Anchante Mademoiselle

A legújabb, egyedi tervezésű talárokból válogathatnak itt az igényes, ifjú vagy érett boszorkányok. A tulaj, Mademoiselle Mimi egy igen apró, de rendkívül fürge ujjú boszorkány, aki bármely talárt csodássá tudja varázsolni egy-két ötlettel. Hétköznapi viseletnek ajánlott talárok ugyanúgy megtalálhatóak itt, mint a legextravagánsabb dísztalárok, sőt akadnak kimondottan esküvőre tervezett modellek is. A tágas teremben kényelmes próbafülkék is rendelkezésre állnak, a személyzet minden kívánságukat lesi.

BLAIRE MONTREGO

Csajos nap

outfit

Lehet, mégsem volt olyan jó ötlet azt mondani, hogy képes vagyok én erre egyedül is. Vagyis, nem mindenre kéne ezt az állítást rálibbentenem. Persze nem küldtem el az okosokat magam mellől, csak néhány dologban a kezembe vettem az irányítást. Ezt Reednek köszönhetem. És csakis neki. Hiszen végre volt valaki, aki csak és kizárólag önmagamért szeretett és nem azért, mert velem együtt ő is bekerülhet egy magazin címlapjára. Vagy esetlegesen azért, mert ketten még szebben mutatunk ott és még gazdagabbak lehetünk, mint egyedül. Sok olyan ember volt mellettem, akivel azt mondták ránk, hogy milyen összeillő pár. És nem, nem voltunk azok, egy kicsit sem. Most a legtöbben gyűlölködnek, hogy mennyire nem illünk össze, hogy Reed mennyire vén hozzám. És nem… Nincs igazuk. Most vagyok azzal, akivel tökéletesen összeillünk. Aki egyenrangú társként kezel, aki mellett erőt kapok ahhoz, hogy ne csak egy bábu legyek, hanem önálló személy, önálló akarattal.

Kezemre nézek. Ujjamon ott az a gyönyörű gyűrű, ami lassan, de biztosan vezet minket a tökéletes összetartozás felé. Mégsem mertem még ujjongva mutogatni a világnak. Előbb a szüleimnek kéne bemutatnom Reedet. És utána közölni velük a jó hírt. Mert az, hogy csak Miron ismeri, senkit sem nyugtat meg afelől, hogy jól választottam. Nyilván… Mindenki a saját szemével szeretné látni, mint egy cirkuszi nagyszenzációt, de már csak így működik ez, ha az embernek túlontúl népes a családja. Az enyém meg hemzseg a kíváncsi nagynéniktől és amúgy távolinak számító, mégis közeli rokonoktól. Így szeretem őket. De pár dolgot, azért eléggé megnehezítenek…
És sajnos a következő kviddics gála is a nyakunkon van. Ahol nyilvánvalóan már boldog és elégedett mosollyal az arcomon szeretnék megjelenni Reeddel, a hivatalos jegyesemmel az oldalamon. Jelezve, hogy kész, senki nem tehet semmit, itt mi döntöttünk, a családunk pedig elfogadta a döntésünk és ennyi.

Szerencsére azért még van idő… Mégis úgy döntöttem, hogy az aznapi ruhámat, minél előbb megpróbálom, én magam, a nagy okos segítségeim nélkül kiválasztani. Ez az első nap, hogy nekifutottam ennek a dolognak és már úgy érzem, hogy kudarcot fogok vallani. És ez elszomorít. Nagyon is. Ha valamikor, akkor azon a gálán tényleg, makulátlanul gyönyörű és sugárzó szeretnék lenni. És igen, szerettem volna bebizonyítani, mind magamnak, mind az embereknek, hogy pont ugyanúgy, ahogy ruhát, tökéleteset tudok egyedül választani, úgy bizony a párválasztás terén is meg lehet bízni bennem. Igen… lehet, hogy nem sok köze van egymáshoz a két dolognak. De annak, akit egész életében mások irányítottak és mindenben mások döntöttek helyette, ez nagy lépés ám.

De most itt állok, a kelmék, csipkék, muszlimok és megannyi más anyag milliónyi különböző ruhába foglalt variációja között, és elvesztem. Adjon valaki egy seprűt, hagy meneküljek inkább több száz gurkó elől egyszerre, de itt ne kelljen semmihez se hozzányúlnom. És nem azért, mert undorodom tőlük. Ó nem. Itt tényleg minden gyönyörű és minőségi. És Mademoiselle Mimi is nagyon-nagyon igyekszik a segítségemre lenni azzal, hogy egymás után pakolja elém a ruhákat, vagy próbál épp belecsomagolni egybe. De totálisan kétségbe estem… Pedig a hétköznapi ruhák terén szerintem jó az ízlésem. Nézek gyorsan végig igényesen, saját kezűleg válogatott ruhadarabjaimon és elégedettség fog el. De csak egy pillanatra, amíg vissza nem fordulok az estélyi ruhák garmadájához. Arany vagy ezüst? Kirívó legyen, netán kihívó? Visszafogott pasztellszín vagy erőteljes bordó? Miriam szemére is mondom, most fogalmam sincs. Ez így túl sok…
Tanácstalanul ülök le az egyik fotelbe és kortyolok bele a kezem ügyébe tolt pohár vízbe. Nem szeretem, ha körül ugrálnak, sose szerettem, de velejárója ez, annak, aki és ami vagyok. Mindegy… Teszem le a poharat, mert az tény, hogy jól esett, majd ismét a ruha halomra nézek. Reed mindig kifogástalan. Legközelebb őt hozom magammal. Most meg csak sikerül választanom egyet ezekből. Vagy varratni valamit ezek alapján… Hamzsa keze segíts…

zene: P - U+U Hand

dress

W E L C H

'Nem én diktálom a divatot.
Én magam vagyok a divat.'

