Könyvtár előtti folyosó

A kastély déli szárnyában egy hosszú folyosó fut keresztül labirintust varázsolva a diákok számára. Számtalan kisebb folyosó ágazik belőle, és ezek közül az egyik, melynek az elején két kőszobor ücsörög a rendre ügyelve, az melyről az iskola könyvtára is nyílik.
A folyosó teli van különféle varázslók festményeivel, és több páncélos egyén, és szobor is található itt. Mintha mind-mind egytől egyig védenék a régi írásokat.

a k i  k a p j a  m a r h a

❧❦☙

Jó. Jó. Jó. Nem épp ez életem csínye. Nézek végig a mágikusan tekergőző fonalakkal színessé tett folyosószakaszon. Voltaképpen ez nem is csíny. Csak, ha nagyon-nagyon szigorúan akarom nézni. Ez kérem szépen esztétikum. Nem más, mint egy csodálatos, modern művészeti alkotás. Pont olyan, mint, amilyet Jada mutatott nekem az egyik modern múzeumban Londonban. Csak azt több tízezren látják és busás összegeket fizetnek érte, hogy megtekinthessék. Én ezt ingyen ajándékozom a Roxfort népének. tessék benne gyönyörködni.
Amúgy tényleg szép. Ahogy a sok-sok megbűvölt színes fonal különböző mintákká áll össze a sötét és ódon falak közt. Néhány szál még egy páncélt is úgymond üldözőbe vett. Na, nem mintha meg tudott volna mozdulni, hogy arrébb menjen, de azért morgott párat. Szép lett. Érdekes. Érdekesebb, mint az a ronda szürkeség, ami ő valójában. Még, ha hálás védnök is…

Elégedetten tekintek végig munkámon. Tökéletes.
És persze az az aprócska tény, hogy a könyvtárba se be, se ki nem lehet menni… Ugyan már. Kit érdekel? Aki bement oda tudást remélve, az vakuljon is meg odabent a poshadt gyertyafényben. Aki meg idekint reked, az meg örüljön neki, megkíméltem egy tartós porallergiától és némi magolástól. Tessék a szabadba menni, végre nem esik!

Persze nagyon jogosan kérdezhetné meg tőlem bárki, hogyha bőségesen tudom, tettemért megint büntetőmunkát fogok kapni, akkor már megint miért csináltam?
Jó kérdés.
Nagyon jó kérdés.
De kérem elhinni, kedves bárki, ez nem direkt volt. Alapjáraton én egy tündér vagyok. Egyszerűen a sors nem kegyes velem. Egész egyszerűen csak szerettem volna megbűvölni a fonalaimat, hogy maguktól készítsék el azt a pulcsit, amit terveztem. Tényleg nagyszerű lett volna. Még drága kínai fonalat is rendeltem hozzá. Aubreyt akartam meglepni vele...
Csak… Azt hiszem jobban oda kellett volna figyelnem, amikor magyarázták nekem ezt az igazából teljesen egyszerű háztartási bűbájt. Tudja, kedves bárki, nálunk a családban nem kifejezett szokás háztartási bűbájokat alkalmazni. Szóval ez tényleg csak egy apró baleset. Az én ügyetlenségem.

Hahh…
Elég meggyőző tudok lenni olykor, ha még a szempilláim rebegtetését is bevetem. Bár Ephram szerint már olyan tipikus „a szeme se áll jól” leányzó vagyok. Szerinte persze borzalmasan hazudok. De, hát minden embernek kell egy Nemezis, akit nem tud átverni, aki megbosszulja minden kis tettét.
Hahh…
Jó. Azt hiszem kicsit elszaladt velem a ló. De tény, ami tény. Ez a hatalmas fonalalkotás bár balesetnek indult, de egy kicsit továbbszőttem. Egyszerűen magával ragadott a szépsége, ahogy újjá varázsol itt mindent, ami ódon. És, most. Egyszerűen nem tudok megszabadulni tőle. Szóval, míg ő szövögeti magát és mindent, amibe beleakad. Addig én tehetetlenül csodálom.

