Oldal nyomtatása - Carriage 84/b

Ez a belvárosi lakás is ugyanolyan, mint a többi. Ahogy belépünk a lakásba egy kicsi, a nappalitól nem elzárt előszobába csöppenünk. Balra fogasok és egy kisszekrény ágaskodik, jobbra egy ajtó vezet az apró fürdőbe. Ha tovább haladunk, belépünk az amerikai konyhás nappaliba, ami már kevésbé hasonlít muglikéra, az egész lakásról ordít, hogy mágusok rendezték be. A nappali bal falán, azaz azon, amelyen a fogasok is találhatók, két ajtó díszeleg, amely egy-egy hálószobához vezetnek. A jobb oldali Dantéé, a bal oldali Brandoné. A két ajtó között egy megbűvölt kandalló foglal helyet, azzal szemben két fotel, egy dohányzó asztal, és egy kisebb méretű kanapé. A kanapé mögött egy italos bárszekrény található, illetve a konyha egésze. A konyhából nyílik egy üveges ajtó egy piciny erkélyre, ahol csak egy dohánytálka, és egy szék helyezkedik el. Az erkély a Hyde Parkra néz.
A lakás színvilága ezüst, zöld, szürke árnyalatok és azon keverékei, mégis kellemes nyugtató hatású minden szoba.

Dante szobája:
Egy tipikus agglegény szobája. Hatalmas franciaágy foglal helyet középen, és a ruhás szekrények mellett még a könyveknek is van jónéhány polc fenntartva. Aki belép a szobába ízléses berendezkedést tapasztalhat, a rend is kifejezetten jellemző a helyiségre. A sarokban külön helye van Dante egerének egy hatalmas terráriumban.

Brandon szobája:
Középen egy óriási franciaágy helyezkedik el, oldalán egy-egy éjjeliszekrénnyel, azokon gyertyák. Bal oldalt egy szekrénysor húzódik végig a falon. A szekrénysorban van egy fiókos rész, egy bárszekrény az italoknak és dohányáruknak, egy kétajtós nagyméretű "tok" a ruháknak, és egy-két polc a könyveknek. Vele szemben a szoba másik falánál egy íróasztal áll. A fekete falakon festmények díszelegnek, köztük az egyik Emmát, a húgát ábrázolja. Bordó paplanja, és függönyei vannak. Az ágy és az ajtó között egy ókori perzsa-szőnyeg terpeszkedik.

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Dante.png)

I SAW A LONG TIME AGO, GUY!

Halk pukkanás hallatszik. Sehol senki. Gondolhatta volna, hogy ma éjszaka is valamelyik bárban üti el az időt, hogy aztán egy könnyűvérű hölgyeményt cipelhessen fel ide. Nos, ha így is van, sajnos félbe fogom szakítani az éjszakai mulatságot.
Eszembe jutnak a nem is olyan régi életem. Egy évvel ezelőtt még vígan hajkurásztam a lányokat, akik majdnem kivétel nélkül fennakadtak a hálómba. Volt köztük egész szép, egész okos, vagy mindkettő egyszerre. Kihívás, és könnyed esti program - szerettem azt a játékot, ezt az életstílust. Aztán jött a háború és mindent felbolygatott. Illetve Yvette! Yvette. Hmm, nem is tudom, már mióta nem beszéltünk, talán szilveszter óta. Még, ha találkoznánk is, még akkor se lenne hajlandó szóba állni velem. De nem lesz ez mindig így, én és az idő majd megoldjuk.
Meggyújtom a gyertyákat, hiába vannak lámpák, mégiscsak hozzá vagyok szokva a gyertyafényhez, illetve a fáklyákhoz. Ledobom magam a dívány mellett álló fotelbe, és addig ülök ott csendben, míg a lakótársam, aki voltaképp az egész lakásért most felel, amíg én az iskolában dolgozom, be nem toppan, akár egyedül, akár egy nő társaságában.
Éjjel kettő.
Rég láttam, s már kijárt a találkozás, még ha nem is ilyen formában. De sajnos ez most így sikerült. Nem tudja, hogy jövök, azt se tudja majd, miért jöttem. Hiszen majd pont én fogom őt január harmadikán meglátogatni "csak úgy". Ő is tudhatja, hogy valami fontos miatt jöttem el.

To My Best Friend

Szombat este otthon ülni? Ugyan már! Azt csak a kanapéhoz nőtt emberek teszik, akik chipset zabálva bámulják a tévét, mert jobb dolguk nem akad, de akik igazán normálisak, azok ilyenkor tuti nem otthon növesztik a seggüket. Ahogy én sem. Inkább választottam esti kikapcsolódásnak a bárpultnál ülő hölgyek egyikét. Az tény, hogy nem adta könnyen magát, de szeméből tisztán le tudtam olvasni, hogy ha kellő ideig udvarolom körbe, végül beadja a derekát. Hát így is lett. Ugyan csak éjjel kettő körül sikerült végérvényesen is becserkésznem, de mikor megadta a végső jelet, azonnal rohantam vele a lakásomra, mint valami kiskutya az új játékszerével. Pontosabban nem is az én lakásomra, hanem Brandonéra, mivel hozzáköltöztem, s mivel hogy a kastélyban játszik óvóbácsit, ezért semmi akadálya nem volt a maihoz hasonló estéknek.
Kulcs gyorsan elfordít, s miközben próbáltam szórakoztatni a hölgyet, beléptem, csakhogy különös jelenséget tapasztaltam.
- Várj meg itt, kérlek! - utasítottam, és óvatosan beljebb merészkedtem. Rablóra számítottam, de ehelyett Brandont pillantottam meg a fotelben. Nem enyhén lepődtem meg, de azonnal üdvözöltem barátomat.
- Brandon! De rég jártál erre, hogy-hogy pont most toppantál be? - sejthette, hogy nem ez a legjobb pillanat a látogatásra, de volt egy olyan sejtésem, hogy ez nem érhetett rá - Muszáj elküldenem, igaz? - mutattam hátra, s meg sem várva a választ, visszakullogtam az ajtóhoz.
- Sajnos ez nem a legjobb alkalom, de majd hívlak, okés? - kacsintottam rá a megilletődött lányra, azzal be is zártam az ajtót, és visszamentem Brandonhoz. Hamar lezártam ezt a témát, de azért kicsit sajgott a szívem, hogy szegény lánynak, na meg persze szegény nekem nem úgy alakult az esténk, ahogy elterveztük. De azért így sem lesz rossz, hiszen jó rég nem láttam már Brandont.
- Valami italt? - néztem rá, mikor visszaértem.

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Dante.png)

I SAW A LONG TIME AGO, GUY!

Nem több, mint tizenhárom percet kellett csupán várnom, és barátom belépett a lakásba, s mivel az ajtót elég sebtében vágta be maga után, sejtésem beigazolódott. Komolyan ültem a fotelben, nem reagáltam se a gyors kérdésére, se a lánnyal kapcsolatosra. Miután elküldte a megilletődött lányt, bezárta az ajtót, és megállt előttem. Pár másodpercig rezzenéstelen arccal néztem szemeibe, majd a bárszekrény felé tekintve, halvány mosolyt megengedve magamnak leadtam a rendelést.
- Köszönöm, megkínálhatsz a 1966-os whiskeymmel! - direkten megvártam, míg a saját házamban, a saját fotelemben kiszolgál a saját italommal az egyik legjobb barátom. Természetesen Dante sose ugrott pincsikutya módjára szavamra, de a baráti gesztust szívesen fogadtam el, amit voltaképp én ajánlottam fel. Oda se neki. Ő is jól tudja, hogy ez csupán formaság a részemről.
Miután töltött nekem, és remélem magának is, egy lágy kéz mozdulattal jelzem, hogy üljön le mellém, mert beszélnünk kell. Persze úriember módjára nem térek rögtön a tárgyra. Bár gyors látogatásnak szántam a mostanit, de ahogy elnézem az agglegény életet élő haveromat, rájöttem, hogy talán meg lehet előzni az üzletet egy kisebb baráti csevejjel. Hiszen milyen törvény mondja ki, hogy nem lehet? Arcom elé emelem a poharat, és méregetem a bronzos italt.
- Nem olyan régi, de remek évjárat! - mondom, nem mintha szakértő lennék, de sok whiskeyt kóstoltam már életemben. Belekortyolok egy aprót, épp, hogy csak megízlelem. - Nem gondolod? -
Felvonva szemöldökömet néztem barátomra. Agyamon átfutott pár lényeges információ, amit külleméről vontam le. Táskás szemei elárulták, hogy az utóbbi időben elég sokat dolgozott, és bizonyára próbált eleget tenni a szabadidejének is, és szenvedélyeinek vágyainak csillapításában. Nyilvánvaló, hogy a kettő egyben nehéz, de Dante mindig is maximalista volt. Ettől függetlenül elég jól nézett ki, legalábbis a mostani helyzetekhez képest. Feltűnően lazának, és gondtalannak tűnt, de én jól tudtam, hogy ez nem így van. A Nagyúr mostanában mindenkinél bekeményített. Mindig is felszabadultabb volt, mint én. Engem így csupán két ember láthatott így. De az egyik halott, a másik meg szóba se áll velem, jelen pillanatban.
- Milyen volt a mai zsákmány? - mosolyodom el, bár nem szívből jövő volt. A mosolyaim kevése szívből jövő már.

