|
|
« Dátum: 2015. 02. 25. - 08:07:47 » |
0
|
Az előcsarnokban levő lépcső ebbe a főfolyosóba torkollik. Azért huzatos, mert mindkét végén, pont egymással szemben van a kastély két nagy tantermének a bejárata. Ám félreértés ne essék, a korridor olyan hosszú, hogy az egyik ajtóban állva a másik alig látszik.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #1 Dátum: 2017. 09. 19. - 11:33:49 » |
+1
|
zene: Z - Dusk Till DawnB A N K S'A harag rossz tanácsadó, de a büszkeség még rosszabb.'~~ ❈ ~~ Kész öröm visszatérni Lancaster gyógynövénytan órájáról. Utálom ugyanis az üvegházak fülledt melegét, pláne azután hogy a múltkori különórám nem túl jól sikerült a professzorral. Nem mintha külnösebben neheztelnék rá már a sárkánytrágyás megfürdetős eset óta, de azért még mindig ott játszik a gyomorgörcs bennem, ahányszor csak arra tévedek. És igen, nem kell sok ész hogy kitalálja az ember, önszántamból bizony ritkán vetemedek erre. Most is csak azért nem lógtam el mert a többiek nyaggattak. Na meg már gyanúsan nem tudok több kifogást találni arra miért nem jelenek meg az órákon. Nem mintha különösebben aktív részvételt produkálnék. Igyekszem csendben meghúzódni a háttérben és csak néha hümmögve jegyzetelek. Igyekszem nem okot adni Reednek arra, hogy újra belém kössön vagy újabb büntetőmunkát szabjon ki. Ő meg igyekszik engem kerülni, kellően látványosan. Csak ritkán szólít fel, és akkor is teljesen kimért. Rideg. Nem különösebben zavar ez, de... hát szemet szúr. Pláne egy Belbynek vagy egy Padma Patilnak. Aki, még csak hogy ráadásként jól be is fürödjek, a háztársam. Szóval az óra vége mindig a mámorító kánaánt hozza el a számomra. A szabadságot. Most sincs ez másként, s ragyogó mosollyal arcomon lépek ki a szabadba. A lányok vihogva követnek, mert ők oda vannak Lancasterért meg a nagy kék szemeiért, hát még a kerek fenekéért. Mondjuk úgy hogy én már kiábrándultam belőle, de azért evidensen nem zavar különösebben a fecsegésük. Minekután a mai nap ez volt az utolsó órám, egy laza mozdulattal tépem le magamról a talárt és tömöm a táskámba. A világoskék pulcsimat viszont ráhúzom a blúzomra, mert itt kint a szél hűvöse megérint. Nyújtózom egyet míg a többiek csicsergése tölti meg a kviddicspálya felől érzekő zajfoszlányokat. Elfolytok egy feltörekvő ásítást s míg a többiek vihorásznak egy sort majd közlik, hogy megnézik a griffendéles edzést, addig én csak legyintek. Nincs kedvem arra kerülni és amúgy is még hiányzik egy beadandóm Qcrossnak. Így elbúcsúzom a társaimtól és első körben azzal a céllal indulok el a kastély irányába, hogy a könyvtárban lelek nyugalomra. Csak mikor már a bejáratot elhagyva, a Nagyterem mellett elhaladva, realizálom a kiáramló embertömeget, nos jövök rá, hogy a könyvtár így a délutáni órák miatt biztosan tele lesz. Az éhesebbje a népnek meg már most ledugja az orrát nasizni így a vacsora előtt. Elhúzom a szám, mert teljesen elfelejtettem magát az időt. Ez bosszantó. Mondjuk mostanság gyakran elfeledkezem dolgokról szimplán a szórakozottságom miatt. Az viszont nem kerüli el a figyelmem, ahogy meglátom a Belby mögött elsunnyogó Clementine Bankst! Mondjuk kellően nevetséges és abszurd a helyzet, tekintve, hogy Charisma igazi egyéniség és tényleg olyannak hat így Clem mint aki... lopakodik. Összehúzom a szemeim miközben méregetem. Ajkaimon azért egy kaján vigyor kiül. Szánalmas ez a csaj! Mit eszik benne Mathias? Dunsztom sincs... de bosszant. Igazából valahol azért kicsit sajnálom. Elég szar lehet úgy élni a saját hálókörletedben, sőt a saját házadban, hogy a háztársaid folyamatosan kifecsegnek és ezzel egyenesen párosul az, hogy képesek ezt a jelenlétedbe megejteni, ergo ez olyan érzést kelthet az egész, mintha emberszámba se vennének. No de kellett neki épp egy Montregoval kikezdenie! És nyugodtan mondhatja hogy csőstül jön a baj a nyakára, mert ha már eggyel lelkesen találkozgat, akkor igazán örülhet egy másiknak is. Nem? Hisz amúgy sem volt még alkalmam elbeszélgetni a 'leendő' sógornőjelöltemmel. Rossz ebbe (mármint a jelzőbe és annak mindennemű jelentésébe) még csak belegondolni is. Hogy ez a félvér senki legyen a családtagom??! Igazából még csak nem ez zavar, mármint nem a vére. Sokkal inkább a szürkesége, és egyszerűsége. A semmilyensége. Mert ő olyan... semmilyen. Még csak nem is bájos! Lyana bezzeg szép, okos, értelmes, tehetséges... Clem mindennek az ellentettje. Okosnak sem mondanám, céljai sincsenek. Mit is kezd magával ha itt végez? Ha jól tudom egyetlen egyetemre sem jelentkezett. Mondjuk ha valami, hát ez biztos hamar véget fog vetni a kapcsolatuknak. Nem kell ehhez sok ész, hogy tudjam. Mathias jó pasi, a lányok olvadnak tőle, mint jéghegy a napon, ő meg kellően hülye ahhoz, hogy minden jött-ment fruskába beleszeressen, az meg nem lesz rest elcsábítani. Sosem voltak a vele kapcsolatos pletykák alaptalanok. Én meg ismerem őt, nincsenek vele kapcsolatban illúzióim. Pláne hogy Lestrange a legjobb barátja...! - HÉ TE! BANKS! Igen te! Hova-hova? Üvöltöm el magam, miután a hugrabugosok színe-java letűnik a színről és már csak pár kósza griffendéles zavarja a köreinket, de azok is csak meglepve pillognak rám az indokolatlan hangerősségem miatt, majd tovább állnak. Lobogó barna, már-már feketébe hajló hajam kíséretében indulok el az említett lány után, miközben felvont szemöldökkel és kellően undorodó arckifejezéssel méregetem. Még csak nem is csinos! - Ha jól hallom a bátyámmal folytatsz rendszeres nyálcserét! - nem is várok rá megerősítést, mert ez nem kérdés volt mindössze egy lélegzetvételnyi szünetet iktatok be a monológomba. - Üdvözöllek az öngyilkos jelöltek köreiben! A szarkazmusom a plafont verdesi miközben ezüstkék íriszeim úgy merednek rá, mint egy mocskos csótányra. Épp arra a fajtára, amelyet csak el kellene taposni.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Clementine Banks
Eltávozott karakter
Napsugár
<3 M. Napsugara <3
Hozzászólások: 157
Jutalmak: +169
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: barnás-zöld
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12,5 hüvelyk; akácfa; főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #2 Dátum: 2017. 09. 19. - 12:45:39 » |
+1
|
I lose my balance on these eggshells You tell me to tread I'd rather be a wild one instead Don't wanna hang around the in crowd The cool kids aren't cool to me Fogalmazzunk úgy, hogy nem vagyok idióta – nem mintha különösebben igyekeznék, hogy ezt a tényt másokkal is éreztessem, mert alapvetően nem lelem örömömet abban, hogy olyan emberekkel próbáljak meg „haverkodni”, akik egyértelműen nem kíváncsiak rám. Hála az égnek. Sokkal több figyelmet kap az életem idén egyébként is, mint ami jól esik – tekintetbe véve, hogy a feltűnési viszketegségnek ha lenne tökéletes ellentettje, akkor inkább az volna jellemző rám -, úgyhogy nincs szükségem arra, hogy bárkinek is bizonygassam a létezésem bizonyos aspektusait. De csak mert én nem teszek így… hát, mondjuk úgy, hogy általában elég jól ki tudom találni, mások mit gondolnak rólam. Nagyon egyszerű leszűrni egy-egy pillantásból, hogy ki az, aki bedől Belby pletykagyárának, és rendszeresen azt szajkózza, amit ő mond. Könnyű észrevenni azt is, ha valaki különbnek hiszi magát annál, hogy pletykákra hallgasson, de azért mégis kicsit szúrósan néz felém, ahogy azt is, aki szándékosan szeret ellentmondani minden folyosói suttogásnak, és most hirtelen úgy néz rám, mint valami kedves őzikére, akinek szavak nélküli bátorításra van szüksége. Egyik dolog sem olyasmi, ami bárkit is képes lenne szimpatikussá tenni a szememben. Az egész annyira… őszintétlennek tűnik.
