Roxfort RPG

Itt mindent meg lehet találni, amihez csak szükség lehet a mágikus tréfákhoz. A roxforti fiatalok körében nagyon népszerű ez a bolt.

*Véééééégre egy ujabb Roxmortsi hétvége. Lelkesedésemet nem is tagadhatnám le, ugyanis az arcomon tanyázó szünni nem akaró vigyor önmagáért beszél. Végre magam mögött hagyhatom a Roxfortot, ha csak egy kis időre is. Ma elhatároztam magamban még a Griffendél toronyban, hogy ellátogatok Zonkó csodabazárába. Még nem voltam ott, de azt mondják csuda klassz hely. Kíváncsi vagyok rá hogy miféle tréfához való kellékeket lehet ott kapni. Nem titkolt szándékom, hogy veszek néhány dolgot a bazárban, hisz azért megyek oda. Már úgy megtréfálnám valamelyik tanáromat. Különösen Piton bát. Nem kedveltem sose, és meghült bennem a vér szó szerint, amikor idén ő vette át a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy oktatását. Az a tantárgy volt eddig a kedvencem, de mióta Piton tanítja.* ~De legalább a bájitaltan tanár jófej.~ *Fogalmazódott meg bennem a pozitív gondolat, noha nem lelkesített a gondolat cseppet sem, hogy az ex kedvenc tantárgyamat most már Piton tanítja. Mi jöhet még? Bele se merek gondolni. Kissé sok a furcsaság a Trimágus tusa óta, és mióta azt rebesgetik, hogy Voldemort visszatért. Tudom, tudom, mindenki tudjukkiként emlegeti, de én nem félek tőle. Bátorságomat, és merészségemet Auror szüleimtől örököltem.* -Á a fene egye meg! *Mérgelődök fennhangon amiért a fekete pólóm beakadt a kapuba, ami Roxfortot választja el a külvilágtól. Egy gyors vizit után megállípíthatom, hogy a pólómnak semmi baja.* -Jó Reggelt. *Köszönök, majd felmutatom a szüleim által aláírt engedélyt a Roxmortsi kirándulásra. Ahogy kiengednek felszabadultnak érzem magam. Hiába egykis kiruccanás csodákra képes. Azonnal a Csodabazár felé veszem az irányt miután leértem a falucskába, amit csak és kizárólag varázslók laknak. Szép hely, de számomra nem szebb mint a Skót felföld.- Jó napot! *Köszönök a boltosnak, majd elindulok a polcokhoz, hogy "terepszemlét" tartsak.

* Reggel izgatottan ébredtem fel elvégre egy újabb roxmortsi hétvége elé nézünk. Kipattanok az ágyból és szaladok is készülődni. Zuhany után sietve magamra kapok egy farmert és egy kék pólót, felcsatolom a hajam, majd már szaladok is le a többiek után a kapuhoz. Sietősen előhalászom a zsebemből a már kicsit gyűrött engedélyt, amit a nagybátyám írt meg nekem, majd már távozom is a kastélyból. Alapvetően második otthonomnak tekintem a Roxfortot félreértés ne essék, de néha napján pláne, mikor ilyen szép idő van, szeretek inkább a falain kívül lenni. Lassan sétálva elindulok a faluba, élvezem közben, ahogyan a lágy szél fújja az arcomat. Ilyen melegben ez nagyon is érzés. Nemsokára már le is érek Roxmortsba, elhatározom, hogy benézek egy kicsit Zonkóhoz. Kéne már valami jó kis dolog amivel megviccelhetem egy kicsit a háztársaimat, vagy azt a nagyszájú Lamartint, ha esetleg újra látom. Benyitok az üzletbe, illedelmesen köszönök és elindulok nézelődni az érdekesebbnél érdekesebb tárgyak között. Hatalmas polcok vannak minden felé, telis-tele mindenféle csodás dologgal. Látok trágyagránátokat, csali zaj gépet, valami süveget, aminek mit ne mondjak érdekes a díszítése és még sorolhatnám. Valami égett szag csapja meg az orrom és észreveszem, hogy az egyik alsós fiú egy olyan pennát ejt a földre, ami ha írni kezdenek vele kiégeti a papírt. Nemsokára meg is akad a szemem valamin. Jobban mondva valakin aki szintén elmélyülten keresgél a polcokon. Oda megyek és halkan, hogy ne ijesszek rá megszólalok.*
- Szia jó reggelt- *mondom mosolyogva  miközben észreveszek valami pálcát amit ha megnyomsz kétoldalt égetni kezd és valami visító hangot ad ki. *
~ Hűűű nem semmi az biztos. SVK-ra egész érdekes lenne egy ilyennel bemenni. Piton kiakadna az biztos, bár a büntetés is egész szép lenne amit utána kapnék tőle az is fix. ~
* Habozok egy kicsit végül Conniehoz fordulok a kérdéssel hátha ha ő eldönti a dilemmámat*
- Szerinted vegyek egy ilyet SVK órai csíny céljából, vagy inkább ne? - *kérdezem, az ötletre valahogy egy huncut mosoly jelenik meg az arcomon*

Magamra húzom a takaróm, ezzel jelezve, hogy semmi kedvem nincsen a mai nap folyamán kikelnem az ágyból. Bizony. Eszem ágában nincsen, szeretnék végre egyet lustálkodni. Szerintem megérdemlem. Miért? Azért. No. Átfordulok a másik oldalamra, de nem tudok a többiek csivitelésétől aludni. Mindenki épp azt tárgyalja, hova fog ma menni Roxmortsban, mit fog venni, mit fog csinálni. Connie is hatalmas lelkesedéssel készülődik Zonkóhoz.. Sóhajtok egy nagyot, és végül én is felkelek az ágyamból. Elvánszorgok a fürdőig, veszek egy gyors zuhanyt, majd magamra tekerem a törölközőm. Kint leülök az ágyamra, és továbbra is azon morfondírozok, vajon menjek, vagy ne menjek. Közben a Patricktől kapott medálomat forgatom az ujjaim között. Úgy döntök, mégis lenézek a faluba, s meglátogatom a boltban Fredet és George-ot. Úgyis régen találkoztam már velük, jól esne egy kicsit olyanokkal is beszélni, akik tudnak valamit a Rendről. Bowen nem igazán mer erről a levelekben írni, ami érthető is, hiszek bármikor elkaphatják a baglyot és illetéktelenek kezei közé kerülhetnek olyan információk, amik visszavetnék a Halálfalók elleni küzdelmet. Legszívesebben én is keresztapám oldalán harcolnék ellenük, de még nem lehet, nincs itt az ideje. Megfordult egy párszor a fejemben, hogy hipp-hopp eltűnök a suliból, de aztán mégis meggondoltam magam. Elvégzem a hatodikot, aztán meglátjuk, mi lesz utána. Ha Bowen nem engedi a dolgokat, akkor megpróbálkozom Lupinnál, hátha sikerül a Rendbe felvételt nyernem, elvégre már nagykorú vagyok, csatlakozhatnék hozzájuk.
Egy hangos sóhaj hagyja el ajkaimat, amit már senki sem hall, lévén a háló teljesen kiürült, s most már mindenki útban van Roxmortsba. Lassan én is összeszedem magam végre, felöltözök, megcsinálom a hajam, majd elindulok a faluba. A kapunál Frics furcsa szemekkel méreget, mint aki gyanús dolgot lát a mögött, hogy jóval a többiek után indul el. Nem mondtam semmit neki, csak rávigyorogtam. Útközben eléggé ellaposodott a hangulatom, valami furcsa, nehézkes érzés lett úrrá rajtam. Nem tudom megmagyarázni, mi miatt. Reménykedtem abban, hogy a Wesley ikrek majd kicsit feldobnak a sok újdonságukkal és vicces dolgukkal, amiket mostanában fejlesztenek.
Bent a faluban a szokásos zsivaj fogadott, tanárok, diákok egyaránt itt voltak. Az ismerősöknek köszönésképp biccentettem egyet, de nem óhajtottam most senkivel sem beszédbe elegyedni. Zonkó csodabazáránál azonban megálltam egy pillanatra, ugyanis kiszúrtam bent Conniet és Elektrát. Egy hirtelen ötlettől vezérelve beléptem a boltba, s amilyen halkan csak tudtam, mögéjük lopóztam, remélve, hogy nem figyelnek fel rám s így rájuk hozhatom a szívbajt. Épp valami furcsa pálcát szemlélgettek, aminek a láttán felvontam a szemöldökömet.
- Ezzel mégis mi a célotok? Csak nem venni akartok egyet valakinek ajándékba? - szólalok meg vigyorogva hirtelen a hátuk mögött. Na igen, néha, ha akarom, én is tudok elég szenyó lenni és halálra tudom rémiszteni az embereket a hirtelen felbukkanásaimmal.