To My Best Friend

Álltam ott, és vártam, hogy mondjon valamit itt létének miértéjről, de nem így lett. Sejthettem volna. Ismernem kéne annyira Brandont, hogy tudjam: nem fog azonnal letámadni a dolgokkal, inkább bevezeti azt különféle módokon. Olyan ez körülbelül, mint a petting. Egy kis előjáték a tényleges közlendő előtt, egy kis bevezetés, hogy rá tudjak készülni a dolgokra.
- Honnét veszed, hogy megvan-e még egyáltalán? - vigyorodtam el, de nagyon jól tudta, hogy nem gondoltam komolyan. Vele szemben soha nem lennék olyan tahó, hogy az ilyen italokat elfecséreljem holmi apró unaloműzésre. Nem, ezt nagyszabású alkalmakkor kell kihasználni, mint például akkor, amikor a legjobb barátom hazalátogat végre nagyon hosszú idő után.
Miután mindkettőnknek töltöttem az italból, hanyag léptekkel visszamentem hozzá, s helyet foglaltam a kézmozdulat után. Átnyújtottam neki a poharát, miközben a sajátomba beleittam. Nem vártam vele túl sokáig, szükségem volt erre, főként az utóbbi időben, na meg persze a ma elhalasztott esti terveim után. Igazán kiérdemeltem ezt akárki akármit mond.
- Szerintem is. - néztem fel, de nem öntött el bűntudat, hogy jaj, most nem vártam meg őt is. Amúgy sem érdekelt különösebben, hogy milyen évjáratú, tőlem akár egy hetes is lehetett, csak az íze legyen megfelelő. Én nem az évjáratot szoktam figyelni az italoknál, engem csupán a tényleges tartalma érdekel az üvegnek. Valahogy a nőknél is így szoktam választani, nálam nem az „évjáratuk” a legeslegfontosabb szempont, noha azért megvan a felső határ nálam is, hogy mennyi idős legyen a hölgyemény. Ez általában maximum tíz év különbséget jelent az én koromtól fölfelé.
Miközben Brandon engem méregetett, ugyanígy tettem én is vele, de valahogy nem tűnt túl boldognak, és a mosolya sem volt túl őszinte.
- Egész jó, egész jó. - poharamat ismét számhoz emeltem - De bővebb kifejtést nem tudok róla mondani sajnos, ahhoz kellett volna még egy kis idő. - utalgattam, de nem szántam komolynak, inkább amolyan kis csipkelődés volt ez, de ezt ő is nagyon jól tudta.
- De gondolom nem azért jöttél, hogy leellenőrizd a kiválasztottjaimat, szóval, mi történt? - néztem mélyen a szemében, s enyhe kíváncsiság tükröződött szemeimben, mivel elképzelésem sem volt arról, vajon miért jött.

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Dante.png)

THE FACT

Csak magamban mosolyogtam, hiszen jól tudtam, hogy Dante sose volt ilyen kifinomult. Nem azt mondom, hogy barbár vagy illetlen, hanem egyszerűen nem volt olyan visszafogott és diszkrét, mint én. Érdekes, hogy mennyire különbözünk, és mégis egymás mellé sodort minket a Sors - no nem mintha hinnék benne. Eszes fiú, egyáltalán nem bugyuta, és elég jól ismer, amit már senki nem mondhat el magáról, csak ő. Irigykedve néztem. Bár magánélete neki sem olyan rózsás, mégis olyan könnyen félre tudja tenni mindezt. Zseniális.
Nagyot kortyolok az italból, hogy rávegyem magam a beszédre. Sokat gondolkoztam, hogy hogyan tálaljam a szituációt, amit kénytelen lesz elfogadnia. Azt is tudtam, hogy először tetszeni fog neki, hiszen, amit ajánlok, jól hangzik, de a kikötések már nem fognak neki tetszeni. De az üzlet szempontjából sajnos majd azt kell mondanom, hogy leszarom. Ugyanis ez igenfontos, és nem tűrök ebben az ügyben ellentmondást. Azt is tudom, hogy Dante nem fog örülni a szabályoknak, amiket majd behozatok...
- Miért nem? - kérdezem mosolyogva. - Nem hagyhatom, hogy bátyád nélkülözése miatt alább add a lányoknál. Tudod, mit mondtam mindig is: minden nő nő, de csak kevés becses. - persze a becsest valamikor a személyiségre értem, valamikor a külsőre, helyzettől adódóan. A bátyád kifejezés sem lehet furcsa neki, néha használom, hiszen édesöccsemként szeretem őt, pedig három évvel idősebb nálam. De a szereposztás így passzol: az aggódó, komor, keserű, szerető bátty, és a vidám, laza, szórakoztató öccs.
Félrenézek, és érezhetően nehéz csend nehezedik a szobára. A mosoly leolvad arcomról, és elkomorodok. Vége lehet a köntörfalazásnak, pár mondatkör lefutott, a beszélgetést bármikor folytathatjuk, de ez nem várhat, mert a nyakunkban liheg. Vagyis nyakamba, de sajnos Dantera kell támaszkodnom, mint az egyetlen "rokonomra".
Lehúzom a maradék whiskeyt, de egyelőre még nem töltöm újra, csak leteszem a poharat a dohányzóasztalon álló üveg mellé. Mutató- és hüvelykujjamat erősen végighúzom állkapcsom vonalán, és magam előtt összekulcsolom kezeimet, és hátradőlök.
- Egy lány fog hozzád költözni. - egyelőre megvárom erre a reakcióját.

To My Best Friend

Tudtam, hogy nem ezért jött, de azért még is csak jó volt azt hallani, mintha tényleg érdekelné, hogy milyen csajt szedek össze. Mint az igazi testvérek. Brandonhoz olyan kötelék fűzött, hogy talán még akkor sem lennék képes bántani őt, ha a Nagyúr kérne erre, ez pedig igen csak nagy szó. Hiszen az ő szava szent és sérthetetlen számunkra. De Brandonra nem csak egy közönséges munkatársként tekintettem, és ez így talán furcsának is tűnhet, de nevelőcsaládom meggyilkolása után apámon kívül nem maradt senkim, és hiányzott egy valódi testvér. Mint amilyen Aldis is volt. És ez is közös volt bennünk Brandonnal. Egyikünknek sem voltak már igazi rokonai, akikre támaszkodhattunk volna, csak mi ketten maradtunk egymásnak. De ez így jó is volt. Nem lógtunk folyton egymás nyakán, mégis nyugodtan támaszkodhattunk a másikra.
Brandon arcáról hirtelen eltűnt a mosoly, s én már kezdtem a legrosszabbtól tartani, amikor végre kibökte, miért van itt. Azt hittem, hogy csak viccel, vagy valami, de úgy tűnt nem, így én csak hüledeztem. Sokkal rosszabbra számítottam, azt hittem, hogy valami katasztrofális dolgot fog majd közölni velem, de ez cseppet sem nevezhető annak. Sőt, egészen kiváló lehetőségek rejlettek ebben.
- Hogy mi?! Egy lány? - elgondolkoztam, s már jöttek a különféle ötletek ezzel kapcsolatban, amikor beugrott valami - A te csajod, igaz? Ide küldöd a te barátnődet, szóval nem szabad hozzá érnem. Gondolom ez lesz. - fordultam feléje kissé csalódottan, s mélyen a szemeibe néztem. Pedig már kezdtem beleélni magam, de viszont ha nem így lenne, ahogy én gondolom, akkor ezt nem közölte volna ilyen lesújtó arckifejezéssel. Vagy talán valami más áll a háttérben? Talán félti tőlem a lányt, vagy mi? Érdekes...