Ha büntetőmunkát kapok is. Legalább bizton állíthatom. Ebben a rosszban sok-sok szép is volt…

Nem szoktam olyan gyakran könyvtárba járni itt a Roxfortban. Nincs annyira miért. Tankönyveink azok vannak, kutatást azt most hova végezzek, bármi irodalommal meg még nem találkoztam errefele. Azt inkább az Abszolon találni, de a varázslóknak úgy tűnik nincs annyi fantáziája, semmi fantasy, sci-fi, vagy akár spekulatív írás.
Pedig lehetne, Jim... szóval Quinton professzorral amit egyszer-kétszer civil keretek közt beszélgettünk, nem óra részeként, bőven lehet hova spekulálni. Szükségtelenül maradi ez a mágusvilág, mondjuk miért nem használnak penna helyett golyóstollat? Vagy papírt, meg akkor már füzeteket, ezek a pergamentekercsek a leghülyébb ötlet, amivel bármilyen iskolában találkoztam eddig.
De a legérdekesebb dolgok abból jönnének, ha tényleg hasznos mugli találmányokat próbálnánk újraalkotni mágikusan, de nem. Mondjuk eleve mi dönti el, mi az elég régi, hogy bűvöljük, és mi a túl új? Fáklyákkal világítunk, de vannak a Minisztériumnak bűvölt autói, ha jól tudom. A legrégebbi, már inkább múzeális fajtából, de ha egy kábé mostani kocsit bűvölsz meg, abból csak médiabotrány van.

Mondjuk korábbi kijelentésemmel szembemenve pont kutatni jöttem be ma, de! De kifejezetten jó okkal, meg lett hírdetve egy párbajszakkor, végre valami hasznos dolog, és gondoltam, utánanézek pár varázslatnak, ami jól jöhet, érdekes eléggé, nem a gyér kezdőanyagból van, amit SVK-n veszünk, és el is tudom már végezni. Van egy csomó tökjó párbajvarázslat, amikről tudok, de, hogy úgy mondjam, nem vagyok elég magas szintű hozzá. Na meg a nonverbális varázslás, amit csak három év múlva fogunk venni. Hogy a pipacsokat ne is említsem.

Ez mind szép és jó lenne, ha nem állná el valami az utamat a könyvtárból kifele.
Nem vécétroll, sárkány, vagy félóriásvitte karácsonyfánakvaló, amikről hallottam, hogy itt előfordulhatnak néha, annál abszurdabb.
Vicces szinten igazából.
Fonal.
De úgy az egész ajtón keresztbe-kasul. És még magát szövögeti. Talán fölfele meg lehetne kerülni, ha lenne valami mászható hozzá, de alatta szerintem már nem annyira férek ki úgy, hogy megmaradjon. Pedig nem néz ki rosszul.
Kinézelődök a szálak között, ahogy sikerül, aztán a kezemet dugva ki integetek egy köszönést annak a Marga Destain-nek, aki épp büszkén nézegeti a művet, és gyanítom, hogy köze is van hozzá.
-Ez nagyon szép, de ha magától nem tud kiengedni, sajnoos át kell vágnom magam rajta- tájékoztatom a megfeltételezett művészt a túloldalon, mielőtt munkához látnék. Van ez a certusect, amit mondjuk úgyis ki akartam próbálni.

