Dante Skarsgård

Egy ember soha és sehol sem veszhet el annyira, mint önnön magányos agyának végtelen és bonyolult folyosóin, ahová senki sem nyúlhat utána, ahonnan senki sem szabadíthatja ki.

Alapok

jelszó || "Csak a baj, meg a szégyen..."
így ejtsd a nevemet || Dánte Szkarszgard
nem || férfi
születési hely, idő || Harolswick(Shetland Island)1978.07.07
horoszkóp || Rák
kor || 20
vér || arany
munkahely || -

A múlt

Dante mindig rosszul van, amikor a vér ízét érzi a szájában. Ilyenkor képek tolulnak agyába azokból az időkből, amikor még anyjuk életben volt. Gyakran vitte Dantét a furcsa aranyvérű szertartásaira, ahol az egyik alkalommal vért itatott vele annak reményében, hogy ettől kigyógyítja a kvibliségből. Történt ugyanis, hogy Alayne egy jó hangulatú iszogatás következtében elkotyogta valakinek, hogy kvibli a fia. Kínos csend támadt a beszélgetésben, mire az egyik jelenlévő kijelentette, hogy ő is hasonló problémával küzdött, de egy ősi rítus segített abban, hogy a gyermeke kigyógyuljon ebből a kórságból. Dante anyját annyira zavarta ez a dolog, hogy az este végét követően kérdőre vonta a nőt, pontosan milyen eljárásról is lenne szó. Egy ideig köntörfalazott a rejtélyes idegen, majd egy darab pergamenre leírta egy boszorkány nevét. Alayne még aznap küldött a boszorkának egy baglyot a problémájával, aki már másnap tudta fogadni. Valószínűleg sejtette a vezetékneve után, hogy kövér galleonok fogják ütni a markát, ha segít a nőnek. Egy eldugott vidéki városka címét kapta meg, ahol már várták is a megbeszélt helyen. Elmesélte a problémáját a nőnek részletesebben, kifejtette mennyire szégyenletes dolog az, hogy az egyetlen férfi, aki továbbvihetné a családi ágat, egy kvibli. A vajákos úgy tett, mintha ez egy valóban égető probléma volna, pedig ő maga is kvibli volt. Annyi galleonért, amit egy igen jól kereső minisztériumi dolgozónak is legalább fél évbe telt volna előteremteni, kapott egy hatalmas lombikot, ami sötét színű folyadékot rejtett. A csaló boszorka elmondta Alayne-nek, hogy az újhold első napján egy szertartás keretében meg kell itatnia a fiával, ha azt szeretné, hogy maradéktalanul kigyógyuljon és teljes értékű varázsló váljon belőle. Alayne kapva kapott az alkalmon, végig sem gondolva, hogy esetleg átverés az egész. Boldogan hoppanált haza és várta az újholdat. Azon az estén különleges szertartást szervezett, sok környékbéli varázslót meghívott, hogy tanúi lehessenek ennek a megdicsőülésnek, amelynek nyomán a tehetségtelen fiúból igazi varázsló válik. Ebből az alkalomból úgy bűvölték meg a plafont, hogy pontosan a kinti éjszakai égboltot tükrözte. Dante nem értette, mit keres itt megint, de nagyon rossz előérzete volt. Ezt édesanyjának is elmondta, de az csak nevetett rajta.
- Ugyan fiam, végre megtaláltam a módszert arra, hogy érj valamit – mondta Danténak öszeszűkülő szemmel. – Ezután be is fogjuk bizonyítani, milyen tehetséges fiú is vagy.
Éjfélt ütött az óra és a plafonon elvonultak a felhők, így teljesen kivehetővé vált az újhold. Vékony sarlójával delejes fénybe vonta a teremben tartózkodókat, mert alig volt valami fényforrás a teremben, néhány lágyan pislákoló gyertya kivételével. Volt egy emelvény a barlang közepén, itt foglalt helyet Dante és anyja. Alayne egy díszesen faragott, cseresznyefa trónon foglalt helyet, Dante egy ránézésre is silány minőségű széken fészkelődött. Szívesebben lett volna igazából bárhol, mint itt. Amint kitisztult az ég, Alayne az emelvény közepére lépett, ott egy kicsiny, szépen megmunkált asztalról felemelte a vajákostól kapott lombikot és egy réz serleget.
- Eljött a nap, ami mindent megváltoztat. Végre lehetőségem lesz arra, hogy igazán büszke lehessek a fiamra – itt Dantéra sandított. A fiú lehorgasztott fejjel ült a székén, ezüstszőke haja meg-meglibbent minden mozdulata nyomán. Finom arcvonásait eltorzította az idegesség. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy megint valami teljesen őrült dolog fog vele történni, mint minden alkalommal, mikor itt lent tartózkodik. Sajnos érzékei ezúttal sem tévedtek.
- Nos, én úgy gondolom, kár is tovább várakoznunk. Dante kérlek gyere ide mellém – intett egyet Alayne a fiúnak. Dante kelletlenül ugrott talpra, remélve, hogy ezzel végre véget fog érni ez a bolondozás.
