Levelezés az otthoniakkal

Szeptember

          Az első levelemet otthonról meglepően korán – csupán három nappal az iskolakezdés után - kapom, és attól akitől nem számítok rá. Anyu nem nagyon szokott írni nekem, főleg mivel nem tud bánni a baglyokkal, de most Suzie és Alex mellett gondolom ez könnyen megy neki. Alex, a bagoly, most a klubhelyiség párkányán van, és hamarosan megy is a bagolyházba, hogy pihenjen egyet, addig pedig talán megírom a választ is. De előbb…

             Kislányom!

Remélem, minden rendben volt az úton, és találkoztál azzal a kedves fiúval is, akivel a nyáron ismerkedtél meg, Caellel. Itthon ne aggódj, minden rendben van. A hugodnak sikerült beilleszkednie az iskolába, nagyon boldogan jött haza az első napján, szerintem nem lesz vele gond.
Alexis, kérlek, nagyon vigyázz magadra, nem szeretném újra végigaggódni a tanévet, úgy mint tavaly. Válaszolj, amint tudsz, és erről ne szólj apádnak, tudod hogy kinevetne azért, mert aggódok egy olyan dolog miatt, ami miatt nem kéne, mert ott biztonságban vagy. Pedig, ha tudná… Mindegy. Légy jó. Szeretlek!

                                                                                        Édesanyád


Semmi olyan dolgot nem ír benne, ami gyanakvásra adna okot, mégis egész lényemet elönti. Már nyáron is ez volt, de akkor sem tettem semmit, pedig nyíltan rákérdezhettem volna. Most ráfirkantok néhány sort egy pergamenre, amiben elmesélem a történteket nagy vonalakban, aztán átsétálok a bagolyházba, átadom Alexnek a levelet és egy jutalomfalatot, majd elindulok vissza a toronyba, hogy befejezzem a házi dolgozatomat. A klubhelyiségben miután mindennel végeztem, újra a kezembe veszem a levelet, mert van valami, ami nem hagy nyugodni. A papírlap nedves volt egy foltban, csak a szállítás közben, vagy mire elküldte, már megszáradt, ezért nem vettem észre először, és azért mert anyu oda már nem írt. És az aláírásánál is megremegett a keze. Ezeket miért nem vettem észre elsőre? Elhatározom, hogy következő levelemben felteszem neki a kérdést, mert nem csak ő nem akar értem feleslegesen aggódni, hanem én se érte.

A következő levél sem késik sokat. Alig telik el pár nap, mikor megkapom a következőt, és azonnal ki is szúrom azt, amit addig nem tettem. A könnycseppeket a papíron, és a remegő kézírást, leginkább azoknál a részeknél, amik arról szólnak, hogy meséljek, amit tudok, nem kell várnom arra, hogy ő írjon. Nem értem, azt azért csak nem várja el tőlem, hogy minden nap írjak neki. De azt várja el, csak nem értem miért, hacsak nem azért, amire gondolok. Nem habozok a válasz megírásával sem, és rákérdezek a betegségére. Nem burkoltan, nem akarom hogy elvesszenek valahol félúton. Kicsit remeg a kezem, mikor átadom a levelet a család baglyának, és még remegőbb kézzel veszem el a másnap megérkező választ.

            Édesem!

Köszönöm, hogy aggódsz értem, de igazán nincs rá szükség. Az egészségem nem lehetne jobb annál, mint ahogy most állok. Viszont hiányolom a leveledből az élménybeszámolót. Sikerült már Caellel együtt lennetek egy kis nyugiban? Apád mesélt az iskoláról, és úgy gondolom, hogy nagyon nehezen találhattok egy olyan zugot, ahol együtt tölthettek egy kis időt. Akkor várom a leveled. Szeretlek!

                                                                                                           Anya


          Nem tudom megmondani, hogy miért, de érzem, hogy hazudik. Pedig a könnycseppek hiánya, a tökéletesen formált betűk mind-mind arra engedtetnek következtetni, hogy tényleg minden rendben, és csupán az aggodalom szólt belőle korábban. Muszáj lesz megosztanom valakivel ezt a sejtésem, már csak az a kérdés, hogy ki lesz olyan bátor jelentkező, aki el is vállalja ennek a végighallgatását. Talán hétvégén Cael meghallgat majd, de ha látom rajta, hogy nem akarja, akkor inkább nem untatom majd vele.
          Végül tényleg majdnem minden nap írok neki, és bár a sejtésem nem múlik el nyomtalanul, legalább az aggodalmam alább hagy, főleg, ahogy egyre beljebb érünk a tanórák forgatagába, és nem marad már annyi időm anyun gondolkodni. Néha azért megkérdezem, hogy biztos minden rendben van-e, mert még mindig nem engedi, hogy beszéljek apuval a levelezésünkről, de abban is biztos vagyok, hogy ő sejti. Már ránézésre meg tudta mondani, ha valaki titkol előle valamit. Nem véletlenül lett auror, még akkor is, ha egy időre felhagyott vele.
          A szeptember így telik el, bár a levelek nem sűrűsödnek a hónap vége felé, hanem inkább fogyatkoznak, ami részben nekem is köszönhető. Egyre jobban foglalkoztat a roxmortsi hétvége, és hogy végre sikerül-e lejutni oda, valamint mit csinálunk, ha már ott vagyunk. Szinte égek a vágytól, és ennek köszönhetően nagyon sok dologról megfeledkezek, mint a lista készítése a vásárlandó holmikról, és a napokig az asztalomon heverő válaszra váró levélről. Az is ezt mutatja, hogy az utoljára kapott levelek már mind több foltban is könnyekkel volt átitatva, és a remegő kézzel írt részeket sem kellett nagyon keresni, azonnal kiszúrtam volna, ha odafigyelek rá.