~~ ❈ ~~

Valahol elvesztem a csipkék özönében. Tudtam hogy az újabb divathóbortnak gátat kellene szabni. Nagyon gátat kellene, de… de valahogy nem ment a dolog. Untam az állandó szájcséplést mit rendszerint kapok, vagyis kellene ilyen esetekben kapnom. Korábban rendszerint apu ejtette meg mindezt de miután ő már nincs köztünk így Mathiastól kellene jönnie az égi áldásnak. A bátyám talán elfelejtett vagy szimplán úgy van vele, hogy nem érdekli az anyagi vonzata a dolgoknak. Már annak hogy én a teljes letargia szélén állok.
Valahol az elegáns talárok tucatja között állva tudom nagyon jól hogy baromira nincs erre szükségem. Most abszolúte nem. Hisz dísztalárból van legalább négy prémium minőségű. A roxforti ládámból kifolyik a ruha mit próbálok beletuszkolni. És mégis… mégis itt állok és azon gondolkodom hogy szakítok a karcsúsított fekete szabásvonallal és inkább áthangszerelek egy lilásabb árnyalatra, amin ugyan eszméletlen ocsmányul fog kinézni a kék hollóhátas címer de hát ugyan kit érdekel?
Persze azért bosszús is vagyok, mert a limonádé és a teasütemény amit kapnom kellett volna érkezésemkor még mindig nem jött meg. Igaz hogy nagyon kis bájos boszorkánytanonc áll a rendelkezésemre, de kellően bárgyú képpel hallgatta végig a monológom az anyagokról illetve a díszités milyenségéről. Ebből egyenesen azt szűrtem le hogy halvány lila dunsztja sincs mit is akarok valójában. Jó, oké, nem hibáztathatom, végtére is én magam sem tudom mit is akarok ténylegesen. Na de azért a Madame idedughatná a képét ha már más nem!
Ó igen a szalontualjdonos rendszerint mindig volt oly kedves és maga segédkezett ittlétemkor kiválasztani az igényeimnek megfelelő darabot. Most mégis hanyagolni merészel, ami szinte vérlázító. Mégis csak egy Montrego-ról van szó könyörgöm! Már épp puffogva indulok ki a kis privát próbaszobából hogy igenis kihangsúlyozzam sérelmem valamelyik erre eljáró libának, mikor meghallom az ismerős hangot.
Hirtelen felejtem elé a dühömet és átveszi helyét a színtiszta kíváncsiság. Kidugom a fejem két ajtó között a folyosószakaszra ahol a kicsiny tulajdonos alakja látszik tovasuhanni. Epésen jegyzem meg magamban hogy mily remek, valóban itt van és valóban tojik a fejemre…
Már el is könyvelem magamban hogy soha de soha többet nem jövök ide mikor a szemem sarkából feltűnik a mozdulatsor. Mégpedig hogy a velem szemközt szomszédos helységben a kanapéra zuttyan egy alak felverve egy kis tüllcsodát. Nem állom meg hogy ne lessem ki ki az, aki még tőlem is fontosabb. Mert ha maga a királynő még talán el is fogadom…
Ám csalódnom kell. Semmilyen királynőről nincs szó itt, helyette ott van az a jól ismert hosszúkás arcberendezés, erős arccsont és sötét szemek. Ó igen, királynő de maximum a kviddicsben. Legalábbis az újságok szerint. Welch kellően magába roskadt alakja egyszerre tölt el féktelen méreggel (az a tipikus putykaméreg de ezt sosem vallanám be) és undorral. Egyszerre utálom őt és csodálom. Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű? És hogy képes egy rakat ocsmány tüll közepén ülni? Hát nem szúrja?
- Látom nehezen megy a választás! Talán a gurkókból szőtt ruha lenne a te stílusod!
Nem akarok gonosz lenni, csak egy kicsit odaszúrni, ám érzem ez talán erősebbre sikeredett mint amit szántam. Nem célom vérig sérteni, de legutóbb az iskolai kviddicspályán már maximálisan eluntam a Batsával való bájolgást.
Igazából az bosszantott a legjobban hogy még a saját bátyám is áradozott róla. Hát lehet én vagyok baromi vak, de csak egy nagyképű fiatal nőt látok magam előtt aki kellőenh sznob félvéár létére és felvágós mindemellé. Hogy ne lenne az ha van képe egy iskolába ’oktatást’ színlelni úgy hogy még maga is most kezdte el az egyetemet? Avery az más tészta ő legalább a mesterszak felé pedáloz, amennyire tudom, bár az utóbbi években megszakadt vele a kapcsolatom jelentőségteljesen.
- Ha jót akarsz magadnak inkább valami pasztelszínt válassz! A vörös túl vad a kék meg túl hideg. Igaz, alkalma válogatja….Az alakod ugyan jó, de hanyagold a tüllt. Undorítóan giccses.
Hangom kissé száraz miközben kiejtem a szavakat de inkább tűnődőbb mintsem kioktató. Persze azért vegyül bele az is. Enyhén elbiccentett fejjel fejezem be eszmefuttatásom, majd rájövök hogy baromira nem kérdezte a véleményem és amúgy is… még én legyek jó fej hogy segítsek neki? Pfff, úgyse értékeli. Így a zavar kiül hirtelen arcomra a felismeréstől. Ezüstkék szemeim kissé mérgesen villannak meg, de ez inkább saját magamnak szól semmint neki, majd úgy döntök jobb távozni. Így hát lendületesen fordulok meg, feketésbe hajló hajam ívesen reppen körbe, s amennyiben nem kommentál a díva el is indulok vissza, amerről jöttem.

BLAIRE MONTREGO

Csajos nap

outfit

Úgy hiszem nem azért lettem híres, mert az akartam lenni. Vagy, mert születésemnél fogva annak kellett lennem. És úgy hiszem nem azért vannak most bizonyos előjogaim, mert kifejezetten azt akartam, hogy legyenek. Vagy azért, mert a vezetéknevem révén úgy gondolhatom nekem minden jár. Nem. Sokszor még most sem gondolom úgy, hogy ezek kellenének nekem.
Sosem voltunk gazdagok, de kifejezetten szegények sem. Hontalanok, lényegében igen, mikor menekülnünk kellett. De a szüleim előre készültek mindenre, így az a vagyon, amit évek alatt tettek félre, nem veszett el. Családom örökségének nagy része velünk menekült Izraelbe is. Emlékek, tárgyak, galleonok… Mind jöttek velünk. De amúgy is… inkább az kötött le, hogy veszteségeink ellenére is együtt maradtunk. Nem pedig az, hogy a családom elvesztette az otthont, ami évszázadok óta a birtokában volt…
Nem azért lettem kviddicsező, mert híres akartam lenni. Vagy, mert úgy éreztem kell nekem valami, amiben kiemelkedő lehetek és, ahol büszkeséget adhatok a nevemnek. Nem azért lettem kviddicsező, mert tudtam, ha előre török, nagy vagyonra tehetek szert. Vagy, mert a hírnevem és pénzem által előjogaim lesznek.
Egész egyszerűen azért lettem kviddicsező, mert már gyerekként is úgy éreztem, semmi máshoz nem értek, csak a repüléshez. Azért lettem jó, mert a kviddics a szenvedélyemmé vált, amibe mindent beleadtam. Azért lettem híres, mert a szenvedélyem meglátszott a teljesítményemen és eredményessé tett. Minden, ami most én vagyok, egy kislánnyal kezdődött, aki előbb tudott repülni, mint járni, és akit semmivel, de semmivel nem lehetett lekötni, csak versenyseprűvel…

