Roxfort RPG

- Barney Weasley. Ronék unokatestvére. – mutatkozom be sokadjára egy újabb vendégnek.

Mármint én. Ebbe a pompás álcába kényszerültem az esküvő napjára. Frednek és egy ismét borzalmas ízű százfűlé főzetnek köszönhetem, hogy ma az én fejem is vöröslik. Még ez a kisebbik gond. A falubeli srác, a mai inkognitóm termetileg nagyobb nálam. És legnagyobb sajnálatomra a dísztalárom nem követi az alkati változást. Szorosabb, passzosabb, mint kellene, és nem utolsó sorban piszkosul meleg, de csak kibírom valahogy.

Tiszta bolondok háza volt ez az elmúlt néhány nap. Ha visszagondolok mennyit szenvedtünk az előkészületekkel. Miután Mrs. Weasley megtudta, hogy egyikőnk se menne idén vissza a Roxfortba egyszerűen nem hagyott nyugtot nekünk. Szerintem még kapóra is jött az esküvő, hogy reggeltől estig legyen mit csinálnunk. Nem is nagyon haladtunk a terveinkkel. Ám végül eljött ez is, a nagy nap, Fleur és Bill nagy napja. Rengeteg vendég, Ronnal és az ikrekkel nem győztük őket a helyükre kísérni. Ám a nap poénja az Viktor Krum érkezése volt. Azt hiszem még egy jó darabig kerülgetni fog a vigyoroghatnék, amikor magam előtt látom azt az arcot. Ron arcát, amikor meglátta Krumot. A füle pipacsvörösbe váltott, és láttam a tekintetén, éreztem a hangján, hogy jobb, ha inkább bekísérem a sátorba.

Aztán végre mindenki megtalálta a helyét, a léggömbökből felcsendült a zene, és a sátor bejáratánál megjelent Fleur az édesapjával. A fehér ruha pompásan állt rajta, mintha ráöltötték volna. Egyszerűen hibátlan volt. Ám másik két leányzónk sem panaszkodhatott, Ginny és Hermione is mesésen festett. Ron arcán tisztán látszott véleménye, mikor először megpillantotta az orgona színében pompázó, szívének legkedvesebb szépséget. Majdhogynem leesett az álla, ám így is tisztán kivehető volt elragadtatása. Szó se róla, igaza volt. Őszintén, annyira megszoktam már, hogy szinte mindig farmerben és pulóverben látom, hogy nekem is szokatlan volt a látvány. De pokolian jól nézett ki… És eszembe jut egy közös beszélgetésünk Ronnal, mikor is megállapítottuk, hogy „Szép a bőre.” Kétség sem férhet hozzá… és a mosolya is az.

Aztán egy angyalt pillantottam. Aranyló ruhájában szinte belebegett Fleur után. Mesés volt. Most én következtem, hogy szabadon ámulhassak, de csak néhány pillanatig, hisz az álcánk szerint rokonok vagyunk. Csak néhány szívdobbanás volt hogy tovasuhant mellettem. Vöröslő hajzuhataga mint nyaldosó lángnyelvek fedte el vállát, hófehér bőre törékeny és nemes kontúrt varázsolt e szépségnek.

- Azért gyűltünk ma össze… - hangzik, s térít vissza a valóságba az alacsony növésű szertartást vezető varázsló hangja. Ám Muriel, Ronék nagynénje még ebbe is képes beleszólni. Valamit a diadémjáról károg, nem is érdekel, de az, hogy Ginny dekoltázsán élcelődik már annál inkább.Ekkor jön a meglepetés, Ő erre csak vigyorogva hátrafordul, tekintetében látszik, hogy meg van elégedve az eredménnyel, és ennek bizonyosságot adva pajkosan rám kacsint.

Ó az a sokat mondó mosoly… mint amikor cinkosokként csak összenéztünk a Griffendél toronyban, és már tudtuk mire gondol a másik. Alig telt el egy fél óra és kint voltunk a réten, a szokott, eldugott helyünkön, egy nagy tölgyfa alatt. Nem zavart minket senki, szinte még most is érzem mézédes ajkait, bőrének finom illatát, szapora szívverését.

Teljesen elvesztem a gondolataimban, fogalmam sincs mennyi idő telt el… mire magamhoz térek, csak azt érzékelem, hogy bárgyún mosolygok magam elé, és Hermione engem néz. Engem. Mire felfogom, már csak a rosszalló pillantása marad, én pedig azon járatom az agyam, hogy most ugye nem látott a gondolataimba. Ugye nem? Ugye nem?! Csitítom magam, mielőtt feleslegesen bepánikolnék.
 
– Hölgyeim és uraim. Kérem, álljanak fel! – hangzik az iránymutatás, és az eddigi berendezések az otthonalakító bűbájnak köszönhetően immár a kötetlen vígasságnak teret adva hátrébb húzódnak és átalakulnak. A lányok szipognak a meghatódottságtól… nők. Ám Ronban nem kell csalódjak, ő máris három korsó mézsörrel állít elő. Balszerencséjére, mert ha látná Hermione gyilkos pillantását szerintem ijedtében eldobná. És ekkor jön a meglepetés, a lány olyan lendülettel kapja fel az egyik korsót, hogy csak zavartan pislogok, majd jó nagyot húz belőle. Ejha!

A tömeg a fiatal pár köre gyűlik, hogy elárasszák gratulációkkal és jó kívánságaikkal. Majd néhány pillanat múlva a tánctér mellett muzsika szólal meg, és elfog a vágy, hogy Ginnyt a karjaimban tarthassam, legalább egy tánc erejéig. Csak ez az átkozott százfűléfőzet ne lenne… Ámbár, tudom jól, hogy nem vagyok egy őstehetség, de próbálkozom. Eme ötletemet - mármint a táncolósat - megosztom Ronnal is, megsúgva neki, mikor Hermione nem figyel.