Anyja a réz serlegbe töltötte a lombik tartalmát és a fiú felé nyújtotta azt. Dante undorodva szemlélte a tartalmát. Még ebben a kevés fényben is könnyen meg tudta állapítani, hogy vér van benne. Ez már kezdett túlmenni a határon. Nem volt túl idős még ekkor, de érezte, hogy ez a legkevésbé sem mondható normálisnak. Anyja egy darab pergament húzott elő, amit a csaló boszorkától kapott. Pálcáját nyomban Dantéra szegezte, és valami érthetetlen nyelven elkezdett beszélni, amit a darab papirosról olvasott fel, majd miután végzett, intett Danténak hogy húzza le a serleg tartalmát. A fiú érthető módon vonakodott meginni a nagyjából három deci vért, amit a fém edény rejtett. Alayne intett egyet pálcájával, s a fiún ismerős, meleg érzés futott végig: anyja kimondta rá az imperio átkot. Keze önálló életre kelt, és szájához emelte a serleget. Fiatal volt még, ezért esélye sem volt az átok leküzdésére. Engedelmesen nyelte magába a hideg, bíborszínű folyadékot. A vérnek émelyítően erős vas íze és már kocsonyásodó állaga volt, amitől öklendeznie kellett. Hiába volt rajta az imperio, a rosszullétnek nem tudott parancsolni. Alayne észrevette ezt és megakadályozta a fiút abban, hogy kiadja magából a remélt gyógyulást hozó varázsszert. Miután Dante teljesen végzett az elfogyasztásával, anyja levette róla az átkot. A fiú térdre roskadt és zokogni kezdett. Rosszul volt, émelyítette az elfogyasztott vér, nem értette, miért történik ez vele, mivel szolgált rá erre az egész őrületre. Nem volt sok nyugta, mert anyja nyomban talpra állította, hogy kipróbálja rajta újonnan szerzett varázserejét. A kezébe adott egy varázspálcát és a következőket mondta.
- Próbáld meg használni a varázserődet. Kezdjük ez egyszerű varázslattal. Itt ez a tollpihe tenyeremen. Mondd, Vingardium leviosa és röptesd meg!
Dante legjobb tudása szerint kivitelezte az elhangzott utasításokat, azonban a pihe mozdulatlan maradt. Anyja azok gondolkodott, biztosan rosszul intett a pálcával. Megmutatta neki még egyszer a helyes mozdulatot, majd megkérte, hogy próbálja újra. Dante megint intett a pálcával, ezúttal is pontosan kivitelezve a varázslatot. Természetesen ezúttal sem történt semmi. Alayne kezdett ideges lenni. Mi van, ha átejtették? Mi van akkor, ha a boszorka csak a bolondját járatta vele? Idegességében kitalálta, hogy ártást küld Dantéra. Megtanította neki a pajzsbűbájt és a helyes pálcamozdulatot. A fiú kitűnően leutánozta minden egyes rezdülését. Pálcáját kivonva, remegve meredt anyjára, aki elkiáltotta magát:
- Everte Statum!
Ezzel egy időben Dante elvisította magát: - Protego!
A fiú rémisztő sebességgel száguldott le az emelvényről és egy közeli oszlop állta csak útját, melynek tövében összerogyott, mint egy zsák.
Anyja magából kikelve üvöltött vele.
- Dante Skarsgård, erőltesd meg magad és tegyél úgy, ahogy mondtam!
A fiút gallérjánál fogva ráncigálta vissza a pódiumra. Újból megpróbálták a varázslatot, de Dante szerencsétlenségére ezúttal sem történt semmi. Alayne feladta a próbálkozásokat és magából kikelve mindenkit hazaparancsolt. Dante ezúttal a földön maradt és riadtan figyelte a kifelé siető varázslókat. Tudta, hogy most aztán semmi jóra nem számíthat. Anyja acsargó kutyaként magasodott fölé.
- Ugye tudod, hogy hihetetlen nagy bajban vagy? Kifizettem egy zsák galleont egy varázslatra, te pedig meg sem próbálod kihasználni? Meg sem erőltetted magadat arra nézvést, hogy egy kicsi varázslatot kierőszakolj magadból. Mérhetetlenül csalódtam benned fiam. – szavait követően megfogta Dante fejét és elkezdett hajszálakat kitépni. Tudta, hogy mennyire szerette Dante a haját és úgy érezte, meg kell aláznia. Éppen úgy, ahogy a fiú tette vele nem sokkal ezelőtt, több tucat varázsló szeme láttára. Eleinte csak néhány hajszálat tépett ki lassan, tudatosan, majd nagyobb tincsekkel folytatta. Lassan csordogáló vércsík jelent meg Dante fejbőrén, ami végigfolyt a nyakán. A fiú sikoltozott és sírt, miközben anyja tépázta csodaszép, hófehér fürtjeit. Jó fél óráig kínozta a fiút, akinek a végén már csupa ragacs volt mindene a ráragadt vértől. De Alayne nem érte be ennyivel, kihoppanált a bőgő fiúval a sziget legészakibb csücskére. Lábuk alatt csikorogtak az apró kövek, itt az éjszaka csendjét csak az Északi-tenger szikláknak csapódó habjai törték meg. A tiszta égbolton már teljes fényükben ragyogtak a csillagok, megvilágítva a fiú vérrel pettyezett alabástrom bőrét.
- Dante jól vésd az eszedbe ezt az estét. Csak és kizárólag azért hagylak életben, mert te vagy az egyetlen fiú örökösöm és az utolsó egyike az utolsó Skarsgårdoknak. Ha nem így lenne, most azonnal kioltanám az életedet, a puszta kezemmel. Ezt ne feledd el – sziszegte a legyöngült fiú arcába Alayne. Búcsúzóul egy Cruciót is a nyakába zúdított, hogy megnyugtassa saját magát. A fiú sikolyai zavarták csak meg az éj csendjét. Házuk 5 mérföldre volt a szirtektől, a fiúnak bizonyára beletelik majd egy kis időbe, mire visszaér.
Dante sikolyai lassan elhaltak. A fiú könnyeit nyelve kuporgott a sziklákon, vacogott a hideg tengeri széltől, ami maradék hajába kapva sós levegőjével csípte a sebeit. Egészen összefagyott, mire Tethys érte ment néhány óra múlva, mert csak egy hosszú ujjú póló volt rajta. A lány szerencsére talált olyan varázsigét, amivel vissza tudta növeszteni Dante haját. A fiú lelkén ezen az estén olyan sérülés esett, ami után soha nem volt már ugyanolyan, mint előtte. Ez után az este után senkinek nem hagyta, hogy a hajából vágjon.