Nem vártam én el sehol sem, hogy az üzlet tulajdonosa úgy ugráljon körülöttem, mint egy gondosan megkoreografált balerina… Valahol még idegesített is ez a fajta túlzó figyelem. Igen. Minden eseményen ott vagyok, ahol meg kell jelenni, szépen, kiöltözve, arcomon hatalmas mosollyal adom elő, mennyire élvezem is az egészet. Közben szívem mélyén inkább elrejtőznék a lakásomba és csak olvasgatnék valami gyógynövényekről szóló könyvet, hogy a tudásommal lenyűgözhessem Reedet… Megpiszkálom az ujjamon lévő gyűrűt. Már lenyűgöztem… Mosolyodom el elégedetten.

Aztán önkéntelenül fordítom fejem a hang irányába. De épp csak egy pillanatra veszem szemügyre a lányt. Igen… Én bizonyára szánalmas látványt nyújthatok egy ruhahalmon ücsörögve. De akkor sem hinném, hogy megérdemlem az otromba szavakat. Mindenesetre megtanultam már elmenni mellettük... Emelem kissé meg a fejem, miközben felállok, hogy ha már döntésképtelennek tűnök, legalább a szánalmas jelzőt ne lehessen, mintegy undok díszül rám aggatni.
Mikor ismét nagy kegyesen odavet pár mondatot, megint felé emelem a tekintetem. Fiatal lány lehet. Még szinte gyermek. De kellően arrogáns szavaihoz, megfelelően fennkölt tartás is párosul. Ő bizonyára anyatejjel szívta magába, hogyan kell ezt az életet élni. Én nem. Nekem tanították, hogyan kell szépnek lenni és elviselni, bármit… Szavainak sértő mivolta pontosan ezért nem érdekel különösebbképpen. Ha hallaná miket ordibálnak nekem, akár a férfi ellenfeleim, akár a lelátón tomboló nézők, bizonyára elbújna pironkodásában. Na, vajon az efféle sértésekkel, tudna-e az ő finom nózija valamit kezdeni… Nem kívánom neki, hogy kipróbálja. Nyilván az ő életének is megvannak a maga nehézségei. Valahol elásva az aranyba és ezüstbe bugyolált jólét alatt.

A ruhák felé fordulok. Kezemmel kissé arrébb lökök mindent, ami nem földig érő és hosszú ujjú. Azok kiesnek a rostán. Karomat most is csúnya lila folt ékesíti. Nem szeretném a gálán közszemlére tenni legfrissebb testdíszemet. Már nem zavar, ha Reed látja, de nem akarom, hogy más is megtudja, hogyan is néz ki egy kviddicsező nő, ha mindent belead…
Egyszerűen húzok ki egy hamuszürke, kövekkel díszített darabot. Miközben szinte feljajdulva veszem tudomásul, hogy Mademoiselle Mimi újabb támadást intéz felém, vagy tíz különböző színű és díszítésű alkalmi ruhával.
- Nem, köszönöm. – Teszek egy hárító mozdulatot is felé, kezemben lényegében meglebegtetve a kiválasztott darabot. – Talán ezen a vonalon induljunk el. – Fogadom meg a lányka tanácsát. Kár, hogy olyan gorombán osztogatta… Talán hasznát vehettem volna tovább is…

zene: P - U+U Hand

dress

W E L C H

'Nem én diktálom a divatot.
Én magam vagyok a divat.'

~~ ❈ ~~

Ahogy megfordulok, és még a hajam íves reppenése el sem éri a vállamat, ahol visszacsapódva lendületből megálljt parancsol magának a kviddicsdíva megszólal. Így persze esélyem sincs elindulni, pláne nem kifelé mert hát hogy lehet szó nélkül hagyni ezt? Hát ugyan sehogy. És már ha ő hozzám szól igenis felveszem a kvafflabdát, ha már a sportvonalon maradunk... szóval nem kell kétszer mondani hogy játékban maradjak. Pláne ha ruháról van szó. Pláne ha Miss Mimi üzletében kell osztani az észt. Szóval ahogy elfordulok fordulhatok is vissza, mert Welch szavai, hogy ezen a vonalon indul el mit javasoltam, nemhogy meglep, egyenesen letaglóz. Valahol mérhetetlen falakat, kőkemény ellenállást vártam volna, és ehhez képest a totális megadást és beleegyezést kaptam, ami... hát... mi van itt? Az eddig arrogánsnak hitt sztárocska mégse lenne az? Kötve hiszem! Jó, jó, Mathias említette hogy vele meglepően rendes volt, de azt hittem hogy rá is a bátyám szépfiús mosolya hatott, ami a legtöbb lányról, (nem is, az össze lányról!) lecsúsztatja azt a bizonyos fehérneműt ha arról van szó.
Szóval igen, gyanakodva fordulok újabb száznyolcvan fokot magam körül hogy visszaérjek az eredeti kiindulópontomba és szembe nézzek a tökéletes alakkal megáldott nővel. Hogy a kákallag vinné el a fene nagy szépségét!
- Ha azt a szürkét veszed fel azt hiszik az esküvődre készülsz...
Pillantok végig a ruhacsodán. Túl díszes, túl giccses. Igazából jó kis gönc, ha valóban egy királyi pompával megáldott esküvőre készül az ember. Bár... Welch véleményem szerint abból is a nagyuszályos óriás habos-babos hamupipőkés glancot választaná, nem pedig a szikrázó szemkiégetős tündöklést... Persze izések és pofonok.
- Tudod te mit jelent a pasztell?
Kérdezem kissé cinikusan miközben ajkaim szegletében egy rándulással megjelenik egy enyhe lesajnáló somolygás. Ugyan nőnek nő, de alap divatban nincs otthon úgy tűnik. Mert ne haragudjon meg a világ de szürkét a pasztell színcsoportba sorolni hát... najó nem épp kakukktojás, de nem is az, amire én konkrétan gondoltam. Szóval elkap a pillanatnyi jófejségi másodpercem és egy látványos szemforgatást beiktatva (csak mert ez sosem maradhat ki nálam) enyhe hamiskás nevetéssel megigazítom magamon a ruhát hogy ne kelljen fognom és Batsa mellé lépek, hogy az orra előtt díszelgő halvány púdert vegyem elő. Ezüstkék íriszeimmel alaposan végigmérem. Egyszer, kétszer majd végül háromszor. Dünnyögök magamban valamit, majd hümmögve elpillantok az állványon sorakozó többi ruhára. Elidőzök egy világoskék árnyalatú ruha kikandikáló anyagszínén is, majd végül a fejem rázva visszafordulok az eredetileg leemelt darabhoz.
- Mondjuk ez. Igaz ez inkább Lyana La Cair színvilága, meg a hozzá hasonló balettdíváké, neked talán túlontúl kifinomultan elegáns az extrán sportos alakodhoz... öh ne érts félre, csinos vagy meg minden, csak a karod kissé feszes az átlag női karokhoz képest, na de szóval ezzel nem lősz mellé, bármilyen eseményre mész is.
Elakadok mert rájövök, megint túl sokat mondtam, mit talán nem kellett volna. Végtére is semmit nm tudok róla és... ő nem kérte a segítségem továbbra sem. Zavaromat ugyan igyekszem palástolni, de esélyesen nem megy túl jól. Mindig béna voltam ebben. Így hogy oldjam a feszültséget, enyhe dadogással és hangszínremegéssel szólalok meg.
- Voltaképpen milyen rendezvényre is keresel ruhát itt? Mert Miss Mimi biztos szívesen segít, nagy szakértelme van, de célszerű céltudatosan jönnöd különben belefulladsz a selyem és csipkerengetegbe...- sorolom lelkesen a tényeket hogy végül vállat vonjak és zavart pillantással és mosolygással várjam a saját skalpolásom, amit... hát meg is érdemlek, de ezt persze sosem vallanám be senkinek.