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Dante.png)

THE STATEMENT

Érdekes - azt hittem első kérdése az lesz, hogy "dögös?". De tévedtem. El akartam mosolyodni, de arcizmaim elfagytak a keserűségtől, ami már régóta átjárt.
- Nem. Yvette a kastélyban marad még egy darabig. - nem említettem neki őt, de majd hamarosan annak is eljön az ideje. Alapból nem szerettem hirdetni, főleg, mert titokban találkozgattam vele (most már meg nem is találkozunk), de sosem akartam mutatni, hogy bárki iránt is érezhetek többet, mint holmi közönyt. Ez lehetetlen, mindenki tudja. De a gondolat illúziója gyakran elhomályosítja ezt a hitet, így az emberekkel el lehet hitetni, hogy márpedig van olyan ember, aki érzéketlen, és nincs semmilyen érzelme. Persze ez nagy baromság. Ilyen nincs - az egy gépezet lehetne. Az ember mindig is ember volt, és az is marad, márpedig az ember érző lény bárki is tagadhatja, attól még az. Még én is. De tudjátok... azzal a bizonyos illúzióval sok mindent el lehet érni. Csak ki kell használni.
- Nem, ilyenről szó sincs. - mondom, majd felállok, abban a reményben, hogy ő ülve marad.
Lassan járkálni kezdek a szobában fel-alá. Nyugodtan, nem sietve.
- Sabrina Joanna Wilder, született Strood, 1980. május 19-én. Tizenhét éves, félvér vérmérsékletű. Szüleiről semmi lényeges információ. Edward Wilderről, bátyjáról nem lehet túl sokat tudni, egy jelentéktelen, hétköznapi mágus. Alyson Wilder - hangsúlyozom ki a női nevet. -, a Nagyúr szolgálatában áll 1996. február 22. óta, ismerheted is akár. Sabrina egy életvidám lány, sok baráttal, van egy barátja, Christian Ashmore. Mindketten a Roxfortba járnak, pár hónapja bimbózódott ki szerelmük. Sabrina szereti a bátyját, a szüleit, elég jó tanuló, kiváló RBF eredményekkel, és RAVASZ vizsgáira is keményen készül. Pálcája 10 és fél hüvelyk, vörösfenyő, főnixtollal bélelve. Szabadidejében gitározik. 172 centiméter magas, 59 kilogramm, sötétbarna haja és szeme van, vékony testalkatú, arca gömbölyű, gyermekded. - ekkor megállok az andalgásban, felé fordulok, hagyok egy leheletnyi szünetet, és a szemeibe nézek. - Szűz. -

To My Best Friend

Nem barátnő. De akkor mégis miért érdekes neki ez a lány? Vagy mi célból kellhet neki? Figyeltem a reakcióit, próbáltam leolvasni róla, hogy mire is megy ki ez a dolog, de nem jutottam előrébb. Brandon olyan volt, mint valami páncéllal bevont katona, akiről csak kevés ember tudhatja, hogy mi, vagy ki rejtőzik ott bent. Persze én már elég jól ismertem, de jelen pillanatban fogalmam sem volt arról, hogy mi járhat a fejében. Továbbra is csak annyit tudtam, hogy az a lány ide fog költözni, de jelen pillanatban halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy miért.
Szememmel követtem, ahogyan fel-alá járkált, nem tűnt túl nyugodtnak, s mikor meghallottam a lány nevét hirtelen beugrott valami. Olyan ismerős a neve, talán már hallottam róla?
Kérdésemre a választ hamar megkapom, ugyanis a felsorolásban hirtelen felbukkan Alyson Wilder neve.
- Óó Alyson, hogyne ismerném. - merengek el a közös emlékekre gondolva, de tulajdonképpen semmi érdekes. Mondjuk úgy, hogy csak majdnem megvolt, mivel akkor is éppen megzavartak.
Ábrándozásomból Brandon szakított ki, ahogyan mondta tovább az adatokat a lányról. Csupa, csupa felesleges információ. Van barátja? Nem akadály, az ilyen kapcsolatokat hamar fel lehet szakítani, nekem meg pláne, hogy sikerülhet. Roxfort. Mi más? Jegyei kit érdekelnek, a többit is csak elengedtem a fülem mellett, de az utolsó szón hirtelen megakadtam. Szűz. Úszott be elém a kép, teljesen megfeledkezve arról, hogy épp Brandon szemeibe bámulok bele. Szóval a kicsike még nem tudja, mi a jó neki. Ezen változtatni kell feltétlen!
- Nem sokáig. - vigyorogtam bele Brandon arcába - Hogy néz ki a drága? Csinos? - érdeklődtem, teljesen beleélve magamat a helyzetbe. Ha ez így lesz, akkor jó nagyon jó kilátásaim vannak.

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Dante.png)

THE RULES

Nem túlságosan lepődök meg azon, hogy ismeri Alysont. Alysonnak hiába nincs nagy tekintélye, mégis, a Halálfalók között nagyon sokan ismerik. Alapból is feltűnő jelenség, és elég... érdekes. Meglepő, hogy igencsendes, az ember nem is hinné, hogy egy hidegvérű gyilkos. Csak akkor szól, ha kérdezik, de ha mégis magától szólal meg, hangja mindig nyugodt, kiegyensúlyozott, és halk, kellemes tónusú -
roppant vonzó.
De amikor kitör belőle a vadállat, nem lehet megállítani, bárkit képes lenne megölni, egy csettintésre. Kevés ilyen pillanatban lehet látni, küldetéseit mindig hidegvérrel oldja meg, de ha egyszer bepöccen. Egyszer láttam úgy, és bnem lennék a férje, aki elfelejti az évfordulójukat...
Elég könnyűvérű, bár meglehetősen elegánsan csinálja, nincs rossz híre.
Dante furcsamód elég csendes volt, ami nem lenne meglepő, hiszen illedelmes, de semmi arcmimika, és érzelem nem tükröződött arcán, amit erősen furcsálltam. Barátom nem értette az utolsó szót. Az értelmével mindketten tisztában vagyunk, de én most a lány törékenységére akartam felhívni a figyelmét. Nyilvánvalóan én se úgy reagáltam volna, ahogyan én azt most várom, de nem gond, nem gond, majd én elmagyarázom neki.
Szemeim élesen
megvillanak.
- Egy ujjal sem érhetsz hozzá. - hangom cseppet sem volt fenyegető, de érződött rajta az ellent mondás nem tűrő hanglejtés. Határozott.
Vettem egy mély levegőt, szemeim lángjai kialudtak. Higgadtabban tettem két lépést felé, és megálltam előtte.
- Itt fog lakni, és meg sem szeretném hallani, hogy bármit is csináltál vele, érthető? - mondom már nyugodtan. - Ő még gyerek, érted? Azt sem tudja mi fán terem az Élet, eszik vagy isszák. Annyi idős, mint a húgom! - volt. Az utolsó szót nem mondtam ki, hiszen még midnig nem tudtam múlt időben beszélni róla.

To My Best Friend

Meglepődtem Brandon kijelentésén. Most valamit félreértettem, vagy mi a fenére gondolt, amikor a szemembe nézve közölte, hogy a lány szűz. Tőlem amúgy is mit várt? Tudja, milyen vagyok, gondolhatta volna, hogy ha én meghallom ezt a kijelentést, akkor mi jut először az eszembe.
Nem volt se fenyegetőző, se harcias az, ahogy mondta az egészet, de még is volt benne valami furcsa. Miért óvja ennyire ezt a lányt? Ezen erősen elgondolkodtam, aztán kiejtette az utolsó szavakat a száján. Megvilágosodtam, és kezdtem megérteni, hogy miért van ez az egész.
Annyi idős mint a húga.
Ez a mondat mindent elárult, hiszen nagyon jól tudtam, hogy mennyire megviselte őt a húga halála. Talán ez a másik lány rá emlékeztette, vagy nem is tudom, de már egyáltalán nem piszkos dolgok jártak a fejemben.
- Rendben van, ez a te kérésed a te lakásodban, és én ezt tiszteletben is fogom tartani. - bólintottam, majd egy darabig csak bámultam a poharamat. Kicsit elmerengtem, aztán lassan megint Brandonra emeltem a tekintetemet.
- Rá emlékeztet, igaz? - tudtam, hogy ez egy nagyon kényes téma a számára, és nem is akartam felzaklatni, de úgy éreztem, most ránk fér ez a beszélgetés, mint testvér a testvérrel. Mint a megértő öccs az összetört lelkű bátyjával. Vagy valami ilyesmi.