***

Valahonnan a külvilágból tompa morajt hallott beszűrődni. Nem értette az okát, mivel legutóbb az ágyában feküdt. Anyját és Tethys-t hallotta. Veszekednének? Ő ezt biztosan soha merné megtenni az anyjával… Lassan kezdett rendesen visszatérni a hallása is. Mégsem értette a szavakat, amik Tethys száját hagyták el.
- Ezt keresed? – hallotta Tethys hangját a fejétől néhány méterre. - Sajnos nem voltál elég körültekintő, amikor Dantét választottad ki áldozatul. Nem számoltál ugyanis azzal, hogy ha őt megölöd, engem is meg kell ölnöd. Ám ez már nem jöhet számításba. Mivel ma este egyedül TE fogsz meghalni.
Hangos csöppenéseket hallott a lábánál, a kőpadló felől, mintha valaki lassan szörpöt öntene rá, egy tompa puffanás, majd valami fémes hangú tárgy koppanása ütötte meg a fülét. Most már egyáltalán nem értette mit hallott. Lassan próbált felkelni, de még a szemét sem volt ereje kinyitni, ahogy izmai sem ébredtek fel még téli álmukból. Dante próbálta megemészteni a hallottakat. Ma meg akarták volna ölni őt? De hát ki? Vagy miért…
Szépen lassan kezdtek neki felrémleni a korábban történtek. Lefekvés előtt anyja megkérte, hogy vigye be esti teáját a dolgozószobájába. Mivel rettegett tőle, nem mert neki ellent mondani. Alayne minden alkalommal csúnyán megbüntette, ha az ellenkezés legkisebb jelét tapasztalta rajta. Remegő kézzel vitte be az aranyozott szélű, hófehér porcelánkészletet, benne a gőzölgő citromfű és angyalgyökér teát.
- Nocsak! Egy kvibli is jó lehet valamire, nemde? – nevetett hangosan saját viccelődésén.
Dante letette elé az ébenfa íróasztalra a tálcát és sietősen az ajtóhoz fordult.
- Hova mennél ilyen kapkodva? Nem tartasz velem? Elvégre úgysincs iskola ahova jársz, tehát nem kell korán kelned. Igazán áldozhatnál rám a szánalmas kis perceidből. Ülj csak le ide! – intett az íróasztala másik oldalán található bársonyszék felé.
A fiú az ijedtségtől kis híján elájult. Lelki szemei előtt már különböző kínzóeszközöket képzelt az ülőalkalmatosságba, amik csak akkor fedik fel magukat, ha a fiú kényelmesen elhelyezkedett. Ebben a pillanatban szinte bárhol szívesebben lett volna, de leginkább Tethys védelmező kezei alatt. Nővére volt az egyetlen ugyanis, aki mellett valamelyest biztonságban érezte magát, ezért is alakul ki közöttük később khm… nagyon szoros viszony.
- Nagyon köszönöm – mondta, miközben érzelmeivel viaskodva helyet foglalt. Magának sem vallotta be, de átszaladt a fején, hogy mérget kever a teába. Valószínűleg Alayne-nak is eszébe jutott ez a lehetőség, mivel így szólt.
- Kóstold meg a teát, hogy lássam, nem mérgezel meg!
Dante egészen biztos volt ebben, így töltött egy csészével magának is és gondolkodás után nélkül lehúzta. Remélte, hogy ezek után már elmehet.
- Nos, remek! Teljesítetted a próbát, ezért elnyered méltó jutalmad - mondta Alayne teátrálisan. – Egy sokkal nagyobb érdek szolgálatába lépsz ma, mert fel fogunk áldozni, mint egy kis bárányt. A nyamvadt életed különben sem ér semmit, hiszen még csak varázsló sem vagy. Már megbántam, hogy korábban nem végeztem veled azon a sziklán. Tethys is továbbviheti a vérvonalat, mert egészen biztosan sok gyereke fog születni Olaffal. Egyszóval rád itt már nincs szükség.
Dante érezte, hogy ez a végszó arra, hogy elmeneküljön. Ám abban a pillanatban, hogy fel akart kelni a székből, valóban láncok tekeredtek a lába közé, pont ahogyan elképzelte korábban. Anyja elővett egy fiolát és tartalmát a porcelánbögrébe töltötte, majd Dante szájához szorította.
- Ne aggódj, semmit sem fogsz érezni az egészből…