Nyilván az sokkal kevésbé tűnik őszintétlennek, hogy Blaire Montrego szavak és tettek nélkül is különösen jól képes kifejezni, hogy maximum arra tart jónak, hogy alulról nézegessem a cipője talpát. Ez egy egész más szinten kellemetlen dolog, és csak mert a jelek szerint Mathiasnak ez nem tűnt fel (vagy esetleg csak magasról tesz rá), én még mindig nem vagyok vak, és már régóta jogosnak érzem, hogy mindezt nagyjából tényként kezeljem, és némi gyomorgörccsel várjam a napot, amikor esetleg történik valami, hogy ezt az eddiginél szándékosabban is tudomásomra hozza. Nem ismerem ugyan semennyire ahhoz, hogy tudjam, fog-e ilyesmi történni, ahogy éppenséggel abban sem lehetek biztos, hogy az eddigi gyors, futó, szúrós pillantásai mennyire ösztönösek vagy inkább mennyire szándékosak. Voltaképpen nem számít. A lényegen nem változtat, ahogy azon sem, hogy ezt a lenézést sajnos nagyon is őszintének érzem, még akkor is, ha bizonyos tekintetben jogtalan. Nem csak én nem ismerem őt, de éppenséggel ő sem engem, és valamennyire azért mégis csak bántó, ha az embert ismeretlenül megítélik. Míg az iskola számos diákja esetében erre tudok magasról tenni, addig Blaire azért némileg más kategóriába esik.
Annyira tehát nem lep meg, hogy egyszer csak random utánam ordít a folyosón. Mert bár mondhatnám, hogy finoman és nőiesen kiált, ez attól meglehetősen távol áll, ez bizony ordítás, és legalább olyan, mintha a mostohaanyámnak képzelné magát, és most jönne közölni velem, hogy nem válogattam szét a búzát meg a lencsét (vagy valamit), és bizony nehogy azt higgyem, így elmehetek a bálba. Legjobb párhuzam valaha… Talán elismerésnek kellene vennem, hogy van, akit a puszta létezésem így fel tud húzni – pedig aztán, ha átlagos létezést keressetek, nézzetek csak pont ide! –, de nem igazán érzem, hogy nekem ez jó lenne. - Szia, Blaire – persze, hogy megállok, és szembefordulok vele, mert azért azt ne gondolja senki, hogy most jön az, amikor ez az ártatlan őzike fülét-farkát behúzva menekülésbe kezdene a folyosón Blaire Montrego miatt. Belbynél pont csak annyival rosszabb, hogy Mathias húga. Ami épp elég, de legalább eddig is elég jók voltunk abban, hogy ne legyünk egymás útjában, és ha neki ez a kívánsága (mert nem nagyon tudok mást elképzelni), akkor felőlem aztán ez továbbra is így maradhat. Belby esetében bezzeg nincs választásom, amíg tart a tanév. Visszakérdezhetnék számos bántó dolgot – például, hogy ő ezt csak hallja, nem szokott a bátyjával, teszem azt, beszélgetni? Vagy hogy hova tette a jómodorát, amiről ő állítólag híres? Vagy hogy netán ő is öngyilkos jelölt, hogy ebben a körben akar üdvözölni? De nem teszem. Semmi ilyesmit nem teszek, csak megigazítom a vállamon a táskámat, idióta kényszerscselekvés, mert nyílván ideges leszek a jelenlététől, ám rezzenéstelen arccal, egészen halvány, alig észlelhető mosollyal kérdezek vissza - Mit tehetek érted?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #3 Dátum: 2017. 09. 19. - 16:39:06 » |
+1
|
zene: Z - Dusk Till DawnB A N K S'A harag rossz tanácsadó, de a büszkeség még rosszabb.'~~ ❈ ~~ Ártatlan naivaként néz szembe velem a botor balga! Ahelyett hogy behúzná a lapátfüleit és elkotródna,ha lenne esze! Bahhh! A hugrabugosok tényleg mind egytől egyik puszta ösztönlények.... van érzékük az életben maradáshoz, de ennyi...! Azért egy dolgot mégiscsak becsülök benne....van mersze legalább. Hát... ez is valami. Mehetett volna a jó öreg griffendélbe, bár a Süveg szerint még ehhez is kevés... Cöh... sajnálatos! Jó, igaz nem szoktam házisárkány lenni úgy amúgy. Alapjáraton kedvesnek titulálnak az emberek. Alapjáraton többnyire az is vagyok. Csak a McLaggen féléknek szeretem kicifrázni az arcát. Akár szóban, akár rontásokkal. Clementine persze fogalmam sincs mit tud vagy mit nem minderről. Nem is érdekel. Csak egyet sejthet; a testvéremért a végsőkig el tudok és fogok is menni. Ezzel pedig nem lő mellé. Végtére is... a vér kötelez. Atyám szavai, a családi mottónk és igen, minden egyes betű, minden szó halálosan komoly. Csak ő van nekem. Én meg neki. Innentől kezdve elég egyértelmű hogy csak ő a fontos. Szóval ne higgye ez a fruska, hogy velem nem kell számolnia, mert igenis de! Felháborodásom nem is palástolom a köszönésén, ami még egész barátinak is hatna, ha nem nézne rám úgy, ahogy. Kellően ideges és kellően zavart. Kellően tenyérbe mászó bájossággal igyekszik leplezni az igazságot, ami az együgyűsége. Aztán persze kár is megszólalnia újra, mert a belőle kikívánkozó folytatás... hát... Mondhatom hogy az abszolút megerősítése a gyanúmnak? Naná hogy az, hogy is lenne másképp?! Hát pontosan.... ehhhh! Szemem forgatom látványosan a hihetetlenül, fájdalmasan ostoba kérdésére. Még hogy ő értem? Tenni? Bármit is? Cöh! Ez abszurd! Hamarabb kérnék segítséget a kopogószellemtől, mint tőle ebben a tetves iskolában az is hétszentség! Meg kell hagyni, Hóborc sem az eszéről híres. Komolyan nem értem mit eszik benne a bátyám? Ennyire vak nem lehet... nincs az a szerelem... az a rózsaszín köd.... Kétségbeesésem jól palástlom, mert szimplán átfordítom a dühömbe, ami épp ellene irányul. A szép, íves szemöldököm, mely mindeddig a homlokom közepén trónolt elegánsan most visszatér egy pillanatra eredeti helyére, hogy onnan középre kússzon társával együtt apró ráncot előcsalva az orrom tetején. - Te meg a segítséged? Ne nevettess! - közlöm jeges hangszínnel. - Ez esküszöm felér egy sértéssel tőled! Nem olyan