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Dante.png)

THE RULES

Bár látszólag nem örült a ténynek, mégis elfogadta. Higadtan bólintottam, amolyan hála jeleként, majd töltöttem a poharamba még italt. Megmarkoltam a poharat, s leültem, de most nem a fotelba, hanem annak kipárnázott karfájára. Belehörpintettem a keserű nedűbe, és hagytam, hogy átjárja szám, torkom, testem minden szegletét. Éreztem az alkoholt felkúszni fejemben, aminek hatását szeme behunyásával
fokoztam. Némán ültünk egymás mellett, de ez a csend, mint máskor, most se volt zavart, vagy kellemetlen. Ahogy szemhéjaim mögé rejtettem látásom, kifinomultabb hallásom tisztán észlelte Dante halk szuszogását. Lélegzetvételei nyugodtak voltak, megfontoltak.
Bár nem voltam ideges, se mérges, egy kétes érzés mégis eluralkodott bennem, amire barátom a következő mondatával teljes pontossággal rátapint.
- Két nap múlva érkezik. - hangom agresszívan felemelkedik, akármennyire is próbálom kontrollálni. - A beavatása egy hét múlva lesz, ugyanis, mint kitalálhattad, Halálfaló lesz Alyson jóvoltából. Nem tudom, tudod-e mivel jár egy tinédzser lány társasága... - ránézek, és várom, hogy igenis most kezdje sorolni, kíváncsi vagyok, érti-e valójában, hogy mire kérem.
Gondolataimat azonnal elterelem a "rá" kifejezésről és annak hozalékairól. A düh, és az ügy lefolytatása elvette a figyelmemet róla.

To My Best Friend

Hogy őszinte legyek kissé meglepett Brandon reakciója, de ez nem érhetett volna váratlanul. Sejtem, mennyire kényes téma ez, nem is szoktunk erről beszélni, szóval most nem tudom mit vártam. A lényeg, hogy most sem akar erről csevegni, így vettem a lapot, és nem is firtattam ezt tovább. Ráadásul a meglepettségemet elterelte a még nagyobb megdöbbenés, mikor kijelentette, hogy a lány halálfalónak áll. Elmondása alapján nem az a tipikus „Most öldökölni fogok és kész!” típus, sőt, inkább az ellentéte, de ha a Nagyúr ebbe belement, akkor nekem édes mindegy. Csak érdekes lesz vele, bár az is lehet, hogy nem fog sokáig velünk lakni, hiszen ha valóban nem egy nagyon harcias valaki, akkor már rögtön az első küldetésen, vagy talán már a beavatáskor kihullik a sorból. Persze én nem kívánom ezt neki, csak számításba kell ezt is venni, bár ha jól néz ki, akkor valóban kár lenne érte.
Brandon kérdésére egy pillanatra elgondolkodtam, s nem azért, mert el akartam poénkodni a dolgot, csupán kicsúszott véletlenül a számon:
- Nekem kell tampont venni neki? – húztam el a számat, de amint ezt kimondtam meg is bántam, így más hangnemben folytattam – De komolyra fordítva a szót, nem tudom, mert soha nem volt húgom, és gyerekem se. Kajáról kell gondoskodni, meg nem szabad hozzányúlnom. Ennyi. Meg ha jól vettem ki, akkor nem sokára már teljesen nagykorú, szóval ő is tud gondoskodni magáról, legfeljebb az elején kell türelmesnek lennem, ha tényleg beavatják. – válaszoltam lazán, mert tényleg így gondoltam. Ennél több kellene, mert nem nagyon hiszem.

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Dante.png)

THE MANDATE

Lehúztam az italt, és rácsavartam az üvegre a kupakot. Míg az alkohol hatást fejtette, visszatettem vitrinbe az italt, először is, mert nem akarom, hogy elfogyjon, illetve nem kívánok a mai este lerészegedni, és ha előttem van a kesernyés nedű, nagy esély van rá.
   Visszaereszkedek most már a fotelba, és komor arccal Dantera nézek.
   Nyomás nehezedett mellkasomra, s görcsbe rándult az arcom. Felnevettem. Lábaimat átlendítettem a másikra, és kényelmesen lejjebb csúsztam a bársonyon. Mosolyogva barátomra néztem, szívesen vállon bokszoltam volna, mint gyerekkorunkban, de már felnőttek vagyunk. Na ezért lakok ezzel a marhával.
   - Végül is igen, erre gondoltam. - gondolkozok, hátha kihagyott valamit. - Ja igen, még valami. Mint rájöhettél nem a legideálisabb Halálfaló-jelölt, nem is értem Alyson miért ajánlotta fel, hiszen tudhatná, hogy hamar el fog patkolni a húga. Talán így szeretné "természetes" módon eltávolítani, és nem saját kezével megölni. - visszatérek mondanivalómhoz. - Szóval: Szeretném, ha segítenél neki. Nem kérem, hogy szeresd, hiszen tinédzserlány módjára eléggé labilis természetű, és ez a hír se tette túl boldoggá. Az is lehet, hogy arrogáns lesz, vagy semmi sem fogja érdekelni, és holmi óvódásként a sarokban fog sírni. Na ezt nem szeretném. Ismétlem: nem kell szeretned, nem kell a bátyjának lenned, nem kell a második apjának lenned. Néha alkalmam lesz lejönni meglátogatni Titeket. Ezeket az időszakokat kiképzéssel akarom eltölteni, és ehhez kérem majd a segítségedet. Nem magyarázzuk el neki, hogy mi merre és hogyan, gyakorlatban tervezek vele párbajozni. Meg szeretném tanítani, hogy hogyan ne ugorjon az átkok elé... -

To My Best Friend

Meglepett, amikor Brandon hirtelen felnevetett, hiszen egészen idáig teljesen komolyan folyt a beszélgetést, de hát, mint tudjuk, az alkohol mindig oldja kicsit az embert, szóval lehet, hogy ezt is annak köszönhetjük. Engem is egy kicsit fejbevágott, mivel már Brandon érkezte előtt is ittam a bárban, szóval ez az itthoni csak rárakott egy lapáttal.
Csak mély csendben hallgattam barátomat, amint sorolta a teendőimet, s közben az járt a fejemben, hogy szerencsétlen lány valószínűleg nem ilyen jövőt képzelt el magának. Nővére valószínűleg direkt ki akarja nyíratni, vagy csak szimplán azt szeretné, ha szenvedne, de ez akkor sem egy leányálom. A kislányok mindig arról álmodoznak, hogy majd hercegnők lesznek, meg a szőke herceg jön el értük a fehér lovon, erre szegény csajt önkéntelenül beajánlották a lehető legrosszabb szerepkörbe. Az egy dolog, hogy annak idején nekem is apám miatt kellett ezt a pályát választanom, de azért az elmondottak alapján és sokkal rátermettebb vagyok Sabrinánál. Úgy érzem, hogy én teljeséggel elsajátítottam a halálfalósdi tudományát, még ha néha itt-ott hibázok is egy aprót, de soha nem szoktam elkövetni hatalmas baklövéseket, amiket utána ne tudjak helyrehozni. De majd meglátjuk, mi lesz a lánnyal.
- Szóval akkor lesz egy tinédzser lakótársam, aki lehet, hogy az elején kicsit pszichológusi eset lesz, nem érhetek hozzá, és közben ki kell képezni, hogy ne essen el rögtön az első küldetésén. Hm… - gondolkodtam el, majd mélyen Brandon szemébe néztem, és ezúttal már egy vigyor ült ki az arcomra – Szeretem a kihívásokat. Ez izgalmas lesz!

