Writing's On The Wall

b   o   r   n    t   o    d   i   e

For you I have to risk it all Cause the writing's on the wall +18

        Kislány vagyok. Nincs időm ezen merengeni, játszanom kell, hóember építenem, míg az ég vöröslő óriásként mosolyog le rám, szemei kerekek és meleget árasztanak - had maradjak itt örökre, milyen kék minden, minden dallamos, szimfóniát épít a kis csontjaimból, egyszerű a tánc, a cipőm orra csak puhán csókolja a földet, kicsavarom a karjaimat - itt a testvérem, a másik felem, belekulcsolja az ujjait az enyémre, pörgünk és pörgünk, az égbolt ezer meg egy pillantásra zuhan önmagába, és elhúz felettünk a kalózhajó, amiről mesélt, és amit ő talált ki, tehát teljesen biztos, hogy létezik, repül a nyomában a horgony, ami felhasítja a világunkat és felfeslik a csoda, valóság ömlik a helyére. Félek, ő is fél, de együtt nézünk vele szemben, akkor is, mikor a démon felénk közeledik, látjuk hogy szomorú, sajnáljuk, de nem menthetjük meg a saját poklából, abból mindenki csak magát tudja, de néhányan úgy eltévedtek már a falai között, hogy nem menekülhetnek. Mi itt vagyunk, félünk, de nem vagyunk bolondok, csak akkor nem félnénk.
       - Szomália, Bosznia, Kuba, Kolumbia.. - számol az ikertestvérem, szorítom a kezét, és várom a jelet - India, Szerbia, Libia, Libanon, Zambia, Nambia. Kína, Kanada, Júeszéj, Júkéj, Peru és Bolívia.
      Futni kezdünk, felgöndörödik az álom, és már azt hiszem, győzni fogunk - csak egy ugrás a hold, átlépek a kerítésen, leesem, de nem fáj, nem baj, futok és futok...De már nem én vagyok az. A kabátomra ujjak fonódnak, és üvöltök, mert a puszta érintése megmérgez...De én elmenekültem, én pedig meghalok érte. Magával vonszol, és próbálok bátor maradni, de nem megy... csurig töltötte a mosdót. És én üvöltök.. üvöltök.. amíg levegőt kapok.
      De már nem kapok.


     Itt vagyok megint. Itt vagyunk megint. És te megint meg akarsz minket fojtani... de nem fog menni. Ó nem, anyám.. azt hiszed, az egész világ a tiéd? Érzem a kezed. Te érzel minket?
      - Leander...? Üdvözöl. Mesélt már rólad, de te egy koszos félvér vagy.. hogy is ölnél meg bárkit? Buta-buta Fawcett, bang-bang, te kis korcs.. csak öngyilkos lettél, gyilkos nem. Uuupszi-pupszi. - lélegzünk, dobog a szívünk.. ujjaink mozdulnak, érted szomjasak, utol fogunk érni.. vissza fogunk térni. Felállunk, és rád nézünk.- Nem foglak megölni, nemnemnem. Nem most, nem így, nem ezért. De...ELIZABETH, TE UTOLSÓ MOCSKOS PROLI KURVA!
      Szólítottál, anyám? Megrándul a szánk széle, de nem látod, a szemünket akarod kikaparni, Willow átkai elégnek a levegőben. Te a miénk vagy.. Elakad a lélegzetünk, mikor mégis megátkozod őt, de azt mondtad, nem ölöd meg, és te nem veszel komolyan annyira semmit, mint a játékot. Nem fogod megölni.
      - MEGÖLLEK! FRANCBA A TESTEDDEL, RÁGJÁK AZ AGYADIG MAGUKAT A FÉRGEK...! ELÉG A HAJAD...! - tépni kezdesz minket, mint fákat a vihar, de már nem bánt. Nem maradt bennünk semmi, amit ne törtél volna darabokra.. tőled kaptuk az életünket, és te mégis el akartad venni. N E M vagy az anyánk. Mi vagyunk a tiéd, és szerintünk nem érdemled meg.
      - Equador, Mexikó, Bután, Marokkó. Gambia, Namíbia, Bali, Mali... - pattannak a gerinc sóhajai, kihúzza magát a huzalokon a test, és bár eltörted a kezünket, bár arcunkon üvöltenek a sebeid, bár törött lábunk és bordáink, bár vér és könny és takony ég a bőrünkön.. bár látjuk a közeledő alakot, aki talán nincs is ott - India, Szerbia, Libia, Libanon, Zambia, Nambia. Kína, Kanada, Júeszéj, Júkéj, Peru és Bolívia.
      Kinyitjuk a szemünket. Mi voltunk egy a sok százból, akiktől elloptad az életet a sajátodért cserébe, és mi nem fogjuk elfelejteni a kedvességed. Feszül az ujjunk, északi szelek sarjadnak belőle - lefagyott, véres ujjperceken számolódik mindaz a bűn, amit elkövettél, mert te is tudod, hogy fizetni kell. Fizetni mindig kell, és most elfuthatsz, elbújhatsz, megölhetsz, megemészthetsz, de nem tart örökké...
      Semmi nem tart örökké.
     - NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM! NEM, MEGINT EZT NEM! HALLGASS! HALLGASS MÁR....! NEM! NEM! NEMNEMNEMNEMNEMNEMNEM! ÉN JÓ KISLÁNY VAGYOK! NEEEM!  - elborzad a közeledő lépésekre. Nem tudjuk, mit láthat és hallhat most, de nem számít. Bekerítjük.. sokan vagyunk, többen mint hinnék. Csonka torzók és béna karok, üreges szemgödrök és elharapott inak fonják most körbe.. hallom, hogy a józanságának gerince miként törik ketté.. Szinte felrobban körülöttünk. Menekül megint.. legalábbis az, ami megmaradt belőle. Térdre borulunk, nem maradt bennünk élet.. de legalább Willow után mehetünk... jár itt valaki? Jól látjuk, jól halljuk? Nem számít már, gyengék vagyunk.. elkúsznánk hozzá, de nem megy.. Willow....
     Willow....








