Sebastian Rhys Llewelyn

Sebastian Rhys Llewelyn

   alapok

jelszó || ?Menekül mint Piton, ha samponnal kergetik!?
teljes név || Sebastian Rhys Llewelyn
becenév || Bastian
nem || férfi
születési hely, idő || Cardiff, Wales, 1981. április 7.
kor || 16 év
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || 5.

    a múlt

1981. április 7-ét írtak. Meleg tavaszi nap volt, amit csak az tetézett a Llewelyn család számára, hogy az első gyermekük éppen úton volt az élet felé a cardiffi Szent Bernát kórház második emeletén. Másodikat mondtam volna? Ó, igen. Charles Llewelyn is pontosan erre az emeletre esküdött volna meg, azonban a harmadikra kellett volna eljutni. Nem kevés késéssel meg is érkezett feleségéhez, mivel nem csak az emeletet tévesztette el, hanem a szobát is. Még jó, hogy felesége kiléte nem volt már ennyire homályos a bolondos szemek előtt. Mr. Llewelyn alacsony, vékonyka ember volt. Fiatal kora ellenére néhol már egy-egy szál ősz hajszál kikandikált az egyébként sötétbarna tincsek közül. Öltözködésével is felhívta magára a figyelmet. Mindig egy elnyűtt barna, kockás sapkában járt, ami néhol ki volt szakadva, így szabadjára engedve a férfi hajszálait. Nem volt ő rosszul öltözött, egyszerűen az volt a hatalmas nagy helyzet, hogy sosem az öltözködés volt az, ami nagy, cikornyás betűkkel a zöldeskék szemek előtt lebegett volna. Margareth pedig... ?Akár egy angyal.? jellemezte feleségét a boldog férj, miközben beljebb lépett a szobába. Az orvosok duruzsoltak, majd egy kis idő után odaadták a szőkés hajú, ragyogó zöld szemű asszonynak a kisbabát. Charlie állt, s hirtelen a földön landolt a virágcsokor, amit az újdonsült édesanyának hozott. Azonban tisztában volt vele, hogy most nem ez a legfontosabb dolog. Levette sapkáját, majd azt szorongatva indult el az asszony felé. ?Tiszta anyja.?, szólt az egyik nővér, majd egy mélyebb női hang megjegyezte, hogy ?Mindkettejük vonásait örökölte.? A főnővér volt az, ezért inkább mindenki bólogatva igazat adott neki, majd lassan kiszállingóztak a teremből, s végül a fiatal apuka és anyuka maradtak odabenn. Még mindig csendben néztek egymásra, széles mosolyokat küldve a másiknak, majd a férfi szeme megállapodott a kisgyermeken. Pár percig csodálta, majd kezét nyújtotta a nő irányába, hogy megfogná a csöppséget. Az csendesen bólintott, majd átadta gyermeküket. Charles nézte és csak nézte őt, majd megszólalt: ?Szervusz öcsi, itt a világ!? A gyermek édesen mosolygott apjára, majd az ártatlan kisded és a két szülő összebújva töltöttek el egy pár órát a kórházi szobában...