Blue

          Nem tudom mi van mostanában velem. A számmisztika eddig nem okozott komolyabb fejtörést, most viszont szinte semmire se tudok koncentrálni. Oké, nem olyan nagy kérdés az, hogy mi történt, de azt hittem nem lesz ekkora hatással rám, így egy hónappal később. A jegyeim viszont annyira leromlottak, hogy muszáj plusz leckét vennem. Vissza kell találnom a helyes útra különben nem érem el azt a célt, amit kitűztem magam elé.
          Tőlem kicsit szokatlan módon, ezért most a tankönyveket, és a kiegészítőket bújom. Még plusz házit is kapok Blue-tól. Még két hete kértem meg, hogy tanítson kicsit, most is azért vagyok a könyvtárban. Elvileg itt kéne találkoznunk, de ez a hely tömve van diákokkal. Ráadásul harmadik alkalommal járom körbe a helyet. Tudom, hogy késtem, szokás szerint eltévedtem, mert már megint olyan útvonalon kellett jönnöm, amit nem nagyon használok.
          Addig keringek itt, míg Madam Czvikker rám nem szól, hogy ne legyek tornádó és inkább kérdezzek, ha nem találok valamit. Így hát kérdeztem, aminek nyomán négy újabb könyvvel lettem gazdagabb. Végül pedig feladom, elhagyom a könyvtárat. Abban bízom, hogy majd a klubhelyiségben megtalálom, és sűrű bocsánatkérések közepette megkérem, hogy mégis szakítson rám egy pár percet. Legalább annyira, amíg újabb házit ad fel, az előzőt pedig megnézzük.
          A könyvtárhoz vezető folyosón lévő egyik kis beülőben megállok, és igyekszem rendszerezni, majd elrejteni a táskámban. Valahogy csak el kell vinnem a klubhelyiségig úgy, hogy ne szakadjon le a karom. Sóhajtok egyet, kinézek az ablakon. Mennyivel szívesebben lennék kinn a szabadban, mint itt benn. De az esős időjárás nem kedvez a nagy sétáknak. A Tiltott Rengeteg mélyebb részein pedig mintha még havat is látni lehetne. Előveszem az egyik jegyzetfüzetemet, majd elkezdek megfogalmazni egy levelet az otthoniak felé. Még nem tudnak róla, hogy szakítottunk Caellel.
          A levél miatt viszont majdnem lemaradok Blue-ról. Már el is lép a beülő előtt, mikor hirtelen eldobok mindent, és utána kiáltok.
          - Blue, várj, itt vagyok!
          Integetek is egy kicsit, de nem tudom miért, mert háttal van nekem, amíg meg nem fordul. Előveszem a legszebb mosolyom.
          - Itt jó lesz, vagy menjünk esetleg máshova?
          A kis beugróra mutatok és a benne lévő holmimra. Írni nem igazán tudok, de a magyarázáshoz nem is kell sok minden. Leülök végül, a táskámba nyúlok egy kevés ropiért, amivel társam is megkínálom.
          - Annyival jobb lenne kinn lenni, mint itt benn. Te hogy vagy ezzel?
          Még ha beszélgetünk is egy kicsit, akkor sem fog a tanulás kárára menni. És ha mégis, az sem gond, most úgyse nagyon van kedvem hozzá. Csak szeretném kiélvezni a kis szabadidőt, ami még vissza van az év végi vizsgák előtt.

[- Ó, szia. Hogyhogy itt, és nem a könyvtárban?]

Meg kell hagynom, meglepett, mikor Alexis felkeresett Számmisztika ügyben. Egyik kedvenc tantárgyam volt, és jelen pillanatban én voltam az egyedüli griffendéles, aki RAVASZra felvette, mégis, váratlanul fogadott, mikor a lány segítséget kért. Persze, kicsit sem bántam, így, február környékén, jól is esett ez a kis kikapcsolódás - a negyedikes tananyaggal való foglalkozás nem is számított másnak.
Mára megbeszéltünk egy találkozót, azonban nem minden úgy jött össze, ahogy szerettem volna. Minden létező tanár elkapott beszélgetni, aki meg nem, annak a kastély egyik végéből a másikba kellett átcipelnem valamit. És amikor azt hittem, végre elszabadulhatok, és még talán időben odaérek, beleütköztem Clementine-be, és csak nem rázhattam le őt úgy szó nélkül, meg nem is akartam, csak az óra ketyegett.
Nem szokásom késni. Általában mindig direkt hamarabb elindulok, hogy még ha valami nem is jön úgy össze, ahogy tervezem, vagy esetleg megállni kényszerülök, eltévedek, elálmodozom magam, még akkor is odaérhessek időben. Persze, emiatt általában én szoktam az lenni, aki már tíz perccel korábban odaér a találkozóhelyre, aztán persze ehet a fene, ha a többiek még késnek is.
Szegény Alexis, nem akartam megváratni, így amilyen gyorsan csak lehetett, a könyvtár felé vettem az irányt. Annyira siettem, fel sem tűnt, így majdnem el is robogtam szegény előtt - bár mentségemre legyen mondva, baloldalam felől ült, és az az oldal, amerre... nos, korlátozott a látásom, és nem számítottam rá, hogy ott lesz.
Hangját meghallva fordultam vissza, és mikor felismertem, egy mosollyal ültem le mellé.
- Ó, szia. Hogyhogy itt, és nem a könyvtárban?
A beugró tökéletes hely volt, a folyosó úgysem szokott zsúfolt lenne, percek kérdése volt, hogy kiürüljön, és kiabálás nélkül lehessen beszélgetni. Nem szerettem felemelni a hangomat.
- Szerintem remek itt.
Kényelmesen elhelyezkedtem, felhúztam a lábaimat, és hátamat a falnak döntöttem. Kinéztem az ablakon, és a lassan szállingózni kezdő hópelyhekre mutattam, miközben elvettem egy kis ropit, és megköszöntem.
- Szerintem jobb itt, a melegben. Februárban elég cudar hideg tud lenni - mosolyogtam rá.