BLAIRE MONTREGO

Csajos nap

outfit

Lehet egy kicsit túldrámáztam ezt a dolgot fejben. Hiszen ez csak egy ruha. Rántom meg kissé a vállam, majd végigvezetem ujjaim a szürke anyagon. Nem rossz. Sőt maga a díszítés kifejezetten tetszik, bár talán azért mégsem ez az, amit igazán kerestem. De tényleg valami, amin már el lehetne indulni, és amelynek segítségével a többi, zsákutcának tekinthető darabot, száműzni lehet az öltözőszobámból. Bár azt, hogy ujjatlant és rövidet nem akarok felvenni, már a legelején elhangzott, nem nagyon értem, hogy miért került ilyenből mégis vagy ezer ide be. Miss Mimi nagyon-nagyon lelkes, ha a vásárlók kiszolgálásáról van szó. Kár, hogy inkább kissé heves, semmint nyugodt. Mert akkor esetleg nem szorulnék egy túl sokat képzelő tinédzser lány lenéző jóindulatára. Sebaj…

Megint szembenézek vele, amikor választásom kritizálja, de csak pislogok egy lassút és arrébb teszem a darabot. Oda, ahová eredetileg a lehetségesnek mondhatóakat kezdtem el gyűjteni. És, ahol eddig igaziból egy sem kapott helyet mégsem. Csak ez. Mert jelen pillanatban nem érdekel mit mond beképzeltke, ha legalább egy kicsit bosszanthatom azzal, hogy egy fél percre nem hallgatok rá, akkor az már megérte a lelkivilágomnak. Mert már kezdem magam kifejezetten rosszul érezni a közelében. És azt kívánom, bárcsak inkább ment volna el. Vonult volna ki túlfényezett fekete hajával együtt az üzletből. Legalább nem alázna engem, vagy legalábbis nem próbálna meg a földbe döngölni. Nem mellesleg milyen alapon is? Látszólag tényleg nem tehetett le túl sokat az asztalra, kétlem, hogy egyáltalán az iskolát befejezte volna. És nem, osztályzatok terén sosem jeleskedtem vagy büszkélkedtem a legjobbakkal, de legalább a tojáshéj nincs már ott a buksimon. Nem úgy, mint neki. Aki vélhetőleg ráadásul aranyszín tojásban jött erre a számára nagykegyes világba. Ami légyen-lészen, meghajol előtte, bármerre is jár. A semmiért.

- Te pedig tisztában vagy vele, hogy sértő vagy, bár nem érdemlem meg?  - Valahol félúton van a hangom a kérdés és kijelentés között. És bár tény, hogy elkezdett kissé idegesíteni, valahogy mégis sikerült egyszerűnek és nyugodtan mutatkoznom. És még el sem fordultam tőle, holott egészen ahhoz lett volna kedvem. Csak így itt hagyni. És majd inkább besétálni ide máskor vagy mással, bárkivel, aki tud segíteni. De nem tehetem meg. Gorombaságból én nem akarok és talán nem is tudok példát mutatni. Mindig arra neveltek, hogy maradjak kedves és szelíd. Még, ha mostani kérdésem már mutatja is kissé a személyiségemben lévő változást, azért a tanításokat nem akarom elfelejteni. De már kiállok magamért, ha ki kell. – Ha segíteni szeretnél, akkor gúny és csúfolódás nélkül tedd. Úgy szívesen veszem. Máskülönben, köszönöm, de nem kell. Nem óhajtalak feltartani a dolgodban. – Mondom megint csöndesen, hangomból mellőzve mindenfajta kioktatást vagy gorombaságot. Jelezve, hogy én hajlandó vagyok a békére, ha ő is. De olyan segítségre, akinek szavai mögül rosszindulat szűrődik, valóban nincsen szükségem. – Igen, Lya egy gyönyörű balerina. – Nézek végig a halvány barack, kék és egyéb ténylegesen pasztell csodákon. – Ezek a színek az ő kecsességén jól állnak. Én viszont minden téren, úgymond durvább vagyok… Ha pasztellt is látsz jónak az én alakomra, akkor is kétlem, hogy a leghalványabb árnyalat lenne a megfelelő. – Nyúlok egy kissé sötétebb barack színű darabért.