mintha pofán csaptak volna, de akár vehetném úgy is. Már csak a feltételezés is részéről baromira zavar. Meglehet hogy csak udvarias formula és gesztus, sőt szinte biztos. Szimpla egyszerű szójáték... de.... na nem! Ő csak ne akarjon segédkezni semmiben. Kivéve talán egyet... elpártolhatna a bátyám portájáról. És persze ezáltal az enyémről is. Nem ártana. Hmmm, ha valamiért hát ezért igazán hálás tudnék lenni. Plusz persze a saját életét könnyítené meg minden téren. - Mindössze csak tudni akarom mik a kis terveid.... Összefűzöm magam előtt a kezem, látványos nem tetszésemben. Enyhe terpeszbe állok és a testsúlyom ráhelyezem a jobb lábamra. Cinikus fejjel figyelem. A vonásait, amik egész szépek lennének, ha maga az arca arányos lenne, de persze nem az. Mondjuk lehet elsősorban egy szemöldökszedésre fizetném be. Te jó isten, ha ennyire igénytelen saját magára, bele se merek gondolni mennyire az lehet másban és úgy amúgy máshol... Öhm na mindegy... ez nem az én bajom. - Remélem nem terveztél hosszú távon beleesni a bátyámba. Nem azért mondom, de kellően pofára fogsz esni.... Szétfűzöm a kezem, pontosabban a jobbomat felemelem, és a mutatóujjammal elgondolkodva a számhoz érek. Aprót dobolok vele míg hümmögve elhallgatok. Megvárom amíg elmegy mellettük egy mardekáros negyedéves. Vagy legalábbis valami olyasmi forma szöszkeség. Csak miután kellően messze ér, hallótávolságon kívülre, szólalok meg újra hangomban a cinizmussal. - ...és akkor majd ne mondd, hogy én nem szóltam! Ujjammal felé bökök egyenesen a mellkasára. Végtére is ez a beszélgetés erre hívatott létrejönni a részemről. Hogy tájékoztassam, mi is az állás. Mondhatjuk hogy a következő: kívül tágasabb a számára mintsem belül. Lássuk be, ő sehogy nem fér bele a kalapba. Sem társadalmilag, sem szociálisan, sem anyagi szempontok alapján... amúgy sem tud semmit felmutatni mindössze azt az egy kis pletykát elsőből vagy másodikból, mikor békát csókolgatott. Hát nem Mathias lesz a mesebeli békakirályfi az már holtbiztos. Hogy a dementor csókolja valagon! Mert még Medeiát megértem. Még Fawcett is lement a torkomon, sőt még az Iza Bishop utáni csöpögése is érthető volt.... végtére is ő legalább karizmatikus. Na de Banks? Én elhiszem hogy a fejére kapta az ártást... de sosem gondoltam volna, hogy agyalágyult is lett egy az egybe! Mert mással ezt ne igazán lehet kimagyarázni....
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Clementine Banks
Eltávozott karakter
Napsugár
<3 M. Napsugara <3
Hozzászólások: 157
Jutalmak: +169
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: barnás-zöld
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12,5 hüvelyk; akácfa; főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #4 Dátum: 2017. 09. 19. - 17:18:43 » |
+1
|
I lose my balance on these eggshells You tell me to tread I'd rather be a wild one instead Don't wanna hang around the in crowd The cool kids aren't cool to me Legalább nagy meglepetés nem ér – ha valahogy elképzeltem bármiféle interakciót is Blairrel, akkor az pont így történt volna. Gyakorlatilag olyasmi miatt támad nekem, amihez semmi köze. Mathiashoz van köze, persze, de voltaképpen hozzám nincs, nem mintha beházasodtam volna a családjukba, vagy bármi ilyesmi, Merlinre, tizenhét vagyok, ilyesmiken még csak gondolkodni sincs kedvem…! - Sajnálom, hogy így érzed… - mondom enyhe hunyorgással félrehajtott fejjel. Nem mintha konkrétan tenni akartam volna érte bármit is, de vele ellentétben én nem hagytam ma a lánymosdóban az udvariasságomat, és ezen a továbbiakban sem fogok változtatni, ugyanis tudom, hogy én itt csak a rövidebbet húzhatom. Ilyen beköszönő után biztosan. Ha kedves és udvarias vagyok vele, csak felhúzza magát, és azért is baja lesz velem. Ha hasonlóan beszélek vele, mint ő velem, akkor az lesz a baja. Elég szar helyzet. Ugyanakkor előbb-utóbb elkerülhetetlen volt, úgyhogy csak egyet szeretnék: mielőbb túlesni rajta, aztán lehetőleg többet nem megismételni. Kíváncsi vagyok, hogy legalább valamelyik sikerülni fog-e a kettőből.
- Nincsenek „kis terveim”, Blaire – ahogy ő a karjait fonja össze maga előtt, úgy én a saját ujjaimat fonom össze. Ha mondjuk pont annyira tart, amennyire – amit épp most elég kevésre saccolnék –, akkor nem egészen tudom, miféle terveket feltételez rólam. Gondolom biztos megszokta, hogy az ő világukban folyton mindenki akar valamit, céljai vannak, vagy sokkal inkább érdekei, melyeknek érdekében bármit megtesz, és bárkit kihasznál, de csak elkönyvelem a dolgot egy újabb sértésnek. Végül is, már most négynél tart. Nagyjából. Pedig aztán szerintem a hugrabugosok pont nem arról híresek, hogy gusztustalanul kihasználnának, felhasználnának másokat, másféle tervek alatt meg nem tudom, mire gondol. Bár persze, ha lennének terveim – feltételezem, hogy nem úgy általánosságban, hanem Mathiasszal – talán akkor sem mondanám el neki. Ez nem olyasmi, amit a bátyjával kellene megbeszélnie? Nem inkább az ő tervei iránt kellene érdeklődnie? Azt hittem, én itt kevéssé számítok, Blaire-nek különösen. De ami meg engem illet… hát, a halál se tudja. Sosem gondoltam, hogy ő meg én… hát, tudjátok, hogy örökké. Nem sok emberről hallani manapság már, akik életük első szerelme mellett élték le az életüket. Mert az érdekházasságba kényszerített aranyvérűek értelemszerűen nem számítanak… engem meg ez a veszély pont nem fenyeget. Úgyhogy egyelőre csak úszom az árral, élvezem, és meglátjuk, mit hoz a jövő.