*Nagyban válogatom a vicces varázskütyüket, amikkel feltett célom megtréfálni Piton professzort amikor megüti fülemet egy ismerős hang. A hang irányába pillantok. Elektra az.* -Szia! Neked is jó reggelt! Ha Roxmortba megyünk mindíg jó a reggel. *Vigyorgok a lányra. Mi tagadás jó ötlet volt tőlem hogy ide jöttem. Itt sok klassz dolog vár arra hogy magaddal vidd, ha valakit jól megakaksz tréfálni, és Elektra szavaiból ítélve neki is az a célja, hogy valakit megtréfáljon, pontosabban fogalmazva SVK órai csínyre készül.* -Háát tudva hogy Piton bá az SVK tanár sajna a válaszom igen. De azért vigyázz, lehetőleg ne feltünően csináld. *Vállalom fel nem tetszésemet szemöldökráncolva Piton bá ellen. Nem titkoltam soha, és nem is fogom hogy mennyire nem tetszik a szitu, hogy ő lett az SVK tanár. Hova fajul a világ? Pitonból SVK tanár, aztán Voldemort visszatárásét rebesgetik.. Egyre több a furcsaság errefelé. és ahogy haladunk az idő rohanó vonalán egyre nyilvánvalóbb lesz. Leginkább auror apámat, és anyámat  féltem, akik Voldemort ellen és a csatlósai ellen harcol. Csak neki kne essen bajuk. Bár folyton azt mondogatják, hogy túl fiatal vagyok még a halálfalók elleni harchoz én mindenre kész vagyok. Tudom veszélyes népség a halálfalók bandája, de azért kitartással lehet ellenük harcolni, noha rendkívül  nagyhatalmú boszorkányok harcolnak a sötét oldalon. Azonban inkább el is terelem a rossz gondolatokat, pontosabban egy szintén nagyon ismerős hang ránt vissza a gondolkodásból. Josie lép a hátunk mögé, és tréfásan megkérdezi mit akarunk a vicces holmiktól, csak nem ajándékba szánjuk valakinek?* -Hát a mi drága Piton bácsinknak érik egy ilyen tréfa. Azok után hogy a múltkor megszivatott SVK órán megérdemelné.. *Fortyogok fennhangon.*

 
Na igen az tény és való, hogy kijár már neki egy kis tréfa. Nem is értem, hogy Dumbledore, hogy volt képes kinevezni SVK tanárnak. Évekig mentek a pletykák, hogy Piton mióta meg akarja szerezni azt a tantárgyat, de az igazgató úr mindig másra bízta azt a posztot. Nem értem, hogy hirtelen miért változott meg a véleménye. - * mondom elgondolkozva miközben alaposan szemrevételezem az előttem lévő tárgyakat. Valami furcsa érzés járja át a testemet. Nem titkolom, hogy félek. Megsokasodtak a rossz előjelek és a rossz hírek. Mindenhol eltűnésekről lehet olvasni, ez világosan bizonyítja, hogy Voldemort visszatért, még azok számára is akik eddig kételkedtek. A minisztérium persze megpróbálja úgy beállítani a dolgokat mintha Harry hazudna, vagy kisebbnek állítják be a bajt mint amekkora. Ráadásul most, hogy Piton lett az svk tanár a dolog még rosszabb. Felreppentek olyan pletykák, hogy Piton is halálfaló, amit egyre inkább kezdek elhinni, de persze nem mondom el senkinek, mert magamnak sem és másnak sem akarok bajt okozni. A gondolataimból a hirtelen mögöttünk termő Josie ráz fel.  Kiráz a hideg és elejtem a pálcát amit a kezemben tartok és a szívem is majd kiugrik a helyéről.*
- Hé meg akarsz ölni vagy mi? - *fortyogok miközben lehajolok és felveszem a pálcát a földről aminek szerencsére nem lett baja majd csúnyán nézek a lányra*
- A szívbajt hoztad rám Josie. Amúgy szia - * oké elismerem nagyon megijedtem mert tényleg nem számítottam a lányra. Majdnem pálcát rántottam rá, csak már időm nem engedte. Na igen ez mondjuk egy támadásnál nem szerencsés dolog, hogy leblokkolok mert az az életembe is kerülhet. Kicsit megnyugszom és úgy kezdek el neki válaszolni. *
- Ajándékba? Nem, dehogy. Azon gondolkoztunk, hogy Piton óráján kéne vele egy kis csínyt elkövetni. Mi a véleményed?

A kis rémisztgetésem sikerrel járt, legalábbis Elektránál mindenképp, mivel kiejtette a kezéből a vicces pálcát, amit meglehetősen alaposan igyekezett tanulmányozni. Jót kuncogok barátnőm ijedtségén, aki azzal „fenyeget”, örüljek, hogy nem rántott rám pálcát. Mondjuk sok félnivalóm nem lett volna, max kapok egy kisebb rontást az arcomba, de ennyi. Kérdésemre mindketten azt válaszolják, hogy Pitonnak akarnak örömet szerezni valami kedves tárggyal, amire valószínűleg borzasztóan bamba arccal bámulhatok.
- Nektek komolyan elment az eszetek...- p illantok hol Conniera, hol Elektrára. - Pitont akarjátok megtréfálni? Neki köztudottan nincsen humorérzéke, csajok. Ha még Flitwicknél, vagy Lumpslucknál próbálkoznátok, rendben. De hogy pont Pitonnál... - vonom fel a szemöldököm. - Persze, ha mindenáron büntetőmunkát akartok nála kiharcolni, hát tessék, de akkor valószínűleg így fogtok járni...- mutatom a kezeimet, amik még mindig sebesek a legutóbbi alkalom óta. - Halott futóférgeket kellett kiszednem az élők közül...kesztyű nélkül. - nyomom meg a hangsúlyt. - Szóval én a helyetekben nem packáznék vele. Ki tudja, mire képes. - jegyzem meg komolyan, majd melléjük sétálok, s szemrevételezem a viccesebbnél viccesebb tárgyakat. Le a kalappal George-ék előtt, hogy képesek voltak túlszárnyalni a nagy mestert és számos újítást hoztak a piacra. Na igen, jut eszembe...hozzájuk indultam eredetileg, de most hogy menjek oda? Elvégre nem vásárolni megyek, hanem beszélgetni, s a csajokat nem vihetem oda magamról, hogy előttük csacsogjunk a Rend viselt dolgairól, még ha virágnyelven is beszélnénk róla. Rájuk mosolygok, majd átsétálok a másik oldalra.
- Na, vesztek akkor valamit másnak a megviccelésére, vagy továbbra is Pitonnal akartok szórakozni? - vigyorgok rájuk. Én sem bánnám, ha valaki végre megleckéztetné, de ehhez sajnos mi még kevesek vagyunk. Piton tapasztalt és nagyon jó mágus, észnél kell lennie annak, aki vele újat húz.

