+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  98/99-es tanév
| | | |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | | | |-+  Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
| | | | | |-+  A Mérges Pocok Kávézó és Étterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A Mérges Pocok Kávézó és Étterem  (Megtekintve 3220 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2016. 05. 01. - 17:05:51 »
+1



A Mérges Pocok az egyetlen alkohol tartalmú italáról kapta a nevét, aminek a fő alkotóeleme a guineai mérges pocok szemfogából nyert méreg. Emberre ártalmatlan, mindössze enyhe bizsergést okoz a végtagokban. A tanulók vizsgadrukknak is nevezik. A kávézó a bejárat jobb oldalán található, a falba mélyesztve. Nincs sem két egyforma asztal, sem két egyforma szék.
Naplózva

Esmé Fawcett
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 08. 15. - 16:54:46 »
0

Syren Fawcett


          Egész nap ezt a találkozást vártam, és most késel. Jó, nem sokat, de akkor is késel. Fel-alá járkálok a kávézó előtt, néhányan már biztos hülyének néznek, de nem érdekel. Ahhoz képest, hogy rokonok vagyunk, akik néhány hónapja még szinte elválaszthatatlanok voltunk, mostanra alig látlak. Pedig egy iskolába is járunk. Mégsem értem azt, ami körülötted folyik, és nem hagy nyugodni. Ha nem ütném ki az elektromos dolgokat, akkor felhívnálak telefonon. Nem csak én, hanem te is. Boszorkányok vagyunk, nem bírnak az elektromos dolgok, de néha nem is hiányoznak. Néha.
          Megfájdul a cipőben a lábam, ezért abbahagyom a járkálást, de továbbra sem tudom abbahagyni az aggodalmat. A héten ez már a második alkalom lenne, hogy lemondod a találkozónkat. A hónapban csak azért nem olyan sok, mert most kezdődött a hónap. Végül úgy döntök, hogy annak nem sok értelme van, ha továbbra is itt kinn várakozok, ezért bemegyek és foglalok magunknak egy asztalt. Talán tényleg csak rémeket látok, és az egyik tanároddal van megbeszélni valód. Emlékszem, mikor először jöttem be ebbe a kávézóba, elámultam a helytől, és percekig csak álltam az ajtóban. Most viszont már tudom hova szeretnék menni. Van egy jó hely, ahonnan rá lehet látni az ajtóra, de nincsenek olyan sokan a környéken, így azért szabadabban lehet beszélgetni, mint máshol.
          - Egy fehér teát kérek – mondom a pincérnek.
          Rámosolygok, és elkönyvelem magamban, hogy elég helyes, de nem hiszem, hogy valaha közelebbi kapcsolatba kerülnénk. De persze, ki tudja. Ha valamit megtanultam az eddig leélt életem alapján, hogy sohasem tudhatod, mit hoz a holnap. És ez tényleg így van. Keresztbe teszem a lábam, kezemmel idegesen kezdek dobolni az asztalon, és le se veszem a tekintetem az ajtóról. Még az sem különösebben hoz lázba, hogy kordul egyet a gyomrom, ami persze, miért is ne akkor történne, mikor elém kerül a csésze, benne a forró, gőzölgő itallal. Egy újabb mosoly, és remélem, hogy rajtam kívül senki más nem hallotta.
          - Hozhatok még valamit? Egy süteményt esetleg a tea mellé?
          - Nem, én nem kérek semmit.
          Nem hiszem, hogy csak véletlen lenne a kérdése. Nem, paranoiás vagyok, hiszen pincér, miért ne lehetne véletlen. Egy újabb mosoly kíséretében távozik az asztalomtól, szerencsére. Hol lehetsz már Syren? Az idegességem egyre fokozódik, pedig alig negyed óra telt el, és ha hozzáveszem, hogy én szándékosan jöttem tíz perccel korábban, akkor az már több idő, mint amit egyébként a várakozással szoktam eltölteni. Kezemmel csak azért nem dobolok tovább, mert fogom a csészét, a másikkal pedig keverem el a filterből felszabaduló ízeket, hogy aztán majd a kanál segítségével a legutolsó cseppig mindent kisajtoljak belőle. Pont teszem félre az evőeszközt, mikor megállsz az asztalnál. Tudom, hogy te vagy, felismerem a ruhádat, amit még együtt vettünk.
          - Végre ideértél, már azt hittem… - A szám elé teszem a kezem, ahogy meglátlak és csak egy szó csúszik ki onnan. – Tejóságosúristen.
          Oké, ez tényleg nem egy szó, de látva téged, ahogy tele vagy kötésekkel, sápadt arcod könnyen beleolvadhatna az asztalba és észre se lehetne venni. Felállok, de nem tudom miért.
          - Mi történt veled? Syren…
          Nem tudom jó-e, ha rákérdezek. Nem tudok már semmit. Annyit kérdeztem, és mindig kitértél a válasz elől, és a jobbik eset, ha csak figyelmen kívül hagytad. A rosszabbik, hogy el is szoktál gyorsan menni. Most ne tedd ezt. Most maradj itt velem. Régen beszéltünk, és… És tudod, hogy nem fogom ezt annyiban hagyni, ha valaki bántott, igaz? Kerülöm a tekinteted, és inkább intek a pincérnek, hogy tudj rendelni.
          - Én fizetem, azt választasz, amit akarsz.
          Most nem tudok mosolyogni, pedig a pincérnek végül igaza lesz. Rendelek egy karamella torta szeletet is. De leginkább az kéne, hogy nálad vagy nálam elbeszélgessünk erről az egészről. Mert annyira azért nem különálló ez az asztal, hogy bármi olyanról beszélhessünk, ami még rám sem nagyon tartozik, nem hogy másra.