Brandon

Csak feküdtem az ágyon, és gondolkoztam. Azon, hogy hogyan is jutottam én ide. Ez lenne a természetes énem? Vagy mikor változott meg minden? Hülye kérdés, mert azt hiszem, tudom. Sőt, biztos vagyok benne, hiszen ez az egész folyamat akkor kezdődött el, amikor rábólintottam Brandon ajánlatára, hogy majd ő segít nekem. Furcsa, hogy vakon megbíztam benne mindazok után, amit tett velem, de azóta újabb két hónap telt el, és nem csinált semmi olyat, ami miatt meg kellett volna bánnom a döntésemet. Az igaz, hogy nem volt egyszerű az első hetekben, hiszen Dante kiképzése nem kicsit volt nehéz, ám nekem pont erre volt szükségem, belátom most már. Ha akkor is úgy viselkedik velem, mint egy átlagos lánnyal, akkor biztos, hogy soha nem sikerült volna túl tennem magam az életem hirtelen bekövetkezett fordulatán, és a szörnyűségeken, amiket tettem, vagy tenni fogok. De mélyen magamban még most is őrlődök kicsit, amiért a családomnak csalódást okoztam, és amit anyámmal tettem… nem tudom, azt meg lehetne-e bocsátani valaha is. Pont ezért mindegy is már nekem, pont ezért döntöttem úgy, hogy részt veszek abban a kiképzésben, amit Brandon talált ki a számomra, hogy ne hulljak ki olyan hamar a sorból, és azt hiszem, mára ennek már látszik az eredménye. Kicsit jobban beletanultam a dolgokba.
Persze mivel Gray az iskolában továbbra is inspektorkodik, ezért a lakótársa, Dante tartotta meg nekem ezeket az „edzéseket”. Nos, fura egy fickó, alig hasonlít valamiben Brandonra, néha viccelődik, néha tud komoly lenni, bár olyankor eléggé rám tud ijeszteni, és ki nem nézném belőle, hogy ő is halálfaló. Jó, ez nem jó példa, mert belőlem sem nézné ki senki, és mégis az vagyok, de kettőnk esete különbözik, s azt is elmesélte az egyik szünetben, hogy neki az apja miatt kellett ezt a „szakmát” választania. Az sem jobb annál, mint amikor az embert a nővére kényszeríti.
De mindezek ellenére mégis, mikor volt alkalmam belepillantani Brandon és az ő kapcsolatába, valami egészen furcsát tapasztaltam. Ezt normális emberek úgy nevezik, hogy barátság. Ők nem tudom, hogy mit mondanak erre, vagy csak ők a kemény fiúk, akiknek nincsenek barátaik, de egy biztos: szoros kötelék van kettejük között, amit például Grayből ki sem néztem volna. Ő nem annak a fajtának tűnik, mint aki bárkit is barátjaként tekintene, de most mégis. És ezen nem kicsit lepődtem meg, de hát minden nap tapasztalok valami újat.
Fáradtan bámultam a plafont, és nem sok kedvem volt semmihez sem. Még a kezemet felemelni sem. Ma véget ért az „edzésem”, aminek részben azért örülök is, mivel eléggé fárasztó a dolog, és nem kevés energiámat emésztette fel, mindazok mellett, hogy az elején szinte már azért könyörögtem, hogy inkább öljenek meg. Úgyhogy általában ilyenkor szoktak ünnepelni, mivel sikeresen túl vagyok a mélyponton, és szerintem magamhoz képest egész jól beletanultam a dolgokba, csakhogy én kivel ünnepeljek? Dante elhúzott a… fogalmam sincs hova, Brandon meg nem hiszem, hogy hazajönne csak ezért. Bár azért nem esne rosszul.
Ahogy ezeken gondolkodtam, hirtelen hallottam egy kisebb zajt, ami az ajtónak a nyílását jelentette, így kis nehézségek árán, de feltápászkodtam, hogy köszöntsem valamelyik férfit, a kettő közül.

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Nvtelen-1.png)

~ Elegem van Yvette nyávogásából, én nem fogok érte többé epekedni, figyelni min sértődik meg, és min nem, nem fogok hazudni azért, hogy óvjam a kicsit szívét. Köpnöm kell, komolyan mondom. Az Imbolc bált sem tudom, miért próbáltam kimagyarázni, igen, direkt smároltam le a könnyűvérű ikertestvérét, mert jól tudtam, hogy Yvette Benjamin után rá a legérzékenyebb. Kegyetlen? Igen az! És akkor mi van?!
Sokáig járkálok fel-alá a szobámban, de egyhamar megunom, könyveimet nincs kedvem olvasni, legszívesebben felrobbannék, vagy inkább kinyírnék valakit. Komolyan, kedvem támadt gyilkolászni egy kicsit! Mondjuk Alec Roewley-t! Ha az rohadék el nem tűnt volna a szemeim elől! ~

- Ilyesmi gondolatok kavarogtam bennem. Most a lakásomban ülök, és a szokásos fotelemben üldögéltem, mélyen belesüppedve. Hátam felső része már a háttámlát nyomja, elkényelmesedve meredek magam elé, és anélkül, hogy elemelném a tekintetem a semmiről, a hideg üvegpoharam meleg ajkaimhoz érintem, várok két másodpercet, és kortyolok egy kicsit a whiskymből. Mocskos egy ital tisztán, de mocskos emberhez mocskos ital dukál, nemde?
Pohár leereszt. Majd pár perc múlva ugyanez a procedúra. Nem is tudom, miért bambulok ki a fejemből, talán pihenek? Megnyugszom? Elmélkedek? Vajon mióta ülök itt? Az előttem álló igencsak hiányos whiskysüveg alapján, már legalább egy óra itt ücsöröghetek a sötétben. Ahogy hoppanáltam, nem is kapcsoltam fel itthon a lámpát. Dante nincs itthon, (cipőjét és kabátját hiányolva), Sabrina pedig valószínűleg a tudatlanok kellemes álomvilágába úszik a selyemtakaróm alatt.
Sabrinán egy kicsit elkalandoznak a gondolataim. Jut eszembe meg kell majd köszönném valami férfias módra Danténak, hogy ilyen jól vette a lány állította akadályokat. Elismerésem, lehet, ha ő nincs, én sem bírok vele sokáig, és lemondása szerint nem volt annyira vészes, szóval mindenki boldog.
… a francokat.

Tekintetem végre elemelem, és a bükkfaajtóra esik. Csak nézem, és Sabrinán kezdek morfondírozni. Elismerésem a kislánynak, ügyesen vette a próbát, de hát nem volt más választása. Megdöbbentő, mennyi mindent ki tud hozni az emberből az élniakarás. Képességeink csúcsát érjük el, olyanokat vagyunk képesek tenni, amikre soha nem hittük, hogy bennünk van – olyan határokat feszegetünk, aminek a tudatában sem voltunk! Elképesztő, és zseniális, ugyanakkor sajnálatraméltó. Ugyanis, ha túlélünk egy ilyesféle helyzetet, akkor valószínűleg ezek a „képességek” nem térnek vissza sohasem, mert az ember kishitű, és sekélyes. Felszínes, és hitetlenek, bizonytalanok és ezáltal gyengék. Ezért ha az élet ismét próbára teszi őket, valószínű, hogy csúfosan elbuknak.
Sabrina-Sabrina… Mi lesz veled?

Felállok a fotelből, elgémberedett végtagjaimat kicsit megrázom, ruhámat kisimítom, és a poharat az asztalra teszem. A majdnem teljes sötétségben gondtalanul ajtómhoz sétálok, de nem kopogok, mert könnyen lehet, hogy alszik.
Feltevésem nem vonz tanúbizonyságot, az úgymond meglepődött lány, felült az ágyon, és csak nézett rám.
- Szia. Gondoltam beugrok. – kezdem egyszerűen. Majd mielőtt egy lépést is tennék a szobában, és Sabrina válaszolna, felfedezem az elkeseredettség, és elveszettség jeleit a lányon, így szó nélkül sarkon fordultam, és a lezárt bárszekrényből egy üveg bontatlan orosz vodkát vettem ki, és már indultam volna visszafele, de meggondoltam, és a hűtőhöz cammogtam.
- Te jó ég… - suttogtam a nyitott fridzsider előtt. – Hogy nem haltak ezek még éhen? – csóváltam a fejemet, és a tejen kívül csak egy dobozos áfonyalevet, vagy valami hasonlót találtam, így azt vettem ki. Két ujjam közé fogtam még két üvegpoharat, és belépdeltem a szobámba.
Az éjjeliszekrényre tettem kellékeinket, és leültem mellé, a takaróra.
- Kérdezném, hogy milyen arányban, de nem nagyon érdekel. – mondom egyszerűen, és töltök egy erőset mindkettőnknek, és a kezébe nyomom.
- Na mesélj, cica! -

Brandon

Takarómat magamra húztam, mivel hiába is, hogy már pár hónapja itt lakok, de se Brandon, se Dante nem tartozik a közelebbi rokonaim közé, akik előtt csak lazán mutatkozok melltartóban és bugyiban. Szóval inkább beburkolózva az ágyneművel vártam, hogy ki lép be a szobába, és egy kicsit meg is lepődtem, amikor Gray arcát pillantottam meg.
- Szia! – köszöntem vissza kissé megilletődötten, de mielőtt még bármit is mondhattam volna, ő kiment. Csak bámultam a helyet, ahol pár pillanattal ezelőtt állt, és nem egészen értettem a dolgot. Valamit rosszul csináltam volna? Vagy ez most mi volt?
Vettem egy mély levegőt, és már másztam volna ki az ágyból, hogy megnézzem, mi baja van, amikor hirtelen újból megjelent a szobában, de most már volt valami a kezében. Orosz vodka, áfonyalé, és két pohár.
- Le akarsz itatni? – csúszott ki a számon, ahogy közelebb jött, és összevont szemöldökkel figyeltem az ügyködését. Leült mellém, de én meg sem moccantam, már egyáltalán nem tartottam tőle.
Hihetetlen. Régen már a puszta gondolatára is végigfutott a hátamon a hideg, most pedig itt ülök az ágyán, mellettem pedig ő saját maga. Mellkasomon még mindig viseltem az első találkozásunkkor szerzett sebeket, melyek már soha nem fognak eltűnni onnan, de már nem éreztem haragot iránta. És hogy miért? A válasz egyszerű: ő volt az, aki segített nekem kilábalni ebből az időszakból, ha ő nem lett volna, akkor nem biztos, hogy túlélem az elmúlt heteket. Szóval most már hálával tartozok neki, nem pedig gyűlölettel.
Furcsán méregettem a poharat, amit a kezembe nyomott, és egy pillanatig gondolkoztam azon, hogy meg merjem-e inni, meg hogy ez biztos jó ötlet-e, de aztán csak megvontam a vállam, és lehúztam egyszerre az egészet. Igen, egyszerre. Erre most hihetetlenül nagy szükségem volt, és éreztem, ahogyan az alkohol szinte marja a torkomat. Köhintettem egyet. Nem voltam túlságosan hozzászokva az ilyen erős piákhoz, de nem érdekelt különösebben a dolog, inkább csak egy féloldalas mosoly kíséretében nyújtottam a poharamat Brandon felé, hogy tölthet megint, mielőtt még belefognék a regélésbe. Valahogy így jobban ment, nem véletlenül mondják azt, hogy az alkohol oldja a nyelvet.
- Csak szimplán kimerültem. Olyan, mintha egy teljes évet itt töltöttem volna, pedig ez nagyon távol áll attól. – újból beleittam az immáron ismét teli poharamba. Az alkohol kezdett kicsit a fejembe szállni, egyrészt, mert nem bírom a piát, másrészt pedig szinte üres gyomorra nem a legegészségesebb. Az elmúlt tizenkét órában ettem egy almát, meg a hűtőben találtam egy csokit, aminek a szavatossága épp ma járt le. Hát igen, Dante nem az a bevásárolgató típus, nekem meg nem mindig jut eszembe se az evés, se a vásárolgatás. Mostanában nem szívesen megyek emberek közé.