Elektra és Josie



*Jót kuncogok Elektrán amint megijed Josie tréfáján. Nah igen, én hajlamos vagyok ilyesmire. Arra viszont nem számítottam, hogy Josie ellenezni fogja a kis "ártatlan?" tréfánkat Piton bá ellen. Figyelmesen hallgatom végig amit mond. - Nektek komolyan elment az eszetek...  Pitont akarjátok megtréfálni? Neki köztudottan nincsen humorérzéke, csajok. Ha még Flitwicknél, vagy Lumpslucknál próbálkoznátok, rendben. De hogy pont Pitonnál... *Méltatlankkodik Josie, és bizony bekell látnom van abban valami amit mond. Pitonnak tényleg nincs humorérzéke.. Legalábbis ilyen kaliberű tréfához semmiképpen sincs. Na nem mintha másmilyenhez lenne.* -Igazad van Josie. Tényleg nagyon nem frankó ötlet Piton bával ujjat húzni. Te jó ég ez elmebeteg. *Hülledezek miközben Josie kezeire veszek egy pillantást. A fene egye meg Pitont, hogy ezt művelte vele.* -Amúgy mit vétettél ellene, hogy ilyen kárhozatra ítélt az a.. *Inkább nem is folytatom a mondatot, mert megsértődne a pennám, ahogy Josie mondaná. Ám ahogy Fredéket szóba hozza rögtön mosoly terül szt az arcomon.* -Ó már vagy ezer éve nem láttam őket. Mióta csakúgy leléptek a suliból. Pedig nagyon bírtam a búrájukat. Fredét különösen. De isz tudsz róla Josie. *Nevetek a legjobb barátnőmre miközben kezembeveszek egy trágyagránátot.* -Ez profi tréfa lehet még valakinek. *Huncut vigyor jelenik meg a szám szélén. -Amúgy meglátogathatjuk a Weasley ikreket, ha gondoljátok. *Villantom meg az ötletet. Ha eddig elcseszett napunk lett volna na most majd jó napunk lesz. A Weasley ikreknek jó humoruk van, nem marad bánatos ember mellettük hét mérföldes körzeten belül.* -Elektra szeretnél vásárolni te is valamit? Nekem csak ez lesz. *Kérdezem Elektrától, miközben Alastair repül be valahogy a boltba, és rászáll a vállamra.* -Rossz bagoly Alastair. Menj ki innen rögtön. Még a boltos észre nem vesz. *Utasítom a baglyot, majd az kirepül, lévén hogy okos teremtés.* -Remélem nem ijesztett meg titeket nagyon Alastair. *Fordulok a két lány felé. Tény, hogy Alastair néha félelmetes lehet nagy termetével. Körülbelül egy méternyi a szárnyfessztáva.*

Igazad van Josie, tényleg nem Piton óráján kéne ezt bevetnem. Nem normális, és a végén még engem is hasonló büntetéssel sújtana amit nagyon nem szeretnék. - *mondom felháborodva mikor megtudom, hogy Piton milyen büntetést sózott a barátnőm nyakába*
~ Ez az ember nem normális. Hol van ilyenkor Dumbledore? Miért nem veszi észre, hogy az akit felvett, és akire ostoba módon rábízta az SVK órák tartását, közönséges elmebeteg?? Komolyan mondom hihetetlen. ~
* Feleszmélek a gondolataimból és miközben a kasszához megyek próbálok figyelni a beszélgetésükre, nem tudom, hogy mekkora sikerrel, de próbálkozom. Miközben megveszem a pálcát visszafordulok a lányokhoz*
- Beugorni Fredhez és Georgehoz? Szerintem ez egy nagyon jó ötlet. Ezer éve nem láttam már őket. Bevallom nagyon hiányoznak. - * ismerem el és kifizetem a pálcát majd újra a lányokhoz fordulok*
- Nos akkor irány Fredékhez vagy előtte még akartok menni valahova? Nekem végül is mindegy, ti döntötök, csak vissza ne kelljen még menni a kastélyba. - * folytatnám a gondolatmenetemet mikor is megjelenik egy bagoly és Connie vállára repül. *
~ Jéé. Bárcsak nekem is lenne egy ilyen okos madaram. ~ * gondolom magamban vágyakozva és egy kicsit még irigykedem is a lányra, hogy egy ilyen értelmes madár van a birtokában. Igaz kicsit ijesztő a hirtelen megjelenése, de Josie akciója után már semmin sem lepődöm meg *
- Á nem Connie. Josiehoz képest semennyire sem volt ijesztő a kis barátunk.

Mr. Sky Andlesnek


Erősen sminkelt, monoklisnak tűnő tengerkék szemei gyanakodva sasolják a sort. Hálistennek EZREN vannak a boltban (komolyan, ennyi diák nincs is a Roxfortban, mint ahányan itt vannak!), és akkora a forgalom, hogy a tulajnak megdögleni sincs ideje, nemhogy a bolti szarkákra ügyelni.
Ennél nehezebb viszont kicselezni a lopásgátló polcokat és dobozokat.
Kay rendszerint egyvalamire használja a pálcáját azóta, hogy rájött, mennyire egyszerű is lenne, ha csak suhintana egyet vele, és már a kezében is lenne az áhított lemez, bizsu vagy szoknya. Aztán szó szerint kigyulladt a kis körteizzó a homloka fölött: "de hisz boszorkány vagyok, b*meg!" Na, attól a perctől kezdve Kay rászakosodott a zárnyitó bűbájokra, meg a különböző riasztó- és őrbűbájok hatástalanítására. Nem könyvből tanult, hanem gyakorlatból. A Mardekárban elég sok aranyvérűnek van rejtegetnivalója, és Kaynek amúgy is enyves a keze... Előkerültek naplók, hajfürtök, meg tiltott szerek, és Kay az elmúlt év során arra is rájött, hogy bizony a varázslóknak is van saját drogjuk...
Most viszont, az év utolsó roxmortsi kirándulásán fel akar tankolni ebből a hülye szerelmi bájitalból. Weasleyéknél nem is próbálkozik, ott túl jó a betörés- és lopásgátló rendszer, de itt annyira nem nagy kunszt.
Kinyújtja a kezét, közben meghackeli a polcriasztót egy sima összezavarással, és már nála is van az áhított fiola.
Oké, menjünk tovább, akad itt még ehhez hasonló akciós termék...
Közben a biztonság kedvéért megváltoztatja hajszínét és külsejét (a metamorfmágia veleszületett képessége), így soha senki nem ismerheti föl.
Nagyon, nagyon régóta dolgozik már ezeken a technikákon.

