|
Cím: Északi bejárat Írta: Mrs. Norris - 2013. 08. 08. - 17:33:58 Cím: Re: Északi bejárat Írta: Dante Fcartrough - 2014. 06. 29. - 16:44:46 Nolita
Siet, siet, átok, megáll. Körbenéz. Majd újra. Siet, siet, átok… Nem épp egy változatos menetrend, de sajnos nem volt más választásom. Követnem kellett, hiszen el kellett jutnom valahova. S ahhoz, hogy elérjek odáig, túl kellett élnem a körülöttem folyó csatákat. Karomat próbáltam takarni, hogy ne vegyék észre a rajta megbúvó Sötét Jegyet, s igyekeztem elkerülni bármiféle harcba való bocsátkozást. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt: megtalálni Brandon Grayt. Az ötlet elvetemült volt már önmagában is. Egyrészt, hiszen egy háború kellős közepén megtalálni egy olyan embert, akivel nem beszéltünk meg semmiféle „randevút” a csatában, szinte lehetetlen küldetés. Másrészt pedig, Brandonnal jelenleg ellenségek voltunk. Szóval, ha összefutunk, akár meg is ölhet. Még a harc kezdete előtt találkoztunk, afféle búcsúként. Egy kézfogás, két szilárd tekintet, majd két távozó alak, akik bár szívükben testvérek voltak, a harcmezőn ellenségek. Ő a jó oldalt képviselte ezúttal, én pedig a rosszat. Fogalmam sem volt, ki döntött jól. Ő, hogy átállt a jókhoz, s bár megannyi bűne van, amit ezzel nem tehet jóvá, mégis szembefordult egykori életével, vagy én, aki maradtam (elvileg) hűséges szolgája a Nagyúrnak. Majd a Sors eldönti, bár ha jobban belegondoltam, a helyzet kissé komikus volt. Pont az az ember állt át a másik oldalra, aki, amióta csak ismertem, a halálfalólétnek élt, én meg, aki csak kényszerként tekintettem az egészre, maradtam ebben a börtönben. Ha alaposabban kielemezzük ezt, akkor rá kéne jönnünk, hogy ennek pont fordítva kéne lennie. S akkor most nem én sietnék őhozzá lélekszakadva, hanem Brandon rohanna hozzám azért, hogy közöljön egy fontos dolgot. Ami nem várhat a háború végégig. Ügyesen kerültem ki az embereket, holttesteket, párbajozókat, s büszke voltam magamra, amiért ilyen jól haladtam. Fogalmam sem volt merre kéne mennem, de valami azt súgta, hogy a bejárati csarnok felé tartsak. Talán ott majd ráakadok. Csak addig tartsak ki valahogy… Már épp azon gondolkoztam, hogy vajon kinek az alakját kéne felvennem ahhoz, hogy a lehető legalacsonyabb eséllyel támadjanak meg, mikor egy újabb fénycsóva röpült el előttem. Szerencsém volt, hiszen nem engem talált el. Legalábbis ezt gondoltam. Az átok, ártás vagy ki tudja mi a falba csapódott ugyan, de közvetlenül mellettem. Így mire észbe kaphattam volna, a törmelékek már omlottak is felém, hogy aztán maguk alá temessenek, s talán, hogy végezzenek velem.
Powered by SMF 1.1.13 |
SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország |