Ravena Nott

RAVENA NOTT

Alapok
jelszó || "Csokifiúk és Meggyleányok"
így ejtsd a nevemet || Rávéna Nátt
nem || nő
születési hely, idő || London, 1966. július 7.
horoszkóp || rák
kor || 32
vér || arany
munkahely || Ponti's Restaurant; Csodák udvara

A múlt

Gyerekkor

Londonban születtem, a Szent Mungóban, és attól a pillanattól fogva, hogy először felsírtam, már el is dőlt, hogy én leszek az, akit kibeszélnek a háta mögött, aki elcseszi az arisztokrácia egységét. Apám húsz, anyám pedig mindössze tizennégy volt, amikor fogantam, és a viszályt a Nott és a Yaxley család között csak úgy lehetett elkerülni, hogy apám elvette feleségül anyámat. Valójában nem hiszem, hogy bármi ilyesmi terve volt vele, bármennyire is kellemetlen kimondani, de az tény, hogy éreztem, soha nem szerették egymást igazán. Kicsit olyanok voltak, mint két közeli ismerős, akik tisztelik egymást, de nem barátok, és távolról sem szeretők.
Szerető családban nőttem fel, még akkor is, ha soha nem voltam igazán jó gyerek, és majdnem minden alkalomra, amikor vendégek érkeztek, jutott valami kellemetlenség. Egy törött csésze, egy kézen harapott kisfiú, egy összesározott (és egyébként nagyon boldog, határozottan emlékszem) szobacica, szóval mindig valami, ami még rátett a sznobok anyja-lánya, szajha lesz típusú pletykáira. Mire hét éves lettem, már elmaradtak a látogatók.
Körülbelül addigra derült ki az is, hogy bármennyire is vágyik rá apa, nem lesz kisöcsém, bármennyire próbálkoznak, anya szervezetét túlságosan megviselte a terhesség. Emlékszem, miután feladták a próbálkozást, hónapokig bánkódott, de végül megbékélt a neve eltűnésével, és onnantól többet foglalkozott velem, mint valaha. Mondhatjuk, hogy a munkaidőn kívül minden percét velem töltötte, próbált tanítani, felkészíteni rá, hogy jó auror legyek, mint ő, a nagybátyám, a nagynéném, a nagyszüleim, akik még egy grindelwaldista menekült elleni küzdelemben haltak meg. Én pedig imádtam már akkor az izgalmat, úgyhogy nagyon szívesen ugrottam bele ebbe az egészbe. Apa elégedett volt velem, még akkor is, ha nem lettem olyan, mintha fiú lennék, és nem lettem a tipikus aranyvérű hercegnőcske sem.

Roxfortos évek

Annyira nem volt meglepő a levelem, amit az iskolából kaptam, pontosan akkor jött, amikor számítani lehetett rá, ezért nem is voltam annyira izgatott, amikor vásárolni mentünk. Nem láttam többnek, mint ami: egy kislány és a szülei felkészülnek a tanévkezdésre. Az igazat megvallva nem hogy nem lelkesedtem, de még féltem is tőle, hogy egyedül fogok maradni. Ma már nehéz elhinni, tudom, de akkor még féltem egyedül lenni.
Lettek barátaim már a vonaton, egy-kettő közülük a Hollóhátba került velem együtt, úgyhogy a Roxfortban boldog voltam még a szüleim nélkül is. Neveket nem mondanék, egy részük meggyűlölt, másoktól elidegenedtem, aki pedig még mindig a barátom lehet, attól jobb, ha minél messzebb maradok ma. Ebbe a szarba tényleg nem rángatnék be olyanokat, akik tényleg fontosak számomra.
Mindig remek tanuló voltam, bár nem voltam kitűnő mindenből, és soha nem is volt ez a célom. Auror akartam lenni, ezt eldöntöttem, az ehhez hasznos dolgokat bemagoltam, a haszontalanokkal nem törődtem.
Már tizenévesen is foglalkoztam a testemmel, a fizikumommal, ötödikben bekerültem a kviddics csapatba is terelőként, hetedikben pedig fogó lettem. Nem voltam egy Krum, de azért jól ment, és ha nem is feltétlenül rajtam múlt, egyszer megnyertük a házkupát is.
Kezdetben sokan ellenségeskedtek velem, suttogtak a hátam mögött, főleg a mardekáros aranyvérűekkel nem voltam jóban a viselkedésem meg a születésem körülményei miatt, de lassan elfogytak az ellenségeim. Az első három évemben elég sokat megátkoztam, vagy csak szimplán megütöttem közülük, de eközben elég jól helyezkedtem hozzá, hogy megússzak mindent, nevezetesen azzal, hogy Lumpsluck egyik kedvence voltam. Azt hiszem, apa félig-meddig már akkor is a Nagyúrral volt, úgyhogy nem maradtam sokáig célpont, különösen a fiúknál nem, volt egy rakat sárvérű, aki izgalmasabb lehetőségeket rejtett magában ilyen szempontból.
Már negyedikben is elkezdtek páran udvarolgatni, na de amikor a terelőütőt lengettem, és az első meccsen pont eltaláltam a véráruló hugrabugos őrző csajt a mellén- na, onnantól szerintem az aranyvérű kortársaim fele a feleségeként képzelt el. Hízelgőnek találtam, de a Roxfortban még az első csókig sem jutottam el, egyszerűen egyiküket sem találtam megfelelőnek. Volt, amelyiknek engedtem, hogy megfogja a kezem, hogy udvaroljon, de vagy kiderült, hogy barom, vagy már eleve csak szórakoztam vele.

