Távol áll tőlem ez a terület, de egyébként egyáltalán nem voltak rosszak azok a jóslástan órák. Nem volt célom az, hogy kibővítsem tudástáramat, és új ismereteket szerezzek ezeken az órákon. Annak idején Lutece első órájára is úgy ültem be, hogy bár szándékosan indok nélkül nem fogom zavarni az óráját, de nem leszek kifejezetten aktív rajta.
Egyetlen évet tanultam a britek iskolájában, ami idő alatt mélyebb benyomást tettem a tanárokban, mint annak idejét a Sötét Nagyúr személyesen maga. Vele ellentétben engem sikerült részben valós, részben mondvacsinált okokkal eltanácsolniuk.
A múltra ráhatásom nincs. Még ha rendelkeznék is olyan időnyerővel, amely ilyen hosszan enged visszanyúlni a régmúlt hibáiba, se lenne merszem arra, hogy ekkora kozmikus hatalmakkal játsszak. Ami elmúlt, elmúlt. Persze ez nem jelenti, hogy Lutece professzor nem emlékszik arra a fiúra, aki némán ült karba tett kézzel az óráin azért, hogy gondoskodhasson arról, Movrede-éket ne érje bántalom vagy attrocitás. A fiúra, aki pontosan reggeli hajnal hatkor kopogtatott be az irodájára a negyed Mardekár házzal, büntetőmunkára készen a jól sikerült házibuli után. A fiúra, aki megkérdőjelezte az asztrológiát, és olyan büntető házi dolgozatot írt Prescottnak, hogy talán egy hétig is téma lehetett a tanári zárt ajtaja mögött. A fiúra, aki bár minden órán ott volt, és a kötelező házi feladatokkal is előállt, de az RBF vizsgán egyszerűen nem jelent meg – hiába teljesített a többin kiemelkedően.
Persze ez nem a személyének szólt, hanem egyszerűen annak, hogy sohasem a tanulás volt a cél, amikor felvettem a tantárgyát. Mindezek ellenére tényleg nem voltak rosszak az órái. És minden bizonnyal elérte azt, hogy új szempontból tudjak tekinteni a mágia ezen ágára.
Jól tudom azt is, hogy egyéb területeken is kiváló szaktekintélynek minősül. Első sorban azért tértem vissza, mert itt elérhetőek könnyebben azok a tudásanyagok, amik elhozzák nekem az áttörést. Szinte pusztítom a szakirodalmakat, amikben legalább apró lábjegyzet szól a Magnum Opusról, a csúcsok csúcsáról, a  Szent Grálról – a Bölcsek Kövéről. Mégis, egyik sem beszél arról, hogy hogyan lehetséges elérni ezt a tökéletes állapotot.
- Lutece profezzor. Romanov, Hagen. Tanított egy évet, régen volt már.- lépek oda határozottan és nyújtok kezet, amikor végre elkapom a könyvtárban. A legtöbb hallgató már elhagyta az egyetem területét. Csak egy csoport munkálkodik egy asztalnál egy határidős project feladat miatt.
Már nem állunk tanár-diák viszonyban, és nem a büntetőmunkása vagyok, akit egy átmulatott éjszaka miatt küldött pont hozzá Vulkanov és Prescott. Meggyőződésem, hogy nagyon utálhatják Lutece-t, amiért ezt tették vele.
- Nem tudom, megengedi-e, kérdezzek. Kutatázsomban haladnék, de állok helyette egy helyben. Úgy tudom, nem csak abban jeleskedik, mint amit a Roskfortban mutatott. – két kezem hátam mögött kulcsolom össze, ahogyan beszélek. Egyáltalán nem tűnök többnek, mint egy diáknak, a korom nem indokolná, hogy vendégelőadásokat tartsak. Ellenben Quinton haverja a britek leghíresebb iskolájában kapott professzori pozíciót, és még emberek közé is engedték azt a szélhámost.
