Pixie Könyvesbolt

Kicsit érzékelem Mirin, hogy igazából nem nnyira akart ő a frizurákról beszélgetni, de azért röviden válaszolok a kérdésére, miközben keresek egy másik témát, ami talán izgalmasabb.
- Egészen rövid volt a hajam, és egyáltalán nem sajnáltam levágni. - mondom határozottan - Sajnos olylan hajam van, hogy nagyon nehezen lehet vele bármit kezdeni, úgyhogy kifejezetten örültem, hogy nincs annyi gond vele. - zárom le ezt a témát. - Ne lepődj meg, ez most furcsa kérdés lesz - vezetem föl a témaötletemet - Te hogy szeretsz leginkább utazni? - kérdezem, majd rögtön hozzáteszem az én válaszomat, érzékelve a néhány pillanatnyi meglepett csendet. Legalább kis időt adok Mirinek, hogy válaszolni tudjon. - Én az autót nagyon nem szeretem. A vonat viszont nagyon igzalmas. Miközben a válszra várok, véletlenül a bolt falán lógó órára pillantok, és meglepődök, hogy már lassan egy órája beszélgetünk. Úgy tűnt, mintha csak pár perce ültünk volna le. Ilyen az, ha jó társasága van az embernek. Úgy repül az idő... Ezekre a gondolatokra szélesen elmosolyodom, és hálásan nézek Mirire.

Kathie S. Godly

  - Ne lepődj meg, ez most furcsa kérdés lesz - el nevetem magam, nem szoktunk előre szólni amikor témákat váltunk, de nem baj, hogy most szólt. - Te hogy szeretsz leginkább utazni? Én az autót nagyon nem szeretem. A vonat viszont nagyon izgalmas.
   Most nem kell sokat gondolkodnom, mivel boszorkány vagyok így egyértelmű, hogy repülni szeretek a legjobban.
  - Én az autót nagyon szeretem, de legjobban repülni szeretek, de a motorozás is közel áll hozzám, bár nem igazán van olyan utazás forma amit nem szeretek és amit nem próbáltam még ki.
  

   Miközben valami érdekes kérdésen gondolkodom, a tekintetem az ablakra vándorol és elnevetem magam az embereken akik az esőbe össze-vissza futkosnak. Nagyon jót szoktam nevetni az olyan embereken akik látják, hogy esős idő van de mégis elindulnak és még esernyőt sem visznek magukkal, aztán amikor eláznak mindenkit leszidnak meg össze vissza káromkodnak, pedig az ő hibájuk az egész.
  - Nézd már szerencsétleneket! - mutatok az ablak felé nevetve - Nem értem, hogy lehetnek ilyenek, reggel is esett az eső és mégis esernyő nélkül indultak el, most meg csodálkoznak, hogy eláznak.

Miri szavainak hatására kinézek az ablakon. Bevallom, eddig semmi mást nem vettem észre Mirin és a könyveken kívül. Mikor látom a kinti járókelők mérgelődését az eső miatt vegyes érzelmek kerítenek hatalmukba. Egyrészt nevethetnékem támad, mert, mint Miri is mondta: reggel óta esik az eső, mégsem jutott eszébe egyiküknek sem, hogy felkészüljön ellene, ha mással nem, akkor esernyővel. Másrészt igazából nem is izgat annyira, ami odakint történik. Nem az én dolgom megítélni, hogy mit miért csinálnak, vagy mit kellene csinálnia a többi embernek.
 Ahogy egy ideig ezen merengek az ablakon kinézve, a szemem sarkából már észreveszem, hogy Miri feszeng a csend miatt, ami a megjegyzését követte. Már készülnék a véleményemet finoman és félreérthetetlenül megfogalmazva kimondani, amikor észreveszem, hogy bár az eső nem állt még el, de kisütött a nap, és éppen a könyvesbolt ablakából egy gyönyörű szivárvány látható Roxmorts fölött. Elgondolkodom, hogy viszonylag macerás varázslattal ilyen tüneményt előállítani, a természetben viszont olyan egyszerűnek tűnik a létrejötte.
- Látod a szivárványt? - mondom Mirinek,  továbbra is a szivárványt csodálva. - Olyan gyönyörű. Elképelni sem tudok ennél szebbet! Nem gondood hogy valami fantasztikus, amire a természet képes? - fordulok végül Miri felé, jelezve, hogy figyelek a válaszára.