     Minerva, te vagy az?
     Elizabeth?
     Igen, mi ketten. Te magad. Sajnálom. Menj vissza.
     Fájni fog?
     Őrületesen.
     De Ő is ott lesz?
     Igen. Menj. Menj végre haza... hosszú volt ez az éjszaka.
     Köszönöm.
     Hűséges vagyok hozzád... a legvégsőkig. De ez nem az.
     Nem maradt belőlünk semmi.
     Csak ő.



      

Mutass utat a sötétségben.

Pont indulni készülök Roxmortsba, mikor a kandallón keresztül kapok egy üzenetet. Nem tudnám szavakkal leírni azt, ami benne szerepel, és hogy mennyire meglepett az, akitől kaptam. Leonnal nem találkoztam és hallani is csak Willow elbeszéléseiből mióta az októberi kimenőn találkoztunk. Elteszem kabátomba a levelet, és elindulok. Talán még időben odaérek a vasútállomásra, és tudok váltani néhány szót az egyik diákkal.
A faluban a Szárnyas Vadkan kandallójából lépek ki, és bár leadok egy rendelést későbbre, azonnal indulok is tovább. Legnagyobb megkönnyebbülésemre tényleg időben érkezek, de túl nagy a tömeg. Még látom Minnie-t is, ahogy a társaival beszélget, és búcsúzkodik. Kicsit korainak tartom, hiszen órákat utaznak együtt a vonaton, de most nincs időm erre rákérdezni. Ettől függetlenül elindulok felé, hogy megkérdezzem, mi van barátommal, tud-e róla, hogy már elment. Úgy volt, hogy együtt töltjük a délutánt, de ha már így alakult, akkor elmegyek elé. A rendelésem a kocsmában úgyis egy ebédre szólt.

Megindulok a lány felé, de aztán megpillantom azt, aki miatt idejöttem. A Romanovna fiú a párbaj szakkörön érdekes emlékeket mutatott nekem, valószínűleg akaratlanul, és ennek szeretnék most jobban utánajárni. Az előző iskolájából még várom a visszajelzést, nem is értem miért tart ilyen sokáig. Úgy tűnik a bürokrácia útjai ott is legalább annyira macerásak, mint nálunk. A főparancsnokságon is körbeérdeklődtem, de eddig senki sem tudott többet róluk, mint amit én is. Még nem adom fel, és ott van az a lehetőség is… Kifújom a levegőt, mert azóta a küldetés óta nem beszéltem vele, ami már nagyon ciki, és azt még csak nem is tudom felhozni mentségemre, hogy sokszor küldtek minket teljesen más helyre.

Kicsit közelebb osonok a fiúhoz kerülve bármiféle feltűnést; ezúttal csak hallani akarom, hogy miről beszél a mellette álló testvérével, és… talán az unokatestvérével, ha jól tudom, Irinának hívják. Nem járok szerencsével, mert olyan nyelven beszélnek, amit nem értek, amire számítottam is, ezért kénytelen vagyok mégis belenézni az emlékeibe egy kicsit, de csak óvatosan és felszínesen. Ezúttal viszont nem járok sikerrel. Az esti vacsorával kapcsolatban fedezek csak fel bármit is, mélyebbre viszont nem merek ásni, mert biztos vagyok benne, hogy megérezné.