Megköszörülöm a torkomat. Elég bicskanyitogató a stílusa azt meg kell hagyni, ahogy meg mellkason bök, hát az ezzel a modorral párosítva szinte felér egy csekély fizikai támadással. Csak jelentőségteljes pillantást vetek az ujjára, aztán immár mosolytalanul nézek a szemébe, egy szemernyi kérdéssel társítva. - Nos, most már szóltál, úgyhogy bizonyára nem mondhatom, hogy nem így volt. Kösz a figyelmeztetést, nagyon kedves vagy – egy szemernyit azért csak nem bírom ki, és megnyomom a kedves szót, enyhén jelezve, hogy kedvesnek… hát, kedvesnek nem nevezhető, remélem, ő sem hízeleg magának ilyesmivel - Szeretnél esetleg még valamit? – mert ha csak ezért a magánszámért jött, akkor „köszönettel” meghallgattam. Remélem, azt nem várta, hogy bólogatva igazat is adok neki mindenben, vagy különösebb hatásai lesznek a szavainak. Én is hallottam épp elég pletykát Mathiasról a hét évben, mióta a Roxfortba járok, és ó, hát, ezerszer feltettem már magamnak a kérdést én is, hogy a bánatban történtünk mi meg, de most már későn jön ezzel, hogy megpróbáljon elbizonytalanítani. Most már ugrottam.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #5 Dátum: 2017. 09. 19. - 19:01:18 » |
+1
|
zene: Z - Dusk Till DawnB A N K S'A harag rossz tanácsadó, de a büszkeség még rosszabb.'~~ ❈ ~~ - Nincsenek „kis terveim”, Blaire... Nincsenek kis terveim, Blaire...! Jééézusom, mint egy picsogó ötéves! Mindenkinek vannak tervei. MINDENKINEK. Ha Banksnek nincs az sokat elárul róla. Nagyon sokat. Baromi sokat. Már-már túl sokat is. - Nos, most már szóltál, úgyhogy bizonyára nem mondhatom, hogy nem így volt. Kösz a figyelmeztetést, nagyon kedves vagy. Nem tetszik a kedves jelző és a hozzá párosuló hangszín. Az enyhe nyomaték, amivel utal burkoltan. Pont hogy épp ellenkezőleg gondolja. És ennyiben testesül meg az ellenszenve irántam. Hiába az udvarias modor, amit magára erőltet. Az arcáról minden lerí. Undok kis béka! - Szeretnél esetleg még valamit? Kérdésére megrebegtetem a pilláimat, mintha csak most ocsúdnék fel hogy épp itt van. Végtére is, kellően untatott a szövegelése és a hideg-rideg természete. Azt hiszi egy Yvette Delacour? Cöh! Messzemenőkig nem ér fel a véla jéghercegnőhöz, aki egykor az iskola sztárja volt, és jelenleg a Godricon szédíti a pasikat. (Erictől tudom). - Ó, hát perszeeee! - vigyorgok rá negédes mosollyal ajkaimon melyek semmi jót nem sejtetnek. Nem hülye, tudom hogy most biztos feljebb szökik a pulzusa. Ő sincsen fából. - Talán megtehetnéd azt a szívességet magadnak, hogy már megelőzöd a gondot... és esetleg... hát szimplán leszállsz Mathiasról. Hangomban az affektált kedvesség érezhetően ellenszenv és inkább figurázom ki ezzel is őt semmint magamból bohócot csinálok. Ugyanúgy félrebiccentem a fejem miközben várom a szavaim hatását. - Na azzal igazán leköteleznél! Nyögöm be pofátlanul. Mert tény, ami tény, annak valóban, szívből örülnék. Még ha most hihetetlen is számára hogy bármit is okozhatna, ami nem ennyire őszintétlen mosolyt csal az arcomra. - Nem is értem hogy gondoltad ezt... Oké, tudom én hogy bejön neked. Meg melletted a fél roxforti lánybagázsnak is. Hidd el, megértem. Na de kihasználni az amnéziáját... ez igazán aljas húzás volt. Tőled pont nem vártam volna. Hamarabb tippeltem St. Patrick-re. Hát igen, Lisa mindig egyértelműen úgy teszi-veszi magát a folyosón ha M a környéken van hogy mindenki rajta röhög. Mathias meg van annyira bamba, hogy le se szarja. Hála a szentséges gekkóbőrre! Amúgy nem utálom alapjáraton a hugrabugosokat, Belby kifejezetten szerethető egyéniség, már amikor nem pletykáért zsigerli ki az embereket. De még esküszöm St.Patrick is érthetőbb választás lett volna Mathias részéről, semmint Clem. - Amúgy nem szar érzés, de most komolyan... légy őszinte, hogy nem vagytok közel sem egy súlycsoportban? Tudom, hogy büszke vagy az auror apádra meg gondolom a családodra és az egész kis semmike életedre... de azt hiszed, hogy elég lehetsz? Neki? Nekem? Nekünk? Mennyire naiv ez! A szavak csak úgy áradnak belőlem. Köpöm ki mint a savanyú mérget. Szimplán mert már baromira idegesít. Baromira a büszkeségembe mar a dolog. Egyáltalán jelenleg csak a létezése is. - Nem érzed szánalmasnak, hogy mindenki, tényleg mindenki rajtad röhög? Cinikusan vonom fel újra a szemöldököm, miközben a szemeim kikerekednek. Tényleg ennyire ostoba lenne? - Nem Mathiason. Őt ismeri mindenki jól. Tudják hogy csak szórakozik veled. Hogy egy leszel a sok közül. Itt te vagy a szánalmas, mert valósnak hiszed azt, ami lássuk be, nincs is! Mert tudod, ő sosem volt a hűséges típus. És meglehet sosem lesz. Érted meg szinte kizártnak tartom, hogy valaha az legyen. Most átmenetileg jó vagy. Egyszerű és könnyű eset. De úgyis rád un! Mindig ez volt.. - legyintek egyet hanyagul, aminek következtében a hajam kissé odébb röppen kecses ívet leírva. - Ne álltasd magad, ezerszer jobb nőket is megkaphat, mint amilyen te valaha is leszel. És meg is kapott, csak arra nem emlékszik. Ha te valóban beleszerettél... hát én tényleg nagyon sajnállak. Elhúzom a szám, mert ez az utolsó mondatom valós. Ó, baromi valós. Tudom, mennyire szerethető a bátyám. Tudom, mennyire nagylelkű tud lenni. Tudom, mennyire jó vele lenni mert szimplán a vicces személyisége el tudja varázsolni az embert. Én imádom minden hibájával együtt. Node Clem? Ha valóban komolyan gondolja ezt... képes elviselni a legrosszabb énjét? A sötét dolgokat, ami vele járnak? Kizártnak hiszem. Naiv fruska, aki a lehetőséget látja csak. A ranglétra lépcsőfokát, amivel feljebb léphet. Jobb élet reményét. Na meg persze irigyeket, akiket arcba köphet, hogy megszerezte azt, ami a többieknek nem sikerült. Undorító. Már ez önmagában az. Arról meg már nem is beszélve, hogy megvezeti ezzel azt akit én szeretek. Akit én védelmezek. És akiért ha kell kikaparom azt a macskazöld szemeit, amit meregetni merészel rám!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Clementine Banks
Eltávozott karakter
Napsugár
<3 M. Napsugara <3
Hozzászólások: 157
Jutalmak: +169
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: barnás-zöld
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12,5 hüvelyk; akácfa; főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #6 Dátum: 2017. 09. 19. - 20:25:27 » |
+1
|
I lose my balance on these eggshells You tell me to tread I'd rather be a wild one instead Don't wanna hang around the in crowd The cool kids aren't cool to me Az igazán szomorú az az egészben, hogy érzem, felesleges bármivel is próbálkoznom. Őszintével, őszintétlennel… még az sem számít igazán. Sem az, hogy akkor most ordibálni kezdek vele, elszaladok, elsírom magam, vagy megvádolom bármivel. Halálosan mindegy. Blaire Montrego a jelek szerint eldöntötte, hogy ki vagyok, mit jelentek, mit akarok, mit tervezek, és hogy úgy egyébként milyen a kapcsolatom a bátyjával, anélkül, hogy bármit is tudna bármelyikről. Úgy tesz, mintha bármelyik is érdekelné, mert feltesz pár kérdésre emlékeztető dolgot, de kétlem, hogy érdekelné bármiféle válasz, ugyanis, már pontosan tudom a reakciója alapján, hogy ha nem vág egybe azzal, amit ő gondol, akkor egyszerűen nem hiszi el. Hogy került ez a lány a Hollóhátba, ha ennyire szűklátókörű…? Talán csak nekem tartogatja ezt az arcát. Biztosan én vagyok a hülye, hogy jóindulattal fenntartom neki ezt a lehetőséget. Nem sokat tesz jelenleg, hogy rászolgáljon a jóindulatom legapróbb morzsájára is, még ha bizonyára nincs is szüksége rá…
Egy kicsit jó – az, ami egyébként közben persze nagyon bosszantó is – hogy nem nagyon hat szóhoz jutni. Így sokkal kisebb az esélye annak, hogy valami butaságot mondjak (mármint, ami számomra butaság, mert úgy érzem, szerinte az én számon csakis butaság jöhet ki), vagy valami olyasmit, amit nem szabadna, és amit megbánnék. Mert bezzeg engem érdekel, hogy ne történjen semmi ilyesmi. Nekem nincs… vagyis hát, eddig semmi bajom nem volt Blaire-rel. Most persze nagyon nem a szívem csücske, de ezt a vak utálatot, amit most rám zúdít, nem tudom másnak betudni, mint hogy valami nagyon bizarr, beteg, logikátlan módon Mathiasért teszi. És bár egyáltalán nem tartom helyesnek a választott eszközeit, azért ezt egy kicsit meg tudom érteni… de csak egy kicsit. Mert ha nekem lenne egy bátyám, akinek én nem bírnám a barátnőjét, akkor is előbb nézném azt, hogy a bátyám jól érzi-e most magát, mint azt, hogy nekem mennyire nem tetszik az a lány. De persze… nincs bátyám. Ki tudja, talán én sem így tennék. De akárhogy is, Blaire nagyjából úgy pofoz fel, hogy hozzám sem ér, én meg csak kerek szemekkel, szorosan összepréselt ajkakkal hallgatom, és azon gondolkodom, hogy úgy egyébként mivel érdemeltem én ezt ki… szerintem semmivel. És ezért egyértelmű, hogy minden szava fáj, úgy vágnak, mint az apró késecskék, melyek sebészi pontossággal találnak érzékeny pontokra.