Blue

          Egy kicsit elmélyedek a dolgaimban, ezért szanaszét is potyognak, mikor Blue után ugrok, hogy még azelőtt elkapjam, mielőtt nagyon gyorsan bemenne a könyvtárba. Szusszanok is egyet, aztán összelebegtetem egy helyre a holmimat, és leülök.
          - A könyvtár tele van, úgy tűnik mindenki ott tölti a szabadidejét. Plusz mivel nem találtalak ott, mert picit késtem, azt hittem, hogy elmentél. Ezért csak lehuppantam ide, és reménykedtem benne, hogy egyszer majd még felbukkansz és lám, itt is vagy.
          Hogy ne vágjunk rögtön a közepébe, mert hát tanulni ki szeret, előveszek egy kevés harapnivalót. Otthonról küldte anya, és megpróbált megint rábeszélni, hogy inkább hagyjam abba a sulit. Még nem késő elkezdeni egy mugli gimnáziumot. Holott tudja, hogy annak nem lenne jó vége, ha én azt elkezdeném. Soha nem tudnék beilleszkedni rendesen, és van egy olyan érzésem, hogy ezekről a lebeszélésekről apa nem is tud.
          - Azért annak a hidegnek is meg van az előnye vagy a hátránya. A kviddicsezés ilyenkor nagyon nehézkes, de bírom a hócsatákat, amiket vívunk a barátaimmal. A legtöbb dolognak meg van az előnye és a hátránya is, csak annyi a kérdés, hogy sikerül-e rájönnünk a szépségére.
          Hirtelen hallgatok el. Már megint túl sokat gondolkodtam, és talán egy pillanatra idősebbnek tűntem a koromnál, amit pedig nem szeretek. Magamhoz is veszem a könyvet, amiből tanulnom kell, és kinyitom a kijelölt oldalon. Nem azért, mert olyan nagyon tanulni szeretnék, csak kell egy álca, ami eltakarja a zavaromat. Főleg akkor mikor felnézek beszélgető partneremre, hogy megkínáljam még egy kis ropival.
          - Ha akarod, akkor majd később megnézhetjük a könyvtárat, talán van üres hely már benn.
          Ha kicsit sikerül külön is vonulnunk, akkor biztos nem zavarunk majd senkit, mikor magyaráz a partnerem egy keveset. Nem hiszem, hogy olyan nagy katasztrófa fog történni akkor sem, ha itt kinn maradunk. Legalább pletykálhatunk egy keveset. Csak ne az emberek szerelmi életével, mert arra most nem igazán vagyok kíváncsi.
          - Voltál már úgy valamivel, hogy nagyon akartad csinálni, de mikor elmúlt a varázsa, akkor már a hátad közepére se kívántad?
          Az utóbbi időben a kviddiccsel vagyok így. Nem meglepő, hiszen korábban soha nem szerettem, aztán jött egy hirtelen fellángolás, de úgy igazán még akkor sem érdekelt, egyszerűen szerettem volna megfelelni. Ez a kényszer viszont elmúlt, és bár tudom, hogy hiányozna, most valahogy nem vágyok semmire ezzel kapcsolatban.
          - Nem akarnál kviddics tag lenni? – kérdezem váratlanul.