Dante teljesen ledöbbent. Igen, ma este valóban ő lett volna az áldozati bárány. Az eszébe ötlött jelenetek hatására izgatottan fészkelődni kezdett, mert már látni akarta mi hever a lábánál. Végre fel tudott ülni, hogy lepillantson a márvány oltár tövébe. A hideg kőpadlón anyja feküdt holtan, körülötte hatalmas tócsában saját vére csillogott. Egy karnyújtásnyira állt tőle Tethys, akinek arcán úgy festettek az apró vércseppek, mintha ecsettel fröccsentették volna rá. Először a döbbenettől meg sem tudott szólalni, majd végül ennyit bírt kinyögni
- Mi történt?
- Vége van - mondta Tethys diadalittasan.
A fiú először fel sem fogta, hogy mi történt. Egészen biztos volt abban, hogy anyjuk hamarosan felugrik, mindkettőjüket szoros kötelek fogják közre és addig küldi rájuk a Cruciot, ameddig el nem ájulnak. Ám miután nem így történt, lelkét egy addig ismeretlen érzés kezdte eltölteni. A megkönnyebbülés. Létezik, hogy ezután nem lesznek kínzások? Senki nem fogja többé a hajánál fogva lecibálni a pincébe, hogy ott éles késekkel megvágja puha bőrét, majd rögtön utána begyógyítsa? Többé nem lesz reggeli tea helyett megalázás? El sem tudta képzelni ezt a világot. Szívszaggató zokogás tört fel belőle. Az elmúlt évek zaklatásai és bántalmazásai utáni elfojtott érzései tépték ki magukat a lelke eldugott szegletéből.
Tethys odalépett mellé és átölelte. Mindketten tudták, hogy ezután csak jobb lehet.
A következő napok teljes káoszban teltek. Rengeteg ember megfordult náluk, mert fel kellett mérniük, mit történt pontosan, ezen kívül kikérdezték a gyerekeket, akik az őket ért sokk miatt szinte egy korrekt mondatot nem bírtak kinyögni. Randall, a manó értesítette a Minisztériumot is a sajnálatos eseményről, akik felkutatták a gyermekek legközelebbi élő rokonait. Az ő első látogatásukra egy szerdai napon került sor. A gyerekek sírva keltek fel aznap, mert azt gondolták, hogy az események ott fognak folytatódni, ahol abbamaradtak. Dante annyira félt, hogy amíg várakoztak a lépcsőnél, magára zárta a gardróbszekrényt és nem volt hajlandó előjönni. Engesztelhetetlenül zokogott és egyfolytában azt hajtogatta, hogy soha nem lesz vége ennek. Ebben a pillanatban szólalt meg a csengő. Randall a tőle telhető legpeckesebb járással az ajtóhoz sietett, majd szélesre tárta azt. A kora reggeli napsütés egy pillanatra elvakította Tethys-t és csak két alakot tudott kivenni a bejáratban. A manó földig hajolva beinvitálta a két érkezőt és a kabátjukat kérte.
- Ugyan kérem, nincs itt szükség efféle hajbókolásra. Ellenben egy csésze teát elfogadnék, ahogy szerintem a nejem is. Nem volt teljesen zökkenőmentes az utunk – zengte egy kellemes bariton a vakító előszobában. Tethys annyira izgatott volt, hogy elfeledkezett az illemről és odarohant a bejárathoz. Az ajtóban egy köpcös, enyhén kopaszodó, ősz hajú úriember állt és a nála majdnem egy fejjel magasabb, ébenfekete hajú neje. Látszott rajtuk, hogy jómódúak voltak, de az aranyvérűektől eltérően, nem borította testük minden négyzetcentijét a ház címere, vagy valami indokolatlanul drága anyag. A férfi elegáns szabású, szürke öltönyt viselt, neje pedig egy púderszínű, könnyű, nyári ruhát, ami kiemelte az alakját. Mikor meglátták az őket szemérmetlenül bámuló tejfehér hajú kislányt, kedvesen elmosolyodtak. Elsőként a bácsi szólalt meg.
- Nocsak, nocsak! Micsoda elragadó teremtés. Ezek szerint te vagy Tethys. Én Even Lykke vagyok, Dante és a te apai nagybátyád, ő pedig a nejem Helen Lykke. Mi fogunk a gondjainkba venni titeket, ahogy hallottam bőven van mit pótolnunk – ezzel intett a pálcájával és bőröndök sora repült be az ajtón és csinos halomba rendeződve várták a további utasítást.
A motoszkálásra Dante is kisandított a gardrób ajtaján. Látta, hogy a két idegen Tethys-t ölelgeti éppen. Nem hitt a szemének. Előre lépett egyet és kitárta az ajtót. Ekkor őt is észre vette a két alak.
- Szervusz Dante! Mi leszünk mától az új… nos… szüleitek? Élhetek ilyen szavakkal? – kicsit idegesen hátrasandított Helenre, aki bíztatóan mosolygott és tovább fűzte Even mondanivalóját.
- Valóban! Ezentúl mi fogjuk gondotokat viselni, szóval lennétek olyan kedvesek, hogy mutatjátok a vendégszobát? Norvégiából jöttünk és nem volt zökkenőmentes utunk a csomagok miatt.
Dante kissé bizalmatlanul méregette őket, de azért oda ment hozzájuk. Helen felbuzdulva a fiú közeledésén a csomagjaihoz lépett.
- Szeretném, ha jól indulna a kapcsolatunk, ezért hoztam neked valamit – szavait hangos kutakodás követte, mert legalább húsz bőrönd volt az előszobában. Végül egy kisebb retikülből előhúzott valami zöldet és Dante felé nyújtotta. A valami egy plüss dinó volt. A kisfiúnak sosem volt még játéka, ezért mohón utána nyúlt. Megragadta és tüzetesen megszemlélte. Nem olvasott még dinoszauruszokról, ezért nem ismerte fel, mit ábrázol a játék. Hiányosságát nyomban felfedte Helen előtt.
- Ez micsoda? – kérdezte csillogó szemmel. – Sosem láttam még ehhez foghatót.
- Hűha! Sok dolgunk lesz akkor még veletek. –mondta nevetve Helen, miközben kedvesen összeborzolta Dante haját, aki az érintés hatására összerezzent. – Jajj, bocsánat fiatalúr. Igazán nem akartalak megijeszteni.
- Nem szereti, ha a haját piszkálják. Anyánk egyszer a puszta kezével tépte ki a hajszálait – szólalt meg Tethys, beárnyékolva a kellemes hangulatot.
- Jóságos ég – Helen döbbenetében a szája elé kapta a kezét. Kellett neki néhány perc, mire felocsúdott a sokktól.
- Nos… - fordult vissza Dantéhoz. – A lény, akit a kezedben tartasz ifjú Skarsgård, egy Brachiosaurus. A késő jura korban élt feltehetőleg és növényekkel táplálkozott.
A kisfiú a korábbi intermezzot elfeledve, tátott szájjal hallgatta a nőt. Beszaladt az ebédlőbe és intett Helennek, hogy üljön oda mellé. A nő elmesélte Danténak, hogy korábban tanítónő volt egy mugli iskolában, mivel ő maga is varázstalan. A kisfiút nem érdekelte ez a téma annyira, mint az, amit korábban mesélt neki Helen.
- És még mit tudnak ezek a Brachiosaurusok? Miért nem hallottam eddig róluk? Az összes varázslényt fel tudom sorolni, ami valaha létezett, de ezekről a csodás teremtményekről sosem hallottam – hadarta és csillogó szemmel várta, hogy Helen tovább meséljen.
Eközben Lykke bácsi Tethys-szel beszélgetett, aki egy kicsivel nehezebb diónak bizonyult, jóval komolyabb volt, mint Dante. A lány megmutatta az utat a vendégszobába, ami elég tágasnak és lakájosnak bizonyult.
- Tethys! Ne aggódj, amiatt, ami az elmúlt években történt. Tudom, hogy feledni sosem fogjátok, de én és Helen azon fogunk munkálkodni, hogy minél szebb évek következzenek ezután. Ő kiválóan ért a gyerekekhez, mivel hosszú évekig tanítónő volt. Nemrégiben kényszerült arra, hogy abbahagyja a munkáját, egy sajnálatos betegség folyományaként hamar kimerül. Node mesélj, mit szeretnél csinálni ma?
A kislány megszeppenve állt az ajtóban, még sosem volt vele ilyen kedves senki.
Dante másnap megkapta élete első biciklijét, amit még aznap meg is tanult használni. Eleinte bizonytalan volt, de utána már teljes magabiztossággal kerekezett a festői szépségű szigeten. Hosszú, gondtalan évek sora várt rájuk ezután.