?Sebastiaaaaaaan!?, szól egy erőteljes női hang, ami talán a kisváros összes utcáját bejárta már szegről szegre. Egy nyári éjszaka volt. A Hold haloványan küldte fényét a földre, hogy legalább ennyivel segítse a szőke nő keresgélését. A 8 éves Bastian sikeresen elkóborolt otthonról, aminek következtében egy egész kutatócsoport indult a keresésére. Az édesanya, az édesapa és a szomszédházaspár. Azonban nem csak Bastian tűnt el. Ő magától kóborolt el, de nem tudta megállni, hogy ne hozza magával kisöccsét és kishúgát is. Az élénk fantáziájának köszönhetően azt gondolta, hogy majd elmennek és keresnek egy olyan szigetet, ahol csak gyerekek vannak. Elvégre előző este ezt olvasta neki édesapja az egyik mesekönyvből. Vagy... ha nem is pontosan ez volt benne, akkor legalább valami hasonló, amiből ezt szűrhette ki a fiú. Mindig is szeretett lázadni, aminek ez lett a következménye. Nem tudta, hogy merre mennek, de abban biztos volt, hogy meg fogja találni magának azt a kis helyet, ahol nyugodtan élhet a testvéreivel. Nem volt az a korán érő típus. Mesevilágot teremtett magában, ahol minden úgy van, ahogyan ő ezt elképzeli. Tehát a keresés egyáltalán nem volt egyszerű. A szülők tudták, hogyha egyszer elrejtőzik a gyerek, akkor sosem fogják megtalálni őket. Sötét volt. A felnőttek a városi parkba értek, ami híres volt arról, hogy elszabadult, rosszul tartott ebek lakhelye és esténként nem éppen a legkedvesebb emberek mászkálnak arra, aki segítőkészségük miatt lennének azok, akik... Margareth kiáltozása már régen elhalt. Helyette sírógörcs támadta meg, ami nem is csoda. Órák óta keresik a gyerekeket, de sehol semmi. Tudták, hogy nem lesz könnyű dolguk, de reménykedtek, hogy nem kell hozzá ennyi idő. Végül a park végéhez értek, ahol dudorászást hallottak. Az egyik bokor mögött megpillantják a három gyermeket. Joshua és Abigail alszanak. Bátyjuk megágyazott nekik, ő maga pedig hasal a fűben dudorászik és rajzolgat egy papírlapra.
?Sebastian... kisfiam! Te nem vagy az eszednél!? Szidni már nem volt ereje. És egyébként is voltak már hasonló húzásai, de azok ennyire nem voltak vészesek. Felkapták a félálomban lévő csemetéket is, majd hazasétáltak.

Teltek, múltak az évek. A legidősebb Llewelyn fiúnak megmaradt a rossz felé kacsintgató szokása, azonban némiképp komolyodni látszott. Megtanult hangszereken játszani, ami mind annak tudható be, hogy a szüleinek hangszerkereskedése volt. Ők maguk is műveltek voltak ezen a téren, ezért úgy tanították a gyerekeket, ahogyan csak tudták. Azonban a zene mellett egy újabb szenvedély ütötte fel a fejét Bastianban. A festészet... a festészet, ami természetesen rajzolgatásként kezdődött, majd egyre komolyabb irányba kezdte vezetni a fiatal fiút. Nem volt különleges tehetség, de nagyon jó érzéke volt ehhez a művészi ágazathoz. Míg a fiatalabb Joshuát mindig is az érdekelte, hogy hogyan működik minden a varázslóvilágban. Abigailt azonban semmi nem érdekelte a játékbabáin kívül. Nem is csoda. ?Addig jó, amíg gyerekek.? Mondogatták a nagyszülők eleget, de végül ez a gyermeki bolondozás nagyon is megmaradt a Bastian nevezetű unokájukban. Az iskolából mindig kapták a szülők az értesítéseket, hogy a fiuk egy ?bűnöző?, azonban mindig csak legyintettek rá egyet gondolván, hogy azt sem tudják a tanárok, hogy miről beszélnek, nem nekik kell együtt élniük a rosszcsont kölyökkel.
Fejlődött és fejlődött a fiú. Tanulmányi eredményein javított és végre beilleszkedett különc stílusával az iskolatársai közé, amikor édesanyja, az egyik reggelen egy levéllel várta pirítós helyett. Kíváncsian esett neki a fiú, hiszen még életében nem kapott ilyen hivatalos kinézetű borítékot. ?Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző... Micsoda?? Fordult örömteli arccal édesanyja felé, aki csak lágyan mosolyogva bólogatott a vidám kisfiúnak, aki azonnal szaladt az emeletre, hogy közölje apjával a jó hírt. Megállt az ajtóban, megcsókolta a levelet, majd meglóbálta a férfi irányába: ?Apa, utazom...?