Naplózva


Syren Fawcett
Eltávozott karakter.
*****


szerelemgyerek

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 09. 20. - 01:20:06 »
+1


•     •     •     •
•     •  durcás pocokok   •     •
•     •     •     •



     Bűntudatom van, ezért a napraforgós sálamat vettem fel, pont azt, amit együtt vettünk még évekkel ezelőtt Olaszországban, és apa szerint a fejem is egy nagy virág benne.. De nem lett jobb. Gondoltam, akkor itt az ideje a lóherés barátság-karkötőnek is, de amikor az arcomat figyeltem az előszobában, tudtam, hogy így is haragudni fogsz rám, nem értem el vele semmit. Majdnem sírni is kezdtem, de akkor arra gondoltam, hogy talán nem késő még, ha bocsánatot kérek, és érteni fogod az egészet... azért elmorzsoltam néhány könnycseppet. Nick szerint a változás jó, és követnem kellene az utat, amin elindultunk, de én mégis félek, mert minden nagyon ismeretlen még... De az én talpraesett unokanővérem mindig ott volt, mindig tudta, mennyit szabad kockáztatni, és főleg, mindig volt valaki körülöttem, aki segített a nehéz dolgoknál. Nehéz szívvel jövök el a pszichológusomtól, ő sem nyugtatott meg túlságosan.
      - Szia! Egy.. hmmm... Egy csilis forrócsokit kérek, és egy áfonyás kekszet. Köszönöm. - integetek a pincérnek amikor megérkezem, mert szerintem nem látszom ki a pultja alól - Izé.. helló! Igen, én voltam a hang, az belőlem jött ki. Igen, köszi.
     Mosolygunk egymásra, őt biztos nem bántom azzal, hogy ritkán találkozunk. Nick nem is örülne, hogy itt vagyok, de nem tudja, mert nem árultam el neki, a telefonomat pedig kikapcsoltam. Már majdnem olyan érzés, mintha megszöktem volna, de kell ez a pici csend Esmével, és olyan rég láttam őt, teljesen jogosan fog megenni a kávéja mellé. Tudom, hogy aggódik, de mostanában egy szabad percem sincs, mert.. de nem akarok erre gondolni. Egyensúlyozom a csokit és a sütit az asztalhoz, ahol őt látom, és le is parkolok, csak kicsi megy félre. Most látom csak, hogy még mindig lilák az ujjaim a délelőtti tájkép miatt, de teljesen megérte, Argentína még sosem volt ilyen boldog a lila gyöngyhomokba helyezett mosolygó szarvaskoponyákkal. El ne felejtsem lefújni lakkal, ha hazaérek.
      - Ciao, Esmé. Bocsi, igen, tudod a metró.. - kezdem is a magyarázkodást, de te rögtön lerohansz, így csak pislogok, aztán idegesen nyelek egyet - Baj van? Valami van az arcomon? Tudom, a lila, de hát muszáj volt befejeznem a tájképet, és elaludtam.
      Remélem, csak ezt vetted észre, de túl jó a szemed, összehúzom magam a széken, és csendesen majszolni kezdem a sütimet. Ha lehetne, elbújnék a kicsit csorba bögre mögé, de ott is megtalálnál, és kezdem úgy érezni, hogy rosszabb, hogy féltesz, mintha mérges lennél. Hogy fogom neked megmagyarázni, mikor annyira jól ismersz, hogy hamarabb tudod, mikor fogok ügyetlenül hazudni, mint én?
      - Izé... balesetek. Sok baleset, sok ügyetlenkedés. - felnézek rád, megijedek, hogy máris menni akarsz - Várj...! Menned kell? Én már kértem.. bár azok a gránátalma alakú sütik pusztítóak.
      Most ezt megúsztam, de mi lesz még? Lehúzkodom a ruhám ujját a csuklómra, a fehér kötést elborítják a színes maszatok, mert nem hazudtam, tényleg nem volt időm szinte semmire ma. Reggel csak én hurkoltam körbe, mert ott is lila volt, utána leültem rajzolni.. Tudom, hogy nem direkt volt, előfordul az ilyesmi, van még rajtam máshol is, de te nem értenéd őt, vagy azt, hogy miért csinálja. Néha engem is megijeszt, de ő nem gonosz.
      - Tudom, hogy haragszol rám, Esmé.. - kezdek bele, pedig nagyon nehéz mindenkinek ez - Inkább mondd ki, látom rajtad.. aggódsz értem, ugye? De minden oké, becsszó. Talán nem úgy tűnik, de minden az.
Naplózva

