A főút

[- Szia. -]

S c a r l e t t

június vége

"she is water;
soft enough
to offer life
tough enough
to drown it away"

- Bocsánat, nem akartam. Remélem, nem fáj nagyon a karod.
Megdörgöltem a kezemet, és halványan megcsóváltam a fejemet, jelezve, hogy minden rendben, túlélem. Valóban nem haltam bele a dologba, sokkal inkább megrezzentem a hirtelen találkozótól az ajtó szélével. Vetettem rá egy kissé félénk pillantást, és még arrébb húzódtam, azzal a célzattal, hogy akkor most véget is vetek a kellemetlen szituációnak... Azonban hirtelen csak felém nyújtotta a kezét, és bemutatkozott.
- Szia! Scarlett vagyok - üdvözölt, hogy kénytelen voltam én is egy gyengéd kis mosolyt megengedni felé. Fogalmam sincs, hogy a viselkedésem mit váltott ki egészen pontosan az emberekből: gondolom nem sokan kedvelték a visszahúzódó, nem túl barátkozó énemet, és ezt meg is értettem. Szívesen is változtattam is volna rajta, ha tudok, de ha őszinte akarok lenni, nem éreztem elég erőt magamban ahhoz, hogy nyitottan és teljes lelkesedéssel tudjak nyitni valaki felé. Mindenesetre én megpróbáltam... még rá is mosolyogtam.
- Szia. - Lágyan megráztam a kezét, közben a szemébe pillantottam. De legalább mostmár tudom, hogy nem voltam neki ismerős, ha már így bemutatkozott. - Theodora vagyok.
Úgy voltam vele, hogy bár én a legjobban a Theo megszólítást kedveltem, megadom neki a lehetőséget, hogy él-e a nevem áltat elég tisztán felkínált becézési lehetőségekkel. Már ha egyáltalán kihozza úgy a szó, vagy vagy találkozunk ezután bárhol is a jövőben.
Miközben elhúztam a kezem, Scarlett körbepillantott, köszönt az eladónak. Én szerettem volna minél hamarabb túllenni a macskatáp beszerzésén, ha már minden más megvolt és eléggé el is fáradtam, na meg az éhség... Aztán a lány visszafordult felém.
- Tudod esetleg, hogy merre találom a macskákat? És a kaparófákat meg egyéb tárgyakat? - érdeklődött.
Először kissé esetlenül pislogtam, mert hazudnék, ha azt mondanám, én nagyon jártas voltam itt. Gyorsan körbelestem, csak mint ő egy pillanattal ezelőtt, a tekintetem pedig végül megállapodott baloldalt.
- Hát, arra vannak a macskakaják. Gondolom akkor a közelében lehetnek a cicák is... - találgattam visszapillantva felé. - Macskavásárlás? Merész döntés.
Ezt úgy mondtam, mintha nem boldogítottuk volna egymást Kean-nel már vagy két éve, de talán pont innen tudtam, hogy a cicázás nem csak játék és szórakozás. Elindultam a pult felé, és reméltem, követ.
- Milyen cicára gondoltál? - érdeklődtem szolidan, ahogy elsurrantam néhány ketrec mellett, vigyázva, nehogy felborítsam őket, habár ha jól láttam, ezek lebegtek, nem is egymáson álltak... De azért nem kockáztattam volna meg, mi történik, ha telibe nekik ütközök. - Nekem is van, igazából. Egy bengáli kandúr. Neki jöttem kaját venni.
Nem voltam biztos benne, hogy érdekelte az információ, de hé, nyugalom, Theo. Ha nem érdekli, csak nem válaszol rá. Ennyi. Ne gondold túl...
Elhaladtam a tápok előtt, és valóban egyre több dolgot fedeztem fel. Ez a bolt éppen nem is volt olyan durván "mágiával dúsított", egész mugliszerűk voltak a tárgyak, amelyeket kapni lehetett. Bár nem tudom, egy macskakaparón mit lehetett nagyon durvulni, az enyémnek bármit vettem, még mindig az otthoni ágyam lába volt a kedvence, amin koptatta a körmeit.