Roxforti évek
Sosem egyszerű a beilleszkedés. Főleg egy olyan ember számára, aki abban nőtt fel, hogy mindenki körülrajongja a családjában. A barátok mindig valahol máshol keresték a társaságot, ezért minden ismeretség nagyon egyoldalúnak bizonyult. Különcnek, furcsának tartották őt, amiben volt is némi igazság, de minden szavában jó indulat vert tanyát. Ha nem is mindig a legjobbat akarta, akkor sem akart ő megbántani senki sem. Az ég világon senkit sem. Mégis minden annyira balul sült el, hogy a végén már megérezte, hogy kerülik. Ami nagyon nagy szó. Nem tartozott azok közé a diákok közé, aki megérezte volna, hogy nem kívánt személy. Évekig ez ment, végül úgy döntött, hogy elég ebből az állapotból és próbál beilleszkedni az iskolába. Jelentkezett a háza kviddicscsapatába, de ? természetesen ? hatalmas égés volt. Egy kézzel lógott a seprűről, mert még azt sem tudta rendesen megülni. Ha nem is az egész, de a fél iskola utána rajta röhögött. Tűrte, mindent csak tűrt. Próbálkozott, mindennel csak próbálkozott. Azonban egyik olyan téren sem találta a helyét, amivel bevágódhatott volna iskolatársainál, ezért megmaradt annál, amit mindig is nagyon szeretett; a zenénél és a festészetnél. Erről nem nagyon mert beszélni senkinek sem, de egy idő után már csak erről ismerték meg: a bohém holdkóros. Holdkóros. És? A legbüszkébb holdkóros, akit ez a Föld a görbe hátán cipelt. Leküzdötte a társaságtól való félelmet, és ez pozitívabb kisugárzást kölcsönzött neki. Igaz, hogy a mai napig túlzásokba tud esni, de kinek nincsenek hibái?

Egy nap azonban lement sétálni a birtokra, hogy ihletet gyűjtsön. Várta a szellő szavait, miközben átszellemült képpel, behunyt szemmel emelte hosszú lábait, aztán... képszakadás. A földön találta magát. Nem is akárki társaságában. Tudniillik volt egy lány... azaz van egy lány, akitől elszakadni nem tud. Ha lehet így mondani, akkor szinte a bolond szőke srác múzsájává vált az alatt a két év alatt, amióta felfigyelt rá. Ez a lány nem más, mint Luna Lovegood. Sosem beszélgettek többet két-három szónál, hiszen ő volt az egyetlen ember, akinek a társaságában Bastian teljesen leblokkolt. Még hogy bolond a leányzó? A fenét... egy angyal. A fiú számára legalábbis, és immáron évek óta az.

Izgalomból sosem volt hiány ebben az iskolában. Volt három diák, akiktől vagyis a róluk szóló pletykáktól mindig hangos volt a kastély. Harry Potter, Hermione Granger és Ronald Weasley. Megközelíthetetlen emberek, akik mellett az ember inkább rettegésben élt volna, mint normális keretek között. Persze erről Bastian sosem így vélekedett. Kellettek a kalandok neki, hogy táplálják így is élénk fantáziáját. Mindig bele akart volna kerülni valamelyikbe. Nem fogta fel sosem, hogy ez nem játék. Segíteni akart. Kitűnni valamivel, de sosem vitte rá a lélek, hogy csatlakozzon valamelyik ?projektjükhöz? is.
Harmadik évfolyamos lehetett, amikor megrendezték az iskolában a Trimágus tusát. Annyi az összes emléke ezzel kapcsolatban, hogy egy fiú meghalt... Cedric Diggorynak hívták, és Tudjukki végzett vele Harry Potter szeme láttára. Kételkedett. Nagyon is kételkedett, hiszen annak ellenére, hogy a családjában ? anyai ágon ? csupán varázslók és boszorkányok léteznek... alig tudott valamit a Sötét Nagyúrról. Nem merték mondani a fiúnak, hiszen erről is csak mesélt volna fűnek-fának. Kitalált volna olyan történeteket, amiket a hiszékenyebbek még a végén el is hittek volna. És sosem esett szó arról, hogy netán visszatérne minden idők legnagyobb varázslója. Nem tudta hogyan kezelni a helyzetet, ezért inkább ki szeretett volna maradni az egészből. Persze nem tudott. Mindenhonnan pletykálkodtak a diákok. A kastély egy pletykalap szerkesztőségévé kezdett válni. Igaz, hogy még most is az, de most már az ember kezd hozzászokni ahhoz, hogy a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában semmi sem megy olyan egyszerűen...