Gyerekkor

Dante nem sok baráttal büszkélkedhetett, de Arthur Shelby azon kevesek közé tartozott, akik a fiú bizalmasai voltak. Arthur varázsló volt, amivel még inkább lenyűgözte Dantét, igaz, iskolán kívül sosem varázsolhatott, de a Roxfort falain belüli élményeivel teljesen le tudta nyűgözni a fiút. Barátságuk akkor kezdődött, amikor Tethys negyedik évét kezdte a Roxfortban, Arthur ekkor kezdte az ötödik évét. Dante megunta az otthon található könyvrengeteget és útja a muglik könyvtárába vezetett, ezen a napon találta meg élete első sci-fi könyvét, ami egy életre meghatározta a világlátását és sok mindent megkérdőjelezett a személyiségével kapcsolatban. A fiúval sokáig barátok voltak egészen egy ominózus esetig, ami után soha többé nem beszéltek.

- Nincs itt semmi. Unooom! Hihetetlen, hogy egy ekkora házban nem lehet találni egy könyvet, ami érdekelne - kesergett az ifjú Dante Skarsgård. A késő őszi napsütésben a fiú ezüst tincsei, mint megannyi selyemszál szikráztak. Annak ellenére, hogy a ház tekintélyes méretű könyvtárral büszkélkedhetett, a legtöbbje már nem tartogatott számára újdonságokat. Mivel kvibli volt, a fiú érthető módon roppant gyorsan falta a könyveket, hiszen ez volt az egyetlen lehetősége, hogy felzárkózzon a varázstársadalom tagjai mellé. Szorgalma páratlan volt, ezért sem tartotta fontosnak Lykke bácsi, hogy a fiú mugli iskolába járjon, hiszen magasan sorstársai feletti értelmi képességekkel rendelkezett. Úgy gondolta a fiúnak is sokkal többet segít azzal, ha a nemrégiben lezajlott családi tragédiát ellensúlyozva inkább szerető légkörben tölti az idejét. Látta, hogy a fiú nagyon szenved, ezért segített neki.
- Dante! Miért nem mész el a muglik könyvtárába? Nagyon sok remek könyvük van és biztosra veszem, hogy találsz ott kedvedre valót
- Óóóó! – Dante csillogó szemmel meredt a bácsira, aki ettől kicsit zavarba jött. Mindig meglepődött azon, hogy a fiú lányosan szép arcán mennyire őszintén tükröződnek az érzelmei. –Akkor azonnal indulok is! Köszönöm az ötletet!
A könyvtár elég közel volt, biciklivel mindössze tizenöt perc alatt oda lehetett érni. Egy teljesen egyszerű kinézetű, modern épület sejlett fel Dante előtt. Belépve teljesen lenyűgözte a látvány. Három emeletnyi olvasmány tárult elé. Azt sem tudta, hogy csodálatában mihez kezdjen. Zavarában gyorsan fordult meg és összeütközött egy fekete hajú fiúval. A fiatalember kezéből kirepült a benne tartott néhány könyv. Dante ügyetlenül kapott utánuk és véletlenül arcon vágta a srácot.
- Áú! Egy kicsit gyakrabban nézhetnél az orrod elé…- reccsent rá a láthatóan nála idősebb fiú Dantéra. Fekete üstöke az ütéstől kissé összezilálódott. A felnéző Dantét szinte fejbe kólintotta a látvány. A fiúnak ugyanis hozzá hasonlóan szürke szeme volt, dús ajkai és pisze orrán apró szeplők díszelegtek.
- Haló! Figyelsz? –csettintett orra előtt a fiú.
Dante zavarában elfelejtett beszélni és csak egy halk nyöszörgésre futotta.
- Hát ez tök reménytelen…- mondta bosszúsan a fiú. - Azért elkérhetem a könyvemet, vagy az is meghaladja a képességeidet?
- Jajj! Hogyne! –nyújtotta felé az említett olvasmányt remegő kezekkel Dante. – Mit olvasol?
Úgy érezte nem véletlen, hogy pont ezzel a fiúval hozta össze a sors, ezért nem akarta, hogy csak úgy elillanjon a szeme elől.
- Ja ez?-bökött a kék emberrel díszített borítóra. - Ez Asimovtól a Robotok és Birodalom. Nemrég fejeztem be A Hajnal bolygó robotjait, úgy tudom ez a Robot sorozat befejező része.
Dante lenyűgözte hallgatta a fiút, s hirtelen olthatatlan vágyat érzett az iránt, hogy elolvassa a Robot sorozatot.
- Szóval azt mondod, hogy ez jó?
- Persze! Hol éltél eddig, hogy még nem olvastad? Asimov a legjobb!
A két fiú hosszasan beszélgetett. Szóba kerültek bolygók, űrutazás, csillagállások. Szinte egymást túllicitálva meséltek korábbi könyvbeszámolóikról. Dante csillogó szemmel hallgatta a fiút, akinek még a nevét sem tudta. Úgy folyt a társalgás, hogy időközben rájuk esteledett. Elsőként Dante eszmélt fel.
- Jó ég! Már besötétedett, én pedig még egyetlen könyvet sem találtam magamnak.
- Ne aggódj! Én úgyis most hoztam vissza az Acélbarlangokat. Tessék! Úgyis csak egy hónap múlva kellene visszahoznom, de ahogy hallottam, te már holnapra kiolvasod - kacsintott rá Dantére. A fiúnak ettől furcsán elkezdett bizseregni és forrósodni a bőre.
- Dehát még a neved sem tudom! – fakadt ki végül Dante.
- Ó, hát persze! – csapott a homlokára a fiú. - Arthur Shelby vagyok, szolgálatára. A fiú nevetve hajolt meg Dante előtt, aki ettől újfent zavarba jött, szerencsére Arthur nem vette észre.
- Örvendek Arthur. Remélem, mihamarabb viszontlátjuk egymást.
A fiú mélyen a szemébe nézett, úgy válaszolt neki.
- Ebben egészen biztos vagyok.
Dante szinte szaladt a könyvtárból a biciklijéhez és egy közeli rétre tekert vele. Sípoló tüdővel rogyott le egy fűzfa alá. Egyre csak a fiú szeme, ajkai és szeplő jártak az eszében. Nem tudta mire vélni a dolgot. Sohasem érzett még ilyet előtte. A hideg és a meleg egyszerre futkároztak a testén, a gyomra pedig úgy liftezett, hogy félő volt, kirepül a testéből. Arthur szavai visszhangzottak a fülében még akkor is, amikor a frissen szerzett könyvvel hazaérkezett.