     •     •     •     •     •     • 

Esmé Fawcett
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 10. 21. - 21:50:05 »
+1

Syren Fawcett


~set~


          Valószínűnek tartom, hogy ha az aggodalom mértéke rombolni lenne képes, akkor ebből a helyből már nem sok maradna. A folyamatos járkálásom és a lábdobogás után már a kezemmel szórakozom egészen addig, amíg meg nem jelensz. Akkor az aggodalmam, a féltésem és minden eltűnik egy pillanat alatt és egy pillanatra. Az ujjaid lila színe bár több dologra is utalhat, amik viszont nem hagynak nyugodni, azok a pillanatokra kikandikáló kötések. Még nem hallottam róla, hogy a biztonság kedvéért gézbe kötnéd magad.
          - Igen, tudom, nehéz ilyenkor eljutni ide, de… - kicsit megingatom a fejem, úgy teszek, mintha az asztalon láttam volna valamit, és hirtelen pillantok fel rád. Mosolyogsz, aminek örülök, hiszen mindig ez nyugtatott meg. – Igen, egy kis festékfolt – nyúlok át az asztal felett, bár a mozdulat felesleges, a kezemmel úgyse tudnám letörölni. – Legalább jól sikerült? Láthatom majd?
          Kutakodni kezdek a táskámban, hiszen több oka is van annak, amiért ma idehívtalak, amiből az egyiket most oda is adom neked. Egy kis flakont veszek elő és tolom az asztal közepére.
          - Az egyik patikában vettem. Eltávolítja a bőrről a festéket. Garantáltan hatásos, kipróbáltam már, neked pedig kifejezetten érzékeny bőrre valót kértem. Ahogy látom, mindjárt ki is próbálhatod.
          Elmosolyodom, majd a pulthoz megyek és kérek két gránátalma alakú sütit. Igaza van, mert tényleg pusztítóak lesznek, legalábbis az alakunkra nézve. Szerencsére nem kell majd nagyon megdolgoznom magam a fogyókúrával, az iskola mostani programja elég ahhoz, hogy pillanatok alatt leadjam a plusz kilókat. Leteszem az asztalra eléd, majd visszaülök a helyemre a sajátommal.
          - Duplán kapsz, ha nem leszel jó, és eszed meg. Annyi engedményt adok csupán, hazaviheted, ha nem akarod itt megenni.
          Úgyis rájövök, ha nem eszi meg otthon vagy elajándékozza valakinek. Én már kóstoltam ezt a süteményt, és még napokkal később is emlegettem, mikor elmentem a kávézó mellett. Szórakozottan játszadozom a villámmal, próbálok nem azokra a kötésekre gondolni, és tudom, hallottam már elbeszélésekből, hogy kik magyarázkodnak úgy, hogy baleset, és sok baleset. De te nem mondanád, igaz? Segítséget kérnél, ha nagy lenne a baj, igaz?
          - Tudod… - elhallgatok, amíg befejezed, és csak aztán folytatom. – Az, hogy haragszok, nem kifejezés, de tudod, az hogy most itt vagy, sokkal jobb érzés annál, minthogy hagyjam ezt a haragot eluralkodni magamon. Tudom… - sóhajtok egyet és keresem a tekinteted -, hogy ha baj lenne, akkor már szóltál volna, bízom benned, de…
           Kiesik a kezemből a villám egyenesen le a földre. Véletlen lenne, ha azt akarnám, de nem hiszek a véletlenekben, és valóban, a gondolatom többi része talán megért ennyi várakozást. Egy kis koppanást hallhatsz, miután nem sikerül elkerülnöm az ütközést az asztal aljával, de aztán hamar visszaülök, és egy mosollyal jelzem, hogy minden rendben.
          - Bocsi, szóval, hol tartottam?
          Szándékosan játszom veled, kíváncsi vagyok bevallod-e magadtól azt, amit olyan nagyon el akarsz titkolni előlem, de nem megy. Beledöföm a villámat a süteménybe, de csak lassan nyamogom. Most valahogy nem esik olyan jól, mint első alkalommal, mikor ettem.
          - Látom, mennyire el akarod titkolni a kötéseket, de nekem nem tudsz hazudni – leteszem a villát, és most először érzem úgy, hogy olyan dologba ütöm bele az orrom, amibe nem kéne. – Elmondod, hogy milyen baleset ért?
           És leginkább arra vagyok kíváncsi, hogy miért nem akarsz mesélni róla? Köze van ahhoz, hogy mostanában már kevesebbet találkozunk? És még rengeteg kérdés kavarog bennem, de egyelőre ennyi is elég lesz, tudom, hogy nem akarsz senkinek sem rosszat, de én meg azt nem akarom, hogy balga módon, akár tudtodon kívül saját magadnak árts. Nincs olyan probléma, amit ketten ne tudnánk megoldani.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 11. 10. - 03:11:07
Az oldal 0.066 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.