Főiskolai évek

A RAVASZ vizsgák nagyon könnyűek voltak az egyetemhez képest, és igazából bárki számára teljesíthetőek, ha leül magolni, de a felsőoktatás más, az kurva nehéz tud lenni. A tizenhetedik és a huszonegyedik életévem közötti időszak volt talán a legdurvább, legstresszesebb az életemben, beleértve tényleg az egész életem, még a mostani időszakot is. Higgyétek el, egy háború nem olyan stresszes, mint egy félév a Griffendél Godrikban, azzal a rengeteg vizsgaidőszakkal, tanulnivalóval, olvasmánnyal, és a lehetőséggel, hogy bukhatsz akkor is, ha mindent megteszel, mert mondjuk kicsit rosszabb az egyik szemed, vagy a tanár egy órán feléd dob egy random krétát. Egy srácot így vágtak ki, eltalálta a homlokát, és a tanár megmondta, hogy ha ez egy éles tárgy, akkor meghalt volna, és pakoljon össze, mert nem fogja átengedni a tantárgyán, bármi is lesz. És amúgy igaza is volt, ha bárki lehetne auror, óriási mennyiségben hullanának.
Azt hiszem, az egyetlen említésre méltó dolog az olvasmánynaplóm kivételével az, hogy akkor kezdtem el úgy kinézni, mint ahogy kinézek. Akkoriban kezdtek az általam már elutasított emberek engem megkerülve apámmal beszélgetni, hogy elvennének, és bár nem mondott igent egyiknek sem, egy levélben jelezte, hogy Adam Travers bizony jó parti lenne, és legalább randizzak vele egyet. Na, akkor, egy hétvégén megcsináltattam az azóta használt frizurám és a tetkóim, és randiztam egyet Adammel. Eléggé elszörnyedtek a szülei, mit ne mondjak, ahogyan az enyémek sem voltak elragadtatva, de ez az Adam sem volt éppen szép, szóval nem tudom, miért várta, hogy egy Rapunzel lesz a felesége. Egyébként lehetett volna, csak azt akartam, hogy ne a külsőségek alapján döntsön, de mivel már tudtam, hogy seggfej, nem lepődtem meg, hogy seggfej döntést hozott. Ő azután körbevitte a hírt, hogy nem vagyok jó parti, azóta nem kergetnek sznobok.
Az egyetem alatt már nem voltam olyan visszafogott, kipróbálgattam a dolgokat (a dolgok alatt egyébként pár nem egészen legális dologra is gondolok, ma már senkit nem érdekel, szóval nem titok), randizgattam is, és harmadik próbálkozásra lett is egy olyan pasim, akin elgondolkoztam, mint férjen. Jó családból származott, nem a külsőm érdekelte- teljesen szét voltam esve, és kávén éltem, amikor először találkoztunk, és vicces is volt. Nem volt jóképű, de ez nem érdekelt senkit, apám még örült is neki, hogy őt választottam. Azt hiszem, neki köszönhettem azt is, hogy inkarnálódott patrónust hoztam létre végül, mert elvesztettem ezt a képességet, miután szakítottunk, és a gondolat, amit használtam hozzá, ő volt. Még ma sem tudom amúgy, miért nem működött a dolog.
Ezekben az években egy kicsit felületesen megismerkedtem a mugli civilizációval önszorgalomból, bár inkább a leendő munkahelyemen akartam így jobb lenni, nem puszta érdeklődésből tettem. Mégis, ennek köszönhetem, hogy eddig megúsztam, elég jól elvegyülök a muglik között hozzá, elég jól megértem őket, hogy megéljek közöttük feltűnés nélkül.
Nem volt könnyű, de végül teljesítettem azt a négy évet, és Különleges Auror lettem. Az általános rész egyáltalán nem volt nehéz, és a tanáraim ajánlották, hogy végezzem el azt, ami a többség fölé emel, de az, ami utána jött, olyan durva volt, hogy csoda, hogy átmentem. Az volt az az időszak, amikor tönkrement a párkapcsolatom, talán ez volt az oka, hogy mindenből a minimumot kaptam, és éppen hogy teljesítettem mindent.