Október

          Októberben meglepő módon nem anyutól kaptam először a levelet, hanem a húgomtól. Ő még csak most tanul írni, ezért biztos vagyok benne, hogy apu vagy valaki más írta meg az üzenetet, és a végére ki is derül, hogy a nagyi volt. A levél tartalma először zavarosnak tűnik, de aztán rájövök a lényegre. Próbált úgy fogalmazni, hogy a nagyszüleim ne jöjjenek rá a boszorkány létemre, de én megtudjak mindent. A lényege annyi a levélnek, hogy anyu elment pár napra valahova, és apu mostanában nem sokat alszik, mind a ketten elég megviseltnek tűnnek. Ezért lehetséges az, hogy most a nagyiék vannak otthon nálunk. Egy pillanat alatt visszatér az aggodalmam, azonnal el is kezdem írni a választ levelet, szintén olyan rejtélyes formában, valamint egy másikat anyunak is, de azt nem küldöm el. Megállít a tudat, ha kórházban van, akkor nem kéne egy bagolynak megjelennie az ablakban.
          Ennyiben is marad, amíg egy héttel később meg nem jön anyutól az első levél. Igyekszik úgy tenni benne, mintha minden rendben lenne, és csak a vállalkozása miatt nem lett volna ideje írni nekem. Átnézem a korábban írt levelemet, amit egy jól irányzott célzással a tűzbe vetek. Nem lett volna jó ötlet most elküldeni azt. Ha tényleg úgy gondolja, hogy minden rendben van, akkor csak magamban aggódok miatta, és… Nem, írok egy levelet apunak, és nála is nyíltan rákérdezek. Apunak csak tömören írok az aggodalmamról, míg anyunak egy hosszabb lélegzetvételűt, amiben leírom mi történt mostanában velem. A válasz sem várat magára sokáig, és pont attól kapom meg, akitől számítottam rá.

            Kicsim,

Örülök neki, hogy minden rendben van veled, anyád sokat mesél a kalandjaidról, de hidd el, nem kell érte aggódni, minden rendben van. Vigyázz magadra, és ügyes légy a meccseken.

                                                                                                     Apu

          Nem értem. Apu mégis tud a levelezésünkről anyuval. Akkor miért mondta mindig, hogy ne szóljak neki. És nem is váltottunk olyan sok levelet, hogy valahol egy hatalmas kupac legyen. Talán a baglyunk állandó távolléte az, ami feltűnt neki, de nem mernék mérget venni rá. Anyu levele is hamarosan megérkezik, abban viszont egy nem várt fordulattal találom szembe magam.

                 Kislányom,

Megtaláltam a levelet, amit a húgodnak küldtél. Hidd el, nem kell aggódnod miattam, minden rendben van. Viszont örülök neki, hogy a kviddics egyre jobban megy. Akkor megérte annyit eljárni a nyáron oda északra. És mielőtt kérdeznéd, apád rájött, hogy levelezünk, és örült neki. Azt mondja, ezzel máris nyitottabban fogadom el a mágiát, mint eddig valaha, de szerintem csak túloz. Akkor majd legközelebb beszélünk.

                                                                                                         Anyu


          Feltűnően kerülik mind a ketten a betegség témakört, de valahol meg is értem, hiszen nem akarják az ördögöt a falra festeni. A következő napokban meglepően sokszor kaptam anyutól üzenetet, néha csak pár sort, nem is értem miért fárasztotta vele Alexet. Minden alkalommal megnyugtattam, hogy a rémhírek, amiket meghallott, azok nem is igazak ránk, és magamban korholtam aput, ha megint készül valami a világunkban, akkor miért engedi, hogy ő is belekeveredjen. Egyszer biztos beváltja a fenyegetését, és kivesz az iskolából, ha így folytatódik a továbbiakban. Végül pedig elérkezik a november is, de látszólag tényleg minden rendben van, a korábbi kézremegős és sírós leveleket pedig miután a hiányom számlájára írom, el is felejtem.