Sóhajtok egyet, kénytelen leszek mégis félrevonni kicsit. Illetve, majd egyszer, mert megszólal a síp, ami az indulásra figyelmeztet. Erről lekéstem, de nem adom fel. Túl értékesek az információk, amik a fejében vannak. Nem hagyhatom elmenni. Kilépek a peronra, tekintetemmel Minervát keresem, hogy mégis köszönjek neki, de ebben a felbolydulásban, és a kupékban nehezen bukkannék rá, így csak megvárom, amíg kigördül a vonat, és visszaindulok a Vadkanba.

Ott jut eszembe Leon levele arról, hogy Minnie bajban van, és azonnal siessek a segítségére, de az nem lehet. Most láttam a peronon épen és egészségesen. Azt is mondhatnám, hogy felszállt a vonatra, de az nem lenne igaz, mert nem láttam a két szememmel. Lemondom a rendelést, bőven kárpótolom a kiesésért a tulajdonost, és elindulok az iskola felé. Már kiérek a faluból, mikor rohan velem szembe egy farkas patrónus. Ha akarnám se tudnám kikerülni, azonnal vezetni kezd távol az iskolától és távol a falutól. Erős a gyanúm, hogy ez Willow patrónusa, mesélt már róla, hogy sikerült megidéznie, de mit keresne benn az erdőbe, mikor már rég otthon kéne lennie?

Gyorsabb tempóra váltunk, a megérzésem azt súgja, hogy baj van. Talán Leon levele mégsem volt hamis, és… De biztos, hogy őt láttam. Mélyen benn vagyunk az erdőben, mikor fényeket látok, lángol néhány fa, és egy őrült kacaj is megüti a fülem. A hangot nem ismerem fel elsőre, de amint látom körvonalazódni a tulajdonosát, be is ugrik kiről van szó. De… az ott tényleg Minerva és nem messze térdel Willow is. Meggyorsítom a lépteim, közben igyekszem összerakni a képet az emlékek alapján, de Cerysé tört, ahogy Minnie-é is, de a kettő nem egyforma… te jó ég, mit művelt ez a nő vele? Gyorsan továbbmegyek, mert nem akarom, hogy még jobban sérüljön, vagy akár én. Hiába gondolom, hogy barátom elméjéből többet megtudhatok, pont kihuny előttem minden fény. Csak egy dolgot láttam még, egy megtört szívű férfi esdeklését, hogy a szerelme életben maradjon. Nem húzom tovább az időt.
- Cerys Balmoral!
Abban a percben, hogy meghallja a hangomat és meglát, el is inal. Már ez is elég nagy baj, jó lett volna váltani vele néhány szót, ha most kivételesen képes rá, de így is jó lesz. Egyszer úgyis a nyomára akadok valahogy… véletlenül, mint most. Odarohanok az éppen zuhanó Minnie-hez, és még a földet érés előtt sikerül elkapnom. A sérülései, az elméje… Megnézem a pulzusát, halványan, de még érzem. Nem veszthetek egy percet sem, azonnal el kell vinnem a Mungóba, de… Elfordítom a fejem, végignézek barátomon, aki látszólag sokkal rosszabb állapotban van. Felemelem a lányt a karjaimba, és elsétálok barátomért.
- Tudod, haver, ezt neked kéne csinálnod. Álmaid nőjének nem az én karjaimban kéne pihennie.
Előveszem a pálcám, összeszedem a tiétek, majd a lebegtetésnek köszönhetően az iskola felé veszem az irányt, azon belül is a Gyengélkedőre. Nem gondoltam, hogy lesz olyan diák, aki nem megy haza, mégis összefutok néhányukkal. Bár, Madam Pomfrey felajánlja a segítségét, csak addig engedem neki, amíg el nem tudlak vinni a Mungóba. Erre a pár pillanatra van időm körbenézni, és Leont látom még itt. Ugyan teszek egy próbát nála is a történések kiderítésével kapcsolatban, de végül feladom. Csak akkor fogunk megtudni bármit is, ha hármójuk közül valaki felébred.

Haver, hogy kerülhettél ekkora zűrbe? Mikor ezután a nő után érdeklődtél, akkor mondtam, hogy ne eredj egyedül utána, főleg ne a lányával, és mégis megtetted. Figyelem, ahogy a felénk rohanó medimágusok átvesznek tőlem titeket. Sóhajtok egyet, ahogy utánuk indulok, de a recepciónál megállok, és megkérem az ott lévőket, hogy értesítsék a Roxfortot a történtekről, én pedig mégsem az emelet felé megyek tovább, oda úgysem engednének most még fel. Sóhajtok egy újabbat, mert úgy érzem ideje lesz elindulnom és elmondani Zach Forresternek és Miller Fawcettnek is a történteket. Legalábbis azt, hogy hol találják a családtagjukat, mert a történetet magát én sem tudom. Egyik sem lesz könnyű, és nem tudom melyik lesz majd a rosszabb.