Amúgy nem érdekel az sem, ha marad, az sem ha elmegy. De azt mintha kiérezném szavai közül, hogy talán hajlandó lesz innentől kedvesebb hangnemben folytatni az okításomat. Bár azt sem tudom mikor lettünk annyira jóban, hogy tegezni kezdjen, de ezen már nem most kéne fennakadnom. Miután végre talán leszedte az fennkölt kis orrát a csillagos égből…
- Amúgy a Tavaszi Kviddics Gálára készülök. Még kissé odébb van, de az lesz az első alkalom, ahol már hivatalosan is a vőlegényemmel fogok megjelenni. – Önkéntelenül is halványan elmosolyodom, de talán még el is pirulok kissé, miközben lepillantok a gyűrűmre. – Elsősorban neki szeretnék, igazán nagyon-nagyon szép lenni. Másodsorban pedig mellette szeretnék ugyanígy nagyon-nagyon szép lenni. Az emberek nem hiszik el, hogy boldog vagyok. Hát azt akarom, hogy lássák… - Magyarázom, még ha ezzel túl sokat is mondok éppen egy olyasvalakinek, aki ez eddig nem viselkedett épp kedvesen velem. De mindenki, aki lát, vagy aki hallja a szavaim, az végre megenyhül. Már, akik részesei a hétköznapomnak. Ők elfogadják a szerelmem. Ha mindenkit nem is tudok meggyőzni róla, akkor is megpróbálom. És, ha olyasvalakit is sikerül, akit amúgy nem is érdekel, az talán egy plusz kis győzelem. Nem?

zene: P - U+U Hand

dress

W E L C H

'Nem én diktálom a divatot.
Én magam vagyok a divat.'

~~ ❈ ~~

- Te pedig tisztában vagy vele, hogy sértő vagy, bár nem érdemlem meg? – Ha segíteni szeretnél, akkor gúny és csúfolódás nélkül tedd. Úgy szívesen veszem. Máskülönben, köszönöm, de nem kell. Nem óhajtalak feltartani a dolgodban.
Hát a hétfejű sárkány nyeljen le keresztben! Jut egyből az eszembe, de persze ennek nem adok hangot. Inkább csak összefűzöm a kezem magam előtt és úgy méregetem Miss Őkelme Batsa Welch-t, akinek van akkor arca hogy képes visszaszólni nekem. Értitek? NEKEM!  Naná hogy a fitos kis orrom grimaszra húzódik és feljebb szökik pár centit. Csak azért is. Én egy Montrego vagyok cseszd meg! - üvölteném szívem szerint neki, ahogy a torkomon kifér, de hát mégis csak kultúrembernek neveltek, és ráadásul szeretem ezt a szalont. Szóval inkább csak egy sötét már-már pillantással jutalmazom a kvidicsdívának becézett sztárpalántát, aki olybá tűnik kettőnk közül minden téren alul marad de a szája mégis hatalmas a semmire fel. Mindössze csakis azért nem fordulok menten sarok és hagyom magára a látványos szenvedésével mert a mondata második felében van valami a hangjába ami sajnálatra méltó. Valami olyasmi, ami segélykiáltásszerű akar lenni. Jól ismerem ezt, annak idején, mikor még apa élt, rendszerint hallattam én is ezt a kis rejtett utalást, azonban az esetek többségében senki le se szarta. Igen, még Mathias is volt annyira balga bamba hogy nem értette a dolgokat. Jó, tudom, pasik....
– Igen, Lya egy gyönyörű balerina.
- Hát az nem kifejezés. A legszebb, akit ismerek. - sóhajtok ábrándosan. Tekintetem megenyhül, ahogy a szilveszteri produkciója villan be lelki szemeim előtt. - Remélem Mathias végre összeszedi magát és szerelmet vall ne...
Elharapom a mondat végét, mert rájövök mindezt hangosan kezdtem el ecsetelni. Hát a remény valóban megvan, mert végre a pletykák újra szárnyra keltek. Márhogy az idősebb Montrego és békakirálylány Banks közt nem felhőtlen minden. Merlinre azt sem értem hogy jöhettek össze? Két totál más súlycsoport. Na mindegy!
– Ezek a színek az ő kecsességén jól állnak. Én viszont minden téren, úgymond durvább vagyok… Ha pasztellt is látsz jónak az én alakomra, akkor is kétlem, hogy a leghalványabb árnyalat lenne a megfelelő.
- Nem durvább vagy te, hanem szimplán hülye ! - horkantok fel egy szemforgatás közepette, és elfordulok a lánytól. Ezt most nem sértésnek szánom, hanem egy bújtatott bóknak, amit valahol szégyellek. Igenis baromi szépnek tartom, ami abszolút nem fer velem szemben. Mellette én érzem magam kicsit úgy mintha Clementine-t tesszük össze Lyanával. Rusnya, jelentéktelen kis békának. - A pasztell ugyanis mindenkinek jól áll, csak a megfelelő árnyalatot kell jól megtalálni.
Egy halovány mosoly kezd el játszani ajkaimon, és leakasztok egy halványkék ruhát majd meglobogtatott előtte.
- Látod, ez például abszolút rám szabott. A szeme egyezik az enyémmel, harmonizál a természetemmel. Finoman díszített nincs benne kő, nem mellesleg imádom a masnikat. Ennyire egyszerű.
Vállat vonok, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Pedig mint láthatom másoknak nem ennyire nyilvánvaló.
- Amúgy a Tavaszi Kviddics Gálára készülök. Még kissé odébb van, de az lesz az első alkalom, ahol már hivatalosan is a vőlegényemmel fogok megjelenni.
Vőlegény?
- Ó!
Lancaster! Baszki! Lancaster! Naná hogy fél perc alatt zavarba jövök, amit igyekszem palástolni.
– Elsősorban neki szeretnék, igazán nagyon-nagyon szép lenni.
- Akkor jobb, ha fehérneműbe mész... - morgom az orrom elé enyhén zsörtölődve, mert hát akaratom ellenére eszembe jut az üvegházas eset. Reed Lancaster nem tartozik a kedvenc tanáraim közé a Roxfortban, pláne a legutóbbi 'korrepetáló' óra után. Na amúgy az is rejtély mit eszik Batsa azon a vén faszin. Hisz olyan fiatal... sokkal jobban összeillene a csapattársával, aki csapta is neki a szelet (már ha hihető a pletykalapok címsora) mint az én ötvenes dudvatanárommal.
-  Másodsorban pedig mellette szeretnék ugyanígy nagyon-nagyon szép lenni. Az emberek nem hiszik el, hogy boldog vagyok. Hát azt akarom, hogy lássák…
- Hümmm, értem. - bólintok aprót és leveszek egy aranyszín ruhát. - Hát akkor válaszd ezt. Alapvetően úgyis mindenki téged fog bámulni, de ebben biztos sziporkázni fogsz. Nem mellesleg ezt lehet úgy alakítani hogy a karodon lévő csúnya zúzódás nem fog látszódni.
Bökök ujjammal a lány ruhaujja alól előkandikáló lilás eres ütésnyomra. Sajnos ez esztétikailag mindenhogy ront az összképen szóval maximum nyitott hátas ruha jöhet szóba de elől kivágott semmiképpen sem. Vagy maximum részben.