Háromnegyed órával később már enyhén padlón voltam, szédölögtem, és szinte be sem állt a szám, csoda, hogy Brandon kibírta addig velem. Hol nevettem, hol pedig a sírás szélén álltam, és kiöntöttem a lelkem az elmúlt időszakkal kapcsolatban. Ez most így könnyen ment.
- És bánt azért, hogy a szintetekre süllyedtem. Már nem azért, érted, ne vedd magadra, csak eddig ez annyira távol állt tőlem, sőt, még én magam is féltem a halálfalóktól, most meg én is az vagyok, ami azért durva. Nagyon durva. – nyomatékosítottam a szavaimat heves fejrázással, mire kicsit magamra öntöttem az italomat. Kirázott a hideg, mivel a nagy iszogatás közben már nem is figyeltem arra, hogy a takaróm már rég nincs rajtam, így a bőrömön folyt végig a vodka.
- Hoppá! – néztem végig magamon, és elnevettem magam. Enyhén kész voltam, enyhén…

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Nvtelen-1.png)

Nem reagálok kérdésére, még csak el sem mosolygok. Voltaképp jómagam sem tudom, mi volt a tervem az áfonyavodkával, de mindegy is.

Háromnegyed óra. Ajtó feletti órára pillantok, az illendőnél többször is, de Sabrinát figyelve, nem hinném, hogy észrevette volna. Egymás után töltöttem neki az italokat, persze magamtól sem vontam meg a keserű nedű melengető hatását. Komoran néztem vihogó, síró, dühöngő félmeztelen lányt az ágyamon. Annyira belemerült a mesélésbe, hogy észre se vette, már rég nem figyelem mondanivalóját, csupán figyelem, ahogy ide-oda fetreng a selyemhuzaton. Arckifejezései másodpercről másodpercre változnak, rózsaszín ajkai az italok hatására egyre könnyedebben bírta szóra.
Arcizmaim kisimultak, kifejezéstelen arccal figyeltem Sabrinát. Csak őt. Talán magam sem gondoltam volna, hogy valaha itt találom, ilyen helyzetben.
- Nem kell a magunkfajtától félni... - suttogom, és ahogy hason fekszik, végig simítok egy ujjammal vádliján. - Csupán nem kell az utunkba állni. Meg kell hunyászkodni, elbújni... mint... valami... féreg. - lehelem ki a szavakat, tekintetem pedig hosszasan méregeti fiatal testének vonalait.
Mindig is tiszteltem a női nemet. Valamikor ezért, valamikor másért, és ahogy régen is, most is elkápráztat testük, avagy teste kecsessége. A látványa mindig is izgatottá tett. A hamvas, fiatal bőr; a finom vonalak, amik összekötik testük minden puha, édes pontját. Ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy megérinthessem őket, csókot leheljek rájuk, gyengéden beléjük harapjak - csak érezzem nőies, pillanatnyi tökéletességüket.
Nem is figyelek botladozására, vihogására. Félreteszem a poharat, és lassan eldőlök az ágyon. Féloldalast fekszem mellette, és mutatóujjam lassan végigszánja gerince vonalát, egészen a nyakáig, ahol a göndör fürtökbe ütközik. Amint megérzem pillantását magamon, én is ránézek.
Mélyen a szemeibe nézek, és vizslatni kezdem gesztenyebarna szemeit. Micsoda üdítő változatosságot, és furcsa egzotikusságot okoz.
Kezemmel félresöpröm fürtjeit, és közel hajolok, hogy súgjak neki valamit. Közel hajolok füléhez, de némi szünet után szólalok csak meg.
- Finom? - dorombolom csukott szemmel, és belecsókolok nyakába.
Feddhetetlen, szeplőtlen bőre érintése mézédes ajkaimnak. Oly' rég csókolhattam ily' finom nyakat, hogy teljesen belemerültem, és még egyet csókoltam, majd mielőtt elhúzódott volna, elhúztam fejemet, és ránéztem, várva reakcióját.
Tudom, hogy ha most akarnám, magamévá tehetném, roppant egyszerűséggel, minden bonyodalom nélkül. De valamiért vártam válaszára. Talán nem is a vodkára értem a kérdést, hanem valami egészen másra. Valami sokkal édesebb, gyönyörködtetőbb, csábítóbb, és romlottabb dologra...

Brandon

- Vadítóan szőke akarok lenni! – kiáltottam el magam, de hogy ez a mondat honnan jött… hát, magam sem tudom. Igazából, ha józan lettem volna, akkor egészen biztosan nem mondtam volna ilyet, mivel nem is akarok szőke lenni, na meg persze alapból nem ordibál ilyet az ember az éjszaka kellős közepén. Hiába mondják azt, hogy a részeg ember az igazat mondja, de ez a kijelentésem egyáltalán nem volt igaz. Teljesen meg vagyok elégedve a hajammal, különben is, a szőkéknek folyton hallgatniuk kell azokat a nyomorult vicceket.
Ahogy ott feküdtem az ágyon, szinte meg sem éreztem, hogy Brandon hozzám ért, csak mikor már a hátamon járt az ujjával. Beleborzongtam az érintésébe, a hideg végigfutott rajtam. Libabőrös lettem, s éreztem égető tekintetét magamon. Már a nyakamnál járt, én pedig automatikusan kicsit hátradöntöttem a fejemet. Régen rettegtem volna ettől, régen már a puszta gondolata is megriasztott volna, szóval ettől is volt olyan különös a helyzet. Mert egyáltalán nem féltem, ami talán az alkohol bódító hatásának volt nagy részt köszönhető. Meg a kíváncsiságnak is. Hiszen azért valljuk be, Brandon nagyon is vonzó pasi, és melyik lányt ne érdekelné, hogy milyen lehet ő közelebbről is. Milyen lehet végigsimítani az izmos felsőtestén, és milyen lehet csókolni az ajkait, miközben az ember elveszik azokban a kék szemekben?
Csakhogy nekem barátom van. Próbáltam ezt észben tartani, annak ellenére, hogy már ki tudja, mióta nem láttam Christ, és hogy vajon ő hogy van. Talán azt hiszi, meghaltam, és már rég továbblépett rajtam, vagy az is lehet, hogy még mindig reménykedik, hogy visszatérek. Összeszorult a szívem, ha ezekre gondoltam, de mikor a mellettem lévő Brandonra néztem, egyszerűen ő vette át Christian helyét a fejemben. Csak bekúszott az elmémbe, megfertőzte azt, bármennyire is próbáltam küzdeni ez ellen. Az alkohol nem segített túlságosan.
Kissé csiklandósan húztam össze magam, ahogy belecsókolt a nyakamba, de ahogy ajkai újból bőrömhöz értek, lehunytam a szememet.
- Csodálatos. – sóhajtottam, és egy pillanatig bármiféle bűntudat nélkül élvezkedtem. Hazudnék, ha azt mondanám, nem esett jól, de hirtelen kapcsolt az agyam, és nyeltem egy nagyot. Újból ránéztem Brandonra, beleharaptam a számba, és gondolkoztam, már amennyire ez lehetséges volt. Azon járt az agyam, hogy mi lenne most a legésszerűbb tett, és próbáltam Chrisre koncentrálni, meg arra, hogy mennyire szeretném már látni, aztán hirtelen beugrott valami. Talán felhasználhatom ezt az alkalmat egy újabb lehetőségért. Még ha ez a módszer nem is a legtisztább.
- Ne nézz így, úgy is tudom, mit akarsz. És egy alkut ajánlok. – szólaltam meg némi tétovázás után, és talán nem is az ép eszem, hanem az alkoholtól fűtött érzelmeim mondatták ezt velem. Lassan átnyúltam felette, arcunkat már csak pár centi választotta el egymástól, majd én is a szekrényre helyeztem a poharamat, azután pedig az oldalamra fordultam, vele szemben. Szemeimet mélyen az övéibe fúrtam, és mutató ujjammal a mellkasán kezdtem körözgetni. – Ma este a tiéd vagyok, azt teszel velem, amit csak akarsz… De! – kis hatásszünetet tartottam – Ennek ára van. Elintézed nekem, hogy a közeljövőben találkozhassak Christiannal. – tisztán éreztem a saját szívem dobogását, és valószínűleg nem fogtam fel, hogy ezzel mit kezdeményeztem, de úgy éreztem, most tényleg bármit megtennék annak érdekében, hogy találkozhassak Chrisszel.