[Zephyr Devaux számára 8)]

1997. június
A tanév utolsó roxmortsi kiruccanását ejtettem meg.
Azon a napon a szokásosnál is többen voltak Zonkónál, a legtöbben valószínűleg nyárra táraztak be mindenféle veszélyesnek tűnő, de valójában ártalmatlan kacatot, hogy idegesíthessék a szülőket meg a haverokat és szórakoztassák magukat. Jómagam már rég nem foglalkoztam az ilyen ócska csínyekkel, csak nagy ritká ragadtattam el magam, és haszhnáltam fel valami vicces cuccot. Én egy barátomra vártam, de mint kiderült, feleslegesen. Egy barátnőjével üzent, hogy nem tud jönni, ettől pedig elég dühös lettem. Eljöttem ebbe az ostoba boltba, ahol alig lehetett valami normális, használható dolgot kapni (arról nem is beszélve, hogy még levegőt sem), nyomorgtam a tömegben, és akkor az illető még csak el sem jön... Kinn az akkoriban megszokott hűvös, általában ködös idő helyett tombolt a nyár, tűzött a nap, mindenkiről folyt a víz. Dühömben úgy döntöttem, veszek valamit én is, és majd később felhasználom hűtlen és megbízhatatlan "barátom" ellen, aki amúgy sem volt soha túl közel hozzám, de ezt már nem először játszotta el velem. Kerülgettem az embereket, rengeteget azonban képtelen voltam, és ezért a kisebb koccanások miatt folytonos bocsánatkérések közepette kószáltam a polcok közt, és kerestem a legmegfelelőbb bosszú után. Körülnéztem, de a hatalmas tömeg ellenére sem láttam sok ismerőst, olyat pedig pláne nem, aki segíthetett volna kiötleni, mit is vásároljak. Lányok csoportosultak a különleges bájitalok előtt, vásott alsóbbévesek nézelődtek a keményebb tréfák polcainál. Szinte biztos voltam benne, hogy a felsőbbéveseknek szánják a vicceket, de sosem fogják felhasználni őket. Kicsik még és vakmerőek, de nem ostobák, hogy az idősebbekkel kötözködjenek. Ennek ellenére kedvtelve legeltettem rajtuk is a szemem, hátha ötletet adnak.
Lekötött az emberek zsivaja, és örültem, hogy csendben figyelhetem őket, közben pedig csak lépkedtem tovább. Bámészkodásom közben elbambultam, és beleütköztem pár emberbe, elég keményen, nem sokon múlt, hogy a csapatból egyiküket fellökjem.
Utána kaptam volna, hogy ne feküdjön el, de gyorsabb volt nálam. Próbáltam szépíteni a helyzetet, bosszús hangomon uralkodva, közben pedig vállamat masszírozva, ami sajgott az ütéstől.
- Bocs, nem figyeltem... Nagy a tömeg, nem láttalak.
Na persze, ez pont az ellenkezőjét kellett volna eredményezze: ha egyszer sokan vannak, csak figyelek kicsit, nem? Nem. Én megint elbambultam, örültem a tömegben való elvegyülésnek, és így szépen elgázoltam valakit. Összeszorítottam az állkapcsom.
Már nem csak a találkozó elmaradása és a forróság, hanem önnön ostobaságom is dühített.

Lucas Conolly részére

1997. június
Mi is lehetne jobb dolog, mint egy jó meleg nyári napon egy kis üzletben tartózkodni több száz ember társaságában, akik mellett alig lehet elférni? A válasz egyszerű: a világon minden. A levegő állott, majd meg lehet fulladni, ráadásul ott vannak még azok a cuki alsóbb éves gyerekek, akik ordibalnak és folyamatosan letapossák  az ember cipőjén. Félreértés ne essék, szeretem a gyerekeket… Ha legalább húsz méteres távolságra vannak tőlem. Ez Zonkó csodabazárja, ahova tizennégy éves koromban tettem be utoljára a lábamat, és akkor azt hittem hogy soha többé nem jövök ebbe az üzletbe, mert már elég nagy vagyok ahhoz, hogy ilyen gyerekes dolgokat vásárolgassak. Bár megjegyzem tavaly megfordult a fejemben, hogy a nővéreimnek itt veszek ajándékot karácsonyra, viszont mégse tettem meg. Itt merül fel a kérdés, hogy akkor mit keresek mégis itt az év utolsó roxmortsi kirándulásán megszegve a magamnak tett eskümet? Nos, éppen azt a két idiótát keresem, akiknek az a briliáns ötletük támadt, hogy jöjjünk be ide. Erre mikor tíz perc győzködés után belementem a dologba, eltűnnek a tömegben. Jellemző, én meg itt ragadtam egy csapat kölyökkel körbevéve, akik egyenként is idegesítők lennének, de együtt még rosszabbak. Nem vagyok bent túl sok ideje legalábbis az órám szerint, de már olyan, mintha órák óta kéne elviselnem az itt uralkodó kaotikus állapotokat. Már a fejem is megfájdult vagy a levegőhiánytól vagy a zajtól esetleg attól a borzasztó izzadságszagtól, de az is lehet hogy mindháromtól egyszerre.
Nehéz volt haladni. Mindenki csigalassan tipegett, ami már önmagában is idegesítő a magamfajtának, aki hozzászokott a rohanáshoz és a gyors eredményeknek. Ha bemegyek egy boltba mindig három perc alatt végezek. Berohanok megkeresem, amit meg akarok venni, fizetek aztán kirohanok. Körülbelül ennyiből áll nekem egy átlagos vásárlás, nem tudok órákig nézelődni, az nem az én stílusom. Itt viszont, ha vennék is valamit, akkor maximum fél óra múlva érnék a pénztárhoz, ami nem fér bele a napi programba ugyanis már jó előre elterveztem a mai nap időbeosztását. Rengeteg dolgot akarok még csinálni, és nem akarom, hogy ezzel menjen el az idő. Megtehetném azt is, hogy most azonnal kimegyek innen és követem az időbeosztást, de egyedül semmit nem olyan érdekes csinálni, ezért először összeszedem az embereket és utána hagyom el olyan gyorsan ezt a helyiséget, ahogy csak tudom.
Van egy pont, ami után a türelmem teljesen elveszik, és akkor mindegy mibe kerül, megcsinálom, amit akarok. Ez a pillanat most jött el. Mivel elegem van a lassúzásból, elkezdtem törni az utat előre. Átgázolok a tömegen. Akik az utamba álnak egyszerűen fellököm őket és odavetek egy „bocs”-t legalábbis eleinte. Aztán megunom a dolgot és szó nélkül továbbmegyek. Csak a cél lebeg a szemem előtt: megtalálni az elkóborolt bárányokat, akikkel majd kint számolok az idióta ötletük miatt, miszerint mindenképpen be kell jönnünk ide. Annyira rohanok, hogy már kizárom a világot magam körül. Csak megyek előre és nézem az arcokat. Megszűnik a külvilág, a hangok, amik eddig idegesítettek eltompulnak. Igen, most már biztos vagyok benne, hogy túl kevés a levegő.
Hirtelen valami oldalról meglök annyira, hogy elveszítem az egyensúlyomat és a földön kötök ki. Nagyon meglepett a dolog, azt hittem, itt csak én borogatom fel a népet, de úgy tűnik tévedtem. Gyorsan felpattanok a mocskos padlóról, amit összejárt a sok diák, majd a „támadóm” felé nézek, aki valami magyarázatfélét próbál adni a történtekre.
- Ha nem látsz rendesen vegyél egy szemüveget idióta – Mondom neki ingerült hangon, miközben leporolom magam – De tudod mit? – Folyatom nyugodtan egy mosoly kíséretében – Semmi baj, megértelek. Nagyon nehéz lehet észrevenni, hogy itt mindenhol emberek vannak. Komolyan mondom, ha nem szólsz, hogy tömeg van, észre se venném, hogy itt vannak emberek. Kösz, hogy említetted. Nem is tudom hol lennék nélküled – Az iróniával teli beszédem után végre sikerül beazonosítanom az illetőt. Láttam párszor a folyosókon, és ha jól emlékszem griffendéles.
- És még minket nevez mindenki bunkónak és gonosznak pedig ti griffendélesek se vagytok szentek – Ezt már nagyobb hangerővel mondom, hogy körülöttem mindenki hallja. Ha már úgy adódott, csináljunk egy kis műsort – Odébb lökni másokat, hogy utat törjünk magunknak? Igazán szégyellhetnéd magad. Van neked lelki… lelki… izé hogy is hívják? – Gondolkozok hangosan miközben a bal kezemmel folyamatosan csettintgetek. Ettől általában eszembe jutnak a dolgok. Vagyis nem, de ez is egy olyan rossz szokás, amiről nem tudok leszokni.
- Megvan: lelkiismeret. Szóval, van neked lelkiismereted? Törődnünk kell egymással máskülönben hova fog fajulni a világ? – Egy kicsit talán eltúloztam a dolgot. Lehet, hogy elég lett volna csak az első mondatot elmondani, és utána „véletlenül” belerúgni, de persze mindig a nehezebb utat választom.