BLAIRE MONTREGO

Csajos nap

outfit

Halványkék ruha… Szinte majdnem felköhögök, ahogy próbálok leplezni a röhögést. Miriam szemére az emberek totálisan meg vannak zakkanva. Ja. A jéghercegnős extraborzasztó kisugárzáshoz lehet, hogy tényleg egy ilyen színű ruha mutat a legjobban. Biztos, ami tuti, senki se akarjon az ember közelébe menni. Bár lényegében talán már én is bánom, hogy idejött. Mondanám neki, hogy köszönöm, de megoldom másként. Mert a hatalmas egója és beképzeltsége mellé csoda, hogy egyáltalán befértem a ruhaszalonba. És van, akinek ez tetszik… Mondjuk lehet, hogy ha valaki nála is beképzeltebb az lakatot tud tenni a szájára, de jelen pillanatban elképzelni se tudom, hogy hosszútávon kellemes lehet vele eltölteni némi időt. Az évek alatt sok hozzá hasonlót megismertem már. Volt amelyik hízelkedett, volt amelyik épp ugyanilyen hideg falat emelt rögtön közénk. Egyiknek a társasága sem érdekelt különösebben. Persze… Végül úgyis mindenki engem tart beképzeltnek. Ugyan… Kviddicssztár vagyok. Erre az egyre vagyok őszintén alkalmas. De erre nagyon. Hát néha-néha hagy sütkérezzem annak a fényében, amit elértem. Még ha alapjáraton a nyugalom is az, amire ténylegesen vágyom. Csak Reed karjaiban tölteni az estéket, sorra egymás után.

- Kösz a tippet… - Morgok én is egy kicsit. Mert hirtelen, mintha az átlagos orrfelvonós alaphangulatánál is mélyebbre süppedt volna az önimádat sajnálásában. – Ezek szerint volt már tapasztalatod férfiakkal, fehérneművel és kviddicsgálával. – Vonom meg a vállam, mert egyértelmű, hogy valami volt, bár kétlem, hogy épp ilyen összefüggésben. Mondjuk egy kviddicsgálán nem akarok összefutni vele. Az hagy maradjon meg az én terepem. Vagy úgy összességében a mi terepünk, mert félek túl akarna ragyogni mindnyájunkat és azzal sem ő sem mi nem járnánk túl jól. De lehet ő a legkevésbé. Persze a támogatókkal jól elvagyunk. Ők is általában pénzes, de nem túl sok dolgot felmutató emberkék. Mint Flavien. De sportrajongók. És ebből kifolyólag van bennük némi alázat és kedves imádat mi felénk. Amitől jó a viszony. Mert működik. Flavien sem volt rossz ember. Ha nem épp most ébredek öntudatra bizonyára hosszú évekig jól ellettem volna a társaságában. Csak épp most lépett be Reed az életembe. Flavien pechére…

- Szerintem ez túl harsány. – Állapítom meg, miközben ujjaimmal végigsimítok az anyagon. A fehérköves gyűrűmet érzem túl soknak, már-már ízléstelennek összehasonlítva az anyaggal. Elvégre az eljegyzésemet is aznap erősítem meg. Magával a megjelenésemmel. Mármint a Reeddel való közös megjelenésünkkel. Tény, ami tény, hogy valami szolidabbat szeretnék, ami esetlegesen nem vonja el a figyelmet a lényegről. Épp csak hozzáad valamelyest a boldogságom tündökléséhez. Elmosolyodom. Önkéntelenül is, megint. Hisz tény, ami tény, hogy jól érzem magam a bőrömben. És lassan egy másik ruhaszalon termeiben fogok így állni, a tökéletes esküvői ruhát keresve. De oda már határozottan megyek. Nem elveszítve egy pillanatra sem az önbizalmamat. – Szóval Mathias… - Fordulok ismét a lány felé, miközben az arany ruha alól kihúzok egy szaténos, barackos, arany díszítéses ruhát, ami igazán gyönyörű. – Mesélte, hogy van egy húga, bár nem is értem, hogy a fennkölt természetedből, miért nem jöttem rá a rokoni szálra… - Rázom meg kissé a fejem és arrébb pakolok minden más ruhát, hogy jelezzem, nekem ez igaziból megfelelőnek tűnik. Bár még fel kéne talán azért próbálni… - Mindegy.

zene: P - U+U Hand

dress

W E L C H

'Nem én diktálom a divatot.
Én magam vagyok a divat.'