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Nvtelen-1.png)

+ 1 6

Csodálatos... Hányszor hallottam már ezt a szót... hányszor hallottam kiéhezett nők édes ajkai közül kilehelni. És akárhányadszorra is történt meg, mindig éreztem benne a kihívást. Olyan sok nőt hódítottam már meg... oly' sokan vontak falat maguk köré, de végül mind megtörtek. Mind. Imádom a nőket. Egyszerűen rajongok értük, ahogy hűvös közönnyel próbálják megjátszani magukat, hogy mennyire nem izgatja egy férfi közeledése. Fittyet hány arra, hogy ki vagyok, és honnan jöttem... Mindegyik kéreti magát, mert ez jelenti nekik az örömöt. Elismerésre vágynak, és mi, férfiak, azért vagyunk, hogy ezt megadjuk nekik. A nők szeretik érezni, hogy a kezükben van a gyeplő, hogy irányíthatnak, és kéjelegve nézik végig, ahogy mi mindent megteszünk értük, csakhogy a miénk lehessen, akár egy éjszakára, akár egy életre. Én pedig szeretem ezt az érzést megadni nekik. Hiszen, a nők is tudják, hogy egy férfinak az igazi kihívás a lényeg. A vadászat alatt az üldözött keresése, megszállott üldözése okoz örömöt. Hogy küzdesz érte, így izgalmassá téve az összes eltelt másodpercet. A vad, pedig szereti a játékot. Hiszen játszunk egymással. Ő menekül, én üldözöm. Ő tartózkodik, én küzdök. A harc minden egyes eltelt perce fokozza az izgalmat, és az elért vörös ajkú cél értékét. Annál édesebb a jutalom...
Ezzel a félmeztelen lánnyal itt... minden úgy indult, ahogy a vadászat elején szokott. Egy-két pohár ital, lehengerlő mosoly, visszautasíthatatlan ajánlat. De ezúttal nem volt hosszú a harc, unalmas volt, így le is mondtam a keserű jutalomról. Nem érdekelt, mert nem volt izgalmas, egy cseppet sem volt fontos. A zsákmánytalan vadászat egy röpke kitérő volt - ekkor még úgy gondoltam. Ki hitte volna, hogy valami más kezdetévé válik. Valami furcsa, groteszk kötődéssé? Csupán mulattattam magam, amikor folyosókon feltűnően figyelni kezdtem, mire ő ijedten próbált menekülni, mint egy fehér nyuszi. Aztán... telt az idő, és dolgok csak úgy megtörténtek. Az események folytak egymás után, mint valami undorító, ragacsos, fekete szurokfolyó. És visszatértünk az elejére. A legeslegelejére. Arra az egy-két italra, arra a lehengerlő mosolyra, és arra a visszautasíthatatlan ajánlatra. Ismét felteszem magamban a kérdést: ki hitte volna, hogy vadászok, de anélkül, hogy tudnék róla? Ugyan, senki. Jómagam is meglepődve állok, illetve fekszem az esemény előtt. De, ha már így megvilágosodott a dolog, ideje foglalkozni vele, és a lehető legjobbat kihozni belőle, több, mint fél éven át tartott a hajsza, kellőképpen édes már a gyümölcs.
Ideje elfogyasztani.

Mondata valahol nem döbbentett meg, de a felszínen mégis. Sok mindent vártam ittas ajkaktól, de ezeket a szavakat nem. Érdeklődve figyeltem, ahogy leteszi a poharat, és visszafekszik hozzám, majd hozzámér. Miközben belekezd, tekintetem elkalandozik testén. Végig a mellein, hasán, fehér bugyija vonalán, hosszú lábain... Teljesen elmerülök finom vonalai gyönyörűségében, és már érinteném meg őket, de... igen, a de. Szemeim visszapattannak a mélybarna íriszekre. Furcsamód teljesen józannak, és tisztának hatottak, ahogyan a szavai is. Látszott, hogy komolyan gondolja. Feltétele hallatán elmosolyodom. Már merészebb dolgokra gondoltam, és szinte nevethetnékem támad, de végül visszafogom magam, és egy mosoly kúszik fel arcomra. A lehető legközelebb hajolok az arcához, kezemmel megfogom csuklóját, és elhúzom a mellkasomtól, miközben várakozó szájára lehelem a biztosítékot.
- Ígérem... - csupán két másodpercet hagyok neki, és ajkaimmal közrefogom övét, és lassan, csókolni kezdem.
Hátamon végigfut a hideg, szinte érzem, ahogy a vér száguldozni kezd ereimben, hiszen olyan rég érezhettem nő őszinte tapintását... Igen.. hiányzott ez a forróság, ami hirtelen körülvesz mindent, és szinte égetően hajtani kezd, hogy cselekedjek.
Egy hirtelen mozdulattal hátára döntöm, és már rajta is vagyok. A csókot nem hagyom félbe. Egyik kezemmel derekához nyúlok, másik kezemmel tarkóját támasztom meg - és felhúzom ülésbe. Kezeim végigsimítanak lapockáján, és a melltartókapcsot egy másodperc alatt kikapcsolom. Gyengéden lehúzom róla a pántokat, és félredobom. Egyelőre nem engedem meg magamnak, hogy megcsodálhassam fiatal, feszes melleit. Kigombolva ingemet, elhajítom azt is, és visszafektetem a selyemtakaróra. Nedves ajkaimat elhúzom övéitől, és nyakába fúrom magam. Kicsit megszívom őket, de épphogy csak. Érzem, ahogy a testemben a vér egy irányban lefelé halad.
Egy gondolat szaladt át bódult elmémen, így füléhez kúszok.
- Ne félj... Vigyázni fogok rád. - mondom komolyan.
Bizonyára nem volt még ilyen élménye ezelőtt, ha mégis... akkor is: ő nem Monique.
- Csak élvezd. -
Csókot lehelek kulcscsontjára. Aztán az egyik kerekded mellére, majd a másikra. És egyre lejjebb haladok. Szépen... lassan.

Brandon

16+ vagy mi ;D

Kérésem talán egy kis semmiségnek tűnhetett. Talán súlyosabb dologra számított, és meg is értettem volna, ha kinevet. Egy bizonyos fokig. Mert tudom róla, hogy neki ez akkora dolognak tűnhet, mint elefántnak a bolha, hiszen neki talán még soha nem kellett ilyenért könyörögnie, hogy láthassa, akit szeret, de nekem, mint egy másik, apró bolhának ez maga a minden. Semmi mást nem akartam jobban, csak látni Őt, Christiant. Még ha mindezek után már nem is akar többet látni, csak meg akarom tudni, hogy jól van-e. Az nekem már bőven elég lenne, ha a saját szememmel meggyőződhetnék róla, s ezért is teszem azt, amit teszek. Még ha tudom, hogy ez egyáltalán nem helyes, és még az sem mentség, hogy azért csinálom, mert…
De egyedül csak így láthatom, s pont ezért néztem olyan eltökélten Brandonra. Muszáj megígérnie, nem utasíthatja vissza. Másképp nem érhet hozzám, és nagyon is láttam rajta, hogy akar engem. Nem érzelmileg, nem kötődve hozzám, csupán ki volt éhezve, én pedig felhasználtam ezt az alkalmat egy másik lehetőség érdekében. Önként dalolva kínáltam fel magam neki, egy olyan kis csekélységért cserébe, ami nem okoz neki gondot, hogy elintézze, ezáltal pedig kiélheti a vágyait, hiszen már ezt akarta fél éve is, nem?! Amikor ott, a sikátorban elcsavarta a fejemet, ám aztán inkább megkínzott, majd miután kiélvezkedte magát a nyomoromon, otthagyott. Már akkor erre ment ki a játék, nem igaz?