Iskola utáni évek

Az első pár évemben, amit aurorként töltöttem, főleg azokra vigyáztam, akik valamiféle veszélynek voltak kitéve, például valami bűnöző el akarta kapni őket, vagy csak szimplán fontos személyek voltak. Ez a munka nem mindig érdekes, a kviddicssztárokat például inkább attól a rengeteg rajongótól kell megvédeni, de nem panaszkodom, az egy könnyed, laza időszak volt azután, ami az egyetemen volt. Nem volt sok szabadidőm, de ha az ember annyi éven át van oktatva, akkor rutinszerűen is kiszúrja a veszélyes elemeket, úgyhogy nem volt megerőltető a munka. Az egyetlen említésre méltó dolog a Nagyúr visszatéréséig az volt, hogy anya meghalt.
A legszomorúbb az, hogy annyira ostoba, annyira megelőzhető dolog volt annak a sziklának a leszakadása, egy kézmozdulattal, egy szimpla nonverbális kis semmiséggel meg lehetett volna erősíteni. Persze, kinek jut ilyesmi az eszébe? Miért gondolnánk rá, nem? Az, hogy megharap egy griff, vagy megtámad egy veszett kerti törpe, de még akár az is, hogy valami régi haragos elmegy hozzánk, az várhatóbb, mint egy ilyen hétköznapi baleset. És persze, azonnal jöttek a pletykák, hogy hú, apa biztos ledobta, hogy keressen új feleséget aki szül neki örököst. Hát, volt rá nyolc éve, és nem keresett.
Hosszú időre felhagytam a bulizással, azt hiszem, ezután nőttem fel igazán, és ezután kezdtem teljesen a munkára fókuszálni. Végre kaptam fontosabb feladatokat is, lassan egyre több és több tiszteletet vívtam ki magamnak az aurorok között. Ma már azt mondanák, hogy a halálfaló oligarchia része voltam, természetes a tisztség, de több kollégám is legyőztem gyakorlópárbajokban, szóval ez egyáltalán nem igaz. Jó, biztos volt valami szerepe a családomnak ebben, de nem annyi, mint hinni lehet. Meg azok a seggfejek szoktak a legtöbb nyalással és protekcióval dolgozni, akik emiatt irigykednek másra.