~~ ❈ ~~

- Kösz a tippet. Ezek szerint volt már tapasztalatod férfiakkal, fehérneművel és kviddicsgálával…
Hát rögvest elvörösödöm. Valószínű ő mást tudhat be oknak, mint ami igazából. Azt hiheti még egy szende kislány vagyok, aki csak úgy megilletődik ezektől a szavaktól vagy a felsorolástól, esetleg  a mögöttes tényezőktől. Azonban… ez koránt sincs így. Most az egyszer örülök hogy nem lát senki a fejembe. Nem látja azt a jellegzetes képet, amit én, ha Lancasterre gondolok. Nem, nem történt tényleg semmi. Ha akart volna sem engedtem volna, de nem olyan ostoba hogy kockáztassa az állását. Ahhoz ő túlzottan szeret a sárkánytrágyában gyomlálni vagy alkalmasint engem megfürdetni. Nem neheztelek rá, mert a haragom rendszerint csak órákig tart maximum napokig. Tény hogy nem szívlelem, de ez más tészta. Mégis ha az abszurd jelenet jut eszembe, hát… némán inkább csak elfordítom a fejem és megpróbálok nem erre gondolni. Hisz Batsa a menyasszonya. S mintha csak ez kellene, a lány a barack színű anyagért nyúl, elveszi a vállfát és hosszú, vékony, kecses ujjai végig simítanak az anyagon. A gyűrű sziporkázva csillan meg a rá eső fényben. Miss Mimi gondoskodik, hogy a vendégei a legjobb körülmények közt lehessenek. Ebbe természetesen a fényerősség is beletartozik, hogy igazán lásd a ruhák színét, anyaguk tökéletességét.
Szeretem ezt a szalont. Még Batsa Welch után is szeretni fogom. Elnézem a gyűrűt, a csillogó nagy kővel. Finom munka, de hozzá túl harsánynak tartom. Nem mintha Batsa nem lenne beképzelt. Elég megszólalnia és tudod, büszke arra amit elért. Ez persze nem baj, csak inkább gondolná a szende babarc mögé az ember az alázatot. Meglep hogy Reed ezt az óriás gyémántot tartotta a legjobb választásnak. Meglep hogy ennyi pénze van. Na jó, a roxforti tanárok jól keresnek, ez egyértelmű, de… hát hány gringottsi széfet robbantott ez a férfi?
Nagyon szerelmes….
És valahol ez a gondolat mosolyra fakaszt. Valóban úgy hiszem, Reed Lancaster dudvaprofesszor tényleg hamisítatlanul totálisan beleesett a lányba. És elég Batsára emelnem a tekintetem, akinek a tekintete sok mindent elárul. Azt, hogy most valahol távol a gondolataiban álmodozik és hogy az valami baromi jó emlék. Nem kell sok ész ahhoz hogy esélyesen a közeledő esküvőjén tűnődjön.
Hát na igen…
Ajkamba harapva gondolkodom el vajon valaha eljutok-e oda ahova ő. Fogok-e tudni bárkit is szeretni így? Vagy fog tudni engem bárki is szeretni úgy? Feltételezem nem. Tisztában vagyok azzal, mennyire nem egyszerű a természetem és persze ez fogható a vérre meg a neveltetésre, de… hát nehéz eset vagyok. Eric megmondta. Eric mindig megmondja. Na nem mintha ő aztán jobb lenne egy doxyráhtányit is!
Akaratlanul is eszembe jut Morgan. Ő persze hétrét görnyed hogy a kegyeimbe férkőzzön mégsem tudom a bizalmamba fogadni. Elliot meg… hát neki könnyen ment és mi lett belőle?
- Szóval Mathias…
A bátyám nevének említésére kizökkenek a borsús és egyre sivárabbnak tűnő magánéletemből és a lányt figyelve pislogok kettőt. Szavai cinikusak, és ellenségesek, de nem hibáztatom. Most viszont mégsem veszem fel a stílusát, mint amit úgy amúgy szoktam. Meglepő ez is, de valahogy jobban érdekel Batsa mint gondoltam.
- Nos igen. Ha nem esett le volna a stílusból, akkor bemutatkozom. – látványosan pukkedlizek egyet mosolyogva, félig már-már nevetve. – Blaire Montrego vagyok, szolgálatodra. Na persze… ezzel ne élj nagyon vissza! Nem osztok mindenkinek ingyen szaktanácsadást!
Fintorgok egyet, de ezt viccnek szánom és szelíd mosollyá varázsolom át. Elnézem a kiválasztott ruhát, a többit amit a másik látványosan félreseper és tűnődve hümmögök kettőt. Nem tudom véleményt vár-e vagy sem, így inkább csendben figyelem őt. A tekintetében látom hogy kész döntést hozni.
- Azt hiszem megvan a nyertesed.
Biccentek a ruha felé ha értetlenkedve pillantana rám, mert elég egyértelmű… ez a ruha Batsát hívja. A kérdés csak az megfelel-e az ő igényeinek vagy inkább még kutakodik egy sort Miss Mimi végeláthatatlan raktárkészletében.

BLAIRE MONTREGO

Csajos nap

outfit

Ujjaimat végigvezetem ismét a ruhán. Tetszik az anyag lágy esése és a selymes tapintása. Bizonyára finom lehet a viselése. Fontos szempont, elvégre, nem szeretnék egész este feszengeni majd. És ki tudja addig még hány sérülést szerzek, az sem baj, ha úgymond nem bántja az anyag a bőrömet. Nálam mindig, minden eshetőségre fel kell készülni… Félreteszem gyorsan a ruhát. Majd egyensúlyozva arrébb tolom a többit mellőle. Csak biztosítani akarom, hogy Miss Mimi egyértelműen lássa, nem kell többet behordania, egyelőre. Mert ez tetszik, nagyon is tetszik. És nem vagyok hajlandó többet végignézni addig, amíg erről ki nem derült, hogy rajtam is olyan szép-e, mint amilyennek elképzelem. Igazán remélem. Mert mutatós és mégis valahogy egészen szolidan különleges. Épp amilyennek én szerettem volna érezni magam Reed oldalán. Tökéletesnek.

Aztán ismét a fiatal lányra emelem a tekintetem. Még mindig határozott, magabiztos valójában áll előttem, de mintha egy icipicit elkezdett volna visszavenni gőgös stílusából. Na, úgy fest, hogy mégis tanítanak jó modort is az aranyvér iskolában…
- Batsa Welch. – Nyújtom felé a karom, mint egy béke jobbként, hogy akkor innentől kezdve mindketten behúzhatjuk a méregfogaink. Jobb a békesség, legalábbis az esetek legnagyobb részében arra törekszem. Úgy gondolom egy nőnek eleve a béke fenntartásának kéne lennie a feladatának meg a céljának, de hát tudjuk, hogy a történelem és az emberi természet messze rácáfol erre a hitemre. De nem baj. Én nem leszek az, aki háborút kezd, sem pedig az, aki puszta sértettségből folytatja azt, még akkor is, amikor lehetőség lenne a békére. – Bár gyanúsan erre már rájöttél… - Mosolyodom el, halványan, majd megint a ruha felé fordulok. – Igen… - Sóhajtok aprót. – De tapasztaltam már, hogy ami a vállfán gyönyörű, az nem mindig fest ugyanolyan jól emberen. – Magyarázom és szememmel már keresem is a tulajdonosnőt, hogy segítséget kérjek és vélhetőleg kapjak is, a választott darab felpróbálásában.