Szerintem ennek tökéletesen tudatában is van, amitől csak még rosszabb az egész, pedig… lehetne ez még rosszabb? Nem vagyok szerintem híján fantáziának, de nem nagyon tudom elképzelni, hogyan lehetne. Muszáj vennem egy nagy levegőt, a hirtelen kettőnk között beállt csendben, bosszantó reszelősséggel sikerül csak levegőt préselnem a tüdőmbe, de másképp valószínűleg semmilyen választ nem sikerülne kipréselnem lesápadt önmagamból. - Nem kell úgy tenned, mintha érdekelne a válaszom bármelyik felvetésedre is… vagy az, én hogy érzem magam emiatt, vagy amiatt. Tökéletesen érthetővé tetted, hogy legkevésbé sem érdekel – igazából már el sem tudom dönteni, milyen hangnemet kéne megütnöm vele. Támadni pont nem fogok, nagyjából annyi értelme lenne annak, mint olajjal próbálni tűzvészt oltani, de nem bánnám, ha nem egy kismacska bizonytalanságával mondanék ki mindent. Azért ez nincs is így, de ehhez minden maradék lélekjelenlétemre szükségem van, pedig abból aztán nem maradt sok. Bizonyos vádak ugyan abszolút nevetségesek, és sokkal inkább felháborítóak, mint sértőek (mint hogy én kihasználom Mathiast bármilyen tekintetben… főleg, hogy a másik percben meg arról papol, hogy itt én fogok nagyon megsérülni. Bámulatos következetesség!), de azért Blaire-nek sikerül valóban eltalálnia egy-két olyan pontot, ami mindig is zavart. Mit zavart… inkább nagyon tud fájni. Értelemszerűen akkor jobban zavart, amíg még nem jöttünk össze – úgymond - Mathiasszal, mint akkor, amikor már egy ideje ez így volt, de sosem voltam a legmagabiztosabb ember a földkerekségen, és azért ez nem múlik el magától úgy teljesen. Fogalmam sincs, hogy elég vagyok-e. Vagy az leszek-e valaha. Vagy úgy egyébként bármeddig is? Honnan tudhatnám? Kellemes, hogy mindenki rajtam csámcsog? Nyilván nem. És vannak napok, amikor mindez komolyan elgondolkodtat, és kicsit sem érzem jól magam miatta, és elbizonytalanodom, hogy egyáltalán megéri-e, és nem lesz tényleg rossz vége az egésznek… csakhogy… mostanában sokkal több olyan nap van, amikor mindez nem zavar annyira. Mert boldog vagyok. És szerintem nem lennék ilyen boldog, ha nem látnám Mathiast is boldognak. Ennek ellenére nagyon koncentrálnom kell a magam igazára, hogy ne fakadjak azonnal sírva egy ilyen hülyeségtől, meg még ki is találjak valamit, amit minderre mondhatnék, noha biztosan süket fülekre találnak. - Engem pedig nem érdekel a sajnálatod, Blaire. És szerencsére… lekötelezni sem akarlak. Most már különösen nem. Talán megérted… de nem kell kinyilvánítanod, ha nem. Nem reménykedem benne túlságosan – kicsit görcsösen szorítom össze a kezeimet, a körmeim szinte saját kézfejeimbe vájnak. Az arcom sápadt, a hangom sokkal halkabb, mint az övé (ez mondjuk nem is túl nehéz), de mégis, minden fröcsögéstől mentesen határozott. Nem fogok tenni semmit sem az ő kedvéért. Ha valakinek meg akarja kérdőjelezni a döntéseit… hát kérdőjelezze meg a bátyját, de engem hagyjon ki belőle.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #7 Dátum: 2017. 09. 19. - 21:07:13 » |
+1
|
zene: Z - Dusk Till DawnB A N K S'A harag rossz tanácsadó, de a büszkeség még rosszabb.'~~ ❈ ~~ Igazából egyetlen kétes percig elfog a bizonytalanság. Ha egy helló szia, mizu-val nyitok és nem adom ki magam és vele együtt az ellenszenvem, talán kezesebb lenne? Nem hiszem. Azért annyira ő sincs egy csak sivítani képes mandragóra szintjén, bár az, ahogyan a levegőt beszívja eléggé annak tűnik. És a szavak, amiket kiejt a száját.. pfff... hát azok is cérnavékony hangos sikerednek. Elég nevetséges ez így. Tudom hogy egy hajszálon, vagy talán kettőcskén, táncol és az idegei pattanásig feszültek. Szegényke, brühühü! - Ennyi? Leesik az állam a semmilyen monológjára. És minderre színészeket sértő magabiztos tehetséggel rá is játszok. Szó szerint tényleg eltartom a szám egy percig és úgy bámulom. Hihetetlen ez a liba! - Esküszöm Banks neked nem kell a szomszédba menned csigavérért! Ennyit tudsz mindössze hozzáfűzni úgy az egészhez? Frigid is vagy? A kérdés úgy bukik ki belőlem, mintha csak rosszat ettem volna és menten ki kell köpnöm nehogy elhányjam magam. Még Yvette sem volt ennyire érzéketlen jégcsap, de persze lehet ezt csak én láttam így. Elég sokszor akadtam rá a könyvtárban szipogva, Clem meg csak áll itt mint egy darab szerencsétlenség a maga ostoba, együgyű módján. Kezdem azt érezni, hogy ez egyetlen oknál fogva pártatlan vita... mégpedig a tipikus esetét példázza annak, hogy hülyékkel sakkozni nem szabad. Mert mit is csinálnak? Mint a galamb, rászáll a táblára, ledönti a bábukat, még rá is tojik és ugrál hogy ő nyert. Na kb ez Clem, csak csupa kimértséggel. Most már végképp totálisan elfog a kétségbeesés miatta. Mibe vágtad a fejszéd édes drága bátyám?!!!! Anyám borogass! - Merlin mentse meg a lelked te szerencsétlen! Elég szánalmas, hogy csak ennyit sikerül reagálnod mindarra, amit kifejtettem neked. Értem hogy nincs véleményed, de legalább mondanád akkor meg. Nyíltan. A büszkeség csak akkor hasznos Clementine, ha párosul is hozzá háttéranyag. Neked nincs, szóval ne csinálj úgy, mint egy sértett úrinő, mert baromi szarul áll! Igazság szerint magam is meglepődöm mennyire rárivallok. Frusztrál az érzelemmentes, sekélyes körmondata. Jószerével úgy az összes. - Meg mellesleg tudjuk hogy messze áll a valóságtól. Ha valaki lehet büszke valamire kettőnk közül az én vagyok. Soroljam az okokat? Szerintem tudod te is jól. Kezdve azzal melyik házba vagy folytatva a teljesítményeddel - enyhe utalás részemről a sehovasemtart kisasszony unalmas hétköznapi életvitelére - folytatva egészen a családon át. És csak úgy mellesleg, de persze nem utolsó sorban, még ott a vér is. Felszegem az állam, olyan magabiztosan és olyan haragvó tekintettel, amelyben a Csendes-óceán tomboló viharainak hullámai is semmisnek tűnnek. - Úgyhogy kezdjük ott, ne oktass ki hogy mit nyilvánítsak ki és mit ne! Aztán folytathatjuk azzal, hogy ez eddig egy tanács volt. Jó tanács. Baráti. Egy okos hollóhátastól, aki ráadásul bennfentes is a témában, egy ostoba hugrabugos naiv fruskának, akin szemellenző van mint a tüzelő telivér kancákon a versenyen! Hidd el, tudom mit beszélek. Mind a lovak kapcsán mind a csődört illetően. Azt hiszed te leszel a befutó? Szerinted mégis meddig bírja ezt a rideg kimértséged? Ugyan kérlek... nem adok neki két hetet és amint megdöntött keres magának mást! Ciccegésem a végére már kígyósziszegéssé halkul. Aztán hirtelen