Amíg nem válaszolt, mintha csak órák teltek volna el. Csak köröztem a mellkasán, újból és újból leírva a köröket várva arra az egyetlen egy szóra, ám mikor megfogta a csuklómat, ismét a szemébe néztem. Már akkor tudtam, mit fog mondani, és ettől apró mosoly kúszott arcomra, ám mégis, mikor meghallottam azt a bűvös szót, furcsa érzés kerített a hatalmába.
- Ígérem... - szemeim szinte könnybe lábadtak, s mintha darabokra szakítottak volna legbelül. Itt és most lezárult bennem valami. Valami, ami azok közé a dolgok közé tartozott, melyek nem engedték, hogy teljesen megváljak a régi önmagamtól. Melyek még tartották a lelket abban az ártatlan, naiv kis lányban, aki bennem élt, ám ezzel a szóval végleg meghalt bennem az a lány. Ez már valami új kezdetét jelentette, mely nem feltétlen ígért jót, de én mégis ezt az utat választottam. És már nincs hátraarc. Ez az, amit legfőbbképpen megtanultam az eddigi halálfaló létem alatt, soha nem fordulhatok hátra.
Brandon ajkainak érintésére eszméltem fel. Nem siette el, s csókja akár a méreg, úgy terjedt szét testemben. Belülről égetett, és egyenesen a pokol kapujába vitt, a bűnök barlangjába.
Újból libabőrös lettem.
Egyszer már érezhettem ezeket a puha ajkakat az enyéimen, egyszer már tapasztalhattam milyen is a nagy Brandon Graynek a csókja: hűvös, de mégis olyan érzéki, hogy az embert szinte elevenen felégeti a vágy, és többet akar belőle. A teste önálló életre kel, és nem nyugszik el addig, amíg még többet nem kap belőle. Még, még, még!
És én most itt vagyok alatta. Még ha csak kényszerből is csinálom az egészet, de valahogy mégis, minden egyes porcikám kívánja azt, hogy Brandon hozzáérjen, megcsókoljon. Ez már egy visszafordíthatatlan folyamat, és csak akkor nyugszanak el a gondolataim, ha ma este megtörténik a dolog: az övé leszek. Az alkohol sikeresen elérte azt, hogy még élvezni is tudjam a dolgot.
Mohón csókoltam vissza, mintha csak attól tartottam volna, hogy itt megáll, és véget vet az egésznek, s miközben felültetett, nyaka köré kulcsoltam a kezeimet. Levette a melltartómat, amitől szabadabbnak éreztem magam, és csak csókoltam és csókoltam. Ujjaim néha belefutottak egy-egy tincsébe, olyankor beletúrtam hajába, majd mikor ő is megszabadult a felsőjétől, és visszafektetett, kezeim felfedezőútra indultak. Végigsimítottam izmos felsőtestén, majd egy pillanatra megálltam, és lehunyt szemekkel élveztem ajkai kényeztetését nyakamon. Nem gondoltam bele abba, hogy milyen lesz, ha már az összes ruhadarab lekerül rólunk, én szinte már így is meztelen voltam, szóval miközben fülembe suttogott, az én kezeim kissé remegve lejjebb csusszantak, és a nadrágjának gombjával kezdtek bajlódni. Hamar megvoltam vele, majd úgy hagytam, csupán csak egy utalást tettem ezzel, hogy arra már nincs szüksége.
- Köszönöm. – suttogtam halkan. Ezt nem csak az előbbiekre értettem. Hanem mindenre. Arra, hogy nem hagyott magamra, hogy hozzáköltözhettem, és arra, hogy tett nekem egy ígéretet. Azt pedig tudom, hogy be fogja tartani.
Csókját ezúttal már nem ajkaimon érezhettem, hanem kulcscsontomon, majd melleimen, és fokozatosan egyre lejjebb, számat pedig egy halk, elégedett sóhaj hagyta el. Testemet elöntötte a forróság, és már nem az járkált a fejemben, hogy ez mennyire nem helyes, hanem az, hogy Brandon egyre lejjebb jár ajkaival…

(http://i1031.photobucket.com/albums/y376/BarbaraKenneth/RPG/Nvtelen-1.png)

+ 1 8

There are things, I have done.
There's a place, I have gone.
There's a beast, and I let run.
Now it's running my way.

Oroszlánként akar csókolni, s mégis kétségbeesett, menekült gazellaként teszi ezt. Testem alól irányításomat elvesztve a mozdulatok követik egymást, de tudatom bódulata megfertőződik a bűntudat halvány, de annál keserűbb mérgével. A lány, akit a háború nővé nevelt elveszett és nyomorúságos. Lemondott a jóságáról és igazi személyiségéről, lelkéről, így átadja magát a nyomorúságnak, annak a nyomorúságnak, ami elragadta őt korábbi életéből, s véres cafatokra szedte őt. A törékeny gazella kétségbeesetten menekül, de a lábai már nem bírják, s az oroszlán elkapja, hogy aztán éles fogával húsába haraphasson.

Teljesen elborít a kéj, az alkohol kivételesen hat rám, úgy, mint ritkán. Engedem, hogy vérem felhíguljon a méreggel, átmossa ereimet, átmossa elmémet, elsötétítse aggályaimat. A hideg vért, a tiszte elmét vad lovascsordaként tapossa el, de hulláikból nem bél- és vérszag szabadul fel, hanem egy olyan elsöpörhetetlen hatalom, ami minden állatot a földre kényszerít, közte a halandó embert is, mint én. Delírium.

Mellei nem túl nagyok, de tökéletes vonalai kárpótolnak, libabőre pedig felizgatja fantáziámat. Mellbimbója megkeménykedik, egy pillanatra megnyalintom őket, csak hogy egy felszakadt sóhajt hallhassak ajkai között kiszűrődni. Köldökénél megállok, hiába haladnék lejjebb, bódult eszem mégis vészharangot kongat. A lány még romlatlan.
Nyelvem hegyével alig érintem fehér bőrét. Lassan körözök köldöke körül, majd egy csókot lehelek kicsit lejjebb. A láthatatlan kör fölé emelem ajkaimat és gyengéden fújom ki hideg leheletemet bőrére, ami bizonyára meghozza a hatását. Lassan végighaladok a körön, a lány receptorai bizonyára maximális fokon égnek, és az pontosan elég ahhoz, hogy a lány önmaga is olyan állapotba kerüljön, mint én. Egyre jobban feszít belülről a vágy, úgy érzem, hogy nem bírok magammal, bármelyik pillanatban rávethetném magam, hogy holmi vámpírként beleharapjak, vérét szívjam, lelkét szippantsam, testét uraljam.

Hirtelen felpattanok róla, és a halványan világító lámpát teljesen lekapcsolom, így hirtelen teljes sötétség borul a szobára. Lecsúsztatom magamról a maradék ruhadarabokat, és ismét az ágyra fekszem, de ezúttal mellé. Az ablakon át észrevehetetlenül beszűrődő fény sejtető félhomályt szolgáltat. Kezemmel végigsimítok felsőtestén, megmarkolom egyik hetyke mellét, majd tovább csúsztatom tenyerem. Belső combját szenvedélyesen megmarkolom majd visszaveszek a tempóból. A bugyit lehúzom róla, visszafelé kezeim végigsimítják sima lábát, meg sem állnak szeméremdombjáig. Masszírozni kezdem kezemmel, szemeimmel arcát figyelem. A lány még romlatlan.

A félhomályban kidomborodó idomai elmém utolsó tudatos gondolatát is kiűzik fejemből. Egy laza mozdulattal felette termek, kezeimmel kitámasztom magamat. Mélyen a szemeibe nézek, csípőmet előre tolom, testünk összeér. Hangosan szuszogok a vágytól, de csak az arcát nézem. Közelebb hajolok hozzá, ajkaim résnyire kinyílva várják a beteljesülést. Lassú mozdulatokat teszek, óvatosan vonaglok rajta, tekintetemet egy percig nem veszem le szemeiről. Reszkető lelkéig nézek, kék íriszeim kivételesen nem hideget, hanem melegséget árasztanak.
Behunyom szememet, nedves ajkaimmal megcsókolom, majd egy határozott csípőmozdulattal véget vetek leányságának.
A lány utolsó darabkáját is elveszítette előző életéből. Innentől kezdve nem egy meggyötört lány, hanem egy gyönyörű, nyomorult, elkínzott, megromlott, erős nő.

Roxfort RPG

Múlt => London mugli része => A témát indította: Mrs. Norris - 2012. 02. 15. - 18:43:15