Mikor meglát, nyájas kedvességgel siet oda hozzám. Még kissé meg is löki az előttem álló lányt, figyelmetlenségében, annyira siet, hogy a kedvemre tegyen. Nem mintha követeltem vagy ragaszkodtam volna a különleges bánásmódhoz, de már rájöttem, hogy ha akarnám, se tudnám elhessegetni. Pedig alapjáraton nekem bármelyik eladó vagy öltöztető jó lett volna... Szóval ismét csak sóhajtok egyet és Blaire szemeibe nézek. – Maradhatsz, ha szeretnél még segíteni. De remélem tényleg jó lesz és akkor már nekem sem kell tovább válogatnom. – Bizakodok nagyon ebben a végkifejletben. – De azért köszönöm az eddigit. Nem akartalak feltartani a dolgodban. – Igyekszem nagyon-nagyon kedves lenni, tényleg olyan, mint aki elásta a csatabárdot. Aztán megint a szalon tulajdonosára nézek, aki el is kezdi bezárni az öltözőm ajtaját, hogy előbb lehámozza rólam a ruhám, majd felgyűrje rám a másikat.

Nem tudom, hogy Blaire kint megáll és vár-e. Nem olyannak tűnt. De azért amikor kinyitom az ajtót, hogy kimenjek a nagytükörhöz, kicsit mintha bizakodva néznék körül. De aztán meglátom magam és elmosolyodom. Ritkán vagyok ennyire elégedett, bár mostanában egyre többször. Így teljes boldogsággal jelentem ki.  – Tökéletes.

zene: P - U+U Hand

dress

W E L C H

'Nem én diktálom a divatot.
Én magam vagyok a divat.'

~~ ❈ ~~

Elnézem, ahogy a ruhák kiszelektálódnak a lány határozott mozdulatosártól. Még a vak is tudhatja, nem kíván több csipke, muszlin és tüll csodát. A fő helyet elfoglalja a kiszemelt darab s a csillogása betölti a teret.
- Batsa Welch.
A felém nyújtott békejobbot evidensen elfogadom. Ritka, hogy megteszem, végtére is a letöbb esetben nem szoktam kezdeményezni. A lányok az én kegyeimet keresik, de most azért fordított a viszony. Welch elég híres, talán túl híres is, s evidensen el is hiszi magáról hogy jobb nálam. És mivel Miss Mimi számára most az újdonság és a hírverés a fontos így be is üget nagy sebbel-lobbal, engem félretessékelve.
Jobban is járok kiállni a sodorvonalból, mert én ismerem már őt annyira, hogy tudjam, nem éri meg a vele való küzdelem.
Valahol ezért sajnálom Batsát. Neki meg kell birkóznia Mimi kellően nyájas, de lehetetlen személyiségével. Majd rájön hogy mennyire túlkoplikált ügy ez, de nem én akarok lenni, aki felvilágosítja erről.
- Maradhatsz, ha szeretnél még segíteni. De remélem tényleg jó lesz és akkor már nekem sem kell tovább válogatnom.
A lányt figyelem, ahogy rám pislogva kimondja a szavakat. Nem tudom most magától meginvitál, valóban vagy csak az udvariasság beszél belőle. Egy biztos, nem akarok a terhére lenni.
- De azért köszönöm az eddigit. Nem akartalak feltartani a dolgodban.
Szóval csak udvarias. Hát világos.
Bólintok egyet, magamra erőltetve a mosolyt. Valahol kicsit szíven üt a viselkedése, mert valóban azt hittem megbékélt. Talán túl nyers voltam. Túl őszinte. De hát ruhák kapcsán a nők nem kertelnek...
- Igazán nincs mit! - legyintek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne hogy én, (én!) Bathesba Welch személyi aszisztenseként villogok. Röhej.
- Kint várok. Ha kellek szólj csak.
Biccentek egyet, jelezve, hogy jobb lesz ez mindenkinek így. Miss Mimi úgyis jobban örül ha édeskettesbe faggathatja ki a szegény kviddicssztárt, így meghagyom neki a lehetőséget. Éljen csak vele. Nekem mára talán túl sok is jutott a Welch-dívából.
Sietős, határozott léptekkel vonulok ki. Egyenes hát, emelt fő, mert vesztesként is a legjobb formánkat kell hozni. Na meg mégis csak Montrego vagyok. Aranyvérű. Már csak a létezésem puszta érték, nekem nem kell törtetnem vagy csörtetnem a sikerért és a megbecsülését mint másoknak. Na nem mintha ez nem jelentené azt hogy nem fogok. Mindegy!
Amint kiérek és becsukódik mögöttem az ajtó, sóhajtok.
Hát.. ez nem ment valami fényesen. Na mindegy. Bevetem magam a saját fülkémbe, pont szembe Batsáéval. Már eljutok arra a pontra gondolatban hogy soha a jó büdös életbe nem jövök ide, mikor halkan nyílik a szemközti ajtó. Remélem nem a tulajdonosnő az, mert szerettem volna azelőtt átöltözni és lelépni, mielőtt megtalál. Nem vagyok kíváncsi a műmosolyt és műszánakozást imitáló előadássorozatának.
Ennek ellenére csak a nagy csillogó ruha tölti be a látóterem, aminek a közepéből Welch feje virít ki. Mintha engem keresne a tekintetével, bár talán túl merész ezt feltételezni, de csak egy tört félpillanatig. Mert elég neki annyi, hogy észrevegye magát a tükörben. Mondjuk megértem, valóban csinos. Ő pedig már szinte sugárzik a boldogságtól. Egyedül esküszöm a tapsikolás hiányzik a totális lányos stílushoz. Bloá!
Sose gondoltam hogy egy sportoló épp így viselkedik. De hát, lelke rajta.
- Valóban olyan, mintha rád öntötték volna.
Lépek elő immár utcai ruhámban táskámmal a vállamon. Ujjaim ráfonódnak a szíjra és kissé megrántom azt.
- Azt hiszem tényleg a legjobb választás. Sok sikert neked!
Mosolyodom el, mert hát valóban jó ha jól alakul egy gálavacsora. Ebbe a ruhába legalább nem vall szégyent. Egész jó munkát végeztem így hogy nem az ocsmány tüllt hajkurássza tovább. Szívesen Welch! Szívesen!
- Nekem mennem kell. De örülök hogy megismertelek! - intek felé, majd Miss Miminek is, de ő még mindig a lánnyal van elfoglalva. Mindegy, én nem voltam bunkó. Senki nem foghatja rám! És ezzel a tudattal nyugtatva magam átadom a terepet hogy Batsa kiélvezhesse a rivaldafény, amit a ruhabolttulajdonos száz százalékosan biztosít is neki.

Köszönöm a játékot!