Háború

Amikor a Nagyúr visszatéréséről kezdtek pletykálni, egyre biztosabb lettem benne, hogy az igaz, még ha valami Potterről meg a fantazmáiról kreált vicc volt a hivatalban szinte a köszönés is. De Caramel, az a tökléagyú idióta, olyan hévvel próbálta eltitkolni, amikor olyan egyszerűen megcáfolható lett volna anélkül, hogy növekedne azok száma, akik elhiszik, de egyszerűen félt tőle, hogy igaz. Volt egy kolléganőm, a közelmúltban meghalt Nymphadora Tonks, akivel sokat beszélgettem arról, hogy szerinte igaz-e, és bár óvatosan fogalmazott, azért meggyőzött róla, hogy igaz. Utána csak minimális utánajárásba került a családon belül, hogy kiderüljön, tényleg igaz, és mennyire sokan benne vannak a közeli rokonaim közül is. Ezután kezdtem el különböző forrásokból utánajárni ennek az egész szektának, hogy mi van a hátterében.
Sokan ma nem látnak mást a Nagyúrban, csak egy őrültet, aki mindent magáért, a hatalomért tett, a követői pedig mindennél és mindenkinél különbnek tekintik magukat, de ez egy végletekig leegyszerűsített kép. Elismerem, tett dolgokat, ahogy tettünk mi is dolgokat, amikre nem feltétlenül kell büszkének lenni, de mind a mi történelmünk alatt, mind a muglik történelme alatt voltak olyan emberek, akik nem feltétlenül a legtisztább, legegyenesebb utat járták. Én sem értettem egyet néhány dologgal, pár részletet ma is túlkapásnak látok, ami végül az életébe került, de ami a céljait illeti, nem kizárólag hatalmat akart. A muglik egyszerűen nem alkalmasak rá, hogy felügyelet nélkül ténykedjenek, ahogyan az óriások, trollok, vámpírok is szorulnak valamennyi szabályozásra. A muglikat viszont hagyjuk ténykedni, tönkretenni mindent, bujkálunk előlük, ami teljesen logikátlan. Hiába vannak többen, ez a világ nem csak az övék, és azt hiszem, mi jobban irányítanánk, mint ők. És bármennyire fáj egyeseknek, az aranyvérűek bizonyították, hogy jól tudnak kormányozni, a legtöbb család nem herdálta el a vagyonát, remek varázslók és boszorkányok kerülnek ki a soraink közül, és azért mégis fontos szerepünk volt a varázsvilág kormányzásában. Vannak mugli származású varázslók, akik elértek dolgokat, ezt kár tagadni, de ahhoz képest, hogy harmincszor annyian vannak, mint mi, arányaiban elég kevés van hozzánk képest.
Volt a nagyapámnak egy bátyja, Benjamin, ő győzött meg róla végül, hogy a helyes út az lesz, ha a Nagyurat szolgálom. Benjamin még tizenhat sem volt, amikor egy mugli megölte, csak úgy, mert olyan kedve volt. Nem csak megölte, addig vagdalta, amíg itt nem ragadt a földön, és a kísértete annyira felismerhetetlen, hogy elsőre nem is jössz rá, hogy emberi kísértet, nem valami más. Nem tudsz nem felháborodni a gondolattól, hogy a gyilkost a muglik nem kapták volna el, és még sok más embert is megölt volna, de így, az aurorok bevonásával és a kísértet segítségével percek alatt sikerült kézre keríteni. Sok ilyen történt és történik muglikkal nap mint nap, és az aurorok értük a kisujjuk sem mozdítják, amíg egy gonosz varázsló vagy sárkány nem érintett az ügyben. Ez csak egy apró szegmense annak, miért hiszem, hogy a világnak változnia kell.
Kilencvenhattól közvetve segítettem apával és Catarina nénikémmel a nagyúrnak, kiadtunk információkat a nagybátyámon keresztül, aki a belső körhöz tartozott, elhelyeztünk néhány Imperius-átkot, de igazán komolyan a Minisztérium átvételénél álltunk csak mellé, amikor Rufus Scrimgeour meghalt.
Egyike voltam az őt védő auroroknak, amikor az egész elkezdődött, úgyhogy nekem és a nagybátyámnak kulcsszerepe volt abban, hogy kiiktassuk a testőreit. Talán akkor veszítettem úgy párbajt először és utoljára, hogy komolyan vettem a harcot, néhány másodpercre szembekerültem a miniszterrel, és kevés híján elvesztettem a karomat, amit eltalált valamilyen tűzvarázslattal. Jobban jártam, mint az egyik auror, akit Imperius átok alatt tartottunk, őt meg is ölte. Ki tudja, ha a Nagyúr nem jön el személyesen, talán el is menekült volna. Talán akkor is elmenekült volna, ha hűséges maradok hozzá, de bármennyire tiszteltem őt emberileg, ő sem ígért komoly változást, csak meg akarta nyerni a háborút, azután visszatérni a carameli utakhoz.
Nem részletezném az elmúlt évem annyira, a szokásos halálfaló cucc volt nagyrészt, bár az igazán durva feladatokra általában voltak önként jelentkezők, úgyhogy mondjuk a kiskorúak megkínzása meg az ilyesmi rámaradt a lelkesebbjére. Azt hiszem, a bácsikám, aki az Osztály feje lett, szándékosan adott kevésbé erőszakos feladatokat, mint például rendbontók felkutatása, sima razziák, köztörvényesek behozása. Azután, amikor kiderült, hogy egyedül én értek valamennyire a mugli ketyerékhez, megpróbáltuk bemérni azt a híres-neves rádióvonalat, amit az ellenállók használtak. Ez volt a fő feladatom, néha el is kaptunk egy-egy adást, amit utána próbáltunk annyira dekódolni, hogy kiderüljenek belőle a valódi személyazonosságok, de mivel elvesztettük a háborút, nem állítom, hogy sikerrel bemértem és lekövettem azt a szart. Bár nem az én hibám volt nyilván, egyszerűen nem kellett volna megutáltatni magunkat ennyire mindenkivel. Már a csoportunk elnevezése is olyan, hogy nehézzé teszi a szimpatizálást vele, amikor új embert próbáltam beszervezni egyszer, legalább tíz percig kellett félremagyaráznom, hogy ne hangozzon ennyire gázul. És nem is jártam sikerrel, az illető végül megmaradt aurornak.
Ironikus, hogy a csata előtt alig órákkal mértem be végre a Potterfigyelőt, ha pár nappal korábban sikerül, kiemelhettünk volna sok kulcsembert, és mi nyertük volna meg a háborút. Így azután vesztettünk, a többi már történelem. Ami engem illet, jóval többet vesztettem ott el, mint a legtöbb társam. Shackelbolt megölte az apámat, a nagynéném a legvégső harcban halt meg, a nagybátyám börtönbe került, a rokonaim és a barátaim nagy része szintén börtönbe került, és ezt a sorsot szánták nekem is. Csak azért úsztam meg, mert időben megléptem a csatatérről, és a nagyapám húga elbújtatott, és sikerült elhitetnem az aurorokkal az utolsó megmaradt kapcsolataimon keresztül, hogy külföldre mentem. Persze, a vagyonomhoz nem férek hozzá, és haza sem mehetek vissza többet, szóval most kifejezetten szerény körülmények között élek.
Lehet, hogy tényleg el kellett volna bújnom, kimenni külföldre, de nem akarok futni, a feladás soha nem volt az én stílusom. Ha más eszközökkel is kell csinálnom, és ha napról napra is kell élnem tök átlagos mugli felszolgálóként vagy takarítóként addig, akkor is be fogom fejezni, amit elkezdtünk.

