zene: E - City of The DeadL A N C A S T E R 'Az, hogy mit engedsz be az életedbe, meghatároz.
Az, hogy mit engedsz meg másoknak magaddal szemben, a jellemedet formálja.'~~ ❈ ~~ Gyűlölöm, ahogy figyel. Mintha megpróbálna a vesémbe látni, pedig úgysem képes erre. Tudom, hogy nem, egyszerűen nem tud a nők nyelvén beszélni. Nem tudja mit miért teszünk vagy mondunk. Ez most is ugyanúgy bebizonyosodik. Valójában bosszant az egész ember maga. Egy lecsúszott alak, aki alapvetően álszent is és csak a jó ég tudja mennyire korrekt. Elnézve a kis szemezését az üvegházban, semennyire. Szégyen és gyalázat, hogy egy ilyen alak oktathat itt! Ebben a neves iskolában! Evidensen bánt a szituáció és az, ahogy képes zsarnokian megragadni a helyzetet. Mi jön ez után? Megerőszakol a saját tanári asztalán? Csak mert épp alkalma és lehetősége lesz rá?
Állom a pillantását és nem rejtem el ellenszenvem. Tekintetem undortól vegyes haraggal villan rá, és érezheti, sejtheti, tudhatja mennyire elegem van belőle, a tantárgyából és a kacatjaiból, ami megmaradt neki. Ez csak neki fontos, nem nekem. Ez csak neki jelent valamit, nem nekem. Ez csak neki emlék, neki bizonyíték hogy ér is valamit. Nem, nem ő, hanem a neve. Engem inkább undorral tölt el, hogy valaki képes volt idáig süllyedni. Komolyan rejtély számomra, Batsa mit eszik ezen a pasin. Oké, szép a szeme és a segge sem utolsó, a kiállása is első osztályú egész addig míg el nem fog a színtiszta gyűlölet a viselkedése miatt. Ma már nem is értem, hogy tudtam egykor rajongani érte.
Mennyire fer az hogy büntetőmunkára küld valaki egy kisatírozott megjegyzés miatt? Abszurdum!
– Értem, Miss Montrego. Értem.
A színapdias, nagy sóhajára csak a tekintetem forgatom meg látványosan. Prüszkölni támad kedvem erre a látványos beleegyezési technikára. Még van képe magát sajnáltatni? Van pofája elhitetni velem, hogy én vagyok a szar alak? Azért mert tanár, nem mindenható! És voltaképp enélkül a koszos iskola nélkül is bőszen elélhetnék.
Meglepve tapasztalom, ahogy a férfi felém hajol. Egy másodpercig azt hiszem, hogy engem akar elkapni. A szívem nagyot dobbanva vágtatni készül, de csak a kezemben szorongatott rongy csusszan ki meg a másikban tartott kanna, hogy végül Lancaster prof tegye magáévá a kis ereklyéit. Lassú, de határozott mozdulatokkal pucolja meg, s mikor már fényesen csillog akkor teszi le. Elnézi még egy percig, forgatva a fényben, mintha valami roppant értékes műtárgy lenne aminek lelke van és óvatosan kell bánni vele. Figyelem a kirajzolódó motívumot. Felismerem bárhol ezt a típusú rózsát. A Lancester név sok kaput megnyitott anno. Most már csak egy bukott család egy bukott erkölcsökkel rendelkező ember vezetésével. Semmi több. S ez szomorú.
Ha jobb pillanatomban kap el, esküszöm még meg is sajnálnám. Még lehet segítenék is neki, mert tudom, mennyire fontos a családi hírnév, a büszkeség. Na de így? Mikor a sárba aláz minden módon, minden alkalmat megragadva? Nem… nincs az az isten, hogy ezek után valaha is egy gazszálat is tegyek Reed Lancaster-ért.
– Kap két percet, hogy eldöntse, kimegy arcot mosni és befejezi a hisztit vagy felmegyünk az igazgatónőhöz. Én a hidegvizet javasolnám.
A bejelentését néma csönd fogadta. Nyeltem egyet, bár a sivatagra száradt torkomnak ez sem segített semmit. Tudom, hogy ultimátumot kaptam. Tudom, hogy valóban képes felcitálni McGalagonyhoz, na de valóban képes kitálalni is neki? Vagy csak fenyeget? Van ennyi vér abban a bizonyos szervében? És vajon az igazgatónő hisz nekem? Azt hiszem ha Mathias megtudja, tuti kikel magából. És abban is biztos vagyok Eric nyomban eljönne értem. Már csak azért megérné ez az egész hogy láthassam Lestrange-t. Ha már nem ír, mert nem ír, legalább a türkizkék szemeibe nézve tudhatom, valóban elfelejtett. Vagy valóban lecserélt. És bár naiv fruskának tűnök, de tudom, a barátot a bajban nem hagyja ott. Én sem hagytam őt ott a tárgyaláson, ahol eskü alatt vallottam. Érte. Mert a barátom. A legjobb barátom.
- Azt hiszem kimegyek arcot mosni, tanár úr. – nyomom meg a jelzőt és tolom hátra a széket, hitelt adva szavainak. – És miután már csillog-villog a kannája, úgy gondolom vége a büntetésemnek.
Pont letojom a többi cókmókját, ami még esetleg fekete a rátapaszt kosztól. Pont nem érdekel, hogy mit szól ehhez. Pontosan a szavaim után küldök felé még egy utolsó ellenszenves pillantást és fordulok meg, hogy elinduljak ki a teremből, remélve hogy többet soha a jó büdös életbe nem kell bejönnöm. Se ma, se holnap, se semmikor ebben az életben.