[Zephyr Devaux számára]
Vállam kellemetlen sajgása egy pillanat alatt köddé vált. A srác, akit sikerült teljesen padlóra küldenem, ingerülten ugrott nekem. Ez még nem is lett volna nagy baj, megértem, én is dühös lettem volna, ha fellöknek, bár termetemnél fogva ez nehezen lett volna megoldható. Az viszont, hogy nem hagyta abba a támadást, felhúzott. Éreztem, higy a szívem erősebbeket üt a mellkasomban, kalapál. Mélyeket lélegeztem, hogy lenyugodjak, de nem ment. Hallgattam a szitok- és sértésáradatot, egyetlen szó nélkül. Az amúgy is komor hangulatom egy csapásra átváltott hirtelen feltörő haraggá. Összeszűkült szememben kitágult a pupillám az adrenalintól, az egész testem megmerevedett. Még néhány mély lélegzetvétel, koncentráció... és a probléma megoldva. Megint a hűvös tekintet és az egyenes tartás. Kezem kilazult az ökölbeszorításból.
Arcomra én is nyugodt, megértő mosolyt erőltettem. Hála a srác előadásmódjának, páran máris minket bámultak. Nem zavart a tömeg, az viszont igen, ahogy beszélt, és amiket mondott.
- Befejezted az előadást? - kérdeztem gúnyosan felvont szemöldökkel, mikor úgy tűnt, végzett a monológgal, habár nem olyan hangosan, mint ő. Közelebb léptem. - Hát akkor hadd mondjak valamit. Én nem fogok itt parádézni - csóváltam meg lassan a fejem. - Nekem nincs kedvem játszani itt a sértettet, akkor sem, ha te nem figyeltél eléggé. A színjáték és más bemártása leginkább - ahogy a példa mutatja - mardekáros szokás, ha már a házak becsmérlésénél tartunk...
Láttam, hogy van pár zöld taláros ember körülöttem, de nem törődtem vele. Nekem ugorhattak volna, az sem érdekelt. Az a nap már amúgy is el volt cseszve, tettem rá, hogy hány alattomos ember szegezi nekem a pálcáját. A srác csettintgetése közben azonban valóban úgy éreztem, nem leszek szent, mert előkapom a pálcám, és ott, mindneki szeme láttára megátkozom. De józan eszem szerencsére átvette az uralmat rajtam, és nem hagyta eluralkodni rajtam a dühömet. A napfény, ahogy közelebb mentem, sütni kezdte a karomat.
- Senki nem mondta szerintem, hogy mi, a griffendélesek szentek vagyunk. Hogy neked ez jött le a nem tudom hány itt töltött éved alatt, az a te gondod. Mi is tudunk szemetek lenni, hogyne, csak mi nem vagyunk olyan gyakran azok, nem úgy mint egy másik ház tagjai... Kivételek persze vannak. Csak én még nem nagyon találkoztam velük - villantottam rá egy jelentőségteljes mosolyt, és halkan elnevettem magam, bár cseppet sem volt jó kedvem. Még közelebb léptem, hogy lehetőség szerint kevesen hallják, amit mondok. Nem másnak szántam a szavaim, csak az ismeretlen mardekáros srácnak. - Lelkiismeret? Te mersz lelkiismeretről beszélni, mikor itt játszod a közönségnek a sértett herceget, akinek piszkos lett a kis ruhája, mert nem figyelt, és állítasz be engem úgy, mint aki direkt neked ment? Ó - mondtam kicsit kikerekedett szemmel, rájátszósan töprengő arccal.Végül is színészkedünk, nem? - Igaz is. Ha én nem mondom, észre sem veszed a tömeget. Így mindjárt érthető, hogy miért nem láttál...
Az utolsó mondatára hirtelen nem tudtam mit reagálni. Dühös grimasz mászott az arcomra, megvetően néztem rá.
"Törődnünk kell egymással, máskülönben hova fog fajulni a világ?"
Pojáca. Fekete pólóm emelkedett és süllyedt, ahogy vettem a levegőt, szememből süthetett a düh. Zsebrevágtam a kezem. Ha gyáván azt hitte, a pálcám után kapok, hát tévedett. Erősebb volt a kísértés, hogy egyszerűen az öklömet használjam varázslat helyett...
Fogvacogtató haragom feltört, aztán alábbhagyott.
- Foglalmam sincs - válaszoltam őszintén. - Én törődöm mással. Megmondtam, hogy nem volt szándékos, ennél többet nem tehetek. Vagy esetleg pátyolgassalak? Szerinted mi lesz ebből a világból, ha minden véletlen baleseten ennyit fognak lovagolni?
Ha szópárbajt akart kezdeményezni, lehet, hogy rossz lóra tett. Már régóta gyűlt bennem az indulat. Nem akartam rázúdítani mindent, de a meleg, a tömeg, az újabb barátban való csalódás és még az igazságtalan vádak is nagyon felhúztak. Nem vagyok, soha nem is voltam agresszív alkat, de az igazságtalanság és a túlreagálás vörös posztó számomra... Kész voltam a harcra - legyen az fizikai vagy verbális.