- Emlékszik, testvérem beteg nagyon. Ön gyógyította a sebeit Halloweenkor, mikor én még nem tudtam, hogyan kell. – amit persze azóta se köszöntem meg neki. Nem volt rá alkalmam.

-Még csak akkor jöttek oda.
Ha elég sokáig feszegetik a tűrésküszöbömet, és nem tudok csak csöndbe elsikkadni a válaszolásból, előbb-utóbb feléjük is hasonlóan kifakadtam volna valószínűleg - vagy evakuálom magam a helyzetből ahogy sikerül - de mint alakult, addigra Freya vette át a helyüket. Tény, azzal hogy vele inkább társalgási szinten van a helyzet, segít valamivel magabiztosabbra venni a hangomat. Valamivel.
Lehet, hogy az odaképzelt noszogatása tényleg segítene a jövő hasonló helyzeteibe..?
Kicsit szarvas-a-fényszóróba szemekkel, de bólintok a tanácsára. Kieresztem én néha a körmeimet, általába ha végleg rászorulok, de van igaza abba, hogy van még hova fejlődni benne. Egy-két évtized még, és talán bele is jövök?
Még a felvetett cigis manővert is megfontolom most - nem hiszem, hogy valaha rászoknék, de lehet önvédelmi célra még be is ruházhatnék egy diszkrét tárcányira..? Feltéve, hogy meg is merném tenni Freya közvetlen befolyása nélkül is, hogy hozzányomom valakihez. Bár tény, arra sem számítottam volna magamtól, hogy valaha alágyújtok valakinek egy protego diabolica-val, amég meg nem történt. És nem mindig elérhető, vagy legalábbis javallott, mágikusan oldani meg a helyzetet. Például egy ilyen bűbetlen helyen egyel kevésbé játszik csak hazahoppanálni a székemről, ha kiutat keresnék; legfeljebb komoly vészhelyzetbe.
-Naaa, ne beszélj így róla!- fakadok ki, most először úgy rendesen, Mira védelmébe. -És nem...
De igen, Lu, valahol de igen. Még ha megértő is vagy, és nem haragszol rá érte, valahol azér összetörte. Különbe nem tartanál még mindig itt. Sóhajtok egy szaggatottat, és összeszedem amgam inkább megválaszolni a legutóbbi kérdést rendesen.
-A barátnőmmel. De... csak végül nem működött elég jól a dolog, hogy együtt tudjuk megoldani. Csak... még... tovább kell lépnem.
Lehúzom a koktélom végét, mielőtt a hangulatot húznám le - jó kérdés, hogy honnan, amilyen eddig is volt, de legalábbis nem ide. Pont azér jöttem, hogy ne ide húzzam a hangulatom meginn.
Talán segített így kimondani?
Talán.
A világítós gomba ponton pislognom kell egy sort, mielőtt visszazökkenek a komolyabb lelkizős hangnemembe.
-Nos. Hát. Gondolom, nem fogsz meglepődni, hogy otthon is valaha egy falvirág voltam,.. aztán az utolsó két évemre költöztünk ide Amerikábol,.. Szóval ez a "barátnőim" amit mondasz is leginkább ő volt. Amég ő volt.
Gyakorlatilag sóhajtok még egy utolsó slukkot a cigiből, amit már egész kevés köhécseléssel fújok ki, aztán a végét csak beleillesztem a hamutartó oldalán a kis hézagba.
A hirtelen váltás leginkább a hirtelenségével lep meg, ahogy Freya felpattan, és magával vontat a tánctérre, de félig-meddig rá kell cáfoljak. Amint átrázódok az iménti szerelmibánatos mélázásból, meg át némi kezdeti bizonytalankodáson, a tánc az az egyik komfortzónám, amibe könnyebben bele tudok jönni.
Tény, rá kell éreznem az itteni ritmus- meg stílusra, meg oldódni egy kicsit, de végül ez lesz eddig a legkevésbé feszült pillanatom ma este.