Szerepjáték példa

- Csend legyen már!- rácsapok az asztallapra, hogy nyomatékot adjak a felcsattanásomnak, és ezzel végre belefojtsam Crakba a szót. Komolyan nem értem, miért kell huszonötször elmondania, hogy szabotálta el ő meg Monstro több, mint húsz éve a Griffendél csapatát, és miért gondolja, hogy bárkit érdekel a szobában tartózkodók közül. Azt meg főleg nem értem, miért pont abba a szobába jöttek be trécselni, amelyikben végre fogtam egy kis jelet, hetek óta először. Megtekerem a gombot párszor jobbra-balra, és hallom, hogy valami tinédzser srác beszél a recsegésen túl, de azt, hogy mit, nem tudnám megmondani.
- Rendben... Phil, Roman, kicsit csúsztassátok arrébb az asztalt az ablak felé, de vigyázzatok az antennára... az a kiálló fémrúd az antenna... igen... mehet még... mehet... mondom egy kicsit, basszus!- már megint elveszett a jel, ez egyszerűen hihetetlen! Ez a mugli technológia annyira instabil, hogy csodálom, hogy bárki képes bemérni ezt a hallgatók közül. Vagy én vagyok ennyire hülye? Sóhajtok egyet, miközben lerogyok a székbe, és arra az átkozott rádióra meredek, amivel hónapok óta szenvedek. Csak egy sima doboz elektromos kábelekkel, és mégsem tudom megoldani, sem varázslattal, sem a hagyományos módon. Lehet, hogy a következő sárvérűt, akit elkapunk, rá kéne venni, hogy keresse meg a frekvenciát, mert nekik valamiért ez nem okoz problémát.
Egy kicsit felemelem a fejem, ahogy Crak befejezi a teljesen reménytelen udvarlást Cerys Balmoralnak, és odajön, hogy felajánlja a segítségét. Már eleve szkeptikus vagyok, amikor előveszi a pálcáját, akkor pedig főleg azzá válok, amikor leteszi a rádió mellé, és elkezdi puszta kézzel ütögetni a tetejét, mint valami rohadt hegyi troll.
- Fejezd be basszus, teljesen elbarmolod... várj... folytasd!- végre kuss lesz, ahogy mind a hatan oda gyűlünk, hogy hallgassuk az egyre jobbá váló, de még mindig recsegő vételt. Valami villámlásról dumálnak, ki is nézek az ablakon, de a Malfoy kúriából csak a szokásos rohadt ködöt és a gusztustalanul ápolatlan sövényeket lehet látni. Értem én, hogy kellemetlen helyzetben vannak, amiért beköltöztünk kilencen ide állandóra, de azért valamit adhatnának a ház külsejére. Tényleg csak azt kéne mondaniuk a házimanóiknak, hogy végezzék a dolgukat, Phil tökéletesen képes magának is hozni bort a pincéből.
Intek egyet a pálcámmal, mire egy penna elkezd jegyzetelni minden szót, kicsit olyan ez, mint a kihallgatások. Holnap egy rakat vár rám úgyis, szerintem megint be kell hozni Fletchert, őt pedig végtelenül unom, végre valami érdekes munka. Kivételesen érdekel a beszélgetés is, bár nem tudom, hogy van-e értelme ennyiből találgatni. Igen, lehet a villámlás a Tűzvillám gyár elleni támadás kódneve, ahogy Catarina mondja, de utalhat egy egyszerűen gyors és váratlan támadásra is, ahogy Roman mondja. Azt viszont kétlem, hogy vihart próbálnának kelteni a dementorok ellen, Crak verziója nem túl életszerű.
Csak sóhajtok egyet, ahogy meghallom apa és Bellatrix Lestrange szóváltását közeledni a folyosóról. Amilyen szép és nyugodt volt ez az este, annak annyi is, Bella valahogy mindig kinyírja a partit, komolyan nem lehet vele semmiről beszélgetni, mindig kiköt valahogy a sárvérűeknél meg a változatos módon történő kinyírásuknál. Jó, ezt is meg kell beszélni, de könyörgöm, csak egyszer, miért nem tud ő is idióta iskolai anekdotákról sztorizni?
Ahogy elkezdem meghallani, miről beszél Bellatrix és apa, kezdem csak érezni, hogy izzik a karomon a jegy, egyszerűen annyira belemerültem a rádiózásba, hogy nem vettem észre. Pedig, úgy tűnik, most vált feleslegessé az egész eddigi munkám, ma este véget ér ez az egész végre-valahára. Veszek egy mély levegőt, miközben lehunyom a szemem, elképzelem a Roxfort főkapuját, és egy gyors fordulattal dehoppanálok, nagyjából egyszerre a többiekkel.