Lucas Conolly részére

Feltűnt, hogy a srác ideges lett a kis sértésáradatomtól. Látszott rajta, hogy sokkal gyorsabban veszi a levegőt. Ez csak még jobban fellelkesített. A kedvenc hobbim mindig is az emberek felidegesítése volt. Ráadásul, ha az a valaki még griffendéles is az dupla élvezet. A körülöttünk álló emberek elkezdtek minket figyelni. Pont így terveztem, ennél jobb nem is lehetne.
- Előadás? Nem tudom miről beszélsz. Itt az egyetlen, aki csinálja a feszültséget az te vagy – Válaszolok teljesen nyugodtan – Fellöksz egy boltban és még te vagy megsértve. Az még egy dolog, hogy engem löktél fel, de miattad én is nekimentem azoknak, akik mellettem álltak csak éppen ők olyan szerencsések, hogy nem borultak fel velem. Csak mert neked valami sürgős dolgod van, bár nem tudom elképzelni mi lehet az, amiért egy ilyen üzletben rohanni kell. Még szerencse, hogy nem egy alsóbb évessel találkoztál. Komolyabb következményei is lehettek volna, ha mondjuk másba ütközöl – Itt rámutatok egy gyerekre, aki körülbelül harmadéves lehet. Hiába jön közelebb a hangerőmet nem halkítom le. Ettől még talán nem lesz halláskárosodása, ha mégis az se zavar.
- Mellesleg nem tudok egyszerre jobbra, balra és előre is nézni, te meg oldalról jöttél belém, tehát ne is próbáld mentegetni magad. Nem lehet mindenhol szemem – Forgatom a szememet – Komolyan mondom, már sajnállak. Még jó, hogy nem fogod rám az egészet. Mindenki láthatta mi történt, és egyértelmű, hogy a te hibád csak kényelmesebb a másikat hibáztatni, aki nem tehet semmiről. Mert egy alsóbb évessel meg lehet tenni mindent, ugye? – Nem tudom pontosan melyik évfolyamra jár, de az hogy idősebb nálam az biztos. Ezért biztos, hogy nem mondtam hülyeséget, bár nem sűrűn szoktam átgondolni azt, ami elhagyja a számat.
Visszatértünk a Griffendéles témára. Mindig kollektívan szoktam szidni őket, de az is igaz, hogy nem mindegyikkel van bajom. Ez a helyzet viszont egy jó kis feszültség levezetés. Már úgyis elegem volt ebből az egész helyzetből, legalább valakin le tudom vezetni.
- Senki nem mondta, de ezt éreztetitek. Azt hiszitek jobbak vagytok nálunk, tisztelet a kivételnek. Minket elkönyveltetek gonosznak és ezzel az ürüggyel utáltok minket. Azon se lepődnék meg, ha ez az ütközés nem is lett volna véletlen. Hiszen azért azt csak látod, hogy mi van előtted, ha csak nincs valami komoly szemproblémád, mert arra se lehet fogni, hogy olyan távol lettem volna tőled – Közben még közelebb jött hozzám, de ez még mindig nem zavart. A célom nem őt meggyőzni, hanem a közvéleményt arról, hogy én vagyok a szegény áldozat ő, pedig a gonosz elvetemült griffendéles. Meg kéne neki köszönnöm, hogy olyan jó ötletet adott, hiszen ő említette, hogy azt állítom, direkt jött nekem. Ez eszembe se jutott volna, de szerencse, hogy mondta.
- Látják ezt emberek? – Fordulok a tömeg felé – Eljutottunk odáig, hogy most már én vagyok a hibás, amiért ő fellökött. Biztos imperius átokkal kényszeríttettelek, hogy rohanj belém, ugye? Ez lesz a következő mese, nem?
- Nézek ismét rá – Nem is értem hogy tudsz te a tükörbe nézni. Talán meg is akarsz támadni? – Teszem fel a kérdést, mikor zsebreteszi a kezét.
- Csak megpróbáltam rávilágítani arra, hogy talán nem kéne ennyire ész nélkül rohanni, de ahogy látom, sikerült elárulnod magad. Most már biztos vagyok benne, hogy csak azért történt ez az egész, mert nem bírod a mardekárosokat, és rajtam akarsz bosszút állni valamiért, amit nem is én követtem el – A mondat végén egy pillanatra megjelenik az arcomon egy gúnyos mosoly, majd gyorsan visszatérek a komoly, sértett fejhez.

[Zephyr Devaux számára]
A srác nyugalma - amiről akkor meggyőződésem volt, hogy csak erőltetett álca - még inkább felhergelt. Már alig érzékeltem a közönségünket, a világ kezdett csak a vörös posztót lengető srácra összpontosulni. A halálfalók után előkelő helyet foglalnak el a feketelistámon az olyan emberek, akik élvezik, ha mást márthatnak be. Én nem akartam őt gonosznak beállítani, de hallgatva a meggyőző előadást, bizony nagy volt a kísértés. Mégis úgy döntöttem, belemegyek a játékba. Hogy mi hajtott? Talán az unalom, talán az alkalom, hogy levezessem a feszültséget.
Nem vagyok az üvöltözős fajta, így ha dühös is vagyok, hangom általában nyugodtan cseng. Ahogy akkor is.
Arcom viszont meghökkent grimaszba ugrott, mikor tényleg átszellemülten szajkózta, hogy én vagyok a hibás. Mi több, elkezdte a megsérült őzikét játszani. Ha nem lettem volna különben is kellemetlen hangulatban, talán még élvezem is, ahogy csinálja, mert el kellett ismernem: tehetséges színész válna belőle.
- Nem tudod, miről beszélek? - néztem rá kérdőn, szikrázó tekintettel. - Őstehetség vagy, Amerika filmipara tárt karokkal fogadna.
Mivel azt állította, másnak is nekiment miattam, így a mellette állókhoz fordultam, akiken viszont nem igazán látszott, hogy meghatotta volna őket a baleset. Mi több, teljesen épnek tűntek, és páran vigyorogtak is. Gondolom élvezték a műsort. Én is mosolyogva biccentettem nekik.
- Akkor a bocsánatotokat kérem... - majd a sráchoz fordultam, kissé meghajtva a fejem, a hangnemem is kissé kedélyeskedőbbre véve, és pillantásommal még mindig ridegen rámeredve kérdeztem - Bár tudom, hogy ezt a hibám sosem bocsátod meg - jaj nekem -, remélem valamicskét csökkentettem a bűnöm mértékén.
Aztán azzal jött, hogy sajnál. Sok embert ez a kijelentés felhúz, úgy sejtettem, neki is ez volt vele a célja, de nálam ez nem válik be. Elmosolyodtam.
- KUgyan, ne pazarolj rám ilyen nemes érzéseket, mint a sajnálat. De eszemben sincs rád kenni, mert ha még emlékszel, bocsánatot kértem. Meg aztán - biccentettem félre a fejem - nekem sincs mindenhol szemem. Az meg, hogy direkt mentem beléd...
Felnevettem, hogy mindenki hallja, aki addigra körénk gyűlt.
- Nevetséges. Azt sem tudom, ki vagy, és kétlem, hogy ismernél engem, úgyhogy megkérnélek, hogy ne vádolj olyasmivel, ami hülyeség, még a te szádból is... Próbáld meg elképzelni a helyzetet, mert úgy látom, az ütéstől elfelejtetted, vagy talán te sem láttad: nem előre néztem, mikor mentem. Nagy a bolt, és nézelődtem. Te nem szoktál? Vagy statisztára vadásztál egy is balhéhoz? Mert ha mást csináltál, és te előre néztél volna, akkor talán nem jössz belém. Ugyanis nekem sincs mindenhol szemem - hangsúlyoztam.
Mikor a "közönséghez szólt", kihúztam magam, és elvigyorodtam.
- Ugyan már... - előhúztam a kezem a zsebemből, ami természetesen üres volt. - Nem a griffendélesek híresek arról, hogy ok nélkül támadnak az emberekre. És több eszem van annál, hogy egy tömött boltban ugorjak neked. Vagy te ilyen helyeken szoktál párbajozni? Mert akkor nem csodálom, ha be vagy rezelve.
Megeresztettem egy félmosolyt, bár nehezemre esett. Dühített a srác rendesen, a többi emberrel meg nem törődtem. Csak remélni tudtam, hogy egy griffendéles vagy mardekáros sem száll be az egyelőre még szó csatába. Megcsóváltam a fejem.
- Ha közönségnek játszol, mondj szavalj verset nekik... Na - fordultam az emberekhez - ki szeretne hallani egy ódát? Vagy egy siralmat? De akár énekelhetsz is, szerintem az is megfelel.
Visszafordultam hozzá, és összefontam a mellkasom előtt a kezemet.
- Egyenlőtlen küzdelmekbe pedig amúgy sem bocsátkozom.
Még mindig nem értettem a srácot. Csak mondta, mondta a magáét. Mire jó ez a cirkusz?
- Oké, a mardekárosok és a griffendélesek közt elég régóta feszül ellentét, ez van. Nem mondhatod, hogy nem tesz ellene senki semmit, mert vannak barátságok. Én nem vagyok egy békéért küzdő diák, ez tény, de sem könnyítesz a helyzeten. Viszont most komolyan... ennyire fájt, vagy csak a lelked sérült egy nagyot, mert nem vettelek észre?
Igen, volt színészi vénája a srácnak, plusz bátorsága is. Elvégre egy tömött boltban, ahol mindenkiről csorog a víz, képes volt egy csomó ember figyelmét ránk irányítani, és gondolom eszébe sem jutott, hogy esetleg tényleg nekimegyek. Nekem megfordult a fejemben, de a muglipárbaj szimpatikusabbnak tűnt hirtelen, mint az átkozódás. Az egyedüli, ami visszatartott ettől, hogy tudtam, hogy könyen legyőzném, és nem lenne tisztességes. Én viszont kezdtem unni a panaszkodást, és azon gondolkoztam, hogy lehetne leállítani, ugyanis szemmel láthatóan élvezte, akár őszinte volt a kitörése (amiben kételkedtem), akár csak előadta.