Roxfortos évek

Amíg Tethys odajárt, egyszer elvitte Roxmorts-ban Zonko Csodabazárába. A fiút teljesen lenyűgözte a messzeségben elterülő kastély, sajnálta, hogy a tavat nem szemlélhette meg közelebbről.

Ez alatt az idő alatt esett meg Dante első csókja és első olyan szexuális élménye is, amely egy életre meghatározza nemi identitását.

+18

Dante sohasem tartozott azok közé a fiúk közé, akik szeretnek a napon lenni. Ha tehette, ő mindig inkább az árnyékot választotta, hiszen hófehér bőre az év minden szakaszában a leégés veszélyének volt kitéve. Ezen a napon azonban kivételt tett, mert legjobb barátja Arthur átjött hozzá látogatóba. Nagyon régen nem találkozott már a fiúval, aki szüleivel együtt a Szent Mungóhoz közel költözött, mivel egyetemre ment. Hamar végzett a vizsgáival, így a nyár első sugallatára már a Skarsgård birtokon napoztatta szépen kidolgozott felsőtestét. Dante nagyon hiányolta a fiút, ezért hívta meg néhány hétre, amíg Tethys nincs otthon. A lány ugyanis ki nem állhatta Arthurt, mert látta milyen jól kijön Dantéval. Persze ezt sosem vallotta volna be magának, de halálosan féltékeny volt rá, a kezdetek óta látta Dantén, mennyire odavan a fiúért.
-Dante! Gyere már be a vízbe! Nem hiszem el, hogy nincs meleged a parton abban a hosszú ujjú pólóban –kiáltotta Arthur a parton olvasó Dante felé. A varázsló a tóban úszkált, s szavait követően vízzel locsolta le Dantét. Dante elfelejtett bosszankodni a könyvét ért károkon, mert úgy elmerengett Arthur hibátlanul felépített izomzatán, amin most apró gyémántokként tetszelegtek a vízcseppek. A látvány annyira megrészegítette, hogy önmagáról teljesen elfeledkezve bámulta barátját, aminek következtében férfiassága teljesen megmeredt. A meglepődéstől szóhoz sem tudott jutni, mivel Arthur kisvártatva letelepedett mellé az árnyékba húzott nyugágyra és elkezdte törölgetni a vizet ébenfekete fürtjeiről. Dante próbált kínos helyzetén kicsit oldani, ezért gyorsan keresztbe tette a lábát. Sajnos elég nagy méretekkel megáldott fiú volt, ezért ez nem sokat javított a látványon. Legnagyobb balszerencséjére ezúttal Arthur is észrevette, hogy valami nincs rendben a nadrágjával, de csak azután, hogy leült Dante mellé az ő nyugágyára. Épp hátradobta a haját, aminek következtében a hátán apró cseppekben elkezdett lefolyni a víz.
Dante úgy érezte itt a vég. Alsó ajka megremegett a látványtól, mert akármennyire akarta palástolni izgalmát, egyáltalán nem sikerült. Tudta, hogy semmit nem veszíthet. Egyik kezével hirtelen maga felé fordította Arthur arcát. Sok év elfojtott vágyakozását eresztette szabadjára és megcsókolta a fiút. Olyan forrón, ahogy csak könyvekben olvasta eddig. Legnagyobb meglepetésére Arthur visszacsókolt. Nem telt bele sok idő, Dante a hátán feküdt és a hibátlan, izmos test fölé magasodott. A tőle megszokott, lehengerlő pillantásával mélyen Dante szemébe nézett. A fiú nem értette a dolgot.
-Dehát neked jegyesed van! –mondta elfúló hangon Dante. Több időre nem is maradt szabadon a szája, mert Arthur nyelvével végignyalta alsó ajkát, mielőtt levette róla a pólóját. Dante felsőteste meztelenül csillogott a ráfolyt víztől, mellkasa fel-le ugrált az izgalomtól. A fiú lassan végighúzta rajta az ujját, majd habozás nélkül megmarkolta duzzadó férfiasságát. A szőkeség hangosan felnyögött az élvezettől. A döbbenettől feleszmélni sem volt ideje, mert Arthur gyors mozdulattal lerántotta róla a laza szövésű nadrágot és hasra lökte Dantét. A fiú hallotta, hogy barátja zihál a vágytól, miközben formás kezeit végigsimította a nyakán, majd a mellkasán és közben a fülébe suttogott.
-Miért vártál ezzel ennyi ideig?
Dante érezte, hogy barátja mellizmai a hátának feszülnek és pénisze lüktet a fenekénél. A jóleső forró test úgy szorult neki a bőrének, ahogy korábban már számtalanszor elgondolta. Nem bírta tovább türtőztetni magát, hátranyúlt és Arthur eres férfiasságát a kezébe szorította. Az csak úgy tüzelt a keze nyomán. Ó, hányszor lejátszotta már ezt a jelenetet a fejében, de ez még szebb volt, mint ahogy elképzelte. Arthur izmai olyanok voltak, mintha az anatómiai lexikonból lépett volna elő. Dante ajkait puhán húzta végig rajtuk, míg a duzzadó testrészhez nem ért. Már levegőt is alig kapott az izgalomtól. Felnézett barátjára, majd szájába vette a kőmerev hímtagot. Arthur levegőért kapkodva kiáltotta a naplementébe Dante nevét…