mintha csak elvágták volna nálam a fonalat. Megvonom a vállam. Unottan pillantok ki az ablakon. A főfolyosó ezen szakasza most csendesebb mint általában lenni szokott. Na nem is éppen baj ez. - Nekem mindegy Banks. A te lelked bánja a kárát. Rá sem pillantva közlöm a tényeket, miközben úgy teszek, mintha a tökéletes mankűrömön keresnék valami hibát, ami evidensen esélytelen. Mégis jobb még ezzel is belé rúgni egyet. Legalább megadom neki a löketet, hogy az legyen, aki, ha már az hiszi hogy pár, a bátyámmal eltöltött lopott kósza óra miatt több lesz. Más lesz. Jobb lesz. Sajnálatos kis tévhit! - Minél tovább húzod az elkerülhetetlent, annál rosszabb lesz. Viszont előre közlöm, ha netalántán mégis úgy sülnek el a dolgok hogy neki lesz bármi kára abból hogy hozzád volt köze... akkor elbúcsúzhatsz a frizurádtól megkezdve a Lancaster üvegházában fellelhető földigilisztákat megszégyenítő szemöldökön át! A fenyegetésem valóra is váltom. Megteszem én! Nem ő lesz az első csitri, akit rendre tanítok. Még Cromac is kerül a folyosón. Talán túl jól sikerült begyakorolnom az átkokat. Igaz hogy a vöröske Ginny Weasley a rémdenevér-rontás szakértője, node azért nekem sem kell a szomszédba mennem, hogy tökéletesen kivitelezzem. És ha Clementine Banks sokáig cicózik bármelyik Montregoval biztosan megtapasztalhatja. Rajtam igazán nem fog múlni!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Clementine Banks
Eltávozott karakter
Napsugár
<3 M. Napsugara <3
Hozzászólások: 157
Jutalmak: +169
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: barnás-zöld
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12,5 hüvelyk; akácfa; főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #8 Dátum: 2017. 09. 19. - 21:40:18 » |
+1
|
I lose my balance on these eggshells You tell me to tread I'd rather be a wild one instead Don't wanna hang around the in crowd The cool kids aren't cool to me Kis lemondással rázom meg a fejem - Nem mintha meg akarnál hallgatni bármit, amit mondok, csak hajtogatod a magad igazát, szóval feltételezem, hogy nem érdekel a véleményem – a saját hangját ezerszer jobban szereti a jelek szerint, mert bár már nagyon szeretném, Merlinre, nagyon!, a jelek szerint sosem tudja befogni… illetve, az nem is zavar, ha beszél. Beszéljen lyukat a hasában bárkinek, akinek szeretne, de engem legjobb lenne, ha elfelejtene, az összes téves ítéletével, nagyképű feltételezésével, és úgy egyáltalán… ezzel az egész elhibázott monológgal, amit nem is akarok tudni, vajon mióta készül az arcomba köpni, miközben ráadásul a bátyjáról sem fest túlságosan hízelgő képet. Magam sem tudom eldönteni, hogy komolyan így látja-e őt, vagy szándékosan nagyít fel mindent, amit a rengeteg pletyka is előszeretettel felnagyít, de akárhogy is, lényegében sehogy sem tud olyan képet festeni, amit egy szerető húg festene. Mondanám, hogy ez igazán nem az én problémám, ha Blaire kicsit kevesebbet beszélne, talán még meg is jegyezném, hogy ennél életképesebbnek tarthatná a saját testvérét, mintsem ne tudná, hogy mit csinál, vagy ne lehetne rá hagyni, hogy miért…
Igazából még csak nem is azért voltam szűkszavú, hogy bosszantsam – őszintén nincs különösebb mondandóm a számára, ha úgy áll a dolgokhoz, ahogy, márpedig nagyon részletesen kifejti, hogy áll a dolgokhoz. Vagy egyszerűen csak: hogyan áll hozzám. De ez is csak sajnálatosan bizonyítja, hogy bármit teszek, attól idegbajt kap. Örülhetnék, még mindig, a helyemben biztos vagyok benne, hogy sokan élveznék ezt a felhajtást, épp csak én nem ilyen ember vagyok, ki nem állhatom a felesleges drámát, és abban, hogy Blaire tényleg megbánt, nagyjából minden szavával, az a legfájdalmasabb, hogy voltaképpen ok nélkül teszi. Mármint… biztos vannak okai, a nyakamat tenném rá, hogy legalább ilyen részletességgel meg tudná magyarázni, hogy (miazisten) mit miért mond, vagy miért gondol így, de én ebben annyira nem tudom megtalálni az igazságot, hogy fájdalmasan céltalannak tűnik az egész. És ezért tűnik céltalannak bármilyen közbevetés is, ezért leginkább csak szabadulni szeretnék.
Aprót sóhajtok, megint. Legalább most már nem tudott igazán újat mondani. Bevitte a találatait, de innentől kezdve voltaképpen nincs muníciója… nem mintha ez különösebben vigasztalna. Nem hiszem, hogy fel lettem volna (vagy fel tudtam volna) készülni ilyen szintű ellenszenvre és rosszindulatra. Ez meglehetősen új nekem – az emberek általában inkább nem tudnak a létezésemről, semhogy bármiféle szélsőséges érzelemnyilvánításra ragadtassák magukat. Belby is csak a sztorikra hajt, meg hogy legyen min csámcsogni, de sosem vette a fáradtságot, hogy igazán személyeskedjen. Ahhoz nyilván jobban kéne törnie magát. - Biztos jó érzés lehet úgy tenni, mintha mindent tudnál rólam… felhívnám a figyelmed a tévedéseidre, de még mindig tudom, hogy téged mindez nem érdekel, úgyhogy mi mást szeretnél hallani, ha már egyszer „neked mindegy”? – megrázom a fejem, ideje volna rájönnie, hogy nem fogom az ő játékát játszani. Nem fogok vele életem legnagyobb vitájába keveredni. Már csak azért sem...! És nem is azért tettem fel a kérdést, hogy azt mondjam, amit hallani akar. Kétlem, hogy hirtelen elszállna belőlem a megbántottságomnak helyet adva minden konokság, mert azért végül mégis csak ez az, ami nem hagy könnyedén összeomlani, mintha csak kártyavár lennék, nem pedig a büszkeség, ahogy azt ő – sokadik tévedésével – feltételezi. A büszkeség az ő reszortjuk, nem az enyém, de legalább most már tényleg tudni vélem, hogy Blaire az aranyvérűek tipikus szemüvegével néz rám: ezerszer kevesebbre tart, mint az „ő fajtáját”, de közben azt hiszi, ugyanazokba a hibákba esünk, ugyanazok a hübriszeink, a vétkeink, a jellemhibáink, mint nekik. Pedig az igazság ettől nagyon távol áll.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #9 Dátum: 2017. 09. 19. - 22:09:06 » |
+1
|