Jellem

Sokan mondják, hogy nem ismerem a hűség fogalmát, alattomos vagyok, illetve kifejezetten kegyetlen is, de ők nem ismernek igazán. Ismerem a hűség fogalmát, csak nem veszem annyira komolyan az adott szavamat, mint mások, nem tartom fontosabbnak azt a saját és a számomra fontos emberek érdekeinél, és a valóban fontos dolgoknál.
Ha már itt tartunk, elvek: nem tartom a muglikat alsóbbrendűnek a szó szoros értelmében, ahogy nem tartom a diákokat sem alsóbbrendűbbnek a Roxfort tanárainál vagy igazgatójánál. Egyszerűen csak egy világba tartozunk, nevetséges és ostoba dolog volt a szétválasztás, újra egy világként kell működnünk, mert így, hogy kivontuk belőle magunkat, a muglik lassan elpusztítják azt. Ők gyerekek, akiket vissza kell terelni a helyes útra. És amit sok társam nem látott: a jó tanár bizony tanul a diákjaitól. De az mégsem lehet kérdés, ki a tanár.
A becsületességről azt mondom, hogy ha bárki bármilyen módon ellened vagy a barátaid, céljaid ellen áskálódik, minden eszköz megengedett arra, hogy megállítsd, elvégre, ő akar ártani neked. Nem mondom, én is szívesebben használok kenőpénzt, mint crutiatus átkot, és nem érzem magam kifejezetten büszkének, ha úgy nyerek meg egy párbajt, hogy port rúgok az ellenfelem szemébe, de amíg nem kerülsz ki vesztesként egy összecsapásból, ez lényegtelen.
Nem vagyok kegyetlen, gonosz, legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan azt mondják. Ismerem a szeretet, voltak és vannak barátaim, és kifejezetten kedves tudok lenni azokkal, akik nem érdemelték ki, hogy tartsak tőlük. Különösen az állatokkal szoktam nagyon kedvesen bánni, a kutyákat különösen szeretem, de inkább egyénként szoktam eldönteni ott is, hogy melyik állat szimpatikus.
Elhangzott még sokszor az a vád, hogy nagyképű és illetlen vagyok, de ezek többnyire prűd, álszent sznobok szájából jövő vádak voltak. Való igaz, nem csak aranyvérűek mondták ezt rám, de nem vagyok hajlandó mások véleményéhez igazodni. Azért, mert nem kisebbítem tudatosan a valós érdemeimet, amikor megdicsérnek, vagy mert nagy ritkán kicsúszik egy baszd meg, illetve nem veszek fel mindig nyakig érő ruhákat és arcot takaró kendőt, még nem vagyok rosszabb ember, és nem vagyok kevesebb attól, hogy mondjuk hajlandó vagyok kézzel felsöpörni.
Nincsenek most olyan hosszútávú álmaim, amik elérhetőek ebben a világban, egyik napról a másikra élek, de ha azt mondanák, hogy kívánhatok hármat, mint a mesében... lássuk... először is, szeretném, ha megvalósulna az a világ, amit a Nagyúr ígért nekünk, bár nem feltétlenül akarom hozzá azt a sok felesleges erőszakot. Szeretném, ha újra felvállalhatnám az arcom nyilvánosan, nem kéne attól tartanom, mikor jelenik meg néhány random auror megint a rejtekhelyem közelében, sőt, talán még a munkám is visszakérném abban a világban. És szeretnék egy normális családot, férjjel, gyerekekkel, unokákkal, mindennel.

Erősség || Szerintem a szorgalmat és az intelligenciát kevesen vitatják el tőlem, mint erényt. Azon kevesek, akik sejtik, min mehettem keresztül idáig, azt is sejthetik, hogy erős akaratom van, és ha egyszer elhatározok valamit, azt véghez is veszem. Kivételesen kedves tudok lenni. Még mindig megvan a jókedvem, a humorérzékem, amit azért kevés szökésben lévő bűnöző mondhat el magáról. És remekül tudok alkalmazkodni.
Gyengeség || Elismerem, néha tényleg kicsit túl sokat dicsekedek, és egyáltalán nem nehéz felbosszantani. Gondolom, már az újságokból ki lehetett találni, hogy nem vetem meg az erőszakot. Viszonylag ritkán élek a kegyes hazugságokkal, kegyetlenül őszinte tudok lenni a hibákat illetően, és nem titkolom túl jól a véleményem arról, hogy mit gondolok más emberekről. Végül, igen keveset adok a legtöbb ember véleményére, rendkívül kevés kivétel van csak. (Igen, rengetegen negatívumnak veszik, hogy tök idegenként beledumálnak abba, mit csinálok, és nem ugrom azonnal.)

