, ha tényleg szükség van rá, feleslegesen nem gerjeszt konfliktus helyzetet és nem köt bele másokba. Hajlamos önkritikus lenni, ilyenkor szüksége van pár napra, hogy újraértékelje a dolgokat, amikben talán hibázott. Stresszes helyzetben azonban nem mindig tud lojális maradni, hajlamos nem meghallgatni mások véleményét, ha biztos az igazában. Mentségére legyen mondva, hogy aztán mindig belátja, ha hibázott, és képes bocsánatot is kérni, ha az önérzete engedi.
Nem egy békés természet, még ha első pillantásra annak is tűnhet. Senki sem tudja megítélni, mégis éppen mit érez vagy gondol, éppen ezért "veszélyes". Félelmetes befolyásoló képességgel rendelkezik, de szerencsére ez a tulajdonság jó helyen van nála: nem szokása visszaélni vele és manipulálni az embereket. Alapvetően úgy véli, azzal, ha elmondja a saját véleményét egy dologról, inkább csak segít, mintsem befolyásol.
Verbális képessége jó, szívesen tölti el az időt emberek, főként barátai társaságában, a csendes magány nem az ő világa, abból elég volt neki kiskorában, akkor is hamar megunta. Hajlamos ugyan egy darabig a megfigyelő szerepében tetszelegni, de amint véleménye van a dolgokról, nem fél kimondani azt. Kalina mindig is szeretett segíteni másokon, így az ismerősei szívesen hozzá támogatásért, segítségért. Ő ezt nem érzi terhesnek, szívesen kiáll másokért is, ha magukért éppen nem tudnak az illetők.
Ritkán kritizál másokat, ha mégis így tesz, akkor legfeljebb építő kritikával látja el az illetőt. Nem rossz szándék vezérli, csak néha túlteng benne a segíteni akarás.
 Szeret beszélgetni, ha mégsem akad ebben partnere, akkor gyorsan keres, mielőtt gyakran szomorkás gondolataiba réved. Ha ráébred, hogy álláspontját vagy meggyőződését nem fogták fel, vagy nem fogadták el, meglepődik, meghökken és némiképp meg is sértődik. Gyakran hangsúlyozza, hogy kedvességét nem illik összetéveszteni azzal, hogy ő maga gyenge lenne. Mivel már hetedik éve jár a Roxfortba, így már lassan mindenki felfogta, hogy Kalina nem mindig képes higgadt maradni. Ha valami sérti a becsületét, vagy éppen másokét, akkor a sarkára áll, és keményem odamondja a véleményét. Az már megint egy másik dolog, hogy néha bűntudatot érez egy-egy ilyen kirohanás után. A teljes ellentéte ikertestvérének, mintha tűz és víz lennének. Régen még kiegészítették egymást, ma már sokkal inkább jellemző, hogy összezörrennek mindenféle okból kifolyólag.


         Apróságok

mindig ||  
* Elena
* anyja fényképe
* romantika
* kellemes zene
* társaság
* barátai
* Roxfort
soha ||
* Eleonor
* halálfalók
* csalódás
* hazug férfiak
* mardekár
* élénk rúzsok
dementorok ||  Édesanyja temetésére emlékszik vissza.
mumus || Eleonor Van Der Beek jelenik meg neki.
Edevis tükre ||  A tükörben a családját látja, még egészben. Eleonor nélkül, az édesanyjával kiegészülve, aki még él.
százfűlé-főzet ||  barackvirág színű és karamell ízű
titkok ||
* fél attól, hogy ismét rászedi egy fiú, ezért nagyon óvatosan reagál a közeledésre
* nem csak édesanyjáról, Elenáról is hord magánál egy képet
* a két fiú testvérét nem szereti annyira, mint nővérét
rossz szokás ||
* zavarában többnyire nevet
* hajlamos sokáig készülődni, néha le is marad a reggeliről : O


         A család

apa ||   Baron Pierce; 42; aranyvérű, minisztériumi dolgozó
anya ||   Elisaveta Dimitrova Petrova; 40; aranyvérű, auror (†)
testvérek ||  
    * Alexander Pierce; 21 éves, auror
    * Nicolas Pierce; 21 éves, minisztériumi dolgozó
    * Elena-Isabelle Josephine Pierce; 17 éves, tanuló
családi állapot || egyedülálló
állatok || hát a baglyom, Mason

Családtörténet ||
A Pierce család az 1100-as években alakult Wenham Pierce-szel az élén. Wenham egy nagy hatalmú aranyvérű varázsló volt. Hatalmas családban élt. Felesége, Josephine, szintén aranyvérű boszorkány volt. A Pierce név ismert volt.

1348
Angliába már folyt a háború a franciákkal, emellett Canterburyba kitört a „fekete halál”. A család néhány tagja is megfertőződött. Minden beteg meghalt. A Pierce többsége megúszta a járványt, és próbált nyugodtan élni, a háború ellenére is. Ez sikerült is elérniük 1541-ig.

1541
Ekkor VIII. Henrik angol király bűntetté nyilvánította a boszorkányságot. Adalmund Pierce direkt gondoskodott arról, hogy a család veszítsen a hírnevéből. Abba az időben a Pierce-ék nagyon kevés varázserőt használtak. Igyekeztek minél kevesebb feltűnést okozni és nem lebuktatni magukat, hisz, ha kiderült volna valamelyik családtagról, hogy boszorkány vagy varázsló, az akár az egész família kihalását is jelenthette. Lassan elkezdődött a boszorkány vadászat. Nagyon sok boszorkányt elkaptak köztük sajnos Sybel Pierce-t is. A fiatal lány nem csinált semmi gyanúsat, de akkoriban a muglik okvetlenül böktek rá személyekre boszorkánysággal vádolva őket. Ennek köszönhetően ártatlan muglik is életüket vesztették. Sybelt 1542-ben máglyán elégették.