Lucas Conolly részére
Ez a helyzet egyre szórakoztatóbbá válik. Kedvem lenne hozni egy kényelmes széket, ahol egy üdítővel és popcornnal nézhetném végig, ahogy ez a srác egyre idegesebb lesz. Egyszer voltam életemben olyan helyen, amit a muglik mozinak neveznek, de ez az előadás, ami előttem zajlik sokkal érdekesebb annál, amit ott láttam. Erre jegyeket kellene árulni, bár így is teltház van. Még szerencse, hogy így alakultak a dolgok. Most már nem zavar a tömeg sőt ellenkezőleg, mivel ők a közönség.
Mikor az amerikai filmipart említi elmosolyodok.
- Ugyan már. Köszönöm a bókot, de én nem színészkedek. Itt az egyetlen, aki megjátssza magát az, te vagy. Szerintem már ma el kellene indulnod, és jelentkezned valamelyik filmes cégnél. Vagy esetleg egy színházba – Adom neki a jobbnál jobb tippeket, bár kétlem, hogy el tudna helyezkedni abban a szakmában.
- Ez neked a bocsánatkérés? Ezek csak üres szavak, amik elhagyják a szádat. Akár azt is mondhatnád, hogy milyen ma az időjárás, mert egyáltalán nem vagy meggyőző. Neked annyira mindegy, hogy a többi emberrel mi van, ugye? Csak magaddal törődsz – Vonom le a következtetést – De tudod mit? Nem is várok tőled semmit, mivel látom, hogy nem vagy képes se őszinteségre, se együttérzésre és méginkább sajnálatra. Majd ha hazamész nézd meg a szótárban mit jelentenek ezek a szavak – Ezt körülbelül úgy mondtam, mintha egy óvodással beszélnék, aki még semmi nem tud az életről. Leereszkedő hangnemben beszéltem hozzá, hiszen én vagyok a szent, aki példamutató életével hozzájárul a társadalom építéséhez, ő pedig a gonosz, sötét lelkű bűnös, aki nem akarja beismeri a hibáját. Legalábbis ezt a forgatókönyvet állítottam fel.
Felnevezet. Hátrébb léptem egy lépést, mivel többet a tömeg miatt nem tudtam és elkerekedett szemekkel néztem rá. Körülbelül olyan lehetek, mint aki éppen egy közveszélyes őrültre néz.
- Úgy látom neked nem csak sajnálatra van szükséged, hanem valamilyen kezelésre. Van itt orvos a közelben? – Nézek körül gyorsan, majd újra a beszélgetőpartnerem felé fordulok – Én kérek bocsánatot. Nem hittem volna, hogy te ilyen súlyos szellemi betegségben szenvedsz. Tudod ok nélkül ilyen harsányan felnevetni az ép elméjű emberek nem szoktak. Akkor már értem miért beszélsz félre. Merlinre! Olyan szörnyen érzem magam. Neked valami sürgős segítségre van szükséged. Egy percig se aggódj! Majd keresünk valami segítséget – Igen, most már tényleg úgy viselkedek vele, mintha valami elmegyógyintézetből szabadult volna.
- Szegény már azt se tudja hol van. Állandóan előadásról, meg filmekről meg ilyesmiről beszél – Súgom az egyik mellettem állónak, de úgy hogy ezt a srác is hallja.
- Nem, én nem szoktam boltokban párbajozni, de ne aggódj majd a kórházban elbeszélgetnek veled erről azok a kedves fehér ruhás nénin, akiket nővéreknek neveznek. Csak nyugodj meg szépen, és megkeressük a legközelebbi kórházat – Mondom neki lassan, mosolyogva és jól artikulálva.
Aztán jön azzal, hogy szavaljak verset, ódát vagy szonettet. Erre az arcom komoly lett.
- Ez a hely lenni bolt – Lassan, szavanként jól kihangsúlyozva mondom neki a szavakat – A boltban az emberek vásárolnak nem énekelnek, tehát ha megbocsátasz most nem énekelnék neked semmit – Válaszolok kedvesen, ami természetesen csak a gúny álcája.
A griffendéles- mardekáros témánál az elégedett mosoly ismét megjelenik az arcomon.
- Igen, vannak békéért küzdő diákok. Van is itt egy ebben a boltban: én. Aki ismer tudja, hogy az egyik legjobb barátom griffendéles. Csak, mert engem nem érdekelnek a házak közötti ellentétek nem úgy, mint egyeseket, akiknek talán pont az a szándékuk, hogy a rivalizálást fenntartsák – Az egyeseknél egy jelentőségteles pillantást vetek rá. Ez pedig tényleg igaz volt, legalábbis az a része, hogy az egyik legjobb barátom az ő házába jár. Igaz, hogy Barbival a Roxfort előttről ismerjük egymást, amikor még nem voltunk házakba beosztva, de ez a tény akkor is azt a tényt erősíti, hogy ebben a veszekedésben én vagyok a jó, ő pedig a rossz. Viszont ennyi nekem még nem volt elég. Itt az ideje, hogy a „közönség” megkapja a megérdemelt finálét.
A gúnyos mosolyt letörlöm az arcomról, majd a fiú felé nyújtom a bal kezemet.
- Tudod mit? Hajlandó vagyok megbocsátani. Hiszen a béke a legfontosabb nem igaz? – A hirtelen hangnemváltás talán kissé megzavart mindenkit, de pont ez volt a célom. Most már csak az a kérdés, hogy mit reagál erre az ismeretlen nevű, griffendéles srác. Itt az ideje, hogy véget vessek ennek. Ráadásul, mivel én javasoltam először a békét, ezért engem könyvelnek el a nemes lelkű mardekárosnak, aki hajlandó megbocsátani egy bűnös griffendéles hibáit és sértéseit. Bárhogy is lesz, nem kétséges, hogy én győzök.