Apróságok
mindig || Lorcan d'Eath (énekes), Mindenízű drazsé, unikornisok, eső, tűzijáték, tánc és zene úgy általában.
soha || Szürkeség, túl sok csend, csokibéka (komolyan, én sajnálom őket, olyan igazinak tűnnek, már azt sem tudom nézni, ahogy valaki megeszi őket, amikor még mozognak), koboldok, unalmas sznobok.
hobbik || Zenét hallgatok, olvasok, néha táncolni megyek, néha lemegyek egy konditerembe is.
merengő || Legjobb: Amikor először csókolóztam a vőlegényjelöltemmel. Legrosszabb: Amikor megtudtam, hogy anya meghalt.
mumus || Egy óriási skorpió. Még egy bájitaltanórán ragadt rám ez a fóbia, egy skorpió megszúrta a barátnőm kezét, és mire felértünk a gyengélkedőre, teljesen szétette a méreg az egészet, kilátszottak a csontjai is (nem kellett volna levenni a kesztyűt). Egyébként az összes ilyen kúszó-mászó izétől távol tartom magam, ha tehetem.
Edevis tükre || Látom magam mellett a szüleimet, a családomat és a barátaimat, akiket elvesztettem, és a háttérben látok valamit abból a világból is, amiért harcoltunk, és látom a férjem és a gyerekeim, persze őket úgy, hogy nem látszik az arcuk.
százfűlé-főzet || Elképesztően savanyú, az ember könnyezik tőle. A színe sárga, olyan, mint a citromlé, pár bunkónak esetleg más jutna eszébe.
Amortentia || Nehéz körülírni. Kicsit olyan, mint egy nagy tűz keltette füst, amit éppen akkor mosott el a megeredő eső.
titkok || Még mindig itt vagyok a szigeteken. Mindig lenyűgözött a mugli technológia, kicsit irigyeltem is őket, és valamilyen alapszinten ismerem is, bár azért nem cserélnék muglikkal. Tizenhárom évesen, a karácsonyi szünetben megittam apám brandyjét, majdnem egy egész üveggel (a fantáziátokra bízom a folytatást, de nem volt szép). Már majdnem húsz voltam, amikor először csókolóztam, és az sem volt több egy-két másodpercnél.
azt beszélik, hogy... || Szerbia-Montenegróban bujkálok; bosszút tervezek Kingsley Shackelbolt ellen; különböző súlyú bűncselekmények elkövetése (némelyikről csak akkor hallottam, amikor az újságban olvastam róluk, és említették, hogy nekem tulajdonítják az elkövetésük). A muglik gyakran kérdezik meg, hogy melyik radikális zenei vagy politikai irányzathoz húzok, valószínű a külsőm miatt.

A család
apa || Richard Nott (1945-1998), aranyvérű. Szerettem minden hülyeségével együtt, jó apa volt, elfogadott engem mindig olyannak, amilyen voltam. Szomorú, ami vele történt, és ha lehetőségem lesz rá, tényleg kinyírom azt a kékfezes rohadékot, bár ez azért nem prioritás.
anya || Victoria Yaxley (1951-1990), aranyvérű. Szerettem, még ha kicsit mindig apás is voltam, sok emlékezetes pillanatom van vele. És azoknak, akik kérdezik, hogy nem volt-e furcsa a tizenöt év korkülönbség, azt tudom csak mondani, hogy nekik nem furcsa-e a harminc.
testvérek || -
gyermekek || -
állatok || -
Családtörténet ||
A családom a Nott család egy mellékága, Cantankerus Nott harmadszülött fiától származik, de hozzátartozik az egyetlen lánya is. Ez az ág az úgynevezett Észak-Ír ág, a kúriánk Antrimban van, elég távol költöztünk a házsártos dédapámtól még anno. A családban hagyomány volt a sok auror, a nagyapám, a felesége, az apám, apám testvére, anyám bátyja, és én is aurorok lettünk. Máskülönben kevés hagyományt hoztunk magunkkal, bár soha nem sértettük meg a vérelméletet, ilyesmi eszünkbe sem jutott, a konzervatívabb vonal így sem lát annyira szívesen sehol. Ami a minket szót illeti, ez már csak engem, és nagyapa húgát takarja, szóval kihaltunk hivatalosan férfiágon. Elképzelhető, hogy már nekem sem nagyon lesz gyerekem, ki tudja ezt előre? Egy-két éven belül bele kéne vágni a gyerekprojektbe, de addig még rengeteg dolgot kéne tennem, szóval lehet, hogy velem kihalunk.
Van egy kisebb, még most is viszonylag sikeres vállalkozásunk, ami az ír sörkészítésre épít, de ettől eltekintve főleg a fizetésünkre támaszkodtunk, soha nem voltunk olyan mérhetetlenül rohadt gazdagok, mint a legtöbb kuzinunk.