Főiskolai évek

Dante mugli főiskolára járt, 17 éves korában levelező szakon elvégzezte a Heriot Watt Egyetemen a textiltervezői képzést, kiegészítve ezt az egyetem által tartott nyári kurzusokkal. Ezt megelőzően pedig könyvekből sajátította el a szabás-varrás művészetét.

Háború

Dante életében nem hozott változást a háború. A fiú az összes idejét azzal töltötte, amivel korábban is. A könyvtárban olvasott, vagy varrt.
Soha nem érdekelte a viszálykodás, ami a jó és rossz oldal között folyt. Ő mindig is logikusabban látta a világot, ahogyan mások.
A háború legfontosabb hozadéka életében az volt, hogy Tethys férjét megölték, így szabadon folytathatták viszonyukat.
A háborútól független volt az a sajnálatos eset, hogy ugyanebben az évben távozott el az élők sorából a jólelkű Even Lykke bácsi is. Ő volt az, aki befogadta a gyerekeket anyjuk halála után. Anyjuk apai nagybátyja volt, aki valamilyen rejtélyes okból felvette felesége nevét, aki jóval kevésbé volt előkelő aranyvérű, mint a Skarsgårdok. Tethys és Dante hálásan gondolnak rá, valahányszor eszükbe ötlik a bácsi. Ő és felesége hosszú éveken át a gondjukat viselte és a birtokot is rendbe tartotta. Hozzá is költözhettek volna Osloba, de úgy döntöttek nejével, hogy a gyermekek így is elég megrázkódtatáson mentek keresztül.

Jellem

Dante roppant érzékeny, könnyen elsírja magát. Mivel kviblinek született, nagyon sokat kellett tanulnia, ha nem akart lemaradni nővére mellett a varázsvilág dolgairól.
Fiatalabb korában sokszor bántották lányosan szép külseje miatt, ezért ő egyre inkább befelé zárkózott. Sokszor megverték, s anyja kínzásai után fiatal korában több alkalommal kapott idegösszeomlást. Azóta egészen összeszedettnek mondható, de ezek az események egy életre nyomot hagytak benne. Sokszor gondolják róla, hogy buta, de pont az ellenkezője igaz. Dante nem igazán szereti a szerelmes regényeket, habár ő maga reménytelenül szerelmes típus. Inkább a tudományos témájú könyvek érdekelték mindig is, különösképpen az asztronómia. Titkolta Tethys előtt, hogy megszállottja a sci-finek, kedvencei közé tartozik Isaac Asimov és Douglas Adams.
Nem könnyű kihozni a sodrából, de ha valakinek sikerül, tomboló fúriát szabadít a világra. Ilyenkor ütközik ki a fiúban a véla vér, ami negyed részben megtalálható benne.
Nagyon gondoskodó típus, amit Cainnak számtalan alkalommal lesz majd lehetősége megtapasztalni.

Erősség || Kedves és előzékeny azokkal,akiket a szívébe zár. Ha valakit a bizalmába fogad, a csillagokat is lehozná neki. Reménytelenül romantikus alkat. Nagyon jó a kézügyessége és roppant kreatív, ezzel kompenzálja kvibli voltát. Jó a nyelvérzéke és gyorsan tanul.
Gyengeség || Nagyon forrófejű és hamar érzelmileg kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Tipikus áldozattípus, ha valaki közel férkőzik a szívéhez, bármilyen rosszra rá tudja venni. Ezért is szokik rá nagyon hamar azokra a dolgokra, amiket Cainnal kipróbálnak.

Apróságok

mindig || Cain, naplemente, cseresznyevirágzás, egy bögre chai latte, zsabós ruhák
soha || ha a haját piszkálják, ha megzavarják olvasás közben, ha elfogy a tea, ha nincs narkó
hobbik || kötögetés, olvasás, szabás-varrás, rajzolás, sütés
merengő || Legjobb emléke az, amikor Cain megcsókolta életében először.
Legrosszabb az, amikor anyja megkínozta az ominózus estén.
mumus || saját, megkopasztott képmása
Edevis tükre || A leghőbb vágya, hogy Cain mindig igent mondjon neki és sose utasítsa el. Azt kívánja, hogy a fiú mindig nyíltan kimutassa, hogy érez.
százfűlé-főzet || Halvány barackszínű, a cseresznyefavirág édeskés,parfümös ízével
Amortentia || Cain bőrének lágy, édeskés illata
titkok || Titokban imádja a mugli irodalmat, különösképpen a sci-fiért rajong. Ezt csak Tethys előtt titkolja
azt beszélik, hogy... || Évekig a nővére volt a szeretője, most pedig egy narkós, nőölő sorozatgyilkos szerelme és játékszere - ezek mind igazak