[Theodora]

Theodora

Megjelenés

- Örvendek, Theodora. Hogy szereted, ha szólítanak? Engem Scarlett-nek szoktak, illetve Scar-nak - érdeklődtem a lánytól. Tudtam, hogy sokan nem szeretik, ha az eredeti nevükön szólítják őket, hanem inkább valamelyik becézési formát részesítik előnyben. Első benyomásra szimpatikus volt a lány, bár kissé félénknek tűnt, kedves volt, nálam pedig az számított, hogy jóindulatú-e valaki nem az, hogy milyen a fellépése.
- Köszönöm- feleltem neki mosolyogva, miután megmutatta, merre találom a cicákat és a hozzájuk tartozó felszerelést.
- Igen, macskavásárlást tervezek, tudom, nagy felelősség, de mindig is imádtam ezeket a bolyhos négylábúakat. Otthon nem tarthattam állatot, mert a szüleim ellenezték, szóval most itt végre lehet egy saját állatkám - meséltem a lánynak felvázolva az előzményeket röviden.
- Tulajdonképpen nem gondolkodtam rajta, hogy milyen nemű és fajtájú legyen, úgy vagyok vele, hogy ha meglátom, akkor tudjam, hogy "hé, nekem ő kell", na meg persze legyen kölcsönös a szimpátia - válaszoltam neki vidáman. Örültem, hogy itt volt velem a lány, hiszen így nem voltam annyira magamra utalva, ráadásul kiderült, hogy neki is van cicusa.
- Ó, azok annyira gyönyörűek, hogy hívják? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel. Közben végiggondoltam, hogy mi kellhet egy cicushoz, de kíváncsi voltam egy tapasztalt macskatartó véleményére is, amely most adott volt Theodora személyében.
- Nos, végiggondoltam, mi kellhet. Alomtálca, tálka ételhez és vízhez, macskajátékok, kaparófa, párna vagy fekvőalkalmatosság, amin aludhat. Esetleg kihagytam valamit? - kérdeztem tőle, miután felsoroltam, hogy szerintem mi kelhet egy boldog macskaélethez a szereteten kívül. Mielőtt macskavásárlásba kezdtem volna, elolvastam néhány könyvet, amely a cicusokról szólt, így valamennyire képben voltam a dolgokkal, de azért egy másik gazdi tanácsai sokkal többet értek ezeknél a könyveknél.
- A tápok közül melyiket ajánlod? Inni vizet kap majd, mert olvastam, hogy a macskák zöme eleve laktózérzékeny.
Ezt több helyen is olvastam meg állatorvos által kiadott műben is utánanéztem a dolognak. Reméltem, hogy nem bánja a lány, hogy a segítségét kértem, de ő azért tapasztaltabb volt ezekben a dolgokban, mint én.
- Szereted vagy ismered Garfield-ot? A mugli magazinok közül az az egyik kedvencem. Egy lusta, de jópofa macskáról szól, aki imádja a lasagne-t - meséltem neki nagy bőszen. Persze az egész fikció volt, de szuperül meg lettek kreálva a képregények, Jim Davis igazán nagyot alkotott.
- Egyébként melyik házba jársz? Én Eridonos vagyok - mondtam neki kedvesen. Kicsit az az érzésem volt, mint aki túl sokat beszél, nem is szoktam ennyit kommunikálni egyszerre, de most valahogy megeredt a nyelvem. Reméltem, hogy ezt nem nehezményezte a lány, de úgy voltam vele, hogy max szól, hogy állítsam le magam, ha túl sok lenne már neki belőlem. Klassz volt, hogy az üzletben szinte csak lézengtek az emberek, így nem kellett másokat kerülgetni, és nyugodtan nézelődhettünk kedvünkre. Egyébként sem szerettem a tömegnyomort meg a nagy hangzavart, szóval a mostani helyzet épp ideális volt számomra. Már nagyon vártam, hogy közelebbről is megszemlélhessem a macskákat, reméltem, hogy az újdonsült ismerősöm is velem fog tartani, ketten azért minden könnyebb volt... tudtam persze, hogy ez az én döntésem, hogy melyik cicust válasszam, de azért nagy segítség volt, hogy volt hozzá háttértámogatásom is.