zene: Z - Dusk Till DawnB A N K S'A harag rossz tanácsadó, de a büszkeség még rosszabb.'~~ ❈ ~~ - Nem mintha meg akarnál hallgatni bármit, amit mondok, csak hajtogatod a magad igazát, szóval feltételezem, hogy nem érdekel a véleményem. Én nem akarom meghallgatni? Na ez az a pont ahol befüstöl a fejem. És joggal. Végtére is miért állok le vele beszélni? Miért veszem a fáradtágot, az időt meg már nem is említem amit méltóztatok rá fecsérelni? Hogy egyoldalúan szónokoljak? Hát baromira nem! Ha ez lett volna a célom akkor dörmögném a szitkozódásom mondjuk a bájitaltan könyvemnek, a tükrömnek vagy a hálóterem falának. És már csak az ahogy ő beskatulyáz engem is dühítő. Vérlázító. Hát nem meglepő hogy itt szakad el a cérna. - Biztos jó érzés lehet úgy tenni, mintha mindent tudnál rólam… felhívnám a figyelmed a tévedéseidre, de még mindig tudom, hogy téged mindez nem érdekel, úgyhogy mi mást szeretnél hallani, ha már egyszer „neked mindegy”? Mélyen szívom be a levegőt és fújom ki. Lassan, szaggatottan. Nem bánom hogy látja, hogy felhúzott. Belém legalább szorult érzelem nem úgy mint belé! Istenem, komolyan csak Mathiast sajnálom. Ezzel a fruskával minden pillanat kész kínszenvedés lehet. Vagy nála annyira jól tudna színészkedni hogy eladja magát? Röhej! - Mintha? Szerinted mintha? Hüledezek egy sort rajta, mert ez mulatságos. Azt hisz csak sejtem? Azt hiszi hogy azóta, mióta összeakadt a bátyámmal nem derítettem ki róla eleget? Ugyan hagyjuk. Nem érdekel a személyisége. Nem igazán. Mindössze a viselkedése foglalkoztat és az... semmi jóval nem kecsegtet. - Tudod mit szeretnék hallani? A véleményedet Banks! Van neked olyan? Vagy csak bambán pislogva tudod meregetni a nagy rühes macskára emlékeztető szemeid? Zsigerből jön a visszapofon, mert ez hasonlatos ahhoz. Nem fizikálisan ugyan, de verbálisan mindenképp. Elegem van abból a kimért hercegkisasszonyhoz illő stílusából. Akarom, hogy igazam helytállóan megmutatkozzon. Akarom, hogy fény derüljön a bárgyú együgyűségére. Hogy tulajdonképpen egyetlen épkézláb gondolata sincs. Úgy amúgy semmiről. Még meglehet a saját érzelemvilágáról sem. - Szóval halljuk! Legyen nagy a szád kislány! Kezdheted! Beszélj!!! Talán az utolsó szó kissé parancsolóbb, semmint kellene. Végtére is eddig rá vártam. Eddig azért ütöttem a képletesen befagyott tó jegét hogy megtörjön. A repedést már megadtam jótékonyan. Lehet elég ha csak hátradőlök kissé pihenve és nézem, amint tovaindul a szakadás folyama. Épp ez a Clemnek címzett összes monológ. Az összes cseszett szó, amit hajlandó vagyok vesztegetni rá. És mégis ott tartunk hogy talán, de csak talán, végre megtörik. Nem mintha különösebben akarnék tőle úgy bármit. Nem akarok hogy itt bőgjön nekem mint egy csecsemő. A pisis elsősök tizenegy évesen nem sírnak fényes nappal, nemhogy egy hetedéves végzős...! Nem akarok azt sem hogy itt pattogjon és ossza az észt. Mondjuk ebben velem amúgy sem tudna labdába rúgni, de próbálkozni persze szabad. Én tényleg egyet akarok, mégpedig hogy egyetlen épkézláb gondolatot fűzzön hozzá az egész témához. És ne az udvariasság álarca mögé bujkáljon mint holmi mocskos tolvaj a sikátor falára tapadva a jótékony sötétbe, mely ápol és eltakar. Olyan nagy kérés lenne ez? Nem hiszem. És épp emiatt egyre erősebb a gyanúm és vele együtt a bizonyosság is, hogy a lehetetlent kérem tőle. Nem azért mert nem érti, vagy netalántán nem fogja fel. Mert ennyit ki tudok olvasni a tekintetéből még én is. Bántja a helyzet, zavarja a kis 'eszmecserénk'. A gond ott gyökerezik, hogy tényleg nincs miből dolgoznia. És innentől már eléggé világos, miért is nincsenek távlati céljai. Miért is nem tudja mit akar és azt is hogyan. Miért is nem tudja hol a helye. Itt, az iskolában, otthon, a családjában, a világban, az életben... a párkapcsolatában... (Merlin koszos talpára, rossz erre még csak gondolni is)... és a válasz rettentően pofonegyszerű: szimplán hülye.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Clementine Banks
Eltávozott karakter
Napsugár
<3 M. Napsugara <3
Hozzászólások: 157
Jutalmak: +169
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : sötétbarna
Szemszín: barnás-zöld
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12,5 hüvelyk; akácfa; főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #10 Dátum: 2017. 09. 19. - 22:42:30 » |
+1
|
I lose my balance on these eggshells You tell me to tread I'd rather be a wild one instead Don't wanna hang around the in crowd The cool kids aren't cool to me - Igen, Blaire, mint-ha. Ejtem a szót kicsit szótagolva, mintha legalábbis attól tartanék, hogy az imént nem sikerült pontosan meghallania azt, amit mondtam. Szerintem hallotta. A hallásával bizonyára nincs baj, és meghall mindent, amit mondok – azt bizonyosan, de arra egyértelműen nincs füle, amit nem mondok. Végül is, megszoktam már. Sokszor rájöttem már, hogy szociálisan sokkal érzékenyebb vagyok a környezetem nagy részénél, és ha mondjuk Mathiasból indulok ki azt nézve, a Montregók úgy általában mennyire érzékenyek az ilyesmire… hááát… őszintén szeretem őt, de a szociálisan érzékeny, meg főleg, kíméletes jelzővel bizonyosan nem dobálóznék esetében. És meglehet, hogy valamilyen tekintetben jó emberismerők, de bizonyára nem figyelnek annyira a körülöttük levők minden rezdülésére, mint én. Persze, mert nekik nem kell. Mert megszokták, hogy őket figyelik, nem pedig ők figyelnek másokat. Csakhogy – ebben Blaire-nek bizonyos tekintetben igaza van, csak én ezt nem pejoratívan értem – én nem vagyok olyan, mint ők. Az én világom teljesen más, és teljesen máshogy működik. Például efféle „csatáknak”, vagy „háborúknak” sincs helye, mint amiben Blaire reménykedik. Egyszerűen csak nincs. És én nem szeretek olyasminek helyet csinálni az életemben, amire nincs szükségem.
- Mert ha egy kicsit is ismernél, akkor pontosan tudnád, hogy miért nem mondok neked semmit. Mert felesleges, és mert nem vagyok olyan, mint te. Eszem ágában sincs megpróbálni megsérteni valakit, akit egyáltalán nem ismerek. Sőt, valószínűleg utálni, vagy lenézni sem tudnék ennyire senkit, akit nem ismerek. Neked ez egyáltalán nem okoz akadályt… igazán nem értem, de elfogadom. Valószínűleg nagyon másképp viszonyolunk az élethez, meg az emberekhez is… több eszem van annál, semhogy vitatkozzak veled olyasmiben, amiről már rég meghoztad a döntéseidet. Több eszem van annál, hogy nekitámadjak a barátom húgának. Több eszem van annál, hogy ne tudjam, itt csak én húzhatom a rövidebbet, mindegy mit is gondolsz rólam. Ha pedig érdekelne a véleményem, talán nem játszottál volna itt végig egy teljes színelőadást, csak hogy a földbe döngölj minden egyes szavaddal – miért érzem azt, hogy már ennyivel is öntögetem az olajt a tűzre? Egyszerűen csak sarkon kéne fordulnom. Most azonnal. De ahogy minden más mögöttes tartalmat, ugyanúgy érzem most a szavaiba rejtett kihívást, azt, hogy csak még nagyobb nyomoréknak fog tartani akkor, ha nem mondok semmit. Pedig legszívesebben nem tenném.