Külsőségek
magasság || 172 cm
testalkat || viszonylag izmos
szemszín || kék
hajszín || szőke
kinézet || A legtöbben nem hinnék el most rólam ránézésre, hogy aranyvérű vagyok, a külsőm távol áll a konzervatívtól. Talán azért kezdtem úgy hordani a hajam, ahogy, mert változni akartam, talán csak el akartam rettenteni azt a rengeteg udvarlót, nem tudom. A lényeg, hogy levágattam a hajam, és a bal oldalamon, a felsőtestemen szinte végig tetoválásokat csináltattam, leginkább a kúszó szőlőre emlékeztetnek (nem akarom kifejteni, mit jelképez pontosan). A bal karomon egy helyen megtörik a tetoválás azzal a heggel, ami a Jegy után maradt, ezt különböző alkarvédőkkel vagy csuklópántokkal fedem el.
A benyomás, amit keltek, eléggé kettős. Az ellenkező nemet illetően azt a réteget, akivel elképzelhető lenne egy házasság, kicsit elriasztja elsőre, bizonyos rétegeket viszont inkább vonzani szokott. Hidegen mindenesetre nem nagyon hagy senkit a megjelenésem- ez persze hátrányos a rejtőzködésnél, de képes vagyok ezt ellensúlyozni.
Egyáltalán nem vagyok konzervatív ruházkodás terén, mindent felveszek, amit praktikusnak találok, de nem szoktam divat szerint öltözni, felesleges vagy kényelmetlen ruhadarabokat ezért nem nagyon hordok. A külsőmre is olyan mértékben adok elsősorban, hogy az kényelmes legyen, parfümöt ritkán használok.

Tudás és karrier
pálca típusa || Szőlő, sárkányszívizomhúr, 12,5 hüvelyk. Egyenes, félmerev (eredeti/fő pálca).
Vörösfenyő, egyszarvúszőr, 11 hüvelyk, kissé ívelt, közepesen rugalmas (Roxfortnál zsákmányolt/tartalék pálca).
Iskolai eredmények || A RAVASZ-om csupa K, a választott tárgyam az aurori képzéshez szükséges tárgyak mellé a seprűlovaglás volt. A Godrik Általános Aurori Képzését már nem teljesítettem tökéletesen, de az aurorok felső tíz százalékában voltam. A Különleges Aurori Képzésen éppen a minimum sikerült ahhoz, hogy minden megfeleljen.
végzettség || Különleges Auror
foglalkozás || Pincérnő; alkalmi alvilági munkák
varázslói ismeretek || Arra tanítottak szinte egész életemben, hogy elfogjak, ártalmatlanítsak vagy megöljek varázslókat, muglikat és varázslényeket egyaránt, úgyhogy talán nem meglepő, hogy remekül párbajozok, és köszönhetően a tehetségemnek, a gyors helyzetfelismerésemnek és annak, hogy nagyon nagy a lexikális tudásom, néhány perc alatt felülkerekedek egy átlagos auroron. Ez persze nem jelenti azt, hogy ostoba vagyok, tudom jól, hogy nem vagyok legyőzhetetlen, ezért a fő erősségem mindig az volt, hogy tudtam, mikor érdemes harcolni, és mikor menekülni, gyorsan fel tudom mérni az esélyeimet. Ezért élek még.
Képzett vagyok az okklumenciában, és egy kis felkészüléssel tudok legilimenciát is használni, bár ehhez szükségem van pálcára és varázsigére, és nem tudok betörni a legtöbb felkészült elmébe, ezért ezzel ritkán is próbálkozom. Megtanultam a patrónusbűbájt évekkel ezelőtt, medve alakja volt, de már évek óta nem tudok inkarnálódott patrónust létrehozni, és a sima patrónus is csak akkor megy általában, ha nagyon jó hangulatom van. Ismerem mindhárom főbenjáró átkot, és viszonylag jól ismerem a fekete mágiát.
Képzett vagyok a mindennapi mágiahasználatban, a bűbájokban, a bájitaltanban is, de be kell valljam, nem tudok annyit már, mint a RAVASZ előtt és után frissen, egyszerűen nem volt szükségem rengeteg dologra az iskola óta, amit elfelejtettem. A háztartási bűbájaim kifejezetten kezdetlegesek.
Mint mondtam, nem vagyok egy Krum, és régen nem kviddicseztem, plusz már nem vagyok tizenhét, de azért talán még mindig jobban kviddicseznék az ügyetlenebb Roxfortos csapattagoknál, és elég jól tudok seprűn lovagolni akár extrém körülmények között is.

Halálfalóknak
státusz || körözött, szökésben
szolgálati idő || 1997. augusztus 1- 1998. május 2.
Egyéb
avialany|| Natalie Dormer