- Jobban teszed, ha lépsz mielőtt a híres-neves kviddicsbajnokunk visszatér a színre, és egész éjszakára egyedül maradsz. Aztán jómagam is belekortyolok a sörbe, jólesik keserédes hűvössége, ahogy siklik torkomon. Majd tovább pillantok, a gratuláló tömeg végre oszlik, és végre megpillantom Őt. Gyönyörűbb, mint eddig bármikor, és elszáll a bátorságom. Nevetségesen hangzik magam is tudom, de én csak állok ott némán, kezemben a korsóval, és csak nézem ezt a tüneményt.

Mindannyian Ront követve elindulunk a sátor másik vége felé. Messze Muriel nénitől, hát persze… én is ezt mondanám, ha egy helyiségben lennék Viktor Krummal. De elfojtom feltörő vigyoromat, és lassan lépkedem a páros mögött. Ahogy hátra-hátra pillantok, szomorúan konstatálom, hogy immár nem látom Ginnyt, ismét elnyelte őt a tömeg. Ám ekkor megtorpanunk, mit torpanunk majdnem egymásra kenődünk Ron hirtelen fékezésétől. A rövidebbet majdnem Hermione húzta, épp meg tudtam állni, hogy a hátát ne loccsantsam le a kezemben lévő sörrel. Az maga lett volna a biztos halál. Mit nekem Tudjukki, ha itt és most lelocsoltam volna a ruháját, nem lett volna gondom azzal, hogy hogyan pusztítsuk el a horcruxokat… ebben biztos vagyok.

A kiszemelt asztalnál épp Luna ült, mellé kéredzkedtünk, majd helyet is foglaltunk. Jómagam mindig is bírtam ezt a különc lányt, néha persze türelmet próbáló, és sok képtelenséget össze tud hordani, ám mégis egy aranyos tünemény.

- Szia! – köszönök neki jó kedvűen mosolyogva. Derítő látvány, már magával a megjelenésével mosolyt csal az ember arcára. Ez a napraforgó sárga ruha, mindenképp egyedi darab. Senki mást nem látni, még csak hasonlóban sem. Ám a gondolat félbe marad, és ekkor maga a pokol hasít a sípcsontomba, összegörnyedem, arcom irányíthatatlanul eltorzul. Épp hogy nem csillagokat látok. Még szerencse, hogy könny nem szökik a szemembe. Nem nehéz kitalálnom, hogy honnan kaptam az asztal alatti ismerkedős mozdulatot. Szemben Hermione, és az is biztos, hogy nem nekem szánta, látva korábban Ron bambán vigyorgó arcát. Intenzív érzéseim akaratlanul is kiülnek arcomra.

-   Mi történt, Barney? Talán valami baj van?

De drága, és még érdeklődik is, miután majdnem leszakította a fél lábamat. És még azt mondják, hogy a magas sarkú vége a veszélyes. Cáfolom, olyan, mint egy ló. Az elől harap, hátul rúg, ez meg elől pusztít, hátul szakít. Az egyik legveszélyesebb női fegyver… a női magas sarkú cipellő.

- Persze, semmi baj. – nyögöm ki a fogaim közt préselve, és mosolyt az arcomra erőltetve. Zene csendül, és Luna táncra perdül, partner híján egyedül ring a ritmusokra. A távolban feltűnik Viktor, ám ezt Ron is észreveszi, nagyot nyel, és táncba viszi Hermionét. Látszik mennyire meglepődött a lány, de végül boldogan tart vele. Tisztán látszik, ezzel áthúzta Krum számítását, mert az tanácstalanul téblábol tovább. Ám ekkor újra feltűnik Ginny. Végre. Egyenesen hozzám sétál.

- Szabad ez a szék? – kérdezi kedvesen. Szinte ragyog, nem tudom róla levenni a tekintetem.
- Persze! - felpattannék, hogy az asztalhoz segítsem, de már le is huppant mellém, így kissé zavartan, de én is visszaülök. Magam is kortyolok a sörből, a varázskupa még most is hűvösen tartja. Mekkora találmány!
- Ideje volt, nem gondolod? – kérdezi, és eközben alig láthatóan Ronék felé int, akik egymást karolva táncolnak egyre önfeledtebben. Szívemet elönti az irigység. Én is szívesen ott lennék a parketten, és ölelve táncoltatnám a mellettem ülő angyalt.
- Ameddig kerülgették már egymást, legalább most jól szórakoznak. – mondom elhalkulva. Ha nem lenne itt Viktor Krum lehet Ron egész este csak pogácsát falna. Bár, én is összeszedhetném magam. Ha jobban belegondolok mi sem voltunk sokkal jobbak, sőt. Csak kerülgettük egymást, és most hiába… itt ülünk egymás mellett… Mondjanak akármit, nem fog ez az esküvő anélkül eltelni, hogy Ginnyvel táncoljak.
- Azt hiszem, nekünk is kijár egy kis szórakozás, nem? – kérdezem jókedvűen. Attól még, hogy látszólag rokonok vagyunk, nem tiltja semmi, hogy együtt táncoljunk. Bátorságomat összeszedve felállok, elé lépek, és mosolyogva a kezemet nyújtom felé.
- Szabad egy táncra szép hölgy? – kacsintok rá, és ha elfogadja, a tánctérre vezetem, hogy magamhoz ölelve csatlakozzunk a többiekhez.