   jellem

Kellemes a modora, művészi hajlamú, szellemi beállítottságú, éles szellemű, filozofikus gondolkodású, finom érzésű, hűséges, nyitott, találékony, életmódjában független, különc, álmodozó, rajongó. Ez mind Bastian főbb tulajdonságai közé sorolható. Mit is várhatnánk egy bohém művészkölyöktől, aki mindig és mindenben próbál különlegesnek tűnni, de inkább csak maradjunk a különc kifejezésnél. Hatalmas különbségeket vélhetünk felfedezni a két szó között, habár erre Bastian nem képes. Mindig újítani akar, változást. Nem bírja a dolgokat abban a megszokott, monoton módján megélni, mint a legtöbb ember. Egyáltalán nem bírja, hogyha rövid pórázon tartják. Kell neki a függetlenség. Társaságkedvelő és rendkívül jól színészkedő srác. Hajlamos kisebb-nagyobb hazugságokra, de nincsen rá magyarázata, hogy miért is teszi. Néha azért, mert úgy viccesebb egy sztorija, máskor meg azért, mert nincsen mit mondania, és kitalál valami eszméletlen nagy hülyeséget. Van olyan, hogy napokig nem látni, mert éppen olyan dolga akadt, ami mindennél fontosabb, de aztán hirtelen zúdítja a másikra az összes gondolatát, ami felgyülemlett benne azokban a napokban, amíg nem találkoztak. Persze olyan alkalom is van, amikor csak álmodozón bambul maga elé, elmélyedve a saját maga által kreált kis világban, hogy megfeledkezzen a hétköznapok minden terhéről. Nagyon nehezen viseli a kudarcokat. Minden kudarcot és világkatasztrófának él meg. Szereti a társaságot, a szép dolgokat, s ő maga is igyekszik sokat adni külső megjelenésére. Nyugalomra törekszik, elutasít mindent, ami közönséges vagy durva.

   apróságok

mindig ||Barátok, művészetek, bálok, bulik, varázsló sakk, őszinteség, humor, zene.
soha || Pénz, megkülönböztetés (akármilyen formában), zsarnokság, hazugság.
dementorok || A szó hallatán minden embert - legyen ?jó? vagy ?rossz? - rettegés fog el. Ez nincsen másképpen Bastiannal sem. Egyszeri alkalom volt. Talán egy éve (1996-ban) történhetett egy nem túl kellemes találkozás, amikor egyedül járta Cardiff városát. A fiúnak mindig is hű szokása volt, hogy tiltakozott a kötelezettségek ellen, amik egyáltalán nem voltak az ínyére. Bolondos művészgyerek lévén arra vetemedett, hogy falfirkákat készítsen éppen valami gyermeteg dolog ellen tiltakozva ? amire senki nem is gondolt már -, amikor megérezte, hogy a folyó irányából jeges szél közelíti meg. Először csak élénk képzelete szüleményének képzelte a felé közelítő, jeges szelet hozó, lebegő, csuklyás alakot, azonban hamarosan közelebbi kapcsolatba kerültek egymással. A lény közelített, Bastian nem tudott megmozdulni. Kedve lett volna kifutni a világból. Egy olyan világba, ahol boldogság van, ahol süt a Nap. Nem ebben a koszos, rideg és megbízhatatlan világban szeretne élni. Mindig is nagy optimista hírében állt, azonban akkor úgy érezte, hogy már nem talál okoz amiért létezhetne. Ez az egyetlen találkozás volt, amiből végül nagybátyja mentette ki, akit Bastian szülei küldtek a bolondos gyerek megtalálására. Szerencséje volt. Akkor az egyszer szerencséje volt. Azóta is fóbia neki az éjszaka, a sötétség, és meg kell hagyni, hogy dementorok társaságára sem szomjazik annyira.
mumus || Nem valóságos lény... bár, ki tudja? Régebben sokat álmodott érdekes kreációkkal, de ez az a szörnyeteg, ami örökre megmaradt a fejében. Hatalmas, szőrös gombolyagra emlékeztető lény. Nincsenek lábai, villogó szemeivel mindenhol Bastiant keresi, miközben rémisztő hörgéssel repül felé a levegőben. Úgy fest, akár egy lebegő szamóca, azonban nem az ember harapna belé szívesen, hanem az tépne ki belőlünk egy darabot. Fogai körülbelül olyan méretűek, akár egy ember alkarja, s csöpög róluk a vér.
titkok || Szerelmes Luna Lovegoodba.
rossz szokás || Észre sem veszi, de folyamatosan rágja a szája belsejét és ajkait. Amikor ideges, folytonosan ropogtatja az ujjait, s ha az idegesség átcsap félelembe, akkor hangosan dudorászik. Úgy gondolja, hogy ezzel elűz minden gondolatot a fejéből, hiszen stresszes helyzetben mindig nagyon sok marhaságot beképzel magának, aminek egyáltalán nincsen valóság alapja.