[Zephyr Devaux számára]
Egyetlen mondata volt, ami valóban eljutott a tudatomnak abba a zugába, ahol fel is dolgozom az elhangzott szavakat: "Csak magaddal törődsz!". Összerezzentem, homlokráncolva néztem, ahogy dőltek belőle az egyre hangosabb és gúnyosabb szavak, és a kijelentése az önzőségemről lassan elfojtotta bennem a dühöt iránta. Figyelmesen hallgattam, és egyre inkább az lett az érzésem, hogy valami bántja, vagy valami olyasmi történt vele, amit képtelen feldolgozni.
De igaza volt. Nem foglalkoztam épp mással, vele sem, viszont ezt akkor a világért sem vallottam volna be senkinek, pláne nem egy ilyen stílusú alaknak. Persze komolyan eszembe sem jutott, hogy odasétáljak hozzá, és barátian vállon veregessem, mert valószínűleg azt is véres orvtámadásnak állította volna be... Na meg nem is szívesen értem volna hozzá egy ilyen szenvedő kis kígyóhoz, ami mindenbe belemar.
Figyelmesen végighallgattam a mondandóját, fél szemmel a környezetünket figyeltem, és láttam, hogy a bolt tulaja lassan közeledik a tömegen keresztül, hogy megnézze, mi készül, és talán hogy kitessékeljen minket, de a mardekáros fiú a helyzet gyors megoldásaként "nagylelkűen" kezet nyújtott. Ha ezt visszautasítottam volna, nos, annál jobb lehetőséget nem is adhattam volna a griffendélesek mocskolására. Ennek ellenére nem fogadtam el azonnal a békejobbot. Üres tekintettel, száguldozó gondolatokkal néztem a srác szemébe, aki kaján vigyorral az arcán, önelégülten hitte, hogy ő a nap hőse, amiért mártírként felajánlja a békét. Valószínűleg nem is gondolt bele, hogy ez a legtöbb ember számára ha szórakoztató is, de valójában nevetséges és aljas dolog, és láttam azt is, hogy a környezetünk várakozóan figyel minket, mint holmi sporteseményen, ide-oda kapkodják a fejüket.
- Szóval te vagy a grifendél-mardekár kapcsolatok ápolója, mi? - néztem összefont karokkal, lehiggadva, majd a kezére siklott a tekintetem. - Jobban is megerőltethetnéd magad, ha valóban fontos neked a megbocsájtás. - Hirtelen elkaptam a kezét, és összezártam az enyémmel. Nagyon ügyeltem rá, hogy véletlenül se szorítsam meg... nagyon. Magam felé húztam, csak egész kicsit, megráztam a kezét, és egyenesen a szemébe néztem. - Végül is nem épp kedves dolog fél órán keresztül mocskolódni, nem? Persze... - majd elhúztam a kezem - biztosan te tudod jobban. Én csak egy vak griffendéles vagyok, aki nem ismeri az együttérzés fogalmát, te viszont minden nemes érzéssel el vagy látva. Habár remélem nem sértődsz meg, ha azt mondom, ilyen hirtelen hangulatingadozások esetén mehetnénk együtt azokhoz a fehér ruhás nénikhez, ahogy fogalmaztál, habár én egyszerűen csak nővéreknek szoktam őket hívni, de így igazad van: valóban bensőségesebb a megfogalmazás, mindenképpen kedvesebb.
Egyre nagyobb volt az összegyűlt emberek közt a hőség, és egyre kellemetlenebbül éreztem magam fizikailag. Fekete pólóm lassan teljesen a hátamra tapadt, a karomon égett a bőr a napfénytől, és semmi másra nem vágytam már, csak egy hűs üdítőre és valami árnyas helyre. Az sem izgatott különösebben, hogy esetleg elveszítem a szópárbajt. Be kellett vallanom, hogy a srác nyelve fel volt vágva rendesen, és azt nem igazán értettem, hogy hogy lehet egy griffendéles a legjobb barátja, de ezt inkább nem hangoztattam. Sajgott a fejem, bal kezem ujjaival masszíroztam a halántékomat.
- Most, hogy a helyzet megoldódni látszott, ha nem probléma, és te is végeztél az oktatásommal, én mennék a dolgomra, ahová azelőtt indultam, hogy a borzalmas baleset megtörtént.
Egy gyors mosoly, amibe minden megvetést beleadtam, és már fordultam is kifelé a rengeteg emberen át. Nagyon nem volt hangulatom tovább fecsérelni a drága időmet egy mardekáros villásnyelvűre...

Lucas Conolly részére
Ha valaki betér Zonkó Csodabazárjába az valószínűleg jó hangulatra, vidámságra és nagy tömegre számít. Ezen a forró júniusi napon, viszont ebből  a három jellemzőből csak a tömeg volt meg, akik szinte mind a bolt közepére figyeltek, ahol egy „veleéig romlott” griffendéles és egy „talpig becsületes” mardekáros veszekedése zajlott, amire természetesen vevő volt a nép.  Ha tudtam volna, hogy ez lesz, elkezdtem volna előtte jegyeket árusítani., ha már ennyire figyelemmel akarják kísérni mi lesz ennek a kis találkozásnak a vége.
Erre én magam is kíváncsi voltam.  Mikor nagylelkűen kezet nyújtottam neki, nem tudtam, hogy fog reagálni.  Pár lehetőség lepörgött az agyamban, de mivel nem ismerem olyan régen, nem tudtam pontosan megjósolni, hogy vajon elfogadja a békét vagy továbbra is próbál meggyőzni az igazáról, amivel addig próbálkozhat, amíg mindketten meg nem őszülünk.
Eleinte csak üres tekintettel meredt rám. Nem akartam megzavarni azt a pár agysejtjét a koncentrálásban, ezért bár nagy volt a kísértés, nem szóltam hozzá, hanem vártam, hogy végre ő nyissa ki a száját.  Ez pár másodperc múlva meg is történt.
- Egy szóval se mondtam, hogy én fogom megteremteni a békét a két ház között csak annyit, hogy legalább próbálkozok… egyesekkel ellentétben – Ez után akartam fogni magam, és drámaian kisétálni a boltból, de a griffendéles hirtelen megragadta jobb kezemet, amit már hosszú ideje tartottam a levegőben. Itt jöttem rá, hogy kicsit félreismertem, hiszen meg voltam győződve róla, hogy kihasználja az alkalmat, és teljes erejéből megszorítja, de úgy látszik egy kis idő után ő is tanul.
- Nem fél óra volt csak tizenkét és fél perc, de ne aggódj, a mai világban nincs szükség időérzékre csak karórára – Emeltem fel egy pillanatra a bal kezemet, amin ott virított az ezüstös tárgy.
Igazából nem tudtam mennyi ideje foglalkozok vele, de véletlenül se akartam neki igazat adni. Mellesleg a fél óra, azért mégis csak kicsit túlzás volt.
- Estig beszélhetnénk róla mi a kedves dolog és mi nem, szóval ne most kezdjük el.  Amúgy csak őszinte voltam. De igazad van, csak menjünk el a problémák mellett csendben, és közben figyeljük, ahogy tönkremegy a világ – Zsebre tettem mindkét kezemet, majd eltűntettem a vigyort az arcomról, és szenvtelenül néztem rá, miközben ő a hirtelen hangulatváltozásokat és a fehér ruhás néniket emlegette.
Sóhajtottam egyet, megráztam a fejemet, majd újra végignéztem az egybegyűlteken jelentőségteljes pillantást vetve rájuk. A tömegben közben megpillantottam az üzlet vezetőjét, így jobbnak láttam, ha tényleg rövidre zárjuk ezt a kis eszmecserét. Bár igazán hálás lehetne a kis ingyen műsorért, ami egy kis színt visz ebbe a meleg, nyár eleji napba.
- Persze, hogy nem. Menj csak nyugodtan! Csak nézz az orrod elé – Adtam neki az utolsó hasznos tanácsot, mielőtt elsétált volna, majd ismét a közönség felé fordultam – Úgy látszik az irányérzékén is csiszolni kell még egy kicsit. Pont az ellenkező irányba megy, mint amerre eredetileg készült – Jegyeztem meg enyhe gúnnyal, majd a boltvezetőhöz fordultam.
- Ne aggódjon, legközelebb már biztos kétszer is meggondolja, hol akar rendet bontani.  Nem kell megköszönni – Mosolyogtam rá kedvesen, majd a választ meg se várva célirányosan a kijárat felé fordultam, és elindultam előre. És minő furcsa véletlen mindenki, aki előttem állt, pánikszerűen ment arrébb az útból. Bár még egyszer már nem valószínű, hogy eljátszanám ugyanezt, mert már nem vágyok másra csak, hogy végre kimehessek erről a büdös, meleg helyről, ahol már így is több időt töltöttem, mint amennyit terveztem. A kifelé vezető út során csatlakozott hozzám a két elveszett bárány, akikkel eredetileg érkeztem, így már semmi nem volt, ami miatt ebben az üzletben maradtam volna.
Mi is lehetne jobb dolog, mint egy jó meleg nyári napon egy kis üzletben tartózkodni több száz ember társaságában, akik mellett alig lehet elférni? A válasz egyszerű: a világon minden. Az ilyen napokon nyugtat meg az a tudat, hogy vannak olyan emberek, akiknek még ennél is jobban el tudom rontani a napját...

Köszönöm szépen a játékot!