- A véleményem az, hogy neked ehhez semmi közöd. Azt csinálok a „nyomorult” kis életemmel, amit akarok, és nincs szükségem a te véleményedre. Én nem vagyok a családod – ha valakinek jó tanácsokat vagy figyelmeztetéseket akarsz adni, akkor adj Mathiasnak, lelked rajta – engem pedig hagyj békén. Csak hagyj békén…! Komolyan mondom, ilyen nagy kérés ez? Ilyen nagy kérés, hogy emberek söpörgessenek a saját házuk tájékán ahelyett, hogy mások dolgaiba ártják magukat? Miért? MIÉRT? - És ha most megbocsátasz, egyáltalán nem vagyok köteles tovább hallgatni, mit gondolsz rólam. Ne aggódj, tökéletesen átjött az üzenet – motyogom még kelletlenül, ahogy újabbat rántok a táskámon, és felőlem aztán újra ordítani kezdhet velem (vajon hallotta már azt a mondást, hogy csak az kiabál, aki fél? Szinte szeretném tudni, ő mitől fél), teleobégathatja az egész iskolát is azzal, mennyire szánalmas vagyok, az sem fog érdekelni. Végtére is, Belby miatt már úgyis mindenki eleget hall rólam. Mit oszt vagy szoroz ez már? Ez a része nem érdekel. Egy másik, egy sokkal rosszabb, gonoszabb, magát féregként belém rágó része… az nagyon is.
a karakterrel ellenben júzer élvezte, szóval köszönöm a játékot
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #11 Dátum: 2017. 09. 20. - 16:23:36 » |
+1
|
zene: Z - Dusk Till DawnB A N K S'A harag rossz tanácsadó, de a büszkeség még rosszabb.'~~ ❈ ~~ Mindig is sejtettem hogy ez a beszélgetés nem lesz épp idilli. Könnyűnek sosem hittem volna, de azért ennyire nyögvenyelősnek sem képzeltem. Azt hittem kiváltok belőle némi... érzelmet. Nem akartam sokat, tényleg nem. Talán azt hogy felhecceljem és elkottyintsa magát. Mathias ugyanis... na hagyjuk. Mondjuk úgy hogy ő sem jobb mint a tüzelő kanca a pálya elején. S minek után a szemellenző ott csüng az agyában nem sok lehetőségem maradt mint a másik oldalon kopogtatni. Keserűen kell belátnom, hogy ez is hasztalan. Tulajdonképpen parttalan vita ez, mert míg én tényleg látom feketén-fehéren az ő kis kettősüket, ami egyszerre nevetséges és egyszerre sajnálatra méltó, addig ők úsznak abba a rózsaszín ködnek titulált nagy büdös semmibe. Mert tudom hogy a testvérem ideig óráig ilyen csak. Annak idején Iza Bishop vezette a prímet, de mellette ott volt Mimi, Gwendolyn, Esmé, Joanne és még sorolhanám. Akadt nő bőven, és mondhatjuk úgy, hogy pecáznia sem kellett. Horogra akadtak ezek maguktól. Egyiknek sem volt túl sok sütnivalója, az is igaz. Bishop is a végén beadta volna a derekát... legalábbis az egyik bálos alkalommal már lesüllyedt az első szintre, azaz lesmárolta. No de persze beütött a krach a halálfalósággal meg az azt követő amnéziával. Totális jófejként megtiltottam mindenkinek, igen, mindenkinek hogy felhozza neki a múlt ezen aspektusát. Nem hiányzik az az őrlődő látványosan szenvedő báty típus. És most? Most ugyan boldog, vagy annak hiszi magát. De ez is átmeneti. Banks tudhatná... neki megvannak azok a poros kis emlékei mind a hét elcseszett évéből, amit itt kórincált szürkébb semmiként mint maga a Szürke Hölgy. Reméltem van annyi értelem a két füle között hogy rájön, ez nem feltétlen csak konkrétan ellene irányul a részemről. Sejtheti hogy pont magasról teszek az ő kis lelki világára és csak azért állok vele szóba a folyosó szeme láttára, mert muszáj. Kénytelen vagyok megvédeni az értékeimet. Az érdekeimet. És ebbe a bátyám a legeslegelső helyet foglalja el. Szóval amikor nekiáll magyarázni, akkor végtére is van igazság abba amit mond. A végén mindenképp. Közöm nincs hozzá. Vitathatatlan tény. Na persze ha már itt tartunk nem is akarom hogy legyen. Gondolom ezt sejti. - A barátod húgának? A hangomban gúnyos él csendül ki. Összeugranak a szemeim és gyanúsan méregetni kezdik őt. Milyen kontextusban is van itt a barát? Nem párja, nem a szerelme... barátja.... Barát sokféle lehet. Sokféle minőségben. Ennyi, mindössze tényleg ennyi menti meg a helyzetet. Ennyi kis kapaszkodó segít abban hogy elhiggyem, még tényleg semmi komolyabb nincs köztük. És csak reménykedek hogy a társadalmi élet na meg Belby ügyes kis ármánykodásai kikészítik elsősorban Clemet eléggé ahhoz hogy önszántából megadja magát és leguruljon a lejtőn eltűnve annak a végében és vele együtt a mi életünkből. Esküszöm amúgy sírni lenne kedvem. Itt ez a továbbtanulási mizéria, amivel mindenki csesztet, Mathias RAVASZ-ára való segédkezés és ennek a lökött dinnyének annyi energiája van pluszba hogy még Banks-et kajtatja? Nehéz lett volna kibírnia év végéig? Ehhh, tuti ebben is Lestrange keze van! A nyakam merem rá tenni. Eric gondolatára újra felhúzom magam. Eszembe jut a szilveszter, és az a váratlan követelőző csók, amivel megilletet kéretlenül. Fülig vörösödöm ha rá gondolok és miért is lenne ez most másképp? Persze Clem azt hiheti bepipult újra az agyam. Pedig nem. Még nem. - Ó igazán kedves tőled. És milyen bölcs! Bámulatos teljesítmény a részedről! Nem is azt akartam, hogy nekem támadj. Az valóban nem lett volna tanácsos rád nézve. Azt akartam, hogy alkoss véleményt kettőtökről. Olyan nagy kérés ez? Igenis kíváncsi vagyok hogy te ennyire nem érzed-e át azt, amit mindenki más igen a környezetedben. Ennyire elvette az eszed? Ehhh! Milyen minőségben is vagy most te? Mert elnézve a helyzeted nem hiszem, hogy sokkalta többet várhatsz. Ne is reméld, hogy valaha szerelmet fog vallani neked. A karikagyűrűs ábrándozásokat meg tartsd bent a gusztustalan sárga hálótermed falai között! Vagy jobb, ha újra békákat kezdesz el csókolgatni. Ismét oldalra billentem a fejem, miközben negédesen elmosolyodom. Ó igen, anno az is mekkora pletyka volt! Végtére is az elsőévesek mindig annyira kis bambák... a kis bakijaik elkísérik őket egészen mind a hét keserűen kitaposott év során, amit kénytelenek itt eltölteni. - Azok nagyobb eséllyel válnak herceggé a számodra. Mert egyet jegyezz meg; nem te vagy az a fantáziádban élő hercegnőjelölt, akivel ő az életét fogja leélni. Ezt garantálom! Szóval jobb, ha új szórakozás után kezdesz nézni és kiélvezed azt a pár hónapot, ami még hátravan a tanévből. Utána meg... hát úgyse látod többet. - gunyorosan vágok egy grimaszt és csípőre vágom a kezem hanyagul. - de a jó hír ellenben az, hogy vele együtt engem se. Részben ennek az az oka hogy én még itt fogok dekkolni plusz egy évet. Pedig lelkemre esküszöm követném M.-et bárhova is megy mint hogy itt legyek az ügyeletes dívakirálynő Padma után. - Szóval gondold át a kis életedet, hogy mégis merre tart! Közlöm flegmán és szívem szerint hozzátenném hogy kopjon is le rólunk, de inkább az utolsó belerúgást visszaszívom. Ne mondja senki hogy nem vagyok jó fej! Aztán sarkon fordulok hogy utánam ívet ír le a sima puha hajzuhatagom és se szó se beszéd úgy ahogy jöttem, távozom. Nem méltatom elköszönésre, mert ő nem az az ember, aki egy csöppnyi tiszteletet is kivívna. Így is épp elég figyelmet szenteltem neki, amit meg sem érdemelt.
Köszöntem a játékot! Szabad helyszín!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|