A család

apa || ismeretlen aranyvérű mágus
anya || Alayne Skarsgard † 1987.08.17
testvérek || Tethys Skarsgård 1976.05.15.
állatok || Molly, a hófehér perzsa macska ; Lord Dorwin, a kuvik

Családtörténet

A Skarsgård Dante anyai ága, ennek az ágát tudjuk a gyökerekig visszakeresni. Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan lehetünk bizonyosak a leány aranyvérűségében. Nos, a válasz igencsak egyszerű, mivel a szeánszon kizárólag aranyvérűek voltak jelen. Régi probléma, hogy az aranyvérű családok gyermek nélkül maradnak és senki nem viszi tovább a nevet. Dante és Tethys anyja Alayne Skarsgård (1951-1987) azt a módszert találta ki, hogy a környéken élő összes aranyvérű nőt és férfit összehozza egy kedélyes vacsorára és ott marasztalja őket az azt követő "desszertre" is. Mivel a hölgy félig véla volt, nem esett nehezére a vendégeket marasztalni. Dante is egy ilyen szeánszon fogant (1978), illetve kis híján egy ilyen eseményen oltották ki az életét. (ld.Tethys ET)

A Skarsgård család egy nagy múltú, köztiszteletben álló, norvég eredetű família. Mások mindig tiszteletteljesen és magasztosan beszéltek róluk. A család legelső feljegyzett tagja Hákon Hákonarson volt, aki 1217-ben vette nőül Grímhildr Skarsgårdot. Grímhildr volt az első olyan nő, akit a vikingek völva-nak, vagyis női boszorkányprófétának elfogadtak.
Első gyermekük Godrick, már a Brit-szigeteken látta meg a napvilágot 1234-ben.
A család címerén egy üvöltő, aranyszőrű medve látható, arcát a Skarsgårdban levő "G" díszíti.

A család mindig is jómódú volt, egészen az ősöktől kezdődően. Elég csak Hákonarsonra gondolnunk, aki egy egész viking kolónia feje volt. Az évtizedek során kiderült (néhány érdekes próbálkozás, de annál nagyobb bukás után), hogy a család legnagyobb tehetsége a régiség és ékszer kereskedelemben rejlik. Habár voltak nagy problémáik abból, hogy az utód nem akart a családi örökséggel foglalkozni és továbbvinni azt, végül mind beletörődtek ebbe és a hosszú évtizedes munka meghozta gyümölcsét. A Skarsgård család módosabb lett, mint a legtöbb aranyvérű család, ezzel is örökre kifényesítve saját címerüket. Akadtak olykor kivételes esetek, amikor a családban szerencsejátékosok, vagy élvhajhászok voltak, de szerencsére hamar leestek a család "testéről", mint egy leszáradt var.

A család számára mindig is nagyon fontos volt a tiszta vér. Volt olyan eset, hogy a család valamely tagja szeretett volna esetleg mugli, vagy valamilyen félvér söpredékkel frigyre lépni, de a család összezárt, az illetőt megfosztották a családnevétől és kitagadták.

Napjainkban már csak kevés Skarsgård található. Dantét és Tethys-t leszámítva él még 4 leszármazott. Ebből 3 férfi (Hagen, Rúni és Sigrun) és egy nő (Ronnette).
Habár a család élete igencsak harmonikusnak gondolható, de ez közel sincs így. Kisebb korában Dantét anyja többször is súlyosan bántalmazta. A legrosszabb eseményen, mikor a haját megtépve alázta meg Dante tudomására hozta, hogy csak azért hagyja életben, mert a család ezen ágán ő az utolsó leszármazott. Minden ingó és ingatlan az ő nevén van, ezért akármi is történik a két testvér között, Dantét illet minden. Mostanában eléggé rosszul működnek a dolgok Tethys és Dante között.

Külsőségek

magasság || 165 cm
testalkat || lányosan vékony
szemszín || szürke
hajszín || fehér
kinézet || nagyon vékony, szinte teljesen izomtalan. Nővéréhez hasonlóan légies jelenség. Nagyon szereti a zsabós, csipkés ingeket, bézs nadrágokat, nagy szőrméket. Úgy általában a régiesebb stílust, értékeket képviseli öltözködésében. Lányosan hosszú szempillák keretezik ezüstszürke szemeit; derékig érő fehér haját szinte mindig kibontva hordja kivéve, ha valamilyen fontos, vagy érdekes dolgot olvas, akkor egy piros szaténszalaggal copfba fogja, hogy ne zavarja. Szív alakú arca, barátságos tekintete mind-mind arról árulkodnak, hogy egy kedves személyiség.

Tudás és karrier

pálca típusa || nincs pálcája, mert kvibli
végzettség || textiltervező
foglalkozás || munkanélküli, olykor Tethys boltjában szokott segíteni
varázslói ismeretek || Mivel kvibli, egyáltalán semmilyen varázslói ismerete nincs, de tisztában van mindennel a varázslók világával kapcsolatban. Iskolába nem járhatott, mert anyja nem engedte el, ő fogadott mellé magántanárt. Nem hagyhatta, hogy az egyetlen fiúörökösét muglik tanítsák. Mikor Tethys elkezdett a Roxfortba járni, a fennmaradó időt Dante olvasással töltötte. Így szerelmesedett bele a sci-fi könyvekbe is.
Anyja halálát követően hamar kiderült, hogy ügyes keze van, ezért elkezdett különböző kézműves szakkörökre járni, majd később elvégzett egy textiltervezői tanfolyamot. Emellett önszorgalomból elsajátított 5 idegen nyelvet. Megtanult norvégul, japánul, franciául, olaszul, spanyolul.

Egyéb

avialany|| Danila Kovalev