   a család

apa || Charles Llewelyn, hangszerkészítő (mugli), 45 éves
anya || Margareth Gwyther, boszorkány, bolti eladó ? Zenebona, Mágikus Hangszerek Szaküzlete (aranyvér), 43 éves
testvérek || Joshua Nathan Llewelyn, 12 éves
       Vivienne Maureen Llewelyn, 15 éves
családi állapot || egyedülálló
állatok || Egy Nippers (Csipesz) névre hallgató, állati lusta, krémszínű perzsa macska.

   külsőségek

magasság || 186 cm
tömeg || 70 kg
rassz || európai
szemszín || sötétkék
hajszín || szőke, fényben néha vöröses színben villan meg (anyja génjeinek köszönhetően).
különleges ismertetőjel || Még édesanyja hasában volt, a nő beütötte a hasát az egyik szekrény szélébe. Bizonyára azon a ponton helyezkedett el a kisfiú feje, így később, amikor megszületett és már a haja is kinövőben volt, akkor látták meg, hogy egy csíkban ősz a haja. A sötétszőke tincsek közül kivillant az őszes csík, s azóta ez különös ismertetőjelévé vált. Csakugyan különlegességről beszélünk, amikor belenézünk a kék szemekbe. Jól meg kell néznünk ahhoz, hogy észrevegyük. A jobb lélektükör kék színében egy sárga szelet van, ami még mókásabbá teszi a gyagyás tekintetet.
kinézet || Magasságát tekintve nem tartozik az alacsony emberek közé. 186 centiméterével van, hogy kitűnik a tömegből, de a többi égimeszelőhöz képest nem is olyan feltűnő ez a magasság. Szőke frizurája mindig rendezetten áll feje tetején, de ezt sokszor valamilyen sapka takarja el a külső szemlélő elől. Sötétkék szemeiben mindig valami turpisság fénye csillan, ezért ha belenézünk, akkor aggodalmunk nem alaptalan. Arcvonásai érdekes párosításnak lettek színterei. A gyermeki mosoly, sima arcbőr és hatalmas szemeknek egy kissé markánsabb vonalat adott az Ég. Testfelépítése nem valami macsós, de mit tegyen az ember. Tipikus vékony, szálkás művészgyerek. Le sem tagadhatná, hogy köze van a művészethez, hiszen bohém természete öltözködésében is megjelenik.
egészségi állapot || Mivel nem fordít sok időt sportra, ezért immunrendszere nem valami erős. Nagyon könnyen kap el betegségeket, de nagy szerencséjére hamar kilábal belőlük. Egyébként is szeret eltúlozni dolgokat, ezért nem kell neki mindig elhinni, hogy olyan nagyon rosszul van.

   a tudás

varázslói ismeretek || Ha pontozni kéne egy egytől tízig terjedő skálán, akkor bizonyára a hatosra kéne bökni az ujjunkkal. Sosem volt a legjobb tanuló, habár mindig is szomjazott a tudásra. Lusta, akár egy lajhár. Azonban, ha a fejébe vesz valamit, akkor azt a végletekig komolyan gondolja, s végül teljesíti is. Egy-két sarkalló szó elég neki, és máris íróasztala felett terem, egy halom könyvből építve tornyot maga elé. Jó esze van, de sajnos ritka az a pillanat, amikor valami igazán bölcs dolgot hall tőle az ember (lásd: bolondos természete). Már elvégzett négy teljes évet itt, ezért csak nem lehet olyan kő buta. Valójában, a valódi kihívások az elkövetkezendő az években fogják belevésni magukat Bastian életébe.
mugli ismeretek || Mivel összesen négy évet végzett mugli iskolában, ezért a tanulmányokról nem sokat tudna elmondani. Azonban, ha nem is ezzel, akkor művészi tehetségével kitűnhet a többi diák közül. Jól forgatja az ecsetet a kezében, sőt még a hegedűvonót is. Emellett játszik zongorán, gitáron és szaxofonon. Az énektudása nem éppen a legjobb. Kicsit hamiskás, de még azt is ki lehetne emelni a varázstalan ?tudományaiban?.
patrónus || Parlagi sas (Aquila heliaca)
animágus alak || Még folyamatban van a tanulása, azonban ez nem annyira egyszerű. Biztosan eltart még egy ideig, mire elmondhatja magáról, hogy: ?Igenis, animágus vagyok.?
pálca típusa || 13,5 hüvelyk, cseresznyefa, a magja unikornisszőr.