1735
A Pierce nevet senki sem ismerte. A családtagok csendes, nyugodt életet éltek. A boszorkány üldözés a végét járta. Sok helyen bűnnek titulálták a vádaskodást, és a kivégzést. Ekkor Dunham és Cylferth Pierce úgy döntettek, újra nagy hírűvé teszik a családot. Elkezdték, de Melton és Lyndon Pierce, Dunham unokái, fejezték be. A család megint híres lett.
Az első és második háború idején a Pierce-ék létszáma csökkent. A családnevet a kihalás veszélyeztette. A háború végén a család újra kezdett növekedni.

Baron Pierce 1955-ben, Elisaveta D. Petrova pedig 1957-ban született. Egy rendezvényen beszéltek először. Nagyon megkedvelték egymást, és 1975-ben Baron megkérte Elisaveta kezét. 1976-ban születtek az első gyerekeik, mégpedig egy fiú ikerpár – Alexander és Nicolas. Négy év után Elisaveta újra teherbe esett, és újra egy ikerpár született, de most kislányokkal bővült a család létszáma – Elena-Isabelle és Kalina-Elizabeth.  
1989-ben Elisaveta betegségben hunyt el. Baron 1991-ben újraházasodott. Feleségül vette az aranyvérű Eleonor Van Der Beek-et. 1995-ben Alexander és Nicolas Pierce elhagyták a családi fészket. ( Miss Elena Pierce tollából )



         Külsőségek

magasság || 176 cm
tömeg || 53 kg
szemszín || barna
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || -
kinézet || Törékeny alkata, hosszú, barna üstöke és barna íriszei alapján könnyen ráismerhetsz. Kivéve talán, ha éppen az ikertestvérét látod... Soha nem tartozott azok közé, akik szándékosan változtattak a külsejükön, csak hogy különbözzenek az ikertestvérüktől. Ő igenis szereti a kettejük közötti hihetetlen hasonlóságot, ahogyan azt is, hogy édesanyjára ütött küllemét tekintve. Így legalább a tükörben és ikrében is láthatja Őt, aki olyan korán hagyta magukra a lányokat. Haját szinte mindig kiengedve hordja, hullámokban omlanak a vállára, és egészen a derekát verdesik már a leghosszabb hajszálak. Arca bájos, sokat láthatod őt mosolyogni, még akkor is, ha néha nem tűnik őszintének az a bizonyos mosoly.
Elég magasra nőtt, testalkata arányos, semmi problémája nincs vele. Régebben táncolt, járása ebből az okból kifolyólag légies, könnyed.
Az iskola talárral és egyenruhával nincsen semmi problémája, bár jobban szeretne a saját ruhatárából öltözködni. Szerencsére azonban nem annyira felszínes, hogy ez nagyon meghassa őt, nem húzgálja magán a zsákszerű köpenyt és még csak nem is feszeng benne. Szereti a halvány, lágy színeket, ha teheti, ilyen színű darabokat ölt magára. Az ékszerek közül a gyöngyfülbevalót preferálja leginkább, esetleg az ezüstláncot képes még elviselni a csuklóján. Nem szereti a hivalkodást, elég visszafogottnak mondható, ha a külsejét vesszük figyelembe. Úgy gondolja, a külső nem egy eszköz a céljaink elérésében, és meg is veti azt, aki él az adottságaival különböző módon. Szereti a kényelmes ruhadarabokat, amik egyben praktikusak és szépen is mutatnak. A küllemhez tartozik talán, hogy szereti maga körül a szépet. Otthoni szobája is ebben a gondolatban rendeződött be. Mindig kellemes parfüm illata van, a virágillatok a kedvencei, az olyanok, amik édesanyjára emlékeztetik. Nem szereti az erős színeket, ami talán arra vezethető vissza, hogy mostohaanyja, Eleonor, gyakran járt ilyen ruhadarabokban és festette erősen ajkait, szemhéját.
egészségi állapot || enyhe vashiány


         A tudás

varázslói ismeretek ||Kalina sokszor hangoztatja, hogy inkább csak a gyakorlati tantárgyakat részesíti előnyben. Nem szeret huzamosabb ideig a könyv előtt ülni, annál mozgékonyabb. A kedvenc tantárgya az SVK, gyógynövénytanból azonban mindigis gyenge volt valamiért. Az elején gyötörte, hogy nem tud úgy teljesíteni, ahogy szeretne, aztán az idő múlásával már nem foglalkoztatta annyira a dolog. Inkább azokra a dolgokra koncentrált, amik igazán érdekelték. Felnőtt korában gyógyító szeretne lenni, de attól fél, nem elegendő a tudása ehhez. A bájitaltan is közel áll a szívéhez, de csak mert még nem sűrűn robbant az üst az arcára. Nem szeret jelentkezni, és nem is bíz abban, hogy bárki is felszólítja, inkább megfigyelő alkat az órákon, mint az, aki kiesik a padból. Persze annyiszor nem is biztos a válaszában az esetek többségében, hogy merne jelentkezni.
felvett tantárgyak ||
                      * rúnaismeret
                      * számmisztika
mugli képzettségek || zongorán tud játszani, de nem tökéletesen sajnos, emelett táncolni tanították testvérével együtt
pálca típusa || 12.5 hüvelyk, nád, főnixtoll
különlegesség || -


         Szerepjáték-példa

Joanne Billie Martin multja vagyok *-* <3 .

         Egyéb

avialany||  Victoria Justice

Az előtörténet szándékosan íródott E/3-ban, de a reagokat nem így szándékozom majd írni :)

Ja és ŐDraco-sága lesz a bírálóm, reméljük ::)