   egy darabka belőled

Csiling-csiling. Csiling-csilig. Ébresztőóra csörgésére lehetünk figyelmesek, ha elhaladunk a fiúk hálókörletében Bastian szobája előtt. Nincsen már annyira korán. Sőt, már majdnem delet üt az óra, ami egyenesen arányos azzal a ténnyel, hogy a szőke fiú igencsak lekéste a mai óráinak nagy részét. Üsse kavics! Amíg nincsen ennek tudatában, addig boldogan ? igaz kissé nyögdécselve ? fordul egyet az ágyban a meleg paplanban, ami igaz, hogy már kinn van a huzatából. Igaz, hogy a huzatról már gombok is hiányoznak, kissé gyűrött, néhol festékes, de ki bánja? A fiú bizonyára nem, elvégre most is a lehető legnagyobb mocsokban fekszik. Az óra megállíthatatlanul csörög, miközben Bastian egyre hangosabb, kelletlen nyögések közepette kidugja fejét a takaró alól, majd a hosszú ujjak segítségével lenyomja álmának elrontóját. A polip karjaihoz hasonló ujjak végigcsúsznak a vekkeren, majd sikeresen magukkal húzzák azt a padló irányába, ahol nagyot koppan, s újra elkezd csörögni, amire a már félig visszaaludt fiú összerezzen, majd felpattan az ágyból. Sötétkék szemeivel a támadót keresi, aki álmában megtámadta, lefogta, majd harsonával kezdett valami idétlen dallamot játszani a fülébe, ami valóban csak az óra figyelmeztető hangja volt. A bosszússág sötét fellege hamarosan a fiú száll, amikor megpillantja az egyik ruhakupac tetején a piros vekkert.
- A fene essen beléd... - motyogja, miközben lassan felül, majd a jobb oldalán katonásan álldogáló éjjeliszekrényre tekint. Ott a bögréje. Saját gyártmány. Büszke is a teljesítményére, hiszen olyan színes, idétlen feliratokkal ellátott italosa senkinek nincsen a világon, mint neki. És... még van is benne egy kis kávé, ami tegnapról maradt rá. Tanulni akart. Igazán tanulni, de az álmosság rányomta pecsétjét a tanulás elleni kérvényre, amit szervezete nyújtott be a szőke srácnak. No, de ha már itt van az ital, akkor essünk neki. Ezzel a gondolattal kel ki az ágyból, majd veszi magához a hideg italt. A kávé szörnyű hidegen. Ezt minden olyan ember tudja, aki már egyszer próbálta. Belekortyol, ám neki ez már meg sem kottyan, hiszen mindennapos, hogy az estére szánt kávét reggel tudja csak elfogyasztani. Egy szürke rövidnadrágban indul meg ablaka felé, hogy elhúzza a sötétítőfüggönyét, azonban a homályos, reggeli táj helyett napsütéses, vidám helyszínek fogadják. Egy ideig mosolyogva figyeli, hiszen nagyon örül, amikor az idő megfelel kedvének, majd visszafordul a rumlis szoba belseje felé. Ott is a faliórára tekint, amiről nyakkendője lóg, majd meglátja az időt, s majdnem kiejti a kezéből a bögréjét.
- Te jó ég! Elkéstem... - suttogja ijedten, majd gyorsan lehúzza a hideg kávét, majd a székéhez sétál. Elvesz onnan egy fehér pulóvert, majd az ágya széléről egy farmernadrágot. Ezt mindet magára kapja, majd zokni után kezd kutatni, miközben megtalálja talárját. Azt is magára kapja, majd mivel nem talál normális zoknit, ezért lábára húzza fekete sportcipőjét, az óráról leakasztja nyakkendőjét, majd az ajtó felé indul. Útközben felkapja táskáját az egyik vállára, majd hamarosan egy hangos ajtócsapódás után már csak a síri csönd uralja a szobát, ellenben a folyosóval, ahol éppen Bastian sietős léptei vernek hatalmas zajt.

   egyéb

Kissé álomvilágban él. Nem csoda, mivel sosem tudott régebben beilleszkedni az iskolába, ezért volt alkalom, amikor még képzeletbeli barátok mellé szegődött. Mostanra már csak úgy éli az életét, hogy nem foglalkozik semmiféle negatív dologgal, csak a mának él. Álarc lenne tehát ez a mosolygó, bolondozó arc? Meglehet...